AZ ELŐÍTÉLET ÉS A FAJGYŰLÖLET FALAI LEOMLANAK

       

  "Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." (Gal 3:27-28)
 
  Isten nem ismer el kiváltságot nemzetiségre, fajra, társadalmi osztályra való tekintettel. Minden embernek Ő az Alkotója. Minden ember egy családba tartozik a teremtés folytán, és mindnyájan egyek a megváltás által. Krisztus azért jött, hogy minden válaszfalat ledöntsön, hogy a templom minden zárt részét megnyissa, ennek következtében minden lélek szabad utat nyerjen ahhoz, hogy Istenhez járulhasson. (Christ's Object Lessons, 386. oldal)
  A Biblia vallása nem ismer el sem kasztokat, sem szín szerinti megkülönböztetést. Figyelmen kívül hagyja a társadalmi rangot, gazdagságot, világi tekintélyt. Isten az embert mint embert értékeli. Nála az értéket a jellem dönti el. Nekünk Krisztus lelkületét kell felismernünk, bárkiben rajzolódik is ez ki. (Testimonies, 9. kötet, 223. oldal)
  Krisztus igyekezett megtanítani tanítványait arra az igazságra, hogy Isten országában nincsenek területeket elválasztó vonalak, társadalmi rétegek, arisztokrácia; el kell menniük minden néphez, mindenkihez elvinni a Megváltó szeretetének üzenetét. (The Acts of the Apostles, 20. oldal)
  Amikor az igazi missziólelkület költözik az emberi szívbe, akkor leomlanak a felekezetieskedés, a kasztok szerinti és faji megkülönböztetés falai. Az előítéleteket elolvasztja Isten szeretete. (Review and Herald, 1896. január 21.)
  Elválasztó falakat húztak a fehérek és feketék közé. De ezek az előítélet-falak Jerikó falaihoz hasonlóan maguktól leomlanak, amikor a keresztények követik Isten szavát, és egymáshoz köti őket Alkotójuk iránti legforróbb szeretetük, valamint a személyválogatás nélküli felebaráti szeretet. (Uo., 1895. december 17.)
  Amikor a Szentlélek kiárad, akkor az emberiség győzni fog az előítéletek felett, és igyekszik az emberi lelkeket megmenteni. Elméteket Isten fogja uralni. Az emberi szívek úgy szeretnek majd, amint Krisztus szeretett. Egészen másként tekintenek a szín szerinti elválasztó vonalra, mint ezt ma teszik. Úgy szeretni, mint azt Krisztus tette, az elmét tiszta, mennyei, önzetlen légkörbe emeli fel. (Testimonies, 9. kötet, 209. oldal)

Kegyelem és bűnbocsánat

?Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké" (Zsolt 103,9).

   Isten olykor megfedd bennünket. Ha ezt nem tenné, nem lenne az a bölcs Atya, aki figyelemmel van oktalan, tévelygő gyermekeire. Feddése fájdalmasan érinti azokat, akik hűségesek akarnak lenni, mert érzik, mennyire megérdemlik a szidást, és milyen hálátlan dolog volt tőlük, hogy megszomorították Atyjukat. Mi már tudjuk, mit jelent ez a feddés, és meghajolunk az Úr előtt, őszintén megbánva, hogy megharagítottuk.
   Milyen vigasztaló is ez az ígéret: ?Nem perel mindvégig" az Úr. Ha bűntől megtört szívvel megtérünk Hozzá és a bűnt megtagadjuk, Atyánk tüstént kegyelmébe fogad. Mert nem szívesen fordít haragos arcot azok felé, akiket szeret. Abban van öröme, ha mi is teljes örömmel örvendezni tudunk.
   Gyertek azért, keressük arcát! Nincs okunk sem kétségbeesésre, sem csüggedésre. Szeressük a minket fenyegető Istent, és akkor nemsokára így énekelhetünk: ?... bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál" (Ézs 12,1). Félre minden sötét gondolattal, amely csak rágja a lelkünket. Jöjjenek az alázatos reménységek és hálára fakasztó emlékek, szívünk szelíd vigasztalói. Aki mint bíró régen megkegyelmezett nekünk, mint Atyánk, újra meg fog bocsátani. Örvendezzünk hát végtelen, változhatatlan szeretetének!

Mikor eljő az Embernek Fia az ő dicsőségében és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd dicsőségének királyi székébe, és elébe gyűjtetnek mind a népek.

Máté 25,31-32

Uram! Az idők végén, az utolsó, megfellebbezhetetlen ítéletedről mondott példázatodat vezetted be így. Ha erre gondolok, akkor van szívemben egy bizonyos szorongás. Hiszen mindenestől ismersz. Bírói széked előtt semmit el nem hallgathatok, sem el nem takarhatok. De szívemnek nem ez az egyetlen érzése, ha ítéletedre gondolok. Valami jóleső melegség is átjárja. Mert Te az ítéletet a végére hagyod. Először - mielőtt ítélsz - szeretsz. Teljes gyöngédséggel. El nem fogyó türelemmel. Érthetetlenül. Minden bűnöm ellenére. Mindvégig szeretsz. És nemcsak engem ismersz teljesen, hanem világosan ismered sok bukásom minden okát is. A rajtam kívülálló okokat is. A szorongató körülményeket. Az ellenállásomat megsemmisítő erőket is. Az örökséget, amelyet magammal cipelek. Valóban: jóságosabb bírót nem kívánhatok.

Uram!  Egészen másként ítélsz, mint az ember. Az ember először ítél. Keményen. Megértés nélkül. Vakon. Elfogultan. És ha kimerítően ítélt, akkor - néha, ritkán, talán - szeret. De akkor is csak fukaron, bizalmatlankodva. Ezért lesz jó nekem a Te ítéleted előtt állanom.

   

 Naponként meghalni.
    

     Naponként halál révén állok.
     Korinthusi első levél 15, 31.

    

     Milyen különösen hangzik. Naponként halál révén állok. Hogy lehet, hogy mégsincs temetés?, - kérdi a világ. Hiszen jársz-kelsz, eszel-iszol, prédikálsz s teszed a dolgodat! Hát ezt nevezed te halálnak? De hiszen éppen ez az, amit nem érthet meg mindenki. Azt jelenti ez, hogy a keresztyén ember a halált mindig a hátán cipeli s annyit szenved tőle, hogy többet érez a halálból, mint az életből. És mégis azzal dicsekszik, hogy néki élete van, holott alig-alig, - sokszor egyáltalán nem érzi. Szüntelen harcban áll. Viaskodik benne halál és élet, bűn és kegyesség, jó és rossz lelkiismeret, öröm és szomorúság, reménység és rettegés, hit és hitetlenség, - azaz Isten és az ördög, a pakol és a mennyország. Erről a harcról beszél az apostol, mint aki azt megtapasztalta és meg is vívta. Eskü alatt mondja, hogy azok is igazságnak higyjék, akik egyébként nem érzik, meg sem értik.

