Bölcsességünk...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szereteted vezérelje útjainkat! Ámen

Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.

Mt 6,21

"Repes a szívem az örömtől!" - mondjuk, amikor elönt minket a boldogság felszabadító érzése. Érzéseinket - szomorúakat és örömtelieket - a szívünkhöz "kötjük", bizonnyal jó okkal, hiszen érzéseink alapvetően meghatározzák szívünk verését. Azt is szoktuk mondani: "Bezárlak a szívembe!", ami a teljes elkötelezettséget jelenti. S ha valakinek a szíve önző - azaz szívtelen a másikhoz -, akkor azt mondjuk: kőszívű, ami persze abszurdum, de jól megmutatja mit is akarunk ezzel kifejezni. Nos, csodás egy szerkezet ez a szív... valóságosan is, és átvitt értelemben, az érzelmek világában.

A szív állapota tehát alapvetően meghatározza az emberekhez, a dolgokhoz, s természetesen Istenhez való viszonyunkat. Elintézetlen benső viszonyainkat éppen ezért a szíven "kívül" nem tudjuk véglegesen rendezni. A másokhoz való jóság nem pótolhatja az önmagunkhoz való jóságot. Sok örömtelen keresztény lélek gondolja azt, hogy az igazi szeretet az csak ad, mindig csak ad... de önmagához nem kell, hogy jó legyen - gondoljunk a kora-középkori aszkéta életideálra(!) - s akkor igazán keresztény, ha önmagát ostorozza, örökösen bűntudatban tartja, s csak pótcselekvéseinek néhány ritka pillanatában éli meg, hogy ő nem is annyira rossz ember... Szélsőségesen gondolkodó vallásos emberek a Gonosz elleni elkeseredett küzdelmükben rendre elfelejtik, hogy az eredendő bűn mellet van eredendő készségünk a jóra is! Egyébként nem tudnánk tükrözni istenképűségünkben Isten jóságát.

Kinek mi a legfontosabb, azt tartja a szívében, az a "kincse", s az irányítja az életét. Van akinek a legfontosabb a mindennapi kábulat, s hogy ezt milyen droggal éri el, az már csak részletkérdés. Vannak illegális - társadalomra különösen veszélyes - drogok, s vannak megengedett, sőt reklámozottak: alkohol, cigaretta... is. A legnagyobb s a legveszélyesebb "drog", ami az élet minden területét átszövi, s igazából csak az Isten tiltja: a HAZUGSÁG! Az a szívünkbe zárt hazugság, amit magunkkal hitetünk el "igazságként", az fogja elrabolni életünk istenes örömét...

Az igazság nem az, amit gondolunk, hogy mi okos emberek egy oktalan univerzum véletlenszerű lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi oktalan, önhitt emberek egy abszolút Intelligens világnak - hiszen a Világmindenséget Teremtő Intelligencia hívta létre - nemcsak "lakói", de elválaszthatatlan, beleteremtett részei is vagyunk! Ennek lehet a tudományos értelmét magyarázni, de az istenhitnek nincs "tudományos" értelme, ez azonban nem a hit, hanem a tudomány fogyatékossága. (Egyébként az igazán nagy tudósok "tudják", hogy mennyire tudományos a tudomány, s milyen ismeretet képvisel a hit!)

Isten életünk bölcsességét a szívbe akarja beleplántálni, mert az irányít minket, ezért kell különösen odafigyelnünk arra, mi történik a szívünkben. A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele, jóllehet a nagy dolgok nem "odakint", hanem a szívben dőlnek el... s rendjén is van ez! Amikor a külsőbe, azaz a világba vetett reménységünket, az anyagba, s a rációba gyökerezett görcsös önvédelmünket feladjuk, s egyszerűen csak elkezdünk egymásban, egymásért élni, azaz szeretni, akkor teljesítjük be Teremtőnk akaratát...

Előrelátásért...

A mai nap imádsága:

Gondviselő Uram, Istenem! Te mindent jól előre látsz, én még a horizontig sem... Kérlek segítsd meg szívem gyönge akarását igazságod megismerésében, hogy életem részesüljön megelégítésed csodájából! Ámen



Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Mt 5,6

A görög nyelv két szót használ az igazságra, az egyik a "dikajosszűné", a másik pedig az "alétéja". Az előző emberi igazságot, az utóbbi emberi+isteni igazságot együtt jelenti... Már előre örültem: Lám, milyen jól magyarázza magát az Ige! - sőt, ha egy kis görög-tudás is párosul hozzá, mindjárt nyilvánvalóvá válik minden - gondoltam. Sajnos sem Máté, sem Lukács nem az alétheiá-t, hanem a "dikaiosszünét" használja! Elég szomjazni az emberi igazságot?

