A HIT

„Növeld a hitüket!” (Lukács 17:5)

A „Hogyan?” kérdésre a hit egy szóval válaszol: „Istennel!” A Biblia azt mondja: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidók 11:1). Figyeld meg: 1) a hit bizalom. Egyesek szerint a hit valami éteri, valami „túlvilági” dolog, pedig nem az. Minden nap használjuk a hitet. Például, felveszed a telefonkagylót, felhívsz egy áruházat, leadsz egy rendelést, ők pedig elkérik a kártyaszámodat. Majd később elküldik a nyugtát. A nyugta az, amibe belekapaszkodsz, amíg várod, hogy a megrendelt áru megérkezzen – ez a biztosíték arra, hogy a termék úton van. Ugyanez igaz a szellemi világra is. isten megígéri, hogy válaszol imádságaidra, te pedig hiszel neki, hited az a nyugta, amit kézben tarthatsz, amíg vársz. 2) A hit ugyanakkor meggyőződés is. Miért hinnéd el, hogy valaki, akit nem látsz a vonal másik végén, elküld neked valamit, csak azért, mert megrendelted? Mert ez minden nap megtörténik mások életében, és valószínű, hogy már veled is megtörtént. Ezért nem elbizakodottság vagy ostobaság, ha arra számítasz, hogy ott lesz a postaládádban. Nem te vagy az első, aki bízik istenben, és ne is te leszel az utolsó. „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” (Zsoltárok 90:1). Az emberek már évezredek óta hisznek istenben, és ő soha nem hagyta őket cserben. Az ő hűsége a bizonyíték, amire szükséged va. Ugye, hogy nem butaság egy Ilyen istenben bízni.

IGAZSÁG AZ IGAZSÁGRÓL

„…Te pedig a szívben levő igazságot kedveled…” (Zsoltárok 51:8)
A Psychology Today című folyóirat szerint több ember csalta meg házastársát, mint ahányan az adóbevallásukban vagy akár a költségszámláikban csaltak. Közel fele az embereknek mondja azt, hogy ha megkarcolnának a parkolóban egy másik autót, elhajtanának anélkül, hogy cédulát hagynának, annak ellenére, hogy 89 %-uk egyetért azzal, hogy ez nem lenne helyes. Talán nem annak lennie a kérdésnek, hogy: „Miért követel tőlünk Isten ekkora becsületességet?”, hanem inkább annak „Miért tűrünk el ilyen becstelenséget?”. Jeremiás így állít mérleget: „Csalárdabb a szív mindennél…” (Jeremiás 17:9). Sokunk hitvallása az, hogy „megismeritek az igazságot és az igazság kényelmetlen helyzetbe hoz.” Hároméves korunkban, amikor az anyukánk megkérdezte: „Megütötted az öcsédet?”, tudtuk, hogy az őszinteségnek meg vannak a következményei. Ezért megtanultuk azt mondani, hogy „uhhh, hát, igazából ez nem is hazugság.” Megtanultuk takargatni a dolgokat. „Megütöttem az öcsémet? Nos, ez attól függ, hogyan értelmezzük azt a szót, hogy ütni. Úgy értem, persze, kapcsolatba kerültem vele, de vajon az esküdtszék ezt ütésnek nyilvánítaná? Tudod, minden viszonylagos. Azt mondjuk: „Megütöttem a kistestvéremet? Igen, anya, megütöttem. De nem az én hibám. Ha nem agresszív kromoszómákkal születtem volna, és ha nem engedted volna meg, hogy televíziót nézzek, akkor ez sosem történt volna meg. Így tehát elmondhatom, hogy megütöttem a kistestvéremet, de ez nem az én hibám. Én a nevelés és a természet áldozata vagyok.” Elmosolyodunk, de a zsoltáríró azt mondja: „Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.” És ez az igazság az igazságról.





Ha kegyetlenül őszinték vagyunk, akkor el kell ismernünk, hogy az igazság néha nem segít abban, amit meg kell tennünk. Azt akarjuk, hogy főnökeink szeressenek, tehát hízelgünk. Azt akarjuk, hogy barátaink csodáljanak, tehát felnagyítjuk a dolgokat. Azt akarjuk, hogy az emberek tiszteljenek, tehát olyan házakban lakunk, amelyet nem engedünk meg magunknak és olyan hitelt veszünk fel, amit nem tudunk visszafizetni. Anániás és Szafira eladtak egy birtokot, és a pénz egy részét a gyülekezetnek adták. Azonban hazudtak, amikor azt állították, hogy a földet azért az összegért adták el, amit a gyülekezetnek odaadtak (ApCsel 5). Nem az volt a bűnük, hogy félretettek pénzt maguknak, hanem az, hogy elferdítették az igazságot. Csalásuk pedig halálukat okozta. Azt mondod: „Örülök, hogy manapság Isten nem sújt le az emberekre azonnali halállal a hazugságért.” Ne légy ebben biztos! A hazugság sok dolog halálát okozza. 1) A házasság halálát. A hazudások termeszek a család fájának törzsében. 2) A lelkiismeret halálát. A második hazugság legnagyobb tragédiája az, hogy mindig könnyebb , elkövetni, mint az első hazugságot. 3) A karrier halálát. Kérdezd csak meg azt az alkalmazottat, akit sikkasztás miatt bocsátottak el a munkából. 4) A hit halálát. Gondold végig, hogyan tudna használni Isten, ha nem mondunk igazat? Minden amerikai futball csapatban van egy játékos, akinek az edző elmondja a taktikát és ő továbbadja azt az összecsapás előtt. De mi történik, ha a játékos nem az igazat mondja? Mi történik, ha az edző passzot kér, de a játékos azt mondja a többieknek, hogy az edző futást kér? Nos, az edző nem sokáig fogja őt felkérni. Isten azt mondja, hogy ha kis dolgokban becsületes vagy, akkor fog nagyobb dolgokat is rád bízni (ld. Máté 25:21). Nos, bízhat Isten benned?

