2017. május 12., péntek

Ha megbántanak


„Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon…” (Zsidók 12:15)
Előfordult már, hogy „leégettek”? Nem vagy egyedül, mindannyiunkkal megtörtént. De ahelyett, hogy ez felemésztene, Isten arra szólít, hogy bocsásd meg, és engedd el! Ha tagadod az érzéseidet, de közben ott fortyognak a felszín alatt, engeded, hogy az ördög előnyre tegyen szert veled szemben (2Korinthus 2:10). De ha a Szentírás irányelvei szerint kezeled a fájdalmas helyzetet, akkor jobbá leszel, nem keserűbbé. Ha ma keserűséggel küszködsz, tedd a következő három dolgot!
Először: bocsáss meg! A megbocsátás nem érzéseken alapul. Ne várj addig, míg úgy érzed, már meg tudod tenni, dönts úgy már ma, hogy elengeded a sértést! Ha ezt megteszed, Isten Lelke meg fogja nyugtatni érzéseidet, és segít leküzdeni a megtorlás kényszerét. Jézus azt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7). Mivel neked is mindig szükséged lesz arra, hogy meríthess Isten irgalmából, Ő arra hív, hogy tegyél „betétet a kegyelem bankszámlájára”.
Másodszor: imádkozz érte! Abban a pillanatban, amikor neheztelést érzel, fordulj Istenhez, és ő erőt fog adni ahhoz, hogy szeretettel cselekedj ahelyett, hogy haraggal reagálnál. Ha elkötelezed magad arra, hogy így élj, Ő megígéri, hogy ad neked „…nyugalmat… a veszedelem napján…” (Zsoltárok 94:13 Károli).
Harmadszor: gondolkodj lelki módon! Keress elő minden megbocsátásról szóló igét, amit csak találsz, és elmélkedj felettük! Ne feledd, minden alkalommal, amikor a helyes cselekedet mellett döntesz, meghal egy kicsi a régi énedből, és fejlődik az új. Így készít fel Isten nagyobb áldásokra. De olyan helyzetben kell lenned, hogy fogadhasd őket! Tehát most dönts úgy, hogy bár megbántottak, mégsem leszel keserű!


Komolyan venni Istent

„Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (Apostolok cselekedetei 2:44-46)
Becslések szerint körülbelül félmilliárd hitét gyakorló keresztyén él a földön. Az egyház azonban nem is létezne ma, ha nem lett volna a tanítványok kis csoportja, akik annak idején odaadták életüket Krisztusnak. Az „Istenes dolgok” nem csupán részidős érdeklődés, vagy kényelemtől függő elköteleződés volt a korai keresztyének számára, hanem elsőrendű fontosságú tényező az életükben. Ha komolyan akarod venni Istent, állj meg, és vizsgáld meg, mit vettek komolyan a tanítványok. Komolyan vették a gyülekezetet. „Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (ApCsel 2:44-46) Hadd kérdezzem meg: csak hangulatod függvényében jársz gyülekezetbe? Ha kedved van mész, ha nincs kedved, kihagyod? Idegesít, ha az istentisztelet egy óránál tovább tart, vagy ha a prédikáció tíz perccel hosszabb a szokottnál? Heti egy alkalom a maximumod? Az újszövetségi keresztyének nem így voltak vele! Mi vonzotta őket? A dicsőítő csoport, vagy az énekkar? A menő multimédia-használat vagy az ifjúsági programok? Több idejük volt és kevesebb dolguk, mint nekünk? Nem! Az ő életükben minden nehezebb volt, több ideig tartott és sokkal kényelmetlenebb volt. Mégis, a Jézussal való találkozás teljesen átalakította értékrendjüket, hogy a hívők ezután minden nap találkoztak. Vágytak összegyülekezni az Úr jelenlétében, mert hittek ígéretének: „… ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Máté 18:20). Ha komolyan vesszük Istent, akkor rendszeresen közösségben kell lennünk más keresztyénekkel, ahol megtapasztaljuk Isten jelenlétének különleges megnyilvánulását, együtt hallgatjuk Igéjét, és bátorítjuk egymást (ld. Zsidók 10:25). Neked is szükséged van az Istennel való kapcsolat e rendkívüli dimenziójára, ami csak akkor élhető át, amikor Isten családja összegyűlik.




