2017. május 10., szerda

Alapértékek


„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…” (Jakab 1:22)
Lényeges értékekről van szó. Ebben a folyton változó világban ezeknek az alapelveknek kell kormányozniuk életünket. Ezek magyarázzák meg, miért teszünk dolgokat, és mi mellett állunk ki. Nem csupán üzletvezetési stratégiák, kulturális normák vagy a piaci változásokra adott válaszreakciók; hanem olyan vitathatatlan, megalkuvást nem tűrő elvek, amelyek megszabják, hogyan élj. John Blumberg mondja: „Még nem találkoztam senkivel, aki ne azt mondta volna, hogy szilárd értékrend szerint akar működni. Mindazonáltal ez sokkal nagyobb kihívás, mint amilyennek elsőre tűnik. A vezetői műhelyeken az egész világon döbbenetet láttam az emberek arcán, amikor üres lapot adtam nekik, és megkértem őket, hogy írják le, ők mit tartanak legfontosabb értékeknek az életben. Abban reménykedem, hogy valóban elkezded megvizsgálni, megmutatni és beépíteni a lényeges értékeket életed alapanyagába.” A Biblia azt mondja: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói…” (Jakab 1:22). Amiben igazán hiszel, meghatározza azt, hogyan cselekszel, és megmutatja magát mindennapjaidban is. John Mason azt mondja, hogy ez azt jelenti: „Ma hasznossá teszed magad valaki számára… megbirkózol egy problémával, ami nagyobb nálad… megismered Istent az által, hogy olvasod Igéjét… segítesz valakinek, aki ezt nem tudja meghálálni, visszafizetni… megteszel három olyan dolgot, amivel ki kell lépned a komfortzónádból… hálát adsz a mindennapi kenyérért… úgy hatsz másokra, hogy kicsit jobbá legyenek, mint amikor először találkoztak veled… nem félsz segítséget kérni… a napod legjobb részét Istennek adod… amit ma megtehetsz, nem halasztod holnapra… nem felejted, hogy csak itt és most lehetsz igazán boldog… kis lépéseket téve elkezdesz legyőzni egy rossz szokást… tetteidet nem azzal méred, hogy mit arathatsz általuk, hanem azzal, hogy milyen magot vetettél.”


Légy vendégszerető!

„… gyakoroljátok a vendégszeretetet.” (Róma 12:13)
Tanítványságunk fémjelzése, ha éreztetjük másokkal, hogy szeretjük és értékeljük őket (ld. János 13:34-35). Az újonnan érkezettek szeretettel fogadása fontos volt az ősegyházban, és épp ilyen fontos ma is. A társadalmi szokások talán változtak, de Isten Igéje nem. Jézus azt mondta: „Aki titeket befogad, az engem fogad be…” (Máté 10:40). Krisztus követőjeként a te feladatod elérni, hogy az új emberek családtagként otthon érezzék magukat, mint akik „testvéreink a hitben” (Galata 6:10). A gyülekezetekben kötődő barátságok könnyen vallásos klikkekké válhatnak, ahol ugyan mosolygunk az újonnan érkezőkre, és beszélünk is velük, de időnket azoknak az embereknek a kiválasztott csoportjával töltjük, akiket már ismerünk. A legtöbben megelégszünk már meglévő baráti körünkkel, ezért külön oda kell figyelnünk arra, hogy lehetőségeket keressünk mások bevonására! Az emberek azért jönnek a gyülekezetbe, mert szeretetet és elfogadást keresnek, és ha ezt nem találják meg egy-két hónapon belül, akkor továbbállnak. Ezért hangold rá lelki antennádat azokra az emberekre, akik úgy tűnik, nem érzik jól magukat, vagy nem találják helyüket. A legtöbb embernek már volt legalább egy negatív tapasztalata valamilyen gyülekezetben, ezért szükségük van némi plusz szeretetteljes törődésre. A Biblia azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok…” (Galata 6:2). Az őszinte melegség és törődés vonzza az embereket. Az első benyomás számít. A gyülekezetnek olyan helynek kellene lenni, ahol nyilvánvaló szeretetünk a sebeket hordozó emberek iránt abban a pillanatban, ahogy belépnek az ajtón. Ne feledd, Isten nem csupán arra használja ezeket a kapcsolatokat, hogy a nehéz helyzetből érkezők szükségeit betöltse, hanem arra is, hogy mi érettebbé váljunk általuk!





NE LÉGY BOLOND!


„Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” (Zsoltárok 14:1)
Az ateisták bolondok. Van egy mondás: „az ateista ugyanazért nem tudja megtalálni Istent, amiért a tolvaj a rendőrt.” Néha az ateizmus mélyén a büszkeség rejlik. Isten nélkül mi magunk válunk saját magunk isteneivé, ami azt jelenti, hogy nincs felettünk nagyobb hatalom. A Biblia Istene azonban háromféle módon is bizonyítja létezését. 1) A teremtés. Sok ember van manapság börtönben, akit nem értek tetten valamilyen bűntényben, sőt még csak tanúk sem látták, amikor elkövették azt. Akkor mi a bizonyíték ellenük? Ujjlenyomatok! DNS! A teremtett világ magán viseli Isten ujjlenyomatát és DNS-ét. „Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat…” (Ézsaiás 40:26). 2) A Golgota. A teremtésben Isten hatalmát láthatjuk, a kereszten megláthatjuk a szívét. 3) Lelkiismeret. „…a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel… Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak” (Róma 2:14-15). A lelkiismeret olyan, mintha a lelkedben lenne a Biblia; mindenkivel vele születik. Voltaire, a francia ateista azt mondta: „Tizenkét halász kellett ahhoz, hogy felépítse a keresztyénségét. Én megmutatom a világnak, hogy egyetlen francia le tudja rombolni.” Voltaire halála után az a ház, melyben élt, lett Európa leghíresebb Biblia-forgalmazó társulatának elosztó raktára. Lényeg: Voltaire meghalt, de a mi Istenünk él! Az ateizmus a létező legnagyobb hazárdjáték. Végül is, mi van, ha mégis van Isten, és neked egy napon meg kell majd állnod előtte?




