2017. december 9., szombat

A te igéd nem tér hozzád vissza üresen. Elvégzi, amiért küldted!

A százados ezt üzente Jézusnak: Magamat nem tartom méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (Lk 7,7)


A beszéd az az eszköz, amellyel az ember kiemelkedett az őt körülvevő világból. Ennek segítségével tanulhat, olvashat, írhat, gondolatokat és érzéseket fogalmazhat meg. Kifinomultan kommunikálhat. Beszédünkkel mégsem elemivé teszünk dolgokat, hanem kielemzünk. Túlbonyolítunk amúgy világos, egyszerű tételeket. Az eredetileg teremtő - a láthatatlanból, a láthatókat előhozó - szó kicsinyes, parttalan és eredménytelen vitatkozások eszközévé válik. Az ember szájából elhangzó szó súlytalanná, hiteltelenné vált. Mégis a szó, a megszólalás, a megszólítás Isten eszköze arra, hogy kaput nyisson, utakat megvilágosítson, és kérdéseinkre valós választ adjon. Magamat nem tartom méltónak (...), hanem csak szólj..." - üzeni a százados Jézusnak. Bízik az ő szavának erejében, annak hatalmában. Egyetlen szó, mely életeket, sorsokat fordít meg. Úgy, amint hívásként hangzik: Kövess engem! Akkor, mikor az emberi életet gyökeresen változtatja meg: Akarom, láss! Ahogy súlyos bilincseket leverve, az életre szabadít fel újból: Megbocsátattak a te bűneid. Ezzel a szóval sötétségből világosságot hívott és hív elő ma is. Az adventi időszakban ennek a Szónak, Igének testté lételére várunk, mely nemcsak megszólalt, üzent, hanem amely közöttünk lakott.

...Az erdőszélről jöttem: bűn honából, Sütött a vétek
izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén, Kezemben reszket a
levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe Teszem le
szívemből ma mind a vétket -
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: Feloldozlak téged.

(Reményik Sándor)

Uram, elég nekem a te szavad. Bízni akarok a te ígéreteidben! Ámen.


Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.
Máté 21,3
Uram!
Jeruzsálembe való bevonulásodat így jósolta meg a próféta. Ha ez a Jeruzsálem környéki ember megtagadja jószágainak rendelkezésedre bocsátását, zökkenőt okozhatott volna a jóslat teljesülésében. Tiszteletadással állok meg ennek az ismeretlenség homályában maradt embernek az alakja előtt, akiről ennyi határozottsággal szóltál tanítványaidnak. Ő, mihelyt meghallotta a varázsmondatot: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - legott elbocsátotta szamarát és annak csikaját. Az az ember nagyon szerethetett téged.

Uram!

Egy pillanatra ez a gondolat kísértett meg: hány keresztyén embert szégyenít meg az az ismeretlen ember! De aztán visszaparancsoltam gondolataimat önmagamhoz. Ha én hasonlítom össze magamat vele, akkor ez az összehasonlítás nem a javamra dől el. Tőlem nem a szamaramat és a csikaját kívánod. Ilyenem egyébként nincs is. És Te sohasem kéred tőlem azt, amim nincsen. Tőlem csak itt-ott egy-egy szót, könnyen nélkülözhető pénzösszeget, vagy egy-egy ember segítő mozdulatot kívánsz. Bár hallom a szót: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - mégis gyakran megtagadom. Ezzel gátolom a Te szándékaidat. Légy segítségemre, Uram! Ne így legyen ezután! Jobban szeresselek!


Hitünktől függ

?Jézus ezt mondta neki: ťMinden lehetséges annak, aki hisztŤ"
(Mk 9,23).

   Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.
   Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel békességet öveznénk a derekunkra.
   Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést, mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek magától értetődően bízik az édesapjában.
   Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.


Közeleg a váltság
    
     Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
     Lukács 21, 28.
    
     Ime az igazi Mester, ki a jeleket helyesen tudja értelmezni, nem úgy mint a csillagjós jövendőmondók, akik csupa gonoszt olvasnak ki a jelekből, rémítvén az embereket. Mennyire másként beszél a Krisztus! Amit az ész és e világ a pusztulás jelének lát, abban Ő meglátja a jót s meg tudja benne találni a boldogító, édes szót: "a ti váltságtok". Oly vígasztaló képet tud kihozni belőle, hogy annál felségesebbet szív nem kívánhat. Mert mi mást jelent "a ti váltságtok", mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorgat a világ s tengernyi veszélyes szükségben úgy megrekedtél, hogy se magad, se társad abból kisegíteni nem tud, - Krisztus megszabadít s magához visz, ahol úrrá leszel ördögön, világon, halálon, mert mindezek lábad előtt fognak heverni?! Mért félnél és rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan. De nem a jelekben van a vigasztalásunk, hanem abban, hogy maga a Krisztus nincs messze.
    

          Nem lehet hát veszteg állnom,
          Mert az álom
          Elnyomhatja lelkemet.
          A szövétnek lánggal égjen,
          Legyünk ébren,
          Az Úr még ma itt lehet!


