2017. május 31., szerda

ADJ HÁLÁT ISTENNEK A CSALÁDODÉRT!

„Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsoltárok 127:3)

Ha elfelejtetted, mennyire örülsz annak, hogy van családod, olvasd el ezt: „Végül teljesen elegem lett. A gyerekek hangosak, zavaróak, lehetetlenek voltak. Belefáradtam, torkig voltam velük. A feleségem is belefáradt, neki is elege volt. Ezért elhatároztam, hogy egy napra meglépek mindebből; csupán egyetlen napra, ami csak az enyém, amin azt tehetek, amit csak akarok. Elterveztem, hogy mind egy cseppig kiélvezem olyan mohón, ahogy tetszik. Nem akartam senki mással törődni, csak magammal. Eltettem egy pár ezrest, és elmentem. »Igen, megcsináltam!« - mondtam magamnak, ahogy észak felé haladtam az autóúton. Bementem egy bevásárlóközpontba, remekül töltöttem az időt egy könyvesboltban, megvettem egy verseskötetet. Azután bementem egy McDonalds étterembe, két hamburgert rendeltem, és csak az enyém volt a nagy adag sült krumpli és a nagy adag kóla. Mindent megtettem anélkül, hogy bárki is félbeszakított volna; anélkül, hogy valakinek meg kellett volna törölni a száját, orrát vagy hátsóját. Aztán megettem a legeslegnagyobb csoki fagyit, amit csak találtam. »Szabad vagyok! Kijutottam a városból!« - ujjongtam. És bementem egy moziba. Megnéztem egy filmet úgy, hogy nem kellett hozzá pattogatott kukoricát vennem, nem ült senki az ölemben, és senkit nem kellett kísérnem a mosdóba. Szabad ember voltam. Ki is használtam – és nyomorultul éreztem magam. Mire hazaértem, már mindenki aludt. Ahogy becsusszantam a feleségem mellé az ágyba, ő ezt suttogta: »Hiányoztál.« »Ti is nekem« - feleltem. És soha többé nem szöktem meg otthonról!”



ISTENNEK DOLGOZNI – AZ Ő MÓDSZERÉVEL

„…akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett…” (Efezus 2:10)
Istennek már terve volt az életeddel, mielőtt megszülettél volna. Sőt, éppen ezért akarta, hogy világra jöjj. Nem az volt a célja, hogy valamilyen elfoglaltságot adjon. Azt szeretné látni, hogy azt a munkát végezd, amit ő „előre elkészített” (Efezus 2:10). Valamilyen nemes ügyhöz csatlakozni és azért dolgozni ajánlatos, de ne próbálj egy kockát egy kerek lyukba beerőltetni, időt és energiát pazarolva valami másra ahelyett, hogy elérnéd Isten pontosan rád szabott célját. Ő azt szeretné, ha céltudatos lennél, nem pedig munkamániás! Tehát: 1) Kérd, hogy mutassa meg akaratát! „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Filippi 2:13) Isten pint olyan vágyakat teremtett beléd, amelyek abba az irányba terelnek, hogy véghezvidd az általa kitűzött célt. Nem a véletlen szerencse vagy a nagy lelki elkötelezettség, hanem Isten áll a kormánykeréknél, ő irányítja hajódat! 2) Számíts rá, hogy többet kell tenned, mint amire képes vagy. Ha te magad irányítod cselekvésedet, azzal egyben le is korlátozod magad. Amit Isten irányít, azt semmi sem korlátozza! Isten soha nem arra hív minket, amire képesek vagyunk – arra hív, amire Ő képes! „Aki pedig mindent megtehet sokkal bölcsebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Efezus 3:20). Figyelj rá, tedd meg, amire késztet, és minden lehetségessé válik. 3) Amikor a munka túl sokat követel, meríts Isten erejéből! Pál azt mondja: „… fáradozom… küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem” (Kolossé 1:29). Mennyi isteni erőre van szükséged a feladatod elvégzésére? Mindre – és mind hozzáférhető számodra!


Nyolc alapelv, amely szerint élhetsz


„Jó tervezés és kemény munka vezet a jóléthez…” (Példabeszédek 3:21-22 NLT)

Azok az emberek, akik célokat tűznek ki, sokkal többet érnek el, mint azok, akik ugyanolyan végzettséggel és ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, de nem tűznek ki célokat. Ezt szem előtt tartva építsd bele ezt a nyolc alapelvet az életedbe! 1) Döntsd el, mit akarsz! De előbb tanácskozz Istennel! „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr szándéka valósul meg” (Példabeszédek 19:21 NIV). 2) Vesd papírra a gondolataid! Ha leírod egy papírra a céljaidat, ez az állandóság érzését adja, és téged is energiával tölt fel. „Jó tervezés és kemény munka vezet a jóléthez…” Bizonytalan célok nem fognak eljuttatni oda, ahová el akarsz érni. 3) Jelölj ki határidőt! Meghatározott kezdet és vég nélkül könnyű halogatni a dolgokat, míg végül sehová sem jutsz. 4) Készíts listát az elvégzendőkről! Ezt mindig tartsd szem előtt; ez meghatározza előtted az útvonalat. 5) Alakítsd a listádat tervvé! Döntsd el, mit kell tenned először, és mit tehetsz meg később. Egy jól összeállított terv mindig jobb, mint megpróbálni észben tartani a dolgokat. 6) Cselekedj haladéktalanul! „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt…” (Efézus 5:15-16). Csinálj valamit! Egy közepes, ám kivitelezett terv többet ér, mint egy mesteri, de meg nem valósított. 7) Minden nap tegyél meg valamit, ami előrevisz! Építsd be ezt a napirendedbe! Például olvasd végig a Bibliád valamilyen rendszer szerint, hívj fel egy meghatározott számú ügyfelet, szakíts időt a mozgásra! 8) Legyen olyan célod, amelyre hajlandó vagy rászánni az életed! És ezt a célt tartsd mindig szem előtt! „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12).


Só és világosság


„Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága.” (Máté 5:13-14)
Krisztus bírálói igazat állítottak, amikor ezt mondták: „Fellázítja a népet…” (Lukács 23:5). Az apostolok bírálói is igazat mondtak azzal, hogy: „Ezek… az egész világot felforgatták…” (ApCsel 17:6). Jézus és tanítványai inkább „Rajta, csináljuk már valamit!” típusú emberek voltak, mint „Ne zavarjuk fel az állóvizet!” típusúak. Te melyik fajta vagy? Jézus azt mondta: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13-16).
A só célja az ízesítés, nem pedig a sótartóban való üldögélés. A lámpás célja, hogy világítson, nem csupán az, hogy lakberendezési tárgy legyen. Ha félénk vagy, ha nem tudod jól kifejezni magad, vagy ha nem ismered elég jól a Szentírást ahhoz, hogy másoknak beszélni tudj róla, az nem elfogadható mentség. Vannak emberek, akiknek az életében te vagy az egyetlen keresztyén ember, akivel valaha is találkoznak, ezért sok múlik rajtad. Jim Elliot misszionárius, aki mártírhalált halt, ezt mondta: „Isten az ő szolgáit tűz lángjaivá teszi. Gyúlékony vagyok? Uram, ments meg, nehogy más, jelentéktelen dolgok miatt éghetetlen legyek! Itass át Lelked olajával, hogy lángolhassak! Hadd legyek én a te tüzelőanyagod, az Isten lángja!” Legyen ma ez a te imád is!
A bűntudat és a maximalizmus lerombolja a bizalmadat

"Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt." (1Ján 3:21)
Bizonyára észrevetted, hogy a bizalmad hullámzó. Olyan, mint az apály-dagály jelenség. Nagy változások történnek benne egyik napról a másikra – egyik nap fent, másik nap lent vagy. Mi okozza ezt?
Részben abból fakad ez, ami benned zajlik. A Biblia tanítja, “ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt” (1Ján 3:21). Amikor szembesülünk az élet fájdalmaival, szokásaival és csalódásaival, fontos, hogy lépjünk ki az önvád alól, és lépjünk be abba a hitből fakadó bizalomba, hogy Isten megbocsát nekünk.
Mi okozza az önvádat?
Megoldatlan bűntudat. Dávid király írta, „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.“ (Zsoltárok 32:3). (angolból fordítva: “Volt idő, amikor nem akartam beismerni, milyen bűnös vagyok. De az őszintétlenségem nyomorulttá tett, és napjaim megteltek csalódottsággal.”)
Ez egy feliratra emlékeztet engem, amit az egyik nap láttam: “A tiszta motor több erőt termel.” Ez az emberekre is igaz. Sir Arthur Conan Doyle, aki a Sherlock Holmes novellákat írta, egyszer megtréfált 12 kiváló angol úriembert. Küldött mindannyiuknak egy névtelen levelet a következő üzenettel: "Minden kiderült. Menekülj, amint lehet!" 24 órán belül ezek közül a férfiak közül 8 elhagyta az országot! A bűntudat lerombolja a bizalmadat.
Irreális elvárások. Ez maximalizmusként is ismert - az érzés, hogy hibátlannak, tökéletesnek kell lennem; mindenkinek meg kell felelnem; mindig többet kell tennem; nem engedhetem meg magamnak, hogy pihenjek.
Ha maximalista vagy, a kedvenc kifejezésed a "Nekem kellene..., Nekem muszáj..., Nekem illene..., Nekem kell...". Mindig többet akarsz tenni.
Ha átlagember vagy, 3 dolog szerepel a "napi tennivalók" listádon, és abból egyet elintézel, egyet félbehagysz, és a harmadikról egyszerűen elfeledkezel. Hazamész, ledőlsz este, és jól érzed magad.
Ha maximalista vagy, 29 dolog szerepel a "napi tennivalók" listádon. Ezek közül 28-at elvégzel, majd hazamész, és egy csődtömegnek érzed magad! A Biblia ezt mondja: "Látom, hogy vége lesz mindennek, ami megvan, de a te parancsolatod végtelen." (Zsolt 119:96) (angolból fordítva: "Még a tökéletességnek is megvannak a korlátai, de Isten parancsainak nincsenek korlátai.")
Mind a bűntudat, mind a maximalizmus bizalomhiányt okoz az életünkben. Holnap jobban megnézzük, hogyan cserélhetjük fel a vádat bizalommal.
Beszéljünk róla
* Mi az a dolog, amit ma meg kellene vallanod Istennek, majd el kellene engedned?
* Ha maximalista vagy, hogyan befolyásolja ez a bizalmadat?

Az öröm a te választásod!

"Folytatni fogom az örvendezést. Mert tudom, hogy imádkoztok értem és hogy Jézus Krisztus Szelleme segít nekem, és ez vezet a megszabadulásomhoz. ( Filippi 1:18-19, NLT fordítás)
Amikor minden szétesni látszik körülötted, ne próbáld meg te magad megoldani a dolgokat. Egyszerűen hagyd Istent, hogy Ő rakja helyre az életed darabkáit.
Ha problémával nézel szembe, két választásod van: elkezdhetsz hálát adni vagy aggódni - csak ez a két lehetőség van. És itt léphet be az életünkbe a hit.
Pál azt mondja a Filippi 1:18-19-ben: Folytatni fogom az örvendezést. Mert tudom, hogy imádkoztok értem és hogy Jézus Krisztus Szelleme segít nekem, és ez vezet a megszabadulásomhoz. (NLT ford.)
Ebben az igeversben Pál elmondja, hogy több forrásból lehet erőt meríteni ahhoz, hogy a nehéz időkben is boldogok és optimisták tudjunk maradni.
Először is, Isten szemszögéből kell nézned a problémáidat. Pál ezt mondja: ,,Mert tudom...”. Az visz előre, amit tudsz. Pál tudta, hogy Isten a küzdelmei közepette is munkálkodik, és mindvégig Isten látószögéből látta, ami történik körülötte.
Másodszor, Pálért sok ember imádkozott, ami hozzájárult ahhoz, hogy ki tudott tartani. Aztán azt mondja, ,,Jézus Krisztus Szelleme segít nekem”, vagyis a Szent Szellem szintén előre vitte Pált. Végül azt mondja, ,,ez vezet a megszabadulásomhoz”, ami azt mutatja, hogy Pálnak volt hite, hogy Isten teljesen megoldja a problémáját.
Azért, mert Isten szemszögéből látta a dolgokat, mert imádkoztak érte, mert a Szent Szellem segítette őt és mert volt hite, Pál úgy döntött, hogy örülni fog.
A öröm a te választásod!

