2017. augusztus 31., csütörtök

Foglalkozz vele!


„De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” (2Sámuel 11:27)

Amikor Dávid házasságtörést követett el Betsabéval, és az asszony teherbe esett, a király úgy próbálta meg eltüntetni a nyomokat, hogy megölette a férjét, Úriást, és feleségül vette az asszonyt, mielőtt a gyermek megszületett volna. Úgy tűnt, hogy Dávid megúszta a dolgot, kivéve egy fontos részletet: „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” És a haragvó Isten hangját nem lehet elhallgattatni! Nos, bár Dávid „az Úr szíve szerint való ember” volt (1Sámuel 13:14), a Biblia azt mondja: „Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése” (4Mózes 32:23). Isten azt mondta Dávidnak: „Én tettelek Izráel királyává… én szabadítottalak meg Saul kezéből. Neked adtam… Izráelt és Júdát. És… szívesen adtam volna sokkal többet neked. Miért vetetted meg tehát az Úr szavát?” (2Sámuel 12:7-9 TM). Majd kimondja az ítéletet: „Mivel megvetettél engem… én csapást fogok hozni rád… egész Izráel szeme láttára” (2Sámuel 12:10-12 NIV). És attól kezdve tragédia és felfordulás sújtotta Dávid családját.

„A vétkesek útja nehéz” (Példabeszédek 13:15, angolból) sok tekintetben, és nem a legutolsó ezek közül, hogy Isten elveszi a békességünket azért, hogy elvehesse bűneinket. Egy nem tervezett terhesség, egy ártatlan ember meggyilkolása, egy gyermek halála, egy próféta érvelése és a Szent Szellem meggyőző ereje volt szükséges ahhoz, hogy Dávid szíve végre meglágyuljon, és elismerje: „Vétkeztem az ÚR ellen!” (2Sámuel 12:13). És amikor ezt megtette, Isten úgy bánt Dávid bűnével, ahogy a miénkkel is bánik: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9). Van valamilyen bűn az életedben, amivel ma foglalkoznod kell? Foglalkozz vele!


HOGYAN BÁNSZ A GYERMEKEIDDEL?

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta.” (Lukács 15:20)

Chuck Colson írja: „Amikor a Buckingham Palotában jártam... Fülöp herceg megkér­dezte tőlem: »Mit tehetnénk a bűnözés ellen Angliában?" Így feleltem: "Küldjünk több gyereket vasárnapi iskolába«. Azt hitte, csak tréfálok. De rámutattam Christy Davies szociológus tanulmányára, aki felfedezte, hogy az 1800-as évek első felének brit tár­sadalmát nagyarányú bűnözés és erőszak jellemezte, amely drámai módon csökkent az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején. Mi változtatta meg egy egész nemzet jellemét? Abban az időszakban a vasárnapi iskolák látogatottsága egyenletesen növeke­dett, 1888-ra Angliában a gyermekek 75%-a járt. Miután a részvétel lecsökkent... ennek arányában növekedett a bűnözés és rendzavarás. Ha megtöltjük a vasárnapi iskolákat, meg tudjuk változtatni a szíveket, és helyre tudjuk állítani a társadalmat."

Azt jelenti ez, hogy a mi gyermekeink soha nem fogják elvéteni az utat? Nem, ez csupán azt jelenti, hogy fel fogják ismerni az igazságot, amire tanították őket, vissza fognak emlékezni az „atyai ház" örömeire, és vissza fognak térni, mert tudják, hogy szeretettel fogadják őket. Figyeld csak meg: a tékozló fiú apját nem vádolták azzal, hogy elhanyagolta gyermekét. Ő nagyszerű példakép volt. Támogatta gyermekeit anyagilag és érzelmileg. Utat mutatott nekik, de nem erőszakolta ki az alkalmazkodást. Teret adott arra is, hogy elbukjanak - és helyet biztosított a visszatéréshez. Az mutatja meg, hogy milyen szülők vagyunk, ahogy a gyermekeinkkel bánunk. Lehet, hogy a gyermeked még távol van, de tudnia kell, hogy törődsz vele, szereted, imádkozol érte, és szeretettel fogadod őt, mikor hazatér.

Jézus nevében tenni


„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek!” (Kolossé 3:17)

John Ortberg írja: „Mindannyian dolgozunk. Értéket hozunk létre – ez a munka. De milyennek kell lennie szerinted annak, amikor Jézus nevében dolgozunk? Nos, először is a munka olyan valami lehet, amit együtt csinálhatsz vele. Nem arra vagyunk szánva, hogy egyedül dolgozzunk. Tehát holnap szánj egy percet arra a munkanapod kezdetén, amikor leülsz az asztalodhoz vagy a számítógépedhez, vagy nekikezdesz az otthoni munkádnak, hogy megkérd Jézust, dolgozzatok együtt. Mondd neki: „Ma nem egyedül fogok dolgozni”! És bármikor munkád közben valami nehézség adódik, kérd a segítségét! Amikor nehéz döntést kell hoznod, kérj Tőle bölcsességet – aztán figyelj, és légy igazán nyitott! Amikor úgy érzed, hogy fogy az energiád, kérd Őt, hogy újítsa meg az erődet! Amikor úgy érzed, hogy a viselkedésed negatív irányba fordul, kérd Őt, hogy terelje újra jó irányba a szívedet! Tegyél valamilyen jelképet az asztalodra vagy a falra, hogy amikor ránézel, emlékeztessen arra, hogy ma Jézus és te társak vagytok a munkában! Munka közben néhány óránként tarts két-három perces szünetet! Köszönd meg Neki a segítségét! Add át Neki aggodalmaidat! Kérj az Ő erejéből! Minden perc alkalom arra, hogy Jézussal legyél. Amikor elfelejtesz valamit – és el fogsz; amikor elrontasz valamit – és el fogsz, emlékezz erre a fontos szabályra: semmi sem győzhet le! Minden perc újabb lehetőség. Isten újra és újra küldi őket. Ez a kegyelem. Munkanapod minden perce új lehetőség arra, hogy Vele lehess.”


NÉVTELEN, DE NÉLKÜLÖZHETETLEN


„...a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek" (1Korinthus 12:22)
Bátoríts engem! című könyvében Charles Swindoll a következő kérdést teszi fel:„Ki tanított Luther Mártonnak teológiát, és ki ösztönözte az Újszövetség lefordítására?Ki látogatta meg Dwight L. Moodyt a cipészműhelyben, hogy Krisztusról beszéljen neki? Ki támogatta anyagilag William Carey-t indiai missziójában? Ki volt az, aki Pál apostolt felüdítette a római börtönben, ahogy erről Timóteusnak írt utolsó levelében? Ki követte Hudson Taylort, és ki adott a kínai missziónak rendkívüli célkitűzéseket és iránymutatást? Mi volt az Jim Elliot, az evangélium mártírhalált halt hirdetője számára, ami elhívta őt misszióba az ecuadori auka indiánok közé? Valami ilyesmi: „egy csapat senki megpróbál felemelni Valakit". Ám ne téveszd össze a névtelenséget a fölöslegességgel! Különben az egész test megrokkan... sőt akár lebénul... vagy legalábbis szörnyen szédül, ha a tagok többségét... megfertőzte az önsajnálat és a csüggedés.
Nézz szembe ezzel, barátom, a fej dönt a dolgokról! Az Ő előjoga az, hogy egyeseket kiemeljen, míg másokat háttérben hagyjon. Ne kérdezd, mi alapján választja ki, hogy kit használ. Ha téged inkább Melanchtonként akar használni, mint Lutherként... vagy Kimballként inkább, mint Moodyként... vagy Onéziforoszként inkább, mint Pálként... vagy Hoste-ként inkább, mint Taylorként, nyugalom! Inkább adj hálát az Úrnak! Te is tagja vagy az 1Korinthus 12-ben említett különleges csoportnak." „Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta... a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül... Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva..." (1Korinthus 12:18,22-23). Bátorítson tehát a tudat: talán névtelen vagy, de nélkülözhetetlen.
Isten azt mondja: értékes vagy!

„Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.” 1 Kor 7,23

Isten azt mondja, nemcsak elfogadott, hanem értékes is vagy.

Mit gondolsz, mennyit érsz? Nem a nettó értékeidre gondolok, hanem a saját személyed értékére. Soha ne keverd össze értéktárgyaidat azzal az értékkel, amit te jelentesz, mint személy.

Lehetsz gazdag vagy szegény, de ennek semmi köze a te emberi értékedhez.

Mi határozza meg valaminek az értékét? Van két dolog ami értékhatározó az életben:

1. Mennyit hajlandó valaki fizetni érte. Mennyit ér a házad? Nem annyit ér, amennyit gondolsz, és valószínű annyit sem ér amennyit tavaly ért. A házad annyit ér amennyit valaki hajlandó fizetni érte. Nem többet.

Mennyit ér egy baseball kártya? Néhányatoknak semmit. A fiamnak, Matthew-nak viszont egy rakás pénzt. Vannak emberek, akik készek 10.000 dollárt is fizetni egy baseball kártyáért.

Mennyit ér egy műalkotás? Annyit, amennyit valaki hajlandó fizetni érte.

2. Kinek a tulajdona volt régen? Néha valami értékesebb csupán attól, hogy kinek a tulajdonát képezte. Például, Elvis Presley autója értékesebb lenne egy olyan autónál ami a tied volt? Valószínűleg igen. Vagy egy gitár értékesebb attól, hogy a John Lennoné volt? Olvastam egy pár szétnyűtt, szagos, viseltes kosárlabda cipőről, amit 7.000 dollárért adtak el egy aukción, mert a Michael Jordané volt.

Erre a két dologra alapozva mennyi a te értéked? Kérdezd meg magadtól, „Kinek a tulajdona vagyok?” „Mennyit fizettek értem?” A Biblia azt mondja: „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.” (1 Kor 7, 23).

Krisztus megvásárolt téged és kifizette érted az árat. Te Jézushoz tartozol. Mennyire határozza ez meg az értékedet?


Most kérdezd meg magadtól: "Kihez tartozom?" A Biblia azt mondja, Istenhez tartozol. Isten felcserélte a saját Fiát veled! A Kereszt a te értékedet bizonyítja. Jézus nem szemétért halt meg. Hihetetlenül értékes vagy. Soha senki nem fizetett nagyobb árat, mint amit Isten fizetett érted. Elfogadott és értékes vagy!
A lélekben szegényekért...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Adj nekem, s szeretteimnek minden nap annyit, hogy szívemet hála járja át, s óvj meg attól, hogy szám bármikor panaszra nyíljon ellened! Ámen.

Krisztus feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. Ef 5,23

Salamoni bölcsesség... könnyű volt neki ilyet mondania, amikor mesés gazdagsága volt! - mondhatja valaki. Vagy másról lenne szó? Egy biztos: nemcsak Salamon korában voltak olyanok, akik bizodalmukat a vagyonba vetették... Olyan kort élünk, amikor a siker szenteltvize minden alól feloldozza azokat, akik az eredmény érdekében átgázolnak családi életeken, félredobják mindazt, ami építi és megtartja a közösségeket. Ők azok, akik fejükből kitörölték, a tisztesség, a becsület az együttérzés szavakat, akik számára nem létezik adott szó, s a mindennapi busás "haszon" feledteti velük törvénytelenségeiket emberek és Isten ellen.

