2017. április 14., péntek

A bűnös ember tud kevesebbet vétkezni


Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az "igazság." (1Ján. 1:8)

Mindnyájan tökéletlenek vagyunk. Mindannyiunknak vannak olyan részek az életünkben, amelyek egész egyszerűen nem működnek. Egyikünk sem ér fel a tökéletesség mércéjéhez. Úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben mindenki tudja, hogy nem így van, elég nagy butaság. A Biblia valójában azt mondja erről, hogy ez önbecsapás.
Sosem leszel egészen bűntelen ezen a földön, de az lehetséges, hogy kevesebbet vétkezz. Miért olyan nehéz tehát, hogy megváltoztassunk dolgokat magunkban, amiket nem igazán szeretünk?

1. Mert a hiányosságaink már túl régóta fennállnak

Néhány romboló viselkedés mintánk már gyermekkorban kialakult, talán egy fájdalom következményeként, vagy a feszültségek levezetése miatt. Ezek a hibáink önpusztítóak is lehetnek, de legalább ismerősek számunkra!

2. Mert azonosítjuk magunkat a hiányosságainkkal

Gyakran összekeverjük magunkat a hiányosságainkkal. Amikor úgy látod magad, mint aki hozzáragadt a hibáihoz, ezzel be is betonozod ezt az állapotot.

3. Mert a hiányosságainknak eredményei is lehetnek

Ha valamiért jutalmat kapunk, újra megtesszük azt. A hibáink eredménye lehet az életünkben, hogy leplezzük a félelmeinket, elrejtjük félelmeinket, kifogásokat keresünk hibáinkra, vagy magunk próbáljuk meg jóvá tenni bűneinket.

4. Mert a Sátán elbátortalanít minket

Amikor elkezdesz dolgozni az életed egy olyan területén, amin változtatni akarsz, a Sátán elkezdi mondani: „Mit gondolsz, ki vagy te? Te soha sem fogsz megváltozni. Eddig sem voltál képes rá. Gondolod, ezúttal menni fog? Ez teljesen reménytelen. Nem fog sikerülni.” Ezeket a félelmeket maga az Ördög ülteti el az elmédben.

Ezek a dolgok tartanak távol attól, hogy megváltoztassuk sérelmeinket, szokásainkat és függőségeinket, amelyekről tudjuk, hogy károsak számunkra.

Mi kell hát ahhoz, hogy változtatni tudjak azokon a régi beidegződéseimen, amelyeket nagyon nem szeretek magamban?

Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust, ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketekben és elmétekben,
öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. (Ef 4.20-27, HNT)


Beszéljünk róla

* Próbáltál már valaha megváltozni? Elhagyni egy rossz szokást a múltban, és elkedvetlenedtél? Mit gondolsz, miért éreztél így? Hogyan reagáltál erre az érzésre?
* Melyik rossz tulajdonságodat sikerült már berögzítened magadban azzal, hogy azt gondoltad, ez is a személyiséged része? Próbáld megváltoztatni a gondolkodásmódodat: Ahelyett, hogy azt mondanád, „Munkamániás vagyok”, mondd azt: „Túl sokat dolgozom.” Ahelyett, hogy azt mondanád: „Lusta vagyok,” mondd, hogy „Van bennem hajlandóság, hogy halogassak dolgokat.”




A szeretet cselekedet: találd meg mások szükségleteit!


"Jönnek majd idők, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyérre fognak éhezni és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr szavára. Az emberek tengertől tengerig támolyognak, bolyonganak majd a föld egyik határától a másik határáig keresve Isten szavát, de nem találják. Szép lányok és erős férfiak epedeznek majd Isten szava után" (Ámós 8:11-13 NLT)

A Biblia ezt mondja a János 19:28-29-ben: "Ezután Jézus tudta, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjas vagyok. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel töltve izsópra tűztek és odatartották a szájához." (ÚF)

A kifejezés: "Szomjas vagyok" volt a mottója Teréz Anyának, aki megalapította a Szeretet Misszionáriusai Szerzetesrendet és a Teréz Anya Otthon a Haldoklóknak. Minden Otthon a Haldoklóknak épületben, ahová a világ legszegényebbjeit vitték, volt egy Jézus kép ahogyan a kereszten van megfeszítve, alatta ez a mondat: "Szomjas vagyok.", mert Teréz Anya szerint ez a feladatunk: csillapítani a krisztusi szomjúságot azzal, hogy másokon segítünk.

Mi nem segíthetünk Jézusnak a kereszten. Az a múlt volt. El tudod képzelni, hogy te vagy az a katona, aki Jézusnak inni ad? Mekkora kiváltság! Ezt nem tehetjük meg. De segíthetünk azoknak, akik körülöttünk vannak.

Létezésünk célja kielégíteni Jézus kereszten való szomjúságát, amit minden lélek iránt érzett és ez szeretetünkben tettek által mutatkozik meg. A szeretet kifejezése az, amikor mások szükségleteit elégítjük ki, mint a szomjúságukat- fizikális, érzelmi, vagy lelki szomjúságukat Krisztus szeretete után, aki pedig utánunk szomjazott.

Vannak emberek körülötted, akik lelkileg szomjaznak, de senki nem ismerte ezt így még fel. Íme pár szinoníma erre: unalom, boldogtalanság, elégedetlenség, stressz, depresszió.

Azok az emberek, akik szomjasak lelkileg szükséget szenvednek a céltudatoságban, és a jelentőségteljességben. Szeretnék Isten szavát hallgatni. Szeretnék tudni, mit tegyenek az életükkel.

