Döntés...
A mai nap
imádsága:
Istene! Szabad akarattal ajándékoztál meg, s gyakran nem
tudok mit kezdenei a szabadságommal. Magam ellen fordítom azt, amit
azért adtál, hogy kiteljesedjek általa. Add, hogy a jó mellett tudjak
dönteni, s ne legyek közönséges, mint Ézsau, aki egy tál lencséért
eladta jövőjét!
Ámen
Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten
kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem
kísért senkit a gonosszal. Mert mindeki saját kívánságától vonzva és
csalogatva esik kísértésbe.
Jakab
1,13-14
"Mindenki a maga szerencséjének kovácsa" -
tartja a régi szólás. Nemcsak Jézus korában, ma is sokan szeretnének
kibújni a felelősség alól. Jóllehet Jakab apostol levele többnyire
praktikus tanácsokból áll és nincs benne semmilyen megigazulástani
teológiai gondolat - ezt tudottnak, elfogadottnak veszi - de mindazok a
kijelentések melyekkel találkozunk e rövid levélben, igencsak
meggondolandók. Nyilvánvaló, hogy szívesebben beszélünk a körülmények
kényszerítő erejéről, mint a személyes felelősségről, szívesebben
testáljuk át lelkiismeretünk terhét az események szerencsétlen
együttállására, s mondjuk azt, "kudarcot vallottam", mintsem bevalljuk:
az egésznek csakis én vagyok az oka. Nyilvánvaló az is, hogy minden a
fejben és a szívben dől el, nem a körülményekben. Ennek alapján az is
nyilvánvaló kellene hogy legyen, a boldogság, a kiegyensúlyozottság is
belül, s nem a külső dolgokban, körülményekben kell hogy
megvalósuljon.
Mindezek ellenére sokan mégsem a
lélek kacskaringós belső útjait járják, hanem az anyagvilág
csábításának engedve, annak gyors előrejutást ígérő széles autópályáján
száguldanak... Míg az előző a célhoz juttat el, az utóbbi csak annak
ígéretét adja. Ezért aztán sok materiális gyorshajtó vallja: a cél a
száguldás, az útonlevés maga. Csak ha nem működik a "motor" , ha erősen
korlátozottakká válunk a világ birtoklásában (mobilitás, evés-ivás
stb.) akkor döbbenünk rá, hogy a soha meg nem valósuló ígéretek
autósztrádáján "gyalogszerrel" sehova nem jutunk... aki az anyagtól
függ, annak ereje is az anyagban van, abból merít - mindaddig, amíg meg
nem emészti azt a rozsda...
Azt, hogy kívánságai
alapján ki mit dönt, nem a Sátán nem az Isten, hanem én magam, csakis
én magam döntöm el. A szeretet Istene legfőbb teremtményének, az
embernek a legtöbbet adta: a szabadságot. Szabadsággal együtt teljes a
világ, csakis szabadságban teljesedhet ki a szeretet. A szabadságban
azonban ott van a "nemet-mondás" lehetősége is. Mondhatunk nemet az
Istenre, de mondhatunk nemet a ránk leselkedő bűnre is. A választás
csakis rajtunk áll. Luther ezt nagyon egyszerűen így mondja: "Ha az
ördög lovára ülsz fel, akkor az pokolba visz el téged, ha az Isten
lovát választod, akkor a menyországba
lovagolhatsz."
Evangéliumhirdetés...
A mai nap
imádsága:
Uram! Adj nekünk Benned való reménységet, jókedvet és erőt
az elvégzendő munkához!
Ámen
"Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, és történt
vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és
felkapkodták. Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld,
és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; amikor pedig
felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották,
és így nem hozott termést."
