2017. február 18., szombat

A szeretet megbocsátja a bántást


"A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed" (Péld 10,12 egyszerű fordítás)
Példabeszédek 10,12 azt mondja: "A gyűlölet felszítja a viszályt, de a szeretet minden vétket befed" (egyszerű fordítás). Mi az, amit a "mindenből" nem engedtél még el? Mik azok a sérelmek az életedben, amelyekbe még mindig kapaszkodsz?
Talán gyerekkorodban bántott egy felnőtt - egy tanár, egy családtag, talán még a szüleid is. A Biblia azt mondja, hogy többféle ítélet is lesz a gyermek molesztálás, elhanyagolás, és elhagyás miatt. Egy nap Isten elégtételt vesz ezekért a dolgokért. Amikor Isten azt mondja: "Tisztelt apádat, és anyádat", nem azt mondja, hogy tiszteld a bűneiket, vagy az önzőségüket, vagy a rossz döntéseiket. Nem mondja, hogy hagyd figyelmen kívül az életedben lévő fájdalmat és vegyél fel egy vidám arcot, azt tettetve, hogy minden nagyszerű.
Tehát mire számít Isten? Hogyan várja tőled, hogy szeresd a romboló embereket, akik bántottak téged?
Nem várja tőled, hogy hagyd őket figyelmen kívül. Nem várja tőled, hogy csinálj úgy, mintha ez nem is létezne. Nem kéri, hogy kendőzd el, tagadd le, fojtsd vissza, vagy találj ki mentségeket azoknak az embereknek, akik bántottak téged.
Isten nem akarja, hogy színlelj. Azt szeretné, ha szembenéznél vele, mert nem tudsz megbocsátani, amíg nem szembesültél a dologgal. Abba kell hagynod a menekülést és a hibáztatást is.
Ha szeretnél azzá a szerető nővé, vagy férfivá válni, amivé Isten szeretné, hogy válj, akkor most kell megbírkóznod azzal a fájdalommal, amit valaki okozott a múltadban. Ha még mindig mérges vagy a szüleidre, vagy bárki másra, akkor még mindig megengeded annak az embernek, hogy uralkodjon rajtad.
Ne engedd ezt többé! Le kell számolnod a haraggal! Szembe kell nézned vele, hogy meg tudd bocsátani.
A Biblia azt mondja a Példabeszédek 19,11-ben:"dicsőségedre válik, ha nem veszed fel a sértést." De nem tudod nem felvenni, amíg szembe nem néztél vele, és meg nem bocsátottad. Azután majd el tudod engedni. A szeretet el tud engedni.
Tudjuk, hogy a szeretet "nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele" (1Korinthus 13,5 egyszerű fordítás). Nem tudom kinek kell megbocsátanod, de azt tudom, hogy ez az a nap, hogy megtedd. A szeretet el tud engedni. A szeretet megbocsát. Mert megérdemlik? Nem. Hanem mert ez az, amit Isten tett érted, és ez az egyetlen út ahhoz, hogy szabad légy.
Beszéljünk róla:
* Kik azok az emberek az életedben, akik bántottak, és akiknek meg kell bocsátanod?
* Mit változtat meg a megbocsátás azon a fájdalmon, ami történt? Mit változtat meg benned? A jövődben?
* Hogy tudja a Példabeszédek 19,11 megváltoztatni, hogy később miként reagálsz a bántásra?


Építsd házad a kősziklára


Mind azt akarjuk, hogy Isten megáldja az életünket. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, be kell lépjünk az Igébe. Az elmúlt napokban Jakab 1:22-25 szerint vizsgáltuk meg azt a négy módot, ahogyan Isten szavára reagálnunk kell, hogy olyan életünk legyen, amelyet Isten megáld.
• Olvasd a Bibliát ... "elszántan tekint bele"
• Tekintsd át újra Bibliát ... "megmarad mellette"
• Emlékezz a Bibliára ... " nem feledékeny hallgatója"
• Reagálj a Bibliára ... "tevékeny megvalósítója"

Ha ugyan olvasod, tanulmányozod és memorizálod is az Igét, de soha nem alkalmazod az életedre, elvéted a célt. Jakab 1:22 figyelmeztet, nehogy megcsaljuk magunkat a Biblia olvasásával kapcsolatban. Ehelyett forduljunk affelé, amit Isten tanít nekünk: a tevékeny megvalósítás felé.

A Bibliának csak abban a részében hiszel igazán, amit meg is cselekszel. Ha megosztok veled egy bibliai alapigazságot a családi költségvetéseddel kapcsolatban, de te sosem valósítod meg azt, egyszerűen becsapod magad. Nem tudod meg valójában, hogy mit tanít erről a Biblia.
A Bibliának csak abban a részében hiszel igazán, amit meg is cselekszel.