Ki mint vet, úgy arat

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)

Corrie ten Boom neve széles körben ismert a keresztények között, de kevesen hallottak unokaöccséről, Peterről, aki szintén részt vett a zsidók megmentésében a náci üldözés idején. Amikor a holland hazafiak meghallották, hogy az SS csapatok zsidó árvákat küldenek koncentrációs táborokba, kicsempészték a gyerekeket az árvaházakból és ten Boom-ék házába vitték őket addig is, amíg örökbefogadó szülőkre nem találtak. A tizenhat éves Peter, aki elkötelezett keresztény volt, úgy dacolt a németekkel, hogy a templomi orgona összes regiszterét kihúzva, teljes hangerőn játszotta a holland nemzeti himnuszt, miközben a gyülekezet felállva énekelt. Ellenállás vádjával bebörtönözték. A második világháború után bejárta a világot ugyanazzal az üzenettel, mint a nagynénje: a megbocsátás az egyetlen lehetséges válasz a gyűlöletre. Egy izraeli útján szívroham érte, és meg kellett műteni. Az operáció előtti éjszakán a kardiológus azt kérdezte tőle: „Véletlenül nem rokona a holland ten Boom-éknak?” Peter így felelt: „De igen, ők az én családom”. Az orvos így folytatta: „Egyike vagyok azoknak a kisgyermekeknek, akiket a családja megmentett.” Másnap az a férfi, akinek az életét negyven évvel korábban megmentették, visszafizette az adósságot azzal, hogy megmentette Peter ten Boom életét. A Biblia azt mondja, hogy ha kenyeredet a víz színére veted, „…sok nap múlva megtalálod azt” (Prédikátor 11:1 Károli). Amit vetsz – legyen az jó vagy rossz – vissza fog térni hozzád. Ezért: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Ne feledd, Isten senkinek sem marad adósa, és nem számít, mennyi idő múlva, de biztosan beváltja ígéretét.

Megilletődött félelem

„Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket?...” (Ézsaiás 40:26)
G. K. Chesterton írta: „A világból nem hiányoznak a csodák, csak mi vagyunk érzéketlenek rájuk”. Azt mondják, hogy ha a Föld olyan kicsi volna, mint a Hold, akkor a gravitációja nem lenne akkora, mint amekkorára szükségünk van. Másrészt viszont, ha akkora lenne, mint a Jupiter, akkor az óriási gravitáció csaknem lehetetlenné tenné az emberi mozgást. Ha olyan közel lenne a Naphoz, mint a Vénusz, akkor a hőség elviselhetetlen lenne; ha olyan távol lennénk, mint a Mars, akkor éjjelente mindenütt hó és jég lenne. Ha az óceánok csak feleekkorák lennének, akkor a jelenlegi csapadékmennyiségnek csak a 25%-át kapnánk; ha a területük csak a mostani terület 1/8-ával lenne nagyobb¸ a csapadék 400%-kal nőne, és az egész földet egy óriási lakhatatlan mocsárrá változtatná. A víz 0 °C-on megfagy. De ha az óceánok is e törvény szerint működnének, a sarki területek olvadásának egyensúlya felborulna, és mindannyian jégbe zárva végeznénk. Ennek megelőzésére Isten sót tett a tengervizekbe, hogy fagyáspontjukat megváltoztassa. Mindezt egyetlen napi munkával végezte el!
A zsoltáros ezt írja: „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad… Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek” (Zsoltárok 104:24-33). Ha Isten keze munkája nem késztet dicsőítésére, és arra, hogy még jobban meg akard őt ismerni, akkor mi fog? John Stott mondta: „A legnagyobb hivatkozási alapunk nemességünkre az, hogy úgy vagyunk teremtve, hogy képesek legyünk megismerni Istent, személyes kapcsolatban lenni vele, képesek legyünk szeretni és dicsőíteni Őt. Valóban, akkor vagyunk igazán emberek, ha térden állunk Teremtőnk előtt.”

