2017. január 10., kedd

Bűnbánat..

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy vezetésedet elfogadjam, s hálás legyek mindazért, amit adtál! Ámen

   

Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy,
Jóel 2,13a

Alapérzések váltakozásában telik életünk, kizárni egyiket sem tudjuk. Örülünk, szeretünk, haragszunk, félünk vagy éppen bánkódunk valamin. Aki tisztában van érzéseivel, az őszintén felvállalja azokat, s nem "helyettesíti" mással. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor félelmünkben vagy bánatunkban inkább sírtunk volna, de nem tettük - neveltetésünkből fakadóan vagy körülmények hatására - s, inkább utat engedtünk a haragnak. A hívő (istentudatú) ember is (néha-néha -, hiszen ő is emberből van) haragszik... De gondoljunk csak Káinra! Tudta, hogy Isten élete valósága, de nem értette Isten gondviselő szeszélyét, s ezért rettenetesen nagy haragra gerjedt. Tulajdonképpen Istenre haragudott, de dühének lángja még Isten zsámolyáig se ért volna fel, ezért gyilkos indulata azt emésztette fel, aki a közelében volt: testvérét, Ábelt.

Lelkünk igen bonyolult "szerkezet", valójában - így véli a hívő ember -, Isten nélkül nem tudunk úgy bánni magunkkal (lelkünkkel), ahogyan szeretnénk. Kell a külső, az isteni segítség! Megismerni igazi valónkat, teremtettségbeli énünket csak akkor tudjuk, ha Isten színe elé állunk... Hogyan? Úgy, hogy Isten maga tart tükröt írott és íratlan törvényein, lelkiismeretünkön keresztül. Ebbe belenézni nagy bátorságot, elszánást s ugyanakkor nyitottságot kíván, mert a következő lépés már a változtatás... Változni pedig még nehezebb, mint eldönteni, hogy változni akarok! Egyik lelki beszélgetésemben - lassan harminc éve -, hangzott el a következő mondat: "S tudod, akkor az EDDA együttesből a ... azt mondta nekem: "Menj el, s térj meg az Istenhez... Neked még sikerülhet!"

Életünk folyamán mindvégig formálódunk, s hogy formálódhatunk ez maga az evangélium! Isten kezébe helyezni életünket sosem késő, Ő ugyanis - velünk ellentétben - sosem mond le rólunk. Irgalmának köszönhető, hogy nem engedi el a kezünket, türelme a biztosítéka annak, hogy eltávolodásunkban még addig is eljuthatunk, hogy Őt kísértjük/provokáljuk, de felfoghatatlanul nagy szeretete mindig győzedelmeskedik -, de lehet, hogy ezt már csak akkor tapasztaljuk meg, amikor erről már senkinek nem tehetünk bizonyságot... mert Isten utolsó vonzásának már nem tudunk ellenállni, s ki kell lépnünk ebből a világból.

Sok minden adhat szomorúságra okot, s ha nincs külső testvéri, lelkipásztori, akár orvosi segítség is, akkor negatív érzelmeink háborgó tengerén ragadunk, s nem találunk vissza a nyugalom kikötőjébe: ezt hívják depressziónak, "nyomott hangulatnak". Vannak persze társadalmak, ahol az elvárások mások, s ki sem lehet ejteni ezt a szót, s azt mondják "ilyen nálunk nincs is" (Japán), de ha azt mondják erre a tünetegyüttesre, hogy a "lélek náthája" - az már társadalmilag elfogadott.

Aki Isten színe előtt szomorodik meg - azaz (meg)bánja, (be)látja bűneit, hogy ti. nem tudott istenképűségre teremtett méltósága szerint élni -, az nem a külső elvárások szerint alakítja életét, hanem a szívét a kegyelem által megtisztítva, szíve szerint él...


Csodák megtapasztalásáért.



A mai nap imádsága:
Uram! Te látod, hányszor elmegyek csodáid mellett... Közömbösségemet csitítsd bennem, hogy jeleidet meglátva szívembe zárhassalak és dícsérhesselek Téged lelkem békességében! Ámen



Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.
Róm 1,21

Ember-kérdés és Isten- kérdés nem más, mint ugyanazon érem két oldala. Egyiket megérteni a másik nélkül nem lehetséges. Ugyanakkor nincs ember, aki valamilyen formában, valamilyen szinten, életének valamely szakaszában ne ütközne a kérdések kérdésével: Ki vagyok én, s kicsoda az Isten, ha egyáltalán van? Egy ember élete igen összetett; számtalan eseményt, történést, élményt foglal magában, de mi ez a világmindenség bonyolultságához képest? S, ha egyetlen ember élete ennyire komplikált, akkor milyen az egész univerzumé, amit Isten teremtett... hacsak nem abban hiszünk, hogy a "nagy bumm" gigantikus robbanóereje "rendezte át" a káoszt kozmosszá, azaz rendezett világgá.