MINDIG VAN EGY NYITOTT AJTÓ
       
  "Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jel 3:8)
 
  Azok, akik győznek, igen felmagasztaltatnak Isten és az angyalok előtt. Jézus megígérte, hogy nevüket megvallja Atyja és a mennyei szent angyalok előtt. Ő az ígéretek sokaságát adta bátorításul, hogy mi is győztesek lehessünk. A Hű Tanúbizonyság megígérte, hogy egy nyitott ajtót ad elénk, melyet ember be nem zárhat.
  Akik igyekeznek Istenhez hűségesek lenni, elzárhatják ugyan előlük e világ számos kiváltságát, útjaik meglehet kerítésekbe ütköznek, munkájukat jóllehet az igazság ellenségei akadályozzák, de nincs olyan erő, mely be tudná zárni a kapcsolat ajtaját Isten és e hűségesek lelke között. Ezt az ajtót a keresztény maga zárja be a bűnnel szembeni engedékenységével, vagy a menny fényének visszautasításával. Ha elfordítja fülét az igazság üzenetének hallgatásától, megszünteti a kapcsolatot Isten és önnön lelke között.
  Lehet fületek, és mégsem hallotok. Lehet szemetek, és mégsem látjátok a világosságot, sem nem fogadjátok be az Isten által számotokra felajánlott megvilágosodást. Bezárhatod a fény előtt az ajtót olyan eredményesen, ahogy azt a farizeusok tették Jézussal, mikor közöttük tanított. Nem akarták befogadni a világosságot és ismeretet, melyet Ő hozott, mert nem azon az úton érkezett, amelyiken ők várták. Krisztus volt a világ világossága. Ha ők elfogadták volna azt a világosságot, mit kegyelmében számukra hozott, az megmentésüket eredményezte volna, ám ők visszautasították Izraelnek ama Szentjét.
  Krisztus azt mondta nekik: "inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek." (Jn 3:19-20) Azt is mondta: "nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen." (Jn 5:40) Az út nyitva állt, de saját döntéseik alapján bezárták az ajtót, és megrontották kapcsolatukat Krisztussal. Mi is hasonlóan teszünk, ha visszautasítjuk a világosságot és a fényt. (Review and Herald, 1889. március 26.)


SZÓL AZ ÚR

"Mert így szólott hozzám az Úr: rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak." Ézsaiás 8,11

Az Ige szerint beszél az Isten, méghozzá személyesen hozzám. Nem olyan hang, amit ne lehetne meghallani. Isten beszél a vetésen, az aratáson, mindenen keresztül, amiben csak élünk. Isten nem ember, nincs szája, sem keze. Mégis beszél, és a "rajtam lévén erős keze" az ő cselekvését jelenti. Nagyon sokszor rajtunk van a keze, csak nem tudjuk, hogy mi van velünk, és miért történnek bizonyos dolgok. Ez a kéz erős a megmentésre, a szabadításra. Azt akarja, hogy végre meglásd ezt az erős kezet. "Hogy tanítson engem." Mire akar tanítani? "Hogy e népnek útján ne járjak." Advent annyit jelent, hogy Jézus váratlanul szembejön velem "a népek útján". Jézus megszületett erre a világra! Megszaggatta az eget, lejött erre a földre, csak azért, hogy találkozhasson az emberrel. Azon az úton járt, amelyen mi járunk - csak szemben velünk. Mindent másképp csinált. A népek útján járt, és mégsem azon. A széles út az, amin az emberek az anyagiakat keresik. Ha azt mondjuk valakinek, hogy miért hoztad el ezt a valamit a munkahelyedről, megrántja a vállát, és azt mondja, hogy a többi is ezt csinálja. Ez már a népek útja! A mértéktelen evés, ivás, élvezetek a népek útja. Ennek vége nem a boldogság, hanem a veszedelem. Igénk így folytatja: "A Seregek Urát, őt szenteljétek meg, őt féljétek, és őt rettegjétek. ő néktek szent hely lészen, de megütközés köve és botránkozás sziklája." Jézus vagy szent hely lesz számodra, menekülés helye, ahová mindig mehetsz, ahol békesség, szeretet, nyugalom vár, ha azonban számodra "a keresztről szóló beszéd bolondság", akkor neked megütközés köve lesz.
A TERMÉSZETINEK MEGTÁMADÁSA


"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítetk indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).

A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való. Lelkünket a létező leghevesebb csatába az sodorja, amikor felismerjük: természetes erényeink ellenkeznek azzal, hogy átadjuk magunkat Istennek. Csak igen kevesen harcolnak a szennyes, a rossz, a gonosz ellen, a legtöbben a jó ellen harcolunk. A jó gyűlöli a legjobbat és minél magasabbra jutsz a természeti erények létrafokain, annál hevesebb az ellenkezésed Jézus Krisztus ellen. "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették..." - kiszolgáltattunk neki minden természeti elemet, igazán mindent, nemcsak egynéhányat. Jézus mondja: "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát" (Mt 16,24), azaz tagadja meg az önmagához való jogát, ezt pedig nem teheti meg addig, amíg meg nem látja, kicsoda Jézus Krisztus. Vigyázz, ne vonakodj elmenni saját függetlenséged temetésére.


A természeti élet nem szellemi, azzá csak odaáldozás által lehet. Amíg határozottan fel nem áldozzuk a természetit, addig a természetfeletti sohasem válhat bennünk természetessé. Itt nincsenek kitaposott utak, saját magunknak kell rátalálnunk. Ez nem imádság kérdése, hanem ezt végre kell hajtani.



Dicsőséggel megkoronázva

    Mikor látom a Te egeidet, a Te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, mi az ember, hogy gondolsz rá és az (a földszülte) ember fia, hogy Te gondoskodsz róla? Hiszen kevéssel teremtetted őt kisebbé, mint az Isten, és Te koronáztad meg őt dicsőséggel és tisztességgel. Azért teremtetted őt, hogy uralkodjék a Te kezednek munkái felett…             — Zsoltárok 8,3–6. (Amplified)
Isten az embert nem a halálra teremtette! A halál, a betegség, a gyűlölet, a bosszú és minden tragédia, ami a földi állapotokat tükrözi, nem szerepelt a teremtő eredeti tervében. Ellenkezőleg, az ember boldogságra, örömre és békességre lett teremtve!
Arra, hogy örök közösségben legyen Istennel. Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. (1Móz. 1,26. 27.) Boldogságra, örömre és békességre lett teremtve. És azért lett teremtve, hogy Istennek örömöt szerezzen. (Jel. 4,11)
Isten egy olyan helyet adott az embernek a teremtésben, amely felett csak Ő maga áll, az egész univerzumra kiterjedő hatalommal. (Zsolt. 8,4–7. 1Móz. 26,18) Ádám ura volt önmagának, a teremtésnek és a sátánnak. Ádám nem volt köteles behódolni a bűnnek — a döntés az ő kezében volt.


