Jézus azért jött, hogy Istenhez viszavezessen

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által..." (2 Kor 5:17-18a)

Sokan szinte már számítunk arra, hogy Isten lesújt ránk a sok rossz cselekedetünk miatt. A Lukács evangéliumának 15-ik részében leírt tékozló fiú példázata ezt teljes mértékben megvétózza. Valószínű, hogy hallottad már a történetet, ha nem is olvastad a Bibliában.

Egy embernek van két fia. Az egyik fia odajön hozzá és előre elkéri a rá eső örökséget. Az apa megteszi, amit a fia kér tőle, de a fiú elherdálja az örökséget a vad életvitelére. Ezután kap egy munkát, ahol disznóólat takaríthat. Éhezik, és ekkor jön rá arra, hogy még a disznók is, akiket etet, jobban el vannak látva, mint ő maga. Ezért úgy dönt, hogy hazamegy.

Ahelyett, hogy az apja mérges lenne rá vagy összeszidná, elé fut és megöleli fiát. A hálás apa aztán partit szervez a rég elveszett fiának.

Ez a történet a karácsony története is. A Biblia azt mondja, hogy mindannyian halottak voltunk a vétkeink miatt (Ef 2:5). Annak ellenére, hogy az emberiség a teremtés csúcspontja, mi vétkeztünk és veszélybe sodortuk az Édenkertbeli ideális kapcsolatunkat Istennel. De Isten nem mondott le rólunk. Hanem nekünk adta a karácsonyt. Nekünk adta Jézust.

Mindegy, hogy mit tettél, kit bántottál meg vagy az, hogy hogyan bántak veled, ennyire szeret téged az Isten. Annyira szeret, hogy elküldte a Fiát, hogy így kapcsolatba léphessen veled.

Jézus azért jött, hogy visszavezessen téged, ugyanúgy, ahogy a tékozló fiú visszatért apjához. Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy Isten majd lesújt rájuk, amikor ők közelednek felé. De Isten nem dühös rád, hanem megőrül érted! Ő szeret téged, nem tudja elviselni, amit a bűn tett veled.

Ez a Biblia története.

2 Korinthus 5:17-18 azt mondja, hogy "...ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által...".

A bibliai kifejezés arra, ahogy Isten Jézuson keresztül visszaterel magához, a "megbékélés". Amikor egy házaspár megbékél, az azt jelenti, hogy a háború véget ért. Amikor háborúzó nemzetek megbékélnek, az azt jelenti, hogy a béke ideje eljött. Amikor számlákat egyeztetsz, akkor azok már nem lesznek rendezetlenek.

A Biblia azt mondja, hogy Jézuson keresztül végre megtalálhatjuk a békét Istennel.

És ez a legnagyszerűbb hír, amit valaha felfedezhettünk.


Beszéljünk róla!

* Megtapasztaltad már azt a békét, ami az Istennel való megbékélésből fakad? Mit változtatott ez meg az életedben?
* Kivel tudod megosztani a Jézus Krisztussal való megbékélés lehetőségét ezen a karácsonyon?
* Nézd meg a következő videót, ha többet szeretnél tudni az Istennel való kapcsolatról: "A Fresh Start with God"

Ne állj meg addig, amíg nem találkozol Jézussal!

„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. …Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával és leborulva imádták őt.” (Máté 2: 9, 11)


A Bölcsek nem adták fel, egészen addig mentek, amíg találkoztak Jézussal. A Biblia elmondja nekünk, hogy ők végül megérkeztek ahhoz a helyhez, ahol Jézus volt. Te már valaha jártál ott? Volt az életedben egy olyan pont, amikor személyesen találkoztál Jézussal?
Ha nem, akkor te még mindig úton vagy. Ha nem találkoztál még Vele szemtől szembe, akkor ne add fel a keresést, haladj tovább.

Sok ember tesz föl fontos kérdéseket az életében:
’Ki vagyok én? Hol vagyok? Honnan jöttem? Hová tartok? Van az életemnek valami értelme? Van célja? Mi a lényeg mindebben?
Ezek fontos kérdések. Ha te nem keresel kitartóan válaszokat, hamarosan elvonják majd a figyelmedet más dolgok, amik egyébként fontosak, például a karrier, vagy továbbtanulás. De amikor az emberek ezt teszik, nagyon nehéz lesz visszatalálniuk az útra. Sok ember megnyugtatja magát és figyelmen kívül hagyja életének valódi célját.
De te, éppen úgy, mint a Bölcsek, ne hagyj fel addig a kereséssel, amíg nem találkozol Jézussal!

Hol találhatod meg Jézust? Ugyanazon a helyen, ahol a Bölcsek is ráleltek. –Egy megszokott hétköznapi helyen. Az élet problémái kötött találhatod meg nem a látványos dolgok között. Megtalálhatod Őt az élet dolgaiban, helyzetekben és istállókban, amik szagosak és ahol az élet születik.

Felismeréseink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne félelmeim, hanem szereteted világossága irányítsa életemet! Ámen


Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet,
Jel 3,8b

Amióta kiűzettünk a Paradicsomból, azóta tudjuk mit jelent kint lenni vagy bent lenni... no meg azt is, hogy bizonyos ajtók világokat választanak el egymástól. Számos ajtón haladunk át naponta, s egyáltalán nem gondolkodunk el az ajtó szimbolikus értelmén, csak átmegyünk rajtuk... Megtorpanni is csak bizonyos ajtók előtt szoktunk, melyeken a legkülönfélébb táblácskák kérdéseket ébresztenek bennünk, s minél súlyosabbak ezek a kérdések, annál bizonytalanabbul nyomjuk le a kilincset...