Mk
4,3-7
Rosszemlékezetű "vadkommunista" időkben -
ötvenes évek elején - sztálini orosz mintára kicsiny hazánkban is a
hatékonyságot tették meg Rákosiék vezérelvvé. Hivatalos neve akkortájt
nem reform volt, hanem racionalizálás, de köznyelvben csak "raciként"
emlegették. Ezidőben rengeteg ember veszítette el az állását - főleg az
értelmiségiek közül. (Pedig azok a szerzetes-paptanárok, mérnökök még
nem pártállamtól "hülyére-fegyelmezett" vagy a konzumtársadalom
"szépségeibe" beleszédült értelmiségiek voltak... Ha megnézzük, hogy a
mai értelmiség mennyire él értelmiségi létet, akkor kiderül hogy
társadalmi szerepvállalásuk, a közösségért érzett felelősségük mekkora
- tisztelet a kevés kivételnek -, azt kell megállapítani: egyszerűen
gyalázatos. A "Ne szólj szám, nem fáj fejem!" ősrégi túlélési stratégia
nyomása alatt élik vegatatív életüket... Nagyítóval kell keresni az
olyan színészeket, akik a nemzet lelkiismereteiként játszanak, a
becsületes politikus meg olyan ritka, mint a fehér holló... Nos, egy
ilyen modern technikai, energia- és humánerőt faló világban, mint a
mai, különösen is fontos a költséghatékonyság. Egyrészt tényleg
fölöslegesen terheljük a természetet - nincs kizárva, hogy bele is
rokkan -, másrészt az utókornak is illene hagyni valamit a Föld
kincseiből... Nem csoda, hogy a megnehezedett körülmények okán is, a
tiszteséget, a becsületet, a jóérzést megelőzi a
haszonelvűség...
A Magvető példázatának nyugodtan
adhatnánk manapság azt a címet is: "A tékozló JóIsten" vagy "A
realitástvesztett földműves"... Ugyanis 75%-át a drága vetőmagnak
szétszórni, oda is juttatni belőle, ahol már eleve látható, hogy semmi
eredményt nem hoz majd - egyenesen balgaság! Ezt a "luxust" nem
engedheti meg magának egyetlen vállalkozó sem, hiszen akkor garántáltan
csődbe megy! Azt már csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy mennyire
szolgálja az életet egy olyan adópolitika, ahol az elvonás mértéke 62%
(Németország) vagy éppen 86% (Magyarország)... Nem kell hozzá nagy
jóstehetség, hogy az a "szisztéma", amely nem ad életteret az Életnek,
az elsorvad. Ezt a folyamatot válságnak
nevezik.
Isten országában azonban más törvények
uralkodnak. Ott a kevés is mérhetetlenül sok, s ami itt lehetetlen az
ember számára, az ott lehetséges. A példázat evangéliumi üzenete
elsősorban az, hogy a befogadó jó föld az áldásban részesül, s bőséges
terméssel dicséri az Élet Urát... De azt is üzeni nekünk, hogy az
evangélium hirdetését nem lehet "projekt-keretekbe", szervezeti és
működési szabályzatok közé szorítani... Krisztus Egyháza nem konszern,
amit a vállalatirányításnál jól bevált vezetéstechnikai eszközökkel az
ember "nyereségessé" tudná tenni! Az Egyház Isten kegyelemből él, élt
is mindeddig, amin gyaníthatóan nem fog változtatni a jövőben sem a
Változatlan ÚRIsten...
Házasság...
A mai nap
imádsága:
URam! Add, hogy Rád építhesse mindenki boldogságát, s add,
hogy mindenki megtalálhassa és kegyelmedből élve egy életen át
megőrizhesse a neki rendelt segítőtársát! Ámen
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a
házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig
ítéletével sújtja az Isten.
Zsid
13,4
Megházasodni viszonylag egyszerű, házasságot megtartani
lényegesen nehezebb, boldog házasságot vezetni egy életen át... a
művészet maga! Nos, úgy néz ki, hogy a 20. század végére, a 21. század
elejére alábbhagyott az emberekben a művészi alkotó kedv, mert
valahogyan nem akarnak sikeredni a házasságok, legalábbis nem hosszabb
távon. Mi lehet ennek az oka?
Számos okot sorolnak fel a
szakemberek, sőt valóságos okhalmazt zúdít a média az emberekre, mi az
oka a rossz házasságoknak. A sok igaz megállapítás közé azonban számos
hamis állítás is keveredik, megzavarva az átlagember orientációját. Az
átlagember - s jóllehet mindannyian különlegesek, megismételhetetlenül
egyediek vagyunk, de mégis átlagosak, hiszen "emberként", s nem
angyalként működünk -, érzésből, jószándékkal átitatott lendületből
MINTÁK alapján éljük a párkapcsolati életünket. Tudományos felmérések
bizonyítják, hogy az emberek túlnyomórészt nem logikus döntések
szerint, hanem el-, betanult minták alapján vezeti életét, oldja meg
konfliktusait... a házaséletben is. Luther Mártonunk nem volt
pszichológus, mégis a minta fontosságát emeli ki, amikor azt mondja: "a
szülők a gyermek(ek) számára a családban az Isten helytartói". Talán
nem véletlen, hogy ilyen sok a zavart Isten-képű ember a világban! Csak
azt élik meg, amit a szülők eléjük éltek, amire "mintát
adtak".