Isten tehát jeleket hagy maga után. A makrokozmosz számunkra felfoghatatlan méreteiben, ahol görbül az idő és a tér, de ugyanúgy a gének mikrovilágában is, amin álmélkodunk mostanában. De jeleket ad Isten a történelemben, s a lelkiismeretünkben is... Sőt, ha valakinek ez is kevés lenne, akkor Isten elénkbe siet "extra naturam" csodákban is és kinyilatkoztatja magát. Isten tehát itt van közöttünk, "benne és általa létezünk, mozgunk s vagyunk, amik vagyunk" - érvel Pál apostol. Nincs mentségünk, Istent megismertük. Mert ha el is vetné az ember a fentebb felsoroltakat, a lélek végképp megtorpan, amikor a szeretet vonzásába kerül. A szeretet ereje a legerősebb embert is képes legyőzni. A szeretet az az Erő, amely nemcsak összetartja ezt a világot, de térdre is kényszeríthet benne minden hazudozót, s gonoszkodót. A sötétség hatalma minden időben hátborzongató, de egy kicsiny gyertya-élet ide-oda hajló szeretet-lángja is képes megtörni erejét. Ez az evangélium, a dolgok végső megoldása.

Aki megismerte az Isten szeretetét, de mégsem szeretettel válaszolt rá, hanem hiábavalóságokkal, akkor nincs mentsége. Isten mindenütt jelen van ebben a világban... De van egy tenyérnyi hely, ahol az Isten fölött állunk, ahol mi magunk határozzuk meg a dolgok folyását... ez a hely a szívünk, a szabad akarat temploma. A kérdés csak az, kit vagy mit emeltünk benne "oltárra"- Istent vagy az "Egónkat"?


Hála...

A mai nap imádsága:
Istenem!
Köszönöm,
köszönöm,
köszönöm!
Ámen


Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
Zsolt 36,6

Amikor személyesen megtapasztaljuk a gondviselés csodáját, akkor a túláradó örömünkben, izgatottsággal teli egyfajta tanácstalanságunkban a megfelelő szavakat keressük annak az érzésnek a kifejezésére, amit egyszerűen, "csak" hálának nevezünk. Miért bonyolítjuk azt, ami ilyen egyszerű? A választ egy kérdés adhatja meg: Miért csacsognak a szerelmes szívek annyit, s miért dalolnak tavasszal annyit a madarak? Azért, mert a hála, az élet szava. Aki nem tud hálát adni, az tulajdonképpen - már - halott.

Nagyon sok, túlságosan is sok azoknak a száma (az 50-60 évvel ezelőtti statisztika szerint százalékosť!Ť arányban háromszázszor több...), akik súlyos-félsúlyos depressziójuk rácsa mögül nézik kedvtelenül a világot, s alig van valami, ami kimozdíthatja őket monoton egykedvűségükből. Modern korunk emberének újra fel kell fedeznie: az ember hálaadásra teremtett lény, s aki hálátlan az bizony nemcsak környezetét, de önmagát is mérgezi. Sokan így védekeznek : "Na de miért legyek hálás? Nézzétek meg a körülményeimet, hogyan élek... Hát élet ez?" Aki csak az őt körülvevő eseményeket nézi, s egy kicsit sem tekint fölfelé, az Péterhez hasonlóan süllyedni fog az élet hullámai között. Aki viszont felnéz, az észreveszi a gondviselés küldte segítő kezeket, s megmenekül. Aki folyamatosan hálaadásban él, az tudja, hogy ő maga is a Gondviselés "keze", amit egyszerűen szolgálatnak nevezünk. A szolgálat sem más, mint hálaadás. "Szolgáljatok az Úrnak örömmel!" - írja a zsoltáros. Aki tehát nem hála gyanánt - "köszönöm"-ként, ahogy Luther mondja - szolgál, az csak szolgáltatást nyújt... Megkeseredett papok, szenvedélybeteg lelkészek, kisiklott életű prédikátorok, ellentmondásosságban élő hívek sokasága jelzi, hogy hálaadás nélkül bizony nem megy...

Amikor kikopik a köszönöm az emberek lelkéből, amikor már elfelejtenek jót kívánni a másiknak, amikor a hála szép csendben kivész az emberek hétköznapjaiból - akkor kezd bomlani egy közösség. A bomlásnak szaga van, s ez mindig irtózatos bűzzel jár... S ha már nagyon megundorodott az ember a bűn émelyítően büdös szagától, akkor hajlandó csak visszatérni Istenéhez, s elkezdeni újra hálaadó életét, mert ismételten átérzi, hogy a hálaadás, a lét legcsodálatosabb, nélkülözhetetlen, csodálatos illata...

