Az élet szépségei...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Megállítasz most is, s azt akarod, hogy fontos dolgaimat félretegyem, s csak Rád figyeljek. Jól tudom Uram, hogy Te nem válogatsz a módszerekben, számodra csak az a fontos, hogy én is Hozzád térjek. Kérlek, szánj meg engem! Könyörülj esendőségemen, gondolataim zárt világát Te nyisd meg, hogy felfedezzem az Élet Teljességét Tebenned, s örömmel tudjam szolgálni mindazokat, akiket mellém adtál, s naponta elém hozol! Ámen

Ó URam, segíts meg!

Zsolt 118,25

Nehéz helyzetben a kevésbé vallásos ember is felsóhajt: "Ó Uram!" Nehézségeink, szorult helyzetünk ajkunkra szüli a szót, amely mögött az érzés húzódik: most segítség kell! Vannak nagy "öntudatosak", akik csak magukban hisznek, csak magukra számítanak, s maguk oldanak meg mindent - a maguk módján. Vannak azonban élethelyzetek, amikor mindenki elbizonytalanodik. Ha mégse, akkor kőből van a szíve...

Ilyenek azok pillanatok, amikor az elmúlással találkozunk. Ezekben a napokban gyertyák és mécsesek milliói égnek a temetőkben. Elhunyt szeretteinkre gondolunk most, s egy-két napra megelevenednek az elhagyatott temetők is. Különös esték ezek, a megszámlálhatatlan sok vibráló gyertyaláng néma kiáltása ilyenkor a betonlelkűeket is megtöri - ha csak kis időre is. A "Meddig még?" a "Hova tovább?" a "Miért?"-ek éjszakái ezek. Ilyenkor ütközünk az elmúlás ólmos gondolataival, a múlttal, ilyenkor menekülünk vissza egy kicsit a gyermekkorunkba, amikor még minden olyan egyszerű volt, nemcsak azért mert gyermekek voltunk, hanem azért is, mert akkor még ők, édesapánk és édesanyánk - még voltak. A "most-nincsenek" torokszorító érzését csak azok ismerik, akik egyedül maradtak, akik számára a hiány fájdalma elmossa a határt, s a nem látható világ érzései erősebb valóságnak tűnnek, mint a látható világé...

Ó URam, segíts meg! - kiált a zsoltáros, s vele együtt sóhajtunk mi is. Szükségünk van segítségre, mert mi már beismertük: egyedül nem megy. Próbáltuk ugyan, de megtanultuk - erőnk igencsak véges, a magunk eszével, tehetségével az igazán fontos dolgokat megválaszolni nem vagyunk képesek. Kell a Pártfogó, kell a Vígasztaló! A felülről alá szálló Lélek, Aki nélkül elveszünk a hétköznapok forgatagában. Beismerni, hogy kell a segítség - nem a gyengeség, hanem a belátás jele. Be-, s meglátjuk azt, amit sokan nem akarnak elfogadni: az Isten - Isten! Alfa és ómega, Minden Mindenekben. Ő a Halál URa, és Ő az életé is.

Gyertyaláng életünk gyorsan a végére ér, hamarabb, mintsem gondolnánk. Ezért fontos nekünk az előrement üdvözültek (keresztségben elhunytak) ünnepe, a Halottak napja. Ilyenkor gyertyát gyújtani, s figyelni a csendben közeledő Istenre a teljes élet felé vezető őszinte próbálkozás, amit Isten soha nem hagy válasz nélkül. Gyújtsunk hát meg egy gyertyát önmagunkért...

Emlékezés...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm Neked életemet, s az erőt, amit adsz hozzá naponta. Áldalak Téged a múltért, dicsőítelek a jelenért, s fohászkodom Hozzád a holnapért... Kegyelem Istene légy velünk! Ámen

Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

1 Kor 13,1

Zengő érc, pengő cimbalom... hideg hangok ezek. Nem a csengésük ereje, mélysége és magassága az, ami "lelketlenné" teszi őket, hanem a harmónia hiánya! A harmónia görög eredetű szó, s azt jelenti: belső béke, kiegyensúlyozottság. S mikor vagyunk kiegyensúlyozottak? Csakis akkor, ha életünknek megvan a maga szimmetriája! A szimmetria szó meg a szintén görög szümmetronból származik, aminek az általános jelentése: arányos, harmonikus.