A párkapcsolati boldogságot propagáló iskolák -
jószándékuk ellenére - a leglényegesebbet általában nem mondják el: a
házasság titok, felettéb nagy titok. Titok azért, mert nem embertől
van, hanem Istentől. Isten határozta meg, RENDelte el a páros élet, a
férfi és nő kapcsolatának örök törvényeit, mert ezt a legkisebb,
legsérülékenyebb, de mégis legtöbbet adó közösséget kívánta partneréül
a folyamatos teremtésben. Istennek semmibe se telt volna, hogy úgy
alkossa meg az embert, hogy az osztódással/klónozással szaporodjék, de
mégsem ezt akarta. Isten számára a szabad akaratból történő döntés a
fontos, hogy minél inkább kiábrázolódjék számunkra az ÉLET isteni
mivolta! A Teremtő Isten a házasságot, két ember szövetségét, ezért
törvényeivel védelem alá helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljék minden
korban: az ember Istenképűségre teremtett lény...
Aki átírja,
felülírja ezt az isteni rendet, az saját védelmét gyengíti, az saját
boldogságának bástyáit rombolja le. A házasság az a titkokkal teli
hely, ahol az elrejtettségben, a feltétel nélküli elfogadásban, a
legőszintébb szeretetben feloldódva megújulhatunk, s megerősödhetünk.
Ez a regenerálódás aztán védelmet ad hétköznapi küzdelmeinkben, s
azért, hogy naponta "újrateremtődhessünk" istenképűségünkben ez az
"isten-elrendelte intézmény" minden védelmet, támogatást megérdemel -
erre buzdítanak a próféták, s az apostolok
mind...
Hitelesség...
A mai nap imádsága:
URam!
Megkoptak szavaink, s ajkunk is megfáradt a Te dicsőítésedben...
Szentlelked járja át újra szívünket-lelkünket, hogy Benned megerősödve
hitelesen tudjunk bizonyságot tenni Rólad! Ámen
Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
2 Kor 10,17-18
"Ajánlom
magamat!" - mondották volt régen, s talán akkoriban is furcsán néztek
arra, aki ezt a modoros kijelentést tette. Ajánlani ugyanis egyik ember
ajánlja a másikat, s akinek nincs ajánlója (értsd: pártfogója), az nem
csak azidőtájt, de manapság is hamar falakba ütközik. Az esélyegyenlőség
ugyan szép demokratikus alapelv, csak hát az emberek nem egyformák, más
a karakterük, más a kultúrájuk, más a világlátásuk és a hitük, s más a
teherbíró-képességük, sőt a munka-moráljuk is... Ezért aztán a kontrol,
az sosem árt: "Vertrauen ist gut, Kontroll ist besser!" - tartja a német
szólás, azaz: A bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb! (Ha nem is esik
jól a kontrol, de azért mindig hasznos.)
Isten igéjének hirdetése
különleges feladat. Nem egyszerűen csak tanítás, bár a tanítás is egy
külön, nehéz tudomány. (Hogy mennyire, azt láthatjuk az egyre romló
oktatási színvonalon...) Az igehirdetés - ennek elvégzésére ajánlja
magát Saul-Pál a korinthusiaknak - nem egyszerű információ-átadás, hanem
életvitel, életstílus közvetítése, ami az ige hirdetőjétől hitelességet
követel. A "messziről jött ember azt mond, amit akar"-bölcsesség nem
mai keletű, régen is tudni akarták, hogy ki az, aki mond, bizonygat
valami fontosat. Így Pál és kísérete nehéz helyzetben vannak, hiszen a
természetszerű "hitelesítési eljárás" náluk nehézkesebbnek bizonyult:
nem biztos, hogy valaki gyorsan megjárta volna Jeruzsálemet, illetve
végigjárta volna a kisázsiai gyülekezeteket, hogy Pálról és kíséretéről
megbízható információkat szerezzen.