Beszéljétek meg:
  • Hogy néz ki Isten imádása a harcok közepette?
  • Kire tudsz támaszkodni, hogy imádkozik érted? Kikre tudsz számítani, akik őszintén és hűségesen imádkoznak a lelki-szellemi növekedésedért?
  • Gondolj arra a problémára, ami most van az életedben. Hogyan láttad meg eddig, hogy Isten munkálkodik a fájdalmaid közepette is? Mit gondolsz, mit fog Isten elvégezni benned és rajtad keresztül azáltal, hogy most át kell menned ezen a nehézségen?




Ha keresztény vagy, pásztor is vagy

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efezusi levél 2,10)

Isten olyan életre hív téged, ami messze meghaladja a képzeletedet. Azért születtél a Földre, hogy valamit te is hozzáadj.

Nem csupán azért teremtettél, hogy használd a forrásokat – egyél, lélegezz, helyet foglalj el. Isten arra tervezett, hogy az életeddel változást idézz elő. Azért születtél, hogy hozzá tudj adni valamit az élethez ezen a Földön, nem pedig azért, hogy csak elvégy belőle. Isten azt szeretné, ha valamit adnál „cserébe”.

A Biblia szerint „Isten jó cselekedetekre teremtett minket, amelyeket előre el is készített nekünk." (Efézus 2,10.) Ezek a „jó cselekedetek” a világ felé való szolgálatodat jelentik. Amikor valaki felé szolgálsz (mindegy, hogy milyen módon), akkor valójában Istent szolgálod. (Kolossé 3,23-24.; Máté 25,34-45.; Efézus 6,7.)

Rád is igaz az, amit Isten Jeremiásnak mondott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. (Jeremiás 1,5.)” (Az angol fordításban a „népek prófétájává tettelek” rész helyett ez szerepel: „kiválasztottalak egy különleges munkára” – a ford.)

Amikor erre a „különleges munkára” gondolunk, sokunknak a pásztorok, a tanítók és a hivatásos papság jut eszébe. Pedig Isten azt mondja, hogy az Ő családja minden egyes tagjának feladata a szolgálat. A Bibliában a szolga (servant) és pásztor (minister) szó szinonímák, ahogy a szolgálat és a pásztorság is. Ha keresztény vagy, pásztor is vagy; amikor szolgálsz, tulajdonképpen „pásztorolsz”.

Gondolkodtál már azon, vajon Isten miért nem ragad el minket a mennybe abban a percben, amikor elfogadjuk a kegyelmét? Miért hagy itt minket egy bukott világban? Azért hagy itt bennünket, hogy beteljesítsük a céljait. Ha megtértél, Istennek szándékában áll használni téged a céljaihoz. Van számodra egy szolgálata az egyházában, és egy küldetése világban.

Van bármi, ami visszatart attól, hogy elfogadd Isten szolgálatra szóló hívását?

Isten Igéje Jó és Igaz

"Isten nem hazudhat." (Zsidók 6:18b)

britannica.jpg

Megbízhatsz a Bibliában, mert dogmatikailag helyes. Megbízhatsz a Bibliában, mert teológiailag helyes. Megbízhatsz a Bibliában, mert pontos, ami az erkölcsöt és etikát illeti.

De azért is megbízhatsz a Bibliában, mert történelmileg pontos.

Miért fontos ez?

A Biblia azt mondja a nekünk a Zsidók 6:18-ban: "Isten nem hazudhat." Az univerzum csak azért működik, mert Isten igaz, minden időben.

Ha a Bibliában egyetlen hazugság is lenne, akkor nem Istentől származna. Azért, mert Isten nem tud hazudni. A Zsoltárok 33:!-ben ezt olvassuk: "...az Örökkévaló szava igaz...". Ez azt jelenti, hogy a Biblia igaz a megváltással kapcsolatban és a történelemmel kapcsolatban.

Honnan tudjuk, hogy a Biblia történelmileg pontos? Ugyanonnan, ahonnan más történelmi dolgokról is megítéljük, hogy igaz, vagy nem.

* A Biblia "első kézből" származik. Egy történész megnézné, hogy az adott történelmi tényt olyan valaki írta-e le, aki látta, vagy másodkézből származik, vagy legenda, amit évszázadokkal később írtak le. A Bibliát elsődleges szemtanúk írták. Mózes látta, amikor a Vörös tenger kettévált. Józsué ott volt, amikor Jerikó falai leomlottak. Jézus tanítványai ott ültek a felső szobában, és látták, amikor a feltámadt Jézus megjelent.
* A Bibliát kiemelkedő gondossággal jegyezték le. Amikor az Ószövetség másolói - az írnokok - a tekercseket másolták, úgy dolgoztak, mint egy fénymásológép! Hosszú listájuk volt a másolás szabályairól, hogy biztosak legyenek benne, hogy pontosan másolták le a szöveget. Bizonyos számú oszlop volt az Ószövetségben, és mindegyiknek pontosan ugyanott kellett lennie. Még az oszlopok hosszának is ugyanakkorának kellett lennie. Tudták, hogy hány betű van minden egyes könyvben. Például, tudták, hogy 1653 "mint" szó van a könyvben. Ha 1654 volt, eldobták a tekercset és újrakezdték.
* Az archeológia is bebizonyította, hogy a Biblia igaz. Az archeológusok ásatásokat végeztek azokon a helyeken, amelyeket a Biblia említ. Például megtalálták Siloám tavát, ahol a vak ember meggyógyult, és megtalálták Heródes templomának egy részét. A Hettita Birodalom egy nagyszerű példa arra, hogy a régészet hogyan bizonyította be, hogy a Biblia igaz. Generációkon keresztül nem volt feljegyzés, hogy a Hettita birodalom valaha is létezett. A korai 1900as években egy régész talált 10.000 agyagcserepet a Hettita fővárosban. Mostmár mindenki tudja, hogy a Hettiták valamikor léteztek.

Beszéljetek róla

* Miért fontos az, hogy a Biblia dogmatikailag, morálisan és a történettudomány szempontjából is helyes legyen?
* Mit mondanál annak, aki azt mondja, Isten Szava történelmileg nem pontos?


Tanítsd gyermekeidnek Isten Igéjét!


"Én nekik adtam igédet..." (János 17:14)

Mi Isten Igéjére építjük az életünket és a gyermekeinknek is meg kellene tanítanunk, hogy ugyanezt tegyék. Isten Igéje az igazság. Jézus azt mondta: "… megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket." (János 8:32)

Azt szeretném, hogy a gyerekeim szabadok legyenek. Nem akarom, hogy a bűntudat megkötözze őket. Nem akarom, hogy az aggodalom megkötözze őket. Nem szeretném, hogy gyerekeimet megrontsa a harag, a neheztelés. Nem akarom, hogy mások elvárásainak a nyomása alatt éljenek.

Meg kell tanítanunk gyerekeinknek azt, hogy amikor az életünket Isten Igéjére építjük, akkor valódi szabadságban vagyunk. Az az élet, ami Isten Igéjére épült tele van boldogsággal, örömmel, szenvedéllyel és céllal. Sok fejfájástól, szívfájdalomtól és szívtöréstől óvod meg gyermekeidet, ha megtanítod őket bízni Isten Igéjében, mint életük egyetlen tekintélyében.

Isten azt várja tőled, hogy Igéjének a legfőbb tanítója légy. Ez azt jelenti, hogy ismerned kell Isten Igéjét. Mint sok más embernek, neked is szükséged lehet arra, hogy Bibliatanulmányozó csoport látogatásával behozd a lemaradásodat. Azután, tanítsd meg gyermekeidet, hogy tanulmányozzák a Bibliát egyedül.

Jézus azt mondta: "mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. (János 17:8)
Biztonságért...

A mai nap imádsága:
Uram! Elrejtettséget adj nekem, Tebenned! Ámen


Az ÚR szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.
Ruth 2,12

Aki ma sikeres akar lenni, az biztonságot ígér. Adódik ez bizonyára abból, hogy az emberek nagy bizonytalanságban élnek. Anyagi egzisztenciális is sújt sajnos sokakat, de a lelki bizonytalanság sokkal elszomorítóbb. Az az ember, aki magányos és bizonytalan, annak élete nem szomorú, hanem maga a szomorúság... Akinek lélekben bizonytalan, azt kihasználják az élet minden területén. Nemcsak Jézus vagy különösen Mohamed próféta követelte az özvegyek és árvák össztársadalmi védelmét (Mohamed a maga életén tapasztalta mit jelent az árvaság), de igazából akkor erős egy ország, ha abban a kicsit, az elesettet nem kihasználják, eltiporják, hanem hordozzák.

A biztonság nem kőkerítésekben, mindenféle csúcstechnológiás térfigyelő-rendszerekben, világűrből árgus szemekkel ránkfigyelő műholdakban, de nem is atombiztos betonfalakban rejtőzik. A biztonság a szívben lakozik. Aki tudja, hogy életének Ura kicsoda, az nem aggodalmaskodik. Sem azon, hogy "mit egyen, se azon, hogy mit igyon", hiszen tudja, hogy amire szüksége van, azt megadja neki Gondviselő Mennyei Atyja. Érdekes módon az Úrban bizakodók közösséget alkotnak, míg azok, akik a biztonságot az anyagiaktól remélik, magányosságukkal, sőt, gyakran pánikszindrómájukkal is küszködnek. Érdekes az is, hogy akik sok gyermeket vállalnak, s Istenfélelemben nevelik őket, azok valódi szociális biztonságot nyernek, míg azok, akik abban reménykednek, hogy összekuporgatott pénzecskéjükkel majd nívós szolgáltatást vásárolnak - sokszor pórul járnak. (Nem azt kapják, amire vágyakoztak.) S mit ér a nívós szolgáltatás, ha az ember nem hivatással teszi azt? Hivatás-válságról beszélnek már régóta, de nemcsak a rendőrség, az egészségügy, sőt nem is csak édes hazánk, de az egész világ válságban van, s "mindennek oka a Mammon (a pénz) szeretete/imádata...

Gyerekkoromban megcsodáltam baromfiudvarunkban, ahogyan a kotlós szárnyai alá bújnak a kiscsibék. Irígykedve néztem az anyjuk tollai közé fúródó pihés csöpp életkéket, lélekben magam is köztük voltam... El-elbóbiskolásuk egyértelműen jelezte: a szárnyak alatt biztonságban érzik magukat. Aki fejét Isten oltalmazó szárnya alatt hajthatja le, annak édes álmai vannak, s "még álmában is kap eleget", aki pedig mindezt elveti, az lelkének békétlenségét kapja meg - jutalmul.




Hitünk...