Nos, mindannyiunk életében elkövetkezik egyszer egy pillanat, amikor odakerülünk egy ajtóhoz, ahol nincs semmilyen táblácska, sem nevek, sem titulusok, ráadásul még résnyire nyitva is van - mégis jól tudjuk/érezzük hol állunk. Különös kegyelem, ha innen még visszafordulhatunk, s rendezhetjük a dolgainakat: korrigálhatjuk, s megpróbálhatjuk jóvátenni - legálább részben - elkövetett hibáink, vétkeink, mulasztásaink következményeit. Akit megérintett ennek a fénynek az ereje, a tisztasága, a szeretet-melege, visszatérve ide, ebbe a nyüzsgő életbe, nem beszél az élményéről, hanem elkezd végre élni... Úgy, ahogyan azt a JóIsten megálmodta: boldogan, a Lélek vonzásában, napról napra kiteljesedve.

Noé bárkáján az ajtót Isten zárta be - s az az ajtó onnantól kezdve be volt zárva, halandó ember azt ki nem nyithatta. Ugyanígy azt az ajtót, amit Isten kinyit, az egyszer s mindenkorra ki van nyitva, s a véges teremtménynek nincs hatalma azt becsukni... S mit kell értenünk ezen az ajtón? Elsősorban életünk lehetőségeit, melyek abból fakadnak, hogy Isten kegyelméből élünk! Ő elénk adta azt a távlatot - amit mi a legmerészebb álmunkban sem képzelhetünk el - istenképűségünk megélésének lehetőségét. Végességünk ellenére - ha csak néhány pillanatra is -, de végtelenül szerethetünk, s az Isten végtelen szeretetében naponta megfürödhetünk. A hívő ember erre mondja, hogy megtalálta élete értelmét.

Jézus URunk azt mondja: "Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be az megtartatik, az bejár és kijár, és legelőt talál." Jn 10,9. Aki tehát átlép a Krisztuson - azaz átmegy a szeretet isteni világába -, az megtartatik. Mert mindenki elsorvad, aki tagadja Isten szeretetét -, akár szóval, akár cselekedettel teszi azt! Isten szeretetének ajtórésnyi világossága, legalább egyszer az életben, mindenkit megrettent, de aki félelmén felülkerekedik, s rábólint a felismert igazságra, hogy ti. jobb a világosságban élni, mint a vétkek homályában bujkálni, s a bűn sötétségben tapogatódzni, annak szívbéli döntését megáldja, ereje lesz harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros, mert Ő irgalmasan cselekszik ezerízig azokkal, akik szeretik Őt és megtartják parancsolatait...

Gondviselés..

A mai nap imádsága:

URam! Jóságoddal körbeölelsz, s ezt oly természetesnek veszem, mintha az "járna" nekem... Bocsásd meg, amikor megfeledkezem, hogy mindent csak Neked köszönhetek! Ámen


"Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok."

Mt 10,30-31

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gondviselést csak a szokatlan, rendhagyó és meglepő körülményekben lássuk. Csak akkor gondolunk a gondviselésre, amikor Isten drámaian közbelép pozitív értelemben (munkahely, oltalom egy balesettől, sikeres gyermekszülés) vagy negatív értelemben (munkahely megszűnése, betegség, magzat elveszítése) azért, hogy céljait beteljesítse. De a gondviselés nem csak Isten uralkodását és kormányzását jelenti. A gondviselés elsősorban minden dolognak a fenntartását és megtartását jelenti ? különben nem lenne mit uralni vagy kormányozni!

A nehézségünk abból adódik, hogy meglássuk Isten beavatkozását minden dolog fenntartásában. Életünk, létezésünk normális folyamát könnyen vesszük, vagy nemegyszer "zsákmánynak" tekintjük, azaz: úgy rendelkezünk, beszélünk, cselekszünk, mintha mienk lenne a legfőbb hatalom, elfelejtve vagy figyelmen kívül hagyva, hogy a mindennapi egészségünk, az ép testünk, elménk élessége, mozgáskoordinációnk, valamint minden más funkcióink, melyek erőfeszítés nélkül léteznek, mind Isten megtartó gondviselésének kezéből érkeznek. Szomorú, hogy az emberek többsége csak akkor gondol a gondviselésre(Istenre), amikor az élet, a mozgás, vagy a légzés - melyek különben normálisnak tűnnek -, megszakadnak... Isten megtartó gondviselését mindennap tapasztalhatjuk: "Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem." - Zsolt 3,6

A gondviselés tagadása az aggodalmaskodás. A napi sajtó, és a magazinok is, rendszeresen foglakoznak az aggodalommal, és néha még véleménykutatást is rendeznek azzal kapcsolatban, hogy mi aggasztja az embereket a legjobban. Az emberek aggódnak betegségeik és fájdalmaik miatt, az öreg kor miatt, a halál közelsége miatt, pénzügyi problémák miatt, és folytathatjuk a listát. Megvannak aggodalmaink az egyházon belül is. Megöregedtek a munkások, nem történt meg az őrségváltás. Sokat temetünk, keveset keresztelünk és konfirmálunk. Nincsenek fiatalok. Vannak ugyan néhányan, de többől hiányzik az az elkötelezettség és az a tradicionális józan vallásosság, ami a gyülekezeteinket évtizedeken át jellemezte. Szóval... lenne miért aggódni!

