Álomforgatókönyv

Ezen bejegyzés tartalma csak abban az esetben lesz itten látható 2008. október 31-én, ha nem kezdődött el még. Rajtam eddig se múllott!
Mikor megérkezik szívem választottja, azonnyomban felhív telefonon, elmondja hogy most már tényleg elindul hozzám. Arról nem szóltak, hogy mikor, de ha októberben 10 hétnyi első megbeszélni valónk lesz, ha novemberben 11 hétnyi első megbeszélni valónk lesz, ha decemberben akkor meg 17 hétnyi első megbeszélni valónk lesz. Nem fog kiöltözni, nem fogja kihúzni a száját rúzzsal, természetes lesz, viszont rendetlenke lesz, mivel farmernadrágban fogja meg először személyesen a kezemet, mivel meg akarja kapni ami az ővé, és nálam van, s úgy gondolja én is meg akarom kapni, ezért nagyon jó ötlet hogy farmernadrágban odaállít. A személyes találkozó első órájában egyre erősebben fogja meg a kezemet, és egy meglepetéssel készül. A meglepetés lényegében a jegygyűrűink, amit tudott, hogy milyent akartunk közösen. Ha nem lesz nála, akkor valószínűleg, az első héten megkér, hogy menjünk el és csináltassunk egymásnak olyat amilyet akarunk. A második órában meg fog kérni, hogy igyekezzünk hozzá, mert szeretné főzni a kedvenceimet, én pedig mivel az ővé vagyok, ővé maradok ezért eleget teszek a kérésének. Az előre megbeszélt úton haladunk hozzá, de egyre sűrűbben állunk meg, mivel mindent meg akarok neki mutatni amerre tartunk. Pápán, ahol a legerősebbeknek kell lennünk, ő megteszi, én pedig csak félig, de mikor ő újból és újból megteszi, már én is teljesen, de csak egyszer, mert sírnom kell, de most az örömömben. Ő is segít benne és összeölelkezve sírunk egymás vállán. Majd mikor megint az autóban vagyunk, ő elkéri a kezemet és azt mondja, szeretném ha vezetés közben itt tartanád a kezedet míg nem érünk hozzá. Amikor megérkezzünk hozzá, megmutatja a ruhatárát, de annyira fáradtak vagyunk, hogy egymás karjai között elalszunk. Másnap korán ébredünk, szinte egyszerre és elhív tisztálkodni, ahogyan már régen megbeszéltük. Igen sokat beszélgetünk, de valami úton módon megint sírni támad kedvünk az örömtől. Harmadnap elkezdjük azokat az átkozott teszteket amit ránk szabadítottak feloldani, de úgy döntünk minden héten egyet, és inkább többször feloldjuk, csak többé ne kerüljön szóba. Majd mikor az elsőt, amit lényegében először általam, majd ő általa lett teszttől megszabadultunk. Eldöntjük kimegyünk a Duna-partra, és beszélgetünk tanítva egymással. Majd miután visszaérkezünk hozzá, amit én őrzök és amit ő őriz összenyomjuk és leöntjük tejjel, amit utána óvatosan eltakarítgatunk. Közben tanítgatjuk egymást, de valami úton módon a munkánkról még egyikünk se akar belemélyedni, mivel tudjuk nincsen titkunk egymás előtt soha. Majd mikor folyamatosan a ránk szabadított teszteket elfelejtjük, ő kiváncsi lesz a nyomozásra, én pedig annyit mondok túl sokba került, s inkább megbocsátok nekik, ha nyugton hagynak bennünket. Erre a kedvesem, csak annyit mond rendben, de ha kiváncsi vagy, én átadom a nevek listáját és mit műveltek ellenünk többször, én úgy gondolom megbocsáthatatlan. Ekkor előveszem az összes postafiókomat, és mindnek átadom a jelszavát neki. Ő is hasonlóképpen tesz, és lesz olyan amelyet megszüntetünk a nyugalmunk érdekében. Majd valami olyat kérdez, amire igen sokszor megmondtam a válaszomat. Sejteni fogom miért kérdezte, mert átadja az összes orvosi jelentését. Én pedig túlságosan átnézem, de közben fogja a kezemet és próbálja magyarázni, mivel azt gondolja, hogy ennyire nem vagyok járatos benne. De én örülök neki, hogy igyekezik. Majd valamelyik héten szóba kerül, hogy nincsen pénzünk most megtartani az esküvőnket, mivel a nyomozásokra igen sok elment. Én azt mondom neki, nem baj jegyesegyetlenem, majd csak alakul valahogyan. Nemsokára mikor egyszer próbaként bekapcsolom a telefonom közül azt amelyiket kevesen tudnak, megérkezik a megmentés számunkra, de olyan feltételt támaszt, hogy elgondolkozunk rajta. Túlságosan, mivel a megmentőnk azt kéri, hogy csak a Honlap- és Naplórendszerünkkel foglalkozzunk, az összes közösségi portált hagyjuk ott nyugalmunk érdekében örökre! 4 hónap gondolkodási időt ad nekünk, de amikor rájövünk, hogy így nyugtunk lesz, akkor szólunk vissza neki, és ő csak annyit mond nekünk, amely napon lesz, megtudjátok legkésőbb. Közben elgondolkodunk, miért csak ennyit mondott nekünk, de rájövünk jobb ha nem tudjuk, legalább nem tolhatja el senki.