A közösségben a méret a lényeg: minél kisebb, annál jobb
"Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!" Zsoltárok 133:1
Isten szándéka az, hogy együtt tapasztaljuk meg az életet. A Biblia ezt a megosztott tapasztalatot hívja közösségnek.
Ennek ellenére mára ez a szó szinte teljesen elveszítette biblikus jelentését. A "közösség" már leginkább alkalmi beszélgetéssel, találkozóval, étkezéssel és jókedvvel azonosítható.
Az a kérdés, hogy "Hol a közösséged?" azt takarja, "Hová jársz gyülekezetbe?". És az a mondat, hogy "Maradjatok az alkalom után egy kis közösségre...", általában azt jelenti, hogy "Frissítőre számíthatsz...".
A valódi közösség sokkal több, mint az alkalmakon megjelenni. Ez az élet közös megtapasztalása. Hozzá tartozik az önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás és minden más "egymást" jellegű parancs, amit az Új Szövetségben megtalálunk.
Amikor a közösségről beszélünk, számít a méret: Minél kisebb, annál jobb. Dicsőíteni tudsz tömegben, közösséget gyakorolni nem.
Amint egy csoport 10 főnél nagyobbra növekszik, valaki már nem vesz benne részt - általában a legcsendesebb ember - és egy páran uralni kezdik majd a csapatot.
Jézus egy tanítványi kiscsoporttal szolgált. Kiválaszthatott volna többet is, de tudta, hogy a 12-es létszám megközelíti a maximális méretet, ami szükséges egy kiscsoporthoz, hogy mindenki aktív résztvevője legyen.
Krisztus Teste is, a tiédhez hasonlóan, valóban sok apró sejt gyűjteménye. A Krisztus Testén belüli élet, a tiédhez hasonlóan, sejtekben található.
Éppen ezért minden kereszténynek szükséges a gyülekezetén belül egy kiscsoportba tartozni, legyen az egy házicsoport, Vasárnapi Iskolai Csoport vagy bibliaóra. Ez az igazi közösség helyszíne, nem a nagy összejövetelek.
Ha a saját gyülekezetedet egy hajóként képzelnéd el, a kiscsoportok lennének a mentőcsónakok. Isten egy bámulatos ígéretet adott a hívők kis csoportjai számára: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18:20)
Beszéljünk róla!
Készíts egy őszinte kiértékelést a kiscsoportodról és tedd fel a következő kérdéseket:
* Túl nagyra nőtt-e a csoportunk ahhoz, hogy minden egyes tagja aktív résztvevő lehessen?
* Működik-e a közösségünkben a "önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás"?
Isten szándéka az, hogy együtt tapasztaljuk meg az életet. A Biblia ezt a megosztott tapasztalatot hívja közösségnek.
Ennek ellenére mára ez a szó szinte teljesen elveszítette biblikus jelentését. A "közösség" már leginkább alkalmi beszélgetéssel, találkozóval, étkezéssel és jókedvvel azonosítható.
Az a kérdés, hogy "Hol a közösséged?" azt takarja, "Hová jársz gyülekezetbe?". És az a mondat, hogy "Maradjatok az alkalom után egy kis közösségre...", általában azt jelenti, hogy "Frissítőre számíthatsz...".
A valódi közösség sokkal több, mint az alkalmakon megjelenni. Ez az élet közös megtapasztalása. Hozzá tartozik az önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás és minden más "egymást" jellegű parancs, amit az Új Szövetségben megtalálunk.
Amikor a közösségről beszélünk, számít a méret: Minél kisebb, annál jobb. Dicsőíteni tudsz tömegben, közösséget gyakorolni nem.
Amint egy csoport 10 főnél nagyobbra növekszik, valaki már nem vesz benne részt - általában a legcsendesebb ember - és egy páran uralni kezdik majd a csapatot.
Jézus egy tanítványi kiscsoporttal szolgált. Kiválaszthatott volna többet is, de tudta, hogy a 12-es létszám megközelíti a maximális méretet, ami szükséges egy kiscsoporthoz, hogy mindenki aktív résztvevője legyen.
Krisztus Teste is, a tiédhez hasonlóan, valóban sok apró sejt gyűjteménye. A Krisztus Testén belüli élet, a tiédhez hasonlóan, sejtekben található.
Éppen ezért minden kereszténynek szükséges a gyülekezetén belül egy kiscsoportba tartozni, legyen az egy házicsoport, Vasárnapi Iskolai Csoport vagy bibliaóra. Ez az igazi közösség helyszíne, nem a nagy összejövetelek.
Ha a saját gyülekezetedet egy hajóként képzelnéd el, a kiscsoportok lennének a mentőcsónakok. Isten egy bámulatos ígéretet adott a hívők kis csoportjai számára: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18:20)
Beszéljünk róla!
Készíts egy őszinte kiértékelést a kiscsoportodról és tedd fel a következő kérdéseket:
* Túl nagyra nőtt-e a csoportunk ahhoz, hogy minden egyes tagja aktív résztvevő lehessen?
* Működik-e a közösségünkben a "önzetlen szeretet, önmagunk őszinte megosztása, gyakorlatias szolgálat, áldozatkész adakozás, együttérző vigasztalás"?
Élethosszig tartó szolgálat
Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy jó dolgokat vigyünk véghez. Ezeket a dolgokat Isten már elore elkészítette, hogy ez legyen az élet útja a számunkra. (Efezus 2:10)
?
"Isten nem azért teremtett a földre, hogy magadnak élj. Azért alkotott, hogy Krisztushoz légy hasonlóvá."