Majdnem minden üzenetben, amit megosztok a Saddleback Gyülekezetben, minden fontos részben van egy ige. Hogy miért? Mert Isten azt akarja, hogy cselekvői és megtevői legyünk az Igének, ne csupán hallgatói. Túl sok alkalommal hallgatunk jó bibliai tanításokat, de nem tudjuk, mihez kezdjünk azzal, amit tanultunk.
Jézus azt mondja a Máté 7:24-ben,



"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát."


A Biblia alkalmazása az életedre stabilitást ad az élet viharaiban.
Nem tudjuk, milyen nehézségek érnek bennünket a következő egy két esztendőben. De egyet tudok: Ha nehéz idők jönnek és te nem Isten szavára alapozol, szét fogsz morzsolódni apró darabokra. A minket körülvevő kultúra tünékenyebb, mint a futóhomok.
Ehelyett építkezz az életedben befogadva az Úr változhatatlan beszédét és nincs az a vihar, amely megremegtetné az igaz Kősziklát!

Gondolatébresztő:


* Milyen vihar elé nézel mostanában? Bízol Isten gondviselésében és keresed-e az Ő vezetését Igéjében?
* Mit olvastál ma a Szentírásban a csendességedben? Hogyan fogod tenni is, amit olvastál?

Isten még nem végzett


"Légy abban biztos, hogy aki elkezdte benned a jó munkát, teljes mértékben véghezviszi a Jézus Krisztus napjára" (Filippi 1:6 NIV)


Mi emberek nagyszerű elkezdők, de nagyon rossz befejezők vagyunk. Vannak befejezetlen szimfóniáink, befejezetlen épületeink, befejezetlen könyveink, befejezetlen projektjeink. Mi nem fejezzük be mindig, amit elkezdtünk, de Isten igen.

Isten nem alkotott madarat fél szárnnyal. Nem alkotott befejezetlen virágot vagy csillagot. A végső simításokat is elvégzi azon, amit csinál, majd ezt mondja: "Ez jó."

A Biblia azt mondja, hogy amikor Jézus Krisztus elkezd dolgozni az életeden, befejezi amit elkezdett, a hibák, rossz döntések, bűnök vagy körülmények ellenére, amivel szembe kell néznünk. Egy nap, amikor majd a Mennybe jutunk, olyanok leszünk mint Jézus, mert olyannak látjuk majd őt, amilyen. Ez a cél.

Addig is, ha élvezni akarjuk az időt, amit másokkal tölthetünk, akkor türelmesnek kell lennünk a fejlődésükkel. Hagynunk kell, hogy nőjenek és fejlődjenek. Pál elmondhatta: "Nem vagyok az az ember, aki voltam, köszönöm Uram. De azt is köszönöm Uram, hogy még nem vagyok az, aki lehetek, hanem fejlődhetek, változhatok."

Ha szeretnéd élvezni a házasságod, akkor meg kell tanulnod élvezni a kapcsolatot férjeddel vagy feleségeddel most, miközben lehetőséget adsz neki a változásra, növekedésre. Máskülönben, mire a feltételeidnek megfelel, akkor már egy másik helyzetben leszel más szükségekkel.

Szülők, ha élvezni szeretnétek a gyerekekkel töltött időt, akkor meg kell tanulni élvezni azt, amíg fejlődnek, mert tökéletes gyerek nem létezik.

És tökéletes felnőtt sincs. Ha annak, hogy valakivel jól érezd magad az a feltétele, hogy legyen az illető tökéletes, akkor elég nyomorúságos lesz az életed hátralévő része. Nincs tökéletes ember.

Beszéljünk róla:


- Ma kivel kell elnézőnek lenned, megértve azt, hogy Isten még dolgozik rajta a maga módján és ideje szerint?

- Ha tudjuk azt, hogy Jézus Krisztus befejezi, amit elkezdett benned, akkor szerinted mi a te feladatod a folyamatban? Milyen lépéseket kell megtenned a lelki fejlődésedért?


Mennyire van tele a hátizsákod?


„Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Máté 7:14)

„Nem bolond az, aki elengedi, amit úgysem tud megtartani, azért, hogy megragadja azt, amit nem veszíthet el” - Jim Elliot, egy misszionárius, akit megölték, miközben megpróbálta Equadorban a Waodani indiánoknak Jézust hirdetni.

Képzeld el, hogy megpróbálsz gyalogolni lefele egy keskeny ösvényen, amelyet tüskés indák és alacsonyan lehajló ágak szegélyeznek, te pedig egy óriási hátizsákot viszel, teletömve mindenféle dologgal, amiket szükségesnek gondolsz.

Képzeld el mennyire fárasztó és zavaró, amikor a nehéz hátizsákod beleakad az ágakba, indákba. Lassan belátnád, hogy sok általad cipelt dolog inkább gátol, mint segít, és elkezdenéd egymás után kihúzgálni ezeket a hátizsákodból, és sajnálkozva eldobni.

Képzeld el, hogyan éreznéd magad, amikor elérsz a keskeny ösvény végére, és felfedezed: ahhoz, hogy elérd a célodat, még keresztül kell préselni magad egy nagyon keskeny szoroson. Kiveszed az utolsó dolgokat is a hátizsákodból, de ekkor ébredsz rá, hogy nincs értelme egy üres hátizsákot átvinni ezen a kapun.

