2017. szeptember 22., péntek

Találj módot a köszönetmondásra!


„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.” (Filippi 1:3)

Barbara Glanz író beszél egy sikeres üzletemberről, aki visszaemlékezett a nyolcadik osztályos irodalomtanárára. A férfi levelet írt a tanárnőnek, és ezt a választ kapta: „El sem tudod képzelni, milyen sokat jelentett nekem a leveled. 83 éves vagyok, és egyedül élek. A családom és a barátaim már mind eltávoztak. Ötven évig tanítottam az iskolában, és a te leveled volt az első köszönetnyilvánítás, amit valaha egy diákomtól kaptam. Néha azon tűnődöm, mire is mentem az életemmel. Újra és újra el fogom olvasni a leveledet, míg meg nem halok.” A sors iróniája, hogy ezt a tanárnőt emlegették a legtöbbször az osztálytalálkozókon, de soha senki nem mondta el neki. Pál nem ismert megalkuvást az igazság hirdetésében, de írásaiban megmutatkozik érzékeny oldala is. Tudva azt, hogy az embernek milyen nagy szüksége van arra, hogy értékeljék, leveleit ilyen szavakkal kezdi: „szüntelenül megemlékezem rólatok… imádságaimban” (Róma 1:9-10). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek…” (Efézus 1:15-16). „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:3-6). „…dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thesszalonika 1:4). Elfoglalt, énközpontú világunkban szükségünk van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik hatással voltak életünkre; és amikor eszünkbe jutnak, imádkozzunk értük, és találjunk módot arra, hogy köszönetünket kifejezzük!





TANULJ A TÉKOZLÓ FIÚTÓL!


„Ekkor magába szállt..." (Lukács 15:17)
Tékozló szíved van? A tékozló fiú példázata arra tanít, hogy ha hallgatunk Istenre, elkerülhetjük a tragédiát; ha Isten törvénye szerint élünk, az megment minket saját tévelygő hajlamainktól. Jézus azt mondta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött^ annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." (Lukács 15:11-16). Amikor Isten nemet mond, hallgass rá! Ha meghúzza a gyeplőt, köszönd meg neki! Jobb egyedül lenni, de Istennel járni, mint ha sokan vesznek körül, de mind csak ártanak neked. Tékozló, a dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg el nem kezdesz Isten szerint cselekedni! Kész vagy arra, hogy visszafordulj, és hazatérj? A Lukács 15-ben az elveszett és megtalált dolgokról szóló három példázatban Jézus rámutat, hogy a pásztor elment megkeresni az elveszett juhot, az asszony mindenütt kereste az elveszett érmét, de senki sem ment az elveszett fiú után. Miért? Mert ő ismerte a hazafelé vezető utat. És el is indult rajta, miután „magába szállt" és elgondolkodott. A lázadó, aki elhagyta otthonát ezt mondta: „Add ki...", hazatérve megalázta magát, és ezt mondta: „Bocsáss meg!" Amikor ezt ki­mondta, az apa megölelte és így szólt: ez az én fiam... elveszett és megtaláltatott..."
Elfogadásért.

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod büszkeségemet, esendőségemet, mulasztásaimat és vétkeimet. Kérlek, bűnbocsátó irgalmad palástját terítsd rá didergő lelkemre, hogy szereteted melege akaratod cselekvésére indítson. Ámen.


Nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! 5 Móz 30,14

Ha a csapda csattan, nincs menekvés... Ahogyan a róka inkább lerágja lábát csakhogy szabaduljon a vasmarok szorításából, ugyanúgy vannak rókalelkű emberek is, akik a menekülésért - vagy annak akárcsak a lehetőségéért is - a borzalmas "áldozattól" sem riadnak vissza... Nyilvánvaló, hogy három lábbal is bőséggel lehet még dézsmálni a tyúkólakat, de egyrészt nem szabad összetéveszteni a róka vitalitását a rókalelkű ember minden-áron(!) élni-akarásával, másrészt ha testet meg is lehet csonkolni, de a lelket soha. Akik persze csak az anyagvilágban léteznek, azok nem számolnak azzal, hogy egyszer a didergő lélek követelni kezdi Azt, ami belülről melegít, a nagy Befogadót, az Óvót, az Elrejtőt: a Lelket.

Az anyagvilágban a csapdákat mások állítják nekünk, de a lelki életünkben azokat többnyire mi magunk készítjük elő, biztosítjuk ki... s abban a reményben megyünk tovább, hogy mi erre a lélekterületre még egyszer, soha, de soha nem tévedünk. A "mégegyszer" pedig megtörténik, s a csapda csattan... S ha nem is az első pillanatban, mert akkor még fel sem fogtuk mi történt velünk - hiszen csak a fájdalom bénító erejét tapasztaljuk -, de a lelki trauma utáni első eszmélődésünkben azonnal kiviláglik a keserű tény: nem kellett volna ennek így történnie... de mostmár késő, a szorításból nincs menekvés.

Nyomorúságos, a tehetetlenség állapota ez, de a bűn szorításából egyedül nincs menekvés. De mi is a ma emberének a legnagyobb nyomorúsága? A magány. Ennek a kínzó fájdalma ül ki ráncokban és megtört tekintetekben, ennek vergődését, ideges csapkodását tapasztaljuk utcán és munkahelyen, de ennek keserűségét tapasztalhatjuk olykor a szűkebb környezetünkben is. A legnagyobb tragédia a párkapcsolati, amikor ketten magányosak... Ki szabadíthatja meg a magány keserűségétől a szenvedő lelket? Csakis az ÚR. El kell telnie néhány esztendőnek, hogy az ember rádöbbenjen: Isten nélkül nincs megoldása a krízisnek, mert a lélek szövődmények nélküli "sebgyógyulása" csakis Őáltala lehetséges.


Hűség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj erőt döntéseimhez, légy alapja életemnek, hogy emberséges tudjak maradni! Ámen



"Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő."
Mt 19,9

A hatvanas és hetvenes évek liberális hulláma jelentős hatást gyakorolt a törvények alakulására, és ezekben az évtizedekben hatalmasan megugrottak a válási mutatók. Angliában például 1950-ben 1000 emberből csak 28-an váltak el, 1970-ben 47-en, 1980-ban pedig már 280-an. Az Independent című napilapban megjelent összeállítás szerint a válások tekintetében legszomorúbb év 1993 volt az Egyesült Királyságban: 1000 emberből már 443-an váltak el. Mára alig apró túlzással elmondható: Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik. Ezelőtt 50-60 évvel még stigmának számított a válás - ma már nem számít annak.

Jézus nem azt hangsúlyozza, hogy ne váljatok el, hanem azt, hogy igyekezzetek úgy alakítani életeteket, hogy ne kelljen elválnotok. "Majd elválik!"-alapon ugyanis nem lehet közös jövőt tervezni! A stabil házasság alapja nem a szexuális életben való korai jártasság, hanem az emberség. Aki emberséges, az szeretetteljes, s ennek következtében harmónikusan törekszik kapcsolatát felépíteni. S aki harmóniában van, az érzi magát biztonságban is, s így válik felszabadulttá a szexuális életében is. Mert ugye nyilvánvaló, hogy aki 30km-es táblák között százzal száguldozik a lesötétített üvegű terepjárójával, nem vesz figyelembe záróvonalat és stop-táblát, az hasonló "habitussal/gátlástalansággal" fizeti az adóját, s ugyanennyire "kedves" és "odafigyelő", "önzéstől mentes" a házaséletében is... Aki átgázol a másikon, az ugyanilyen durva a szexuális életében is. Csoda-e hát, ha ilyen a társadalmunk, amilyen?

Jézus szavai egyértelműek - paráznaság esetét kivéve. Pál azt mondja, a feleség engedelmeskedjen férjének, mint az Úrnak, a férj pedig úgy szeresse a feleségét, mint Krisztus az egyházát, aki önmagát adta érte... Az elvárások tehát eléggé egyértelműek. "Kész vagyok haláligmenően szeretni a társamat, de ugyanezt várom el tőle is." Ha ez a kölcsönösség nincs meg a házasságban, akkor nem tudják a megbocsájtást sem gyakorolni. Sok házasság azért fut zátonyra, mert a felek nem is tudják, hogy mire vállalkoznak. Aki nem edzi magát a marathoni távra, s csak úgy elindul - az extrém igénybevétel okán - az életével játszik. Aki nem készíti fel magát a házasságra, sőt nem edzenek felelősséggel együtt a közös jövőért, azok igen nagy kockázatot vállalnak fel... Megeshet - a statisztika ezt mutatja - hogy házasságuk végül is belehal a terhelésekbe.

Az ószövetség, s az újszövetség is a házasság képét veszi annak érzékletesebbé tételére, milyen is az Isten és az ember kapcsolata. Ahogyan a házasságnak intimitása van, s a paráznaság (legyen az hideg-, vagy meleg csalás, azaz munkával vagy egy másik emberrel) eltöri a hűség ólomkristály vázáját... Össze lehet ragasztani, de az már csak a ragasztott verzió... Ezért különösen figyelni kell egymásra! Ennek alapja csakis a szeretet, amely fogyatkozik napról napra, de a keresztény ember felülről újratöltekezhet. A példaadás a legjobb pedagógiai módszer a jövő generációjának, korunk tragikuma, hogy a pozitív példák lassan alig akadnak a családban, sőt még szószéken állók közül is egyre többen a könnyebb utat választják, s elválnak...

Tények a válással kapcsolatban

? Ma Nyugat-Európában minden második házasság válással végződik (más felmérések szerint a válási arány 40 százalék).
? A válások háromnegyed részében gyermekek is vannak. Az elvált szülők gyermekeinek 10 százaléka háromnál több családfelbomlást élt át. 2001-ben Magyarországon 22 800 gyermek érezte meg a bőrén, mit jelent elvált szülők gyermekének lenni?
? A Divorce Money Financial Information nevű tanácsadó cég szerint körülbelül 10 év szükséges ahhoz, hogy a válás által okozott anyagi kár helyreálljon?
? Az infarktus és a pszichoszomatikus megbetegedések aránya jóval nagyobb az elvált személyeknél.
? A válások száma a 21-22 éves korban házasodottak között pontosan duplája azokénak, akik 24-25 évesen kötnek házasságot. A 20 év alatt kötött házasságok 80-85 százaléka felbomlik.
? Öngyilkosság-elemzések alapján: a legtöbb köze a válásnak van az öngyilkossághoz, és a legkevesebb a házasságnak. A tinédzser-öngyilkosságok első számú oka a család szétesése.
? Az elvált felnőttek 62 százaléka sajnálta, hogy nem tett többet a házasságáért, háromnegyedük úgy véli, hogy a válás nem tesz boldogabbá, sőt inkább halmozza a problémákat.