Helyünk a halál után

Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.
(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az „ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.

Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. „Az én Atyám házában sok hajlék van."

„Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: „Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.

Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok.
Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog.
De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget.
Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.


?Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindnyájatoknak, hogy senki ne bölcselkedjék feljebb, mint ahogy bölcselkedni kell, hanem józanon bölcselkedjék...?


?Isten, egyházát tette a világosság közvetítőjévé e földön, általa kívánja közölni szándékát és akaratát. Egyetlen szolgájának sem ad olyan tapasztalatot, amely független, vagy ellentétes a gyülekezet tapasztalatával. A gyülekezetre vonatkozó akaratát sem csupán egyetlen emberrel közli, miközben a gyülekezet egészét, Krisztus testét, sötétségben hagyná...

Kezdettől fogva voltak olyan emberek a gyülekezetben, akik személyes függetlenségre törekedtek. Nem látják be, hogy az ilyen függetlenülés könnyen vezet oda, hogy túlságosan bíznak önmagukban... Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet senkinek sincs joga lebecsülni. Aki így cselekszik, az Isten szavát veti meg. Aki hajlamos arra, hogy mérvadónak tekintse saját ítéletét, az veszélyben forog... Lekicsinyelni azokat, akiket Isten bízott meg a felelősséghordozással, annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten népének erősítésére rendelt... Az Úr úgy rendelkezett a maga bölcsességében, hogy szoros kapcsolat fűzze össze a hívő keresztényt a kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Csakis így lehetséges, hogy az ember együtt dolgozzék Istennel. Így valósul meg az, hogy minden eszköz a Szentléleknek rendeltetik alá és valamennyi hívő egy és ugyanazon rendszeres, helyesen irányított törekvésben egyesül, hogy közölhesse a világgal Isten kegyelmének örömhírét...?

(Apostolok története, Az evangélium Antiókhiában c. fejezetből)


Szeretet: a siker titka

A szeretet soha nem vall kudarcot.
– 1 Korinthus 13:8[2]

 A kudarctól való félelem mindannyiunkat megkísértett már. A népszerű pszichológia szerint ehhez hozzá kell szoknunk. De Isten Igéje azt mondja, van egy biztos módja, hogy miképpen éljünk félelem nélkül. Ez pedig a SZERETET útja.

Ha tudni akarod, milyen az igazi siker, meg kell tanulnod, hogy a szeretet irányítson és motiváljon. Jézus így élt, amikor a földön járt.

Még akkor is szeretett, amikor Keresztelő Jánost esztelen, brutális módon megölték. Elvonult egymagában, de nem tért le a szeretet útjáról. A Máté 14:6-14 szerint még azokban az érzelmileg megterhelő szituációkban, amikor az emberek követték Őt, és nem hagytak Neki nyugtot, akkor is könyörületességre indult, és meggyógyította a betegeket.

Sokat tűnődtem azon, hogy Jézus hogyan tudott felülemelkedni azon a szörnyű gyilkosságon, és hogy nem állt bosszút. Nem vettem észre, hogy igenis bosszút állt. A sátán munkáit könyörületességgel győzte le. A gyűlöletet szeretettel győzte le. A szellemi birodalomban támadást intézett a sátán ellen azáltal, hogy lerontotta a munkáit: gyógyította a betegeket.

A könyörületesség nem a dolgok felszínét kapargatja, hanem a probléma gyökeréig hatol. Ezért vezet győzelemre minden alkalommal.

„Várj csak!” mondod talán. „Én nem tudom ezt megtenni. Nem vagyok Jézus.”

De igen, meg tudod tenni, mert Isten Igéje azt mondja, hogy az Ő szeretete kitöltetett a szívedbe! (Róma 5:5.) És az 1 János 2:5 szerint az Ő szeretete teljessé és tökéletessé lesz benned, ahogy megtartod az Ő Igéjét.

Kötelezd el ma magad, hogy a szeretet életét fogod élni. Figyeld meg, Isten a kudarcot sikerré fogja változtatni az otthonodban, a munkahelyeden… minden helyzetben. A SZERETET SOHA NEM VALL KUDARCOT!

Igei olvasmány:  Máté 14:1-14


Bölcsesség...

URam! Ne engedd, hogy szívem kevélysége szavaimat hiteltelenné tegyék, s önzésemben mást tegyek, mint, amit Te kívánsz tőlem! Ámen


Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?! Azért asszonyaikat másoknak adom, mezőiket a hódítóknak, mert apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája és papja mind hamisságot művel. Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak.
Jer 8,9b
s az utána következő 10-12. igeversek - a jobb megértésért

Vannak korszakok, amikor szinte mindenki tudja, mi az igazság, de senki nem mondja ki... Vannak, akik azért, mert félnek a következményektől, megint mások a maguk boldogulásával vannak elfoglalva, s nem érdekli őket a másik gondja-baja. Így aztán nem csoda, ha kopik a közösségi élet, mert az "istenadta nép" szép lassan bevette a "média-maszlagot": "úgy is lehet boldogan élni, hogy a másik boldogtalan! Elvégre evolúció van vagy nem?" Nos, az evolúciós gondolatok egészen másról szólnak, de ha valakinek az agyában a "győzzön az erősebb"-elv működteti az életét, annak bizonnyal nem lesznek lelkiismereti gondjai, amikor az ő erősebb jogtalansága érvényesül a gyenge jogával szemben.

"Apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát" - olvashatjuk a prófétai szavakat. Akár mai, hiteles társadalomkritikusként is megállná a helyét Jeremiás! Tényleg elszomorító, hogy ennyire nem változik a világ, pontosabban, benne az ember, csak a lopás mértéke növekedett meg, de a nyereségvágyó lélek ugyanolyan erkölcstelen, mint majd háromezer éve...

"Prófétája és papja mind hamisságot művel." - ez prófétai mondat megérne egy külön fejezetet, ha nem egy vaskos könyvet! Miért van az, hogy az Isten mai prófétái ennyire nem látják a fától az erdőt? Isten embereiként világibbak a világiaknál. Még mindig visszataszító fényűzésben él a katolikus felsőpapság jelentős része (lásd limburgi püspök!), felejtvén, hogy másra kapták az elhívásukat.

A bölcsesség nem más, mint életvezetési tudás. Mivel az élet soha nem független a környezettől, ezért az életről gondolkodni csak akkor tudunk helyesen, ha EGÉSZ-ben gondolkodunk. Az élet - benne az embervilágé is - a kölcsönösségre alapozódik. Ha ezt az alapelvet elvetjük, az élet lényegét mellőzzük! Nem az lényeg tehát, hogy én mennyire vagyok ügyes, mennyire tudom spekulációimmal átverni az egész világot, hogy aztán azt magamnak megnyerjem, hanem az, hogy mennyire tudunk boldogulni: együtt!

Isten igéje erre az egységre hív, s tanít. Őszintén feltárja, hogy mi lesz annak a következménye, ha eltávolodik az ember az isteni törvényektől, melyek a közösséget védik. Ha a közösség ügye nem fontos, csak az egyéné, akkor a közösség menthetetlenül el-/meggyengül, s azt veszíti el végül mindenki, ami számára (mint individuumnak) a legfontosabb, mert itt a földi létben az életet jelenti: "asszony és mező"... Mindkettő, nem csak a mában megtapasztalható harmóniájának, elégedettségének az elengedhetetlen részei, de a jövő Istentől rendelt garanciái is...

Elmúlás...

A mai nap imádsága:
URam! Jól tudod, hogy sokszor méltatlankodom életem ügyes-bajos dolgai miatt, s nem veszem észre, hogy Te mindenütt velem vagy. Kudarcokban és örömben, hegytetőn s a gödör alján - URam, Te mindenütt körbeölelsz... Add URam, hogy hű legyek a kevésen is, s ne rettenjek meg akkor sem, ha életem ködbe kerül, s egy kis időre nem látom életem célját itt a Földön! Ámen


Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!
Zsolt 39,6-8

Életünk fájáról egyszer az utolsó megszáradt falevél is lehull... Orkánosan szakadnak ki utolsó napjaink ebből a földi világból vagy szép lassan, egy váratlan pillanatban pattannak el a testhezkötöttségünk utolsó szálai, a tényen nem változtat, hogy: nincs tovább! De mi az, hogy nincs tovább? Mi az, hogy az élet megy tovább - nélkülem is? Az élet élni-akarása a személyes elmúlás közeledtével újra és újra felteteti velünk a nagy kérdéséket: honnan jöttem erre a világra, mi végre, s amit tettem, azt elég jól tettem-e? A leges-legvégén pedig bizonnyal megfogalmazódik az utolsó kérdés is: és most hova tovább?...

Nem csak a mai "modern" ember, de a régiek is ugyanígy egzisztenciális megszorítottságban éltek, ők is rettenetesen kevésnek, arasznyinak, szinte semmiségnek tartották az a néhány évtizedet, ami nekik adatott. Ők is úgy érezték, hogy ugyan már ismerik a helyüket, a feladatokat, az elvárásokat, de úgy igazából még el sem kezdték jól játszani azt a darabot, amiben a történelem Istene nekik írta a főszerepet... Hát "olyan sokba tellett volna" a JóIstennek egy kicsivel meghosszabbítani az ember életét?

Még mielőtt méltatlankodásba süllyednénk mi is, le kell szögeznünk: egy emberöltő valóban nem sok, de nem is kevés. Matúsélah (Matuzsálem) 969 évig élhetett, de a bűn fokozatos térnyerésével, az Istentől való elfordulással egyre lejjebb és lejjebb szállt az átalag-életkor, s bár Énók 365 év után felvitetett a mennybe - mert neki ennyi is elég volt, hogy teljes életet éljen a Földön -, de lehet az 'élettel betelve' elbúcsúzni ebből a világból 120 esztendősen is... Ez ugyanis az ember földi létének ismert felső határa, de ki tudja, lehetséges, ha úgy "igazán" istenesen élnénk, akkor ennél tovább is élhetnénk! Kár, hogy az emberek többsége csak fájdalmak és súlyos veszteségek után érti meg - vannak, akik még ekkor sem(!) -, hogy milyen szép, s nagyszerű az élet...

A zsoltáros ugyanazon kérdésekkel vívódik, mint mi, s a szép szóba belefoglalt érzéseiben saját lét-érzéseinket fedezhetjük fel. Tényleg csak "vesződés" az élet, s hiába gyűjtögetünk, semmi igazán fontosat nem tudunk bebiztosítani vele. Még azt sem tudjuk, hasznát veszi-e annak valaki, ha áldozatot hozunk, de reménykedünk, hogy fáradozásunk nem hiábavaló... Aki az ÚRért teszi a dolgát, aki buzgólkodik az ÚRban, annak élete bizonnyal nem hiábavaló, de ha mindenki őszintén a szívébe tekintene, akkor kiderülne, hogy igen csak kevés szoknak a száma, akik életük folyamán valóban kihozták az istenadta lehetőségekből a maximumot!

