Boldogság...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem mély hitet, hogy alázattal mindenütt megláthassam gondviselő jelenlétedet, s hálát adva hogy utaidon járhatok, boldogan élhessem napjaimat! Ámen


Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.
Zsolt 84,6

Spassgesellschaft - mondja a német szociólógiai szakirodalom -, azaz olyan társadalom, amelynek létcélja az élvezetek, a fogyasztás. Tényleg, csak ez adná a boldogságot? Csak a megfogható, a megehető s megiható biztosítja a teljességet? Azt tudjuk, hogy a boldogság viszonylagos fogalom, de lehet-e ezt csak a "lelkiekre" szűkíteni? Ahogyan a testnek szüksége van az anyagra, mert ha nem jut hozzá, akkor elpusztul, ugyanúgy a léleknek is arra, ami őt táplálja. Életetheti-e a lelket más valami jobban, mint maga az Isten? Nyilvánvalóan nem. Az ÚRIsten megtapasztalása adja a legtöbbet - ezt nemes egyszerűséggel áldásnak mondja a hívő ember.

Boldogság és boldogulás a magyar nyelvben ugyanabból a szóból ered, vagyis egyik sem képzelhető el a másik nélkül: Tehát, csak az lehet boldog, aki boldogul, azaz elő(bb)re jut. Az előbbrejutás lehetőségét a mai magyar átlagember nem az Istenhitből, s abból fakadó becsületes és szorgos munkából látja levezethetőnek, inkább a személyes szerencséjében bizakodik. Ha az ember nem tud tisztességel megélni a tisztességgel elvégzett munkája által, akkor az gazdasági és politikai rendszer igazságtalan. A "megváltást" nem az istenített ember (kommunizmus), s nem is az istennek megtett mammon (kapitalizmus) hozza. A meg-váltást, a meg-oldást az Isten maga végzi el az ember szívében...

Az emberi történelem számtalan kibogozhatatlan, fájdalmas csomót produkált eleddig, s gyaníthatóan még fog is jónéhányat. Az egyén, a "kisember" szempontjából a legnagyobb tragédia mégsem az, ha az a csomó kívül, hanem ha belül van! Gyomorszorító lehet a világ általános igazságtalansága, de az igazi keserűség, ha családján belül sem találja meg lelkének békességét! Egyensúlyt-vesztett házasságok, félresikeredett gyereknevelések a jelzőtáblái annak, hogy az emberek tévúton járnak...

Aki azonban Istenre gondol, s hitben is keresi a járást, nemcsak a látásban, annak lába alatt bizonytalan is biztossá válik, s a rögös is simává. A Gondvislés csodája, hogy a körülményeinkben megtapasztalható Mennyei Szeretet láthatatlan keze megtart minket, s még azon a háborgó vízen is járni tudunk, amiben mások törvényszerűen elsüllyednek. Ez a "kicsik" nagy tudása, az erőtelenek bölcsessége, a hatalmasok erejével szemben. Míg minden emberi hatalom idővel megszűnik, az isteni soha el nem múlik... mi ez, ha nem a boldogság biztosítéka?

Harag...

A mai nap imádsága:
Uram! vedd el haragunkat, hogy szeretetben élhessünk! Ámen

El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt. Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!
5 Móz 12,2-3

Az Ószövetség ezerévet átívelő könyvgyűjteménye az ember küzdelméről tanúskodik: a túlélésről, a megmaradásról. Nemcsak a zsidók "bajlódnak" Istenükkel, de Jáhve is velük... Nyilvánvaló emberi érzelmek keverednek, csapnak össze, szövik át az Isten akaratát abban az egzisztenciális krízisben,amit a zsidó nép vándorlása során átélet. A pusztai vándorlás negyven éve nem kényelmes túra volt, hanem a megmaradásért folytatott küzdelem. Harc a nem zsidókkal, s harc önmagukkal. A megmaradásért olykor diktátori eszközökhöz kellett nyúlnia Mózesnek: lásd az arany borjú imádásának esetét! "Lévi fiai kardot kötöttek oldalukra, s háromezret vágtak le azon a napon!"