„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.” (Apostolok cselekedetei 2:44)
Az első keresztyének komolyan vették a közösséget. Nem csupán egy klub vagyunk, ahol a közös érdeklődés köti össze a tagokat. Család vagyunk, mennyei Atyánk családjába születtünk bele, vérrokonok vagyunk – a kereszten kifolyt vér által. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk…” (1Korinthus 12:13). A tanítványok értékesnek tartották kapcsolatukat. A gyülekezet közössége nem csupán éneklést és prédikációhallgatást jelentett. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel 2:44-45). Van bennünk ilyen önzetlen szeretet? Törődünk másokkal annyira, hogy megosszuk mindenünket szükségben lévő testvéreinkkel? Az őskeresztyének közül hányan osztották meg mindenüket? „Mindazok, akik hittek.” Mennyit adtak be a közösbe? „Mindenük közös volt.” Isten Igéje a gyülekezetet a testhez hasonlítja. Tagjai egyenként is léteznek, de tökéletesen működni csak a többiekkel való kapcsolatban tudnak. Karok, kezek, lábak, vállak nem létezhetnek külön-külön, összeköttetésben kell lenniük a testtel, a fejjel, hogy rendeltetésüket betöltsék. A korai egyház hihetetlen üldöztetést élt át, mégis csodálatos dolgokat ért el. Miért? Mert megértették, hogy egymást értékesnek kell tartaniuk és saját érdekeiket fel kell áldozniuk a közösség érdekéért. Elszigetelten, csak saját magukra támaszkodva, csak saját érdekeiket néző egyénekként elpusztultak volna ellenségeik megsemmisítő túlerejével szemben. Magányos hívőként, a gyülekezet nélkül túlélni talán lehet, de gyarapodni, gyümölcsöző életet élni nem. A benned rejlő lehetőségek, melyeket Istentől kaptál, sohasem válnak valósággá, amíg nem kötelezed el magad teljes szívből egy helyi közösség felé, és nem adod bele magad a szolgálatba a szerint a látás szerint, amit Isten annak a gyülekezetnek adott.




„… kitartóan részt vettek… az imádkozásban.” (Apostolok cselekedetei 2:42)
Az első keresztyének komolyan vették az imádságot. Az újszövetségi gyülekezet az imádság méhében fogant. Miután tíz napon át együtt imádkoztak a felső szobában, „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…” (ApCsel 2:4). Mi történt ezután? Elindult egy gyülekezet, ami még kétezer év után is hatással van az egész világra. Imaéletük alábbhagyott, miután a gyülekezet megalakult? Egyáltalán nem! „… kitartóan részt vettek… az imádkozásban” (ApCsel 2:42). Továbbra is imádkozó közösség maradtak. Az első gyülekezet imádságban született, imádságban fürdött és imádságban vált gyümölcsözővé. Azt a bibliai alapelvet hagyták örökül, hogy imádság nélkül semmi fontos és semmi maradandó nem történik. Ma, ha azt szeretnéd, hogy csak páran jöjjenek össze a gyülekezetben, hirdess imaalkalmat! Kérdés: Te mennyit szoktál imádkozni? Miért idegenkedsz az imádkozástól? Talán elhiszed a mítoszt, hogy az imádság nehéz munka? Nem az – ha helyes az értékrended. Kimerít az aggodalom, mert úgy érzed, minden rajtad múlik? Az imádság könnyebbé és gyümölcsözőbbé teszi életedet. A kitartó imádság felemel oda, ahol megtanulhatod, hogyan érhetsz el többet, és közben mély békét és lelki nyugalmat tapasztalsz. Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:28-30). Komolyan kérdem: lehet-e ennél jobb életmód?