„Bolond, mégy ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (Lukács 12:20)
A nagyravágyó bolond. Jézus egy gazdag földbirtokos történetét mondta el, aki így gondolkodott: „…lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek…” (Lukács 12:18). nyilván jó üzletember volt, és előre tervezett. Később azonban ezt is mondja: „Én, lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” (19. vers) „Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, mit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (20-21. vers)
Ez az ember előre tervezett, de nem az örökkévalóságra. Magára gondolt, nem Istenre. Törődött testével, de nem törődött a lelkével. Azt mondják, az emberi testben annyi foszfor van, hogy 800 000 gyufa-fejet lehetne belőle készíteni, annyi cukor, hogy hatvan darab kockacukor lenne belőle, van még 12 evőkanálnyi só, és annyi vas, hogy kb. egy kilogrammnyi 100-as szeget lehetne készíteni belőle. A többi csak víz és por. Ha a lényednek azt a részét táplálod, kényezteted, véded, ami csupán hetven vagy nyolcvan évig él, és elhanyagolod azt a részét, ami örökké fog élni a mennyben vagy a pokolban, akkor Isten azt mondja rád, hogy bolond vagy. Ez a példázatbeli ember azt mondta magának: „sok javad van sok évre félretéve”, de isten azt mondta: „még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet.” Nem fogod fel, hogy egy baleset, egy elzáródott artéria, azonnal kiiktathat? Térj észre! A kérdés nem az, hogy meg fogsz-e halni, hanem, hogy mikor? Készen állsz arr, hogy Isten elé állj?



„Milyen gyalázatos halál jutott Abnérnak!” (2Sámuel 3:33)
A legbolondabb bolond! Abnér az egyik csatában megölt egy Aszáel nevű embert, aki történetesen Jóábnak, Dávid hadseregparancsnokának a testvére volt. Jóáb ettől kezdve kereste a bosszút Abrénon. A történet tragédiája az, hogy Abnér ekkor karnyújtásnyira volt Hebrontól. a hat menedékváros egyikétől, ám ahelyett, hogy a városba futott volna, és élvezte volna annak védelmét, engedte, hogy ellensége a kapun kívül elkapja és megölje. „Így temették el Abnért Hebrónban. A király hangosan sírt Abnér sírjánál, és sírt az egész hadinép is. A király ilyen énekkel siratta Abnért: Miért ily bolond halál jutott Abnérnak?” (2Sámuel 32-33 NIV). Minden bolond közül Abnér volt a legbolondabb. Miért? Mert míg az ateista bolond nem hitt Istenben, a nagyravágyó bolondnak nem volt ideje Istenre, ő, Abnér, tudta, mit kell tennie – de nem tette meg! Nem kellett folyón átkelnie, nem kellett hegyet megmásznia, belépőt sem kellett fizetnie. Hebron kapui nyitva álltak, csak be kellett volna mennie, és ott maradnia.
Képzeld el, hogy kapsz egy evangéliumi traktátust*, aminek a borítóján ez áll: „Mit kell tennem azért, hogy elvesszek?” Kinyitod, és azt látod, hogy a füzetke belül üres. Ahhoz, hogy elveszett légy, semmit nem kell tenned. Azért azonban, hogy megmenekülj, tenned kell valamit: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz…” (ApCsel 16:31).
Amikor Mária elvitte a gyermek Jézust a templomba, az agg Simeon karjába vette a csecsemőt, és ezt mondta: „Most már meghalhatok, mert láttam a világ Üdvözítőjét…” (ld. Lukács 2:25-32). Ahhoz, hogy nyugodtan tudj meghalni, találkoznod kell Krisztussal, magadhoz kell ölelned őt, és el kell ismerned, hogy ő Urad és Üdvözítőd. Tedd meg ezt még ma!

* traktátus: 1) értekezés, röpirat; 2) keresztyén iratmissziós műfaj: rövid ismertető füzetke vagy szórólap valamely evangélium igazságról.
Céljaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Tégy alkalmassá a küzdelemre! Add, hogy elviselhessem bukásaimmal járó fájdalmakat, s makacsságom következményeit! Formálld egész életemet, hogy engedelmes eszközöd lehessek! Ámen
   

Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
1 Kor 9,26-27

Pál apostol - az egyházi hagyomány szerint is - törékeny, apró termetű, s beteges ember volt, gyaníthatóan nem az antik testideál megtestesítője. Lelki harcainak hasonlatát mégis a sportból veszi. Bizonyára maga is látott ilyen versenyeket, ahol - akkor még doppingszereketől mentesen - küzdöttek egymással... Nincs is szebb, a nemes küzdelemnél, s nincs gyalázatosabb a nemtelenül megszerzett dicsőségnél!