Nyilvánvaló, hogy az erőszakos gondolatok hangoztatása minden korban erősítik az ember ősbűnös habitusát, függetlenül attól, hogy valaki zsidónak születik vagy sem. A másikat a földről "eltörölni-akarás" nem zsidós vagy muzulmános indulat, hanem az ember ősi sajátja, amely mindig egyéni életsorsokban nyilvánul meg. Nem lehet határvonalat húzni jó zsidók és rossz németek közé, nem minden "néger" lusta és agresszív, ahogyan nem minden fehér ember szent... Egyes emberek lusták és agresszívek, egyes emberek fajgyűlölők, s az egyes ember él istentelenül, s soha nem egy egész nemzet vagy nép! Egy majd kilencvenéves háborút megjárt evangélikusom mondta: "Tessék elmondani, hogy a jó oldalon is vannak rosszak, s a rossz oldalon is vannak jók!" S milyen igaz! A nehézségek, a nyomorúságok azt hozzák elő az ember szívéből, ami benne lakozik... Erről szólnak a filmek, könyvek ezrei: aki hitvány, az a próbák közepette még hitványabbá válik, aki pedig ember, az méginkább emberré válik. Az építő művészeti alkotások arról szólnak, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését.

Isten egyszer mindenkit megítél! Senkitől nem kérdezi majd, melyik népbe született, s hogy zsidó, muzulmán volt-e vagy éppen keresztény? Egyet kérdez, de az nagyon súlyos kérdés lesz: Mennyire voltál ember? Mennyire voltál "istenképű", olyan, amilyennek rendeltelek. Akkor és ott pedig nem a földi fanatizmus, a vakhit, a buzgóság számít majd, hanem a cselekedeteink, melyeket véghez vittünk,egész életünk folyamán...

Jövőnkért.

A mai nap imádsága:

Istenem! Vezess életem ösvényén, legyél Világosságom, hogy meggazdagodott lélekkel végül eljuthassak Hozzád! Ámen



Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére.
1 Móz 22,9

Olyan történet a mai, mely évezredeken átnyúlva üzen. Akinek nincs gyermeke, nem is tudja mit jelent aggódni érte, betegségben, vélt vagy valós veszélyben. "A gyerekért mindent!" - mondogatják sokszor, s milyen igazság rejlik ebben is. A gyermek mégsem "gomb a kabáton", dísz az anyagi jólétben. Sajnos sokszor látható átlagon felüli anyagi körülmények között felnövekedett és "elkanászkodott" fiúcskákról és lánykákról, hogy szüleik nem sok gondot fordították rájuk, merthogy a gyereknevelés, az nem egyszerűen csak étkeztetési feladat. Nemcsak a testet, a lelket is etetni kell... A gyerek növelése a legkiváltságosabb feladat ezen a világon. Elvezetni az emberlelkecskét a felnőtt létig, a felelős gondolkodásig a legnehezebb, legkihívásosabb, de egyben legszebb is.

Történetünk több mint drámai. Az öregember Ábrahámtól Isten olyat kér, amit normális ember nem tesz meg soha, inkább maga pusztul el. (Izsák neve azt jelenti: valaki nevet.) A "nevetést" magát feláldozni az élet teljes kioltását jelenti, azaz a lélek halálát is. Elégetni az öröm forrását... a jövő reménységének teljes megsemmisítésével egyenlő. Ábrahám minderre kész, nem "csak úgy" magától, hanem csakis azért, mert Isten kéri. Ezért a cselekedetért őt nevezik majd a hit ősatyjának, azt azonban ne feledjük, hogy Ábrahám átélte azt a csodát, hogy vénségére Sára fiút szült neki. Abszurditást, a normális rend felborulását élték meg, hiszen a fiatal asszonyok karját ékesíti a gyermek, az ő dolguk a jövő nemzedék növelése, nem az öregeké. E megmagyarázhatatlanság után kér ilyen furcsa dolgot Isten. Aki Isten csodáit megtapasztalta, az maga sem lepődik meg Isten különös kérésein. Ábrahám már megtanulta, hogy a jövő biztosítéka csak emberi szemmel nézve a gyermek. Egy gyermek halálának feldolgozhatatlan tragédiája az őrületbe kergethet, balzsamot a veszteségre csak az adhat, akitől az élet jön, vagyis az Isten. Tartást a léleknek, feltámasztást a megsemmisülésből csakis egyedül Ő adhat. Ezért Ábrahám engedelmeskedik.

A történet jelképes üzenettel is bír. Ha képesek vagyunk feláldozni azt, ami a legfontosabb, akkor abból áldás fakad. Ha nem sajnáljuk véges időnket, energiánkat, egymásért elégetni az élet oltárán, akkor megnyílik előttünk az a világ, ami el nem múló tartalmat, s teljes örömöt kínál, mert nem emberi, hanem isteni dimenzióról van szó. Aki saját jövőjét képes feláldozni az Istenért, az bőséges jutalmat kap. Aki odaadja életét teljesen az Istennek, az visszakapja azt, de nem ugyanazt, hanem egy megváltoztatott életet. Ez a kegyelem. Sokan mégis a karrier, az önzés vonzásának engedelmeskednek... csak később, s általában későn derül ki milyen nagy árat fizettek mindezért.

