Életvezetés...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megtaláljanak Téged mindazok, akik életüknek tartalmat, célt kívánnak és keresnek! Ámen
Ha
a halottak nem támadnak fel, akkor "együnk és igyunk, mert holnap úgyis
meghalunk". Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz
társaság!" Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek
nem ismerik az Istent:
1 Kor 15,32b-34a
Party-generáció...
csak így emlegetik jobb sorsra érdemes fiataljainkat, akiket
beszorítottak a fogyasztói társadalom könnyű önmegvalósítást ígérő
bulizós zsákutcájába. Közhelyes igazság, mégsem lehet elégszer
hangsúlyozni, hogy a nyugati/jóléti világ - s ide tartozunk jórészt mi
is - fiataljai tévelyegnek. Aki nem látja vagy nem akarja látni az
okokat, az elintézi az "ügyet" egy sóhajtással: "Ezek a mai fiatalok!",
de aki egy kicsit is megnézi szociológiai hátteret - jó okkal
elszörnyülködhet! Elsősorban nem is azon, hogy hova jutottak (értsd:
süllyedtek) ivászatban, drogfogyasztásban és iskolai teljesítményben,
sokkal inkább azon: hogyan engedhette meg az előttük járó generáció,
hogy ide jussanak?
Miért
volt - vagy talán még most is(?) -, ennyire rövidlátó a magas-vezetés,
hogy saját jövőjüket áldozták/áldozzák fel kényelmes jelenükért, amikor
félretéve a klasszikus értékeket: munka, család, tisztesség (és persze
nem utolsó sorban a hit dolgai!) nem gondoltak/gondolnak arra, hogy
egyszer ők is megöregszenek. Nos, nem számoltak azzal, hogy a fiatalság
múlandó, s lendület idővel csökken? Nem látták be, hogy egy közösséget
nem lehet mindig csak terhelni a társadalmat, s élvezni a köz javait, de
időnként bele is kellene tenni, vissza is kellene adni valami emlőt,
megtartót, értéknövelőt? Ettől még az "árat" mindenért(!) valakinek
egyszer meg kell fizetni...
Amióta
világ, a világ, még nem volt ilyen, hogy ennyire ne törődtek volna a
"világ sorsával", a holnappal. Természetesen voltak időszakok, amikor a
feslettség, az erkölcstelenség eladdig megszokott közösségi határokat
szakított át - gondolhatunk a huszadik század elejének kaszinó-életű
gazdagjaira -, de az ő élvezetfaló, hedonista életfelfogásuk még mindig
nem volt tömeges méretű, mint manapság. (Azt már csak zárójelben, de
azért említsük meg, hogy a sok-sok hiábavalóság, a sok-sok élvezni-való a
világban, mind energiát igényel, amit valahonnan elő kell teremteni!
Katonai-, gazdasági-, pénzügyi hatalommal vagy valami mással, az
teljesen mindegy - az igazságtalan eszközök palettája elég színes -, s
az erőszak mindig erőszakot szül...
Az
apostol arra inti a korinthusi gyülekezetet - Jézus követőinek első
zsengéjét -, hogy ne tévelyegjenek, legyenek józanok. Józanság - mivel
az ÚRIsten észt is adott(!) - nélkül nincs Jézus-követés, legfeljebb
rajongó Jézus-imádás. Az imádat fontos, hiszen ezáltal is épül, erősödik
a lélek, de Jézus mindenek előtt nem az tanította, hogyan kell Őt
imádni, hanem azt, hogyan kell imádni Istent, s hogyan kell(ene)
szeretni a felebarátot... Aki ezt nem látja be, nem gondolja át, az csak
hiszi, de valójában nem ismeri az Istent.
Házasság...
A mai nap imádsága:
Uram!
Köszönöm hogy küldtél mellém segítőtársat, s megajándékoztad
kapcsolatunkat. Uram, áraszd ki kegyelmedet mindazokra, akik keresik
önmaguk hiányzó részét, hogy közös életükkel Téged szolgálhassanak! Ámen
Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt,
és a házasélet legyen tiszta!
Zsid 13,4a
Tanév
végére értünk, kezdődik a vakáció... Általában ilyenkor tartják az
érettségi-, osztály-, évfolyamtalálkozókat, megemlékezvén egy-egy
életszakasz egykori lezárásáról. A közösen átélt élmények
újrafelidézésének is az időszaka ez. Jó találkozni, hiszen az élet
legnagyobb ajándékai a találkozások.
