2017. október 30., hétfő

Az érzelmek félrevezetők lehetnek

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Példabeszédek 4:23)

Egy keresztyén író ezt írja: „Évekig az érzelmeim irányították az életemet. Olyan volt, mintha a hullámvasúton utaztam volna; egyik nap nevettem és jól éreztem magam, a következőn meg sírtam és sajnáltam magam. Gyötörtek és irányítottak engem. Érzelmi érettségre volt szükségem, de Isten segítsége kellett ahhoz, hogy elérjem. Nagyon könnyű beleesni abba a csapdába, hogy inkább hiszünk a változékony érzéseinknek, mint annak, amit Isten mond az Ő Igéjében. És állandóan akarati döntést kell hoznunk arra nézve, hogy a dolgokat inkább Isten szerinti módon tegyük, ne pedig a magunk módján. De ha így teszel, felfedezed, hogy az élet sokkal élvezetesebb, ha Isten terve szerint élsz.”

Mint ahogy nem engedsz be mindenkit, aki az ajtódon kopogtat, és nem hagyod, hogy otthon érezze magát, úgy azt se engedd, hogy bármilyen felbukkanó érzelem meghatározhassa a napod irányát vagy megválaszthassa a reakcióidat. A Biblia azt mondja: „Vigyázz arra, mit gondolsz, mert a gondolataid irányítják az életedet!” (Példabeszédek 4:23 NCV); „Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Korinthus 10:5); ha nem áll összhangban Isten Igéjével, akkor ne gondolj rá! Pál azt mondja: „hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7), mert (és ez most lehet, hogy meg fog lepni) nem mindig fogod érezni Isten jelenlétét. A keresztrefeszítés után két tanítvány gyalogolt az emmausi úton, amikor Jézus megjelent, és csatlakozott hozzájuk. De ők nem ismerték fel, hogy ki volt Ő. Nem ismerték fel azt a vezetőt, akit három éven át követtek, mert „más alakban jelent meg” (Márk 16:12). Isten a hit Istene, és ő olyan módon munkálkodik, amit a hit, és nem az érzelmek ismernek fel.

SZABADULJ MEG A TE IZMAELEDTŐL!

„Űzd el a rabszolganőt és a fiát…” (Galata 4:30)
Izmael azért született, mert Ábrahám megpróbáltatta siettetni Isten tervét, és emberi erőfeszítés által akarta beteljesíteni. Te is ezt teszed? Mindannyiunknak megvannak a magunk „Izmaelei”: egy jó ötlet, ami azonban nem Isten ötlete, és csak bonyolítja az életedet. Azt mondod: „De hiszen Isten Izmaelt is szerette!” Igaz, és meg is áldotta (ld. 1Mózes 17:20). Ugyanakkor Isten azt mondta, hogy az Ő tervét csak Izsák által teljesíti be. Amikor le akarod előzni Istent, vagy megpróbálod helyettesíteni az Ő akaratát a te akaratoddal, akkor nem csak magadnak okozol szenvedést, de a szeretteidnek is. Lelki értelemben szólva, amikor Isten azt mondja neked: „Űzd el a rabszolganőt és a fiát”, ezzel azt mondja: „Ideje lerendezni a múltat, és tiszta lappal kezdeni.” Figyelj meg még valamit ebben a történetben: ahogy Izmael és Izsák, néha a te csodád és a te hibád is növekedhet együtt, egy fedél alatt. Előfordulhat, hogy egy területen nagyon rosszul mennek a dolgok, más területen viszont jól. Ma lehet, hogy azt mondja neked Isten: „Meg kell szabadulnod ezektől a dolgoktól, mert én más sorsot terveztem számodra.” Fájdalmas elengedni olyan dolgokat, amiket testünk teremtett, de nincs más választásunk. Íme, az előtted álló lehetőségek: ha az ő kérlelésük irányít, elveszíted azt a nagyszerű dolgot, amit Isten tartogat számodra; vagy mondhatod azt: „Bármennyire is szeretlek, Istent jobban szeretem.” Ha hajlandó vagy arra, hogy lemondj valamiről, amit szeretsz, mert Istent jobban szereted, ezt hívják a „dicsőítés áldozatának” (ld. Zsidók 13:15). Amikor ezt felajánlod Istennek, akkor kerülsz abba a helyzetbe, ahol már fogadni tudod életedre szóló áldásainak teljességét.