"Orvosság Neked! - Élethosszig tartó, extra erős, szer: Megbocsátás. Mellékhatások nélküli, szabadon felhasználható, egyszerű.
Adagolása: mindennap, reggel.."



Isten-elképzeléseink...

A mai nap imádsága:
URam! Szeretnélek értelemmel felfogni Téged, de nem tudlak. Add azért URam, hogy titkaiddal együtt szívembe zárhassalak! Ámen

Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR az Isten, nincs más.
1 Kir 8,60

Legendás, a megszépítő múlt messzeségébe hívogató gondolat a mai igénk üzenete - Salamon király templomszentelési imádságának záró mondataiból való. Jóllehet eddig egyetlen archeológiai lelet sem került napvilágra, bizonyítván a salamoni templomról lexikonok és könyvek ezreinek elbűvölő színességgel elképzelt számtalan variációját, de ahogyan izráeli régészek közül sokan vallják: jelen esetben sem a történeti hitelesség a lényeg (minden népnek vannak mítoszai), hanem a tény: Izráel létezik, s létének alapvető eleme mindmáig, hogy az ÚR az Isten.

A történelem folyamán gyakorlatilag minden hódító hatalom igyekezett bizonyítani, hogy az ő isten-elképzelése az "igazi". Amit azonban a hatalmi szó sosem érhet el, az őszinte, imádságos szív birtokolhatja, hogy ti. az Isten az Isten. Semmiféle teológiai elképzelés - legyen az ószövetségi véresáldozatos vagy páli helyettes áldozatot magyarázó - nem ad(hat)ja vissza az Isten "lényegét", hogy Ő a Szeretet. Isten az Isten, Aki szeretetből teremtette ezt a világot szeretetre, s tartja fenn, az emberi szeretetlenség ellenére! Aki tehát őszintén szeret, azaz szavaival, cselekedeteivel embertársai javát szolgálja, az "Istenben van, s Isten is őbenne", függetlenül attól, hogy muzulmán vagy zsidó, hindu vagy buddhista, keresztény vagy éppen "panteista-humanista", ahogyan Karl Rahner fogalmaz: "anonym keresztény".

Hiába bármilyen teológiai okoskodás egy nézet, egy világlátás igazolására, a dogma mindig kizárja és elítéli a másképpen gondolkodót. Ezzel ellentétben a szeretet átölel és befogad, táplál és növel! Sajnos, amíg két embernek sikerül egymást meggyőzni, hogy az ő elképzelésük (Istenről, világról és emberről) az egyedül helyes és követendő -, addig lesznek "izmusok" és ideológiák, melyek elhitetik, hogy vannak különb emberek... s hogy az élet természetes örök rendje, hogy vannak ők, s vagyunk mi... Ennek egyenes következménye az ellenségkép, ami folyamatosan táplálja a békétlenséget. A hívő embert ez a tény mégsem keseríti el, mert jól tudja, Isten azért küldte le őt a Földre, hogy mécses életével világítson, utat mutasson, s olykor még egy-egy szeretet-tüzet is rakhasson, ami körül melegedhetnek a didergő lelkű emberek...

A hívő ember "küldetéstudatának" alapja az a felismerés, hogy az ÚR az Isten. Azaz nincs más erő és hatalom ebben a világban, ami győzedelmeskedhetne, csakis az Isten, s a Belőle fakadó szeretet. Aki meghajtja fejét (elméjét), s alázatra neveli önző szívét, az istenesen éli véges mindennapjait, vagyis EMBERként cselekszik, s itt a Földön, ez a legnagyobb kegyelem...


Jóság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy jóság és békesség vezérelje életemet! Ámen

A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?"
Lk 6, 45-46

Jót tenni jó... ha tudjuk, hogy az adott jócselekedet "diakóniai". Mit jelent ez? Maga ez a görög szó szolgálatot jelent, melynek csengése megkopott egyházunkban a pártállami időkben, mert a hivatalos egyházpolitikai irányvonal a "diakóniai teológia" volt. Káldy Zoltán egykori püspökünk kapott is érte eleget papjaitól - no de az egy más világ volt -, de nagyon nem ugrálhatott egyetlen egyház sem, a cél a túlélés volt. Egy bizonyos, jól prédikálhatott, mert egykori (pécsi) gyülekezetének - 1980-as években hospitáltam ott egy héten át - magját képező idősebb testvérek évtizedekkel később is ódákat zengtek szolgálatairól. A másik "nagyágyú" Balikó Zoltán volt, akitől azon az egy héten keresztül - pedig csak elkísértem szolgálataira(!) - több hasznosat tanultam, mint a teológián egy éven keresztül...

