Biztonság...

A mai nap imádsága:
URam! Te vagy kősziklám és váram! Ámen

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.
Zsolt 62,(6)7(8)

Az élet olyan, mint egy EKG-hullám: vannak mélységei és magaslatai... S addig jó nekünk, amíg szép ritmusban rajzolódnak a csúcsok és völgyek! Amikor életünk völgyében vagyunk, s minden olyan bizonytalannak tűnik... s mikor nem, ha nem akkor, amikor az ember fiatal: "Sikerülnek-e a vizsgáim? Ki lesz életem párja? Hol s mit fogok majd dolgozni? Hogyan tudom majd nevelni (hitre, hitben is!) leendő gyermekeimet?" Megannyi nyugtalanító kérdés, melyek olykor gúzsba kötnek egy időre, megingatják, próbára teszik az ember lelkét, türelmét.

Az evangélium a zsoltáros ajkán/tollából - hiszen Isten eu-angelionja/'jóhíre' nem korhoz (ószövetségi vagy újszövetségi) hanem Ő magához kötött -, ma is hangzik felénk: Ő a Kőszikla, a Szabadító, az Erős Vár. Bizony vannak az életben olyan helyzetek, amikor úgy érezzük: "Na, most, ebben a pillanatban fog kicsúszni a talaj a lábam alól, na most esek szét, tépnek darabokra a kihívások!" Aztán megszabadulunk a gyötrő érzésektől, túléljük az érzelmi ingadozást, szilárd talajt fogunk, biztonságban érezzük magunkat.

A hívő ember azt vallja, biztonsága az ÚRnál van, Aki adja a garanciát, a segítséget, az erőt a mindennapok kihívásai között. Tudja, hogy akkor is Teremtője kezében van, amikor "lent" van, s akkor is, amikor "fent". Ezért nem keseredik ér végletesen a hullámvölgyben, s ezért tud alázatos maradni, amikor a kegyelem hullámcsúcsain szörföl... A "világi" siker titka lehet az ügyeskedő törtetés, de a megelégedettséged adó eredmény az Isten áldásából fakad: hiszen Ő, a Körülmények URa adja az erőt is!

Régi kép/hasonlat az ÚRIstenre, köszöntésünkben is elmondjuk: "Erős Vár a mi Istenünk!" Régen a vár nem egyszerűen a katonák lak-tanyája volt, ahol állomásoztak, laktak, hanem a vár urának egyben az otthona is volt, ahol élt. Így az Isten a hívő ember számára: otthon, biztonságot adó "lakozás", hiszen "Benne élünk és mozgunk", s akkor élhetjük át az isteni szeretet mindennapos csodáit, ha "mi" Őbenne vagyunk, s Ő mibennünk".

Az otthon csendességet, nyugalmat áraszt... az otthon az oltalom helye. Ha nincs otthonod, akkor, nincs helyed, ahol reménykedhetsz: egyszer minden jóra fordul, s a kínzó hiányok, s közöttük a legnagyobb, a legkeservesebb, az Isten hiánya - megszűnik...

Hitért, reménységért...

A mai nap imádsága:

Uram! Add nekem szereteted erejét szívembe, hogy megújuljon életem! Ámen

Törődik a gyámoltalanok imádságával, nem veti meg imádságukat.
Zsolt 102,18

"Segíts magadon, s az Isten is megsegít!". Régi bölcsesség, amivel azok, akik az élet perifériájára csúsztak - önhibájukból vagy anélkül - nem sok mindent tudnak kezdeni. Változtatni azokon a dolgokon, körülményeken, melyek maguk alá gyűrik az emberek millióit naponta - szinte lehetetlennelk tűnő vállalkozás. "Hogyan sikerülhetne nekem , amikor a többi tízmilliónak sem sikerült?"

Gyámoltalan az, aki támasztalan. Akit senki és semmi nem tart, akit már az álmai is elhagyták. Nincsen ereje, s a tragédiáját súlyosbítja, hogy reménysége sincs... Régi uralkodói alapelv: Ha az emberektől sikerül elvenni a holnap reménységét, akkor engedelmesé válnak, azt teszik, amit mondanak nekik. A zsoltáríró mégis azt mondja, van Valaki, aki törődik a gyámoltalanok imádságával. De hogyan törődhet valaki az én sóhajaimmal, aki nincs is?