Kísértéseink...

A mai nap imádsága:

URam! Most már látom, hogy mindenki másképpen küzd meg saját elmúlásával... Add, hogy ne veszítsem el életkedvemet akkor sem, amikor úgy érzem, ingoványossá vált körülüttem a világ! Add, hogy az árnyékban is keressem a fényt, s a sok-sok gyötrő szeretetlenség ellenére is, megmaradva gondviselő kegyelmedben, szeretni tudjak! Ámen


Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.
Róm 6,12

"A puding próbája az evés." - azaz, egy elmélet annyit ér, amennyit a gyakorlatban is meg lehet valósítani belőle. Hiába a jó ötlet, s minden szép elképzelés, ha azok a hétköznapi életben kivitelezhetetlenek. Éppen ezért a végleges és egyetemes megoldási képletet még nem találták fel sem a szenvedésre, sem pedig a maradéktalan boldogságra. Annyit azonban bizonnyal állíthatunk, aki közeledik Istenhez, az távolodik a szenvedéstől, s egyre teljesedik a boldogsága, de elhagyni az előzőt, s végképp kiteljesedni az utóbbiban csak a "majd"-ban" a reménységünk szerinti "odaátban" tudunk.

Életünk legnagyobb csodája, s egyben a leginkább embertpróbáló kihívása a testiség, melynek számos állomása, fázisa van. A gyerekkori osztatlanidős játék-világnak ugyanúgy megvannak a maga kísértései, mint a tinédzser-kornak, amikor mindennel és mindenkivel (beleértve önmagunkat is) elégedetlenek vagyunk, de a legnagyobb feladat mindannyiunk számára mégis felnőttkorunk! Munkánk, családi-, ill. magánéletünk számos alkalommal kísért meg minket. Összeegyeztetni a munkahelyi sikercentrikusságot a párkapcsolati-, családi élet eredményességével, s a világban törtető "lator" embertársainktól kapott pofonokat elfelejteni, kizárni otthonunkból - hogy az a töltekezés, az elrejtettség szigete maradjon házastársanak és gyermeknek egyaránt -, olyan nagy művészet, hogy arra egyedül nem is vagyunk képesek! A hívő ember alázattal elismeri: megfeleléséhez szüksége van Istene segítségére.

Ami ember számára lehetetlen - feltámadás, örök élet - Istennek lehetséges. De igaz ez a "kisebb" dolgokra is. Akinek a böjt kalóriaharc, nem pedig vallásos cselekedet, az prognosztizálhatóan elbukik a csatában... Az anyag az anyagot csat ritkán képes legyőzni, a lélek azonban 'magasabbrendű' az anyagnál. Sokan és rosszul ezt úgy értelmezik, akkor a test bűnös és megvetendő... pedig Teremtőnk éppen az ellenkezőjét kódolta belénk! Azért ad testi életünknek számos gyönyörűséget - pl. tanulás, munka, szerelem, gyereknevelés -, hogy ezeken keresztül felismerjük a lelki élet szükségességét!

"Az élet nem habostorta!" - próbálják vigasztalni egymást az élet árnyékos oldalára sodródott felebarátaink -, de nem is siralomvölgy, hanem az Isten legnagyobb ajándéka. A Tőle kapott felelősséggel alakítva a saját kicsinyke mikrovilágunkat, felfedezhetjük: mi magunk is a Teljesség részei vagyunk, s ha nem lennénk, akkor nem lenne kerek a világ...

Közösség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy hasznosan éljük mindennapjainkat, s segítségére válhassunk "mieinknek", amikor szóval, cselekedettel, könyörgő imádsággal szolgálatodban állunk! Ámen

Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

1 Kor 3,2-3

Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

1 Kor 11,18-19

Az ősegyház egysége mítosz. Olyan az, mint a boldogság - vagyis pillanatos. Sokáig vissza lehet - s kell is(!) - gondolni a szépre, az emelőre, a nevelőre, de boldogság nem perfekt, el nem múló állapot, hanem a lendületes, dinamikus életnek egy-egy pozitív csúcspontja. Az első Krisztus-gyülekezetek öröme nagy volt, s a reménységük is, hogy mennybement URuk nagyon hamar visszatér. Csak amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy késik a megígért visszatérés, akkor kezdték el (újra)értelmezni Jézus szavait, tanításait.