Magyarázgatni a "bizonyítványt" a gyengék, a puhagerincűek utolsó menedéke. Csak "dumálni" a politikus nagyok lételeme... (A orosz parlament a Duma, egyébként a dúmaju-ból, ami gondolkodást is jelent származik - így nyolcévi kötelező orosztanítás, és majd harmincévi inaktivitás után, szótár nélkül szabadon...) Egyszóval: nem gondolatokkal van a baj, azok logikusak a maguk érdekkörében, hanem a lelkülettel, a szívvel! Jézus mondja: "Ami a szívben van, azt szólja a száj."

S mi van a szívben, amit az ész oda beenged - mert hogy "józanság lelkét is adta nekünk az Isten"... A mindennapi imádság pedig elhárítja mindazt a gonoszságot, amit a világ ránk zúdít. Ezért fontos idafigyelni nap mint nap mit mond, mire tanít minket a Mester...
Látás...

URam! Add, hogy mindig engedelmeskedni tudjak szereteted vezérlő fénysugarainak! Ámen




Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,5

A teremtéstörténetből jól ismert első nap így kezdődik: "Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől." (1 Móz 1,3-4)... Isten leglényegesebb "tulajdonsága" - minden ebből fakad, ez az alapja mindennek(!) -, a világosság. A fény, a világosság így lesz az Isten egyetemes szimbóluma. A bibliai történetekben, ahol a fény feltűnik, ott mindig Isten "történik" valamilyen titokzatos módon/formában: így Mózesnek lángoló csipkeborban, a pusztában vándorló népnek éjjel tűzoszlopban, a betlehemi pásztoroknak mennyei ragyogásban, a napkeleti bölcseknek vezérlő csillag fényében...

Amikor Mathis Neithart-Gothart (Grünewald) 1510 környékén mintegy harmincévesen megfesti az isenheimi szárnyasoltár képeit, akkor szimbólumgazdagságán, ecsetkezelési perfekcióján túl teológiai mondanivalója is fergetes, hiszen a feltámadás-jelenetben megfogalmazza az korának alapgondolatát: Isten világosság... pontosabban: Isten a világosság! A fénymisztika építészeti remekművei az ókeresztény bazilikák, nemkülönben a szinte csak ablakokból álló gótikus templomok... Mindegyik ugyanarról tesz bizonyságot: Isten világosság! Jézus URunk pedig azt mondja magáról: "Én vagyok a világ világossága."

Ahol világosság van, ott nincs sötétség. Egyszerű mondat ez, magától értődő igazsággal. Érdekes módon, az ember - talán, éppen azért, mert Istentől eltávolodva elhomályosult a látása/gondolkodása -, szeret a félhomályban lenni, ott kutakodni, s ebbéli buzgalmában ott is sötétséget vél tapasztalni, ahol csak múló árnyék van csupán. A harmadik évezred elején járva, sajnos még vannak olyan régiók a világban, ahol évszázadokkal(!) le vannak maradva a mai modern, tudományos-technikai világtól - a nők kiszolgáltatott helyzetét, az elvárható minimális tolerancia hiányát már ne is említsük -, de sokan vallják meggyőződéssel a 'fejlettebb' részében is, hogy a sötétség is önálló erő, holott egyszerűen csak a fény hiányáról van szó... A káosz, nem azért "kaotikus", mert mindenáron az akar lenni, hanem azért, mert hiányzik belőle a rend!

Mai igénk arra akar 'rávilágítani' minket, hogy Istenben nincs semmi sötétség. (Ha lenne, akkor nem lenne teljes az Ő "isteni voltában", valami hiányozna Belőle -, ami ugye eleve abszurdum, hiszen akkor Isten nem lenne/lehetne Mindenható Isten...) Aki tehát követi a "Világ Világosságát", az nem sötétségben, hanem világosságban él. Ez megnyilvánul az életében, hiszen nem rejthető el a hegyen épült város, s a lámpás életét sem azért kapta, hogy véka alá rejtse! Aki ebben az isteni világosságban él, az nem a sötétséggel foglalkozik, mely rombol, eltávolít, elhatárol Istentől és emberektől, hanem azt munkálja, ami épít, ami emel: azaz tudatosan a Szeretet világosságának a követeként éli meg mindennapjait.

