2017. május 18., csütörtök

A jellem az, aki vagy, nem pedig az, amivel foglalkozol


"Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik." (Efézus 1:11)

A gyermekeinknek tudniuk kell, hogy sokkal fontosabb az, hogy kivé válnak, mint az, hogy mit dolgoznak. Miért? Mert a karrierüket nem viszik majd magukkal a mennybe, de a személyiségüket igen.


A szülők egyik legnagyobb felelőssége, hogy hogyan segítenek a gyermekeinek a jellemük formálódásában. Amit mondunk és teszünk, ahogy az életünket éljük, ez mind példaként szolgál a gyermekek számára. És még ennél is fontosabb, hogy leüljünk együtt, és beszélgessünk velük a jellemükről.

A gyermekeinknek tudniuk kell, hogy sokkal fontosabb az, hogy kivé válnak, mint az, hogy mit dolgoznak. Rengeteg évet töltünk azzal, hogy felkészítsük őket a jövőbeli karrierükre, pedig valójában a jellemüket kellene formálnunk. Miért? Mert a karrierüket nem viszik majd magukkal a mennybe, de a személyiségüket igen.

A filippiekhez írt levél ezt mondja nekünk: "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt" (Filippi 2:5). Amikor így teszünk, felkészítjük a személyiségünket a mennyei örökkévalóságra.

Meg kell tanítanunk a gyermekeinknek, hogy ez az élet valójában felkészülés az utána következőre. Ez a "főpróba az előadás előtt". A földön töltött időnk - minden szép és nehéz időszakkal együtt - arra szolgál, hogy megtanuljuk azokat a leckéket, amelyek által a jellemünk egyre inkább hasonlóvá válik Krisztuséhoz. A földi életünk tesz minket szellemileg éretté, hogy a mennybe érve ne legyünk lelki csecsemők.

Beszélgetnünk kell a gyermekeinkkel, hogy megértsék: az élet nem mindig könnyű, és számíthatnak a próbákra is. Meg kell felelniük majd az iskolai követelményeknek. Próbákat kell kiállniuk, amikor kilépnek az iskolapadból, a karrierjükben, a házasságukban, sőt saját gyermekeik nevelésében is. Minden jó vagy rossz helyzet, amellyel az életük során találkoznak, a jellem-fejlesztési lehetőség lesz a számukra.

"Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet." (2 Péter 1:5-7)

Ezek a tulajdonságok alkotják az Isten szerinti jellemet. Segíts a gyermekeidnek, hogy fejből megtanulják ezeket az igeverseket, és így el tudjanak kezdeni munkálkodni ezeken a területeken az egész életük során. Ha így tesznek, a Biblia szerint egyre inkább hasonlóvá válnak Jézushoz.


Bízz Isten szeretető gondoskodásában


"Ne aggódjatok semmiért; ehelyett mindennel kapcsolatban imádkozzatok; mondjátok el Istennek a szükségeiteket, és ne felejtsétek el megköszönni, amikor válaszol. Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, ami messze csodálatosabb annál, mint amit emberi elme képes megérteni." (Filippi 4:6-7, LB fordítás)

Nem létezik problémák nélküli élet. Ezért meg kell tanulnod békességben élni a problémák közepette is, máskülönben soha nem lesz békességed - ez biztos. Jön egy probléma, megbirkózol vele, de egyből egy másik jön a helyére.

De miért követi egyik probléma a másikat az életünkben?

Ennek három oka van:

Első, hogy Ádám is beleharapott az almába, és ezzel nagyon elrontotta a dolgokat. Ő és Éva engedtek a kísértésnek, beengedték a bűnt a világba, és mi mindannyian ennek a következményeit viseljük. Egy bukott világban élünk.

Második, hogy van egy ellenségünk, akinek a neve Sátán. Tönkre akarja tenni az elménket, a családunkat, az egészségünket, az anyagi helyzetünket - főleg, ha Krisztus követői vagyunk, és helyesen próbálunk cselekedni.

Mindezek tetejében, elkövetjük a saját hibáinkat is. A problémák és a fájdalmak többsége az életünkben a rossz döntéseinkből fakadnak. A rossz döntésekért meg kell fizetni a büntetést.

Néha viszont az életünkben lévő fájdalmakért senkit nem lehet okolni. Néha azért van egy bizonyos probléma, hogy Isten munkája láthatóvá váljon az életünkben. Tekintet nélkül arra, hogy miért vannak - akár a bukott világ, akár Sátán, akár mi magunk miatt - megoldatlan, megváltoztathatatlan, megmagyarázhatatlan és általunk nem befolyásolható problémáink, mindig ugyanaz kell, hogy legyen a válasz: bízzunk Isten szeretetteljes gondoskodásában.