A hit nagy kérdésére a választ mindenkinek magának kell megadnia. Van Bibliánk, de nincsenek patent-válaszok, mégha egyesek ezt úgy is prezentálják. Van egyháztörténetünk, mely eleink mártír-tanúságairól tudósít, de a saját egyedi, egyszeri, megismételhetetlen életem "igenjét az Istenre" nekem kell kimondani, más nem teheti meg helyettem azt, amit nekem kell megtennem. A pusztai vándorlás szép története, hogy a zúgolódó népről Isten levette óvó kezét, s a pusztai mérgeskígyók kivétel nélkül mindenkit megmartak, jól példázza, hogy a "rézkígyóra" feltekinteni mindenkinek magának kell. Nincs "kollektív megváltás", nem létezik tömeg-megoldás az Isten-problémára, hiszen ez azt jelenteni, hogy sablonosan egyformák lennénk. (Sablonossá csak a bűn tesz minket!)

A zsoltáríró szavain keresztül átsugárzik az a meggyőződés is, hogy Isten nemcsak meghallgatja a határesetiek imádságait, de azokkal törődik, azaz azokat meg is válaszolja. Nem rögtön, nem úgy, ahogyan azt sokszor mi gondoljuk, de Ő nem hagy minket magunkra kérdéseinkkel, azokra mindig ad nemcsak válaszokat, de megoldásokat is. Mindaddig, amíg perlekedünk Vele, addig csak lefelé, a körülményeinkre nézünk... ha feltekintünk rá, akkor szeretetének fénye nemcsak megcsillan a "rézkígyón", de legyőzi azt, s meggyógyul először a lélek, s utána a test is.

Megbocsátás...

A mai nap imádsága:

URam! Vétkeimet töröld el, bűneimre ne tekints, mulasztásaim terheit vedd el tőlem! Add, hogy Veled együtt újat kezdhessek, s felfedezhesselek életemi minden dolgában! Ámen

   

Mi könnyebb: ezt mondani: Megbocsáttattak a te bűneid, - vagy pedig ezt mondani: Kelj fel és járj?

Lk 5,23

"Bűnbe esni emberi - megbocsátani isteni dolog..." Akinek nem egyszerűen csak kellemetlenséget okoztak, hanem totálisan, úgy igazán "beleléptek" az életébe, úgy, hogy azzal egzisztenciális krízist is okoztak neki -, nos az ilyen lélekzuhanásokat átélt ember tudja igazán átérezni: megbocsátani emberfeletti dolog! Ennek nehézségét leginkább a párkapcsolati krízisek mutatják, amikor bizalomvesztés, a másik emberségének megsértése történt meg - visszavonhatatlanul(!), hiszen, ami megtörtént, az megtörtént, az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni.

Két ember lelkét legmélyebben érintő kapcsolatában, a párkapcsolatban lehet felfedezni azokat dimenziókat, melyek az élet szépségét, de nehézségét is adják. Lehet ezt a kapcsolatot felületesen is megélni - ez az egyik legnagyobb tragédia, hiszen aranynál is értékesebb lehetőséget szalaszt el ilyenkor az ember: önmaga, s Isten megismerésére -, s lehet úgy is élni vele, ahogyan azt az Isten az embernek szánta, s akkor az olyan életminőséget munkál, mely nemcsak a kapcsolatban lévő két embert, hanem mindazokat emeli, akik a környezetükben vannak: elsősorban a család vagy kisközösség. Aki vét, aki mulaszt, az olyan, mint amikor a szállni készülő madár szárnyára köveket kötözne valaki... A bűn ugyanis leterhel, lehúz, ellentétes az Isten emelő akaratával. A bűn nehézségi erejét éppen ezért egyedül csak Isten képes legyőzni...

A megbocsátás Isten legtisztább, leglényegesebb, legszebb megnyilvánulása az ember életében. A megbocsátás Isten embersége (Golgota!) és az emberiség isteni jövője is egyben. Amikor megbocsátunk, az nem más, mint belátása annak, hogy létezik "magasabb igazság" is, mint a mi igazságunk, van nagyobb fájdalom (Isten fájdalma!) is, mint a mienk... Amikor az ember a bűn tüzében perzselődik, akkor kezd "elege lenni" az életből. Ilyenkor nemcsak önemésztő gondolatok, de életrontó cselekvési utak kínálkoznak: alkohol, drog, más szenvedély... Ebből kimászni egyedül nem lehet, ebből kiragadni a másikat egyedül nem vagyunk képesek, csakis együtt, közösségben. Melyikben? Abban, amelyet Krisztus hív el, hoz létre, s tart fenn...

