2017. február 11., szombat

Életünk gyümölcsei...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked, amiért ilyen csodálatosan sokszínűvé teremtetted világunkat. Add, hogy felismerjünk Téged az Élet minden területén, s hálát adhassunk végtelen jóságodért! Ámen

   

"Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.
Lk 6,43-45

Jézus Krisztus Urunk példázatait mindig az életből vette - ezért természetesek. Ebben a mű-anyagos világunkban a természetesnek manapság nagy divatja van: lassan már nem is képviselhet minőséget az termék, amin nincs rajta a "zöld"-logócska... Így aztán nagyon is gyakorlati a kérdés: Milyen logót viselünk mi, mi keresztény életünk védjegye? Olyan kitűző jelvénykénk van, melynek szimbólumát csak a beavatottak értik? Esetleg egész életünk transzparens, s már messziről jelzi, mi a természet Urának követei vagyunk...

A JóIsten gyümölcsöskertjében sokféle fa van, s mindegyiknek más a gyümölcse. Az egyik mézédes, a másik savanykás, az egyik nagy piros, a másik kicsi zöld. Nem mondhatjuk személyes ízlés alapján egyikre sem: ez a gyümölcs: a gyülölcs, csak erre az egyre van szükségünk. Jó hogy van banán és ananász, isten teremtettségbeli rendjéből fakad, hogy van körte és alma, kókuszdió meg füge is. Mindegyiket jókedvében teremtette - a Teremtőnk. Egy azonban bizonyos: rossz fa nem hozhat jó gyümölcsöt, s nem rossz az a fa, ami jó gyümölcsöt terem.

Mire keresztény életünk meghozza a maga gyümölcseit, bizony az hosszú évekbe telik. Ki-ki élete gyümölcsöskertjének gazdája, s hiába a szép elképzelés, a kert mérnöki pontosságú megtervezése, a facsemetéket nemcsak elültetni, de gondozni is kell. A hit próbája, hogy képesek vagyunk-e éveken keresztül jókedvvel kimenni, s dolgozni az ÚR gyömölcsösében? Metszeni körbeásni, locsolni... végezni mndazt a munkát, ami elengedhetetlen feltétele, hogy növekedjék az, aminek kell.

Régi szólásunk - talán éppen fenti igénk alapján - úgy tartja: Ami szívünkön, az a szánkon is. S milyen igaz! Mást nem tudunk se mondani, s cselekedni, csak azt, amivel csordultig van a szívünk. Manapság egymást érik a hírek a médiában, hogy ki mennyit lopott és csalt, s mit hazudott ?eggel, éjjel meg este?.. Nincs ebben semmi megdöbbentő: csak azt tették, csak azt szólták, amivel csordultig volt a szívük! Ha gonoszsággal volt tele, akkor csakis gonoszságot hozhattak elő belőle..

A növekedést egyedül az Isten képes adni. Ahogyan nincs ördögtől megáldott élet, ugyanúgy nincs istenverte sors se - jóllehet néha elkeseredéségünkben ki-ki mondunk ilyen ítéleteket. Eredményt csakis egyedül az Örökkévaló adhat! Jó gyümölcsöt csak az teremhet, akinek fája Krisztusban gyökeredzik, s termést csak az takaríthat be, aki reménységgel dolgozik élete minden napján. Gyümölcsszedés nincs minden hétvégén, aratás, betakarítás, szüret évente csak egyszer van - életünk szüretje pedig csak egyszer van: a végén. Ezt türelemmel kivárni hívő életünk legnagyobb próbája, sokan el is buknak emiatt. A krisztuskövető (krisztianoj) ember azonban tudja, hogy reménységében nem szégyenül meg, mert Ura nem hagyja őt egyedül, vele van minden napon a világ végezetéig... Kell-e ennél nagyobb garancia? Kell-e ennél jobb védjegy? Zöldebb, reménytelibb, életesebb logó, mint a keresztfa, melyből egy zsenge ág kihajt?



Életvezetésünk...

A mai nap imádsága:
Istenem! Sokszor döntöttem helytelenül, s választottam azt az utat, amit Te nem szántál nekem. Döntéseim következményeit hordozva rádöbbentem, hogy az engedelmeség örömet, az engedetlenség fájdalmat szül. Kérlek teremts bennem rendet és harmóniát, hogy észrevegyem szereteted jeleit, s szereteted megtapasztalt nagyságáért magam is szeretettel fizessek másoknak akkor is, ha nem azt érdemelnénk! Ámen

Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Zsolt 103,10

Isten igazságos, mert mindenkinek megfizeti azt, amit megérdemel. Rendjén is lenne a dolog, de az igazság az, hogy Isten igazságtalan. Aki erre rájön, az megértette az evangéliumot! Ugyanis nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. Ki ne ismerné gyerekkorából, a "Mit érdemel az bűnös, aki...?" - kérdést, melyre a választ csak óvatosan adtuk, hiszen a kirótt büntetést lehet hogy éppen annak kellett elhordozni, aki azt kitalálta.

Isten igazságtalanságának egyetlen oka: Végtelen Szeretete, ez a kegyelemének alapja is. Ha csak arra gondolunk, hogy a világban egyetlen napon mennyi gonoszság történik meg, már akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk. S ha őszintén belenézünk életünkbe, akkor azt is megláthatjuk, hogy bizony nagyobb "pofonokat" is kaphattunk volna, sőt hamarabb is odasuhinthatott volna a JóIsten fegyelmező pálcája... hogy mindez mégsem vagy nem olyan mértékben és nem akkor történt, amikor - ebben is Isten jóságát, türelmét fedezhetjük fel.

Naponta meghozzuk azokat a döntéseinket, melyeknek helytelenségét már megtörténtük pillanatban érezzük, de változtatni már egyáltalán nem tudunk rajtuk, legfeljebb próbáljuk magyarázni, vagy kísérletet teszünk a jóvátételre. Sérelem esetén gyakran vígasztalódunk: majd csak "megkapja mindenki azt, amit megérdemel" vagy "amit megfőzött a másik, hát egye is meg!" Eközben elfelejtjük: ezzel a magunk fejére gyűjtjük a parazsat... "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - mondja a Mester.

Ha vétkeink, botlásaink, bűneink szerint "fizetne" meg nekünk az Isten, akkor nemhogy keserves lenne jónéhány évünk földi vándorlásunkból, de az egész életünk siralomvölggyé válna... Hogy mégsem így van, hogy vannak szép, boldogságos szakaszaink, hogy nem süllyedünk, hanem emelődünk az egyedül Isten végtelen kegyelmének köszönhető. Mi adhatna ennél többet?