Így hát kelletlenül hátrahagyod a zsákot, és keresztül mégy a keskeny kapun egy új életre. Ez az életed Krisztusban. Követted Jézust végig a keskeny úton és át a szoros kapun a mennyei királyságba.

Benn a mennyben felismered, hogy te magad tetted az utadat sokkal nehezebbé, mint amilyen egyszerű lehetett volna, mert minden, amit olyan vonakodva hagytál el, teljesen hasznavehetetlen, felesleges az új életedben. Azok a dolgok pedig, amiket Jézus ad neked az új életedben, messze értékesebbek bárminél, amit hátrahagytál.

Amikor Jézus a hűségünket, engedelmességünket követeli, nem megpróbál elvenni valami jó dolgot tőlünk. Sokkal inkább azért teszi, mert tudja, hogy ez a világ véget ér, és fel akar készíteni a vele való örök életre.

Hogy állsz a következő évtizedre szóló céljaiddal, terveiddel? Mi az a dolog, amit vonakodsz feladni? Lehet, hogy ez nem egy dolog. Talán a fegyelmezetlenségedet kellene feladnod, amivel a pénzügyeidhez, az egészségedhez vagy a bibliatanulmányozásodhoz viszonyulsz.

Bármi is legyen az, Jézus döntés elé állít. Bízol-e benne, amikor azt mondja, hogy fel kell adnod ezt a dolgot, vagy ragaszkodsz ahhoz, hogy cipelned kell egy túlságosan megrakott hátizsákot a következő években?
Angyalok...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok mindent nem értek ebben a világban, s oly sok mindent mégis megtapasztalok. Gondviselő jóságod ajándékait ne engedd elpazarolnom, s add, hogy magam is békességed eszközévé válhassak gyönyörűnek teremtett világodban! Ámen



"Ő elküldi majd angyalát előtted..."
1 Móz 24,7d

Gyakorlatilag nincs egyetlen kultúra sem, amelyik valamilyen formában ne nyilvánítaná ki - ősidőkben és napjainkban egyaránt meglévő - megtapasztalását: vannak megmagyarázhatatlan, de mégis valós dolgok, melyek életünket mint a mezők virágai körbeveszik... Eleve elrendelésnek hiszik egyesek, hogy mikor melyik virágra csodálkozunk rá, gondviselésnek tartja a másik, s persze vannak olyanok is, akik színvakok és csatatérré változtatják az élet mezejét.

Sok feladat szakad ránk életünkben, melyeket többnyire ügyesen megoldunk, hiszen oly sok minden tervezhető, de a legfontosabb, a párválasztás csak részben, azaz 50%-ban, hiszen a másikon is múlik. Ma reggeli igénk Ábrahám ajkán hangzik el biztatásul, hiszen hűséges szolgája Eliézer kissé megretten a feladttól: Vegyen/hozzon/válasszon feleséget a fiának, az Ígéret Gyermekének, Izsáknak... Hogyan is felelhetne meg ennek a kihívásnak? Nemde Ábrahámnak kellene választani vagy sokkal inkább Izsáknak? Elvégre Izsák éli majd le vele életét - jobb esetben... De nem, a választás az Ő dolga. Egy valamit tehet ilyenkor az ember: buzgón imádkozik. Ezt tette Eliézer is, s tudjuk küldetését eredményesen betöltötte, hazavitte Rebekát, akinek neve azt jelenti: lebilincselő...

Azt Isten gondviselő kegyelme valóban lebilincselő, tetten érhető ez a párválasztásban is, amikor is két fiatal közös elhatározással azonos útra lép. Tulajdonképpen egész életüket egy nyomorúságos szócskára alapozzák, mely azonban Isten előtt kimondva a teljesség ígéretét hordozza. Ez a szó az: "Igen!" Igen a másikra, igen az azonos irányra, igen arra, hogy "együtt"... az így kimondott igen szövetségesi, amire minden tisztaszívű fiatal vágyakozik. Sokan vannak, akiknek mégsem "sikerül", évekkel vagy évtizedekkel később derül ki, hogy a döntés rossz volt, a "házasság kiskertjét" nem kapálták, nem locsolták, a benne lévő rózsákat nem metszették... s mindennek meg is lett az eredménye: eluralkodott a gaz mindenhol, s megfojtotta az egykor szép virágokat.

Az angyal szavunk a görög angeloszból származik (vagy fordítva?), ami azt jelenti: küldött. Istennek vannak látható és láthatatlan angyalai. Küldötté tehet másokat, sőt minket is, amikor Isten előtti felelősséggel nem ítéletképpen, hanem a kívülálló távolságtartásával, s mások intimitásának tiszteletbentartásával, de (vissza)tükrözzük a valóságot. Azaz: ha azt látjuk, hogy két ember együttjárásában nem a jó erősödik, hanem a rossz, akkor ennek az igazságát ki kell mondani. (Az egy másik kérdés, hogy ne a vélt igazunkat, s főleg ne teátrálisan "tálaljuk", amihez gyakorlatilag semmi közünk...) Eladdig azonban, amíg nincs szeretetből fakadó visszajelzés, aki tévúton halad, az nem is tudja, hogy milyen utakon jár valójában.

