2017. március 22., szerda

ÉPÜLNI A HITBEN

„Épüljetek szentséges hitetekben!” (Júdás 20)

Júdás apostol ezt írta: „Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által”. Júdás a lelki növekedésért és erősödésért való felelősséget oda helyezi, ahová kell – egyenesen rád. Két fajta hit van: gépies hit és akaratlagos hit. Amikor felkapcsolsz egy villanykapcsolót, az gépies hit. Amikor azonban az ismeretlennel nézel szembe, valamivel, amit még soha nem csináltál, soha nem próbáltál, olyankor az akaratlagos hitre van szükséged – hitre, amely hiszi, hogy Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Efezus 3:20). Ha tudatosan cselekszel, a hited növekedni fog; ha passzív vagy, nem fog. Ha nem teszel semmit azért, hogy hitedet megvédd és erősítsd, elkezd fogyni. Krisztus azt mondta az efezusi gyülekezetnek, hogy emlékezzen a magaslatra ahonnan lezuhant (ld. Jelenések 2:5). Micsoda furcsa mondat! Ha valaki leesik egy bizonyos magasságból, nem gondolod, hogy emlékszik rá? Nem, ha a lecsúszás olyan fokozatos volt, hogy nem is vette észre. Ezért kérdezd magad: „vajon azok, akik legjobban ismernek, észrevették, hogy a szememből eltűnt a csillogás, a lépteimből az öröm, a lelkemből a békesség, és a beszélgetéseimből hiányzik isten Igéje? A hit olyan, mint egy izom: ha nem edzed folyamatosan, elsorvad és tehetetlen lesz. Ezért ma ez számodra az ige: „erősítsd meg a többieket, akik hafélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek” (Jelenések 3:2).



Ez az „épüljetek” szó, ami itt áll, egy építészeti szakkifejezés, ami felújítást, újjáépítést jelent. Arra utal, hogy le kell rombolni azt, ami nem működik, és fel kell építeni azt, ami működni fog. Ha ezt nem érted meg, azt fogod hinni, hogy bármit is nyújt az élet, az már csak így van, és el kell fogadnod. Meg lennél lepve, ha tudnád, hogy hányan járnak istentiszteletre csupán egy ki igemorzsáért, ami épp csak a túléléshez elég. Énekelnek a hitről, és beszélnek róla, de ha megkérdezed tőlük, hogy vannak, ezt mondják: „Épp csak megvagyok” vagy: „Remélem, túl tudok jutni rajta.” Igen, vannak idők, amikor tényleg ez a helyzet, de ennek kivételnek kell lennie, nem szabálynak! A Biblia azt mondja: „diadalmas hódítónál is nagyobbak vagyunk” (Róma 8:37 NKJV). Ahhoz, hogy valaki győzelmes hadvezér legyen, meg kell vívnia egy csatát, és győznie kell. Az viszont, aki „diadalmas hódítónál is nagyobb”, az győztes anélkül, hogy harcolnia kellett volna a győzelemért. Jézus már megvívta érted a harcot, és megnyerte számodra a csatát. Ma pedig azt mondja: „Íme, hatalmat adtam nektek…az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek” (Lukács 10:19). Azt kérded, hogyan kaphatod meg ezt az erőt? Júdás azt mondja, hogy úgy juthatunk hozzá, ha életmódunk az, hogy „imádkozzatok a Szentlélek által” (Júdás 20). Imádkozni pedig bárhol tudsz: az autóban munkába menet, a futószalag mellett, akár még a fürdőszobában is. Csak egy olyan helyre van szükség, ahol egyedül lehetsz Istennel, imádkozva és Igéjét olvasva építheted hitedet.


MEGTALÁLTAD MÁR AZ ÉLETCÉLODAT?

,... de ha meghal... " (János 12:24)

Egyszer egy depressziós nő a folyóba ugrott a hídról. Egy ember, aki a közelben volt, gondolkodás nélkül utána ugrott, hogy megmentse. De hősünknek hirtelen eszébe jutott, hogy nem tud úszni, ezért csapkodni kezdett maga körül és segítségért kiálto­zott. A depressziós nő meghallotta kiáltását, odaúszott a megmentésére, partra húzta, szájból szájba lélegeztette, és megmentette az életét. Mi történt? A nő talált valami célt, ami nagyobb volt a saját céljánál, és ezért értelmet nyert az élete. Jézus ezt mondta: „...ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz" (János 12:24). Nem sokkal előtte ezt is mondta: ne aggód­jatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több
az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál" (Lukács 12:22-23). Karrier, siker és anyagi dolgok nem adnak értelmet az életnek! Nagyobb célra van szükséged, és Isten meg fogja ezt adni, ha kéred tőle. Vannak, akik úgy születnek, hogy tudják, mire hívta el őket Isten az életben; mások útközben fedezik fel. Olyanok is vannak, akik csak utolsó éveik­ ben találják meg. Sőt, olyanok is, akiket valamilyen tragédia vagy veszteség ébreszt rá. A lényeg, hogy megtaláljuk az Isten szerinti célt, és arra szánjuk magunkat. Helen Keller írta: „Amikor a boldogság egy ajtaja becsukódik, egy másik kinyílik; de gyakran olyan sokáig bámuljuk a csukott ajtót, hogy nem látjuk meg azt, melyet Isten kinyitott nekünk." Nos, megtaláltad már életed értelmét?