A Filippi 4:6-7 ezt mondja: "Ne aggódjatok semmiért; ehelyett mindennel kapcsolatban imádkozzatok; mondjátok el Istennek a szükségeiteket, és ne felejtsétek el megköszönni, amikor válaszol. Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, ami messze csodálatosabb annál, mint amit emberi elme képes megérteni." (NLT fordítás)

Ez az út vezet a békességhez. Bármilyen helyzetben is vagy, bízz Isten szeretető gondoskodásában.

Beszéljünk róla:
- Milyen példát tudnál mondani az életedből arra, hogy Isten a küzdelmeidet arra használta fel, hogy másokat saját magához vigyen közelebb?
- Hogy reagálnak mások, amikor látják, hogy nehéz körülmények között is meg tudod őrizni a békességedet?


Halálfélelem


"Csak így tudta megszabadítani mindazokat, akik a halálfélelem miatt egész életükben rabok voltak." (Zsidók 2:15, NLT)




Mindannyian tudjuk, hogy a magabiztosság az egyik legfontosabb tulajdonság, amivel rendelkezhetünk. A munkáltatók ezt keresik. Romantikus társaink odavannak érte. A munkatársak is nagyra értékelik.

Ha a magabiztosság ennyire fontos ahhoz, hogy sikeresek legyünk az életben, miért van az, hogy gyakran nem rendelkezünk vele? Az utóbbi néhány áhítatban megosztottam veletek a magabiztosság néhány úttorlaszát, amelyek úrrá lettek a tanítványokon a keresztrefeszítés után. Bajban voltak. Az első két úttorlasz, amit az életükben láttunk a fáradság és a kudarc volt. A harmadik - egyben legkritikusabb - a félelem.

A Biblia azt mondja a Jn. 20:19-ben: "Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől." Az első tanítványok látták, hogy mi történt Jézussal és attól féltek, hogy ők lesznek a következők a sorban.

Elkezdték játszani a "Mi lesz, ha" játékot. Előfordult már veled is? "Mi van, ha nem sikerül? Mi lesz, ha sosem házasodok meg? Mi lesz, ha rákos leszek?"

Mi miatt aggódunk a legjobban? A halál miatt! Az emberek nem akarnak beszélni a halálról. Ez a legnagyobb tabu. Hívj meg néhány embert az otthonodba az istentisztelet után, majd egy közös kávézás közben mondd ezt: "Most akkor beszéljünk a halálról." És figyeld, hogy mi fog történni.

Amikor néhány gyermeket megkértek arra, hogy írjanak néhány mondatot arról, hogy mit gondolnak a halálról, ők ezt mondták:

* "Amikor meghalsz, beletesznek egy dobozba és eltemetnek a föld alá, mert már nem nézel ki jól." (Gilda, 8 éves)
* "Az orvosok mindent megtesznek, hogy ne halj meg addig, amíg nem fizeted meg a számláikat." (Stephanie, 9 éves)
* "Ha meghalsz, a Mennyben már nem kell házi feladatokat írnod, hacsak nem lesz ott a tanárod is." (Marsha, 9 éves)
* "Egy jó orvos tud segíteni, úgy, hogy ne haljunk meg. A rossz orvosok a Mennybe küldenek." (Raymond, 10 éves)

A legfontosabb üzenete a Bibliának azonban az, hogy a halállal nincs véged. Nem kell félned, mert Jézus legyőzte a halált. Mivel Jézus meghalt érted a kereszten és feltámadt, hogy győzedelmeskedjen a halál fölött, te már biztosan tudhatod, hogy az örökkkévalóságot a Mennyben fogod tölteni. Zsidók 2:15-ben ezt olvassuk: "Csak így tudta megszabadítani mindazokat, akik a halálfélelem miatt egész életükben rabok voltak."

Nem félek attól, hogy meg fogok halni, mert tudom, hová megyek utána.