Eliézer el sem akarta hinni, hogy Isten meghallgatta imáit. Egy kedves (kommunikatív), szolgálatkész (Megitatom a tevéidet mind!) dolgos (valóban meg is itatta...) életvidám leányt látott meg Rebekában, ott a kútnál... Isten gondviselése Eliézert is lebilincselte, s békességet nyert Ábraham lelke is: az Élet továbbindult a maga istenes kerékvágásában...




Épülés...

A mai nap imádsága:
URam! Engedd, hogy csiszolódjam, s mindazokkal, akiket gondviselő jóságoddal mellém rendeltél emelkedhessem Feléd! Ámen


Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá.
1 Pt 2,5a

Lelketlen, mint a kő... ezt a kifejezést még csak értjük, de hogyan lehet egy kő "lelki"? Ahogyan óriási kövekből összeáll egy épület - legyen az vár vagy katedrális, melyeket évszázadok múltán is megcsodálunk -, ugyanígy építkezik lelkünk is. Itt azonban a kövek nem levegőből, álmokból vagy ígéretekből vannak - a légkövekből ugyanis csak légvárakat lehet építeni -, hanem valóságos élményekből. Kicsi és nagy élmény, mélytudatba-raktározott vagy tudatos memóriánkban állandóan forgatottról is legyen szó, minden velünk megesett történésnek van érzelmi homokszeme, kövecskéje, kavicsa vagy sziklatömbje. Ezekből áll össze életünk. A habarcs, ami összeköti őket az élet titka, az Isten kegyelme.

Ahogyan a kövekből összeáll egy épület vagy templom, ugyanígy épülnek a közösségek, beleértve a gyülekezeti közösségeket is. Ahány ember, annyiféle kő, azaz annyiféle ember-építőanyag létezik. Vannak olyan emberek, akik lelki stabilitásukkal, mint hatalmas teherhordó kövek mások életét is megtartják, megint mások inkább hasonlíthatóak gótikus katedrálisok mérműves ablakaihoz, melyeken áttör az isteni kegyelem fénye, hogy beragyogja az egész (élet)teret.

Ami egyszer belekerült életünk házába élmény-kődarabként, az onnantól kezdve építőelemként benne is marad. Nem dobhatjuk félre, nem tagadhatjuk, ott van. Egyet tehetünk, átválogatjuk, átdolgozzuk/átértékeljük, s megfelelő helyre rakjuk őket. Ezt nevezzük lelki életnek. Ha nem tesszük ezt meg, élményeink nem illeszkednek egymáshoz, akkor izegnek-mozognak, s nem terhelhetők életházunk falai. Aki nem él lelki életet, az lelketlen. A lelki élet nemcsak azt jelenti, hogy életünk dolgait egymáshoz illesztjük, hanem azt is, hogy faragtatjuk magunkat a legnagyobb szobrásszal, a JóIstennel. Nem véletlenül mondja ősi szólásunk: "Embert faragunk belőled!" Ezt csak az ÚRIstennel, s azzal a közösséggel együtt tudjuk elérni, melyet Ő hívott létre, s tart meg.

Ha nem faragjuk egymást, ha nem csiszolódunk össze, akkor szétcsúsznak az emberéletek kövei, s nincs épület, nincs közösség. A csiszolódás pedig kooperációt jelent. Ha nem kooperál egyik ember a másikkal, akkor nagy bajok alakulnak ki. Együtt kell működnie férjnek és feleségnek, diáknak és tanárnak, papnak és gyülekezetnek. Enélkül nincs eredmény, nem épül a közösség! Bőven vannak, akik életük dele (35-40 év) után sem értik meg, hogy az élet alapja az együttműködés: Istennel és emberrel. Aki Teremtő Atyával kooperál, az tud eredményesen (gyümölcsöt teremve) élni, mert Isten segedelmével ügyesen improvizál, szeretettel prezentál, s hitelesen kommunikál...



Félelmeink...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm, hogy gondviselő jóságoddal tenyereden hordozol, s ne engedd hogy elfelejtsem mindazt, amit velem tettél! Ámen

   

35Még beszélt Jézus, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták: "Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?" 36Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: "Ne félj, csak higgy!" .
Jak 4,4

A boldogság mindenkinek mást jelent, de egyben mindenkinél közös: gyorsan elmúlik. Hiába tanultuk meg respektálni az életet, oly gyorsan tovatűnik. A pillanatos gyönyör, a szappanbuborékban tükröződő létünk szivárványvarázsa egyszer még ámulatba ejt, s a következő pillanatban szétpukkan... Csoda-e, ha félünk, látva tehetetlenségünket?

