Egzisztencia...
A mai nap imádsága:
URam!
Te látod, hogy mennyit gondolkodunk a holnapról. Add, hogy ne győzzön
le minket a jövőtől való félelem, hanem Gondviselő Jóságod által hitünk
győzedelmeskedjék aggodalmaskodó gondolatainkon! Ámen
Ti
se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne
nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti
Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő
országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.
Lk 12,29-30 és 31
Egzisztencia...
Különös csengése van ennek a szónak a mai magyar valóságban. Soha ennyi
időt nem töltöttek fiataljaink iskolapadokban - és arányait nézve soha
nem volt ennyi reménységnélküli "életkezdő" fiatal felnőttünk. Diplomás
munkanélküliek száma százezret meghaladó, s aki munkahelyet keres -
visszajön a régi világ? - támogatót is keresni kénytelen. Aki még nem
élte át a mellőzöttség kínját, az nem is tudja igazán elképzelni miféle
nyomorúság ez. Az egzisztenciális szorítások közepette nem feltenni a
kérdést: "No de akkor mit eszünk, hol hajtjuk fejünket álomra, hol
van/legyen az otthonunk?" - egyszerűen oktalanság.
Nemcsak a
"pogányok" - ezt a szót is át kellene értelmezni, meg kellene vizsgálni a
kommunikációs érvényességét, nemkülönben hasznosságát, hiszen manapság
ez alatt többnyire az 'istentelent' értik, régen pedig a
nem-keresztényeket, a másvallásúakat jelölte - de minden, a jövőről
felelősen gondolkodó ember kérdése ez! A fiókák neveléséhez ugyanis
fészekre (sőt fészekmelegre is!) szükség van. Nem csoda, ha egyre
kevesebben éreznek bátorságot a családalapításhoz; a jövőtől való
félelem ugyanis minden kezdeményezőkészséget megfojt.
Márpedig a
jövő materiális garanciáját a mában kell megteremteni, ti. ha ma nem
vetünk, akkor holnap nem aratunk! (A kenyérkérdés nem véletlenül a
megkísértéstörténet első kísértése.) Modern korunk egyre égetőbb kérdése
nem az, hogy vessünk-e vagy sem, hanem az, hogy: mit? Míg egyesekben
fel sem merül a kérdés "Szabad-e génmanipulált monokultúrával
lehengerelni a természetet?" - eladdig mások minden erejüket latba
vetik, hogy megőrizzék a "biodiverzitást", azaz a (meg)teremtett
(élővilág) sokszínűségét...
A Mester nem a felelős gondolkodás
ellen szól - a mennyei Atyánk jól tudja, hogy szükségünk van mindarra,
ami az élet fenntartásához, normális menetéhez elengedhetetlen. Amire
Jézus újra felhívja a figyelmet: "Emiatt ne aggódjatok!" Ne öljétek meg a
most istenes pillanatát azzal a feltételezéssel, hogy "Na de mi lesz,
ha holnap nem törődik velünk a Gondviselő?". Ahogyan Jézus szombatnapon
is gyógyít úgy a Mennyei Atyánknak is éjjel-nappal gondja van ránk... Ő
álmunkban is gondot visel rólunk! Ha nem így lenne, akkor nem is élnénk.
Felismerni, hogy létem biztosítéka az Isten maga, a világgal és önmagam
képességeivel való megbékélésem kezdete, a harmónikus, boldog élet felé
vezető út kegyelemből megtett első lépése...
Szabadságért - testben és lélekben.
A mai nap imádsága:
Uram! Erősítsd bennem a gyenge készséget, hogy megértsem akaratodat és szeretni tudjam enbertársaimat! Ámen.
Lelkünk megmenekült, mint madár a madarász tőréből.
Zsolt 124,7
A
test szenvedése nagyon tud fájni, de mi az a lélek szenvedéséhez
képest. Évente a világon mintegy egymillió(!) ember vet véget életének -
a próbálkozások számát nem tartja számon a statisztika. Milyen óriási
teher, nyomasztó és lélekdeformáló érzés az, mely az alapvető ösztön, a
létfentartás ellen dolgozik? Kinek nagyobb a fájdalma, aki a látható
nyomorúságot hordozza vagy, aki a láthatatlant? Méregetni nem érdemes,
mértéket felállítani közöttük nem lehet, mert a szenvedés is olyan, mint
az élet: egyedi, személyreszabott. Még az sem lehet vigasztalás, hogy
létezik egyfajta isteni "igazságosság", azaz a látható szenvedést
könnyebb elhordozni, mint a láthatatlant. Mert a látható részvétet
ébreszthet és mellénk állhat valaki, de a láthatatlant csak akkor veszik
észre, ha felfedjük. Így történnek meg életvezetési tragédiák, s az
ismerősök/barátok csak értetlenkednek: "Pedig minden rendben volt
körülötte!" "Pedig minta-gyerek, mintaférj, minta-feleség, minta-család
volt..."