Isten igéje...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönjük Neked teremtő Igédet, s a megtestestesült Igét, Jézus Krusztust! Add, hogy tanuljunk Igédből, s megértve akaratodat úgy élhessünk ebben a világban, ahogyan Te azt eleve elrendelted nekünk! Ámen


Az ÚR igéjét dicsérem.
Zsolt 56,11

Gyerekkorunkban lelkészünktől megtanultuk - jobb esetben, legkésőbb konfirmációkor -, hogy: Isten szava teremtő hatalom... A Biblia első oldalán így olvashatjuk: "Akkor ezt mondta Isten - Legyen világosság! És lett világosság". Isten szavának tehát engedelmeskedik a(z anyag)világ is, hiszen a lelkit, a szellemit jelölő logosz/azaz ige még a véges ember szájából is erővel bír. Szavaink "embert faraghatnak" az istenképűségét elveszített embertársunkból is -, s ez nem a mi pedagógiánk nagyszerűsége, hanem az Isten kegyelme, maga az evangélium! Ahogyan egekbe repíthet az őszinte, tiszta szó, ugyanúgy a pokolba taszíthat a hazug, a hitvány, a romboló beszéd.

Nem nemzetieskedés, hanem régi felismerés: "Nyelvében él a nemzet!" Megmosolyogjuk a franciákat, mert hivatalosan nem mondhatják/írhatják le azt, hogy "computer", de nyelvük védelmét más nemzetek is megteszik. Amelyik nép elveszíti nyelvét, az kultúráját, önmagát veszíti el!!! Kína - s ők magukat nem országként, hanem civilizációként(!) definiálják - határaik mentén kiváló, államilag erősen támogatott iskolarendszert hoztak létre, s így a környező szegényebb országokból 30-50 km-es körzetből is bejárnak, bebicikliznek ill. behordják a gyermekeket, mert tudják, a siker kulcsa a jó iskola...

Ha azt a tendenciát nézzük, hogy USA-ban az 50 tagállam közül 42-ben(!) már nem oktatják a kézírást - ugyanez a fejlődés iránya Ausztráliában is -, akkor elgondolkodhatunk, vajon mennyire "írástudó" a modern ember? A régiek úgy néz ki, még tudták, amit manapság csak a grafológusoknak tanítanak, hogy az íráskép a jellem lenyomata, s hogy az írás gyakorlása visszahat a lélekre is, s ezért a régi iskolarendszerben, az ún. "polgáriban", az írás és olvasás tantárgyak mellett ott szerepelt a "rajzzal, a mértannal összhangzatba véve a szépírás" is...

Az írásbeliség fantasztikuma, a szó anyagba-zárásának lehetősége. Leírhatom a gondolataimat, melyeket még akkor is olvashatnak, ha én már rég nem vagyok... így találkozhat a rég elmúlt korok embere a maival, de az Írásokon keresztül üzen nekünk a Történelem Istene is! Ezért dicséri a zsoltáros Isten igéjét, s ezért dicsérhetjük azt mi is. Isten szava, az "Ige" nemcsak azért fontos nekünk, mert erősödünk, nevelődünk általa, hanem azért is, mert közvetíti számunkra az Igazságot: Isten szeretet, s aki szeret, az Istenben van, s az Isten is őbenne...



Krisztuskövetés...


A mai nap imádsága:

Uram! Te látod szívemet-lelkemet, Te tudod, milyen sok nehézségem van az életemben. Adj Uram nekem megoldást, s készséges szívet, hogy szereteted eszközeként szolgálhassak ebben a világban, akaratod szerint! Ámen
   

Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
Fil 4,8

"Mindenre van erőm a Krisztusban!" - mondogatjuk egymásnak biztatásként az apostol szavait, s rendjén is van ez... Ugyanakkor nem szabad elfelednünk azt, hogy Saul-Pál igen jó anyagi körülmények között nevelkedett. Tehetős családja jó kapcsolatokat ápolt a jeruzsálemi felső papi vezetéssel (csak úgy akárki nem kaphatott írásos engedélyt arra, hogy rabláncra fűzze a zsidó szakadárokat, értsd: Krisztus zsenge egyházának első mártírjait); a szülők különösebb gond nélkül megvették Saulnak a római állampolgárságot, s finanszírozták tanulmányait Gamáliel rabbinál - korának igen híres tudósa -, aki megtehette, hogy egyszerre csak három tanítványa volt. (Ti. a három tanítvány is megfizette a nemcsekély tandíjat... ma úgy mondanánk: Saul "fizetős" elit-iskolába járt.) Mindezt azért fontos kiemelni, mert, aki volt gazdag, s azután önként szegénnyé vált, az másképp látja a gazdagságot, mint aki a kényszerből soha nem tapasztalta meg mit jelent gazdagnak lenni... S ne felejtsük el azt sem, hogy Pál "szűkölködése" viszonylagos volt, hiszen azok a kísérő emberei, akik Saul-Pál sátorkészítő/kereskedő vállalkozásában a "háttérgazdaságot" biztosították Pál ingyenes evangéliumhirdetéséhez, ezeknek a munkatársaknak szükségük volt ellátásra, tehát megkerülhetetlen volt, hogy a sátorkészités/kereskedés ne legyen többé-kevésbé jól működő "üzlet" is egyben. Mindezen tények nem kissebbítik Pál érdemeit, melyeket az evangélium hirdetésében szerzett, de nem árt, ha Pál kijelentéseit mindig összefüggéseiben is megvizsgáljuk... Mindenre van erőm a Krisztusban... Nem árt végiggondolni, mit is jelent az, hogy mi mindenre van erő a Krisztusban! Ha ezt valaki józansággal, felelősséggel megteszi élete elején, akkor sok bosszúságot spórol meg magának.

Az első, s legfontosabb, hogy Pál nem többes számban, hanem egyesszámban beszél, s ez így korrekt. Ő csak magáról beszél, hiszen a maga lehetőségeit/tehetségét/készségét ismeri. Sok fiatal keresztény ott hibázza el életét, hogy idealizálja a világot, s amikor családot alapít, akkor kiderül, hogy egészen másképpen "fest" a világ kettesben, mint, amikor még egyedül van az ember. A másik, a társ ugyanis saját véleménnyel/elképzeléssel bír, de ami az igazán nehéz, hogy amíg egyedül voltunk, csak magunkról kellett gondoskodni, csak magunk előtt kellett "elszámolni", onnantól kezdve azonban, hogy párkapcsolatban, családban élünk, a másikért is felelősséget hordozunk, a másiknak is beleszólási joga van a közös élet alakításába... Nos ezek olykor konfliktusokat teremtenek! Nem véletlen, hogy sokan menekülnek a felelősség elől, s hogy ekkora divatja van manapság a szingli-létnek! Keresztény családként élni a mai világban - áldozat.

Sokan áldozatává is válnak annak, hogy többet vállalnak, mint amit az erejük megengedne... S amikor az ember elfárad - testileg, de főleg lelkileg -, akkor különösen is fogékony a kísértésre. Így történik meg, hogy aztán olyat tesznek meg az emberek, amit "úgy egyébként" soha nem tennének meg: hűtlenné válnak... a társhoz, a közösséghez, az elveikhez. Tragédia ez a javából! Az igazi tragédia persze az, amikor minden megy tovább úgy, mintha mi sem történt volna! Mintha soha nem hűtlenkedett volna... Ahhoz azonban, hogy a lélek megtisztuljon, azért mindig fizetni kell - valakinek meg kell fizetni az "árat"! Nincs tisztulás szenvedés nélkül! Nem lehet jópofizva "eladni" a félrelépést, a lopást, a korruptságot, a súlyos, életromboló bűnöket... Aki mégis megteszi az saját lelkének árt, s képmutatóvá, kettős erkölcsűvé válik...

Mire is van akkor erőnk a Krisztusban? Elsősorban arra, hogy újra és újra odameneküljünk az Atyához! Ha ezt nem gyakoroljuk, nem "térünk meg naponta" - ahogy jó Lutherünk mondja -, akkor nem leszünk kiegyensúlyozott, boldog emberek. Akkor lehet, hogy keresztényként próbálunk élni, de a világ fiai csöppet sem fognak sóvárogni a "mifajtánk" életvezetési stílusa után, s akkor nemcsak hogy hiába várjak az istenfiak megjelenését, de mi sem töltjük be azt, amire elhívattunk a Krisztusban...



Mindennapi kenyerünk ...


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy Tőled kapott javaidon keresztül felismerjem gondviselő jóságodat, s megláthassam, hogy mindent megteszel értünk, hogy a Ismereted gazdagságára eljussunk! Ámen.


"nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik."
5 Móz 8,3b

Régi felismerése az embernek: éhesen sosem lehet boldog, de önmagában a tele has nem garantálja a boldogságot. Abban a pillanatban, hogy megfogantunk már szükségünk van nemcsak táplálékra, de szüleink imádságára, fogadó együttérzésére, gondolati biztatására is. A "nem-várt-gyerek-szindróma" bizony a manapság is meg-, s jelenlévő keserű valóság. Onnantól kezdve pedig, hogy eszmélődünk, egyre világosabbá válik: életünk célja nemcsak az evés-ivás, valami többért "küldettünk le" ebbe a világba.

Jézus Urunk is ismétli a régiek igazát: Nemcsak kenyérrel él az ember... De mi az, ami az "ÚR szájából származik"? Természetesen az Ő szava. Az az isteni szó, amely teremtő hatalom! Manapság, amikor a szavak elértéktelenedtek, jelentéstartalmuk folyamatosan változik, amikor az "erkölcsös" és "jog-szerinti" magatartás között különbséget tesznek, nem egyértelmű, mi is az az isteni Szó. Régen logosznak mondták, s tudták, hogy az teremtő erővel bíró fogalom. A szavaknak tényleg óriási ereje van: emberi sorsok változhatnak meg általa. A szavak mennyországba repíthetnek, s pololba taszíthatnak - szó szerint is és átvitt értelemben is... Éppen ezért Isten Igéjének megértése minden keresztény ember feladata. Életünk végéig tartó tanulási folyamat. (Lám-lám kiderül, hogy az élethossziglani tanulás nem európai oktatáspolitikai elvárás - a tanulás szükségességével a régiek is tisztában voltak.)

A mindennapi kenyér előteremtése épp elég gondot jelent mindenki számára, éppen ezért ha megvan, akkor nem lehet az ember eléggé hálás érte. Az emberek többnyire mégis úgy esznek és isznak, mintha az a világ leűgtermészetesebb dolga lenne ez, s az "csak úgy", munka nélkül is járna nekik... "Aki nem dolgozik, az ne is egyék!" - tartották a régiek, azaz a közösségi javak fogyasztásáért cserébe mindenkinek kötelessége lenne valamit tenni, dolgozni - a közösségért. Sajnos mára jól jövedelmező iparággá vált a közösség kijátszása/becsapása, a közösség által termelt javak megszerzése... Félreértés ne essék, ennek természetesen ára van, s ezért mindig a következő generációk fizetnek - kamatos kamattal.

A kenyér becsülete az ember becsülete is egyben. Ennek az alapvető élelmiszerünknek a szimbólikus jelentései pedig messze mutatnak: a megőrölt búzaszemek, az egybesült liszt az egység jelképe. A kenyérben minden morzsa a kenyér része. Ugyanazt a minőséget képviseli vagy kell hogy képviselje... Biztosan találkoztunk már olyan kenyérrel, melynek a széle megégett vagy a belsejében csomókra csodálkozhattunk rá - nos, az élet nem tökéletes... de minél többet látunk, tanulunk, s teljesség-közelit tapasztalunk, annál inkább megértjük, miért van nekünk szükségünk az Istenre...