Az a közösség, ahol a krisztusi megbocsátást élik, annak mindig van jövője, annak mindig van előremutató alternatívája, még akkor is, ha a többiek fölött a kétségbeesés sötét hullámi csapkodnak. Ahol van megbocsátás, ott van együttmunkálkodás is, mely alapja a kiegyensúlyozott életnek. Egyedül a megbocsátás teszi teljessé az életet - beteljesületlen vágyaink/kívánságaink ellenére! Valóban megbocsátani - nemcsak "elásni a csatabárdot" egy időre - azonban csak az tud, akinek már egyszer megbocsátottak. Odafönt. Ezért a megbocsátás az isteni titok egyik legnagyobbja, ehhez képest egy csodás gyógyulás szinte másodlagos...

Önzésünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Ne engedd, hogy engedjek a csábításnak, s elpártoljak Tőled! Taníts, hogy féljelek Téged, s nevelj, hogy növekedhessek kegyelmed által! Ámen


Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg: milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat.
Jer 2,19a+b

Minél öregebbek vagyunk, annál többször tapasztaljuk embertársaink sorsát kísérve/figyelve: Isten nem ver bottal... Isten felfoghatatlan nagysága nyilvánul meg abban is, hogy apró dolgokon keresztül fegyelmez minket. Nehezen érthető nekünk, de gondviselésben megnyilvánuló nevelése nem nélkülözi sem a tragédiát, sem pedig a derűt. Teremtő Istenünk teljes szabadságot adott mindannyiunknak - megengedvén, hogy jó magasra felmásszunk önzésünk fájára -, sőt, megengedi azt is, hogy leessünk róla... S ha előre nem is tudunk olyan bölcsek lenni, mint szeretnénk, utólag már pontosan látjuk: bizony, lehetett volna ez vagy az másképpen is, alakalhutatott volna jobban is a sorsunk, de saját életünket illetően szemrehányást - minden esetben - csak magunknak tehetünk.

Aki elfordul Istentől, az az élettől fordul el. Az élet ugyanis maga a szeretet. Aki nem tapasztal(hat)ja meg, milyen a teljességrevivő szeretet, annak igen nyomorúságos az élete. Hiába minden fáradozása, átélt szeretet nélkül értelmét veszti létének minden küzdelme. Sikert sikerre halmozhat, de ha nincs senki, akivel megoszthatná örömét, az elért eredmény mit sem ér... Aki gonosz, az nemcsak elpártolt az Istentől, az nemcsak megtagadta, s megvetette a szeretet egyetemes feljebbvalóságát, de egyben az élet helyett a halálra is szavazott! Márpedig Isten életre rendelt minket, nem pedig halálra... Aki Isten akaratának tetszően él egy életen át, az még a halált sem tekinti ellenségnek, de aki elpártol Tőle és enged gonoszsága kísértéseinek, az nemcsak (fele)barátait veszíti el, de minél közelebb kerül élete végéhez, minél inkább érzi magánya kínját, annál inkább retteg az elmúlástól is.

Keserves dolog, ha valaki letér arról az útról, amire rendelte őt az Örökkévaló. Életünk folyamán többször kinyilvánítja Isten, mi az, amit szeretne megvalósulva látni életünkben, hiszen tálentumainkat nem azért kaptuk, hogy elássuk őket, hanem azért, hogy megduplázzuk őket! Felbecsülhetetlen minden egyes ember élete, hiszen egyediek, megismételhetetlenek vagyunk - nem "széria-darabok", hanem Isten által "megálmodott" saját kezével formált 'egyszeri' csodálatos alkotások! Aki ezt megérti, az tisztelni kezdi az életet, mely az Isten félelmét is felébreszti benne. Az "Istennek félelme" azonban egészen más, mint az anyagvilágtól való félelem. A Teremtő Isten félelme (félelemteljes tisztelete!) ugyanis soha nem bénít meg és/vagy tipor sárba, hanem épít, gazdagít és soha nem gondolt magasságokba repít: nem egyszerűen életminőséget ad, hanem elmúláson túli Életet ajándékoz....

Öröm...