„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el…” (Zsidók 10:25)
Komolyan vették Isten Igéjét. „… kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…” (ApCsel 2:42). A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy manapság a bibliaolvasás még kevésbé elterjedt a keresztyének között, mint az imádság. Ahelyett, hogy Isten Igéjével felvértezve indulnánk szembenézni az előttünk álló nap kihívásaival, inkább reggeli tornával vagy egy kapucsínóval helyettesítettük azt. Bibliaolvasásunk a lelkész vasárnapi prédikációjának alapigéjére korlátozódik. Az első keresztyének annyira elkötelezettjei voltak az Igének, hogy idejüket odaszánták, befektették arra, hogy tanulják, tanulmányozzák, megértsék és elsajátítsák az apostoli tanítást. Isten Igéje képessé tette őket arra, hogy meg tudjanak állni az élet kihívásaival szemben, sőt, amikor az üldöztetések miatt menekülniük kellett, mindenhová magukkal vitték az Igét, és új gyülekezeteket plántáltak szerte a világon (ld. ApCsel 8:4). Te növekszel annyira Isten Igéjének ismeretében, hogy az megerősítsen a nehéz időkre és felkészítsen arra, hogy krisztusi hatást gyakorolj világodra? Az első keresztyének Isten dicsőítését is komolyan vették: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lukács 24:53). Sokunk számára a „dicsőítés” szó csupán a vasárnapi istentisztelet zenei részét jelenti (amin csupán részt veszünk), nem pedig azt az önkéntes cselekedetet, amikor szívünket odaszánjuk Isten magasztalására, imádatára. Csupán szemlélőként ott lenni a vasárnapi istentiszteleten még nem jelenti Isten dicsőítését. Az újszövetségi hívők megértették Dávid útmutatását: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!” (Zsoltárok 100:4). Szeretnéd komolyan venni a dicsőítést? Lépj be Isten jelenlétébe úgy, hogy csakis az ő jóságára összpontosítasz, és teljes szívből kifejezed neki hódolatodat!
Átváltás egy új hangsávra


„Engedd Istent, hogy egy új emberré változtasson téged a gondolkodásmódod megváltoztatásával.” (Róma 12,2a NLT fordítás)

Valójában az emberek semmit sem felejtenek. Valahol elrejtve az elmédben ott van az évfordulótok dátuma, a SuperBowl meccs eredménye, amit 10 éves korodban láttál, és az a nap, amikor a gyerekednek kihullt az első foga.

Talán nem emlékszel mindezekre, de az emlékek mind ott vannak.

Az a jó hír, hogy az agyad mindent elraktároz. A rossz hír pedig az, hogy az agyad mindent elraktároz. Az agyad nem tud különbséget tenni a képzeletbeli dolgok és a valóság között, a hazugságok és az igazság között.

Mindenféle szemetet elraktároztál már az agyadban. És nagyon sokszor éppen erre a szemétre alapozva hozol döntéseket.

Gyerekként kérdés nélkül mindent elhittél, amit a felnőttek mondtak, mert ők felnőttek voltak és tekintéllyel bíró személyek. Mint például:

Rendezetlen vagy.

Te soha nem leszel jó matekból.

Mindig küzdeni fogsz a súlyoddal.

Valóban senki se szeret téged igazán.

Túl félénk és szégyenlős vagy.

Nem igazán tudsz sokat kínálni.

Soha nem leszel olyan jó, mint a testvéred.

Szégyenlem magam miattad!

Mindezek hazugságok voltak akkor is és most is. De mégis elhitted őket.

Ki kell cserélned a fejedben játszódó kazettát. A hazugságokkal teli kazettát át kell cserélned Isten szavának az igazságaira. El kell raktároznod az Isten szavának igazságait a szívedben.

„Engedd Istent, hogy egy új emberré változtasson téged a gondolkodásmódod megváltoztatásával.” (Róma 12,2a NLT fordítás) Hogyan tudod megváltoztatni a gondolkodásodat? Csakis úgy, ha az igazság kazettáját kezded el hallgatni.

Kérd Istent, hogy gyógyítsa meg az emlékeidet. Mond el Istennek, hogy „Uram, szükségem van, hogy Te gyógyítsd meg bennem az elutasítás, a bűn, a harag, a bűntudat, és a sértések emlékeit. Mindezek fájnak. Kérlek, gyógyíts meg!”

Töltsd meg a gondolataidat Isten szavával. Minél több igazság van az elmédben, annál több hazugság törlődik ki onnan. Ez a helyettesítés elve. Ahelyett, hogy minden idődet a televízió előtt vagy zenehallgatással pazarolnád, töltsd meg az elmédet Isten szavával.

A pszichológia évekig azt tanította, hogy az önbecsülésünk aszerint alakul, ahogy a számunkra legfontosabb ember gondolkodik rólunk.

Tedd Jézust életed legfontosabb emberévé és az mindent megváltoztat. Isten Igéje azt mondja rólad, hogy szerethető vagy (János 3,16), képes (2Péter 1,3), értékes (Lukács 12,6), minden bűnöd megbocsátható (Zsolt 103,12) és használható vagy a szolgálatra (Efézus 4,12).

Engedd, hogy életed ezen az új hangsávon játszódjon és minden megváltozik!