Tartsd életben a reményt!


„...megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három…” (1Korinthus 13:13)
1914-ben Sir Ernest Shackleton megkísérelte az első szárazföldi átkelést az Antarktiszon, ám mielőtt még elérhették volna a kontinenst, hajójukat, az Endurance-t [Kitartás] a jég körülzárta, és később össze is roppantotta. Shackleton és 27 tagú legénysége csaknem 2000 kilométerre a civilizációtól rekedt a jég közé, magukkal cipelték három rozoga mentőcsónakjukat, néhány sátrat és korlátozott mennyiségű ellátmányt. Végül elértek egy kis szigetet, és ott vártak, míg Shackleton néhány emberrel az egyik mentőcsónakon elindult, hogy átkelve a viharos óceánon, elérjen egy bálnavadász telepig, mely kb. 1300 kilométerre volt. Shackleton egy mentőhajóval visszatért, és minden emberét életben találta a 18 hónapnyi megpróbáltatás után. Hogyan tudta életben tartani bennük a reményt? Először is maga volt az optimizmus példája. Shackleton, aki úgy határozta meg az optimizmust, mint „igaz erkölcsi bátorság”, mindig hitte, hogy ő és csapata túl fogják élni, és ezt a bizakodást hintette el maga körül mindenkinek. Másodszor: éltette bennük a jelentőség-tudatot. Mindenkit bevont a lehetőségek keresésébe, mindenkinek feladatot adott, amelyek azt az érzést erősítették a legénységben, hogy maguk is részei a megoldásnak. Harmadszor: bátorította őket. Humor segítségével igyekezett gondtalan légkört teremteni. Shackleton felismerte, hogy ilyen rendkívüli nyomás alatt, a jó kedélyre való képesség semlegesíti a félelmet, és képessé teszi az embereket arra, hogy összpontosítsanak, újra energiát gyűjtsenek és legyőzzék a rémisztő akadályokat. Hát nem érdekes, hogy a süllyedő hajóról kimentett tárgyak egyike épp a legénység egy tagjának bendzsója volt? Shackleton azért mentette ki, hogy a csapatnak lehessen zenéje. Ő maga volt az elsődleges példája annak, hogyan tudja egy ember életben tartani a reményt. Ha ismersz valakit, aki nehéz megpróbáltatást él át, kedves és szeretetteljes szavaid, belé vetett bizalmad, és segítséged, amivel megkönnyíted a terheit, életben tudja tartani benne a reményt.
Hagyj fel azzal, hogy önmagad próbáld megmenteni
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9)
Isten azt mondja, hogy a kegyelmét adja nekünk. De mi a kegyelem? Az, amikor Isten azt adja neked, amire szükséged van, és nem azt, amit megérdemelsz. A kegyelem az, amikor Isten azt mondja: „Elveszem a te problémáidat és az én problémáimmá teszem azokat.” A kegyelem az, hogy Isten gazdagsága a tied Krisztus költségén.
A Biblia azt mondja: „Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9) Más szavakkal azt jelenti, hogy nem tudod kiérdemelni az utadat a mennybe. Nem tudsz megdolgozni érte. Ez ajándék.
Tudod, hogy miért adunk ajándékot Karácsonykor? Mert ez az, amikor Isten az ő ajándékát, a Fiát nekünk adta kegyelemből. Ajándékot adunk egymásnak, mert Isten a legnagyobb ajándékot adta nekünk Karácsonykor.
Ha ma rám nézel, valószínűleg nem mondanád meg, de három évig vízi mentő voltam. Minden vízi mentő tudja, hogy nem tud megmenteni valakit, amíg az maga próbálja megmenteni magát. Ha valaki fuldoklik, pánikban csapkod össze-vissza, egy vízi mentő tudja, hogy vissza kell fognia magát néhány másodpercre, várni, míg a fuldokló feladja. Mert ha megpróbálja megmenteni addig, míg az magát próbálja megmenteni, őt is lehúzza.
Amikor végül feladja, és elengedi magát, akkor nyújthatod ki a karod, hogy megragadd, és a partra ússz vele. Ilyen egyszerű.
Jézus Krisztus meg akar menteni téged a sérüléseidtől, fájdalmaidtól, szokásaidtól, gátlásaidtól. Meg akar menteni a maga számára, az ő céljaira, a kegyelme által. Neked azonban fel kell hagynod azzal, hogy önmagad próbáld megmenteni! El kell engedned magad! Engedd, hogy Isten jöjjön, és Isten legyen!
Beszéljetek róla:
* Milyen úton, módon próbálod megmenteni magad, vagy próbálod intézni az életed ügyeit?
* Milyen dolgokkal dicsekszel? Hogyan tükrözik ezek Isten kegyelmét az életedben?
* Mi az, amit valójában érdemelnél Isten kegyelme helyett?