A mai nap imádsága:
Uram! Segíts, hogy hinni tudjak! Ámen.

Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
1 Kor 15,19

Ahány ember - annyiféle vallásosság. Az egyik mindent igyekszik a józan eszével magyarázni, a másik az folyton-folyvást az élményt keresi, vannak akik számára a fundamentalista-dogmatikus kijelentések adják a biztonságot, megint másokat a bibliai mondatok örök, őszinte, emberi érzéseket magába záró zárványainak csodálata tölt el új erővel. Kinek van igaza? Az egyes embernek - aligha...

Életünk elképzelhetetlen a reménykedés nélkül. Édestestvérével, a hittel együtt vagyunk képesek szeretni, túlélni a veszteséget, a fájdalmat. Nélkülük a holnap és holnapután elszürkülne, az élet szép lassan ellaposodna, s földi létünk vége irtózatos csapásként közelítene felénk. Vannak, akik így élik meg életük végét. Nyüszítenek... Önmagukban és egzisztenciálisan kifelé is: Eszelős sietséggel kívánják még behabzsolni a világból mindazt, amit eladdig nem sikerült birtokba venni. Életünk materiális része ilyen szempontból lyukas zsák, megtelni sohasem fog. Ezért tartja Pál legnyomorultabbaknak mindazokat, akik csak ebben az életben reménykednek.

Mitől ennyire fontos az "odaát"? Talán a középkori ember túlvilágra-fókuszált gondolkodása mégis helytálló volt? Fontosabb nekünk az örök élet bizonyossága, mint az evilági élet biztonsága? Úgy tűnik - bármennyire is tiltakozik az eszünk, - hogy igen! Lelkünk mélyén ott mocorog-fészkelődik a belénkplántált isteni rész, ami újra és újra felébreszti a lelkiismeretünket: Megtettem-e, amire elhívattam? Megtaláltam-e, amit mindig is kerestem? Bementem-e a lehetőségek nyitott kapuin vagy az ismeretlen utáni kíváncsiságtól hajtva többnyire a zárt ajtókon dörömböltem?

Békességet, bizonyosságot csak az Isten adhat - mindenkinek az életében külön-külön, ráadásul téridős létünkben jól elszórva... Ezek a lélekvezető sóhajos gondolat-morzsák, melyeket életünk végéig gyűjtögetünk, "jóllakottá" és ezért pöffeszkedővé soha nem tesznek, éppen ellenkezőleg, alázatra nevelnek: Isten megmarad Istennek, hogy az ember morális ember maradhasson.



Isten útja.

A mai nap imádsága:
URam! Utaidat ismertesd meg velem, s igéd legyen ösvényem világossága! Ámen
    

Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni? De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.
1 Kor 12,30-31

Karl Rahner, katolikus teológus beszél az első, s az ún. második naivitásról... Az első a gyermekkori vallásos gondolatok, az egyszerű, tiszta hit világa - s ide vehetjük az ifjúkori romantika szép válaszokat kereső buzgóságát is - a másodikat pedig általában az öregkorban, sok-sok tapasztalás után találjuk meg. A keresztények többsége élete nagyobb részét a két naivitás között éli le, s különösen az első naivitás utáni időszakban nagy a kísértés a hívő ember életében, hogy Isten országában is mindent "begyűjteni" akar, mint az anyagvilágban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy igazán látványos keresztény életet szeretne élni: szavára tömegek térjenek meg, élete minden perce boldog legyen - s ehhez hasonlók...

A korinthusi gyülekezet frissen megtértjei is mindent akartak: prófétálni és nyelveken szólni, prédikálni és tanítani. Ez a teremtett világ már csak ilyen: egyszerre mindent nem lehet birtokolni benne. Lehet próbálkozni, lehet hinni a különféle ígéretes metódusoknak, hogy ez "működik", az igazságot azonban a régiek már megfogalmazták szólásaikban: "Ki sokat markol, keveset fog!" Nos, ez a nép bölcsesség érvényes az Isten országában is: Mindenki mindent nem birtokolhat, mert a nagy Egész csak akkor működik egységes egészként, ha benne a részek különféle, de egyformán fontos feladatokat látnak el! Isten közelébe jutni sokféleképpen lehet, s aki azt gondolja, hogy vannak olyan "kegyelmi ajándékok", amik gyorsabban, könnyebben, egyszerűbben, kevesebb erőfeszítéssel juttatnak el az Örökkévalóhoz - az téved. Minél nagyobbnak tűnik a kegyelmi ajándék, annál nehezebb azt fogadni, s elhordozni!

Az apostol a legkiválóbb utat mutatja: ez pedig a szeretet útja. (Mai alapigénk utáni mondatok már a híres "Szeretet himnuszából" valók!) A szeretetet nem magyarázni kell, hanem élni. Nem megtanítani kell, a szeretés tudományát, hanem szeretni kell azt, akit a szeretet útjára akarunk terelgetni. Itt jön elő a család, s elsősorban a szülők feladata! Az, hogy a gyermekből milyen ember lesz, az bizony nagymértékben függ attól, hogyan látják el Istentől rendelt feladatukat az édesapák, s az édesanyák. Az apának nem családi papnak, hanem édesapának, az anyának nem prófétanőnek kell lennie, hanem családanyának. A gyermekeket nem ránevelni kell az Istenhitre, hanem úgy kell velük együtt élni, hogy ez legyen a család minden tagja számára az élet normalitása. Ahol a vallásos élet feszültség forrása, ahol a hit nem békességet munkálja, hanem békétlenséget szít, ott nem az Isten Szentlelke irányít, hanem valami nagyon is emberi akarás érvényesül. Márpedig, ami emberi az elmúlik... az Isten szeretete viszont soha el nem múlik.


Útaink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy az egyedüllét ne rémítsen, a fáradtság ne keserítsen el, s életem ösvényén a találkozások mindig építsenek engem is és azokat is, akikkel gondviselő akaratodból találkozhatom! Ámen


Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.
Zsolt 25,10

Azok számára, akik betonon tanultak meg járni, cipőben - nem pedig mezítláb füvön - az ösvény szó némi magyarázatra szorul: ez ugyanis nem járda, nem épített út, hanem gyalogút; járás, amit az azon közlekedők jól ismernek. Az ösvény erdők szélén, mezőn át kacskaringózó "csapás", amiről az idegenek vajmi keveset tudnak, de az ott élők, a naponta arra járók ismerik emelkedőit, s lejtőit, rejtett zugait, ahol jól esik egy nagyobb napmelegítette kövön megpihenni, vagy egy kidőlt farönkön leülve gyönyörködni néhány percig a természet aznapi apró csodáiban, míg a láb újra erőre kap. A legnagyobb haszna az ösvénynek mégis az, hogy a "helyiek" jól tudják hová vezet...

Az ösvény nem a tömegek útja, nem gyorsforgalmi út vagy autósztráda, ahol a sebesség, a gyors célba-jutás a legfőbb érték. Az ösvény "lényege", hogy az az én utam, az nekem kanyarog, melynek szélén a fű nekem zöld, s ismerem a köveit, s virágait, s a fákat, de a leglényegesebb, hogy ezen az úton "itthon is vagyok", hiszen itt a fák is ismernek engem. Az ösvény az én sorsom, nem mások sorsa, hanem a sajátom. Egyedi, megismételhetetlen, Istentől "rám szabott". Tiltakozni ellene értelmetlen - ha feladom, önazonosságomat sértem vele -, ha hűséggel járok rajta, a kiteljesedésemet munkálom.

"Két pont között legrövidebb út az egyenes." - tartja a szólás, de az Isten útjai, ha kacskaringósak is, mégis hamarabb célba juttatják a vándort. Ha nem így lenne, akkor nem lenne mindenható a Mindenható, s a kegyelemnek sem lenne sok értelme. Aki már járt erdei utakon, az jól tudja, hogy a célállomáshoz eljuthatunk a völgyön keresztül vagy éppen a hegyen át, de az ösvény kanyaroghat éppen a hegyoldalon is. Mindegy tehát, hogy lent vagy fent járok - a célt nem véthetem el, kitaposott út mindkettő.

Nemcsak az ösvények fonódnak egybe, de minden út beletorkollik egy másik útba is. Az Isten Gondviselése azt is jelenti, hogy az utak találkozása nem feltétlenül "vagy-vagy"-ot jelent! Isten éppen azért Isten, mert egyszerre több azonos lehetőség közül is választhatunk, hiszen "bárhol járunk, utunkon megőriz minket" - ahogyan azt Jákóbbal is tette ígérete szerint. Ami fontos, hogy sose feledjük: Isten közlekedési szabályokat (parancsolatokat) adott, hogy mindenki célba érjen! Az isteni jó rend érdekében, az útibalesetek kivédése céljából, az útitársak betartják a RENDET, hiszen nemcsak egymásnak, de az Istennek is szövetségesei...





Vezetés...


A mai nap imádsága:
Istenem! Rád hagyatkozom, Veled vagyok! Add, hogy ne felejtsem el tanításaidat, s aszerint is éljek! Ámen

Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki.
Ha elesik is, nem marad fekve, mert az ÚR kézen fogja.
Zsolt 37,23-24

Időnként jól teszi az ember, ha a Bibliát is kézbeveszi! Reggeli igénket az Útmutatónk így hozza: "Az ÚR irányítja az emberek lépteit." Az eredeti szöveg azonban világosan megmondja, csak azoknak a lépteit vezeti az ÚR, akiknek útjai kedvesek az Isten számára. Nem mindegy! Az ÚR ugyanis nem vezet szakadékba, de rossz útra sem. Ha nem olvassuk figyelmesen a Bibliát, akkor még arra a hibás következtetésre is eljuthatunk, hogy a bűnre maga az Isten csábít, s Ő maga az, aki kísért.

Megtapasztalt igazságunk, hogy a hívő ember Teremtője által 'vezetett'... Ahogyan egy jó apa kézenfogva vezeti gyermekét, ugyanúgy Isten is velünk együtt jár, s vezet. Ez a mindennapokban úgy 'történik', hogy egyszer Isten fogja a mi kezünket - s Ő akkor se enged el, ha mi nagyon akarnánk -, máskor pedig mi fogjuk az Ő ujját, ahogyan kisgyermekeink kapaszkodtak picinyke kezükkel ujjainkba, amikor sétáltunk velük. Régi felismerés, hogy a baj mindig akkor történik, ha a kicsiny gyermek elengedi szülei kezét... Bizony a tragédiák (visszafordíthatatlan események) az életünkben is többnyire akkor következnek be, amikor elengedjük Isten kezét.

Mint minden ember, úgy a hívő is, időnként elesik. Testileg vagy lelkileg botlunk meg, teljesen mindegy, mindkettő nagyon tud fájni. Amikor megütjük magunkat, talán még néhány átgondolatlan perlekedő mondat is elhagyja ajkunkat, de a botlás/bukás első pillanatai után azonnal átvillan rajtunk: Isten segítő keze itt van mellettem, csak bele kell kapaszkodnom! Ez a mi életvezetési tudásunk, melyet alkalmazva komoly 'lépéselőnnyel' bírunk a többiekkel szemben, akik hamis büszkeségük okán nem hagyatkoznak a Gondviselésre.