Kár, hogy a harmónia hiányát, életünk szimmetriájának - azaz Isten képének rajtunk keresztüli tükrözését -, fontosságát csak akkor vesszük észre, ha veszteségeinkkel kell megküzdenünk. Addig, amíg van mellettünk valaki, aki nagyon fontos nekünk, eladdig elhordozzuk a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is, de ha teljesen egyedül maradunk, akkor nagyon nehéz a felállás a "vert helyzetből", szinte reménytelen próbálkozás ez annak, aki nem kapaszkodik bele Teremtőjébe...

A novemberi szelek, a hideg, az egyre csapadékosabb és rövidülő napok különössé teszik e hóeleji kettős ünnepet, mert minden emlékezés ünnep is egyben. Beda Venerabilis/Szent Beda írja a Mindenszentek-kel kapcsolatban: "E mai napon, szeretteim, mind valamennyi szenteknek emlékezetét egy közös ünneplésnek vígságával üljük. Mert hitvallásuk minél szilárdabb volt a szenvedésben, annál ragyogóbb most a tisztességben... Lépjünk mi is erre az útra, siessünk a mennyei hazába, melynek polgárai közé felvétettünk!" A veszteséget feldolgozni mindannyiunknak magunknak kell, de egyéni küzdelmeinkben mindig megerősítő, ha tudjuk, ha érezzük, hogy mások is ugyanazt az utat járják, mint mi. Kicsit másképpen, más tempóban - ki előbbre, ki hátrébb -, de az út ugyanaz: a múlandóság útja.

A múlandóság nagy küzdelmét mindenki a "maga módján" harcolja meg. Van, aki pánikba esik, hogy életének második felébe érkezvén másképp lát dolgokat, s legfőképpen másképpen értékeli élete első felét, de olyan is van, aki felszabadul, mert teljesítette "generációs kötelezettségeit", s végre foglalkozhat olyan egyéni dolgokkal, melyek korábban háttérbe szorultak. Ha mindehhez még az is megadatik, hogy gyönyörködhet gyermekei életes röptében, ha részese lehet örömeiknek, sikereinek, akkor megélheti a harmóniát, azt hogy az élet szép... mert Isten azt szépnek és jónak teremtette.

A mindenszenteki tömeges temető-járás, szeretteinkre való emlékezés egyben mindig saját múltunkkal való találkozás is. Megfürödni a múltban mindig tanulságos, s ha az nem mindig csak konfrontáció a bűnökkel és a mulasztásokkal, akkor erőt ad a holnapokban. Abban a holnapba, ami még nem a mienk, csak magunknak hisszük, de valójában csak ígéretben kapjuk a JóIstentől. Azt, hogy a holnap hoz-e holnaputánt még itt és most nem tudjuk, de arról hitben megbizonyosodhatunk, hogy utunk végén mindannyiunkra vár a Szeret Istene...

Erőért, s szeretetért.

A mai nap imádsága:

Uram! Nehézségeim közepette hajolj le hozzám, s védelmezz szereteteddel! Ámen.

Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát,

amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.

Ef 6,16

Rossz emlékezetű hidegháborús időkben érdekes fogalom uralta a világpolitikát: a békeharc... Önmagában is ellentmondásosnak tűnő szóval állunk szemben, ami kérdéseket vet fel: lehet-e a békével harcolni illetve minden harci eszköz megengedhető-e az ún. béke megtartásáért? A pajzs egyértelműen passzív védelmi eszköz, de milyen is a jó pajzs? A római birodalomban rendszeresített pajzsok fából készültek, melyek bőr illetve lemezborítást kaptak. Ha tüzes nyilvessző fúrodott is bele, lángra nem lobbant, hiszen az éghető fa a borítás alatt volt, ott pedig már nem volt elegendő oxigén az égéshez...

