2017. augusztus 31., csütörtök

Foglalkozz vele!


„De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” (2Sámuel 11:27)

Amikor Dávid házasságtörést követett el Betsabéval, és az asszony teherbe esett, a király úgy próbálta meg eltüntetni a nyomokat, hogy megölette a férjét, Úriást, és feleségül vette az asszonyt, mielőtt a gyermek megszületett volna. Úgy tűnt, hogy Dávid megúszta a dolgot, kivéve egy fontos részletet: „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” És a haragvó Isten hangját nem lehet elhallgattatni! Nos, bár Dávid „az Úr szíve szerint való ember” volt (1Sámuel 13:14), a Biblia azt mondja: „Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése” (4Mózes 32:23). Isten azt mondta Dávidnak: „Én tettelek Izráel királyává… én szabadítottalak meg Saul kezéből. Neked adtam… Izráelt és Júdát. És… szívesen adtam volna sokkal többet neked. Miért vetetted meg tehát az Úr szavát?” (2Sámuel 12:7-9 TM). Majd kimondja az ítéletet: „Mivel megvetettél engem… én csapást fogok hozni rád… egész Izráel szeme láttára” (2Sámuel 12:10-12 NIV). És attól kezdve tragédia és felfordulás sújtotta Dávid családját.

„A vétkesek útja nehéz” (Példabeszédek 13:15, angolból) sok tekintetben, és nem a legutolsó ezek közül, hogy Isten elveszi a békességünket azért, hogy elvehesse bűneinket. Egy nem tervezett terhesség, egy ártatlan ember meggyilkolása, egy gyermek halála, egy próféta érvelése és a Szent Szellem meggyőző ereje volt szükséges ahhoz, hogy Dávid szíve végre meglágyuljon, és elismerje: „Vétkeztem az ÚR ellen!” (2Sámuel 12:13). És amikor ezt megtette, Isten úgy bánt Dávid bűnével, ahogy a miénkkel is bánik: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9). Van valamilyen bűn az életedben, amivel ma foglalkoznod kell? Foglalkozz vele!


HOGYAN BÁNSZ A GYERMEKEIDDEL?

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta.” (Lukács 15:20)

Chuck Colson írja: „Amikor a Buckingham Palotában jártam... Fülöp herceg megkér­dezte tőlem: »Mit tehetnénk a bűnözés ellen Angliában?" Így feleltem: "Küldjünk több gyereket vasárnapi iskolába«. Azt hitte, csak tréfálok. De rámutattam Christy Davies szociológus tanulmányára, aki felfedezte, hogy az 1800-as évek első felének brit tár­sadalmát nagyarányú bűnözés és erőszak jellemezte, amely drámai módon csökkent az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején. Mi változtatta meg egy egész nemzet jellemét? Abban az időszakban a vasárnapi iskolák látogatottsága egyenletesen növeke­dett, 1888-ra Angliában a gyermekek 75%-a járt. Miután a részvétel lecsökkent... ennek arányában növekedett a bűnözés és rendzavarás. Ha megtöltjük a vasárnapi iskolákat, meg tudjuk változtatni a szíveket, és helyre tudjuk állítani a társadalmat."

Azt jelenti ez, hogy a mi gyermekeink soha nem fogják elvéteni az utat? Nem, ez csupán azt jelenti, hogy fel fogják ismerni az igazságot, amire tanították őket, vissza fognak emlékezni az „atyai ház" örömeire, és vissza fognak térni, mert tudják, hogy szeretettel fogadják őket. Figyeld csak meg: a tékozló fiú apját nem vádolták azzal, hogy elhanyagolta gyermekét. Ő nagyszerű példakép volt. Támogatta gyermekeit anyagilag és érzelmileg. Utat mutatott nekik, de nem erőszakolta ki az alkalmazkodást. Teret adott arra is, hogy elbukjanak - és helyet biztosított a visszatéréshez. Az mutatja meg, hogy milyen szülők vagyunk, ahogy a gyermekeinkkel bánunk. Lehet, hogy a gyermeked még távol van, de tudnia kell, hogy törődsz vele, szereted, imádkozol érte, és szeretettel fogadod őt, mikor hazatér.