A Mester más utat ajánl! Nézz körül: egyetlen madár sem épít több fészket, mint amire szüksége van, a medvék is megelégszenek egy barlanggal! Gyaníthatóan egy hörcsög vagy mókus sem az aggodalomtól pusztult el, mert esetleg tehette volna, de lustaságból nem gyűjtött volna eleget a téli hónapokra. Az állatok nem aggódnak, mint az emberek...

Kálvin szerint az aggodalmaskodó olyan, mint a nyugtalan pogány, aki nem látja, hogy Isten irányítja a világmindenséget. Azt hiszi, hogy Isten "alszik" és nem törődik a gyermekeivel. A Teremtőnk azonban ismeri a szükségeinket, s ahogyan gondoskodik a mező liliomairól és az ég madarairól, ugyanúgy, sőt még jobban gondoskodik mirólunk. Lutherünk pedig azt tanítja, hogy ha hisszük, hogy van Isten, akkor nem aggodalmaskodunk az élet szükségei felől. Ahogyan a szülők gondoskodnak gyermekeikről, ugyanúgy a Teremtő is gondoskodik rólunk. Isten parancsa az, hogy dolgozzunk, és ha nem érünk el sikert, az Úr akkor is gondot visel ránk - s ez nem kis eredmény!

Nemkülönben... az aggodalom ugyanannyi időt(olykor még többet!) vesz igénybe, mint a munka, de munkával sokkal előbbre jutunk, mint az aggodalmainkkal. Az aggodalom olyan, mint a hintaszék: mozgunk és látszólag csinálunk valamit, de nem jutunk előbbre...

Krisztuskövető élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Szeretnélek követni, de oly sok minden van életemben, ami elvon engem követésedtől. Adj nekem hűséges szívet, hogy Benned megerősödjek, s cselekedni tudjam akartodat, s értelmet nyerjenek életem értelmetlenségei is. Vonzásodot enged megéreznem, hogy szereteted hiteles követévé válhassak a világban! Ámen

Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét.
Jelenések 4,12ab

Az ókeresztény bazilikák építésekor a templomi oszlopoknak nevet adtak, többnyire az apostolok neveit, hiszen ők voltak azok, akik apostoli munkájukkal "tartották" az egyház epületét. Győztes életük volt, hiszen a hagyomány szerint mártírkért halt meg mindegyik, kivéve János apostolt, akinek a magányosság keresztjét kellett hordoznia Patmosz szigetén.

Az oszlopokat később díszítették is, különböző faragványokkal. Odakerültek mindenféle furcsa, nem éppen bizalomgerjesztő "teremtmények". Egyértelmű volt, hogy ezek a szörnyecskék (gnómo/gargoyl) csakis az alvilág erőinek szolgálatában állhattak. Az Isten házában azonban mindenki "megszelídül", még az ördög csatlósai is szolgálják Istent, hiszen az oszlopon kiképzésük tartóelemként is fungált. Milyen szép szavaknélküli szimbolikus-architektális üzenete ez a korabeli keresztény közösségeknek: az Isten tervében a rossz is jóvá alakul. Mi ez, ha nem az Isten gondviselő jóságába vetett hit kifejezése?

Tartani a terhet nem könnyű feladat. Aki családot alapít, az övéiért küzd naponta, az jól ismeri ezt. A másokért kiállás nehézségeit, a vezetés komplexitását jól érzik azok, akik egy-egy közösség élén járnak. A politikusi pálya elértéktelenedése annak a következménye, hogy az ember elfelejtette, hogy minden hatalom az Istentől van. Amikor ezt deklarálták, akkor azt akarták kifejezni: Ha hatalmad van, onnan felülről, akkor azt csak arra használhatod, amire Isten szánta, azaz: szolgál vele. (A latin minister szó szolgát jelent.) Ebből következik, hogy szolgák közt az első a miniszterelnök... Ha ez mégsem így alakul a történelemben, akkor a hatalommal nem éltek, hanem visszaéltek. Sámuel próféta is megmondta: "Miért akartok magatoknak királyt? Azt akarjátok, hogy zsarnokoskodjon felettetek? Az ÚR a ti királyotok!" De ők nagyon akartak egy királyt - maguk közül - meg is lett az eredménye...

Az életben azok győznek, akik hűségesek tudnak maradni. Hűségesen megmaradni csakis a Krisztustól tanult szeretet által lehetséges. Ebben az állapotban vagyunk képesek erőt nyerni hitünkből a mindennapok nehézségei között. A jézusi gondolatok világában vagyunk képesek hosszútávú, jó döntéseket hozni.

Karácsony van, s mindenki megszelídül egy kicsit. Megszólal - hacsak rövid ideig is - a vágy bennünk Isten felé. Sóhajaink a jobb, a teljesebb, az emberibb élet után nem teljesíthetetlen kívánság, hanem valóság, ha beteljesülését nem emberektől, hanem Istentől várjuk.

Távlatos megoldásokért .

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Légy kegyelmes, mert bajban vagyok! Ámen

Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok.
Zsolt 31,10

Jaj és baj... talán nyelvünk kezdete óta egy tőről fakadó szavak. Érdekes módon, ha nagy a baj, ha elviselhetetlenül nagy a fájdalom, ha kínzó a veszteség - rögtön tudjuk hova kiáltsunk. Krízishelyzetben a "jaj Istenem" kiáltások felfedik a probléma igazi nagyságát, komplexitását, megoldásának a nehézségét. Bajban, szorult helyzetben lenni, ráadásul úgy, hogy azért csakis mi magunk vagyunk a felelősök... nos ezek életünk legnehezebb pillanatai, órái, napjai, sőt vannak olyanok is, akiknél ez az állapot évekig eltart. Ha megoldhatatlan csomót kötöttünk életünk fonalára, akkor a legbölcsebb, ha azt Isten kezébe helyezzük. Kibogozni egyedül úgy sem tudjuk, csak tovább rontjuk helyzetünket, újabb nyomorúságot okozva magunknak és környezetünknek. Beismerni a tehetetlenségünket, vállalni a kudarc következményeit, elszenvedni az életvezetési hibáim "gyümölcseit" csakis akkor tudom, ha azt megfelelő rendszerbe helyezem, azaz Isten elé teszem. Úgy, ahogy van. Mást úgy sem bírok már. Kimondani, elsóhajtani a "légy kegyelmes hozzám"-ot az embervilág felől nézve a csőd beismerése, az Isten felől nézve azonban az ő titokzatos, nem látható, de valóságos világának kapunyitogató "varázsszava"... Akik megtapasztalták már az elesettséget, betegség vagy egyéb körülmények okán, azok nagyon jól tudják, hogy az Isten titokzatosságának a része a szenvedés.

Vannak persze olyanok is, akiken az Isten ostora sem fog... a szenvedés még inkább önzővé és gonosszá teszi őket. Ők vannak kevesebben. Lelketlennek tűnnek, lelkük azonban nekik is van, de a bírvágy börtönrácsai mögül tapasztalják a világot , s a matéria horizontján túl sosem látnak. Isten tudja csak, miért élnek ők is közöttünk. Talán figyelmeztetésül számunkra is: ha törékeny életünket falakkal vesszük körül, azok nemcsak védelmet, de végleges bezártságot is hozhatnak számunkra. Biztonságot nem az anyagvilág vasbetonja, csakis az Isten tenyerén élés nyújthat. Legyen az életünk ünnepesen fent vagy bajok között lent, ha Isten tenyerén vagyunk, akkor minden javunkra van. Akkor a botütést is méltósággal viseljük, mert tudjuk, hogy a "vessző simogatásában" is a Vigasztalás Istene szólal meg.

Bajt, kellemetlenséget és tragédiát nem illik összekeverni. A természettől eltávolodott ember ma mégis ezt teszi. Ezért nincs életének íve. Nem fut neki, nem készül rá, ezért lapos és tartalmatlan. Az anyagvilág gravitációját csakis az istenhit győzheti le. Vele együtt soha nem gondolt magasságokba repülhetünk. Megengedi még azt is, hogy az áldások bárányfelhőin ücsörögjünk egy kicsit, mosolyogjunk az életen, önmagunkon és kukucskáljunk egy kicsit a felhőkön túlra is. Ezek a kiváltáságos pillantok felejtetik velünk még a bajokat is. Ne áltassuk magunkat! Az élet törvénye alól mi sem kaphatunk felmentést. Idővel megkezdődik a végső zuhanás... Vannak, akik ilyenkor kétségbeesnek, ma úgy szokták egyszerűen, de találóan mondani: "bepánikolnak." A becsapódás kegyetlen tényének felismerése bizony rettegéssel tölti el az embert. A "mindennek hamarosan vége"-tudat a legszörnyűbb. Az Istenben bízó ember azonban a végső szabadesést is élvezi, hiszen tudja, Akinek kezéből indult az élete, Annak kezébe is hull vissza...

Egyedül menni tovább

„Elizeus … azután nem látta őt többé…” (2Királyok 2:12)

Illés és Elizeus együtt voltak, amikor „…hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe. Elizeus … azután nem látta őt többé…” (2Királyok 2:11-12). Oswald Chambers írja: „Nem baj, ha az Illésedtől függsz, amíg Isten őt rendeli melléd. De Istennek nem az a szándéka, hogy maradjon, és bár azt akarod majd mondani: »Nem tudom folytatni«, mégis folytatnod kell.” Vannak idők az életben, amikor egyedül kell továbbmennünk, és Istentől kell erőt merítenünk ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni. Íme három bibliai példa: 1) Egyedül a Jordánnál. Itt Elizeus „fogta Illésnek a leesett palástját, ráütött azzal a vízre, és… az kettévált, Elizeus pedig átment rajta” (2Királyok 2:14). A Jordán folyó a halált jelképezi. Amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, és akire támaszkodtál, azt kérdezed: „Hogy menjek tovább egyedül?” Nem vagy egyedül, Isten veled van! 2) Egyedül Jerikóban. Itt Isten felhasználta Elizeust, hogy megtisztítsa a város mérgezett vizét (2Királyok 2:19-22). Nem kis feladat! Nem vagy biztos benne, hogy rád szabták. Ilyenkor mondja Isten neked is azt, amit Józsuénak mondott, amikor ő lett Izráel vezetője: „…Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam…” (Józsué 1:5). 3) Egyedül Bételben. Itt Elizeust nyilvánosan megszégyenítették, de Isten igazolta őt (2Királyok 2:23-24). Bétel azt jelenti: „Isten háza”; ide megyünk erőért, bár az emberek gyakran csalódást okoznak. Mégis tovább kell mennünk Istennel, tudva, hogy ő sohasem fog cserbenhagyni. Richard Exley mondta: „Ha gyakran jöttünk Istenhez a napfényben, akkor remegő lábaink meg fogják találni az ismerős ösvényt a legsötétebb éjszakában is, mert már a második természetünkké vált az, hogy Hozzá megyünk.”

Fogadd el önmagad!

„Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Máté 22:39)

Csak akkor tudsz Isten tervének megfelelően szeretni másokat, ha egészséges módon szereted magad. Ha nem szereted magad, bizonytalanságban élsz, és mindig mások elismerését fogod keresni. Ha nem kapod meg, nagyot esel a magad szemében. Emiatt az életed messze alulmúlja a lehetőségeidet. Te vagy az egyetlen ember, akitől nem tudsz megszabadulni, tehát ha nem tanulod meg elfogadni önmagad, szánalomra méltó leszel. Állj meg, és gondold végig, mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor olyan valakivel voltál együtt, akinek a társaságát egy cseppet sem élvezted. Milyen érzés volt?

Azokat a gondolatokat és érzéseket vetíted ki másokra, amelyek önmagaddal kapcsolatosan benned vannak, akár jó, akár rossz természetűek azok. Ezért ha azt szeretnéd, hogy mások jót gondoljanak rólad, legyen jó véleményed magadról; olyan, ami Isten Igéjén alapszik, és a megfelelő kapcsolatokból táplálkozik. Kétségtelen, hogy a Biblia óva int attól, hogy túlságosan nagyra tartsuk magunkat. De ne essünk át a ló túlsó oldalára sem! Ha folyamatos ön-elutasításban élünk, azzal állandó meghívót adunk a Sátánnak, aki mindig „…mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Péter 5:8). Ne játssz a kezére!

Pál azt írja: „… énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó…” (Róma 7:18). Ez azt jelenti, hogy azok a jó dolgok, melyek mégis benned vannak, annak a bizonyítékai, hogy Isten munkálkodik az életedben. Feltétlenül méltányold hát azokat! A Biblia azt mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7). Ahelyett, hogy a hibáidra koncentrálnál, és rossz érzések töltenének el, ha magadra gondolsz, ismerd fel Isten jelenlétének, erejének és teljesítőképességének benned rejlő kincsét, és építs rá!

NE CSAK ÁLTALÁNOSSÁGBAN SZÓLVA!

„…megerősödvén a hitben… bővölködvén abban” (Kolossé 2:7 Károli)

A Kolosséban élő hívőknek ezt írja Pál az életvitelükről: „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, meggyökrezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, a miképpen arra taníttattatok, bővölkedvén abban…” (Kolossé 2: 6-7 NKJV). A harmadik és negyedik fejezetben Pál nagyon részletesen és pontosan kifejti ezt. Eugene Peterson így adja vissza Pál szavait a The Message [Az Üzenet] című bibliaparafrázisában: „Krisztus békessége hangoljon egymásra titeket… Bármit tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek… Feleségek, értsétek meg, és támogassátok férjeiteket azzal, hogy engedelmeskedtek nekik úgy, hogy az a Mestert dicsőítse! Ti férfiak, szeressétek feleségeteket! Ne használjátok ki őket! Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek! Ez mindig megörvendezteti a Mestert. Szülők, ne legyetek túl kemények a gyermekeitekkel, nehogy összetörjétek lelküket! Szolgák, tegyétek meg, amit földi uraitok parancsolnak! Ne csak annyit, amennyi éppen megteszi! Tegyétek meg a tőletek telhető legjobbat! Szívből tegyétek, igazi Uratokért, Istenért, tudva, hogy elnyeritek fizetségeteket, amikor megkapjátok az Úrtól örökségeteket… ne takarózzatok a keresztyénségetekkel, ha rosszul végzitek a munkátokat… Ti urak, bánjatok szolgáitokkal méltányosan, legyetek velük igazságosak! Egy pillanatra se feledjétek, hogy ti is szolgáltok egy Urat – Istent a mennyben! Imádkozzatok szorgalmasan! Legyetek készenlétben, legyetek éberek! …Ésszel éljetek a kívülállók között! Használjátok ki a kedvező alkalmakat, hozzátok ki mindenből a lehető legjobbat! Beszédetek legyen kedves! A cél az, hogy a legjobbat érjük el másoknál…” (Kolossé 3:15-4:6 TM). Most hagyjuk az általánosságokat! Mit mondott neked Isten konkrétan ezekből az igékből?

Az alázatosnak kegyelmet ád
    

     Noha felséges az Őr, mégis meglátja az alázatost.
     138. zsoltár 6.
    
     Isten tehát lefelé néz. Felfelé nem nézhet, mert felette senki sincs. Oldalt se nézhet, mert senki sincs vele egyenlő. Csak lefelé nézhet. Így hát minél mélyebben, minél parányibb vagy, Isten szeme annál tisztábban lát.
     Egyszóval: Isten az alázatosakra és megvetettekre tekint. Az ismeri Istent helyesen, aki ezt tudja róla. Ebből a megismerésből születik aztán az Isten iránti hűség és szeretet, amely odaadó engedelmességre kész. Az igazi alázatos nem jutalomért alázatos, hanem önzetlen készséggel. Ő maga nem is tudja, hogy alázatos. A képmutató pedig nem érti, mért késik a dicsősége. Leplezett gőgjében nem elégszik meg csekély állapotával, hanem titkon egyre feljebb vágyik. Az igazi alázat sohse tudja, hogy alázat. Ha tudná, rögtön elbizakodnék e szép erény láttán. Csak odatapad mindenestül a kicsi dolgokhoz s szüntelenül ezekkel foglalkozik. S mivel ezek vannak a szeme előtt, önmagát nem láthatja, - észre sem veheti.

    
          Mentsd meg a kevélységtől,
          Elbízott önhittségtől
          Uram, híveidet;
          Ints, hogy sokkal tartozunk,
          Méltatlan szolgák vagyunk:
          Oh adj alázatos szívet.


Bűneink a tenger fenekén

?Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket,  a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Mik 7,19).