Manapság nyakkendős gazembereket emlegetünk, Luther korában díszes, magas székben ülőkről szóltak. A lényeg ugyanaz. A nagy tolvajok ereiben sem folyik kék vér, ők is ugyanazon genetikai állománnyal rendelkeznek mint minden ember a földön, s rajtuk is ugyanúgy számonkéri Isten cselekedeteiket, mint mindenki máson... Salamon olyan bölcseséget szól, amin érdemes lenne minden embernek elgondolkodni... Tudja, hogy az Istent nem lehet becsapni, másképpen megközelítve: a bennünk lakozó Istentől kapott részt (lélek) sem tudjuk végérvényesen átformálni. Ferdíthetjük lelkünket egy életen át, de a lelkiismeret parazsából egyszercsak váratlanul felcsapnak a lángok. Luther mondja a lelkiismeretről: "Olyan az, mint a pincébe zárt kutya. Hiába vagy fenn az emeleten, a kutya ugatása oda is felhallatszik." Azaz: hiába kapaszkodtál föl magas státuszba - Istenen és emberen átgázolva -, hiába áltattad magadat önigazoló életfilozófiával, egyszercsak beköszönt az Isten számonkérő csendje... Emberileg nézve ilyenkor nincs menekvés: a következményeket hordozni kell. Hiába a pohár bódulata, az altató tabletták nyugalma, a másnap újra kezdődik, s a "kutya" csak ugat, ugat... A nyugtalan lelkű ember persze védekezik: szól a rádió és a magnó autóban és áruházakban, szinte szünet nélkül ontja magából a TV a képi információkat... csak ne legyen csend! Nincs is. De nincsenek meghitt beszélgetések se... s esélyt sem kap az Isten, hogy szóljon.

Hiába minden. Akárhová is jutunk el életünkben, az Isten Teremtő, az ember pedig halandó marad. Az élet minőségét nem a javak mennyisége, hanem az azokhoz való viszony határozza meg. "Kevésre" mindenkinek szüksége van. Hiszen ha nincs otthona, vagyonkája, akkor nincs hova menekülnie az élet viharai elől... A földi otthon a méltóságteljes emberi élet megéléséhez elengedhetetlen, mégis múlandó. Ezért jobb, ha az ember igaz úton - istenes élettel - szerzi meg a keveset, mert nemcsak nyugodtan alszik, de szívében birtokolja közben a legtöbbet, a legfontosabbat: az Isten Szeretetét.


Isten nagysága...

A mai nap imádsága:
URam! Bármennyire is próbálkozom, nem tudlak elképzelni, csak hinni tudlak... Kérlek segíts, hogy kegyelmedből kapott értelmemmel megismerhessem akaratodat, s aszerint is éljek! Ámen

    

Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi.
Zsolt 95,4

Voltak korok, amikor a ló volt a leggyorsabb közlekedési eszköz, s azt gondolták, hogy a Föld lapos koronghoz hasonló. A technika vívmányainak köszönhetően ma már tudjuk, hogy az Univerzum középpontja nem a Föld, ami körül forognak a csillagok, de hogy valójában milyen hatalmas és titokzatos az egész teremtettség, csak mostanában, az elmúlt évtizedekben kezdjük felfedezni. Milyen érdekes, amíg világképünk kibővült eladdig a szívünk beszűkült. Nem tudunk nagylelkűek lenni az Istenhez, nincs számára hely se hegycsúcson, se földmélyén, de kiszorult a Teremtő a mikrokozmoszból és a makrokozmoszból is... Legalábbis a modern ember így hiszi. Hiszi erősen, hogy Isten nincs, s csak úgy magától állt össze ez a világ, mert ezt valahogyan izgalmasabbnak véli, mint azt, hogy "intelligens teremtés" által állt volna elő a világ.

Bárhova is tolja ki az ember a megismerés határait, a Végtelen Istent befogni, kémcsőbe dugni, s vizsgálat tárgyává tenni soha nem tudja. Az Isten ugyanis azért Isten, mert Isten... A véges csak a végest érti meg, a Végtelen Istent akkor kezdjük majd csak igazán megismerni és megérteni, ha mi magunk is elkezdjük a reménység szerinti, soha el nem múló örök életünket! Eladdig marad a hit, ami nem megszerezhető tudás - bár ma sokan "árulják kilóra" a spiritualitást -, hanem egyedül Isten ajándéka. Éppen ezért mi időbe és térbe bezártan nem ért(het)jük meg, hogy van aki birtokolja, s van aki nem. Ez azonban csak a "most" pillanatnyi állapota, Isten ugyanis "távlatokban gondolkodik" (felőlünk, az embervilágból nézve látjuk így), de valójában EGY-ben cselekszik. Számára a múlt és jövő EGY, hiszen ő sem nem létező anyag, sem nem létező energia, Ő - jelenleg még nincs jobb szavunk rá - Isten!

Antropomorf, de irodalmian szép, hogy "Isten kezében vannak a föld mélységei s a hegyek ormai." De nemcsak azok, mindannyiunk életét is Ő "tartja kezében". Miatta vagyunk, s él(het)ünk, Általa válhatunk olyanokká, amilyenekké teremtettségbeli egyediségünkben "megálmodott" minket. Isten gondviselő jósága hálára kötelezne minket, hogy mégis - mint a Tíz leprás esetében - a tízből kilenc hálátlan marad manapság is - ez nemcsak szomorú tény, de egyben önmagunk felett kimondott ítélet is... S ha Isten az ő irgalmát nem szeretetből, ingyen adná, helyzetünk teljesen reménytelen lenne.



Látás...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked szemem világát! Add, hogy lássak is vele, ne csak nézzek! Ámen

Erre megnyílt a szemük.
Mt 9,30

Peter Hahne német tévémoderátornak érdekes könyve jelent meg néhány évvel ezelőtt, mely ezt a címet viselei: Schluss mit lustig - das Ende der Spassgesellschaft (A móka befejezve - avagy: a szórakozótársadalom vége). A többtucatnyi újranyomásból az én kezembe a 44. (!) kiadás került egy kedves barátom jóvoltából. A könyv valóban nem mindennapi... Éles, de minden összefüggésében helytálló építő kritikája európai keresztény kultúránk huszadikszázadvégi értékvesztéséről - eleddig milliókat elgondolkodásra késztetett. Mondhatnók felnyitotta szemüket...


Tény, hogy sok olyan dolog van életünkben, amit nem akarunk látni. Elfordítjuk fejünket, tekintetünket, nem nézünk oda, sőt, nem is beszélünk róla, mintha nem is lenne. A dolgok ettől függetlenül persze nemcsakhogy léteznek, de életünk részei, hatnak ránk, s ha nem figyelünk oda, óhatatlanul még deformálnak is minket! E készségünk miatt van az, hogy a fiatal nem akarja látni a veszélyt, s azt gondolja az élet csillogása egyszerű, s direkt igazságokat mutat meg, elhívén azt, hogy a bódulat fölötti uralma megmarad, s bármikor - ha akarja - tud majd nemet mondani drogra, felelőtlenségre, könnyed életvezetési stílusra. Az idősebb, a tapasztaltabb (mert a kettő nem mindig esik egybe) ember mértéktartása, véleménye ezért alig jut el a fiatalok fülébe, s bizony egyre kevesebb szülő is vállalja fel az ütközést gyermekeivel, s elhalványodik szülői feladatuk leglényegesebbje: a nevelés... Különben is "kikéri magának" az őszinte tinédzser, hogy bárki is "beleszóljon" az ő életébe - ehelyett inkább ő "szól be" másoknak. Így történik aztán meg, hogy sok fiatal nézi a világot, de nem látja a dolgok/események mögötti valóságot - vakká válnak...


Ehhez a lelki-immunhiányos, szerzett vaksághoz ha hozzávesszük, hogy a média-szárította agyak minden életromboló, színesvízes "okosság-cseppet" szivacsként magukba szívnak, akkor elszomorító kor-képet kapunk... A negatív információkkal érzeketlenné tett modern ember huszadszájból elhagzó negyedigazságokat szajkóz sajátjaként, ügyesen deformált féligazságokat hirdet mindenütt - meggyőződéssel, igazságként. "Megvezetett" emberek segélykiáltásai ezek. Olyanoké, akik maguk sem tudják, hogy a tömeggel együtt a szakadék felé rohannak. Isten különleges kegyelme, amikor egy-egy embernek - mert meghallja az evangéliumot -, megnyílik a szeme. Csoda történik, hiszen amit eddig nem látott, azt innentől kezdve világosan látja! Felfedez egy másik világot, az Isten lélek-világát, s innentől kezdve életének része, valósága az Isten.

Akinek Isten megnyitja a szemét, az többé már nem világ-talan. Lehetséges, hogy olykor elbotlik és megüti magát, de a sötét verembe már nem esik bele. Ugyanakkor észreveszi azokat, akik kétségbesetten tapogatják életük sötét gödrének falát - kiutat keresve, de nem találva -, s nemcsakhogy meglátja őket, de segítő jobbot is nyújt feléjük. A másikat kihúzni az lelki/egzisztenciális nyomorúságának mélyéből csak akkor lehet, ha a segítséget nyújtó lába alatt szilárd a talaj, s ő maga is biztosan kapaszkodik - Valakibe.

A keresztény ember sem lát meg mindent, ő is csak a horizontig lát, azon túl neki is "csak" reménysége van. Hitéből fakadóan azonban mindig meglátja, hogy hol "kapaszkodhat" bele Istenébe. Aki alázatos, s elfogadja, hogy "egyedül nem megy", a siker csak Istennel együtt lehetséges, azt Isten felmagasztalja azzal, hogy eredményesen képes bevégezni feladatait...



Szeretet...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy szereteted naponkénti jelzéseit észrevegyem, s örömmel tegyek jót másoknak! Ámen


Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk!
1 Jn 4,12

Sokmindent nem látunk - mégis elhisszük, hogy létezik, hogy van. Elhisszük, hogy volt ükapánk ükapjának is ükapja, és őt is édesanya szülte erre a világra, pedig sosem találkoztunk vele. Életünk valósága - lépten-nyomon számolunk vele - a gravitáció is, ami mindent meghatároz, de mégsem látjuk, sőt, igazából azt sem tudjuk, hogy micsoda! Elektrosztatikus, mágneses, sötét anyaggal vegyített? Korunk fizikusainak legnagyobb elméleti kihívása ez a rejtély is...

Istent sem látta soha senki, de tudjuk, hogy Tőle indul ki az élet és Hozzá is tér vissza. Sokan kétségbevonják az Ő létét, de ez csak a manipulált "tudományos" ismeretterjesztő filmeken keresztüli tompításnak köszönhető, amivel zsugorítani akarják az emberek természetes lelkiismeretét. Ha ugyanis tényleg van evolúció, eszerint állt elő az élet, s benne mi emberek - akkor nem kell számot adni semmilyen istennek a cselekedeteinkről! Az a kérdés persze megoldatlan marad, ha minden a világban alap-állapotra törekszik (a mozgás megszűnik, az anyag lehűl stb.), akkor miért akarnának a csillagközi homokszemek összeállni kavicsokká majd végül emberré? A valóság az, hogy a legbonyolultabb dolog, s vele együtt az emberi élet is egyszer porrá és hamuvá válik, s belőle újra-élőt csak Isten képes teremteni.