Pál innen veszi a példát, római katonákat és harci felszerelésüket gyakran szemügyre vehette. Hasonlata kiváló: a gonoszság valóban nyílsebesen ér célba. Ha talál, iszonyatos fájdalmat okoz, s ráadásul megégeti a környezetet is, s fojtogatú füstjéről ne is szólva. "Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát" - tanácsolja Pál. Ha nem teszed, kiszolgáltatottá válsz. Minden nyílvessző elől csak akciófilmek hősei térnek ki, a valós életben más a helyzet - szinte egyidőben halljuk a gonosz nyilvesszőjének a süvítését és érezzük a hasító fájdalmat. Menekvést csakis a hit pajzsa adhat.

De milyen hitről van itt szó? Nyilvánvalóan nem a magamban valóról, hanem az Istenben bizakodóról. Evangélikus himnuszunk, az "Erős vár a mi Istenünk" így mondja egyik sorában: "ha Ő velünk, ki ellenünk?" Ha Isten velünk van, akkor a halál sem rémíthet meg, de ha Őt kizárjuk életünkből, akkor mindentől félhetünk, meg annak az ellenkezőjétől is. A hitet kategorizálni csak az ember akarja, Isten a hitet nem ember-kitalálta skálával méricsgéli. Ezért nincs sok értelme az emberi okoskodásnak a hit dolgaival kapcsolatban. A hit ugyanis nem teljesítmény, hanem létforma. Olyan állapot, amiben ha valaki él, csak egy szót tud rá mondani, hogy érzékeltesse személyes életének biztonságát: kegyelem. A hit pajzsa nem életfilozófiákból készült, hanem az Isten szeretetének (kereszt)fájából. Felvenni nem botorság, hanem bátorság, a hívő élet nagy-nagy kiváltsága.

Fájdalom...

A mai nap imádsága:

Istenem! Köszönöm, hogy szereteteddel vigasztalsz, s kegyelmeddel támogatsz! Ámen

   

...és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.

Jel 7,17c

Sokak számára a Mindenszentek (régiesen mindszent) ünnepe nem sokat jelent, de a Halottak napja - főleg 2001 óta, amióta újra munkaszüneti nap - szinte kivétel nélkül megmozdítja mindenki lelkét... A régiek vélekedése szerint ez a nap az elmúlt esztendőben elhunyt lelkeké, mely elképzelés köré szinte minden népnek valamilyen szokása alakult ki. Van, ahol komolyan igyekeznek ajándékokkal kiengesztelni/segíteni az előrement lelkeket, mert a néphagyomány szerint ezen a napon mennek át a lelkek a Holtak Birodalmába...

Ha a népi vallásosságot meg is mosolyogja a ma embere, ebben a modern korban is a veszteség az veszteség. A lélek fájdalmát ma sem szüntetik meg az emberi okoskodás szülte szép gondolatok, ahogy régen se. Fájdalmat enyhíteni az idő is csak egy kicsit tud, megszüntetni azonban sosem képes. Erre egyedül az Istennek van hatalma. Egyedül Benne nyugszik meg a nyughatatlan lélek, egyedül az Ő szeretetében van megelégítés és békesség.

Jelenések könyvének vigasztalása, hogy az Isten - majd akkor és ott(!) - letöröl szemünkről minden könnyet. Minden, ami itt a földi létben megszakadt, eltörött, véget ért, elraboltak, tragikusan kiszakadt - az odaát befejezésre talál; s amit az Isten befejez, az mind jó és megnyugvást adó, mert minden űrt, ami a lélekben eladdig tátongott - betölt.

Veszteségeinket nemcsak a halálhoz köthetjük. Amit meg tudnánk cselekedni életünk nekünk rendelt néhány évtizedében, de mégsem(!) tesszük, az is nagy fájdalmat okoz, hiszen tátongó ürességet hagy maga után... "Bűn nemcsak a rossz megcselekvése, de a jó elmulasztása is!" Éppen ezért nem hiábavaló az évenkénti gyertyagyújtás a temetőkben, s nem hiábavalóak az emlékezés csöndes percei.

Halottak napjának szomorúsága minden embert az Élet örömeire figyelmeztet: Tégy jót, amíg lehetőséged van rá! Szeress, amíg teheted, hozz áldozatot a tieidért, amíg lehetőséged van rá! Töltsd meg istenes tartalommal napjaidat, amíg tart a kegyelem ideje...