   Isten soha nem szűnik meg szeretni, de hamarosan megszűnik haragudni. Választottai iránti szeretete természetéből fakad, haragja viszont csupán feladata elvégzéséből. Szeret, mert Ő maga a szeretet, és haragszik, mert erre a mi javunkra van szükség. De nem tud sokáig haragudni. Szívének szeretete újra felülkerekedik, könyörül népe nyomorúságán és véget vet szenvedéseiknek.
   Milyen nagy ígéret, hogy ?eltapossa bűneinket"! Legyőzi azokat. Bűneink rabszolgává akarnak tenni minket, de az Úr győzelmet ad felettük. Hamarosan megtörik erejük, mint a kánaánitáknak, de igába hajtjuk őket, hogy végül teljesen elpusztuljanak.
   Milyen dicsőséges bűneink megsemmisítésének módja is. ?Minden vétkünket", tehát az egész bűnsereget ?a tenger mélyére dobja" - csak a Mindenható karja tud ilyen csodát művelni. ?A tenger mélyére", oda, ahol a fáraó is odaveszett seregestül. Nem valami sekély vízbe veti, ahonnan a víz hullámzásától újra életre kelhetnek, hanem a tenger fenekére. Ott megsemmisülnek, a mélyre zuhannak, mint egy kő. Dicséret és hála legyen érte Istenünknek!

EGY FÉRFIÚ

"Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát." Zakariás 6,10

Amit eddig az Ige képekben mondott, most itt van egy emberben, a neve: Csemete! A betlehemi gyermekből, a Csemetéből férfiú lesz. Egy ember, akiben maga az Úr van közöttünk. "Immánuel! Velünk az Isten!" Célhoz érkeztünk. Láthatjuk Jézust, Vele foglalkozhatunk. Az örökkévalóság Atyja testet öltött Jézusban. A Zakariás 9,9 is eljut a Megváltóhoz: "Örülj nagyon Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te kirá-lyod!" Nem csak nekünk jön - személyesen neked. Minden lány a királyfit várja. Várd őt úgy, hogy jön az igazi, jön az én Királyom. A Csemetéből fa lesz. Érdekes a német fordítás, amikor Jézusról beszél, mint "Paradicsomnak szép élő fájáról", fáról beszél. Mikor a keresztről beszél, mint halott fáról, anyagról beszél. Tudjuk, mi az élő fa és mi a faanyag. Megdöbbentő volt számomra az Ige, hogy az élő fát kivágták, Csemetét kivágták, és kereszt lett belőle. Ott függ keresztalakban, kitárt karokkal az élő fa. Olyan jó, hogy ez lett a Csemetéből. Az advent vége, hogy Jézus meg akar születni szívedben. Készítetted-e Neki a helyet? Jézus eddig adta magát az Igében, Karácsonykor majd adja magát az úrvacsorában. Az ő testét és vérét fogadhatod be. Isten karácsonyi ajándékát fogadod be, amikor majd kenyér és bor képében magadhoz veszed. Aki hittel veszi, annak valóság. Azért volt advent, azért volt ítélet, repülő könyv, mérőedény, amikor mért téged, hogy elvegye a régit, és adjon egészen újat.

Eljött János, aki sem eszik, sem iszik és ezt mondják: "Ördög van benne!" Eljött az Embernek Fia, aki eszik és iszik és ezt mondják: "Ímé! A nagyétű és részeges ember! A vámszedők és bűnösök barátja!"

Máté 11,18-19

Uram!

Keresztelő János külső megjelenésével és komoly szavával egyaránt hirdette: Isten ítélete közel van. A szent Isten országába bűneivel senki be nem léphet. Ezért bűnbánatot és megtérést követelt. Te viszont Isten szeretetének gazdag ajándékaival jöttél. Olyan voltál, mint a tisztán csörgedező hűs forrás a szomjúságtól tikkadó ember számára. Mint az otthon békessége a kivert és hajszolt ember életében. Mint a megértő társ a magányosságban gyötrődő szívnek. Nem kellettek az embereknek. Mindkettőtöknek meg kellett halnotok. Jánosnak azért, mert nagyon komolyan vette az ítéletet, neked azért, mert még ennél is komolyabb volt számodra a szeretet.

Uram!

Egykor így ítéltek meg titeket az emberek. Mi ma nagyon nehéz időkben élünk. Ítélet ostora van rajtunk. Uram: taníts meg minket János szavára hallgatnunk és adj belénk megtérő szívet. Ma minden embertársunkkal együtt - annyi emberi gyűlölködés után - szeretetre szomjazunk. Uram: engedd ezt nálad megtalálnunk!

NEVÜNK AZ ÉLET KÖNYVÉBEN

       

  "Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt." (Jel 3:5)

 

  Az a kifejezés, hogy "aki győz" arra figyelmeztet, hogy mindannyiunknak győznünk kell valami felett. Aki győz, az Krisztus igazságának fehér ruhájába öltözik, s róla írja a Biblia, hogy "nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt." Ó, mekkora kiváltság győztesnek lenni, akinek nevéről maga a Megváltó tesz vallást Atyja előtt! És amikor győztesekként "fehér ruhákba" öltözünk, az Úr ugyanolyan valóságosan el fogja ismerni hűségünket, mint tette azt a korai keresztény egyház idejében. Az Úr elismerte, hogy "van Sárdisban egy kevés neved... akik nem fertőztették meg ruháikat", s mi is fehér ruhában járhatunk Megváltónkkal, mert engesztelő áldozata által érdemesnek talál arra.