A hívő ember sem nem okosabb, sem nem ügyesebb, mint a nemhívő, sőt Isten a jókat és gonoszakat is egyaránt szereti. A hívő embernek is ugyanígy egy élete van itt a földön, mint a nemhívőnek, s ugyanígy boldogan akarja azt leélni, mint a nemhívő embertársa. Miért van mégis úgy, hogy a hívő emberek tovább érnek életútjukon, s messzebbre jutnak el a világ s önmaguk megismerésében, mint nemhívő társaik? Az ok egyszerű: Isten benne van a világban. Nem lehet Őt 'kipöckölni' belőle... Ha valaki azt gondolja, hogy Istent ki lehet iktatni a világból, az még nem értette meg az Isten szó fogalmát... A gondolatainkból elég jó hatásfokkal száműzni lehet az Örökkévalót, de az Életből sosem, hiszen az élet csodáiban az Isten ereje csillog.

Ő fogja a kezünket akkor is, amikor erőnk már nincs, hogy belékapaszkodjunk. Ő fogja szorosan akkor is, amikor át kell mennünk ebből a múlandó világból Őhozzá. Az, hogy ez mikor történik csak itt és most fontos, az örökkévalóság szempontjából ez teljesen értékelhetetlen... Persze nemcsak ezt nem értjük, sokminden mást sem. Isten azonban velünk járva életutunkon a legfontosabbakat megtanítja nekünk: például azt, hogy a másik (szabad) kezünket nyújtsuk ki embertársunk felé...

2017. május 30., kedd

DÖNTÉSEK


„Utaidon, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts engem!” (Zsoltárok 25:4)
Még az egyszerű döntések is lehetnek idegfeszítőek. Láttad már, milyen nehezen tud dönteni egy kisgyerek arról, hogy csokoládé vagy eperfagylaltot kérjen? És minél nagyobb a döntés, például kivel házasodj össze, milyen pályát válassz, vegyél-e házat, vagy alávesd-e magad egy kockázatos műtétnek stb., annál gyötrőbb a küzdelem. A stressz szintet azonban csökkenteni tudod azzal, hogy követed ezeket a bibliai alapelveket: 1) Végezz kutatást, járj utána a dolgoknak! „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Vizsgálj meg mindent egyszerűen, vigyázz, nehogy olyan döntést hozz, amit később megbánnál! Sosem volt könnyebben hozzáférhető a tudás, mint ma; ott van az Internet, tanácsadó könyvek és legfőképpen: Isten Igéje: „Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, és enyém marad az örökké” (Zsoltárok 119:98). 2) Beszélj Istennel! „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” Ha Istennel tanácskozunk, az segít megelőzni az elhamarkodott döntéseket, tisztázza a fontossági sorrendet, és felkészíti szívünket arra, hogy meghalljuk Isten útmutatását. Vajon fontos Istennek, hogy döntünk? Igen! „Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki” (Zsoltárok 37:23) 3) Légy nyitott az ötletekre! Ne ess a régi beállítottságok csapdájába! „Az értelmes ember szíve ismeretet szerez, és a bölcsek füle ismeretre törekszik.” (Példabeszédek 18:15). Az ismerőshöz való ragaszkodás bénító lehet. Isten talán egy új ösvényen szeretne vezetni, új látásmódot szeretne adni. Tehát vegyél nagy levegőt, keresd az ő bölcsességét, és nyisd meg szíved a fogadására! 4) Kérj tanácsot megbízható barátoktól! Egy régi kelta közmondás szerint: „Nehéz út az, amin egyedül kell járnod.” Kövesd hát Salamon bölcsességét: „A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra” (Példabeszédek 12:15).


Ki mint vet, úgy arat

„… amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza.” (Példabeszédek 12:14)
Egy nő hajtott végig egy vidéki úton a fülledt, meleg időben, amikor elhaladt egy idős férfi mellett, aki a defektes gumiját próbálta kicserélni. Ha egy nő egyedül van, nem lehet elég óvatos – gondolta magában –, de azért remélte, hogy valaki megáll majd segíteni. Amikor senki nem állt meg, visszament. Az idős férfit elgyengülten és verejtékben fürödve találta. „Köszönöm” – suttogta az idős úr – „Imádkoztam, hogy álljon meg valaki.” A nő segítségért telefonált, és megvárta az öregúrral, míg a segítség megérkezett. Az öreg bemutatkozott: Bill Krumweide volt a neve. Beszélt a családjáról, és a hobbijáról, hogy régiségnek számító földművelő eszközöket gyűjt. Felajánlotta, hogy fizet a hölgynek a segítségéért, de „az irgalmas szamaritánus” azt mondta: „elég az a tudat, hogy válasz vagyok egy imára”. Tíz évvel később ugyanez a hölgy aggódott idős édesapja miatt, aki nem tudott többé gondoskodni a családi farmról. Amikor egy önkéntes szervezetet hívott segítségül, négy férfi érkezett komoly felszerelésekkel, és három nap alatt elültették a terményt. Az egyik férfi ismerősnek tűnt, és amikor bemutatkozott, a nő rájött miért. Kiderült, hogy ő az idős férfi fia, ifjabb Bill Krumweide. „Köszönöm, hogy segített apámnak akkor, sok évvel azelőtt” – mondta. „Én tartozom hálával önnek” – válaszolta a nő. „Csodálatos, ahogyan egy kis kedvességet követ egy másik, és összeköti családjainkat a hála kötelékével. És az egész egy idős ember imájával kezdődött.” Ki mint vet, úgy arat: „…aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; ő megfizet az embernek cselekedete szerint” (Példabeszédek 24:12). Nem légüres térben élsz. A Biblia azt mondja: „mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól” (Efezus 6:8).


Te csak hajts, és engedd, hogy Isten rendezzen!


„Uram, vezess engem… egyengesd előttem a te útadat!” (Zsoltárok 5:8 Károli)
Hannah Whitall Smith írja: „Isten hangja mindig összhangban van önmagával, nem számít, hányféle módon szól. A hang lehet sokféle, de az üzenet csak egy. Ha Isten valamire azt mondja, hogy tegyem meg, vagy éppen, hogy ne tegyek meg valamit, valószínűleg nem fogja egy másik hangon épp az ellenkezőjét mondani… ezért az én módszerem Isten hangjának felismerésére az, hogy kipróbálom, beleillik-e a harmóniába”.
Ahhoz, hogy tudd, valóban Isten vezet, a következő dolgokat kell tenned: 1) Hinned kell, hogy van egy terve az életedre. 2) Több időt kell eltöltened imádságban, kérve, hogy jelentse ki tervét. 3) Lépned kell és engedelmeskedned, akkor is, ha nem mond el mindent, amit tudni szeretnél. 4) Biztosnak kell lenned abban, hogy még a nehéz időkben is ő irányítja lépteidet. A Ben-Hur című film forgatásakor Charlton Hestonnak hosszú órákon át gyakorolnia kellett a fogathajtást a film kocsiverseny jelenetéhez. Nagyszerű fejlődést ért el, de meg volt győződve arról, hogy a feladat sokkal nagyobb, semhogy meg tudna birkózni vele. Ezért odament a legendás filmrendezőhöz, Cecil B. DeMille-hez, és ezt mondta: „Keményen dolgoztam azért, hogy beletanuljak a fogathajtásba. Azt hiszem, tudok úgy hajtani, hogy meggyőző legyen a jelenet, de nem hiszem, hogy meg tudom nyerni a versenyt.” Egy percnyi csend után DeMille elmosolyodott, és azt mondta: „Te csak hajts, én majd rendezek.” Heston megtette, és a kocsiverseny lett a film egyik legemlékezetesebb jelenete. Nincs szükséged minden válaszra, csak abban kell biztosnak lenned, hogy teljesen engedelmeskedtél az Istentől kapott utasításoknak. Ha ezt tudod, csak hajts, és engedd, hogy Ő legyen a rendező!


Úgy döntött, hogy téged ment meg!


„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni…” (Máté 27:42)

Amikor a lelkész bemutatta a vendégszónokot, egy idősebb prédikátor ment fel a szószékre, és mondta el történetét: „Egy apa, a fia, és a fiának a barátja a Csendes-óceáni partvidéken hajóztak, amikor egy vihar felborította a hajójukat és kisodorta őket az óceánra. A mentőkötelet megragadva, az apának a másodperc töredéke alatt kellett meghoznia élete leggyötrelmesebb döntését – melyik fiúnak dobja oda a kötelet, és melyiket áldozza fel? Tudta, hogy a fia már elfogadta Krisztust, de a fiú barátja nem. Gyötrődve így kiáltott: »Szeretlek, fiam!«, és a kötelet a fiú barátjának dobta. Mire a másik fiút felhúzta a felborult hajóra, a saját fia eltűnt a hullámok között. A holttestét sohasem találták meg. Az apa tudta, hogy a fia Jézussal fog az örökkévalóságba lépni, és nem tudta volna elviselni a tudatot, hogy a barátja Jézus nélkül nézzen szembe az örökkévalósággal.” Az istentisztelet végén egy tinédzser fiú jött oda az idős emberhez, és ezt mondta: „Szép történet, de melyik apa az, aki ép ésszel feláldozná a fiát abban a reményben, hogy a másik fiú talán kereszténnyé lesz?” „Igazad van” – felelte az idős lelkész – „nem életszerű. De azért vagyok ma itt, hogy elmondjam neked, ez a történet bepillantást engedett nekem abba, hogy milyen lehetett Istennek feláldozni egyetlen fiát értünk. Tudod… én voltam az az apa, és a ti lelkipásztorotok volt a fiam barátja.” A farizeusok, akik látták Krisztus halálát, ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.” És igazuk volt, mindkettőt nem tehette, ezért úgy döntött, hogy téged ment meg. Elfogadod ma az üdvösséget, amikor neked kínálja?
A teremtett világért...

A mai nap imádsága:
Urunk, Istenünk! Önmagunk múlandó hatalmának bódulatából ments meg minket! Add, hogy felfedezzünk Téged, add hogy Benned rátaláljunk önmagunkra! Ámen

   

Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
Apostolok Cselekedetei 17,26-28a

Pál apostol zsenialitása - amit egyháziak csak "megáldott életű"-nek mondanak - most is kiütközik. Világlátása, Isten-felfogása 2000 év után is teljesen friss, mondhatni: mai. Van-e, lehet-e nagyobb kívánsága, az egynek, az egyénnnek, mint az egység? Érezheti-e magát nagyobb teljességben a csepp a sivatag perzselő homokjában, mintha együttmozog a végtelen óceánnal? Nyilvánvaló - csak megromlott természetünk tiltakozik ellene -, hogy Isten egységre teremtett minket. Nyilvánvaló, hogy szeretetre teremtettek vagyunk, csak körül kell néznünk a világban.

Körülnézés helyett többnyire egy irányba nézünk. Kiválasztott céljainkhoz csökönyösen ragaszkodunk, tudomást se véve más célokról. Nem a magunkválasztotta cél a hibás, hanem az a lelkület, mely azt sugalmazza: Szerezd meg, ha kell, akár mindenáron! Így azután sosem lesz elég nagy a ház, sosem lesz elég új és elég nagy az autó, s sosem vesszük észre, hogy mindaz, ami nekünk annyira fontos - olyannyira, hogy még az Istent is félretesszük ezen "fontos" dolgaink miatt - végsősoron csak kellékek. Díszletek, amiket majd mások használnak néhány évtized múlva, néhány évtizedig, de ők sem, és mi sem vihetjük magunkkal, ha "ebből" a világból el kell költöznünk "abba" a világba. Milyen nyomorúságos, hogy amíg egy-egy állatfajon belül az azonos genetikai egyedek (egy vérből valók...) nem pusztítják egymást, eladdig az ember már azért is ölni képes, mert a másik nem hajlandó ugyanazt gondolni, mint ő...