Ezért nincs más út, csak a kegyelem útja. Nem reménykedhetünk saját kiválóságunkban, csak az Isten irgalmában. A keresztény ember tudja ezt, s ezért kéri naponta URát, hogy fedezze el testben elkövetett vétkeinek súlyos következményeit, segítsen a korrekcióban, s a részleges jóvátételben, s tompítsa a lélek fájdalmát, hogy nem úgy forgatta a talentumokat, ahogyan azt a kezdet kezdetén ő maga is megálmodta...

Hitünk..

A mai nap imádsága:
URam! Titkaidat ismertesd meg velem, hogy szeretni tudjak! Ámen


Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban.
2 Kor 5,6-7

Ő ott fent, mi meg lent... az élet hétköznapi megtapasztalása. Saul-Pál, aki igencsak érti a szó alakításának mesterségét - az Újszövetség 27 könyvéből 13-at ő írt, s olykor igencsak nagyívű mondatok szaladnak ki tollából -, a lélek nehezen érthető világától távol, a hús-vér valóságban jelenti ki a mindenki számára érthető igazságot: testben vagyunk, s távol lakunk az ÚRtól. Vannak vallásos emberek, akik tényleg "nem ebben a világban élnek", jóllehet Jézus URunk azért imádkozott, hogy a gonosztól mentesen, de maradjunk meg ebben a világban. (Ha ugyanis nem vagyunk itt, akkor hogyan lehetnénk só és világosság?)

Távol lakunk az ÚRtól, s ennek minden 'hátrányát' megtapasztaljuk. Ha nincs csönd körülöttünk/bennünk, akkor nem halljuk meg az Ő hangját; Isten ugyan mindenható, de mi megfáradva vétkeinktől nem nagyon hisszük, hogy kiáltásunk eljutna Hozzá; s mivel Őt messze hisszük magunktól, ezért szeretet-melegét se érezzük. Isten azonban nem térben és időben van, mint mi... Mi gyaníthatóan azért kaptuk meg ezeket a lét-korlátokat, hogy a végességünkben megtapasztalhassuk az Isten végtelenségét. Isten nemcsak mindenütt, de elsősorban bennünk és közöttünk van. Ahogyan az Ő országa is titokzatosan itt rezgi harmóniáját bennünk, közöttünk, általunk.

Látási képességünk csodálatos adománya a JóIstennek - nem véletlenül mondjuk olykor a szólást: "Vigyázz rá, mint a szemed világára!" A látható világ azonban nem minden, az nem a világ, vannak más világok, más valóságok is. Ezek meglátásához kell a szív, a lélek bizonyossága, melyet hitnek nevezünk. Míg a szemünkkel csak a horizontig, hitünkkel azon túlra is "látunk"! Ez az Istenben való hit lényege... Őt magát ugyan nem látjuk, de hisszük jelenvalóságát, mert teremtő erejének csodáit felismerjük a világban, s gondviselő szeretetét naponta érezzük.

Amíg itt járunk a földön, addig szükségünk van a hitre. Jézus Urunk gyakran megfeddte övéit hitük kicsinysége miatt, de nem arra buzdította tanítványait, hogy "tökéletesítsék" hitüket, hanem hogy növekedjenek abban, az egységben és a szeretetben viszont törekedjenek a tökéletességre. Tökéletesen, azaz teljesen az szeret(het), aki képes áldozatot hozni, lemondani önmagáról. Keresztény tudásunk lényege, hogy ez bizony egyedül nem megy, szükségünk van - ebben is - az Isten kegyelmére. Aki azonban kéri, az onnan fölülről meg is kapja, s egészen más lesz az élete idelenn...






Istenhez fordulásokért....

A mai nap imádsága:
Állíts meg Uram, hogy szerethesselek Téged, s embertársaimat! Ámen



Keresztelő János ezt hirdette: "Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa!"
Mt 3,2
Akkor most itt van, vagy éppen csak jövésben van az Isten országa? Az idői meghatározás csak az ember számára fontos. A viccet is valaki régóta kitalálta, de csak akkor nevetünk rajta, ha meghalljuk és megértjük. Nem vicc azonban, hogy az Isten teremtettségében az embernek kiváltságos helyet rendelt, s hogy olyannyira szereti, hogy szabad akarattal is felruházta, melyben benne van a természetesen a tagadás lehetősége. Mivel az ember képességei birtokában igen erősnek érzi magát, ezért az Isten rendre prófétákat küldött, hogy figyelmeztessenek: "Térjetek meg!" Ami azt jelenti: forduljatok. Forduljatok énfelém, lássatok meg engem, azt, aki teremtett titeket. Emberi gondolat, de ahogyan ürül a szülő gyermeke mosolyának, talán Isten is ugyanúgy örül, ha gyermekei hálaadással az ajkukon odafordulnak felé.

Megtérni azonban nem könnyű. Nehéz a bűnökkel megrakott szekérnek a mély kerékvágásból kiemelkedni. Életünk lovait csapkodva azonban gyakran felborul a szekér, ilyenkor repülünk, s bizony fájdalmas a földet érés... és elgondolkodunk: "Jó úton járok?" Isten pedagógiájának része, hogy megengedi a fájdalmakat, hogy nyilvánvánvaló legyen számunkra a Tőle kapható öröm. Keresztelő János mindenkit megtérésre szólít fel. Szegényt és gazdagot, katonát és civilt, buzgó farizeust, s Istentől eltávolodott "világit" egyaránt. Isten mindenkit megtérésre hív...

Még engem is? Igen, mert hiába döntöttünk mellette valamikor, a bennünk lévő készség az ellenkezésre újra és újra elfordít Tőle. Ezért van szükségünk - ahogy Luther mondja - naponkénti megtérésre. Kinyilvánítani naponta, hogy övéi vagyunk olyan, mint amikor kedvesünknek, társunknak a fülébe suttogjuk: szeretlek. Megerősítő, felemelő, erőt adó cselkedet ez, Istennel kapcsolatban hitvallásnak nevezzük. Isten országa közöttünk van és bennünk. Ezt meglátni, elfogadni, s eszerint élni: a keresztény élet.