Isten fénye...

URam! Szereteted fényével táplálj naponta, hogy éljek, s növekedjek általa! Ámen


Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
Zsolt 36,10

Amit a legtermészetesebbnek veszünk, azok a legnagyobb ajándékai az életnek... Ilyen a levegő, s a fény! Szüntelen hálát kellene adnunk ezekért is, mert hasonlóak ezek a mindennapi kenyerünkhöz...

Ahogyan a holnapi kenyér nem csillapítja a mai éhséget, ugyanígy a tegnapi fény sem világítja be a mai napot. Az élet már csak ilyen, egyetlen időt ismer: a jelent. Nem holnapban és holnaputánban kell jónak lenni, s szeretni, hanem a mában. Amit ma nem teszünk meg, azt holnap már nem biztos, hogy meg tudjuk tenni, mert már késő... Ezért bűn a mulasztás is! Ahogyan levegőre és fényre itt és most szükségünk van, ugyanígy MOST van szükségünk szeretetre is, hiszen akkor "élünk", amikor szeretünk, s minket is szeretnek. A holnapi bűnbocsánattal sem tudunk sok mindent kezdeni, arra a mában van szükségünk, hogy élhessünk általa, s békességgel térjünk nyugovóra.

Az élet forrása a fény, a világosságnak köszönhetjük a látásukat is. Ahol fény van, ott persze mindig árnyék is van. Sokszor megrémülünk az árnyéktól, pedig az csak azért van, mert a közelben ott a fény Forrása is! El kellene fogadnunk, hogy az életünk nem csak fényességből áll, olykor szükségünk van az árnyék megtapasztalására is. Ha valaki együtt tud élni jó és kevésbé jó tulajdonságaival, az az ember harmóniában él önmagával. Aki azt hisz magáról, hogy ő "perfekt", azaz hibátlan, ő maga a megtestesült jóság... az ilyen ember becsapja önmagát, s igen komoly teher a környezetének is! Gyermekünket, választott társunkat nem azért szeretjük, mert hibátlanok, hanem azért, mert velük együtt/általuk átélhetjük, mi az igazi szeretet: amikor hibák és tévedések ellenére is hordozzuk egymást... Senki sem tökéletes, még mi magunk se... Sajnos olykor olyannyira "szerelmesek" vagyunk önnön hibáinkba, hogy mások hasonló vétkeit égbekiáltó bűnöknek véljük. Ezért tanít minket Krisztus URunk: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" Ha Isten megbocsát nekem, akkor én miért nem bocsátok meg felebarátomnak?

A világosság nem csak arra jó, hogy általa élvezzük a színek, a formák táncát, hanem arra is, hogy észrevegyük, hol vannak életünk azon területei, ahol érték rejtőzik a mélyben. Ami érték, az olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli (felszínes csillogás), az csak elillanó gyönyörűséget kínál, de amit a mélyben az ember a szívével meglát, az megtartó és örök...

Ezért kutatjuk naponta az Ige igazságait is, hiszen jól tudjuk, hogy nem csak testünket kell istápolnunk, hanem lelkünket is - sőt ez utóbbit talán még inkább -, mert lelkünk olyan, mint a lámpás, ha Isten igazságának olaját nem csepegtetjük belé, akkor az bizony kialszik... a sötétségben botorkálásnál pedig nincs reménytelenebb állapot!






Követés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne kételkedjem igazadban, s mindig az Élet pártján álljak, s Téged követve megnyugvást találjak lelkemnek! Ámen


Majd Jézus így szólt: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Azután így szólt mindnyájukhoz: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?
Lk 9,22-25

Ha feltételezzük - merész, de érdekes hipotézis -, hogy Jézus Krisztus az egész Világmindenség/Univerzum Megváltója, akkor ebben az "isteni projektben" intergalaktikus fontosságú szerep jut a "véneknek, a főpapoknak és az írástudóknak"... Kik ők, akik kerékkötői voltak Jézus URunk földi munkálkodásának, sőt még meg is ölették? Honnan volt ekkora (csillagközi) hatalmuk? Avagy személyük inkább egy olyan fajta tulajdonságot képvisel, ami még az Isten kezét is megköti?

Gyaníthatóan, ez utóbbiról van szó: a törvényhozók soha nem az istenadta Élet urai, de amikor a paragrafusaik az Élet normális menetének a gátjává válnak, amikor átláthatatlan szabály/rendelet-dzsungelük rendre megfojtja az életet, akkor ők maguk - ez így volt, van, s lesz minden korszakban (!) -, mint írástudók, "atyaúristennek" gondolják magukat... Tessék csak nyugodtan a harmadikévezred rákfenéjére - országhatáron belül, s azon túl - a valóban fölösleges adminisztrációra gondolni! Aki úgy gondolja, hogy ezek az életet szolgálják, az nem látja a fától az erdőt... attól, hogy "Dunát lehetne rekeszteni" a papokkal, még nem válnának vallásosabbá az emberek; s attól, hogy rengeteg a jogászunk, még nem lesz működőképesebb az állam! A természet, az élet mindig az egyszerűségre törekszik - ettől ilyen lenyűgözően csodálatos -, mert az élet szempontjából az egyszerű, a minden körülmények között jól működő "megoldás" a túlélés, a továbbélés biztosítéka.

Aki az Életet keresi, annak nincs más úja, mint hogy az életpárti Krisztust kövesse. Ez mindig tudatos döntés következménye, ha nem tudatos, akkor csak ideig-óráig tartó együttsétálásról beszélhetünk, de nem követésről! Aki az Élet szolgálatába áll, annak bizony meg kell tagadnia önmagát, azaz el kell vetnie mindazt, a mi veleszületett, hiszen le kell mondani a "világi dolgokról". Két úrnak/hatalomnak ugyanis nem lehet szolgálni. Nem lehet valaki hűséges szolgálója az Életnek, de egyben a halál kultúráját is ápoló... Itt nincs lehetőség az "és-és"-re, itt választani kell: vagy-vagy... Egy német közmondás szerint: "Wer die Wahl hat, hat die Qual!" azaz: "Akié a választás, azé a szenvedés is!" Ez bizony igaz az Istennel kapcsolatban is, hiszen a hívő ember is csak ember.

