2017. június 11., vasárnap

Isten ma rád figyel!


„Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Mózes 6:26)

Dallas Willard kisgyermek korában elvesztette az édesanyját. Egyik írásában egy kisfiú szerepel, akinek az édesanyja szintén meghalt. A kisfiú minden éjjel betotyogott édesapja szobájába, és megkérdezte, aludhat-e vele. Csak akkor érezte magát eléggé biztonságban ahhoz, hogy elszenderedjen, amikor az apja megígérte, hogy az arcát felé fordítva fog aludni. Willard azt írja: „Eléldegélhetünk egy olyan Istennel, aki nem beszél. Legalábbis sokan ezt gondolják. De az nem igazán lenne igazi élet, és biztosan nem olyan élet, amilyet Isten tervezett nekünk, nem az a bővölködő élet, amit Jézus elérhetővé tett.” Mózes így imádkozott: „Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” Nem csodálatos tudni, hogy Isten figyel ránk, vezet és véd a nap huszonnégy órájában minden áldott nap? Valójában a leggyakoribb ígéret a Szentírásban nem az üdvösség vagy a menny. Nem, a legtöbbször ismételt ígéret a Bibliában ez: „…én veled leszek…” (Józsué 1:5). Ezt az ígéretet adta Isten Énóknak, Nóénak, Ábrahámnak, Sárának, Jákóbnak, Józsefnek, Mózesnek, Máriának és Pálnak. Ez volt az, ami segített nekik tovább menni! Dávid ezt mondta: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” (Zsoltárok 23:4). Isten folyamatosan emlékeztette népét arra, hogy velük van; a Szent Sátor, a Szövetség Ládája, a sivatagban hulló manna, és az előttük járó felhő- és tűzoszlop által. Ugyanígy emlékeztet ma téged is: „Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr…” (Józsué 1:9). Légy nyugodt, Isten figyel rád!


Tudj elfogadó lenni!

„…Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Máté 10:8)

Jézus azt parancsolja nekünk, hogy adjunk és kapjunk. Egészséges egyensúlynak kell fennállnia a kettő között. Parancsa kihívás elé állítja természetes önzésünket. Az elfogadni tudás parancsa által fogjuk reálisan látni korlátainkat, Istentől és emberektől való függőségünket. Vannak, akiknek elfogadni nehezebb, mint adni. Semmi gondunk azzal, hogy átadjuk meglátásainkat, reményt nyújtsunk, biztatást, tanácsot, támogatást, pénzt adjunk, vagy akár még magunkat is adjuk. Nem, a legnagyobb kihívás az, hogy megtanuljunk nagylelkűen elfogadni. Az elfogadással elismerjük, hogy szükségünk van másokra, és ez nagyon nehezére esik az egónknak. Pedig az elfogadással mutatjuk meg az adakozónak, hogy van valamije, ami elég értékes ahhoz, hogy odaadható legyen; ezzel kifejezzük, hogy értékesnek tartjuk az életét. Az elfogadó szemében fedezi fel az adakozó saját értékét. Például, ha valaki ad neked egy órát, de azt soha nem hordod, akkor valóban elfogadtad azt az órát? Ha valaki megosztja velünk egy ötletét, de még csak fontolóra sem vesszük, akkor értékeltük-e igazán azt az ötletet? Ha bemutatnak egy barátnak, de mi levegőnek nézzük, akkor vajon elfogadtuk-e azt az embert igazán?
Az elfogadás művészet, olyan, ami nagylelkűséget követel meg részünkről. Engedélyt ad másoknak arra, hogy az életünk részei legyenek, sőt akár még arra is, hogy bizonyos területeken tőlük függjünk. Ehhez alázat kell, hogy azt tudjuk mondani: „Szükségem van rád, jobb emberré teszel, nélküled nem az lennék, aki vagyok”. Az őszinte elfogadáshoz az kell, hogy növekedjünk a kegyelemben. Túl sok sebzett ember él, aki többé már nem is közeledik mások felé, mert ajándékaikat nem értékelték. Ezért ma kérd Istent, hogy segítsen nagylelkű elfogadóvá válni!
Életvezetés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megtaláljanak Téged mindazok, akik életüknek tartalmat, célt kívánnak és keresnek! Ámen