János apostol szerint Isten bennünk lakozik, s mi Őbenne. Tény, hogy Isten testünkön hagyta "ujjlenyomatát" - mert ilyen tökéletes szerkezetet, mint az emberi test, "csak úgy" a természet nem faragott volna ki a rideg kövekből -, de az ÚRIsten nemcsak ránk vetítette képét, amikor megalkotta az embert, de még bennünk is akart lakozni! Azt szoktuk erre mondani - Ő a Szentlélek által van bennünk... Isten legfőbb "tulajdonsága" ugyanis a szeretet. Szeretetből teremtette meg a világmindenséget, szeretetből tremtette bele Ádámot, szeretetből teremtette meg Ádámnak Évát, s szeretetből kormányozza, azaz tartja fenn egész teremtettségét. Nem kell neki harcolni se sátánnal, se gonosz erőkkel - Isten ugyanis szeretet, s az Ő egyetemes szeretete mellet nincs érvényben- nem lehet - semmiféle más erő... (Az más kérdés, hogy mi mindenről egyes emberként hogyan gondolkodunk, de rendre bele is futunk okoskodásunk/spekulációink zsákutcájába.)

Ha szeretünk, akkor azt tesszük, amire megalkotott minket az Isten. Nem azért adta kezünket, hogy öljünk vele, hanem hogy simogassunk vele, nem azért adta szemeinket, hogy éleslátásunkkal kicselezzük a másikat, hanem hogy észrevegyük, hol van ránk szükség, s hol valósíthatjuk meg Mennyei Atyánk szeretet-akaratát. Az igazi istenhit az, amikor eljutunk arra a pontra, hogy fáj nekünk, ha nem szerethetünk. Amíg csak kapni akarunk, eladdig csak sejtjük, de nem ismerjük az Istent valójában, de amikor aztán egyszer végre átjár minket az adni akarás istenes érzése, akkor jtunk el hitünk, s a földi boldogság személyesen nekünk rendelt teljességére...

2017. augusztus 30., szerda

IDEJE, HOGY MOZDULJ!

„A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak." (2Mózes 15:4)
A fáraó 400 éve rabszolgasorban tartotta Izraelt. Aztán, amikor már éppen úgy gondolták, hogy megmenekültek tőle, a Vörös-tengernél szembetalálták magukat seregével. Ekkor lépett közbe Isten, és ezután már énekelhették: „A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak". Isten veled is ezt szeretné tenni. Bármi történt is veled, Ő áttud vinni rajta, és új éneket ad a szádba. Vajon ez gyorsan és könnyen megtörténhet? Nem, mind különböző módokon és különböző ütemben éljük meg. Hogyan jutottak át az izraeliták a Vörös-tengeren? Lépésenként. Amikor azonban átértek a túlpartra, a hátuk mögött összezáródó víztömeg elválasztó vonal lett múltjuk és jövőjük között. Ahhoz viszont, hogy túl tudj jutni a múlton, meg kell bocsátanod, és meg kell bocsátanod újra meg újra, míg a múlt elveszíti az uralmát feletted. Fel kell kelned és hittel kijelentened, hogy ezeknek a régi dolgoknak többé nincs hatalmuk feletted. Jézus megígérte, hogy amikor egy adott kérdésben az Ő szavai lesznek a te szavaiddá is, a körülményeid elkezdenek megváltozni (Id. Márk 11:23-26). Engedd tehát, hogy Istené legyen az utolsó szó! De vigyázz, a régi emlékek megpróbálnak majd újabb egyezséget kialkudni, hogy kiderüljön, tényleg komolyan gondolod-e, hogy tovább akarsz lépni. Pál azt írja: „...ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok..." (Róma 6:12). Nos, maga a halál még nem zárja le a dolgot, temetés is kell. Ezért jelölj meg egy időpontot, egy helyet, és írd meg a sírfeliratot, melyen ez olvasható: „A múlt itt ér véget!" Mondd meg a fáraónak: „Seregeid és kísérteteid többé nem ártanak nekem" - és lépj tovább!


TEDD AZ ADAKOZÁST ÉLETSTÍLUSODDÁ!


„...a jókedvű adakozót szereti az Isten." (2Korintkus 9:7)

Egy kisgyerek, aki éppen megtanulta megkötni a cipőfűzőjét, sírni kezdett. Az édesanyja megkérdezte: „Ennyire nehéz?" „Nem" - szipogott a kisfiú - „de most már egész életemben mindig meg kell csinálnom!" Te is így érzel az adakozással kapcsolatban? Szeretnéd megtanulni, de nem vagy biztos abban, hogy az életstílusoddá akarod tenni?

Néhány fecske repülni tanította fiókáit egy tó fölé lógó ágról. Az anyamadár egyenként mindegyik fiókát az ág végére taszigálta, míg valahol az ág és a víz között felfedezték, hogy tudnak repülni. Az anya tudta, amit a fiókák nem: amíg nem tanulsz meg repülni, nem élsz igazán! Értsd meg ezt: az adakozás egy Isten által belénk épített cselekedet; ez az a levegő, amelybe beleszülettünk. Amíg ezt fel nem ismered, mindig mindenedbe kapaszkodni fogsz! A Biblia azt mondja: „...aki bőven vet, bőven is arat" (2Korinthus 9:6). Az életben minden vetéssel kezdődik. Bármi lehet a vetőmag, ami képes megsokszorozódni: a szereteted, az időd vagy a pénzed. Az aratás az, ami visszatér hozzád olyan nyereségként, mint az öröm, a jó kapcsolatok és - igen - az anyagiak. Ha az, amid van, nem elég az aratásra, vesd el vetőmagként, és hidd el, hogy Isten meg fogja sokszorozni, és visszaadja azt életed azon területein, ahol legnagyobb szükséged van rá. Rajta, örülni fogsz az eredménynek! Az adakozás olyan, mint a repülés. Ha megtanulod elengedni, amibe annyira kapaszkodsz, és végre elindulsz, rá fogsz jönni: „Hiszen éppen erre születtem!"

Tedd meg, amíg még megteheted!


„Kérdezősködni fognak utánad, mert a helyed üres lesz.” (1Sámuel 20:18)

Amikor elveszíted egy szerettedet, felismered, hogy a kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint a vagyon. De el szoktunk erről feledkezni akkor, amikor pozícióharcot folytatunk. Amikor megtudod, hogy kevés időd van hátra, először megdöbbensz, aztán átgondolod és átalakítod az értékrendedet. Arra késztet, hogy minden értékes pillanatot megtölts azokkal a szavakkal, amiket eddig elhallgattál, és azokkal a dolgokkal, amiket eddig elmulasztottál megtenni. Ne hagyd, hogy az ambíciónak (vagy vallásos buzgóságnak!) álcázott énközpontúság visszatartson attól, hogy kifejezd a szeretetedet azok iránt, akiknek szükségük van rá. Ejtsd meg azt a telefonhívást! Küldd el azt az e-mailt! Vedd meg azokat a virágokat! Mondd ki: „szeretlek”! Vagy más szavakkal: „legyél ott”! Legtöbbször az embereknek nem bölcs fejtegetéseinkre vagy briliáns válaszainkra van szükségük, csak szeretetünkre és támogatásunkra, és majd megtalálják a maguk válaszait.

Ha vezető vagy, akkor különösen nagy a veszély. Ne áldozd fel a családodat a karriered oltárán, különben késő lesz a bánat. Egy jól ismert misszionárius fia úgy állt az apja sírjánál, hogy egyetlen könnyet sem ejtett. Azt mondta valakinek: „Amid nem volt, azt nem is hiányolod. Az apám szerette a világ másik felén élő embereket, de nem tudom, hogy engem szeretett-e.” Ébredj fel! Ketyeg az óra, és a napok elrepülnek. Igen, teljesítened kell Istentől kapott megbízatásodat, de nem azoknak az embereknek a rovására, akik számítanak. Állj meg egy pillanatra, és gondold át ezeket a szavakat: „És Jónátán ismét megeskette Dávidot, hogy szeretni fogja őt… Azután ezt mondta neki Jónátán… kérdezősködni fognak utánad, mert a helyed üres lesz” (1Sámuel 20:17-18).
Indentitási válság: Csak légy önmagad!

"Mózes, amikor felnőtt, hitből elutasította azt, hogy a fáraó lányának fiaként váljék ismertté. Azt a méltánytalanságot választotta, amit Isten népének kellett elszenvednie, ahelyett, hogy élvezte volna a múlandó, bűnös örömöket."(Zsidók 11:24-25., angolból szabadon fordítva)

Légy önmagad. Ne akarj valaki más lenni. Isten céllal teremtett; Azért alkotott, hogy betöltsd a rád vonatkozó tervét. Nincs senki, aki olyan lehetne, mint te, kivéve téged.

Mózesnek ezzel kellett megbírkóznia, az életének elején. Egyiptomban az újszülőtt zsidó fiúk, halálra voltak ítélve, így az édesanyja egy kis csónakba tette a Nílus folyó vizén. Történt, hogy a fáraó lánya épp fürdött, és a kisfiút megtalálva, a palotába vitte őt, és a saját fiaként nevelte.

Mózesnek volt egy identitási válsága. Zsidónak született, de egyiptominak nevelték. Meg kellett magától kérdeznie egy ponton az életében, hogy 'Ki vagyok én?'. Ez igazán fontos döntés volt, mert ez határozta meg az élete további részét. Azon az úton volt, hogy fáraó legyen. Ha azt mondja, hogy 'Én egyiptomi vagyok!' és faképnél hagyja az örökségét, könnyű életet élhetett volna. Lehetett volna egy kiváló karrierje. Lett volna hírneve, és vagyona.

Ha azt mondja, ami tényleg volt - zsidó - akkor megalázottság vár rá, kirúgva a palotából, és elküldve egy csapat rabszolgához, az élete hátralévő részére.

De Mózes látta, hogy a népével, mint rabszolgákkal, milyen méltánytalanul bánnak, és nem tudott csöndben maradni. Jellemes, becsületes ember volt. Nem tudta elnyomni a lelkiismeretét. Így hozott egy döntést, ami életének, következő 80 évébe került.

A Zsidók 11:24 azt mondja: "Mózes, amikor felnőtt, hitből elutasította azt, hogy a fáraó lányának fiaként váljék ismertté."(angolból szabadon fordítva). A szó, hogy elutasít, visszautasít, a görögben azt jelenti, hogy ellenállni, megtagadni, teljes mértékig el nem ismertté tenni. Mózes elvágta magát attól az ígéretes karriertől, ami egyiptomiként várt volna rá, és elutasította, hogy hazugságban éljen. Ehelyett azt akarta tenni, amire Isten teremtette.

Van valami felszabadító abban, ha csak magadat adod. A leggyorsabb út a "fekélyhez", ha megpróbálsz az lenni, aki nem vagy. Ha tényleg hatékony életet akarsz élni, akkor csak nyugodj meg, és légy önmagad.

Beszéljünk róla!

Milyen változásokat tapasztalsz - mind fizikai -, mind érzelmi szinten, és a mások kezelésében - amikor nem próbálsz meg más lenni, csak saját magad?

Milyen körülmények vannak az életedben, amik arra kényszerítenek, hogy légy az, aki nem vagy? Mit tudnál másként tenni?

Isten azt mondja neked: Én már elfogadtalak

Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére!(Róma 15:7-Káldi fordítás)


Legöbben egész életünkön át küzdünk azért, hogy elfogadjanak minket. Küzdünk, hogy megszerezzük a szüleink, kortársaink, kollégáink, házastársunk elfogadását, elismerését; azoknak az embereknek az elfogadására is vágyunk, akikre felnézünk, sőt talán még azoktól is, akiket irigyelünk. Az a késztetés, hogy elfogadjanak bennünket, egy mélyen lévő vágy bennünk, amely befolyással lehet, hogy milyen ruhát veszünk fel, milyen autót vezetünk, milyen házat veszünk, sőt még azt is, hogy milyen karriert, hivatást választunk magunknak.

