2017. május 29., hétfő

Amikor a segítség árt


„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

IGAZI ADAKOZÁS

„…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7)

Pál azt mondta a korinthusiaknak: „…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7). Ehhez példának állítja eléjük a macedóniai adakozókat: „Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy a szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Korinthus 8:1.5). Figyeld meg, milyenek voltak a macedóniai adakozók: 1) Először önmagukat adták oda Istennek, fenntartás nélkül. „) Megértették, hogy egyedül Isten kegyelmének köszönhetnek mindent, amivel rendelkeznek. Pál azt mondta, hogy ahogy a macedóniaiak odaadták magukat az Úrnak, ugyanazzal az odaszánással könyörögtek, hogy adakozhassanak. Hűha! Mikor volt legutóbb, hogy a templomban alig vártad, hogy elérjen hozzád a persely, és adakozhass? Itt nem arról van szó, hogy azért adakoznak, mert a lelkész könyörög nekik, vagy azért, mert látják, hogy a gyülekezet a csőd felé halad, nem bűntudatból vagy azért, mert üzletet akarnak kötni Istennel. Nem, ez az adakozás abból fakad, hogy Isten felénk áradó jósága túlcsordul belőlünk. Ilyen az igazi adakozás!

Adakozásunk motivációja és mértéke a hála kellene, hogy legyen, a hála azért, amit Krisztus tett értünk. Pál azt írja: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Korinthus 8:9). Fontos megértenünk, milyen kegyelmes és milyen nagylelkű felénk Isten, mert vannak köztünk, akik csak a maradékukat adják neki – ha maradt valamink az után, hogy befizettük számláinkat, megtettünk mindent, amit akartunk, akkor adakozunk. De még ha százmilliót adnánk is, ha ez csak a maradékunk, akkor mondhatnánk-e, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tettük? (ld. Malakiás 1:6-4). Vannak úgynevezett „továbbadó” emberek. Kapnak valamilyen ajándékot, de nem tetszik nekik, ezért újra becsomagolják, és továbbadják valaki másnak. Van, akinek egy egész szekrénye tele van ilyen továbbadható ajándékokkal. Sokan így állnak hozzá az Istennek való adakozáshoz is – márpedig ez sértés! Az Újszövetségben nem látjuk, hogy a prédikátorok koldulnának, el kellene adniuk dolgokat vagy ravasz trükkökhöz folyamodnának azért, hogy pénzt szerezzenek Isten szolgálatának végzésére. Inkább azt látjuk, hogy az emberek, mint a macedóniaiak is, adakozással válaszolnak Isten kegyelmére, mert megértették és szeretik Istent, akit szolgálnak. Isten minden teremtményének célja az ajándékozás. Azért teremtette a Napot, hogy fényt adjon nappal, a Holdat és a csillagokat pedig azért, hogy világítsanak éjszaka. Azért teremtett virágokat, hogy azok majd termést adjanak. Isten maga is ajándékozó: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Ha megérted a kegyelmet, a körülmények háttérbe szorulnak. Adakozásodat nem fogják meghatározni a bevétel-kiadási egyenlegek, a gazdasági mutatók vagy az adótörvények. Nem, Isten kegyelme adakozásra fog indítani!

Légy eltökélt!


„De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” (Jeremiás 17:7)
Isten vezetése szerint élni, ehhez bátorság kell. Nem könnyű „feltörni az ugart”, és felülemelkedni azokon a korlátokon, melyeket mások állítottak fel neked. Amikor ezt teszed, rosszalló tekintetekkel kell szembenézned. Jézusnak is kellett. Amikor a falubeliek, akik között felnőtt, azt mondták: „Hát nem az ács fia ez?” (Máté 13:55), valójában ezt mondták: „Maradjon csak a szerszámai mellett!” Ha neked is ezt mondják, ne figyelj rájuk! „… mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (Róma 14: 12). A végső értékelés alkalmával rá fogsz jönni, nem csak az a rossz, ha ítélkező vagy másokkal, hanem az is, ha engeded, hogy mások véleménye befolyásoljon. „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” Ahhoz, hogy Isten vezetését követni tudd, bizonyosnak kell lenned abban, hogy ő szeret téged hiányosságaid ellenére is; hogy határozott terve van az életedre; hogy képes vagy meghallani hangját és neked szóló útmutatását; és hogy bármit kér is tőled, képessé is tesz annak elvégzésére. Ha egyszer meghallottad, mit mondott neked Isten, légy elszánt! Az értékes dolgok sosem jönnek könnyen. Ha érzed, hogy gyengülsz, kérj Istentől elszántságot, és Ő ad neked Szentlelke által. Ha kétségek között érzed magad, menj vissza, és kérdezd meg magadtól, mit mondott Isten a legelején – és ragaszkodj ahhoz! Ne indítson másik irányba aggodalmad, csüggedésed vagy mások véleménye. Emlékeztesd magad arra, hogy megvan benned mindaz, ami annak eléréséhez kell, amire Isten hívott el! Ha Jézust életed urává tetted, az ő elszántsága kísér – mert Ő él benned.