Halál és élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Áldott légy a mai nap minden öröméért és küzdelméért, melyekben megmutatod gondviselő jóságodat! Ámen.

   

Erős bátorításunk van nekünk,

akik odamenekültünk,

hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.

Zsid 6,18b

Ezekben a napokban élettel telnek meg a temetők. Esténként megannyi pislákoló láng világítja meg a sírkövek megfakult betűit, a feledés homályát egy-két napra oldja az emlékezés gyertyalángja? Emlékezés mindig erőt ad, bár olykor fájdalmas. Ilyenkor felszakadnak a gyógyultnak hitt régi sebek, az intenzív emlékezésben megelevenedik mindaz, ami jó volt, s persze az is, ami rossz? Újra érezzük azok közelségét, akik a kedvesek voltak számunkra, de már nem lehetnek közöttünk?

Ezekben a napokban, amikor tömegek zarándokolnak szeretteik sírjához, mindenki számára kiderül a halál egyetemlegessége. Senki nem bújhat el előle, senki nem válhat mentessé attól, hogy kényszerűen átélje veszteségét. Előbb vagy utóbb, de mindenkinek rá kell döbbenie: Az élet legnagyobb fájdalma a halál... A megváltoztathatatlan keserűségén nem képes mindenki ?túllépni?. Tiltakozás, düh, agresszió ? kifelé vagy befelé ? hasztalan, a fájdalom nem akar elmúlni, mert nem múlhat el. Gyötrő erejéből jelentősen veszíthet, de meg nem szűntetheti semmi, csak a személyes kimenetel ebből a világból.

A temető különleges hely itt (még) respektálják az emberek egymást, tekintettel vannak egymásra - többnyire. Nem úgy az életben! Ott hiányzik a részvét, az együttérzés, a temetőn kívül alapvető hiánycikk a kooperációs készség... az egyéni vesztéségeink terhe azonban közösséget kovácsol - olykor vadidegen emberek között is. A Halál nagy úr! Rádöbbent minket arra - lehet, hogy csak akkor, amikor félelmetesen sötét árnyéka először rávetítődik életünkre -, hogy "kooperálnunk", azaz együtt kell dolgoznunk az Istennel. Nem ellene, hanem Vele! - ez a megtérés nagy bölcsessége.

Belekapaszkodni az Istenbe nemcsak különleges alkalmakkor - temetőt járva - lehetséges. Minden egyes napunk, mely elhamvad a múlandóság oltárán egyedülálló és soha vissza nem térő lehetőséget kínál az Istennel való együttjárásra. Communio viatorum, azaz: úton levők közössége. Így hangzott és hangzik ma is a krisztuskövető egyház önmeghatározása. Ezért ha utainkat járjuk - egyedül vagy párban - ne feledjük el soha: minden út egy helyre vezet! A hitetlenek szerint a temetőbe, a hívők szerint az Istenhez...

Veszteségeink...

A mai nap imádsága:

URam! Tudom, hogy Te akkor is adsz, amikor elveszel, s oda is juttatsz, ahol kegyelmed semmilyen gyümölcsöt nem terem. Könyörülj meg mindannyiunkon! Ámen

  

Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre.

Napjaim gyorsabbak a futárnál, elszaladnak, nem látnak semmi jót...

Jób 910-11 és 25

A születés örömteli csodája, s a gyászos elmúlás közé szorult rövidke néhány évtizedes életünkben minden évben van egy nap, amikor különösen is az elmúlásra gondolunk... Így október végén, november elején, amikor megpezsdülnek a temetők, s esténként gyertyák ezrei remegve sóhajtanak bele a vaksötét éjszakába - borzongatóan szép, s egyben fájdalmasan szomorú is ez, hiszen a veszteség fájdalmára emlékeztet - alig van ember, aki néhány gondolat erejéig ne gondolna saját elmúlására se...

A halottak életet nyomorító kultusza nem vezet sehová sem, de jó, hogy van egy nap, ami - munkaszüneti nap lévén; éppen 10 éve(!) -, félreérthetetlenül szembesít mindenkit saját végességével is. De mire is jó ez, emlékezni a halálra? Minek évenkénti rendszerességgel feltépni a veszteség soha be nem gyógyuló sebeit? Nem elég nekünk éppen az a tudat, hogy egyszer úgy is ki kell mennünk ebből a világból?