Némi hajnali dillemma (3:58!) után rádöbbentem áldott emlékezetű teológiai professzorom, Prőhle Károly egyik előadásmondatának igazságára: "Aki alaposan foglalkozik az Isten-kérdéssel, az nem kerülheti meg az ember-kérdést", s aki behatóan foglalkozik az ember-kérdésssel, az nem tudja kikerülni az Isten-kérdést." Ez pedig azt jelenti, hogy alapvető ösztöneink vezérelnek minket, amikor éhesek, s szomjasak vagyunk, s amennyire nyilvánvalóak a test igényei, olyannyira nyilvánvaló, hogy nincs kétféle igazság, csakis egy, s aki azt keresi, az eljuthat az Istenhez.

"Szomjas ember!" - mondogatjuk fejcsóválva, ha valaki a pohár fenekén keresi az igazságot, de tényleg "In vino veritas", borban az igazság? Sokak számára igen, mert a tényleges igazsággal nem akarnak szembenézni. Ez ugyanis soha nem kellemes, lelkünk legbensőbb énjét állítja dobogóra, azzal szembesít, amik ténylegesen vagyunk. Kiderül, hogy nem vagyunk szuperhősök, de még erősek sem. Kiderül, hogy nemhogy bátorságnak álcázott vakmerőségünknek semmi köze a valódi bátorsághoz, de bizony telve vagyunk félelmekkel. Félünk a jövőtől, a betegségtől, a haláltól. Hangosan kiáltanak a "hősök", hogy ők bizony nem ebbe a táborba tartoznak... de ha süllyed a hajó, ha zuhan a repülőgép (az élet szimbólumai!), s a körülmények szorításában nyilvánvaló, hogy most rólam van szó, akkor hamar átértékelődik a harcos ateista világlátása is, s oda az addigi istenellenes "büszkesége". (Csak így zárójelben: Büszkék arra lehetünk, amit fölülről kaptunk talentumként, s azt gyarapítjuk! A bűnre (szó, cselekedet, mulasztás) büszkének lenni... Hm...)

Megelégítés. Szó, amely a legnagyobb csodát jelzi földi életünkben. Nem azonos a kielégítéssel. Az előző teljességet, az utóbbi részlegességet jelent. Aki kielégülést keres, az sosem találja azt meg. Pöröghet jobban életének fogaskereke, előbbre mégsem jut, nyúlhat többször pohara után, emelheti drogjának napi adagját - boldogabb nem lesz, csak boldogtalanabb. Meglégíttetést az istenes gondolatok sem, csakis az Isten adhat. "Ha kimegyek a temetőbe, ott mindig megnyugszom!" - mondja nekem a napokban a fiatal özvegy, aki tragikus hirtelenséggel veszítette el élete párját. Talán azért - gondoltam -, mert a temetőben nincs értelme az emberi okoskodásnak, ott már csak az Isten igazságának van érvényessége...

Figyelem...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok minden elkerüli a figyelmemet, pedig Te nyilvánvalóan megmutatod akaratodat. Kérlek, vedd ki szememből önzésem gerendáját, hogy felismerjelek Téged, amikor közelítesz felém! Ámen.

   
Jól teszitek, ha a prófétai beszédre, mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.
2Pt 1,19

Nehéz a prófétának a beszéd, hiszen jól tudja ő is, a feddést senki sem hallgatja örömmel... A próféta - mint élő lelkiismeret - azonban nem tehet lakatot a szájára. Aki mégis kibújik az Isten-adta feladata alól, azt titkos féreg foga rágja belülről. De mi van azokkal, akik nem figyelnek a prófétai szóra, akik érzik ugyan a prófétikus szavak erejét, de mégsem törődnek vele?

Ők kerülik az igazságot. Aki azt gondolja, hogy igazsággal szemben állni egyszerű feladat, az téved. Az igazsággal szembenézni soha nem könnyű, elfogadása is időbe telik, olykor különösen is hosszan tartó folyamat ez. A vélt igazunk mögé elbújás ugyanis halasztó hatályú. Feljogosítva érezzük magunkat arra, hogy ne tegyük meg, amit már rég meg kellett volna tenni. A folyamatos magyarázkodás aztán észrevétlenül is életstílussá válik, s amire egész életünkben vár az Isten, hogy végre felé forduljunk, az mindig elmarad.

