Elfogadásért.
A mai nap imádsága:
Uram!
Te látod büszkeségemet, esendőségemet, mulasztásaimat és vétkeimet.
Kérlek, bűnbocsátó irgalmad palástját terítsd rá didergő lelkemre, hogy
szereteted melege akaratod cselekvésére indítson. Ámen.
Nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! 5 Móz 30,14
Ha
a csapda csattan, nincs menekvés... Ahogyan a róka inkább lerágja lábát
csakhogy szabaduljon a vasmarok szorításából, ugyanúgy vannak rókalelkű
emberek is, akik a menekülésért - vagy annak akárcsak a lehetőségéért
is - a borzalmas "áldozattól" sem riadnak vissza... Nyilvánvaló, hogy
három lábbal is bőséggel lehet még dézsmálni a tyúkólakat, de egyrészt
nem szabad összetéveszteni a róka vitalitását a rókalelkű ember
minden-áron(!) élni-akarásával, másrészt ha testet meg is lehet
csonkolni, de a lelket soha. Akik persze csak az anyagvilágban léteznek,
azok nem számolnak azzal, hogy egyszer a didergő lélek követelni kezdi
Azt, ami belülről melegít, a nagy Befogadót, az Óvót, az Elrejtőt: a
Lelket.
Az anyagvilágban a csapdákat mások állítják nekünk, de a
lelki életünkben azokat többnyire mi magunk készítjük elő, biztosítjuk
ki... s abban a reményben megyünk tovább, hogy mi erre a lélekterületre
még egyszer, soha, de soha nem tévedünk. A "mégegyszer" pedig
megtörténik, s a csapda csattan... S ha nem is az első pillanatban, mert
akkor még fel sem fogtuk mi történt velünk - hiszen csak a fájdalom
bénító erejét tapasztaljuk -, de a lelki trauma utáni első
eszmélődésünkben azonnal kiviláglik a keserű tény: nem kellett volna
ennek így történnie... de mostmár késő, a szorításból nincs menekvés.
Nyomorúságos,
a tehetetlenség állapota ez, de a bűn szorításából egyedül nincs
menekvés. De mi is a ma emberének a legnagyobb nyomorúsága? A magány.
Ennek a kínzó fájdalma ül ki ráncokban és megtört tekintetekben, ennek
vergődését, ideges csapkodását tapasztaljuk utcán és munkahelyen, de
ennek keserűségét tapasztalhatjuk olykor a szűkebb környezetünkben is. A
legnagyobb tragédia a párkapcsolati, amikor ketten magányosak... Ki
szabadíthatja meg a magány keserűségétől a szenvedő lelket? Csakis az
ÚR. El kell telnie néhány esztendőnek, hogy az ember rádöbbenjen: Isten
nélkül nincs megoldása a krízisnek, mert a lélek szövődmények nélküli
"sebgyógyulása" csakis Őáltala lehetséges.
Hűség...
A mai nap imádsága:
Uram! Adj erőt döntéseimhez, légy alapja életemnek, hogy emberséges tudjak maradni! Ámen
"Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."
Mt 19,9
A
hatvanas és hetvenes évek liberális hulláma jelentős hatást gyakorolt a
törvények alakulására, és ezekben az évtizedekben hatalmasan
megugrottak a válási mutatók. Angliában például 1950-ben 1000 emberből
csak 28-an váltak el, 1970-ben 47-en, 1980-ban pedig már 280-an. Az
Independent című napilapban megjelent összeállítás szerint a válások
tekintetében legszomorúbb év 1993 volt az Egyesült Királyságban: 1000
emberből már 443-an váltak el. Mára alig apró túlzással elmondható:
Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik. Ezelőtt
50-60 évvel még stigmának számított a válás - ma már nem számít annak.