Jézus nevében tenni


„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek!” (Kolossé 3:17)

John Ortberg írja: „Mindannyian dolgozunk. Értéket hozunk létre – ez a munka. De milyennek kell lennie szerinted annak, amikor Jézus nevében dolgozunk? Nos, először is a munka olyan valami lehet, amit együtt csinálhatsz vele. Nem arra vagyunk szánva, hogy egyedül dolgozzunk. Tehát holnap szánj egy percet arra a munkanapod kezdetén, amikor leülsz az asztalodhoz vagy a számítógépedhez, vagy nekikezdesz az otthoni munkádnak, hogy megkérd Jézust, dolgozzatok együtt. Mondd neki: „Ma nem egyedül fogok dolgozni”! És bármikor munkád közben valami nehézség adódik, kérd a segítségét! Amikor nehéz döntést kell hoznod, kérj Tőle bölcsességet – aztán figyelj, és légy igazán nyitott! Amikor úgy érzed, hogy fogy az energiád, kérd Őt, hogy újítsa meg az erődet! Amikor úgy érzed, hogy a viselkedésed negatív irányba fordul, kérd Őt, hogy terelje újra jó irányba a szívedet! Tegyél valamilyen jelképet az asztalodra vagy a falra, hogy amikor ránézel, emlékeztessen arra, hogy ma Jézus és te társak vagytok a munkában! Munka közben néhány óránként tarts két-három perces szünetet! Köszönd meg Neki a segítségét! Add át Neki aggodalmaidat! Kérj az Ő erejéből! Minden perc alkalom arra, hogy Jézussal legyél. Amikor elfelejtesz valamit – és el fogsz; amikor elrontasz valamit – és el fogsz, emlékezz erre a fontos szabályra: semmi sem győzhet le! Minden perc újabb lehetőség. Isten újra és újra küldi őket. Ez a kegyelem. Munkanapod minden perce új lehetőség arra, hogy Vele lehess.”


NÉVTELEN, DE NÉLKÜLÖZHETETLEN


„...a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek" (1Korinthus 12:22)
Bátoríts engem! című könyvében Charles Swindoll a következő kérdést teszi fel:„Ki tanított Luther Mártonnak teológiát, és ki ösztönözte az Újszövetség lefordítására?Ki látogatta meg Dwight L. Moodyt a cipészműhelyben, hogy Krisztusról beszéljen neki? Ki támogatta anyagilag William Carey-t indiai missziójában? Ki volt az, aki Pál apostolt felüdítette a római börtönben, ahogy erről Timóteusnak írt utolsó levelében? Ki követte Hudson Taylort, és ki adott a kínai missziónak rendkívüli célkitűzéseket és iránymutatást? Mi volt az Jim Elliot, az evangélium mártírhalált halt hirdetője számára, ami elhívta őt misszióba az ecuadori auka indiánok közé? Valami ilyesmi: „egy csapat senki megpróbál felemelni Valakit". Ám ne téveszd össze a névtelenséget a fölöslegességgel! Különben az egész test megrokkan... sőt akár lebénul... vagy legalábbis szörnyen szédül, ha a tagok többségét... megfertőzte az önsajnálat és a csüggedés.
Nézz szembe ezzel, barátom, a fej dönt a dolgokról! Az Ő előjoga az, hogy egyeseket kiemeljen, míg másokat háttérben hagyjon. Ne kérdezd, mi alapján választja ki, hogy kit használ. Ha téged inkább Melanchtonként akar használni, mint Lutherként... vagy Kimballként inkább, mint Moodyként... vagy Onéziforoszként inkább, mint Pálként... vagy Hoste-ként inkább, mint Taylorként, nyugalom! Inkább adj hálát az Úrnak! Te is tagja vagy az 1Korinthus 12-ben említett különleges csoportnak." „Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta... a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül... Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva..." (1Korinthus 12:18,22-23). Bátorítson tehát a tudat: talán névtelen vagy, de nélkülözhetetlen.
Isten azt mondja: értékes vagy!

„Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.” 1 Kor 7,23

Isten azt mondja, nemcsak elfogadott, hanem értékes is vagy.