Ne engedd magad eltéríteni a célodtól!



"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jakab 1:22)

Az, hogy ezt az évtizedet Isten dicsőségére éld, meg fogja követelni prioritásaid, időbeosztásod, kapcsolataid és minden egyéb más megváltoztatását is. Ez néha azt fogja jelenteni, hogy a nehéz utat választod a könnyű helyett.

Steve Adams - gyermekpásztorunk a Saddleback Gyülekezetben - szerint, amikor haladunk előre abba az irányba, melyet Isten mond meg a számunkra, akkor "A cselekvés erős koncentrációt, izom-összehúzódást igényel, de az ellenség zavart kelt." Más szavakkal élve, nem mondhatjuk csak azt, hogy hiszünk Isten tervében vagy hogy szükséges megtennünk pár lépést. Isten azt kéri tőlünk, hogy tényleges lépéseket tegyünk előrehaladásunk érdekében.

Az ellenség azonban- jegyzi meg Steve - beront a "zavarkeltéseivel", amelyek arra készültek, hogy eltérítsenek bennünket Isten tervétől. Ahhoz az emberhez válunk hasonlóvá, akiről Jakab írja a Bibliában, hogy belenéz a tükörbe, ám amikor elmegy, nyomban el is felejti, hogyan nézett ki. Az olyan elterelő dolgok, mint a rossz hozzáállás, a kifogások, a halogatás és az elfoglaltság tesznek minket az igének pusztán 'hallgatóivá', holott Isten arra hív minket, hogy annak 'cselekvői' legyünk.

Minden lépésünkkel, amit az előttünk álló céltudatos évtizedben teszünk, választással nézünk szembe. Be fogjuk-e tölteni Isten tervét vagy meghátrálunk és egy olyan életet élünk, amely kényelmes és önközpontú? A saját céljainkat, kényelmünket és élvezeteinket követve fogunk-e élni vagy életünk hátralévő részében Isten királyságáért élünk, tudva, hogy Ő örök jutalmat ígért nekünk?


Szeretnél boldogulni? Légy alázatos!


"Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jakab 4:10)

Ha meg szeretnéd szüntetni a konfliktusokat az életedben, ha szeretnél jól kijönni másokkal, akkor meg kell tanulnod bocsánatot kérni Istentől és azoktól, akiket megbántottál. Jakab 4:8-ban ezt olvassuk: "Tisztítsátok meg a kezeteket, ...és szenteljétek meg a szíveteket". A kezünk a viselkedésünket szimbolizálja, a szívünk pedig a hozzáállásunkat.

Pál alapvetően ezt írja: Tisztítsd meg a cselekedeteidet! Bánd meg az önzőségedet. Igenis nagy ügy, mikor a társad érzései sérülnek. Vedd komolyan. Ha valaki azt mondja, megbántottad, akkor így is volt! Talán számodra nem olyan nagy ügy, de neki igen. Bocsánatot kell kérned.

Gondolj arra az emberre, aki a legtöbb konfliktust okozza az életedben. Szeretnéd elkezdeni megoldani a konfliktusod azzal az emberrel? Hajlandó vagy bocsánatot kérni a te saradért? Lehet, hogy 95%-ban az ő hibája, de a te felelősséged felelni azért az 5%-ért és Istenre hagyni a többit.

Mennyire lenne megalázó számodra azt mondani: "Tudom, hogy különbözünk egymástól és tudom, hogy nem mindig voltam figyelmes. Sokszor többet gondoltam magamra, mint a te szükségleteidre." Ez nemcsak alázatos dolog lenne, hanem Isten kegyelme nélkül lehetetlen is. Az egyetlen módja a változásnak, ha alázatos leszel és az egyetlen módja, hogy alázatossá válj, a bocsánatkérés.

Az első lépés a legnehezebb, de egyben a legfontosabb is. Igen, megalázó, de Isten áldását adja az alázatosságra. Talán a héten írnod kellene egy levelet, vagy fel kéne hívnod valakit. Tedd meg az első lépést!