Nemcsak a közel-keleti harcokban kigyúrt testű, professzionálisan kiképzett modernkori zsoldosok szenvednek az ún. háború utáni lelki traumában, már a római hadvezérek is panaszkodtak arra, hogy a legkiválóbb, legerősebb katonáik között is bőven akadtak olyanok, akik lelkileg összeroppantak... Hiába, ember(eke)t ölni rezzenéstelen arccal és lélekkel, hidegvérrel csak a hollywoodi filmstúdiókban lehetséges...

Van aki testre, s van aki agyra "gyúr" - vallják a mai fiatalok. Kár hogy kevesen vannak, akik szívre "gyúrnak"... Ez utóbbi "edzettsége" ugyanis elvezetne nemcsak a mértékletes életre, de nagymértékben csökkentené a nemtelenül elért sikerek okozta általános fájdalmakat is.

Aki istenes életre szánja el magát - mert a Lélek erre indítja - az igencsak jól teszi, ha sportolókhoz hasonlóan edzésben tartja testét és lelkét. A test ugyanis a lélek otthona, s egyben a Szentlélek temploma... Aki Krisztus - maradjunk a Pál által gyakran használt militarista hasonlatnál - "jó katonája" kíván lenni, annak bizony meg kell sanyargatnia a testét. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnia a test kívánságait kordában tartani, mert gyarló testünk szívesen birtokolná mértéktelenül e világ javait... (Erre az ősbűnünkre alapoznak nap mint nap a csalafinta, trükkös reklámok is!)

Ki képes erre? Csak az, aki előtt nem bizonytalan a cél, aki tudja, hová igyekszik. Aki céltalanul kocog ide-oda, az ne csodálkozzon, ha lehagyják, sőt, ha soha nem jut el a finisbe. Aki "pályára áll", az céllal áll oda. Aki küzd, akár önmaga gyarlóságai, akár mások bűnei ellen, annak stratégiája kell hogy legyen! A keresztény ember naponkénti "edzéstervét" a Bibliából veszi, s hite szerint a Lélek által URától kapja. Attól az ÚRtól, Akitől a legnagyobb ajándékunkat, az életet kaptuk... Aki tehát Istent szolgálja, az az életet szolgálja, s aki ebben az elhívatásban futja meg pályáját, arra a célban az életet adó Isten maga vár...





Életünk...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy akaratod ellen ne lázadjak, s megértsem életjobbító parancsolataidat! Ámen


URam, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
Ézs,64,7

Csak idő kérdése, mikor érünk meg annak felismerésére: egész létünket Istennek köszönhetjük... Van, aki "le-/át-/ki-/éli" egész életet, s csak akkor nyílik meg előtte a nemlátható világ, amikor ez a látható beszűkül - mert betegség, halálközeliség szorongatja. Vannak, akik életük sok-sok eseményére, elért sikerére visszatekintve egyszer csak ki tudják mondani: az elért eredményeik végül is Isten gondviselésének köszönhetőek, s akadnak olyanok is, akik kora ifjúságuk óta vagy zsenge felnőttkoruktól kezdődően tudatosan döntenek úgy: Isten kegyelméből akarnak élni minden nap. Furcsán hangzik, de Istenhez-tartozásunk nem attól függ, megvalljuk-e azt vagy sem, hanem attól a pillanattól kezdve, hogy megfoganunk, s a titokzatos élet részesévé váltunk. Létezésünk maga a legnagyobb bizonyíték, hogy Isten "van", hiszen Őnélküle nem lenne, se anyag, se energia, s az ezeket felfoghatatlan bonyolultságba rendező információ se!

Szeretem nézni a világ keletkezésével kapcsolatos ismeretterjesztő filmeket. Engem elsősorban nem a "tudományossága" nyűgöz le - hiszen, amit ma még konferencián jelentenek be korszaknyitó felismerésként és a szakemberek is álmélkodva hallgatják, az néhány év vagy évtized múlva már a maradi gondolkodást képviseli -, hanem a "tudományos" világkeletkezés-mese legújabb számítógépes technikával "ki-/megfestett" látványa. Megható egyébként az a törekvés, amivel igyekeznek felébreszteni a hitet az emberben, hogy az ősrobbanás első és második százmilliomodik másodpercében ez vagy az történt... S, hogy valójában mi történt, azt egyedül csak a JóIsten tudja!

Vannak, akiket nem érdekel, hogyan is működik Isten teremtett világa, s értetlenül tekintenek az egész életükön át íróasztalra görnyedő tudósokra. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy a mindennapok lét-egyszerűségében megélhessék az emberi találkozásokból fakadó örömet, vagy megcsodálják a virágok színeit, a méhek röptét vagy belefeledkezhessenek a lenyugvó Nap mélyvörösébe... Nos, kinek ez, kinek az jelent gyönyörűséget - különfélék vagyunk.

S ahogyan a fazekas keze alatt formálódik a korsó, ugyanúgy Isten "simogatása" is alakítja az életünket olyanná, amilyenné megálmodott minket. Isten kezének formáló erejét érezni nemcsak kiváltság, de olykor fájdalmas is, ugyanakkor keze-nyomát megtapasztalni egyben a védelmünket is jelenti - s ez evangélium.





Helyes látásért...