Jézus
nem azt hangsúlyozza, hogy ne váljatok el, hanem azt, hogy igyekezzetek
úgy alakítani életeteket, hogy ne kelljen elválnotok. "Majd
elválik!"-alapon ugyanis nem lehet közös jövőt tervezni! A stabil
házasság alapja nem a szexuális életben való korai jártasság, hanem az
emberség. Aki emberséges, az szeretetteljes, s ennek következtében
harmónikusan törekszik kapcsolatát felépíteni. S aki harmóniában van, az
érzi magát biztonságban is, s így válik felszabadulttá a szexuális
életében is. Mert ugye nyilvánvaló, hogy aki 30km-es táblák között
százzal száguldozik a lesötétített üvegű terepjárójával, nem vesz
figyelembe záróvonalat és stop-táblát, az hasonló
"habitussal/gátlástalansággal" fizeti az adóját, s ugyanennyire "kedves"
és "odafigyelő", "önzéstől mentes" a házaséletében is... Aki átgázol a
másikon, az ugyanilyen durva a szexuális életében is. Csoda-e hát, ha
ilyen a társadalmunk, amilyen?
Jézus szavai egyértelműek -
paráznaság esetét kivéve. Pál azt mondja, a feleség engedelmeskedjen
férjének, mint az Úrnak, a férj pedig úgy szeresse a feleségét, mint
Krisztus az egyházát, aki önmagát adta érte... Az elvárások tehát eléggé
egyértelműek. "Kész vagyok haláligmenően szeretni a társamat, de
ugyanezt várom el tőle is." Ha ez a kölcsönösség nincs meg a
házasságban, akkor nem tudják a megbocsájtást sem gyakorolni. Sok
házasság azért fut zátonyra, mert a felek nem is tudják, hogy mire
vállalkoznak. Aki nem edzi magát a marathoni távra, s csak úgy elindul -
az extrém igénybevétel okán - az életével játszik. Aki nem készíti fel
magát a házasságra, sőt nem edzenek felelősséggel együtt a közös
jövőért, azok igen nagy kockázatot vállalnak fel... Megeshet - a
statisztika ezt mutatja - hogy házasságuk végül is belehal a
terhelésekbe.
Az ószövetség, s az újszövetség is a házasság képét
veszi annak érzékletesebbé tételére, milyen is az Isten és az ember
kapcsolata. Ahogyan a házasságnak intimitása van, s a paráznaság (legyen
az hideg-, vagy meleg csalás, azaz munkával vagy egy másik emberrel)
eltöri a hűség ólomkristály vázáját... Össze lehet ragasztani, de az már
csak a ragasztott verzió... Ezért különösen figyelni kell egymásra!
Ennek alapja csakis a szeretet, amely fogyatkozik napról napra, de a
keresztény ember felülről újratöltekezhet. A példaadás a legjobb
pedagógiai módszer a jövő generációjának, korunk tragikuma, hogy a
pozitív példák lassan alig akadnak a családban, sőt még szószéken állók
közül is egyre többen a könnyebb utat választják, s elválnak...
Tények a válással kapcsolatban
? Ma Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik (más felmérések szerint a válási arány 40 százalék).
?
A válások háromnegyed részében gyermekek is vannak. Az elvált szülők
gyermekeinek 10 százaléka háromnál több családfelbomlást élt át.
2001-ben Magyarországon 22 800 gyermek érezte meg a bőrén, mit jelent
elvált szülők gyermekének lenni?
? A Divorce Money Financial
Information nevű tanácsadó cég szerint körülbelül 10 év szükséges ahhoz,
hogy a válás által okozott anyagi kár helyreálljon?
? Az infarktus és a pszichoszomatikus megbetegedések aránya jóval nagyobb az elvált személyeknél.
?
A válások száma a 21-22 éves korban házasodottak között pontosan
duplája azokénak, akik 24-25 évesen kötnek házasságot. A 20 év alatt
kötött házasságok 80-85 százaléka felbomlik.
? Öngyilkosság-elemzések
alapján: a legtöbb köze a válásnak van az öngyilkossághoz, és a
legkevesebb a házasságnak. A tinédzser-öngyilkosságok első számú oka a
család szétesése.
? Az elvált felnőttek 62 százaléka sajnálta, hogy
nem tett többet a házasságáért, háromnegyedük úgy véli, hogy a válás nem
tesz boldogabbá, sőt inkább halmozza a problémákat.
Isten igéje...
A mai nap imádsága:
URam!
Köszönjük Neked teremtő Igédet, s a megtestestesült Igét, Jézus
Krusztust! Add, hogy tanuljunk Igédből, s megértve akaratodat úgy
élhessünk ebben a világban, ahogyan Te azt eleve elrendelted nekünk!