TUDD, HOGY MI AZ ÉLETED CÉLJA!

„…akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)

Senki más nem mutathatja meg neked az életed célját, de íme néhány módszer arra, hogyan fedezheted fel te magad. 1) Nézz magadba! Mi indít meg? Mi érdekel? Pál azt mondta: „… kényszerítve vagyok arra, hogy az evangéliumot hirdessem…” (1Korinthus 9:16 NIV). 2) Nézz vissza! Mit tanított neked az élet? A tapasztalatok adják meg nekünk azt a bölcsességet, amire szükségünk van ahhoz, hogy betölthessük rendeltetésünket. Mit mond el a múltad a jövődről? 3) Nézz körül! Isten soha nem hív el egyedül. Mózesnek 70 vénre volt szüksége. Jézus 12 tanítványt választott. Pál beszél azokról, akik vele dolgoztak. A rendeltetés betöltéséhez megfelelő tárakra van szükség az életben. 4) Nézz előre! Helen Keller mondta: „A vakságnál egyedül az rosszabb, ha van látóképességünk, de nincs látásunk”. Mit látsz a hit szemein keresztül? Szent Ágoston mondta: „a hit az, amikor hisszük, amit nem látunk, jutalma pedig az, hogy megláthatjuk, amit hiszünk”. 5) Nézz szét! Milyen források hozzáférhetők számodra? Például: könyvek, CD-k, konferenciák, mentorok? Ha látásod nem nagyobb nálad, akkor nem Istentől van. És minél nagyobb, annál több erőforrásra van szükséged hozzá. 6)Nézz fel! Jeremiás azt írja: „…Saját szívük látomását hirdetik, nem azt, amit at Úr adott” (Jeremiás 23:16). Isten minket „elhatározása szerint” hívott el az Ő céljaira, nem a szükségek szerint, nem azért, mert az ajtó nyitva van, vagy amiatt, hogy az emberek majd értékeljék és jutalmazzák tehetségünket. Látásodnak az Istentől rendelt célt kell betöltenie, semmi mást! Tehát ma mi a feladatod? Fel kell ismerned a célodat? Fel kell élesztened a látásodat? Vagy újra be kell állítanod a fókuszpontot?

Élet - halál...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mindig tiszteljelek, féljelek Téged, hogy őszintén tudjak szeretni! Ámen

   

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
Lk 23,39-40

Vannak olyanok, akik az utolsó pillanatokig "kitartanak"... Ahogy éltek, úgy is halnak. Igaz ez a latorra éppenúgy, mint azokra, akik soha senkinek, "még légynek sem ártottak". Több mint húszéves gyülekezeti munka után, tapasztalatból mondhatom, hogy az egyik embert a nehézségek, a nyomorúságok alázatossá, a másikat pedig (Ki tudja, egyedül az Isten - de még az is lehet, hogy Kálvinnak igaza van a predesztinációval?) érzéketlenné, önzövé teszi.

Az a lator, aki szintúgy sok bosszúságot okozott embertársainak, gyaníthatóan rabolt, talán még embert is ölt, az utolsó pillanatokban mégis előjön benne az "ősi jó", azaz felvillan lelkében, hogy ő tulajdonképpen "Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember." Az istenképű ember pedig méltósággal bír, nem is akármilyennel! Az az ember, aki felismeri magában ezt, az másokban is meglátja Isten teremtettségbéli csodáját - s félni kezdi az Örökkévalót! Nem rettegés ez, hanem tiszteletteljes félelem. (Ahogyan Albert Schweitzer mondta: Ehrfurcht vor dem Leben.) Olyan etikai pozíció ez, amely minden korban és helyzetben kiállja a próbát! Ezért mondhatjuk meggyőződéssel, hogy igazi etika csak Istennel együtt lehetséges. Istent ugyanis nem lehet viszonylagossá tenni, ha mégis megtörténik, akkor az már nem az az Isten, csak istenkép.