Tudd, hogy mi van megírva!


„Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva…«” (Máté 4:7 NIV)

Az áldások után harc következik! És ebben Jézus sem volt kivétel. Miután a Jordánban bemerítkezett, „a Lélek kivitte a pusztába” (Márk 1:12), és negyvennapi böjt után megéhezett. Ekkor jelent meg a sátán, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4:3). Számíthatsz arra, hogy az ellenség megjelenik a legsebezhetőbb pillanataidban. És ha ez megtörténik, akkor jobb ha tudod, hogy valójában mit mond Isten Igéje – nem csak válogatott töredékeket, vagy olyan idézeteket, melyeket másod- vagy harmadkézből hallottál. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra… az igazságban való nevelésre” (2Timóteus 3:16). Kiválogatjuk azokat az igehelyeket, amelyek beleillenek az életstílusunkba és alátámasztják a teológiánkat, de amikor az ellenség Isten Igéjével manipulál, és ellenünk használja, akkor tudnunk kell azt mondani: „Az is meg van írva”. Tudnod kell, hogy mi mondanivalója van még Istennek. A Biblia azt mondja, hogy a sátán „Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt…” (Dániel 7:25). A sátán tudja, hogy Isten Igéje „kétélű kard” (Zsidók 4:12), de mégis megpróbál rávenni, hogy párbajba bocsátkozz vele! De „Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet«.” Ő tudta, hogy Atyja valójában mit mond, és nem volt hajlandó engedni, hogy a sátán diktálja a reakcióit, beleértve azt, hogy mit kellene ennie. Ma kinek a menüjét fogyasztod? Olyan vagy, mint az a tékozló fiú, aki megelégszik a disznók moslékával, miközben Atyád lakomát készít számodra? Mondd a sátánnak: „Távozz tőlem…” (Máté 16:23), és ne engedd, hogy továbbra is megtévesszen hazugságokkal és féligazságokkal! Merülj bele Isten Igéjébe, és engedd, hogy beléd ivódjon!

A boldog emberek látják a "teljes képet", amit Isten lát

"Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." (Fil. 1:12, NLT fordítás)
Ha szeretnél boldog ember lenni, minden problémára Isten szemszögéből kell nézned. A boldog embereknek szélesebb a látókörük. Látják a teljes képet. Amikor nem Isten nézőpontjából nézed a dolgokat, elbátortalanodsz, frusztrált, csalódott és boldogtalan leszel.
Nem számít, mi történik az életedben - jó dolgok, rossz dolgok, kellemetlen dolgok, Isten tervét munkálja minden. Pál tudta ezt. Ezt mondja a Filippi 1:12-ben: "Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." 
Attól kezdve, hogy Pál keresztény lett a damaszkuszi úton, egyetlen nagy álma volt: hirdetni akarta az Igét Rómában, az akkori világ középpontjában. Az volt az álma, hogy hirdesse az evangéliumot a világ legfontosabb városában.
Isten azonban másképp gondolta. Ahelyett, hogy elküldte volna Pált Rómába, hogy hatalmas tömegek előtt hirdesse az Igét, Isten a római császár börtönébe helyezte. Abban az időben Néró volt az uralkodó, aki annyira gonosz és megátalkodott volt, amennyire csak el lehet képzelni.
A császár rabjaként Pál két évig napi 24 órán keresztül egy börtönőrhöz volt láncolva, akit 4 óránként váltottak. Két éven keresztül összesen 4380 börtönőrnek tett bizonyságot. Pál volt itt az igazi rab? Vagy ő ejtette rabul azt, aki őt hallgatta?
Ez nem Pál terve volt, hanem mindvégig Istené, és két olyan következménye lett, amiről biztosan tudunk:
Először is, a Filippi levél 4. része azt mondja, hogy két éven belül Néró császár családjából néhányan hívőkké lettek, mert hallották Pálnak a császári udvarban tett bizonyságtételét.
Másodszor, egy olyan embert, mint Pál elég nehéz volt rávenni arra, hogy egy helyen maradjon. A börtönben viszont rá volt erre kényszerítve, és ennek az lett az eredménye, hogy megírta az Új Szövetség nagy részét. Vajon melyiknek lenne, illetve van ma nagyobb hatása: ha prédikált volna a Colosseum-ban, vagy pedig a könyveknek, amiket megírt, mint például a Rómabeliekhez írt levél, Korintusiakhoz írt első és második levél, Galatákhoz, Efézusbeliekhez, Filippibeliekhez és Kolossébeliekhez írt levelek? Ez a hét könyv emberek millióinak mutatta be Jézust az évek során.
Pál tudta, hogy Istennek egy nagyobb terve van, és boldog volt, mert látta, hogy mit tesz Isten az ő problémáján és megpróbáltatásain keresztül.
Bármikor, amikor úgy érzed, hogy a problémád súlya lehúz, azt kell tenned, amit Pál tett - tanuld meg Isten szemszögéből nézni a dolgokat. Kérdez meg: "Mit tesz itt Isten? Mi lehet a teljes kép? Mi lehet vajon ez a helyzet egy szélesebb látószögből nézve?" És akkor képes leszel hittel szembenézni a problémával.
Beszéljétek meg:
  • Gondolj valamilyen problémádra. Hogyan változik meg a hozzáállásod ehhez a problémához, ha Isten nagyobb látószögéből tekintesz rá?
  • Láttad már Istent munkálkodni egy múltbéli nehéz helyzeted kellős közepén?
  • Mit gondolsz, Isten miért engedi meg, hogy nehéz és küzdelmes időszakokon menj keresztül?