A mai nap imádsága:

Istenem! Köszönöm Neked életemet, s feladataimat! Add, hogy munkámat mindig hűséggel tudjam végezni, annak mindig eredménye legyen, s mindeközben észrevegyem gondviselő szereteted jeleit az élet minden területén! Ámen

   

Az én lelkem ujjong Isten, az én megtartóm előtt.
Lk 1,47

"Olyan boldog vagyok!" - mondta tegnap egyik ismerősünk húszéves lánya, mely spontán-őszinte kijelentésre reflexszerűen válaszolta feleségem: "Gyorsan mondd mégegyszer! Ezt olyan ritkán hallja az ember..." S valóban, az orvosi rendelőben a betegek nem arról számolnak be, hogy minden dolguk rendben lenne, s a vasárnapi szószék alatt ülők jelentős része is általában vigasztalást keres bajaira: választ remélnek életvezetési tragédiáik, a betegségek, a veszteségek vagy a halál szülte nyomasztó kérdésekre....

"Olyan boldog vagyok!" - ritkán csilingelő mondat ez a mai világunkban. Valljuk meg őszintén, a mai fiataloknak nem könnyű a dolguk. Senki nem sírja vissza a "pártállami-szocialista-kommunista" időket - legfeljebb az akkori kiváltságosok -, de annak idején az iskolapadból kikerülve kötelező volt bemenni a gyárkapun! Aki ezt nem tette - fiatalabbak kedvéért írom -, az "kmk-ás" volt, azaz: közveszélyes munka-kerülő. Az biztos, hogy a dologtalanság a bűn melegágya, s aki tudatosan kerüli a munkát az nem egyenes ember! (Azt már csak zárójelben jegyezném meg, hogy a mesterségesen fenntartott mai dologtalanság kiváló eszköz abban, hogy olcsó legyen az ember ideje a munkaerőpiacon...)

A boldogsághoz nemcsak az tartozik, hogy az ember fiatal, egészséges és persze szerelmes - s mellesleg egzisztenciális biztonsága is van -, igaz többnyire a szülői kassza terhére. A boldogság alapja a tervezhetőség, a kiszámíthatóság, a stabilitás. (Ez utóbbi az érzelmekre különösen is igaz.) A boldogsághoz szükséges az értelmes munka, mely eredményein keresztül nyugalmat is ad. Aki nem látja munkája értelmét, az idővel kiég és közömbössé válik az élet más dolgaira is. Aki "ráadásul" nem találja meg a helyét emberi kapcsolataiban sem, az idővel nyugtalanná is válik, sőt megkörnyékezheti a depresszió...

A hívő ember ujjongásának az oka, hogy Isten tenyerén érzi életét. Jól tudja, hogy a Gondviselésnek olykor szüksége van egy kézre, egy biztató szót kimondó szájra vagy egy türelmesen hallgató fülre... Ilyen helyzetekben dobban nagyobbat a szívünk, s indít el minket a "belső hang" a szolgálatra. Ennek a "mennyei elkötelezettségnek" minden helyzetben különös méltósága van, mely nem hasonlítható semmihez. A hűséggel elvégzett feladatunk pedig mindig örömet ad, sőt olykor ujjongásra is indít, s ilyenkor olyanok vagyunk mint a gyermekek: apró dolgoknak is nagyon tudunk örülni...

A szolgák minden feladatot ugyanolyan lelkülettel végeznek

"Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az" Lk 16:10

"Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek" Kol 3:23

A feladat mérete lényegtelen. A kérdés az, el kell-e végezni. Soha nem fogsz az életben olyan helyzetbe kerülni, amikor túl fontos lennél ahhoz, hogy segíts az alantasabb munkákban. Isten soha nem fog kivételezni veled a földön. Ez lételeme a jellemed fejlődésének. A Biblia írja: "Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát." Gal. 6:3

Az ilyen apró szolgálatokban növekedhetünk Krisztushoz hasonlóvá.

Jézus az alantas feladatokra specializálódott, amiket mindenki más próbált elkerülni: lábat mosni, gyerekeknek segíteni, reggelit készíten és leprásokat szolgálni. Nem volt semmi alantas neki, Ő azért jött, hogy szolgáljon. Ezeket nem a nagysága ellenére tette, hanem pont a nagysága miatt, és elvárja, hogy kövessük a példáját (Jn. 13:15).