Akármilyen véget is rendelt nekünk Isten - szép halált, amikor mindent elrendezve magunk körül egyszercsak nem ébredünk fel reggel vagy kínlódásosat, mely után csak káosz, tüskék, fájdalom és átkos emlék marad -, a vég, az élet után jön az "elszámolás". Hogyan, az nem lényeges. Egy bizonyos: cselekedeteink alapján ítél meg minket Isten, s kapunk felmentést, azt csakis a hitünk alapján remélhetünk. A hit pedig nem az, amit mi annak tartunk (vallásoskodás, templombajárás, aminek semmi látszata az életünkben), hanem amit Isten annak tart: őszinte ráhagyatkozást, s szívbéli elismerését annak, hogy Ő Teremtő Isten, mi pedig teremtmények vagyunk. Nincs alternatív megoldás vagy másfajta pozíció! Egy viszony létezik: a Mindenható Isten és én a véges ember.

Ettől sokan talán elszomorodnak, de a keresztény hit lényege, hogy a Krisztusban/Krisztussal új életben járhatunk. A halál tragédiája így válik életté, melyben kiteljesedhetünk. Végességünk ellenére olykor-olykor megtapasztalhatjuk a Végtelen Isten szeretetét, s ilyenkor megerősödik bennünk: jó ösvényen járunk, amit nekünk rendelt a Teremtőnk...

Istenképűség...

A mai nap imádsága:
Istenem! Irgalmaddal ölelj ál engem, hogy magam is irgalmassá váljak, s szeretni tudjam embertársaimat, s az egész teremtettségedet! Ámen



Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette.
1 Móz 1,27

Vagy kifejlődött? - ahogyan az evolúcionisták hiszik. Sokkal többről ugyanis nem lehet szó "náluk" sem, mivel a fejlődéselméletnek jónéhány bizonytalan pontja van. Annyi bizonyos, hogy nemcsak az Isten-elgondoláshoz kell jókora hit, de ahhoz is, hogy a kövekből egysejtű lesz, majd azokból növények és állatok, sőt a sor végén értelmes ember. Ez olyan hit, mintha valaki abban hinne, hogy az udvarában heverő kavicsok sok millió év múlva (maguktól, külső beavatkozás nélkül!) összeállnak, s mondjuk egy hihetetlenül bonyolult űrrepülő lesz belőlük... A hívő ember azt mondja: a kő (az anyagvilág) évmilliárdokkal később is (Isten, Legmagasabb Intelligencia nélkül!) csak kő marad. Ha ugyanis az anyag általános fizikai, kémiai törvényeiből indulunk ki, akkor azt láthatjuk, az anyag mindig az alacsonyabb, az egyszerűbb, a kiegyensúlyozott állapotra törekszik. Érdekes módon, ennek az igazságát az embervilág egynegyede érti csak meg - gondoljunk csak a Magvető példázatára.

A Biblia első lapjain lévő mondatok, melyeket nem angyalok, hanem hús-vér emberek írtak le - mely gondolatok messze az írásbeliség előtti időből származnak -, arról tesznek bizonyságot, hogy az embert a Legfelső Hatalom hívta életre. "Ráadásul" a maga képmására teremtette az embert, azaz - amennyire lehetséges a cseppnek a tengert visszatükröznie - annyira az Isten is szerette volna önmaga visszatükröződést látni az emberben... Hogy mit tükrözött és tükröz vissza az ember az Isten felé, azt a történelem szomorú tanúságai és mindennapjaink kaotikussága jól példázzák.

Az ún. keresztény világ birtokolja a földi javak majdnem háromnegyedét, a technikai világ kiváltságosai vagyunk: 800 milló autóból 600 millió ebben az ún. fehér-kultúrában berreg, körbevesz minket mobilfónia és internet, szervezett a közigazgatásunk és jólétben élhetünk. S melyik kultúra halódik? Ez, a keresztény! Mindenünk megvan, amivel jót tehetnénk magunknak és másoknak: hihetetlen magasságokba emelhetnénk művészeteket és tudományos ismereteket, a kultúra csodálatos fellegvára lehetnénk... Ehelyett a pusztulás, az öregedés övezetévé váltunk! A keresztény országok a célországok, ide szállítják a kábítószerek nagy részét, itt eszik és isszák magukat halálra az emberek, leginkább itt feslett az általános erkölcs, s ebben a világban a legkisebb a közösségi összetartás.