Isten azáltal építi hitünket, hogy ad egy álmot

"Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó isteni erővel mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni, annak legyen dicsőség …" (Ef.3.20-21a Budai)



Amikor Isten munkálkodni akar az életedben, mindig ad egy álmot magadról - arról, hogy Ő mit akar rajtad keresztül elvégezni, hogyan akarja majd használni az életedet, hogy megérintse a világot.
Erre sok példát találunk a Bibliában: Isten adott egy álmot Noénak, hogy építsen bárkát. Adott egy álmot Ábrahámnak, hogy sok nép atyja legyen, és adott egy álmot Nehémiásnak is, hogy fallal vegye körül Jeruzsálemet.

De honnan tudhatod egy álomról, hogy az valójában Istentől származik, és nem csak a te elképzelésed önmagadról?
A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten „mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni”.

Más szavakkal, ha egy álom Istentől való, akkor az olyan nagy álom lesz az életedben, hogy magadtól képtelen lennél azt megvalósítani. Ha egy álom Istentől való, soha nem fog ellentmondásba kerülni az Ő Igéjével. Ha olyasvalamiről álmodsz, ami ellentmond áll a Bibliának, akkor az nem Istentől jött.

Beszéljünk róla:

* Isten talán már most beszélni akar veled, csak még nem ismered fel ezt. Van olyan álmod, ami arról szól, hogy másokat szolgálsz? Mit gondolsz, honnan származik ez az álom?
* Milyen álmot adott neked Isten? Mihez fogsz kezdeni ezzel?





Isten mosolyog mikor engedelmesek vagyunk

„Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (I.Mózes 6:22.)


Ha Isten azt kéri tőled, hogy építs egy óriási hajót, nem gondolod, hogy lenne néhány kérdésed és fenntartásod? Noénak nem volt. Ő engedelmeskedett Istennek teljes szívéből és épített egy hatalmas hajót annak ellenére, hogy a világon még sosem láttak esőt.

Az engedelmesség azt jelenti, hogy megteszel akármit, amit Isten kér fenntartások és hezitálás nélkül. Nem halogathatod azt mondván: „Imádkozom még ezért.” Késleltetés nélkül meg kell tenned. Minden szülő tudja, hogy az engedelmesség halogatása, valójában engedetlenség.

Gyakran próbálkozunk félengedelmességet ajánlani Istennek. Mi akarjuk kiválasztani, hogy miben akarunk engedelmeskedni. Készítünk egy listát azokról a parancsokról, amik tetszenek és azoknak engedelmeskedünk, mialatt mellőzzük azokat, amiknek nem látjuk okát, bonyolultak, drágák vagy nem valami népszerűek. „Én járok gyülekezetbe, de adakozni nem fogok.” „Olvasom a Bibliámat, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott engem.” Ezek a félengedelmességek engedetlenségek!

Az őszinte engedelmesség lelkes és örömmel cselekszik. A Biblia mondja: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel” (Zsoltárok 100:2.) Dávid a következő módon állt ehhez hozzá: „Taníts, URam, rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig! Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsoltárok 119:33-34.)

