Félelmeink...
A mai nap imádsága:
Uram!
Oly sok dolgot nem értek a világban, de szereteteddel szeretném
felfedezni, s megérteni. Add, hogy ösvényem világossága továbbra is Te
legyél, s szavadnak higgyek, s ne a csalóka tapasztalásnak! Ámen
Istened, az ÚR, áldásra fordította az átkot, mivel szeret téged Istened, az ÚR.
5 Móz 23,6
Azt
gondolnánk, hogy a mai felvilágosult világban már nincs helye az átok
szónak. A szó maga archaikus világot feltételez, nem ilyen modern
tudatosat... Aztán, ha jobban körülnézünk, akkor kiderül, hogy él iés
virul a babonaság és édestestvére a tudatlanság. A tudományos-technikai
ember háromdimenziós filmek hatásos látványvilágába parancsolta ezeket
az "ósdi" fogalmakat: átok, áldás, angyalok, isten.... Amennyire
izgalmas és szórakoztató a hyper-mozik székében ülve a hollywoodi
varázslatokban részesülni, olyannyira hátborzongató, ha valaki alól
kicsúszik a talaj, ha elveszíti realitásérzékét, ha a mámor világába
menekül. Nem először írom le, valószínű nem is utoljára: fiataljaink
40%-a próbálta már ki a kábítószert, ez a "világ által" befolyásolható
háromnegyed (Magvető példázata) mintegy fele... A társadalomban a
gondolkodók aránya - úgy néz ki -, marad a jézusi egynegyed! Azaz, a
közösségcentrikus, a másokért személyes áldozatot is vállalók
kisebbségben vannak - eleddig, kétezer év óta bizonnyal.
De mi az
átok? A hozzáértők kezében hatásos eszköz mások befolyásolására?
Németországi statisztika szerint a jósok, jósnők, mágusok és
boszorkányok - akik hivatalosan, adószámmal(!) ott "dolgoznak" - két és
félszer többen vannak, mint evangélikus és katolikus papok mindösszesen.
(S hányan vannak, akik csak úgy önszorgalomból vagy megélhetési
"látókként" - nem hivatalosan - nyújtják szolgáltatásaikat?) Persze, ha
nem lenne igény rájuk, ha "nem lenne benne pénz", akkor ki csinálná?
Egy-két megszállott nyilvánvalóan, de így tömegesen?... Egy bizonyos, az
ember bármennyire is okosodik, egyelőre nem tudta magát kivonni a
titkok, a megmagyarázhatatlan dolgok vonzásából. Ezért élnek meg
"szolgáltatásaikból" igen jól az átkokat osztók, s a rontásokat elvevők -
ma is.
Tény, hogy a szavaknak óriási erejük van, s akinek nincs
szilárd (mustármagnyi) hite, azt az átok szavai képesek "átdobni" egy
olyan világba (más tudat-állapotba), ahol nem az Isten az úr, hanem az
emberi önzés... Ne becsüljük le tehát az erőt, amit képviselnek a
szavakat mesterien kijátszó nagyok, vagy az őket utánzó szélhámos kis
csalók! A hatalom, sőt még a látvány hatalma is, könnyen megszédíti az
embert, s elhiteti vele, hogy ő maga irányító erő, s nem az Isten...
Ahol
Isten szeretete jelen van, ott érvénytelenné válik az átok... Azaz, a
rossz is jóra fordul, mert minden erő - vagy minden dolog, aminek erőt
tulajdonít az ember -, az Isten szolgálatában áll. Isten közelében nincs
ellenállás, mert Ő mindenható. Akinek nincs (mustármagnyi) hite, az
abban a tév-hitben él, hogy Istennek hadakoznia kellene gonosz
hatalmakkal és erőkkel... Mintha csak véges erővel bírna a Végtelen,
Mindenható Isten. Elgondolkodtató, hogyan fér meg egy emberi fejben
egyrészt a Világteremtő Isten képe, akinek egyetlen szavára "Legyen!"
előáll a mindenség, s az a földhözragadt emberi elképzelés, hogy "Isten
seregének" és a "Sátán Seregének" majd meg kell ütköznie egymással...
Megmosolyognivaló elképzelés, hogy az Istennek "hadakoznia, bírkóznia"
kellene saját teremtményeivel.