Mi ez, ha nem torz tükörképe annak, amit az Isten látni akar bennünk? Isten nem erre teremtett minket! Életünkbe Önmaga képét kódolta bele, s mi ezt naponta megtagadjuk... Vajon mit válaszolhat erre az Isten? "Jól van gyermekeim, csináljátok csak így tovább?!" Jézus egyértelműen beszél a számonkérésről, a külső sötétségről, s fogcsikorgatásról. Ha evolúció lenne, akkor egyre nagyobb békességben élnénk, de inkább visszafejlődünk, mint előre... Harmóniára törekvésünkben ezért nem lehet kikerülni a Krisztust, aki megváltásában az egyedüli korrekciós lehetőséget adja nekünk.

Külső és belső rendért.

A mai nap imádsága:
Uram! Kereszted koordinátarendszerét tedd nyilvánvalóvá életemben, hogy megtaláljam helyemet Tebenned, s magam is a békesség követévé válhassak! Ámen.



   

Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene.
1 Kor 14,33

A "bábel" szó zűrzavart jelent. Ismerős a történet vége, mi is történt akkor, amikor egyik ember elfelejti a másikról, hogy ő is ember, s már csak néhány szónak marad meg a jelentése, de azok saját életénél is fontosabbak: szurok, tégla, magasabbra, gyorsabban... A "bábel-szindróma" ma is létező, valóságos probléma, csak néhány szó változott, azok is csak formailag. Mert a pénzhez úgy ragadnak az emberek, mint a szurok, s embertelenségükben olyan kemények, mint a tégla... Önmaga istenítése az embert eleddig még mindig a zűrzavarba vetette. Bábel tornyánál ugyanis az ember el akarta érni az isteni magasságot, mint létének a biztosítékát. Mégis szétszéledtek.

Az ember ma is szeretné bebiztosítani magát, hogy szét ne széledjen. Bábel tornyánál is magasabbra emelkednek azok a jogszabályok, melyek az egységesítést szolgálják... Vajon tényleg az egységes pénz: euró, dollár... globo(?) adja a biztosítékot az emberiség megmaradásra? Aligha. Ha az ember a pénzt isteníti, s az Isten hatalmát kisebbíti azzal, hogy kicseréli az Örök Törvényeket a saját maga alkotta rendre... akkor csúszását a lejtőn semmi nem állíthatja meg...

A megmaradás egyetlen garanciája csakis az alázat. Isten is úgy tudott végérvényesen rendett teremteni az ember által zűrzavarossá tett világban, hogy "belealázta" magát az anyagvilágba, s mint abszurditás, nonszensz, botrányként és megbotránkoztatásul engedte, hogy teremtménye megölje Teremtőjének lényegiségét: a megtestesült Szeretetet... Isten azonban az élet Istene, nem pedig a halálé, mert feltámadásával tökéletesítette a világot és nyilvánvalóvá tette: a megbocsájtás nélkül nincs teljessége az embernek. Világban vagy családban, nemzetben vagy párkapcsolatban a békesség útja csakis a megbocsátáson keresztül gyakorolt, Istentől kapott megtartó rend.
Szent élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan nyomorúságot tapasztalunk ebben a világban, s olykor nem tudunk semmit sem tenni ellene... Ezért kérünk Téged, hallgasd meg imáinkat, s könyörülj ezen a világon, hogy mindannyian Hozzád fordulhassunk és dícsérhessünk Téged gondviselő jóságodért, nemcsak szóval, hanem azokat hitelesítő cselekedetekkel! Ámen.



Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.
1 Kor 3,16-17

Könnyű lenne éppen erre az igére hivatkozva a prédikátornak "elverni a port" az alkoholistákon, a drogosokon, a szenvedélyesen zabálókon, a testi gyönyöröket eszelősen keresőkön... De ettől még nem fényeskedik jobban az evangélium, hiába is sároznánk tovább a világot. Pedig a helyzet elszomorító: Csak Magyarországon a jegyzett alkoholisták száma nyolcszázezer(!), s akkor nem számítottok bele a "rendszeren" kívül ivókat, akik felé a - bár egyre kevésbbé -, de mégis elnézőbb a társadalom. Aki ugyanúgy "tökrészegre" issza magát mint a másik embertársa, de ennek ellenére (még) megvan a család anyagi jóléte, s a házas- vagy élettárs több-kevesebb sikerrel még menedzseli a családot - korrigál és kooperál a környezettel -, akkor az adott közösség jobban tolerálja a gyalázatot... Aki meg segélyosztástól segélyosztásig tengődik, s nemcsak saját magát rántja a pocsájába, de családját is -, nos ott nincs irgalom, az elutasítás egyértelmű.

Pedig nem helyes dolog kettős mércét alkalmazni. Mindegy, hogy száz méterről vagy egy kilométerről ugrunk ki ejtőernyő nélkül - az eredmény gyaníthatóan ugyanaz, s az is mindegy, hogy egy milliméterre vagy 10 méterre a víz alatt fulladunk meg... A bűn bűn marad, az elhajlás mértéke pedig mindig az idő fügvényében mutatkozik meg.

Amióta létezik ember, s civilizáció, azóta osztja meg magát az ember jók és rosszak táborára, pedig az igazság az, hogy az igazak oldalán is vannak hitványak, s az ellenség között is találhatunk gerinces embereket. Attól még nem javul a világ, ha a "rosszakat" kegyetlenül büntetjük, a világ csak akkor javul, ha a "jók" is felismerik, s elfogadják, hogy az ő lelkükben is ott motoszkálnak a gonosz gondolatok. Az ilyen ember, ha rögtön talán nem is látványosan, de szép lassan az irgalom útján kezd el járni. S akin irgalmat gyakorolnak, az "a maga módján" igyekszik jobbá válni, akit viszont pofoznak, az bizonyosan maga is agresszív marad...

Testünk valóban a Szentlélek temploma, s ha arra gondolunk, hogy hányszor szentségtelenítette meg az ember ezt a "szent helyet" a Lélek templomát, akkor beleborzongunk... Másról sem szól a történelem, mint háborúkról, ahol egymást ölik az emberek, ha nem gyorsan és látványosan fegyverrel, akkor gazdasági hatalommal és lassan - az eredmény ugyanaz. Templomot lerombolni nagy bűn, de újjá lehet építeni. Az ember azonban, ha vét az Élet szentsége ellen, azt soha nem tudja már jóvá tenni... Ha tudná, akkor az áldozatok feltámadnának a sírból vagy akiken erőszakot követtek el azok az elkövetők legjobb barátaivá válnának... Ilyen márpedig nincs! És mégis... de ez nem embertől, hanem az Istentől jön, s az Egyház legnagyobb kincse: a Krisztus-titok...

A te bizniszed az Úr biznisze

Az Úr őrzi a hűséget a munkahelyeken: a te üzleted, az Ő üzlete (Pédabeszédek 16:11 MSG alapján)

Isten nem tudja megáldani a tisztességtelenséget. A Biblia állítja: Az Úr megköveteli a tisztességet minden üzletben. (NLT alapján). Ebben benne foglaltatnak a munkabérek, adásvételek és az adók is.

Ha szeretnéd, hogy Isten megáldjon az anyagiak területén, becsületesnek kell lenned. Nem húzhatod le az embereket. A tisztességtelenül szerzett profit mindig bajjal jár. Minden esetben!

Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi nem szerez bántást. (Péld 10:22 Károli)

Beszéljünk róla

* Ismersz olyan személyt, aki nagy pénzt szakított, ami aztán csak bajt szült? Amit vetettél, azt fogod aratni is. Ha tisztességtelen vagy másokkal, az vissza fog hatni rád. Ha ez még nem történt meg, értsd meg végre: az óra ketyeg. Nem csaphatod be Istent és nem léphetsz olajra a pénzzel csak úgy!
* Légy becsületes az anyagiakon: „Az Úrnak áldása, az gazdagít meg”.

