2017. május 11., csütörtök

A küzdelem haszna


„…hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül…” (Jakab 1:4)
Az akadályok legyőzése fejleszti ki bennünk azokat a tulajdonságokat és képességeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy betöltsük Istennek életünkre vonatkozó akaratát. Igazság szerint ez másképp nem is lehetséges. A korinthusiakhoz írt második levelében Pál kifejti, hogy milyen haszonnal jár az, ha nehéz időkön megyünk keresztül. Igen, valóban haszonnal! Szánjunk rá pár percet, és nézzünk meg néhányat ezen hasznok közül!
Először: „…hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban…” (2Korinthus 1:4). Ha az emberek tudják rólad, hogy jogod van beszélni, figyelni fognak rád. Ha viszont nincs jogod hozzászólni az adott problémához, udvariasan el fognak fordulni. Minden olyan problémádban, ami növekedésre kényszerített, benne találhatók a válaszok, amelyekre a körülötted lévőknek szükségük van! Ha azt mondod: „én már átmentem ezen”, az emberek tisztelni fognak, és odafigyelnek rád. A tapasztalat az egyik legértékesebb eszközöd, és Isten használni is fogja.
Másodszor: „…hogy ne önmagunkban bizakodjunk…” (2Korinthus 1:9). Bármi is vesz rá arra, hogy Istenhez fordulj, és egyre jobban rá támaszkodj, az hasznos. Amikor elveszítünk egy állást vagy egy szerettünket, ha tönkremegy a házasságunk vagy az egészségünk, vagy ha valamitől odalesz a lelki nyugalmunk, olyankor fordulunk Istenhez, és fedezzük fel, hogy Ő mire képes.
Harmadszor: „hogy… sokan sokféleképpen mondjanak… hálaadást” (2Korinthus 1:11). Emlékszel még, hogy milyen volt az életed, mielőtt Istennel találkoztál? A zsoltáros ezt írja: „Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet” (Zsoltárok 40:3). Rajta, emeld fel a hangod, és kezdd el dicsőíteni Istent azért, amit érted tett! Végtére is, hol lennél nélküle? Nem is jó belegondolni, igaz?

Bánj el vele most!

„Nem lesz menekvése a gyorslábúnak, a bátor is hiába feszíti meg erejét, a vitéz sem menti meg életét.” (Ámósz 2:14)
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a problémák nem oldódnak meg csak úgy maguktól, mintegy varázsütésre, ha nem vagy hajlandó foglalkozni velük. Igazából ilyenkor csak megsokszorozódnak, és nem menekülhetsz el előlük, bármilyen gyors vagy is. Kristin Armstrong mondja: „Hozzászoktunk a futáshoz… megpróbálunk elmenekülni a fájdalom elől, a múltunk elől, a problémáink elől. A gond csak az, hogy nem futhatunk, nem bujkálhatunk örökké, nem söpörhetjük félre a dolgokat. Végül úgyis elfáradunk… és le kell lassítanunk. Ilyenkor aztán minden szemét, amit magunk mögött görgettünk… teljes sebességgel felénk tart. Amíg menekültünk, a sok szemét csak gyűlt és gyűlt, mint egy hógolyó… mérete és lendülete egyre csak nőtt. Ha nem vagyunk elég bátrak szembenézni vele, amikor még »kicsi«, végül letarol minket. Most van itt az ideje, hogy elbánjunk vele… teljes erőből, amilyen gyorsan csak tudunk, mert ezt nem lehet sokáig halogatni.” Mi az a probléma, ami elől ma menekülsz? Milyen gondok veszik el az erődet? Döntsd el, hogy most rögtön megállsz, és elbánsz velük! „Helyet se adjatok az ördögnek” (Efezus 4:27) még egy napnyi meneküléssel. Nem számít, milyen csúfos kudarcot vallottál a múltban, „… Jézus… vére megtisztít minket minden bűntől” (1János 1:7). Akár egy makacs szokás ellen küzdesz, akár félsz valakivel konfrontálódni, tedd meg a szükséges lépést! Azok a dolgok, amik üldöznek, el fogják veszíteni erejüket, ha szembenézel velük Jézus nevében. Pál azt mondja: „Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok” (Efezus 6:13). Erre a magunk erejéből nem vagyunk képesek, csakis Isten erejével.
Amikor nem fogadod el magad, Isten művét utasítod el


„Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” (Róma 9:20)

A szíved,
Lelki ajándékaid,
Karaktered,
Adottságaid,
Tapasztalataid - ez az öt dolog az, ami Téged azzá tesz, aki vagy - ez a Te ALKAT-od.