"Jönnek majd idők, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyérre fognak éhezni és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr szavára. Az emberek tengertől tengerig támolyognak, bolyonganak majd a föld egyik határától a másik határáig keresve Isten szavát, de nem találják. Szép lányok és erős férfiak epedeznek majd Isten szava után" (Ámós 8:11-13 NLT).

Hát nem ez illik a mai társadalmunkra? Az emberek jól néznek ki, de belül üresek. Depressziósok, bátortalanok, megbántottak, kétségbeesettek, elégedetlenek, ugrálnak egyik dologról a másikra, keresik, hogy mi elégítené ki őket teljesen, és csillapítaná a szomjúságukat.

Hívőként mi a világban a felelősségünk?

Az egyetlen módja Isten szolgálatának az, ha a nevében segítünk és szolgálunk másokat. Segíts csillapítani a szomjúságukat azzal, hogy elmondod nekik Isten mit tett, hogy ők teljesek legyenek.



Beszéljetek róla:

* Kik azok, akik lelkiekben szomjasak körülötted?

* Miért fontos átgondolni azt, hogy ha valaki kívülről tökéletesnek tűnik, vajon szenved-e belülről?



Nehézségek, mialatt Isten késlelkedik


"Ez hatalmas örömöt jelent nektek, tudom, még akkor is, ha pillanatnyilag bosszúsak vagytok különféle próbák és kísértések miatt. Ez nem véletlenül van így - hanem azért, hogy megpróbálja a hiteteket, amely végtelenül értékesebb az aranynál…" (1 Péter 1:6-7 - PH fordítás).

Hited építése céljából Isten adni fog neked egy álmot. Ezután arra fog ösztönözni, hogy dönts. Ezek után viszont megengedi késlelkedést, mert ez alatt a késlelkedés alatt készít az érettségre és arra, ami azután következik.

A valóság az, hogy lesznek nehézségeid, mialatt az Úr késlekedik. Ez nem azért van, mert nem érdekli, hogy veled mi van, vagy mert elfeledkezett az életkörülményeidről, hanem inkább azért, mert ez az egyik általa használt módszer arra, hogy a hit mélységei felé irányítson.

Mialatt az Úr késlelkedik, két fajta nehézséggel állhatsz szemben: a körülmények és a kritikák. Mindkettő természetes része életünknek. Isten azért tervezte így, mert tudja, hogy erősebben növekszünk, ha viszontagság és szembenállás ér minket.

Mikor Mózes Izráel gyermekeit kivezette Egyiptomból a pusztába az Igéret Földje felé, egyik nehézség követte a másikat. Először is, nem volt víz. Aztán nem volt étel. Ezek után akadt jó néhány panaszkodó. Voltak mérges kígyók. Mózes azt tette, amit az Úr tőle elvárt, mégis nehézségekbe ütközött.

Dávid felkent király volt, mégis a következő években Saul vadászott rá. József megálmodta, hogy uralkodó lesz, mégis eladták szolgasorba és börtönbe zárták hamis vádak alapján, ahol elfeledkeztek róla. Kézeld el, hogy Nóé milyen nehézségeken mehetett keresztül, miközben az úszó állatkerten dolgozott!

Azt mondja a Biblia, hogy amikor Mózes meghalt, Józsuét nevezték ki az új vezetőnek. Mózes vezette az embereket a pusztán keresztül, ezután pedig Józsué vezette be őket az Igéret Földjére. Ő kapta a könnyű részt? A Biblia azt mondja, hogy amikor az Izráeliek bementek az Igéret Földjére, a területen óriások tanyáztak. Még az Igéret Följén is akadtak problémák!

Isten azért engedi ezt meg, mert így építi a hitünket és személyiségünket. Amikor már odajutunk, hogy a nehézségek annyira rettenetessé válnak, hogy elértük a képességeink határát, ahol már mindent megpróbáltunk és kimerítettünk minden lehetőséget, akkor kezdődik meg rajtunk keresztül az Úr munkája: "Ez hatalmas örömöt jelent nektek, tudom, még akkor is, ha pillanatnyilag bosszúsak vagytok különféle próbák és kísértések miatt. Ez nem véletlenül van így - hanem azért, hogy megpróbálja a hiteteket, amely végtelenül értékesebb az aranynál…" (1 Péter 1:6-7 - PH fordítás).

Beszéljetek róla --

* Milyen életkörülményen vezetett át az Úr, ahol a legtöbbet fejlődött hited?
* Mit gondolsz arról, hogy úgy kezeld a kritikát, mint egy Istentől kapott lehetőséget a hited fejlődésére?


Számítasz Istennek: Isten Akar Téged!


"Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: "Zakeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom."" (Lk 19,5)


Zakeust a saját megjelenése bizonytalanná és magányossá tette. Vádlói miatt keserűnek és megbántottnak érezte magát. Bűnei miatt vétkesnek érezte magát és szégyenérzete volt. Azonban, mit tett Jézus? Meghívatta magát vacsorára Zakeus házához. Mi több, még meghívásra sem volt szüksége.

Jézus tudta, hogy Zakeust a bűntudata és szégyenérzete meg fogja gátolni abban, hogy bátorsága legyen meghívni Őt az otthonába. Ezért ő kezdeményezett.
Tudom, hogy vannak dolgok az életedben melyekért szégyenkezel; mind ezt tesszük. Jézus nem akar elítélni;Ő meg akar változtatni. Azt szeretné, ha ismernéd Őt, és ha úgy szeretnéd Őt, ahogyan Ő szeret téged.