Nos, saját végességünk elemi felismerése - mert általában nem azzal a tudattal fekszünk le, hogy holnap nem ébredünk fel - felértékeli számunkra az életet. Annak belátása, hogy a mai nap soha vissza nem térő alkalom arra, hogy szeressünk, hogy rámosolyogjunk környezetünkre, a múlandó pillanatba örökkévaló értékeket sző bele! Így válhatnak tartalmassá a hiábavalónak elkönyvelt percek, s így pattannak ki lelkünkben az Isten által belénk vetett a reménység-magvacskák...

Életünk különösen is fájdalmas pillanatai azok, amikor emberi szemmel nézve a holnap, s holnapután minden reménysége szertefoszlik... Isten gondviselésébe vetett hitünk azonban átível földi létünk utolsó korlátján is, hiszen akinek szívében a krisztusi szeretet dobog, annak nem megmosolyogtató naiv kijelentés a temetőkapuk gyakori felirata, hanem e világban erőt adó, megtartó bizonyosság: Feltámadunk!

A te dolgod az Úr dolga

Az Úré az igaz mérleg és mérőserpenyő, az ő művei a zacskóban tartott súlyok. Példabeszédek 16:11



Isten nem adja áldását a becstelenségre. A Biblia azt mondja, hogy az Úr megköveteli a korrektséget minden egyes üzleti alkuban. Ez kiterjed a fizetésre, vásárlásokra és adókra is.

Ha azt szeretnéd, hogy az Úr megáldja a pénzügyi helyzetedet, akkor becsületesnek kell lenned. Nem csaphatod be az embereket. A nem becsületes bevétel gonddal jár - mindig.

"Az ÚR áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni." (Példabeszédek 10:22)

Találkoztál olyan valakivel, aki jó pénzt keresett, de ez csak bajt hozott magával? Mindig azt fogod aratni, amit elvetsz. Ha becstelen vagy másokkal, akkor ez valamilyen módon viszajut hozzád. Ha azt hiszed, hogy nem derült ki, akkor tudd meg hogy az óra ketyeg. Isten becsapását nem lehet megúszni.

Légy becsületes a pénzügyeidben: "Az ÚR áldása gazdagít meg…" (Példabeszédek 10:22).

Egyedül Isten adhat anyagi biztonságot

"Hanem gondolj arra, hogy Istened, az ÚR ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is." (5 Mózes 8:18.)



Ahogy elkezded a következő évtizededet, fontos, hogy tudj bízni Istenben a pénzügyeid terén. Ha azt szeretnéd, hogy Isten megáldja a pénzügyeidet, fókuszálj továbbra is arra az igazságra, hogy ő az anyagi javaid forrása, és ő az, aki gondoskodik a szükségleteidről.

De mit is jelent ez? Azt, hogy nem a munkáltatódtól várod a biztonságot. Nem is a megtakarításaidtól. Vagyis a szükségleteid betöltését nem mástól várod, mint Istentől.

Hadd magyarázzam el, mire gondolok. Amikor megnyitom a csapot, nem gondolom azt, hogy a víz a csapból jön. Tudom, hogy a víz valójában a víztározóból jön. Hozzám azonban a csapon keresztül jut el. Hasonlóképpen a bevételt, amit Isten szán nekem, a munkán vagy valami máson keresztül kerül hozzám.

De a forrása Isten.

Ha egy bankszámlában bízol, azt elvehetik tőled. Ha a megtakarításaidban bízol, elveszítheted. Az egyetlen és valódi biztonságot abban találod csak meg, ha bízol Istenben. Ő a kezdete a pénzügyeidnek. És ő az egyetlen és igaz forrása az anyagi javaidnak.

Ez azt jelenti, hogy nincs okod aggódni amiatt, hogy melyik csapot használja a szükségleteid betöltésére. Tulajdonképpen Isten azt mondja: "Ha elzárom az egyik csapot, egyszerűen ki tudok nyitni helyette egy másikat. Ha elvesztesz egy munkát, tudok adni neked másikat. Én vagyok a forrásod, nem a munkád. Még csak nem is a bankszámlád."