Öröm...


A mai nap imádsága:

Istenem! Örömre teremtettél minket, s mi oly gyakran bánkódunk. Adj nekünk bizodalmas, derűs szívet, hogy ne rettenjünk meg az előttünk álló feladatoktól, s nehézségeink közepette is bevégezzük a feladatokat, amiket ránk bíztál. Add, hogy a világ önzése és csillogása ne törje meg Szeretetedbe vetett reménységünket, s Veled és Általad megtaláljuk a szürkítő hétköznapjainkban is mindennapi örömeinket! Ámen



Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak... a hitben való növekedésetekre és örömötökre;
Fil 1,23-25

Az élet öröm... persze mást jelent az élet a gyermeknek, a szerelmesnek, s megint mást az idős embernek. Ahogyan nem lehet eldönteni, melyik évszak a legszebb, ugyanúgy vagyunk életünk különböző szakaszaival is. Aki "jól érzi magát a bőrében", az tulajdonképpen elfogadja azt a kort, amiben éppen van, s boldogan él. Akinek meg folyton-folyvást hiányérzete van, az már fiatalon felnőtt akar lenni (tökéletes út a megkeseredéshez); vagy ha már felnőtt és megsem találja a helyét, akkor felelőtlen gyerekként él (lányok panaszkodnak, hogy nagyítóval kell keresni a "normálisan" gondolkodó fiúkat); és természetesen olyanok is akadnak bőven, akik életük őszében eszelősen keresik a tavaszt... Pedig az élet olyan egyszerű, csak élni kellene benne.

Az élet öröm, mégis tömegével boldogtalanok az emberek. Talán azért, mert nem tudnak/tudunk hálát adni egyszerű dolgokért, mert természetesnek vesszük, hogy mozoghatunk, ehetünk-ihatunk, ízlelhetünk és érezhetünk. Csak ha kiesünk az élet ritmusából (pl. betegség kényszerű szünete után), s újra visszakerülhetünk, akkor tudunk igazán örülni egyszerű dolgoknak. Betegként megtapasztalva a "kórház-fehér" egyhangúságot tudja az ember igazán értékelni a természet színeit, s a kényszerű böjt után különösen is finom a kávé illata... Igen az élet szép, s a szépséget az apró dolgokban kell felfedezni. A találkozásokban, amikor lélek a lelket súrolja vagy az élet hétköznapi forgatagában, amikor egy pillanatra valamin vagy valakin keresztül ránk kacsint az Isten...

Sok keresztény ember élhetne szépen - mégsem tud. Tudja, hogy megváltottja az Istennek, de a felszabadult, alkotó öröm helyett, kegyeskedő életvitelével inkább saját múltjában, s mások jelenében turkál. De, miért is? Mert azt hiszi, az élet értelme a bűn elleni harc... pedig nem az! Ha az lenne, akkor Isten egész életünket úgy rendezte volna be, hogy az egy katonai túlélőtábor lenne: harc, harcra való felkészülés, s aztán megint csak harc. Isten a harcot - Krisztusban - már "megvívta" a világgal, azaz velünk. Nekünk csak örülni kellene annak, hogy hitben és szeretetben növekedhetünk. Nincs kiábrándítóbb egy megkeseredett, besavanyodott, kegyeskedő, törvényeskedő kereszténynél! Csodálkozunk, hogy olyan a kép az egyházról a világban, amilyen?... Nem azért maradnak távol sokan az egyháztól, mert nem akarnak Istenhez tartozni, hanem azért, mert nem akarnak a transzparens-képmutatók (azon gyülekezeti tagok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ők keresztények, de valójában nem a krisztusi normák szerint élnek) közé sem tartozni, sem velük szimpatizálni. Az ok egyszerű: a kettős erkölcsiség, a "szuperhívőség" kivagyisága, a képmutatás minden normálisan gondolkodó ember számára visszataszító.

Az élet telve van örömmel, de jócskán akadnak benne örömrontó pillanatok, percek vagy talán hónapok, évek is, s aki már nagyon sok keserűséget, szeretet-hiányt tapasztalt, az inkább elköltőzne már ebből a világból. Sok az ilyen el/megfáradt ember, akiik harcoltak, de a világ ellen vívott csatáikban mindig egyedül bírkóztak, mert nem ismerték fel az evangéliumot, hogy ti. az ÚR az, aki harcol értünk. Pál azért akar még életben maradni, mert tudja: még építő feladatok várnak rá. Isten azonban nem csak az apostoloknak, de nekünk, Krisztus mai követőinek is elrendelt missziókat, amiket be kell végeznünk. Küldetésünk valójában ugyanaz, mint az előttünk járóké: épülni, s építeni lelkileg, hogy növekedjék az Isten országa - közöttünk és bennünk...
Állj meg, nézz körül és légy figyelmes


„Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti.” Péld. 29:11

Miért fontos, hogy megfékezzük az indulatunkat? Azért, mert a féktelen harag egy begyakorolt válasszá válhat az élet dolgaira. Hamarosan az indulat irányíthat, és nem mi az indulatodat.

A példabeszédek könyve tele van gyakorlati tanácsokkal arról, hogy fékezzük az indulatunkat. Hadd osszak meg ezek közül hármat. A legegyszerűbben úgy jegyezhetjük meg, ha arra gondolunk, hogy tanítottak minket átkelni az úttesten gyerekkorunkban: állj meg, nézz körül, és légy figyelmes.

1. Állj meg, és gondolkozz mielőtt beszélni kezdenél. Nem tudom, miért könnyebb a mérges szavakat kimondani. Sok olyan embert ismerek, akik mérgükben csípősen, szarkasztikusan és elhamarkodottan reagálnak. De az éles nyelv okozza a vesztünket a legkönnyebben.

A Példabeszédek 14:7 ezt mondja: „A hirtelen haragú bolondságot követ el, és az alattomos embert gyűlölik.” A 15:1 pedig ezt mondja: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt”. Az első lépésünk a haraggal szemben, hogy megállunk és gondolkodunk, mielőtt beszélünk.

2. Nézz körül. Nézzünk rá a helyzetre Isten szemszögéből, nem a mienkből. Legyünk elég érettek szemet hunyni apró sérelmek, csalódások és bizonytalanságok felett. Ha valaki kritizál minket, szóban bántalmaz, vagy elszomorít, legyünk elég érettel így reagálni: „Ez nem fog érdekelni engem!” A Példabeszédek 12:16 így szól: „A bolond bosszúsága azonnal kitudódik, az okos pedig leplezi szégyenét.”
A harag is, mint minden más érzelem, abból fakad, hogy milyennek látunk egy bizonyos helyzetet. A nézőpontunk megváltoztatása megoldás lehet az érzelmeinken való uralkodása.

3. Légy figyelmes. Legyünk tekintettel azok szükségeire és sérelmeire, akik kiváltják belőlünk a haragot. Egy mérges ember elkerülhetetlenül megbántott is. Valami fáj belül nekik, csalódottak. Ha meghallgatjuk a szükségeiket, akkor könnyebben tudunk reagálni harag nélkül.

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” Jakab 1:19. Ha megtesszük az első kettőt, a harmadik magától jön majd. Ha gyorsak vagyunk a hallásra és késedelmes a szólásra, akkor természetes lesz az, hogy lassan gerjedünk haragra.


Istennek tetszik, ha gondosan vezetsz pénzügyi feljegyzéseket


"Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké..." (Péld.27:23-24a)

Ha Jézus követésére gondolsz, valószínűleg nem gondolkozol azon, hogy gondosan vezess pénzügyi feljegyzéseket. De Isten szeretné, ha nyomon követhető lenne, hogy mennyit költesz, mennyivel tartozol, és hogy mennyit keresel.
A Biblia azt mondja, fontos, hogy figyeljünk jól a pénzügyeinkre.

Más szóval, tudnunk kell, hova is kerül a pénzünk. Azt mondják az emberek, hogy a pénz beszél. De valójában csak jó gyorsan elsétál tőlünk. Aztán csak azon tűnődsz, hova is ment.

Nem tudni, hogy hova kerül a pénzed, egyenlő a katasztrófával. Azért keveredsz adósságba, mert nem vezeted helyesen, mi történik a pénzeddel.
Ahogy a mondás is tartja, úgy végzed majd, hogy elköltöd a pénzt, amit még meg sem kerestél, hogy olyan dolgokat vehess meg, amire semmi szükséged, hogy kiváltsd olyan emberek csodálatát, akiket nem is kedvelsz.

Ez mindenféle problémát okoz az életeben.
Az egy figyelmeztető jel, ha azon gondolkozol, hova is tűnt el. Már bajban is vagy, ha nem tudod, hová kerül a pénzed, mivel a tudatlanság és hitelek bajt eredményeznek.

Tudnod kell, mivel tartozol, mit birtokolsz, és mit keresel. Ezeket jól fel is kell jegyezned, mert a anyagi javak gyorsan eltűnnek.

Gondolj erre: Ha ugyanannyi időt szánsz arra, hogy leírd ezeket, mint amennyit aggódsz a pénzügyi dolgokon, máris kevesebb az, amiért aggódnod kell. Ügyelned kell arra, hogy feljegyzéseket vezess annak érdekében, hogy Isten áldásai legyenek a pénzügyeiden.

Mit teszel a héten, hogy rendben tartsd a pénzügyi feljegyzéseidet? Ha van arra adottságod, hogy rendben tartsd őket, kinek fogsz segíteni, hogy hasonlóan kezelje pénzügyeit?

2017. szeptember 21., csütörtök

Értsd meg a haragodat

„Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!" (Zsoltárok 4:4)


Meg kell hogy értsük, hogy nincs különbség a bűnös harag és a jogos harag között; a helyénvaló harag és a nem helyénvaló harag között; a segítő harag és a fájdalmas harag között.

A harag nem feltétlenül alaptalan. Nem mindig rossz. Ami megkülönbözteti, az az, hogy miért lettél haragos és hogy mit teszel ezekkel az érzésekkel.

Kérdezd meg magadtól: „Miért vagyok mérges? Mi akasztott ki annyira?"

Nagyon fontos, hogy megértsük azt, hogy a harag sosem a probléma gyökere. Mindig van egy mélyebb ok. A harag szimplán egy érzelmi reakció az egyik fő érzelemre a három közül. Ha szeretnéd megérteni a haragodat, meg kell találnod azt, hogy a három közül melyik érzelem kerített hatalmába. Az is lehet, hogy a három kombinációja. Fontos, hogy tudjuk ezt, mert sokkal egyszerűbb a probléma gyökerét kezelni, mint a haragot. Ha haragos vagy, az azért van, mert:

1. Megbántottak - vagy testileg, vagy érzelmileg.
2. Csalódott vagy - Úgy tűnik, hogy a dolgok nem úgy jönnek össze, ahogy te akarod.
3. Félsz valamitől - fenyegetve vagy bizonytalannak érzed magad.

Ha a valódi okra koncentrálsz, egyszerűbb kontrollálni a haragodat.