Munka, hivatás...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy örömmel végezzem feladataimat, add hogy áldás legyen munkámon, s necsak én lássam annak hasznát, de mások életébe is áldást hozzon! Ámen

Az Útmutatónk reggelre kiírt igéje (Hag 2,4) által inspirálva
A restet megöli vágyakozása, mert nem akar dolgozni kezével;
Péld 21,25

Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
2 Thessz 3,10

Sok mókás kijelentés pattant már ki a lusta ember agyából, a munkával kapcsolatban... Ha kicsit elmélkedni akarunk a munkáról, akkor néhány dolgot nem árt újra átgondolni. Édesapám - Isten nyugosztalja - mindig azt mondta: "édes fiam, rossz munka nincs, csak rossz munkás. Tény hogy vannak nemszeretem munka-fázisok egy-egy elvégzendő feladatban, de munka generálisan nem lehet rossz - s nemcsak azért, mert a JóIsten a munkát már az Éden-kertben is elvárta az embertől. Mai összefüggéskben azonban - hogy érthető is legyen - különbséget kell tenni munka és munka között. Nevezzük az egyiket munkának, a másikat pedig ezzel a közhelyes, de jól érhető szóval hívjuk "melónak". Melózni "muszáj" (muss sein), ez alól nincs kibúvó... Ha nem izzadok, akkor nincs az kevéske bér se, s akkor mit eszünk, miből fizetjük a fűtést, s miből fizetjük a villannyszámlát?

De ha a szívsebész muszájból, csak azért műti meg a szívemet, mert valamiből ki kell fizetnie a gázszámláját, ha pap csak azért kapaszkodik fel a szószékre, mert lusta elmenni kapálni, s valamiből ki kell fizetnie a két doboz cigarettáját, amit naponta elszív, ha a tanár csak azért tölti el az idejét a rábízott gyerekekkel az osztályban, mert ott jól fűtenek, akkor valami nagyon nincs rendjén! Muszájból nem lehet hivatást gyakorolni! A papoknál, lelkészeknél, lelkipásztoroknál szokták emlegetni a vocatio externa-t (külső elhívás), s a vocatio interna-t (a belső elhívás)... De vannak más "munkák" is, amit hivatásnak nevezünk: Így hivatása van a tanárnak, az orvosnak, a mérnöknek, a tudósnak... De miért ne lehetne hivatása a suszternek? Nos, ha valaki cipőkészítőként hivatással, elhivatással végzi a munkáját, akkor hercegek és királyok, világ-hírességek is ellátogatnak a műhelyébe, csak hogy hordhassák azokat a cipőket, amiket a Mester készített - ahogyan nemrég egy dokumentumfilmben láttam.

S ha valaki hivatással hentes, akkor nem adja rezzenéstelen arccal a mócsingos húst a nyugdíjas kezébe, ha valaki hivatással édesanya, akkor áldozatosan neveli gyermekét, s nem "passzolja le" a gyereket hol az egyik, hol a másik nagyszülőhöz, ha valaki hivatással édesapa, akkor nem tömi tele pénzzel a gyerek zsebét, hogy menjen el otthonról, s végre nyugalom legyen már otthon, hanem beszélget vele, s konfrontáció árán is bevezeti gyermekét a felnőtt, felelősségteljes életbe... A hivatástudattal végzett munka imádság! Luther Márton azt mondta egyszer: "Ha Katinka teljes alapossággal felsöpri az udvart, akkor az imádság." Nos így válhat a "nemszeretem-munka" is imádsággá. Ha hivatásom van arra, amit csinálok, akkor azon áldás nyugszik...

S miért lenne ez másképpen a tanulással is? Ha nincs rá elhivatásom, akkor az is csak teher, csak nyomorúság, sőt számtalan bosszúság okozója. Némétországi felmérés szerint minden második(!) alap-, s középfokú oktatásban résztvevő diák nyűgnek, hiábavalóságnak érzi az oktatást és depresszív hangulatának okát elsősorban az iskolában látja. Lehet hogy nincs rá hivatásuk vagy egyszerűen csak nem imádkoznak?







Oltalom...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy fáradt lelkem megpihenjen Nálad! Add Uram békességedet, hogy ne nyugtalankodjék szívem, s országod építésében megtalálja a nekem rendelt részemet! Ámen


Aki az URat féli, annak erős oltalma van.
Péld 14,26

A bölcsesség kezdete, az ÚRnak félelme - mondja a Szentírás több helyen is, s jó Luther Mártonunk is azzal vezeti be parancsolat magyarázatait Kátéjában, hogy "Istent félnünk és szeretnünk kell". Akkor most a harmadik évezred elején is, még mindig olyan lelki kiskorúságban legyünk hogy rettegjünk az Istentől?

Először is a "félelem" szó korrekt fordításban tiszteletteljes félelmet jelent. Ahogyan a gyermek "respektálja" gondviselő jó szüleit, ugyanilyen elfogadással-teljes szeretet-alapú kapcsolatról beszél a Szentírás is az Istennel kapcsolatban. Sajnos az emberi történelem szomorú tanúsága, hogy az aktuális uralkodók, politikai vezetők mindig felhasználták/kijátszották hatalmi céljaik elérésére a vallásos emberek érzelmeit, s nemegyszer a vallás eredeti céljának (ti. hogy az ember élete folyamán eljusson Teremtője megismerésére) meghamisításával alapvetően deformálták az emberek világnézetét, s "életminőségét".