    
          Oh örök Istenség,
          Mennyei szent Felség:
          Add jól megfontolnom
          Én mulandó voltom.
          Abban van az élet,
          Ha téged ismérlek.
          S kit elbocsátottál,
          Megváltómul adtál.


NE KÖSS SZÖVETSÉGET

"Meghallák Gibeon lakosai is, amit Józsué Jerikóval és Aival cselekedett. És ők is ravaszul cselekedtek. Elmen- tek ugyanis és követekül adták ki magukat." Józsué 9,5-6

Ha elindulsz az ígéret földjén, ne köss szövetséget olyanokkal, akik nem Isten népéből valók. A gibeoniták nem tették tönkre Izráelt, de örökre tőrré és botránkozássá lettek a számunkra. Mindenki maga tudja, milyen szabályokat adott az Úr az életére vonatkozóan. Aszerint kell járnod. A gibeoniták együtt akarnak munkálkodni veled. Te tudod, milyen néphez tartozol. Se a világgal, se a vallásosokkal ne köss szövetséget! Van egy még nagyobb veszedelem. A mi belső földünknek van egy régi lakója: az óember. Átmentünk a Jordánon, és az egész régi természetem, aki vagyok, be szeretné magát színlelni a frigybe. A gibeoniták ravaszul jönnek, és szépen tudnak kérni. A főemberek szövetséget kötöttek, megesküdtek, minden megvolt. "És vettek a férfiak azoknak eledeléből, az Úr tanácsát pedig nem kérték." Vajon te szoktad kérni az Úr tanácsát? Uram, szerin-ted így jó lesz? A Jordánon innen lehet kötetlenül jönni-menni, azt csinálni, amit akarunk. De ha átmentünk? Lehet, hogy az életünk és minden utunk fölé oda lehetne írni: "Az Úr tanácsát pedig nem kérték." Három nap kellett, hogy a főemberek rájöjjenek, becsapták őket a gibeoniták. Milyen jó, hogy Jézus szülei is rájöttek, hogy nincs velük Jézus, és visszamentek megkeresni. Meghallhatták: "Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2,49). Isten őrizzen meg a gibeonitákkal való szövetségtől!

Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig!

A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (1Kor 1,18)

Mit is mond nekünk ma a kereszt üzenete? Ott ment végbe minden idők legnagyobb ítélete Jézuson, aki magára vette bűneink súlyát, és minden vétkünket ő hordozta. A kereszt üzenete számunkra a következő: Jézus, a "húsvéti Bárány" feláldoztatott értünk, hogy nekünk örök életünk lehessen. Ez viszont bolondság azoknak, akik mit sem törődnek Krisztussal, de az, aki elfogadja Jézus váltságdíját, annak egy életre szóló biztonságot és boldogságot jelent.

Ahogyan a kereszten a gerendák keresztezik egymást, úgy a kereszt számunkra válaszutat jelent. A keresztnél válnak szét az emberek. Itt nem létezik semleges sarok. Mindenkinek dönteni kell, és állást kell foglalnia! Aki nem néz fel Jézusra, az ellene van. Ezért akik bolondságnak tartják mindazt, ami a kereszten történt, azoknak ez a vesztét jelenti. Ne dobjuk el magunktól az Úr Jézus Krisztustól jövő váltságdíjat és bűnbocsánatot! Ne tartsuk egyszerű bolondságnak a keresztről szóló örömüzenetet, és ne tartsuk bolondságnak Jézus halálát és feltámadását! Inkább ragadjuk meg, és kapaszkodjunk abba az ígéretbe, amelyet maga Jézus adott minden embernek: Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Végtelensége ellenére halandó lett értünk, életét adta, hogy Életet szerezzen. Most már általa élünk, s belésimulva reméljük meglelni a Harmóniát, melyet parányi atommagként mindannyiunk szívében elvetett.
(Simon András)

Úr Jézus Krisztus! Köszönjük neked, hogy meghaltál
értünk a kereszten, és magadra vetted bűneink súlyát.
Köszönjük, hogy a kereszt üzenete nem bolondság a
számunkra, hanem új életet ad, és a tőled jövő erőt
ígéri minden téged követő számára. Ámen.

?Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái... mint bánkódók, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint semmi nélkül valók, de mindennel bírók.?

(II.Kor. 6:4, 10)

?Legyen a keresztény alázatos, de ne legyen szomorú, és ne becsülje le önmagát. Mindenkinek az a kiváltsága, hogy olyan életet éljen, amelyet Isten helyeselhet és megáldhat. Nem mennyei Atyánk akarata az, hogy állandóan az elítélt ember gyászos hangulata nehezedjék ránk. Nem a lehorgasztott fej és a túl gyakori befelé fordulás a bizonyítéka az igazi alázatosságnak. Jézus által mindannyian megtisztulhatunk. Szégyen és lelkismeretfurdalás nélkül állhatunk a törvény elé. ťNincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerintŤ (Rm. 8:1).

Jézus Krisztus által Ádám elbukott fiai ismét ťIsten fiaiŤ-vá lehetnek. ťA megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívniŤ (Zsid. 2:11). A kereszténynek a hit, és az Istenben való öröm életét kell élnie. ťMindaz, aki az Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünkŤ (I.Jn. 5:4). Jól mondta Nehémiás: ťAz Úrnak öröme a ti erősségtekŤ (Neh. 8:10). Pál pedig így nyilatkozott: ťÖrüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!Ť ťMindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátokŤ (Fil. 4:4; I.Thessz. 5:16?18).?

(Nagy küzdelem, Újkori ébredések c. fejezetből)


Más urad lett

Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.   — Róma 6,14.
A mai szöveg egy másik fordítása így szól: „Mert a bűn nem fog uralkodni felettetek.” A bűn és a sátán egymással felcserélhető fogalmak. Ezért így is olvashatnánk ezt a verset: „Mert a sátán tirajtatok nem uralkodik”, vagy “a sátán nem fog uralkodni felettetek.”
Annak oka, hogy a sátán nem uralkodhat feletted, a Kolossé 1,13-ban található meg — az Atya kiszabadított téged a sátán hatalma és uralma alól. Abban a pillanatban, hogy újjászülettél és új teremtménnyé lettél Krisztus Jézusban, Jézus lett a te Urad. Most már Ő uralkodik feletted; a sátán többé nem urad. A sátán többé nem uralkodhat feletted.
Amikor újjászülettél, a sátán uralma véget ért feletted — és Jézus uralma kezdődött meg feletted! És mindaz, ami a sátántól van — a betegség, a gyengeség, a rossz szokások vagy bármi más — többé nem uralkodhat feletted!