Ez a világosság megtapasztalható előrelátásban, józanságban, felelősséghordozásban. Az ilyen világosságban járó embereket nem a körülmények, a környezetük, mások irányítják, hanem ők alakítják ki maguk körül életterüket istenessé, harmonikussá - s ez soha nem pénz, hatalom, hanem istenképűségre elhívott emberség kérdése...
AMIKOR TÁMADÁS ÉR

„Erős torony az Úr neve…” (Példabeszédek 18:10)

Martin Niemoller, korábbi tengeralattjáró kapitány, azok közé tartozott Németországban, akik felemelték szavukat Hitler ellen. Előre megjósolhatóan letartóztatták és bebörtönözték. Amikor vádlói elé vezették, egy hosszú földalatti folyosón kellett végigmennie, és közben ezeket a szavakat hallotta: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” Niemoller megdöbbent. Senki sem volt körülötte, aki szólhatott volna. Vajon Isten szólt hozzá hallható hangon? Végeredményben nem is számított, honnan jött a hang, a lényeg, hogy Isten használta Igéjét, hogy erősítsen és bátorítson egyet az övéi közül. Később kiderült, hogy egy keresztyén őr, akinek tudomása volt az alagút akusztikai hatásáról, megengedte valakinek, hogy elsuttogja ezt az idézett igeverset, tudva, hogy azt tőlük jóval messzebb is meg fogják hallani. Niemollert felmentették, de további hét évre mégis bebörtönözték. Amikor az ügyész megkérdezte: „Hogyan börtönözhetünk be valakit, akit felmentettek?”, Hitler így válaszolt: „Azért, mert ő az én személyes foglyom!” Jézus azt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Máté 5:11-12). Charles Swindoll írja: „Amikor megbüntetnek azért, mert valami jót teszel, körülötted ott van a „bizonyságtevők fellege” (ld. Zsidók 12:1). …hűséges férfiak és nők, akik kiterjesztették Isten országát, és a világot jobb hellyé tették… nagy árat fizetve érte… Bátorság!... a győztes oldalon harcolsz.” A Biblia azt mondja: „… mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják…” (2Timóteus 3:12). Abban a pillanatban, amikor cellájának ajtaja becsapódott, Niemoller csatlakozott a szentek fényes sorához, akik hajlandóak voltak megpróbáltatásokat elszenvedni ebben az életben azért, hogy Krisztussal együtt uralkodhassanak majd a következőben.


AZ ADAKOZÁS ÁLDÁSA


„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok cselekedei 20:35)

Wendy Pope írja: „Amikor Isten arra hív, hogy adakozzatok, nem mindig érzem, hogy ettől áldott leszek. Talán te is már átéltél hasonlót. Arra indít, hogy készíts ételt egy családnak, akik lebetegedtek, de egy hosszú munkanap után ahhoz is alig van erőd, hogy a saját családodnak főzz. Vagy amikor teljesen kimerült vagy, arra biztat, hogy hozd át a barátnőd gyermekeit, hogy neki legyen egy szusszanásnyi szünete. Nem számít, hogy mi az a helyzet, amikor Isten adakozásra hív, … áldottak leszünk… az Ő útjai és gondolatai nagyobbak a mieinknél. Neki tökéletes terve van, nekünk csak azzal kell törődnünk, hogy tegyük, amit kér, panaszkodás nélkül. Lehet, hogy megkérdőjelezed okfejtését, amikor arra késztet, hogy hívd el ebédre a goromba munkatársadat… vagy arra, hogy megtarts egy órát a gyermeked vasárnapi iskolájában, hogy a vasárnapi iskolai tanító pihenhessen. Ez a lényeg, akár belegondolunk, akár nem… ez jelent valamit az örökkévalóság számára, és annak az embernek, akinek adjuk. Jézus nélkül lényegében önző ember vagyok. Azon tűnődöm, milyen áldásokat kapok… pénzt, új autót vagy szebb házat? Szégyellem magam ezek miatt a gondolatok miatt, ezek egy olyan ember gondolatai, aki a kereszténységben még csecsemő, és még nem értette meg, hogy az áldás… azt jelenti, hogy azzal a valakivel jársz szoros közelségben, aki a világtörténelem legnagyobb Adakozója.” Előfordul, hogy kötelességből adakozol, vagy bűnbánatból, vagy azért, hogy elnyerd más emberek elismerését? Az adakozás az Isten iránti szeretetünk valódi értékmérője, és Ő mindig megáld, ha ezt tesszük. Tehát: „… ne kedvetlenül vagy kényszerből” adj (ld. 2Korinthus 9:7), hanem készséges szívvel!




Győzelem a meghitt kapcsolat által

„…hogy megismerjem őt…” (Filippi 3:10)


Pál azt írja: „hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést”. Mi már tudunk a feltámadás erejéről. Ez az az erő, amely feltámasztotta Jézust a halálból. Gondolkozz el: milyen problémád vagy szükséged van, amivel a feltámadás ereje ne tudna elbánni? Mi az, ami meghalt az életedben, és fel kell támadnia, vagy elromlott, és javításra szorul? Ha a Krisztussal való bensőséges kapcsolatot teszed a legelső helyre, akkor kiaknázod ezt az erőforrást.