Elfogadni a saját ALKAT-odat – azt, amilyennek Isten megformált, hogy dicsőséget szerezz neki – azt jelenti, hogy elhiszed, hogy Isten mindent jobban tud. A lényeg, hogy bízz Istenben. Szerinted Isten hibát követett el, amikor megalkotott Téged? Vagy bízol Istenben, és tudod és hiszed, hogy terve van az életeddel?

Amikor azt mondod: Uram, vannak olyan dolgok, amiket nem szeretek magamban. Bárcsak más színű lenne a hajam vagy a bőröm színe! Bárcsak magasabb, alacsonyabb vagy vékonyabb lennék! Bárcsak tehetségesebb lennék! Bárcsak képes lennék „ezt” vagy „azt” csinálni! Bárcsak olyan lennék, mint ő! Bárcsak olyan okos lennék, mint Ő! És így tovább. Ha így gondolkozol, akkor tulajdonképpen ezzel azt mondod Istennek, hogy hibát követett el, amikor téged olyanná formált, amilyen vagy.

Amikor nem fogadod el magad, akkor lényegében Istent nem fogadod el, ugyanis Ő a te Teremtőd. Amikor nem fogadod el magad, lázadsz Isten ellen. Azt mondod, „Uram, jobban tudom, mint Te! Másmilyennek is alkothattál volna engem, más erősségekkel és más gyengeségekkel."

De Isten azt mondja: „Én pontosan olyannak teremtettelek meg, amilyen vagy, mert azt akartam, hogy Te önmagad légy – az erősségeiddel és a gyengeségeiddel együtt. Mind a kettő dicsőséget szerezhet nekem, ha végre elkezded azt tenni, amire megteremtettelek, ahelyett, hogy megpróbálsz olyan lenni, mint valaki más."

Valójában nagyképűség nem elfogadni saját magadat. A Biblia a Róma 9:20-ban ezt mondja: „Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?”

Amikor kételkedünk Isten szeretetében és bölcsességében, mindig bajba kerülünk. Minden problémád gyökere onnan ered, hogy nem bízol Istenben. Nem hiszed, hogy Isten valóban szeret téged. Nem hiszel abban, hogy a legjobbat akarja neked. Azt kívánod, bárcsak másnak teremtett volna, ezért sokszor keserűség van benned és frusztrált vagy, és ez megakadályoz abban, hogy az legyél, akit Isten akar, hogy legyél.

A Jób könyve 10:10 ezt mondja: „Te irányítottad az én fogantatásomat, Te formáltál engem anyám méhében.” Isten akart téged és szeret téged. Ezt hidd el és fogadd el!

Beszéljetek róla:

• Hogyan változtatja meg az önmagadról kialakított képedet az, hogy elhiszed, Isten valóban szeret Téged?

• Mi az, amit mindig is meg szerettél volna változtatni magaddal kapcsolatban? Szerinted hogyan tudja Isten pontosan ezt a tulajdonságodat felhasználni arra, hogy neki dicsőséget szerezz?

• Hogyan használja Isten a gyengeségeidet arra, hogy neki dicsőséget szerezz?

Engedd, hogy Isten Isten legyen gyermekeid életében


"Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba" (Jn. 17:18)




Jézus útnak eresztette tanítványait, hogy Isten céljait szolgálják.