Az átok nem más, mint az áldás
hiánya. Vagyis annak a visszautasítása, amit az Isten végtelen
szeretetből elkészített az embernek. Ez az emberi eltaszítás az átok! Az
a szánalomraméltó verbális mahináció, amit milliók gyakorolnak naponta
százmilliók felett, az pedig nem más, mint a tudatlanság még hosszú
ideig tartó aktuális diadala...
Örömért, szép találkozásokért, élményekért.
A mai nap imádsága:
Uram!
Te látod életemet, s céljaimat. Kérlek, áldd meg munkámat és
pihenésmet, hogy Neked tudjak élni, mások hasznára, önmagam békességére!
Ámen
"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok".
1 Thessz 5,16
Számtalan
emberi nyomorúság, szenvedés és kínlódás előzte meg azt, hogy bármikor
felkapcsolhatjuk a villanyt, a hűtőből kivesszük az ennivalónkat,
megnyomunk egy gombot, s bögrénkbe csordogál a reggeli kávénk vagy teánk
vagy éppen beengedünk az életünkbe egy különös világot a televízión
vagy interneten keresztül...
Az élet - olybá tűnik sokszor -
kulcsfordítás-egyszerűségű, pedig nem így van. Ami a perfekció
illúzióját sugározva működik egy modern elektronikával teletűzdelt
autóban - mert akarom, s megnyomtam a megfelelő parancsgombot - az nem
működik ilyen egyszerűen az emberi kapcsolatokban. Ami a technika
világában a hiba, az az embervilágban a bűn - így a héber gondolkodás,
mivel mindkét fogalmat ugyanaz a szó jelöli. A hiba megakadályozza a
működést, elég egy picinyke homokszem is a fogaskerekek között, a bűn
pedig elválaszt a harmóniától.
Aki imádkozik, az tisztítja lelke
fogaskerekeit, aki hálát ad mindenért, annak élete pedig könnyebben
futó, "olajozottabb". Az öröm mindig az élniakarásból fakad. Élni pedig
akkor nagyszerű, ha céljaink vannak. Mi lehet nagyobb cél, mint Isten
maga, Akiben felfedezhetem a teremtettség csodáit és önmagam létokait?
Példamutatás...
A mai nap imádsága:
Istenem!
Segíts meg engem a hétköznapokban, hogy kevesebbszer bukjak el a
szeretetben, s alázatod példáját követve békességet nyerjen életem, s
Téged dicsőítve ne csak értéket őrizzek, hanem kegyelmed által magam is
értéket teremjek! Ámen
Magasztal, Uram, minden teremtményed....
Zsolt 145,10
Jelenleg
a csillagvilág "széléről", úgy 45-47 milliárd fényév távolságból kapjuk
az utolsó információkat a matériáról, innen gyanítják a tudósok, hogy
az univerzum kb. 70-80 milliárd fényév átmérőjű lehet. Hogy mi van
utána, azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi van benn azt mintegy
4%-os(!) mértékben már tudjuk. Szerzett ismereteink egyeseknek
bizonyítékok arra, hogy Isten nincs, másoknak meg éppen az ellenkezőjét
jelenti. Egy bizonyos, a nanovilágtól az univerzum végéig minden
alávettetett a Teremtő törvényének-akaratának, s mindenek aszerint is
él, s mozog, létével dicsőíti Örökkévaló Istenét - kivéve az embert...
Szomorú,
de tény: Nemcsak szembefordul Alkotójával a földi teremtettség csúcsán
lévő alkotása, ráadásul ezt felháborító pimaszsággal teszi. Mert mindent
azért adott az Isten, hogy azt az emberek egymás szolgálatára
fordítsák, s ehelyett inkább a másik kihasználására, eltiprására, sőt
megsemmisítésére fordítunk mindent. A történelem gyakorlatilag erről
tanúskodik - a tanulságot mégsem vonta le egyetlen nemzedék sem. A
társadalmi egyenlőtlenség mesterséges fenntartása, a szociális
igazságtalanságok egetverő szennyes habjai már-már az Isten zsámolyát
csapdossák. Korunk nyavajája: a minél nagyobb haszon utáni vágy
embertelenségbe hajszolja a "piacgazdaság" minden résztvevőjét.
Az
emberek elveszítették a mértéket. Mert nem a nagyobb autó, a nagyobb
ház, a nagyobb "hivatal" a baj legfőbb oka, hanem a készség: mindenáron!