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem a nettó értékeidre gondolok, hanem a saját személyed értékére. Soha ne keverd össze értéktárgyaidat azzal az értékkel, amit te jelentesz, mint személy.

Lehetsz gazdag vagy szegény, de ennek semmi köze a te emberi értékedhez.

Mi határozza meg valaminek az értékét? Van két dolog ami értékhatározó az életben:

1. Mennyit hajlandó valaki fizetni érte. Mennyit ér a házad? Nem annyit ér, amennyit gondolsz, és valószínű annyit sem ér amennyit tavaly ért. A házad annyit ér amennyit valaki hajlandó fizetni érte. Nem többet.

Mennyit ér egy baseball kártya? Néhányatoknak semmit. A fiamnak, Matthew-nak viszont egy rakás pénzt. Vannak emberek, akik készek 10.000 dollárt is fizetni egy baseball kártyáért.

Mennyit ér egy műalkotás? Annyit, amennyit valaki hajlandó fizetni érte.

2. Kinek a tulajdona volt régen? Néha valami értékesebb csupán attól, hogy kinek a tulajdonát képezte. Például, Elvis Presley autója értékesebb lenne egy olyan autónál ami a tied volt? Valószínűleg igen. Vagy egy gitár értékesebb attól, hogy a John Lennoné volt? Olvastam egy pár szétnyűtt, szagos, viseltes kosárlabda cipőről, amit 7.000 dollárért adtak el egy aukción, mert a Michael Jordané volt.

Erre a két dologra alapozva mennyi a te értéked? Kérdezd meg magadtól, „Kinek a tulajdona vagyok?” „Mennyit fizettek értem?” A Biblia azt mondja: „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.” (1 Kor 7, 23).

Krisztus megvásárolt téged és kifizette érted az árat. Te Jézushoz tartozol. Mennyire határozza ez meg az értékedet?


Most kérdezd meg magadtól: "Kihez tartozom?" A Biblia azt mondja, Istenhez tartozol. Isten felcserélte a saját Fiát veled! A Kereszt a te értékedet bizonyítja. Jézus nem szemétért halt meg. Hihetetlenül értékes vagy. Soha senki nem fizetett nagyobb árat, mint amit Isten fizetett érted. Elfogadott és értékes vagy!
A lélekben szegényekért...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Adj nekem, s szeretteimnek minden nap annyit, hogy szívemet hála járja át, s óvj meg attól, hogy szám bármikor panaszra nyíljon ellened! Ámen.

Krisztus feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. Ef 5,23

Salamoni bölcsesség... könnyű volt neki ilyet mondania, amikor mesés gazdagsága volt! - mondhatja valaki. Vagy másról lenne szó? Egy biztos: nemcsak Salamon korában voltak olyanok, akik bizodalmukat a vagyonba vetették... Olyan kort élünk, amikor a siker szenteltvize minden alól feloldozza azokat, akik az eredmény érdekében átgázolnak családi életeken, félredobják mindazt, ami építi és megtartja a közösségeket. Ők azok, akik fejükből kitörölték, a tisztesség, a becsület az együttérzés szavakat, akik számára nem létezik adott szó, s a mindennapi busás "haszon" feledteti velük törvénytelenségeiket emberek és Isten ellen.

Manapság nyakkendős gazembereket emlegetünk, Luther korában díszes, magas székben ülőkről szóltak. A lényeg ugyanaz. A nagy tolvajok ereiben sem folyik kék vér, ők is ugyanazon genetikai állománnyal rendelkeznek mint minden ember a földön, s rajtuk is ugyanúgy számonkéri Isten cselekedeteiket, mint mindenki máson... Salamon olyan bölcseséget szól, amin érdemes lenne minden embernek elgondolkodni... Tudja, hogy az Istent nem lehet becsapni, másképpen megközelítve: a bennünk lakozó Istentől kapott részt (lélek) sem tudjuk végérvényesen átformálni. Ferdíthetjük lelkünket egy életen át, de a lelkiismeret parazsából egyszercsak váratlanul felcsapnak a lángok. Luther mondja a lelkiismeretről: "Olyan az, mint a pincébe zárt kutya. Hiába vagy fenn az emeleten, a kutya ugatása oda is felhallatszik." Azaz: hiába kapaszkodtál föl magas státuszba - Istenen és emberen átgázolva -, hiába áltattad magadat önigazoló életfilozófiával, egyszercsak beköszönt az Isten számonkérő csendje... Emberileg nézve ilyenkor nincs menekvés: a következményeket hordozni kell. Hiába a pohár bódulata, az altató tabletták nyugalma, a másnap újra kezdődik, s a "kutya" csak ugat, ugat... A nyugtalan lelkű ember persze védekezik: szól a rádió és a magnó autóban és áruházakban, szinte szünet nélkül ontja magából a TV a képi információkat... csak ne legyen csend! Nincs is. De nincsenek meghitt beszélgetések se... s esélyt sem kap az Isten, hogy szóljon.