Ezért írja a korinthusiaknak,
hogy az a megbízható, akit az ÚR ajánl, vagyis: akinek az életén
meglátszik az áldás, tapasztalható munkájának az eredménye. Az áldás
megléte, megtapasztalhatósága soha nem a siker nagyságától függ - kicsi
eredmény is hordozhat nagy áldást!
S hogy mik az ÚR
ajánlásának(áldásának) jelei? Elsősorban a békesség, és a rend. Isten
ugyanis a rend Istene! Ha Ő a világot "rendben" teremtette meg -
márpedig a kozmosz az Ő isteni rendjét tükrözi vissza(!) -, akkor miért
ne lenne rend az Ő Lelke által létrehívott közösségben, az egyházban? Ha
egy egyházban rendetlenség van - azaz eltérnek a jézusi jó rendtől -,
akkor fel kell tenni józanul a kérdést: Mit is képvisel az adott
közösség?
Az egyház jó rendjét sokan keverik a törvénnyel,
pontosabban annak a helytelen alkalmazásával, amit törvényeskedésnek
hívunk. Krisztus URunk azért mondja tanítványainak: "Közöttetek más rend
legyen!" -, mert a tanítványok elsődleges feladata, munkája, opus
propriuma, hogy személyes életük irányt mutató legyen. "Legyetek só és
világosság!" A világosság nem vakító reflektorfényt jelent, a
koromsötétben egyetlen gyertya is képes a helyes irányt mutatni! (Ezért
retteg a sötét hatalom attól, aki az igazság gyertyalángját a magasba
emeli!)
Dicsekedni sok mindennel lehet, de ezek mind múlandó
dolgok. Aki az ÚRral (az ÚR áldásával) dicsekszik, annak öröme el nem
múló öröm, mert az újra és újra megújul. Ezért érdemes mindig
megvizsgálni, ki az, aki az ÚR segedelmével csak magát reklámozza, s ki
az, aki az ÚRnak "csinál reklámot", azaz hívja fel a figyelmét másoknak
az evangélium jó hírére...
Önértékelés...
A mai nap imádsága:
URam!
Megteremtettél, hogy élhessek. Add, hogy Neked tetsző legyen életem, s
akaratodat betöltve kiteljesedve élhessem mindennapjaimat!
Ámen
Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami,
jóllehet semmi,
megcsalja önmagát.
Gal
6,3
Sokminden alakítja önbecsülésünket: a család,
amibe születünk, az ország ahol élünk, s természetesen, a hitünk, ami
szerint alakítjuk életünket. Életünk 'minősége', melyre manapság oly
szívesen hivatkoznak és hivatkozunk mi is, egyedül rajtunk múlik. A
világ (azaz a benne lévő események, történések, jelek és jelképek)
azonban azt sugalmazzák, hogy a kiegyensúlyozottság, a megelégedettség
nem belülről fakad, hanem külső körülmények függvénye: azaz, aki a
kívülről felajánlott megfelelő önmegvalósítási modell mellett dönt, s
mindenekelőtt hisz önmagában, az eléri az áhított
boldogságot...
Önértékelési zavarokkal küszködők
mindig is voltak - lásd a depressziós Saul királyt -, manapság azonban
ez tömeges méretűvé duzzadt. Sok oka van/lehet ennek: munkanélküliség
vagy kényszerrel végzett munka, párkapcsolati élet terhei vagy éppen a
párkapcsolati élet hiánya, s nem utolsó sorban a hit hiánya vagy a
meglévő hit életidegensége. Sokan vannak manapság, akik nemhogy
önértékelési zavaraik, de még önértékelésül sincs! Akiket a korszellem
sikerrel a tömegember-létbe szorított, azok már nem álmodnak szépet és
jót, nem álmodják bele múlandó hétköznapjaikba az Örökkévalót, nem
hisznek a szerelem istenadta-holtodiglan-holtomiglan-kísérő
illúziójában sem -, nos azok lelkét lassan, de biztosan a mindennapok
küzdelmei felőrlik...