Pusztai magatartásformák

„Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba.” (Zsidókhoz írt levél 4:3)

Az izráeliek az ellenségeiket hibáztatták azért, hogy fél életüket a pusztában kellett tölteniük. Pedig a saját hozzáállásuk volt az oka! Mivel Isten „haragudott… nem engedte be őket… Isten nyugalmába, mert nem hittek” (Zsidók 3:17-19 NCV). A kételkedésük, panaszkodásuk és felelősség-áthárításuk miatt rekedtek a pusztában; és veled is ugyanez történhet. Úgy kezdődik, hogy sajnálod magad, és azt gondolod: „Bárcsak egy másik családba születtem volna, jobban fizetett állásom lenne, egy lelkibb társam, stb., akkor nem ez volna a helyzet.” Ez aztán tovább gyűrűzik lefelé a teljes önsajnálatba, amikor mindenki más a felelős a te problémáidért. Az igazság az, hogy az esetek 99 %-ában a megoldás a te hozzáállásod változásával kezdődik!

Egy másik pusztai magatartásforma, ami megrekedést eredményez, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy minden a te elképzelésed szerint legyen! A makacsság miatt továbbra is a pusztában fogsz botorkálni, látva az Ígéret Földjét, de soha el nem érve azt. A győzelem útja az volt, hogy a csatába indulás előtt áldozatot mutattak be Istennek. Csak egy probléma volt: egyedül Sámuel próféta volt alkalmas ilyen áldozat bemutatására. De büszkesége és makacssága elhitette Saul királlyal, hogy ő is megteheti. Emiatt aztán életét vesztette, és Izráel vereséget szenvedett. Sámuel azt mondta Saulnak: „te megvetetted az Úr igéjét; az Úr meg elvetett téged, és nem maradsz Izráel királya” (1Sámuel 15:26). Értsd meg ezt: semmit sem kell tenned azért, hogy kiérdemeld Isten szeretetét, de ahhoz, hogy az Ő áldásaiban járhass, engedelmeskedned kell Neki! Szóval mit parancsolt neked Isten? Ha győzelemre vágysz a csatáidban, és sikerre az erőfeszítéseidben, kezdd el azt tenni!

Sámson és Delila

„És lement Sámson Timnátba…” (Bírák 14:1 Károli)

Annak, hogy Sámson mindenét elvesztette, több oka is volt. Először: rossz kapcsolatok. Amikor Isten nemet mond egy kapcsolatra, nem büntetni akar, inkább megvédeni. „De olyan jól érzem magam vele” – mondod. Isten látja, hová vezet ez az út, te nem látod. Jobb, ha nem kapod meg, amit szeretnél, mintha megkapod, de nem tudod kezelni. Másodszor: szándékos engedetlenség. Háromszor olvashatjuk: „Sámson lement…”. A harmadik alkalom vezette Delilához! Mostani kapcsolatod felemel vagy lerombol? Egy költő ezt írta: „Régi társam, búcsúzom, nem megyek veled a pokolba”.
A Biblia azt mondja: „lement Sámson Timnátba”, és feleségül vett egy filiszteus nőt, megszegve ezzel Isten törvényét. Ez a nő elárulta őt, Sámson pedig „…lement Askelónba, és megölt ott harminc férfit” (Bírák 14:19). Talán azt gondolta, hogy Isten megbocsát neki, hiszen ő olyan különleges. Nem! „Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.” (Példabeszédek 29:1) Bánd meg bűneidet, amíg még van rá időd! Harmadszor: nem helyénvaló bizalom. „Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! - mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték.” (Bírák 16:20-21) Amikor nincs többé Isten áldása azon, amit teszel, itt az ideje, hogy észrevedd, bűn van az életedben, és le kell számolnod vele! Az erőd titka Istenben rejlik, és nem benned.

Hit...

A mai nap imádsága:
URam! Nehéz nekem naponta formálódó hitemet hordozni, ezért kérlek légy segítségemre, amikor elgyengülök! Ámen

Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.
Mk 11,24-25

Aki úgy véli, hogy hite teljes és abszolút, az nem tökéletes, hanem fanatikus ember... Jézus válaszát olvashatjuk ma reggeli igénkben, amikor is egy aggódó édesapa kérésére: "Hiszek URam, kérlek segíts hitetlenségemben!" válaszol. Az édesapa a Mesterben bizakodott, az Ő erejében reménykedett, de nem rejtette el kétségeit. Becsületes volt Jézussal szemben, "felvállalta" a valóságot... Jó tudatosítani újra és újra, hogy senkinek nincs tökéletes hite. Mindenkiben valamilyen mértékben keveredik a hit és a kétségek. A fontos azonban az, hogy meglássuk, mi vezérli hétköznapjainkat: a hitünk vagy kétségeink?