Amennyire szép az élet, ha utak nyílnak benne lélektől lélekig, olyannyira keserű, ha ezek az utak véget érnek. A párkapcsolatok gyűlöletet is szülő szétszakadásai is jelzik ezt - nemcsak a hollywoodi stúdiókban! Közvetlen közelünkben látunk fájdalmas sorsokat, talán magunk is részesei voltunk/vagyunk veszteségeknek, csalódásoknak. Aki átélt már effajta "sötétséget", aki volt már a lélek kútjának legmélyén, az tudja miről van szó.

Legnagyobb félelmet mégsem az evilági tragédiák, hanem az "odaát" bizonytalanságai okozzák. Vannak, akik soha nem respektálták az életet, de a halál előtt ők is térdet hajtanak. Hogyne félnénk attól, ami itt van köztünk, ami velünk van, kísér minket, s nem tudjuk mikor válik nyilvánvalóvá hatalma? Amikor ugyanis kinyilvánítja erejét, akkor megszűnik a mi erőnk, tehetetlenek vagyunk, megbénulunk, torkunkon akad a szó, még sírni sem tudunk, de szemünk sarkában dagadó egyetlen könnycseppünkben ott sűrűsödik nyomorúságunk minden fájdalma.

Ha nem félnénk, bátorításra se lenne szükségünk, de nem kőből, hanem "hús-vér" emberből vagyunk. Amikor az élet fájdalmasan belénk hasít, akkor éppen ezért nem is tudunk másképpen vígasztalódni, csakis a transzcendentálissal, amikor lelkünkkel belélegezzük az ÚRIstent... Ő maga mondja: "Ne félj,csak higgy!" - azaz a hittel utat törhetünk a jövőbe ott is, ahol emberi szemünkkel már csak zsákutcákat látunk...
Gondviselés...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm jóságodat, amivel naponta átölelsz, s hordozol! Ámen


Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz... aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;
1 Jn 3,7; 10b-11

Ártatlan csecsemő... s valóban, a gyermeki, osztatlan-idős lét csodája éppen abban van, hogy még magunkon hordozzuk az eredendő jóság jegyeit. Teológusok - akiknek minden földi dologra van égi válaszuk, de a működő megoldásoktól gyakran fényévekre vannak - még ma is előszeretettel hangsúlyozzák az ember zsigeri készségét a rosszra, amit eredendő/eredeti bűnnek, "ádámi örökség"-nek neveznek. (Ez is érdekes: Jóllehet Éva szakított a fának kívánatos gyümölcséből, s mégis Ádámon kéri számon az ÚR a tiltás áthágását: s mi ez , ha nem annak az ősi megtapasztalásnak ebben a történetben is fellehető lenyomata, hogy a bajok, tragédiák túlnyomórészt a férfiak makacsságából, birtoklási vágyából erednek.) Pedig az emberben van eredendó jóság(!) is, hiszen azt feltételezni az Istentől, hogy eleve és kizárólagosan csak a bűnre és rosszra való készséget teremtette volna bele minden emberbe -, teremtői akaratának hibás értelmezése lenne.

Isten igazsága/rendje megnyilvánul mindenben, s mindenhol. Nincs olyan kicsiny dolog, s nem létezik olyan nagyság, melyben ne tükröződne vissza a Teremtett Egész/Világmindenség harmóniája. Ezért írja János: "Aki igazságot cselkeszik, az igaz". Ez azt jelenti, hogy nem lehet a rosszat jónak, s jót rossznak tartani, hiszen Jézus URunk is így tanítja: "Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem." Ebből fakadóan csak a gonosz ember van meggyőződve afelől, hogy a "cél szentesíti az eszközt", holott az istentelen eszköz alkalmazása ördögivé teszi magát a célt is!

Isten mindannyiunkat (az Ő végtelen szeretetéből) arra teremtett, hogy mi is szeressünk. A szeretet - mint a legfőbb isteni 'tulajdonság' - tartja meg ezt a világot, s múlandó napjainkat is csakis egyedül a szeretet képes felejthetetlenül széppé tenni. Aki "munkálja" Isten szeretetét az életében, az nem csak betölti hivatását, de cselekszi is az igazságot, s ezzel " cselekedetei is követik őt". Ez azt jelenti, hogy életéből az áldás nem marad el, hiszen ahogyan a rossznak van következménye, ugyanúgy a jónak is! Az ember sokszor oktalan, s ott kéri számon a jót, ahol nem kellene, s azt hiszi, hogy ő maga sokkal jobban tudja, mint a Gondviselés, hogy mire van szüksége. Pedig a Mennyei Atya - amire szükségünk van -, már azelőtt megadja, mint hogy mi kérnénk vagy kívánnánk, sőt jobbat is ad, mint amit megérdemelnénk... Tévelyegni, méricskélni, hasonlítgatni pedig az szokott, aki nem tudja, mi végre is van ezen a világon...