A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod, hogy a világ, s olykor magam életének eseményeit sem látom teljesen világosan. Adj nekem alázatot, hogy merjem igédnek fényét életem világosságául útaimhoz rendelni, hogy kegyelmed által ne csak Téged tudjalak dicsőíteni tetszésedre, hogy épüljek általa, hanem engedd meg mások épülését is mindannyiunk szolgálatán keresztül! Ámen


Mert ugye szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle. Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkodásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.
1 Korinthus 14,17-20

Elődöm a tatai szószéken - aki feleségem édesapja volt -, nemegyszer mondta: "Észt is adott a Jóisten!". Mint a gyakorlati teológia professzora, s aktív lelkész többszörösen is tisztában volt azzal, hogy az emberek döntéseinek nagy részét nem értelemmel, hanem érzelemmel hozzák. Vannak dolgok, amikor érzelemmentesen nem lehet, sőt nem is szabad dönteni (pl. szerelem), de ezek kisebbségben vannak. Életünk egyéb eseményeit bizony mindig alaposan át kell(enne) gondolni, meg kell(ene) vizsgálni az ÚRIsten törvényeinek vonatkozásában is, hiszen az ige is gyakran buzdít erre. Pszichológus szakemberek egyöntetű véleménye is az, hogy döntéseink túlnyomó része - mintegy 80%(!) - érzelmi... ezt nagyon jól tudják a reklámszakemberek, s ki is használják.

A korinthusi gyülekezetben egy érdekes valláspszichológia jelenség, az ún. nyelveken-szólás "terjedt el". Ez a módosult tudatállapot, egyfajta eksztatikus magatartás hihetetlen érzelmi töltéssel jár együtt, ezért írja Pál apostol szintén ebben a fejezetben, pár verssel korábban (4. vers): "Aki nyelveken szól, önmagát építi.". Amennyire elítéljük a szélsőségeket, olyannyira nyilvánvaló az is, hogy minden korban megvoltak az élet minden területén az extremitások. Az "elragadtatott" állapot - nevezzük az egyszerűség, s érthetőség kedvéért "hétköznapi eksztázisnak" - nélkül az ember élete nem egyszerűen rideg és érzelemmentes, hanem egyszerűen nem teljes. Hiszen ebbe a lebegő, boldog állapotba igyekeznek és próbálnak benne maradni minden normális párkapcsolatban, ez az időnként visszatérő érzelmi túlfűtöttség ad motivációs erőt a munkához, a hétköznapok küzdelmeihez.

A korinthusiak problémája azonban az volt, hogy nem egymást építették, hanem önző módon, mindenki a maga érzéseivel volt el-, s lefoglalva, ami nem erősítette, hanem gyengítette a számtalan kísértést sugárzó fejlett kikötőváros, amúgy is zsenge, elsők közötti krisztusi sarját. A kérdés nem az volt Pál számára, hogy kell-e a "nyelveken szólás" dicsőítő ajándéka, hanem az, hogy épülnek-e mások általa vagy sem. Ezért a gondolkodás, a racionalitás összefüggéseibe helyezi. A józan »paraszti« ész kontrollja többet ér minden túlfűtöttségnél és elragadtatásnál, hiszen ez egymás szolgálatát, a közösséget, s benne az egyént védi.

Manapság is virulnak a "dicsőítés" eme fajtáját választó, s ahhoz ragaszkodó kisközösségek, tradicionális egyházi keretek között, s azon kívül is. Ennek kettős az oka van: Egyrészt sokan elbizonytalanodnak a világ jelenlegi állapota miatt - tegyük hozzá nem alaptalanul! -, s bizonytalanságukban valami "biztosat" keresnek, s ebben a "dicsőítő formában" vélik ezt megfoghatóan megtalálni, másrészt érzelmi életük finom rezdüléseit nem tudják imádsággal, kontemplatív(elmélkedő) módon kísérni és "kezelni", s valami statikusba (hétköznapi eksztázis) kívánnak kapaszkodni. Vannak, akik Istentől és vallásos meggyőződés nélkül teszik majdnem ugyanezt, amikor pótszerek (drog, alkohol) keltette mámoros "biztonságba" menekülnek. Az élet azonban nem illúzió, hanem valóság. Kegyetlen valóságnak tűnik... de csak Isten nélkül az.




Isten uralma...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne a magam eszem szerint, hanem életet védő törvényeid szerint éljek - példát adva ezzel mindenki számára! Ámen


Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon.
5 Móz 6,4-8

"Egy az Isten!" - mondogatják jóérzésű keresztények, akik ha gyakorlatban már nem is, de a hétköznapi konverzációk szintjén még "hitvallásosak" - hát ennyire... Isten - amióta csak tudja az ember, hogy Ő van, s hogy Ő az, Aki, vagyis nem kérdés számára az Örökkévaló léte, hiszen Ő a Létező -, azóta külön-külön másképpen gondolkodunk a Teremtőnkről. Olyannyira másképpen, egyedien, hogy ezt az egyediséget semmi nem tudja "kiölni" belőlünk! S, ha mégis valami uniformizált, egyen-elképzelés uralkodik el bennünk, akkor már rég nem élünk, legfeljebb csak a nevünk az, valójában halottak vagyunk. A lelkileg halott, az teljességgel az...