Ha a halottak nem támadnak fel, akkor "együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk". Ne tévelyegjetek: "A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik az Istent:
1 Kor 15,32b-34a

Party-generáció... csak így emlegetik jobb sorsra érdemes fiataljainkat, akiket beszorítottak a fogyasztói társadalom könnyű önmegvalósítást ígérő bulizós zsákutcájába. Közhelyes igazság, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nyugati/jóléti világ - s ide tartozunk jórészt mi is - fiataljai tévelyegnek. Aki nem látja vagy nem akarja látni az okokat, az elintézi az "ügyet" egy sóhajtással: "Ezek a mai fiatalok!", de aki egy kicsit is megnézi szociológiai hátteret - jó okkal elszörnyülködhet! Elsősorban nem is azon, hogy hova jutottak (értsd: süllyedtek) ivászatban, drogfogyasztásban és iskolai teljesítményben, sokkal inkább azon: hogyan engedhette meg az előttük járó generáció, hogy ide jussanak?

Miért volt - vagy talán még most is(?) -, ennyire rövidlátó a magas-vezetés, hogy saját jövőjüket áldozták/áldozzák fel kényelmes jelenükért, amikor félretéve a klasszikus értékeket: munka, család, tisztesség (és persze nem utolsó sorban a hit dolgai!) nem gondoltak/gondolnak arra, hogy egyszer ők is megöregszenek. Nos, nem számoltak azzal, hogy a fiatalság múlandó, s lendület idővel csökken? Nem látták be, hogy egy közösséget nem lehet mindig csak terhelni a társadalmat, s élvezni a köz javait, de időnként bele is kellene tenni, vissza is kellene adni valami emlőt, megtartót, értéknövelőt? Ettől még az "árat" mindenért(!) valakinek egyszer meg kell fizetni...

Amióta világ, a világ, még nem volt ilyen, hogy ennyire ne törődtek volna a "világ sorsával", a holnappal. Természetesen voltak időszakok, amikor a feslettség, az erkölcstelenség eladdig megszokott közösségi határokat szakított át - gondolhatunk a huszadik század elejének kaszinó-életű gazdagjaira -, de az ő élvezetfaló, hedonista életfelfogásuk még mindig nem volt tömeges méretű, mint manapság. (Azt már csak zárójelben, de azért említsük meg, hogy a sok-sok hiábavalóság, a sok-sok élvezni-való a világban, mind energiát igényel, amit valahonnan elő kell teremteni! Katonai-, gazdasági-, pénzügyi hatalommal vagy valami mással, az teljesen mindegy - az igazságtalan eszközök palettája elég színes -, s az erőszak mindig erőszakot szül...

Az apostol arra inti a korinthusi gyülekezetet - Jézus követőinek első zsengéjét -, hogy ne tévelyegjenek, legyenek józanok. Józanság - mivel az ÚRIsten észt is adott(!) - nélkül nincs Jézus-követés, legfeljebb rajongó Jézus-imádás. Az imádat fontos, hiszen ezáltal is épül, erősödik a lélek, de Jézus mindenek előtt nem az tanította, hogyan kell Őt imádni, hanem azt, hogyan kell imádni Istent, s hogyan kell(ene) szeretni a felebarátot... Aki ezt nem látja be, nem gondolja át, az csak hiszi, de valójában nem ismeri az Istent.



Házasság...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm hogy küldtél mellém segítőtársat, s megajándékoztad kapcsolatunkat. Uram, áraszd ki kegyelmedet mindazokra, akik keresik önmaguk hiányzó részét, hogy közös életükkel Téged szolgálhassanak! Ámen


Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt,
és a házasélet legyen tiszta!
Zsid 13,4a

Tanév végére értünk, kezdődik a vakáció... Általában ilyenkor tartják az érettségi-, osztály-, évfolyamtalálkozókat, megemlékezvén egy-egy életszakasz egykori lezárásáról. A közösen átélt élmények újrafelidézésének is az időszaka ez. Jó találkozni, hiszen az élet legnagyobb ajándékai a találkozások.