Átgázolva mindenen, ami érték, csak végre birtokolhassam azt, amit
akarok... Sokan vallják ma is a "cél szentesíti az eszközt"-elvet,
felborítva ezzel nemcsak kis- és nagyközösségek rendjét, de önmaguk
lelki nyugalmát is. A testet ugyanis lehet kényszeríteni, de a lelket
nem. A lélek évtizedekig alázatosan tűr, de egyszer "benyújtja a
számlát" - s bizony kamatostul.
Magasztalni az Istent nem a
hétköznapi élet cselekedeteinek törvényeskedés-vezérelte
egymásraépülését jelenti. A dicsőítés alapjaiban mást jelent: Akármit
teszünk is a világban, azt Isten gyermekeiként tegyük. Ha arra
gondolunk, hogy az Övéi vagyunk, Őhozzá tartozunk, akkor nagy baj nem
lehet. Ha gyermekeinket is arra tanítjuk, hogy az életben csak olyat
tegyenek, amit jó lelkiismerettel akkor is felvállalnának, ha szüleik
ott lennének mellettük, akkor - alapjaiban - jó úton járnak, s helyes
értékítéletük fejlődik ki. Ha azonban Isten gyermekei megfeledkeznek
fölülről rendelt szociális kötődéseikről, ha elfelejti a teremtmény,
hogy van Teremtője, akkor kezdődnek a nagy bajok. Ezért kell szüntelenül
imádkoznunk magunkért, szeretteinkért, s az egész világért.
Szabadság...
A mai nap imádsága:
URam!
Tévutakon járva, eszelősen kerestem a szabadságomat, pedig Te
kezdetektől fogva hívtál a Tiedre. Köszönöm, hogy megállítottál, s
rádöbbenhettem: csak Veled és Általad lehetek szabad. Köszönöm, hogy
elvetted félelmeimet, felszabadítottál a szeretetre, s mindenemet,
múltat, jelent és jövőt a Te kezedből vehetek! Ámen
Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
2 Kor 3,17
"Szabad,
mint a madár!" - mondjuk olykor, s nem is gondolunk bele, milyen nagy
bölcsesség rejlik ebben a gyaníthatóan ősrégi szólásban. A huszadik
század hozta el az emberiség számára azt a lehetőséget, hogy ne csak
gondolatban, hanem valóságosan is a felhők felett repüljön, megvalósítva
ezzel az ember többezeréves álmát: repülni, mint a madár... A régi
korok embere számára a madár röptében megtestesült nemcsak a levegő
birtoklása, de egyben a (majdnem)korlátok-nélküliség is, a mindig
vágyott szabadság is.
A történelem gyakorlatilag arról szól, hogy
ugyan az embert az Isten szabadságra teremtette, de az emberek mégsem
születtek szabadnak, a szabadságukért mindig harcolniuk kellett. Már
önmagában ez a históriás tény, hogy a szabadságért teljesíteni kell, s
azért ma is harcolni kell, elemi igazságérzetünket sérti, ahogyan az is,
hogy vannak, akik úgy születnek szabadnak, hogy nekik mindent szabad...
Isten teremtettségbeli igazsága az, hogy az ember csak azt hiheti
magáról, hogy neki mindent szabad, valójában a szabadságnak óriási "ára"
van... az élettel magával kel fizetni érte, s nemcsak elkeseredésben a
barikádokon, hanem a mindennapok küzdelmében is. A léleknek kell fizetni
a szabadságért, s a lélek egyenlíti ki az adósságunkat, amikor az
"élet" a szabadosságunk miatti kifizetetlen számlákat a legváratlanabb
pillanatokban az orrunk alá dugja...
Életünk elején, amikor
habzsolni akarjuk a fényt, az élet izgalmas történéseit, s álmodjuk a
"de hiszen még minden lehet"-et, jóllehet lelkünk mélyén már érezzük,
hogy az álmok álmok maradnak, s alig-alig vagy soha nem teljesülnek
be... Mert: "Ember tervez, s Isten végez!" Szép lassan megtanuljuk, hogy
csak képzeletben vagyunk hatalmasok, a valóságban nem. Arra is
rájövünk, hogy a szabadságról meglehetősen furcsa elképzeléseink vannak,
melyeket befolyásol a nevelésünk, az iskoláink, a hivatásunk - s
jelentős mértékben a média(!) - egyszóval: szabadság-tudatunkat
meghatározza az, hogyan "szocializálódunk". Mindeneket átszőve azonban a
hitünk befolyásolja leginkább, mit is jelent nekünk a szabadság...