Az a helyzet, hogy nem tudod eltüntetni a fájdalmat, a csalódást és a félelmet az életedből. Ezek elkerülhetetlenek. De megtanulhatod kezelni ezeket anélkül, hogy kiakadnál. A harag egy választás. És ha mérges vagy, az azért van, mert ezt választottad.

Lehet, hogy azt mondod: "Nem érted! Ha mérges vagyok, egyszerűen nem tudom kontrollálni a haragomat!" Keresztényként azonban velünk van Krisztus ereje, amely segít megfékezni a haragunkat.


Miért kell mindent jó szívvel végezned?


"Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek" Kol 3:23

Nem számít, hogy mit teszel - utcát söpörsz, céget irányítasz vagy háztartást vezetsz-, a munkád több mint egy munka. A Biblia azt mondja, hogy míg itt vagy a földön, a munkáddal is Istent kell dicsőítened.

Ez azt jelenti, hogy bármit csinálsz, lelkesen kell csinálnod. Ha nincs benne a lelked, akkor rossz munkát végzel. Ha nem jó szívvel végzed a munkád, az bűn. Nem én mondom ezt, hanem a Bibliában van.

Miért dolgozz jó szívvel?

Mert úgy kell dolgoznod, "mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek". Nem számít, mit teszel, akár ételt készítesz, akár számlát írsz alá, elemzést végzel, üzletet kötsz, eladsz vagy házhoz szállítasz valamit; akármit teszel, úgy kell tenned, mintha Istennek tennéd, és így dicséretté válik.
MI SÜLLYESZTETTE EL A TITANICOT?


„Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk..." (1Korinthus 10:11)
A tudósok most azt mondják, hogy nem egyetlen hatalmas lék, hanem számos rés okozta a Titanic, a hatalmas és fényűző óceánjáró vesztét, mely 1912-ben, első Angliából New Yorkba vezető útján süllyedt el. Ezerötszáz ember halt meg aznap éjjel, a történelem legnagyobb hajószerencsétlenségében. Széles körben elfogadott nézet volt, hogy a hajó jéghegynek ütközött, amely hatalmas rést ütött az oldalán. Ám nemrégiben búvárok és tudósok nemzetközi csoportja hanghullámokat használva megvizsgálta a roncsot, mely az iszapba süllyedt 4 km mélyen. A következőt fedezték fel: a kár meglepően kicsi volt. Nem egyetlen hatalmas léket találtak, hanem hat viszonylag kis repedést, amely hat víz­záró rekesz mentén húzódott végig. „Minden, ami rosszul sülhetett el, valóban rosszul sült el" - mondta William Garzke hajóépítő mérnök, aki segített a csapatnak az elemzés­ben. Nos, mi süllyesztette el a Titanicot? Négy dolog - ami téged is a mélybe húzhat! Először, hogy azt hitték, sérthetetlenek, hogy ez velük nem történhet meg. Másodszor, hogy „elaludtak a kormánynál", és figyelmen kívül hagytak öt különböző figyelmeztető üzenetet. Harmadszor, hogy nem egy nagy, hanem több kis dolog okozta vesztét. Végül, a baj, ami elpusztította, rejtve volt a vízvonal alatt, észrevétlenül. A Biblia azt mondja: „Min­dez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk... Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Korinthus 10:11-12). Nincs olyan ember - legyen bármilyen erős, bölcs, sikeres vagy erényes - aki sérthetetlen lenne, teljesen immúnis a bukással szemben. Tehát maradj közel Istenhez!
Isten akaratának teljesüléséért.



A mai nap imádsága:
Mindenható Isten! Gyengédséged csodájával ejts minket ámulatba ma is, hogy készek legyünk akaratodat megcselekedni! Ámen.


"A szél arra fúj, amerre akar, hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy..." Jn 3,8a

A teremtés Isten szerető gyengédségének a himnusza. Ahogyan a szerelmesek első pillanatban megérezhetik az egymásnak-rendeltettség borzongó titkát, ugyanúgy szótlanul állunk Isten teremtettségbeli csodái előtt. "Nem sokkal" , csak "egy kevéssel" tett minket kisebbekké az angyaloknál. Jókedvében az Isten DNS-ből font gyermekláncfű-koszorút, s jóllehet a genetikai kutatások a hívő ember számára igazolják az Ő teremtő nagyságát - igaz mások a87 véletlent és az evolúció mindenhatóságát hirdetik -, de a legnagyobb csoda mégsem a felfoghatatlan univerzum, hanem az a képességünk, hogy mindenek mögött, mindenekben felfedezhetjük az Istent.

Amilyen távolinak tűnik az Örökkévaló, olyannyira a közelünkben van. Jézus így mondja: "bennetek/köztetek". Titokzatosan bennünk, s láthatóan közöttünk. S hogy ki, kinek a szolgája az is kiviláglik, mert kinek milyen a lelke, olyan az élete... Ugyanakkor nem kell nagy képesség ezek meglátásához, hiszen a szem a lélek tükre... elég, ha a másik ember szemébe nézünk. Hányszor kerülték tekintetünket, mikor az igazságot vágytuk, s hazugságokat mondtak nekünk! S, hányszor nem néztünk mi sem mások szemébe, amikor Istenről kellett volna bizonyságot tenni! De mi is az a bizonyság? Az a meglátás és megérzés, hogy genetikai szekvenciákon és biokémiai reakciókon túl, naponta tapasztaljuk Isten ízét a szánkban és szeretetének csodáját a szívünkben. A bennünk/köztünk munkálkodó Erő, a Szentlélek, feléleszt majd elhív, megtart minket és megindítja lelkünket, hogy teljesítsük azt, amit Teremtőnk a szívünkbe helyez. Isten az Ő akaratát a legkülönfélébb módon, gyengéden és határozottan, nyilvánvalóan s közvetetten, de mindig érthetően közli. Egyszer az élet harapófogós körülményein keresztül remegteti meg a lábunkat, másszor eszünk nagyságába vetett bizodalmunkat foszlatja szét, de az eredmény ugyanaz: a szívünkbe kerül az üzenete.

A kérdés ilyenkor már csak az, hajlunk-e megcselekedni mindazt, amit Isten végtelen bölcsessége révén a szívünkre/lelkünkre helyezett? Mert nem nyomorító kényszer, hanem életünket emelő kiváltság bevégezni az Ő akaratát...


Közösség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem erőt és készséget, hogy épüljön általam is a közösség! Tompítsd az emberszívekben az önzést, hogy Rád figyelve azt tegyük, ami szép és igazságos, ami tükrözi a Te gondviselő jóságodat! Ámen
   

János így válaszolt mindenkinek: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket,"
Lk 3,16

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8

János a pusztában keresztel... és prédikál - ma úgy mondanánk - ébresztve az emberekben a szociális érzékenységet. Mindenekelőtt azonban ítéletet hirdet: "A fejsze már ott van a fák gyökerén" - azaz bármikor itt az elkerülhetetlen ítélet! Sokan fel is teszik Jánosnak a kérdést: "Akkor most mit tegyünk?" ...A válasz pedig - a praktikus jótanácson túl - így hagzik: "Térjetek meg!"

Sokan gondolják úgy, hogy nem "éri meg" megtérni, s inkább kerülik az Istennel való találkozás lehetőségeit. Nemcsak a templomot kerülik, de a Biblia is ott porosodik a polcon, s ami az igazi probléma: Nem hajlandóak biblikusan, azaz távlatosan gondolkodni! S aki kerüli azt a tényt, hogy az életének kezdete, s vége is van, s nem gondolkodik el életen, halálon, a lét értelmén, a földi, s nemkülönben a mennyei számonkérés szükségszerűségéről, az elvész a hétköznapok lélekmorzsoló feladati között, s elhiszi, hogy az élet legfontosabbja, hogy a "munka el legyen végezve". Márpedig a munka, az nem cél, hanem eszköz. Isten csodálatos ajándéka, hogy megélhessük általa az alkotás örömét, s nem utolsó sorban, hogy munka-kapcsolatainkon keresztül is közösséget építsünk. (Komoly munka-etikai kérdés: szabad-e olyan módon dolgoztatni az embert, ahogyan egyes munkáltatók (multik) elvárják? Bizonyára nem, a teremtettség elleni bűn...)

Keresztelő János tehát meghirdeti az új életprogramot! Ez nem egyszerűen szociális gondoskodás egymásról - akinek van ennivalója az ossza meg azzal, akinek nincs -, hanem a gondolkodás radikális megváltoztatása. Sokan gondolják úgy - ők a tolerancia főprófétái -, hogy elégséges a "leben und leben lassen"-elv (élni, s élni hagyni) szerint alakítani az életüket, s vannak a történelemnek rövid pillanatai, amikor ez elégségesnek tűnik ez a magatartásforma, de hosszútávon csak akkor maradhat meg egy közösség, ha "ezen túl" is vannak "értékek". Ha egy gyermeket nem óvnak, védenek szülei, ha nem hoznak áldozatot érte, akkor bizonytalanná válik annak a gyermeknek a jövője! Érték csak akkor áll elő, ha azért áldozatot hoznak... ha nincs befektetett "energia" mitől lenne az eredmény? Ha egy közösség gondoskodik a tagjairól, akkor társadalmat, országot épít, de ha csak célirányosan szervezkedik, akkor hosszútávon lelkiismeretnélküli tömeggé válik.

A keresztény ember nem hordában akar élni, hanem olyan közösségben, ahol érték teremtődik. Ezért partnere mindenki, aki a szépet, a jót, az igazságosat, a tisztességeset, a tisztát munkálja. Erre buzdít az apostol is... s mivel számtalan csapdája van az áldozatos életnek, ezért nem árt az apostol buzdítását átgondolni, hogy erőt merítsünk belőle, s ne essünk olyan gödörbe, amit kellő odafigyeléssel kikerülhetünk...



Megbocsájtás...


A mai nap imádsága:

Uram! Számtalan sérelem viaskodik bennem! Elégedetlen vagyok önmagammal és a világgal, s olykor Veled is Uram... Kérlek segítsd meg vívódó lelkemet, hogy kérdéseimre választ kapjak, élni tudjak megbocsátó irgalmaddal, s szereteted kisugárzását megérezzék rajtam, s mások is szeressenek velem lenni! Ámen


"Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?".
Mt 18,32b-33

A megbocsájtani igen nehéz. Különösen akkor, ha az elszenvedett sérelemről csak mi tudunk. Ha a megbántottság keserű érzése, s mi magunk vagyunk "kettesben", akkor ez igazán kemény harc... Sokan feladják, s a megbocsátás helyett inkább a gyűlölet útját választják. Különben is: "kölcsön-kenyér visszajár!" - S a megszületett ideológia már lángra is lobbantja az egész embert. S a tűz újabb területeket éget fel az adott kapcsolatban... Különösen igaz ez korunk párkapcsolataira. Ha nincs példa, s nem tanulja meg már a gyermek, s az életre készülő fiatal, hogy tűzzel tüzet oltani nem lehet - akkor előre programozottak az életvezetésből fakadó betonhoz csattanások...