Emlékezz vissza, amikor kisgyermek voltál, lehet, hogy mindig szerettél volna benne lenni a társaságban. S ha valaki odament hozzád és azt mondta, "fogadjunk ezt nem mered megcsinálni"- és valami ostobaságot mondott neked, vagy olyat, amivel a testi épségedet kockáztattad, mindezt figyelmen kívül hagyva te mégis megtetted, mert annyira vágytál arra, hogy elfogadjanak, hogy még a saját testi épséget védelme is lényegtelenné vált emiatt.

Általában azért tesszük ezeket a dolgokat, mert szeretjük azt az érzést, hogy "OK, így legalább elfogadnak, legalább ők elfogadnak". Amikor úgy érzed, hogy az emberek elfogadnak téged, az óriási hatással van az önbecsülésedre. Az igazság az, hogy Jézus elfogad téged, és ez az elfogadás nem a teljesítményedtől függ. Sőt, lehet, hogy elfogadtad Krisztust, és befogadtad Jézust az életedbe, de felfogtad-e valaha is, hogy ezt azért vagy képes megtenni, mert Jézus már előbb elfogadott téged, úgy ahogy vagy? Nem kell kiérdemelned az Ő elfogadását, elismerését, sőt nem is kell semmit bizonyítanod neki.

El kell hagynunk azt a gondolkozást, hogy "olyan Istenem van, akinek soha sem fogok maximálisan a tetszésére lenni, de azért jófiúnak vagy jókislánynak kell lennem azért, hogy elfogadjon és szeressen." Isten, Jézus Krisztus által, már elfogadott téged. És ez a Jó Hír.
Élet-rend...

A mai nap imádsága:

URam! Rendetlenek vagyunk, mert elvetettük jó rendedet. Elhittük, hogy életünket tudjuk magunk is vezetni, s Nélküled hamarabb célba érünk. Istenünk, mostmár látjuk, hogy próbálkozásaink a mennyország földi megteremtésére - Nélküled - rendre kudarcba fulladtak. Elrontottuk teremtettségedet... Arról álmodozunk, hogy belakjuk a Holdat és Marsot, a valóság pedig az, hogy még arra sem vagyunk képesek, hogy itt a Földön tiszta vizhez jusson mindenki. Istenünk! Fogytán a türelmünk, mert egyre inkább szomjúhozzuk igazságodat! Kegyelmeddel támogass minket, hogy felébredjen bennünk a Tőled kapott méltóságunk értékteremtő indulata, s rádöbbenjük az Élet kegyelmi voltára, s végre ne magunknak tetszelegjünk, hanem Téged dicsőítsünk teremtő rended elfogadásával, mely mindannyiunk javát szolgálja! Ámen



Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. Az adósságelengedés módja pedig ez: egy hitelező se követelje felebarátjától, testvérétől azt a kölcsönt, amit embertársának kölcsönadott, mert adósságelengedést hirdettek az ÚRért. Az idegentől követelheted, de amivel testvéred tartozik neked, azt engedd el! Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR... Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad!
5 Móz 15,1-4a és 6b

Manapság sok kritika éri a bankvilágot, s ezzel együtt a zsidóságot. (A pénz és a zsidóság szoros kapcsolatának ugyanis történelmi okai vannak: a feudalizmusban földtulajdonnal - mint termelő-eszköz - nem rendelkezhettek, így kényszerűségből "kitanulták" pénzzel való bánásmód effektív művészetét.) A nem zsidók (gójok) gyakran bírálták az ábrahamita-hiten lévő testvéreinket, hogy más feltételek mellett adnak kölcsön a sajátjaiknak, mint nekik... Nos, nincs ebben semmi meglepő! A mindenkori kölcsönadó ősi joga ez, s nincs is abban semmi különös, hogy a feltételeket nem a kölcsönt felvevő szabja meg! Neki egy lehetősége van: elfogadja a szabályokat vagy nem kap semmit... Az pedig, hogy rokonomnak, testvéremnek, barátomnak milyen feltétellel adok kölcsön, hogyan segítem - szigorúan a magánügyem! A statisztika szerint az átlag-európai embert négypercenként(!) éri valamilyen figyelemfelhívás/reklám, ami pénzkölcsön felvételére buzdítja. Ebben is tettenérhető, micsoda óriási monetáris érdekek szövik át az emberek életét! S mivel az ember többnyire nem tud nemet mondani a "kedvező" banki ajánlatra - eladósodik...

Ez történt most is, nem először a világtörténelemben, s nem is utoljára. Adós emberek mindig is voltak, de mára ez megint tömegessé vált, sőt a világ túlnyomó része adósság-csapdában él. Hogyan lehetséges, hogy Isten ellát minket napfénnyel, vízzel, levegővel, s mi fizetünk az energiáért, a vízért, s újabban a levegőért (csak széndioxid-adónak hívják) is? Úgy, hogy nem abból élünk, ami végtelen, hanem abból, ami véges! Megújuló energiaforrások mindig is voltak és lesznek, csak azok hasznosításához össztársadalmi/emberiességi összefogásra lenne szükségünk, ez pedig úgy néz ki, nem működik a modern, istentelen világban... A JóIsten mintha csak fel akarná hívni magára (mint Végtelenre) a figyelmet a megújuló energiaforrások (szél, napfény) által is, de a Végtelent kevesek látják meg a végesben, a megújulóban... Ugyanakkor a hatalmasok jól tudják, hogy a "végtelen-tudatú"/hívő embert sokkal nehezebb manipulálni, mint az anyagvilágba süllyedt véges-tudatút...

Ezért a véges-tudatú embert, a végessel befolyásolják. Mit jelent ez a gyakorlatban? Futamidőt(!), jól behatárolható hasznot az egyik embernek, s függőséget a másiknak - jóllehet mindketten véges teremtményei az Istennek. Érdekes, hogy a középkorban a katolikus egyház tiltotta a kamatra történő kölcsönadást, mert teológiailag úgy értelmezte, hogy ilyenkor az idő "dolgozik", az pedig nem az emberé, hanem az Istené... az persze másik kérdés, hogy ennek ellenére virágzott az uzsora-kölcsön.

Mi hozhatna változást? Csakis a szemléletváltás! Azaz a véges teremtményi embernek be kellene látnia, hogy Isten nélkül "nem megy/nem működik" az élet. Az élet nem pénz-alapú, hanem kegyelem-alapú, s jó hogy így lett megteremtve a világ! Eladdig, amíg érdekekben, s nem közösségben, teremtettségi egységben/harmóniában gondolkodunk, menetelünk nemcsak a testi pusztulás, de a lelki kárhozat szakadéka felé is.

Az ószövetségi zárt, egy nemzetre korlátozodó élet-szabályozó törvényei egyetemesen nem oldottak/oldanak meg semmit - a zsidó vallás éppen ezért törzsi-népi-nemzeti jellegéből (Bibliai megfogalmazás: Ábrahám, Izsák Jákób Istene, Seregek URa - tehát mindig valakik ellen deklarált önazonossággal van dolgunk) fakadóan nem lehet világvallás... (A világvallás ugyanis azért világ-vallás, mert mindenki felé nyitott, s integratív.)

Világunk folyamatosan a megoldás/megváltás után kiált és sóvárogva várja az "istenfiak" megjelenését! A megoldás soha nem a pénz, s a spekulációs kölcsön, hanem az Isten szeretetére (Krisztus) alapozott életvezetés. Ha ez jut(na) érvényre, akkor más lesz/lenne a világ, mert akkor Isten országa (már) itt lenne közöttünk. S ahol, akik között "történik" a krisztusi szeretet, ott már el(is)közelgett az Isten országa és közöttük/bennük lakozik az Isten...



Fény...


A mai nap imádsága:

URam! Te vagy az éltető Fény, a Világosság. Add, hogy Fényedből rám eső néhány sugarat méltón hordozhassam, s hogy kegyelmed révén gyümölcsöt teremhessen életem! Ámen


Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.
1 Móz 1,3

Meglehetősen emberi elképzelés, hogy a JóIsten a "két kezével" teremtette meg a Mindenséget, ugyanakkor itt a Genezis legelején, talán a civilizáció hajnaláról megőrzött ősrégi történetében - talán még énekelték is(!) - azt a 'zseniális' kezdést olvashatjuk, hogy Isten legelőször a világosságot hozta létre.

Átlag-ember nemigen gondolkodik el a fény fizikáján, hogy az tulajdonképpen emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. Az, hogy valójában mi is a fény, még mindig kutatják, annyi bizonyos, hogy hullám- és részecsketulajdonságokkal is jellemezhető. A fény tehát szubatomi részecskék "rezgéséből", valószínűség alapján létrejövő hullám -, s így gyakorlatilag minden, amit mi létező anyaginak látunk, tapasztalunk, az egyfajta rezgés... Egyes, ezoterikába belemerülő embertársaink tudni vélik, hogy az ember tudatállapota hat testének rezgéseire, de hogy jól tudják-e vagy sem, azt egyelőre csak az ÚRIsten tudja...

Azt viszont biztonsággal állíthatjuk, hogy a fény a mi földi, emberi életünk elengedhetetlen része. Ha nem lenne fény, akkor nem lennének növények, s akkor nagy valószínűséggel oxigénünk se lenne, s egy élettelen kősivatag lenne az egész Föld. Hála a JóIstennek, hogy van Napunk, ami emberi számítás szerint a világ végezetéig süt jókra és gonoszakra egyaránt, s élteti a növényeket, érleli a csodálatos gyümölcseinket, nemkülönben a kenyérnekvaló gabonát.

Fentiek okán is, kezdettől fogva a fény, a világosság az Isten jelenvalóságára utaló jel volt, a Nap pedig láthatóan is szimbolizálta az Istent magát. Ahogyan a Nap fénye kiapadhatatlan, ugyanúgy az Isten gondviselése sem szűnik meg: éltet, érlel, fenntart, kormányoz. A búzaszemekbe, a szőlőszemekbe 'begyűjtött' fény ott van az úrvacsoránkban is. Aki eszi és issza, annak nemcsak kiteljesedő földi, de örök élete is van! Isten országát pedig nem sötét helynek, hanem mennyei ragyogásúnak véljük, ahol Isten maga "világít".

Isten azt mondta tehát: "Legyen világosság!" Felfoghatatlan csoda ez... Ahogyan az is, ha az ember elméjében kigyullad az építő, felelős értelem gyertyalángja, s a szívében fellobban a szeretet tüze. Tény, hogy ez a világ, ami körbevesz minket az Isten kegyelméből létezik, "van". Az is biztos, hogy mi is vagyunk benne... Az azonban, hogy mivé válunk benne, az egyedül a mi önkéntes választásunkon múlik: Az, hogy fogadjuk-e a Világosság Atyjától alászálló ajándékokat vagy sem - mindenkinek a saját "bölcsességére" van bízva...



Hagyomány...


    A mai nap imádsága:

    Uram! Éltess Lelked által, hogy életemmel élhessek másokért! Ámen.



Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
2 Thessz 2,15

A hagyományát vesztett, vagy azt folyamatosan elveszítő ember különösen is vonzódik a tradíciókhoz. Ha teheti, távoli tájak egzotikus világát is felkeresi, hogy keresse-kutassa, megismerje azt, ami neki már nincs. Miért ennyire fontos a tradíció? Egyszerűen szép szokás csupán, melynek ápolása segít megtalálni a lélek nyugalmát? A kérdés nem teoretikus, nagyon is gyakorlati: faluvá zsugorodott világunkban egyre erősödik a nacionalizmus - pozitív, s negatív irányba egyaránt(!) -, a tradiciók iránti vonzalom növekszik, s jól látszik, hogy nem egyszerűen csak divatjelenségről van szó.