  Drága barátaim, e bátorító ígéretek fényében mennyire kellene törekednünk arra, hogy olyan jellemet fejlesszünk ki, mely képessé tesz bennünket arra, hogy megálljunk az Isten Fia előtt! Csak azok tudják elviselni jelenlétének dicsőségét, amikor megjelenik "hatalommal és nagy dicsőséggel", akik igazságának ruháját öltötték fel magukra.
  Győztesnek lenni nagyon sokat jelent. Az ellenség befolyását és gonosz eszközeit állhatatosan vissza kell utasítanunk. Minden percben résen kell lennünk. Egyetlen pillanatra sem veszíthetjük szem elől Krisztust és hatalmát, mely megvéd minket a megpróbáltatás órájában. Kezünket az övébe kell helyeznünk, s így hatalmának ereje fenn fog tartani minket.
  Az Igaz Tanúbizonyság kijelenti: "adtam elődbe egy nyitott ajtót." (8. vers) Köszönjük ezt meg Istennek szívünkkel, lelkünkkel és ajkunkkal egyaránt, és tanuljunk meg úgy közeledni hozzá, mint egy nyitott ajtón keresztül, bízva abban, hogy szabadon járulhatunk hozzá kéréseinkkel, mert ő hallja azokat és válaszol is rájuk. Az ő erejébe vetett élő hit által segít nekünk, hogy erőt kaphassunk ahhoz, hogy - a győzelem biztos reményében - megharcoljuk a hit harcát. (Review and Herald, 1908. július 9.)

Szerető Mennyei Atyánk! Világíts meg minket örök fényeddel! Ámen.

Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. (Jn 3,19)

Mindannyian az Isten kegyelmére szoruló emberek vagyunk. Létünk megromlott, tudatunk és erkölcsünk lezüllött állapotban van, akaratunk rabságban vergődik. Ahogy Pál apostol figyelmeztetett: "Nincs kivétel". Mindannyian vétkeztünk, és képtelenek vagyunk helyzetünkön változtatni az Istennel való viszonyunk tekintetében. Ezért kegyelemre van szükségünk, amely kívülről tör be életünkbe, és gyökeresen átalakítja egész valónkat. Bizalommal és hittel gondolunk erre a kegyelemre, de rettegés és szorongás töltheti el a szívünket, amikor az ítéletről hallunk. Bár tudjuk, hogy Isten ítélete maradéktalanul igazságos, de az ítélet mindig magában hordoz egyfajta bizonytalanságot, amely abból fakad, hogy nem tudhatjuk, mi lesz a ránk vonatkozó ítélet végkimenetele. De a legmélyebb ellenállást mindenfajta ítélettel szemben az a gondolat váltja ki, hogy az ítélet is kívülről méretik ránk, egy felsőbb hatalomtól, amelynek ki vagyunk szolgáltatva. Ez az igeszakasz azonban lerombolja ezt a téves nézetet. Az ítélet azt jelenti, hogy eljött a világba - hozzánk, mindannyiunkhoz - a világosság, Krisztus. Ez a világosság a világon mindent olyannak mutat, amilyen valójában. Minden rejtegetett titok napvilágra kerül. Ez az igazság pillanata, amikor mindenki saját maga láthatja Krisztus világosságában, hogy milyenek voltak cselekedetei, emberi kapcsolatai, érzései, gondolatai, személyiségének önmaga előtt is lehazudott mélyrétegei. Láthatóvá lesz, ami addig sötétben volt. Ezért mondja Pál, hogy mindenkinek magának kell számot adnia cselekedeteiről az Isten előtt.

Urunk, Istenünk! Hálát adunk, hogy szívünket igéd világosságával töltöd be, hogy a te fényed erejével elfordulhassunk saját lelkünk sötétségétől, és a te tanításodat követve megtisztult szívünkből cselekedhessük a jót mindenkor a te dicsőségedre. Ámen.

Hogy mi fiak lehessünk

    Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.             — Galata 4,4. 5.
A megtestesülés célja az volt, hogy az ember jogot kaphasson arra, hogy Isten gyermekévé legyen. (Ján. 1,12)
Az ember egyedül úgy válhat Isten gyermekévé, ha megkapja Isten természetét; ezért Krisztus eljött, hogy az ember megkaphassa az örök életet. (Ján. 10,10. 1Ján. 5,11. 12.) Az ember pedig csak azután kaphatta meg az örök életet, miután törvényesen meg lett szabadítva a sátán hatalmából. (Kol. 1,13. 14.)

?Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért parancsolom én néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.?

(V.Móz. 15:11)

?Isten az egész emberiségnek szánta a megváltás lelki és testi áldásait. Sokan zúgolódnak Isten ellen azért, mert a világ tele van ínséggel és szenvedéssel. Azonban az sohasem volt az ő terve, hogy ezek a szomorú állapotok uralkodjanak. Nem ő tervezte úgy, hogy az egyik ember bővelkdejék az élet fényűzésében, miközben a másik embernek a gyermekei kenyérért sírnak. Ő a jóindulatú adományozás Istene. Javakkal látta el e földet, mindenki számára elégséges és bőséges mértékben. Az a terve, hogy valamennyi teremtményének a szükségletét betöltse az ő megbízottain keresztül, akikre e javak kezelését bízta.

