Áldozatkészség...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy az Életnek éljek, s ne csak önmagamnak! Ámen
Bizony,
bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg,
egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az
életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre
őrzi meg azt.
Jn 12,24-25
Európa öregszik... Optimista
becslések szerint 400, peszimista vélemények szerint 200 év múlva fog
Európában megszületni az utolsó európai. Demográfiai mutatók
katasztrófálisak, az elöregedés Olaszországban gyakorlatilag
visszafordíthatatlan, Ausztriában és Németországban is el van vetve a
kocka, mi magyarok a határon vagyunk. Egyedül Franciaországban
egészséges a társadalom összetétele. Az a társadalom, ahol az öreg
kerülgetnivaló bosszantó "ügy", a gyerek meg idegesítő teher - az a
társadalom beteg, nagyon beteg! A betegség jelei már éreztetik is
hatásukat: Németországban emelni kénytelenek a nyugdíjkorhatárt -
kétlem, hogy a majd hetvenéves ugyanúgy lapátol, mint a úszéves...
Nincs mit tenni, a társdalom működőképességének megőrzéséhez szükséges
lépés ez. Ugyanakkor a fiatalok egyharmadának se szakmája, se befejezett
iskolája nincs. Mindeközben dúl az örömködés, buli buli hátán, 12-14
évesek már rendszeres alkoholfogyasztók... Spassgesellschaft - azaz
élvezeti társadalom, mondja a német, de hogy hosszútávon ebben nem lesz
köszönet az bizonyos! Az élvezetek mértéktelen habzsolása az egészség
rovására meghozza gyümölcseit: MP3-lejátszók és diszkók zaja a 35 év
alatti fiatalok 14%-énál halláskárosodást okozott. Gyakorlatilag a
fiatalok egyötöde nagyotthalló - a hallásjavító készülékek
értékesítése/beültetése jól jövedelmező üzlet... Mindeközben öregszik a
társadalom, s a gyerekvállalási kedv rapid módon zuhan. Egyedül a
bevándorlás segíthet - a szélsőjobboldal heves tiltakozása ellenére.
Németországról beszéltem.
"Hiába, olyan kor még sosem volt, hogy
kifizetődő vállalkozás lett volna a gyereknevelés!" - mondta egyik
kedves szociáletika-professzorom, Prőhle Károly. A gyermeknevelés mindig
óriási áldozattal jár. Természetesnek tűnik, hogy a gyerek előtt reggel
ott a meleg kakaó és a finom pékáru, pedig nem az. Vannak családok,
ahol a gyereknek veszekedni kell a zsömlyéért és a tiszta ingért - pedig
ez úgy alapjából járna minden gyereknek! Sok családban nem normalitás a
megértő, szeretetteljes légkör, helyette a megoldatlan emberi
konfliktusok vibrálása a jellemző. Pedig a család, az élet tiszteletének
legfőbb helye! Luther Márton minden egyes parancsolat magyarázatát így
kezdi: "Istent félnünk és szeretnünk kell!" Isten pedig az Élet maga,
Benne, Általa vagyunk, amik vagyunk. Kötelessége lenne tehát minden
élőnek tisztelni az életet, s ebben benne van az is, hogy áldozatot
hozok a jövőért... ha a búzaszem nem esik a földbe, s nem hal meg, akkor
egymaga marad, s elveszti léte értelmét! Él, de minek is?
Aki
szereti életét és önző módon csak magának tartogatja, annak lehet
sikeres élete, de igazán boldog sosem lesz. A boldogság ugyanis nagyobb
teljességgel bír, s átfogja az Isten áldása is. Isten nem változtat
rendjén, az Ő hozzállása az emberhez tegnap, ma és mindörökké ugyanaz:
Szereti az embert, azaz "életpárti", olyannyira, hogy az Őt szeretőknek
még a halál fullánkja sem árt...
Irigység...
A mai nap imádsága:
Uram!
Önző gondolataimat vedd el tőlem, s segíts arra el ezen a mai napon is,
hogy a Te elvárásaid szerint élhessek, felebarátaim javára, s a magam
lelki épülésére! Ámen
Ha tehát valaki a világgal
barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek. Vagy azt gondoljátok,
hogy az Írás ok nélkül mondja: "Irigységre kívánkozik a lélek, amely
bennünk lakozik?" De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: "Isten a
kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja".
Jak 4,4b-6
Még
ma is sokan úgy gondolják, hogy az irigység az alapvetően női
tulajdonság - pedig ez nem igaz. A másik eredményeinek, sikereinek
elbirtoklási vágya egyetenes emberi tulajdonság, s bátran
kijelenthetjük: egyidős az emberi léttel. Káinban irigység támadt
testvérével szemben, mert az ő áldozatára letekintett az Úr, Káinéra
pedig nem... De erről Ábel nem tehetett - csakis egyedül az Isten.
Sokszor ezért is haragszanak Istenre - A másiknak miért, s nekem miért
nem? -, de a harag-szította düh soha nem az Isten hatalmát csorbítja,
annak elszenvedő alanyai mindig az adott környezetben élő emberek. Jakab
apostoli jótanácsai sok megszívlelendő igazságot hordoznak, de mit
értsünk azon, hogy "barátságot kötni a világgal"?