"Hátha kitapinthatják" - sóhajtja reménységét Pál. Olyan magától értődő lenne, s mégis olyan tragikusan nehéz meghozni a döntést: Isten az ÚR... Pedig Benne élünk és mozgunk. Csodálnivaló genetikánkba kódolva ott van Isten "ujjlenyomata" - s a többség mégis úgy él, mintha Isten nem is lenne. Nyilvánvaló az is: Istenre szükségünk van. Ez nemcsak lelkünk legnagyobb sejtése földi vándorlásunk során, de megtapasztalható valóság is, hogy aki természetellenesen ellöki magától Teremtőjét, ott egyfajta "hiánybetegség" áll elő. A természetest, a naturánkból fakadót nem lehet a természetidegennel pótolni. Aki mégis eszerint él, az az anyag foglyává válik, s kizárja magát abból a csodából, hogy megélhesse: Isten Lélek..





Akaratunk...


A mai nap imádsága:
Uram! Nehéz lemondanom magamról, önző gondolataim naponta kísértenek. Ezért menekülök Hozzád, s kérem segítségedet a mai napon is! Ámen.



Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Erre ő így felelt nekik: "A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.
Lk 22,24-26

Tudatos létünk nagyobb része azzal telik, hogy érvényesíteni próbáljuk saját akaratunkat... Néha ez egyszerűnek tűnik, máskor áthághatatlan akadályokba ütközünk. Tény, hogy "Én"-ünk feladása többnyire csak krízisközelben, vagy magában a krízisben történik meg. Lemondani önmagunkról sokak számára a személyes szabadságuk feladását jelenti - ezért "távolról kerülik a kérdést". Ki akarna szolga lenni, ha szabad? Nem igaz?

A szabadság bizony soha nem teljes, a szabadság csakis viszonylagos lehet. Ennek elsődleges oka, hogy testben, azaz múlandóságban élünk. A régiek egyszerűen így fogalmazták meg ezt az eleve elrendelt állapotot (hogy ti. halálra születtünk): bűnösök vagyunk, kivétel nélkül mindannyian. Manapság a bűnt nem illik nevén nevezni, helyette jobban szeretik a "jogtalanság" mindig relativizálható fogalmát használni. Így éljük át a klasszikus szerecsenmosdatás (amikor a négert fehérre akarják mosni) mindennapos jogszolgáltatási tragédiáját! Így lesznek gazemberekből bársonyszékben pöffeszkedő hatalmasok... Ha csak középeurópaiságunk átka lenne ez... sajnos ez a józan paraszti észt veszejtő "vírus" a "civilizált" emberiséget újra és újra lebetegíti. Ha a szabadságom ennyire részleges, akkor mondjak le önként még arrról a kevésről is? Ez nem elfogadható "üzlet" a ma emberének...

Így aztán marad a versengés. Nemcsak a magas politikában, a legkisebb közösségekben is, sőt még a párkapcsolatban is. Férfi és nő küzd így egymással, ahelyett, hogy egymásért küzdenének. Pedig ha képesek lennének lemondani "önmagukról" nemcsak a világ lenne jobb, de mindenek előtt saját életük minősége változna meg... De ahogyan a majmocska nem engedi el a kókuszdióba rejtett banánt, úgy ragaszkodik az ember is vélt szabadsága-keltette illuzórikus céljaihoz!

Amióta világ a világ, soha nem volt ennyíre sokrétű, színes és csábító az emberkínálta szolgáltatás. Hérakleitosz (Kr.e. 535-475) is megmondta már: "Mindennek ellenértéke az arany" - azaz pénzért mindent megszerezhetsz magadnak. Isten azonban bölcsen teremtette meg világát. Ami igazán fontos benne, azt nem lehet pénzen megvásárolni: se boldogságot, se barátot, se szerelmet, se egészséget, se hitet, se békességet. Aki azonban ezeket a soha el nem múló javakat keresi, annak bizony a szolgálat útjára kell lépnie, hogy megtalálja azokat a mennyei kincseket, amiket nem emészt a moly, s a rozsda... Az evangélium az, hogy ezen az úton szüntelen kísér minket Valaki...



Időnk...


A mai nap imádsága:
Uram! Egyszer az én időm is lejár... Add, hogy ne céltalanul múljon, hanem hálával teljen! Ámen

   

Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.
Zsolt 90,10

Életünk hasonlítható az eldobott kő ívéhez: A kő - ahogyan életünk is -, első felében büszkén tör a magasba, aztán - a második felében - ballisztikus pályán zuhan a föld felé. A zsoltáros bölcsessége igen figyelemre méltó, hiszen azt mondja ki, ami évezredes tapasztalás: az ember életének dele nem az 50. esztendő, hanem a 35(!) - jobb esetben a negyven. Manapság szokássá vált - főleg a diplomások körében -, hogy karrier után kezdik el a "fiatalok" a klasszikus családi életet. Harmincöt felett kezdik el azt, amihez legkésőbb a huszas éveik közepén/végén kellene hozzálátni... Érveket persze lehet pro és kontra felsorolni a modern életstílussal kapcsolatban, de az ősi bölcsességet senki nem ignorálhatja, hogy ti. "mindennnek rendelt ideje van".

A multi-cégeknél úgy látszik jobban ismerik a Bibliát, mint a hétköznapi életben, mert aki 35 felletiként jelentkezik munkára, azt jó alaposan megnézik... 35+35=70, azaz a harmincöt felettiek már a "kifutó modell"-kategóriába tartoznak, márpedig a Company-nak olyan (tapasztalatlan) friss munkaerőre van szüksége, akiket lehet még serkenti az ingyen-kávéval... Ja, hogy az életünk első felében testünk ellen elkövetett bűneinkért életünk második felében fizetünk meg - ez már a mi bajunk, nem a multi problémája!

Abban is igazat kell adnunk a zsoltárosnak, hogy életünk nagyobb része nemcsak fáradtságos, de hiábavalóság is. Olyan dolgokért küzdünk és áldozzuk fel értékes éveinket, amiket néhány év után megemészt a moly, s a rozsda, mert elhisszük, hogy az életminőségünket nem a Teremtőnkhöz való viszony, hanem a "dolgok" birtoklása határozza meg.

Az életünk mintegy villanás - hamar kialszik, s már ott is vagyunk a végén. Nem tudom melyik fájdalmasabb: az Isten számonkérése vagy magunk számadása? Beismerni magunknak, hogy nem úgy éltünk, ahogyan kellett volna... ez talán a legnagyobb ítélet. Belátni balgaságunkat: Körbevett minket Isten csodálatos világa, s mi ahelyett hogy ennek dícséretére szegődtünk volna, a saját nyomorult kis világunkra áldoztuk minden időnket, energiánkat. Isten számtalan találkozást készített el nekünk - másokkal és Önmagával -, mi pedig rendre azt mondtuk: "Most nem érek rá, most nagyon fontos dolgom van!" Mi lehet fontosabb, mint az Isten maga? Talán az, hogy "Majd én megmutatom!"? Mi lehet fontosabb feleségünknél, férjünknél, gyermekeinknél, családunknál, barátainknál, a ránkbízottaknál?

Kibúvót könnyen talál az ember: "Dolgoznom kell, meg kell csinálnom!" A hívő ember is dolgozik, elvégzi a feladatait, barátai vannak és családja - mindenezeken felül mégis jut ideje az Istenre is. A hívő ember ugyanis ismeri a titkot: a munkában is találkozhat Teremtőjével, sőt miközben keményen dolgozik, villanhatnak át lelkén a legnagyobb felismerései, s fogalmazódhat meg: mit is jelent istenképűen élni ebben a világban...






Irgalmasság...
Imádkozzunk!
URam! Add, hogy az élet küzdelmei, harcai közepette se váljak irgalmatlanná, ezért kérlek újítsd meg szívemet ezen a mai napon is! Ámen
Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.
Mt 9,13a
Az irgalom az emberi szív egyik legnagyobb cselekedete... Az ember érzületét jelzi: hogyan vélekedik egyáltalában más emberekről, az Istenről, az életről és a létről. Eszerint ’irgalmas’ az, aki személyiségének legmélyét, világlátásának - benne Isten-, s élet-felfogásának legbenső középpontját - őszintén feltárja. Lelkét kitárja a másik fájdalma, nyomora előtt, engedi, hogy megérintse a szenvedés, nem csak az emberi, de minden élő szenvedése. (Így lehet pl. valaki irgalmas az állatokkal vagy a fákkal szemben is!) Ennek forrása a szeretet, s tegyük gyorsan hozzá: az isteni szeretet! Egyedül ez a "fajta" képes felvenni a harcot az emberi szeretetlenséggel, ez az Istentől jövő erő képes újulást hozni az emberek elrontott életébe, egyedül ez képes REND-et hozni életünk összevisszaságaiba, s képes megújítani bennünk Teremtőnkhöz, világhoz, felebarátunkhoz való viszonyunkat.
Ha a szeretet egy emberben igazán, mély’ lett, azaz egész testi-lelki létét birtokába vette, akkor egyúttal kiszolgáltatta a szenvedésnek. Meglepően gyorsan veszik észre az emberek a szív önzetlenségét és nyíltságát. Az önzetlen szeretetnél segítséget és főleg emberi meleget keresnek: az éhesek táplálékot, a szomjasok italt, a mezítelenek ruházatot, az idegenek hazát, a rabok szabadulást, a betegek támaszt, a haldoklók segítséget, az igazságtalanok türelmet, a tudatlanok tanítást, a szomorúak vigasztalást. Így hívják az irgalmasság cselekedeteit, mert ezekben válik láthatóvá egzisztenciánk minden ínsége...
Az irgalom készség arra, hogy a szenvedő lénnyel létegységre lépjünk. A másik ember a szeretetben énemmé lesz, így az ő baja is saját létemmé válik. Saját nyomorúságom mellett az ő törékenységét is viselnem kell. Minden ütés, amely őt éri, az én szívemet is találja. Ez a legalapvetőbb segítség, amelyet a szerető ember a szenvedőnek nyújtani tud: magára vállalja a létközösséget vele, és ezzel az idegen szenvedés minden ínségét. A másik sikertelenségét, betegségét fáradtságát, mindent elszíntelenítő kedvetlenségét, a ránehezedő gondokat, a vesződést, amely kiüresíti. A szerető ember egyesül mindazzal, ami a szenvedőben a szenvedés hatására történik. Szorongatottságával, kiúttalanságával és a sötétséggel, amely létére borul. Bizonytalanságával, elhagyatottságával, sőt tompultságával, megzavarodottságával.
Az irgalom az az akarat, hogy a szenvedővel való létegységben tevékeny hűséggel kitartsunk. A vigasztaló beszédet csak igazi létegység alapján lehet elviselni... Krisztus URunkban ez hiány nélkül megvolt, hiszen Ő irgalommal teljes volt. Sőt irgalma döbbenetessé fokozódott. Ez a szorongatotthoz való lehajlás azonban nála nem futó érzelmi megnyilvánulás, hanem Istenről és az üdvösségről szóló tanításának központi tartalma volt. Istennek irgalommal teljes szíve van. Ezt a szívet nem azok töltik el örömmel, akik ’igaznak’ tartják magukat, hanem a bűnös, aki megtér... Követőitől ezért kívánta Jézus: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Az irgalmasság ugyanis alapfeltétele annak az országnak, melybe elhívásunk van; mert csak azok részesülhetnek Isten irgalmasságában, akik maguk is irgalmasok...



Isten álma...