A kis feladatok gyakran mutatnak nagy szívet. A te szolgáló lelked azokban az apró cselekedetekben mutatkozik meg, amelyek megtételére mások gondolni sem akarnak. Mint amikor Pál rőzsét gyűjtött tűzgyújtáshoz, hogy mindenki felmelegedhessen a hajótörés után (ApCsel. 24:3).

Ugyanolyan kimerült volt, mint mindenki más, de mégis megtette azt, amire mindenkinek szüksége volt. Semmilyen munka nem alantas számodra, ha szolgáló szíved van.

A nagy lehetőségek gyakran kis feladatokként álcázzák magukat. Az apró dolgok az életben meghatározzák a nagy dolgokat. Ne keress hatalmas feladatokat, amiket Istennek végezhetsz. Csak tedd a "nem olyan nagy dolgokat", és Isten majd kijelöl arra, amit szeretne, hogy tegyél.

Mindig többen lesznek az olyan emberek, akik "NAGY" dolgokat akarnak tenni az Úrért, mint azok, akik a kisebb dolgokat. A vezetői posztra sokan pályáznak, de az ajtó nyitva áll azoknak, akik szolgálni akarnak.

Mindenki szálljon be a játékba

"Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak" (Apostolok cselekedetei 2:17, Új fordítás)

hands_in.jpg

Isten úgy megáldotta a korai egyházat, az első hívő közösséget, amiről az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk, ahogy egyetlen másikat sem. Exponenciálisan növekedett. Az első gyülekezet már az első nap mega-gyülekezet lett, 3000 ember tért meg Krisztushoz!

A korai egyház hatalmas változást idézett elő a világban. Szeretnél te is ilyen lenni, igaz? Ha a gyülekezetünk olyan nagy hatással akar lenni, mint a korai egyház, akkor azt kell tennie, amit a korai egyház tett.

Ez azt jelenti, hogy minden tagot mozgósítani kell a szolgálatra. Pünkösdkor Péter így prédikált: "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak." (Apostolok cselekedetei 2:17, Új fordítás) Fiataloknak, időseknek, fiúknak és lányoknak, mindenkinek volt szerepe a korai egyházban.

És Isten most is készített helyet mindenkinek a gyülekezetben. Ha Isten családjában vagy, akkor Ő elvárja tőled, hogy kivedd a részed. Bármilyen talentumod van, Isten azt használni tudja az Ő dicsőségére.

Beszéljünk róla:

Hogyan használod a talentumodat és az ajándékaidat, hogy szolgálj vele Isten és mások számára?

Készíts egy listát a talentumaidról, és gondolkozz rajta, hogyan tudnád használni azokat a szolgálatban.

Tulajdoníts kisebb jelentőséget a körülményeidnek és imádkozz!

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." Gal 6:9


Kemény munka-e, hogy formában tartsuk a testünket? Igen! De van értelme? Igen! Nehéz-e a házasságban helyesen cselekedni? Igen! De van értelme? Igen! Nehéz-e minden nap Istennel időt tölteni és tanítványnak lenni? Igen! De van-e értelme és építő-e? Igen!
Hogy kibírd a rövidtávú erőfeszítéseket, mindig a hosszútávú jutalomra kell koncentrálnod!

"Ő (Jézus) aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült." (Zsid 12:2b)

Miért vállalta Jézus a keresztet? Mert tudta, hogy hatalmas öröm követi majd - az öröm, hogy láthatja szabadulásunkat! Azért tudta a kereszt fájdalmát elviselni, mert múltnak látta az eljövendő jutalomhoz képest.

Ha nehézségeken, fájdalmakon mész keresztül, akkor viseld úgy, hogy kiimádkozod magadból!Emeld fel a helyzeted Isten színe elé azzal a tudattal, bármi is legyen az nem jelenti a világ végét!

Vess egy pillantást a 2 Korintus 11:24-30 versekre! Pált megverték és megkövezték, túlélt egy hajótörést, rablótámadás érte, árvizeken lakatlan sivatagban és viharos tengeren vitte útja, vizet, ételt és alvást vagy ruházatot nélkülözött!
Mégis, mindezek ellenére teljesítette a szolgálatát és képes volt az mondani, hogy "nem csüggedünk" "ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk" (2 Kor 4:16-17)

Mindent amit Pál elszenvedett az evangéliumért "könnyű és átmeneti baj"-nak titulált. Tudta, hogy mindez csak nézőpont kérdése! Minimalizálta a fájdalmat azzal, hogy maximalizálta a jutalmat.