Jézus URunk éppen ezért figyelmeztet mindenkit: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, s vegye fel naponként a keresztjét..." Ez az istenigenlés mindennapos gyakorlata, a keresztény (krisztuskövető) élet része! Enélkül nincs szolgálat, legfeljebb a szolgálat imitációja, de ennek fonáksága hamar kiderül az ilyen "keresztények" életében. Aki azonban képes belesimulni a JóIsten életet mentő, védő, fenntartó akaratába, az ha el is veszti ez az egész világot, mégis mindent megnyer, hiszen övé nem csak a földi lét sosrbetöltő gazdagsága, de övé az örök élet részesévé is válik...





Siker...

A mai nap imádsága:
Uram! Apró eredményeket adj, hogy a siker csábítása el ne húzza szívemet törvényeid követésétől! Ámen

   
Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."
Mt 10,39

Mi mindent fel nem képes áldozni az ember a "jobb" életért! - Olykor magát az életet... Hányan hisznek a korszellemnek, hogy a boldog élet az, amikor az ember intenzíven él! Benne minden történésben, aktuális élmény-huncutságokban, "trendinek lenni" sokak számára életcél. Társadalom-adta/felkínált magatartás-klisséknek engedelmeskedve sokan lépkednek a siker piros szőnyegén, alásöpörve olykor minden jóérzést és részvétet, nemegyszer még a családi élet is csak kellék a látszathoz: sikeres vagyok. Arra pedig mindenki ügyel, hogy a valóság ki ne derüljön... Jobb esetben barátnő vállán, rosszabb esetben internetes blogjában sírja el a nagyvilágnak, milyen boldogtalan is valójában.

A kérdések kérdése mindig ez: Mi melengeti a szívünket? Mi az, amiért képesek vagyunk komoly áldozatot is hozni? Sok férfiembernek dobban meg a szíve a nagy "piros-lapos-csili-vili" autó láttán és sok női szív lágyul el egzotikus utazások programkínálatát lapozgatva. Mi az, ami mozgat minket, mi az, ami osztogatja aktuális parancsait testünknek-lelkünknek? A kérdést csak ketten tudják: A JóIsten és mi magunk...

Eljutni a teljességre vagy a a teljességközeli életre mindannyiunk kívánsága. Az Isteni Szeretet nagy titka, hogy a béke csak mások békéjének munkálása közben tölti el szívünket, s hogy megajándékozni az élet boldogsággal csak akkor tud/fog, ha mindent, amit kaptunk a Gondviselő Istentől, azzal másokat megajándékozni törekszünk. Aki ad az kap, s aki épít, az épül, s aki fölfelé (Isten felé) törekszik, ahhoz "leszáll" az Isten...

Mivel alapjában véve bizalmatlanok vagyunk, ezért azt szeretnénk, ha először mi kapnánk, ha először minket szeretnének, ha mindenki más előtt mi lennénk boldogok, s majd azután mi is tesszük azt, amit szeretnénk, hogy először velünk cselekedjenek. Akinek azonban a krisztusi tudás a szívében lakozik (azaz keresztény), az jól ismeri Urának mondását: "Amit szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek, azt cselekedjétek ti is másokkal!"



Teremtő...

A mai nap imádsága:
URam! Tedd szívem nyitottá arra, hogy érezzem Teremtő jóságod, s add, hogy kicsiny ember-létem mindennapjaiban is megtapasztalhassam végtelen gondviselésed! Ámen


Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
4 Móz 23,19

Mivel szláv gyökerekkel bírok, magam is hallottam többször, úgy a családban, mint a faluban - mely színtiszta evangélikus falu, ahogy mondani szokták "tömbgyülekezet" volt(?), hiszen ezeken a helyeken talán a legnagyobbak veszteségeink a gyülekezeti életet illetően -, hogy "kicsinyítenek": kenyérke, napocska, Istenke... Ez utóbbinál tehát nem "Jajj, Istenem!" hanem "Jajj Istenkém!" volt az általános felsóhajtás. A teremtményi ember már csak ilyen: antropomorfizál. Az Elképzelhetetlent, a Végtelent nagyon is végesként képzeli el, hogy minél inkább megfogható, s valós legyen az Elérhetetlen, mert a teremtménynek szüksége van arra, hogy Teremtőjéből napi szinten "részesedjen". Jól tudjuk a Szentírásból (is): "Az Isten Lélek, s lélekben kell/lehet őt imádni", de minden emberi formákba, szavakba kapaszkodó birtoklása a JóIstennek, csak próbálkozás marad, Isten marad az, Aki: vagyis Isten.

Ezért furcsa, amikor az emberke -mert Isten előtt porszemek, semmik vagyunk -, elszámoltatja Teremtőjét: "URam, miért engedted meg, hogy megtörténjen életemben a kudarc, a betegség, a visszafordíthatatlan veszteség? URam, hát nem ezt ígérted?!"... Amit Isten ígért azt általában szeretetből létrehívott teremtményének, AZ EMBERNEK ígérte. A nagytávlatú, ember számára beláthatatlan és szinte felfoghatatlan "üdvtervében" azonban nem az életünkön túlmutatót keressük elsősorban, hanem a számunkra legfontosabbat, - Miatyánk-kéréseinkben is ez az első -, az életünktől elválaszthatatlant: a mindennapit... S számunkra nemcsak a kenyér (mely önmagán túlmutató szimbólum) a fontos, de ugyanolyan fontos a mindennapi munka-öröm, sikerélmény, a mindennapi szeretet, s az egység megtapasztalása családban, szeretteink körében, s mindennapi boldog megélése annak - ha csak néhány pillanatra is -, hogy van értelme küzdelmeinknek, s az áldozatnak, amit hozunk "mieinkért" a családban, a ránkbízottakért vagy éppen a gyülekezeti közösségért.