Miért van az, hogy vannak keresztények, akik úgy élnek, mint akik „felettébb diadalmaskodnak”, míg mások, úgy tűnik, mindig legyőzöttként járnak? A válasz nem a körülményeikben rejlik, mert a győzelmes keresztények és a legyőzött keresztények alapvetően ugyanolyan próbákkal néznek szembe. A válasz nem abban van, hogy ki jár gyakrabban templomba, vagy ki olvassa a Bibliát, és ki nem. Az a válasz, hogy a győzelmes keresztények Jézust bensőségesebben ismerik, ezért tapasztalják meg életadó erejét!

Sokan közülünk szeretnének pontot tenni ezek után a szavak után: „feltámadása erejét”. De nem, ahhoz, hogy bensőséges kapcsolatunk legyen Krisztussal, meg kell ismernünk a „szenvedéseiben való részesedést” is. És ez a szó, hogy „szenvedés”, többet jelent, mint csupán kibírni egy rém allergiás időszakot vagy egy koccanást az autóddal. Pál számára ez rettenetes verést és lefejezést jelentett! Ugyanakkor azonban különleges, bensőséges kapcsolatot is jelentett az Úrral, amit semmilyen más módon nem lehet megismerni. Ha valaha is igazán mélyen együtt szenvedtél valakivel, akkor érted, hogy mit jelent ez. Igazán soha nem lehetünk meghitt kapcsolatban valakivel, ha azt mondjuk neki: „Csak a jó dolgokban akarok osztozni veled, a szenvedésedet tartsd meg magadnak!” Érted már?
Ne légy olyan, mint az idősebb testvér!

„…Fiam… mindenem a tied.” (Lukács 15:31)
A tékozló fiú példázatában Jézus két különböző csoportot szólít meg: az átlagembereket és a vallási vezetőket, akik kifogásolták, hogy Jézus „bűnösöket fogad magához” (Lukács 15:2). Mind ismerjük a tékozló fiú történetét, aki végül a disznóvályúnál kötött ki. Később, amikor hazatért, apja nagy vacsorát adott a tiszteletére. Bátyja azonban nem akart ezen részt venni. Ellenkezését ezzel indokolta: „…hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút” (Lukács 15:29-30). Apja azonban ezt mondta neki: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied” (Lukács 15:31). Ilyesféléket hallhatsz a templomba járó emberektől, akik magukat felmagasztalják, másokat viszont leszólnak. Mindkét fiú megjárta a disznóvályút, az egyik a lázadás disznóólában, a másik a sértődöttségében. Az egyik hazatért, ahol örömmel fogadták; a másik otthon maradt és önigazságában dagonyázott. Ítélkezése miatt az idősebb fiú többet veszített, mint öccse: 1) Elveszítette annak a tudatnak az örömét, hogy apja szereti őt. 2) Idősebb fiúként apja vagyonából kétszeres részre volt jogosult, de egy pillanatig sem élvezte, hogy az övé lehet. 3) Öccse elveszett és sebzett lélekkel tért haza. Micsoda lehetőség a megbocsátásra, az irgalom gyakorlására, arra, hogy segítsen neki helyreállni, hogy mindkettőjüket gazdagító kapcsolatuk legyen egymással. Mindezt azonban elvesztette azzal, hogy ítélkezett. Ne hasonlíts rá!
A változáshoz közösségre van szükség!
"Ahogy a mi testünknek is több része van és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testében is. Mi a test különböző részei vagyunk és mindannyian egymáshoz tartozunk." (Róma 12:4-5., NLT fordítás)