Isten szava...


A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy komolyan vegyem intéseidet, s boldogan élhessek teremtett világodban! Ámen


De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek URa küldött lelke által a régebbi próféták útján. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek URa. Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól a Seregek URa: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak.
Zak 7,11-13

A történelem folyamán sokszor elhangzottak kritikus szavak az Ószövetség népével kapcsolatban: "Ezek a zsidók!"... Nos, a kívülről jövő bírálatot nehezen fogadja minden ember -, de így van ez nemcsak a zsidók, minden más nép életében is. A belülről felfakadó, a "hazai" értékítéletet pedig egyszerűen nem vesszük komolyan, ezért is mondja a Mester: "Egy próféta sem kedves a maga hazájában." Talán éppen azok a legszebb részek a Bibliában, ahol mélységesen emberi hangon és érzésekkel, őszintén kimondott mondatokkal találkozhatunk - Istenről, emberről, az élet küzdelmeiről.

Az ószövetségi történetek jelesül bizonyítják, hogy hiába hajolt le az ÚR Ábrahámhoz és utódaihoz, azok semmivel sem lettek különbbek más népeknél - hitükben talán igen, de a hitet megítélni mindenki csak a cselekedetek alapján képes. Ezért teljességgel fölösleges bizonygatnunk egymásnak, melyik az "igazi" hit: zsidó vagy muzulmán keresztény, buddhista vagy éppen a hindu. A zsidó ember is, a keresztény is, meg a muzulmán is csakis a cselekedetek alapján képes megítélni a másik embert! "Azt kell mindig megnézni - mondta egyik kedves szociáletika professzorunk -, hogy az adott vallásos meggyőződés mit tesz le az asztalra, azaz milyen etikára fut ki az egész." S tényleg, mindig a cselekedetek minősítenek, hiszen az, hogy kinek milyen gondolatok vannak a fejében, az nincs senki homlokára kiírva! A hit minősítése tehát soha nem az ember feladata, hiszen ahhoz egyedül Istennek van csak joga, de a cselekedetek minőség-javítása az ember mindennapos feladata! Sajnos ezt a kettőt gyakran keverjük... Aggódunk az egyház jövőjéért - pedig ez az Isten gondja -, miközben cselekednünk kellene a jót, amit pedig Istentől várnánk el, hogy "De azért mostmár történjen valami!"

Ma reggeli igénk is azt bizonyítja - ahogyan régen, úgy ma is -, bőven akadnak olyanok, akik "fütyülnek" a JóIstenre, s igencsak nemérdekli őket, mit is akarna tőlük az ÖregIsten... Nos, mindazok, akik hátat fordítanak a Teremtőnek, azok "elhitványulnak". Ez nem egyszerűen gonoszságot jelent, sokkal szomorúbb történik: az ilyen emberek életében megkopik az fény, amit fölülről kapunk, hogy méltósággal tükrözzük Istenképűségünket. Nincs keserűségesebb annál, ha valakinek az élete így megszürkül, s belefonnyad az anyagvilágba. A folyamatosan jelenlévő, gondviselő Isten minden korban küldi a maga prófétáit, nemcsak zsidók, hanem minden nép közé. Bibliás próféta-nagyok, s névtelen lelkiismeretes-kicsik ott vannak, s lesznek a világ végezetéig mindenütt! Ők testesítik meg a bizonyságtevők láncolatát, mely évezredeken nyúlik át. Ebben a láthatatlan láncban, melynek az egyik vége üdvösségünk Kősziklájában nyugszik, mindannyian szemek vagyunk... Nem vagyunk többek, de kevesebbek sem, s ha nem töltjük be égi hivatásunkat, akkor megszakad a lánc...

Meg, s odaszánás...

URam! Add, hogy boldogságom ne a saját sikereimtől, hanem a Te kegyelmedtől függjön! Ámen


Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.
Mk 6,34

Sok mindent oda lehet adni a másik embernek: időt, pénzt, lehetőségeket áldozhatunk fel a másikért - mert azt mondogatjuk: "De hát szeretem őt!" -, egy valamit azonban nem tudunk odaszánni: a lélekmélyi büszkeségünket, az önérzetünket. Ha mégis, akkor az azt jelenti: erkölcsi és érzelmi hullává váltunk...

Megszánhatjuk testvérünket, rokonunkat, barátunkat, még a társunkat is, mert fontos számunkra, hogy az út, amin járunk, azon EGYÜTT megyünk, de ennek is van egy határa, amikor megszólal a lélekmélyi lelkiismeretünk. Amikor rádöbbenünk, hogy ez már így, ahogy van nemhogy "nem jó", de már lehúz és rombol is! Ilyenkor a 'kitartás' már nem erkölcsi kérdés, hanem sors-kérdés. Lehet a fuldoklóval sokáig küszködni, de ha azt tapasztalom, hogy nem én húzom őt a part felé, hanem ő húz le engem egyre inkább, akkor el kell engedni - hiába a mentő "szeretet". Ilyenkor az adott kapcsolatnak vége, s az önmagával is az élet hullámaival küzdő EGYEDÜL marad... s ez szánalmat, sajnálatot válthat ki.