Barátnőnk említi, hogy érettségi találkozóra készül, s addig, amíg résztvesz a találkozón, addig "leadná" a férjét nálunk... "Hát a párod nem kísér el?" - kérdezem. "Nem, nem! Nálunk ez megegyezés... ciki lenne a többieknek. A 26 fős osztályunkból ugyanis már csak ketten nem váltunk el, de nemsokára egyedül maradok... Volt osztálytársnőm nemrég azt mondta a telefonban: »Tudod, húsz év után be kell látnunk, hogy ez így nem megy tovább! Szóval válunk...«".

Tipikus, kor-szerű jelenség, s újabb két emberrel gyarapodik a magyarhoni kényszer-szinglik tábora. S tényleg, miért van, hogy a házasságok - amik azért még ma is többnyire szerelemből, s jószándékkal köttetnek - végül is erre a sorsra jutnak? Tettenérhető-e, hol hibázzák el? Esetleg a nemlátható aprócska részletek vezetnek el az elhidegüléshez, s egyszercsak azzal szembesülnek a felek, hogy betelt a pohár?

Egy bizonyos: Jobban meg kellene becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte mellénk a "hozzánkillő segítőtársat". Beleálmodni a hétköznapok forgatagába a minket létrehívó Istent - ahogyan az apostol mondja - kegyelem kegyelemre... Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy, ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi, őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s az örökkévalósághoz vezető útnak egyik különösen is lélekformáló szép állomása a házasság...




Jó szívért, nemes lelkületért ...


A mai nap imádsága:

Uram! Te látod, mennyire szűkén vagyok az időnek... Későn fekszem, s korán kelek, mégsem tudom úgy élni életemet, hogy mindenere elegendő időm legyen. Kérlek Téged, segítsd meg mindennapjaimat, hogy küzdelmeimben meglássam; nemcsak földi céljaim élérést munkálom, hanem mennyei akaratodat is meg kívánom élni, embervoltom kiteljesülésére! Ámen
   

Amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.
Mt 6,3

Ha az adakozás szót halljuk, szinte mindannyian pénzbeli juttatásra gondolunk - a rászoruló javára -, pedig nem feltétlenül erről van szó. Ugyanakkor Jézus fenti, hegyibeszédbéli kijelentését is akkor idézik - megintcsak hibásan -, amikor valami nagy "fejetlenséget" minősítenek: "Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb". De miről is van szó? Mindenekelőtt a következőkről: Ahogyan a bal kéz reflexszerűen, gondolkodás nélkül, segíti a jobbot, ugyanígy átgondolás nélkül, zsigerekből fakadóan kell(ene) gyakorolni az adakozás nemes aktusát.

Miért fontos az alamizsna adása? Sokan azt gondolják, a társadalmi egyenlőtlenség csökkentése végett. Mások a szociális biztonságra gondolnak, hiszen régi felismerés, ha gondoskodunk a saját szegényeinkről, akkor ezzel az egész közösség jólétét biztosítjuk - pl. nincs "megélhetési lopás", nem keletkezik (akkora) kár a szociálisan intakt oldalon. Vannak olyanok is, akik az adakozás lélek-javító vetületét hangsúlyozzák, mert ha irgalmat gyakorlok az embertársammal, akkor az aznapi jócselekedetem kellemes érzést kelt bennem. A régiek az alamizsnálkodásban egyfajta szociális segélyt láttak, lehetőséget arra, hogy aki önhibáján kívül lecsúszott, a társadalom perifériájára került, az valahogyan visszataláljon a "normál" hétköznapi közösségbe. Ma ezt integráció elsősegítésének mondják. Az eredeti helyzet visszaállítása azonban igen körülményes, ez látható a társadalmak huszonegyedikszázadi ebbéli birkózásából is.

Jézus az adakozásra biztatásban elsősorban nem a jóléti szociális állam kialakítását munkálja. Ő nem földi mennyországban - mint mi -, hanem mennyei királyságban gondolkodik. Ő jól tudja - amit mi ritkán tudatosítunk a pénzzel kapcsolatban -, hogy a pénz az időt szabadít fel. (Szabad)időnk egy részéről mondunk le, hogy pénzt keressünk szükségleteink fedezésére, s amikor pénzt adunk, akkor tulajdonképpen időt ajándékozunk - így a legdrágábbat, hiszen ebből van a legkevesebb.