A mai Galata vers azt mondja, hogy "a maga idejében aratunk majd, ha meg nem
lankadunk." Mindig időbe telik, míg a magvetéstől az aratásig jutunk. Mindig azt várjuk, hogy egy imádsággal vetünk és egy gyors válasszal már arathassunk is. De ez egész egyszerűen nem így működik!

Bármilyen időszakban légy most, a vetés vagy az aratás időszakában mindkettő türelmet igényel és a reményt, hogy eljön az aratás, ha nem adod fel! Tekintsd hát múlt időnek a jelen szenvedését a rád váró örök jutalomért cserébe!

Vajon Jézus jelen van a munkádban?

,,Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van”(Máté 6:33)

Ha szeretnéd, hogy az életed az ürességből átforduljon túláradóba akkor teljes hozzáférést kell biztosíts Jézusnak az életedhez, beleértve a karrieredet is.

Lukács 5:3 azt mondja: ,,Jézus beszállt az egyik csónakba, amely Simoné volt. Megkérte Simont, hogy evezzen kissé beljebb a vizen. Majd leült a bárkában, és úgy tanította az embereket.” (NCV fordítás)

A tanítványok egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit sem. Aztán Jézus belépett a hajójukba és azt mondta nekik, hogy vessék ki a hálójukat újra. Amikor ezt megtették, annyi halat fogtak hogy a hálók majd szétszakadtak. Ugyanazon a tavon, ugyanabban a csónakban, ugyanazzal a hálóval, ugyanazok a halászok és ugyanazokkal a halakkal. Az egyetlen különbség a semmi és a bőség között az volt, hogy Jézus ott volt a csónakban.

Ez a kiinduló pont: engedd be Jézust a csónakodba.

Először is, mi a csónakod? Az, amivel keresed a kenyeredet. Simon üzlete a csónak volt, mert ő halász volt. A csónak jelenti a te karrieredet, a foglalkozásodat, a munkádat, ahogy Simonnak ez a megélhetését jelentette.

Mit jelent Jézust beengedni a csónakunkba?

Azt jelenti hogy oda kell szánnod a karrieredet Istennek. Itt nem a megváltásról beszélünk. Lehet hogy Jézus már az életed része, de még nem adtad át az irányítást neki a karriered felett. Hittél benne a amikor megváltott és hétvégente eljártál templomba és imádtad őt. De amikor visszamentél a munkádba a hétköznapokon eltetted Jézust egy polcra és sehol sem lehetett megtalálni őt a munkádban.

Amikor Simon Péter átadta munkáját Jézusnak, hogy használja hihetetlen eredményekkel lett megáldva. De ne felejtsük el a sorrendet. Van, amikor ezt gondoljuk: Isten tégy engem sikeressé a munkámban és akkor majd szolgálok neked a sikeremmel.” Rossz gondolkodás! Pontosan az ellentéte a helyes. Péter először átadta Jézusnak a munkáját az ő szolgálatának színterét. Aztán Jézus hatalmas sikerrel áldotta meg Pétert. Ez a sorrend.

A Máté 6:33-ban ezt mondja a Biblia: ,,Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van”

Bármit is akarsz, hogy áldja meg Isten először add át neki. Azt akarod, hogy Isten áldja meg az idődet? Add neki az első részt a mindennapodból. Azt akarod, hogy Isten áldja meg a pénzed? Add neki a 10%-ot a jövedelmedből, nem számít milyen kicsi az. Azt akarod, hogy Isten áldja meg a munkád? Add át neki az irányítást, nem számít hogy mennyire vagy sikeres.

Beszéljünk róla:

• Hogy nézne ki az életedben az ha átadnád a munkád irányítását Jézusnak?
• Mik a félelmeid és az aggodalmaid abban hogy Istent tedd a karriered központjába?
• Mennyire akarod hogy Isten megáldja a karriered? Szerinted mit akar Isten hogy elsőnek tegyél?