Izráel alapvetően másképpen gondolkodott az EGY-Istenről. Ez az EGY-Isten, akinek nincs neve - jóllehet szegény Jehova tanúi váltig bizonygatják, hogy Isten neve márpedig "Jehova", de ha elfogadjuk a zsidókat ebben a kérdésben autentikusan nyilatkozóknak, akkor a Jávé, mint szó nem Isten "neve", hanem csak a "Kimondhatatlan EGY" megjelölésére használatos -, másképpen EGY! Ő nem egy főisten az Istenek közül, hanem AZ ISTEN - az összes többi pedig bálvány... Ez eleddig rendben is van/lenne, a gond azonban az, hogy Izráel népe nem tűrt meg semmiféle más monoteista istenelképzelést sem, mert azt vallották, hogy Istent egyedül és kizárólagosan csak Jeruzsálemben lehet "hibátlanul" imádni. Ha ehhez nem ragaszkodtak volna évszázadokon át a zsidó nép vallási vezetői, akkor ma a judaizmus egy világ-sikeres világvallás lenne, de mivel ahhoz, hogy valaki valóban zsidó vallású lehessen -, zsidónak kell születnie! Így - jóllehet a zsidó vallást a világvallások között emlegetik, státusza szerint világvallás -, formailag azonban megmaradt nemzeti vallásnak. Igazat kell adni az orthodox zsidóknak, akik azt mondják - ellentétben a hivatalos izraeli államdefinícióval -, hogy a zsidóság az nem nemzet, hanem vallás, hiszen valaki attól zsidó, hogy hiszi az Örökkévalót, s annak törvényei (Tóra) szerint él.

Élni azonban a törvény szerint csak akkor lehet, ha valaki egy a törvénnyel! Ezért a törvények a szívben kell "élnie", s az ember homlokterében kell hogy legyen mindig az írás - ezt szimbolizálják a Szövetség jelképei: a tfilin, a mezuzá, és a cicit.
Tfilin: imaszíj, amely két négyszögletes fekete dobozka, amelyekben apró pergamentekercsekre írva a Tóra négy szakasza van ráírva (2Móz 13, 1-10; 2Móz 13, 11-16; 5Móz 6, 4-9; 5 Móz 11, 13-21). A dobozkákhoz bőrszíjak kapcsolódnak (héberül r'cuot), amelyekkel a karra, illetve a homlokra lehet kötni őket. Jézus idejében a kegyesek egész nap hordták az imaszíjakat, ma már csak - a szombat és a tórai szent napok kivételével a reggeli sáchrit ima (istentisztelet) alatt kötelező teljesíteni a tfilin micváját.
A Törvény/Tóra betartása REND-et teremt az ember életében, s ez nemcsak hasznos, esztétikai gyönyörűséget is okoz. Mindazonáltal tökéletes törvénybetartás nem lehetséges, ezért szükség van az Isten kegyelmére. Jézus URunk erre tanítja követőit, s minket, mai követeit is: a törvény betöltése csakis a szeretet, amit onnan felülről a Világosság Atyjától kapunk - kegyelemből, Jézusért...

Teremtettség...


A mai nap imádsága:

Istenem! Táguló világegyetemedet csodálva azon csodálkozom, hogyan szűkül benne a mi embervilágunk... Add URam, hogy ne csak önmagunkban gondolkodjunk, hanem megértve teremtettséged csodáját, Téged dicsérve szeretetben éljünk! Ámen


Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.
Zsid 11,3

Isten teremtette ezt a világot... s itt álljunk is(!) meg egy pillanatra, mert ezután Pál apostolunk megint 'csak' a saját kultúrköréből hoz elő "bizonyító illusztrációkat gondolatai jobb megértéséhez... Ami természetesen nem baj, hiszen megvan ennek is a maga irodalmi értéke, csak a gond a gondolkodó harmadikévezredeleji keresztény ember számára, hogy faluvá zsugorodott Földünkön már nem lehet - szellemi téren meg különösen nem(!) - csak "monokultúrában" értelmezni a transzcendenciára vonatkozó kijelentéseket, mert akkor semmivel sem vagyunk különbek a kábult ezoterikusoknál, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy egyedül, csak ők az "igazság" kizárólagos birtokosai!

Az igazság azonban az, hogy a világ megtapasztalásának/megismerésének korlátái vannak - időben és térben egyaránt. Időben alig egy féltucat évtized, egy rövidke emberöltő áll rendelkezésünkre, hogy felfogjuk emberi létünket, térben pedig "csak" 13,5 milliárd fényévnyi távolságban gondolkodhatunk, hiszen innen érkezik hozzánk - jelenlegi ismereteink szerint a legtávolabbról - fény/sugárzás... Lehet, hogy ennél sokkal nagyobb az univerzum, még 20-30 milliárd fényévnyi távolsággal - vagy még többel(?) -, a gond egyedül megint csak az, hogy ezt akkor tudnánk bizonyíthatóan megtudni, ha 20-30 milliárd év múlva is élnénk még...

Nos, hamar belátható: időben és térben iszonyatosan behatárolt a létünk, s ha mégis szeretnénk önmagunk számára megnyugtató választ kapni a létünk lényegiségét érintő legfontosabb kérdésekre, akkor marad a hit útja: az egyik a istenhites, a másik a tudománnyal vegyített hitű út, hiszen ez utóbbi sem fedi teljes egészében a valóságot, csak annyira, amennyire sikerült az embernek az elmúlt évezredekben felépíteni tudományos világképét, ami sok mindent megmagyaráz, de értelemszerűen nem mindent. Eladdig ugyanis, amíg egy tudományos feltevés nem nyer egyértelmű bizonyítást csak elméletről beszélhetünk, s nem állíthatjuk, hogy márpedig ez vagy az így "működik", s ez lenne az utolsó és végső magyarázat!