Mivel Isten ígéretei időben hangzottak el, ezért mi időben várjuk azok beteljesedését, s igen türelmetlenek vagyunk, hogy az Örökkévaló "órája" nem úgy jár, mint a mienk... Éppen ezért életünk legnagyobb próbája a türelem. Aki nem tud/akar hinni az Isten gondviselésében, annak reménysége viszonylag hamar szétfoszlik, s meglévő hite (önmagában, s a jobb jövőben) megtörik, s szeretete megfakul. Mindez lehangoló és közömbösségbe fordító, de akik Isten ígéreteit nem földi határok közé szorítják be, hanem azokon túlra, az örök életbe is vetítik, azok számára már az ígéret önmagában óriási erőt, belső békességet kölcsönöz, mely úgy megszépíti az életet, hogy istenadta, boldogító sors lesz belőle...
AZ EGYÜTT ÉRZŐ SZÍV ÁLDÁSAI

„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre…” (Zsoltárok 41:2)
Még a nehéz gazdasági helyzetben is a legtöbben jobb helyzetben vagyunk, mint mások, sőt jobb helyzetben vagyunk, mint valaha voltunk. Lehet, hogy nem rendelkezünk a legújabbal, a legnagyobbal, a legjobbal, a leggyorsabbal, de ritka eset, hogy ne lenne meg a szükséges, igaz? Isten nem akarja, hogy anyagi helyzetünk miatt bűntudatunk legyen, de azt igenis akarja, hogy gondunk legyen a szegényekre. A Biblia azt mondja: „Aki bedugja fülét a nincstelen segélykiáltásra, annak sem válaszolnak majd, amikor ő kiált” (Példabeszédek 21:13). Lehet, hogy éppen ezért kapsz választ imáidra? Áldás az, ha jó anyagi körülmények között élünk, de nem szabad elfeledkeznünk a szegényekről.
Hogyan viszonyul Isten a szegényekhez? Mit vár tőlünk? „Ha valaki elszegényedik testvéreid közül… ne légy kemény szívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben…, mert ha nem adsz neki… vétek fog terhelni téged” (5Mózes 15:7-9). Mások segítése nem választási lehetőség, hanem kötelesség. A Szentírásban a tized arra szolgált, hogy Isten munkáját elősegítse és Isten szolgáiról gondoskodjon, de ugyanakkor meg is kellett osztani: „termésednek a tizedét…odaadod… a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek és lakjanak jól lakóhelyeiden” (5Mózes 26:12). Isten azt mondta: „Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy kint jövevény vagy zsellér élhessen melletted” (3Mózes 25:35). Az igazság az, hogy arra vagyunk elhívva, hogy élelmet, szállást és ruházatot adjunk a szükségben lévőknek (ld. Ezsaiás 58:5-12). Isten együtt érző és nagylelkű a szegények felé, és áldását ígérte nekünk, ha követjük ebben az ő példáját.



„Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegényeknek…” (Példabeszédek 28:27)
Amikor jótékony célú adakozásról van szó, vannak, akik ezt mondják:”Ez ószövetségi törvény. Mit tanít erről az Újszövetség? „Örülök, hogy megkérdezted! Jézus azzal kezdte szolgálatát, hogy ezt mondta: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek…” (Lukács 4:18). Ez pedig nem ér véget Jézussal. Az újszövetségi gyülekezet tovább folytatta szolgálatát a mindennapokban. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá” (ApCsel 2:44-45). Ennek eredményeként pedig nagy örömet éltek meg. Azt kérdezed, nem fogsz-e így magad is szükségez szenvedni? Nem. Az újszövetségi hívek együttérzésének és nagylelkűségének köszönhetően: „Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem…” (ApCsel 4:34). Mind az adó, mind az elfogadó áldást nyert. Isten országának törvénye ez: „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11:24-25). Ösztönösen tiltakozunk ez ellen, főleg olyankor, amikor mi magunk is küszködünk anyagilag, de Isten megígérte, hogy a nagylelkű bővelkedni fog. A te adakozásod kezdeményezi Isten adományait a te irányodba. Keress hát valakit, aki szükségben van, adj neki, és nézd meg, hogy tér vissza adományod hozzád. A Biblia azt mondja: „A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek” (Példabeszédek 22:9). „Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegényeknek…” Próbáld ki! Legközelebb, amikor Isten együttérzésre és adakozásra indít, tedd meg! Aztán, amikor te kerülsz szükségbe, imádkozz: „Uram, én engedelmeskedtem neked, most hiszem, hogy te megjutalmazol, mert azt mondtad: »…akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek«” (1Sámuel 2:30).



„…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk…” (2Korinthus 8:5)
Történt már veled, hogy találkoztál egy hajléktalannal, adtál neki valamennyi pénzt, figyelted, ahogy elcsoszog, és azon tűnődtél: „Most vajon a következő adag italra vagy drogra adtam pénzt, vagy a lustaságot jutalmaztam?” Néhány esetben talán igazad van, más esetekben azonban tévedsz. Mit lehet ilyenkor tenni? A korinthusiakhoz írt második levél nyolcadik részében Isten egy számunkra is érthető és követhető tervet mutat. A makedóniai gyülekezet így tett: 1) Mind a jómódban élők, mind a nélkülözők részt vettek az adakozásban. Mindannyian adtak, még, „…a nyomorúság sok próbája között… és nagy szegénységükből…erejük szerint, sőt erejükön felül is… adakoztak” (2-3. vers). 2) Örömmel adtak, nem kényszerből. „…önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek” (3-4. vers). 3) Adakozásuk Krisztus iránti odaadásukból fakadt. „…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk” (5. vers). Nem azért adták, hogy jó benyomást tegyenek másokra, nem azért, mert levonhatták az adójukból, nem azért, hogy a lelkipásztor végre nyugton hagyja őket, vagy azért, mert rosszul érezték magukat a szegények miatt. Nem, adakozásuk természetes válasz volt Jézus feléjük irányuló szeretetére. 4) A gyülekezet vezetősége vette át az adományokat, ők nézték át, és ők osztották szét, amit a közösség adott. Nem naiv módon adakoztak, megbízva azok becsületében, akit még nem ismertek, és akik még nem igazolták magukat. A vezetőkre bízták az adományok kezelését, akik aztán nyíltan, következetesen és elszámolhatóan bántak mindazzal. Így aztán tudták, hogy az anyagiak becsületesen lesznek kezelve, „…nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is” (21. vers). Összegzésül: lehet adakozni szeretet nélkül, de nem lehet szeretni anélkül, hogy ne adnánk azoknak, akiket Isten szeret.





Hagyd abba a panaszkodást!