Ne ismételgess imádságodban!

Ne legyetek bőbeszédűek, mint a pogányok. Ezek azt gondolják, hogy az bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
(Máté 6, 7)

Az imádkozásban való bőbeszédűség vagy szószaporítás mélyen megrögzött pogány szokás. Nemcsak az ima lélektelen mondogatására utal ez, hanem arra, hogy mindig ugyanazokat a szavakat ismétlik. Azt gondolják, hogy három Miatyánkkal többet érnek el Istennél, mint eggyel. Ez pogány babonaság. Baál papjai is azt kiáltozták órákon át: „Baál, hallgass meg minket!" Illés imádsága viszont rövid, tömör, de nagy hatású volt. Mindig az élő Isten előtt állt, szívét felemelte hozzá mielőtt egy szót is szólt volna. „Isten az égben van, te pedig a földön, azért a te beszéded kevés legyen" (Préd 5, 2). Méltatlanul bánunk Istennel, ha mindig ugyanazt mondogatjuk, úgy kiáltozunk, mintha nagyothallana. Ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. Akarja ugyan, hogy kérjük és mondjuk el neki, mire van szükségünk, de az olyan imádság, amely mindig ugyanazokat a szavakat ismétli, nem tetszik neki.

Viselkedjünk méltó tisztelettel a leghatalmasabb Úrral szemben. Ne akarjunk erőszakoskodni vele, ne támadjunk imádságunkkal! A folytonos „Uram" vagy „Megváltóm" mondogatása is visszaélés szent nevével. Minden okunk megvan rá, hogy megalázkodjunk imádságainkkal elkövetett bűneink miatt. Persze ebből nem következik az, hogy a legrövidebb imádság a legjobb. Jézus maga is órákon, sőt éjszakákon át imádkozott. De az Ő imádsága Isten jelenlétében való csendes elmélyülés, imádatteljes várakozás volt és nem semmitmondó szószaporítás, ami üresen kong, nincs benne mélység és élet. Vannak imádságok, amelyekkel Istent ki akarják oktatni, mintha Ő nem ismerné nyomorúságainkat és a segítés módját. Ő tudja, mire van szükségünk. - A hamis imádságok is sértik Isten fülét. Különösen nyilvános imádságoknál fennáll az a veszély, hogy dicsérő szavak, könyörgések hangzanak el, de a szív kegyelemért kiált a saját maga számára, mert megbocsátatlan bűnök terhelik a lelkiismeretet. Sokszor a magasztalás helyett azt kellene mondanunk: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" - Az Istennek tetsző igazi imádság felülről kapott ajándék. Magunktól nem is tudunk helyesen imádkozni. Ezért beszél az Ige az „imádság Lelkéről", mint az imádkozás nélkülözhetetlen előfeltételéről. Uram, taníts minket imádkozni!

Ragyogjon az életed

Légy példa a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, szellemben, hitben, tisztaságban.
– 1 Timótheus 4:12

 A világnak szüksége van arra, hogy jó példákat lásson. Látniuk kell, hogy a hívők szeretetben, tisztaságban és hitben járnak otthon, az iskolában és az üzleti életben.

Pál apostol arra buzdít bennünket a Róma 12:17-ben, hogy a tisztességre legyen gondunk minden ember előtt. Máshol azt tanítja az Ige, hogy tartózkodjunk a gonosz minden megnyilvánulásától. Tehát ha Isten útjain jársz, ne csak fél lábbal járj azon, figyelve, mi az a minimális elkötelezettség, amivel még megúszhatod. Teljes szívvel járj az Ő útjain. Úgy viselkedj, hogy egyértelmű legyen, keresztény vagy. Hadd lássa a környezeted a szeretetedet, a hitedet és a tisztaságodat minden helyzetben.

A példa, amit mutatsz, sokkal többet ér, mint a szavaid. Amikor a fiunk, John, kicsi volt, a nagyszüleinknél időztünk. John a nagypapámmal aludt, és éjjel felkeltette őt. „Papa, fáj a fülem. Imádkoznál érte?” A nagyszüleim olyan gyülekezetben nőttek fel, ahol nem hittek a gyógyulásban. Nem tudom, Papa imádkozott-e, de nem működött. John felkelt, és azt mondta: „Az anyukámmal fogok aludni. Ha ő imádkozik, akkor mindig elmúlik.” Körülbelül 18 évvel később mesélte el Papa ezt a történetet.

Látod, olyan példát mutattam a hitről és szeretetről, ami megmaradt John emlékezetében. Amikor a gyermekeid növekednek, részben talán elfelejtik, amiket tanítottál, vagy úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket Isten dolgai. De soha nem felejtik el azt a példát, amit mutatsz.

A munkahelyeden, az iskoládban, vagy a lakóhelyeden az emberek talán visszautasítják, amit mondasz, vagy vitatkoznak veled. De soha nem fogják cáfolni vagy elfelejteni a szeretetedet.

Ne hagyd, hogy a jelentéktelen kis bűnök és szellemi kompromisszumok elhomályosítsák a példát, amit másoknak mutatsz. Legyen gondod a tisztességre minden ember előtt, és hadd ragyogjon rajtad keresztül Jézus világossága.

Igei olvasmány:  Róma 12:9-21

TÖREKVÉSÜNK IRÁNYVONALAI

"Íme, mint a szolgák szemei uruk kezére, ...úgy néznek szemeink az Úrra, a mi Istenünkre" (Zsolt 123,2).

Ez a vers leírja, milyen a teljes ráhagyatkozás Istenre. Mint ahogyan a szolgák szeme mesterük kezére néz, úgy nyugszik meg a mi szemünk Urunk kezén és így ismerjük fel az Úr karját (Ézs 53,1). Szellemileg léket kapunk, ha tekintetünket levesszük Őróla. A hajótörést nem annyira külső nehézségek okozzák, inkább a képzelődésünk. A kelleténél jobban nyújtózkodtunk, lábujjhegyre állva próbáltunk Istenhez hasonlóvá lenni, ahelyett hogy alázatos emberek maradtunk volna. A valóságban pedig mégsem tudunk eléggé igyekezni.