Ismered a "Tékozló Fiú" történetét, aki elhagyta otthonát, elherdálta örökségét kicsapongó életet élt, és amikor hazatért az édesapja elejébe szaladt, hogy találkozhasson vele és hatalmas öleléssel fogadta. Nem mondta: "Menj, fürödj meg, borotválkozz, aztán majd megölellek." Elfogadta olyannak amilyen és hazakísérte otthonába.

Nem számít mit tettél, nem számít, milyen körülményeid vannak jelenleg, Isten akar téged. A kiindulási pont az, hogy engedd el a büszkeséged és fogadd el, hogy vétkeztél. Ez a kiindulási pont. Isten az alázatos embereket szabadítja meg, akik elismerik, hogy segítségre van szükségük.

Jézus azt mondta:"Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." Ő szeretne veled vacsorázni, szeretne ünnepelni veled Meg akar ismerni téged és szeretné, ha te is megismernéd Őt és kapcsolatban lennétek egymással.

Bizonyságtétel..

A mai nap imádsága:

URam! Szentlelked által munkálkodj bennünk, hogy szelídülni tudjunk Hozzád, s növekedni tudjunk alázatban és szeretetben! Ámen


Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1 Kor 2,4-5

Gyakran idézett mondat egyházi berkekben: "Az apostolok kora lejárt!" Valóban, az apostolkodás csak az egyház korai szakaszában 'működött' - ennek ellenére ma sokan tetszelegnek az apostoli tisztségben, sőt egyesek még evangélistáknak is nevezik magukat. Nem tudják vagy nem akarják elismerni az alapvető különbséget, hogy az apostolok, az evangélisták korában MÉG NEM VOLT BIBLIA! Voltak ugyan gyülekezetek közötti levelezések, léteztek vallásos iratok, tudósítások a Jézus-eseményekről, de a mai Újszövetség csak évszázadokkal később állt össze, szerkesztették össze az óegyházi atyák. A mai "apostol-utánzatok" Jézus-hirdetését alapvetően az Újszövetségben található iratok határozzák meg, éppen ezért érvelésrendszerükben kevesebb a természetes józanságból fakadó érvelés, mint az Újszövetséggel kapcsolatos, évszázadok alatt felgyülemlett tév-elképzelés. Ezért ennyire ellentmondásos jónéhány helyen a katolicizmus, s ezért ennyire tiri-tarka, nemegyszer izléstelen, sőt visszataszító az újprotestantimus...

Saul-Pál nem a bölcsességét veti latba az "ügy" érdekében - pedig tehetné, hiszen korának tudós rabbija volt, s a legkiválóbb helyeken, pl. a szintén tudós Gamálielnél tanult -, hanem személyes érintettségét felvállalva bizonyságot tesz arról, mit jelent neki Isten kegyelme. Aztán hogy az ősgyülekezetekben ezt hogyan fogadják a hívek, az már nem az apostol felelőssége, hanem Isten dolga, s Isten az Ő Szentlelke által meg is erősíti a Jézus-követők első zsengéit.

Az egyház soha nem az igehirdetők kiváló munkáján nyugodott, hanem Isten kegyelmén, mely megnyilvánult a Krisztusban. Amit az igehirdetők tehettek, s tehetnek ma is, hogy hitelesen szólnak Arról, Akit nem lehet szavakba fogni. A hitelességhez hozzátartozik, hogy nem úgy beszélnek Isten láthatatlan világáról, mintha az látható lenne, s nem úgy szólnak Isten dolgairól, a halál utáni életről, mintha már jártak volna odaát... A hiteles igehirdető megmarad embernek, s esedezik naponta Teremtőjéhez, hogy ne esendősége nyilvánuljon meg családban, gyülekezetben, a világban, hanem istenképűsége, amire teremtette a Mennye Atya...



Halál utáni élet ...

A mai nap imádsága:
Uram! Felfoghatatlan dolgok történnek velem! Egész életem egy nagy rejtély, s minden történésben, minden élményben, gondolatban keresem a válaszokat. Kérlek Téged, gondviselő jóságoddal vedd körbe életemet, adj nekem nyugalmat, békességet, hogy észrevegyem teremtett világod igazságait, s hálát adhassak azért, mert tenyereden hordozol! Ámen

    

Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
1 Kor 15,26

De mégis, mi van a halálon túl?... Válaszkeresős éveiben az ember gyakran "rágódik" ilyen kérdéseken. Ahogyan a hosszú alagútnak csak az egyik végét látjuk - s feltételezzük, hogy van másik vége is - ugyanígy gondolkodunk a halálról is. Látjuk a lélek utazásának földi végét a halál tragédiájában, de hogy milyen a másik vége, s hogy hová is "lyukadunk" ki - azt nem tudjuk, csak reméljük. (Aki mégis úgy beszél az alagút másik végén lévő világról, mintha már járt volna ott, az vagy csaló vagy - ahogyan a lélektudomány szaknyelve mondja "projektál", azaz belevetít. Emberi váradalmakat, elképzeléseket hirdetni arról a világról, mely az Isten világa, gyermeki dolog. Bizonyos életszakaszban szükség van rá, de nem egy egész életen át. (Páli hasonlat: az "evangélium teje". Életfontosságó az újszülöttnek, de másra is szükség van, hogy eljussunk az ún. felnőtt kereszténységre. Fontos megjegyezni, hogy az apostol itt a felnőttséget pozitív értelemben használja, manapság pedig gyakran gondolunk arra, hogy a felnőtt ill. a felnőttek világa egy megromlott világ.)