Beszéljünk róla:

* Melyek azok a múltbeli kazetták, amelyeket hajlamos vagy újra és újra lejátszani az elmédben?
* Mit mond Isten Igéje ezekről az újra és újra lejátszott hazugságokról?


Gyermeknevelés: soha nem késő a vezetést elkezdeni


"…én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal." (János 17:19)

Jézus tudta, hogy nem lesz a tanítványokkal örökké. Tudta az Utolsó Vacsorán, hogy a kereszten fogják feszíteni pár órán belül. Ezt imádkozta: "Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által…" (János 17:11)

Nem leszel örökké a gyermekeid mellett. A gyermeknevelés egy időszak. Nem fog örökké tartani, de soha nem késő elkezdenia nevelést.

Lehet, hogy már nagyszülő vagy, lehetsz lelki vezető az unokáidnak.

Viszhangozhatod Jézus imádságát, így mondva: "Istenem, mielőtt elhagyom ezt a földet, segíts, hogy tudomására hozzam gyermekeimnek, unokáimnak az Isteni igazságot. Mielőtt őket hátrahagyom, hogy veled találkozzam, vezess, hogy jó gondnoka legyek azoknak akiket rám bíztál. Így a te kezedbe tudom helyezni őket, tudva, hogy te mindig vigyáztál és vigyázni fogsz rájuk."

Beszéljetek róla --

Mit látnak a gyermekeid, mihez kötődsz?
Mihez kötődni szeretnéd, hogy lássanak?


Hogyan felejthetne el téged Isten?

"(Jézus) felnézett Zákeusra és nevén nevezte: "Zákeus!"" (Lukács 19,5a LB ford.)

Zákeust egész életében gúnyolták és elutasították először is a megjelenése, másodszor a bűnös életvitele miatt. Jézus nem csupán ránézett, hanem ki is fejezte, hogy ismeri őt azáltal, hogy megszólította. Képzeld el, hogy sokkolhatta ez a hír Zákeust! Honnan tudhatta Jézus a nevét?

Isten nem csak azt tudja, hol vagy, hanem azt is tudja, ki vagy te. Tisztában van azzal, min mész keresztül, miért kell ezt átélned és hogy hogyan érzed magad. Jobban ismer téged, mint te önmagad. Személyesen törődik veled.

Zákeus neve azt jelenti: "a Tiszta". Valószínűleg ez az utolsó dolog, amire gondoltál volna egy korrupt kormányzati tisztségviselővel kapcsolatban. Minden volt, csak épp tiszta nem. És mégis, Jézus a nevén nevezte Zákeust: "Hahó, Tiszta, ma este meglátogatlak." Jézus azt erősítette meg a szavaival, amit ő Zákeusban látott, nem azt, ami valójában volt.

Talán azért félsz attól, hogy közel kerülj Jézushoz, mert azt hiszed, hogy leszid amiatt, amit rosszul tettél. De Jézus inkább meg akar téged erősíteni. Tudatni akarja veled, mennyire szeret.

"Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be..." (Ézs 49, 15-16a NLT ford.)

Amikor Jézus meghalt a kereszten, kitárta a kezét és a katonák átszögezték azokat, a te neved volt azokba beleírva. Amikor a mennybe érsz, senki máson nem lesznek sebek, csak Jézuson. Az örökkévalóságig fogja viselni azokat, hogy emlékeztessen, mennyire szeret és hogy ezáltal azt üzenje: "Szerinted képes lennék elfelejtkezni rólad? Lehetetlen! Nézd, ezek a sebek mutatják, milyen sokat jelentesz számomra."

Beszéljetek róla:

- Milyen érzést kelt benned az a gondolat, hogy Isten jobban ismer téged, mint te magad?

- Melyek azok az ajándékok, amiket mások már felfedeztek benned, de te nem ismered el azokat?

- Mi az a múltbeli vagy éppen aktuális küzdelmeiddel kapcsolatban, ami miatt megkérdőjelezed Isten irántad érzett szeretetét?

Villámhír: Isten irányítja az időt, a naptárak a döbbenetet fejezik ki


"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk,mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." 2Kor 4, 17-18


Lehet, hogy meglepetésszerűen hat naptárainknak, okos telefonjainknak és ébresztő óráinknak, de Isten az, aki az időt irányítja. A legtöbb, amit ezek az eszközök tenni tudnak, hogy mérik az idő múlását.