Isten nem akarja, hogy a padlón ragadj. A Jakab 4:10-ben írja: "Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket". A tisztelethez az út az alázaton keresztül vezet. Régen azt gondoltam, ha azt akarom, hogy a feleségem és a gyerekeim tiszteljenek, akkor nem szabad bevallanom, ha hibáztam. Úgy véltem, ha a gyerekeim azt látják, hogy tévedtem, nem fognak tisztelni többé. Nem volt nagy meglepetés, amikor rájöttem, hogy ők már rég tudják, hogy én nem vagyok tökéletes. Rájöttem, hogy úgy érem el, hogy a családom tiszteljen, ha bevallom a tévedéseimet. Ha azt akarod, hogy tiszteljen a férjed vagy a feleséged és az Úr, akkor meg kell aláznod magad.

Hogy megállítsd a csatát, meg kell adnod magad Istennek, bölcsebbé kell lenned a Sátán ellen, közelebb kell kerülnöd Istenhez és hajlandónak kell lenned bocsánatot kérni.

Beszéljetek róla:
Gondolj a legutóbbi alkalomra, mikor elfogadtad valaki alázatos bocsánatkérését. Milyen hatással volt az egymással és az Úrral való kapcsolatotokra?
Van valaki, akitől bocsánatot kell kérned még ma? Van valaki, akinek meg kell bocsátanod még ma?
Elhiszed, hogy Isten helyre tud állítani egy kapcsolatot, amit te már rég feladtál? Mit gondolsz, mit szeretne, mit tegyél, hogy ez megtörténhessen?

Tedd le a csokit, vedd fel a Bibliát


"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róm 15,4)

Lehangolt vagy? Kell valami, ami feldob?

Tedd le a csokitortát! Ne tarts sajnálkozás napot! Helyette nyisd ki a Bibliát!

Írás-szünetre van szükséged.

Isten azért adta a Bibliát, hogy bátorítson minket. Gondolhatunk a Bibliára úgy is, mint hangulatjavító eszközre.

"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róm 15,4)

Az Írásban minden a mi bátorításunkra íródott. Nagy szó - de igaz! Még Isten kemény szavai is azért vannak a Bibliában, hogy életünket a helyes irányba terelje.

Ezért szükséges minden egyes nap időt tölteni kettesben Istennel. Akár napi áhitat, akár napi csendesség vagy személyes töltekezés, szükséges egyedül lenni Istennel, olvasni szavait, beszélgetni Vele.

A Zsoltárok 119,114-ben olvassuk: "Csendes visszavonulásom helye vagy; várok szavadra, hogy megújítson." (MSG fordítás)

Ha elbátortalanodtál és reményed vesztetted, egy dolgot elmondhatok rólad, bár még sosem találkoztam veled: Nem töltesz időt Isten igéjével. Ha megtennéd, nem lennél kedvetlen. Minél többet olvasod Isten szavát, mikor lehangolt vagy, annál jobban felemel téged.

Tehát legközelebb, ha kedvetlennek érzed magad, hazaérve ne a tévét kapcsold be. Helyette nyisd ki a Bibliát és olvass bele. Kovács doktor helyett hallgasd meg mit mond Lukács doktor.

Isten szavának van ereje, hogy megváltoztassa az életed. Isten ereje van benne. Más nem képes erre. A Biblia kínálja az "igazi szert" - az igaz bátorítást.

Beszéljetek róla

* Mihez fordulsz, mikor elkedvetlenedsz? Igazán bátorítást és reményt nyújtanak azok a dolgok?
* Bármit beilleszthetünk napirendünkbe, ha az igazán fontos számunkra. Szorítottál időt napirendedben a "csendes visszavonulásra", hogy Isten megújítson?
A tiszta szóért...



A mai nap imádsága:
Uram! Látod milyen sok bosszúságot, bajt és tragédiát okozunk hiteltelenné vált szavainkkal. Add nekünk szeretetedet, hogy megújulhasson nyelvünk, s általa egész életünk! Ámen


Pál írja: Ha bármely módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből Krisztust hirdetik, én ennek örülök.
Filippi 1,18

Még mielőtt messzemenő következtetéseket levonnánk Pál leveléből kiragadott mondatból, le kell szögezni: nem arról van szó, hogy teljesen mindegy hogyan, azaz akár össze-vissza-módon is, csak hirdettessék a Krisztus. Sokkal inkább arra utal Pál, hogy egyrészt a Krisztus-ügy az létfontosságú, másrészt az evangélium hatásfoka nem abban rejlik, hogy ki milyen lélekkel mondja, hanem abban, hogy mit mond. Mint minden ember élete, a keresztény emberé is sokrétű. Életének középpontjában mégis az Istenről való tanúságtétel áll. Akár szószéken áll valaki vagy éppen ül alatta, mindkettőjük számára, életük szívverése az Isten igazságáról szóló tanítás, a hiteles szó. Milyen érdekes, hogy a világban felismerhető lenne az Isten az Ő teremtettségének értelmes vizsgálata okán, ez valahogyan mégsem működik. Közömbösekké váltak az emberek a létezés csodái iránt, ezért gátlástalanok is vele kapcsolatban - vagyis pusztítják a természetet. "Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg az Istent a maga bölcsességében, az tetszett az Istennek, hogy a bolondságnak látszó igehirdetés üdvözítse a hívőket." (1 Kor 1,21)