Ahány ősgyülekezet - majd annyiféle tanítás létezett. Újszövetség nem lévén, legfeljebb apostoli leveleket, ószövetségi- zsoltárokat, bölcsességirodalmat másoltak/másoltattak esetleg cseréltek a kisközösségi, gyülekezeti könyvtáracskákban, melyek annál jelentősebbek voltak, minél több tekercs-másoló írástudó tevékenykedett bennük. Az evangélium átlépve a nemzeti, nyelvi határokat nagyon hamar azzal a komoly problémával került szembe, hogyan is lehet/kell egy másik nyelvbe, később másik (pogány?) - maga a szó "paganus" vidékit jelent - kultúrába átültetni a jézusi tanítást? A feladat óriási volt, hiszen az Ószövetség (választott) népének, nemzeti kultúrája/vallása alapvetően ütközött nemcsak a kor más vallásaival - a zsidó vallás a Római Birodalom több mint egytucat engedélyezett vallása mellet egyedül létezett az "államilag megtűrt" minősítésével -, de kazuisztikussága, merev törvény-centrikussága okán ellentétben állt a jézusi, egyetemes szeretet-princípiumokkal. Jézus Urunk ugyan tisztelte a régiek törvényeit, de világosan kijelentette nem egyszer: "Meg van írva... de én pedig azt mondom:..."

Ahogyan egy párkapcsolat - normális esetben - fejlődik, s idővel átlép a közös felelősséghordozás, s a feltétel nélküli elkötelezettség szakaszába - ez a szeretet "non plus ultra"-ja! -, ugyanígy a hit is fejlődik: vagyis az evangélium tejétől el kell jutni a "keményebb eledelig". Érdekes módon sok, magát igazi kereszténynek valló "nagy hívő" ember marad meg hitének infantilis szakaszában, s jóllehet már rég a felnőtt, a másokért, a közösségért felelősséget vállaló időszakában kellene élnie... Tipikus szektás, élmény-centrikus gondolkodás ez, amikor is az Én, a bálványozott Ego igényei rendre megelőzik a közösség érdekeit.

Ilyenkor jönnek létre a szakadások. Az, hogy az elszakadni vágyóknál vagy a visszamaradtaknál volt-e az "igazság" - egyedül a távoli jövő tudja majd csak bizonyítani, de aki az élet isten , krisztusi normalitását teszi meg hite koordináta-rendszerének, az jóelőre képes megmondani bizonyos dolgokat. Ez még nem prófétálás, hanem az életpárti józan ész mindennapi használata. Az, hogy ez a józanság mára kikopni látszik a keresztény fejekből, igen sok okra vezethető vissza, de leginkább talán arra, hogy a modern, öntörvényű ember már nem féli az Istent, s nem tiszteli az Életet, amit a Teremtő ad, tart fent, s kormányoz mindaddig, amíg lesz világ...

Nyereség..

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked az életemet, s hála Neked minden lehetőségért, amivel megajándékozol benne! Add, hogy ne legyek hálátlan, s szeretettel tudjam viszonozni a Tőled kapott szeretetet elsősorban azok felé, akiket mellém rendeltél! Ámen


"Kamatoztassátok, amíg vissza nem jövök.."
Lk 19,13b

Az ember már csak ilyen! Jól megérti mindazt, ami a haszon körül forog, mondhatnók az ember élete (többnyire) "nyereségérdekelt". Ezért Jézus Urunk életes példázatait nem lehet félreérteni - világosan beszélnek a benne a képek, hasonlatok. Így nyilvánvaló a példázatbeli úr akarata, amikor az azt mondja: "Kamatoztassátok!" - azaz: szerezzetek még hozzá...

Persze nem mindig a pénzben kifejezhető profit a legfontosabb. Vannak milliárdos üzletemberek, akik ennél "többre" vágynak, s a politikában keresnek maguknak erkölcsi hasznot, dicsőséget. Akinek a szívét azonban a pénz uralta-uralja, az a hatalmát soha nem tudja más javára fordítani, csak a magáéra. Nos azért jutott a világ oda, ahová ill. azért tart még csak ott, ahol tart... (Írom mindezt némi élccel itt Tatán most/még hajnalban, amikor is áramszünet van, s laptopocskám mellett gyertya világít, s a jó öreg megbízható cserépkályha megnyugtatóan duruzsol mellettem... Gyanítom, az én akkumulátorom hamarabb lemerül, minthogy a cserépkályhában a tűz kialudna.) Érdekes gondolatai támadnak ilyenkor - áramszünet esetén - az embernek... Milyen sebezhető a világ! Egy kis hó, egy kis szél, egy kis hideg, s ami eddig a biztonságot illuzionálta - a "magas" technika - egy pillanat alatt a semmibe foszlik.