Minden ember, egész életén át, igyekszik munkálni a maga boldogságát és keresni az igazságot. A hit lényegmagva az a személyes meggyőződés, hogy az egyedüli igazság csakis az Isten igazsága. Ez az igazság képes minket az emberlét sötét erdőin átvezetni, s ez az igazság óv meg minket attól, hogy a eredményeink, sikereink tisztásán se veszítsük el helyes látásunkat.

Ugyanakkor az igazi, mindent megvilágosító fény, az nem kívül, hanem belül, a szívben ragyog. Ezért is mondjuk az istentelen életű emberre, hogy sötét szívű... Hallgatni a prófétai szóra nem jelent mást, mint engedni, hogy a belénkplántált szeretetmécsest Isten megtöltse kegyelmének olajával, s végre megyújtsa azt...

Kívánságok...

A mai nap imádsága:

Uram! Nemiségben hívtál életre minket, add hogy teremtettségünket méltósággal tudjuk megélni. Adj nekünk őszinte szívet, bölcs gondolatokat, hogy ne romboljuk azt, amit építenünk kellene, s ne építsük azt, ami életünk pusztulását segíti elő! Ámen

Jézus mondja:
"Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében."
Mt 5,28

Ki ne ismerné Dávid király és Betsabé történetét? A probléma tehát nem mai... Érdekes módon a görög "eredeti" - tudjuk jól, hogy Jézus nem görögül, nem is zsidó nyelven, hanem többnyire arámul beszélt -, szövegben a "günaika" szó szerepel, ami güné-ből származik, ez pedig egyértelműen nőt, női nemet jelent. A később keletkezett latin fordításban már az asszony szó szerepel... Nem mindegy! Nő vagy asszony... Jó lenne tudni, hogy Jézus végül is mit mondott? Gyanítom, hogy nem egyszerűen csak "nő"-t, hiszen az egészséges fiatalember ha nem tekintene kívánsággal a "nő"-re (s persze ez áll viszont is!), akkor kihalt volna az emberiség...

Szeretnék egy tévhitet is eloszlatni. A régies "asszony-állat" kifejezésnek semmi köze nincs a jószághoz, ahogyan azt sok tudatlan ember ma is hiszi, sőt olykor (félre)magyarázza, a régi "állat" szó egyértelműen állapotot jelöl! Az asszonyi állapot pedig egy szent állapot, hiszen felkészült testileg-lelkileg az Élet fogadására, továbbadására. (Ezért is nevezték régen áldott állapotúnak azt, aki gyermeket várt.) Aki tehát asszony, ma így mondanánk, az "védett szociális struktúrában van". Ez manapság csak elmélet, a gyakorlat ugyanis egészen mást mutat. Ma az egyedülálló nő sokkal kiszolgáltatottabb, mint valaha, hogy mennyire arról inkább a nők tudnának beszélni vagy írni... Egy bizonyos, sajnos már jogszabályi módon kell beleavatkozni az együttélő (házas?)társak szexuális életébe is, mert a családon belüli erőszak a mindennapok részévé vált...

Agyon-szexualizált világban élünk. A kép, mint szimbólumhordozó - óriási erőt képvisel! Reklámok, szlogenek, mesterséges életérzések rabjaivá vált az ember! Aki meg tudott maradni a maga egyszerű, természeti életében, ahol mindennapi valóság a fájdalom, a halál, s az alkotó munka öröme is, ott talán kevesebb az ilyen rabszolga-lélek, de a természettől távol élő urbánus-élet kiváló talajt ad az értékelhajlásoknak. Ma a világon több ember él városban, mint falun! Meg is van az eredménye... Csodálatos hazánkban a négyötödrésze a lakosságnak vidéken vagy kisvárosban, de vidéki körülmények között él. Ez egy óriási esély a globalizációs válság túlélésére! Sajnos a tudatos falurombolás, ami a huszadik században indult el világszerte olyan társadalmi feszültségeket szült, melyek megoldására csakis az emberléptékű vidéki lét adhatja meg a választ.

A tévesen értelmezett szexuálitás megbolondítja az embereket. A katolicizmusban hosszú időn keresztül uralkodó nézet, miszerint a szexuális élet csak gyermeknemzés céljából gyakorolható az új helyzetben feloldódni látszik, de sokan vannak, akik nem úgy élik meg férfiasságukat és nőiességüket, ahogyan az Isten azt elrendelte... Ez az elrendelés pedig, szeretet-alapú, szeretet-irányú, szeretet-centrikus! Ebbe nem fér bele a keretek átlépése, a korlátok áttörése: flört, nyitott házasság, s ki tudja még mi minden divatos elgondolás, ami végül csak szenvedést okoz mindenkinek.