Három dolgot tehetsz az életeddel: elfecsérelheted, kényelmesen eltöltheted, vagy felfoghatod befektetésként is. A legjobb felhasználási mód az, ha befektetsz valamibe, ami „túlél".
A legrosszabb, amit tehetsz az, ha csak a mának és csak magadnak élsz. Isten nem azért teremtett a Földre, hogy magadnak élj. Azért alkotott, hogy Krisztushoz légy hasonlóvá.
A Márk 10:45 alapján tudjuk, hogy Krisztus két dolog miatt jött a Földre: „Mert még az Emberfia sem azért jött a földre, hogy mások szolgáljanak neki. Azért jött, hogy o szolgáljon, odaadja az életét, és így sok embert megmentsen.”
Ahogy a növekedés útját keressük, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá, meg kell tanulnunk azt, hogy hogyan legyen élethosszig tartó a szolgálatunk. Ez lesz az alapja a hosszútávú szellemi örökségünknek.
Azt szeretném, ha ma a következő verseken elmélkednél, melyek Isten elhívásáról szólnak. Imádkozz ezekért és kérd Istent, hogy mutasson új módokat arra, hogyan lehetsz odaadó szolgáló a körülötted élők felé.
„Álljatok mindenben Isten rendelkezésére,(...) hogy a testetek és annak részei a jó célokat szolgálják." (Róma 6:13)
„De nem számít még az életem sem. Csak az érdekel, hogy célhoz érjek, és elvégezzem a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám: hogy hirdessem az örömhírt Isten kegyelmérol." ( ApCsel 20:24)
?
„Mert aki életét meg akarja menteni, elveszti azt; aki pedig életét elveszti énérettem s az evangéliumért, megmenti azt." (Márk 8:35)
?
Sosem fogod valóban élvezni az életet - úgy, ahogy Isten eltervezte - amíg meg nem tanulod, hogy az nem rólad szól. Úgyhogy menj, és élj szolgáló életet!
Szeresd felebarátodat, mint önmagad!
Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte:
„Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lukács 10:25)
Ha Jézus megjelenne ma este a CNN képernyőjén, és megkérdeznék, mit kell tenni az örök élet elnyeréséhez, újra ugyanaz hangzana: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lukács 10:27)
A törvénytudó, ha már egyszer feltette ezt a kérdést, követelte a „felebarát” fogalmának részletes, gyakorlati meghatározását is. (Lukács 10:29)
Jézus, mint szelíd tanító, szelíd humorral, nem válaszolt közvetlenül (vagy éppen, hogy megtörje a törvénytudó tréfáit). Helyette elmondott egy történetet egy férfiről, akit összevertek és otthagytak a Jerikóba vezető úton, hogy meghaljon.
Először egy pap járt arra, de a sérültet meglátva, csendesen átment az út túlsó oldalára.
Aztán egy férfi ment arra, aki a helyi templom gondnoka volt, de mikor meglátta az embert, ő is elkerülte.
Végül, jött egy lenézett, megvetett nemzetségből való férfi, egy samáriai, aki megállt, hogy segítsen a sérült emberen. Megtisztította, bekötötte a sebeit, elvitte egy közeli fogadóba, kifizette a kezelését, a szállását, míg újra lábra nem tud állni.
– Ki volt a sebesült ember felebarátja? – kérdezte Jézus.
– Aki irgalmas volt hozzá. – válaszolta a törvénytudó.
– Igazad van, - mondta Jézus – menj, és cselekedj ugyanígy! (Lukács 10:37 alapján)
A második legnagyobb parancsolat az után, hogy „Szeresd az Urat, a te Istenedet mindeneddel, amid van” az, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagad”. A következő néhány áhítatban Rick pásztor erről a második legnagyobb felelősségünkről fog tanítani, szeretni a felebarátainkat.
Ha Jézus megjelenne ma este a CNN képernyőjén, és megkérdeznék, mit kell tenni az örök élet elnyeréséhez, újra ugyanaz hangzana: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lukács 10:27)
A törvénytudó, ha már egyszer feltette ezt a kérdést, követelte a „felebarát” fogalmának részletes, gyakorlati meghatározását is. (Lukács 10:29)
Jézus, mint szelíd tanító, szelíd humorral, nem válaszolt közvetlenül (vagy éppen, hogy megtörje a törvénytudó tréfáit). Helyette elmondott egy történetet egy férfiről, akit összevertek és otthagytak a Jerikóba vezető úton, hogy meghaljon.
Először egy pap járt arra, de a sérültet meglátva, csendesen átment az út túlsó oldalára.
Aztán egy férfi ment arra, aki a helyi templom gondnoka volt, de mikor meglátta az embert, ő is elkerülte.
Végül, jött egy lenézett, megvetett nemzetségből való férfi, egy samáriai, aki megállt, hogy segítsen a sérült emberen. Megtisztította, bekötötte a sebeit, elvitte egy közeli fogadóba, kifizette a kezelését, a szállását, míg újra lábra nem tud állni.
– Ki volt a sebesült ember felebarátja? – kérdezte Jézus.
– Aki irgalmas volt hozzá. – válaszolta a törvénytudó.
– Igazad van, - mondta Jézus – menj, és cselekedj ugyanígy! (Lukács 10:37 alapján)
A második legnagyobb parancsolat az után, hogy „Szeresd az Urat, a te Istenedet mindeneddel, amid van” az, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagad”. A következő néhány áhítatban Rick pásztor erről a második legnagyobb felelősségünkről fog tanítani, szeretni a felebarátainkat.