„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Pszichológiát tanuló egyetemisták két csoportját bemikrofonozták, és azt a feladatot kapták, hogy egy adott időszakban szabadon beszélgessenek az emberekkel. Az egyik csoport tudta, hogy a kísérlet a panaszkodás/zúgolódás szintjét fogja mérni a normál beszélgetésben, a másik csoport viszont nem. Végül mind a két csoportot megdöbbentette az eredmény, hogy milyen gyakran zúgolódtak. Az a csoport, amelyik tudta, hogy mi a felmérés célja, csaknem ugyanannyit panaszkodott, mint azok, akik nem tudták, hogy mi a kísérlet célkitűzése. Ahogy a nagykönyvben meg van írva – szó szerint! Ha szembesítenek minket döntéseinkkel és tetteinkkel, ösztönösen reklamálni kezdünk: „Az ő hibájuk volt, nem az enyém; ha ők nem tették volna… én sem tettem volna”. Ádámnak nem kellett leckét vennie a kifogások művészetéből. Mikor rajtakapták, ezt mondta Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem… az asszony [Éva] így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (1Mózes 3:12-13). Egyikük sem vállalta fel, hogy saját maga felelős a döntéséért. Mivel pedig Isten nem segít azokon az embereken, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte a két panaszkodót a paradicsomból. Ha utólag rá is jöttek valaha, hogy mi a panaszkodás következménye, tudásukat nem adták át leszármazottaiknak, Izráelnek: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe” (4Mózes 11:1). Figyeld csak meg más fordításban: „És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr…” (4Mózes 11:1 Károli).
Minden panaszkodás Isten füle hallatára történik, pedig Ő nyilván nem akarja hallani! Pál azt írja: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11).
Tisztítsd meg a beszéded! Határozd el, hogy felkutatsz, kiselejtezel és kidobsz minden panaszkodást, kifogást és zúgolódást a szótáradból!



A zúgolódás mérgező. Megfertőzi a zúgolódót is, de mindenki mást is hallótávolságon belül.
Néha azt hisszük, hogy segítünk a zúgolódással. Állítjuk, hogy: „Ha senki nem szól semmit, akkor soha semmi nem fog változni!” – mintha jöhetne pozitív változás negatív szavakból. Azt hisszük, ha zúgolódunk, akkor teszünk valamit az ügy érdekében, de épp ellenkezőleg, amikor panaszkodunk, nem nézünk szembe a problémával, és főleg nem jutunk közelebb a megoldásához. Zúgolódunk, ahelyett, hogy közreműködnénk a konstruktív változásban, és ezzel magunk is a probléma részei leszünk, ahelyett, hogy a megoldás részesei lennénk. Minél többet zúgolódsz, annál inkább a problémára összpontosítasz, és minél jobban összpontosítasz a problémára, annál többet fogsz zúgolódni. Végül a saját zúgolódásod jobban fog hatni rád, mint bárki más. A zsoltáríró azt mondja: „Hangosan kiáltok Istenhez… de lelkem nem tud megvigasztalódni” (Zsoltárok 77:2-3). Ha már senki más nem figyel a szavaidra, te igen. Mielőtt kimondanád, már elgondolod őket: „…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Amikor pedig kimondod őket, hallod is őket, és hiszel is nekik, egészen úgy, mintha szavaid megbízható hivatalos forrásból származnának. Ahányszor csak kimondod őket, megerősíted feletted gyakorolt hatalmukat, míg végül saját panaszaid áldozatává teszed önmagad! A lelkedet (a magatartásodat) nem a mások által okozott problémák és nehézségek terhelik, hanem a saját panaszaid által generált aggodalom.
Tehát: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi 2:14-15).



Hiszen a panaszkodás egyszerűen csak szavakból áll, nem? Nem, a panaszkodás sokkal több annál! Először is a panaszkodás kiengedi az irányítást a kezedből, és átadja azoknak az embereknek és körülményeknek, melyek miatt panaszkodsz, ezáltal azok áldozatának érzed magad. Kevésbé tudsz a megoldásra koncentrálni, gondolataidat negatívvá hangolja, és egyre kevésbé leszel képes fogadni az Istentől jövő kreatív ötleteket. Negatív talajon nem nőnek pozitív eredmények! Nem lehetsz egyszerre panaszkodó és kreatív. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét?...” (Jakab 3:11-12).
A panasz a negatív meggyőződések szavakba öntése. Törli a pozitív célkitűzéseket és megvallásokat, így nem lesz erőd learatni mindazt a nyereséget, melyet Isten kínál. A panasz a múltra összpontosít, melyet már nem tudsz megváltoztatni, így folyton a múlt törmelékeit söprögeted, bizonyítékot keresve arra, hogy „ki, mikor, mit, hogyan csinált”, miközben a jelened terméketlenül tovatűnik. Másodszor, a panaszkodás mérgezően hat a kapcsolataidra: „Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). A panaszkodás másokat is panaszkodásra hív. A beinjekciózott méreg az egész testet megfertőzi. Lassan és alattomosan a kapcsolataid, a családod, a munkahelyed, a gyülekezeted és az egész környezeted szennyezett lesz.
A panaszkodás megosztja a kapcsolatokat. Akik nem szeretik a stresszt, az aggodalmat, a negatívumot, azok fokozatosan eltávolodnak tőled. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21) – a te életed és halálod, valamint mások élete és halála.
Ezért imádkozz így: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3) – segíts, hogy kerüljem a panaszkodást!



Azt mondod: „Nem lehet, hogy jogos a panaszom?” De lehet. Az igazságtalanság, visszaélések, árulás, rablás, pletyka, rágalom, előítélet, fizikai bántalmazás, és ezekhez hasonlók, ami téged vagy családodat ér, jogos indokok lehetnek. „És ha nem kezdek valamit ezekkel, az nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a kötelességemet?” Ismét igaz! Arra kaptál elhívást, hogy só és világosság légy ebben a világban, és megoldd az emberek életében támadó problémákat azáltal, hogy a spirituális alapelvek szerint élsz. Ha semmit sem tennél ilyen helyzetben, akkor megbízhatatlannak és engedetlennek bizonyulnál Isten szemében. A panaszkodás azonban nem azt jelenti, hogy teszel valamit, legalábbis Isten értelmezésében nem. Azt mondod: „Jól van, ha tehát Isten a panaszkodás ellen van, akkor mit kezdjek jogos panaszaimmal?” Először is: Semmit, amíg nem beszélted meg Istennel! Csak akkor fogsz tudni helyesen cselekedni, ha rászántad az időt arra, hogy helyes tanácsot kapj. Az imádság megvilágítja a lehetőségeidet és javítja kilátásaidat. Kioltja haragodat, helyreállítva benned az objektivitást és a józan gondolkodást. A második lépésed sokkal valószínűbben vezet sikerre, ha az első lépésed az, hogy Isten bölcsességét keresed: „…kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab 1:5). Másodszor: Mielőtt bármit mondanál vagy tennél, ellenőrizd a hozzáállásod! Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mi az igazi teendőm itt? Az, hogy megmutassam nekik, hogy nekem van igazam, ők pedig tévednek? Az, hogy emelt fővel távozzam, miközben őket megbántottam? Az, hogy személyes győzelmet arassak, vagy az, hogy olyan módon oldjam meg a problémát, ami Istent dicsőíti?” Mielőtt megszólalnál, vizsgáld meg, hogy mi van a szívedben: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Ha a szíved állapota tetszik Istennek, akkor készen állsz arra, hogy kezelni tudj bármilyen jogos panaszt.