Beszéljetek róla

* Félsz a haláltól? Ha igen, mi az alapja ennek a félelmednek?
* Hogyan változna meg az életed, ha a halált sötét és bizonytalan valami helyett hazatérésként, ünneplésként tudnád befogadni?
Angyali védelem


„…megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)
Egy misszionárius minden két hétben elment a városba, hogy gyógyszerellátmányt vételezzen a kis vidéki kórháznak, ahol szolgált. Egyik ilyen útján látott két embert, akik az utcán verekedtek. Az egyik súlyosan megsérült, ezért a misszionárius megállt, ellátta a sebeit, és beszélt neki Isten szeretetéről. Aztán továbbindult hazafelé, és éjszakára a dzsungelben táborozott le. Amikor két héttel később ismét a városba ment, egy férfi közelített felé, ugyanaz, akin legutóbbi utazása alkalmával segített. A férfi ezt mondta: „Tudtam, hogy pénz és gyógyszerek vannak nálad, ezért a bandám követett a táborodig, és azt terveztük, hogy megölünk, hogy hozzájussunk a pénzhez és a gyógyszerekhez. De éppen amikor rád akartunk támadni, azt láttuk, hogy huszonhat fegyveres őr van körülötted.” A misszionárius így felelt: „Nem, ez lehetetlen. Én egyedül voltam.” A férfi tovább erősködött: „A többiek is látták. Meg is számoltuk őket.”. Hónapokkal később, amikor a misszionárius elmondta ezt a történetet az otthoni gyülekezetében, egy férfi félbeszakította: „Pontosan mikor is történt ez az eset?” Amikor a misszionárius megmondta a pontos napot, a férfi elcsodálkozott. Ezt mondta: „Pontosan akkor, amikor ott Afrikában éjszaka volt, itt nálunk reggel volt, és én furcsa, sürgető kényszert éreztem arra, hogy imádkozzam érted. A késztetés olyan erős volt, hogy felhívtam pár embert, hogy jöjjenek el a gyülekezetbe, és imádkozzanak velem. Kérlek, hogy akik aznap itt imádkoztatok velem, most álljatok fel!” A misszionárius megszámolta őket: huszonhatan voltak. Pontosan annyian, mint a fegyveres őrök. Mert valóban igaz: „megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon”.







Imádat, dicsőítés

„…az Atya… imádókat keres magának” (János 4:23)
Ha nem imádjuk Istent, mindig találunk helyette más imádni valót, még ha az mi magunk vagyunk is. Az imádat általános késztetés, amit Isten programozott bele minden porcikánkba. Éppoly természetes, mint a lélegzetvétel. Jézus azt mondta, hogy erre lettünk teremtve, mivel „az Atya… imádókat keres magának”. Attól függően, hogy milyen vagy mennyire vallásos környezetben nőttél fel, talán ki kell bővítened az imádatról szóló ismereteidet. Például: a dicsőítés több mint csupán zene. Azt szoktuk mondani: „a gyülekezetben először dicsőítünk, aztán következik a tanítás”. Nem, ez mind Isten dicsőségére történik! Ha a dicsőítés csupán zene lenne, akkor mi van azokkal az emberekkel, akik botfülűek? Ne feledd azt sem, hogy a dicsőítés nem stílusfüggő! A zenei irányzat, amit kedvelsz, többet mond rólad, mint Istenről. Az egyik ember kedvenc zenéje egy másik ember számára csupán zaj. Isten azonban nem így van ezzel – ő szereti az ujjongás hangját, bármilyen változatban jön is (ld. Zsoltárok 100:1). Továbbá a dicsőítés nem csupán érted van, Istennek szól!
Amikor azt mondod: „nem kaptam semmit a mai istentiszteletből” – akkor rossz volt a motivációd a dicsőítésre. Igen, van személyes haszna is, de nem azért dicsőítjük Istent, hogy magunknak jót tegyünk. A legfontosabb indító okunk az legyen, hogy Istent magasztaljuk, bármit is teszünk. Végül, a dicsőítésnek nem szabad csupán a templom falain belülre korlátozódnia. Luther Márton ezt így fogalmazta: „egy fejőnő is fejheti a teheneket Isten dicsőségére”. A dicsőítés titka, hogy mindent úgy tegyünk, mintha az Úrnak tennénk. A Biblia arra tanít, hogy mindennapjainkat, a hétköznapi életünket – az alvást, étkezést, munkába járást, az egész életet – vegyük, és tegyük Isten elé áldozatként (ld. Róma 12:1). Ezt jelenti Istent imádni!