A 80-as, 90-es évek eleji testkultusz nagy
reklám-ideológiája így hangzott: "Your body is your message!" (A a te
tested, a te "üzenetedet") Kétségkívül fontos a test karbantartása,
hiszen Pál apostol is azt mondja, hogya a "testünk a Szentlélek
temploma", de az üzenetet soha nem a külső, a felületes, a látható
tükrözi, hanem a belső, a láthatatlan - azaz a lelki.
A lélek
fitnesse az imdáság, az Isten üzeneteinek értelmezése-ízlelgetése a
világ csodáiban és lelkiismeretünkben. Aki nem edzi a lelkét, annak a
lelke elsatnyul, petyhüdtté válik, mint a hosszú ideig ágyban fekvő
betegé. Ahogyan a testnek szüksége van mozgásra, ugyanúgy a léleknek is
szüksége van kihívásokra. Ezek nélkül nincsenek felismerések, mélyreható
és távlatos meglátások. Neves és névtelen szentek ezrei mindennapi
odaadásukban, önfeláldozásukban élték meg lelkiségüket. Számukra a
nehézség, a kereszt nem "idegörlő" stressz volt, hanem lelkük
nemesedésének lehetősége.
Mindezt beilleszteni életünkbe csak
akkor lehetséges, ha már átéltem: "lelkem megmenekült"... nem magamat
szabadítottam ki, hanem az Isten nyitotta ki létem gyönyörűnek hitt
arany-kalitkáját, s megajándékozott a szabadság határtalan érzésével. Ez
a szabadság az istenképűségünk elengedhetetlen része. Élni vele a
legnagyobb lehetőség, mert a Mindenható Isten végtelen - azaz mennyei -
dimenzióit nyitogatja...
Tálentumok...
A mai nap imádsága:
Uram!
Add, hogy ne tékozoljam el mindazt, amivel megajándékoztál, s add, hogy
ne akarjak különb lenni, mint a "többi", de add, hogy legyek annyi,
amennyi lehetek! Ámen
Az a szolga, aki ismerte ura
akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett
akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát,
és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap.
"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak,
és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
Lk 12,48
(Apróbetűs rész - megelőző vers, a jobb érthetőség kedvéért)
Divatja
van manapság a tehetségkutatásnak. Egyrészt érdekel minket, hogyan lesz
a mobiltelefon-eladóból (Paul Potts) ünnepelt operaénekes, s együtt
dobban a szívünk, amikor végre megérdemelt helyére kerül az érték,
másrész a média is megtalálja rendesen a maga hasznát a sztárkeresési
akcióiban. Ha média nem is figyel fel ránk, azért jó tudnunk, hogy
talentumokat kaptunk mindannyian - a legkülönfélébbeket... Nem
feltétlenül azért, hogy kitűnjük velük a "sokaságból", sokkal inkább
azért, hogy szolgáljunk velük másoknak. Ugyanis szolgái vagyunk
egymásnak, s szolgái az ÚRIstennek. Isten szolgálatra rendelt
mindannyiunkat! Szolgálatra - a szó nemes értelmében -, s nem
szolgaságra... Sokan csak (rab)szolgaságot látnak abban, hogy
teljesíteni kell az Isten akaratát, hogy be kell tölteni a
parancsolatait. Jóllehet a KRESZ-t sem azért kell betölteni, hogy ne
büntessen meg minket a rendőr, hanem azért, hogy védjük ezáltal egymást a
kártól, a veszélytől.
Az, hogy mi a sok, s mi a kevés, az mindig
viszonyítás kérdése. Ami az átlagembernek teljesíthetetlen távolság, az
a hosszútávfutónak "meg sem kottyan". Ami az egyik számára örömteli
kihívást jelent, az a másiknál elhordozhatatlan stresszként tűnik fel.
Ezért meglehetősen nagy balgaság megpróbálni a két tálentumból ötöt
csinálni. Vannak ilyen embertársaink, akik ezt akarják - s ha kell,
mindenáron. Ha valaki mindenáron el akarja érni a célt, az azt jelenti,
hogy számára "semmi se drága", azaz átgázol Istenen, s emberen egyaránt.
