2017. január 6., péntek

A fontos dolgokkal foglalkozz, ne a sürgősekkel
"Használjatok ki minden lehetőséget ezekben a gonosz időkben." (Efézus 5,16 NLT fordítás)


Van jó, és rossz hírem is 2014-re. Az a 365 nap, amit az elkövetkezendő évre kaptál, nem lesz elég arra, hogy mindent megcsinálj. De itt a jó hír: Isten nem várja el tőled, hogy mindent megcsinálj. Isten épp annyi időt adott neked, amennyi szükséges, hogy elvégezd azt, amit Ő szeretne, hogy véghez vigyél.

Ezért olyan fontos, hogy legyenek céljaid 2014-re. A célok segítenek az életed irányításában. Pál az 1Kor 9-ben ezt mutatja be: "Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág" (1Kor 9,26)

Pálnak volt egy célja, neked is kell legyen!

Túl sokan vannak, akik lényegtelen dolgokra fókuszálnak életük során. A "Trivial pursuit" (egy társasjáték) nem csak egy játék, hanem egy kép a kultúránkról. A legtöbb dolog ami ma történik a világban, már nem fog számítani egy hét múlva, az örökkévalóságban pedig még annyira sem.

A legtöbb ember nem tud különbséget tenni a sürgős és a fontos között. A sürgős szinte soha nem az, ami fontos. Félretesszük a családot, az Istenre szánt időt, a baráti kapcsolatainkat, olyan sürgős dolgok miatt, amik nem sokáig számítanak.

A célok remek ellenszerei az olyan fajta életnek, ami sokkal inkább a sürgős dolgok után rohan, mint a fontosak után. A célok segítenek egy irányba terelni az energiád.

Például, ha az a célod, hogy egészséges legyél 2014-ben, akkor az energiád erre a feladatra fog összpontosulni. Bármikor is arra gondolsz, hogy egészségesen élj, mindig ott lesz a kísértés, hogy kihagyj egy edzést, hogy többet aludj, vagy egészségtelen ételt egyél.

De egy cél segít az energiádat arra a fontos feladatra koncentrálni, hogy egészséges legyél. A Biblia azt mondja: "Használjatok ki minden lehetőséget ezekben a gonosz időkben." (Efézus 5,16 NLT fordítás)

Állíts fel célokat magad elé, hozd ki a legtöbbet 2014-ből! Ne pazarolj el még egy évet a sürgős dolgokra a fontos dolgok helyett.

Beszéljünk róla:

* Melyek azok a sürgős, de nem fontos dolgok, amik betöltötték a napjaidat mostanában?
* Milyen változtatásokat tudsz hozni az életedben, amik minimalizálják a sürgős és maximalizálják a fontos dolgokat az életedben?
* Mik azok a célok az életed fontos területein, amiknek kiemelkedő szerephez kellene jutniuk 2014-ben?

Egészséged érdekében valld meg bűneidet


"Míg nem voltam hajlandó megvallani bűnömet, gyenge voltam és nyomorult, egész nap jajgattam." (Zsolt. 32:3, NLT fordítás)


Tegnap megnéztük, mennyire fontos az egészségünk érdekében Istenben bízni és megszabadulni a sértődöttségtől, aggodalomtól és félelemtől. Ez egyenesen a jó egészség másik bibliai alapfeltételéhez vezet.

Bűnöm megvallása jót tesz az egészségemnek. Bármelyik pszichológus megmondhatja: Jót tesz tisztázni lelkiismeretünket és kibeszélni magunkból a dolgokat. Nem arra való a testünk, hogy bent tartsuk azokat. Mikor a bűnt magunkban tartogatjuk, az olyan, mint amikor felrázunk egy szénsavas palackot. Gyakorlatilag felrobban.

Dávid így fogalmaz a Zsoltárokban: "Míg nem voltam hajlandó megvallani bűnömet, gyenge voltam és nyomorult, egész nap jajgattam. ... erőm elpárolgott, mint víz a nyári hőségben. Végül megvallottam Neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. ... és Te megbocsátottál! Minden bűnöm elszállt." (Zsolt. 32:3-5, NLT fordítás)

Dávid magába zárta bűnét és az hatással volt a testére. Ha nem beszéled el Istennek a problémáidat, bűnödet, keserűségedet, a tested fogja megsínyleni.