Ha például válságba kerülsz, amikor bizonyos szellemi döntésre jutottál Isten előtt és ott van benned a Szent Szellem bizonyossága, hogy minden rendben van, de ahogy telnek a hetek és az évek, lassanként arra a következtetésre jutsz: "Belátom, talán mégis egy kicsit nagyhangú voltam." Jönnek barátaid, észemberek és azt mondják: "Ne légy bolond! Mi már akkor tudtuk, amikor szellemi ébredésedről beszéltél, hogy csak átfutó lelkesedés fogott el, nem maradhatsz meg ebben a feszültségben, ezt Isten sem várja tőled." Te pedig ezt mondod: "Igaz, lehet, hogy túl sokat vártam." Alázatosan hangzik ez a kijelentés, de a valóságban azt jelenti, hogy már nem hagyatkozol Istenre, a közben támadt világi véleményekre figyelsz. Fennáll az a veszély, hogy már nem bízol benne és nem Őrá emeled a szemed. Csak amikor Isten hirtelen megállít, akkor ébredsz rá, milyen kifosztott vagy. Ha léket kaptál, javítsd ki azonnal! Ismerd be, hogy valami közéd és Isten közé tolakodott és hozd rendbe azonnal.

Adakozás...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mindig tudjak adni másoknak abból is, amiből nekem is kevés van! Idő, erő, szeretet, türelem... Ámen   

Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni".
ApCsel 20,35

A jól működő társadalomban az emberek nemcsak "szolgáltatnak" egymásnak, de szolgálnak is... Ez az a isteni príncípium, ami hosszútávon megtarthat kicsi és nagy közösséget egyaránt. Ha egy közösségben mindenki csak kapni akar - tartja a markát -, akkor az a közösség elerőtlenedik. Segélyből élni nem lehet, legfeljebb csak vegetálni, ahogyan menekülttárborban sem lehet teljességre vinni az emberlétet...

Egy társadalom komolyságát a munkához való viszonya határozza meg. Ha mindenki csak "boltot" akar magának, s eladni a megtermelt árut, ha mindenki csak a pénzről álmodozik, de a munkát kerüli, akkor annak az országnak nincs jövője. Illetve lesz, csak az meglehetősen siralmas... Régen a munkakerülést nemzetbiztonsági kockázatnak vélték, manapság - amikor nincs joga mindenkinek a munkához: Európában 20 millió(!) munkanélküli van - pedig sikeresen rászoktatták az embereket, hogy egy-egy munkahelyért vagy egy nagyobb falatért/néhány ezer forintos juttatásért egymás torkának essenek az emberek. Ha a munkavállaló csak "munkaerő" - akkor elvégzett munkája lélektelen "produktum", amit egy robot is megcsinálhatna... Az ilyen robot-világ azonban embertelen!

Ahhoz, hogy egy világ emberséges legyen, ahhoz szükséges az Isten is: a Szeretet Istene. Ha istenképeket vernek bele gyermekek/emberek fejébe, abból csak fanatizmus, szűklátás és rombolás származik. Ha azonban istenes érzékenységre nevelik őket, akkor nem kiszorítja egyik a másikat, nem mobbingolja (zaklatja), ahogyan mostanság emlegetik a gonoszságot, akkor nem elvesz, hanem ad... Amikor önzetlenül adunk, akkor átélünk valamit abból, ami egyedül életminőséget teremt. Ilyen pillanatokban válik nyilvánvalóvá, hogy mi is mindent csak kaptunk, hogy életünk ajándék, s hogy nem kiválóságunk okán birtokolhatunk ezt vagy azt, hanem azért , mert az Isten kegyelmes volt hozzánk... Isten különös igazsága, hogy aki önzetlenül múlandót ad felebarátjának, az elmúlhatatlant kap érte Istenétől.

Boldogság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy kegyelmed által szerethessek és betöltsem törvényeidet! Ámen.



Ezt mondja az ÚR: Tartsátok meg a törvényt, cselekedjetek igazságosan, mert hamarosan eljön szabadításom, és nyilvánvalóvá lesz igazságom. Boldog az a halandó, aki így cselekszik, az az ember, aki ehhez ragaszkodik...
Ézs 56,1-2a

A törvény betartása csak azok számára nehéz, akik korlátozást látnak benne, nem pedig lehetőséget. A törvény ugyan világos határokat szab, de ezek elsősorban nem a szabad akarat megtörésére irányulnak, hanem arra, hogy medret adjanak az olykor parttalan vágyaknak. Amíg a természetben kifejezetten előnyös, ha nem szabunk mesterséges határt a folyóknak, eladdig az embervilágban szabályozás nélkül felborul az Isten-adta természetes rend. Isten a közösség és a benne élő egyén számára adta a törvényt, melynek betartásához mintegy "kapcsolta" az életet: "Ha megtartod törvényeimet, élni fogsz."

Életünk útján számtalan korláttal találkozunk, melyek nem mindig az Életet szolgálják. Sokkal inkább a privilegizált egyén vagy adott közösség össztársadalmi értékrendjével olykor alapvetően ellentétes érdekeit. Mit tehet ilyenkor a keresztény ember? Engedelmeskedjen a rossz törvénynek vagy sem? A kérdést sokszor felvetették már a keresztény teológusok az elmúlt kétezer esztendőben... Mivel a keresztény ember kettős állampolgár - írja Civitate Dei (Isten városa) c. munkájában Szt. Ágoston - ezért kétféle normarendszer is vonatkozik rá. Nyilvánvalóan, az isteni az magasabbrendűbb, mint a földi, hiszen az Isten egyetemes életvédelme az mindig nagyobb vonatkoztatási kört jelent, mint az ember alkotta jogvédelem... Ezért mondták a régi keresztények: "Az engedelmesség megtartja az Egyházat, az engedetlenség pedig előre viszi..."

Aki fanatikus, az mindig összekeveri a kettőt. Isteni törvényeket akar érvényesíteni az ember-alkotta jogrendszerben, s rövidzárlatos emberi elképzelései szerint regulázná az Isten országának dolgait. Nem szabad elfelejtenünk: a Mester egyszerű és világos útmutatást ad tanítványainak a harmónia megtalálására: a törvényt betöltése a szeretet...

Előítéleteink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne ítélkezzem elhamarkodottan, s gyakorolni tudjam a mentő szeretet kegyelmi ajándékát! Ámen 

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?
Lk 6,41

Nemcsak a munkahelyen, de magánéleti kapcsolatainkban is megéljük, hogy vannak "ügyeletes besszerwisszerek/mindenttudók", akik miközben mások magatartását kritizálják, nem veszik észre, hogy a saját inkompetenciájuk sokkal, de sokkal nagyobb azokénál, akiket támadnak. Jól példázza ezt Jézus Urunk abszurd példázatos kérdése-megállapítása: "Miért nézed atyádfia szemében a szálkát, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?"

Tény, hogy kritikusak vagyunk másokkal, s amit másoknak nem engedünk meg, azt magunknak, ha a körülmények úgy alakulnak - s azok persze mindig felmentőek(!) - különösebb gátlás nélkül megteszünk... A kettős erkölcsiség nem szép dolog, de ez az élet vétkes gyakorlata. (Justitia-t, az igazság római istennőjét fiatal szűzként ábrázolják - nem véletlenül! Aki már egyszer is szeretett, és őt is szerették - az már nem tud elfogulatlan lenni...)