Hiába minden. Akárhová is jutunk el életünkben, az Isten Teremtő, az ember pedig halandó marad. Az élet minőségét nem a javak mennyisége, hanem az azokhoz való viszony határozza meg. "Kevésre" mindenkinek szüksége van. Hiszen ha nincs otthona, vagyonkája, akkor nincs hova menekülnie az élet viharai elől... A földi otthon a méltóságteljes emberi élet megéléséhez elengedhetetlen, mégis múlandó. Ezért jobb, ha az ember igaz úton - istenes élettel - szerzi meg a keveset, mert nemcsak nyugodtan alszik, de szívében birtokolja közben a legtöbbet, a legfontosabbat: az Isten Szeretetét.


Isten nagysága...

A mai nap imádsága:
URam! Bármennyire is próbálkozom, nem tudlak elképzelni, csak hinni tudlak... Kérlek segíts, hogy kegyelmedből kapott értelmemmel megismerhessem akaratodat, s aszerint is éljek! Ámen

    

Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi.
Zsolt 95,4

Voltak korok, amikor a ló volt a leggyorsabb közlekedési eszköz, s azt gondolták, hogy a Föld lapos koronghoz hasonló. A technika vívmányainak köszönhetően ma már tudjuk, hogy az Univerzum középpontja nem a Föld, ami körül forognak a csillagok, de hogy valójában milyen hatalmas és titokzatos az egész teremtettség, csak mostanában, az elmúlt évtizedekben kezdjük felfedezni. Milyen érdekes, amíg világképünk kibővült eladdig a szívünk beszűkült. Nem tudunk nagylelkűek lenni az Istenhez, nincs számára hely se hegycsúcson, se földmélyén, de kiszorult a Teremtő a mikrokozmoszból és a makrokozmoszból is... Legalábbis a modern ember így hiszi. Hiszi erősen, hogy Isten nincs, s csak úgy magától állt össze ez a világ, mert ezt valahogyan izgalmasabbnak véli, mint azt, hogy "intelligens teremtés" által állt volna elő a világ.

Bárhova is tolja ki az ember a megismerés határait, a Végtelen Istent befogni, kémcsőbe dugni, s vizsgálat tárgyává tenni soha nem tudja. Az Isten ugyanis azért Isten, mert Isten... A véges csak a végest érti meg, a Végtelen Istent akkor kezdjük majd csak igazán megismerni és megérteni, ha mi magunk is elkezdjük a reménység szerinti, soha el nem múló örök életünket! Eladdig marad a hit, ami nem megszerezhető tudás - bár ma sokan "árulják kilóra" a spiritualitást -, hanem egyedül Isten ajándéka. Éppen ezért mi időbe és térbe bezártan nem ért(het)jük meg, hogy van aki birtokolja, s van aki nem. Ez azonban csak a "most" pillanatnyi állapota, Isten ugyanis "távlatokban gondolkodik" (felőlünk, az embervilágból nézve látjuk így), de valójában EGY-ben cselekszik. Számára a múlt és jövő EGY, hiszen ő sem nem létező anyag, sem nem létező energia, Ő - jelenleg még nincs jobb szavunk rá - Isten!