Kell hozzá egy

„…élőlényeket fajuk szerint…” (1Mózes 1:24)

Mózes első könyvében, amelyet Genezis (Kezdetek) néven ismerünk, Isten megmutatja, hogyan szándékozik működtetni a dolgokat az életben: „Hozzon létre a föld különféle fajta élőlényeket… mindegyiket a maga fajtája szerint” (KJV). Mindegyikünk az öröklött DNS és a környezetünk terméke. Most tekerjünk gyorsan tovább. Hány óriásölő volt Saul seregében? Egy sem. Amikor Góliát kihívta Izráelt, minden katona reszketett a félelemtől. De Dávid, aki azért jött, hogy ennivalót hozzon a testvéreinek, felmérte a helyzetet, visszaemlékezett korábbi tapasztalataira Istennel, kiállt ellene, és megölte Góliátot. Nos, miután Dávid király lett, hány óriásölő támadt Izráelben? Sok: „…Akkor ölte meg a húsái Szibbekaj Szippajt, az óriások leszármazottját, és azok megalázkodtak. Majd megint harc tört ki a filiszteusokkal. Ekkor vágta le Elhánán… a gáti Góliát testvérét, akinek a lándzsanyele olyan volt, mint a szövőszék tartófája. Gátnál is harc tört ki. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ez is az óriásoktól származott. Ez gyalázta Izráelt, de levágta Jónátán, Dávid bátyjának, Simeának a fia. Ezek Gátból [Góliát szülővárosa] való óriás-ivadékok voltak, és Dávidnak vagy szolgáinak a keze által estek el” (1Krónika 20:4-8 NAS). Miből gondolod, hogy nem voltak óriásölők Saul idejében? Mert maga Saul nem volt az! De Dávid uralkodása alatt a számuk megsokszorozódott, mert Dávid óriásölő volt. Ez szemlélteti a „kell hozzá egy, hogy még egy legyen” elvet, amely a Teremtés könyvében indul, és végigfut az egész Biblián. A mai ige számodra tehát ez: figyelj arra, hogy kinek a hatása alatt állsz, és figyelj oda arra, hogy hogyan befolyásolsz másokat!






SZŐLŐVESSZŐ ÉS MENNYASZZONY

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővessző…”

A Biblia két érdekes képet fest elénk Jézussal való kapcsolatunkról. 1) Szőlővessző. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt…” (János 15:5). Jézus azt karaja, hogy olyan közel legyünk hozzá, mint a szőlővessző a szőlőtőhöz. Az egyik a másik folytatása. Lehetetlen megmondani, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. A szőlővessző nem csupán a gyüm9lcstermés pillanatában kapcsolódik a tőkéhez. Nem úgy van, hogy a kertész egy dobozban tartja a vesszőket, és egy napon, amikor szőlőt szeretne, odaragasztja a tőkére. Nem, a vessző folyamatosan a tőkéből merít tápanyagot. Ha elválasztjuk a tőkéről, az azonnali halált eredményez. 2) Mennyasszony (ld. 2Korinthus 11:2). Krisztus mennyasszonyai vagyunk, hiszen fogadalmat tettünk neki, ő pedig ígéretet tett nekünk. Mit jelent Krisztussal való házasságunk? Először is azt, hogy a kommunikációnk soha nem ér véget. Egy boldog otthonban a férj nem csak akkor szól a feleséghez, amikor akar tőle valamit. Nem csak olyankor bukkan fel, amikor egy jó vacsorát, egy tiszta inget vagy egy kis szerelmet szeretne. Az egészséges házasságban tudatosan meg akarnak maradni. Folyamatosan megtartják benne a gyengédséget, az őszinteséget és a folyamatos kommunikációt. Van, hogy örömeinkkel fordulunk Istenhez, van, hogy a fájdalmainkkal, de mindig odamegyünk hozzá. És minél gyakrabban megyünk, annál inkább hasonlóvá válunk hozzá. Azok az emberek, akik hosszú életet éltek le együtt, végül elkezdenek hasonlóan beszélni, sőt egyformán gondolkodni. Ha Jézussal járunk, magunkévá tesszük gondolatait, elveit, hozzáállását. Sőt, valóban miénk lesz a szíve.
Barátainkért és felebarátainkért...

A mai nap imádsága:

Istenem! Add nekem bizonyosságodat lelkembe, hogy engedelmeskedjem szereteted parancsának! Ámen

   

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját,
amely az Isten igéje.
Efezus 6,17

Pál láthatott római katonát - éppen eleget. A légiók ide-odamasírozásának látványából nem maradt ki egyetlen provincia sem, hiszen az erődemonstráció az mindig az uralkodás része. A militarista hasonlat tehát igen találó, mindenki érti. De miért éppen az üdvösséghez rendelete Pál a sisak hasonalatát?

A sisak védte a nyakat, a fület, a pofacsontokat, a szájat - elöl volt rajta lyuk, gyakorlatilag elore és felfelé lehetett benne nézni, azt sem nagyon lehetett látni, hogy mit csinál a szomszédos katona, vagy éppen milyen csapásokat szenved el. Az üdvösség (szótérion): megmentés, megmenekülés, 2: áldozat a megmenekülésért. Ez is nagyon sokat mondó. Az üdvösség bizonyosságának sisakja az, amiben csak elore és csak felfelé lehet nézni. Ez az, ami megvédi az embert minden élethelyzetében.

Régi igazság, hogy "minden a fejben dől el". A sportoló fejben lefutja, megküzdi a távot. Beosztja erejét, átgondolja lehetőségeit, stratégiát állít föl. Amikor elkezdi küzdelmét, már csak egyre koncentrál: A fejében kész tervek és akarások, minden parancs az idegsejtek milliárdjain átsuhanva eljussanak a szívébe, hogy ott eggyé válva a "céllal" minden izomsejtje a maximumot teljesítse... Így van ez a keresztény életben is! Az üdvösség nélkül nincs személyes győzelem, egyedül győzni az élet kihívásaival szemben egyszerűen nem lehetséges - legfeljebb elbukni. De aki felveszi a sisakot, az Isten ajándékát fogadja, a felülről jövő segítséget, mert az üdvösség nemcsak azt jelenti, hogy majd "akkor és ott" reménység szerint Istennel leszünk, hanem azt "itt és most" teljességét - ez az evangélium egyik fontos üzenete.

A sisak olyan védelmi eszköz, ami nélkül csatatéren - akárcsak ácsorogni - nem bátorság, hanem kimondottan vakmerőség. Az élet számtalan, jelentéktelennek tűnő, ide-oda repülő szilánkja végzetes bajba sodorhat minket, ha nem védjük meg "fejünket"... Aki azonban győzni akar, annak offenzív fegyverre is szüksége van, hiszen pajzzsal és sisakkal nem lehet térdre kényszeríteni az ellenséget. Ez a "kard" az Isten igéje. "Kétélű kard, mely megsebez." Olykor ki kell mondani az igazságot, hiszen csak amikor a büszkeség és önigazolás az első vércseppjeit hullatja, csak akkor kezd nyilvánvalóvá válni, nem az ember, hanem Isten a világ középpontja.

"Háborúban hallgatnak a múzsák" - tartja a latin mondás. Békében viszont a művészet "virágzik". Igazi pompájában azonban csak akkor csillog, ha nem az emberi múlandót, hanem az Örök Istent dícséri. Háború és béke váltakozásában sok nyomorúságot ért már meg az emberiség, mégsem okultunk belőle. Még mindig nem vált nyilvánvalóvá: nem embertársainkkal és Istennel kell nekünk hadakozni, hanem önmagunkkal. Aki azonban önmagát legyőzi, az nemcsak megszabadul a kísértésektől, de fel is szabadul az Isten számára, s megtalálja helyét a teremtett világban.





Függőségeink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Te legyél életem alapja, tartalma és célja, add hogy Benned, s Általad boldoguljak! Ámen


Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.
2 Tim 2,1-4

Csak az utolsó napokban? ...Kedves Pál apostol! Így volt ez a te idődben is, azelőtt is, s így van ez ma is: az emberek önzők. S valahányszor az önzés tömeg-méretűvé válik, krízisbe kerül a társadalom, sőt olykor az egész világ. Az ilyen idők aztán azok a bizonyos "nehéz idők"...

Ha logót kellene terveznie az ördögnek - de nem kell, neki nincs szüksége reklámra(!) -, akkor bizonnyal az kerülne a jelvényre: ÉN, hiszen minden baj, bűn, nyomorúság az egoizmusból származik. Ugyanakkor minden gonoszság ellenszere a "mi", a megtartó, hordozó közösség. Ezért nincs olyan, hogy valaki jó keresztény, de csak úgy magában, otthon, a négy fal között... A hit ugyanis a közösségről, a "mi"-ről szól, Istenről és rólunk, s arra alapozódik, hogy: EGYÜTT!

Az, hogy az önzés mennyire demonstratív módon jelenik meg a társadalomban, az erkölcsi normákban, az egyértelműen jelzi az emberek hitbéli állapotát is. Aki csak magának hisz, az boldogtalan marad, aki pedig hiszi a JóIsten mentő közreműködését saját sorsában - az boldogul. Sajnos mára oda jutottunk, hogy tömeges méretekben elfogadásra találtak az önzést erősítő életminták, s amikor egy társadalom odáig jut, hogy mindenki már csak kivenni akar a "közösből", de beletenni semmit nem akar, akkor az meghasonlik, s elindul a romlás, a pusztulás lejtőjén...

Amikor az ember csak számít, de nem veszi figyelembe a múló időt, a rugalmasságát elvesztő egészséget, azaz nem számol az ÚRIstennel - arra hamar rászámol az élet... Az önző ember számára az élet attraktivitását a vagyon, a státuszszimbólumok jelentik, ezért akar nagy házat, nagy autót, nagy befolyást - ráadásul mindezeket mindenáron(!) -, s így vélt boldogsága utáni rohanásában végül is a boldogtalanság zsákutcájába fut.

Jóléti világunk egyik, ha nem a legnagyobb(!) gondja a normális párkapcsolat, a normális családi élet hiánya. A családból hozott normalitás-hiány miatt olyan szociális feszültségek keletkeznek a világban, melyeket gyakorlatilag egyetlen állam sem tud megnyugtatóan kezelni. Az ún. keresztény élet elveszítette a vonzását, mert túlnyomórészt nem az emberek hétköznapi normális életét szolgálja, hanem a politika, az egyházi intézményrendszer érdekeit. Hit helyett egyházhűséget követel, evangélium helyett pedig kultuszt hirdet. Nem csoda, hogy oly sokan elfordulnak az egyháztól, s az sem csoda, hogy ebben a modernkori globális felfordulásban a sok megbillent lelkivilágú ember, eszelősen megoldást remélve szinte rohan a szekták, a fundamentalista vallási közösségek karjaiba...

Szidni a világot lehet, de nem sok értelme van. Annak se, hogy kivonuljunk belőle vagy elvonuljunk a magunk zárt közösségébe, s onnan szórjuk tűzhányóként ítélkezéseinket a világra. Ettől ugyanis az nem lesz jobb! A Mester szerint mindannyiunk elhivatása arra szól, hogy sóként és világosságként éljük az életünket... aki azonban rejtegetni próbálja a "hegyen épült várost" (értsd: megváltott életét) - az még mindig önző gondolatainak rabságában vergődik...




Gyermekeinkért, jövőjükért...





A mai nap imádsága:

Istenem! Földretekintgető életemet Te változtasd át, hogy Fényedből erőt meríthessek, szeretni tudjam teremtett világodat, embertársaimat, s magamat! Ámen

   

"Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek..."
Filippi 1,27a

Mahathma Gandhi, aki jól ismerte az angol kultúrát - lévén India sokáig a brit koronagyarmat -, egyszer azt mondta: "Ha csak egy emberrel is találkoznék, aki valóban úgy is él, ahogyan azt az Újszövetségben Jézus tanítja - példáját rögtön követve magam is keresztény lennék." A szomorú igzaság, hogy nem a Hegyi Beszéd szerint élünk. Sőt messze lemaradunk az evangélium elvárásaitól, s inkább nekünk vannak elvárásaink az evangéliummal szemben. Magától értődőnek vesszük, hogy olykor vádaskodó miértjeinkkel "elszámoltatjuk" az Istent - pedig neki van egyedül hatalma az elszámoltatásra.

Pál noszogatása, buzdítása az evangéliumi életre újra és újra visszatérő részek leveleiben. Méltónak lenni csak az tud, aki legalább egyszer az életében tapasztalta az emberi méltóság felemelő érzését. Korunk természetidegen élet-ideálja (pezsgő nagyváros) gyakran nemcsak méltóságon aluli, de még beteggé is teheti az embert. Testünk lelkünk érzi, hogy mire lenne szüksége, s azt is nagyon jól tudja, hogy mit kap... egyéni felelősségünk, hogy mit eszünk, mit iszunk, s hogy mivel tápláljuk a lelkünket is. Tartalmatlan "mű-kaják" zabálása ugyanúgy megront, mint a színvonaltalan tv-műsorok fogyasztása, amikor gyémántos csillogással lopakodik emberek szívébe a megalázóan értéktelen "gagyi".

Mit jelent tehát az evangéliumhoz méltóan viselkedni? Mindenekelőtt Isten teremtettségébe belegyökerező megilletődöttséget. Habitust, készséget a nem látható dolgok komolyan vételére, felszabadító derűt az élet számtalan megkötözöttségében. Terhet cipelni keservben is kell, de ha a lélek szabad - s ez az evangélium, hogy az Istenben mindenre van erőm, s lehetőségem, még az ellenségem szeretésére is -, akkor nem fogcsikorgató szolgálatban nyűglődünk, hanem felszabadultan tesszük nekünk rendelt dolgainkat. Krisztus evangéliumához méltók sosem leszünk - hiszen gyarló emberek vagyunk. De ha nem is érhetjük el a szívárványt, azért a színeiben gyönyörködhetünk. S ha lélekben még meg is simogatjuk, azzal nem szegényebbek leszünk, inkább gazdagabbak...




Hálaadás...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm életemet! Add, hogy hálás legyek érte! Ámen

Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel.
Zsolt 92,2-3

A hála nem közgazdasági kategória... igaz ez, azzal együtt is, hogy köszönömért nem adnak kenyeret a boltban. Szomorú tény, hogy a matériába-ragadt, spirutális-énjét felejtő modern embernek nehéz megértenie, hogy "nem csak kenyérrel él az ember". Pedig az úgy áhított, reklámokban is visszhangzó "életminőség" nem a zsíroskenyér nagyságától függ, hanem az éhségünktől, azaz attól, hogy mire vágyakozunk.

Sokan gondolják, hogy a hálaadás a hit következménye, a gyakorló hívő ember pedig naponta megtapasztalja, hogy a hála az sokkal inkább alap, életforma. Hálásnak lenni nem kell vagy muszáj, hálásnak lenni csupán lehet... Szerelmespároknak nem muszáj szépeket mondaniuk egymásnak, s ha valaki ezt mégis valamilyen cél érdekében teszi, akkor az már nem szerelem, hanem önszeretet. Azért kedveskedik férfi a nőnek, s viszont, azért mond az egyik a másiknak jót, mert megosztani az igazat, részesévé válni az őszinte gondolatoknak, nemcsak szép, de az anyagvilágból kiemelő is egyben. Apró jelei ezek annak, hogy többek vagyunk magasabb szervezettségű bioorganizmusoknál; lelkünk van, ami túlmutat a megfoghatón, sőt szubjektív bizonyíték is számunkra, hogy Isten teremtményei vagyunk.

Aki hálát ad naponta, azaz reggel áldást mond az előtte álló napért, s este megköszöni az elmúlt napot, annak élete nem (el)múlik, hanem (be)telik. Egyre közelebb kerül Istenhez, s ezáltal jobban megérti önmagát és embertársait, s így közeledve feléjük képes lesz az eredményesebb együttmunkálkodásra is. Aki hálával dícséri Teremtőjét, annak erősödik hűsége, tisztul hite, s élete is termést hoz - harmincszorosat, hatvanszorosat százszorosat... Nem egyszerre, nem rögtön, nem ma, hanem egy egész életen át, de szép lassan gyümölcsöket terem! Aki pedig így az Életből részesedik, az áldást hordoz, áldást sugároz mások felé is. Az ilyen embert szeretni fogja környezete, hiszen ő maga is az isteni akaratot teljesíti, önfeláldozóan szeret...




Igazság...


A mai nap imádsága:
Igazság Lelke! Szentelj meg mindannyiónkat! Ámen

   

Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.".
Lk 21,16-19

Jézus Urunk előre látta és megmondta: akik az igazságot képviselik, azok számítsanak üldözésre. Sajnos az ember márcsak ilyen: nem elég neki a saját igazsága - ha hatalma van -, annak tűzzel-vassal (ami ugye nem más mint inkvizíció-technikai szakfogalom) igyekszik érvényt szerezni. Egyik legfőbb bizonyítéka az Ördög jelenvalóságának az ember szívében, hogy képes egyik ember a másikat nemcsak megvetni/gyűlölni, de üldözni, sőt akár meg is ölni csak azért, mert másképpen gondolkodik - ugyanarról. Egyik farkas a másikat soha nem öli meg azért, mert farkastársa másképpen álmodozik a bárányhúsról... az ember ezzel szemben olyannyira 'állat', hogy a máskéntgondolkodókba azonnal beleharap...

Ha csak részben is hiszünk (hihetünk?) a történészek 'hol-ilyen-hol-olyan'-számokkal alátámasztott tanulmányainak, akkor százezret is meghaladó azoknak a száma, akik csak a középkori inkvizíció áldozatai váltak. Ha mindezekhez hozzávesszük a kora-kereszténykor üldözéseit, s az egyéb spontán lincseléseket, s egyéb rögtönzött 'isteni igazságszolgáltatásokat', akkor elszomorítóan nagy számot kapunk. S ha mindehhez még hozzávesszük, a vallásháborúk áldozatait - csak amiről tudunk - torkunkon akad a szó... Ez a mocsadék lenne az istenképű ember? Igen, ezek vagyunk... ha istentelenül élünk!