Jézus példázata a megbocsátásról szól. Első üzenete a történetnek, hogy mindenki adós, nincs kivétel. Adósai vagyunk Istennek, hiszen szeretetre teremtett minket, s nem az jellemző ránk, hogy mindig szeretnénk. Van tehát mulasztásunk bőven. Ezt belátni önismeret kérdése - mondja a pszichológus -, Isten előtti alázat - vallja a hívő ember. A lényeg majdnem ugyanaz. Az Isten előtti alázat azonban sokkal nehezebb, mert sokkal nagyobb távlatokba helyezi az embert.

Az élet furcsasága abban is kiütközik, hogy sokszor az áldozat nyomorúsága sem hatja meg a bűnelkövetőt, s nem indítja bocsánatkérésre., a jóvátételt már ne is említsük. Így lesz a libatolvajból nemzeti hős, a maffiózóból jóságos keresztapa, s így lesznek a rendet soha el nem fogadókból a gyengék által imádott erős túlélő-bajnokok.

Igénk azonban felvet egy el nem hanyagolható aspektust: van számonkérés. Itt a földön (lásd történelmi mozgások), de odafönn a mennyben is. Ugyanakkor számonkérés "idebenn" is van, azaz a lelkiismeretben... A lelkiismeret ha nem is szólal meg azonnal, idővel lángralobban az is. Nos ez az, amivel nem számolnak a könyörtelenek, az irgalmatlanok... Aki nyugodtan akarja utoljára lehajtani fejét halálos ágyán, az mérje fel ember-létét, gondolkozzon, s próbálja megkeresni a választ: ki is ő valójában, miért él a világon, s hová jut földi élete után...


Növekedés...

A mai nap imádsága:
URam! Áldásoddal kísérd mindannyiunk életét, hogy hálásak mardjunk életünk végéig, mert életre hívtál minket! Ámen



Pál apostol írja: és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;
Fil 1,9

Az élet legnagyobb örömforrása a gyarapodás, a növekedés... így van ez a nem vallásos ember életében is, hiszen a kívánás, a célok elérésének vágya minden embert hajt, űz - egészen az utolsó pillanatig. Akit pedig nem érdekel semmi, nem kíván semmit, az már (lelkileg!) rég halott... Ezért nem mindegy, milyen célokat tűzünk ki magunk elé!

Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy csodáit megérteni ugyan nem tudjuk - teljes egészében itt a földi létben soha nem is fogjuk megérteni -, de minden nap rádöbbenhetünk Teremtőnk végtelen szeretetére, s megélhetjük: élni/létezni mennyire jó!

Létünk, s benne Isten megértésének is fokozatai vannak, ahogyan életünknek is különböző szakaszai vannak, melyek nélkül nem teljesednénk ki. Titokzatosan formálódtunk édesanyánk méhében - a régiek ezt az állapotot "áldott állapotnak" vallották, s nem "terhességként"(!) emlegették, mint a mai modern, racionális ember -, aztán átélhetjük a szüleink gondoskodó szeretetét, mely alapvetően formálja személyiségünket, s kihat egész életünkre. Amit nem értünk meg gyermekként, azt később felfogjuk, ami ellen meg tinédzser-korunkban lázadunk, annak védelmére kelünk egy-két évtized után... Az élet növekedés, gyarapodás, megismerés és megértés, egyszóval gazdagodás.

A gazdagság akkor áldás, ha annak nemcsak materiális, hanem szellemi (értelmi), lelki (érzelmi) vetületei is vannak. A gazdagság, a jólét plusz időt teremt az embernek, hogy foglalkozni tudjon a világ, s önmaga megértésével, nemkülönben Isten megismerésével. Az ember sajnos gyakaran beleragad az anyagba, s mindent anyagelvűen közelít meg, pedig a világ fontosabb része az nem anyagi, hanem lelki természetű. Az Isten is Lélek, ezért elsősorban lélekben lehet Őt megismerni, abban is illik imádni, nem pedig anyagban...

Az ismeret, a megismerés önmagában még nem elég a boldog élethez. Kell hozzá a szeretet. Szeretet és ismeret munkálja a megértés növekedését, s a megértés teremt nyugalmat, s nyugalomban értjük meg, hogy Istenre/Istennek teremtettünk meg, s hogy Nélküle hiánytünetes az életünk, de Vele együtt a nehézségek közepette is boldogulunk...



Születés és halál...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm az életemet, s köszönöm, hogy felismerhettelek! Köszönöm szereteted jeleit, melyeket naponta küldöd felém, s köszönöm, hogy embereket adtál mellém, akik szeretnek, s akiket én is szerethetek. Add, hogy méltósággal élhessem meg istenképűségemet, s add, hogy életemmel én is szereteted gyertyalángos jelévé válhassak! Ámen

   

Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne. Ez is fájdalmasan rossz dolog, hogy ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie. !
Préd 5,14-15

Mindent "csak úgy" kapunk - semmi sem a mienk, mégis milyen büszkék vagyunk arra, amink van. Az egyiknek az étel, az ital, a megfogható, az élvezhető a fontos, a másik meg a falatot is megvonja a szájától, csakhogy szellemiekkel táplálkozzék. Régi felismerés, hogy az embert könnyen foglyul ejtik az anyagi dolgok, de valóban bilincsbe verni, egész életet deformálni, valójában csak a lelki dolgok tudnak. Mert minden a lelkünkről szól - a testünk is, ez az érthetetlen csoda, ez az Istentől kapott cserépedény, ami évtizedeken át hűségesen szolgál minket, teljesítve kívánságainkat.

Mezítelenül jövünk, s ugyanígy megyünk is el. Bejövetelünkkor segítő kezek vesznek körbe: orvosok és bábák, szüleink táplálnak és óvnak - s aztán nevelnek. Amikor elhagyjuk ezt a világot, s reménységünk szerint egy másikba költözünk, akkor ugyanígy segítő kezek vesznek körbe: orvosok és ápolók enyhítik szenvedéseinket, és ha Isten megadja, akkor gyermekeink simogató kezét fogva léphetünk ki földi létünkből. Áldás a szép halál is... S mekkora áldás a küzdelmes élet! Megtapasztalni az alkotás örömét, hogy kétkezi munkánk által szép pillanatokat okozhatunk szeretteinknek, hogy tartalmas, léleképítő találkozásokat készíthetünk elő! S milyen nagy csapás, ha a kéz csak tétlenül lóg, s aktivitása kimerül abban, hogy a pohár, a cigaretta után nyúl; s milyen óriási tragédia, ha simogatás helyett üt, építés helyett rombol, ajándékozás helyett elvesz és/vagy életet pusztít... fájdalmasan rossz dolgok ezek.

Aki nem tud "Istenben gondolkodni" - Benne hinni -, az úgy véli, az élet értelme a gyarapodás. Egyre többet és többet birtokolni! De minek is? Minek az újabb és újabb csűrök? Kinek raktározunk? Mit akarunk a vagyon által elérni, bebiztosítani? Mert az életet magát nem lehet... "Bolond, még ma éjjel elkérik lelkedet!" A csűrjeidben ott rohad a gabonád: mindent, amit szereztél emészti a moly és a rozsda. Idővel, amiért az életedet áldoztad, amiért képes voltál átgázolni embereken, amiért semmibe vetted Isten parancsolatait, az mind, mind az enyészeté lesz! Semmit nem vihetünk ki ebből a világból...

Egy valamit mégis, de az nem anyagi természetű: a hálát. Azt az érzést, hogy jó volt élni, a testi nyomorúságaink ellenére is jó volt ebben a testben létezni. Amikor már nincs tovább, mert életünk fonalát elszakította Isten örök törvénye, akkor kiderül, hogy minden milyen jó és fontos volt földi vándorlásunk néhány évtizede alatt. Akkor végre felfogjuk, hogy mindenben az Isten hívogatott, s hogy az élet egyedüli értelme, hogy Istent megtapasztalva hálát adjunk - lelkünk békességére, s üdvére...

2017. szeptember 20., szerda

Csak Isten adhat anyagi biztonságot


"Hanem gondolj arra, hogy Istened, az ÚR ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is." (5. Mózes 5:18)

Isten az egyetlen, aki gondoskodik rólunk, amikor szükségben vagyunk. Ez azt jelenti, ő kielégíti anyagi szükségleteinket. Más szóval, nem a munkáltatómban kell keresnem a biztonságot. Nem úgy tekintek a megtakaritásaimra, mintha az lenne az én biztonságom. Nem nézek semmire és senkire Istenen kívül, aki betölti szükségleteimet.

Hadd szemléltessem ezt eképpen: amikor megengedem a vizet, nem gondolom azt, hogy a víz a csapból jön. Tudom, hogy a víz valójában egy víztározóból jön. Csak a csapon keresztül érkezik hozzám.

Ugyanígy, a bevétel, amit Isten neked akar adni, lehet hogy egy munkán keresztül érkezik hozzád, vagy valami máson keresztül. De a forrás mindig Isten. Ez azt jelenti, nem kell aggódnod, hogy melyik csapot használja Isten szükségleteid betöltésére.

Bizonyos értelemben ezt mondja: "Ha elzárom az egyik csapot, könnyen meg tudok nyitni egy másikat. Ha elveszítesz egy állást, tudok neked másikat adni. Én vagyok a forrásod, nem a munkád. Én vagyok a forrásod, nem a bankszámlád."


Hogy lehetek egyszerre dühös, és mégis jó?

"Ha haragusztok is, ne vétkezzetek." Efézus 4:26.



Be kellene ismernünk, ha dühösek vagyunk, de sosem szabadna a dühöt ürügyként használni arra, hogy vétkezzünk.

Mindenkivel megtörténik, hogy néha bedühödik. A különbség az emberek között abban áll, ahogyan a dühöt kezelik: van, aki kiakad; van, aki elhallgat. Van, aki hangot ad neki; és van, aki elnyomja magában. A legjobb dolog, amit ilyen esetben tenni tudsz, hogy beismered: dühös vagy.

Isten nem tiltja meg a dühöt. Sőt ahogy a mai igénk mondja: Gyerünk, légy dühös! Ezt a parancsot nem nehéz követni, ugye? Néha a düh a normális reakció az életre. Az Ószövetségben Isten is megharagszik néhányszor. Az Új Testamentumban pedig Jézus lesz dühös. Például az írástudókra. A düh egy Istentől kapott érzelem. Érzelmi energia. Ha soha, semmi nem dühít fel, sürgősen mérd meg a pulzusod, mert akkor vagy halott vagy, vagy semmi kapcsolatod nincs a valósággal.

Vannak keresztények, akiknek hamis bűntudatuk van, mert azt gondolják, sose szabadna dühösnek lenniük. Ez a gondolkodás nem csak egészségtelen, de még csak nem is biblikus. Az Ige azt mondja: légy dühös, de amikor az vagy, ne kövess el bűnt. Be kellene ismernünk, ha dühösek vagyunk, de sosem szabadna a dühöt ürügyként használni arra, hogy vétkezzünk.

Hát nem elképesztő, mennyire utáljuk bevallani, ha dühösek vagyunk? "Nem is kiabálok! Nem vagyok ideges!" – és közben csak úgy dagadnak az erek a nyakunkon! Letagadjuk a dühünket.

Pedig az igazság az, hogy a dühöd elfojtása egyáltalán nem tesz téged jobb kereszténnyé azoknál, akik kiakadnak. Akárhogy is: mindenképpen rossz, és semmiképpen sem hatékony módja annak, hogy megértesd az álláspontodat másokkal.