Szülőként az én felelősségem védelmezni gyermekeimet míg fel nem nőnek, de ez nem jelenti azt, hogy meg kell óvnom őket attól, hogy kockázatot vállaljanak Isten dicsőségéért. Annyira túlságosan védelmezőkké válhatunk, hogy nem engedjük, hogy gyerekeink érzelmileg, vagy még inkább fizikailag is megtehessék, amit Isten kér tőlük.

Azt mondod: "Persze, azt akarom, hogy gyerekeim Istent kövessék, amennyiben a közelemben maradnak," vagy "Igen, azt akarom, hogy gyerekeim azt tegyék, amit Isten elvár tőlük. Követhetik az Ő tervét és céljait életükben, de csak ha itt, a közelemben élnek. Bármit megtehetnek, amit Isten mond nekik, amennyiben nem csinálnak valami veszélyeset, amiben megsérülhetnek vagy meghalhatnak."

Természetes, hogy szülőként nem akarod, hogy gyermeked megsérüljön. De hadd tegyem fel ezt a teljesen őszinte kérdést: Hajlandó vagy engedni, hogy Isten legyen gyermekeid életében az Isten?

Vagy, még mindig te próbálsz Isten lenni az életükben? Engedned kell őket elmenni. Láttam már szülőket, akik megpróbálták irányítani gyermekeik életét, még azután is, hogy azok megházasodtak, férjhez mentek. Pedig a Biblia azt tanítja a házasságról: "...a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté." (1Móz. 2:24)

A lényeg a következő: Isten tervének része, hogy a gyermek elhagyja szüleit, és nekünk szülőknek tanítanunk kell őket, amíg velünk vannak, de azután engednünk kell, hogy elmenjenek Isten célja szerint szolgálni.

Jézus mondta: "Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldöm őket a világba." (Jn 17,18) A szülői gondoskodás célja, hogy végül is elengedd gyermekeidet. Attól a perctől kezdve, hogy megszülettek, arra készíted fel őket, hogy elinduljanak a világba, s nem pedig arra, hogy beléjük kapaszkodj, vagy hogy irányítsd az életüket a te életed hátralevő részében.

Beszéljetek róla

* Beszéljétek meg, mit gondoltok erről az állításról: Isten tervének része, hogy a gyermek elhagyja szüleit, és nekünk szülőknek tanítanunk kell őket, amíg velünk vannak, de azután engednünk kell, hogy elmenjenek Isten célja szerint szolgálni.
* Te hogyan készíted fel gyermekedet arra, hogy útnak induljon a világba?







Helyreállhatsz vagy bosszút állhatsz


„Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát arra, aki igazságosan ítél.” (1Péter2:23b – LB fordítás)

Ha valaki megbánt, akár fizikailag, akár érzelmileg, döntést kell hoznod. Használhatod az energiádat arra, hogy helyreállj vagy arra, hogy bosszút állj.

Egyszerre azonban nem teheted mindkettőt.

Jézus is ismerte a szenvedést, a bántalmazást. Mikor keresztre feszítették, megsebesítették minden lehetséges módon – a lábain, kezein és a fején. Egy tövisekből font koronát nyomtak a fejére. Felszegezték a keresztre. A római katonák kilencágú korbáccsal 40 ütést mértek rá.

Természetesen Jézus legmélyebb sebei nem fizikai, hanem érzelmi sebek voltak. Elárulták, elutasították és megalázták.

Mégis 1Péter 2:23 azt mondja: „Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát arra, aki igazságosan ítél.” Mikor a kereszten volt, küldhetett volna milliárd angyalt, hogy megsemmisítse ellenségeit, de nem tette.

Ezt a dolgot a mennyei Atyára bízta. Ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Nem hagyta, hogy a fájdalom keserűbbé tegye.

Ahhoz, hogy átmenj, túljuss ennek az életnek a fájdalmain, durva dolgain, el kell engedned azokat, akik bántanak. Nem tudsz helyreállni mindaddig, míg neheztelés, harag van a szívedben. A saját érdekedben engedd el a bosszúálláshoz való jogodat.

A bosszútól nem fogod jobban érezni magad. Sőt, ha bosszút is tudsz állni, az nem fogja elvenni a fájdalmadat.