Nem arról van szó, hogy ne ítéljünk meg jelenségeket és embereket, hanem arról, hogy ne ítélkezzünk felettük, mert az ítélkezés joga egyedül Istené! Mivel az Istenben-levés leginkább a közösségi élet rendjében érhető tetten - a mennyországot is a Mester nagy vacsoraként festi le hallgatóinak -, ezért a közösségnek joga van ítéletet mondani azok felett, akik a közösségi életet életellenes magatartásukkal veszélyeztetik. (Az egy másik kérdés, hogy az aktuális hatalom ezt az ősi, istenadta közösségi jogot hogyan és miként játssza ki...)

Az ítélkezés egyben melegágya a gyűlöletnek is, mely egyik pillanatról a másikra - ha eléri a kritikus szintet - megbénítja az életet. Ebből a bénultságból egyedül az Isten szeretete képes kiszabadítani, egyedül Ő képes az életet újra Életté teremteni. Ez az evangélium, de egyben a figyelmeztetés is: ha kaptuk a tanítás, a figyelmeztetés adományát, akkor azzal Isten teremtői akaratát figyelembe véve éljünk, s ne pedig önzően visszaéljünk vele...

Imádság...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy mindenben akaratodat keresve, szóval és cselekedettel dicsérhesselek! Ámen

Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek:

ne szűnjetek meg hálát adni.

1 Móz 4,9c

Isten Mindenható. Mindent tud, mindent lát, hall, s mivel mindenhatósága egyben az időfelettiségét is jelenti, így számára az is nyilvánvaló, ami számunkra még meg sem történt. Magyarul: mielőtt bármit is kimondanánk, Ő már rég tudja, mire van szükségünk... Ezért imánkkal nem Istent kívánjuk megváltoztatni, befolyásolni, hanem önmagunkat. Az imával együtt járó önvizsgálat és értéktisztázás hozzásegít ahhoz, hogy az adott "itt és most"-ban Isten akarata, az isteni világ rendje világosabbá váljon számunkra, és ezáltal saját helyzetünket, feladatunkat ? immár Isten segítségét érzékelve ? a mindenség tükrében lássuk. Imádságunk által tehát nem a feladatok lesznek könnyebbek, hanem mi leszünk bölcsebbek és erősebbek azok teljesítéséhez.

Régen az imádságos könyvek igen kedveltek voltak, manapság meg azokat a könyveket keresik, amik az imádság "módszereit" népszerűsítik. Egymásra licitálnak a szerzők, s valami olyan nagyon-nagyot akarnak mondani az imádsággal kapcsolatban, amire még soha senki nem jött rá... talán éppen azért, mert a régiek a "szuper-módszer" keresése helyett azt tették, amit az imádkozónak mindig tennie kell: imádkoztak! De mi is az imádság?

Szinte minden vallásos ember egyből rávágja a választ: beszélgetés Istennel, a mennyei Atyánkkal. Azért ez a "beszélgetés" az Istennel egészen más. Anthony de Mello is mondja, van, amikor mi beszélünk, és Isten hallgat; van, amikor Ő beszél, és mi hallgatunk; van, amikor egyik sem beszél, és mindkettő hallgat; és van, hogy egyik sem beszél, és egyik sem hallgat: csak a csend van. De együtt haladunk az úton, útitársak vagyunk. Aki ilyen istentudatban éli mindennapjait, az kiegyensúlyozott, derűs, s mindenekelőtt imádságaiban nem teljesítménycentrikus, s nem kérdezgeti: Elég hosszú voltam? Elég gyakran elmondtam? -, hanem békés, hangtalan társalgásban van Istennel...

Az imádkozás nem "gyakorlat", hanem érzéseink őszinte megnyilvánulása, felvállalása Isten előtt, s vágyaink, kívánságaink megfogalmazása, beismerése önmagunk előtt is. Éppen ezért az imádkozás a legintimebb cselekedetek egyike. Nem véletlenül mondja Jézus URunk: "Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban..." (Mt 6,6) Ott ugyanis nincs értelme semmiféle álarcnak, ott úgy adom magamat, ahogyan vagyok... ez az istenheztartozásunk legszemélyesebb megnyilvánulása.

Az imádság azonban több, mint egyszerű elvonulás a világ zajából, s törekvés a belső isteni hang meghallására. Tágabb értelemben imádkozás minden olyan emberi megnyilvánulás - gondolat, szó és tett -, amely az Örökkévaló jelenvalóságának tudatától van átitatva. Így lehet az alkotó munka is imádság, így válhat a biztató jelenlétünk mások számára közvetett kapcsolóponttá ég és föld között... Minden ugyanis, ami alázatosan fölfelé, a Világosság Atyjához törekszik, az imádság. Istent dicsőítő imádság, amikor a növények a tavaszi ringató szélben fölfelé kúsznak, amikor az Örökkévaló törvényei szerint szépen, s felelősségteljesen éljük életünket, amikor belátjuk, hogy mindenünk, amink csak van kaptuk, s ezért Istent dicsérve mi is adakozunk.

Az imádkozó életnek tehát egyetlen célja van: a fölemelkedés, amit csakis együtt lehet megtenni. Magunkat ugyanis az életminőségünk magasabb szintjére emelni csak akkor tudjuk, ha másokat szolgáló életünkkel emelünk...

Kapcsolataink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Sokszor nem sikerült azt tennem, amit szerettem volna. Jót terveztem, s rosszra fordult minden. Add nekem kegyelmed felszabadító erejét, hogy ne kísértsen a múlt, s lehetőségem legyen jóvátenni mindazt, amit még jóvá tehetek! Ámen



Jézus mondja: "Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az emberfiának eljövetele is."
Mt 24,38-39

Az élet véges... ezért is próbáljuk önfeledten élvezni. Néhány évtizednyi tudatos létünkben talán jobb is, ha kerüljük a végességünkkel kapcsolatos gondolatokat, nemde? Minek azon törni a fejünket, amire úgysincs megelégítő megoldásunk? Sokáig akarunk élni, meghalni senki se szeretne, de egyszer mégis kell. Mégis mit "profitálnak" a keresztények itt lenn a földön abból, hogy a végidőket is számításba veszik?

Jézus szavai józanságra hívnak. A vég, legyen az az életünk vége vagy a világ létezésének vége - egyszer bekövetkezik. A csillagok világában is van születés és halál - csak évmilliárdokban mérhetőek a távolságok kezdetük és végük között, ugyanúgy a mi életünknek is vannak végpontjai. A véget azonban - különösen fiatal korunkban - igen jól felejtjük. Úgy élünk, mintha a tegnap, a ma és a holnap ugyanolyan lenne, pedig ez nem igaz! Minden nap más! A ma emberi törvényei a holnapban lehet hogy már nem érvényesek, amit még ma könnyűszerrel hordoztunk az holnap már elviselhetetlen szörnyű teherré válhat!