Nem szolgálat ÁLTAL, hanem szolgálatRA lettünk megváltva

"Mert ő szabadított meg minket, és kiválasztott az ő szent munkájára, nem azért, mert kiérdemeltük volna, hanem az ő terve alapján."
(2 Tim. 1:9, LB alapján)


Isten azért szabadított meg, hogy szolgáld Őt. A Biblia mondja, "Mert ő szabadított meg minket, és kiválasztott az ő szent munkájára, nem azért, mert kiérdemeltük volna, hanem az ő terve alapján." 2 Tim. 1:9 (LB alapján)

Isten megváltott, hogy az ő "szent munkáját" végezhesd. Nem szolgálat ÁLTAL, hanem szolgálatRA lettél megváltva. Isten Királyságában van számodra egy hely, egy cél, egy szerep és egy rendeltetés, amit be kell töltened. Ez ad jelentőséget és értéket az életednek.

Jézus a saját életével fizetett azért, hogy kifizesse az üdvösségedet. A Biblia emlékeztet minket, "Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben." (1. Kor. 6:20)

Nem bűntudatból, félelemből vagy kötelességből szolgáljuk Istent, hanem örömmel és mély hálából azért, amit értünk tett. Neki köszönhetjük az életünket. A megváltás által a múltunk megbocsáttatott, a jelenünk értelmet nyert és a jövőnk biztonságba került. Pál ezeknek a hihetetlen ajándékoknak a fényében a következőre jutott: "Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek." (Róma 12:1)

János apostol azt tanította, hogy a mi szerető szolgálatunk mások felé azt mutatja, hogy valóban megváltottak vagyunk. Azt írja, "Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket." (1. János 3:14a)

Ha nincs bennem szeretet mások felé és vágy mások szolgálatára, ha csak a saját szükségleteimmel vagyok elfoglalva, meg kell kérdeznem magamtól, vajon Krisztus valóban ott van-e az életemben... Egy megmentett szív akar szolgálni!

Beszéljünk róla!

* Hogyan változik meg a szolgálatod, amikor hálából szolgálsz és nem bűntudatból?
* Mit gondolsz, Isten szerint hogyan kellene használnod a testedet, hogy őt dicsőítsd?

A pillangóhatás

„Ne vessétek meg a kicsiny kezdetet, mert az Úr örül, ha látja, hogy elkezdődik a munka…” (Zakariás 4:10 NLT)

Hallottál már a pillangóhatásról? Ez a fizikában használatos kifejezés arra vonatkozik, hogy egészen kicsi változások a kezdeti feltételekben (például egy pillangó szárnycsapása) befolyással lehetnek az időjárásra több ezer kilométer távolságban. Képzeld csak el – egy törékeny kis pillangó megváltoztathatja egy másik kontinens időjárását! Ha nem rezdítette volna meg a szárnyát, akkor az időjárási rendszer egészen másként alakult volna. Mit tanulhatunk meg ebből? Lehet, hogy időnként teljesen jelentéktelennek érzed magad, törékenynek, mint egy pillangó. Úgy tűnik, hogy csak csapkodsz a szárnyaddal, és közben egyedül vagy, aki kiáll az igazságért és a becsületért a munkahelyeden vagy otthon. Azt kérded: „Mihez kezdhetnék én egy ilyen nagy problémával?” Sokkal többet, mint gondolnád! A hited, a szavaid, a tetteid, az imáid, a példád, a kedvességed és a kitartásod által Isten ereje kiárad és a mennyei erők dolgozni kezdenek a helyzeten. Isten szeret olyan dolgokat használni, amiket mi jelentékteleneknek tartunk, például Mózes botját, amivel kettéválasztotta a Vörös-tengert, vagy Dávid parittyáját, amivel legyőzött egy óriást, vagy egy fiú uzsonnáját, amivel ezreket táplált. Csapkodó szárnyaid olyan változásokat indíthatnak el, amelyek örökre hatással lesznek a körülötted lévők életére. Jézus azt mondta: „Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen” (Máté 17:20). Nem a mag méretén múlik a dolog, hanem Istenen, aki a növekedést adja. Nem az ima a lényeg, hanem Annak hatalma, aki az imákra válaszol.