Isten teremtette az időt és felhasználja, hogy irányítson és vezessen minket a prioritások felállításában. Hajlamosok vagyunk a mában és a jövő hét terminusaiban gondolkodni, de Isten azt szeretné, ha szemeinket az örökkévalóságra szegeznénk. Ezért tanítja azt Rick pásztor nekünk, hogy tíz évvel előre nézzünk - ennek az évtizednek a végére. Hol szeretne Isten látni minket akkor? Melyek kell legyenek a prioritásaink, ha mi is oda szeretnénk eljutni, ahol Isten szeretne látni?

Miért van szükségünk arra, hogy ennyire előre tervezzünk? A mi időnknek egyszer csak vége lesz. Ez csak egy időszakos eszköz, amit Isten felhasznál, hogy bevigyen az örökkévalóságba. Mi van akkor, ha csak tíz éve van hátra az életedből? Hogyan alakítanád másképp az időbeosztásod? Mi akadályoz abban, hogy már most úgy alakítsd?

Miért van szükségünk arra, hogy ennyire előre tervezzünk? Az idő gyorsabban száll, mint gondolnánk. Tudom, te is tudnál mesélni, de amikor az idősebbik fiam 9 éves volt, azt gondoltam:" Wow, fele úton járunk a 18 felé. Hová repült az idő? " Aztán, pillanatok alatt 16 lett a a fiam. Mit tennél a hátramaradt idővel, amit Isten adott neked a gyerekeiddel? Melyek lennének a prioritásaid?

Emlékezz a következőkre:

"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsid 13,8). Az idő nem tudja csökkenteni Krisztus irántad való szeretetét vagy az erejét amivel életeden dolgozik. Ő ott van a múltadban, Ő jelen van most, és Ő ott van a jövődben. Jézussal munkálkodva soha nem késő, hogy újra elkezd.

"Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel."(Zsolt 90,4). Isten azon munkálkodik, hogy bevigyen az örökkévalóságba, nem csak azon, hogy átvigyen a jövő heten. Dicsérd Isten kegyelméért és azért az erős szeretetéért amivel azt akarja, hogy vele töltsd az egész örökkévalóságot.
Bölcsességért...




A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, hogy tanulhassak Tőled és teremtett világodból! Ámen

Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged, de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged! Adj a bölcsnek és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazt, és ő gyarapítja tudását!
Példabeszédek 9,8-9

"Hallgatni arany!" - Az ismerős mondás igazságát bizonyára nemegyszer megtapasztaltuk, amikor kritikánkat, első benyomásainkra alapozott véleményünket szóvá tettük... Egy-egy igazság kimondásával nemcsak barátot, de ellenségeket is szerezhet magának az ember. Pál apostol - mint jó rabbi - megtanulta Gamáliel iskolájában, hogy zsidónak zsidóként kell érvelni, görögnek pedig, a görög kultúra szabályai szerint. (A zsidók sikerének egyébként egyik "titka", a multikulturális létformájuk.) Sokan ezt az "identitás-flexibilitást" másképp értékelik, de ez külön értekézés tárgyát képezhetné.)

Egy biztos: vannak helyzetek, amikor a kritika - mégha olyannyira is építő lenne - jobb, ha nem hangzik el, mert nem talál értő fülekre, sőt az ellenkező hatást váltja ki. Vannak embertársaink, akik a sajátos véleményt támadásnak értékelik, a tények közlését pedig előítéletnek. Ilyenkor jobb, ha nem szólunk semmit, mert az a bölcsebb. Bölcs a bölcset intheti, hiszen mindketten tudják, hogy ezáltan a célhoz jutnak közelebb, de a csúfolódó "tudatlant" mindez csak agresszívabbá teszi. A primitívség, az agresszió, a destrukció édestestvérei egymásnak, mondhatni egy tőről fakadnak. Az ilyen emberek élete nem a szeretet Istenébe gyökeredzik, hanem az öntörvényűség Baáljában.