Az Istennel járás három lépcsőfoka

„…fölemelte tekintetét Ábrahám…” (1Mózes 22:4)

A Biblia háromszor írja, hogy „…fölemelte tekintetét Ábrahám…”. Ez a három alkalom Istennel járásod három szakaszát jelképezi. 1) Amikor Isten kijelenti magát neked. „Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség elől a sátor bejáratába húzódott. Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket… földre borult, és így szólt: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!” (1Mózes 18:1-3). Az életedben el kell jönnie egy pillanatnak, amikor találkozol Istennel, a lábai elé esel, és így szólsz: „Szükségem van rád, ne menj el mellettem!” 2) Amikor Isten megmutatja neked a helyes irányt. „…fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet [az áldozatbemutatás helyét]…” (1Mózes 22:4). Isten arra szólította fel őt, hogy áldozza fel fiát, Izsákot, akit annyira szeretett. Tőled mit kér ma Isten? Mondj igent, és sohasem fogod megbánni. 3) Amikor Isten csodálatos módon gondoskodik rólad. „…Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett” (1Mózes 22:13). Figyeld meg: Ábrahám nem akkor nevezte Istent „Jahve Jire”-nek, amikor a kos hirtelen felbukkant. Nem, Ábrahám még azelőtt mondta: „Isten majd gondoskodik…” (1Mózes 22:8), hogy a kost meglátta volna, még azelőtt, hogy elérték volna az áldozat bemutatásának helyét. A hit kijelenti: „Mielőtt még szükségben lennék, Isten már készenlétbe helyezte az isteni ellátmányt”. Jegyezd meg, mit mondott Ábrahám: „…Az Úr hegyén a gondviselés” (1Mózes 22:14). Ha ott vagy, ahol Isten akarja, hogy legyél, be fogja tölteni minden szükségedet.

Isten jutalmazási rendszere

„…jutalmat fog kapni” (1Korinthus 3:14)
Olvasd el a következő három igerészt: 1) „az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall…” (1Korinthus 3:13-15). 2) „senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt…” (Márk 10:29-30). 3) „Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.” (Lukács 14:13-14). A Szentírás világosan tanít arról, hogy Isten feljegyzi cselekedeteinket, és megjutalmaz értük. Van olyan jutalom, amelyet még ebben az életben megkapunk, és van olyan, amit csak az elkövetkezőben. Ha ezt nem érted meg, azt fogod kérdezni: „Hűségesen szolgáltam Istent, akkor most miért küszködöm? Isten nem veszi észre, vagy nem törődik vele?” Dehogynem! Isten észreveszi és törődik vele. Azt viszont nem ígérte, hogy az érte most végzett munkádért mindig rögtön jutalmat fogsz kapni. Isten sok olyan jutalmat tartogat számunkra, melyek olyan nagyszerűek, hogy egy egész örökkévalóságra lesz szükség, hogy értékelni és élvezni tudjuk. Jézus azt mondta: „Aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma” (Márk 9:41). Semmilyen Istenért végzett munka nem kerüli el az ő figyelmét, és nem marad jutalom nélkül – még egy pohár víz vagy egy az éjszaka közepén elsuttogott imádság sem.



Hogyan fogja Isten értékelni és jutalmazni, amit érte tettél földi életedben? Háromféle módon fogja tesztelni: 1) A kapcsolat próbája. Isten nem jutalmazza azt az életet, ami teljesített valamit, de vele nem volt kapcsolatban. Jézus rámutatott, hogy ha nem rendeljük magunkat irányítása alá, és nem engedelmeskedünk parancsolatainak, akkor nem fogunk gyümölcsöt teremni számára (ld. János 15:5). Az efezusi gyülekezet jó tetteit elismerte, de aztán ítéletet mondott, mert nem tartották életben az iránta való szeretetüket. „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról… de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet” (Jelenések 2:2-4). 2) A motiváció próbája. Jézus azt mondta a farizeusoknak: „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál” (Máté 6:1 Károli). Figyeld meg ezeket a szavakat: „hogy lássanak titeket”! Mi legyen jó cselekedeteink indítéka? Az, hogy Istennek szolgáljunk, és dicsőséget szerezzünk neki! Ezt a legegyszerűbb dolgokkal is megtehetjük, még az étkezésünkkel is. „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Korinthus 10:31). Másrészt a legtöbb vallásos tevékenységünk nem ér semmit, ha azért tesszük, hogy saját énünket és hírnevünket nagyobbítsuk. 3) A szeretet próbája. Krisztus azt mondta: „…szeressétek ellenségeiteket. tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lest akkor a jutalmatok…” (Lukács 6:35). Amikor jó tettekről van szó, a miért mindig nagyobb kérdés, mint a mit. A Biblia azt mondja: „Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok” (2János 8). Ezért ügyelj szíved és motivációd tisztaságára!