Fentiek okán, amit Pál apostol mond a halállal kapcsolatban, annak is van emberi, időbe és térbe zárt, nemkülönben rabbinikus gondolkodásra utaló vetülete. Ez nem baj, sőt! Ettől hiteles, csak tudnunk kell, hogy Pál sem járt "odaát", s mint minden kinyilatkoztatás, s prófécia - mivel embereken keresztül nyilvánul meg - soha nem tökéletes, de a benne lévő isteni üzenet irányát azonban félreérthetetlenül jelzi... Sokan vannak ezen a világon, akik "perfekcióra" vágynak. Így megkérdőjelezhetetlennek tartják az emberi elképzeléseket, s jó úton haladnak, hogy végül párbeszédképtelen szélsőséges váljék belőlük. Belegyömöszölni saját elképzeléseinket a másik ember lelkébe - erre bizony igen nagy az indíttatásunk, talán ez is az eredeti bűn/megromlott természetünk része, velejárója.

A halál mindannyiunk ellensége, hiszen kiszakít minket az élők világából. Abból a környezetből, ami oly kedves számunkra. A halál ugyanakkor törvény is, hiszen nincs ember, aki annyira igaz lenne, hogy ne kelljen meghalnia... Valamikor, nagyon régen a kezdetekben, amikor még Isten közelségét jobban meg lehetett tapasztalni, akkor még volt egy Énók, "aki az Istennel járt", de azóta messzeszaladtunk az Istentől...

Az evangélium (jó hír) nem más, mint az, hogy még a halál sem választ(hat) el minket Isten szeretetétől. Isten vonzását azonban nemcsak megtapasztalni kell, de engedelmeskedni is neki. Aki reménységgel odaszánja magát Istennek, az átéli, hogy élete van az Istenben, s ettől még a halál sem foszthatja meg. Isten lakozik őbenne, s ő pedig Istenben. Ezt a kapcsolatot pedig semmi nem szüntetheti meg, csakis a szív önző gonoszsága... Ezért szükséges a mindennapi imádság, a világ dolgairól való elmélkedés, a testvéri közösség megélése.



Igazságaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Éltesd bennem igazságodat, hogy élhessek! Ámen
   
"Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett..."
Róm 1,24ab

Csak Istent lehet imádni, minden mást "csak" szeretni lehet... Még olyannyira is szerethetünk valakit/valamit, hogy az életünket is adnánk érte. Tudnunk kell, hogy minden kornak megvolt/meglesz a maga hazugsága, amit tömegével "igazságnak" hisznek az emberek. Ez adhat aztán "jó alapot" minden hatalomra vágyónak. Aki pedig már hatalommal bír, az hamar elhiszi, a hatalommal együtt az igazság vagy annak a megmondási készsége is jár... Nos, nem feltétlenül.

De mit is jelent a teremtményt imádni? Nagyon egyszerűen: amikor az alkotás határozza meg az emberlét irányát, amikor a csinálmány, a bálvány az életrendező erő: Kinek a hatalom, kinek a pénz, kinek a szenvedélyek. Amikor mindenek felett a pénz vagy a szenvedélyek állnak, akkor emiatt nagyon sok ember szenved, ha pedig mindent az Isten szeretete határoz(na) meg, akkor abból sok áldás fakad(na).

Felgyorsult világunk ritmusától sokan megszédülnek. Úgy hiszik, hogy az élet ritmusát az ember önkényesen meghatározhatja - pedig nem. Csak amikor kizsákmányolták már önmagukat, amikor erőtelenné, esetleg beteggé is váltak, akkor döbbennek rá, milyen nagy hazugság volt ez a kor-szerű "felismerés". Jól írja János evangélista: A "világosság eljött a sötétségbe"... Eljött, de egyéni tragédiánk, ha a világosságot nem fogadjuk be. Az Isten fénye nélkül ugyanis nem látjuk meg a teremtettség igazi célját és szeretetének fénymelege nélkül pedig csak egyre vacogunk... Megoldást egy valami adhat: belesimulni ellenkezés nélkül az Ő akaratába.





Bizonyságtétel..

A mai nap imádsága:

URam! Szentlelked által munkálkodj bennünk, hogy szelídülni tudjunk Hozzád, s növekedni tudjunk alázatban és szeretetben! Ámen


Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1 Kor 2,4-5

Gyakran idézett mondat egyházi berkekben: "Az apostolok kora lejárt!" Valóban, az apostolkodás csak az egyház korai szakaszában 'működött' - ennek ellenére ma sokan tetszelegnek az apostoli tisztségben, sőt egyesek még evangélistáknak is nevezik magukat. Nem tudják vagy nem akarják elismerni az alapvető különbséget, hogy az apostolok, az evangélisták korában MÉG NEM VOLT BIBLIA! Voltak ugyan gyülekezetek közötti levelezések, léteztek vallásos iratok, tudósítások a Jézus-eseményekről, de a mai Újszövetség csak évszázadokkal később állt össze, szerkesztették össze az óegyházi atyák. A mai "apostol-utánzatok" Jézus-hirdetését alapvetően az Újszövetségben található iratok határozzák meg, éppen ezért érvelésrendszerükben kevesebb a természetes józanságból fakadó érvelés, mint az Újszövetséggel kapcsolatos, évszázadok alatt felgyülemlett tév-elképzelés. Ezért ennyire ellentmondásos jónéhány helyen a katolicizmus, s ezért ennyire tiri-tarka, nemegyszer izléstelen, sőt visszataszító az újprotestantimus...