A hagyomány nem csak azért fontos, mert nélkülke nincs kultúra, sokkal fontosabb benne, hogy hidat alkot a múltba, a távolabbiba is, s segít megtalálni életünk legfontosabbikát: önazonosságunkat. Identitásnak mondják ezt, azaz amivel legbensőbb "énünk" azonosulni tud. Ennek az azonosságtudatnak az egyik legfontosabb építőeleme a nyelv. Ezért nagyon fontos az anyanyelv oktatása! Ha ezt elhanyagoljuk, akkor nemcsak egyszerűsödik s kopik a nyelv, de lassan halványul az identitás is... s idővel az ilyen embert úgy lehet majd (meg)vezetni, ahogyan a pillanatnyi "vezetői" érdek azt kívánja. Az ilyen embert nemcsak az üres politikai ígéretek tévesztik meg, de személyes kapcsolataiban is "hátrányt" szenved. Igen sokszor ebből a csoportból kerülnek ki az önbecsülésükkel kínlódó férfiak és nők.

A tradíció nemcsak nyelvben, hanem öltözködésben is megnyilvánul. (Régen persze jobban, mint ma.) Az pedig nyilvánvalóan mutatja, hogy kinek milyen a hagyomány-háttere, hogy milyen cselekedeteket "ölt magára". Az értékcentrikus vagy értéktagadó cselekedetek világosan jelzik, kinek milyen volt a családi háttere, ki milyen kultúrából érkezett el oda, ahol éppen él, s mozog. A világ jelenlegi (egyik) legnagyobb problémája az integráció. Hogyan lehetséges beleilleszkedni egy adott kultúrába a más kultúrában felnövekedett embernek. Itt persze nagyon gyakran azt is kultúrának tekintik, ami nem az, hanem egyszerűen csak lustaság, nemtörődömség, antiszociális magatartás...

Pál "hagyománya" nem a zsidó kultúra propagálása, hanem a Krisztus ismeretének a továbbadása. Annak a Krisztusénak, aki legyőzte a halált... Nemcsak Pál, mindenki számára ez a központi kérdés! A halállal való szembesülés nem ésszerűtlen halálkultusz - ahogyan azt felületes értelmezői és elutasítói közhelyszerűen gondolják -, hanem egyfajta lelki gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy ne ragaszkodjunk, annyira, az anyagi dolgokhoz.

Hogyan kerülhetünk el számtalan csapást és veszélyt, hogyan tarthatjuk távol magunkat a betegségektől és a balsorstól, mikor leszünk képesek a hűség és a gyermeki kötelesség útja szerint élni, sőt mi több, hogyan élvezhetjük az életet. Hogyan válhatunk nagyszerű személyiségekké, aki sok csodálatraméltó tulajdonsággal rendelkezik? Úgy, hogy mindenekelőtt azt a tényt kell észben tartanunk, éjjel és nappal, Újév reggelétől, amikor felemeljük evőeszközünket, hogy elfogyasszuk reggelinket, egészen az év utolsó éjszakájáig, amikor elkészítjük éves elszámolásunkat, hogy meg kell halnunk: Vissza kell térnünk oda, ahonnan jöttünk, az Istenhez, s számot kell adnunk majd mindenről, amit ebben a testben szóltunk, cselekedtünk és mulasztottunk...



Isten haragja...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne hozzak elhamarkodott ítéleteket, s add hogy készséges legyek mindig a jóra! Ámen
    

URam, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban!
Zsolt 6,2

Évezredeken át hitte az ember, hogy a nemegyszer pusztító természeti jelenségek mögött Isten haragja, bosszúállása húzódik meg. Legalább is mi modern emberek ezt most így hisszük, bár egyszer talán kiderül, hogy a régiek mégsem voltak annyira korlátoltak, mint ahogyan azt korunk íróasztaltudósai közül sokan tudni vélik. Az viszont nem feltevés, hanem szinte naponkénti megtapasztalás, hogy sok ember istenképében a rossz, a baj, a kellemetlenség vagy a tragédia Isten büntetéseként "realizálódik"...

Mindenki ismeri a mondást: "Isten nem ver bottal". Valóban. Éppen ezért, ez így jobban is fáj nekünk, mert a körülmények szorítását, az esetleges sors-ütközéseinket, életvezetésünkkel összefüggő súrlódásainkat, nemegyszer lelki horzsolásainkat olykor mi magunk is Isten közvetlen beavatkozásának tekintjük, holott "csak" Isten törvényeinek életmódunkkal kapcsolatban megnyilvánuló "lelki-gravitációs eseményekről" van szó: Vétünk egy hibát, elkövetünk valami rosszat, s ha nem korrigáljuk azonnal, akkor jön a következmény. Általában úgy van ez, minél később döbbenünk rá, hogy javítanunk kellene a helyzetünkön, annál nagyobb a "káresemény", s annál kisebb az esély a jóvátételre.

Furcsa, de igaz meglátás, hogy általában nagyobb bennünk a készség arra, hogy korlátozzuk Isten jó törvényeinek hatáskörét, mintsem hogy változtassunk önmagunk elképzélesein, életvezetési szokásainkon! Az élettől kapott "pofonjaink" az esetek túlnyomó részében nem Isten kijózanító pedagógiájának a része, hanem cselekedeteink következménye. Ha nem a sajátunké, akkor másoké. Mások butaságának, nemtörődömségének, agresszivitásának, határtalan önzésének és bírvágyának láncolataiból állnak össze aztán olyan események, melyek tragédiákhoz vezetnek, amiket aztán maradéktalanul feldolgozni egy életen át sem lehetséges.

Isten a szeretet Istene, az emberek mégis akkor emlegetik Őt, ha baj van, ha segítségre szorulnak. Úgy általában nem "beszélgetnek" Vele, de ha kellemetlenség, baj éri őket, akkor rögtön készek egy kiadós perlekedésre: "Mi az, hogy Isten ezt vagy azt megengedi? Hogy képzeli az Isten ezt vagy azt?" Az igazság az, hogy ezek a számonkérő gondolatok mind-mind emberi elképzeléseken alapulnak! Emberiek, szánalmasak, földhözragadt elképzelések, melyeket bármennyire is kiszínez az emberi elme, azok mindig is emberiek maradnak... Így jutunk el aztán oda, hogy egy-egy vallásos kultúra vagy azon belül egy-egy irányzat "agyon-antropomorfizált istenképet" közvetít, melyhez közelíteni, melyet megismerni az élet magasabb értelmét kereső átlag-embernek már gyakorlatilag semmi kedve sincs...

Mi lenne a megoldás? A megoldást nem kell keresni, az már itt van: bennünk és közöttünk, az Isten naponként megújuló gondviselésében. Ő újra és újra REND-et kínál fel nekünk életünk irányításában, hogy ne az egyént és közösséget romboló szabadosság, hanem az építő, alkotó, kiteljesítő szabadság teremje meg a gyümölcseit! Aki ezt Tőle elfogadja, az Teremtőjét nem az embert porba taszító haragvó Istennek, hanem mindenre kész, felemelő SZERETET-ERŐnek tapasztalja meg... s ez nagy evangélium!



Magányosokért, szenvedőkért.





A mai nap imádsága:

Urunk, add nekünk Szentlelkedet! Ámen.

Gondolj ránk, Uram! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget! Jer 14,21

Sokan akkor csukják be a Bibliát, amikor "nehéz szakaszhoz" érnek. A Biblia helyes megértésével a teológia tudománya foglalkozik, mely számtalan segédtudományt állít a maga szolgálatába. Ennek ellenére soha nem tud perfekt választ adni a hit dolgaiban, de segít abban, hogy ki-ki a maga válaszát megtalálja. (Ha tökéletes választ adna, akkor nem lenne szükség, se hitre, se kegyelemre.) Bizony vannak pillanatok, amikor mi is együtt sóhajtunk canterbury Anselmussal: Credo quia, absurdum est! (Hiszem, mert hihetetlen.)

Mit jelent hát az, hogy Krisztus feje az egyháznak? Elsősorban azt, hogy az ő egész földi élete, halála és feltámadása meghatározza az egyház létét és célját. Krisztus a megtestesült Szeretet, ezért az egyházat a szeretet kell hogy iránnyítsa. Ha nem így volt - márpedig a keresztény egyetemes egyházban gyakran volt így -, akkor elfelejtette azt amire Ura rendelte. Fej és törzs össze tartoznak. Ha nem így van, akkor a halálról beszélhetünk. Pál ezért hangsúlyozza különösen is: Krisztus a fej, s ő üdvözíti a testet, azaz a Krisztusban hívők közösségét, az egyházat is. Világosan kell látnunk: Nincs érdemünk abban, hogy Őhozzá kerülhetünk - reménységünk szerint az életünk után. Ha üdvözülünk, az az Ő szeretetének nagyságáért van. Akkor mégis mi értelme van annak hogy "jók legyünk"?

Jónak lenni azt jelenti, feldezem magamban az elmúlhatatlan isteni részt. Megtapasztalom, hogy lelkem is van, s a lelkemnek szüksége van nemcsak a másik lélek megtapasztalására az Istent dicsőítő közösségben, hanem szüksége van az Isten misztikus megtapasztalására is: teremtett világ csodáiban, embervilágban és lelkiismeretben. Tudni azt, hogy Istenhez tartozom - azaz Ő szeret engem - kiváltság. Ez erőt ad az élet megpróbáltatásaiban, ezzel legyőzhető a magány is. Ismert tény: korunk legnagyobb gondja az elmagányosodás. Az áhított amerikai szabadság (szabadosság?) követeli az árát... az USA-ban a kórházi ágyak 70%-a(!) pszichiátriai betegekkel van tele...

Isten az embert közösségre teremtette. Azért, hogy egymásnak segítsenek. Ha egymást kihasználják, uralkodnak egymáson, akkor nem töltik be a Teremtő akaratát... s mivel Isten a világot úgy teremtette meg, hogy mndennek következménye van... ezért a következményeket el kell viselnünk. A megoldás mindig is az Isten "felfedezésében" rejlett, s rejlik ma is. Ennek a "tudásnak" az irracionalitását elfogadva a 21. század elején is reménységgel nézhetünk földi jövőnk elé, ellenkező esetben a magunk formálta kárhozat áldozataivá válunk.


Megvallás...


A mai nap imádsága:
Uram! Tedd nyitottá szívemet, s hallóvá fülemet! Ámen



Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.
Jakab 5,16

A Jakab levél nem tárgyal részletesen "megigazulástant", mint Pál teszi azt leveleiben, de éppen praktikus tanácsaival emelte magát a Jakab-levél az Újszövetség könyvei közé. Luther, aki "szalma levélnek" is nevezi, annak sok emberi rendelkezései miatt, melyek a végső tűzben elégnek, mégis sokat gondolkodott a wittenbergi professzortársaival arról, nem kellene-e a gyónást harmadik szentségnek megtenni, elfogadni. Mivel a Szentírás csak két üdvösségre vezérlő eszközről beszél - keresztség és úrvacsora -, végül is elhagyták a felvetést. Luther azonban később megjegyzi: "Az evangélium negyedik megjelenési formája a testvéri beszélgetés." S mi a testvéri beszélgetés, ha nem a gyónás?