Miért kell nekünk a véggel számolni? Elsősorban azért, hogy a "most" pillanatát az Isten kezéből vegyük, s azt kegyelemnek élhessük meg. Férj és feleség gyalázatosan marják egymást a négy fal között, elfelejtve azt, hogy amit most tesznek, az nem sokkal később már örökké a megváltoztathatatlan múlt része... Házastársak terrorizálják egymást regggel és este, anyósok sziszegnek a legszebb pillanatokban menyekre és vejekre... Mindannyian elfelejtve azt, hogy néhány év, s fordulhat a kocka: Az erősből elesett s gyenge lesz, az uralkodó, másikat maga alá gyűrőből rászoruló. "Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek!" - mondja Jézus Urunk. Azaz, ha nem szeretsz a mában, Téged sem fognak szeretni a holnapban! Ha nem vagy hajlandó áldozatot hozni most, akkor később teérted sem fognak áldozatot hozni... A legnagyobb áldozat mindig is az idő. Aki időt ajándékoz a másiknak, az örökkévalóságot ajándékoz. Egyrészt ezt "jegyzik odafönn", másrészt a kellemes emlék mindvégig felidézhető marad.

Otthonunkért.

A mai nap imádsága:
Istenem! Segítségedre szorulok, vágyódom kegyelmedre! Cselekdjél velem irgalmad szerint! Ámen.



Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.
Ézs 53,6a

A nagy középkori katolikus misztikus, Eckhart mester mondja: ?Él az, ami belülrol mozgatja önmagát, de amit kívülrol mozgatnak, az nem él.? Aki a világot (a külsőt) igyekszik megnyerni, az elveszíti önmagát (a belsőt) – mondja Jézus. Fejlett világunkat a külső (azaz anyagiak) erejének csúcstechnológiával hallelújáztatott diadalútja jellemzi. Mindez azért lehetséges, mert a ma embere felfokozott kicsinyességben él. Nem tud felülemelkedni. Hogyan is tehetné, hiszen a "matéria" lehúzza. Mivel nem tud szárnyalni, ezért szárnyaszegett az élete. Csak a lélek tudná repíteni őt – de ettől elzárkózik. Így gázol át az élet pocsályáin , s természetesen sáros lesz teste is, meg a lelke is. Álspiritualitásba menekül, ami kényszeres rögeszme csupán, hiszen csekély fáradtsággal megszerezhető "üdvösség", "megváltás", mindösszesen: lelki béke – nem létezik. Aki kupeckodik az olcsó megváltás ígéretével, az az észvilág sikeres kókler-prófétája lehet, de a valóság áldott igehirdetője soha... Így aztán méginkább húsbavágó (létünket metsző) az ézsaiási megállapítás: mindnyájan tévelyegtünk...

Higgyük el: Nincs kivétel, nincs alternatívája létünknek, hogy "majd én megmutatom" és hogy "én pedig csakazért sem" – néhánytucatú életünk rövidsége okán nincs is lehetőségünk másra! Alig legélészünk egy keveset az élet nagy és szép virágos rétjén, és még meg sem próbáltunk minden harmatos és kívánatos fűcsomót (ismeret), s máris jön a farkas (az idő) és nincs menekvésünk: végez velünk... A költő (Faludy György) valóság-definíciója teljesebb:

        "Kényúrként éltünk... kontárok voltunk... balgán játszottunk... buján fetrengtünk... kufárok voltunk... tunyán henyéltünk... titkot űztünk... álszentek voltunk...
        ...s az évek szálltak, mint a percek,
        véred kiontott harmatával
        irgalmazz nékünk Jézus Herceg! "

"Mindenki a maga útját járja", tyúklépésekben szeljük a mindenséget, hisszük a szabadságunkat, mely nem más, mint a tömött liba álma a repülésről... "Ki szabadít meg ebből a nyomorult testből (emberlétünk)?" – kiált fel Pál apostol. Csakis az, akinek erre hatalma van, a Felkent. A Jó Pásztor, aki életét adja juhaiért.

Vezetésre szorulunk, mert irányítás nélkül csak a "dzsípíeszes" koordinátáinkat ismerhetjük meg a világban, de helyünket soha. "Márpedig kell, hogy legyen egy hely ezen a világon, ahol otthon vagyunk..."


Ugyanígy kísértenek azonban a rossz emlékek is. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy egyszer majd mindenki elfelejt mindent... Ha így lenne, akkor nem lenne "örök harag" s lelkiismeretfurdalás se. Ezért jól tesszük, ha számon tartjuk időnk végességét, "mert az idők gonoszak" - mondja Pál apostol.

KÉT GONDOLAT ELIZEUSRÓL

„…hogy…gyümölcsötök megmaradjon…” (János 15:16)

Elizeus halála napjáig szolgált másokat. A Bibliában azt olvassuk: „Amikor Elizeus abba a betegségbe esett, amelyben később meghalt, elment hozzá Jóás, Izrael királya [tanácsért]” (2Királyok 13:14). Halálos ágyán Elizeus olyan haditervet adott a királynak, amellyel legyőzhette ellenségeit. Tehát, még akkor is képes lehetsz arra, hogy felemelj másokat, amikor te magad lent vagy. Lehet, hogy képmutatónak érzed magad, mert a saját életedben nem túl jól mennek a dolgok, mégis szolgálhatsz mások felé. Az igazság az, hogy ha szeretettel közeledsz valaki felé, akkor már nem te leszel a középpontban, csüggedésed elmúlik, és mindez a javadra válik. Elizeus még halála után is hatással volt. Egyszer rég „Illés ezt mondta Elizeusnak: Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadnak tőled. Elizeus így felelt: Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész”! (2Királyok 2:9). Illés, Elizeus mentora hét nagy csodát tett, amit feljegyez a Szentírás. Elizeus halála napjáig csak tizenhármat. Isten talán nem adta meg, amit megígért? Dehogynem! „Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A következő esztendőben móábi rablócsapatok törtek be az országba. Éppen akkor temettek el egy embert, de amikor meglátták a rablócsapatot, belökték azt az embert Elizeus sírjába, és elmentek. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt.” (2Királyok 13:20-21). Tizenegyedik csoda – Elizeus megkapta a neki járó kétszeres részt! Jézus azt mondta: „…én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon…” (János 15:16). Tehát imádkozz: „Uram add nekem az igazságosság örökségét! Hadd legyek hatással az életemen túl is! Adj maradandó gyümölcsöket!”

Komolyan mondod?