A mai nap imádsága:
URam! Tudod, hogy szeretni szeretnék, de nem tudok úgy, ahogyan szeretném. Segíts eligazodnom a lét útvesztőiben, s kegyelmeddel támogass életem minden napján! Ámen


Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között...
1 Kir 3,9

Jó és igazságos királyok - úgy néz ki -, csak a mesékben vannak... Amióta kitalálta az ember az írást, azóta olvashatjuk a krónikások évezredeken is átívelő bizonyságtételét: az emberiség történelme a hatalomért folytatatott küzdelem történelme is egyben. (Voltak talán kivételek, akik vezetői hatalmukat valóban a köz javára használták fel, de ők az elenyésző kisebbség...) Az Ószövetség tanúsága szerint ilyen lehetett Salamon király is, hacsak nem ő is "irodalmi figura" volt, ahogyan egyes kutatók állítják. Nem kell nagyon keresgélni - akárcsak saját történelmünkben -, hogy észrevegyük: az utókor nemegyszer csinált a minden ősi törvényen átgázoló despotákból nemzeti hőst, olykor még szentet is...

Ez a krónikás-történet - ami tulajdonképpen egy álom -, arról szól, hogy Salamon király még álmában is azon gyötrődött, hogyan vezesse a népét az Isten akarata szerint. Nem egyszerű feladat! A vezetés mindig aktuális kérdés, súlyosan égetővé akkor válik, amikor a vezetők elveszítve a maradék realitásérzéküket is, olyan messzire kerülnek a vezetettektől, hogy gyakorlatilag már két teljesen külön világban léteznek.

A triumfáló, az egekbe-magasztalt európai közösségünk erkölcsi-gazdasági-pénzügyi eresztékei mostanság recsegnek-ropognak, s csak idő kérdése mikor jön el a kritikus pillanat: ez így nem mehet tovább! A favorizált EU-ban közel 30millió(!) embernek nincs munkája... Milyen jövőképe van/lehet annak a fiatalnak, aki évek óta munkanélküli? Csodálkoznak az vezetők, hogy a fiatalok nem akarnak családot alapítani, s Európa öregszik? Százmilliárd-eurókkal konszolidálnak bankokat Európa-szerte, s az élni-, dolgozni-, tanulni-akaró fiataloknak a jövő kiszámíthatóságának a minimumát sem adják meg! De kik is? Azok, akik alig húsz év múlva teljesen inaktívvá válnak, akiknek nagy részét öregotthonokban ápolnak majd, mert alapvető szükségleteik ellátására sem képesek... Ezek a majdani "szociális esetek" maguk mögött hagytak iszonyatos csődtömeget: a szemét-hegyeket, a sugárzó atomhulladék-bányák tucatjait, a generációkba belékódolt társadalmi igazságtalanságokat - ez az átkos örökség még hosszú-hosszú időn keresztül emlékezteti az utókort, kik is voltak ezek 20-21. századi "jóemberek"...

És a JóIsten? Nos, Őt zsebre-vágták, hátbaverték, leköpték és kigúnyolták... paródia-figurává, vicclap-illusztrációvá zsugorították. Hatalmát "elrelativizálták" olyannyira, hogy az minden ember lelkiismeretfurdalás nélkül kimondhassa: Isten nem is létezik. Az ÚRIsten pedig mindezt csöndben tűrte és hallgatott. Amivel nem számol az oktalan embere, hogy egyszer az ÚRIsten minden teremtményére ráborul az elmúlás... az utána következő csend, Isten hallgatása lesz maga az ítélet! A csendet csak a néma sírás és a fogaknak csikorgatása töri majd meg: álmodni kellett volna az Istent, s odaélni szeretetét mások elé...

Keresztény élet...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig meg tudjam, különböztetni a természetest a természetellenestől, hogy a jót cselekedhessem! Ámen
Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Ef 4,1b-3
Keresztény élet... Sokan sokfélét értenek ezalatt. Vannak, akik úgy gondolják, elégséges az istentiszteletek buzgó látogatása, s az imádságos elmélyülés, vannak, akik úgy vélik, hogy a keresztényeknek - akár erőn felül is - szolgálniuk kell ebben a világban, s ezért ki nem fogyva az ötletekből, folyamatosan valamilyen egyházi "projekt(b)en" szorgoskodnak, megint mások úgy gondolják: az krisztuskövető élet, az nem más mint a normális élet.
Az egyház latin neve az ecclesia, vagy görögül az eklészia, mindkettő, szó szerint, 'kihívottakat' jelent. Az Isten tehát valamilyen formában megszólít, s aztán kihív a világból, hogy aztán visszaküldje ugyanoda a 'választottait', de mostmár "Istenben megerősödve", megtisztulva, azaz rátalálva újra az ember teremtettségbeli méltóságukra.
Nemcsak méltatlan az a világ, ahol az emberi méltóságot sárba tiporják, de egyben istentelen is! Kizsákmányolni nem csak karddal és korbáccsal lehet, lehetséges ezt megtenni szimpatikus mosollyal, öltönyben és nyakkendőben! Egyrészt óriási válság van a világ nyakában, egy generáció már biztosan belerokkan - úgy lelkileg, mint gazdaságilag(!) - ugyanakkor a bankok nyeresége óriási! "2012 a második legnyereségesebb év volt az amerikai bankszektor számára, 2013 első negyedéve pedig a legnyereségesebb negyedév - derült ki az FDIC ma nyilvánosságra hozott negyedéves jelentéséből." - portfolio.hu De vérlázító istentelenség a gyermekmunka, a nők kiszolgáltatottsága is, az élet számos területén.
Amikor a nő reklám-elemmé silányul, "árucikké" a szórakoztatóiparban, akkor nem szabad azon csodálkozni, hogy tömegével megbicsaklik az anyai ösztön. Családalapításról, tartalmas párkapcsolatról lassan-lassan csak a kormányprogramok megszerkesztői álmodoznak -, s ezt sem felebaráti szeretetből teszik, hanem alapos indokkal: ha nem születnek gyermekek, ha nincs normális családi élet, ahol munkaszeretetre nevelődhetnek a gyermekek, akkor végül is ki fogja befizetni az adót?!??
A keresztény embert (is) bosszathatja, hogy a család ősi "intézményét" egyszintre emelik a korrupt törvényalkotók az egyneműek "házasságával, de ezzel nem lenne szabad foglalkozniuk. Addig ugyanis, amíg a mások abnormalitásával foglalkoznak - még ha liberálisként valaki azt is vallja, hogy két ember együttélése, szexuális irányultsága magánügy is, egyébként tényleg az(!), de a gyermekek örökbefogadásának jogát is megadni, ez már a pozitív diszkriminációt is meghaladja, sőt ez már jogegyenlőtlenség, a kiskorúak sérelmére(!!!) - eladdig nem azzal foglalkozik, hogy a saját életét normális mederben tartsa. Márpedig az Isten az ember méltóságát az Ő isteni REND-jébe, az Élet szeretet-orientáltságú normalitásába "szőtte" bele...




Várakozás...

A mai nap imádsága:
URam! Nehéz nekem a várakozás, hiszen oly sok mindent szeretnék csinálni az életemben, s mégis oly keveset tudok megvalósítani álmaimból! Istenem, adj nekem türelmet és kitartást, hogy Hozzád való hűségem napról napra erősödjék, s felfedezhesselek Téged életem minden dolgában! Ámen

    

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.
2 Pt 3,9

Senki sem szeret várakozni... Ha valaki nem érkezik meg a megbeszélt időpontra, akkor az bizony nemcsak bosszantó lehet, de ha számunkra közelállóról van szó, akkor automatikusan felvetődnek bennünk az egyre irreálisabb "miért-kérdések" is ... Aztán, ha végre megérkezik az, akire vártunk, aki nekünk nagyon fontos, egy pillanat alatt elfelejtjük, milyen keservesek voltak a várakozás hosszú percei, órái, mert annak örölünk, hogy végre közösségben lehetünk azzal, akire nagyon vártunk.

Amikor Isten népe szenvedett, akkor gyakran sóhajtoztak az ÚR után: "Miért nem segít az ÚR?" -, de mi, elkötelezett hívő emberek is olykor csöndesen perlekedünk Teremtőnkkel, hiszen olyan nyilvánvaló számunkra, hogy mire lenne szükségünk, s az Isten pedig "nem adja meg"... Megnyugodhatnánk, hiszen Isten is nagyon jól tudja, mire van nekünk szükségünk, csak hát életünket szabad akarattal is párosította, s az így kapott nagy szabadságunkkal többnyire nem tudunk mit kezdeni. Amit ajándékként adott Isten - választás szabadsága -, azt rettenetes döntési tehernek véljük, pedig jobban tennénk, ha bíznánk a JóIsten gondviselő kegyelmében, s tiszta fejjel és szívvel döntésre vinnénk mindazokat a dolgokat, amik lelkünket nyomják!

Isten már csak azért sem késlekedik ígéreteivel, mert Ő időben és időn kívül is a "vagyok, aki vagyok", vagyis az Örökkévaló Létező, s amit Ő ígért időtlenül, azt nekünk kel csak egyszer valamikor időben elfogadnunk... Mivel Isten a szeretet Istene, ezért a várakozás idejét is életünk tartalmasabbá formálására használja. Aki megtanul Istenre figyelni, az önmagát is helyesen értékeli: felismeri, hogy ő nem angyal, de nem is ördög, hanem ember, akit Teremtője azért engedett beleszületni ebbe a világba, hogy emberlétével/életével, neki rendelt sorsában tükrözze az isteni szeretetet. Ezt hívjuk küldetésnek, mely misszió életünk utolsó leheletéig tart!

Azt, hogy emberül kell élnünk itt a Földön, sajnos nem mindenki érti meg, s még kevesebben vannak, akik emberséges emberként teszik a dolgukat. Sokan oldozzák fel magukat: "Ha a másik úgy tesz, ahogyan, akkor én is!" s "Ha valaki belémkönyököl, akkor könyökölök én is!" Mindennek aztán az a következménye, hogy emberek gátlástalanul átgázolnak egymáson, s közben ideológiákkal, életfilozófiával nyugtatgatják lelkiismeretüket: "A cél szentesíti az eszközt"... "Különben is, egy életem van nekem is!" s hasonló sehová sem vezető álbölcsességek.

Isten azonban nem azt akarja elérni, hogy elszaladjunk Tőle, hanem hogy Hozzá térjünk! Ezért szólít meg minket néha keményebben, határozottaban is, jóllehet szelíd hívását - ha odafigyelnénk rá -, akkor minden nap meghallhatnánk. Mi elég gyakran türelmetlenkedünk, de Isten nem egyszerűen türelmes, Ő maga a Türelem. Ezért, ha "másképpen nem megy", akár egy egész emberöltőn át várakozik ránk...

Merülj bele Isten igéjébe

"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete." Jakab 1:22-25

Jakab az igét Isten tükrének nevezi. A tükör egy képet ad rólunk, ha belenézel, el tudod dönteni, hogy kell-e még változtatnod magadon, mielőtt elkezded a napod. A Biblia ugyanebben segít.

Kétféleképpen tekinthetsz a Bibliára. Rápillanthatsz a tükörre, vagy egészen beéemerülhetsz abba amit látsz. A régi TV sorozatban, a "Happy Days"-ben Fonz csak rápillantana a tükörre. Elsétálna előtte, megállna, belenézne, és csak annyit mondana "Hé!" Neki semmi mást nem kellene tennie. Ő volt maga a tökély. Csak egy pillantásra volt szüksége.

Ez nem helyes mód az ige szemlélésére. Nem csak rápillantasz Isten igéjére, miközben rohansz aztán mész is. Az életed nem fog megváltozni, egy rápillantástól.