Miért olyan fontos a gyónás? Azért, mert a léleknek beszélnie kell! Társadalmunk azért ennyire beteg, mert a lélek nem beszél. Nincs se feleség, se férj, se édesanya vagy édesapa, testvér vagy barát, aki előtt őszintén megnyílva, mintegy Istennek megvallva el-, s kibeszéle egyik lélek a másiknak az őt terhelő bűneiket. Relativizálni ugyan lehet a bűnt, de az attól még bűn marad. Lehet büszke érdemmé megtenni a természet rendjétől eltérő másságot, az attól még Isten teremtettsége elleni vétek. Se deklaráció, sem elhatárolódás nem segít a tényen: Isten a világot a rend egységében teremtette meg, s aki eltér ettől a rendtől, az tulajdonképpen magát bünteti: Lelkiismeretfurdalásaival, kételkedésével, bűnei cipelésével...

A tiszta beszéd, az értelmes szó, gyógyító hatalom. Ezt a hatalmat használja a pedagógus és a pszichológus, a gyerekét nevelő szülő, a nyáját terelgető lelkipásztor is - jobb esetben. A szó hatalmával természetesen lehet élni, s visszaélni. Az igazságot azonban nem lehet átírni, mert az igazság van, csak a hazugságot találják ki. A német közmondás szerint "Lügen haben kurze Beine", azaz a hazugságnak rövidek a lábai, a magyar nyelv a sánta kutyával példálódzik...

Hazudni csak másoknak vagy önmagunknak tudunk, az Istennek soha. Istennek megvallani terheinket az életszentségünk része. Olyan találkozás ez, amit akkor él át az ember, amikor Isten jelenléte nyilvánvaló egy másik ember teremtettségbéli istenképűsége okán. Ilyen hiteles, szent embert találni, akinek úgy mondhatok el mindent, mintha Isten fülébe súgnám azt... nos, ez valóban nem könnyű. A kérdés azonban nem az, hogy hol vannak ezek az emberek, hanem az, hogy én magam hogyan válhatok ilyen istenképű, a Teremtő Szentségét hordozó emberré... enyéim között, s a világban.

2017. augusztus 29., kedd

A gyülekezeti család hívőként azonosít téged

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13:35.)

A Biblia azt mondja, hogy egy keresztény gyülekezet nélkül, olyan mint egy szerv test nélkül, mint egy bárány nyáj nélkül, vagy egy gyermek család nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Az Efézus 2:19 mondja: "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek."

A független egyéniség mai kultúrája rengeteg szellemi árvát hozott létre - "nyuszi hívőket", akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba személyazonosság, felelősségre vonhatóság vagy elkötelezettség nélkül. Sokan azt hiszik, hogy "jó keresztények" lehetnek anélkül, hogy csatlakoznának (vagy akár eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, viszont ezzel Isten nem ért egyet!

A gyülekezet annyira fontos, hogy Jézus meghalt érte a kereszten. "Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte" (Efézus 5:25/b.)

Néhány fontos kivételt leszámítva, a történelem során élő összes hívőre utal és majdnem minden esetben a gyülekezet szót úgy használja a Biblia, mint egy helyi, látható összegyülekezést. Az Újszövetség úgy foglalja össze, mint tagság a helyi gyülekezetben.

A gyülekezeti család hiteles hívőként azonosít téged. Nem vallhatom, hogy követem Krisztust, ha nem kötelezem el magam egy tanítványokból álló csoport mellett. Jézus mondja: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13:35.)

Amikor szeretetben összegyűlünk mint egy gyülekezeti család, különböző háttérből, fajból, társadalmi állapotból, az is bizonyságtétel a világnak. (Galata 3:28.)

Beszéljetek róla:

Mit mond el rólad a gyülekezeti tagságod?

Nem csak gyülekezeti tagként, hanem hívőként is azonosítod magad. Hogyan szolgálod a gyülekezeti családod és a környezeted?

Álljatok meg tehát

"Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde." (Efézus 6:14-17.)



Isten tudja, hogy a lelki harcokban a tűzvonalban vagy, ezért lát el téged olyan eszközökkel, amikkel talpon tudsz maradni.

Ima:

"Atyám, ma Jézus nevében felteszem az igazságszeretet övét. Tudom ki vagyok, tudom, hogy a Szent Szellem lakik bennem, és az aki bennem van, nagyobb a világnál.

Köszönöm, hogy felvehetem a megigazulás páncélját. minden helyzetben az igazsággal tudjak reagálni, nem pedig érzelmeimmel.

Ma felveszem a békesség evangéliumának saruját. Akárhová megyek, békességre segíthetek másokat veled. Segíts, hogy emlékezzem a béketeremtő és a békefenntartó közti különbségre, és a kegyelem győzedelmeskedjen, ne az ítélkezés.

A hit pajzsával megadod nekem a kellő védelmet bármelyik nyíllal szemben, amit ellenségeim lőnek az utamba. Rájöttem, hogy ez a hit a Te Szavad hallgatásából származik.

Köszönöm, hogy Krisztus értelmét adtad nekem. Az üdvösség sisakját viselve az értelmem megújult Isten ereje által, és gondolataim fogságba ejtem Krisztusnak.

A Lélek kardja a te Szavad, a Biblia. A Szent Szellem vezetésével arra használom Szavadat, hogy ellenálljak az ellenség minden támadásának, tudva, hogy nem hús és vér ellen harcolok, hanem minden hazugság atyja ellen.

Uram neked adom az értelmem és a szívem ma, az egész napot neked ajánlva. Csak a te akaratod akarom az életemre. Jézus vérén és nevén keresztül, ámen."

Közösen imádkozni - egy kulcs az erőteljes imákhoz

"Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Máté 18,19-20)

Sokunk rengeteg mindenről lemarad amiatt, hogy csak egyedül imádkozik. Ugyanakkor, amikor Jézus az imádságról beszélt, akkor közös imádságra buzdított. Erő van a csoportos imádkozásban.

Ha nem imádkozol együtt más hívőkkel, akkor nem kapod meg azt a támogatást, amire szükséged van. Lemaradsz a keresztény élet egyik legnagyobb előnyéről. Jézus azt mondta: "Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." Ez az az erő és hatalom, ami a másokkal együtt imádkozásban rejlik.

Kérdezd meg magadtól: "Kikkel szoktam rendszeresen együtt imádkozni?" Lehet, hogy erre csak azt tudod mondani, hogy még nem imádkoztál soha másokkal, és hogy halálra rémít ez az ötlet. Nincs azzal semmi baj, ha csak lassan kezded el: Amikor összejössz 5-6 barátoddal, akkor nem muszáj velük együtt hangosan imádkoznod, ülhetsz mellettük csendben is. Aztán hetek alatt egyre kevésbé fogod magad kényelmetlenül érezni, és aztán majd te is csatlakozni mersz a csoport imádságaihoz. A kiegyensúlyozottság egy új szintjére fogsz ezzel eljutni az életedben.

Ha még sosem imádkoztál másokkal, akkor kezdd úgy, hogy egyedül imádkozol, de hangosan. Én a legtöbbet az autópályán imádkozom. Vezetek, és közben hangosan beszélek az Úrhoz: "Uram, van néhány dolog amiket meg szeretnék ma beszélni veled."

Még egy javaslat: imádkozz az étkezésekkor. Mi a családban mindig megfogjuk ilyenkor egymás kezét, akár egy-egy mondatos hálaimákat mondunk Istennek mindazért, amit tett értünk.



Isten nagyra becsüli a veled való kapcsolatát

"Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé." (Zsid.2:10)

Mivel Isten szeretet, ezért nagyra becsüli a kapcsolatokat.
Maga a természete is rokoni és önmagát családi fogalmakkal azonosítja: Atya, Fiú, Szellem. A Szentháromság Isten önmagához fűződő kapcsolata.
Ez a tökéletes minta a kapcsolatokon belüli harmóniára, és nekünk meg kéne vizsgálni ennek jelentőségét.

Isten már szerető kapcsolatban létezik önmagával, így sosem volt igazán magányos. Nem volt szüksége családra, hanem egyetlen vágya volt; így kigondolt egy tervet, hogy megalkosson minket, családjába fogadjon, és megossza velünk mindazt, amivel rendelkezik.

Isten szeretne egy családot, és szeretné, ha te is része lennél. Ez Isten céljainak egyik a te életedre nézve, amit még azelőtt eltervezett, hogy megszülettél volna.
Az egész Biblia annak a története, hogy Isten létrehoz egy családot, amely szeretni, tisztelni fogja és vele együtt fog uralkodni örökké.

"Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint..." (Ef.1:5)
Leckék Lázártól

„De most is tudom.” (János 11:22)

Első lecke: Jézus tudja, hogyan érzel. Lázár temetésén „Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: »Íme, mennyire szerette!«” (János 11:35-36). Ez a történet bizonyítja, hogy olyan Istent szolgálunk, aki nemcsak fel tudja támasztani a holtakat, de együtt is tud érezni velünk (ld. Zsidók 4:15). Ha tehát ma gyászolsz, fordulj Istenhez és engedd, hogy Ő megvigasztaljon. Második lecke: Jézus vissza tudja adni neked, amit az élet elvett tőled. Ő kárpótolni tud azokért az évekért, melyeket ellopott az élet (ld. Jóel 2:25). Hivatkozz erre az ígéretre; vedd birtokba az életednek azon a területén, ahol nagy veszteség ért, és kérd Istent, hogy pótolja és állítsa helyre! Márta azt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (János 11:21-22). Ahelyett, hogy azt mondanád: „Bárcsak!”, imádkozd: „De most is tudom”! Nincs túl késő, Isten cselekedni tud az érdekedben. Harmadik lecke: Jézus fel tud szabadítani. „…hangosan kiáltott: »Lázár, jöjj ki!« És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: »Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!«” (János 11:43-44). Isten Szava nagyobb, mint azok a dolgok, melyek megkötöztek, bekorlátoztak, rabságban tartottak téged. Még ha értelmed nem is képes teljesen felfogni, hagyd, hogy a lelked válaszoljon Istennek. Imádkozd a zsoltárossal: „Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel. Vezess parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm” (Zsoltárok 119:34-35). Ha így imádkozol, hited növekedni fog, és a lehetetlennek tűnő körülményeket Isten megváltoztatja.



„Hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” (János 11:4)

Íme még három lecke Lázártól: 1) Istennek nagyobb és jobb terve van. Lázár már négy napja halott volt, amikor Jézus megérkezett. Amikor az Úr vár, annak két oka lehet: a) Hogy így megdicsőüljön. A farizeusok úgy tartották, hogy a lélek a halál utáni negyedik napon hagyja el a holttestet. Így ha Jézus hamarabb lépett volna közbe, akkor azt mondták volna: „Nem is volt valóban halott”. Ezért mondta Jézus a tanítványainak: „Ez a betegség… az Isten dicsőségét szolgálja” (János 11:4). Visszanézve látjuk meg világosan Isten keze munkáját. b) Hogy hitünk erősödjön. Jézus azt mondta: „örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek” (János 11:15). Az életben mindig jönnek krízisek. A következő krízis nem olyan lesz, mint a legutóbbi volt, de egy dolognak erősnek kell maradnia: a hitednek. 2) Isten arra fog kérni, hogy távolítsd el az akadályokat, és győzd le a hullaszagot. „Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ!«. Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos«” (János 11:39). Válaszért imádkozol az életed egy területén, közben pedig Isten azt mondja, hogy távolítsd el a követ életed egy másik területéről, amit eltemettél, és győzd le a hullaszagot? Add meg magad, úgysem győzhetsz! Amikor a szíved rendben lesz Istennel, Ő válaszolni fog imáidra. 3) Isten azt akarja, hogy élő bizonyságtétel legyél. Lázár bárhová ment, nem kellett egy szót sem szólnia, élete azt hirdette, hogy Jézus Úr. És ugyanennek kell igaznak lennie rád is. Isten azért mentett meg, és emelt fel, hogy kegyelmének és jóságának tanúja légy.