Saul-Pál nem a bölcsességét veti latba az "ügy" érdekében - pedig tehetné, hiszen korának tudós rabbija volt, s a legkiválóbb helyeken, pl. a szintén tudós Gamálielnél tanult -, hanem személyes érintettségét felvállalva bizonyságot tesz arról, mit jelent neki Isten kegyelme. Aztán hogy az ősgyülekezetekben ezt hogyan fogadják a hívek, az már nem az apostol felelőssége, hanem Isten dolga, s Isten az Ő Szentlelke által meg is erősíti a Jézus-követők első zsengéit.

Az egyház soha nem az igehirdetők kiváló munkáján nyugodott, hanem Isten kegyelmén, mely megnyilvánult a Krisztusban. Amit az igehirdetők tehettek, s tehetnek ma is, hogy hitelesen szólnak Arról, Akit nem lehet szavakba fogni. A hitelességhez hozzátartozik, hogy nem úgy beszélnek Isten láthatatlan világáról, mintha az látható lenne, s nem úgy szólnak Isten dolgairól, a halál utáni életről, mintha már jártak volna odaát... A hiteles igehirdető megmarad embernek, s esedezik naponta Teremtőjéhez, hogy ne esendősége nyilvánuljon meg családban, gyülekezetben, a világban, hanem istenképűsége, amire teremtette a Mennye Atya...


Halál utáni élet ...
A mai nap imádsága:
Uram! Felfoghatatlan dolgok történnek velem! Egész életem egy nagy rejtély, s minden történésben, minden élményben, gondolatban keresem a válaszokat. Kérlek Téged, gondviseló jóságoddal vedd körbe életemet, adj nekem nyugalmat, békességet, hogy észrevegyem teremtett világod igazságait, s hálát adhassak azért, mert tenyereden hordozol! Ámen

    

Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
1 Kor 15,26
De mégis, mi van a halálon túl?... Válaszkeresős éveiben az ember gyakran "rágódik" ilyen kérdéseken. Ahogyan a hosszú alagútnak csak az egyik végét látjuk - s feltételezzük, hogy van másik vége is - ugyanígy gondolkodunk a halálról is. Látjuk a lélek utazásának földi végét a halál tragédiájában, de hogy milyen a másik vége, s hogy hová is "lyukadunk" ki - azt nem tudjuk, csak reméljük. (Aki mégis úgy beszél az alagút másik végén lévő világról, mintha már járt volna ott, az vagy csaló vagy - ahogyan a lélektudomány szaknyelve mondja "projektál", azaz belevetít. Emberi váradalmakat, elképzeléseket hirdetni arról a világról, mely az Isten világa, gyermeki dolog. Bizonyos életszakaszban szükség van rá, de nem egy egész életen át. (Páli hasonlat: az "evangélium teje". Életfontosságó az újszülöttnek, de másra is szükség van, hogy eljussunk az ún. felnőtt kereszténységre. Fontos megjegyezni, hogy az apostol itt a felnőttséget pozitív értelemben használja, manapság pedig gyakran gondolunk arra, hogy a felnőtt ill. a felnőttek világa egy megromlott világ.)
Fentiek okán, amit Pál apostol mond a halállal kapcsolatban, annak is van emberi, időbe és térbe zárt, nemkülönben rabbinikus gondolkodásra utaló vetülete. Ez nem baj, sőt! Ettől hiteles, csak tudnunk kell, hogy Pál sem járt "odaát", s mint minden kinyilatkoztatás, s prófécia - mivel embereken keresztül nyilvánul meg - soha nem tökéletes, de a benne lévő isteni üzenet irányát azonban félreérthetetlenül jelzi... Sokan vannak ezen a világon, akik "perfekcióra" vágynak. Így megkérdőjelezhetetlennek tartják az emberi elképzeléseket, s jó úton haladnak, hogy végül párbeszédképtelen szélsőséges váljék belőlük. Belegyömöszölni saját elképzeléseinket a másik ember lelkébe - erre bizony igen nagy az indíttatásunk, talán ez is az eredeti bűn/megromlott természetünk része, velejárója.
A halál mindannyiunk ellensége, hiszen kiszakít minket az élők világából. Abból a környezetből, ami oly kedves számunkra. A halál ugyanakkor törvény is, hiszen nincs ember, aki annyira igaz lenne, hogy ne kelljen meghalnia... Valamikor, nagyon régen a kezdetekben, amikor még Isten közelségét jobban meg lehetett tapasztalni, akkor még volt egy Énók, "aki az Istennel járt", de azóta messzeszaladtunk az Istentől...
Az evangélium (jó hír) nem más, mint az, hogy még a halál sem választ(hat) el minket Isten szeretetétől. Isten vonzását azonban nemcsak megtapasztalni kell, de engedelmeskedni is neki. Aki reménységgel odaszánja magát Istennek, az átéli, hogy élete van az Istenben, s ettől még a halál sem foszthatja meg. Isten lakozik őbenne, s ő pedig Istenben. Ezt a kapcsolatot pedig semmi nem szüntetheti meg, csakis a szív önző gonoszsága... Ezért szükséges a mindennapi imádság, a világ dolgairól való elmélkedés, a testvéri közösség megélése.


Igazságaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Éltesd bennem igazságodat, hogy élhessek! Ámen
   
"Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett..."
Róm 1,24ab

Csak Istent lehet imádni, minden mást "csak" szeretni lehet... Még olyannyira is szerethetünk valakit/valamit, hogy az életünket is adnánk érte. Tudnunk kell, hogy minden kornak megvolt/meglesz a maga hazugsága, amit tömegével "igazságnak" hisznek az emberek. Ez adhat aztán "jó alapot" minden hatalomra vágyónak. Aki pedig már hatalommal bír, az hamar elhiszi, a hatalommal együtt az igazság vagy annak a megmondási készsége is jár... Nos, nem feltétlenül.