Pálnak abban igaza van, hogy a világ a nem láthatókból állt elő, hiszen az elemi részecskék birodalmába igazán még csak most próbálunk betörni - lásd LHC! - (bár ő bizonnyal nem kvarkokra gondolt!), de a végső "létok" a teremtettség "létrejöttére" - végül is, maga a nem-látható ÚRIsten! Őt soha senki nem látta, de teremtett világának rendjében mindenki számára kinyilvánította Önmagát. (Ahogyan egy kultúra fejlettségére következtetni lehet az építményeiből ill. azoknak évezredes maradékából, ugyanúgy a teremtett világ értelmes vizsgálatán keresztül is "képet" alkothatunk annak Alkotójáról.) Ugyancsak Pál mondja erre: "Ennélfogva nincs mentségük!" Senkinek sincs... aki nem a teremtettség rendje szerint él, azaz nem vigyáz a teremtettségre, nem óvja/védi/ápolja azt, aki nem az Isten szeretetének naponkénti megélésére törekszik - annak csak egy lehetősége van: hordoznia kell a következményeket... Már itt ebben a földi világban, s hitünk szerint az 'odátban' is!




Terveink...

A mai nap imádsága:
Uram! Te látod álmaimat és terveimet, s Te tudod, olykor milyen kevés az erőm ezek megvalósításához. Istenem, erősíts utamon, hogy el ne tévedjek, s életem végen hazatalálhassak Hozzád! Ámen

   

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.
Péld 16,9

Ember tervez - Isten végez. Ezt a régi szólást emlegetjük, amikor a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogyan azt vártuk, ahogyan azt elterveztük. Életünk vándorútján számtalan új helyzettel találkozunk, újra és újra próbára tesznek minket a körülmények és így vagy úgy, de levizsgázunk együttműködésből, megértésből, szeretetből... hogy csak a legfontosabb élet-tantárgyakat említsük. Vezetőknek tanítják a helyes kommunikációt, a hiteles prezentációt, s tanítják őket feladatorientált improvizációra - hogy milyen sikerrel, azt a mindennapi politika folyamatosan mutatja.

Tény, hogy életünket - amióta csak létezünk, mi emberek - gyakran és szívesen hasonlítjuk egy úthoz, amin járnunk kell. Egyszerű és jól érhető kép ez, hiszen az útnak van eleje és vége; kanyarog jobbra és balra; felvisz a hegyre, s völgybe ereszkedik; hol árnyékos, hol meg napos; vannak benne nehezen járható göröngyös szakaszok, s persze mindig vezet valahová. Életünk nagy egzisztenciális kérdése: Vajon hová vezet az én utam, s egyáltalán: Jó úton járok-e? A választ megtalálni nem könnyű, mert erre maga az egész élet ad(hat)ja meg választ, amikor visszatekintünk rá utunk végén...

Az útonlevésnek, a vándorlásnak vannak szabályai. Aki értelmes, az figyelembe veszi ezeket. Számol a lehetőségekkel, s az erejével. Nem tékozol ott, ahol gyűjteni kell, s nem görcsösködik ott, ahol szinte magától is 'mennek a dolgok'. A hívő ember, aki Istent a szívébe zárja, törekszik minden napon arra, hogy döntései necsak előbbrevivők, de bölcsek is legyenek. Ennek egyetlen biztosítéka - hite szerint - az ÚRnak tisztelete, s szeretete.

Aki tervez, az el akar jutni valahová, aki meg nem tudja hová igyekszik, az pedig kóborol. Az emberek szeretik a kiszámíthatóságot, ezért céltudatos vándorlásukat szívesen vállalják közösségben. Akit azonban a céltalanság pillanat-szele sodor ide-oda, az többnyire magányos. A magányos ember gyakori hamis büszkesége hibás döntéseket produkál, a közösségi ember ezzel szemben szívesen diskurál a megoldásokról, hiszen jól tudja, hogy nem elégséges az akarat, az élet bonyolultságában érdemes ráhagyatkozni az ÚRIsten vezetésére is. Aki számol az Istennel, annak útja eredményes lesz, aki elveti Istenét, az egyben istenadta sorsát is megtagadja...

A kárpit másik oldalán


"Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent úgy intéz, hogy a javukra váljon azoknak, akik szeretik Istent és akiket elhívott, hogy az Ő célja szerint éljenek." (Róma 8:28 NLT fordítás)

Az élet gyakran hoz olyan helyzetekbe, amiket nehéz lenyelni. Betegségek, munkahely elvesztése vagy egy barát vagy családtag halála. Ezek a pirulák keserűek amikor le kell őket nyelni, sőt, sokszor fulladozunk miattuk.

Azonban biztos lehetsz abban, hogy Isten valami jót akar kihozni az életedből, még akkor is ha nem látod, hogy mi az. Azon munkálkodik, hogy valami jót hozzon ki az életedből, bármi is zajlik éppen körülötted. A nehéz helyzetekben csak úgy tudsz a reménybe kapaszkodni, ha ebbe az igazságba kapaszkodsz meg.
A Biblia így fogalmaz: "Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent úgy intéz, hogy a javukra váljon azoknak, akik szeretik Istent és akiket elhívott, hogy az Ő célja szerint éljenek." (Róma 8:28 NLT fordítás)

A Biblia nem azt mondja, hogy az életed minden része jó lesz! Mindketten tudjuk, hogy ez így egyszerűen nem igaz. De azt viszont mondja, hogy ha az életed egészét nézed, akkor minden részlete együtt a javadra válik. Olyan ez, mint amikor sütit csinálsz. Lehet, hogy külön-külön nem ízlenek a süti hozzávalói, de amikor együtt vannak, akkor már vissza sem tudod fogni magadat. Isten egy fantasztikusan finom sütit készít az életedből, és még az ízetlen és keserű részeket is felhasználja hozzá!