Ámen
Az ÚR igéjét dicsérem.
Zsolt 56,11
Gyerekkorunkban
lelkészünktől megtanultuk - jobb esetben, legkésőbb konfirmációkor -,
hogy: Isten szava teremtő hatalom... A Biblia első oldalán így
olvashatjuk: "Akkor ezt mondta Isten - Legyen világosság! És lett
világosság". Isten szavának tehát engedelmeskedik a(z anyag)világ is,
hiszen a lelkit, a szellemit jelölő logosz/azaz ige még a véges ember
szájából is erővel bír. Szavaink "embert faraghatnak" az istenképűségét
elveszített embertársunkból is -, s ez nem a mi pedagógiánk
nagyszerűsége, hanem az Isten kegyelme, maga az evangélium! Ahogyan
egekbe repíthet az őszinte, tiszta szó, ugyanúgy a pokolba taszíthat a
hazug, a hitvány, a romboló beszéd.
Nem
nemzetieskedés, hanem régi felismerés: "Nyelvében él a nemzet!"
Megmosolyogjuk a franciákat, mert hivatalosan nem mondhatják/írhatják le
azt, hogy "computer", de nyelvük védelmét más nemzetek is megteszik.
Amelyik nép elveszíti nyelvét, az kultúráját, önmagát veszíti el!!! Kína
- s ők magukat nem országként, hanem civilizációként(!) definiálják -
határaik mentén kiváló, államilag erősen támogatott iskolarendszert
hoztak létre, s így a környező szegényebb országokból 30-50 km-es
körzetből is bejárnak, bebicikliznek ill. behordják a gyermekeket, mert
tudják, a siker kulcsa a jó iskola...
Ha
azt a tendenciát nézzük, hogy USA-ban az 50 tagállam közül 42-ben(!)
már nem oktatják a kézírást - ugyanez a fejlődés iránya Ausztráliában is
-, akkor elgondolkodhatunk, vajon mennyire "írástudó" a modern ember? A
régiek úgy néz ki, még tudták, amit manapság csak a grafológusoknak
tanítanak, hogy az íráskép a jellem lenyomata, s hogy az írás gyakorlása
visszahat a lélekre is, s ezért a régi iskolarendszerben, az ún.
"polgáriban", az írás és olvasás tantárgyak mellett ott szerepelt a
"rajzzal, a mértannal összhangzatba véve a szépírás" is...
Az
írásbeliség fantasztikuma, a szó anyagba-zárásának lehetősége.
Leírhatom a gondolataimat, melyeket még akkor is olvashatnak, ha én már
rég nem vagyok... így találkozhat a rég elmúlt korok embere a maival, de
az Írásokon keresztül üzen nekünk a Történelem Istene is! Ezért dicséri
a zsoltáros Isten igéjét, s ezért dicsérhetjük azt mi is. Isten szava,
az "Ige" nemcsak azért fontos nekünk, mert erősödünk, nevelődünk általa,
hanem azért is, mert közvetíti számunkra az Igazságot: Isten szeretet, s
aki szeret, az Istenben van, s az Isten is őbenne...
Krisztuskövetés...
A mai nap imádsága:
Uram!
Te látod szívemet-lelkemet, Te tudod, milyen sok nehézségem van az
életemben. Adj Uram nekem megoldást, s készséges szívet, hogy szereteted
eszközeként szolgálhassak ebben a világban, akaratod szerint! Ámen
Tudok
szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe,
jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.
Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Fil 4,8
"Mindenre
van erőm a Krisztusban!" - mondogatjuk egymásnak biztatásként az
apostol szavait, s rendjén is van ez... Ugyanakkor nem szabad
elfelednünk azt, hogy Saul-Pál igen jó anyagi körülmények között
nevelkedett. Tehetős családja jó kapcsolatokat ápolt a jeruzsálemi felső
papi vezetéssel (csak úgy akárki nem kaphatott írásos engedélyt arra,
hogy rabláncra fűzze a zsidó szakadárokat, értsd: Krisztus zsenge
egyházának első mártírjait); a szülők különösebb gond nélkül megvették
Saulnak a római állampolgárságot, s finanszírozták tanulmányait Gamáliel
rabbinál - korának igen híres tudósa -, aki megtehette, hogy egyszerre
csak három tanítványa volt. (Ti. a három tanítvány is megfizette a
nemcsekély tandíjat... ma úgy mondanánk: Saul "fizetős" elit-iskolába
járt.) Mindezt azért fontos kiemelni, mert, aki volt gazdag, s azután
önként szegénnyé vált, az másképp látja a gazdagságot, mint aki a
kényszerből soha nem tapasztalta meg mit jelent gazdagnak lenni... S ne
felejtsük el azt sem, hogy Pál "szűkölködése" viszonylagos volt, hiszen
azok a kísérő emberei, akik Saul-Pál sátorkészítő/kereskedő
vállalkozásában a "háttérgazdaságot" biztosították Pál ingyenes
evangéliumhirdetéséhez, ezeknek a munkatársaknak szükségük volt
ellátásra, tehát megkerülhetetlen volt, hogy a sátorkészités/kereskedés
ne legyen többé-kevésbé jól működő "üzlet" is egyben. Mindezen tények
nem kissebbítik Pál érdemeit, melyeket az evangélium hirdetésében
szerzett, de nem árt, ha Pál kijelentéseit mindig összefüggéseiben is
megvizsgáljuk... Mindenre van erőm a Krisztusban... Nem árt
végiggondolni, mit is jelent az, hogy mi mindenre van erő a Krisztusban!
Ha ezt valaki józansággal, felelősséggel megteszi élete elején, akkor
sok bosszúságot spórol meg magának.
Az első, s legfontosabb, hogy
Pál nem többes számban, hanem egyesszámban beszél, s ez így korrekt. Ő
csak magáról beszél, hiszen a maga lehetőségeit/tehetségét/készségét
ismeri. Sok fiatal keresztény ott hibázza el életét, hogy idealizálja a
világot, s amikor családot alapít, akkor kiderül, hogy egészen másképpen
"fest" a világ kettesben, mint, amikor még egyedül van az ember. A
másik, a társ ugyanis saját véleménnyel/elképzeléssel bír, de ami az
igazán nehéz, hogy amíg egyedül voltunk, csak magunkról kellett
gondoskodni, csak magunk előtt kellett "elszámolni", onnantól kezdve
azonban, hogy párkapcsolatban, családban élünk, a másikért is
felelősséget hordozunk, a másiknak is beleszólási joga van a közös élet
alakításába... Nos ezek olykor konfliktusokat teremtenek! Nem véletlen,
hogy sokan menekülnek a felelősség elől, s hogy ekkora divatja van
manapság a szingli-létnek! Keresztény családként élni a mai világban -
áldozat.
Sokan áldozatává is válnak annak, hogy többet vállalnak,
mint amit az erejük megengedne... S amikor az ember elfárad - testileg,
de főleg lelkileg -, akkor különösen is fogékony a kísértésre. Így
történik meg, hogy aztán olyat tesznek meg az emberek, amit "úgy
egyébként" soha nem tennének meg: hűtlenné válnak... a társhoz, a
közösséghez, az elveikhez. Tragédia ez a javából! Az igazi tragédia
persze az, amikor minden megy tovább úgy, mintha mi sem történt volna!
Mintha soha nem hűtlenkedett volna... Ahhoz azonban, hogy a lélek
megtisztuljon, azért mindig fizetni kell - valakinek meg kell fizetni az
"árat"! Nincs tisztulás szenvedés nélkül! Nem lehet jópofizva "eladni" a
félrelépést, a lopást, a korruptságot, a súlyos, életromboló bűnöket...
Aki mégis megteszi az saját lelkének árt, s képmutatóvá, kettős
erkölcsűvé válik...
Mire is van akkor erőnk a Krisztusban?
Elsősorban arra, hogy újra és újra odameneküljünk az Atyához! Ha ezt nem
gyakoroljuk, nem "térünk meg naponta" - ahogy jó Lutherünk mondja -,
akkor nem leszünk kiegyensúlyozott, boldog emberek. Akkor lehet, hogy
keresztényként próbálunk élni, de a világ fiai csöppet sem fognak
sóvárogni a "mifajtánk" életvezetési stílusa után, s akkor nemcsak hogy
hiába várjak az istenfiak megjelenését, de mi sem töltjük be azt, amire
elhívattunk a Krisztusban...