Az a személy, aki megbántott téged, megérdemli a megbocsátásodat? Nem. De te sem érdemled meg Isten megbocsátását. Nem más miatt, hanem saját érdekedben kínáld fel a megbocsátásodat.

Bizonyos lehetsz benne, hogy Isten látott mindent. A Biblia azt mondja Róma 12:19-ben: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Isten haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek - így szól az Úr.”

Isten látta mi történt, mikor téged megbántottak, és Ő sírt, éppen úgy, mint mikor a Fiát keresztre feszítették. A bosszúállás az Isten felelőssége – nem a tied.

A személy, aki megbántott, nem ússza meg szárazon.

De te megúszhatod. Nem kell szenvedned másvalaki hibája miatt.

A Biblia azt mondja a Zsidók 12:15-ben: „A keserű lélek nem csak önmaga számára okoz bajt, hanem méreg lehet sok más ember életére. (Philips fordítás)

A neheztelés olyan méreg pirula, amit nem kell lenyelned. Csak annyira leszel boldog, amennyire azt választod, hogy az legyél. Mit választasz?

Beszéljetek róla

* Hogyan lehet, hogy a neheztelés úgy, vagy még jobban megsebesít, mint azt a személyt, akinek nem bocsátasz meg?
* Miért nehéz megbocsátani valakinek, aki megbántott?
* Kinek kell megbocsátanod?
Koncentrálj a család lényegére


„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte lévő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.” Zsidók 12:1-2

Kitartással megfutni a versenyt azt jelenti, hogy a lényeges dolgokra koncentrálunk. Ne engedjük, hogy más dolgok közbejöjjenek és megakadályozzanak bennünket abban, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat Jézussal. Ne engedjük, hogy bizonyos dolgok összezavarjanak, megkötözzenek bennünket, hogy többé ne a családunkra és az egészségünkre koncentráljunk.

Gondold végig: -Egy napon a tanítványok látták Jézust a vízen járni és Péter odakiáltott neki, hogy ő is szeretne (Máté 14,22-31). Jézus azt mondta neki, hogy menjen oda hozzá, így Péter teljesen Jézusra koncentrálva kilépett a csónakból és elkezdett a vízen járva Jézus felé menni.

De akkor – mondja a Biblia – Pétert megzavarta a hullámzás és a szél – ahogyan téged és engem is megzavarnak a jó és rossz dolgok, amelyeken minden nap keresztülmegyünk. És amikor Péter szemei nem Jézusra, „hitünk szerzőjére és beteljesítőjére” szegeződtek, elkezdett süllyedni a vízben.

Nem járhatunk a vízen addig, amíg arra koncentrálunk, amire mi akarunk – egyszer Jézus, máskor a szél és a hullámok; néha Isten dolgai az elsők, máskor jelentéktelen célok; néha a cél betöltése, amelyre Isten teremtett minket; máskor meg a "bennünket megkörnyékező bűn."

Neked mit kell tenned ahhoz, hogy megtartsd a hited, az életed, a házasságod, a családod és az egészséged lényegét?
Álmaink, s az élet valósága...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked ezt a mai reggelt is! Add, hogy értelmesen tudjam tölteni az előttem álló óráimait, s munkám áldásod révén meghozza megérdemelt eredményét! Támogass engem szereteteddel most is, hogy az Élet szolgálatában állva tetszésedre múljanak napjaim, s boldog örömmel tudjak hálát adni Neked mindenért! Ámen


   

Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként..
Ézs 50,4

Nagy kérdés, miért teremtett minket úgy a JóIsten, hogy életünk egyharmadát átalusszuk, de annyi bizonyos, hogy a reggelek miatt talán nem is kár, hogy így van, ahogyan van... Bizonnyal vannak szépszámmal olyanok, akik a nap indulását, a reggeli felkelést, a nap legnagyobb kihívásának tartják, de aki napjait az ÚRIsten kezéből veszi, annak a világ is másképpen pirkad. Ébredésünk - mely lehet egyfajta előképe is a feltámadásnak -, sokszor tanulságos részletekkel szolgál. Ki ne élte volna már át azt a felszabadító érzést egy-egy rossz álom után, amikor is így sóhajtunk fel: "De jó, hogy mindez csak álom volt!" Aztán vannak olyan álmaink is, melyek után azért sóhajtozunk, mert csak álmok csupán... Jóllehet az álomkutatás nagy lépésekkel halad előre, sokmindent már tudunk, de a nagyobb rész az álom-tudományból egyelőre ismeretlen még számunkra.