Azt hiszem, ha a legtöbb ember engedelmeskedne annak, amit ez az igevers mond, az egész társadalom sokkal kevésbé lenne depressziós. A depresszió elsődleges okozója ugyanis a visszafojtott düh. Ha nem beszéled ki magadból, cselekedetekben fogod kiélni – magadon, vagy valaki máson.
Bátorság

„Cselekedjetek bátran!” (2Krónika 19:11 NIV)

Az angol courage [bátorság] szó a francia coeur szóból ered, ami szívet jelent. Ezért mondjuk azt, ha valaki nem csügged el egyhamar, hogy „erős a szíve”, illetve a bátor szinonímája az „oroszlánszívű”. Az igazság az, hogy:

(1) Bátorság kell ahhoz, hogy szembe tudj nézni a rólad szóló igazsággal. Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). De mielőtt még szabaddá tenne az igazság, általában jól kifacsar a centrifugában, mert nem szeretjük hallani magunkról az igazat.

(2) Bátorság kell a változáshoz, ha kényelmesebb olyannak maradni, amilyen vagy. Ha hajlandó vagy elhagyni a biztonsági zónádat, hitben kilépni és követni Istent, nem marad el a próbatétel. Ugyanakkor viszont elérsz majd olyan magasságokat, melyeket azelőtt elérhetetlennek tartottál. És többre viszed olyanoknál is, akik pedig tehetségesebbek nálad.

(3) Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj a meggyőződéseid mellett, amikor tudod, hogy mások kétségbe fogják vonni azokat. Amikor hajlandó vagy kiállni valamiért vagy kipróbálni valamit, mindig lesz valaki, aki támadni fog. Ralph Waldo Emerson írja: „Bármit is teszel, bátorságra van szükséged. Akármilyen útirányt választasz is, mindig lesz valaki, aki azt mondja, hogy tévedsz. Mindig támadnak majd olyan nehézségek, melyek azt próbálják elhitetni veled, hogy kritikusaidnak igaza van. Ahhoz, hogy eltervezzünk valamit, és azt végig is vigyük, ugyanolyan bátorságra van szükségünk, mint egy katonának. A békének is megvannak a maga győzelmei, de bátor emberek kellenek ahhoz, hogy kivívják őket.” Amikor Nehemiást megfenyegették ellenségei, ő azt mondta: „A magamfajta embernek illik-e menekülni? … Nem fogok!” (Nehémiás 6:11). És így végül újjáépítette Jeruzsálem falait 52 napos rekordidő alatt, és lett egy könyve a Bibliában, amit róla neveztek el. Nos, mit szólsz ehhez a bátorsághoz?




Amikor bátran kell cselekedned, megfigyelheted, hogy:

1) A bátorsággal gyakran együtt jár az, hogy először elhibázod a dolgokat, mielőtt a siker jönne. Könnyű bátornak lenni abban, amiben erős vagy, de sokkal nehezebb olyan területen, ahol gyenge vagy. Ilyenkor van legnagyobb szükséged a bátorságra. Omar Bradley tábornok megjegyezte: „A bátorság az a képesség, hogy jól végezzük feladatunkat akkor is, ha félig-meddig halálra vagyunk rémülve”. Tévedés azt hinni, hogy a tanulás passzív dolog, hogy azzal tanulunk, ha elolvasunk egy könyvet, vagy meghallgatunk egy előadót. Nem, a tanulási folyamatot a következő öt lépésben összegezhetjük: 1. Figyeld meg! 2. Cselekedj! 3. Értékeld ki! 4. Igazítsd ki! 5. Térj vissza a második lépésre!

2) A bátorság mindig a nemesebb utat választja. Jézus azt mondta: „annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is!” (Máté 5:39). Dr. James B. Mooneyham írja: „Ha számon tartjuk mindazt a rosszat, amit ellenünk elkövettek, az éretlenségünket bizonyítjuk.” Theodore Roosevelt egyszer azt mondta: „A siker receptjének legfontosabb összetevője az, hogy ki tudunk jönni az emberekkel.” Azok, akik nem bocsátanak meg, olyan emberek, akik még nem tanulták meg ezt az igazságot, és ők általában sikertelen emberek. Ha szeretnél fejlődni életednek ezen a területén, a következők segíthetnek: Először is, gyakorold a megbocsátást! Másodszor, gondolj jó dolgokat az illető személyekről! Nehéz ellenséges érzelmeket táplálni olyan valaki felé, akiben meglátod a jót. Végül pedig a tetteid fejezzék ki az emberek felé, hogy képes vagy megbocsátani és felejteni. Ezáltal kiérdemled mások tiszteletét. Ne feledd: ha sebet okozol, rosszabb vagy az ellenségednél; ha bosszút állsz, pont olyan vagy, mint ő; ha megbocsátasz, azzal fölébe emelkedsz.”




Pál írja: „Minden részlet a ti javatokat munkálja… Ezért nem adjuk fel! Hogyan is tehetnénk? Habár kívülről gyakran úgy tűnik, hogy minden darabjaira hullik szét, belül, ahol Isten új életet munkál, egyetlen nap sem múlik el az ő kibontakozó kegyelme nélkül” (2Korinthus 4:15-17 TM).

Figyeld meg ezeket a szavakat: „Nem adjuk fel”! Mindig, amikor szeretnénk továbblépni, akadályok fognak utunkba kerülni. Isten Igéje arra tanít minket, hogy ne is várjunk mást. H. G. Wells felteszi a kérdést: „Ugyan mihez is kezdene az ember, ha valami nem lenne az útjában?” Miért mond ő ilyet? Mert a nehézségek a barátaink, akkor is, ha nem így érezzük. Minden akadály, amit legyőzünk, tanít nekünk valamit az erősségeinkről és a gyenge pontjainkról. Formál minket, bölcsebbé és magabiztosabbá tesz. A történelem legnagyobb emberei azok voltak, akik bátran néztek szembe a legnehezebb kihívásokkal, és fel tudtak nőni a helyzethez.

Ez minden bizonnyal igaz volt Winston Churchill-re. Pat Williams az American Scandal [Amerikai botrány] című könyvében ír Churchill utolsó hónapjairól. Elmondja, hogy 1964-ben Eisenhower elnök meglátogatta az egykori miniszterelnököt. Eisenhower ott ült a bátor lelkű vezető ágya mellett hosszasan, de egyikük sem szólalt meg. Tíz perc után Churchill lassan felemelte kezét, és nagy erőfeszítéssel egy V betűt formázott ujjaival, a jelet, amelyet olyan gyakran mutatott a brit népnek a háború idején. Eisenhower könnyeivel küszködve hátratolta székét, felállt, tisztelgett, és kiment a szobából. Kint az előszobában Eisenhower azt mondta a szárnysegédjének: „Winstontól most elköszöntem, de a bátorságtól sosem köszönünk el.”


Maradjunk meg a hitben!

„Küzdjetek a hitért!” (Júdás 3)


Mielőtt végleg elbúcsúzott volna az efézusi gyülekezet vezetőitől, Pál ezt mondta: „Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.” (ApCsel 20:29-32). Pál vajon rémeket látott? Nem. Tekerjünk csak gyorsan előre! Évekkel később ugyanahhoz az efézusi gyülekezethez így szól Isten: „Az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz… A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek” (Jelenések 2:1-7 Károli). Figyeld meg ezeket a szavakat: „az előbbi cselekedeteket cselekedd”! Folyamatosan meg kell erősítenünk szentírási alapjainkat, és mindent meg kell tennünk azért, hogy azokat továbbadhassuk gyermekeinknek. Mik ezek az alapvető igazságok, amire az egyház épült? A Szentírás tévedhetetlensége, a mi Urunk Jézus Krisztus szűztől születése, bűntelen élete, engesztelő halála, feltámadása és közbenjáró munkája; az hogy szükségünk van a megváltásra, hogy be kell merítkeznünk, be kell töltekeznünk Szentlélekkel, el kell vinnünk az evangéliumot a Föld minden sarkába, és hirdetnünk kell, hogy Jézus Krisztus hamarosan visszatér uralkodni. Ezek alkotják azt a változhatatlan alapot, „amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júdás 3). Tehát maradjunk meg a hitben!




A Biblia azt mondja: „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk” (Zsidók 2:1). Az „elsodródni” szó meg kell hogy szólaltassa a vészcsengőket. Jézus rámutatott arra, hogy míg a szolgák aludtak, az ellenség konkolyt vetett a búza közé. Amikor felébredve meglátták, ezt mondták: „Ellenség tette ezt!” (Máté 13:28). A rák egy ismeretlen, ellenőrizetlen sejttel kezdődik, és ha nem törődnek vele, elpusztíthatja az egész testet. Ezért írja Júdás: „Küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják” (Júdás 3-4). Figyeld meg e szavakat: „a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott”. A módszereink változhatnak, de az üzenetünk soha nem változik. Pál azt írja: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el” (2Timóteus 4:3). Figyeld meg a fejlődést Ábrahám, Izsák és Jákób életében! Ábrahám számára az áldások az Istennel való személyes kapcsolatból eredtek. Izsák örökölte apjától az áldásokat. De amíg a filiszteusok meg nem támadták, nem ment vissza, nem ásta ki újra apja kútjait, és nem épített oltárt az Úrnak. Végül Jákób, a harmadik generáció következett, aki fondorlattal és „egyszerűbb utakkal” akarta megszerezni Isten áldását. Csak akkor állította helyre életét az Ábrahám és Izsák által lefektetett alapokon, amikor egész életét megváltoztató találkozása volt Istennel Peniélnél. Őrizzük meg a hitet; adjuk át gyermekeinknek „az igazságot, a teljes igazságot, csakis az igazságot”!

Álmok és valóság...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod álmaimat és vágyaimat, Te ismersz engem igazán. Add, hogy tudjam, hol a határ, s ne keveredjék bennem végzetesen a képzelet és a valóság. Adj nekem szerető szívet és józan értelmet, hogy békességem legyen önmagammal és világgal, s dicsérni tudjalak életem minden dolgában! Ámen


Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság.
Ezért féld az Istent!
Préd 5,6

Szinte nincs ember, aki ne használná a hétköznapokban a kijózanításnak szánt mondatot: "Te álomvilágban élsz!"... Bizony nehéz visszarángatni az álmodozót az élet realitásába! Az átlátható közösségben élő ember mindig jobban ismeri önmaga határait - ti. visszajelzéseket kap -, így értéklátása, önbecsülése is normálisan fejlődik. Aki még ma is ilyen (kis)közösségben él(het), annak munkája, minden megnyilvánulása "nyitott könyv" a többiek számára - hiszen ismerik. Egészen más a helyzet a nagyvárosi ismeretlenségben élők esetében, ők könnyebben mutathatnak mást, mint amik valójában. Fiataljaim mutatják nekem az egyik közösségi video-portálra feltett válogatást, mely az éppen aktuális "sztár kerestetik"-re jelentkezők kritikán aluli ének-teljesítményét (ha ezt még illik egyáltalán teljesítménynek nevezni) teszi meg paródia tárgyává. Az még magyarázható, hogy a képernyőre-kerülésért cserébe vállalják, hogy ország-világ előtt nevetségessé teszik magukat, de az már megdöbbentő, amikor az önkontroll minimumát sem (Boccs, izgultam, nem sikerült!) - mutatva kijelentik: "Világhírű énekes akarok lenni!"... Mint egy kisgyerek, aki teljes személyiségével toporzékolva szembemegy a realitásnak, s üvölti: akarom, akarom, akarom...