Vannak olyanok is, akik ha
Istennek nem is, de félistennek képzelik magukat... Magától értődően
mondanak és tesznek olyasmit, amit a jóérzésű ember józansága
"alaphelyzetben letilt", de aki "nem ismer se Istent, se embert", annak
nincsenek ilyen 'gátlásai', amikor átgozol másokon, s porba tipor
tisztességet, becsületet, szemérmet és részvétet. Ők azok, akikről az
ige azt mondja: ők valaminek gondolják magukat. Ők meg vannak győződve
arról, hogy ők "valakik", mert hatalmuk van, mert pénz feszíti a
zsebüket. S milyen nevetségesen kicsiny hatalmacska ez! Amikor az ilyen
"valakik" bajba kerülnek, s nyüszítenek életükért, mert nyilvánvaló,
hogy hatalmuk, pénzük semmit nem ér egy betegséggel, egy tragédiával
szemben, akkor nyilvánvaló az önámítás legnagyobbika: az
öncsalás...
Aki Isten szeretetébe merülten kívánja
élni életet, az nem csalatkozik sem Teremtőjébem, sem az életben, s nem
csalja meg önmagát sem azzal, hogy valakinek hiszi magát. Jól tudja,
hogy egyedül Isten az, Aki valakivé tehet, ha akarja, de Ő elsősorban
arra teremtette az embereket, hogy istenképűen éljenek ebben a földi
világban. Aki csak önmagát akarja látni a másikban, aki a maga életét
akarja megnyerni a világ/a természet kárára, annak önnön
felmagasztalása végül szegyenteljes megaláztatásba fordul, de aki nem
felejti el, hogy Isten naponként megújuló kegyelmére szoruló
teremtmény, az megtalálja önmagát, s felebaráti szolgálatában
kiteljesedett, Istennek tetsző életet
él...
Őszinte
szavakért.

A mai nap
imádsága:
Uram, Istenem! Hálát adok Neked, hogy megőriztél ezen az
éjszakán is! Szent angyalod vigyázzon rám, s szeretteimre!
Ámen.
Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a
dicsőség mindörökké. Ámen
Róma 11,36
Egész
életünk a körülöttünk és bennünk lévő világ kutatására, jobb
megismérésére irányul. Csak idő, s felhalmozott tudás kérdése, hogy
egyszer eljussunk egy olyan pontig, amikor a meglátott összefüggések
komplexitása meghaladja mentális képességeinket. Ilyenkor esik ámulatba
az ember, s hagyja el ajkát olyan kijelentés, mint mai igénk. Ez a
mondat igazi doxológia, azaz dicsőségmondás.
Istent
álmodni nem beszűkülés - ahogyan a világ gondolja -, hanem
kiteljesedés, emberlétem szövevényes voltának egyetemesebb megismerése.
De miért is jó, ha az egyház elsődleges munkájába (opus proprium), a
dicsőítésbe bekapcsolódom? Nyilvánvaló, hogy nem lesz Isten dicsősége
sem nagyobb, sem kisebb attól, hogy szavaimmal Isten mellé állok. De
nem is ezért szükséges a naponkénti hálaadás. A himnikus gondolataink
nem céltalanok. Amikor már nem tudjuk kimondani vágyainkat,
érzelmeinket, akkor szavainkat, mondatainkat a dicséretben furcsamód
újraszőjük, hogy mint Mózes, kendő gyanánt magunk elé tartva Isten
dicsőségének fényét felfogjuk, s egyben meg is védjük magunkat tőle. A
dicséret közben válik valóságosabbá nemcsak Isten, hanem mindazon érték
is, melyek Istenhitünkből születnek naponként.
Az
Örökkévaló akaratát nemcsak megismerni, hanem megélni, igazi nagy
vállalkozás. Egész életünkre szóló program, számtalan kihívással és
próbatétellel. Sokan meg is ijednek ettől, s ellökve maguktól e
lehetőséget a materiálisan megfoghatóval, a birtokolhatóval
vigasztalódnak. Mivel azonban a lélek is "kéri a maga részét", ezért
idővel mégiscsak felvetődik a nyugtalanító Isten-kérdés... Megnyugtató
választ találni kegyelem, kérdéseket megfogalmazni kötelesség,
emberségünk egyik
alappillére...