Az édesapa nem "szuperhívő", hanem realista. (Beteg gyermekének napi gondozása racionalitásra kényszerítette, ahol nagy a baj, ott nincs idő az álmodozásra, teóriák gyártására...) Sajnos Jézus első követői között nem csak mártírok voltak, hanem olyanok is, akik az ÚRJézust ugyan szerették, de a hatalmat még inkább! Az ő "megoldásaikból" született a dogmatikus Krisztus-vallás, az ilyen embertípus munkálta a szakadásokat, s csinál ma is a keresztből bunkót. Az "ilyenek" miatt öldökölték egymást népek és nemzetek, vitatkoztak/zsinatoltak és átkozták ki egymást, gyújtottak máglyákat és agyaltak ki ördögi "istenítéleteket"... De aki józanul, normálisan gondolkodik, azok közül ki merné kezét egy epilepsziás gyereknek a fejére tenni, hogy meggyógyítsa?

Jézus azt mondja: Aki hisz, annak az is lehetséges, hogy az Ő csodáinál sokkal nagyobbakat is megtegyen... Nos, ennél a pontnál kerül mindenki válaszút elé! Amit ugyanis kérünk, azt úgy kell kérnünk, mintha már megkaptuk volna... Ha ezt még el is hiszi az ember, azt már nemigen tudja megtenni, hogy megbocsásson - elsősorban önmagának! Önző elképzelések miatt elrontott életet sem lehet újra elölről kezdeni, bármekkora is az ember hite! Rámondani a fiatalkori balgaságra, mely botlás következményét olykor egy egész életen át hordozni kell -, "Jó volt az úgy, ahogyan volt!" - csak a komolytalan ember képes... Az elmulasztott fiatalkori lehetőségeket idős korban korrigálni - gyenge vigasz, ráadásul sokszor még részben sem sikerül! Akkor hát hogyan értelmezzük a Mester kijelentéseit?

Mindenekelőtt: a hívő élet nem a csoda várásából áll, hanem annak a felismeréséből, hogy az élet maga a CSODA! Csoda az élet, akkor is a hiányokkal kell benne küzdenünk, csoda akkor is, ha igazságtalanság ér benne minket, s akkor is, ha az elképzéléseinknek csak töredékét vagyunk képesek benne megvalósítani. A hívő élet nem a tökéletességről, a perfekció utáni vágyakozásból áll, hanem annak az öröméből, hogy az ember szívébe zárhatja az Élet URának ismeretét. Ez a hívő élet jutalma, mely mindig megelégedettséggel, belső békével jár együtt. Aki elhiszi, hogy a véges élet ettől foszlik bele a végtelenbe, az már elérte létének legfőbb célját...

Józanságért...

A mai nap imádsága:

Uram! Teremtett világodat a magunk megromlott természetére alakítjuk... Eget ostromló nagy ötleteink mélységes kudarcokat teremnek, a Téged megillető helyre hiába vágyakozunk a bűneset óta, megistenülésünk ígéretébe kapaszkodásunk tébolyodottság marad mindvég! Kérünk Téged, szánd meg ezt a megromlott embervilágot, hogy az aranyborjúnak többé ne hódoljon, csakis Téged imádjon! Ámen

   

Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának.
2 Móz 32,31

Már gyerekkoromban is elcsodálkoztam ezen a történeten. Nem értettem sehogyan sem, hogyan lehet egy borjút - még ha aranyból is van - imádni. Később kezdtem megérteni ennek a történetnek a zseniális üzeneteit, s még nem is Moliére hatására, aki szerint "A pénz minden lakat kulcsa."... Mefisztó így énekel a Gounod francia zeneszerzo által Goethe Faustjából írt operában: ?Eladó az egész a világ.? De miről is szól ez történet?

Először is az életről, amely nem más mint egy nagy pusztai vándorlás. Ebben szükség van közösségre, kultikusra is, a kultuszteremtők szerint mindegy milyenre, csak legyen! Extremitást sem nélkülöző szekták minden vallásban találhatók, de a szélsőséges magatartásra való hajlam egyértelműen sem felekezethez, sem politikai meggyőződéshez nem köthető, ez bizony ősi emberi tulajdonságunk egyike.

Legelső üzenete e furcsa bibliai történetnek, hogy a szabadság még önmagában nem jelent sokat. Ha nincs cél, távlat - s kicsoda, ha nem az Isten lehetne az igazi Cél? -, akkor a szabadság hamar szabadosságba csap át... istenné, legfőbb vezérlő erővé válik az, ami nagyon is emberi. Isten sokmindent megenged életünkben, de egyet nem, hogy Ő "csak" a második helyre kerüljön. Érdekes is lenne, ha szeretne ugyan a férjünk/feleségünk, de csak úgy "másodikként", mert lenne valaki, aki fontosabb, mint mi... Tény, hogy a prioritás feladása mindig zsákutcába, káoszba vezet!

A pénz/mammon a menyországot ígéri, jóllehet ennél ördögibb találmány talán nem is létezik. Az arany csillogása nemcsak vakít, hanem hitet, hogy a megfogható az sokkal fontosabb, mint a Láthatatlan, pedig ez nem igaz. Hiába lehet az arany/mammon segítségével álmodozni romantikus szerelemből, a sok pénz legfeljebb viharosan tobzódó szexet tehet elérhetővé, hiába a pénz hatalma, őszinte barátokat nem, csak érdek miatt dörgölődző "komákat, cimborákat, haverokat" lehet a segítségével szerezni, meg megtartani is. Hiába minden vagyon, az soha nem pótolhatja az édesanyai vagy édesapai szeretetet...