Amióta emberek vagyunk - álmodunk. Igazából még ma sem tudjuk - bár nagyon kutatjuk -, valójában mi is az álom szerepe az életünkben, s miért alusszuk át életünk egyharmadát. Az is tény, hogy nemcsak éjszaka, de nappal is álmodozunk. Vonaton, buszon, metrón, szinte mindenhol, nap mint nap, bőven láthatunk messzeségbe révülő tekinteteket. De ismerőseink között is akadnak jónéhányan, akik álmokat kergetnek! A gyenge arról álmodik, hogy egyszer erős lesz, a gyáva arról, hogy egyszer bátorrá válik, s akkor aztán... na, majd akkor, megmondja a magáét. A szegény a gazdagságról, a tehetségtelen pedig a sikerekről álmodozik. A bolond (értsd: az élet valóságától elrugaszkodott) még beszél is róla, sőt egyenesen dicsekszik is azzal - amije valójában még nincs is, s igen nagy valószínűséggel nem is lesz soha. Az ilyesmi hiábavalóság, nagy hiábavalóság...

Nyilvánvaló, hogy az ember nem tud meglenni az kisebb-nagyobb álmok nélkül. A párkapcsolatban ezt romantikának nevezik, az élet egyéb területein pedig rövidtávú céloknak. Kellenek ezek az álmok, hogy átlendítsenek egy-egy fáradtságponton -, mert a keresztény ember is ember, s ezért elfárad. Lehet ezt fennhangon tagadni, de aki nem ismeri be, hogy törékeny, esendő ember ő is, az egyszer nagy árat fizet büszkeségéért! (Ennek megfegyelmezésére kiváló eszköz a múló idő!) Ha nem lennének az élet normalitásán belüli, megvalósítható álmaink, akkor bizonnyal szürkébb lenne az életünk... Mindannyiunk életében, olykor vannak olyan élethelyzetek, amikor az átélt kudarc, veszteség - nemkülönben vétkeink, mulasztásaink következtében előállt megváltoztathatatlan tények - hitéletünk mélypontjára juttatnak minket. Itt már nem segít semmiféle álmodozás, sőt inkább csak ront a helyzeten!

Ilyenkor érezzük, hogy mennyire Istenre "szorultak" vagyunk. Ilyenkor kiviláglik, mennyire kell nekünk az Isten, s mennyire megnyugtató, hogy Jézus keresztjébe kapaszkodhatunk... S mivel azt is megtapasztaltuk, hogy az Ő szeretete révén még a rosszból is jó állhat elő, ezért az érthetetlen kegyelméért féljük őt, tiszteljük. Tisztelet nélkül ugyanis nem válhat megtapasztalható valóssággá az Isten szakralitása, amire még nagyobb szükségünk van, mint az álmainkra. A keresztény ember azonban tudja, hol a határ: Isten a Teremtő, s az ember a teremtmény...



Életünk...



A mai nap imádsága:
Istenem! Segíts életemet úgy élni, hogy abban megcsillanjon nekem kölcsönzött istenképűséged! Ámen.


Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!
Jer 29,5-7

Jeremiás próféta levéléből olvashatjuk a fenti mondatokat, melyeket honfitársainak írt, akiket Babilon környékére deportáltak. (A babilóni fogság idején - Kr. e. a 6. században - mintegy 15-20 ezer zsidó élt faluközösségekben Babilón mellett, de a hagyományőrzés ekkor is létbiztosítékul szolgált. Ezen félszázad jellegzetes művei: Jerenmás próféta siralmai.) Jeremiás levele világos útmutatást ad, hogy mit kell tenni: nem szabad kétségbeesni, nem forradalmat szítani, mert az Örökkévaló Isten soha nem erőszak-párti, hanem élet-párti. A feladat nyilvánvaló: élni kell az életet.

Nos ezzel manapság nincs is baj! Ennél intenzívebben már talán nem is élhet az ember, ahogyan ezt mostanság teszi. A Szentírás Istene ezt mégsem így gondolja... "Az éldd az életet intenzíven! Szerezz magadnak minél több élményt, de most!" - jól hangzó szlogenjei az Istentől elszakadt ember félelmeiből fakadó "önbátorító" mondatai, melyek erősíteni kívánják azt, ami ha jól megnézzük tkp. nincs is, hogy ti. az ember önmaga ura, saját életének egyedüli kormányzója. A sorskovácsolás azonban nem feltétlenül az egyéni akciók sikerétől függ, az bizony nem csak hogy közösség-függő, de Isten-függő is! Éppen ezért a legjobb alternatívája az embernek, ha azt teszi, amire rendeltetett: éli az Életet, s szolgálja azt. Ez pedig nem jelent mást, mint házasodást, szüléseket, s sok-sok fáradozást nemcsak a gyermekek nevelésében, de abban a közösségben is, ahol a gyermekek, s azok gyermekei az emberségüket élhetik majd meg - azaz fáradozást a "város békességén".

Békétlen időket élünk. Az ok egyre nyilvánvalóbb következményeket produkál a mindennapokban... Az Istentől eltávolodott ember eltávolodott a közösségtől is, számára a közösség már nem védelmet és valahova-tartozást jelent, hanem kihívást és kíméletlen harcot. Nem kérdés, hogy ebben gyorsan felörlődik minden ember, hiszen az ember nem a közösség ellenében, hanem a közösségért teremtetett! A világ lehet békétlen, a belső békesség azonban a nehézségek között is boldogságos pillanatokat szül. Így válik áldássá a nehézség is, s találja meg az ember a szorító körülmények között is a lélek szabadságát az Istenben...



Kegyelemért.


A mai nap imádsága:

Uram! Vedd el tőlem mindazt, ami gátol abban, hogy megismerhesselek! Ámen.


Ne félj, mert nem vallasz szégyent. Ézs 54,4

Jézus szavai ezek. Nikodémusnak próbálja elmagyarázni azt az Erőt, ami szétfeszít minden korlátot, amire nem lehet "igényt tartani", rászolgálni, mely Erő az egyház folyamatosan megújuló létének garanciája. Kegyelem, ha valaki átélheti, "fújását", kiváltság, ha valaki (meg)"hallhatja" a zúgását. Nincs senki sem, aki a Lélek útvonalát előre kiszámíthatná, de aki nem számol Vele élete folyamán, az pontosan annak lehetőségét zárja ki létéből, hogy megtalálja hiányzó másik felét lelkének, mely az isteni rész bennünk. Ha bírjuk, csak akkor lehet teljes, kerek egész az életünk, ha nem, akkor marad a sóvárgás.

A Lelket sokféleképpen magyarázták és magyarázzák. A 373-ban meghalt Athanasius püspök így írja hitvallásában, mely hitvallást ma is elfogadjuk: "A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van: nem lett, sem nem teremtetett, sem nem született: hanem származik. Egy tehát az Atya, nem három az Atya: egy a Fiú, nem három a Fiú: egy a Szentlélek, nem három a Szentlélek. És ebben a háromságban semmi sincs elobb való, vagy utóbb való: semmi sincs nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy együttörökkévaló és együttegyenlo. Úgy, hogy mindenben, amint már fentebb mondottuk: tisztelni kell mind az egységet a háromságban, mind a háromságot az egységben."

A Lélekről mégis keveset tudunk. De kell-e az önfeláldozó édesanyai szeretetet definícióba szorítanunk? Nemde nagyobb szükségünk van arra, hogy éltető melegét születésünktől fogva megéljük? A válasz egyértelmű. Mégis kutakodunk egész életünkön át, hiszen Isten helyezte belénk a kíváncsiságot, a vágyat a megismerésre. Ha valaki Isten nélkül is már eleget tud, eleget látott, eleget ismert ebből a világból, annak az élete gyorsan megszárad. Azután észrevétlenül, a mindenkori korszellem lehellete porszem-életét felkapja s céltalanul ide-oda dobálja... Tényleg az "útonlevés" lenne "a cél"?

A Lélek megtapasztalása rendet teremt, a lelkizés rendetlenséget. Ezért ha Isten kegyelme folytán életünkbe belefú a Lélek, engedjük, hogy átjárjon, s felfrissítse lelkünket. Ez ugyanis az újjászületés, az Istenre-találás csodája.



Munka...

A mai nap imádsága:
Istenem! Adj nekem bölcsességet, hogy észrevegyem amikor lelkemet tölteni akarod, s add hogy legyen bennem mindig annyi tisztánlátás, hogy tudjam mire van valóban szükségem!Ámen

     

,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!? Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.
Lk 10,41-42

Ismerjük az ilyen embereket... nekik nem az okozza a gondot, ha tenni kell valamit, hanem az, ha nincs mit tenni. Ennél jobban csak az zavarja őket, ha látnak valakit nyugodtan egy helyben ülni és az illető jól érzi magát "tétlenségében". Az ilyen emberek könnyen idegessé válnak, s, aki nyugton van, és jól érzi magát ebben az állapotban, azt megpróbálják felidegesíteni, és attól ők maguk valahogy megnyugszanak... Egyébként nagyon hasznosak az ilyen emberek, sokaknak tudnak segíteni.

Az említett típusba tartozó emberek tevékenységének alapja a kötelesség-érzés: ezt várja el tőlem a férjem, a feleségem, a családom, a főnököm, a gyülekezet, ezt várom el magamtól is, s ezt várja el tőlem az Isten is. Az ilyen emberek tudják mi a kötelességük, kínosan meg akarnak felelni a "társadalmi elvárásoknak", számukra a jó nem elég jó, nem elfogadható, a tökéletest akarják. Nos, ők azok, akik önmaguk perfekció-késztetéseinek áldozatai! Törekedhetnek ugyan a tökéletesre, de a "perfekt" állapotot nem tudják elérni, mivel ők is csak "emberből vannak"...

Ez a mostani világ, a teljesítményt isteníti. A teljesítménynek van alárendelve minden és mindenki, s a teljesítmény oltárán "menedzser-papok" hidegvérrel áldoznak fel embersorsok százmillióit a részvényesek istenének! Sajnos a teljesítménymámorból kijut a keresztényeknek is! Azok, akik a kereszténység nagy táborában az "élményhajhászókon" kívüliek, vagyis akik az élet normalitására törekvők, igen gyakran a cselekedet-központú kereszténységük hálójában vergődnek, mert azt hiszik, hitük egyedüli fokmérője a teljesítés... S ha az általánosan elvárhatót meghaladó a teljesítményük, akkor jön az önelégült vállveregetés: "Látod, látod... megy ez neked is, ha egy kicsit összeszeded magad!"