Olyan életet akarsz, amit Isten megáld? Merülj el Isten igéjében. Jakab 1:22-25 megmondja, hogy hogyan tanulméyozd Isten igéjét, hogy abból áldás származzon.

* Olvasd a Bibliát. "...aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele..."
* Tekintsd át a Bibliát. "...és megmarad mellette..."
* Emlékezz a Bibliára. "...úgyhogy nem feledékeny hallgatója..."
* Reagálj a Bibliára. "...hanem tevékeny megvalósítója..."

Beszéljetek róla:

* Hogyan maradsz meg az ige mellett, miután belemerültél?
* Az az idő, amit jelenleg igeolvasásra fordítasz, elég ahhoz, hogy olvasd, áttekintsd, emlékezz és reagálj a Bibliára?

Mit teszel azzal az álommal, amit Isten álmodott meg számodra?

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, kétlelkű és minden útján állhatatlan ember." (Jak. 1: 6-8) (angolból fordítva: "...de amikor kéred Őt, fontos, hogy hited egyedül Istenben legyen. Ne inogj meg, mert azok, akiknek a lojalitása megoszlik, olyan ingatagok, mint a tenger hulláma, amit fúj és dobál a szél... lojalitásuk megoszlik Isten és a világ között, és bizonytalanok mindenben, amit tesznek.")

Amikor Isten ad neked egy álmot, mindig döntés előtt állsz: kezdesz-e valamit azzal az álommal, amit Tőle kaptál? Semmi sem fog történni azzal az álommal mindaddig, amíg te föl nem ébredsz és teszel érte, hogy az megvalósuljon.

A Jakab levél 1. része arra tanít minket, hogy a hinni szó egy ige - aktív, és nem passzív ige. Cselekvést jelent. A döntéshozás is hozzátartozik a hitben való növekedéshez. A hited "izmait" használod ilyenkor.

Isten tervét remekül szemléltetik a légtornászok: megkapaszkodnak a hintába és meglendítik magukat, majd megragadják a feléjük közeledő másik hintát, hogy azzal átlendüljenek a túloldalra. De egy adott pillanatban épp semmibe sem kapaszkodnak. A másodperc tört részéig a levegőben vannak.

Voltál már olyan helyzetben, hogy otthagytad az állásodat egy másikért, és közben semmi nem volt? Mintha 50 méter magasan lennél a föld felett, és nem lenne alattad védőháló, nincs mibe kapaszkodni.

Hogyha nem engeded el magad, és nem ragadod meg Isten elképzelését az életedre nézve, akkor vissza fogsz térni oda, ahonnan indultál, mintha hintáznál. Aztán egyre lassabban lendülsz, míg végül a hinta megáll veled együtt, és te ott lógsz a levegőben. Innen már csak egy út van: lefelé!

Isten döntés elé állít téged az álmaiddal kapcsolatban, hogy a hited növekedjen azáltal, hogy elfogadod Isten álmát az életedre nézve.

Beszéljetek róla


* Mikor állított Isten téged legutóbb döntés elé?
* Jelenleg milyen döntés előtt állsz?

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy

"De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!" (Fil 1,18, Egyszerű fordítás)
Bármi is történjék az életedben, boldog lehetsz, ha nem hagyod, hogy mások irányítsák a magatartásodat.
A Filippiekhez írt levélben (1,15-17) Pál négyféle embertípusról beszél, akik valamilyen módon hatással voltak a szolgálatára, amíg börtönben volt Rómában. Voltak, akiket bajtársainak tartott, és ők bátorították őt a szolgálatban. Mások bírálták, versenyeztek vele vagy áskálódtak ellene.
"Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban." (Fil 1,15-17)
Kevés dolog foszt meg gyorsabban a boldogságtól, mint az, ha kritizálnak, vagy úgy érzed, mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket. Mind elismerésre vágyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen.
Mégis, Pál a Filippiekhez írt levélben azt mondja, "De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!"
Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy.
Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni! Ha mások elégedetlenek veled, az az ő döntésük. Ha most nem kapod meg valakitől az elismerését, valószínűleg nem is fogod. És csak boldogtalan leszel, ha megpróbálsz úgy élni, hogy másoknak akarsz megfelelni.
Pál később, a 29. és 30.versekben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjen is: "Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Fil 1,29-30)
Pál azt mondja, hogy kiváltság a szenvedés, amikor a helyes dolgot tesszük, mert akkor hasonlítunk leginkább Jézushoz, amikor valaki keresztfára szegez és bírálgat.
Történjen bármi is, boldog lehetsz, ha minden problémára Isten szemszögéből tekintesz, és soha nem hagyod, hogy az befolyásolja a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.
Beszéljetek róla
  • Kinek az elismeréséért küzdesz? Miért gondolod, hogy szükséged van annak az embernek az elismerésére?
  • Miért ad Isten elismerése több szabadságot, mint másoké?
  • Hogyan munkálkodhat benned és rajtad keresztül Isten, amikor úgy érzed, megtámadtak és erősen bírálnak?


Segíts gyermekeidnek, hogy megismerjék Istent!

Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (János 17:6)

A világ tele van olyan fiúkkal és lányokkal, akiknek iszonyatosan szükségük lenne olyan szülőkre, akik gyermekeik szellemi vezetői. Lehetséges, hogy a te gyermeked is közöttük van? Gyermekeid szellemi vezetőjévé válhatsz, ha kifejleszted azokat a jellemvonásokat, melyeket Jézusban láthatunk, ahogyan tanította a tanítványait három éven keresztül.

Sőt, ha nem vagy édesapa, vagy édesanya, képes leszel másokat Isten szívéhez vezetni, amint Jézus példáját követed.

Például, Jézus segített tanítványainak megismerni Istent.

"Törődnöm kell annyira a gyermekeimmel, hogy megmutassam nekik, Isten milyen, és megmutassam, hogyan válhatnak Krisztushoz hasonlóvá."

Szülőként ez az első számú felelősséged. Segítened kell gyermekeidet, hogy megismerjék Istent, mert az örök életük forog kockán: élet vagy halál, mennyország vagy pokol. A te feladatod elősegíteni, hogy gyermekeid bizonyosan Istenhez jussanak.

Figyeld, mit mond Jézus: „A tieid voltak…” Elismeri, hogy a tanítványok Istenhez tartoztak, az Övé voltak, és emlékeztet minket, hogy a gyermekeink nem a mi „saját tulajdonunk”, ők az Istenéi. Kölcsönkaptuk őket egy időre, hogy neveljük őket. Nevelni, szülőnek lenni, mint a vezetés minden formája, valójában sáfárság. Meg kell tanulnunk ezt mondani: „Istenem, én a sáfára vagyok ezeknek a gyermekeknek, akiket a gondjaimra bíztál, és megteszem, amit meg kell tennem, segítem őket, hogy elérjék a céljukat.”

2017. május 29., hétfő

Amikor a segítség árt


„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

IGAZI ADAKOZÁS

„…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7)

Pál azt mondta a korinthusiaknak: „…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7). Ehhez példának állítja eléjük a macedóniai adakozókat: „Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy a szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Korinthus 8:1.5). Figyeld meg, milyenek voltak a macedóniai adakozók: 1) Először önmagukat adták oda Istennek, fenntartás nélkül. „) Megértették, hogy egyedül Isten kegyelmének köszönhetnek mindent, amivel rendelkeznek. Pál azt mondta, hogy ahogy a macedóniaiak odaadták magukat az Úrnak, ugyanazzal az odaszánással könyörögtek, hogy adakozhassanak. Hűha! Mikor volt legutóbb, hogy a templomban alig vártad, hogy elérjen hozzád a persely, és adakozhass? Itt nem arról van szó, hogy azért adakoznak, mert a lelkész könyörög nekik, vagy azért, mert látják, hogy a gyülekezet a csőd felé halad, nem bűntudatból vagy azért, mert üzletet akarnak kötni Istennel. Nem, ez az adakozás abból fakad, hogy Isten felénk áradó jósága túlcsordul belőlünk. Ilyen az igazi adakozás!

Adakozásunk motivációja és mértéke a hála kellene, hogy legyen, a hála azért, amit Krisztus tett értünk. Pál azt írja: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Korinthus 8:9). Fontos megértenünk, milyen kegyelmes és milyen nagylelkű felénk Isten, mert vannak köztünk, akik csak a maradékukat adják neki – ha maradt valamink az után, hogy befizettük számláinkat, megtettünk mindent, amit akartunk, akkor adakozunk. De még ha százmilliót adnánk is, ha ez csak a maradékunk, akkor mondhatnánk-e, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tettük? (ld. Malakiás 1:6-4). Vannak úgynevezett „továbbadó” emberek. Kapnak valamilyen ajándékot, de nem tetszik nekik, ezért újra becsomagolják, és továbbadják valaki másnak. Van, akinek egy egész szekrénye tele van ilyen továbbadható ajándékokkal. Sokan így állnak hozzá az Istennek való adakozáshoz is – márpedig ez sértés! Az Újszövetségben nem látjuk, hogy a prédikátorok koldulnának, el kellene adniuk dolgokat vagy ravasz trükkökhöz folyamodnának azért, hogy pénzt szerezzenek Isten szolgálatának végzésére. Inkább azt látjuk, hogy az emberek, mint a macedóniaiak is, adakozással válaszolnak Isten kegyelmére, mert megértették és szeretik Istent, akit szolgálnak. Isten minden teremtményének célja az ajándékozás. Azért teremtette a Napot, hogy fényt adjon nappal, a Holdat és a csillagokat pedig azért, hogy világítsanak éjszaka. Azért teremtett virágokat, hogy azok majd termést adjanak. Isten maga is ajándékozó: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Ha megérted a kegyelmet, a körülmények háttérbe szorulnak. Adakozásodat nem fogják meghatározni a bevétel-kiadási egyenlegek, a gazdasági mutatók vagy az adótörvények. Nem, Isten kegyelme adakozásra fog indítani!

Légy eltökélt!


„De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” (Jeremiás 17:7)
Isten vezetése szerint élni, ehhez bátorság kell. Nem könnyű „feltörni az ugart”, és felülemelkedni azokon a korlátokon, melyeket mások állítottak fel neked. Amikor ezt teszed, rosszalló tekintetekkel kell szembenézned. Jézusnak is kellett. Amikor a falubeliek, akik között felnőtt, azt mondták: „Hát nem az ács fia ez?” (Máté 13:55), valójában ezt mondták: „Maradjon csak a szerszámai mellett!” Ha neked is ezt mondják, ne figyelj rájuk! „… mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (Róma 14: 12). A végső értékelés alkalmával rá fogsz jönni, nem csak az a rossz, ha ítélkező vagy másokkal, hanem az is, ha engeded, hogy mások véleménye befolyásoljon. „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” Ahhoz, hogy Isten vezetését követni tudd, bizonyosnak kell lenned abban, hogy ő szeret téged hiányosságaid ellenére is; hogy határozott terve van az életedre; hogy képes vagy meghallani hangját és neked szóló útmutatását; és hogy bármit kér is tőled, képessé is tesz annak elvégzésére. Ha egyszer meghallottad, mit mondott neked Isten, légy elszánt! Az értékes dolgok sosem jönnek könnyen. Ha érzed, hogy gyengülsz, kérj Istentől elszántságot, és Ő ad neked Szentlelke által. Ha kétségek között érzed magad, menj vissza, és kérdezd meg magadtól, mit mondott Isten a legelején – és ragaszkodj ahhoz! Ne indítson másik irányba aggodalmad, csüggedésed vagy mások véleménye. Emlékeztesd magad arra, hogy megvan benned mindaz, ami annak eléréséhez kell, amire Isten hívott el! Ha Jézust életed urává tetted, az ő elszántsága kísér – mert Ő él benned.