Egyedül nem fogsz változtatni azokon a dolgokon, amelyeken kellene, akarsz vagy tervezel változtatni. Ha tudnál egyedül változtatni, megtennéd, de mivel nem tudsz, nem is teszed meg!
A Biblia azt mondja a Róma 12:4-5-ben: "Ahogy a mi testünknek is több része van és minden résznek megvan a maga feladata, úgy van ez Krisztus testében is. Mi a test különböző részei vagyunk és mindannyian egymáshoz tartozunk." (NLT fordítás)
Isten úgy alkotta meg a világot, hogy szükségünk van egymásra. Nekem szükségem van rád, és neked rám. Az "egymás" kifejezés 58-szor szerepel az Újszövetségben: szeressük egymást, gondoskodjunk egymásról, támogassuk egymást, imádkozzunk egymásért, köszöntsük egymást, osszunk meg dolgokat egymással. Isten sosem mondta, hogy magányos lovasként kell élned az életed. Még a magányos lovasnak is ott volt Tonto, a harcostársa! Nem arra lettél teremtve, hogy magányosan élj. Az, hogy lesz házastársad vagy nem, nem annyira lényeges. Egy szellemi családra van szükséged, és fontos, hogy egy kis csoporthoz is tartozz.
Neked szükséged van rám, nekem rád. Szükséged van a körülötted lévő emberekre, és nekik rád. Egymáshoz tartozunk.
Nagyon sok jó könyv van, ami elmondja, mit kellene tenned, de két dolgot nem említenek, amire a Biblia szerint mindenképpen szükséged van: Isten ereje és a közösség. Ez kell az igazi változáshoz. A változáshoz közösségre van szükség!
A Saddleback gyülekezetben sokféle háttérből való ember él; 65 különböző nyelvet beszélünk, és tagjaink a legkülönbözőbb vallási, etnikai és nemzetiségi háttérből jönnek.
Közös azonban bennünk az, hogy mindannyian szeretjük Istent. Ez egyesít minket és lehetővé teszi, hogy segítsük egymást.
A Galata 3:28 ezt mondja: "Krisztusban nincs különbség zsidó és görög között, rabszolga és szabad ember között, férfi és nő között. Krisztusban mindannyian egyformák vagytok." (NCV fordítás)
Beszéljünk róla:
* Milyen változásokat szeretnél az életedben ebben az évben? Milyen célokat tűztél ki?
* Hogyan segít téged a hozzád legközelebb álló emberek támogatása abban, hogy elérd ezeket a célokat?
* Mi tart vissza attól, hogy segítséget fogadj el vagy kérj másoktól?

Boldog maradhatsz!


„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lukács 2:20)



Megünnepeljük Jézus születésnapját, aztán visszatérünk a munkahelyünkre, hivatalba, iskolába, tesszük a dolgunkat, amit tenni szoktunk.

Emlékszel, hogy a karácsony épp csak néhány héttel ezelőtt volt? (Vagy csak azért emlékszel még rá, mert azon gondolkodsz, mikor fogod leszedni a karácsonyi díszítést?)

A betlehemi pásztorok visszatértek a mezőjükre. Isten elküldte őket, hogy megkeressék az újszülött Jézust egy jászolban. Csodálták Istent, és tudták, hogy áldottak lettek, mert láthatták a Messiás érkezését. Aztán pedig visszatértek a nyájaikhoz. Visszatértek hitben megerősödve, feltöltekezve, dicsérve és imádva az Istent. Azonban mégiscsak visszatértek a mindennapi rutin feladatukhoz.

Isten felvisz minket a hegycsúcsra, ahol hatalmas csodákat mutat nekünk, de nem maradhatunk mindig a hegycsúcson. Az a hely a mezőn van, a nyájak között, ahol a hitünk növekszik, az evilági dolgok, a mindennapok talaján. Ez az, ahol meghalunk Krisztusnak, engedve, hogy az ő élete kibontakozzon bennünk. (Galata 2:20)

Visszatérhetsz a napi rutin feladataidhoz, de Isten azt akarja, hogy tudd:

* Azok a dolgok, amiben igazán hiszel, napról napra felszínre jönnek. Az felett való konfliktusok, hogy ki készíti el a kávét, ki mosogat el, ki megy haza korábban, vagy kié lesz a nagyobb szelet a süteményből, meg fogják mutatni, hogy vajon Krisztus él benned, vagy még mindig azt mondod, „Nem, ez én vagyok, aki élek.”
* Isten azt akarja, hogy sikeres legyél, és ő veled marad, segíteni neked, hogy azt tedd, ami helyes. Ahogy Rick pásztor gyakran mondja, Isten a te oldaladon van. Ez azt jelenti, hogy Isten figyelme nem arra irányul, hogy rajtakapjon, ha valami rosszat teszel, hanem hogy felfedje, hol van még szükséged, hogy Jézus élete növekedjen benned.
* Boldog maradhatsz! Vajon nem tudjuk-e mindig kimutatni, hogy a karácsonyi időszakban az emberek mennyire barátságosak, szívélyesek, szeretőek és adakozóak, aztán pedig az év többi részében siránkoznak a nem szeretem dolgok felett? Lehet már január, te maradhatsz mégis barátságos, szívélyes, szeretetteljes, adakozó most is. Ez a te választásod!


Boldog Karácsonyt, és boldog visszatérést a rutinfeladataidhoz!