Jakab azt mondja a keresztényeknek: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2:24.) Isten Igéje világosan kijelenti: nem érdemelheted ki az üdvösségedet. Csakis kegyelem által lehet a tied, nem pedig erőfeszítéseid által. Az engedelmességeden keresztül pedig megörvendeztetheted mennyei Atyádat.

Készítsd elő a szívedet az Ige fogadására

A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át. (Róm 10:17 Csia)


Tegyük fel, hogy te egy kertész vagy. Munkád során megtanultad, hogy ha három ugyanolyan magot három különböző helyre vetsz, akkor három különböző növényt fogsz kapni. Egyik esetében óriás paradicsomokat kapsz. Másik esetben kicsi paradicsomokat. A harmadiknál pedig semmit. Miben áll a különbség? Nem a magban, hanem a termőföldben. A talajt elő kell készíteni a mag számára.

Ugyanez igaz akkor is, amikor Isten Igéjét hallod. Ezért van az, hogy ha két embert leültetsz a templomban közvetlenül egymás mellé, az egyik úgy sétál ki, hogy azt gondolja, Isten valóban szólt hozzá, míg a másik semmit sem nyert a szolgálatokból. Az egyik ember szíve elő volt készítve, míg a másiké nem.

A szívedet fel kell készíteni az Ige befogadására. Ha késében vagy, ha nem találsz parkolóhelyet vagy felingerelnek templomba menet, várható, hogy semmit sem fogsz kapni az Igéből. Egyszerűen nem vagy fogékony lelki állapotban.

A Biblia azt mondja:

...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. (Jak 1:19b-21 MBT)

A megfelelő befogadáshoz ez az igeszakasz a következő négy magatartásformára hívja fel a figyelmedet:

1. Csendben kell lenned. Nem hallod Istent, amíg te beszélsz.
2. Nyugodtnak kell lenned. Nem sürgetheted az Urat. Ha viharos kedélyállapotban vagy, megint csak nem fogod hallani Istent. "Légy csendben, és várj az Úrra." Az én fordításomban ez annyit tesz: Ülj le, és fogd be a szád.
3. Tisztának kell lenned. Mielőtt találkoznál Istennel, ki kell dobnod néhány szívbeli és néhány szellemi szemetet. Meg kell szabadulnod mindentől, ami bűzlik az életedben. Ezt úgy teheted, hogy megvallod vétkeid Isten előtt, és egyetértesz vele abban, hogy amit tettél, az nem volt helyes.
4. Alázatosnak kell lenned. Légy kész rá, hogy bármit megtegyél, amit Isten mond neked Igéjében. Gőgös vagy büszke viselkedés nem fog használni.

Beszéljünk róla:

* Mit gondolsz, miért a büszkeség az egyik legnehezebben megvallható bűn?
* Mi az, amit ma meg kell vallanod Isten előtt ahhoz, hogy befogadó legyen a szíved?
Boldogság...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked a szabadítást, amit Fiad áldal megcselekedtél! Uram, nem kérem, hogy megértsem a titkot, de kívánom, hogy éljek e titok által kiteljesedve boldogan, felebarátaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen


Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét,
és nincs lelkében álnokság.
Zsolt 32,2

Dávid király - hogy élt-e vagy sem, vitatkozzanak rajta a történészek* - egy bizonyos a neki tulajdonított tanítókölteményben sok bölcsesség rejlik - lám, a régiek is beleláttak a lélek rejtelmeibe, s nemcsak a múlt század utolsó harmadában elismert pszichológia-tudomány nyitogatta először a lélek kapuit...