A Columbo sorozat egyik epizódjára emlékeztet ez engem, amikor a komikus Johnny Carson játszotta a rossz fiút. Mikor végül elkapták, így szólt: "Tudja, igazán örülök, hogy elfogtak, mert a bűnöm már szinte megölt."

Orvosok szerint sok beteg már ma elhagyhatná a kórházat, ha tudnák, hogyan szabaduljanak meg bűntudatuktól vagy sértettségüktől azok miatt a dolgok miatt, amelyeket ők okoztak másoknak, vagy amelyeket mások okoztak nekik.

Beszéljetek róla

* Tölts el néhány percet imádságban, kérve Istent, hogy bocsásson meg azokért a dolgokért, amelyeket mások kárára elkövettél.
* Ezután imádkozz a sértettség vagy keserűségért, amit érzel mások iránt, akik téged bántottak. Kérd Isten segítségét, hogy meg tudj bocsátani azoknak az embereknek, hogy tovább léphess, az egészséged érdekében.


Működj együtt a Szent Szellemmel életed során!

„Újuljatok meg lelketekben és elmétekben” (Efezus 4:23.)


A Bibliában egy fontos igazságot látunk újra és újra: amint hitlépést teszel, a Szent Szellem abban a pillanatban kiárasztja erejét. Amikor Józsué egy leküzdhetetlen akadállyal állt szemben, a Jordán folyó vize csak azután állt meg, miután a papok engedelmesen és hittel beléptek a rohanó áramlatba. (Józsué 3:13-17.)

Ahogyan tegnap megbeszéltük, engedelmességünk utat nyit Isten erejének. Isten azt várja, hogy te cselekedj először. Ne várj arra, hogy erőt és magabiztosságot érezz. Menj előre, tedd azt, ami helyes, az érzéseid és félelmeid ellenére! Így tudsz együttműködni a Szent Szellemmel.

Az Újszövetség azt mondja, hogy tegyetek meg minden erőfeszítést, hogy növekedjetek a hitben, hogy minél inkább Jézushoz hasonlóvá váljatok (például: Lukács 13:24, Róma 14:19, Efezus 4:3). Nem ülhetünk ölbe tett kézzel arra várva, hogy ez megtörténjen.

Mélyül a hitünk minden alkalommal, amikor engedelmeskedünk Jézus parancsainak. Például:

El kell engednünk régi tetteinket. „Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott” (Efezus 4:22.)

Meg kell változnunk gondolkozásunkban. „újuljatok meg lelketekben és elmétekben” (Efezus 4:23.) A Biblia azt mondja, hogy értelmünk megújulásával mi magunk is megváltozunk. (Róma 12:2.)

„Fel kell vennünk” Jézus jellemét, azáltal, hogy új, istenfélő magatartást alakítunk ki. A Biblia mondja: „öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efezus 4:24.)


Nem látod a jövőt? Bízzál Istenben


"Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat." (Zsoltárok 25:9)


A Biblia azt mondja, hogy több dolog is van, amit meg kell tennünk, hogy Istentől vezetést kapjunk, de a legelső dolog ez: el kell ismernünk, hogy vezetésre van szükségünk!

A legtöbb esetben nem akarjuk Istent vagy bárki mást követni. Saját útunkon akarunk járni. Nem akarjuk elismerni, hogy útmutatásra, vagy vezetőre van szükségünk.

A bárányoknak olyan természete, hogy szeretnek letévedni az ösvényről. Ézsaiás próféta mondja: "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta." (Ézsaiás 53:6a)

A másik dolog a bárányokkal kapcsolatban, hogy nagyon gyengén látnak. Nem látnak messzire, előre. Ezért van szükségük pásztorra.

Isten olyannak teremtett téged, hogy ne legyél képes a jövőbe látni, mindegy, hogyan is próbálkozol. Miért tett így? Azért, hogy Tőle függj.

A Példabeszédek 14:12 ezt mondja: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." Mindannyian hoztunk már olyan döntéseket, ami jónak tűnt, de végül kiderült, hogy rossz lett a vég. Néhány út a halálba vezet és aztán azon vesszük észre magunkat, hogy letértünk az útról. Ezért kell belátnunk: "Istenem, segítségre van szükségem."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése