2017. október 29., vasárnap

Ez az a nap


„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24)

Vannak napok, amikor az út túl hosszúnak, a kaptató pedig túl meredeknek tűnik. Max Lucado úgy írja le őket, mint olyan napok, amikor „A krízis a Hindenburg sorsára juttatja a reményt. Sohasem hagyhatod el a kórházi ágyat vagy a tolószéket. Ugyanabban a börtöncellában ébredsz fel. A temetőben még friss a hant. Elbocsátottak, és a leszámolási papírok ott vannak összehajtva a zsebedben. Az ágy másik oldala még mindig üres. Az ’Ez az a nap’ vonatkozik a válás kimondásának napjára, a záróvizsga napjára, a műtét napjára, az adó befizetésének határidejére, vagy arra a napra, amikor elsőszülötted elkerül főiskolára, és elhagyja az otthont. Az Úr rendelte ezt a napot. Ő ismeri a megrendítő pillanatok minden részletét. Ő nem ment szabadságra. Még mindig az ő kezében van a karmesteri pálca, ő ül a pilótaülésben, ő foglalja el az univerzum egyetlen trónját. ’Vigadozzunk és örüljünk ezen!’ Hoppá, van itt egy másik szó, amit szeretnék megváltoztatni: ezen. Talán kicserélhetnék arra, hogy ’utána’. Vagy ’miatta’, vagy ’neki’. „Örülni fogok, amikor ennek a napnak vége lesz!” Pál örvendezett a börtönben. Dávid zsoltárokat írt a pusztában; Pál és Szilász énekelt a börtönben; a héber ifjak a tüzes kemencében is rendíthetetlenek maradtak; János száműzetésében a mennyet látta; Jézus imádkozott a fájdalmak kertjében. A tegnap már nincs meg. Elillant, amíg aludtál. A holnapot még nem birtoklod. Nem költheted el a pénzét, nem ünnepelheted a sikereit, nem oldhatod meg a rejtélyeit. A napok az élet falatnyi adagjai: 84 000 szívdobbanás, 1440 perc, a Föld egy fordulata, egy napkelte és egy napnyugta, 24 még át nem élt, fel nem fedezett óra. És ha egyik jó napot a másikhoz tudod illeszteni, akkor egy jó életet fogsz összefűzni. ’Ez az a nap’ – élj benne!”


KELJ FEL, ÉS INDULJ EL MEGINT!

„…ezt mondta: Menj vissza hétszer!” (Királyok 18:43)


„Ezután Illés ezt mondta Ahábnak: Menj föl, és igyál, mert eső zuhogása hallatszik. Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel tetejére, a földre kuporodott, és arcát a térdei közé hajtotta. Így szólt a szolgájához: Menj föl, és tekints a tenger felé! Az fölment, és arra tekintett, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Menj el, és mondd ezt Ahábnak: Fogj be, és menj le, míg fül nem tartóztat az eső! Eközben az történt, hogy viharfelhők sötétítették el az eget, és nagy eső lett…” (1Királyok 18:41-45). Figyeled meg, hogy Illés azt mondta: „Menj vissza hétszer!” Kitartónak kell lenned! Ha nem leszel, lemaradsz arról, amit Isten készített számodra. Sőt, ha nem ismered del és nem ünnepled a „tenyérnyi” kis csodákat, lemaradsz a nagyobbakról, melyek életbevágóan fontosak jövődre nézve.

Beth Anne DeCiantisnek a 42 kilométeres maratont kevesebb mint két és háromnegyed óra alatt kellett lefutnia ahhoz, hogy bejusson az olimpiai csapatba. A célegyenesbe éppen 2 óra 43 perckor ért, volt még hátra pont két perce. 180 méterrel a cél előtt megbotlott, és elesett. Kábultan feküdt a földön 20 másodpercig. A tömeg így kiáltozott: „Kelj fel!” Az óra ketyegett – már csak kevesebb mint egy perce volt. Beth Anne tántorogva újra elindult. Alig 5 méternyire a céltól, amikor csak 10 másodperce maradt, újra elesett. A tömeg továbbra is biztatta, és ő négykézláb átjutott a célon. Mi volt az ideje? Két óra, 44 perc 57 másodperc. A mai ige számodra ez: „Kelj fel, és indulj el megint!”.





KÉRJ ISTENTŐL ÁLMOT!

„…véneitek álmokat álmodtak…” (Jóel 3:1)

A Biblia azt mondja: „véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” Amikor Isten egy álmot ad neked, megadja a beteljesítéséhez szükséges forrásokat és kapcsolatokat is. Nem mindenki fog hinni az álmodban. Pál azt írja: „Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hitetlenné váltak, vajon az ő hitetlenségük megszünteti-e Isten hűségét? Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok…” (Róma 3:3-4 NKJV). Ha álmod Istentől való, ne vedd figyelembe az elutasításokat, hanem add bele magad teljesen! Azért először bizonyosodj meg afelől, hogy tényleg Istentől kaptad! Nem születhet másvalaki kívánságaiból. Néha előfordul, hogy az álmod igazából valaki más veled kapcsolatos vágya. Szülőkkel ez gyakran előfordul. Azt szeretnék, hogy az életük valamelyik része általad valósuljon meg, ezért dologra késztetnek, amit ők szerettek volna mindig is tenni. Így aztán egész életedben a szüleid tetszését keresed, az ő javáhagyásukat és elégedettségüket próbálod elnyerni még felnőtt korodban is. Aztán egy nap arra ébredsz, hogy valaki más álmát próbálod élni. Lehet, hogy Istennek ez volt a terve édesanyád vagy édesapád száméra, de most te benned ragadtál. Szállj ki! Kérj Istentől saját álmot! Az álmod nem születhet rossz indítékból, például büszkeségből, féltékenységből, haragból, elvetettségből vagy versengésből. Bizonyítani próbálsz valamit? El akarod nyerni mások dicséretét és tiszteletét? Kompenzálni próbálod az elutasítottságot? Ismerd el az indítékaidat, kérd Istent, hogy gyógyítsa meg a szíved, majd kérj tőle egy olyan álmot, amit Ő támogat!






Légy bölcs – állíts fel fontossági sorrendet!


„Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük.” (5Mózes 32:29)

A Biblia azt mondja: „Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük.” Az élet egyik legnagyobb kihívása azt gondolni és azt tenni, ami végső soron számít, és sikert hoz. A „lesz, ahogy lesz” életben végül semmi sem lesz. A bölcsesség azt jelenti, hogy fegyelmezetten felállítunk egy fontossági sorrendet, és képesek vagyunk egy kitűzött célért dolgozni. A kérdés nem az: „Tele lesz-e a naptáram?”, hanem az: „Ki fogja teleírni?” és „Mivel lesz tele?” Ahhoz, hogy felismerd a fontossági sorrendet életedben, gyakran meg kell állnod, és meg kell kérdezned: 1) „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ld. ApCsel 9:6). 2) Mi várnak el tőlem, amire más nem képes? 3) Mi fogja adni a legnagyobb eredményt? Isten nem jutalmazza a hiábavaló erőfeszítést, Ő a bölcsességet jutalmazza. Van egy történet egy sziklás partszakaszon álló világítótorony őréről, aki minden hónapban megkapta a világítótorony lámpáihoz szükséges olajat. Mivel közel volt a parthoz, sok látogatója volt. Egy asszonynak a faluból egy kis olajra volt szüksége, hogy családja ne fázzon; egy farmer a traktorához kért, egy szerelő pedig meg akart olajozni egy kereket. Mindegyik kérés jogosnak tűnt, így a világítótorony őre megpróbált mindegyiküknek a kedvében járni. Mielőtt a hónap véget ért volna, az olaj elfogyott, és a jelzőfény kialudt. Emiatt sok hajó szenvedett hajótörést, és sokan meghaltak. Amikor a hatóságok kivizsgálták az ügyet, a világítótorony őre nagy megbánást mutatott. De védekezésére és érveire a válaszuk ez volt: „Az olajat egyetlen célra kaptad – hogy a jelzőfényt tápláld!” Légy hát bölcs – és állíts fel fontossági sorrendet!




Egy felmérésben 90 évesnél idősebb embereket kérdeztek meg: „Ha újra élhetné az életét, mit tenne másképpen?” Három válasz újra és újra felbukkant: a) Több időt töltenék a családommal és a barátaimmal; b) Több kockázatot vállalnék; c) Olyasmit csinálnék, ami túlél engem, amikor már eltávoztam. A bölcsesség azt jelenti: tudni mi az, amit nem kell figyelembe venni. A jelentéktelen dolgok túl sok időnket rabolhatják el, és végül úgy végezzük, hogy nem megfelelő indítékok vezettek az életben. Amikor megkérdeztek egy olimpiai aranyérmest, hogy mi a sikerének titka, így válaszolt: „A tervszerű elhanyagolás – amíg a felkészülési időm tartott, szándékosan figyelmen kívül hagytam minden mást.” Ha minden helyzetre reagálsz, és igent mondasz minden felkérésre, akkor sosem érsz el sikert abban, amire elhivattál. Néhány évvel ezelőtt háromszáz bálna pusztult el titokzatos módon. Miért? Mert egy szardíniarajt követve csapdába estek egy öbölben. A kicsik a halálba csalogatták az óriásokat. Kis dolgokat hajszolva elpazarolták hatalmas erejüket, mégsem értek el jelentős eredményt. Pál így állította fel a fontossági sorrendet: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20:24). Számodra mi a legfontosabb dolog? Az egyik legérdekesebb történet a Titanic katasztrófájáról egy gazdag nőé, akinek már megvolt a helye az egyik mentőcsónakban. Amikor megkérdezte, hogy visszamehet-e a kabinjába valamiért, három percet kapott. Keresztüllépve a kabin padlóján heverő pénzen és értékes ékszereken, felkapott az asztalról három narancsot, és visszatért a mentőcsónakba. A körülmények átalakították értékrendjét, a tragédia világossá tette számára a fontossági sorrendet. Tanulj tőle, légy bölcs, állíts fel fontossági sorrendet!
Elmúlás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy bölcsen tudjam élni napjaimat! Ámen

    

Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt,
mint egy őrváltásnyi idő éjjel...
Zsolt 90,4

Van két nap az esztendőben, amikor szembesülünk az idő múlásával: az egyik a vidám-ünneplős Szilveszter, a másik az el-elgondolkodtató-szomorú Halottak napja. Ezen a hétvégén is ? amikor "exodus-modusba" vált az egész ország és benépesülnek a temetők, s gyertyák milliói vibrálva-lobogva hirdetik az örök élet reménységét ? elemi erővel érezzük át az elmúlás tehetetlenségét, s az eddig megélt veszteségeink évről-évre csillapodó, de soha nem múló fájdalmát. Az emberek sok mindent elhallgatnak a halálról... többek között, hogy milyen hosszú ideig tart, míg a szívedben is meghalnak azok, akiket a legjobban szeretsz. Már csak ilyenek ezek a ködös, szívet-ostromló október-végek, november eleji napok! Nagy László írja: Nyakak, ha nem hajlottak másnak, megbicsaklanak a halálnak.

Az idő múlása ilyen, térdre kényszerít. Ez azt jelenti, meg kell alázkodnunk az előtt, Akié az idő... Az idő ugyanis nem az enyém, hanem Istené. Tőle kapom kölcsönbe, határozatlan időre, de itt a földi létemben nem örökre... Gyakran mondogatjuk, hogy az idő relatív, de hogy mennyire, azt igazán éveink múlásával vesszük csak észre. Érdekes módon, minél többet éltünk, tapasztaltunk már meg az életben, annál rövidebbnek tűnik az! Gyaníthatóan, amikor ki kell lépnünk ebből a téridős világból ? akkor majd egy pillanatnak tűnik az egész életünk. Mert ezer esztendő annyi az Isten előtt, mint a tegnapi nap, s aki halálában az Istenhez közelít ? az részben vagy egészben(?) ? átéli ezt a viszonylagosságot.

Amíg fiatalok vagyunk, nem törődünk az idő múlásával ? siettetni akarjuk, amikor meg megöregszünk, akkor pedig mindent megtennénk, csakhogy lassítsuk. Az idő eltöltésének szépségét azonban csak akkor élhetjük át, ha az időt Isten kezéből vesszük. Akkor is ha még sok van belőle, s akkor is, ha kevés. Milyen érdekes, akkor kezdenek el az emberek örülni az életnek, amikor kiderül, hogy bizony emberi számítás szerint nem sok van belőle hátra...

Sokszor mondjuk, hogy "az idő pénz", vagy "ki korán kel aranyat lel", de hogy miért ér aranyat az idő, arra igen mélyértelmű választ ad Hamvas Béla: Az idő egyenértéke az arany. Ha valakinek életéből időt igényelek, azt arannyal kell kárpótolnom, mert ez az egyedüli, ami az elveszett időnek megfelel. Az embereket nem is munkájukért fizetik, hanem idejükért, az eredményért való fizetség már kései és anyagias gondolkozás tünete. Akitől napot veszek el, annak napot kell visszaadnom. A nap az idő ura és magát az időt is jelenti, s ahogy az arany nem egyéb, mint tömény napfény, nem egyéb, mint tömény idő. Az arany materializált örök, ezért: drága. Vannak percek és órák, amelyeket: "nem lehet megfizetni" ? van, amikor az ember "semmi pénzért" nem tesz meg valamit ? van, amit "Dárius kincséért sem hagyna el". Íme így együtt van a négy elem: a nap, az uralom, az idő, az Istenség. Ez az arany. Ezért ha időt teremtünk magunknak, hogy egy gyertya fényénél ? ami tulajdonképpen egy darabka az Isten fényországából(!) ? barátainkkal, szeretteinkkel vagy csak kettesben az Istennel elgondolkodunk az időről ? akkor bearanyozzuk múlandó életünket...

Igehirdetés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne csak szavakkal, hanem egész életemmel, minden cselekedetemmel hirdethesselek Téged! Ámen


"az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését"
2 Tim 4,17

- írja Pál ifjú munkatársának, Timóteusnak. Az "ige hirdetése" soha nem volt könnyű feladat, s nem csak azért mert a Megfoghatatlanról, a Nem-láthatóról, a Titokzatosról kell bizonyságot tenni, de mindezt hitelesen is kell végezni. A hitelességet pedig mindig a szavak és cselekedetek összhangja biztosítja. Gondoljunk csak bele! Saul-Pál üldözte a Jézus követőit, élvezte a jeruzsálemi főpapoktól kapott - ma így mondanánk: inkvizíciós - hatalmát, s aztán amikor a damaszkuszi úton mégis győzött Az, Aki erősebb mindenkinél, akkor Pál hirdetni kezdte Legyőzőjét, s Krisztus apostolának neveztette magát... Bizonnyal nem volt egyszerű a "váltás", nem csak Pálnak, hanem a hallgatóinak sem, akik nem is olyan rég még rettegéssel emlegették a mindenre elszánt fiatal rabbit, Sault.

De nem volt egyszerű az ige hirdetése Luther Mártonunk számára sem! Egy olyan világban, ahol egyrészt gátlástalanul törekedtek a hatalomra, ahol az akarat-érvényesítésnek eszköze a kard, és korrupciós "diplomácia" volt, ahol az emberek többsége nyögött a kiváltságos kevesek adóterheitől, ahol még nem volt betegbiztosítás, nyugdíj, s ha nehezen is működő, de mégis valamiféle ellátást adó szociális rendszer, másrészt háborúk és járványok pusztítottak, nos egy ilyen kaotikus földi világban a mennyei igazságokról szólni igencsak merész vállalkozás volt! Arról szólni, azt tanítani, hogy Isten már itt méltóságot ad mindenkinek, hogy senki sem szolgája a másiknak, mert mindenki szabad az Isten előtt, de a keresztény ember Istentől kapott szabadságát mégis mások szolgálatára odaszánja a Krisztusért, mindezt tanítani, magyarázni, megértetni nagy tömegekkel - életmű!

Isten igéjének hirdetése ma is embert próbáló vállalkozás. Ha hihetünk a zsurnalisztáknak, akkor II. János Pál mondotta volt: "Van nagyobb ellenségünk is, mint a Sátán - a közömbösség!" Valóban, az Összevissza-dobálót (Diabolosz) Krisztus legyőzte, de a szabad akaratunk éppen azért szabad, mert még az Isten sem diszponál felette! Úgy döntünk/dönhetünk, ahogyan mi azt jónak látjuk... Ha valakit "nem hat meg" az Isten igéje, ha nem érzi szükségét, hogy az isteni szeretet szolgálója legyen abban a közösségben, ahová őt rendelte/küldte a JóIsten, akkor az olyan, mint az útszél Jézus példázatában. A jóságra, szépségre, részvétre való készség még ki sem csírázik életében!

S mit jelent az ige hirdetése? Nem mást, mint a felebarát eljuttatását a felismerésre: Senki nincs egyedül ebben a világban, mindenki tartozhat Istenhez - ha akar -, s hogy az igaz életminőséget akkor érhetjük el, ha "megtaláljuk helyünket" a világban, azaz végre hazatalálunk, azaz megérkezünk Teremtő Istenünkhöz...

Isten ajándékai...



A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem értelmes szívet, hogy megláthassam a hétköznapokban felülről jövő ajándékaidat, s úgy éljek, mint a Te megajándékozott gyermeked! Ámen


Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez.
Ef 2,8

Komoly antropológiai kérdést fogalmazhatunk meg a reformáció hetéhez kiválóan illeszkedő mai igénkkel kapcsolatban: Attól lesz valaki jó ember, hogy jó keresztény vagy attól válik valaki jó kereszténnyé, mert jó ember? Nyilvánvaló, hogy teológiai értelemben véve "jó", azaz tökéletes ember egy sincs, bár sok olyan megbillent érzelmű keresztény van, aki magát annak hiszi, s csinnadrattás megtérése után, korábbi életének következményeiről tudni sem akar... Az "igazi" megtérés nem ilyen identitás-váltást jelent, hanem olyat, mint Zákeusét, aki a másoktól kicsalt pénzt - akire csak emlékezett(!) - visszadta, sőt jóvátételt fizetett. Sok magát kereszténynek valló ember úgy viselkedik, mint ahogyan manapság a politikában és gazdaságban tapasztalhatjuk: minden megy tovább a régi "kerékvágásban"... Maradnak ugyanazok az embererek, ugyanazokra a harácsolós célokra koncentráltan, csak a cég/párt stb. szűnik meg jogutód nélkül. Amilyen bosszantó ez a világban, olyan fonák ez egyes "keresztények" életében, akik csak nevükben azok, de hogy mit jelent maga a szó (krisztuskövető) valójában azt nem tudják. Míg a világban a számonkérés elmarad, az Isten a jóvátételt, annak szándékát számonkéri rajtunk.

Az üdvösség jócselekedetek szorgalmas gyűjtögetése révén nem érhető el - jól tudják ezt katolikus testvéreink is, akik még ma is pellengérre állítódnak a középkori hatalmi visszaéléseik miatt. Bár meg kell jegyeznünk, hogy a történelmi tisztességhez hozzátartozik, hogy azokat az iszonyatos rémtetteket, amiket az egyházi hierarchia segítségével véghezvittek, nem szabad elfelejteni. Különbséget tenni ugyanolyan kötelesség, mint nem felejteni.

Ha Isten a mi cselekedeteinkre alapozottan adná az üdvösséget, akkor kongana a mennyország, s alig férnénk el a pokolban... Hála legyen neki, hogy nem "érdemeinket" nézi! Az Isten ajándékai körbevesznek minket naponta. Luther ételről, italról, ruházatról, lábbeliről, szófogadó gyermekről, derék házastársról beszél, de beleérti a jó időjárást, a békét, az egészséget, a közrendet, a becsületet, s annak védelmét is.

Az üdvösség nehezen érthető, s főleg nem megfogható valóság. De ha a láthatóban nem vesszük észre az Isten ajándékait, hogyan fedezhetnénk fel azt a láthatatlanban?

Lélek...

A mai nap imádsága:
Uram! Újíts meg Lelkeddel, hogy éljek! Ámen
   

A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?
ApCsel 15,8 és 9-10

A kereszténységen belül számtalan irányzat létezik - ahogyan más vallásokban is... Nem csoda, azokat is ugyanolyan hús-vér emberek gyakorolják, mint a "mienket". Péter - aki egyszerű halászember volt, mentes minden akadémiai titulustól - mégis komoly nagy teológiai igazságot szólt: Isten ismeri szíveinket, s Isten (ha ugyanarról az Istenről beszélünk) soha nem személyválogató. Mindezeken túl Péter őszinte is, mert bevallja, hogy sem ő, sem kortársai, sem az atyáik nem tudták betartani a törvény előírásait...

Az okoskodó, másokon uralkodni kívánó ember soha nem a lényegi kérdésekbe "köt bele", azt ugyanis senki nem tagadja, hogy ölni, lopni,csalni, kívánni a másét, hazudni stb. nem szabad. Ezek ugyanis a társadalmat tartják össze, e törvények nélkül omladoznak a civilizáció tartóoszlopai. A saját cél eléréséhez a közösséget is eszköznek tekintő önző ember olyan részleteket emel ki, s tesz meg fő irányelvnek, mely a nagy egész szempontjából nem lényeges. (Ha csak arra gondolunk, hogy Mózes harmadik könyvének nagy része ún. kultuszi törvényekből áll, akkor hamar beláthatjuk, hogy nem a forma, hanem a tartalom a döntő. Az idő persze megszelídette a "véresáldozatokat" a vallásos zsidó életében azonban a "vér" még mindig óriási kultikus szereppel bír. A "vér-misztika" persze ott van a keresztényeknél is, de azoknál teljességgel átvitt értelemben, arról nem is szólva, hogy Krisztus "váltságáldozatát" többféleképpen magyarázzák.)

Vallásszociológusok szerint a keresztények jelentős része nem is tud mit kezdeni a váltságáldozattal. Nemcsak archaikusan csengő szó számukra, de életidegen is. Isten, aki szeretetből teremtette a világot, s szeretete által tarja fenn, nem kívánja az embertől, hogy bármivel is elégítse meg / engesztelje ki Őt - elvégre hogyan is békíthetné ki a véges a Végtelent? - sokkal inkább azt kívánja, hogy az ember béküljön meg Teremtőjével. Nem Istent kell kiengesztelni (Ő nem ember, Ő Isten!), hanem az embert. Aki emberi módon gondolkodik a Világteremtő ÚRIstenről, az gyermekként tekint a hit dolgaira, s azt hiszi, hogy a haragvó "durcás" Istent ki kell békíteni... Jóllehet Krisztus egész életműve arról szól, hogy az ember végre béküljön már meg az Örökkévalóval, s jusson el hit által Őhozzá. Ez az út a szeretet útja, azaz a Krisztus útja. Ha valaki számára jobban megfogható/megélhető ez a szeretet, akkor vallja meg bátran: Krisztus maga az út...

Mivel Isten Lélek, ezért Őt lélekben kell nemcsak imádni, de megérteni - kinek kinek a kegyelem mértéke szerint - is. Nincs elszomorítóbb, amikor az Isten titkos dolgait emberi módon magyarázzák, ami pedig emberileg jól érhető - pl. hogyan valósítsuk meg a gyakorlatban a szeretetet -, azt "elmisztifikálják. Mindkettőre igaz, hogy "lélekben kezdték el, de testben akarják befejezni"...

Vigasztalás...

A mai nap imádsága:
Uram! Óvj és áldj mindannyiunkat! Ámen.

Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.
Péld 3,12

Az élet tele van tragédiákkal, s minden tragédia egyben személyes kín is. Nem spórolhatja meg senki sem ezt a minden halandónak "kijáró" fegyelmező-figyelmeztető nyomorúságot. Aki szenvedett már, az nem tud közömbösen elmenni a másik ember szenvedése mellett - legyen az testi vagy lelki - próbál valami vigasztalót mondani. Mások bátorítása, lelki erősítése olyan veszélyes akció, mint amikor valakit menteni próbálnak, aki alatt beszakadt a jég... Maga a mentő is veszélyben van a vékony jégen.

Kórházi ágyon feküdve, a gyógyulást várva jól esik a látogatók bíztatása. Nemcsak jól esik, de a gyógyulási készséget is alapvetően befolyásolja. De mi van akkor, ha nincs remény a rehabilitációra? Ha már soha nem tudok visszakerülni oda, ahol voltam, ahonnan kiestem. Aki tudja, hogy meg fog halni, az a perlekedései után legvégül, többnyire elfogadja a halált, de mi van azokkal, akik balesetben elveszítik testrészeiket vagy a tolókocsihoz kötött bénultságból kell végignézniük a világ vibráló-vonzó mozgását - egészen életük végéig? Bizony ilyenkor kimondani a fenti igét, maga a megtestesült szeretetlenség... Mégis sokan, csupa jószándékból, megteszik. Meg is kapják rá a megfelelő választ: "No akkor engem ne szeressen az Isten!"... Érvényessége van ennek az igének, de ahogyan egy halálos beteg igen kedves lelkészkollégám mondta: "Sokat jelent ez az ige, nagyon sokat, de mindenki csak magának mondhatja..." Aki egészségesen, a határok-nélküli mobilitást, a korlátozottságok nélküli életét élve mégis odafröcsögi az ilyen és ehhez hasonló igéket a szenvedő embernek, az nem tudja mit beszél, s nem tudja mire való az Isten igéje...

De akkor miért került bele a Szentírásba? Elsősorban azért, mert az emberléthez elválaszthatatlanul hozzátartozik a válaszkeresés, s megőrülünk, ha nem kapunk választ a miértjeinkre. Érvényes ez akkor is, ha emberi kapcsolatainkban krízis áll elő, s tudni akarjuk annak az okát, és releváns akkor is, amikor értetlenül állunk személyes tragédiánk feszítő miértjei között. Vannak válaszok, amikre szükségünk van, de a válaszok ennek a világnak az "értékrendjébe" nem illeszthetők bele. MIndenféleképpen az isteni dimenziókba vezetnek, ahol persze minden más, mint itt a földi, testi létben. Amikor Salamon király összegyűjti korának bölcsességeit, akkor a fenti mondattal háláját fejezi ki Istennek, mert fájdalom árán ugyan, de megtanította az ÚR legfontosabb igazságát: azt ti., hogy Isten szeret. A szeretetet sokszor csak akkor vesszük észre, ha nincs, ha nem szeretnek minket vagy mi nem szerethetünk. A hiány kínjai között őszintén keresünk, s aki így tesz, az megtalálja a lét értelmét, magát az Istent. Rádöbben, hogy a Teremtő számára mindegy, hogy hogyan: relatíve egészségesen vagy csonkán-bonkán, fiatalon vagy megöregedve, csak eljussunk Őhozzá...
Áldd Istent, aki már születésed előtt is ismert!

"Születésem óta te gondoskodtál rólam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem" (Zsoltárok 22:10).

Hisszük, hogy ez igaz:

Isten beszélt hozzám anyám méhében, és felkent engem, hogy az Ő útjaira tanítsak másokat.

Mielőtt formálódtam volna a méhben, Isten ismert engem (Jeremiás 1:5). Ő alkotta a legbelső énemet; Ő formált engem anyám méhében (Zsoltárok 139:13).

Születésemtől fogva, vagy amíg még a méhben voltam, Isten szerető kezei gondoskodtak rólam. Ő az én Istenem, anyám méhétől fogva (Zsoltárok 22:10). Születésemtől fogva benne bíztam; Ő hozott ki engem anyám méhéből. Mindig dicsérni fogom Őt, az én Istenemet, Mennyei Atyámat (Zsoltárok 71:6).

Az a célom Jézusban, hogy egy Isten által meghatározott életet éljek, ne az érzéseim vagy gondolataim vagy a csoportnyomás szerint. Isten alkotása vagyok, Krisztusban teremtve, hogy jó dolgokat tegyek, melyeket Isten a fejlődésemre készített elő (Efézus 2:10).

Teljes szívemből bízni fogok Istenben, és nem a magam eszére támaszkodom; Minden utamon gondolok Rád, Istenem, tudva, hogy anyám méhétől fogva te készítettél előttem egyenes ösvényt (Példabeszédek 3:5-6).

Beszéljünk róla!

* Isten milyen jó munkát készített el számodra?
* Az, hogy Isten ismert már születésed előtt, mennyire segít abban, hogy teljes szíveddel bízz benne?

Éppen ilyen időre kaptad az ajándékod

„Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?” (Eszter 4:14 – Szent István Társulat)

Ez a harmadik lépés, hogy betöltsd a küldetésed: szánj időt rá, hogy meghalld Istennek az életedre szóló elhívását.

Isten nem verbuvál csak úgy elhívás nélkül. Isten hív mindenkit, hogy használja az ajándékait és képességeit, de nem mindenki veszi fel a telefont.

Az egyetlen mód arra, hogy meghalld Őt az, ha figyelsz rá. Csendben, egyedül kell lenned, és időt kell töltened Istennel.

Amikor Mordokáj üzenetet küldött Eszternek a zsidók megsemmisítéséről, alapjában véve ezt mondta Eszternek a 4:13-14-ben: „Ne gondold, hogy te elkerülheted a pusztulást. Igen, én tudom, bár keményen hangzik, de ez a te sorsod, ez a küldetésed. Isten helyezett ide téged, nem véletlen, hogy egy zsidó lány Perzsia királynője!”

Fontos elolvasnunk és meglátnunk Eszter válaszát Mordokáj számára a 4:16-ban: „Menj, és gyűjtsd össze a Szuzában található összes zsidót, s böjtöljetek értem! Három nap és három éjjel semmit se egyetek és ne is igyatok! Magam is ugyanígy böjtölök szolgálólányaimmal. Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok.”

Eszter tudja, a királlyal szembeszegülni valószínűleg a biztos halált jelenti. Használnia kell majd az ajándékait, a szépségét, bölcsességét, egész személyiségének báját, hogy meggyőzze a királyt. Mielőtt azonban bemenne hozzá, három napot visszavonultan tölt, hogy böjtöljön, és imádkozzon Isten előtt.

Amikor keresed Isten elhívását az életedre, Eszter példáját kell követned.
Először is keress embereket, akiknek a támogatását kérheted. Eszter kérte, szinte kényszerítette Mordokájt és a zsidókat, hogy imádkozzanak érte. Neked is szükséged van a házi csoportod imatámogatására. Ha nincs ilyen kis csoportod, itt az ideje, hogy keress egyet.
Másodszor pedig szükséged van rá, hogy több időt tölts egyedül Istennel. Bátorítalak rá, a ütemezz be időt, amikor visszavonulsz Istennel. Lehet ez egy éjszaka, egy hétvége, vagy hosszabb idő, ha megteheted. Fontos azonban, hogy nem fogod meghallani Isten elhívását az életedre, ha nem töltesz csendes időt Vele.







Jézus felhatalmaz, hogy beszélj másoknak róla

"Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)



Egy barátom valamikor egy szekta tagja volt, és azt mesélte, hogy soha egyszer sem érzett félelmet, mikor másoknak beszélt a hitéről. De mióta keresztény lett, azt mondja, félelem tölti el, valahányszor meg akarja osztani hitét másokkal.

Nagyon hatásos, ha emlékezetünkbe véssük, hogy "a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Ef 6,12)

Az ellen nem akarja, hogy megosszuk hitünket másokkal, s ezért félelmet ültet el szívünkben. De Istentől nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy a félelem rabszolgái legyünk. Azért tölt meg minket szentlelkével, hogy kimutathassuk, az Ő gyermekei vagyunk, és ő "Abbá, Atya". (Róm 8,15)

Sam Rainer, a Rainer Kutatóintézetből (www.rainerresearch.com) érdekes kutatási eredményre jutott. Azt állítja, a nem hívő amerikaiaknak csak öt százaléka utasítja el teljes mértékben az evangéliumot, ellenséges érzelmű a keresztényekkel szemben, vagy támadóan beszél velük és róluk. Ezek a "keményvonalas hitetlenek" 8 millió embert tesznek ki Sam becslése szerint. A többi 152 millió hitetlen sokkal nyitottabb az evangélium meghallására.

Ha tényleg ez a helyzet, akkor valószínű, hogy az evangéliumra nyitott emberrel találkozunk össze, és mindazok a dolgok, amiktől gyakran félünk, csak a nem hívők nagyon kis hányadával találkozva fognak bekövetkezni - ha egyáltalán bekövetkeznek.

Ha arra kerül a sor, hogy az erősen ellenálló hitetlenekhez kell szólnunk, Sam Rainer szerint fel kell készülnünk rá, hogy meg tudjuk védeni hitünket és válaszolni tudjunk a keresztényekről kialakult téveszmékre. Ugyanakkor arra is készen kell állnunk, hogy megértéssel kezeljük a másokban, a kereszténységgel szemben kialakult sérelmeket és dühöt.

Legelsősorban - és ez igaz mindenkire, akivel Jézusról beszélni akarunk - valamilyen kapcsolatot kell kialakítanunk azokkal, akik nem hívőnek tartják magukat. Mikor vallási vezetők aggodalmukat fejezték ki, hogy Jézus a nem hívőkkel barátkozik, ő így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek...nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)

Mai imádban:
- Kérd Istent, hogy fedje fel, ki az a két ember, akivel akarja, hogy beszélj Jézusról.
- Kérd, hogy készítse fel szívüket, hogy meghallhassák az evangéliumot.
- Kérd, hogy készítse fel a te szívedet is, hogy szólhass hozzájuk.

Majd, hittel telve, lépj túl félelmeiden és hidd el, Jézus már elkészítette az "isteni találkozót", amikor beszélhetsz velük Jézusról. Most pedig figyelj az imádra kapott válaszokra.

Legyen veled az Isten mikor megosztod hitedet másokkal.