Nagy kiváltság, ha olyan emberek vesznek körül minket, akiktől tanulhatunk. Szeretetet és türelmet, jóságot és figyelmet, önfeláldozást és buzgólkodást a szépért és jóért. Ők azok, akikre azt mondjuk, a "mi lélek-csoportunk". Velük jó együtt lenni, velük mindig van miről beszélgetni, legyen bármi a téma is, világot érintő nagypolitikai, személyes intimet taglaló őszinte istenes. Ha továbbmegyünk, akkor érezzük, általuk gyarapodtunk. Talán rájuk gondolva mondja Pál: "Tegyetek jót mindenkivel, kiváltképpen azokkal, akik testvéreitek a hitben." Ezeket az embereket nem mi választottuk, hanem Isten küldte őket hozzánk. Felfedezni bennük a küldötteket, legyenek bármilyen korúak és neműek vagy vallásúak... a távlatos, a bölcs látás része.




Hálaadás...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm Neked létemet, add hogy hálával élhessek! Ámen

    

Egyedül te ismered minden embernek a szívét!
1 Kir 8,39b

Mai elmélkedésünk alapgondolata a bibliai Salamon király templomszentelési imádságából való. Ékes bizonyíték lehet ez számunkra, hogy a régi korokban is tudták - lehet, hogy sokkal inkább tisztában voltak vele -, az emberi lélek igen bonyolult, azt érteni egyedül csak az Isten képes.

Manapság nagy divatja van az önismereti kurzusoknak. Nem csoda, hiszen évtizedek teltek el az ún. "keleti blokkban" (volt szocialista országok) úgy, hogy az ember természetéből fakadó vallásosságot maradiságnak hitték, s azzal számoltak, hogy a klerikofasisztákkal (ezek voltak a papok) együtt idővel kipusztul ez a civilizáció hajnalától árnyékként húzódó babonaság. Az ok egyszerű: "Isten nincs!" - vélték a vad-materialisták. Aztán az elmúlt húsz esztendő kelet-európai rablókapitalizmusában (is!) az anyag-hívők/mammon-imádók prominensei zseniális reklámjaikkal beleidomítottak minket a fogyasztás sehova sem vezető kábulatába, s mire felocsúdtunk, a konzumtársadalom zsákutcájában találtuk magunkat. Épp ideje, hogy megismerjük tehát magunkat, s magunkon keresztül az Embert, a világot, nemkülönben a JóIstent is - egy kicsit.

Az önismeret megszerzése nem egyszerű feladat, hiszen leghatásosabban önmagunkat vagyunk képesek becsapni. Másképpen akarjuk látni a valóságot, elnyomjuk érzéseinket, hárítunk, s el akarjuk hinni, hogy ami van, az végül is úgy ahogyan van jó, még ha rossz is, mert nincs jobb... Az önmagunk megismerése nemcsak nehéz, fáradságos, de egyedül nem is vagyunk képesek arra, hogy "meglássuk önmagunkat". Kell hozzá a közösség, azaz rajtunk kívül legalább egy ember! Aki közösség nélkül próbálja járni az önismeret útját, az könnyen eltévedhet az önigazolások sehová sem vezető mellékútjain.

Isten igéje újra és újra ráébreszt minket arra, hogy végesek vagyunk és gyarlók. Ez azonban mégsem csap át önmarcangolásba vagy önsajnálatba, hanem megismerve önmagunk határait életünk mederben folyhat tova, s nem parttalanul árad ide-oda. A cél ugyanis az, hogy elérjük a tengert, vagyis az Istent magát. Létünk eggyé váljon Vele, ahogyan a tengervíz magába zárja a folyó minden egyes cseppjét... Szívünk minden egyes dobbanásában benne van az isteni vonzás titka, s ha ezt megérezzük, akkor bölcsülve éljük napjainkat, s szép lassan, szinte észrevétlenül, igazságkereső perlekedésünk önmagunkkal, világgal és az ÚRIstennel egyszer csak hálaadássá változik...




Imádságaink..


A mai nap imádsága:

Uram! Nehezen formálom a szót, ha Veled beszélgetek, de tudom, hogy Te akkor is értesz engem, amikor én nem értem magamat sem. Istenem, tedd áldásossá csendes perceimet, hogy békességed és szereteted eszközévé válhassak ott, ahová állítottál! Ámen


Egyszer így szólt hozzá egyik tanítványa: "Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait." Ő pedig ezt mondta nekik: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod..."
Lk 11,1b-2

Miatyánk... talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a leggyakrabban elmondott keresztény imádság ez. De kijelenthetjük azt is, hogy a legtömörebb, a legszebb és legőszintébb imaszövegünkről van szó, melyet magától Jézus Urunktól tanultunk. Érdemes megjegyezni, van egynéhány keresztény (kis)közösség, ahol nem hajlandóak az ÚRtól tanult imádságot mondani - hitbéli okokból. (Itt persze fel lehetne tenni a kérdést, hogy az ő élményhajhász hitéletüknek mi köze van a jézusi kereszténységhez?... de ne ítélkezzünk!) Mindenesetre, aki nem imádkozza a Miatyánkot, az az Élet imádságát veti el!