De mit is jelent a teremtményt imádni? Nagyon egyszerűen: amikor az alkotás határozza meg az emberlét irányát, amikor a csinálmány, a bálvány az életrendező erő: Kinek a hatalom, kinek a pénz, kinek a szenvedélyek. Amikor mindenek felett a pénz vagy a szenvedélyek állnak, akkor emiatt nagyon sok ember szenved, ha pedig mindent az Isten szeretete határoz(na) meg, akkor abból sok áldás fakad(na).

Felgyorsult világunk ritmusától sokan megszédülnek. Úgy hiszik, hogy az élet ritmusát az ember önkényesen meghatározhatja - pedig nem. Csak amikor kizsákmányolták már önmagukat, amikor erőtelenné, esetleg beteggé is váltak, akkor döbbennek rá, milyen nagy hazugság volt ez a kor-szerű "felismerés". Jól írja János evangélista: A "világosság eljött a sötétségbe"... Eljött, de egyéni tragédiánk, ha a világosságot nem fogadjuk be. Az Isten fénye nélkül ugyanis nem látjuk meg a teremtettség igazi célját és szeretetének fénymelege nélkül pedig csak egyre vacogunk... Megoldást egy valami adhat: belesimulni ellenkezés nélkül az Ő akaratába.


Misszió...

A mai nap imádsága:
Uram! Használj fel minket Uram, hogy Életednek jeleivá vájunk teremtett világodban! Ámen

"Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!
Márk 16,15

Küldetés, megbízatás ... valami magasabb érvényű, igen fontos feladat betöltése, elvégzése. Ezt értjük, ha halljuk a szót misszió. Van humanitárius meg katonai misszió, s persze van keresztény is. Ez utóbbi megítélése eléggé változó, bár az utóbbi időben egyre inkább közelít a valósághoz. Míg korábban misszió alatt a "magasabbrendű" keresztény kultúra terjesztését értették a primitívnek tartott "pogány" népek (afrikaiak, indiánok vagy éppen szigeteken élő őslakosok) között, mára látható mindaz a kár is, amit a zsidó-keresztény kutúra arroganciája okozott.

Érdekes, hogy a Mester nem azt mondta: Embereknek hirdessétek, hanem így "minden teremtménynek", azaz minden élőnek, amibe beléertendő a kiscica, az elefánt meg a katicabogár is... Itt tehát egyértelműen az élet egyetemes tiszteletéről van szó. Nem véletlenül annyira népszerűek a különböző ezoterikus elméletek, melyek még a halott köveknek is 'lelket' tulajdonítanak. Ha nem érzékelhető, ha nem tapasztalható meg egy vallásban az élet normalitása, akkor az abnormalitás válik vallássá, azaz előbújnak a szélsőségek.

Talán itt lenne az ideje újra megfogalmazni, mit is jelent nekünk mai krisztuskövetőknek a misszió? Jó lenne elgondolkodni azon is, hogy konkrétan milyen feladat rendeltetett nekünk keresztény küldetésünkben a 21. században? A középkori ember még attól rettegett, mi lesz, ha nem lesz üdvössége? Mi lesz vele, ha az Isten igazságosan ítél, s nem kegyelmesen? A ma embere pedig attól retteg, mi lesz, ha lemarad a földi 'mennyországról' azaz 'kimarad' az élet csillogásából? Ebből fakadóan a jóléti (nyugati)ember képes magát egzisztenciájának keresztfájára feszíttettni, azaz alárendelni egész létét az anyagnak -, de ez a hamis megváltás-tudat (kiváltom én a magam boldogságát!) nem vezet sehová...

Istentől kapott küldetésünk nemcsak az, hogy óvjuk és vigyázzuk Földünket, s rajta minden élőt. Isten teremtő akarata, hogy életünkön keresztül formáljuk a jövőt is. Nem az a baj, hogy nincsenek példaképek - legfeljebb csak csillogó maskarában ugra-bugráló profit-rabszolga idolok, akiket a divat szele felkap egy pillanatra,s aztán a szemétdombra repíti őket -, a baj az, hogy mi magunk vagyunk a példaképek... Azaz nincs menekvésünk! Gyermekeinknek elsősorban mi vagyunk példaképei: hitben, szeretetben, munkában vagy éppen szerelemben - azaz egész életvezetésünkben! Ha az utánunk következő generáció nem tartja szépnek, értékesnek, jónak és örömtelinek a keresztény életvezetést, akkor annak nem a JóIsten az oka, csakis egyedül mi magunk.

Sok mai keresztény úgy akarja megnyerni felebarátainak szimpátiáját, hogy két úrnak akar egyszerre szolgálni, azaz míg lelke a világban tobzódik, keresvén a világi boldogságot, testét a keresztény életformára próbálja idomítani nap mint. Ebből a "fogvicsorítós" kereszténységből persze nem kér az utókor... Az ember ugyanis a természetességet, az isteni szépet, a teremtettségbeli harmóniát keresi. A tiszta hangot, ami csak akkor válik hallhatóvá, ha abbamarad az emberi zsivajos lárma...

Akkor és ott, az első húsvét hajnalán végül elcsendesült a világ - még az őrséget álló katonák is elaludtak. Csöndben cselekedett az Isten, s kinyitotta az Élet új dimenzójának kapuját. Erre mondták az első keresztények: evangelion, evangélium, azaz jó hír. Aki nemcsak hall, de meg is hallja a jó hírt, annak ez a hír örömhír, mert rátalált az Életre...