Ha a panaszod jogos, először azzal a személlyel beszélj, aki ellen panaszod van. Amikor azonban nagyon fel vagy zaklatva, akkor erős kísértést érzel arra, hogy mindenkinek elmondd. Ez jogosnak és igazságosnak, sőt még gyógyhatásúnak is tűnik. A jó szándékú barátok támogatni fogják, sőt talán még segítenek is a terjesztésében. „Jobban fogod érezni magad, ha kiadod magadból, ami nyomja a lelked” – mondják. De Isten Igéje elítéli a panasz kezelésének ilyen módját! Ha így teszel, problémáidat még az Isten iránti engedetlenség bűnével is tetézni fogod – és nem várhatod, hogy Isten együttműködjön veled, miközben te Igéje ellen cselekszel. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Bátorság, alázat és bölcsesség kell ahhoz, hogy személyesen nézz szembe azzal, aki megbántott, de ez Isten módszere. Ez enyhíti a viszályt, minimálisra csökkenti a szégyent, és növeli a megoldás és helyreállás valószínűségét, Isten számára pedig ez az igazán fontos. Aztán: beszélj szeretettel, ne ártó szándékú szavakkal! Szavaid kedvesek, békülékenyek legyenek, a megoldásra törekedj, ne pedig arra, hogy felülkerekedj a másikon. A Biblia ezt tanácsolja: „Inkább szeretettel mondjuk el az igazságot, így… növekedni fogunk…” (Efézus 4:15 NIV). Növekedni Krisztusban, ez a cél – szeretettel mondani el az igazságot, ez az eszköz, mely a célhoz vezet. Mondd el annak, aki megbántott, hogy nem az a célod, hogy őt megalázd, vagy megtorold a sérelmet, hanem az, hogy megoldjátok a kettőtök közti problémát, erősítsétek a kapcsolatotokat, és dicsőítsétek Istent. Így nem ellenségeddé, hanem szövetségeseddé teszed, akivel együtt tudsz működni egy mindkettőtök közös javát és Isten dicsőségét munkáló küldetésben!



Íme három záró gondolat a panaszkodás gondolatkörében.
Először is: Ne panaszkodj, inkább kérj! Bármennyire jogos is a panaszod, nyafogásnak fog hallatszani – nagyban csökkentve ezzel a jó kimenetel esélyét. Bármi is a helyzet, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megkapod azt, amit kedvesen kérsz, mint annak, hogy helyrehozod azt, ami miatt panaszkodsz. Ha azt kérdezed: „Megtennéd, kérlek ezt [előnyben részesített viselkedés], ahelyett, hogy azt tennéd [régi viselkedés]?” – ez tiszteletteljes, világos, elkerüli a múltbeli dolgok feletti vitát, hiszen azon már úgysem lehet változtatni, és mindig jobb eredményt hoz. Másodszor: Ha már kimondtad, hát rendben, de most már hagyd Istent dolgozni! Az emberek megváltoztatása Isten dolga, tehát vonulj vissza, légy türelmes és adj esélyt Istennek! „De nem kellene valakinek figyelemmel kísérni, hogy csakugyan megváltoznak-e?” Hacsak nincsenek rácsok mögött, és nem te vagy a börtönőr, akkor a válasz: nem! Állj félre Isten útjából, és hagyd, hogy ő végezze el, amit te úgysem tudsz! Neki olyan eszközei és olyan módszerei vannak, amilyenekről te soha nem is álmodtál. Ha hagyod, hogy átvegye a feladatot, akkor Ő tökéletesen el fogja végezni. Harmadszor: Mit kell tenned, amíg Isten munkájára vársz? Nos, üldögélhetsz sértődötten a múlton rágódva, vagy tanulhatsz valamit Józseftől. Neki minden oka megvolt rá, hogy felpanaszolja a családja rossz bánásmódját, és bosszút álljon, amikor fordult a kocka. Ehelyett lelkiismeretesen és ügyesen tette, amit tennie kellett, kivárva azt a stratégiai pillanatot, amelyet minden probléma felkínál, amikor a megoldás részévé tudott válni. Megtette, és így a családja újra egyesült, Isten pedig még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg őt. Tanulj tőle!





ISTEN MEGBOCSÁT ES HELYREÁLLÍT

„Simon Péter pedig ott állt, és melegedett." (János 18:25)


János feljegyzi: „Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett... Ekkor így szóltak hozzá: »Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?« Ő tagadta, és megint csak azt mondta: »Nem vagyok«." (János 18:18,25). Aznap korábban Péter kivonta kardját, hogy megvédje Jézust - most pedig megtagadja Őt. Történt már ilyen veled? Nyomás alatt meginogsz. Mit teszel ilyenkor? Elhessegeted a témát: „Mindenkivel előfordul, hogy megbotlik. Nem nagy ügy." Tagadod: „Elesni? Viccelsz?! Én biztos nem!" Kiforgatod: „Ne engem hibáztass! Ők tehetnek róla!" Van azonban más lehetőség is - ha őszintén kezeled a dolgot. Amikor Nagy Frigyes meglátogatta a potsdami börtönt, minden rab ártatlannak mondta magát. Egyetlen egy volt, aki így szólt: „Bűnös vagyok, megérdemlem a büntetésem". A császár ezt hallva így utasította az őrt: „Gyor­san engedje szabadon ezt a foglyot, mielőtt megrontja ezt a sok ártatlan embert itt!" A Biblia azt mondja: „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna Isten előtt. Mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk." (Zsidók 4:13 NLT). A bűnvallás nem csupán annyi, hogy elmondod Istennek, mit tettél - hiszen már úgyis tudja. A bűnvallás azt jelenti, hogy egyetértesz Istennel abban, hogy ez rossz, és bocsánatot kérsz. Isten nem tudja meggyógyítani, amit nem fedsz fel, és nem tudja megtisztítani, amit nem vallasz meg.