Amikor Isten elhatároz valamit

„Mert ha én, az Úr, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül.” (Ezékiel 12:25)

Két lehetséges magyarázata van annak, ami az észak-karolinai Swan Quarter-ben történt 1876-ban. Vagy a legelképesztőbb véletlen egybeesés, vagy szó szerint isteni beavatkozás volt. A helyi metodista gyülekezet új templomot akart építeni, így amikor valaki felajánlott nekik egy telket az Oyster Creek úton, elfogadták. Mivel alacsonyan fekvő terület volt, a kis erős, fehér vázas templomot magas tégla alapra építették. Néhány nappal később vihar csapott le a kisvárosra, és azok, akik látták az Oyster Creek utat, valami csodálatos dolognak lettek szemtanúi. A templomépület sértetlenül úszott a vízen! Az áradás felemelte a talapzatáról, és lefelé úsztatta az úton. Megpróbálták valahogy kikötni, de a templom tovább úszott. A városka közepén, miközben tucatnyi ember nézte tehetetlenül, váratlanul élesen jobbra kanyarodott, és így folytatta útját. Végül hasonló határozottsággal letért az útról, és egyenesen egy üres telek felé vette az irányt, majd a közepén megállt. Az ár végül levonult, de az épület még most is ott van. Már 130 év is eltelt azóta, hogy a templomépület, mely ma a Gondviselés Metodista Templom (Providence Methodist Church) néven ismert, elhajózott a város legkedvezőbb fekvésű telkére. Ami ebben igazán csodálatos, az a következő: az a telek, ahol a templom megállapodott, éppen az a telek volt, amit a gyülekezet korábban kiválasztott az építkezésre, de a telek tulajdonosa, Sam Sadler, visszautasította vételi ajánlatukat. Az árvizet követő reggelen odaajándékozta a birtoklevelet a lelkésznek.

„Mert én vagyok az Úr. Én szólok, és amit kimondok, valóra válik” (Ezékiel 12:25 NKJV). Nem férhet hozzá kétség: ha Isten elhatározza magát, semmi sem állhat az útjába!

JÉZUS NYOMÁBAN

„Krisztus… nyomdokait kövessétek” (1Péter 2:21)

Ha Jézus lábnyomát akarod követni, figyeld meg a következő dolgokat vele kapcsolatban: 1) Ő sohasem cselekedett elhamarkodottan. Döntéseit nem a környezet nyomására hozta meg. A gyakorlott tárgyalók tudják, hogy a várakozás fegyver; aki nagyon siet, általában rosszul jár az egészségben. A várakozás felfedi a tervek gyengeségeit és a körülötted élők indítékait. A legnagyobb hibák a türelmetlenségből adódnak, tehát gondolkodj hosszú távra! 2) Tudta, mikor kell dolgoznia és mikor pihennie. Amikor viharba kerültek a Genezáreti tavon, a tanítványok küszködtek, de Jézus aludt. A Gecsemáné kertben a tanítványok aludtak, de Jézus küzdött. Azért, mert tudta, hogy mikor dolgozzon és mikor pihenjen. Ahhoz, hogy Isten akaratát tudd tenni, és ne égj ki, meg kell tanulnod annak a titkát, hogy mikor kell cselekedni, és mikor kell bízni, mire kell figyelmet szentelni, és mit kell Isten kezében hagyni. Senkinek sem volt több dolga, mint Jézusnak. Mindenki akart tőle valamit. Minél sikeresebb vagy, annál több ember próbál meg elérni. Jézus időnként magányosan elvonult, hogy feltöltekezzen. Megértette, hogy nem tud adni, ha nincs miből. A munka adást jelent, a pihenés elfogadást. Jézus értette az egyensúly fontosságát, ezért tudott olyan sok mindent véghezvinni három rövid év alatt. Ha kipihent vagy, tisztábban tudsz gondolkodni, jobb döntéseket hozol, biztos szemmel nézed az életet, több mindent tudsz véghezvinni kevesebb idő alatt, és amit építesz, az fennmarad. Hagyj fel hát az őrült rohanással! Kövesd Jézus lábnyomát – ami azt jelenti, hogy vezetnek, nem pedig hajszolnak!