A legnagyobb üzenete az aranyborjúnak mégis az, ha nem tekintünk fölfelé, akkor nagyon hamar mi magunk kerülünk a középpontba, s magunkat "bálványozzuk". Ennyi, s ilyen "paprikajancsi-idól", mint manapság még soha nem volt a világban. Nevetni is lehetne rajta, de ha jól belegondolunk, ez igen elszomorító. Táncikálni, magukat éljenezni csak a zsugorodott lelkűek képesek, akiknek lelkében Isten honol, azok lelke mindig tágölelésű, s a szeretet határtalanságával dícsérik Teremtőjüket. Hiába az arany szédítő hatalma, bolonddá mégsem tesz mindenkit. Akik tudják, hogy az Isten Isten, azok nem perdülnek táncra akkor sem, ha az egész világ a borjúról énekel...

Kettősség..

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy helyesen döntsek, amikor döntenem kell! Ámen

Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!

De a nép nem felelt egy szót sem.

1 Kir 18,21

Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki vallásos életet akar élni, de a szárnyalásra teremtett hite kalitkába van zárva. A kalitkában - ha kellően tágas - a madár ugyan tud röpködni, de a szabadság távlatait soha nem fogja meglátni, mert ahhoz a felhők közé kell emelkednie... Nyomorúságos állapot az, amikor valaki Isten közelségét, áldásait nem tapasztalja, de a világ ideig-óráig tartó gyönyörűségeit sem élvezi. Erre mondják: "két szék között a padlóra esik". S a másik népi szólásunk pedig azt mondja: "Egy fenékkel, csak egy lovat lehet megülni..."

Ha jobban belegondolunk, akkor Illés ugyanazt a gyakorlati materializmust támadja, amit Jézus is kritizál az újszövetségi tudósítások szerint. Érdekes, hogy míg Illés Jáhve-Isten "ellen-istenéről", Baal-ról beszél, addig Jézus a mammonról szól... Mammon-istenség kultusza, mint olyan, nem létezett a közel-keleten - maga a 'mammon' egy sémita szó, s egyszerűen pénzt jelent - ezért a Mester nem egy istenség ellen, nem is a pénz ellen, hanem annak hamis szeretete ellen emeli fel a hangját! Ugyanakkor nem árt tudatosítani, hogy ma sem szobrok előtt hajolnak meg az emberek, nem különböző istenek ragadják meg az emberek szívét, hanem a HATALOM, A GAZDAGSÁG vonzása tompítja el értelmüket, s mérgezi meg lelküket…

Mivel az Egy-Isten teremtette az embert a maga képére és hasonlatosságára, vagyis EGY-ségre, ezért a kettősség, a kétség, az mindig kísértés! Nem szeretheti valaki a feleségét teljesen, ha közben más nő(ke)t is szeret, ahogyan nem szeretheti valaki egyszerre a rendet és a rendetlenséget is. Ha valaki mégis ilyesmit próbál megvalósítani az életében - Illés próféta zseniálisan fogalmaz: az sántikál, vagyis járása nem egyenes. (Persze lehet így is járni-kelni, de messzire eljutni nem lehet!) Még csodálatos, ősi magyar nyelvünk is azt mondja: "rosszban sántikál"... a jóban ugyanis nem "sántikál" az ember...

Az élet tulajdonképpen nem más, mint döntések sorozata. Jól dönteni nem tudunk, ha csak az orrunkig látunk! Ha nem tájékozódunk az égtájak szerint, akkor az erdőből sosem találjuk meg a kivezető utat... A keresztény ember tulajdonképpen döntéseiben következetes, s nem változtatgatja életének irányát a korszellem diktátuma szerint. Tudja, hová akar eljutni, s tudja, merre kell mennie... Éppen ezért Annak a Valakinek a lábnyomába lép, Aki nem sántikál, mert Ő megígérte, hogy velünk lesz egészen a világvégezetéig...

Terheink...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm, hogy a legnagyobb terhet Te hordoztad el, s velem vagy ma is, s nem terhelsz erőmön felül! Ámen.


Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?
ApCsel 15,10

Isten megteremtette az embert a maga képmására és hasonlatosságára... Mi pedig - s ez egyik legtöbb bosszúságot és problémát okozó tulajdonságunk - megpróbáljuk embertársainkat a magunk "képére és hasonlatosságára" formálni. Sajnos "embert faragni" - pedagógiai módszerek ide vagy oda - a legnagyobb, a legnezebb kihívás, ami nemegyszer kudarccal végződik. A emberfeletti próbálkozások ellenére nem ember lesz a másikból, hanem gaz-ember, haszontalan, élősdi tagja a közösségnek, végül nyomasztó terhe a társadalomnak.