A Miatyánk közös ima. A kisközösségben (apostoli nagyságrendű: 10-12 ember) elmondott kötetlen ima léleképítő, ápolja-erősíti a hittestvéri kapcsolatokat, de nem gyülekezeti imádság. A Miatyánk azonban az, egyértelműen nagyközösségi imádság.
Bizonyára tapasztaltuk már, hogy sok ember milyen körülményes emberi kapcsolatait illetően. Nincs meg az érzéke, a készsége, a kommunikációs 'kultúrája' hogy tudná: hol a határ a 'privát' és 'publikus' között... Ugyanígy az imádságok stílusában és tartalmában is vannak fokozatok, határok. Amit imádkozom a barátommal, a barátnőmmel, a házastársammal, az egészen más 'kommunikációs szintet' képvisel, mint amit a vasárnapi gyülekezetben mondok el. Helyénvaló tehát, hogy imádság és imádság között különbséget tegyünk! Ha nem tesszük, akkor elvetjük Jézus Miatyánk-tanítását, mert egyenlőségjelet teszünk a Jézus-ajánlotta közösségi-helyes, s magunk-elképzelte kívánatos-magán közé.

Az imádság a lélek levegővétele. Misztikus, istenteremtette alkalom arra, hogy Istent megérezzük. Azt, hogy ki hogyan veszi a levegőt, az mindenki magánügye, ahogyan az is, hogy ki hogyan imádkozik. Másképpen imádkozik a zsidó és a muzulmán, másképpen a keresztény és a buddhista, s megint másképpen a hindu, s egészen másképpen az ateista, amikor időnként ő is beleesik a hit kísértésébe... Törekvésünk, hogy az Isten közelében legyünk - túlmutat a kegyesség gyakorlati hasznán, mert azt is jelzi, hogy múlandó létünkben ott csírázik az elmúlhatatlanba hívogató/noszogató vágy.

Teremtő Istenünk tökéletesnek/kereknek alkotta meg ezt a világot, hiszen benne van jó és a rossz, a fény és az árnyék, elmúlás és az örökkévalóság is. Értékét a fölülrőljövő isteni egésznek, a töredékes emberi létünk adja, éppen ezért nagyon fontos, hogy naponta, akár többször is kommunikáljunk (communio=egység) az Istennel, azaz imádságos lelkülettel törekedjünk a Szeretet-Egységre, Benne, Általa és Vele...




Isten törvénye...


Imádkozzunk!
URam! Add, hogy tiszteljük az életet, s minden tőlünk telhetőt megtegyünk védelméért! Ámen



Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.
Rm 1,18

A Szentírás alapgondolata, hogy Isten a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Ősi, elemi erővel fel-feltörő gondolata ez az embernek, mert nem lehet az, hogy a gonoszok jól élnek, s sanyargatják szegényeket - a mindig aktuális világ -, s aztán pedig meghalnak, s minden folytatódik tovább! Hol van akkor itt az igazság?

Az igazság az, hogy az Isten törvényét nem írhatja felül az emberi akarat: s amíg a világ világ marad - vagyis az ember alapjaiban nem változik meg benne -, eladdig érvényesülni fog a "szemet-szemért, fogat fogért elv! Jézus URunk arra tanít, hogy "aki kardot ránt, kard által vész el", magyarul: az erőszak mindig erőszakot szül... S ahogy az lenni szokott a történelemben, a büntetést többnyire nem azok hordozzák el, akik megérdemelnék, hanem érvényesül a régiek megfigyelése: "az apák ették az egrest, s a fiak foga vásott bele". A háború vérengzéseinek fájdalmát nem a csatatéren elhullottak hordozzák, hanem a túlélő generáció... Így aztán nem csoda, hogy egy adott társadalmi nyomorúságért, az elődöket okolják, s persze joggal!