Önismeretért...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted parancsát szívembe plántáltad, naponta érzem, mégsem tudom szeretni környezetemet úgy, ahogyan szeretném... Kérlek szabadíts meg önzésem bilincséből, hogy felfedezzem a pillanat kiváltságát, melyben átölelhetlek Téged, s Általad és Benned az egész világot! Ámen
   
Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: "szeresd felebarátodat, mint magadat". A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. Róma 13,8-10a

Evidenciákat hangsúlyozni, ismételgetni hiábavalóságnak tűnhet. "Fiam, legyél jó!" vagy "Szeressétek egymást!" oly sokszor elhangzó mondatok, hogy szinte belé sem rezdül se fül, se lélek... Ezeket a magától értődő ajánlásokat, kéréseket, parancsokat mégis számtalanszor halljuk - szülőktől és tanároktól, pszichológustól vagy éppen papoktól. Miért szükséges felemlegetni, ami nyilvánvaló? Mi az értelme ismételgetni azt, ami a "napnál is világosabb"?

Ezerszám vannak úton repülőgépek ebben a pillanatban is. Szikrázó napsütés vagy ködös idő, az utasok épségben szeretnének uticéljaikba elérni. A számos légifolyosó, a különböző radarrendszerek és jeladók, a földi irányítóközpontok szünetnélküli felügyelete mind a biztonságot szolgálja. Koordináták nélkül nincs pontos helymeghatározás és nincs biztonságos repülés! A szeretetparancs hasonló ahhoz a jeladóhoz, amihez folyamatosan viszonyítjuk életünk repülési magasságát, a céltól való távolságunkat és pillanatnyi helyzetünket. A vallásos zsidó emberek minden évben megünneplik a Szimhát Tórát (Tóra Örömünnepe), amikor is örvendezve körbeviszik, körbetáncolják a feldíszített Törvénykönyvet/tekercset (Mózes öt könyve)... Érdekes látni rajtuk a felszabadult örömöt, mely abból fakad, hogy Isten megajándékozta az embert a törvénnyel. Ha valaki táncolna a Hatályos Jogszabályokkal vagy akárcsak a KRESZ-könyvvel - bizonyára a bolondnak tartanák! Pedig mindkettő az embert védi, a közlekedésben ez napi tapasztalat - önmagától! Milyen kár, hogy az élet törékenysége általában csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor bekövetkezett a tragédia...

Az élet nagy repülésében törvényszerűségek vannak, melyiket lehet nem figyelembe venni, de haragudni a gravitációra vagy a földre, hogy milyen kemény, amikor mi ugrottunk ki az emeletről - nos ez a reakció nem megmosolyogtató, hanem elszomorító. Mégis naponta láthatunk "ütközéseket" vízen, földön, levegőben - azaz az élet minden területén. Az emberek naponta megcsalják Teremtőjüket, öldöklik egymásban a jót, ellopják egymástól a reménységet, elkívánják egymástól a békességet, a harmóniát... Ez ellen csakis a "szeretet-paranccsal" tehetünk valamit: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!".

Önmagunkat szeretni csak akkor tudjuk, ha ismerjük magunkat! Sokan félreismerik vagy csak felületesen ismerik önmagukat. A megismeréshez (a Bibliában a "megismerés" szó férfi és nő legmélyebb, legőszintébb nemcsak testi»szexuális«, hanem azzal együtt járó lelki találkozást is jelent) elengedhetetlenül szükséges, hogy belenézzük létünk legtisztább képét mutató tükrébe: az Istenbe. Ezzel az őszinte szembenézéssel nemcsak Istennek tartozunk, Akinek akaratából "vagyunk, akik vagyunk" - hanem önmagunknak is.
Világos látás...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy ne szédítsen el korunk számos vívmánya olyannyira, hogy Téged elvesselek, s ne lássam meg üdvözítő akaratodat életemben! Ámen
Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Lk 19,45-46

Mindig vannak ilyen felforgatók, forradalmárok, akik a maguk igazáért képesek megbontani a rendet! Mégis, mire merészkedik ez a názáreti vándorprédikátor? Hiszen még egy írást sem tud felmutatni, hogy melyik rabbinál tanulta volna a tórát! S különben is, milyen alapon avatkozik bele a kultuszi élet rendes "ügymenetét" segítő pénzváltók és galambárusok dolgába? A kérdések nem csak egy letűnt, ókori világ véráldozatos kultúrájában voltak komoly társadalmi-, szociálpolitikai kérdések, de talán nem is gondoljuk, hogy ezek modern, tudományos-technikai világunkban - mennyire "maiak".

Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy kétféle monoteizmus létezik: az egyik egyetemes, a másik nemzeti, vagyis: a "mi Istenünk", a "csak a miénk, csak nekünk". Az az egyistenhit, amit mindenki vallhat, korra, nemre, nemzetre, bőrszínre való tekintet nélkül, azt tekinthetjük Isten-hitnek, amelyik kizárja a többieket, az egy adott közösség rítusa, törzsi vallás, egyfajta totem-kultusz... Az ilyen kultuszra általában az jellemző, hogy csak egy bizonyos helyen lehet imádni az istenséget, a többi imádat "nem érvényes" vagy nem teljes értékű...