A másik és magunk formálásának az útja az, hogy terheket hordunk. Bizony a teher akkor is teher, ha nem mozgatjuk, ha nem jutunk vele előbbre, mert tartani kell, s ez bizony nyomja a vállunkat. Ezért balgaság olyan terheket a vállunkra rakni, amiket Isten is elhordoz helyettünk! Stresszeljük magunkat nap mint nap, izgulunk olyan dolgokért, aminek kimenetele valóban nem rajtunk áll vagy bukik. Részesedni akarunk olyanból, ahol semmi keresnivalónk, s igent mondunk ott is, ahol határozott nem lenne a megfelelő válasz. Ki a hibás, amikor a fiatalok szombat hajnalban, a diszkóból, a "buliból" hazafelé jövet fának csattannak? A szülők, akik autót vagy motort ajándékoztak gyermekeiknek? A fiatalok, akik csak szórakozni akartak egy kicsit? Netán az Isten, aki megengedte a súlyos tragédiát? Általában - szinte mindenért az Isten a hibás...

Igent bólintani, hallgatva beleegyezni valamibe sokkal könnyebb, mint határozottan nemet mondani. Aztán ezt látják tőlünk gyermekeink is... Tényleg, mi értelme van olyan megoldási képletet beleidomítani, csakazértis-fogvicsorítva átverni a következő generációba, ami már a sajátunkban sem működött? A képmutatás problematikája örök, modernkori farizeusaink itt élnek közöttünk! Milyen undorító, amikor az akar erkölcs-csősz lenni, aki köztudottan kicsapongó életet élt? Avagy a "tisztesség és becsületesség őre" pózában kíván tetszelegni, jóllehet gátlástalanul lopott, csalt és hazudott amióta csak az eszét tudja? Olyan tragikomikus ez, mint amikor a diktátor a demokrácia hőseként, az a szabadság és egyenlőség védőjeként ünnepelteti magát...

Mit vállaljak, s mit nem? Mindennapi kérdéseink ezek, melyek nem válaszokra, hanem megoldásokra várnak. A megoldás pedig nem hever ott az utcán, hanem mindig felülről jön. A hívő ember így engedi be életébe az Istent, s így formálja őt az Teremtő Urának kegyelme. Istenkapcsolatban élve nem a hiányzó erőért könyörgünk eszelősen, hanem minden dolgunkat ráhagyjuk a Gondviselő Istenre - hiszen Ő az, Aki előre lát, Ő tudja, mi az, ami jó nekem, sőt még a rosszból is előhozza a jót...

Versengés...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy képes legyek kegyelmed által legyőzni önzésemet, s megvalósíthassam akaratodat, s mindeközben kiteljesedhessen az életem! Ámen



Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Erre ő így felelt nekik: "A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.
Lk 22, 24-26

Örök emberi tulajdonságunk a versengés... Talán már a paradicsomban is versenyezni akartunk a JóIstennel, s elhittük a Kígyó szavát "Eritis sicut Deus!" - "Olyanok lesztek, mint Isten. " Mostmár tudjuk, hiába minden erőlködés, nem leszünk soha Istenek, halhatatlanná sem válunk, legfeljebb teljesítményünkért (olykor ez negatív csúcs!) nem feled el minket a világ - egy darabig.

Persze vVersenyezni jó! Jó örülni annak, hogy egészségesek vagyunk, hogy mozoghatunk, hogy testünk engedelmeskedik a lelkünknek! Mai világunk - bár mobilis világról beszélünk - sajnos mégis mozgásszegény. Jó tudnunk: nem a helyváltoztatás lehetősége a lényeg, hanem hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk, s ez a legnagyobb cél mindannyiunk számára nem egy egzotikus távoli kultúra megismerése, hanem maga az Isten.

Vannak azonban helyzetek, amikor nem a versengés a lényeges, hanem a részvétel - s most itt elsősorban ne a paralimpiára gondoljunk, mely egyébként ékes bizonyítéka az ember élni, s küzdeni-akarásának... (Megható, olykor könnyeket fakasztó helyzeteket szinte minden ilyen versenyen "produkál" az Élet...) Gondoljunk inkább a hétköznapokra! Van, aki versenyként éli meg férfiasságát, nőiességét, de sikereket hajszol családi életében, sőt még a gyereknevelésben is - ahelyett, hogy az eredményekre koncentrálna - mert a kettő nem ugyanaz! Szinte tragikomikus, amikor versengenek az elvált szülők, hogy ki a jobb apuka és anyuka... holott mindketten csődött mondtak szülői mivoltukban, amikor elváltak! Ugyan mit bizonyít, ha egymásra licitálnak az ajándékokokat és nyaralásokat illetően?

Isten országában nincs helye a versengésnek, ott mindenki "győztes". Aki ugyanis "Istenben van, s Isten is őbenne" - ahogyan János apostol írja - azt nem a siker ígérete motiválja, hanem az Isten szeretete. S természetesen azt is tudja, hogy az eredményeit mindenek előtt az Istennek köszönheti... hiszen ő adott életet és talentumokat, ő készítette el a lehetőségeket is.