„…legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem…” (Jakab 5:12)

Emlékszel még arra, amikor az emberek ugyanazt mondták, mint amit értettek alatta? Lehet, hogy nem tetszett a dolog, de legalább értetted, amit mondtak, és tudtad, hogy komolyan gondolják. A „sirály” szó egy halászmadárra vonatkozó főnév volt, nem pedig a „király jó”-t jelentő melléknév. És ha azt mondtad volna: „rettentő jó”, akkor megkérdezték volna, hogy akkor most melyik a kettő közül? Úgy tűnik, mintha az egyenes beszéd éppúgy kihalóban lenne, mint a lovas kocsi. A Biblia azt mondja: „Legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem”. Más szóval: mondd komolyan, amit mondasz, és azt mondd, amit tényleg értesz alatta! Ha nem így teszel, az árt a kapcsolataidnak. Sokszor kerüljük azt, hogy nemet mondjunk, vagy igent mondunk akkor is, amikor igazából nem akarunk, azért, mert félünk az elutasítástól. És mi az eredmény? 1) Az életünk tele van stresszel, haraggal és nehezteléssel, mert úgy érezzük, hogy mások rosszul bántak velünk. 2) Az életünk a double-bind [kettős kötés – pszichológia] klasszikus példájává válik, ahol bármerre is lépünk, mindig úgy érezzük, hogy csapdába estünk: „Ha nemet mondok, haragudni fogsz rám; ha nem mondok nemet, én fogok haragudni magamra és rád is!” Így benne ragadunk a saját csapdánkban. 3) A másik ember soha nem fogja megtudni, hogyan érzünk valójában, és nem fogja megérteni, miért viselkedünk úgy, ahogy. Ha nem mondod el, mit érzel, soha nem fogod azt kapni másoktól, amire szükséged van. Az emberek nem változnak, amíg nem te változtatsz azon, hogyan viselkedsz velük. 4) Ha a félelem elkerülését választod, az tesz valóban áldozattá, nem pedig más emberek szavai vagy tettei. 5) Magad is a probléma részévé válsz, ha másoknak adod át a saját irányításodra és határaid felállítására Istentől kapott lehetőséget. Tehát kezdd el azt mondani, amit gondolsz, legyen az akár igen, akár nem!




Ha valóban azt mondod ki, amit gondolsz, ez csak a kezdet. Komolyan gondolni, amit mondasz a következő lépés. Ha kimondod, tartsd magad hozzá! Ha ez nem áll szándékodban, ne mondd ki! Mások abból fogják megtanulni, hogyan bánjanak velünk, ahogyan mi bánunk velük. Ha lefekszünk, ezzel arra biztatjuk őket, hogy végigmenjenek rajtunk. Ha azt ígérjük, hogy fegyelmezni fogjuk gyermekeinket, de nem tesszük, akkor arra tanítjuk őket, hogy ne vegyék figyelembe utasításainkat. Ha haragos kitöréseinkkel megfélemlítünk másokat, ezzel arra szoktatjuk őket, hogy védekezésképpen tartsák magukat távol tőlünk, kerüljenek minket. A következő négy lépéssel elkezdhetjük megtörni ezeket a negatív viselkedésmintákat: 1) Gondold végig, mi az, amit nem szeretsz, ha veled tesznek! Legyél a lehető legegyértelműbb! „Igazságtalanul bánsz velem” – ez nem elég pontos megfogalmazás. „A munka terhének kétharmadát rám hagyod” – ez érzékelhető, mérhető, és lehetséges megoldást ajánl. 2) Gondold végig, mi az, ami a te viselkedésedben arra ösztönzi őket, hogy ezt tegyék. Ha panaszkodsz nekik vagy a főnöknek, az valószínűleg nem fog pozitív változást hozni. Ha megváltoztatod a saját hozzáállásodat a helyzethez, az fogja őket is változásra indítani. 3) Gondold végig, hogyan és mikor mondanál nemet, aztán tedd meg! Ahelyett, hogy a munka kétharmadát elvégeznéd és neheztelnél miatta, állj le, amikor a magad részét elvégezted. A többiek nem fogják megcsinálni, ami az ő feladatuk lenne, amíg te elvégzed helyettük. 4) Ne felejtsd el, kitartás kell ahhoz, hogy a kialakult viselkedésminták másokban megváltozzanak. Változtasd meg a magad részét a régi mintában, cselekedj kitartóan az új minta szerint, amíg a többiekben el nem kezdődik a kívánt alkalmazkodás. Gondold komolyan, amit mondasz!

Menj „egy kissé tovább”!

„Egy kissé tovább ment… és imádkozott…” (Márk 14:35)

Dutch Sheets a következőt mondja: „A közbenjáró imádságban a sötétség erőivel ütközünk meg, és érvényt szerzünk annak a győzelemnek, amit Krisztus szerzett, amikor megütközött velük közbenjáró munkája során.” A közbenjárás jelentése: „közvetíteni két fél között azzal a szándékkal, hogy kibékítsük azokat, akik különböző véleményen vannak vagy vitatkoznak”. Ez nap, mint nap megtörténik az igazságszolgáltatásban, amikor az ügyvédek közbenjárnak az ügyfelük érdekében. A történelem során Isten mindig keresett embereket arra, hogy imádkozzanak és közbenjárjanak az elveszett világért. Többnyire csalódnia kellett. „Kerestem köztük valakit, aki… odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam” (Ezékiel 22:30). Ez az igehely Isten „segítőt keresünk”-hirdetése.

A tanítványok készek voltak elmenni Jézussal a Gecsemáné-kertbe. De annak ellenére, hogy tudatában voltak az idő sürgető voltának, elaludtak. Még Péter, Jakab és János, a belső kör tagjai, sem „fogták fel”, így végül Jézus egyedül imádkozott. A közbenjárás magányos feladat. Nyíltvégű elkötelezettséget igényel. Hónapokba vagy évekbe telhet, mire meglátod munkád gyümölcsét. Másrészt, ha mélyebb közösségbe kerülsz Istennel, olyan dolgokban lesz részed, amiben csak az angyalok vettek részt azon az éjszakán a kertben.

Amikor Jim Cymbala egy éppen csak vegetáló gyülekezet lelkésze lett egy rossz környéken, a gyülekezetnek kevesebb, mint huszonöt tagja volt. Most, huszonöt évvel később, több mint 6000 ember jár a Brooklyn Tabernacle-ba. A lelkész ezt mondja: „Ez nem a programok miatt alakult így, hanem a közbenjáró imának köszönhető.” Mit gondolsz, nem hív Isten téged is, hogy menj „egy kissé tovább”?