Igénk azt hangsúlyozza, az ÚR az, Aki felébreszt minket, s valóban az Ő akarata az, hogy az adott nap reggelében 'még' gyönyörködhetünk, hiszen Ő életünk, s benne minden pillanatának az Ura: Ő adja az életet, s Ő is veszi vissza... Ézsaiás vallomása szerint az Isten azért engedi meg (még) ébredésünket, hogy (újra) hallgassuk Őt - tanítványként. Azaz: életünk utulsó reggelén is még 'csak' tanítványok vagyunk. Az élethossziglani tanulás tehát nem a 20. századvég találmánya, amióta ember az ember, azóta gyűjtjük az információkat a világról, s kíváncsian figyeljük benne a fejleményeket. Ha valaki elveszíti ezt a kíváncsiságot - akkor az az ember lelkileg már halott.

Jóllehet a tanítvány tanul, de eközben maga is tanít. Pedagógus az óvónéni, s a tanszékvezető egyetemi tanár is, a látszólagos különbözőség ellenére mégis ugyanazt teszik: tanítanak. De tanít az édesanya, s az édesapa is, s hisz amit továbbadunk ('szerves' vagy 'szervetlen' tudás), az mind az életet szolgálja. Aki tudásával/tanításával nem az Életet szolgálja, az istentelen... Manapság sok szó esik arról, mennyire erkölcstelen korunk embere. Talán fel kellene tenni végre komolyan a kérdést: Nemde azért ennyire erkölcstelen az ember, mert maga a 'rendszer' is az? Az embervilág - ha továbbra is a 'pénzisten' szolgálatában áll - pusztulásra van ítélve, mert nem az Életet, hanem az élettelent teszi meg léte értelmének...

Ez mostani világ gyakran hasonlít egy rossz álomhoz, hiszen egetverő igazságtalanságok történnek benne. Ha nem ébredünk fel, akkor elveszünk... nemcsak a földi tartalmas élet számára, de akár örökre is!




Isten-elképzeléseink...

A mai nap imádsága:
URam! Szeretném felfogni, de nem tudom, akarom megérteni, de nem megy... Add, hogy el tudjam fogadni azt is, amit nem értek, csak hiszek, de tudom, hogy javamra van, s üdvösségemet szolgálja! Ámen


Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől.
1 Tim 6,20-21

A gnoszticizmus (gnózis=felismerést, tudást jelent) az Istent feltételező világképektől jelentősen eltérő lelkiség. Egyháztörténelemben úgy emlegetik a gnosztikusokat, mint a kereszténység lényegi elemeit tagadókat, az őskeresztény egység (ami persze soha nem létezett, hiszen már az apostolok vitatkoztak/zsinatoltak egymással) bomlasztóit, korai egyház eretnekeit. A valóság azonban egészen mást mutat, igaz ennek kiviláglására várnunk kellett majd másfélezer évet! Nem tagadható, hogy a gnosztikusok között is akadtak szélsőségesen gondolkodók, de minden gnosztikust "egy kalap alá" vonni, s kikiáltani őket istenteleknek, nemcsak méltánytalan, de teológia-történetileg nézve is hiteltelen.