Isten azt sem mondja, hogy minden úgy van "ahogy mi akarjuk" vagy, hogy majd minden történet jól végződik. A valóság az, hogy az üzleti döntéseid sem fognak mind több száz millió forintos hasznot hozni. Nem minden házasság lesz örökké boldog. Nem minden gyerekből lesz foci csapatkapitány.

Ez a vers inkább arra emlékeztet minket, hogy teljes bizonyosságunk lehet abban, hogy a mindenség főtervezője mindent úgy alakít, hogy azok a javukra váljanak azoknak, akik szeretik Istent. (Egyébként, ha nem ismered Istent, akkor számodra nem szól ez az ígéret. Csak azoknak szól, "akik szeretik Istent".)

A remény nem egyenlő az optimizmussal. A remény nem az, hogy úgy gondolod, hogy a rossz dolgok majd jóra fordulnak. A remény az a teljes bizonyosság, hogy az életed minden része végeredményben majd értelmet nyer, függetlenül attól, hogy az örökkévalóság innenső oldalán milyen is annak az eredménye.

A mi nézőpontunkból az életünk sokszor csak egy nagy káosz. De Isten nem úgy látja a dolgokat a Mennyből, mint ahogy mi.

El sem tudod képzelni, hogy Isten milyen jó dolgokat készít el a jövődben. Jeremiás 29:11-ben Isten azt mondja, hogy "Jó terveim vannak veled, nem tervezem, hogy bántalak. Reményt adok neked és egy jó jövőt!" (NCV fordítás)

A jövőd az Ő kezeiben van - és nincs is annál jobb hely.

Beszéljünk róla:

* Milyen érzés, hogy Isten még a rossz tapasztalatokat is a javadra fordítja?
* Az életed melyik eseményéből a legnehezebb meglátni a jót, amit Isten ki akar hozni belőle?
* Jézus kereszthalála miként ad példát arra, hogy Isten jót hoz ki a rossz helyzetekből?


Az imának van hatása


Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle. (1 Jn. 5:15)


El szoktál azon tűnődni, hogy vajon van-e az imának ereje? Imádkozol valamiért, és a Sátán a füledbe suttog: " Ez időpazarlás! Felejtsd el! Mit gondolsz, ki vagy? Mégis mit csinálsz? Isten nem figyel! Ne pazarold az idődet!"

Az ima azért működik, mert Isten kezében van az irányítás.
Minden csodának az alapja Isten szuverenitása. Miért hajtja végre az egyiket, és a másikat miért nem?
Mert az Ő kezében van az irányítás. Bíznunk kell az Ő bölcsességében és jóságában.

Az Efézusi levél 3:20-ban ezt olvashatjuk: "Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint"

Az ima bármire képes, amire Isten. Rendelkezésedre állnak az erőforrásai.
Az Újszövetségben hússzor olvashatjuk, hogy "kérjetek".
Bátorító az a gondolat, hogy ami nincs az én irányításom alatt, az még Isten kezében van.
Lehet, hogy nem leszek képes változtatni egy helyzeten, de imádkozhatok, és Isten megváltoztathatja.
Miért teremtett Isten egyedinek?

„Hozd ide mindazokat, akik az enyémek, akiket dicsőségemre teremtettem, akiket formáltam és alkottam.” (Ézsaiás 43,7 - NCV fordítás)

Közel 20 évvel ezelőtt kitaláltam egy betűszót, az ALKAT-ot, aminek kapcsán beszélni lehet arról az öt dologról, amitől te te vagy. Az ALKATod az, ahogyan Isten megalkotott téged, és ez az életed minden területét meghatározza.

A szíved, a lelki ajándékaid, a jellemed, az adottságaid és a tapasztalataid azok a dolgok, amitől te valóban az vagy, aki. Vannak bizonyos lelki ajándékaid, van a szívednek egy állapota, van, amit szenvedélyesen szeretsz, és vannak dolgok, amik érdekelnek. Mit gondolsz, miért érdeklődsz pont ezek iránt a dolgok iránt? Mert Isten ezt helyezte beléd! Hogyha érdekel a golf, a vadászat, a varrás, a művészetek vagy a zene, honnan jön ez? Istentől. Beléd szőtte ezt, amikor megalkotott. Ha mindannyian ugyanazokat a dolgokat szeretnénk, sokkal kevesebb mindent tudnánk megvalósítani ezen a világon.

Tehát Isten egyedinek teremtett, és sehol a világon nincs senki olyan, mint te! De miért érdekeljen mindez?

1. Mert az ALKATod megmutatja, mi Isten célja veled.

Ha meg akarod tudni, hogy mi Isten terve az életeddel, akkor fel kell fedezned, hogy milyennek formált téged. De azt fontos tudni, hogy Isten nem fogja rád erőszakolni, hogy az Ő tervét válaszd. Akár az egész életedet elpocsékolhatod! Mindenféle személyes és énközpontú dologgal is eltöltheted az életedet, úgy, hogy eközben nem veszed észre és nem látod meg Isten tervét és célját az életedre nézve. A legszörnyűbb az, hogy valójában a legtöbb ember így él.