A közel háromezeréves ősi keleti bölcsesség tehát azt üzeni nekünk, hogy aki Istent féli(tiszteli), annak erős oltalma van. Ez nem azt jelenti, hogy az istenhívő embernek minden elsőre sikerül, hogy nem lesz semmi bántódása az életben, s míg mások szenvednek, eladdig ő triumfálva végigmasíroz az életen... Jelenti azonban azt, hogy biztonságban érzi magát akkor is, amikor más már rég elbizonytalanodott, s esélyt ad a szeretetnek akkor is, amikor más már rég az erőalapú megoldás mellett tette le voksát.

Az oltalom azt is jelenti számunkra: igen erős szövetségesünk van, az Isten maga... "S ha Ő velünk, ki ellenünk?" - énekeljük evangélikus himnuszunkban. Aki oltalomban él, az nemcsak biztonságot tapasztal, de távlatot is lát, horizonton túlit is. Szeretetmegtapasztalásai, melyek "onnan, a Világosság Atyjától szállnak alá" táplálják reménységét is, hogy Isten egyszer jóra fordít mindent, s még a befejezetlen földi életeket is - melyeknek az emberi önzés és gonoszság vetett gátat - az Ő országában egyszer beteljesíti...
AZ IMÁDSÁG TERVRAJZA

„Ti tehát imádkozzatok…” (Máté 6:9)

Jézus azt tanította, hogy így imádkozzunk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is; a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Máté 6:9-13). Jézus tervrajzot adott nekünk az imádsághoz:

„Mi Atyánk” – ez a az alapja Istennel való kapcsolatunknak. Ez emlékeztet arra, hogy nem csupán a teremtés részi vagyunk, hanem Isten gyermekei! Gondolj csak bele, megalkothatsz valamit anélkül, hogy hozzátartoznál, de ha az apja vagy, akkor mindig a részed lesz. „Aki a mennyekben vagy” – ez a megerősítése annak, hogy Istennel való kapcsolatod azt jelenti, kapcsolatod van a világegyetem Urával. „Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik” (Zsoltárok 103:19). Ezzel elismered Isten hatalmát és egyedülálló képességét arra, hogy válaszoljon imáidra, „Szenteltessék meg a te neved” – ez emlékeztet arra, hogy Isten szent, hogy az, hogy a gyermeke vagy, nem jogosít fel arra, hogy engedetlen légy, vagy magától értetődőnek vedd Őt. Ha kapuin hálaadással lépsz be, és udvaraiba dicséretekkel =ld. Zsoltárok 100:4), ez felhívja figyelmét, mert azzal, hogy dicsőíted nevét, elismered jellemét. „Legyen meg a te akaratod” – ez Jézus imádságára emlékeztet a Gecsemáné kertben: „…ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39). Krisztus arra tanított, hogy Isten terveit és napirendjét kövessük, ne a magunkét; hogy gondolkodásunk olyan legyen, mint mennyei Atyánké; hogy vele járjunk, úgy, hogy imádságunkban egyetértésben, összhangban vagyunk Vele.


Ne ejtsd el a labdát!


„…akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó…” (2Péter 1:9)

Brian Dyson, a Coca Cola vállalat korábbi alelnöke, egy ünnepi beszédet mondott a Georgia Tech vállalatnál 1996-ban. Ebben a beszédben ezt mondta: „Képzeld el, hogy az élet egy olyan játék, melyben egyszerre öt labdával zsonglőrködsz. Úgy nevezik őket: munka, család, egészség, barátok és a lélek. Hamarosan rá fogsz jönni, hogy a munka gumilabda. Ha elejted, visszapattan. De a másik három labda: a család, az egészség, a barátok és a lélek üvegből vannak. Ha ezek közül bármelyiket elejted, akkor menthetetlenül megkarcolódnak, megrepednek, csorbulnak, sérülnek vagy éppen szilánkokra törnek. Sohasem lesznek ugyanolyanok. Meg kell értened ezt, és azon kell igyekezned, hogy fenntartsd az egyensúlyt az életedben.” Sok olyan ember, akit csodálunk, nem tudta fenntartani az egyensúlyt. Lehet, hogy nagy templomokat vagy nagy vállalatokat építenek fel, de nem tudnak nagyszerű kapcsolatokat építeni. Salamon azt írta: „…a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, – a magam szőlőjét nem őriztem” (Énekek éneke 1:6 Károli). Lelkészek, akik arról prédikálnak, hogy milyen fontos erős családot építeni, néha olyan gyermekeket nevelnek fel, akik neheztelve elfordulnak tőlük, mert nem jutott nekik apa idejéből és figyelméből, és mindig azt mondták nekik: „Ezt az áldozatot meg kell hoznunk Istenért és a szolgálatért”. Nálad melyik területen borult fel az egyensúly? Miközben azért hajszolod magad, hogy ne ejtsd el a nyilvános szereplésed labdáját, vigyázz, hogy el ne ejtsd a személyes életedét, mert az számít legjobban! A Biblia ezt hangsúlyozza: „…hitetek mellé ragasszatok erényességet, az erényesség mellé tudást, a tudás mellé önuralmat, az önuralom mellé kitartást, a kitartás mellé istenfélelmet, az istenfélelem mellé testvéri jóságot, a testvérek iránti jósághoz szeretetet… akiben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó…” (2Péter 1:5-7,9).