A paráznaság szövetség-törést jelent. A szövetség pedig bizalmi alapú, s ha valaki kettétöri ezt a bizalmat, az gondolatok és érzések lavináját indítja el, amit megállítani szinte lehetetlen, legfeljebb kármentést lehet eszközölni. Aki igazi férfi, az lélekben is az, s aki igazi nő, az lélekben is az. Éppen ezért a szexuális kívánságra a megoldás nem kívülről jön - legyen minél inkább "szexi" a férfi és a nő is, hanem belülről, a lélek mélyéről, ahol azonban oly sokszor olyan nagy az összevisszaság, hogy csak az Isten tud rendet teremteni... Ez a jó hír: ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges.

Negatív indulataink...

A mai nap imádsága:

URam! Segíts, hogy úrrá legyek érzéseimen, s azt szóljam és cselekedjem, ami akaratod szerinti, s engem is emel! Ámen



Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.
Jak 3,16

Amióta társadalomban létezünk, azóta a javak sosem oszlottak meg egyenlő arányban az emberek között. (Amikor egyenlőséget hittünk, akkor is voltak még egyenlőbbek...) Véletlenül vagy kitartó munka okán, a vér vagy a rendszer elnyomásából fakadóan, de mindig voltak szegények és gazdagok. A szegények többsége most is irigykedve lesi a gazdagok tehetős világát - vannak sikeres magazinok és tévéműsorok, melyek a celebek "érdekes" világát hozzák fotelközelbe -, s aztán ki-ki maga eldöntheti: a gazdag mennyire gazdag vagy szegény... A gazdagság azért csalogató sokak számára, mert szabadságot ígér, de valójában igen veszélyes; olyan mint a légyfogó ragasztója, aki közelébe száll, hamar ottragadhat. Bizony sok gazdag ember boldogtalan, mert szabadság helyett csak rabságot él át, jólétének aranylánca béklyóba köti.

A gazdagság mindenek előtt a létbiztonság illúzióját nyújtja, de ez nemcsak az anyagi a szellemi javak esetében is igaz: Van, aki nem egzisztenciájának, hanem elméje, s képzelt világának rabja. A gazdag amiatt aggódik, hogy gazdagsága holnapra megszűnik (ezért féktelen módon halmoz), az Istent napi huszonhat óra imával megtalálni igyekvő pedig attól retteg, hogy kiesik a kegyelemből és/vagy elvéti a misztikus célt. Ezért teher a nagy vagyon, s ezért veszélyesek a képzelt világok, s a "most boldogtalanságában" vergődő emberek ezért vonzódnak a holnapos ígéretekhez.

Pedig a birtokolt értékekhez kötött boldogság csak hazugság. Az a valóban gazdag, aki kötetlenül boldog. Boldog, mert nem hiányzik semmi fontos az életéből. Szeretik és szerethet. Aki jól érzi magát élete minden napján, mert tudja, hogy az állandóan Isten kezében van, noha az ő élete is olykor-olykor pillanatos meglepetésekkel bír, de ez mégsem bizonytalanítja el hitében. Aki Istennel együtt, Istenben él, annak az "enyém" gondolata nem teher a vállán, mert tudja, azt azért kapta, hogy szolgáljon vele. S aki jólétének lehetőségeit mások javára hasznosítja, az nemcsak forgatja a tálentumait, de megvédi magát a világ versengésétől, sőt a szeretet mindennapos gyakorlásában helyes önértékelésre is jut.

A zűrzavar hasonló a mámorhoz. ?Én átéltem a náci időt, olyan volt, mint a mámor." - mondta egyszer  Groer bíboros. Nem tudom miért, de az ember keresi az ördög "mennyországát": a mámort, s sokan kedvelik a zűrzavart... Szeretnek a (zűr)zavarosban halászni"! Pedig a zűrzavar az értelemről, a józanságról, a józan paraszti észről való lemondásból keletkezik. Ezért lehet olyan nehezen hozzáférni, ezért ugyanolyan kevéssé feloldható, mint az előítélet, mellyé gyakorta kikristályosodik: egész egyszerűen a zűrzavar immúnis minden értelmes érvvel szemben.