Ez az oka annak, hogy annyira csalódottak sokan. Arra törekednek, hogy olyanná váljanak, amilyennek mások szeretnék, ahelyett, hogy olyanná, amilyennek Isten akarja látni őket.

2. Mert az ALKATod határozza meg, hogyan tudsz szolgálni Istennek.

Van egy életre szóló küldetésed Istentől, amit senki sem tud elvégezni helyetted. Lehet, hogy már elszalasztottad a küldetést és elmulasztottad a lehetőséget, hogy Istennek szolgálj. De én most mégis azt mondom, hogy kezdjük ma újra! Legyenek az előtted álló évek az életed legjobb évei! Isten sosem fog olyasmit kérni tőled, amire ne tett volna képessé. Nézz hát a képességeidre, és vedd észre, hogy miben vagy jó, mert Isten azon a területen akarja, hogy kezdj valamit!

3. Mert az élet egy próba.

Ez az élet csak felkészít az elkövetkezőkre, a Mennyre. Isten ezt mondja: "Ez az élet egy próba, és én próbára teszlek, hogy mit teszel a tőlem kapott ajándékaiddal. Ez alapján fogom eldönteni, hogy milyen feladattal bízlak meg a Mennyben."

4. Mert megmutatja Isten dicsőségét.

Amikor az ALKATodnak megfelelően élsz és azt teszed, amire Isten teremtett, az nemcsak neked jó, hanem annak Isten is örül. Szent Iréneusz, korai keresztény egyházi tanító mondta: „Isten dicsősége az élő és eleven ember.” Tudod, mikor mosolyog Isten? Amikor olyan embereket lát, akik a Tőle kapott tehetségüket az Ő dicsőségére használják!

Az Ézsaiás 43,7 ezt írja: „Hozd ide mindazokat, akik az enyémek, akiket dicsőségemre teremtettem, akiket formáltam és alkottam.” (NCV fordítás) Ha nem Isten dicsőségére lennél, nem élnél! Isten azért teremtett, hogy örömét lelje benned!

Beszéljetek róla:

* Milyen lelki ajándékaid vannak? Hogyan használod azokat mások szolgálatára?
* Milyen egyedi tulajdonságokkal és képességekkel ruházott fel Isten, hogy azokkal másokat szolgálj?
* Van-e valami, amit Isten kér tőled, és nem hitted volna, hogy képes vagy rá? Hogyan tett képessé Isten?




Őrizd a gyermeked lelki fejlődését!


"Gondozzátok, védjétek és vezessétek Isten nyáját, ez a ti felelősségetek […] Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízott embereken, hanem mutassatok nekik példát!" (1Péter 5:2-3, AMP fordítás)

Jézus védelmezte a tanítványok lelkét.

Mit jelent ez a te gyermekeidre nézve? Megvéded emberi méltóságukat, önértékelésüket és a lelküket. Felismered a szavak erejét, hogy képesek gyógyítani és fájdalmat is okozni.

Angol nyelvterületen úgy mondják: "Bot és kő csontot törhet, de a szó meg nem sebezhet." Ez egyáltalán nem igaz!

Egy-egy szó nagyobb fájdalmat tud okozni, mint a bot vagy a kő. Ha egy gyerek eltöri a kezét vagy a lábát, az előbb-utóbb meggyógyul, de sokan közülünk (talán te is) még ma is hordozzuk a sebeket, amelyeket olyan gyermekkorban hallott szülői kijelentések okoztak, mint például: "Belőled soha nem lesz senki". Azóta is küzdesz, hogy bebizonyítsd, tévedtek. Még mindig csak abból áll az életed, hogy reagálsz az életre ahelyett, hogy élnéd azt.

Szülőként fel kell ismernünk szavaink fájdalmat okozó vagy gyógyító hatalmát. A szülő egyetlen mondattal össze tudja roppantani a lányát – de ugyanennyivel föl is tudja építeni. Ugyanez igaz természetesen a fiúkra is. John Eldredge a Wild at heart című könyvében ("Szívében vad" - magyarul még nem jelent meg – ford. megj.) azt írja, sok férfi éli végig az életét olyan sérülésekkel, amelyeket az apjától szerzett. Ahogy a fiúk felnőnek, szükségük van a férfiasságuk megerősítésére, és ezt mindenekelőtt az apjuktól várják el.

Ha az apától nem kapják meg a várt megerősítést, ezer más módon próbálják meg bizonyítani a férfiasságukat. Az egész életüket úgy élik, hogy kompenzáljanak valamit, amit az apjuk soha nem mondott ki: "Minden rendben van veled, fiam. Férfi vagy. Klassz vagy. Értékes vagy."

Péter apostol, bár pásztoroknak ír, olyan tanácsot ad, ami minden vezetőre igaz – beleértve az anyákat és az apákat is: "Gondozzátok, védjétek és vezessétek Isten nyáját, ez a ti felelősségetek […] Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízott embereken, hanem mutassatok nekik példát!" (1Péter 5:2-3, AMP fordítás)

Beszéljünk róla!

* Hogyan használod a szavaidat arra, hogy építsd gyermekeidet?
* Milyen módon okozhatsz esetleg fájdalmat nekik a szavaiddal?
* Beszélgess kiscsoportodban vagy egy közeli barátoddal arról, hogyan tudod megerősíteni a gyermekeidet és számoljatok be erről egymásnak rendszeresen!