De miért is mondható boldognak az, akinek bűnét nem rója fel az ÚR? Sokan arra gondolnak, nyilván azért, mert az ÚRIsten nem "számoltatja el" Dávid királyt az elkövetett borzalmas bűnéért, s itt elsősorban nem a házasságtörésről van szó (gyaníthatóan Bethsabé is jól kifigyelte, hogy mikor szokott a király a kertjében sétálni...), hanem arról a gyilkosságról, amivel tetézte bűnét. Az már csak tovább dramitizálja ezt az ószövetségi csodálatos történetet, hogy "mindezt előre megfontoltan" sőt "különös kegyetlenséggel" (az ölés minősített esetei ezek!), hiszen az első sorban hadakozóknál semmiféle "harci etika" nem létezett, ott az volt a fontos, hogy a katonák halálukkal is minél tovább húzzák az időt, felkészülési időt hagyva az "elit" harci alakulatoknak. Nátán próféta később - amikor úgy tűnt, hogy már minden rendben, sőt a jogosság látszatával elvette a megözvegyült Bethsabét - igencsak "rápirít" Dávidra. A próféta példa-meséjében nyilvánvalóvá teszi az igazságtalanságot, amin mindenki felháborodik - így Dávid király is -, s a "Te vagy az, óh király!"-lelkiismeretébresztő mondattal a napnál is világosabbá válik: a legjobb, bizalmi emberét (Úriás Dávid testőrparancsnoka volt!) küldte a halálba csak azért, mert nem volt elég neki a sok felesége és számos ágyasa... Amit akkor és ott nem látott - mert a bűn mindig elvakít -, most kívülrő szemlélve teljesen nyilvánvaló számára is... Félre ne értsük Istent! Ő mindenkit "elszámoltat" a végén... Ez alól nem kivétel sem Dávid király, sem mi magunk, hiszen elszámolás nélkül nem is létezhetne felmentés.

A boldogság tehát nem abból fakad, hogy jóelőre tudom: "Úgyis megúszom az egészet!" A boldogság már itt és most azok lelkében lakozik, akiknek az ÚR nem rója fel bűnüket, azaz felmentetteknek tudják magukat. Isten előtt bűnös az, akire a körülmények különös együttállásai nemcsak rábizonyítják elkövetett gazságukat, de bűnösnek is érzik magukat. Isten (tisztasága, szépsége) közelében ugyanis nem lehet nem észrevenni saját tisztátalanságunkat, önző gondolatainkat és cselekedeteinket. Ha Istent egy kicsit is a közelünkbe - azaz szívünkbe - engedjük, akkor nyilvánvalóvá válik álnokságunk, önigazolást kereső makacsságunk. Isten közelében - Isten márpedig minden embert vonz, az más kérdés, hogy ki mennyire engedelmeskedik ennek a vonzásnak - lelkiismeretfurdalása van az embernek... Ez a lélek-tűz pedig olyan, ami nem oltható el semmivel. Luther Márton is azt mondja: "Hiába laksz te az emeleten, a pincébe zárt kutyád vonyítása mindig felhallatszik az emeletre!"

A lelkismeretet elaltathatja hatalom, pénz vagy szenvedélyek, de nem olthatja ki egyetlen emberi dolog vagy akarás sem. Lelkiismeretfurdalásunk azért van, mert Isten lelket teremtett belénk... S ha Istentől van a lelkiismeretfurdalás, akkor csakis Ő adhatja meg a lélek békességét is. Dávid békéje az isteni megbocsájtáson alapul, de azért az Isten sem "felejt", hiszen Dávid bármennyire is akart templomot építeni, azt csak Salamon király teheti meg.

Boldogan élni azt jelenti, megtalálni az Isten-adta méltóságunkat. Boldogan élni viszont csak akkor tudunk, ha nem kötöznek meg minket félelmek és aggodalmak, elkövetett bűnök és gyötrő mulasztások, mert Istenben megtaláltuk a szabadítást, s ebben a megtalált szabadságban neki szolgálunk életünk minden napján...

* A bibliai történetben Dávid mindössze egy parittyával és egy kővel felszerelkezve győzte le az óriás Góliátot. A fiatal pásztorfiú felülkerekedett a filiszteusok három méter magas, bárddal hadakozó "élő harcigépén". A történet a gyengéknek a hatalmasok feletti győzelmének szimbólumává vált, Dávidból pedig legenda lett, aki először mint harcos ér el sikereket, végül Izrael népének királya lesz. A mainzi egyetem történészei szerint azonban az egész csak kitaláció, ha Dávid egyáltalán létezett, önző uraság volt, aki egy jelentéktelen kis népen uralkodott.
- Évek óta kutatjuk a történelmi emlékeket, de semmilyen bizonyítékot nem találtunk arra, hogy Dávid király valós történelmi személy lett volna, sőt én magam még azt is kétségbe vonom, hogy a Dávid és Góliát közti harc egyáltalán megtörtént - nyilatkozta a National Geographic német kiadásában Wolfgang Zwickel Ótestamentum-szakértő.
Egy Tel-Avivban dolgozó izraeli professzorasszony szerint is azonban mellékes, hogy Dávid valóban létezett-e vagy sem, ugyanis a Biblia megalkotói egy évszázadok óta húzódó folyamatot gyorsítottak meg a segítségével.
- Dávid a zsidó történelem egyik szimbólummá vált figurája, akinek segítségével felgyorsult az állam kialakulása. Innentől kezdve mindegy, hogy valóban élő személyről alkották-e vagy sem - nyilatkozta Israel Finkestein, a Tel-Aviv-i Régészeti Intézet igazgatója.