Jézus URunk az egyetlen, Akinek "odaszánása az egész világért" nem sajnálatos szánalom, hanem isteni méltóság - hiszen Ő azt mondta magáról -, "Emberfia vagyok!". Jézus egész élete azt példázza, hogy hiába minden üldözés és szenvedés, megalázások és kirekesztettség: az Istentől jövő, a Tőle kapott méltóság nem vehető el semmilyen erőszakkal! A mi emberi sorsunk is ilyen: méltóságra vagyunk elhívva, melyet semmilyen földi hatalom nem képes elvenni tőlünk, de mi magunk eldobhatjuk... Sajnos többnyire erről szól az emberiség véráztatta történelme is! Az eredmény: a méltóságát veszített ember szenvedése...

Azért nehéz egy fiatalnak manapság társat találnia, mert a célért képes feláldozni a méltóságát, a büszkeségét - mindegy, csak legyen már valaki mellettem - de bizonnyal ezért is diszharmonikus oly sokszor a családok élete, mert a vágyott előnyért méltatlansággal kell fizetni... A lelket be lehet csapni, de nem véglegesen! Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeinket is csak úgy tudjuk igazán nevelni - akármilyen rakoncátlanok is -, ha tiszteljük őket! Aki tekintélyelvűséggel megtiporja gyermekei lelkét, az ne csodálkozzon, amikor azok felnőve "meglepetéseket" okoznak. Jézus URunk is figyelmeztet: "Aki szelet vet, vihart arat!"

A Mester megszánja a sokaságot... Bizony nem könnyű az élet, a boldogság ugyanis biológiai és szociológiai állapotok finom összehangoltságán múlik. Ezt a komplexitást a hívő ember szerint csak Isten kegyelme (omnia est gratia/minden kegyelem) tarthatja egybe. Ezért imádkozunk nap, mint nap, hiszen az élet csak akkor haladhat ELŐRE megelégedettségben, s gondviselésbe vetett reménységben - hiszen a nagy hitek és nagy kételyek, a nagy örömök és a nagy fájdalmak mindig együtt járnak - , ha az ember a hit bátorságával FÖLFELÉ is mer élni...
Amikor Isten tüzet gyújt alád

„…nagy üldözés kezdődött… és… mind szétszóródtak…” (Apostolok cselekedetei 8:1)
Jézus szándéka nem az volt, hogy a tanítványok kényelmesen berendezkedjenek Jeruzsálemben, és ottmaradjanak. Azt mondta nekik, hogy „hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve” (Lukács 24:47). Csak addig kellett volna Jeruzsálemben maradniuk, amíg megtelnek erővel, aztán vinniük kellett volna az evangéliumot szerte a világba. De ők „…visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lukács 24:52-53). Az rendben van, hogy Istentől iránymutatást és erőt várunk, de nem lehet csupán valamelyik régebbi élményt ismételgetni újra és újra. Jézus azt mondta: „… erőt kaptok… és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1:8). Hogyan érte el Isten, hogy elhagyják komfortzónájukat? Tüzet gyújtott alájuk! „…nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és… szétszóródtak Júdea és Samária területén… Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét” (ApCsel 8:1,4).
Mindannyian hisszük, hogy az evangéliumot minden népnek hirdetni kell, de kevesen vannak, akik elhagyják az otthonukat, és elviszik az evangéliumot a népeknek. Hajlandóak vagyunk imádkozni érte, még pénzt is adni érte, amíg mi itthon maradhatunk. De ha Isten küldetést bízott rád, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy indulásra bírjon. Nem fogja hagyni, hogy elmulaszd rendeltetésed, inkább engedi, hogy a bajok kiszakítsanak környezetedből. Nem teheted meg, hogy kimerevíted a múltad, és folyton újraéled. Isten áldásait sem tarthatod meg csupán magadnak. Ha Isten tüzet gyújt alád, azzal azt mondja: „Ideje indulnod!”

Kiváltság és felelősség


„…polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek… szent templom…” (Efézus 2:19-21 NIV)

Ha a gyermeked a házad előtt állna, és bejutásért esdekelne, mit gondolnál? Nem azt mondanád: „Gyere be, te az én húsom és vérem vagy, szeretlek, nem kell könyörögnöd”? Nos, mi is bármikor bemehetünk Isten jelenlétébe. „…nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek… szent templom…” (NKJV). Micsoda kiváltságok!

1) polgártársakként Isten országát képviseljük a földön. Isten nagykövetei vagyunk (2Korinthus 5:20). „Mi a dolga egy nagykövetnek?” – kérdezed. Kapcsolatban van a királyával, ismeri az akaratát, és gondoskodik arról, hogy az végre is legyen hajtva. Azt is tudja, hogy nem tartozik örökre oda, ahol most van, tehát úgy él, hogy készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban visszahívhatják. Érted a lényeget?