Isten
azonban nem az egyes ember Istene, hanem a közösségé. Azaz: Ő azt
akarja, hogy közös imáinkkal, közös munkánkkal dicsőítsük az Ő nevét a
világban... Jézus Urunk se azt mondta, hogy "Menj!", hanem hogy
"Menjetek!" - azaz az Istent szolgálni csakis közösségben lehet... S
mivel Isten a nekünk adott ajándékokat nem kizárólag nekünk, hanem annak
a közösségnek is adta amelyikben élünk - család, gyülekezet stb. -,
ezért a "végén" mindezt számonkéri rajtunk. Nagy valószínűséggel
"verést" (dorgálást) mindenki kap majd, mert "nincs egy igaz sem
Őelőtte", de ha tudjuk, hogy Ő mit vár tőlünk, s ebben a tudatban éljük
le egész életünket, akkor nemcsak kisebb verést kapunk a végén, de
boldogabban is éljük életünket, mert azt tesszük, amire rendeltettünk, s
átéljük, milyen jó, ha az ember a "helyén van"...
Törekvéseink...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig Rád figyeljek, s a Te szereteted határozza meg céljaimat, s ne az én emberi elképzeléseim! Ámen
Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.
Hát még azokban, akik agyagházban laknak,
Jób 4,17-19a
Amióta
kikerültünk a Paradicsomból, azóta igyekszünk oda vissza... Soha be nem
teljesülő álmok rabjaiként építjük ígéretes bábeltornyainkat -
eredménytelenül, mert a vége minden istentelen célnak ugyanaz: a
pusztulás! Egyetlen hozadéka van ennek a hiábavaló törekvésnek: a
szenvedés... Jób barátai úgy hiszik, birtokolják a választ az emberlét
nagy kérdésére: Miért is van jelen az ember rövidke életében oly hosszan
a szenvedés? Tényleg miért is?
Évezredeken át úgy hitték az
emberek, hogy az Isten haragvó és büntető, s ezért (véres)áldozatokkal
kell Őt kiengesztelni. Isten azonban nem vérszomjas Isten, aki kedvét
leli abban, ha büntethet - Isten a szeretet Istene! Jézus halálig menő
szeretet-elkötelezettsége példát adott követőinek, hogyan lehetséges
megváltoztatni az Istenről alkotott hamis emberképet -, sajnos az
egyháztörténelem máig menően jelesül mutatja, hogy az áldozat-kultusz
kiengesztelés-filozófiája jobban tetszik nekünk, mint a szeretet istenes
jámborsága.
Máig úgy hisszük, hogy nem az Isten Jézus
Krisztusban adott szeretet-példája, hanem egyedül a törvény oldhatja meg
minden konfliktusunkat. Szabályokat állítunk fel gyermekeinknek, s azt
hisszük, ha a szabályokat következetesen betartatjuk - azaz büntetünk -
akkor elsegítjük őket a problémamentes felnőttkorba. Mindeközben nem
gondolunk arra, hogy milyen is az világ, amibe integrálni igyekszünk
utódainkat! A felnövekvő generáció olykor-olykor (saját kultúrájában)
megítéli a felnőtt-világ látszat-igazságát, de ezzel nem sokat törődik a
társadalom. Hogyan is tenné? Hiszen jelen vezetők úgy a politikában,
mint a gazdaságban - beleértve a pénzügyi inproduktivitást is -
emberellenes szabályok szorításában nőttek fel, a embertelen
törvény-hűségre szocializálódtak...
Az Élet Istene az Élet
szépségeiben nyilvánul meg, azaz magában az életben. Aki ezt felismeri,
az személyes példaadásával bizonyságot tesz az Élet Titokzatos
Istenéről. Az ilyen ember a krisztusi példát követi - ezért keresztény,
azaz Krisztus követője - s önfeláldozóan szeret, hiszen jól tudja, hogy
az élet teljessége az csak az odaadásban található meg. Aki képes
feltétel nélkül szeretni - az a tökéletes ember -, s megnyílik előtte
személyes kiteljesedésének útja, hiszen azt tudja tenni, amire
elhívatott: elfogadja önmagát, a világot, s ezáltal magát a Teremtőjét
is. Az összes többi "igazság" ugyanis csak jelentéktelen por és hamu -
amit elröpít a múlandóság isteni szele...
Új élet...
A mai nap imádsága:
Uram!
Naponta új lehetőséget adsz nekem, hogy jobbuljak. Add, hogy életemet a
Te kezedből vegyem, s akaratodnak megfelelően éljek! Ámen.