A kérdés azonban nem az, hogy mennyi "extra időt" tudunk összeharácsolni egész életünkben, hanem az: Mire használom az időt, a lehetőséget? Ha arra, hogy elgondolkodjam az időtlen isteni távlatokon, akkor helyesen cselekszem, mert sok-sok megoldatlan kérdésem az Isten-kapcsolatomban új értelmet nyer, a feszültségek konfliktushelyzeteimben csillapodnak, a gátlásaim oldódnak. Ha adakozom tehát, akkor lehetőséget adományozok a másiknak... hogy mire használja, az az ő lelkiismeretének terhe, de ezek a cselekedeteink jelei lehetnek az Isten szeretetének, a fölfelé-tartozásunknak is, amely minden ember felismerésévé kell(ene) hogy váljon.




Oltalom...


A mai nap imádsága:
Uram! Óvjál és védjjél ezután is!
Ámen.

   

Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.
Zsolt 18,36

Ha abban a pillanatban még nem is, de utólag - amikor már távolságból vizsgáljuk önmagunkat, s a körülményeinket. - belátjuk: Isten volt az, aki megsegített, egyedül Isten volt az, aki végül is megoldotta a problémáinkat, s ahogyan a zsoltáríró mondja: "oltalmazó pajzsát adta". Aki régen harcba indult, az magával vitte a pajzsát is... Nem hagyta otthon, jól tudta, hogy az az életét védi. A pajzs viselése nem volt szégyen, nem a gyávaság jele volt, éppen ellenkezőleg! Amíg az egyik kéz értően forgatta a kardot, a másik pedig a pajzsot, eladdig biztonságban volt a harcos.

Manapsággal nem járnak pajzsokkal az emberek, s biztonságuk érdekében kardot sem kell viselniük oldalukon. Ma másfajta veszélyek leselkednek az emberre. Ma is vannak rablók és útonállók - sokszor öltönyben és nyakkendőben csapnak le áldozataikra -, de igazi veszélyt sokkal inkább azok a dolgok jelentik, amik a lelket támadják... Nos ebből akad elég! Hitetlenség és reménytelenség talán csak a hívő ember számára fontosak, de a szeretetlenség az mindenki életét megkeseríti. Az életet támadja a szabadosság, s határtalan bírvágy is, nemkülönben a vélt igazságok tűzön-vízen "keresztülverése" vagy azok legfőbb életrendező erővé tétele...

Ellenállni a támadásoknak nem könnyű, egyedül a legnehezebb. Ezért a hívő ember szövetségest keres, s tudja, hogy a leghűségesebb csak az lehet, Akitől az életét is kapta. Ezért Istenbe veti bizalmát, s jár Vele...



Szerelem...