Felvenni a kölcsönt, hogy majd az utódok kifizetik - féreg jellemre vall. Meglopni a jövőt, az eljövendő generációkat a tiszta víz, s levegő ajándékától, nukleáris sugárzással beszennyezni a földet százezer-évekre előre... nem súlyos gondatlanság, hanem ISTENTELENSÉG! Azok a hitványok, akik mindezt megtették, s megteszik csak látszólag "ússzák meg", a következményeket az ő utódaik is kénytelenek lesznek majd elhordozni, s közösen, a legdrágábbal kell majd fizetniük: saját életükkel...

Ez az Isten törvénye tehát az emberek minden gonoszsága ellen. Ha az ember vét az ISTEN RENDJE ellen, akkor nem Istent bosszantja, hanem saját magát lökdösi a szakadék felé! Isten akkor is Isten marad, ha Földünkön, ezen a csodálatos bolygón minden élet megszűnik...

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy "sebaj", majd az örökélet mindenre megoldást ad. Az ilyen csőlátású, s emberi módon gondolkodó vallásosak csak azt felejtik el, hogy az ember feladatul azt kapta Teremtőjétől, hogy őrizze, s vigyázza a teremtettséget... s ha nem teszi, akkor éppen emiatt - Isten kegyelme nagy, de igazsága is(!) - zárja ki magát a "jutalomból". Feltartóztatni tehát Isten igazságát ugyan lehet -, de nem érdemes!



Szeretet...

A mai nap imádsága:

Uram! Akaratodat értesd meg velem, hogy kegyelmedből élve szerethessek! Ámen



   

...titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben
egymás iránt és mindenki iránt...
1 Thessz 3,12

A növekedést mindig az ÚRIsten adja: alázatban, kitartásban, s persze szeretetben is. A szeretet olyan mint a levegő: nem látható, csak a hatása érzékelhető. Ha szeretet "van", akkor minden különösebb gond nélkül és szépen történnek dolgaink, ha nincs... akkor fuldoklunk, mert betemetnek minket a váratlan kihívások, a hétköznapi feladatok, s az újra és újra - persze csak utólagosan felismert - bántó mulasztásaink. A szeretet, ahogyan a levegő - körbefog, mindenhová eljut, mindenhol jelen tud lenni, táplál, életet... A szeretet nélkül semmik vagyunk, szeretet által válhatunk igazán "valakikké".

A szeretet megvallása a tett. A szavak mindaddig üresen csengenek, amíg nincs hitelesítő magatartás mögöttük, éppen ezért nagyon fontos a krisztuskövető ember számára, hogy cselekedeteivel érvényt szerezzen szavainak. A keresztény embernek nem kell felvállalnia a világ összes gondját-baját - nem is az a hivatása, hogy folyamatosan eltakrítsa a bűn bűzlő piszkát -, de jelként részt kell vállalnia a terhek hordozásában. Sok ember számára éppen azért nem szimpatikus a keresztény életideál, mert a hitvalló életet szimpla balgaságnak tekintik. Nos, aki hagyja magát kihasználni, az elsősorban "balek" s nem keresztény. Fontos tudatosítani: a Mestert követő életet, mindig a szolgáló erő az önfeláldozó szeretet és a hit józansága kíséri.

Szeretni elsősorban azokat kell, akik a közelünkben vannak. A másik embert pedig csak akkor tudjuk szeretni, ha a méltóságát nézzük, s nem az állapotát. Csak akkor tudjuk egymást szeretni, ha magunkat is szeretjük... Elfogadni önmagunkat (megbékélni önmagunkkkal, sorsunkkal) Isten nélkül gyakorlatilag lehetetlen. Elképzelhető, hogy lehetséges, de jómagam az elmúlt lassan fél évszázadban még nem találkoztam olyan emberrel, aki Isten nélkül megtalálta volna lelkének békéjét.

Amikor beleszületünk ebbe a világba, semmit nem hozunk magunkkal, mégsincs nagyobb gazdagság, mint az, ha ember születik a világra. Ha pedig kimegyünk belőle, mert eljött az óránk, akkor sem viszünk ki belőle semmit, bármilyen nagy is volt a gazdagságunk. Gazdag embernek valójában azt mondhatjuk, aki másokat gazdagított, azaz megsosztatta a saját vagyonát másokkal.

Legfőbb vagyonunk a véges idő, a találkozások lehetősége, s természetesen szavaink, melyeket Istentől kaptunk, hogy a magyunk kicsiny, de annál fontosabb világában teremtsünk velük, amikor megfelelő időben, s helyen megszólalunk, s hiteles szavainkkal bizonyságot teszünk a Gondviselő Istenről...