A barátság
egyik fontos jellemzője a hűség, az egymás melletti kitartás - nemcsak a
jóban, a rosszban is. Azok, akik csak jóban kívánnak osztozni, azok nem
barátok, hanem haverok, cimborák, banda-tagok, elv-társak vagy éppen
"ivó-társak". A Mester arra tanít, hogy "Nincs senkiben nagyobb szeretet
annál, mintha valaki életét adja barátaiért." Önfeláldozásnak azonban
nemcsak a mártíromság felel meg, hanem az egész életen át tartó
segítés/gyámolítás. "Barátságban lenni a világgal" tehát azt jelenti,
hogy időm, energiám, lehetőségeim nagy részét a világ dolgaira fordítom.
Azaz: nem a lélek csöndes szava irányít, hanem a "világ" számtalan
csábító ígérete. Igen ígéret csupán, mert attól nem lesz jobb az ember,
ha gazdagabb lesz, s persze attól sem lesz erkölcsösebb, ha szegényebbé
válik. A világ csak ígérget, mert mire megkapjuk/elérjük azt, amire
vágyunk, kiderül: mást, jobbat, szebbet, még nagyobb örömet ígérőt
akarunk. A végső igazság pedig az, hogy mindent megemészt a moly és a
rozsda, s hogy a halotti ingünkön nincsen zseb, hiszen semmit nem tudunk
kivinni ebből a világból...
Az őszinte kommunikáció hiányától
szenvedő világ - jelei úgy családban, mint a magas politikában gond
nélkül tetten érhetőek - nem érti a szavakat, azok jelentéstartalma "nem
megy át" egyik embertől a másikig vagy ha el is jut, jelentésében
deformálódik. Így aztán nem csoda, ha az alázat és alázatoskodás a világ
számára egyet jelent. Pedig két külön fogalomról van szó! Az
alázatoskodás a "puhagerincűek" haszonleső, szolgalelkű, (igaz, hogy
sikeres!) túlélési taktikája, az alázat pedig a nagy jellemek erőssége.
Az ilyen emberek nem kicsinyeskedők, mert tudják, hogy az élet
méltóságát igazán megélni csak akkor lehet, ha távlatokban gondolkodunk,
s ki adhatna nagyobb távlatot, ha nem az Isten? Ezért fonják bele
hitükbe a JóIsten kegyelmét, mert számukra az Isten az egyedüli garancia
arra, hogy a világban ne tévedjenek el, s ne vesszenek el örökre...
A mai nap imádsága:
URam! Áldott legyen Neved az emberek között - kegyelmedért! Ámen
Nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja,
hanem az, akit az Úr ajánl.
Mk 4,22
Valamikor,
a '90-es évek legelején egy kedves, sokat tapasztalt idős gyülekezeti
tagom így sóhajtott föl: "No, úgy néz ki, hogy jön vissza a cseléd
világ!"... S valóban, ami akkor még csak sejtelmesen látszott, mára
világossá vált: cselédek lettünk. A pénzvilág cselédei, s még az sem
vigasztalhat senki, hogy nem csak mi magyarok... Akkoriban nem is tudtuk
- hiszen fejünk felett történt -, kiárulták az országot, azt a
(megmaradt egyharmad) Magyarországot, amiért őseink vérüket áztatták
ezer éven keresztül! Ilyen "olcsón", s ennyire alantas módon, még soha
nem került magyar vagyon/föld idegen kézbe! Persze az olyan ország,
amelyiknek "nincs Istene", annak szép lassan önmagába vetett hite is
megfogyatkozik... Egy olyan ország, ahol az embereket nem érdekli a múlt
csak a fogyasztós-jelen, ahol az elmúlt esztendőben is majd negyvenezer
művi terhességmegszakítást végeztek el - s ehhez nem adtuk hozzá
azokat, amiket külhonban végeztek el, hiszen vannak országok, ahol
magyar(!) nyelven is hirdetik az "adminisztrációs nehézségektől mentes"
abortusz lehetőségét - nos, az ilyen "haza", amelyik arra "neveli" vagy
abba kényszeríti bele állampolgárait, hogy százszor is gondolja meg
vállaljon-e gyermeket vagy sem, ahol azon vitatkoznak az "honatyák",
hogy 48 ezer forintból milyen jól meg lehet élni - nem akarok galád és
cinikus lenni, de még azt is ki mernék mondani, hogy néhány tízezer
forintból gyereket is kiválóan lehet nevelni -, nos, egy ilyen ország,
ahol ennyire nem tisztelik az Életet, az az ország ne csodálkozzon azon,
ha nem lesz jövője...
Ebben
a "modern" világban, mint a régiben is, annak vannak lehetőségei, aki
pártfogolnak, akinek van támogatója! Aki nem tud megfelelő "ajánlást"
felmutatni, annak marad régi világból ismert, megalázó, bokacsattogtatós
"Ajánlom magamat!" modorossága. A "csórónak" a lehetőség-, és
méltóság-nélkülinek ugyanis nincs más útja, mint hogy magát ajánlja, s a
maga kiválóságát bizonygassa... Sehhez még tovább is képzik a
munkanélkülieket - ez mindig egyszerűbb, mint munkahelyeket teremteni(!)