Barátnőnk említi, hogy
érettségi találkozóra készül, s addig, amíg résztvesz a találkozón,
addig "leadná" a férjét nálunk... "Hát a párod nem kísér el?" -
kérdezem. "Nem, nem! Nálunk ez megegyezés... ciki lenne a többieknek. A
26 fős osztályunkból ugyanis már csak ketten nem váltunk el, de
nemsokára egyedül maradok... Volt osztálytársnőm nemrég azt mondta a
telefonban: »Tudod, húsz év után be kell látnunk, hogy ez így nem megy
tovább! Szóval válunk...«".
Tipikus, kor-szerű jelenség, s újabb
két emberrel gyarapodik a magyarhoni kényszer-szinglik tábora. S
tényleg, miért van, hogy a házasságok - amik azért még ma is többnyire
szerelemből, s jószándékkal köttetnek - végül is erre a sorsra jutnak?
Tettenérhető-e, hol hibázzák el? Esetleg a nemlátható aprócska részletek
vezetnek el az elhidegüléshez, s egyszercsak azzal szembesülnek a
felek, hogy betelt a pohár?
Egy bizonyos: Jobban meg kellene
becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó
házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte
mellénk a "hozzánkillő segítőtársat". Beleálmodni a hétköznapok
forgatagába a minket létrehívó Istent - ahogyan az apostol mondja -
kegyelem kegyelemre... Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a
házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy,
ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi,
őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten
gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a
földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s az
örökkévalósághoz vezető útnak egyik különösen is lélekformáló szép
állomása a házasság...
Jó szívért, nemes lelkületért ...
A mai nap imádsága:
Uram!
Te látod, mennyire szűkén vagyok az időnek... Későn fekszem, s korán
kelek, mégsem tudom úgy élni életemet, hogy mindenere elegendő időm
legyen. Kérlek Téged, segítsd meg mindennapjaimat, hogy küzdelmeimben
meglássam; nemcsak földi céljaim élérést munkálom, hanem mennyei
akaratodat is meg kívánom élni, embervoltom kiteljesülésére! Ámen
Amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.
Mt 6,3
Ha
az adakozás szót halljuk, szinte mindannyian pénzbeli juttatásra
gondolunk - a rászoruló javára -, pedig nem feltétlenül erről van szó.
Ugyanakkor Jézus fenti, hegyibeszédbéli kijelentését is akkor idézik -
megintcsak hibásan -, amikor valami nagy "fejetlenséget" minősítenek:
"Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb". De miről is van szó?
Mindenekelőtt a következőkről: Ahogyan a bal kéz reflexszerűen,
gondolkodás nélkül, segíti a jobbot, ugyanígy átgondolás nélkül,
zsigerekből fakadóan kell(ene) gyakorolni az adakozás nemes aktusát.
Miért
fontos az alamizsna adása? Sokan azt gondolják, a társadalmi
egyenlőtlenség csökkentése végett. Mások a szociális biztonságra
gondolnak, hiszen régi felismerés, ha gondoskodunk a saját
szegényeinkről, akkor ezzel az egész közösség jólétét biztosítjuk - pl.
nincs "megélhetési lopás", nem keletkezik (akkora) kár a szociálisan
intakt oldalon. Vannak olyanok is, akik az adakozás lélek-javító
vetületét hangsúlyozzák, mert ha irgalmat gyakorlok az embertársammal,
akkor az aznapi jócselekedetem kellemes érzést kelt bennem. A régiek az
alamizsnálkodásban egyfajta szociális segélyt láttak, lehetőséget arra,
hogy aki önhibáján kívül lecsúszott, a társadalom perifériájára került,
az valahogyan visszataláljon a "normál" hétköznapi közösségbe. Ma ezt
integráció elsősegítésének mondják. Az eredeti helyzet visszaállítása
azonban igen körülményes, ez látható a társadalmak huszonegyedikszázadi
ebbéli birkózásából is.
Jézus az adakozásra biztatásban
elsősorban nem a jóléti szociális állam kialakítását munkálja. Ő nem
földi mennyországban - mint mi -, hanem mennyei királyságban
gondolkodik. Ő jól tudja - amit mi ritkán tudatosítunk a pénzzel
kapcsolatban -, hogy a pénz az időt szabadít fel. (Szabad)időnk egy
részéről mondunk le, hogy pénzt keressünk szükségleteink fedezésére, s
amikor pénzt adunk, akkor tulajdonképpen időt ajándékozunk - így a
legdrágábbat, hiszen ebből van a legkevesebb.