Imádkozzunk!
URam! Köszönjük a szerelemet, melyen keresztül megajándékozol minket. Add, hogy ne feledkezzünk meg gondviselő jóságodról akkor sem, amikor eljönnek a 'nem-szeretem' napok! Add, hogy bölcsek tudjunk lenni, amikor pezsgő életünk ritmusa alábbhagy, s végül örök rendelésed szerint szép lassan hervadásba hajlik! Ámen
De szép vagy, kedvesem, de szép vagy!
Énekek Éneke 4,1a
A szerelmesek suttogásában a szerelmi vágyódás, a szerelem és annak csodás gyöngédsége kerül itt elénk... Mi tehát az Énekek Éneke? Profán ének a szerelemről? Vagy tisztán vallási szöveg, Isten és ember kapcsolatának allegorikus ábrázolása? Semmi kétség, egyszerre mind a kettő, mert Isten szerelme teszi hitelessé, menti meg, örökkévalósítja az ember szerelmét, illetve szeretetét bármely megnyilatkozásában. Aki vagy-vagyokban gondolkodik, nem érti meg azt, mi a szentség. Az olyan kérdés, hogy az "Úrvacsorában kenyér és bor van-e, vagy Krisztus teste?" - alapjában elhibázott. Nem vagy-vagy, hanem is-is: a látható jegyekben Krisztus láthatatlan teste is jelen van...
Az igaz szeretetben/szerelemben ugyanígy jelen van az Isten, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan, mint a szeretet lényege. Az emberi szeretet már önmagában is Isten szeretetének kinyilatkoztatása és közlése, s ha ezt tudják és hiszik is, akkor szeretetük mintegy szentségi erővel bír. Jézus emberi szeretete Isten szeretete is egyben, mert ő valóságos ember és valóságos Isten. Éppen ezért mai, értékrend nélküli világunkban egyedül Krisztus mentheti meg az ember szerelmét, barátságát, szülői, gyermeki szeretetét, testvéri és rokoni kötődéseit.
Ily módon az Egyház titkai (úrvacsora, keresztség) az ember lényegére is rávilágít, és föltárja az embernek azt a legmélyebb és egyben legmagasabb rendű hivatását, hogy egyesüljön Istennel, aki maga a szeretet. Éppen ezért az Énekek Éneke értő olvasásához elengedhetetlen feltétel bizonyos tapasztalat egy valódi, azaz egész lényünket megmozgató, igaz, emberi – jegyesi, hitvesi, baráti vagy testvéri – szeretetről.
Ezért fontos hangsúlyozni: ha a szerelem egyoldalúan az erotikáról szól, akkor az beteg, mert a szerelem célja nem férfi és nő puszta meghódítása, megszerzése, hanem szövetség. Megszerezni a gyönyört, mert jogom van hozzá – ez a hozzáállás könnyen agresszivitást termel ki az emberi psziché mélyén. Márpedig Isten a szerelemről egy szövetségen belül gondolkodik, a személyes, teljes elkötelezettségen belül, nem pedig erőviszonyok hálózatában.
Az Egyház egy meglehetősen konzervatív intézmény, de nem ezért ragaszkodik makacsul a "holtomiglan-holtodiglan"-elvhez, hanem azért, mert küldetése, hogy a világban megjelenítse Isten akaratát: a házasság csakis szerelemből fakadhat - "rendelek hozzá illő segítőtársat" így szól az ÚR -, illetve, hogy az ősi tapasztalatáról bizonyságot tegyen: a szerelem fenntartása - Istentől elfordultságunk/bűneset okán -, csakis a házastársi életszövetségen belül lehetséges...





Vétkeink...


A mai nap imádsága:

Uram! Sokszor hibáztam, bánom. Kérlek segíts meg, hogy nevedet dícsérhessem életem minden napján! Ámen

   

Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted.
Zsolt 69,6

Csak idő kérdése, mikor érnek be minket balgaságunk (életvezetési hibáink) következményei... Nincs menekvés. Hiába minden próbálkozás, gátépítés - hogy menstsük a menthetőt, mederben tartva az eseményeket -, egyszercsak átszakadnak életünk átázott védgátjai, s a felduzzasztott vizek (bűneink) sodrása a kiegyenlítődés örök törvénye szerint ott is tarol, ahol nem kellene. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak mi vagyunk/lehetünk ennyire balgák, aztán kiderül: a JóIsten elég egyenletesen, igaz változatos(!) formában osztotta szét ezt is teremtményei között. Aki bölcs, az tanul a más kárán, aki bolond az meg a sajátján sem - tartja a régi szólás. Milyen kár, hogy minden generációnak újra kell tanulnia bizonyos dolgokat! (Bizonyára egészen más lenne a világ, ha a fiak tanulnának az apák vétkeiből...)

Isten azonban - s ez az evangélium egyik üzenete - nem hagy minket olyannak, amilyenek vagyunk. Elfogad minket úgy ahogy vagyunk, bűneinkkel, balgaságainkkal együtt, de nem hagy minket ebben az állapotban; ki akar emelni ezek közül, át akar formálni minket, hogy alkalmassá váljunk Isten teremtettségbeli akaratának kegyelmi megélésére. Isten mindent lát, sőt előre lát (pro-video), s aki előre lát az gondoskodó. Mennyei Atyánk ilyen gondoskodó/gondviselő, s ez a mi reménységünk alapja, hogy ti. nem vagyunk egyedül, van Pártfogónk...