Aznap éjjel Péter két tűz között állt: az elsőt emberek gyújtották a keresztre feszítés előtt; a másodikat a Mester gyújtotta feltámadása után. Az elsőnél Péter megtagadta Jézust, a másodiknál Úrnak ismerte el. De a kettő között Péter két olyan tapasztalatot élt át, amely megváltoztatta az életét: saját könnyeit és Krisztus keresztjét. Amikor bűnbánatod könnyei találkoznak Krisztus megbocsátásával, elmúlik a bűntudat, és új örömöt találsz!

Ne akard, hogy minden körülötted forogjon!


„És senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi 2:4)

A Biblia azt mondja: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Más szavakkal, ne akard, hogy minden körülötted forogjon. Nos, ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert hajlamosak vagyunk túlságosan belefeledkezni egyetlen emberbe – magunkba!

Azt kérdezed valakitől: „Hogy vagy? Mi újság?” És ő azt gondolva, hogy tényleg hallani akarod, elkezdi mesélni legutóbbi sikereit. Számodra ez a jel. Belevágsz a mondat közepébe, és elfújod a lelkesedését azzal, hogy ezt mondod: „Azt hiszed ez is valami? Hadd mondjam el, hogy…” Aztán faképnél hagyod, és elrohansz, a barátod pedig ott marad összetört önérzettel, azt kívánva, bárcsak továbbment volna, amikor meglátott. Valami ilyesmit szeretett volna hallani: „Ez csodálatos, mondd tovább!” Ehelyett a véleményed és teljesítményed hosszas ecsetelését volt kénytelen végighallgatni. És vajon mi lett azzal, hogy: „Örüljetek az örülőkkel?” (Róma 12:15). Ez a parancs túlmutat az önmagunkba való belefeledkezésen, és azt mondja: „Lépj túl önmagadon! Hagyj fel azzal, hogy önmagad körül forogsz! Tanulj meg odafigyelni másokra!” Gyakorold, hogy ezt mondod: „Ennyi elég is rólam. Most rólad akarok hallani. Hogy megy az üzlet? Hogy van a feleséged? Hogy szolgál az egészséged? Mi újság a gyülekezetben?” Nyomd el a késztetést, hogy közbevágj – csak figyelj! Figyelj a füleddel, a szemeddel, az értelmeddel és a lelkeddel! Próbáld megérteni a szavak mögötti érzéseket! Ha ünnepelnek – örülj velük! Ha fájdalmat hordoznak – sírj velük! A keresztény jellem döntő próbája az, hogy képesek vagyunk-e ünnepelni mások sikerét vagy úgy osztozni mások terheiben, mintha a mieink volnának. Nincs jobb módja annak, hogy másokat szolgáljunk és bátorítsunk.

Szeretettel szembesítsd őket!

„…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben…” (Efezus 4:15)
A szeretet néha megköveteli, hogy szembesítsük az embereket dolgaikkal. Ezt azonban helyesen kell tenni, és csakis bizonyos esetekben. Ha egész életedet azzal töltöd, hogy helyreigazítasz másokat, végül már nem fognak odafigyelni szavaidra, és nem lesznek barátaid. Mikor kell valakit szembesíteni valamilyen tettével vagy viselkedésformájával? Csak akkor, ha előtte választ adtál magadnak ezekre a kérdésekre: a) Fontos ez? Ha valamilyen romboló szokásról, bántalmazó viselkedésről, tévtanításról, vagy olyan helyzetről van szó, amivel önmaguknak ártanak, akkor mindenképpen fontos a szembesítés. b) Tartósan fennáll? Ha azt látod, hogy ugyanaz a dolog újra és újra megtörténik, még ha nem is nagy ügy, szeretetednek akcióba kell lépnie. c) Kiérdemelted a jogot, hogy szóvá tedd? Ha egy távoli ismerős tesz valami nem túl bölcs dolgot, akkor valószínűleg nem neked kell ezt megmondanod neki. Ha azonban valaki hozzád közel álló teszi, akkor helyénvaló, sőt szeretet-kötelesség szólni: „Ezzel magadnak ártasz.”
Pál négy dologra mutat rá a szeretettel kapcsolatosan a Korinthusiakhoz írt első levél 13. részében: 1) A szeretet nem goromba. Nem használ erőszakos, keménykezű módszereket. 2) A szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem azon igyekszik, hogy elfogadják, viszont törekszik arra, hogy mondandóját átszűrje a jóság és kedvesség szűrőjén. Féligazságokkal azonban nem elégszik meg. 3) A szeretet nem gerjed haragra. Ha valakit szeretettel szembesítesz, ne háborodj fel azon, ha efféle haragos választ kapsz: „Ki vagy te, hogy ezt mondd nekem?” A gyógyszer nem mindig finom, de használ. 4) A szeretet nem vezet nyilvántartást a rossz tettekről. Ha megbántanak, akkor nagyon fontos, hogy helyesen kezeld azt, és aztán hagyd magad mögött. Csak így tudsz majd másokat a saját javuk érdekében szembesíteni hibáikkal.
Az elfogadás nem jóváhagyás
"Az Atya nekem adja mindazokat, akik az enyémek. Mindegyik hozzám jön, és én mindig elfogadom őket." (Jn 6,37 NCV fordítás)


Krisztus követőinek a világon a legelfogadóbb embereknek kell lenniük. János 6,37 írja: "Az Atya nekem adja mindazokat, akik az enyémek. Mindegyik hozzám jön, és én mindig elfogadom őket." (NCV fordítás)

Lehet, hogy befogadtad Krisztust az életedbe, de azt megértetted, hogy ő is elfogadott téged? Nem azért szeret, aki vagy, vagy amit tettél, hanem azért, mert Ő az, aki.

Tituszhoz írt levélben áll: "Jézus sokkal jobban bánt velünk, mint azt megérdemeljük. Isten előtt elfogadhatóvá tett, és az örök élet reménységét adta." (Tit 3,7 CEV fordítás) Hogyan váltunk elfogadhatóvá? Nem az történt, hogy megváltoztunk, vagy jobbá váltunk. Nem igaz, hogy sosem vétkeztünk. Egyedül kegyelme által történt mindez.

Isten azt kívánja, hogy jóindulatot és elfogadást tanúsítsunk mi is mások iránt, de a probléma az, hogy a legtöbb ember nem tudja, mi a különbség az elfogadás és a jóváhagyás között. Nagyon, nagyon különböző dolgokról van szó. Jézus Krisztus teljes mértékben elfogad téged, de ez nem jelenti azt, hogy helyesel mindent, amit teszel.