Ezért
ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új
jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket
önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2 Kor 5,17-18
Olykor
vagy talán sokszor(?) haragszunk másokra, a világra, Istenre és persze
önmagunkra is. A Mester éppen ezért tanítja így: "Szeresd felebarátodat,
mint önmagadat!", mert nincs ember, aki képes lenne úgy szeretni, hogy
önmagával egyáltalán nincs harmóniában. Csak az tud adni, akinek van
miből, mert ő is kapott... Meg lehet próbálni kinevelni a szocialista
embertípust, de a történelem bebizonyította, hogy Isten nélkül
önfeláldozó módon élni nem lehetséges. Ezzel szemben szinte perfekcióra
lehet vinni az önzésre-nevelést, az élvezetek mértéktelen fogyasztását
célnak megtevő életstílust igen jó eredménnyel lehet reklámozni. Érdekes
módon, ami rombolja az egyént és a közösséget, azt készséges szívükbe
zárják az emberek, de ami valóban megtartja az egyes embert és a
társadalmat is, arra folyamatosan fel kell hívni a figyelmet, szünet
nélkül emlékeztetni kell rá. Sajnos a jót tanítani kell, a rossz pedig
magától is erőre kap...
De mit jelent az "új teremtés" a
"krisztusi embertípus" kifejezés? A múltjával végképp szakító, s azt
megtagadó különleges magatartású újfajta embert? Ki az, aki képes
teljesen felszámolni a múltját? A kolostorba vonuló, legkeményebb
aszkétikus előírásokat vállaló trapista és karthauzi szerzetesek is
tudatosan, naponta küzdenek a lelkükben fel-feltörő rosszal, akkor mit
ért Pál ezen az "újon"? Sokan nem tudják ezt másképpen értelmezni,
csakis egyfajta radikalizmusként. Az ilyen emberek táplálják-erősítik a
szektás, élet-, s egyben Isten-idegen közösségeket, ahol nemcsak
ajánlják, de meg is követelik, hogy minden "bűnös kapcsolatot az ördögi
világgal" szakítson meg az adott közösségbe tartozni akaró... S aki nem
"hűséges" tag, azzal nincs Isten. Ahogyan a Harmadik Birodalomban a
becsületet és tisztességet a Führerhez való hűség jelentette, az ilyen
szektás közösségekben is a Vezetőnek való feltétlen engedelmesség
határozza meg a hit nagyságát és az "istenes" élet minőségét.
Az
"új teremtés a Krisztusban" természetesen egészen mást jelent.
MIndenekelőtt a megbékéltetett embert. Azt, aki képes az őt gyakran
sebző világban is meglátni az Isten szeretetét, aki az
élet-disszonanciák között is meghallja a belső béke harmóniáját. Csak az
Isten kibékítő szeretetét megismert ember képes maga is a békéltetés
eszközévé válni, s a kiegyenlítődésre, kiengesztelődésre,
együttműködésre tanító legmagasabb rendű szolgálatot elvégezni. Az ilyen
ember szeretete szinte határtalan, mindig jó a közelében lenni, mert
átsugárzik minden szaván, mosolyán és cselekedetén, hogy Isten
kegyelmének erőterében él...
Üdvösség...
A mai nap imádsága:
Uram!
Titkaidról időnként lebbentsd fel a fátylat, hogy erőt nyerve
szereteted megtapasztalásából örömmel szolgálhassak Neked! Ámen
Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
Jn 3,17
Magyar
"üdv" szavunk jól jelzi, hogy az üdvösség valami örömteljes dolog. Sok
egyházon kívülálló azt gondolja, hogy a keresztények szomorkodó emberek -
és vélik ezt sokszor joggal. Persze nem lehet mindent Szent Jeromosra
(Hieronymus) fogni, aki az Ószövetség latinra fordításakor a "megtérést"
bűnbánatnak fordította, s ezzel megadta a keresztény élet "szomorkodó"
alaphangulatát. Sok templomos ember úgy gondolja, hogy ez így rendjén is
van... Jóllehet Isten nem azt akarja, hogy siralomvölgynek lássuk
szépnek teremtett világát, hanem azt, hogy felfedezzük annak szépségeit,
vigyázzunk rá, gondozzuk, s másokkal együtt mindezért hálásak legyünk
Neki.
Persze sokkal egyszerűbb leülni az út szélére, s kritizálni
az előre botorkálókat, s várni a csodát, hogy Isten majdcsak
megkönyörül rajtunk. Az elesettség nem bűn, de a restség, a lustaság
annál inkább. Sokszor megtehetnénk, hogy maradék erőinket rendezve
odafordulunk Istenhez, s imádságban megújulást kérünk Tőle. Ehelyett
inkább panaszkodunk, panaszkodunk, s újra csak panaszkodunk...
Miért-kérdéseket teszünk fel, ahelyett hogy inkább a "hogyan?"-ra
koncentrálnánk.
Jézus ilyetén magatartásunkat joggal
számonkérhetné rajtunk, mégsem teszi. Ő egyszerűen csak szeret, hogy
ebben felfedezzük az Isten Kegyelmét, mely gyógyír minden nyavalyánkra.
Üdvözülni tehát azt jelenti, hogy örömmel fogadjuk az istenes élet
lehetőségeit, kiteljesedvén Isten-ismeretben, s emberszeretetben.