NE VOND KÉTSÉGBE A MEGVÁLTÁSODAT!

„… a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (1János 4:18)

A tőled tehető legjobban igyekszel, hogy az Urat szolgáld, időnként mégis kételkedsz üdvösségedben? Bár nem tudsz arról, hogy lenne különösebb bűn az életedben, mégis méltatlannak érzed magad arra, hogy megállj Isten előtt, ne4m vagy biztos abban, hogy elnyernéd elfogadását. Akkor olvasd  el ezt az igét. vagy még jobb, ha le is írod, és mindenhová magaddal viszed: „a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1János 4:18). Nos, ah Isten nem tökéletes szeretettel szeretne, lenne miért aggódnod. Az emberi szeretet, ami nem tökéletes, feljegyzést készít bűnökről, és azt gyakran újra át is nézi. Isten szeretete azonban nem ilyen. Abban a pillanatban, amikor bizalmadat Krisztusba helyezed, Isten „igazként” tekint rád, és attól kezdve teljesen elfogad. Szeretet kiűzi belőled a félelmet, mert a bűnt is elűzi. Emlékszel János leveléből ezekre a szavakra: „bár szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud” (1János 3:20)? Ez azt jelenti, hogy akkor is igaz, hogy bocsánatot nyertél, ha nem érzed így. Amikor tehát úgy érzed, hogy számodra nincs bocsánat, akkor az érzéseidet kérdőjelezd meg, ne Istent! Ne adj szavazati jogot az érzéseknek! Menj vissza a Szentíráshoz! Isten Igéje erősebb minden önkritikánál és önbizalomhiánynál. Ahogy Pál mondta Titusznak: „Isten kész mindenkinek megbocsátani. Az üdvösség mindenki számára hozzáférhető! … Ezt hirdesd! Biztasd és bátorítsd őket!” (Titusz 2:11,15 TM). Hiszed, hogy Krisztus a Megváltód? Bízol benne? Akkor kezdj el bátran szeretni és élni! Semmi sem táplálja úgy a bátorságot, mint az, ha fel tudjuk fogni a kegyelem lényegét. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9). Jegyezd meg jól ezeket a szavakat: „minden gonoszságtól”! Isten megbocsátott, élj hát bocsánatot nyert életet!

Tanulj meg félrevonulni!

„…pihenjetek meg egy kissé!” (Márk 6:31)

Az egyik legnehezebb dolog „szünetet tartani” úgy, hogy közben ne érezzünk bűntudatot, ne tartsuk önzésnek, vagy ami még rosszabb: ne érezzük kudarcnak, mert még annyi minden maradt elvégezetlenül az „elvégzendők listáján”. Egy gyorshír: mindig lesz még több tennivaló! Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy megtanulj különbséget tenni aközött, hogy magasra teszed a mércét magadnak, és aközött, hogy minden realitást nélkülöző, lehetetlen elvárásokat támasztasz.

Felkapaszkodunk a sikerességig, aztán rájövünk, hogy nem bírjuk a vele járó nyomást. Akkor tehát mit kellene tenni? Tanulj meg félrevonulni! Jézus megtanulta. „Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban” (Márk 6:30-32). Jézus megértette, hogy ha nem tartunk szünetet, abba beleroppanunk. Tehát: a) Készíts egy listát azokról a dolgokról, amit csak te tudsz elvégezni, a többivel pedig bízz meg valaki mást, vagy egyszerűen csak hagyd őket! b) Tanulj meg kis lépéseket tenni, és ünnepeld meg a kis eredményeket, mert azokból áll az élet! c) Ne engedd, hogy azok a dolgok, amik még mindig elvégezetlenek, tönkretegyenek d) Törekedj az egyensúlyra; ne válj függővé, ne szokj rá valamire, amit élvezel! e) Ne engedd, hogy a túlteljesítők túlhajszolttá tegyenek! Hosszú távon kell teljesítened. Úgy tudsz győzni, ha te diktálod magadnak az iramot. f) Szánj időt azokra az emberekre, akik számítanak, különben elveszíted őket! Az állandó elfoglaltság a kapcsolatok tönkretevője. A világ minden sikere sem pótolja azt az örömet és kincset, amit a családod és szeretteid adhatnak!