Mi fojtogat téged?

„… dolgok megkívánása megfojtja az igét.” (Márk 4:19)

A magvető példázatában Jézus azt mondta: „Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést” (Márk 4:18-19). Figyeld meg: nem a magvetővel vagy a vetőmaggal van gond, hanem a talajjal. Jézus azt mondta, ők „hallják az igét”, tehát olyan templomba járó emberekről beszélünk, akiknek olyan megrögzött gondolkodásmódjuk van, ami megfojt minden igét, amit hallanak, olvasnak, vagy megpróbálnak alkalmazni. Jézus úgy írja le ezeket a töviseket, mint „e világ gondjai, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása”. Emlékszel még arra, amikor úgy gondoltad, hogy az a ház, amiben most élsz, az a karrier, amit mostanra felépítettél, és a befektetéseid, amikkel ma rendelkezel, majd minden aggodalmadat eloszlatják? De nem, minél több mindened van, annál többet veszíthetsz, annál többet kell védened, fenntartanod, és annál több miatt aggódhatsz. Ez a „gazdagság csábítása”. Ha az önértékelésed vagy a biztonságérzeted valami mástól függ, és nem az Istennel való kapcsolatodtól, akkor az aggodalom meg fogja fojtani az életedet. Az igazi boldogság alapja az, hogy Istenben bízol szükségeidet illetően, tudva, hogy ha valami a javadat szolgálja, akkor Ő meg fogja adni neked, ha pedig nem, akkor valami jobbat fog adni.

Chuck Swindoll írja: „Azért élünk tövisek között, mert titokban, csendben igencsak szeretjük őket. Tudom. Nekem is vannak ronda karcolásaim, melyek bizonyítják. Mindegyik némán emlékeztet azokra az évekre, amikor a bozót foglya voltam. Időnként még mindig ki kell tépnem párat.” És mi van veled; van néhány tövis, amit ki kell húznod?





NYUGALOM, HAGYD ISTENT DOLGOZNI!

„...pillanatnyi könnyű szenvedésünk... örök dicsőséget szerez nekünk" (2Korinthus 4:17)
Vannak időszakok az életünkben, amikor minden próbálkozásunk rosszra fordul. Lehet, hogy a hited erős, és az elkötelezettséged mély, a balsors mégis bekopog az ajtódon. Az ima ereje megerősít és megszilárdít ezekben az időkben. Ám nem kér­heted imádságban, hogy tűnjön el ez az életszakasz. Istennek célja van azzal, hogy nem engedi, hogy mindig sikeres legyél. A valódi növekedés egyaránt megkívánja a küzdelmes és a sikeres időszakokat is. A küzdelmes időszak letöri a saját képességeid miatt érzett büszkeségedet, növeli Istentől való függésedet, és arra késztet, hogy Pál­lal együtt ezt mondd: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak... a mi alkalmasságunk az Istentől van" (2Korinthus 3:5). Ezek alázatra késztető események, de szükség van rájuk. Az életünk olyan, mint egy fa: télen csend­ben felfrissül, megerősödik, felkészül a következő évszakra, hogy termékeny lehes­sen. Ha visszanézel életed teljesítményeire, észre fogod venni, hogy időszakosak. Vannak esős, és vannak napfényes időszakok, és minden időszak valamilyen fontos célt szolgál. Ezért hiba maradandó döntést hozni átmeneti körülményekre vagy vál­tozó érzelmekre alapozva, „mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Korinthus 4:18). A mulandó szó azt jelenti: „változásnak alávetett". Nyugalom, nem mindig lesz így, ahogy most van! Időnként a helyzet nem kíván azonnali cselekvést, inkább türelemre int, és bizodalomra Istenben. Pál azt írja: „a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk". Olyan módokon, amit talán nem is értesz, Isten ma is a te javadra alakítja a körülményeket.






VAN ERŐD, HÁT HASZNÁLD!

„...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek..." (ApCsel 1:8)

Amikor Ray és Dorothy Buker 1926-ban Burmába mentek, már voltak ott más misszionáriusok is. Azok a misszionáriusok már kialakították a maguk bankrendszerét valamint a délutáni tea szokását, amit gyakorlott komornyikok szolgálták fel - ezek az emberek nem illettek Buker elképzeléseibe arról, hogyan kellene hirdetni az evangéliumot. A korábbi olimpikon hozzászokott már a nehézségekhez, olyan helyre akart menni, ahová mások nem akartak, és ez vitte őt északra, Kínába. Amikor felesége idegösszeroppanást kapott, és közel s távol nem volt elérhető segítség, Buker imádkozott, olvasott neki, és ő maga ápolta, míg visszatért az asszony egészsége. A második világháború idején, hogy életét mentse, menekülnie kellett a japán megszállók elől, és amikor 92 évesen meghalt, örökségül Krisztusnak megnyert életeket hagyott. Honnan nyerte Buker kitartását és állhatatosságát? Jézus azt mondta: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..." (ApCsel 1:8). A számítógépes kor kezdetén, ha elment az áram, és nem mentetted el a munkádat, minden elveszett. Manapság a szünetmentes tápegységek megóvnak attól, hogy ilyen történjen. Isten soha nem akarta, hogy e világ erőforrásait használva üzemeljünk, mert az Ő Lelke ad nekünk erőt (biztosítja az energiaellátást) a következőkhöz. Először: erőt kapunk arra, hogy dönteni tudjunk, mert megőriz minket, hogy képesek legyünk szilárd elhatározásra, és arra, hogy hatalmunk legyen saját kívánságaink felett (ld. 1Korinthus 7:37). Másodszor: erőnk van a kitartásra. Ha a megpróbáltatásokat Istentől kapott kegyelemmel el tudjuk hordozni, az bizonyítékul szolgál, „hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak:" (2Korinthus 4:7). Harmadszor: erőt kaptunk a győzelemre: „ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk... az Isten hatalmából" (2Korinthus 13:4). Negyedszer: erőt kaptunk a szolgálatra: „Ennek lettem szolgájává az Isten... hatalmának ereje által" (Efézus 3:7). Végül: erőt kaptunk a tanúságtételre: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1Korinthus 4:20). Rendelkezel ezzel az erővel, használd hát!

Jóság...


A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted hatalmával segítsd meg gyenge akarásomat a jóra! Ámen

   

Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.
Mt 13,40

Egyszer mindennek vége van! - banálisan csengő, de nagyon igaz mondat ez. Az ember egyik - ha nem a legnagyobb kérdése: És mi van a halál(om) után? A kérdésre legalább annyi válasz van, ahány vallás, s legalább annyi elképzelés, ahány ember. Érdekes lenne egyszer végignézni csak a kereszténység teológiatörténetét, hogyan is alakultak a különböző tanítások pl. a pokolról? Miért foglalkoz(t/n)ak az üdvözülés, a világvége kérdésével annyit az emberek, ha egyébként pedig semmi relevanciája sincsen? Egy bizonyos, szinte nincs olyan ember, aki a halál, az elmúlás, a világvége problematikáját csak úgy könnyelműen maga mögé vetné... Mindezen felvetéseknek az érvényességét az adja, hogy folyamatosan tapasztaljuk a jót, nemkülönben a rosszat. Akaratlanul is feltesszük a kérdést: Miért érvényesül a gonosz, s miért kapja meg világi elismerését/jutalmát oly ritkán a jó?

Jézus példázata a búzáról (jó) s a konkolyról (rossz) választ ad a tanítványoknak: Isten akarata az, hogy szántóföldjén együtt növekedjék mindkettő. MIndkettőre felhozza áldó Napját, mindkettőt öntözi, lágy szellővel simogatja... Hogy miért maradnak a konkolyok egy életen át bogáncs-lelkűek, ez nemcsak lételméleti kérdés. S miért nem hatja meg az emberek többségét az Isten egy életen át megnyilvánuló szeretete? Talán azért is, mert önző életünkkel sokszor eltakarjuk mások elől a Legfőbb Jót...

Jó és rossz együttélése, párharca bennünk is történik. Pál mondja: "Értelmemmel akarom a jót, testem mégis a bűnt cselekszi..." Ahogyan őt is, minket is lelkiismereti konfliktusainkból csakis az Isten kegyelme menthet meg. Hogyan? Úgy, hogy az ítélkezés gondját a Teremtőnkre bízzuk! "Enyém a bosszúállás, én megfizetek!" S ha Isten mégis kegyelmet gyakorol a másik emberen, akkor azt bizonyára alapos okkal teszi... Egy bizonyos: Jézus elmondása szerint is Isten egyszer számonkéri mindenkin, hogy mit is cselekedtünk földi életünkben... Ezen érdemes néhány pillanatig elmerengni.

Sokan vannak, akik nem hisznek a pokolban, abban, hogy a gonosz végül elnyeri jutalmát. Aki ebben nem hisz, az nem hiszi az evangéliumot sem. Minek az Isten mentő kegyelme, ha nem ment meg semmitől? Isten büntetésének "elrelativizálása" korunk egyik tév/rög-eszméje - ahogyan az értékek viszonylagossá tétele is az. Hogyan lehet érték, kultúra az, ami nem épít, hanem rombol? Egyént, s társadalmat is... Ha nem emel a "kultúra", akkor az nem is az, hanem más, valamilyen visszahúzó erő.



Szeretet...


    A mai nap imádsága:

    Uram! Köszönöm Neked mindazokat, akik szeretnek engem, s köszönöm Neked, hogy én is szerethetek másokat. Adj nekem elrejtettséget és békességet Tebenned, ne riadjak meg a sötétségtől, hanem reménységgel éljek akaratod szerint! Ámen.

   

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Jn 13,34-35

Ha a szeretet szót halljuk, bizonyára a második-harmadik gondolatunk a szerelememmel kapcsolatos... Nem véletlenül! A "szer" szavunk eredetileg törvényt is jelent, azaz: az alapvető "elem" nélkül nem létezhetünk az örök isteni törvények szerint, s a "szer" etet minket, vagyis éltet minket az isteni a törvény! Szeretetünk kimutatásának, megélésének számtalan formája van. A hitvesi csók, egy kedves gesztus vagy mosoly embertársunk felé, a gyermek buksijának megsimogatása mind mind azt közli a másik ember felé: fontos vagy nekem... Ez adja az elrejtettség, a biztonság érzését.

Istennek mindannyian fontosak vagyunk, sőt mindennél fontosabbak vagyunk. Ez is az isteni szeretet titka. Nekünk igen nehéz elfogadni, megérteni azt, hogy miért vagyunk fontosak az Istennek - amikor mi alig vagy egyáltalán nem tartjuk fontosnak Őt... Szeretni egymást mindenekelőtt azt jelenti, hogy ami az élet után a legdrágább, azt áldozzuk oda: Időt adunk! A véges időnkből ajándékozunk újra és újra annak, aki fontos nekünk, s nem az a lényeges, hogy hol és milyen körülmények között, mindenekelőtt a legfontosabb, hogy az idő odaajándékozásnak soha vissza nem térő pillanatait együtt éljük át.