VÁLTOZÁS A TE ÉRDEKEDBEN


„És monda… Íme mindent újjá teszek.” (Jelenések 21:5 Károli)
A Biblia a változások története a Teremtéstől a Jelenésekig, ahol Isten ezt mondja: „Íme, mindent újjá teszek” (Jelenések 21:5 Károli). Bármilyen helyzetben is vagy ma, a változás lehetséges Isten által. Bár már gyakran tartottál bűnbánatot, megvallottad bűneidet, és megpróbáltál megváltozni, Isten az, aki meg tudja változtatni azt, amit te nem – és ő tudja azt állandósítani is. A változáshoz azonban meg kell értened bizonyos alapelveket. Nézzük meg ezeket! 1) Nem kell megváltoztatnod másokat azért, hogy a te életed megváltozzon. „Boldogabb lennék, ha ő felhagyna azzal, hogy…” „A dolgok nem fognak megjavulni, amíg ő nem…” Az efféle gondolatok a problémára összpontosítanak, és nem a megoldásra; figyelmen kívül hagyják a valóságos lehetőségeket, és a depressziót táplálják. „Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.” (Galata 6:4-5). Ahelyett, hogy másokat próbálnál megváltoztatni, ami csak ellenállást és neheztelést szül, engedd, hogy Isten megmutassa, mi az, ami úgysem működik, és ezentúl másképp reagálsz a problémára, akkor gyakran előfordul, hogy a másik fél magától megváltozik. 2) Az igazi változás az Istennel való kapcsolatoddal kezdődik. A gondok miatti kesergés és csalódottság csak azt eredményezi, hogy eltávolodsz Istentől, magadra maradsz, és emiatt saját erődből kell megbirkóznod a gondokkal. Ha megadod magad Istennek, ez alapjaiban átformál, felveszi a harcot a büszkeséggel, irigységgel, sértődéssel, félelemmel, tisztességtelenséggel, mindazzal, ami a változás rossz kezelésével jár. „…vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (Jeremiás siralmai 3:40). Ha Isten alá rendeljük az életünket, akkor őszintébbek, tudatosabbak leszünk, képesek arra, hogy valósághűen lássuk meg a dolgokat; tisztelni fogjuk Őt, és készek leszünk arra, hogy Isten változást-hozó eszközei legyünk.



Íme két további alapelv, ami megváltoztatja az életedet: 1) Feltétel nélkül hajlandónak kell lenned a változásra. A kezdeti időkben a lélekgyógyászati szakemberek gyakran ütköznek a „megváltozom, ha „ szindrómába. A páciens a változást egyfajta adok-kapok stratégiának tekinti: „Megváltozom, ha ők is hajlandóak arra, hogy … ha nem akkor én sem.” Istennel a változás jutalma belső érték. Elnyered annak örömét, hogy Isten tetszésére vagy, és mindazt a hasznot, ami azzal jár, hogy megváltozott ember vagy. Ebben benne van az az ajándék is, hogy „…végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss” (Jelenések 3:18). Az a képesség, hogy világosan látod a dolgokat, lehetővé teszi, hogy megértsd a problémát, és hatékonyan tudd kezelni attól függetlenül, hogy valaki más mit tesz, vagy mit nem tesz. 2) El kell fogadnod, hogy a változás egyben azt is jelenti, hogy el kell engedned a múltat. Bármihez is ragaszkodsz, az végül uralni fog téged. Ha te bántottál meg valakit, vagy ha a saját tévedésed miatt ért veszteség, valld meg Istennek, fogadd el bocsánatát, és hagyd ott az ügyet a keresztnél. Ha másvalaki bűne volt, de te nem akarod elengedni, mert azt gondolod, hogy te ártatlan vagy, és elégtételt követelsz, ezzel megfosztod magad a szabadságtól, és elvesztegetsz kínálkozó lehetőségeket – ez túl nagy ár a „nekem volt igazam” hamis vigaszáért. „…bocsássatok meg egy másnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efezus 4:32) – ez fog felszabadítani a neheztelés láncaiból, ez fogja visszaadni a jövődet. Ha most bilincsbe zár a „bárcsak…”, a „lehetett volna”, a „kellett volna” miatti bánküdás, tudd, hogy Isten kész arra, hogy jövődet jobbá tegye, mint amilyen a múltad valaha is lehetett volna (ld. Jóel 2:25).



Jegyezd meg: 1) A változás azt jelenti, hogy vállalod a kockázatot. Aggodalmad azonnal közbe fog szólni, és ezt kérdezi: „Mi lesz, ha csak én erőlködöm a változás érdekében, ők pedig nem tesznek semmit?” Szeretjük a biztos garanciákat. A kiszámítható dolgok kevésbé tűnnek félelmetesnek, mint az, ha kockáztatunk. De a biztonságérzetnek gyakran nagy az ára: az, hogy benne ragadunk a fennálló helyzetben. Néha az a legkockázatosabb, ha nem vállaljuk a kockázatot! Isten gyakran várja tőlünk, hogy hagyjuk el a biztonságosnak tűnő ösvényt egy olyanért, amelyik kockázatosnak tűnik. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsidók 11:1). Hited adja a tévedhetetlen bizonyosságot, ez Isten garanciája, olyan, mint az ingatlanoknál a tulajdoni lap, biztosítja, hogy a változás meg fog történni, ha a hited szerint cselekszel. 2) A változás akkor fog bekövetkezni, ha nem engeded, hogy a kudarc megállítson. A kudarctól való félelem gyakran arra késztet, hogy felhagyjunk a próbálkozással, pedig Isten legjobb emberei közül sokan élte át kudarcot a siker felé vezető úton. Nézd csak meg Ábrahám, Mózes, Illés, Dávid és a többiek életét! Mindannyian valamilyen személyes kudarc után lettek sikeresek. Sőt, legnagyobb, legmélyebb változás gyakran akkor történik, ha a kudarc már próbára tett minket. Addig hajlamosak vagyunk az önteltségre, beképzeltségre, és így nem sok hasznára vagyunk Istennek. Péter elbukott egy sorsdöntő pillanatban (ld. Máté 26:72), de növekedett, és Krisztus őt választotta arra, hogy a Pünkösd napján erőt kapott egy ház vezetője legyen, háromezer lelket nyerve meg (ld. ApCsel 2). Ne hagyd, hogy a kudarc megállítson!