Azt modják a hosszútávfutók, hogy a marathoni versenyben önmagunkat kell legyőznünk, s érdekes módon, nincs ez másképpen Krisztus követésében sem. Ebben a követésben az az Isten igazsága, hogy aki képes kicsivé válni embertársa szolgálatára, az naggyá válik... lelki értelemben is, mert tudja, hogy ha Isten együttmunkálkodik az emberrel, akkor az embernek is kooperálnia illik embertársával... Megérteni, s belesimulni Isten gondviselő akaratába pedig tényleg csak a "legnagyobbaknak" sikerül...

Az értékes dolgok nem jönnek könnyen

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." Gal 6,9

Nagyon sok minden összejátszik, hogy visszatartson élethivatásunk betöltésében. Az évek során próbáltam eldönteni, melyik nagyobb ellenségünk: a halogatás vagy az elbátortalanodás. Ha a Sátán nem tud rávenni, hogy félretegyük élethivatásunk betöltését, akkor mindenképp megpróbál rávenni, hogy teljesen feladjuk.

Pál apostol arra tanít, álljunk ellen az elbátortalanodásnak: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." (Gal 6,9).

Belefáradtál-e valaha a jó cselekvésébe? Szerintem mindannyian belefáradunk. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elbátortalanodunk, hatástalanokká válunk. Ha nincs bátorságunk, a saját hitünk ellen dolgozunk.

Amikor bátortalan vagyok, azt mondom, „Nem lehet megtenni”. Ez merő ellentéte annak: „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta…”.

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

* Hogyan kezelem az elbukást?
* Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, morcos leszek?
* Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, frusztrálttá válok?
* Amikor a dolgok nem az én elképzeléseim szerint alakulnak, panaszkodni kezdek?
* Be szoktam fejezni, amit elkezdek?
* Miként értékelem magam az állhatatosság terén?

Ha elbátortalanodtál, sose add fel harc nélkül. Semmilyen értékes dolog nem történik kitartás és energiabefektetés nélkül.

Amikor egy művész szobrot készít, kitartó a kőfejtésben. Ő nemcsak egyszer üt rá a kőre a kalapáccsal, és miután minden felesleges kődarab lehull, előhív egy csodálatos műalkotást. Kitartóan üti és üti addig, amíg le nem fejti teljesen a követ.

Ez az életre is igaz: Semmilyen igazán értékes dolog nem jön könnyen az életben. Kitartóan "ütögeted", kézbe veszed, és így apránként a te életed is Isten kegyelmének gyönyörű alkotásává formálódik.

A valóság az, hogy a nagyszerű emberek igazából közönséges emberek, rendkívüli elszántsággal. A nagyszerű emberek nem tudják, mit jelent feladni.

Jézus nevetett

„Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (János 17:13-14.)

Gondoltál már rá hogy Jézus nevetett-e? El tudod képzelni Őt örömteli emberként, tele humorral? Talán kegyelemmel és elfogadással ragyogtak a szemei?

Jézus azt mondja, hogy át akarja adni az ő örömét, mindazoknak, akik hisznek benne. (János 17:13.)

Ha folyton rosszallásunkat fejezzük ki és haragosak vagyunk akkor miért olyan meglepő, hogy a hitetlenek nehezen értik meg, hogy Jézus örömet tud hozni az életünkbe?

Egyszer beszélgettem azzal a színésszel, aki Jézust alakította a Máté Evangéliuma színdarabban. A legmeglepőbb számára az volt a színdarabban, hogy Jézus alakját örömmel kellett megtöltenie. Azt mondta, hogy a legtöbb darabban Jézust nagyon komolynak ábrázolják, miközben az evangélium Jézust örömmel telinek mutatja be.

A Máté Evangéliuma darab egyik jelenetében mikor Jézus meggyógyít egy embert, mindketten a földre esve, nevetve ölelik meg egymást. Boldog pillanat volt Jézus számára, ahogy meggyógyította azt az embert, és boldoggá tette azt az embert is ez az ajándék, amit kapott Jézustól.

Mel Gibson Passiója jól ismert arról, milyen véresen mutatja be Krisztus utolsó óráit, de van egy jelenet benne, ahol Jézus egy játékos beszélgetést folytat anyjával, Máriával. Mosolyog és nevet.

Az 1960-as évekbe visszatekintve, a Playboy magazin kiadott egy képet Jézusról, ahol nevet. Habár a magazin filozófiája szemben áll Istennel, ők úgy gondolták, hogy Jézus biztosan egy örömmel és lelkesedéssel teli ember volt, különben hogy tudta volna lenyűgözni a bosszankodó, ítélkező tanítókat? Ezzel persze tükröt is akartak mutatni a sok rosszalló, ítélkező kereszténynek.

Jézus azért jött, hogy élvezze az életet, és azt akarja, hogy mi is élvezzük (Máté 11:19.). Olyanná válni mint Jézus azt is jelenti, hogy megtanulunk nevetni és mosolyogni, az Ő örömével telve.