Egy nap Jézus az utcán sétált, mikor néhány vallási vezető, akik próbálták kelepcébe csalni, egy asszonyt vezettek hozzá. Az asszony házasságtörést követett el. Jézus az asszony vádlóira nézett, és így szólt: "Az vesse rá az első követ, aki még sosem vétkezett." És persze mindenki elszéledt.

Mit tett Jézus? Elfogadott, de nem jóváhagyott. Nem helyeselte, amit az asszony tett, de elfogadta őt, és visszaállította a méltóságát.

Neked is így kell cselekedned a körülötted lévő emberekkel. Nem kell mindenkinek minden tettét helyeselned. De el kell tudd fogadni őket, mert ez a szeretet jele.

A Bibliában a rómaiakhoz írt levélben áll: "Fogadjátok be tehát egymást, ahogy Krisztus is befogadott minket." (Róm 15,7)

Hogyan tedd mindezt? Az egyik módja kimutatni az elfogadást, ha meghallgatod a másikat. A szeretet figyelmet szentel a másikra. A szeretet meghallgatja a másik félelmeit és kétségeit, és tiszteletben tartja azokat. Aki szeret, elfogadja a másikat, ahogy Jézus elfogadott téged.

Beszéljünk róla

* Isten elfogadott téged - ennek megértése hogyan változtatja meg azt, ahogy másokra és döntéseikre tekintesz?
* Mi az a múltadban vagy a személyiségedben, ami távol tart attól, hogy teljes mértékben átérezd, Isten elfogadott téged?
* Hogyan mutathatod ki szeretetedet azok iránt, akiknek tetteit nem helyesled?

Hidd el, hogy az vagy, akinek Isten mond


"Isten arra kér, hogy hidd el, hogy Ő az, akinek mondja magát, hidd el, hogy te is az vagy, akinek Ő mond és aztán élj is úgy, mint, aki ezeket elhiszi."

Az eheti áhítatokat Buddy Owens írta, a Saddleback Church tanító pásztora és a 'The Way of a Worshiper' szerzője.

"Mi pedig, ...ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre." 2 Kor. 3:18

Segíteni akarok neked megtanulni megvallani a hited, aztán engedni, hogy az a megvallás megváltoztassa az életedet, és így elmossa a régi gondolkozásmódod, hogy másképp gondolkodj az életről, Istenről, magadról, a nehézségekről, a családodról és a világról.

Hogy kell tenni?
Hagyd abba a hazudozást!
Valld meg a hited!
Mondd ugyanazt, amit Isten mond rólad!
Hagyd, hogy megváltoztassa a gondolkodásod...és megváltoztatja az életmódod.

Itt van pár dolog, amit a Biblia mond rólad, amiknek olyan dolgokká kell válniuk, amiket magadról mondasz. Kezdj minden napot ezeknek az igazságoknak a megvallásával:


A HITVALLÁSOM

-"Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem." Gal 2.:20
-A Fiú megszabadított. Valóban szabad vagyok! Jn 8:36
-A testem a Lélek temploma. 1. Kor. 6:19
-"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Fil. 4:13
-Aki elkezdte bennem a jó munkát, be is fejezi. Fil. 1:6
-"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak" Róm. 8:1
-Soha semmi nem választhat el engem Isten szeretetétől a Krisztus Jézusban. Róm. 8:38-39
-"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" Róm. 8:28
-Isten hűséges. Nem enged erőmön felül kísérteni. 1 Kor 10:13
-Isten nem a félelem lelkét adta nekem, hanem az erő, szeretet és józanság lelkét. 2 Tim. 1:7
-A pillanatnyi könnyű szenvedésem minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekem. 2 Kor. 4:17
-Ő mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy kérem vagy gondolom, a bennem munkálkodó erő szerint. Ef 3:20
-Ha Isten velem, ki lehet ellenem? Róm. 8: 31

Mikor azt mondod, amit Isten (megvallás), elkezdesz azon gondolkodni, amin Isten gondolkodik (bűnbánat). Szóval legyen ez a hitvallásod. És legyen ez az alap, amire építed az új életed.

Ez nem a pozitív gondolkodás ereje. Ezek nem jó gondolatok, amik megváltoztatják az életed. Isten ereje fogja megváltoztatni az életed. Ő csak arra kér, hogy hidd el, hogy Ő az, akinek mondja magát, hidd el, hogy te is az vagy, akinek Ő mond és aztán élj is úgy, mint, aki ezeket elhiszi.

Ez azt jelenti, hogy nem történik veled több rossz dolog? Nem. De több győzelmet fogsz átélni mint vereséget, mert Isten Szava munkálkodik benned.



Isten kéri a hozzájárulásodat


"A szellemi ajándékok pedig mindegyikőnknek azért adattak, hogy segítsük vele az egész gyülekezetet"(1.Korinthus 12:7 - Angolból szabadon fordítva).

Isten családjában egy egyedi szerepet játszhatsz.

Ez a szolgálatod, és Isten a következő megbizáshoz mérten ajándékozott meg: "A szellemi ajándékok pedig mindegyikőnknek azért adattak, hogy segítsük vele az egész gyülekezetet"(1.Korithus 12:7 - Angolból szabadon fordítva).

A helyi közösséged az a hely, amit Isten a számodra tervezett azért, hogy felfedezd, fejleszd és használd az ajándékaidat. Talán van egy tágabb szolgálatod is, de ez hozzáadódik a helyi gyülekezetben végzett szolgálatodhoz. Jézus nem azért lett megígérve, hogy a te szolgálatodat építse, hanem azért, hogy a gyülekezetét építse.

Jézus küldetésében vállalsz részt a világban. Amikor Jézus a Földön járt, Isten az ő fizikai testén keresztül munkálkodott. Ma a szellemi testét, a gyülekezetet használja erre. A gyülekezet Isten eszköze a Földön.

Nem csak azért vagyunk, hogy egymást szeretve, bemutassuk Isten szeretetét, hanem, hogy együtt hordozzuk azt a világban. Ez egy hihetetlen kiváltság, amit közösen kaptunk.

Mint Krisztus testének tagjai, mi vagyunk a kezei, a lábai, a szemei, és a szívei. Rajtunk keresztül dolgozik ebben a világban. Mindegyikőnknek hozzá kell járulnia ehhez.

Pál azt mondja nekünk: „Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk" (Efézus 2:10).

Beszéljünk róla!

* Tudatában vagy a szellemi ajándékaidnak? Hogyan használod őket abban, hogy szolgáld a gyülekezetet?
* Hogyan mutathatod be Isten szeretetét a szavaidon, és tetteiden keresztül, hívők között? És nem hívők között?