Mit jelent a Krisztust hirdetni? Könnyebb megértenünk, ha inkább úgy tesszük fel a kérdést: Hogyan ne hirdessük? Először is: ne hangerővel. Ennek kudarca önmagában van. A mindennnapi politikai csatározásokból ismerjük ezt: a másikat hatalmi szóval lesöpörni. Másodszor: ne higgyünk mindenáron az elbűvölő, ragyogó stílusnak, ez még nem biztos, hogy az igazságot hordozza. Harmadszor: az Isten igazságának elmondásában nincsenek bevált sablonok, receptek. Ami meggyőző pedagógiai erővel bírt ötven évvel ezelőtt, az mára talán erejét veszítette! Ez azt is jelenti, hogy személyes életünkben nincsenek általános igazság, csak jelenvaló. Vannak ugyan örök igazságok, de azokkal meg nem tudunk mit kezdeni... az Isten ugyanis mindig a jelenben, az "itt és most"-ban van! Az igaz, hogy Isten a múlt és a jövő Istene is, de nem múltban volt, és nem is jövőben lesz, hanem a itt van...

Pál örül annak, ha a Krisztust hirdetik, mert az a Szeretet igazságának a jelenvalóságát jelenti a világban. Ennél nagyobb erő pedig nincs. Ez ugyanis nem külső, hanem belső erő. Míg az előbbi - legyen az bármennyire hatalmas és félelmetes - elmúlik, míg az utóbbi - tűnjék az bármily erőtlennek és jelentéktelennek is -, de mivel az Istentől van, képes sarkaiból kifordítani a világot is.


Csend...

A mai nap imádsága:
Istenem! Teremts bennem csendet, hogy közelíthessek Hozzád, s Te közeledhess hozzám! Ámen

Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát.
JerSir 3,51

Jeremiást bedobták a kútba... Az ok egyszerű: nem úgy prófétált, ahogyan azt a nép elvárta volna, Jeremiás ugyanis azt az igazságot szólta, amit az Isten rábízott. Nem szépítette, nem alakította a kor izlésének megfelelően... Nem formálta "szalonképessé" a bűnt, a népe elfordulását az Istentől. A testi gyötrelmein azonban messze túltett lelkének fájdalma, hiszen látta a "város lakóinak ťjövendőŤ elkerülhetetlen sorsát...

Minden elkövetett bűnt egyszer utoléri "megérdemelt" büntetése. Ha nem is kézzelfoghatóan, de érezhetően: hiszen a lélek fájdalmánál nincs borzasztóbb. Ha a lélek nem érezne fájdalmat, akkor nem lennének milliószám depressziósok és öngyilkosok. Ahogyan fájdalmat érzünk a bűnök miatt, ugyanígy örömet is, ha cselekedjük a jót. Ugyanakkor az Írás így tanít minket: "Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." (Jak4,17)

Jézus a Hegyi Beszédét azzal zárja, hogy "Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult." Az élet sikertelensége, hiábavalósága igen elkeseríti az embert. Akkor is, ha személyesen nem vele, hanem másokkal történik meg. Hozzátartozóval, szerettünkkel, akkor különösen is nehéz elviselni... De mit is?

Az áldás elmaradását. Isten ugyanis szeretetre teremtett minket. Igényeljük az odafigyelést, a gondoskodást, az elrejtettséget, a biztonságot. Az élet nagy "tudása" az, hogy ezt csak akkor kapjuk meg, ha mi magunk is azt cselekedjük meg, amit elvárnánk, hogy mások megtegyenek velünk...

Nagyszombat van, a csend napja. Hallgat az Isten, s hallgatnia kell(ene) az embernek is. Az Isten nem hajlandó osztozkodni a TV-vel és az egyéb médiumokkal... egyedül a csenddel, ami az Ő sajátja. A csend és Isten... ebben válik mindannyiunk számára megfoghatóvá az Ő legnagyobb ajándéka: a békesség...




Elkötelezettség...