Aki elfordult Teremtőjétől, az létének értelmét vonja kétségbe, s elhiszi, hogy Isten nélkül is képes lesz úrrá lenni a káoszon. A kozmosz (gör. rendezett világ), azonban nem emberi tudáson, hanem Isten erején alapul, ezért nekünk teremtményeknek harmóniába kerülni a világgal, csak is Vele együtt, Teremtőnkkel lehetséges. A keresztény ember ennek lehetőségeit keresi nap, mint nap...

Hogyan neveljünk Timóteusokat?

„Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban,

Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott…” (2Timóteus 1:5)

Gyermekeiden mindenképpen nyomot fogsz hagyni, ez nem választható lehetőség. Az viszont nem mindegy, hogy milyen nyomot hagysz, legyen az istenfélő élet példája az, ami beléjük vésődik! A magok, amiket ma elvetsz, egész életükben növekedni fognak, sőt még az unokáidban is. Pál meglátta Timóteusban a lehetséges aratást, ami Krisztusnak fog termést hozni. Meglátta azt is, hogy ez a gyümölcs milyen gyökérből eredt: egy édesanyából és egy nagymamából, akik Krisztusnak adták életüket. Micsoda bátorítás ez az özvegyeknek, elváltaknak, egyedülálló anyáknak, és mindazoknak, akik gyermeküket hívő férj nélkül nevelik. Ez a két asszony felnevelt egy Istennek szolgáló embert úgy, hogy nem kaptak hozzá segítséget egy keresztyén apától. Kedves Édesanya, Isten téged is képessé tud tenni ugyanerre! Mi kell ahhoz, hogy Timóteusokat tudjunk nevelni? Két dolog. 1) Kell hozzá egy példakép. Pál Timóteus őszinte, „képmutatás nélküli” hitéről beszél, „amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott” (2Timóteus 1:5). A hit, amit tovább adtak, először bennük élt. Ahhoz, hogy a gyermekeidben élhessen, először látniuk kell, hogy benned él. Ebben a világban, ahol olyan sok hamisítvány álcázza magát keresztyénnek, a valódi hit úgy kitűnik, mint jelzőfény az éjszakában. Gyermekeinkben meg kell lennie a beépített érzékelőnek, ami felismeri a hamisítványokat, és elutasítja őket. A valódi dolgok azonban mágnesként fogják vonzani őket. 2) Tanítanunk kell nekik Isten Igéjét. Timóteus édesanyja és nagymamája a Szentírást plántálta a gyermek fogékony fiatal lelkébe, mielőtt még a környező kultúra hatást gyakorolt volna rá. Pál arra emlékeztette őt: „gyermekségedtől ismered a szent írásokat” (2Timóteus 3:15). Így kell Timóteusokat nevelni.

Isten útja vagy a tiéd?

„Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük.” (Zsoltárok 106:15)

Amikor mindenáron ragaszkodsz ahhoz, hogy megkapj valamit, amit Isten az ő bölcsességében visszatart, néha előfordul, hogy Isten hátrál egy lépést, és azt mondja: „Jól van, legyen, ahogy te akarod”. Miután Isten áthozta a népét a Vörös-tengeren, és kiszabadította őket a fáraó kezéből, azt olvassuk: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek” (Zsoltárok 106:12). Ez jól hangzik. De figyeld csak meg, mi történt ezután, mert ugyanez történik velünk is: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük” (Zsoltárok 106:13-15). Ha mindenáron a magunk útját akarjuk járni, az lelki ürességhez vezethet. Amikor Isten elhívta Mózest, hogy kiszabadítsa népét Egyiptomból, Mózes úgy döntött, hogy a saját módszerével lát hozzá. Látta, hogy egy egyiptomi egy héber rabszolgát ver, de ahelyett, hogy Istentől kért volna tanácsot, a saját kezébe vette a dolgot. A Biblia azt mondja: „Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban (2Mózes 2:12). Mózest nyilvánvalóan jobban érdekelte az emberek véleménye, mint az, hogy Isten mit gondol a dologról. Ezért Istennek meg kellett tanítania Mózest arra, hogy a parancsok tőle jönnek. Miután Mózes ásott egy gödröt, és megpróbálta elrejteni tettét, Isten lehetővé tette, hogy az kitudódjon. Megmutatta Mózesnek, hogy ha a saját feje után megy, azzal még azt sem tudja elérni, hogy egyetlen katona a homokba temetve maradjon. De ha Isten szerint teszi, amit tennie kell, akkor egy egész hadsereget eltemethet a Vörös-tenger mélye. Ezért ma határozd el, hogy Isten akarata szerint fogsz cselekedni!