Az élet istenes titka tehát ez: Kamatoztassátok! Vagyis forgassátok haszonnal, de ne felejtsétek el, hogy amit kaptatok az nem a tietek, hanem az enyém! Csak kölcsönbe kaptátok... Egy ideig felügyeleti jogotok van felette, de a "tőke" - vagyis az élet - nem a tietek, hanem az enyém! Ezért vissza is veszem azt...

S mi a mi hasznunk? Hát az, hogy járulékos költségeinket "leírhatjuk", elszámolhatunk vele, azaz élhetünk, miközben a kapott tálentumokat/minákat forgatjuk. S amilyen abszurd, amikor valaki a cége alapító vagyonát feléli, s jogutód nélkül megszűnik! Éppen ilyen ellentmondásos az is, ha valaki Istentől életet nyer és számos lehetőséget kap a jó megcselekvésére, de csak magára gondol, s semmit nem tesz meg embertársaiért. Csoda-e, ha a végén, az utolsó elszámoláskor az ilyen ember kikerül a "külső sötérségre"? A mester világosan üzen: "Bizony, bizony mondom néktek! Ott lészen majd sírás és fogaknak csikorgatása!" Ezért amennyire ragszkodunk az anyagiakhoz, olyannyira érdemes lenne "áron is megvenni az alkalmakat" - amikor az Isten tervének részeseivá válhatunk.

A csatának vége

„Beszéld el gyermekeidnek… a hatalmas dolgokat, amiket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV)
Nem elég elmenekülni a múltadból. Inkább meg kell törni a hatalmát fölötted, különben egész hátralévő életedben üldözni fog. Amikor kitörsz valamiből, ami újra és újra megpróbál foglyul ejteni, akkor létfontosságú, hogy legyőzd – különben nem tudsz továbblépni, és élvezni az Istentől neked készített áldásokat. Kegyetlen érzés azt hinni, hogy valami már véget ért, aztán rájönni, hogy mégsem. De ne feledd: Isten volt az, aki megengedte, hogy a fáraó Izráelt egészen a Vörös-tengerig üldözze. Miért? Két okból.
Először, „…hogy ezeket a jeleket mutassam [neked]…” (2Mózes 10:1 NKJ). Isten azt akarja, hogy lásd meg, hogy ha benne bízol, a nehézségek és akadályok nem jelentenek semmit. Azt akarja, hogy ez a tapasztalat olyan mérföldkő legyen az életedben, amelyből később is hitet meríthetsz, amikor a következő problémáddal nézel szembe.
Másodszor, „…hogy elmondhasd… [gyermekeidnek]… a hatalmas dolgokat, melyeket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV). Nem kell többé a fáraó (a sátán) uralma alatt élned. A páskához hasonlóan, ha Jézus vérét hittel szíved ajtófélfáira kened, a helyzeted megváltozik. Többé nem rabszolga vagy, hanem Isten gyermeke. A generációs átok megtört. Gyermekeid most már Isten áldása alatt nőhetnek fel. Lehet, hogy bántalmazás, alkoholizmus, harag és elhagyatottság volt a múltad története, de ez a jövődre többé már nem vonatkozik. Isten különböző módokon tudja megoldani a problémádat, de néha a Vörös-tengeren visz át, hogy a túlsó partra érve visszanézhess, és lásd a fáraót és seregeit „holtan a tenger partján” (2Mózes 14:30), és tudd, hogy a csatának vége!

A GECSEMÁNÉBAN VAGY?