A mai nap imádsága:
URam! Adj nekem kitartást, hogy utadon járjak, s add, hogy mindenkor igéd legyen ösvényem világossága! Ámen


Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.
Mt 7,14

Még manapság is sok sekrestye, lelkészi hivatal vagy gyülekezeti terem falán látható az a múlt század eleji evangélizációs időket segítő, feltűnően naivisztikus ábrázolású plakát, mely a minden ember előtt álló két utat ábrázolja: a szabadosság széles útját, mely a bűnt gerjeszti, s végül kárhozatra juttat, s a hívő élet keskeny mesgyéjét, mely az örökkévalóságba vezet. A giccs határát már-már megütő eme korabeli "propaganda-anyag" egyszerűen vázolja fel az életet: ha így döntesz, akkor ide jutsz, ha úgy döntesz, akkor oda! Magyarul: megtérsz vagy meghalsz - ti. a második halállal, hiszen a hívő is bevégzi egyszer az életét, nemcsak a hitetlen.

Sokan berzenkednek az evangélizációs mozgalmak ezen radikalizmusa ellen - tulajdonképpen joggal -, hiszen az "igazi" vallás soha nem a kényszerről, hanem az önkéntességről szól, s a vonzó vallásosság pedig csak ott alakul ki, ahol az egyéni döntést nem befolyásolja más, esetleg a közösség extrém pszichikai nyomása. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy az emberek többsége - Jézus után: a 75%-a; lásd Magvető példázata(!) - bizony nem a következetességükről híresek... Alapvetően hiányzik belőlük a készség a helyes/normálisközeli(?) életvezetésre, de a jobbító szándék ellenére sem vethető be semmiféle hatásosnak ígérkező eszköz az "ügy érdekében", hiszen ahogyan találóan hordozzák szólásaink: 1) Nem erőszak a disznótor! 2) A cél sosem szentesíti az eszközt...

A missziós radikalizmus sajnos hosszútávon többet ártott Jézus Egyházának az elmúlt kétezer esztendőben, mint amennyit rövidtávon használt, ennek ellenére bizony vannak olyan korszakok, nehéz történelmi helyzetek, amikor az embereken már csak a személyes megszólítás ilyetén radikalizmusa segíthet: Ilyen lehet egy-egy világháború, amikor az emberek elméje elborul, s nemcsak parancsra, de már kéjjel is ölnek; de bizonyos értelemben ilyen mostani jóléti korunk is, amikor a fogyasztás, az élvezetek sodrában kalimpáló ember önerőből már képtelen kiúszni az élet normalitásának partjára...

Az élet Isten nélkül hihetetlenül bonyolult, Istennel együtt mégis rendkívül egyszerű. Az (ön)érdekek hálójába belegabalyodott ember - tudtán kívül is -, kétségbeesett kapálódzásával igen sok keserűséget okoz másnak és magának, sőt nemegyszer romba dönti nemcsak a saját, de mások életét is. Aki azonban a szeretet következetességének keskeny, de önmagát és másokat is építő útját járja, az emelődik és érlelődik. Jutalma a szeretet mélységének megismerése, s hűségének növekedése. A széles úton ugyan sokan járnak-kelnek-téblábolnak, mégis igen sok a magányos lélek közöttük! Bár a keskeny úton kevesen járnak, mégsem magányosak, hiszen útjukon nemcsak számos, tartalmas és ékesítő találkozást élnek meg szintén törekvő-küzdő útitársaikkal, de olykor-olykor titokzatosan rájuk köszön a JóIsten is... Így nemcsak kiteljesedik az életük, de hamarabb előbbre is jutnak, hiszen megtapasztalják, hogy az élet értelme maga az Isten...





Igazság...

A mai nap imádsága:
URam! Igazságod útjait ismertesd meg velem! Ámen

    

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
1 Tim 2,4

Amióta világ a világ, az emberek sokat áldoznak arra, hogy szabaduljanak testi nyavajáiktól. Soha annyira nem volt sikeres a gyógyszer-ipar, mint a huszadik század második felétől kezdődő időszakban. Az igazság az, hogy nemcsak a fegyvergyártás jó üzlet, a gyógyszergyártás is az. Az igazság az, hogy az üzletet soha nem a segítő szándék, hanem a profit vezérli! De az is az igazsághoz tartozik, hogy az emberek még az életüknél, az egészségüknélis fontosabbnak tartják a saját igazukat... Óriási pénzeket képesek feláldozni igazuk vagy vélt igazuk ügyvédi képviseletére, sőt az emberek - ha arról van szó - képesek igazukért, meggyőződésükért az életüket is áldozni...

Pál apostol az igazság megismerésének fontosságáról szól - s jól teszi. Az embernek egyszer meg kell ismernie az igazságot: még Pál apostolról is, aki az újszövetség 27 iratából tizenhármat mondhat magáénak! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Saul nem csak rabbinikusan gondolkodott, rabbinak tanult Gamálielnél - kora leghíresebb, legtudósabb rabbijánál -, de ő maga is rabbi lett. Ezzel a fiatalos hivatástudattal kezdi kíméletlenül üldözni Jézus követőit, mígnem számára is kiderül a damaszkuszi úton az igazság: kicsoda is valójában ez a Názáreti Jézus... Élete megfordul (ez mondjuk pálfordulásnak), és innentől kezdve római nevét, a Paulust használja.