Az ÚRIsten tehát velünk van, s azt is látja, amit mi nem látunk vagy nem akarunk látni. Mi sokszor nem is a számonkéréstől tartunk, sokkal inkább vétkeink következményeitől félünk. Isten azonban nemcsak a rosszból tudja előhozni a jót, s fordítja még a hiányt is a javunkra, de megoldást kínál akkor is, amikor úgy gondoljuk, már nincs semmilyen alternatíva, mert összecsaptak a hullámok a fejünk fölött...
Amikor megbántanak, dönts a megbocsátás mellett!


"Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kol 3.13)
(angol eredeti: "Tekintettel kell legyetek egymás hibáira és bocsássatok meg annak, aki megbánt. Ne felejtsétek, az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok másoknak.")

Nem könnyű szembenézni azzal, ha mások megbántanak minket, különösen, ha azok a szeretteink, egyik gyerekünk, házastársunk vagy egy közeli barát. De a Biblia arra tanít, hogy meg kell bocsátanod nekik, hiszen Isten is megbocsátott neked.

A kulcsa annak, hogyan legyünk képesek megbocsátani valakinek, a mai igeszakaszban található. Az intés: 'Ne felejtsétek'. Ha nem felejted el, mit tett érted Jézus, akkor lesz erőd, hogy te is megbocsáss valaki másnak.

Ha dédelgeted magadban a fájdalmat, végül neked is fájdalmat fog okozni. Ha nem bocsátasz meg másoknak, az csak keserűséget és dühöt kelt benned. Megemészt belülről, kiszívja az energiádat, örökké fáradtnak érezve magad.

Valahányszor azon kapod magad, hogy keserűséget érzel valaki más iránt, jusson eszedbe Jézus a kereszten. Ő szeretett téged annyira, hogy életét adja, és bűneid megbocsáttassanak. Elutasították és bántalmazták ahogy ott függött a kereszten, de ő letekintett mindenkire és így imádkozott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Luk 23.34)

Tökéletes szelídséggel és alázattal, Jézus az életét adta, mert szeret téged. Nem gondolt magára; rád gondolt. Péter azt írja: "mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." (1Pt 2.23)
A megbocsátás definíciója e vers végén található: "rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél". Te is bízd rá Istenre, hogy elrendezzen mindent. Megbocsátani nem azt jelenti, hogy újra bízol a másikban, vagy hogy elfelejtesz mindent, ami történt. Megbocsátani annyit tesz, mint rábízni magad Istenre, ahelyett, hogy bosszú után kutatnál, vagy ellenszenvet táplálnál.

Míg ezt olvasod, meglehet eszedbe is jut valaki, aki bántott. Ne késlekedj. Ragadd meg a pillanatot, s mondd el ezt az imát: "Istenem, átadom neked ezt a fájdalmat. Hagyom, hogy hozzád szálljon. Gondjaidra bízom magam. Tégy képessé, hogy megbocsássak annak, aki bántott."

Valószínűleg nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy elmondod ezt az imát. Ha ez egy mély sérelem, talán naponta hetvenszer is el kell mondd, míg küzdesz a fájdalommal. De ne hagyd abba, s lehet jövő héten már csak harmincszor kell imádkoznod naponta, a rákövetkező héten csak tízszer, s végül eljön az idő, mikor ráébredsz, hogy már hónapok óta nem is gondoltál a bántásra. Így engeded, hogy elszálljon a sértés, így bízod magad Istenre.



Csak úgy növekedhetünk, ha tanulékonyak vagyunk


"Gyakorold ezeket. Ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt." (1Tim 4:15)

Bár megtérésünk pillanatában teljesen új természetet kaptunk, még mindig vannak olyan régi szokásaink, magatartás formáink, amellyekkel fel kell hagynunk, amelyek változásra szorulnak.

Félünk attól, hogy alázatosan szembesüljünk igazi lényünkkel. Amint már rámutattam, az igazság felszabadít, de először gyakran elkeserít.