„…elment… Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak…” (Máté 26:36)
A Gecsemáné szó azt jelenti: „olajprés”. Az összepréselt olívabogyókból lesz az olaj, ami gyógyít, világít és táplál. Mindenkinek megvan a maga Gecsemánéja. Ahhoz, hogy megértsd, és elfogadd a magadét, nézd meg az éjszakát, amit Krisztus ott töltött a keresztrefeszítés előtt. „Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: »…Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!« Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal nem úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.«” (Máté 26:36-39). Figyeld meg: 1) Gecsemáné az, ahol az imáidra nem olyan választ kapsz, amilyet te szeretnél. Isten megérti, hogy érzel de valami jobbat tervez. 2) Gecsemáné az, ahol még a hozzád legközelebb állók sem tudnak segíteni. Krisztus tanítványaihoz hasonlóan egy darabig együtt imádkoznak veled, de aztán elfáradnak, és feladják. Ezen a ponton egyedül imádkozol. Egyedül mész tovább. 3) Gecsemáné az, ahol Isten akaratának teljes súlyát érzed. Az ószövetség prófétái gyakran fogalmaztak így: „az Úr igéjének terhe.” Lukács azt írja, hogy a Gecsemánéban Jézus „halálos gyötrődésben” volt, és „…verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Lukács 22:44). Gyakran szoktuk énekelni a gyülekezetben: „Jézusért élek egészen, néki Íme átadom / minden vágyam, szóm és tettem / éjjelem és nappalom…” Ha úgy találod, hogy könnyebb énekelni, mint valóban mindent átadni, akkor a Gecsemánéban vagy!

Elhanyagolod a szeretteidet?

„…éljetek szeretetben…” (Efézus 5:2)

A nagy skót esszéíró és történész, Thomas Carlyle, feleségül vette a titkárnőjét, Jane Welsh-t. Az asszony továbbra is a férjének dolgozott, de megbetegedett. Carlyle, aki nagy odaadással végezte a munkáját, nem igazán vett tudomást arról, hogy az asszony beteg, és hagyta, hogy tovább dolgozzon. De az asszony rákos volt, és végül ágynak esett. Bár Carlyle igazán szerette a feleségét, úgy találta, hogy nincs elég ideje arra, hogy sok ideig mellette legyen, vagy sok figyelmet fordítson rá. Aztán az asszony meghalt. A temetés után Carlyle bement Jane szobájába, és meglátta az asszony naplóját az asztalon; felvette, és olvasni kezdte. Egy teljes oldalon csak egyetlen sor állt: „Tegnap egy egész órát töltött velem, és ez olyan volt, mint a mennyország; nagyon szeretem őt.” A valóság, melyet meglátni addig valamiért túlságosan vak volt, most metsző élességgel hasított belé. Túl elfoglalt volt ahhoz, hogy észrevegye, milyen sokat jelent Jane-nek. Visszagondolt, hogy milyen sokszor kötötte le a munkája, és egyszerűen nem vett tudomást a feleségéről. Nem látta a felesége szenvedését. Nem látta a szerelmét. A következő oldalra lapozva olyan szavakat olvasott, melyeket sohasem tudott elfelejteni: „Egész nap füleltem, hogy hallom-e a lépteit az előszobában, de most már késő van, és azt hiszem, ma már nem fog jönni.” Visszatette a naplót az asztalra, és kirohant a házból. A barátai találtak rá az asszony sírja mellett, sárral borítva. Szemei vörösek voltak a sírástól, könnyek csorogtak le az arcán. „Bárcsak tudtam volna, bárcsak tudtam volna” – zokogta. Jane halála után nem nagyon próbálkozott az írással. Te is elhanyagolod a szeretteidet?

Hadd legyenek rád büszkék a gyermekeid!

„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek 17:6)
Gyermekeid most mennek végig azon a folyamaton, amelyből kifejlődik az a személyiség, akivé végül lesznek. Neveld hát őket fel úgy, hogy büszkék lehessenek rád! Ehhez kövesd ezt a hat alapelvet: 1) Biztosítsd őket szeretetedről! Tudniuk kell, hogy szereteted adott, hogy sohasem fogod visszavonni megjelenésük, eredményeik vagy tetteik miatt. Tudják meg, hogy szereted őket azért, akik, és értékük sosem kétséges a szemedben. 2) Legyen szilárd jellemed és Isten szerinti értékrended, és bennük is ezt építsd! „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” (Példabeszédek 22:6). 3) Állíts fel egyértelmű határokat, és következetesen tartasd is be őket! Szeretik a gyerekek a szabályokat? Nem. De az elsődleges cél nem az, hogy örüljenek, hanem, hogy felelősséget tanuljanak, akkor azt majd a boldogság is követni fogja. 4) Segíts nekik, hogy felfedezzék magukban a bennük rejlő lehetőségeket! Ehhez az kell, hogy hallgasd meg őket, figyeld meg jól, és ha kiderült, mihez van tehetségük, akkor segíts azt fejleszteni! „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6). 5) Ne akard belőlük önmagad másolatát készíteni! Isten minden gyermekednek egyedi és különleges személyiséget adott, ne akarj hát belőlük olyan valakit formálni, akiből sem Istennek, sem az embereknek nem kell még egy ugyanolyan. 6) Biztasd őket, hogy törekedjenek álmuk megvalósítására! „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Jóel 3:1). Lelkesedésük tüzére ne zúdíts hideg vizet, inkább élesztgesd! Ne bírálójuk, hanem legnagyobb támogatójuk légy! Ha ezt teszed, akkor büszkék lesznek rád!