Azért kutyából nem lesz egykönnyen szalonna, vagy ahogyan a német közmondás mondja: "die Katze lässt das Mausen nicht", vagyis "a macska nem engedi az egeret", így Pál apostol sem tud egykönnyen szabadulni múltjától, s érvelésrendszerében bizony elég gyakran kivehetőek farizeusi neveltetésének hatásai: "Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe." - 11-14. versek. Az igazság az, hogy Pál apostol kijelentései bizony nem mondhatóak "nőbarátnak", sőt...

Az igazság az, hogy minden embernek mindent újra kell gondolnia és értelmeznie, nem csak a Biblia, de a világ dolgait illetően is. Ha nincs újragondolás, akkor nem lettek volna szentek a katolikus egyházban, s nem lettek volna reformátoraink, akik vissza-visszaterelgették volna az eltévedt főpásztorokat... Ha ezt az újraátgondolást megtagadja egy generáció, akkor ifjúságát, s az élet értelmét tagadja meg. Az az ún. "kultúra", amit posztmodern kultúrának neveznek (1970-es évek kezdete óta tart) el akarja elhitetni az emberekkel, hogy úgyis minden mindegy, csakis egy valaminek van értelme, az pedig az "itt és most" pillanatos élménye. Ezért szűkülnek be aztán közösségek (lásd fundamentalizmus), ezért a közömbösség ("nem érdekel"-szindróma), s ezért üresednek Európában oly veszésen a templomaink... Az igazság azonban az, hogy az ember nem erre az individuális őrjöngésre teremtetett, hanem a közösségbe, közösségre, a közösségért...

Az igazság az, hogy Krisztus URunktól sok-sok mindent negtanulhatunk: azt pl., hogy az erőszak erőszakot szül, mert kard által vész el az, aki kardot fog... megtanulhatjuk azt is, hogy "hiába nyeri meg valaki az egész világot", annak semmi hozadéka nincs, ha közben lelkében kárt vall... eltanulhatjuk Tőle, hogy az Isten szereteténél nincs nagyobb dolog ezen a világon, s hogy a szeretet sok bűnt elfedez. Az igazság az, hogy sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak, s az is az igazsághoz tartozik, hogy helyetted senki nem dönthet, a választ egyedül csak Te adhatod meg Istennek... Aki felvállalja a hitnek ezt a bátorságát, azt nem hagyja cserben az Isten, mert Ő is válaszol - s mivel Ő Mindenható Isten, ezért a csendben is tud beszélni hozzánk...


Imádságaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy úgy kérjek, s azt kérjek, amire valóban szükségem van! Ámen
   

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti,
hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.
1Jn 5,14

Az iraki háborúban eleddig (2010. februári adatok) 4379 amerikai katona halt meg, s 31669 sebesült meg, s a több mint nyolc év óta tartó - gyakorlatilag sikertelen - afganisztáni rendfenntartásban pedig 1693 hivatásos katona veszítette életét. A képen imádkozó zsoldoskatonákat látunk, akik bizonnyal szívből könyörögnek - gyaníthatóan, elsősorban a saját életükért, s persze a "misszió" sikeréért is. (Azt most ne feszegessük, kinek az érdekeit szolgálják ezek a katonai missziók...) Egy bizonyos, amit kérnek ezek a katonák az imádságukban, azt őszintén kérik. Őszinte imádság ereje ide vagy oda - az akna mégis robbant, s a gyilkos golyók megtalálták áldozataikat... Most akkor ki a hibás? A JóIsten, mert nem hallgatta meg a hozzá imádkozókat, netalán a katonák, mert nem kérték jól, amit kértek? Nyilvánvaló, hogy a keresztény élet 'csodás' volta nem abban rejlik, hogy a hívő ember életében minden sikerül, s olyan egészséges minden hívő ember az utolsó lehelletéig, mint a makk. Ennek ellenére jónéhányan gondolják, hogy az ember dolga a kérés, az Istené pedig, hogy teljesítse azt. S mivel Isten Isten, ezért a hiba csak az ember oldalán lehet. Nos, aki így gondolkodik, arra szokták mondani: szélsőséges, fundamentalista. (Ezek pedig nem kizárólag keresztény tulajdonságok.)

János, a "szeretett tanítvány" - nagy valószínűséggel e levél írója - imádságra buzdítja olvasóit, mert tudja, hogy legelőször az imádkozásban fáradunk el. Az imádság jósága, áldásos volta soha nem annak függvénye, vajon Isten teljesíti-e a benne foglaltatott kérést vagy sem; az imádságra fordított percek, pillanatok már önmagukban áldást hordoznak. A rendszeresen imádkozó ember ezt tudja, mert számtalanszor megtapasztalta: imádkozni jó. Az őszinte szavak kimondása mindig békét ajándékoz a léleknek, ahogyan a hazugságok kivétel nélkül békétlenséget szítanak.