A kérdés azonban
nem az, hogy mennyi "extra időt" tudunk összeharácsolni egész
életünkben, hanem az: Mire használom az időt, a lehetőséget? Ha arra,
hogy elgondolkodjam az időtlen isteni távlatokon, akkor helyesen
cselekszem, mert sok-sok megoldatlan kérdésem az Isten-kapcsolatomban új
értelmet nyer, a feszültségek konfliktushelyzeteimben csillapodnak, a
gátlásaim oldódnak. Ha adakozom tehát, akkor lehetőséget adományozok a
másiknak... hogy mire használja, az az ő lelkiismeretének terhe, de ezek
a cselekedeteink jelei lehetnek az Isten szeretetének, a
fölfelé-tartozásunknak is, amely minden ember felismerésévé kell(ene)
hogy váljon.
Oltalom...
A mai nap imádsága:
Uram! Óvjál és védjjél ezután is!
Ámen.
Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.
Zsolt 18,36
Ha
abban a pillanatban még nem is, de utólag - amikor már távolságból
vizsgáljuk önmagunkat, s a körülményeinket. - belátjuk: Isten volt az,
aki megsegített, egyedül Isten volt az, aki végül is megoldotta a
problémáinkat, s ahogyan a zsoltáríró mondja: "oltalmazó pajzsát adta".
Aki régen harcba indult, az magával vitte a pajzsát is... Nem hagyta
otthon, jól tudta, hogy az az életét védi. A pajzs viselése nem volt
szégyen, nem a gyávaság jele volt, éppen ellenkezőleg! Amíg az egyik kéz
értően forgatta a kardot, a másik pedig a pajzsot, eladdig biztonságban
volt a harcos.
Manapsággal nem járnak pajzsokkal az emberek, s
biztonságuk érdekében kardot sem kell viselniük oldalukon. Ma másfajta
veszélyek leselkednek az emberre. Ma is vannak rablók és útonállók -
sokszor öltönyben és nyakkendőben csapnak le áldozataikra -, de igazi
veszélyt sokkal inkább azok a dolgok jelentik, amik a lelket támadják...
Nos ebből akad elég! Hitetlenség és reménytelenség talán csak a hívő
ember számára fontosak, de a szeretetlenség az mindenki életét
megkeseríti. Az életet támadja a szabadosság, s határtalan bírvágy is,
nemkülönben a vélt igazságok tűzön-vízen "keresztülverése" vagy azok
legfőbb életrendező erővé tétele...
Ellenállni a támadásoknak nem
könnyű, egyedül a legnehezebb. Ezért a hívő ember szövetségest keres, s
tudja, hogy a leghűségesebb csak az lehet, Akitől az életét is kapta.
Ezért Istenbe veti bizalmát, s jár Vele...
Szerelem...
Imádkozzunk!
URam! Köszönjük a szerelemet, melyen keresztül megajándékozol minket.
Add, hogy ne feledkezzünk meg gondviselő jóságodról akkor sem, amikor
eljönnek a 'nem-szeretem' napok! Add, hogy bölcsek tudjunk lenni,
amikor pezsgő életünk ritmusa alábbhagy, s végül örök rendelésed
szerint szép lassan hervadásba hajlik! Ámen
De szép vagy, kedvesem, de szép vagy!
Énekek Éneke 4,1a
A szerelmesek suttogásában a szerelmi vágyódás, a szerelem és annak
csodás gyöngédsége kerül itt elénk... Mi tehát az Énekek Éneke? Profán
ének a szerelemről? Vagy tisztán vallási szöveg, Isten és ember
kapcsolatának allegorikus ábrázolása? Semmi kétség, egyszerre mind a
kettő, mert Isten szerelme teszi hitelessé, menti meg, örökkévalósítja
az ember szerelmét, illetve szeretetét bármely megnyilatkozásában. Aki
vagy-vagyokban gondolkodik, nem érti meg azt, mi a szentség. Az olyan
kérdés, hogy az "Úrvacsorában kenyér és bor van-e, vagy Krisztus
teste?" - alapjában elhibázott. Nem vagy-vagy, hanem is-is: a látható jegyekben Krisztus láthatatlan teste is jelen van...