Miért is? Egyszerűen azért, mert az Újszövetséget Jézus URunk nem lediktálta, hanem az ókeresztény írástudók SZERKESZTETTÉK... tanítást és élményt/megtapasztalást szőve a jó hírbe. Nyilvánvaló azonban, hogy keresték a legmegfelelőbb FORMÁT az átéltek/megtanultak továbbadására, s elképzelhetetlen útkeresés nélkül. Az ősegyházi önmeghatározás: communio viatorum (úton levők közössége) ma is kifejező, s megállja helyét, hiszen Krisztus Egyházának CÉLJA van, de a célbajutáshoz útkeresésre is szükség van. A legnehezebb mindig a kommunikáció megfelelő útjainak a megtalálása, ezért vannak törvényszerűen tévutak vagy mellékutak - ez azonban teljesen életszerű.

Ahány kultúra, annyiféle megközelítése lehetséges ugyanannak a valóságnak. Ezért ahány ember, annyiféle személyes látásmód létezik ugyanarról az isteni cselekedetről. Egy kicsit mindenki másképpen gondolkodik ugyanarról - de ez nem baj, hanem inkább előny, hiszen ezáltal is gazdagodhat a közösség -, ahogyan a növényeknek is rengeteg fajtája létezik, de végül is mindegyik valahogyan, valamilyen mértékben oxigént termel... A baj ott kezdődik az élővilágban is, amikor az ember beavatkozik az Isten Teremtettségébe, s mono-kultúrát akar. Márpedig az élet nem egyoldalú, éppen ezért beszélünk biodiverzitásról is!

Ki hogyan látja, éli meg az Istent, az egyrészt Isten sorsunkba font akaratától is függ - ki előbb, ki utóbb jön rá ugyanarra -, másrészt Isten egyházakból, felekezetekből álló nagy világkórusában nem énekelhet mindenki basszust vagy szopránt... A szólamokat Isten Gondviselése osztja ki, s Ő a karmester, s egyben a zeneszerző is! Ezért jól tesszük, ha rá figyelünk - ellenkező esetben, elrontjuk a harmóniát...




Keresés...


A mai nap imádsága:
URam! Elégíts meg igéd igazságával! Ámen

Jön majd olyan idő - így szól az én URam, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.
Ámósz 8,11-12

Válságban van világ! - a vízcsapból is ez folyik! Európa öregszik, a fiatalok gyermekvállalási kedve - tisztelet a kivételeknek - katasztrofális a nyugati országokban, de Magyarország helyzete sem rózsás, hiszen fogyatkozunk. Bármennyire is nehéz volt az élet a világháborúk alatt/után, mégis szülték a gyermekeket, buzgott bennük az élni-akarás... Ma olyan időket élünk, amikor a "hülye azért nem vagyok"-filozófiát érvényesítik az életvezetésben, s nyűgnek-tehernek élik meg, hogy huszonévesen a házasság igájába hajtsák fejüket. Így jutottunk el oda, hogy majd tíz évvel kitolódott a családalapítás ideje. Ha a szociológiailag aktív időszakot nézzük (durván 25-50 év közötti időszak), akkor ez igen jelentős sáveltolódás!

Amíg más éhezik - akár valóságosan is - arra ritkán figyel fel a jólétben élő ember, de ha ő maga éhezik, akkor hamar belekezd az elégedetlenkedésbe, az önsajnálatba. Éhezni nem csak kenyérre lehet. Ami jóllakottságunkban is kínoz, az a szeretet hiánya, a mellőzöttség, a haszontalanság érzése. Ami végigkíséri egész életünket: az igazságra való szomjúhozásunk. Rettenetesen sért minket az igazságtalanság, mások rosszindulatúsága, hatalmaskodása! Lényünkből fakad ez, hiszen nem egymás fölé teremtett minket Isten - királynak és szolgának - hanem egymás mellé rendelt! Egyik embernek segítője a másik, s így egyik ember embersége által válik emberré a másik ember. Ha nem így van, akkor az nem Isten szerinti élet, hanem "támolygás tengertől tengerig".