Antropomorf, de irodalmian szép, hogy "Isten kezében vannak a föld mélységei s a hegyek ormai." De nemcsak azok, mindannyiunk életét is Ő "tartja kezében". Miatta vagyunk, s él(het)ünk, Általa válhatunk olyanokká, amilyenekké teremtettségbeli egyediségünkben "megálmodott" minket. Isten gondviselő jósága hálára kötelezne minket, hogy mégis - mint a Tíz leprás esetében - a tízből kilenc hálátlan marad manapság is - ez nemcsak szomorú tény, de egyben önmagunk felett kimondott ítélet is... S ha Isten az ő irgalmát nem szeretetből, ingyen adná, helyzetünk teljesen reménytelen lenne.



Látás...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked szemem világát! Add, hogy lássak is vele, ne csak nézzek! Ámen

Erre megnyílt a szemük.
Mt 9,30

Peter Hahne német tévémoderátornak érdekes könyve jelent meg néhány évvel ezelőtt, mely ezt a címet viselei: Schluss mit lustig - das Ende der Spassgesellschaft (A móka befejezve - avagy: a szórakozótársadalom vége). A többtucatnyi újranyomásból az én kezembe a 44. (!) kiadás került egy kedves barátom jóvoltából. A könyv valóban nem mindennapi... Éles, de minden összefüggésében helytálló építő kritikája európai keresztény kultúránk huszadikszázadvégi értékvesztéséről - eleddig milliókat elgondolkodásra késztetett. Mondhatnók felnyitotta szemüket...


Tény, hogy sok olyan dolog van életünkben, amit nem akarunk látni. Elfordítjuk fejünket, tekintetünket, nem nézünk oda, sőt, nem is beszélünk róla, mintha nem is lenne. A dolgok ettől függetlenül persze nemcsakhogy léteznek, de életünk részei, hatnak ránk, s ha nem figyelünk oda, óhatatlanul még deformálnak is minket! E készségünk miatt van az, hogy a fiatal nem akarja látni a veszélyt, s azt gondolja az élet csillogása egyszerű, s direkt igazságokat mutat meg, elhívén azt, hogy a bódulat fölötti uralma megmarad, s bármikor - ha akarja - tud majd nemet mondani drogra, felelőtlenségre, könnyed életvezetési stílusra. Az idősebb, a tapasztaltabb (mert a kettő nem mindig esik egybe) ember mértéktartása, véleménye ezért alig jut el a fiatalok fülébe, s bizony egyre kevesebb szülő is vállalja fel az ütközést gyermekeivel, s elhalványodik szülői feladatuk leglényegesebbje: a nevelés... Különben is "kikéri magának" az őszinte tinédzser, hogy bárki is "beleszóljon" az ő életébe - ehelyett inkább ő "szól be" másoknak. Így történik aztán meg, hogy sok fiatal nézi a világot, de nem látja a dolgok/események mögötti valóságot - vakká válnak...


Ehhez a lelki-immunhiányos, szerzett vaksághoz ha hozzávesszük, hogy a média-szárította agyak minden életromboló, színesvízes "okosság-cseppet" szivacsként magukba szívnak, akkor elszomorító kor-képet kapunk... A negatív információkkal érzeketlenné tett modern ember huszadszájból elhagzó negyedigazságokat szajkóz sajátjaként, ügyesen deformált féligazságokat hirdet mindenütt - meggyőződéssel, igazságként. "Megvezetett" emberek segélykiáltásai ezek. Olyanoké, akik maguk sem tudják, hogy a tömeggel együtt a szakadék felé rohannak. Isten különleges kegyelme, amikor egy-egy embernek - mert meghallja az evangéliumot -, megnyílik a szeme. Csoda történik, hiszen amit eddig nem látott, azt innentől kezdve világosan látja! Felfedez egy másik világot, az Isten lélek-világát, s innentől kezdve életének része, valósága az Isten.

Akinek Isten megnyitja a szemét, az többé már nem világ-talan. Lehetséges, hogy olykor elbotlik és megüti magát, de a sötét verembe már nem esik bele. Ugyanakkor észreveszi azokat, akik kétségbesetten tapogatják életük sötét gödrének falát - kiutat keresve, de nem találva -, s nemcsakhogy meglátja őket, de segítő jobbot is nyújt feléjük. A másikat kihúzni az lelki/egzisztenciális nyomorúságának mélyéből csak akkor lehet, ha a segítséget nyújtó lába alatt szilárd a talaj, s ő maga is biztosan kapaszkodik - Valakibe.