Az összetartozásotokkal mutassátok meg hiteteket!

„Az egymás iránti szeretetetek fogja bizonyítani a világnak, hogy az én tanítványaim vagytok.” (János 13:36 – NLT fordítás)


A Biblia azt mondja, hogy egy keresztény olyan egy gyülekezeti otthon nélkül, mint egy szerv a test nélkül, mint egy bárány a nyáj nélkül, mint egy gyermek család nélkül. Természetellenes. A Biblia azt mondja: „Isten háza népéhez tartoztok, az összes többi kereszténnyel együtt.” (Efézus 2: 19b – LB fordítás)

Napjaink kultúrája, az individualizmus, a független egyéniség kultusza, rengeteg szellemi árvát hozott létre – „nyuszi hívőket”, akik ugrándoznak egyik gyülekezetből a másikba, bármiféle önazonosság, elszámoltathatóság, elkötelezettség nélkül. Sokan azt gondolják, lehetséges jó kereszténynek lenni anélkül, hogy csatlakoznának (vagy legalább eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, pedig ezzel Isten véleménye erősen ellenkezik.

A gyülekezet annyira jelentőségteljes, hogy Jézus meghalt érte a kereszten: „Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte.” (Efézus 5:25)

Eltekintve néhány fontos kivételtől, szinte végig a történelem során, a hívők, a Bibliában használt „gyülekezet” szó alatt a látható, helyi gyülekezeti közösséget értették, így használták, így hivatkozta rá.

Az Új Szövetségnek alapfeltételezése a tagság egy helyi gyülekezetben. Csak azok a keresztények nem tagjai egy helyi közösségnek, akik gyülekezeti fenyítés alatt állnak, akik nyilvános bűnük miatt ki lettek zárva a közösségből. (1Korinthus 5:1-13; Galata 6:1-5)

A Biblia sok erőteljes indokot ad, miért szükséges, hogy aktívan elkötelezd magad egy helyi gyülekezeti közösség felé.

A gyülekezeti család azonosít téged hiteles keresztyénként. Nem állíthatom, hogy Krisztust követem, ha nem köteleztem el magam a tanítványok egy bizonyos csoportja felé. Jézus mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13:35)

Mikor szeretetben összejövünk, mint egy gyülekezeti család, különböző háttérből, különböző faji, nemzetiségi származásból, különböző társadalmi helyzetből, ez bizonyságtétel a világ számára.
„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Galata 3:28)
„mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. „ (János 17:21)

Beszéljetek róla:

* Milyen más módon tudod gyülekezeti tagként azonosítani magad azon kívül, hogy a neved be van jegyezve a tagnévsorba?
* Hogyan válaszolnál azoknak az embereknek, akik felhagytak a gyülekezetbe járással valami múltbeli tapasztalatuk miatt?

Jézusra összpontosíts, ne a bűnödre

"Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." (Zsid 4:12)


Az e heti áhítatok a Saddleback gyülekezet egyik tanítójától, Buddy Owenstől származnak, aki a "The Way of a Worshiper" című könyv szerzője.

Hányszor fordul elő veled, hogy ugyanazt a bűnt vallod meg újra és újra? Így egy idő után vagy borzasztóan érzed magad a bűn miatt, vagy érzéketlenné válsz rá és egyszerűen csak nem veszel róla tudomást.

Ez részben azért történik így, mert anélkül valljuk meg a bűnünket, hogy egyszer is megvallottuk volna azt az igazságot, amivel Isten már felhatalmazta az életünket. Ő belülről kifelé munkálkodik bennünk, így formál minket. Más szóval a bűnvallás nem csak arról szól, hogy egyetértesz Istennel abban, amit tettél; abban is egyet kell értened Vele, hogy ki vagy Krisztusban. Hiszem, hogy ha több időt fordítasz a hited megvallására, akkor sokkal kevesebbszer kell majd bűnt vallanod. Ez a titka életed teljes, biblikus átalakulásának.