Tudd, hogy mi van megírva!


„Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva…«” (Máté 4:7 NIV)

Az áldások után harc következik! És ebben Jézus sem volt kivétel. Miután a Jordánban bemerítkezett, „a Lélek kivitte a pusztába” (Márk 1:12), és negyvennapi böjt után megéhezett. Ekkor jelent meg a sátán, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4:3). Számíthatsz arra, hogy az ellenség megjelenik a legsebezhetőbb pillanataidban. És ha ez megtörténik, akkor jobb ha tudod, hogy valójában mit mond Isten Igéje – nem csak válogatott töredékeket, vagy olyan idézeteket, melyeket másod- vagy harmadkézből hallottál. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra… az igazságban való nevelésre” (2Timóteus 3:16). Kiválogatjuk azokat az igehelyeket, amelyek beleillenek az életstílusunkba és alátámasztják a teológiánkat, de amikor az ellenség Isten Igéjével manipulál, és ellenünk használja, akkor tudnunk kell azt mondani: „Az is meg van írva”. Tudnod kell, hogy mi mondanivalója van még Istennek. A Biblia azt mondja, hogy a sátán „Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt…” (Dániel 7:25). A sátán tudja, hogy Isten Igéje „kétélű kard” (Zsidók 4:12), de mégis megpróbál rávenni, hogy párbajba bocsátkozz vele! De „Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet«.” Ő tudta, hogy Atyja valójában mit mond, és nem volt hajlandó engedni, hogy a sátán diktálja a reakcióit, beleértve azt, hogy mit kellene ennie. Ma kinek a menüjét fogyasztod? Olyan vagy, mint az a tékozló fiú, aki megelégszik a disznók moslékával, miközben Atyád lakomát készít számodra? Mondd a sátánnak: „Távozz tőlem…” (Máté 16:23), és ne engedd, hogy továbbra is megtévesszen hazugságokkal és féligazságokkal! Merülj bele Isten Igéjébe, és engedd, hogy beléd ivódjon!

A boldog emberek látják a "teljes képet", amit Isten lát

"Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." (Fil. 1:12, NLT fordítás)
Ha szeretnél boldog ember lenni, minden problémára Isten szemszögéből kell nézned. A boldog embereknek szélesebb a látókörük. Látják a teljes képet. Amikor nem Isten nézőpontjából nézed a dolgokat, elbátortalanodsz, frusztrált, csalódott és boldogtalan leszel.
Nem számít, mi történik az életedben - jó dolgok, rossz dolgok, kellemetlen dolgok, Isten tervét munkálja minden. Pál tudta ezt. Ezt mondja a Filippi 1:12-ben: "Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." 
Attól kezdve, hogy Pál keresztény lett a damaszkuszi úton, egyetlen nagy álma volt: hirdetni akarta az Igét Rómában, az akkori világ középpontjában. Az volt az álma, hogy hirdesse az evangéliumot a világ legfontosabb városában.
Isten azonban másképp gondolta. Ahelyett, hogy elküldte volna Pált Rómába, hogy hatalmas tömegek előtt hirdesse az Igét, Isten a római császár börtönébe helyezte. Abban az időben Néró volt az uralkodó, aki annyira gonosz és megátalkodott volt, amennyire csak el lehet képzelni.
A császár rabjaként Pál két évig napi 24 órán keresztül egy börtönőrhöz volt láncolva, akit 4 óránként váltottak. Két éven keresztül összesen 4380 börtönőrnek tett bizonyságot. Pál volt itt az igazi rab? Vagy ő ejtette rabul azt, aki őt hallgatta?
Ez nem Pál terve volt, hanem mindvégig Istené, és két olyan következménye lett, amiről biztosan tudunk:
Először is, a Filippi levél 4. része azt mondja, hogy két éven belül Néró császár családjából néhányan hívőkké lettek, mert hallották Pálnak a császári udvarban tett bizonyságtételét.
Másodszor, egy olyan embert, mint Pál elég nehéz volt rávenni arra, hogy egy helyen maradjon. A börtönben viszont rá volt erre kényszerítve, és ennek az lett az eredménye, hogy megírta az Új Szövetség nagy részét. Vajon melyiknek lenne, illetve van ma nagyobb hatása: ha prédikált volna a Colosseum-ban, vagy pedig a könyveknek, amiket megírt, mint például a Rómabeliekhez írt levél, Korintusiakhoz írt első és második levél, Galatákhoz, Efézusbeliekhez, Filippibeliekhez és Kolossébeliekhez írt levelek? Ez a hét könyv emberek millióinak mutatta be Jézust az évek során.
Pál tudta, hogy Istennek egy nagyobb terve van, és boldog volt, mert látta, hogy mit tesz Isten az ő problémáján és megpróbáltatásain keresztül.
Bármikor, amikor úgy érzed, hogy a problémád súlya lehúz, azt kell tenned, amit Pál tett - tanuld meg Isten szemszögéből nézni a dolgokat. Kérdez meg: "Mit tesz itt Isten? Mi lehet a teljes kép? Mi lehet vajon ez a helyzet egy szélesebb látószögből nézve?" És akkor képes leszel hittel szembenézni a problémával.
Beszéljétek meg:
  • Gondolj valamilyen problémádra. Hogyan változik meg a hozzáállásod ehhez a problémához, ha Isten nagyobb látószögéből tekintesz rá?
  • Láttad már Istent munkálkodni egy múltbéli nehéz helyzeted kellős közepén?
  • Mit gondolsz, Isten miért engedi meg, hogy nehéz és küzdelmes időszakokon menj keresztül?




Isten azáltal építi hitünket, hogy ad egy álmot

"Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó isteni erővel mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni, annak legyen dicsőség …" (Ef.3.20-21a Budai)



Amikor Isten munkálkodni akar az életedben, mindig ad egy álmot magadról - arról, hogy Ő mit akar rajtad keresztül elvégezni, hogyan akarja majd használni az életedet, hogy megérintse a világot.
Erre sok példát találunk a Bibliában: Isten adott egy álmot Noénak, hogy építsen bárkát. Adott egy álmot Ábrahámnak, hogy sok nép atyja legyen, és adott egy álmot Nehémiásnak is, hogy fallal vegye körül Jeruzsálemet.

De honnan tudhatod egy álomról, hogy az valójában Istentől származik, és nem csak a te elképzelésed önmagadról?
A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten „mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni”.

Más szavakkal, ha egy álom Istentől való, akkor az olyan nagy álom lesz az életedben, hogy magadtól képtelen lennél azt megvalósítani. Ha egy álom Istentől való, soha nem fog ellentmondásba kerülni az Ő Igéjével. Ha olyasvalamiről álmodsz, ami ellentmond áll a Bibliának, akkor az nem Istentől jött.

Beszéljünk róla:

* Isten talán már most beszélni akar veled, csak még nem ismered fel ezt. Van olyan álmod, ami arról szól, hogy másokat szolgálsz? Mit gondolsz, honnan származik ez az álom?
* Milyen álmot adott neked Isten? Mihez fogsz kezdeni ezzel?





Isten mosolyog mikor engedelmesek vagyunk

„Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (I.Mózes 6:22.)


Ha Isten azt kéri tőled, hogy építs egy óriási hajót, nem gondolod, hogy lenne néhány kérdésed és fenntartásod? Noénak nem volt. Ő engedelmeskedett Istennek teljes szívéből és épített egy hatalmas hajót annak ellenére, hogy a világon még sosem láttak esőt.

Az engedelmesség azt jelenti, hogy megteszel akármit, amit Isten kér fenntartások és hezitálás nélkül. Nem halogathatod azt mondván: „Imádkozom még ezért.” Késleltetés nélkül meg kell tenned. Minden szülő tudja, hogy az engedelmesség halogatása, valójában engedetlenség.

Gyakran próbálkozunk félengedelmességet ajánlani Istennek. Mi akarjuk kiválasztani, hogy miben akarunk engedelmeskedni. Készítünk egy listát azokról a parancsokról, amik tetszenek és azoknak engedelmeskedünk, mialatt mellőzzük azokat, amiknek nem látjuk okát, bonyolultak, drágák vagy nem valami népszerűek. „Én járok gyülekezetbe, de adakozni nem fogok.” „Olvasom a Bibliámat, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott engem.” Ezek a félengedelmességek engedetlenségek!

Az őszinte engedelmesség lelkes és örömmel cselekszik. A Biblia mondja: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel” (Zsoltárok 100:2.) Dávid a következő módon állt ehhez hozzá: „Taníts, URam, rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig! Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsoltárok 119:33-34.)

Jakab azt mondja a keresztényeknek: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2:24.) Isten Igéje világosan kijelenti: nem érdemelheted ki az üdvösségedet. Csakis kegyelem által lehet a tied, nem pedig erőfeszítéseid által. Az engedelmességeden keresztül pedig megörvendeztetheted mennyei Atyádat.

Készítsd elő a szívedet az Ige fogadására

A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át. (Róm 10:17 Csia)


Tegyük fel, hogy te egy kertész vagy. Munkád során megtanultad, hogy ha három ugyanolyan magot három különböző helyre vetsz, akkor három különböző növényt fogsz kapni. Egyik esetében óriás paradicsomokat kapsz. Másik esetben kicsi paradicsomokat. A harmadiknál pedig semmit. Miben áll a különbség? Nem a magban, hanem a termőföldben. A talajt elő kell készíteni a mag számára.

Ugyanez igaz akkor is, amikor Isten Igéjét hallod. Ezért van az, hogy ha két embert leültetsz a templomban közvetlenül egymás mellé, az egyik úgy sétál ki, hogy azt gondolja, Isten valóban szólt hozzá, míg a másik semmit sem nyert a szolgálatokból. Az egyik ember szíve elő volt készítve, míg a másiké nem.

A szívedet fel kell készíteni az Ige befogadására. Ha késében vagy, ha nem találsz parkolóhelyet vagy felingerelnek templomba menet, várható, hogy semmit sem fogsz kapni az Igéből. Egyszerűen nem vagy fogékony lelki állapotban.

A Biblia azt mondja:

...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. (Jak 1:19b-21 MBT)

A megfelelő befogadáshoz ez az igeszakasz a következő négy magatartásformára hívja fel a figyelmedet:

1. Csendben kell lenned. Nem hallod Istent, amíg te beszélsz.
2. Nyugodtnak kell lenned. Nem sürgetheted az Urat. Ha viharos kedélyállapotban vagy, megint csak nem fogod hallani Istent. "Légy csendben, és várj az Úrra." Az én fordításomban ez annyit tesz: Ülj le, és fogd be a szád.
3. Tisztának kell lenned. Mielőtt találkoznál Istennel, ki kell dobnod néhány szívbeli és néhány szellemi szemetet. Meg kell szabadulnod mindentől, ami bűzlik az életedben. Ezt úgy teheted, hogy megvallod vétkeid Isten előtt, és egyetértesz vele abban, hogy amit tettél, az nem volt helyes.
4. Alázatosnak kell lenned. Légy kész rá, hogy bármit megtegyél, amit Isten mond neked Igéjében. Gőgös vagy büszke viselkedés nem fog használni.

Beszéljünk róla:

* Mit gondolsz, miért a büszkeség az egyik legnehezebben megvallható bűn?
* Mi az, amit ma meg kell vallanod Isten előtt ahhoz, hogy befogadó legyen a szíved?