Isten igéjének értő olvasása, az ennek következtében önmagunkkal, a világgal és az ÚRIstennel való konfrontáció életünk legnagyobb kihívása. Isten igéje nem statikus igazságok gyűjteménye, hanem: Élet, ami telve van dinamikával. Nincs elszomorítóbb, mint a fundamentalista bezártság, s az életszerűtlen "vigyázzban-állós-hit", mely képmutatás és bűn-kutatás elszántsága között billeg. Az ilyenek ugyan keresik az ÚR igéjét, de nem találják. A Teremtő üzente ugyanis a biblia sorok között van elrejtve, s az emberek szívébe-lelkébe van belekódolva. Megértéséhez, megfejtéséhez kell az Isten kulcsa: az életújító kegyelem...





Kitartásért...





A mai nap imádsága:

Uram! Lelkem vágyakozását erősítsd meg bennem, hogy szereteted tüzét érezve átmelegedjek, s melegíteni tudjak másokat is, odahajló meghallgatással, biztató szóval, szolgáló cselekedettel! Ámen



   

"Miért alusztok? Keljetek fel, imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!".
1 Korinthus 14,17-20

Drámai események történnek, s a tanítványok alszanak... Ennyire kimerültek vagy ennyire nem értik, hogy mi történik körülöttük? Mindkettő. Amikor a mennyben és földön futó párhuzamosok egy rövid istenes pillanatra találkoznak - ezek a csodák -, akkor a hívő ember nem győz hálát adni, hogy mindennek részese lehet. Találkozások ezek, amik az élet legszebbjét adják. Az ismerős történetben a tanítványok elaludtak - hiába költögeti őket Jézus -, mégis visszaalusznak... van ilyen, amikor az Isten is "tehetetlen"...

A tanítványok fáradtsága, emberlétük velejárója - s mint minden teremtmény, ők is esendőek, gyengék, szükségük van erőgyűjtésre. Itt azonban nem egyszerű regenerációs ciklusról van szó! Itt, Jézus tusakodásában olyan dimenziók súrlódnak egymással, amik meghaladják a tanítványok teherbíró képességét. Ez az álom számukra nemcsak menekülés, de védelem is. Mentség persze nincs, hiszen a támogató imádságukat kívánta volna Jézus... Mégis milyen felfoghatatlanul nagy szeretete az Istennek ez, hogy véges morzsányi részesedését kéri a Végtelen. Nem azért, hogy Ő kapjon, hanem azért, hogy most is Ő adjon.

Vannak olyanok, akik két végén égő gyertyaként, szinte folyamatos hiperaktivitásban élik életüket, minden létező történésben ott vannak, részt vállalnak - mégis átalusszák egész életüket. Az Isten számára inaktívak. Programok, amiket csodálatosan megírt a Mennyei Programozó, de sosem "futnak" semmilyen hardveren, ott sorakoznak szépen becsomagolva az élet polcain. Ennek a súlya mindig csak nagyon későn tudatosul. Az Isten a fiatalság báját és szépségét nem azért ajándékozza folyamatosan, hogy "reklámozzuk vele" a múlandóságot - kezünk csinálmányait, amit megemészt a moly meg a rozsda... Életünk "elsőfélidős" lendületét azért kapjuk, hogy részt vállaljunk Isten folyamatos teremtésében. (Creatio continuia.) Élvezeti társadalmunkban nem csalogató perspektíva a gyermekvállalás, különben is "először a kocsi, utána a kicsi"... Tényleg a jólét, a karrier mindenekelőtt? S azután, amikor belefáradunk a nyüzsgésbe, amikor lendületet kezd veszíteni az életünk, csak akkor gondolunk először arra, milyen jó lenne a lelkünk felemelkedéséhez, s megnyugvásához a gyermek... Kétségbesett "karrier-szinglik", akik az élet temporális delén jóval túl álmodnak családról, gyermekről... Mit gondolnak az ilyen ébren álmodók? Talán azt, hogy a gyereknevelés huszonnégyórás szolgálata az bármelyik életszakaszban teljesíthető?

Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! - mondja Jézus. A legnagyobb csalása, ámítása és gonoszsága a "világnak", hogy az idő múlik. Az elmúlás azonban nem érzékelhető folyamatában, csak szakaszokban. Aki imádkozó életet él, az kezdettel és véggel naponta szembesül. Ettől nem megriad, hanem hálatelt szívvel felvállalja Teremtőjétől kapott feladatait, hogy "fusson a program" - hiszen Isten ezért írt meg minket gondolataiban, már az idők kezdete előtt...





Szolgálat...


A mai nap imádsága:

Uram! Szolgálatra hívtál el, add hogy örömmel végezhessem! Feladatokat adtál nekem, adj hozzá erőt és türelmet is! Értelmet adtál nekem, adj hozzá szeretetet is, hogy kegyelmed által élhessek másokért! Ámen



   

Szolgáljatok az ÚRnak örömmel!
Zsolt 100,2a

Kétévtizedes lelkészi munka után állítom: Örömmel szolgálni az ÚRnak csak kisközösségben lehet. Protestáns gyülekezetnek nemcsak papra, papcsaládra is szüksége van, de papnéra mindenféleképpen. Korunk megváltozott körülményei okán egyre kevesebb papfeleség akad, aki felvállalná vagy fel tudja vállalni a "papnéság" feladatait. A feleség, aki maga is dolgozik, hivatást gyakorol, s vállán nyugszik családja "menedzselése" is, nehezen talál még plusz időt a gyülekezetben esetleg reá váró "klasszikus" szervezési feladatokra. Bármennyire is talpraesett és gyakorlatias egy lelkész, vannak dolgok, melyeket az asszonyok - megfelelő koordinációval, vezetéssel - egyszerűbben, effektívebben oldanak meg, mint a férfiak... A kívánt "kiscsoportos" szolgálat - Ne felejtdük el: Jézus kettesével küldi ki tanítványait! - problematikája manapság lényegesen összetettebb! Nemcsak lelkészek vannak, hanem lelkésznők is, nemcsak papnék vannak, hanem papnő-férjek is, s nemcsak házasságban élők, egyedülállók is szolgálnak. Minden helyzetre megfelelő megoldóképlet tehát nincs, de az "örömmel szolgáljatok" felszólítás igen komoly tanulságokkal szolgál.

A szolgálat - legyen akármilyen kegyelmi ajándékról is szó - öröm. Ha nem öröm, akkor nem a JóIstentől való az. Akkor nem vagyunk a magunk helyén, akkor másra kaptunk elhívást. Aki nem bírja hallgatni mások panaszait, az ne akarjon vigasztalni, aki nem birtokolja a békességet, az ne akarjon megbékéltetni embereket önmaguk sorsával, akiben nem buzgólkodik a Szentlélek (erő, szeretet, józanság Lelke - 2Tim1,7) az ne akarjon mindenáron lelkesíteni. Volt már az egyháztörténetben sok "fogvicsorítva-csakazértis"-bizonyságtevő keresztény - ne akarjuk tovább gyarapítani ezt a tábort...

Szolgálni csakis kisközösségi háttérrel lehet. Pál apostol is - bár egyedülálló volt - segítőket gyűjtött maga köré, akik nemcsak a sátorkészítés technikáját birtokolták, nemcsak azok értékesítését szervezték, de buzgón imádkoztak is az apostolért. Ilyen háttér nélkül nem lett volna képes "tövissel a testében" elmenni a "lakott föld végső határáig, Hispániáig", s nem írt volna az Újszövetség huszonhét könyvéből bizonyíthatóan legalább tizenhármat... Protestáns lelkésznek/lelkésznőnek ezért igen jól meg kell választania a társát, mert a feladat, amit felvállalni kíván, olyan óriási, hogy annak hordozásába egyedül könnyen beleroppanhat...

Nyilvánvaló, hogy nemcsak a lelkészek és közeli hozzátartózóik szolgálnak az egyházban, hanem mindenki - legalábbis "elméletben"... Szolgálni örömmel csak akkor tud mindenki, ha felvállalt munkáját természetességgel végzi. Ez a természetesség pedig abból a biztonságból fakad, hogy hisszük és tudjuk: Isten tenyerén zajlik egész életünk...