A tagadás fogságban tart minket, ha félünk attól, hogy mit fedezünk fel, ha bátran szembenézünk jellemhibáinkkal. Mégis, gyakran a hibáink köré építjük fel az identitásunkat. Azt mondjuk: "Ez olyan jellemző rám ..." és "Én pont ilyen vagyok". A tudatalattinkban ott az aggodalom: Ki leszek én, ha elhagyom a szokásomat, a fájdalmamat, vagy a függésemet? Ez a félelem kifejezetten le tudja lassítani a növekedésünket.

Csak amikor engedjük, hogy Isten felragyogtassa igazsága fényét hibáink, kudarcaink, függőségünk felett, akkor kezdhetünk el dolgozni ezeken. Ezért nem tudunk növekedni alázatos, tanulékony hozzáállás nélkül.

* Időbe telik az Isten szerint való szokások kialakítása. Ne felejtsük el, jellemünk a szokásaink összessége. Nem mondhatjuk, hogy kedvesek vagyunk, ha kedvességünk nem jellemünk része, tehát kedvességet sugárzunk anélkül, hogy gondolnánk rá. Nem állíthatjuk, hogy tisztességesek vagyunk, ha nem vált szokásunká a becsületesség. Az a férj, aki csak az idő nagy részében hűséges a feleségéhez, nem hűséges egyáltalán!
* A szokásaink határozzák meg a jellemünket. Csak egy módon lehet kialakítani a krisztusi karakter szokásait: gyakorolni kell - és ez időt vesz igénybe! Nincsenek azonnal kialakuló szokások. Pál arra ösztönözte Timóteust: "Gyakorold ezeket. Ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt." (1Tim 4:15)

Ha állandóan gyakorolunk valamit, előbb-utóbb jók leszünk benne. Az ismétlés a tudás és a jellem anyja. Ezeket a karakterépítő szokásokat gyakran "lelki tanoknak" hívják. Olyan dolgok tartoznak ide, mint a meditáció, imádság, böjtölés, Biblia tanulmányozás, tiszta lelkűség, jó sáfárkodás, jótékony magány, engedelmesség, szolgálat és evangelizáció.
Isten az Ő Igéje által szabadít meg bennünket

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (Ján.8:31-32 MBT)


Az igazság az, hogy még csak meg sem tudod sejteni, mire vagy képes. Erre csak a Teremtőd tud választ adni. Csakis Isten, aki megformált téged, tud mindenről, amire képes vagy életedben. A szüleid, a házastársad, a barátaid vagy a főnököd - ők mind csak egy futó pillantást kaphatnak mindabból, amire képességet kaptál.

Csak Isten a tudója, mi az, amire valóban képes vagy.

Az agyadnak csak egy egészen kis töredékét használod. Nem még több észre van szükséged, hanem arra, hogy a már meglévő értelmed nagyobb hányadát is használni kezdd.

A legtöbb ember más emberek véleménye szerint éli az életét. Életük legnagyobb részét azzal töltik, hogy afelől aggodalmaskodnak, hogy mások mit gondolnak róluk. Az életed behatárolódik más emberek hazugságainak keretei közé. Lehet, hogy észre sem veszik, mégis hazugságokkal tömik a fejedet. Ők mondták neked azt is, hogy ezt vagy azt képtelen vagy megtenni, nem is érdemes próbálkoznod vele, mert amúgy sincs meg benned, ami ehhez kell.

Ezeket a mondatokat ismételgeted az elmédben időtlen idők óta. És ez mind hazugság. Azoknak az embereknek, akik ezeket az állításokat tették felőled, fogalmuk sincs a benned rejlő potenciálról. Ha az igazat akarod megtudni magadról, ebben a témában a Teremtődhöz kell fordulnod.

Egyedül Ő tudja, mit tud tenni rajtad keresztül. És egyedül Ő képes felszabadítani a benned rejlő lehetőséget.