Egység...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig azt keressem, ami összeköt és emel, ne pedig azt, ami szétválaszt, s rombol! Ámen



Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
ApCsel 17,26-28
"Egy vérből" valók vagyunk, ráadásul minden (földi-eredetű!) élőnek - jelen tudásunk szerint -, ugyanaz a DNS-rendszer biztosítja a létezését. "Evolúciós szükségszerűség" - vallják a fejlődés-hitűek, "Isten bölcs rendelése/tervezése" - gondolják a teremtés-elméletet elfogadók. Annyi bizonyos, hogy egyik ember a másikkal azért "kompatibilis", mert egy közös ősük volt, azaz: egy vérből származnak/teremtettek meg. Ez azonban azt jelenti, hogy egymásnak testvérei vagyunk! Azt már tudjuk - a genetikai vizsgálatokból -, hogy minden kékszemű embernek egy anyja volt - úgy kb. 6000 évvel ezelőtt, s azt is, hogy kb. ezidőtájt veszítették el európai őseink Afrikából hozott sötétebb bőrszínüket.
Egyértelmű biológiai jelek hívják fel tehát figyelmünket arra, egyetlen nagy család tagjai vagyunk, ennek ellenére még mindig nem szembesültünk azzal: testvérei vagyunk egymásnak! Pál areopágoszi beszédében a művelt hellének figyelmét pontosan erre akarta ráirányítani: az "ismeretlen isten" nagyon is megismerhető: a teremtett világ 'csodáin' keresztül éppen úgy, mint a lélek vizsgálata által, hiszen "Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk".
Harmonikus mozgásunk/életünk ebben a világban azonban csak akkor lehetséges/kivitelezhető, ha nem különféle "izmusok"-meghatározta istenképekbe próbálunk belekapaszkodni, hanem megtaláljuk az élet életszerűségének dinamikáját minden történésben. Ehhez természetesen másfajta látás kell: nem csak ezoterikus (belső-utas), s nem is csak exoterikus (dogmatikus-alapú), hanem a kettő egészséges vegyítésén alapuló józan szemlélődés.
Tény, hogy a ma embere számára nem igazán értelmezhető az obszerváns (szemlélődő) életforma. Saját-utas elképzelései motiválják magatartását, holott az ember másképpen gondolkodik, amikor közösségben van, s megint csak másképpen, amikor úgymond maga "szemlélődik". A szemlélődés távolságtartást jelent a világtól (belső szobában, ajtót bezárva imádkozni, hogy a világ zaja, csillogó fényei ne vonják el figyelmünket a lényegestől.
Isten nincs messze egyikünktől sem. Ő ránk köszön, hívogat mindenen keresztül! Megismerésre hív, amikor fizikai törvényei jobb megértésére inspirálja a kutató elmét; vonzást ébreszt, amikor fel-feltárulkozik az élet apró, s ámulatba ejtő csodáiban. De Isten közöttünk "történik", amikor elfogadja az Ő jó rendjét, egymást segítve élünk/dolgozunk! Isten van közöttünk, amikor valóságként fogadjuk igei ígéreteit életünk evilági, s remélt túlvilági dolgaiban... Isten van közöttünk, amikor nem erőlködünk, hanem egyszerűen csak szeretünk.



Éveink...


A mai nap imádsága:

Uram! Add bölcsen élni napjaimat, hogy örömmel vegyem az időt, melyet nekem, s szeretteimnek ajándékoztál! Ámen.


"Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod."
Jn 21,18

Majd négyezer év távlatából bizonyára minket is megérint ennek a mondatnak a bölcsessége, amit a Mester mond tanítványának, Péternek. (Most vonatkoztassunk el attól, hogy közvetlen ezután egy értelmező betoldást olvashatunk János evangélistától - Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent.) Az ősi bölcsesség, mely talán a civilizáció hajnalától kísérte az embert, az elmúlás tragikus szépségét foglalja magában - definíció-szerű pontossággal.

A mobilitás igen fontos része életünknek, a szabadság megélésének egyik alapvető formája. Modern korunk a mozgásban, az úton-levésben látja a létezés célját. Erre épülnek a "húzó-ágazatok": turisztika, autógyártás, s ide vehetjük a virtuális "utazást" is... Mindezeket támogatja-erősíti a 20. század végének nagy találmánya a számítástechnika. Jóléti világunkban - ez a világ lakosságának az egytizede, ahová mi is tartozunk - a slusszkulcs-egyszerűségű mozgási szabadságunkat elsősorban nem az emelkedő benzinárak korlátozzák, hanem az idő. Akár tudomást veszünk róla, akár nem - az idő eljár mindannyiunk feje fölött...