A keresztény ember sem lát meg mindent, ő is csak a horizontig lát, azon túl neki is "csak" reménysége van. Hitéből fakadóan azonban mindig meglátja, hogy hol "kapaszkodhat" bele Istenébe. Aki alázatos, s elfogadja, hogy "egyedül nem megy", a siker csak Istennel együtt lehetséges, azt Isten felmagasztalja azzal, hogy eredményesen képes bevégezni feladatait...



Szeretet...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy szereteted naponkénti jelzéseit észrevegyem, s örömmel tegyek jót másoknak! Ámen


Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk!
1 Jn 4,12

Sokmindent nem látunk - mégis elhisszük, hogy létezik, hogy van. Elhisszük, hogy volt ükapánk ükapjának is ükapja, és őt is édesanya szülte erre a világra, pedig sosem találkoztunk vele. Életünk valósága - lépten-nyomon számolunk vele - a gravitáció is, ami mindent meghatároz, de mégsem látjuk, sőt, igazából azt sem tudjuk, hogy micsoda! Elektrosztatikus, mágneses, sötét anyaggal vegyített? Korunk fizikusainak legnagyobb elméleti kihívása ez a rejtély is...

Istent sem látta soha senki, de tudjuk, hogy Tőle indul ki az élet és Hozzá is tér vissza. Sokan kétségbevonják az Ő létét, de ez csak a manipulált "tudományos" ismeretterjesztő filmeken keresztüli tompításnak köszönhető, amivel zsugorítani akarják az emberek természetes lelkiismeretét. Ha ugyanis tényleg van evolúció, eszerint állt elő az élet, s benne mi emberek - akkor nem kell számot adni semmilyen istennek a cselekedeteinkről! Az a kérdés persze megoldatlan marad, ha minden a világban alap-állapotra törekszik (a mozgás megszűnik, az anyag lehűl stb.), akkor miért akarnának a csillagközi homokszemek összeállni kavicsokká majd végül emberré? A valóság az, hogy a legbonyolultabb dolog, s vele együtt az emberi élet is egyszer porrá és hamuvá válik, s belőle újra-élőt csak Isten képes teremteni.

János apostol szerint Isten bennünk lakozik, s mi Őbenne. Tény, hogy Isten testünkön hagyta "ujjlenyomatát" - mert ilyen tökéletes szerkezetet, mint az emberi test, "csak úgy" a természet nem faragott volna ki a rideg kövekből -, de az ÚRIsten nemcsak ránk vetítette képét, amikor megalkotta az embert, de még bennünk is akart lakozni! Azt szoktuk erre mondani - Ő a Szentlélek által van bennünk... Isten legfőbb "tulajdonsága" ugyanis a szeretet. Szeretetből teremtette meg a világmindenséget, szeretetből tremtette bele Ádámot, szeretetből teremtette meg Ádámnak Évát, s szeretetből kormányozza, azaz tartja fenn egész teremtettségét. Nem kell neki harcolni se sátánnal, se gonosz erőkkel - Isten ugyanis szeretet, s az Ő egyetemes szeretete mellet nincs érvényben- nem lehet - semmiféle más erő... (Az más kérdés, hogy mi mindenről egyes emberként hogyan gondolkodunk, de rendre bele is futunk okoskodásunk/spekulációink zsákutcájába.)

Ha szeretünk, akkor azt tesszük, amire megalkotott minket az Isten. Nem azért adta kezünket, hogy öljünk vele, hanem hogy simogassunk vele, nem azért adta szemeinket, hogy éleslátásunkkal kicselezzük a másikat, hanem hogy észrevegyük, hol van ránk szükség, s hol valósíthatjuk meg Mennyei Atyánk szeretet-akaratát. Az igazi istenhit az, amikor eljutunk arra a pontra, hogy fáj nekünk, ha nem szerethetünk. Amíg csak kapni akarunk, eladdig csak sejtjük, de nem ismerjük az Istent valójában, de amikor aztán egyszer végre átjár minket az adni akarás istenes érzése, akkor jtunk el hitünk, s a földi boldogság személyesen nekünk rendelt teljességére...