Hogy hogyan?
Az Úr az Ő Igéje által szabadít fel bennünket. Jézus mondja ezt a János 8:31-32-ben:
Ha ti (engedelmesen) megmaradtok az én beszédemben, valóban az én tanítványaim vagytok. És meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabadokká tesz majd titeket. (Csia)

Isten Igéje fogja felszínre hozni mindazt, amit meg kell tenned és amivé lenned kell. Rajta keresztül válsz képessé, hogy megtegyél dolgokat, amiről sohasem gondoltad volna, hogy képes vagy rá.
Hogyan?
1. Tanuld meg Isten Igéjét. Isten nem nyit ajtót addig, amíg te nem nyitod ki a Bibliát és nem kezded el tanulni az Igét. Az igazság nem fog bediffundálni a fejedbe csak úgy, magától. Neked kell elkezdened megtanulni, mit mond az Ige.
2. Fogadd be Isten Igéjét. A Biblia kell, hogy az első számú tekintéllyé váljon az életedben. Nem kell, hogy tetsszen, amit olvasol, de ha azt akarod, hogy Isten a legjobbat adja neked, el kell fogadnod, amit az Ige mond, mint legnagyobb tekintélyt arra nézve, hogy hogyan éld az életed.
3. Engedelmeskedj Isten Igéjének. Nem elég tanulni, és elfogadni Isten igazságát. Cselekedni is kell, amit a Biblia tanít nekünk. Nem abból az Igéből nyersz áldást, amit megtanultál, hanem amit meg is teszel.

Sokkal többre teremtettél, mint amit valaha is álmodtál. A Biblia azt mondja nekünk az 1Korintus 2:9-ben:

„Amit szem nem látott, és fül nem hallott, ami ember szívében fel nem ötlött, azt készítette Isten az őt szeretőknek.”

Nyisd hát ki Isten Igéjét, és légy készen arra, hogy megtedd azt, amit csak Isten tudott elképzelni


Beszéljünk róla:

* Voltál már olyan periódusban, amikor nehezedre esett kinyitni Isten Igéjét? Mit teszel ma ezért a területért?
* Az életed mely területein imádkozol Isten áldásáért? Ez egy olyan terület, amelyiken hűséges vagy?





Néha Isten azt mondja: "még nem"


"Legyetek kitartóak, hogy az Úr akaratát végezve, megkapjátok, amit ígért.Mert már nem sok idő, és Ő, aki eljövendő, jönni fog és nem késik."(Zsid.10:36-37. Angolból szabadon fordítva)

Ha elkedvetlenedtél amiatt, mert Isten késlekedik az imáidra érkező válasszal, értsd meg, hogy a késedelem, nem egyenlő a visszautasítással. Csak mert a válasz még nem érkezett meg, még nem jelenti, hogy Isten nem is fog válaszolni, vagy hogy elfelejtett téged, és nem is azt, hogy nem érdekled.

Egyszerűen annyit jelent, hogy "még nem".

A szellemi érettség elérésének egyik része, megtanulni a különbséget, a "nem" és a "még nem" között, a visszautasítás, vagy késés között. A Biblia azt mondja: "..Ő aki eljövendő, jönni fog, és nem késik. (Zsidók 10:37.)

Isten késlekedése lehet a türelmed próbája is. Bárki képes türelmes lenni egy alkalommal, a legtöbb ember kétszer is. Sokan közülünk képesek türelmesek lenni, akár háromszor is. Tehát Isten megpróbálhatja a türelmünket újra és újra és újra. Miért? Azért, hogy meglássa mennyire vagy türelmes? Nem! Azért teszi, hogy te magad megláthasd, mennyire vagy türelmes - tehát, hogy tudd mi van benned, és milyen szinten van az elkötelezettséged. Isten próbák elé állít, hogy tudd Ő hűséges, akkor is amikor a válaszok, amiket keresel késnek.

Ha elkedvetlenedett vagy, fordítsd azt az arra való emlékezésre, hogy Isten türelemre tanít téged a késedelem ideje alatt. Kérdd, hogy elkedvetlenedésed változtassa át türelemmé.

Beszéljünk róla!

* Az életed mely területei azok, melyeken keresztül úgy hiszed, hogy Isten türelemre akar tanítani?
* Tölts egy kis időt imádságban azok miatt a helyzetek miatt, amikor érzed, hogy Isten várat téged a kérdéseidre adott válaszaival. Kérj tőle türelmet, és bízz benne, mint mindenek felett való, szuverén Úrban.