A fiatalsághoz hozzátartozik a "menni-akarás". Sok szülő tartja érzelmi pórázon felnőtt gyermekét, akinek megvan a saját útja, azaz a saját élete, amit neki kell végig küzdenie, remélhetőleg egy választott társsal, aki hűséges szövetségese ebben egészen a halálig. Szövetségben megöregedni - áldás. Jól tudja ezt a hívő ember, ezért ragaszkodik Ahhoz a Szövetségeséhez, Aki soha el nem hagyja: az Istenhez. Nagyszerű, felemelő, különlegesen szép, ha szerelemből házasodik az ifjú és a leány, ha szerelemben élik életüket, s szerelemben fogják egymás kezét életük végén is. A keresztény ember úgy látja, hogy Isten nélkül ez a "program" igencsak nehezen valósítható meg, ezért keresi Teremtőjét élete minden dolgában. Vannak, akik úgy döntenek, hogy életükben nincs helye az Istennek - ők azok, akik közül kikerül a legtöbb reménytvesztett, a világot szürkének és hidegnek látó ember...

Az élet értékét az Isten adja. Nem az istenképek a meghatározó fontosságúak, melyeket minden vallás a maga szimbólumkészletével próbál megfesteni, hanem az Egy, Oszthatatlan, Örökkévaló Isten. Tőle jövünk, s hozzá megyünk... akkor is, amikor már menni sem tudunk, mert életünk végére értünk. A kérdés megdöbbentően egyszerű: Földi vándorlásodban kit engedtél be életedbe, ki vándorolt veled?...




Jócselekedetek...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy a segítő kezek egymásra találjanak, s ha Te is úgy gondolod, isteni hatalmaddal sorvaszd el mindazokét, akik a gonoszságot munkálják, s rombolják teremtettségedet! Ámen

   

Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
1 Pt 2,12

Istenes, hívő életet nem lehet tisztességtelen magatartással élni! Ennek ellenére elkél az apostoli buzdítás az első keresztények között is, mert bizony akadtak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a hit a lélek dolgaival foglalkozik, s a testnek pedig - hogy nyugton maradjon - teljesíteni kell a kívánságait. Az egyik fő ok, amiért az apostolok újra és újra a jóra való buzgólkodást állítják az első krisztuskövetők elé például, hogy az ember nem kereszténynek születik, hanem azzá válik... A krisztuskövetés ugyanis személyes, önkéntes döntés alapján felvállalt célirányos magatartás, ami a "mindennapi jó" melletti döntés következetességében nyilvánul meg. Ez nincs csak úgy "magától", ezt bizony tanulni, olykor újratanulni kell, mert még a legkiválóbbak is elbotlanak vagy meglankadnak a jó cselekvésében.

Sok "frissen" krisztuskövető vált ember véli úgy, hogy élete végre elérkezett a perfekciós szakaszába, s innentől kezdve a bűnnek már nincs hatalma fölöttük. Aztán szép lassan kiderül, ha a világ kísértéseit egyelőre le is tudták győzni a JóIsten kegyelme révén, azért vannak olyan emberi tulajdonságaik, melyek sok bűn melegágyává válnak: vélt igazsághoz való eszelős ragaszkodás, kényelemszeretet, eredendő lustaság vagy egyszerű, emberi mulasztás. Ilyenkor történik meg az, hogy a keresztény ember (is!) megszégyenül(het), mert nyilvánvalóvá válik, hogy ő is csak ember. Senki nem szent, senki nem perfekt, de aki törekszik az Isten akaratának betöltésére, az látványosan kevesebbet vétkezik, mulaszt.

Manapság, amikor a tisztesség az egyenlő a jogossággal, de a jogosság nem egyenlő az igazsággal - s ezért számtalan igazságtalanság terheli a világot, s benne kicsiny hazánk társadalmát is -, különösen is fontos felhívni a figyelmet a jó cselekedetekre. Ezek ugyanis mintát adnak, megoldási utat mutathatnak. Nagyon fontos a keresztény karitatív, szociális munka, de NEM A KERESZTÉNYEK ISTENTŐL RENDELT FELADATA, hanem a mindenkori államhatalomé, hogy a lehető legkisebb területre szorítsa vissza mindazt, ami támadja, akadályozza a jó kibontakozását! Spórolni oktatáson, egészségügyön, rendőrségen, tisztességtelenül magas adókat bevezetni, méltánytalanul alacsony fizetéseket megszabni a a gonosz erők pártolását(!) jelenti... Aki józan, az látja, hogy a többség megkérdezése nélkül a kevesek érdekét szolgáló felvett gigantikus hitelek kamatos-kamatait hogyan akarják "behajtani" a többségi társadalmon, mintha ők idézték volna elő mindezt... lásd görög - s a sorban a többi - példát!