Mindennapi kenyerünk ...
A mai nap imádsága:
Uram!
Add, hogy Tőled kapott javaidon keresztül felismerjem gondviselő
jóságodat, s megláthassam, hogy mindent megteszel értünk, hogy a
Ismereted gazdagságára eljussunk! Ámen.
"nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik."
5 Móz 8,3b
Régi
felismerése az embernek: éhesen sosem lehet boldog, de önmagában a tele
has nem garantálja a boldogságot. Abban a pillanatban, hogy
megfogantunk már szükségünk van nemcsak táplálékra, de szüleink
imádságára, fogadó együttérzésére, gondolati biztatására is. A
"nem-várt-gyerek-szindróma" bizony a manapság is meg-, s jelenlévő
keserű valóság. Onnantól kezdve pedig, hogy eszmélődünk, egyre
világosabbá válik: életünk célja nemcsak az evés-ivás, valami többért
"küldettünk le" ebbe a világba.
Jézus Urunk is ismétli a régiek
igazát: Nemcsak kenyérrel él az ember... De mi az, ami az "ÚR szájából
származik"? Természetesen az Ő szava. Az az isteni szó, amely teremtő
hatalom! Manapság, amikor a szavak elértéktelenedtek, jelentéstartalmuk
folyamatosan változik, amikor az "erkölcsös" és "jog-szerinti"
magatartás között különbséget tesznek, nem egyértelmű, mi is az az
isteni Szó. Régen logosznak mondták, s tudták, hogy az teremtő erővel
bíró fogalom. A szavaknak tényleg óriási ereje van: emberi sorsok
változhatnak meg általa. A szavak mennyországba repíthetnek, s pololba
taszíthatnak - szó szerint is és átvitt értelemben is... Éppen ezért
Isten Igéjének megértése minden keresztény ember feladata. Életünk
végéig tartó tanulási folyamat. (Lám-lám kiderül, hogy az
élethossziglani tanulás nem európai oktatáspolitikai elvárás - a tanulás
szükségességével a régiek is tisztában voltak.)
A mindennapi
kenyér előteremtése épp elég gondot jelent mindenki számára, éppen ezért
ha megvan, akkor nem lehet az ember eléggé hálás érte. Az emberek
többnyire mégis úgy esznek és isznak, mintha az a világ
leűgtermészetesebb dolga lenne ez, s az "csak úgy", munka nélkül is
járna nekik... "Aki nem dolgozik, az ne is egyék!" - tartották a régiek,
azaz a közösségi javak fogyasztásáért cserébe mindenkinek kötelessége
lenne valamit tenni, dolgozni - a közösségért. Sajnos mára jól
jövedelmező iparággá vált a közösség kijátszása/becsapása, a közösség
által termelt javak megszerzése... Félreértés ne essék, ennek
természetesen ára van, s ezért mindig a következő generációk fizetnek -
kamatos kamattal.
A kenyér becsülete az ember becsülete is
egyben. Ennek az alapvető élelmiszerünknek a szimbólikus jelentései
pedig messze mutatnak: a megőrölt búzaszemek, az egybesült liszt az
egység jelképe. A kenyérben minden morzsa a kenyér része. Ugyanazt a
minőséget képviseli vagy kell hogy képviselje... Biztosan találkoztunk
már olyan kenyérrel, melynek a széle megégett vagy a belsejében csomókra
csodálkozhattunk rá - nos, az élet nem tökéletes... de minél többet
látunk, tanulunk, s teljesség-közelit tapasztalunk, annál inkább
megértjük, miért van nekünk szükségünk az Istenre...
Öröm...
A mai nap imádsága:
Istenem!
Örömre teremtettél minket, s mi oly gyakran bánkódunk. Adj nekünk
bizodalmas, derűs szívet, hogy ne rettenjünk meg az előttünk álló
feladatoktól, s nehézségeink közepette is bevégezzük a feladatokat,
amiket ránk bíztál. Add, hogy a világ önzése és csillogása ne törje meg
Szeretetedbe vetett reménységünket, s Veled és Általad megtaláljuk a
szürkítő hétköznapjainkban is mindennapi örömeinket! Ámen
Szorongat
ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal
jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben
maradjak... a hitben való növekedésetekre és örömötökre;
Fil 1,23-25
Az
élet öröm... persze mást jelent az élet a gyermeknek, a szerelmesnek, s
megint mást az idős embernek. Ahogyan nem lehet eldönteni, melyik
évszak a legszebb, ugyanúgy vagyunk életünk különböző szakaszaival is.