Hittel tűzd ki a célodat


"Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok." (Eszt. 4:16)

Az utolsó dolog, amit meg kell tenned ahhoz, hogy Isten terve megvalósuljon az életedben az, hogy hittel kötelezd el magad. Nem elég, ha csak beszélsz az elhívásodról és kitűzöl néhány célt. Azt is el kell döntened, hogy teszel is érte, és azt mondod, "én ezt meg fogom tenni".

Eszter tudta, hogy kockázatos dolog a király elé menni és az életét kockáztatja. Félt, de tisztában volt azzal, hogy ez a helyes, és ezt kell tennie. Azt mondta, "ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok". Ez igazi, hittel vállalt elkötelezettség.

Amíg nem tudod, hogy mi az, amiért hajlandó vagy meghalni, nem is vagy kész arra, hogy élj. Csak létezel.

De amikor megérted, hogy mi Isten szándéka az életedben, amikor tudod, hogy mire hívott el, akkor hajlandó leszel megtenni azt, és minden mást képes leszel feladni.

Tudva, hogy mire hívott el Isten, és ennek megfelelően meghozni egy döntést hitben, nos ez az amikor valójában célt tűzöl ki magad elé. Azt is mondhatnám, hogy csak akkor tudsz elérni valamit, ha konkrét célod van.

Az életben ez egy nagyon fontos elv. Ha nem konkrétan meghatározott célod van, akkor azok csak légies, megvalósulatlan célok maradnak. Nem fogsz fejlődni, és ugyanaz maradsz, aki ma vagy.

Mindennél fontosabb azonban az, hogy hittel tűzz ki magad elé egy célt. Miért? Azért, mert Jézus azt mondta, "Legyen a ti hitetek szerint!" (Mát 9:29)






Hogyan oszd meg életed üzenetét?



„Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, … mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk."

MSG Bible fordítása: "Az életetek a Mester szavait visszhangozza ... Az Istenben való hitetek híre elterjedt. Nem is kell többet mondanunk - ti vagytok az üzenet!"

(1. Thesszalonika 1:8.)



Isten a te életedben is elhelyezett egy üzenetet.

Amikor hívő leszel, egyúttal Isten hírvivőjévé is válsz. Isten rajtad keresztül akar beszélni a világhoz. Pál mondja: „Isten igazságát hirdetjük, mint Isten hírvivői.”

Lehet úgy érzed, hogy nincs semmid, amit megoszthatnál, de csak az Ördög próbál téged csendben tartani. Megtapasztalások tárháza van a kezedben, amit Isten arra akar használni, hogy behozz másokat is az ő családjába.

A Biblia mondja: „És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel.” (1. János 5:10 a)

Egy dolog segíthet a felkészülésben: Írd le életed fő leckéit, amiket megtanultál! Hálásak lehetünk Salamonnak, hogy megtette ezt, mert ez adta nekünk a Példabeszédek és a Prédikátor könyvét, amik tele vannak praktikus tanácsokkal az élethez. Gondolj bele, mennyi szükségtelen frusztrációt kerülhetnénk el, ha tanulnánk egymás életének tanulságaiból.

Itt van néhány kérdés, amivel bemelegítheted a memóriád és neki állhatsz:

Mit tanított nekem Isten a bukások által? (Zsoltárok 51.)
Mit tanított nekem Isten a nélkülözésen keresztül? (Filippi 4:11-13.)
Mit tanított nekem Isten a fájdalmon, bánaton vagy a depresszión keresztül? (2 Korinthus 1: 4-10.)
Mit tanított nekem Isten a várakozáson keresztül? (Zsoltárok 40.)
Mit tanított nekem Isten a betegségen keresztül? (Zsoltárok 119:71.)
Mit tanított nekem Isten a kiábrándultságon keresztül? (1. Mózes 50:20.)
Mit tanultam a családomtól, a gyülekezetemtől, a kapcsolataimból, a házi-csoportomtól, az engem kritizálóktól?