Az igaz szeretetben/szerelemben ugyanígy jelen van az Isten, nem átvitt
értelemben, hanem valóságosan, mint a szeretet lényege. Az
emberi szeretet már önmagában is Isten szeretetének kinyilatkoztatása
és közlése, s ha ezt tudják és hiszik is, akkor szeretetük mintegy
szentségi erővel bír. Jézus emberi szeretete Isten szeretete
is egyben, mert ő valóságos ember és valóságos Isten. Éppen ezért mai,
értékrend nélküli világunkban egyedül Krisztus mentheti meg az ember
szerelmét, barátságát, szülői, gyermeki szeretetét, testvéri és rokoni
kötődéseit.
Ily módon az Egyház
titkai (úrvacsora, keresztség) az ember lényegére is rávilágít, és
föltárja az embernek azt a legmélyebb és egyben legmagasabb rendű
hivatását, hogy egyesüljön Istennel, aki maga a szeretet. Éppen ezért
az Énekek Éneke értő olvasásához elengedhetetlen feltétel
bizonyos tapasztalat egy valódi, azaz egész lényünket megmozgató, igaz,
emberi – jegyesi, hitvesi, baráti vagy testvéri – szeretetről.
Ezért
fontos hangsúlyozni: ha a szerelem egyoldalúan az erotikáról szól,
akkor az beteg, mert a szerelem célja nem férfi és nő puszta
meghódítása, megszerzése, hanem szövetség. Megszerezni a gyönyört, mert
jogom van hozzá – ez a hozzáállás könnyen agresszivitást termel ki az
emberi psziché mélyén. Márpedig Isten a szerelemről egy szövetségen
belül gondolkodik, a személyes, teljes elkötelezettségen belül, nem
pedig erőviszonyok hálózatában.
Az Egyház egy meglehetősen konzervatív intézmény, de nem ezért
ragaszkodik makacsul a "holtomiglan-holtodiglan"-elvhez, hanem azért,
mert küldetése, hogy a világban megjelenítse Isten akaratát: a házasság csakis szerelemből fakadhat - "rendelek hozzá illő segítőtársat" így szól az ÚR -, illetve, hogy az ősi tapasztalatáról bizonyságot tegyen: a szerelem fenntartása - Istentől elfordultságunk/bűneset okán -, csakis a házastársi életszövetségen belül lehetséges...
Vétkeink...
A mai nap imádsága:
Uram! Sokszor hibáztam, bánom. Kérlek segíts meg, hogy nevedet dícsérhessem életem minden napján! Ámen
Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted.
Zsolt 69,6
Csak
idő kérdése, mikor érnek be minket balgaságunk (életvezetési hibáink)
következményei... Nincs menekvés. Hiába minden próbálkozás, gátépítés -
hogy menstsük a menthetőt, mederben tartva az eseményeket -, egyszercsak
átszakadnak életünk átázott védgátjai, s a felduzzasztott vizek
(bűneink) sodrása a kiegyenlítődés örök törvénye szerint ott is tarol,
ahol nem kellene. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak mi
vagyunk/lehetünk ennyire balgák, aztán kiderül: a JóIsten elég
egyenletesen, igaz változatos(!) formában osztotta szét ezt is
teremtményei között. Aki bölcs, az tanul a más kárán, aki bolond az meg a
sajátján sem - tartja a régi szólás. Milyen kár, hogy minden
generációnak újra kell tanulnia bizonyos dolgokat! (Bizonyára egészen
más lenne a világ, ha a fiak tanulnának az apák vétkeiből...)
Isten
azonban - s ez az evangélium egyik üzenete - nem hagy minket olyannak,
amilyenek vagyunk. Elfogad minket úgy ahogy vagyunk, bűneinkkel,
balgaságainkkal együtt, de nem hagy minket ebben az állapotban; ki akar
emelni ezek közül, át akar formálni minket, hogy alkalmassá váljunk
Isten teremtettségbeli akaratának kegyelmi megélésére. Isten mindent
lát, sőt előre lát (pro-video), s aki előre lát az gondoskodó. Mennyei
Atyánk ilyen gondoskodó/gondviselő, s ez a mi reménységünk alapja, hogy
ti. nem vagyunk egyedül, van Pártfogónk...
Az ÚRIsten tehát
velünk van, s azt is látja, amit mi nem látunk vagy nem akarunk látni.
Mi sokszor nem is a számonkéréstől tartunk, sokkal inkább vétkeink
következményeitől félünk. Isten azonban nemcsak a rosszból tudja
előhozni a jót, s fordítja még a hiányt is a javunkra, de megoldást
kínál akkor is, amikor úgy gondoljuk, már nincs semmilyen alternatíva,
mert összecsaptak a hullámok a fejünk fölött...