2) Mivel Isten háznépéhez tartozunk, bármikor bizalommal jöhetünk Isten elé bármilyen szükségünkkel, és tudhatjuk, hogy szeretettel fog fogadni minket. Isten az az apa, akit mindig is szerettél volna, és te az a gyermek vagy, akit Ő mindig is szeretett volna. Ha még mindig kétségeid lennének, nézz a keresztre – ilyen értékes vagy Isten számára. De ne felejtsd el, minden családtagnak meg kell tennie a magáét, hűségesnek kell lennie, és vigyázni arra, hogy a család jó hírneve ne szenvedjen csorbát.

3) Szent templom vagyunk. Az Ószövetségben Istennek volt egy temploma a nép számára, most pedig van egy népe templom gyanánt. A Biblia azt mondja: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent…” (1Korinthus 6:19-20).


LÉGY ÚRRÁ A HARAGODON!

„A hirtelen haragú bolondságot követ el... " (Példabeszédek 14:17)

Természetes dolog, hogy időnként megharagszunk, de a kontrollálatlan harag nagyon sokba kerülhet. Amikor Nábál elutasította Dávid kérését, és nem volt hajlandó élelmezni őt és embereit, Dávid haragja kis híján gyilkossághoz vezetett. Abigail, Nábál felesége men­tette meg Dávidot fékevesztett érzelmeinek lehetséges pusztító következményeitől. Vissza­tekintve Dávid ezt mondta Abigailnak: „Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban..." (1Sámuel 25:33). Haragunk gyakran a büsz­keségben gyökerezik. A leprás Naámán sértve érezte magát, amikor Elizeus azt mondta neki, hogy fürödjön meg hétszer a Jordán sáros vizében. „Naamán azonban megharagu­dott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyó­gyít a bélpoklosságból." (2Királyok 5:11). Az Arizona Republic című újság tudósított arról, hogy amikor a kaliforniai Westminster lakosa, SteveTran becsukta lakása ajtaját, ahol 25 adag rovarmérget helyezett ki, azt gondolta, hogy egyszer s mindenkorra megszabadult a csótányoktól. Csakhogy a rovarcsapdákban lévő gáz elérte a tűzhely őrlángját, és berob­bant. A bejárati ajtó az utca másik oldaláig repült, az összes ablak kitört, és az egész bú­torzat a lángok martaléka lett. „Megakartam ölni mindet" - mondta a férfi - „azt hittem, ha többet használok, tovább tart a hatásuk." A címkén szereplő utasítás szerint két adag rovarirtó megoldotta volna Tran csótányproblémáját. A robbanás 10 000 dollárnyi kárt okozott az épületben. És a csótányok? Tran beszámolója szerint: „Vasárnap már láttam, hogy itt mászkálnak". Igen, „a hirtelen haragú bolondságot követel".

Pihenés


„…A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával… és megpihent…” (1Mózes 2:2)
Ha a munkánkra jobban odafigyelünk, mint saját magunkra, akkor jó esély van arra, hogy már nem leszünk itt, hogy befejezzük. Ahhoz, hogy a legjobb hatásfokkal tudjunk dolgozni, meg kell tanulnunk szünetet tartani. Miért buknak el a nagyok? Mert nem értik meg a pihenés fontosságát! A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „…Isten befejezte munkáját… és megpihent…” (1Mózes 2:2 NKJ). Isten pihent – akkor mi miért nem tesszük? Két oka van. Egyik, hogy olyan célokat tűztünk ki magunk elé, amiket nem Isten adott. Jézus azt mondta: „…az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Ha valami folyamatosan túl nagy és túl nehéz, meg kell kérdeznünk: „Valóban erre hívott el Isten?” Isten akarata egészen új távlatokra tágítja hitünket, és képességeinket új szintre emeli, de nem fogja lerombolni egészségünket, lelkünk nyugalmát vagy a családunkat. A másik ok, hogy elveszítjük a távlatot. Beszűkül a látóterünk, és nem tudjuk helyesen megítélni a dolgokat. Felborul az értékrendünk. Azt mondjuk: „a családomért teszem mindezt”. De vajon felmerült-e már benned, hogy a családod esetleg szívesebben venne többet belőled, és kevesebbet más dolgokból? Nem szoktuk megadni nekik ezt a választási lehetőséget, igaz? A személyes megerősödés azzal kezdődik, hogy felismerjük: amink van, az elég, és elkezdjük átvenni az irányítást az életünkben afölött, hogy mi történik, és mikor történik. Ha bűntudatunk van amiatt, hogy pihenünk, meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat! A zsoltáros ezt írja: „Füves legelőkön nyugtat engem… Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 23:2-3 KJV).
A lelki, fizikai és érzelmi megújulás a pihenéssel kezdődik. Tehát tanuljunk meg szünetet tartani anélkül, hogy lustának, felelőtlennek vagy eredménytelennek éreznénk magunkat.