Amikor ez a csoda megtörténik, akkor "megáll" az idő. Péter Jakab és János azt mondják a megdicsőülés hegyén: "Jó nekünk itt lennünk!" Egy-egy családi esemény nevetéses boldogságperceiőből évek múltán is megerősítő órákat nyerhetünk! Ezt az "idő-csodát" leginkább a szerelmesek él(het)ik át, amikor őszinte szeretetetünk viszonzásra talál a másikban.

Az új parancsolat nem más, mint az "önfeláldozó" szeretet. Sokan - talán éppen a történelem szomorú tanulságai okán -, az önfeláldozást a mártíromsággal azonosítják, aminek manapság nem pozitív az előjele. Ma, ha valakire azt mondják "mártír", akkor arra gondolnak, milyen esztelen, hogy odaáldozza életét, munkáját, erejét valamiért, aminek nincs is értéke... Valójában a mártír szó azt jelenti: vérrel megpecsételni. Vérrel (élettel) bizonyítani valamit - pl. azt, hogy a szeretet a legnagyobb erő a világon!

A Mester életét adja övéiért, s követőitől is azt várja el, hogy ugyanezt tegyék. Van akinek a kínos vérverejtékes rövidtávú, van akinek a kínos, vérverejtékes hosszútávú követés adatik - Isten titka ez is, hogy ki miért, s mit kap... A szeretet lángja, bármilyen kicsinyke is az, ha pislákolva is ég, fényétől a legnagyobb sötétség is összerezzen. Ezért érdemes újra és újra elgondolkodni létünk igazságain s azon, mivégre is kaptuk a lehetőséget, hogy szerethetjük egymást...



Szomjúság...

A mai nap imádsága:
URam! Elégítsd meg mindenféle szomjúságomat, hiszen Te tudod egyedül, mire van valóban szükségem, hogy megbékeljek önmagammal, s a világgal! Ámen


Jézus így szólt: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!
Mt 11,20

Régi igazság: ahol víz van, ott élet is van... Ezért gyakran mond(ogat)juk el, hogy bizony nagyon szomjúhozunk valamire - jóllehet nem a vízre a gondolunk -, hiszen a szomjúság nemcsak egy alapvető emberi szükségletet jelent, de egyben az élet teljessége utáni vágyakozásunkat is kifejezi. Így lehet szomjúhozni az igazságot, a szabadságot, a szerelmet és természetesen az Istent magát is.

A szomjúság tehát - akármilyen fajtájáról is van szó - nagy úr. Éppen ezért, aki a vizet birtokolja, az az életet is kontrollálja. Az ENSZ adatai szerint, csakis a víz miatt(!), mintegy 200 fegyveres konfliktus van jelenleg is, szerte a világban. (Az pedig már csak így zárójelbe tett kérdés: Vajon helyes-e az, hogy a világ ivóvízvagyonának több mint 80%-a magánkézben van? Nemde nemzet-, ill. lét-biztonsági dologról van/lenne szó?) Annyi bizonyos, hogy a JóIsten a madárkának, meg az őzikének, fűnek-fának, de még az embernek is INGYEN adja a vizet, ahogyan a levegőt is... Ha az emberek becsülnék a vizet, akkor egymást is becsülnék. De mivel felfoghatatlan mértékben nem becsülik az Életet magát sem, hiszen a profit-elvnek alárendelten gátlástalanul, felelőtlenül belerondítanak az ivóvízkészletü(n)kbe - hiszen az mindenkié, beleértve a jövő nemzedékeit is - ezért azt kell mondanunk (tegyük félre minden szentimentalizmusunkat, s legyünk reálisak!): nem az állatok, az ember a legoktalanabb lény ezen a földgolyóbison... éppen ezért nem a természetnek van szüksége a megváltásra, hanem egyedül az embernek!

"Ha nem lenne ember a földön, akkor ez a Föld valóságos paradicsom lenne!" - mondta úgy negyed-évszázada, szociál-etikát tanító kedves professzorunk, s bizony az idő, a saját (élet)tapasztalásaim az ő kijelentésének a helyességét igazolták. Jézus URunk Istenhez-fordulásra hívja hallgatóit, mindenekelőtt a tanítványait, s a tanítványok tanítványainak évszázadokon átívelő láncolatában hivogat minket is... Az, hogy erre a hívásra ki, mikor, s hogyan felel: egyéni felelősség és sors-kérdések függvénye, de azt is tudatosítanunk kellene, hogy, aki nem válaszol erre az isteni meghívásra, hallgat, az is a válasz egy formája...

Az evangélium (jóhír) örömüzenete (mert csak aki meghallja, azaz megérti a jó-hírt, annak a szívében válik az örömmé) nem más, mint a (meg)szabadulás kiváltsága. Azaz: nem kell többé kívánások lázában égni, nem kell aggódni a holnapért, szomjúhozni a harmóniára, mert az ÉLET itt van a mában, velünk van a Teremtő Isten Lelke, s ez megelégíti lelkünket.

Hogyan? Úgy ahogyan a, a kristálytiszta víz oltja szomjunkat, az Isten jelenléte az életünkben is teljes megnyugvást hoz; nem perlekedünk többé a JóIstennel, hogy miért nem kaptuk meg ezt vagy azt - amit buzgón kértünk -, nem méltatlankodunk a világ szűnni nem akaró bűnösségén, hanem elfogadjuk: az ÚRIstennek mindenre gondja van...



Szelídségért, erőért, szeretteinkért.


A mai nap imádsága:
Uram! Tartsd meg szövetségedet velünk! Ámen.



Erősödjetek meg az Úrban, s az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét. Ef 6,10-11a

Szerződések és az adminisztráció korát éljük. A szerződésekkel csak az a baj, hogy nem, vagy nem úgy tartják be, ahogy azt kellene, az adminisztrációval pedig az, hogy a biztonság növelése helyett a bizalmatlanságot növeli. Mindennek oka az elistentelenedett ember. Aki istentelenné válik (nem a vallásgyakorlat hiányáról van szó, hanem az Isten kizárásáról gondolatainkból, lelkiismeretünkből!), az könnyen hazátlanná és embertelenné is. Ebben az együttállásban pedig az egyén nem sok jót tud letenni a köz asztalára... Ha a házasságot (klasszikus és gyönyörű kép Isten és az ember kapcsolatára) nézzük, ha egyenlő jogok és kötelezettségek jurisztikus megközelítésében akarjuk megérteni, akkor semmit nem fogunk megérteni. Ha ifjainkat a szerződéses gondolkodás "adok-kapok" elve alapján tanítjuk életre, emberségre, attól még nem javul a világ, legfeljebb marad a jelelnlegi szeretethiányos állapotban. Pál apostol így tanít: "engedelmeskedjetek egymásnak a Krisztus félelmében (azaz a Szeretet, az önfeláldozásra kész szeretet féltésében): az asszonyok férjüknek, mint az Úrnak, a férfiak pedig szeressék feleségüket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte." (Ef 5,20-22,25)

A páli ajánlás a közös életre, nem egymástól kikényszeríthető szerződéses jogviszony, hanem szövetség. Olyan, amilyenre mindig is mindenki vágyik a saját életében... egymásnak szolgálva, egymásért áldozatot hozva, földi életünkben egymás szeretet-tüzében főnixesen hamuvá égve, hogy feltámadhassunk a teljességre. Az ilyen, Isten világával minket összeszövő életnek lélekemelő érvényessége van minden élethelyzetben. Ha valaki ilyen akarattal kezdi el életét, akkor a léleknemesedés helyes útját választotta. Ha azonban emberekben reménykedik, hamarosan csalódni fog. Mert sok embertársunk áruló. Árulója Istenének, hazájának, embertársának. Azaz áruba bocsátja (tehát anyagiasítható előnyért odaadja), azt ami megfizethetetlen. Így lesz a szerelemből, csak szex, így lesz a barátból érdek-haver, s így kopik el a haza, s válik csak lakóhellyé vagy profittermelő territoriummá... Ha elárulnak minket, az nagyon tud fájni. A fájdalmat az idő sem tudja begyógyítani. Hiába egy félévszázados távlat, az árulás ütötte lélek-sebek újra felfakadnak. Mert az idő nem gyógyítja a sebeket, csakis az Isten!

"Uram, ne bontsd fel szövetségedet!" - könyörög Jeremiás. Ő már tudja, hogy egész létünk alfája és omegája az isteni szövetség a Szeretet Krisztusában. Ragaszkodni Hozzá - hittel -, a túlélés, s a túli élet (örökélet) egyetlen garanciája.



Világmindenség...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne szűnjek meg kérdéseket megfogalmazni, s add hogy válaszaidban fürödhessen a lelkem! Ámen

   

Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!
Zsolt 14,1
"A kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem visz minket közelebb az 'öreg' titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem, hogy ő nem dobál kockákat..." Albert Einsteinnek igaza volt/van: Isten nem kockázik, mindennek rendelt helye, s feladata van a Világegyetemben, de ennek megértése gyakorlatilag a lehetetlennel határos számunkra. Szintén ő mondta a következőket: "Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel. A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket. Nem tudja hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a könyvek elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a hozzáállása akár a legintelligensebb embernek is Isten irányába." S ha már Einstein... egy utolsó idézet tőle: "Raffiniert ist der Herrgott, aber boshaft ist er nicht." Vagyis: "Ravasz az ÚRIsten, de nem rosszindulatú!"

Az ember sajnos igen sokszor oktalan, s ráadásul rosszindulatú is, s minél inkább emberarcúnak gondolja valaki a Teremtő Istent, annál inkább megvan a veszélye annak, hogy olyat is Istennek tulajdonít, amihez Neki semmi köze... Ilyenkor jönnek az okoskodó istenellenes érvek: "Ha Isten lenne...akkor nem lenne ez vagy az a rossz a világban..." Tényleg bolond az, aki nem látja, hogy nem az Isten, hanem az ember a hibás a rossz megcselekvésében. Az ember hibás akkor is, ha ugyan nem cselekszi meg a rosszat, de nem teszi a jót vagy nem avatkozik közbe, ha látja a gonoszság térnyerését! A kérdés mindig az: No de hogyan? Honnan vegyem az erőt, amikor magam is erőtlen vagyok? Nos, aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, s ebből nem tud erőt meríteni az olyan, mint aki látott már sok-sok fát, de erdőt még sohasem...

Isten megadta nekünk azt képességet - s ezzel kiemelt a Teremtettségből -, hogy, amit nem értünk, amit nem tudunk felfogni, azt is "befoghatjuk", megfoghatóvá tegyük azáltal, hogy szavakba öntjük. Így azt mondjuk: Isten, de azt, hogy kis Ő valójában egy életen át csak kutatgatjuk. Annyi bizonyos, hogy a legnagyszerűbb dolgok a legegyszerűbb módon állnak elő! A természetben nincs fölösleges "snik-snak", a természet mindig az elgondolható legegyszerűbb megoldást választja... az egy másik kérdés, hogy ez olykor a legmagasabb matematikával is csak részben modellezhető. Isten tökéletes világában, a természetben soha nincs szemét, hulladék, csakis tápanyag! Az Ő Uni-, vagy Multiverzumában nincs elveszett anyag vagy energia!

Ma reggeli gondolatokat einsteniekkel zárjuk: "Korunkat megkülönböztetik a csodálatos eredmények a tudományos megértés területein és ezen területeken a technika alkalmazása. Ki ne örülne ennek? De ne feledjük, hogy az emberi tudás és a szakértelem egymagában nem képes az emberiséget egy boldogabb és méltóságteljesebb életre vezetni... A kevés tudás veszélyes. A sok is... A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak... A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titokzatossága."