Ahogy már tegnap is említettem, az igazi változás belülről kifelé történik. És amikor a Biblia azt mondja, hogy "újuljatok meg (...) elmétekben" (Ef 4:23) és "változzatok meg értelmetek megújulásával" (Rm 12:2), Isten emlékeztet minket arra, hogy minden cselekvés/viselkedés egy gondolattal kezdődik.


Tehát ha változást akarsz látni abban, ahogy cselekszel, meg kell változtatnod azt, ahogyan gondolkodsz. Ezt úgy teheted meg, hogy megvallod a hitedet, mert ez segít másképp gondolni magadra, a helyzetedre, és a bűnödre. Ez emlékeztet arra, hogy Isten folyamatosan munkálkodik benned.


Amikor megvallod a hitedet, többé nem arra összpontosítasz, amit a múltban elkövettél, sem arra, hogy hogyan tudnád azt a jövőben elkerülni. Ehelyett arra tekintesz, amit igaznak hiszel, és arra, hogy mit mond Isten igéje arról, hogy ha Jézust hittel követjük, az hogyan alakítja a dolgok menetét.

Mutasd ki a szereteted az időddel!

"Őszinte cselekedeteinkkel mutassuk ki a szeretetünket, ne üres szavakkal..."

(1 János 3:18 GW fordítás)


Mindannyiunknak különböző mennyiségű energiája, anyagi java vagy tehetsége van, de mindannyiunknak ugyanannyi az ideje: 168 óra hetente. Mindig szerezhetsz több pénzt, de több időt nem. Csak egy bizonyos idő adatott meg neked, így aztán döntened kell, ki vagy mi érdemli meg az idődet.

A legnagyobb érték, amit adhatsz valakinek, a figyelmed, mert amikor figyelsz valakire, akkor ezt érzékelteted vele: "Fontos vagy nekem. Értékes vagy. Megérdemled az időmet."

Jézus azt mondja, hogy nem az a legfontosabb a kapcsolatainkban, hogy mit teszünk vagy mit adunk a másiknak. A legfontosabb, hogy mennyit adunk magunkból a másik embernek.

A szeretet második törvénye ez: a szeretetet leginkább az idővel lehet kifejezni.

A Biblia ezt mondja az 1 János 3:18-ban: "Őszinte cselekedeteinkkel mutassuk ki a szeretetünket, ne üres szavakkal. " (GW ford.)

El sem tudom mondani, hogy hány férj és apa mondta nekem a következőt: "Egyszerűen nem értem, Rick. Mindent megadok a családomnak, amire szükségük van, jól élünk.... Nem értem, mit akarnak még!"

Én tudom, mit akarnak! Téged!

Csak szánj rájuk egy kicsit az idődből. Semmi nem pótolhatja az időt - nincs olyan mennyiségű ajándék, pénz vagy ruha. A gyerekeknek nem tárgyakra van szükségük, hanem szülőkre. Ha veszel nekik még egy videójátékot, az nem oldja meg a dolgot. Mert Rád van szükségük!

Hogyan találhatnál időt azokra az emberekre, akik szeretnek és akiknek szükségük van a szeretetedre?

Adok egy tanácsot: kapcsold ki a TV-t és a számítógépet. Mindig elcsodálkozom azon, hogy emberek inkább a Barátok közt sorozat ismétléseit nézik ahelyett, hogy a saját barátikkal találkoznának, vagy valóságshow-kat néznek mások családi életéről ahelyett, hogy a saját családjuk életére figyelnének oda.

Az Efézusi levél 5:2 ezt mondja: "Éljetek olyan életet, amely tele van szeretettel, Krisztus példáját követve. Ő szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozatul, ami Isten számára kedves illat." (NLT ford.)

A szeretet feladást és lemondást jelent. Azt jelenti, hogy feladom az időmet érted. Azt jelenti, hogy fontosabb számomra, amit te szeretsz, mint amit én. Azt jelenti, hogy feladom azt, amit én szeretnék inkább csinálni azért, amit te szeretnél most inkább csinálni. Ez áldozat. Ez a szeretet.

Beszéljünk róla:

* Mondj néhány példát arra, hogyan mutathatnád ki a szeretetedet a családod és a barátaid felé azzal, hogy időt szánsz rájuk.
* Hogyan kell változtatnod az időbeosztásodon, hogy több időd legyen tettekben kifejezni a szeretetedet?
* Mit tanultál meg eddig a szeretetről azzal, hogy Krisztus példáját követed?