Krisztus minden

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Filippi 1:21)

„Nekem az élet Krisztus.” Ezek a szavak nem működnek másképp. Próbáld ki! a) Nekem az élet a pénz… ha meghalok, mindet itthagyom. b) Nekem az élet a hírnév… ha meghalok, hamar elfelejtenek. c) Nekem az élet a hatalom és a befolyás… ha meghalok, más lép a helyembe. D) Nekem az élet a birtoklás… ha meghalok, üres kézzel kell távoznom. Ugye, milyen hamisan csengenek ezek a szavak? Ha a pénz megszállottja vagy, akkor neked sohasem lesz elég, és folyton attól félsz, hogy elveszíted. Ha a hírnév a célod, akkor versengő és manipulatív leszel, nehogy mások háttérbe szorítsanak. Ez bizonytalanná tesz. Ha a hatalom és a befolyás hajt téged, akkor önzővé és önfejűvé válsz. Ez pedig önteltséghez vezet. Ha a birtoklás lesz az istened, akkor materialistává válsz. Az pedig kapzsivá tesz. Akár van valamid, akár nincs, akár ismernek, akár ismeretlen vagy, akár élsz, akár halsz – csak Krisztus tud megelégíteni. És a halál? Az csak hab a tortán. J. B. Phillips írja: „Az élet nekem egyszerűen Krisztust jelenti, és ha meg kell halnom, csak még többet nyerek belőle.” Akkor hát mi a lényeg? A következő: az élet titka ugyanaz, mint az öröm titka; mindkettő Krisztus körül forog. Ne próbáld meg a boldogságot hajszolni, csak élj Krisztus-központú, Krisztus által irányított életet, és annyi boldogságban lesz részed, hogy azt sem tudod majd, mihez kezdj vele!

Tartsd életben a reményt!

„A reménység bátorságot ad…” (Jób 11:18 NLT)

A remény hatalmas erőforrás. Arra késztet, hogy gondolatban minden lehetséges megoldást megvizsgálj. Képessé tesz arra, hogy felülkerekedj az ijesztő akadályokon. Életbevágóan fontos ahhoz, hogy olyan életet élj, amilyet Isten szán neked. Ez az üzemanyag működteti a szívedet. Ez a legeslegnagyobb különbség azok között, akik kitartanak, és akik feladják. A remény mondatja ki a házasulandó párral az igent, anélkül, hogy bármilyen garanciát is várna. Később is a remény szedegeti össze a darabkákat a sok megszegett ígéret után, és próbálkozik újra, mert tudja, hogy jóra fordulhatnak a dolgok. Ezért szenvedi végig a kínok kínját a zeneszerző a kotta fölött, vagy a festőművész a vászon előtt, mert hiszi, hogy a küzdelemből a szépség egy szikrája fog előtörni. Henri Matisse festőművész kezét idős korára teljesen megnyomorította a kínzó ízületi gyulladás. Amikor megkérdezték, hogy miért szorít mégis minden nap ecsetet feldagadt ujjai közé, ezt mondta: „a fájdalom elmúlik, a szépség megmarad”. Michelangelo annyira elcsüggedt amikor a Sixtusi kápolna mennyezetfreskóján dolgozott, hogy már majdnem feladta. De a remény minden reggel arra késztette, hogy felmásszon a létrára, hogy be tudja fejezni nagyszerű látomását. A remény vette rá Ábrahámot, hogy elhagyja otthonát, anélkül hogy tudta volna, hová viszi Isten. Pál a remény miatt volt képes dacolni Róma hatalmával. A remény adta az erőt az Ószövetség prófétáinak, hogy folyamatosan szembeszálljanak az ország vezetőivel! A remény nem vak optimizmus, hanem összpontosított hit és Istenbe vetett reménység. „Mert te vagy, Uram, reménységem, te vagy, Uram, bizodalmam ifjúkorom óta” (Zsoltárok 71:5). Túlélhetsz sokféle veszteséget, de a remény elvesztését nem. Senki sem vesztett el olyan sokat, mint Jób, aki mégis azt mondta: „A reménység bátorságot ad”. Tartsd hát életben a reményt azzal, hogy bízol Istenben!

A barátaidnak szükségük van rád, hogy megoszthassák fájdalmaikat

"Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Róma 12:15)

Érdekes dolog a fájdalommal és az örömmel kapcsolatban. hogy akárhol osztod meg az örömödet, az mindig megduplázódik. Amikor a bánatodat osztod meg, az mindig feleződik. Amikor egy barátod nehéz időszakon megy keresztül, szüksége van rád, hogy segíts neki a terheket elhordozni és csökkentsd a fájdalmát.