Aki "jól érzi magát a bőrében", az tulajdonképpen elfogadja azt a kort,
amiben éppen van, s boldogan él. Akinek meg folyton-folyvást hiányérzete
van, az már fiatalon felnőtt akar lenni (tökéletes út a
megkeseredéshez); vagy ha már felnőtt és megsem találja a helyét, akkor
felelőtlen gyerekként él (lányok panaszkodnak, hogy nagyítóval kell
keresni a "normálisan" gondolkodó fiúkat); és természetesen olyanok is
akadnak bőven, akik életük őszében eszelősen keresik a tavaszt... Pedig
az élet olyan egyszerű, csak élni kellene benne.
Az élet öröm,
mégis tömegével boldogtalanok az emberek. Talán azért, mert nem
tudnak/tudunk hálát adni egyszerű dolgokért, mert természetesnek
vesszük, hogy mozoghatunk, ehetünk-ihatunk, ízlelhetünk és érezhetünk.
Csak ha kiesünk az élet ritmusából (pl. betegség kényszerű szünete
után), s újra visszakerülhetünk, akkor tudunk igazán örülni egyszerű
dolgoknak. Betegként megtapasztalva a "kórház-fehér" egyhangúságot tudja
az ember igazán értékelni a természet színeit, s a kényszerű böjt után
különösen is finom a kávé illata... Igen az élet szép, s a szépséget az
apró dolgokban kell felfedezni. A találkozásokban, amikor lélek a lelket
súrolja vagy az élet hétköznapi forgatagában, amikor egy pillanatra
valamin vagy valakin keresztül ránk kacsint az Isten...
Sok
keresztény ember élhetne szépen - mégsem tud. Tudja, hogy megváltottja
az Istennek, de a felszabadult, alkotó öröm helyett, kegyeskedő
életvitelével inkább saját múltjában, s mások jelenében turkál. De,
miért is? Mert azt hiszi, az élet értelme a bűn elleni harc... pedig nem
az! Ha az lenne, akkor Isten egész életünket úgy rendezte volna be,
hogy az egy katonai túlélőtábor lenne: harc, harcra való felkészülés, s
aztán megint csak harc. Isten a harcot - Krisztusban - már "megvívta" a
világgal, azaz velünk. Nekünk csak örülni kellene annak, hogy hitben és
szeretetben növekedhetünk. Nincs kiábrándítóbb egy megkeseredett,
besavanyodott, kegyeskedő, törvényeskedő kereszténynél! Csodálkozunk,
hogy olyan a kép az egyházról a világban, amilyen?... Nem azért maradnak
távol sokan az egyháztól, mert nem akarnak Istenhez tartozni, hanem
azért, mert nem akarnak a transzparens-képmutatók (azon gyülekezeti
tagok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ők keresztények, de
valójában nem a krisztusi normák szerint élnek) közé sem tartozni, sem
velük szimpatizálni. Az ok egyszerű: a kettős erkölcsiség, a
"szuperhívőség" kivagyisága, a képmutatás minden normálisan gondolkodó
ember számára visszataszító.
Az élet telve van örömmel, de
jócskán akadnak benne örömrontó pillanatok, percek vagy talán hónapok,
évek is, s aki már nagyon sok keserűséget, szeretet-hiányt tapasztalt,
az inkább elköltőzne már ebből a világból. Sok az ilyen el/megfáradt
ember, akiik harcoltak, de a világ ellen vívott csatáikban mindig
egyedül bírkóztak, mert nem ismerték fel az evangéliumot, hogy ti. az ÚR
az, aki harcol értünk. Pál azért akar még életben maradni, mert tudja:
még építő feladatok várnak rá. Isten azonban nem csak az apostoloknak,
de nekünk, Krisztus mai követőinek is elrendelt missziókat, amiket be
kell végeznünk. Küldetésünk valójában ugyanaz, mint az előttünk járóké:
épülni, s építeni lelkileg, hogy növekedjék az Isten országa - közöttünk
és bennünk...