Mindenki látja, érzi, hogy válságban a van az egész világ, s hogy ezt nem a "kisember" idézte elő. A kisembert noszogatni, hogy kétfillérjéből legalább egyet adjon oda a szociális gondok enyhítésére - egyébként is Mari nénje és Pista bátyja röstelljék magukat, hiszen ők az okai a globális felmelegedésnek is(!) - nem más, mint a hatalmon levők bicskanyitogató arroganciája és felháborító pimaszsága, mely megmutatkozik az Isten törvényeinek következetes semmibevételében. A világnak azonban nemcsak kezdete, de egyszer vége is lesz - a sajátunknak gyaníthatóan hamarabb -, azaz a "meglátogatás napja", az Isten számonkérése egyszer bekövetkezik! Aki akar, ezzel számolhat, aki pedig nem akar számolni az ÚRIstennel... hát... lelke rajta!


Megtérésért...



A mai nap imádsága:
Uram! Tőled elfordult életek boldogtalanságával találkozom naponta. Könyörülj Uram rajtuk, s irgalmadat éreztesd velem is, mert Nélküled semmi vagyok! Ámen

    

Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: "Vajon ti is el akartok menni?" Simon Péter így felelt: "Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad."
Jn 6,67-68

A jézusi statisztika ma is megállja helyét. Ma sincs másképp, a ige magja folyamatosan hull a Jóisten kegyelméből, de a földtípusok (embertípusok - Magvető példázata) ugyanazok, azaz nem lettünk az elmúlt kétzer évben egy csöppet sem vallásosabbak, belátóbbak... többen, mint az "egynegyed" ma sem próbálja élni azt, amit a Mester elénk él... Sőt, mintha az utóbbi időben a Történelem Ura jobban megrostálná az övéit!

Felgyorsult korunk könnyű életet sugalmazó étafilozófiái lehetnek ámulatba ejtően "modernek" és sikerígéretűek, de tartalmasak, melyek úgy igazából kiállják/megállják a próbát - aligha. Ami nehéz, am áldozatot követel, az egyre inkább háttérbe szorul. Az aktív amatőrzenélők száma - egy Kodály országában! - egyre inkább zsugorodik. Ennek oka nemcsak az instrumentek egekbe szökő ára, hanem az az idői áldozat is (úgy 8-10 év minimum!) amíg elfogadható szinten és minőségben szól az adott hangszer. A "mindent rögtön, csak most, csak itt"-világunkban ókonzervatív csengése van mindannak, ami időigényes. Akcelerált (felgyorsult) világunk még se hozott nekünk több boldogságot, inkább keserűséget.

Jézus követése minden korban meglehetősen időigényes vállalkozás, sőt erő is kell hozzá. Úszni az árral szemben mindig is az "egynegyedek" kiváltsága volt. Nem csoda, ha sokan elpártolnak a Mestertől - ma is. De hová mehet a ember, hová menekülhet? Bárhová fut, Isten ott van, önmaga gondjai-bajai, bűnei elől nem futhat el senki. A lelkiismeret gyorsabb lábokon jár, mint mi... Ha otthon vagyunk, ha távol vagyunk (Tékozló fiú példázata), mindenhol ugyanazt kívánjuk: Istent magát. Péterrel együtt mi is megvalljuk: "Uram, kihez mennénk?"

Az Örök élet beszéde, nemcsak a nemlátható világ, de a látható igazságairól is szól. Az igazság ismeretére eljutni pedig a tudatos élet alapja. Elismerni a tényt, hogy Istenre vágyakozunk, lelkünk megelégítésére, harmóniára önmagunkkal, világgal és Istennel - a keresztény (krisztianoj=krisztuskövetők) élet alfája. A Nagy Mágnes vonzását egész életünkben érezzük. Ha elfordulunk Tőle, mert életerőnk "akkumulátorai" kellően nagy ellenpólusú mágneses teret generálnak, akkor se higgyük azt, hogy ez örökké tart... az akkumulátorok egyszer lemerülnek! A kérdés tehát csakis egy: akkumulátorra vagy Istenre bízzuk-e életünket?