Amikor a fájdalom megosztásáról beszélek, akkor nem szimpátiára gondolok. A szimpátia azt mondja: „Sajnálom, hogy bántottak.” Az embereknek nincs szükségük a szimpátiádra. Nekik az empátiádra van szükségük. Az empátia azt mondja: „Osztozom veled a fájdalmadban.” A szimpátia távolságot tart. Az empátia közel hoz.

A szeretet általános formája a könyörület. A könyörület azt mondja: „Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a fájdalmadat megszüntessem.” Amikor a Bibliát olvasod, azt találod benne, hogy Jézus újra meg újra könyörületet gyakorolt. Hajlandó volt bármit megtenni, hogy csökkentse mások fájdalmát, beleértve a keresztre menetelt. Hajlandó volt meghalni, hogy megállítsa a Te fájdalmadat. Ez a könyörület.

A Biblia a Róma 12:15-ben azt mondja: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” Ez azt jelenti, hogy sírjatok velük. Sírjatok azokkal, akik sírnak!

Mit tesznek tehát a barátok? Megjelennek. Osztoznak a fájdalomban, aztán elhallgatnak. Nem vallásos közhelyeket puffogtatnak. Nem osztogatnak tanácsot. Nem próbálják kibeszélni a fájdalmat a barátjukból. Nem mondják, hogy „Minden rendben lesz.” Csak annyit mondanak „ Leülünk ide melléd. Csak érted vagyunk itt most. A fájdalmadban osztozunk veled.”

A valódi barátok jelen vannak és a fájdalmadban osztoznak veled.

Beszéljetek róla:

• Milyen módon tudjátok a könyörületet kifejezni azon barátotok felé, akinek fájdalma van?

• Írj le egy helyzetet, amikor jobb nem mondani inkább semmit, csak jelen lenni!

Félsz az elutasítottságtól? Tedd Istent első helyre

"Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?" (Zsoltárok 27:1)

Az elutasítástól való félelem két dolgon alapszik. Az első, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy szeretve legyen - ez tény. Mindannyian kétségbeesetten vágyunk egy jó adag szeretetre az életben, ahhoz, hogy egészséges egyéniségek legyünk. Isten azt mondja, "Szeretni akarlak téged". Isten szeretet, és Ő tudja, hogy szükséged van arra, hogy mások szeressenek.

De, másodsorban, kialakítjuk azt a téves elképzelést, hogy a szeretetvágyunk betöltése kizárólag egy személytől vagy egy csoporttól függ. Ha arra számítasz, hogy valaki más majd 100%-ig betölti a szeretethiányod, helytelenül gondolkodsz. Fájdalmas helyzetbe hozod magad és megnyitod az ajtót az elutasítástól való félelem számára.
Amikor Istenen kívül bárki másra tekintesz úgy, hogy betölti minden szükségedet a szeretetre, az a személy nem tudja ezt megtenni. Nincs élő ember és nem is lesz, aki olyan tökéletesen és teljes mértékben tud téged szeretni, mint ahogyan szükséged van rá. Csak Isten teheti meg ezt.

Tehát az első lépés amit meg kell tenned ahhoz, hogy felülkerekedj az elutasítástól való félelmeden, az, hogy Istent helyezed az első helyre, mert Ő az egyetlen, aki végül betöltheti minden szükségedet.

Szeret minket Isten más embereken keresztül? Természetesen igen. Azt akarja Isten, hogy mi is szeressünk másokat? Igen. Szeretne minket csatornaként használni a szeretetének továbbadására? Feltétlenül.

De soha nem fogja semmilyen személy vagy csoport betölteni minden szükségedet. Isten nem így tervezte el. Nekik nincs elég szeretetük. Az emberi szeretet korlátozott; Isten szeretete korlátlan és feltétlen. Nem számít, milyen mély a szükséged, Ő be tudja azt tölteni.

Beszéljünk róla!

* Miben kötöttél kompromisszumot azért, hogy mások elfogadjanak? Mit csinálnál másképp?
* Mit gondolsz, hogyan segít majd Isten feléd való szeretetének megértése neked abban, hogy másokkal szemben asszertívabb legyél?

Istenben bízom, pedig nyomorult vagyok!

"Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)

Tudtad, hogy reménytelenséged beismerése Isten előtt a hited kinyilvánítása is lehet? Amikor Dávid bízott Istenben, ugyanakkor kétségbesett volt, ezt írta: "Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)


Ellentmondásnak tűnik: Istenben bízom, ugyanakkor nyomorult vagyok. Dávid nyílt őszintesége valójában mély hitéről árulkodik. Először is hitt Istenben. Másodszor hitte, hogy Isten meghallgatta imádságait. Harmadszor pedig hitte, hogy Isten akkor is szeretni fogja, ha kimondja amit érez.