Sok hitvalló keresztény azonban, ahelyett, hogy szétosztaná az Úr ajándékait, a maga rövidlátó érdekeibe burkolózik és önző módon visszatartja embertársaitól ezeket az áldásokat. Miközben Isten elárasztja a földet az ő adományaival és megtölti a föld raktárait az élethez szükséges javakkal, mégis ínség és nyomor ütközik a szemünkbe mindenfelé... Az állítólagosan keresztény világban annyit költenek a pazarló hivalkodásra, hogy abból el lehetne látni az összes éhezőt, sőt mi több, fel lehetne ruházni minden mezítelent. Sokan vallják Krisztus nevét, miközben önző élvezetekre, erős italok-ra, költséges csemegékre, pazar házakra, bútorokra és ruhákra költik az ő pénzét. Ugyanakkor a szenvedők alig kapnak egy-egy sajnálkozó pillantást, együttérző szót... Micsoda nyomorúság él az úgynevezett keresztény országok szívében! Gondoljatok a szegények életkörülményeire nagyvárosainkban... Van aki azt gondolja, elég ha pénzt ad erre a célra. Ez azonban tévedés. A pénzadományok nem tölthetik be a személyes szolgálat szerepét. Helyes, ha adunk a javainkból és adhatnánk még sokkal többet is. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségeinkhez mért személyes szolgálatot vár el valamennyiünktől.?

(Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 557, 580. l.)

Ragaszkodj az elhívásodhoz

Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát… Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az Ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte.

– 2 Timótehus 1:6,9

 Azt végzed, amire Isten elhívott?

Ha eddig nem gondolkoztál ezen, akkor talán különös kérdésnek tűnik. Talán kísértést érzel arra, hogy megvond a vállad, és azt mondd: „Ó, engem igazából nem hívott el Isten semmire. Nem vagyok pásztor, tanító, sem másmilyen szolgáló… Gondolom, – ahogy te mondanád – én csak egy kisujj vagyok Krisztus Testében.”

Hadd mondjak neked valamit: nem számít, ki vagy, Isten szent elhívást adott neked. Arra teremtett, és rendelt téged, hogy betölts egy szükséget Krisztus Testében, amelyet senki más nem tudna úgy betölteni, mint te.

Lehet, hogy arra hívott el Isten, hogy sikeres legyél az üzleti életben, és ezzel támogatni tudd anyagilag az Evangélium terjesztését világszerte. Lehet, hogy imádságra és közbenjárásra kaptál elhívást. Talán gyógyító szolgálatra a lakóhelyeden. De mindegy, mire irányul az elhívásod, mindenképpen fontos, és követned kell!

Ha te is olyan vagy, mint sok hívő, akiket ismerek, akkor talán hagytad, hogy az életedet annyira kitöltsék más dolgok, hogy egyszerűen nincs időd az elhívásod beteljesítésére. Talán annyira elborítanak az életed dolgai, hogy nem tudod elképzelni, hogyan férhetne bele még valami.

Az évek során egy pásztor barátom olyan sokféle szolgálatba bonyolódott bele, hogy majdnem összeomlott a teher alatt. A túlhajszoltság majdnem az életébe került. Végül egy éjszaka az Úr szólt hozzá, és azt mondta: „John, nem az elhívásod az, ami majdnem megölt téged, hanem minden más, amit hozzáadtál.”

Nekem is foglalkoznom kellett ezzel a saját életemben. Abba kellett hagynom bizonyos dolgokat, amelyet csak kötelességből végeztem. Meg kellett fegyelmeznem magam, hogy csak azt tegyem, amire Isten elhívott engem.

Határozd el magad, hogy imádkozol, és eltávolítod azokat a plusz dolgokat az életedből, amelyekre a saját akaratodból vállalkoztál. Gerjeszd fel Isten ajándékát, ami benned van. Kerülj vissza abba, amire elhívott.

Végül is, az elhívásod létfontosságú. Szent… és a tied. Soha ne hagyd, hogy elillanjon tőled.

Igei olvasmány:  ApCsel 9:1-20

TAPASZTALAT VAGY KIJELENTÉS

"Mert az Isten Szellemét vettük, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk" (1Kor 2,12).

Maga a megváltás a valóság, nem annak a megtapasztalása. De a megváltásnak nincs addig jelentősége számomra, amíg nem szól hozzám az én tudatos életem nyelvén. Amikor felülről születtem, Isten Szelleme megszabadít önmagamtól és azonosít engem Jézus Krisztussal. Ha tapasztalataimnál maradok, akkor azok nem a megváltás alapján jöttek létre. Az méri le, hogy a megváltás hozta-e létre megtapasztalásaimat, hogy mindig szabad maradok-e önmagamtól és nem a tapasztalataimat veszem a valóság alapjául, hanem magát a valóságot látom, amely megteremtette ezeket a tapasztalataimat. Nincs a megtapasztalásaimnak semmi értéke akkor, ha nem tartanak meg engem a forrásnál, Jézus Krisztusnál.

Ha a Szent Szellem erejét arra próbálod korlátozni magadban, hogy egyéni megtapasztalásokat teremtsen benned, észreveszed majd, hogy a Szent Szellem minden köteléket széttép és újra visszavisz a történeti Krisztushoz. Ne táplálj olyan élményt magadban, amelynek nem Isten a forrása és nem az Istenben való hit az eredménye. Úr-e Jézus Krisztus az élményeid felett, vagy azokat teszed úrrá fölötte? Van-e olyan tapasztalatod, ami drágább neked Uradnál? Neki úrrá kell lennie fölötted, ezért ne végy figyelembe semmilyen élményt, amely felett nem Ő uralkodik. Eljön az idő, amikor Isten maga tesz türelmetlenné élményeiddel szemben és ezt mondod: "Mindegy, hogy mit tapasztaltam meg, de Krisztusban, Uramban bizonyos vagyok."

Légy könyörtelen magaddal szemben, amikor elmúlt tapasztalataidról beszélnél. Az a hit, amely biztos önmaga felől, nem hit. Csak az a hit igazi, amely Istenben bizonyos.