Folyamatban lévő mű vagy

"S ez folytatódik, amíg olyan éretté nem válunk, mint Krisztus, és teljesen olyanokká nem leszünk, mint Ő." (Ef. 4:13, CEV fordítás)

Krisztushoz hasonlatossá válni hosszú és lassú növekedést jelent. A szellemi érettség sem érhető el azonnal és automatikusan. Ez egy fokozatos, folyamatos fejlődés, ami egész életünkön át tart.

Erre a folyamatra utalva mondta Pál: "S ez folytatódik, amíg olyan éretté nem válunk, mint Krisztus, és teljesen olyanokká nem leszünk, mint Ő." (Ef 4:13, CEV ford.)

Te is egy folyamatban lévő mű vagy. Szellemi átformálódásod, az, hogy Jézuséhoz hasonló jellemed alakuljon ki, egész életeden keresztül tart, de még akkor sem leszel kész mű itt a Földön. Csak akkor válsz befejezetté, amikor a Mennybe jutsz, vagy amikor Jézus visszatér.

Akkor viszont befejeződik a jellemed átformálódásával kapcsolatos minden bevégezetlen munka. A Biblia azt írja, hogy amikor végre tökéletesen láthatjuk Jézust, teljesen olyanokká válunk, mint ő. "El sem tudjuk képzelni, milyenek leszünk, amikor Jézus visszatér. De azt tudjuk, hogy amikor eljön, olyanokká leszünk, mint Ő, és olyannak fogjuk Őt látni, amilyen valójában." (1Jn 3:2, NLT ford.)

Sok zavart okoz keresztény életünkben az, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt az egyszerű igazságot, hogy Istent sokkal inkább érdekli jellemünk építése, mint bármi más. Aggódunk, amikor Isten úgy tűnik, nem szól hozzánk olyan konkrét esetekben, mint amikor arról van szó például, hogy milyen foglalkozást válasszunk magunk.

Igazság szerint sok különböző foglalkozás van, ami Isten életedre vonatkozó tervébe illeszkedhet. Isten azonban a leginkább azzal törődik, hogy bármit is csinálsz, krisztusi módon tedd. (1Kor 10:31; 1Kor 16:14; Kol 3:17,23)

Istent sokkal jobban érdekli, hogy ki vagy, mint az, hogy mit csinálsz. Emberi lények vagyunk, nem emberi gépek. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a foglalkozásod, mivel jellemedet magaddal viszed az öröklétbe, a foglalkozásodat viszont nem.

A Biblia figyelmeztet: "Ne igazodjatok olyan jól a társadalmatokhoz, hogy gondolkodás nélkül megfeleljetek annak. Ehelyett figyelmeteket Istenre irányítsátok. Megváltoztok teljesen... A körülöttetek lévő társadalommal ellentétben, amely lehúz titeket az ő éretlen szintjére, Isten a legjobbat hozza ki belőletek, és egy jól megformált érettséget fejleszt ki bennetek" (Róm 12:2, MSG ford.)

A társadalommal ellentétes döntést kell hoznunk, hogy arra tudjunk figyelni, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk. Máskülönben más erők, melyek a társak, a szülők, a kollégák vagy a társadalom felől érnek minket, megpróbálnak az ő képükre formálni bennünket.

Szomorú, hogy sok hívő felhagy azzal, hogy Isten céljának beteljesítéséért éljen, és ehelyett a saját elégedettségének és érzelmi stabilitásának megvalósítása a célja. Ez önimádat, nem egy tanítványnak az élete.

Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy nekünk kényelmes, az adott társadalomba jól beilleszkedő életünk legyen. Az Ő célja ennél sokkal mélyrehatóbb: Azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő, mielőtt a mennyországba visz minket. Ez a legnagyobb kiváltságunk, azonnali felelősségünk és végső rendeltetésünk.

Beszéljünk róla

* Milyen területen és hogyan történt meg veled, hogy jobban foglalkoztatott az, hogy mit csinálsz, mint az, hogy kivé válsz?
* Milyen területen váltál a társadalomhoz, a világhoz igazodóvá? Mi a válaszod arra, hogy Jézust követni azt jelenti, hogy ki kell lépni a kényelemből és a stabilitásból?

Légy SIKERES – Koncentrálj a jellemed fejlődésére!

De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. A türelmesség eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik. Róm 5:3-4 (Egyszerű fordítás)


Bármilyen állásnál, amit valaha is megkaphatsz, sokkal fontosabb, hogy a munkád nyomán te magad milyenné formálódsz. Tehát, éppen ezért, hogy sikeres lehess a munkádban, koncentrálj a jellemed fejlődésére!

Jegyezd meg, ahhoz, hogy SIKERES légy:
Sokat számít a lelkesedés!
Istennek dolgozol valójában!
Koncentrálj a jellemed fejlődésére!

Az állásodat nem viszed magaddal a mennybe. Elismerésül kapott aranyórákat vagy kitüntetéseket sem vihetsz magaddal. Egyedül önmagadat viszed, tehát jó lenne, ha a jellemed épülne. Hiszen Istent sokkal jobban érdekli az, hogy kivé válsz, mint az, amit teszel.

Nézzük meg újra a mai bibliaverset, mert sokan tévedésben élnek a kísértéssel kapcsolatban. Úgy vélik, ha megtérnek, kísértésekkel nem találkoznak többé.
Fontos észrevenned, hogy sosem fogod kinőni a kísértést. Sőt valójában minél közelebb vagy Istenhez, annál inkább a Sátán ellensége leszel, aki még inkább igyekszik majd téged kísérteni. A jó hír viszont az, hogy jóval nagyobb erőt kaptál, azért, hogy ellenállhass.

Amikor a munkád során vesznek körül a kísértések – legyél goromba, húzd fel magad, légy büszke vagy mohó – jusson eszedbe, hogy minden egyes kísértés nem csak arra lehetőség, hogy a jót válaszd, hanem arra is, hogy fejlődjön a jellemed.

Például, ha egy idegesítő munkatársaddal találkozol, az lehet számodra kísértés, hogy összevessz azzal az emberrel. A Bibliában viszont azt olvassuk, hogy áldjuk azokat, akik átkoznak minket, és imádkozzunk azokért, akik bántanak minket. Tehát ahelyett, hogy felidegesítenéd magad, használd a lehetőséget úgy, hogy Istent dicsőítse.

Imádkozz így: „Uram, köszönöm neked ezt az embert, arra kérlek, hadd legyen egy jó napja. Imádkozom azért, hogy megismerjen téged, és hogy áldd meg őt.” Ha így teszel, két dolog fog történni:

Először is, a Sátánt felbosszantod azzal, hogy Isten dicsőül meg. Minél többször Istent dicsőíted meg, annál kevésbé fogja a Sátán ugyanazt kísértésként felhasználni.
Másodszor, észre fogod venni, hogy amint Isten szavát valóra váltod, az életedben természetes módon fejlődik az istenfélő jellem.