A "van jobb, van több"-elmélet szerint - ami valljuk meg teljesen érthető, gazdasági és piac-stratégiai szempontból -, azért mégis többet ér egy jeruzsálemi bűnbocsátó imádság, mint egy Garizim-hegyi, nem? Egy pápai áldás, egy jubileumi búcsús feloldozás azért csak "hatásosabb", mint egy egyszerű istenhátamögötti kisfalu egyszerű szerpapjának hétköznapi miséjén elmondott áldás vagy absolutio, nem? (S mivel szinte mindenki a maga módján, s nagyon emberi módon gondolkodik a JóIstenről, ezért az effajta kultuszok, áldások, szokások töretlenül tovább élnek. Talán a forma, a magyarázat változik, de a tartalom nem.)

Jézus URunk tehát kiűzi a kufárokat a templomból, amit ezek a kalmárok rablóbarlanggá alakítottak át. (A rablók a barlang sötétjében rejtőznek el, annak félhomályában eszelik ki bűnös terveiket...) A templom azonban nem az elrejtőzés, a sötétség, az elbújás, hanem a nyíltság, a kinyilatkoztatás, a világosság, az őszinteség, az imádság helye!

A történettel kapcsolatban az írásmagyarázók általában Jézus nem-mindennapi szenvedélyességét emelik ki, holott nem ez a "probléma", hanem az istentiszteleti élet árnyékában biztos megélhetést keresők nyugalma: így van ez jól, ahogyan van... Aki azonban jobban koncentrál a földiekre, a megfogható, kiszámolható "ráadásra", mint az Istenre, az nem alkalmas az Isten országára. Jézus URunk így mondja: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, s hátratekint...", magyarul: ha valaki csak a fát akarja látni, s a Napfényt/Világosságát legszívesebben kizárná az életéből, az nem csak árnyékban marad, de a "fától nem látja még az erdőt sem"...
Isten időzítése


„Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” (Lukács 21:19) Amikor Isten várakoztat – tovább, mint szeretnéd – akkor türelemre tanít. Érzelmeid olyanok, mint a vadlovak, meg kell zabolázni őket. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret” (Zsidók 10:36). Türelmetlenséged csak neked és környezetednek árt, Istent nem fogja sietségre bírni. Ő saját tervei és időzítése szerint dolgozik: „…a maga idejében aratunk majd…” (Galata 6:9). A „maga idejében” Isten időzítését jelenti, nem a tiédet. Te kapkodsz, ő nem. Ő rászánja az időt, hogy rendesen elvégezze a dolgokat. Lehet, hogy te nem tudod, de ő tudja, hogy mit csinál. Ezzel meg kellene elégedned. Isten időzítése az ő dolga. Ő soha nem késik, de általában nem is jön idő előtt. Minden lehetőséget megragad arra, hogy megérlelje benned a türelem gyümölcsét. Eközben pedig más gyümölcsök is kifejlődnek benned. Sok mindennek kell egyszerre odaérnie a célvonalba ahhoz, hogy megnyerd a versenyt. Fejlett képességek jellem nélkül nem dicsőítik Istent. Ha sikeres ember lennél, de közben öntelt és durva másokkal, az nem lenne kedvére Istennek. Ha tehát egyik területen leelőzöd magad, ő gyengéden, de határozottan utadat állja ott, míg jellemed más részei felzárkóznak. Egyikünknek sem tetszik ez, amikor épp megtörténik, de később rájövünk, micsoda zűrzavart okoztunk volna, ha a dolgok a mi időzítésünk szerint történek volna Isten időzítése helyett.

Tanulj úgy élni, mint Jézus!


„…tanuljatok tőlem… és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:29)

Észrevetted már, hogy velünk ellentétben Jézus nem szenvedett a kudarctól való félelemtől? Ez azért volt így, mert őt sosem foglalkoztatta az a gondolat, hogy nem képes valamit megtenni, ami felől Atyja már biztosította, hogy képes rá. Nem félt a hiánytól sem. Bár egyszerűen élt, vállalta a felelősséget azért, hogy gondoskodjon magáról és más emberek egy csoportjáról. Hogyan csinálta? Sokat imádkozott, és összhangban volt Mennyei Atyjával. Így tehát tudta, hogyan lehet halat fogni, ha egész éjszaka nem volt kapás, hogyan lehet pénzt találni az adóra egy hal szájában, ha szüksége van rá (igen, Jézus befizette az adóját!). Nos, Isten talán nem ilyen módon lát el téged, de megígérte, hogy gondoskodni fog rólad (1Péter 5:7). Ma Jézus azt mondja neked: „Gyere hozzám… tanulj tőlem… és megnyugvást találsz lelkednek [érzéseidnek és értelmednek].” (ld. Máté 11:28-29) A stresszt az idézi elő, hogy mindenáron előre akarunk tudni mindent, mert irányításunk alatt akarjuk tartani a dolgokat. Még akkor is, ha már imádkoztunk és állítólag Istenhez fordultunk a helyzettel, mégis kigondolunk egy „B tervet” arra az esetre, ha Isten nem úgy kezelné a dolgokat, ahogy szerintünk kellene. Te is így szoktál tenni? Pedig ha a pénzedet a bankba teszed, akkor nem maradsz ébren egész éjszaka azért, mert aggódsz, hogy mi lesz vele. Legyen legalább ennyi bizalmad Isten felé is! Minden egyes alkalommal, amikor belekezdesz a lefelé tartó spirálba, hogy: „Hogyan? Mit? Mikor? Hol?”, állj meg és add vissza Istennek! Nem a te értelmed kicsi Istene, hanem a hatalmas Isten az, akinek eddigi cselekedetei önmagukért beszélnek, akinek a hűsége sohasem hagy cserben, és aki kiérdemelte a jogot, hogy azt kérdezhesse tőled: „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?” (1Mózes 18:14). Más szavakkal: tanulj meg úgy élni, mint Jézus!