Szabadságunk
mindennapi megélését azonban nemcsak a fent felsoroltak alakítják. Van
két olyan erő, melyeknek hatalmával mindenki ütközik: félelmeink,
aggodalmaskodásaink és bűneink (bűn a jó elmulasztása is!). Nincs ember,
aki ne félne. Csak a regényekben léteznek olyan emberfeletti
tulajdonságokkal felruházott hősök, akik semmitől sem félnek! Az életben
még a bátrak is félnek, de a siker vonzása miatt igyekeznek legyőzni
félelmeiket. (Ha nem félnének, akkor nem bátrak, hanem vakmerőek
lennének.)
A legnagyobb félelmünk az élet egyirányúságából fakad:
élni az életet csak előre lehet, visszafelé nem. Megpróbáljuk
kiküszöbölni az életvezetési hibáink következtében beállt
következményeket, de tökéletes jóvátétel elve nem lehetséges, hiszen nem
lehet meg-nem-történtté tenni azt, ami megtörtént. Ilyet csak a
Mindenható Isten tud, de azt is csak az "odaátban" gyakorolja...
Mi
tehát az "igazi" szabadság? Az, amikor Ő lakik mi a lelkünkben, s mi az
Övében! Amikor nem elvárások szorításában, hanem a szeretet
EGY-ügyű-ségében élünk, amikor tudjuk, ha szeretünk, akkor bármit
megtehetünk, hiszen a szeretet törvényét semmilyen más törvény nem képes
felülírni...
Útjaink...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne vétsem el a célt, s hogy egyszer HOzzád megérkezhessem! Ámen
Ismertesd meg velem, melyik úton járjak,
mert hozzád vágyódik lelkem.
Zsolt 143,8b
Az
útkeresés nemcsak a fiatalok kiváltsága... Életünk végéig, azaz földi
vándorlásunk éveiben számos alkalommal megtapasztaljuk:
útkereszteződésbe érkezünk, s választanunk kell. A nehézséget az adja,
hogy egy-egy kereszteződésben több út is összeszalad, így aztán komoly
fejtörést okoz: melyiken induljunk tovább? Ma reggeli igénk Dávid király
sóhajos mondata, aki szintén keresi a helyes utat. Vágyódása a helyes
útra talán éppen azért ilyen nagy és őszinte, mert átélte, milyen nagy
lelki nyomorúságot okoz az, ha valaki elveszíti az eszét, s nem az Isten
akaratának, hanem a bűnös kívánságainak engedelmeskedve dönt...
Sokan
azért nem tudnak jól dönteni életük válaszútjainál, mert nem tudják
hová is igyekeznek. Aki azzal vigasztalja magát, hogy "mindenütt jó, de
legjobb sehol", vagy azzal, a bizonyos esetekben érthető és elfogadható
konfúciuszi bölcsességgel, hogy "a cél az úton levés maga" - az még nem
fedezte fel magában az Istentől kapott, halhatatlan lélekrészt. Ez
ugyanis egy életen át vonzódik az Istenhez - talán éppen azért, hogy
figyelmeztessen minket -, hogy van tovább, a halállal még nincs vége a
vándorlásunknak.
Olykor az is megtörténik, hogy végetér az út,
amin jártunk, s magunknak kell eldönteni, melyik irányba induljunk
tovább. A tengeren nincsenek utak, a hajók mégis eljutnak egyik
kikötőből a másikba, de ehhez a kapitánynak tudnia kell, hogy melyik
kikötőbe igyekszik! Ha nem tudod, melyik kikötőbe igyekezel, a szelek
nem segyítenek Neked - mondja Seneca, de ez az igazság érvényes a
szárazföldön is! Ha nem látjuk a célt magunk előtt, akkor csak jól
elfáradunk - talán halálosan is -, de nem érkezünk meg oda, ahová
igyekeztünk.
Te tudod-e hová igyekezel földi vándorlásodban?
Tudod-e, hogy az út végén van az otthonod, hogy ott várnak Rád?...
Kérdések ezek, melyekre meg kell kapni a választ, ellenkező esetben nem
nyugszik meg a szív. Márpedig erőnket beosztani földi vándorlásunk során
csak akkor tudjuk, ha szívünkben boldog bizonyosság lakozik: Isten ott
vár az út végén...