Kényelmetlen területeken keresztül vezet az út a csodához

"Ekkor így szólt Illéshez az Úr Igéje: Menj a Szidónhoz tartozó Sareptába és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad. Így tehát Illés elment Sareptába." (1Kir 17:8-10a, NCV fordítás)

Amikor halálra vagy rémülve és sebezhető vagy, nem tudod merre tartassz, azt sem tudod, hogy meddig fog tartani az út, és nem tudod, hogy mi történik majd ha a végére érsz, mit teszel ilyenkor?

Emlékeznünk kell, hogy a csodához vezető út mindig nehéz terepen keresztül visz.

A Bibliában erre Illés történetében találunk példát, a 1 Királyok 17:8-10-ben: "Ekkor így szólt hozzá az Úr Igéje: Menj a Szidónhoz tartozó Sareptába és lakj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad. Így tehát Illés elment Sareptába." (NCV fordítás)

Isten azt mondta Illésnek, hogy gyalogoljon több, mint 160 kilométert, egy száraz, veszélyes területen keresztül, ahol mindenki tudta kicsoda ő és tudták, hogy Aháb király vérdíjat tűzött ki a fejére. Amikor Illés végre Sareptába ért, egy nagyon szegény özveggyel találkozott. Ennek az asszonynak kellett Illésről gondoskodni, de hogyan tudna egy ilyen asszony Illésről gondoskodni, őt megvédeni, egy olyan városban, ami pogányokkal van tele, akik gondolkodás nélkül elbántak volna Illéssel?

A csodák nem történnek addig, míg minden nyugodt és minden a legnagyobb rendben van. A csodák akkor történnek meg, amikor minden nehéz és kusza. Illés nem azt válaszolta: "Istenem, 3 dolgot elnéztél ebben a tervben. Először is, rossz irányba küldtél. Másodszor, rossz városba. És harmadszor, a védelmem sincs ott biztosítva."

Illés csupán engedelmeskedett.

A csodához vezető út nem a komfortzónádon belül kanyarog.

Például:

• Amikor Mózes az ígéret földje felé vezette ki a népet a rabszolgaságból, először is a Vörös-tengeren kellett átkelniük.
• Mielőtt Dávid megölte Góliátot, a csatatérre kellett mennie.
• Isten azt mondta Jósáfátnak, hogy a kórus menjen a sereg előtt és végül győztek. Mit gondolsz, mekkora hite kellett legyen?

A csodák sohasem a komfortzónádban történnek, ahol minden nagyszerű és kényelmes. Nincs szükséged csodákra, amikor minden rendben van az életben. Csodákra csak akkor van szükség, amikor kisodródtál, amikor halálosan félsz, amikor bizonytalan vagy, vagy épp, amikor minden sarkon veszély leselkedik rád.

Olyan a helyzetben vagy jelenleg, melyben dolgok kicsit kényelmetlenek - pénzügyileg, érzelmileg, kapcsolatok tekintetében vagy fizikailag? Ideges vagy, egy kissé eltévedtél, bizonytalan vagy? Gratulálok! Megvan az esélyed arra, hogy életedben csoda történjen!

Isten csak annyit kér tőled, amennyit Illéstől kért: engedelmességet. Mindezt azért, hogy láthasd, milyen csodát készített az út végére.

Beszéljetek róla:

• Mit kér tőled Isten, amit nehéz megtenned?
• Mit szeretnéd, hogy Isten tegyen az életedben? Mivel jelzed azt, hogy csodát vársz Tőle?
• Kik azok az emberek, akik bátorítani tudnak téged a nehéz utakon, melyeket talán éppen most jársz?

Légy türelmes Istenhez és magadhoz

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Préd 3:1

patience.jpg

Ahogyan a szellemi érettségben növekszel, különféle utak vannak arra, hogy Istennel együtt munkálkodj ezen a folyamaton--
Hinned kell, hogy Isten munkálkodik az életedben még akkor is, ha te ezt nem érzed. A szellemi növekedés időnként unalmas munka. Egyik lépés a másik után következik. Fokozatos fejlődésre számíts.

A szellemi életednek évszakai is vannak. Néha a növekedésed rövid és nagyfokú kitörését tapasztalod (tavasz), amelyet a megerősödés és a próbák időszakai (ősz és tél) követnek.

Vezess egy naplót a megtanult leckékről. Ez nem egy határidőnapló, amibe eseményeket írsz, hanem jegyzet mindarról, amit éppen tanulsz. Írd le azokat a pillanatokat és leckéket, amit Isten tanít neked Önmagáról, az életedről, vagy bármi másról.

Az ok, amiért újra kell tanulnunk bizonyos leckéket az, hogy elfelejtjük azokat. Ha rendszeresen átnézed a szellemi naplódat, akkor sok felesleges szívfájdalomtól megkímélheted önmagad.

Mi gyakran sietünk, akkor is, amikor Istennek nem sietős. Néha talán csalódott vagy amiatt, hogy úgy tűnik, az életed lassan halad előre. Ne felejtsd, hogy Isten soha sem siet, mégsem késik el. Az egész életedet úgy használja fel, hogy felkészítsen arra a szerepre, amit az örökkévalóságban kapni fogsz.