Sajnos a kereszténység katolikus terjesztése a gyakorlatban a kultúrák leigázásának a története is egyben. Más vallások nevében is követtek el embertelenségeket, de a három, ugyanarról a tőről fakadó vallás (zsidó, keresztény, iszlám) különös módon, kizárólagos igazságot követel magának, s feljogosítva érzi magát arra, hogy minden eszközt bevetve érvényesítse igazságát... ez több mint elszomorító. A cél ugyanis soha nem szentesíti az eszközt! Ha valamilyen cél csak gyűlölködéssel, vér árán érhető el, akkor az a cél ördögi, s akkor nem áldást, hanem átkot hoz!

Istennek azonban gondja van az övéire. Akik az isteni szeretet elkötelezettjeiként élnek a világban, azokat megóvja a legnagyobb veszedelemtől: a lélek halálától. Aki Istentől távol él, aki nem látja meg felebarátjában az istenképűségre teremtett embert, az még csak néz, de nem lát. Talán még vezet is másokat, de valójában vak, s csak idő kérdése mikor esnek gödörbe... Aki azonban állhatatos, azaz nem tántorítja el semmi a szeretettől, azaz krisztusi módon a szeretet elkötelezettségében él, az elnyeri jutalmát, 'megnyeri lelkét', azaz: Istenben él, s az Isten is őbenne...




Jólét - közösség


A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem látást, hogy meglássam akaratodat! Ámen

   

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.
Példabeszédek 16,8

Háromezer év távlatából kiált az ősi felismerés: a tiszteségtelenül megszerzett jövedelemnek nagy ára van: a lélek békétlensége. Mint mindent, a tisztességet is viszonylagossá tette a megbolydult látású korszellem - különösen az elmúlt száz esztendőben. Ennek következményeképpen hitték el az emberek, hogy csak az lehet jó tulajdonos, aki "privátban utazik" - s így majd-mindent privatizáltak a fejlett világban, még az ivóvizet(!) is. Elhitték az emberek, hogy a takarékos állam az egy jó dolog - ez persze a gyakorlatban azt jelenti, hogy semmire nincs pénz: se egészségügyre, se oktatásra, a szociális ellátásra pedig még kevesebb. Azt is elhitte a modern ember, hogy a véges Földön - ebben a zárt rendszerben! - folyamatos lehet a fejlődés, s a "dzsídípí-mámora" teljesen elhomályosította látását, ugyanakkor - s ez a legborzasztóbb - az embert eredetileg védő "szokásjog" átváltozott: mára a személy kap annyi jogvédelmet, mint régen a dolog! A tízparancsolatban gyakorlatilag egyetlen parancs, a "Ne kívánd!" vonatkozott a "birtokra", az összes többi a személy, a közösség (így benne az egyén) védelmét szolgálta.

S míg a Pistabácsiktól, akik megjavítják a szomszéd özvegyasszony kilincsét, adót követel az ördögi szisztéma (ördögi, mert a szociális érzékenységet pusztítja!), s a Marinéniktől, akik hajnalban a "kakassal kelnek", hogy etessék jószágaikat, hogy a tyúkjaik nyugodtan tojják tojásaikat, eladdig a modern ember - a városi, a természettől többnyire távol élő -, inkább eszi a nagyáruházi ipari élelmiszer-produktumot, s ilyetén életmódjával sorvasztja a vidéki létet... Franciaországban - de mostmár nemcsak ott - hétvégén tömegével indulnak a városiak a környező falvakba, hogy beszerezzék az egész hétre való tiszta élelmiszert... Nálunk még az őstermelő igyekszik a városba, hogy élet-halálharcot vívjon a diszkont-érdekekkel. (Azt már csak zárójelbe téve említsük meg, hogy az immunrendszerünk 70%-ban az emésztőrendszerünkben foglal helyet, azaz nem mindegy, hogy mit eszünk, s iszunk... Tanulhatnánk a zsidóktól (kóser), a muzulmánoktól (halél), s egy részét komolyan fontolóra kellene vennünk ádventista testvéreink táplálkozásra, életmódra vonatkozó gyakorlatának.)

"Hadd legyek én a győztes, a többi (a férgese) meg hadd hulljon!" Aki így - vadkapitalistán, libertinistán - gondolkodik az maga jövőjének ássa a sírját... Az egyén ugyanis csak akkor tud jól élni, ha az egész közösség jól él. Aki úgy gyűjt, hogy másoknál hiány keletkezik, az ütközik az egyetemes emberi lét törvényeivel. Aki pedig úgy gyarapodik, hogy közben másokat is gyarapít, az nemcsak az őt körülvevő közösséget erősíti, de élete még áldást is nyer, hiszen békességgel fekszik és kel, s megerősítő visszajelzéseket kap, hogy az igazak útján jár, nem a közösségromboló hamisokén...