Az erőnk azonban véges. Szociológusok tanulmányokban hívják fel a veszélyt arra, hogy már nem csak a fiatalok körében jelen van az ún. "kiégési szindróma", de a gyermekek között is egyre gyakrabban fordul elő. Nem csoda, hiszen 40-45 órás "munkahét" alatt nyögnek szegény diákok, s ennek ellenére a pedagógia eredmény - ez tény külföldön és itthon egyaránt - egyre silányabb! A helyzet az, hogy az ember akkor tud hosszútávon eredményt elérni, ha töltekezik. Az embert Isten hálózatba teremtette, ahol töltekezni tud, de ha egyre többen akkumulátorról dolgoznak, akkor előre prognosztizálható a le-, s kimerültség.

Mária felismerte, hogy amikor a Mester van ott, akkor a töltekezésnek, s nem a lázas tevékenységnek van az "ideje". Aki feltöltődik az ÚRral, az munkáját alkotásként végzi, s elért eredményének még esztétikájában is gyönyörködik, aki azonban görcsösen a saját elképzelései szerint éli az életét, az lelke békességét sosem leli meg...



Szavaink...


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy tisztán érezzen a szívem, hogy amit mondok vagy teszek, az hiteles legyen! Ámen



Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.
Mt 18,18

Ismerjük a mondást: "A szó elszáll, az írás megmarad." A papiros hatalmát pedig naponta érezzük, hiszen a 21. századot a bürokrácia századának kiáltották ki egyesek... "Nem az számít, hogy elvégezted-e a munkát, hanem hogy azt ledokumentáltad vagy sem!" - mondja ismerősöm, aki egy számítástechnikai világcég magyaroszági alkalmazottja.

Isten is "dokumentál"... avval a különbséggel, hogy Neki nem kell ezért őserdőket kivágnia. Az ő módszere láthatatlan ugyan, de lenyomatai azért vannak annak bizonyítására, hogy "könyvelése" helyes. Az egyik ilyen jel a lelkiismeretünk. A Mester kijelentése, hogy minden ami köttetik idelen, az odafönn is megköttetik csak azt mondja, amit mi is érzünk: Isten országa bennünk és közöttünk van. Azaz a szónak "lenyomata" van bennünk is közöttünk. Nap mint nap átéljük, hogy a szónak mekkora hatalma van. Nemcsak a politikusok, nagyon sokszor a kisember is "csak mondja a magáét"... aztán - ha elég sokszor elmondta - eljut oda, hogy meg is van győződve állítása igazáról, jóllehet az még csak nem is az igazság része, köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Isten szava azonban nemcsak igaz, hanam maga a valóság. Teremti az értéket, s sújtja a bűnt. Van néhány dolog, amit a Bibliában megkérdőjelezhetünk - elhihetjük vagy sem, nem üdvkérdés. (Hány könyök széles volt Noé bárkája, avagy valóban 600.000 zsidó vonult ki Egyiptomból vagy csak néhány törzs - a lényegen nem változtat.) Egyben azonban nem tudunk kételkedni: Az Isten törvényének tükrében, ami bűnnek látható, bűn az. S hogy ki vétkezettt? Apja vagy anyja vagy nagyapja? A bűnt követi a büntetés 3-4 generáción át. De nemcsak a bűnt, a kegyelmet is: azt viszont háromszázszoros erősséggel, hiszen az Isten ezeríziglen áldja azokat, akik Őt szeretik, s megtartják az Ő parancsolatait.

Életünk minden eseménye, érzése és pillanata "tárolódik" bennünk. Olyan a lelkünk, mint egy óriási kapacitású adattároló. (Azzal a megkötéssel, hogy nekünk csak rögzítési jogosultságunk van - törölni csak az Isten tud... pedig milyen jó lenne, ha a mi életünk tasztatúráján is lenne egy "vissza" vagy "törlés" gomb!)

Mi tehát a megoldás? Szavaink súlyát vegyük észre, s aszerint szóljunk. A Mester ajánlása szerint jól tesszük, ha világosan fogalmazzuk meg mondanivalónkat: "Legyen a ti igenetek ige, s a nem nem!" Így kiszámíthatóak, azaz megbízhatóak vagyis hitelesek leszünk/maradunk mások számára. Hiteles szavú/életű emberekre pedig óriási szükség van ebben a világban, hiszen az ilyen emberek (páli terminológia szerint "Isten fiai") megjelenését sóvárogva várja a világ. Ennek egyetlen egy oka van: Az igazság életünk lételeme, belénk van kódolva annak szeretete... Csak ha szavainkat nem vesszük komolyan, hogy ti. azoknak lenyomata marad gyermekünk és házastársunk szívében, testvérünk vagy barátunk lelkében, akkor homályosul el az igazság, amelyből mindig csak egy létezik.



Törvényesség...


A mai nap imádsága:

URam! Elfordultunk Tőled, s meg is van az eredménye! Add, hogy visszataláljunk Hozzád, s újra felfedezzük, mi végre teremtettél minket! Ámen



Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek.
Ám 5,15,a

Ámósz (író)próféta evidenciát hangsúlyoz: gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek... Nyilvánvalóan azért fogalmaz így, mert az "istenadta nép" - s most itt ne csak zsidókra gondoljunk, bár Ámósz ezt teszi, de az ebbéli készség az elfordulásra/ferdülésre egyetemes emberi tulajdonság -, minden egyes generációban elköveti ugyanazt a hibát: vagy így vagy úgy, de elfordul Teremtőjétől, s nem veszi figyelembe Istene akaratát. Annyi bizonyos, hogy már a civilizáció hajnalában, évezredekkel ezelőtt megfogalmazott édenkerti (kísértés)történet is arról tudósít minket, hogy életünket/létünket végigkíséri a rosszal való küzdelmünk, s a jóért vállalt áldozathozatalunk!

Az Istennek hátat fordító ember unalmasnak találja Teremtőjét, s izgalmasnak a korlátok átlépését. Erről szólnak a nagy regények, a kasszasikert hozó filmek, hogy ti. a "kalandért" a legnagyobb butaságokra is képesek az emberek. A bűn tulajdonsága azonban olyan, mint az örvény: minél jobban megközelítjük, annál nehezebb szabadulni tőle! Sőt elérkezhet az a pillanat, amikor már egyedül csak az Isten segíthet... Éppen ezért nem elég szeretni a jót - azt egyébként mindenki szereti(!) -, de gyűlölni kell a rosszat is. Aki toleráns, azaz elnéző a bűnnel kapcsolatban, abban nincs meg a készség arra se, hogy küzdjön a jóért! A jóléti embert ránevelték, elhitették vele, hogy a szabályokat áthágó ember magatartása is "kultúra" csak "más kultúra". Ennek a jól irányzott gigantikus pedagógiának egyetlen célja, hogy az ember veszítse el önazonosságát, s minél inkább fogyasszon, s ragadjon bele az anyagvilágba... A jóléti ember élvezeti materializmusa ugyanis nem feszeget etikai kérdéseket... se gazdaságban, se politikában, se szociális kapcsolatrendszerében - csak fogyaszt, fogyaszt, s aztán mindenért fizet - többszörösen is, hiszen nemcsak pénze fogy el, de az egészsége is.

Szeretni az emberiséget/a tömeget nem lehet, csakis az egyes embert. Aki tehát általában gyűlöli az embereket vagy egy népet, egy nemzetet, egy vallást vagy különbnek tartja magát bőrszíne miatt, az tanújelét adja annak, hogy semmit nem értett meg, mi végre is van ezen a világon... Aki felfedezi önmagában az isteni, halhatatlan részt - a Szentírás ezt Léleknek nevezi -, az rádöbben feladatára, s onnantól kezdve megváltozik az élete, hiszen tudja, hogy nem "csak úgy, véletlenül van" ebben a világban, hanem "dolga is van" benne: Küzdeni a jóért, építeni, hagyni, hogy Isten őt is építse...

2017. szeptember 19., kedd

Csatlakozol Jézus munkájához?


Amikor végignézett a tömegen, megsajnálta oket, mert fáradtak és elhagyatottak voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Ezért kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásába!” Mt. 9:36-38



Vannak olyan pillanatok az életben, melyek olyan fájdalmasak, mintha valaki a gyomrodat tépné ki.

Máté apostol Jézusról írt életrajzában arra utal, hogy Jézus is megtapasztalta ezt a gyomorszorító érzést, mikor látta a zaklatott és támasz nélküli nyáját. Több volt ez, mint puszta szívfájdalom. Jézus elképesztő mértékű szánalmat érzett, mikor meglátta azt a sok, az élettől megkeseredett embert, akik olyan hatalmas problémákkal néztek szembe, hogy azt se tudták, kihez fordulhatnának segítségért. (Máté 9:36)

Ebben a pillanatban, ahogy Máté írja, Jézus ránézett a tanítványaira, és így szólt: „Azt szeretném, hogy segítsetek ebben. Olyan sokan vannak, akiknek segítségre van szükségük – akiknek tudniuk kell és meg kell tapasztalniuk Isten együttérzését –, hogy szükségem van a ti segítségetekre is ebben a nagy aratásban.” (Mt. 9:36-38 – a szerző átfogalmazásában)

Jézus minket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá a munkájában. Arra is hív, hogy imádkozzunk azért, hogy mások is csatlakozzanak. Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak, nincs támaszuk és megtörte őket az élet. Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon.

Akarsz csatlakozni Jézus munkájához, és meglátni, hogy Isten hogyan működik a te engedelmességed által?

Isten szeretete elég mély ahhoz, hogy megelégítsen


"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem" (Zsolt.18,16)

Időnként mindannyian úgy gondoljuk: "Most merülök le utoljára! Mindjárt elsüllyedek!" Nem számít, milyen mélyen vagy, Isten szeretete ott van; Ő ki tud húzni a legmélyebb vízből is.

Nem számít, mi a gondod, Isten szeretete nagyobb annál. Lehetsz mélységes elkeseredettségben, vagy esetleg nagyon rádjár a rúd, túl nagy a nyomás rajtad. Lehetnek mély problémáid - érzelmi, fizikai, pénzügyi problémák.

Isten szeretete mégis mélyebb.

Corrie ten Boom és Betsy ten Boom keresztények voltak, Hollandiában éltek a II. világháború idején. Zsidókat rejtegettek az otthonukban, hogy megvédjék őket a náciktól. Amikor ez kiderült, nemcsak a zsidókat vitték koncentrációs táborba, hanem Corrie-t és Betsy-t is, és ott töltötték a háború hátralévő részét.

Amint szemtanúi voltak a sorra elkövetett embertelen kegyetlenségeknek, Corrie azt mondta Betsy-nek: "Ez a hely a pokol mélye!" Betsy így felelt: "Nincs olyan mély verem, amelynél ne lenne mélyebb Isten szeretete."

Lehet, hogy az utóbbi néhány hónapban padlóra kerültél. Talán anyagilag padlón vagy, és azt gondolod: "Teljesen le vagyok égve!" Vagy érzelmileg kerültél padlóra, vagy a házasságod futott zátonyra, vagy az egészségeddel vannak gondok. Frusztrált vagy és azt gondolod: "Rögtön összecsapnak a fejem felett a hullámok".

Hol van Isten, amikor padlón vagy? Ő ott van éppen alattad. "Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak" (5Mózes 33,27).

Vesd magad szerető karjaiba. Engedd, hogy elkapjon és tartson téged, amikor nincs hová menned.