Életünk folyamán sokmindent kérünk az ÚRIstentől: sikerüljenek vizsgáink, legyen eredményes a munkánk, s jussunk "egyről a kettőre" egzisztenciális küzdelmeinkben. Ezek a "valamik", a múlandóak. Isten azonban ennél sokkal többet akar adni: barátokat és barátnőket, hogy tartalmas és szép ifjúkorunk legyen, s később értő szemmel, s felelősségteljes szívvel keressük a hozzánkillő segítőtársat, majd pedig örmmel építsük családunkat, gyülekezetünket, egyszóval: hordozó közösséget alkossunk. Megtalálni a nemlátható értékeket - igazi barátság, igazi szerelem, valódi békesség stb. - az élet nagy forgatagában: a legnagyobb kihívás. A hívő ember tudja, ezek nemcsak az akarásunktól függenek, Isten kegyelmi ajándékai ezek. S, ha nem keressük az Istent a láthatóakban s a nemláthatóak között egyaránt napról napra, akkor nem adunk lehetőséget magunknak, hogy észrevegyük, mikor nyújtja ki felénk a Gondviselés a kezét...


Prioritások...

URam! Add, hogy mindenkor Téged lássalak elsőnek, s kegyelmedből szolgálhassak Neked! Ámen
  

Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította,   és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!"
Jn 2,15-16

Evangélium, eu-angelion, azaz jó-hír: a mennyországban nincs se recesszió, se infláció, mert Isten országát - ellentétben(!) a mi földi világunkkal - nem a pénz mozgatja, irányítja. Ahol Isten lelke honol, ott az Isten az Isten, s nem a pénz, de ahol elvetik az Élet URát, ott az élettelen (pénz) válik mindenek irányítójává.

A pénz, a vagyon, a hatalom imádata nem mostani találmány, végigkísérte, s kíséri az ember létét kezdetektől a végig. S mivel pénz, vagyon, anyagi javak nélkül igencsak nehéz lenne biztosítani a relatíve kiszámítható létet, ezért a keresztény ember se mentes az anyagvilág hatásaitól. Magyarul: olykor-olykor a keresztény ember is "megkísértetik" az anyag által, s bármekkora nagy hívő is valaki, a kívánást teljességgel senki nem képes kizárni az életéből. Az embernek vágyai, álmai, kívánságai vannak, de a keresztény ember tudja, hogy a mindezek felett ott van az Isten, Aki URa mindezeknek. Azaz: nem az anyagvilág megtagadását kívánja tőlünk a Teremtőnk, hanem "csak" azt, hogy mindig Ő álljon az első helyen - ezt meg mint VilágTeremtő-ÚR-Isten el is várhatja -, s minden Ő utána következzék...

Nos, ezt az alapvető isteni elvárást - amit, ha betartanának az emberek, akkor szép és boldog életük lenne -, az önigazságainak törvényébe beleszédült ember "zsigerből" tagadja. Ahol nem az Isten az első, hanem az isteni igazságot fölülbíráló értelem, ott a lényegtelen nagyon fontossá válik, s a másodlagos pedig vezérelvvé. Így történhetett meg, hogy a korabeli kultuszi élet gazdasági hátterének biztosítása nagyobb hangsúlyt kapott, mint a kultusz központja, vagyis az Isten maga. Nem a tartalom volt a legfontosabb, hanem a forma, s nem a lelki dolgok határozták meg a teendőket, hanem az anyagiak irányították a lelki életet. Ismerős ez a helyzet, hiszen nálunk kicsiny hazánkban is már tapasztalható a külföldi/nyugati módszer, amikor elsődlegesen nem a Szentlélek, hanem az egyháziak menedzselik az Egyházat. Az egyházi közösség azonban nem profitorientált gazdasági társaság, hanem Jézus Krisztust követők hitvalló, misztikus közössége!

Az Egyház nem a kalmárkodás/kupeckodás, hanem az imádság helye! Istent ugyanis nem lehet, s nem is kell kiengesztelni, megelégíteni ajándékokkal/bikák(?) vérével, s az is téves elképzelés, hogy Vele bármiféle "paktumot" lehetne kötni - Isten ugyanis nem ember, hanem Isten... Ettől függetlenül a hívő emberek olykor egyezkednek a JóIstennel, mert "emberből vannak": félelmekkel, fájdalmakkal és hiányokkal megverve. Isten azonban azért Isten, mert a rosszból is jót tud előhozni, s amit mi büntetésnek ítélünk meg, azt Gondviselése által áldássá formálja.