Összpontosíts arra, ki is valójában Isten – az Ő soha nem változó természetére. A körülményeid és az érzéseid ellenére merj rátámaszkodni Isten változhatatlan jellemére. Emlékeztesd magad arra, amit tudsz, hogy örökké igaz Istenről: Ő jó, szeret engem, velem van, tudja min megyek keresztül, gondot visel rám, és terve van az életemre nézve. Raymond Edward mondta: „Soha ne kételkedj a sötétség idején abban, amit Isten mondott neked a világosságban!”

Amikor Jób élete szétesett, és Isten is csendben maradt, Jób még mindig talált okot arra, hogy dicsőítse az Urat:

- mert Ő jó és szerető Atya. (Jób 10:12)
- mert Ő mindenható. (Jób 42:2; 37:5,23)
- mert Ő az életem minden apró részletét számon tartja. (Jób 23:10; 31:4)
- mert Ő mindent az ellenőrzése alatt tart. (Jób 34:13)
- mert terve van az életemre nézve. (Jób 23:14)
- mert Ő fog megmenteni engem. (Jób 19:25)

Bízz benne, hogy Isten megtartja, amit ígért. A szellemi kiszáradás ideje alatt is Isten ígéreteire kell támaszkodnunk, nem pedig az érzéseinkre, és egyben fel kell ismernünk, hogy Ő a szellemi érettség egy magasabb szintjére akar eljuttatni bennünket. Az a barátság, amely csupán érzelmeken alapul, valójában sekélyes.

Ne légy gondterhelt a gondok között. A körülmények nem befolyásolják Isten jellemét. Isten kegyelme most is teljes erejével árad rád: Ő ma is érted él és cselekszik, még ha te nem is érzed. Bizonyító körülmények hiányában is kitartott Jób Isten szava mellett. Ezt mondta, „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli)

Ez az Isten szavába vetett bizalom segített Jóbnak, hogy hűséges maradjon, amikor ennek már semmi értelme sem maradt. Hite erős volt a fájdalmak közepette:

„Isten megölhet engem, de én bízom benne mindvégig” (Jób 13:15, eredeti szöveg alapján, CEV)

 
Nincs kárhoztatásunk

Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. (Róma 8:1-2)

Nem számít, bármit is tettél, nincs kárhoztatásod Krisztusban. Ő ott ül az Atya jobbján, nem mint vádló, hanem mint védőügyvéd, aki az életét akarja neked adni.

Isten már sokkal korábban, mielőtt megszülettél volna, elkezdte a munkáját, hogy visszahozzon téged az ő jelenlétébe. Isten tudja, hogy magad nem lennél képes megtenni a hazavezető utat, ezért amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk. (Róma 5:6)

Jézus a kegyelmet kínálja fel, nem kárhoztat. Ő mondja: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. (Máté 9:13) Az ő célja, hogy visszahozzon téged az Atyával való meghitt közösségbe, ezért nem érdekelt abban, hogy keresztül ugrasson a tüzeskarikán, hogy bebizonyítsd, méltó vagy Isten szeretetére.

Ilyen értelemben mondja Jézus: „Azt gondolod, hogy megteszel dolgokat, cserébe a bocsánatért, de én ajándékként akarom adni neked a megbocsátást és a kegyelmet. Irgalmasságot akarok, nem pedig azokat az áldozatokat, amelyekkel reméled visszanyerni a szeretetemet: A szeretetemet sosem veszíted el!”

„A célom nem az, hogy kárhoztassalak, hanem, hogy az életem szabadon áradjon benned az által, hogy a Szent Szellem közvetlenül az Atyához kapcsol téged.” (Róma 8:1-2 – a szerző parafrázisa)

„Ezen felül te nem tudsz lemosni magadról minden szennyet. Engedd, hogy én megtegyem. Az én vérem tisztára mos, fehérre, mint a hó, az én Szellemem elkezd élni közvetlenül a szívedben.”

Krisztusban elmerülve képesek leszünk bizalommal járulni a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsidók 4:16)

Mikor úgy érzed, hogy a kárhoztatás dühös áradatként jön feléd, nézz Jézusra, aki azt mondja: „Én nem kárhoztatlak, menj, és többé ne vétkezz!” (János 8:11 – a szerző parafrázisa)