Isten határozza meg, ki vagy, egyedül Isten


„Saját tulajdonaként azonosított minket azáltal, hogy a Szent Szellemet a szívünkbe helyezte.” (2Korinthus 1:22 – NLT fordítás)


Nem az érzéseid határozzák meg, hogy ki vagy. Nem is mások véleménye. Sem a körülményeid. Nem a sikereid vagy a kudarcaid határoznak meg. Nem az az autó, amit vezetsz, nem az a pénz, amit keresel, nem a ház, amire azt mondod, hogy a tied (pedig valójában a banké).

Isten határozza meg, hogy ki vagy, egyedül Isten. Ő pedig a sajátjaként határoz meg, sajátjaként azonosít. (2Korinthus 1:22)

Az tény, hogy ha nem tudod ki vagy, sebezhetővé tesz arra, hogy más emberek mondják meg, ki vagy. Pedig a sziklaszilárd, evangéliumi igazság az, hogy az vagy, akinek Isten mond téged, és ebben a kérdésben senki másnak nincs szavazati joga.

Jézus képes volt szembenézni küldetésének hihetetlen követelményével, mert pontosan tudta, ki ő. Tudta, hogy fontos Istennek, és ez adott neki magabiztosságot, hogy céltudatosan haladjon, hitben járjon.

Isten értékes, drága gyermeke vagy, és Ő a saját tetszésére teremtett téged. Mivel Krisztussal vagy azonosítva, a Szent Szellem ereje van benned.

Beszéljünk róla:

Mivel Isten határozza meg, ki vagy, nem kell elfogadnod, mások hogyan határoznak meg, milyen címkéket ragasztanak rád.

* Kérd Istent, segítsen elhinni és elfogadni azt, amit ő mond rólad.
* Hogyan változhatna meg az életed, ha teljesen elfogadnád, hogy Isten az Ő tetszésére teremtett téged?


Tudtad, hogy Isten is állít fel célokat?


"E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten a Krisztusban mindent egybeszerkeszt: mindazt, ami a Mennyben és a Földön van, és őt teszi mindennek fejévé." (Efézus 1:10)*


Az elmúlt néhány napban arról beszéltünk, hogyan lehet meglátni dolgokat a hit szemével: hogyan lehet ez az év valóban más, mint az előző. Hogyan lehet ez az évtized valóban más, mint az előző.

Mielőtt bármi értékeset tudnál alkotni, meg kell tanulnod azt látni, amit Isten. Ez azért kell, hogy meg tudd látni azt, amit Isten képes tenni az életedben. Ha egyszer látod, mire képes Isten, kénytelen leszel elhinni, hogy tényleg meg is fogja tenni. El fogod hinni, hogy segít majd neked megváltoztatni azokat a dolgokat, amiket meg kell. Amíg nem hiszed el, hogy lehetséges a változás, nem fogsz erőfeszítéseket tenni azért, hogy megváltozz. De amint elhiszed, hogy meg tudsz változni, fel tudsz magadnak állítani hitbeli célokat.

A célok felállítása a lelki fegyelem része. Nem csupán egy jó ötlet: a Biblia szerint ahhoz, hogy lelkileg növekedni tudj, fel kell állítanod magad elé lelki célokat. A célok kiterjesztik a határaidat és segítenek benne, hogy azzá válj, akivé Isten formálni akar.

A célok állítása a lelki fegyelem része, mivel Isten is állít célokat. Tudtad? Márpedig ha Isten állít célokat, akkor ahogy haladsz előre Krisztus képére formálódás útján, neked is célokat kell majd állítanod. Istennek vannak céljai a történelemben, amelyek még nem teljesültek. Istennek céljai vannak a családjával – az egyházzal –, amelyek még nem teljesültek. És Istennek céljai vannak a te életeddel is, amelyek még szintén nem teljesültek.

A Biblia azt mondja hogy Isten tervez, tehát biztosak lehetünk benne, hogy a tervezés helyes dolog. Isten megtervezte az világegyetemet, és minél mélyebben tanulmányozzuk, annál jobban látjuk, milyen hatalmas tervezés is áll e mögött.

A Biblia azt mondja, Isten azt tervezi, hogy Krisztusban mindent egybeszerkeszt, és minden élet egy végső cél felé halad. Egy nap Jézus vissza fog jönni, minden térd meghajol majd előtte, és minden nyelv megvallja majd, hogy Ő az Úr. Egy nap Isten be fogja csukni az Élet Könyvét itt a földön; új földet és új eget fog teremteni, és "őt teszi mindennek fejévé." (Efézus 1:10)

Isten egy olyan Isten, aki célokat állít, és azt várja, hogy ezt te is tedd meg. Azt szeretné, ha ugyanazt mondanánk, amit Pál apostol: "Én tehát nem céltalanul futok, hanem egy határozott cél felé. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki eltalálja az ellenfelét, és nem a levegőbe csapkod." (1Korinthus 9:26)*