Jézus tudta, hogy nem kell bizonyítania, nem kell igazolnia magát. A keresztnél a kételkedők ezt mondták: „… ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről”! (Máté 27:40 Károli). Mi volt erre a válasz? Nem engedte, hogy az emberek véleménye megfélemlítse, vagy változtasson tervein. Nem volt szüksége az emberek elismerésére, hiszen már az övé volt Atyjáé: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3:17). Jézus nem vesztegette az idejét arra, hogy válaszoljon bírálóinak. „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott” (Máté 27:14). Jézus válaszolt az éhségre, a szükségekre, válaszolt a keresőknek, de nem válaszolt azoknak, akik csapdába akarták csalni. Semmivel sem tartozol azoknak, akik bírálnak. „Az ostoba füle hallatára ne beszélj, mert csak megveti okos szavaidat” (Példabeszédek 23:9). Tudod, miért nem építettek soha emlékművet a kritikusoknak? Mert ők csak nézők, nem aktív szereplők! Jézus nem a múltra figyelt, hanem a jövőre összpontosított. Az édesanyja várandós volt vele, amikor még nem volt férjnél. Az igazságot csupán néhány ember ismerte. Jézus így nőtt fel, mégsem érezte szükségét annak, hogy magyarázkodnia kellene. Hagyd abba a panaszkodást amiatt, hogy szegény családban nőttél fel, vagy hogy nem tanulhattál tovább, ne ismételgesd az arról szóló történeteket, hogy hányan hagytak cserben, ne reklámozd fájdalmaidat, és ne töprengj hibáidon! Mindannyiunknak vannak hiányosságai. „Nem a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!

Mert én újat cselekszem…” (Ézsaiás 43:18-19). A Sátán foglalkozik a múlttal – úgy tűnik, egyedül ilyen információja van rólunk. Jézus a jövőnkről beszél. Tehát, ha az Ő nyomát akarod követni, koncentrálj arra, ami előtted van!

Ne csak mondd, érvényesítsd is!

„…mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” (Zsidók 12:6)

A Biblia megkérdezi: „Milyen apa az, aki nem igazítja helyre a fiát?” A válasz: „Nem valami jó apa!” Nem tudjuk, hogyan kezdte Éli főpap két fiának, Hofninak és Fineásnak nevelését. Egyszerűen csak ennyit olvasunk: „…fiai… átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket” (1Sámuel 3:13). Lehet, hogy Éli hallott azokról a szörnyű dolgokról, amiket fiai tettek, és ezt mondta: „Ejnye fiúk, ezt azért nem kellett volna!” A fiúk pedig így válaszoltak: „Igen, apa”, és aztán folytatták tovább a templomi istentiszteletre érkezők megkárosítását, és az asszonyok elcsábítását. A gond nem az volt, hogy Éli nem mondta el a gyermekeinek, mi a helyes; hanem az, hogy nem tette számukra kötelezővé azt, amit mondott nekik. Nyilván nem ismersz egyetlen olyan szülőt sem, aki azt mondja a gyermekének: „Menj, rabolj bankot, 10-20 év börtön jót fog tenni neked!”. Nem, ezek a szülők valószínűleg helyes dolgokat mondtak a gyermekeiknek. Sok börtönlakó szülője szintén jó dolgokat mondott. Az érvényesítés azonban hiányzott ezekből az annyira jó szándékú szülőkből. Éli nem érvényesítette az igazságot, csak állította. Nem mozdította ki fiait pozíciójukból, és nem fosztotta meg őket papi kiváltságaiktól. Hagyta, hogy tovább folytassák azt, amit addig tettek, miközben azt mondta, hogy nem kellene. Szülők, ne csak mondjatok valamit, hanem tegyetek is! Ha gyermeked rossz útra téved, és te hallgatsz, akkor magadat kíméled, őt pedig feláldozod. Szülőként a legjobb módja a gondoskodásnak, ha szeretettel fegyelmezed a gyermeked.