-, hogy "el tudják adni magukat" a munkaerő-piacon. De említhetnénk a
reklámokat is: Bízhatunk-e az olyan cégekben/bankokban, akik -
természetesen, mint az elérhető legjobbat - magukat ajánlják?
A
keresztény ember méltóságát az adja, hogy nemcsak tudja, de a
gondviselésben naponta meg is tapasztalja, hogy az ő "Pártfogója" az
Isten maga. (A Szentlelket a görög Újszövetségben a Paraklétosz-szó
jelöli, ami pártfogót/vigasztalót is jelent.) A krisztusi szeretetben
élők életvezetési eredményességét nem öntudatuk nagysága garantálja -
Velü(n)k az Isten/Immánuel! -, hanem az a tény, hogy az Isten hordozza
őket. Aki ezt a kiváltságot/kegyelmet kivételnek hiszi, az hamar kiesik
az Isten kezéből, mert ezen a tenyéren megmaradni csak térdelve,
imádkozva, alázatosan lehet...
Lemondás...
Imádkozzunk!
URam!
Add, hogy hála legyen szívemben akkor is, ha valamit el kell hogy
engedjek életemből, akár testemet, akár lelkemet érinti! Ámen
Mikor
pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik
eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek... Te
pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg;
Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon
van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Mt 6,16-18
Hamvazószerda
van, a nagyböjti időszak hivatalos kezdete... Mai igénk nem csak ezért
aktuális, de azért is, mert mostanság divattá vált a jóléti világban a
böjtölés, mondhatni 'húzóágazattá' vált a böjtöltetés. Óriási pénzeket
mozgatnak meg, hogy a fogynivágyókra minél több testsúlycsökkentő
"csodaport" sózhassanak rá - arcátlanul drágán. Egyszóval: nagy üzlet
manapság a fogyókúra...
Azért érdemes egy pillanatra megállnunk,
tisztázzuk a fogalmakat! A 'böjt' és a 'fogyókúra' szavak két külön
világot jelölnek, jóllehet a vallástalan ember számára a kettő egyet
jelent. A fogyókúra, az kalóriákkal és dekagrammokkal való elkeseredett
küzdelem - mely csatában az emberek túlnyomó része jojó-effektes
lelkiismeretfurdalással elbukik -, míg a böjtölés tudatos koncentrálás a
lelkiekre, melynek praktikus 'mellékhatása' a kevesebb
táplálékfelvétel... Tény, ha valakinek nem a lelki, a szellemi, azaz a
JóIsten az elsődleges, a kiemelten fontos, akkor marad számára a
megfogható, a birtokolható, az érezhető, a megehető...
Jézus
URunk arra tanít, hogy a böjtölés ne a bűnbánatból fakadjon, az
önsanyargatással Istennél valamit elérni akarásból, hanem örömből! Isten
országa ugyanis öröm és békesség, s ha ez titkokkal teli ország köztünk
és bennünk van - márpedig a Mester ezt így tanítja -, akkor savanyú
ábrázattal nem tanúskodhatunk az evangéliumról. Sajnos a krisztusi
tanításba beszüremkedett az az ószövetségi hagyományból táplálkozó
teológiai, ún. megigazulástani elképzelés, hogy Istenhez eljutni egyedül
akkor lehetséges, ha az ÚRIstent "kiengeszteljük" - kegyes
cselekedetekkel és nyilvános bűnbánattal (por és hamu a fejre szórása!) -
vagy Valaki "kiengeszteli" - helyettünk. Nos, Isten nem ember, hogy
haragjából ki kellene Őt "engesztelni". Isten az Isten, ezért Őt bikák
és bárányok vérével sem lehet megelégíteni. Judaista, nomád-múltból
táplálkozó ősi elképzelés, hogy a "véres-áldozat" tisztít és véd... A
vérmisztika azoknál az embereknél talál 'táptalajra', akiknek élete
súlyos bűnökkel terhelt, s csak hasonlóan súlyos áron (vérrel) lehet a
lelki kiegyenlítődést 'kieszközölni', hogy elkezdődhessék egy telesen új
etikai alapon tájékozodó élet... Ez valóban az újjászületés csodája,
itt viszont nem az Isten kiengeszteléséről, hanem az ember önmagával,
saját rettenetes múltjával való kiengesztelődésről/megbékélésről van
szó!
Hogyan böjtöljünk tehát - ha már őseink ezt hosszú
évszázadokon át gyakorolták, s nyilván már csak áldásos hatásai miatt
sem felejtették el ezt a szép hagyományt - hatásosan? A böjt
"hatásossága" mindig az őszinte Istenhez-fordulásban, az Ő akaratára
való figyelésben keresendő. Ha ez a készség az uralkodó bennünk, akkor a
lemondás bizonyos élvezeti dolgokról - értsd: evés-ivás -, már nem
fájdalommal terhes áldozat, hanem lélek-emelő, s lélek-tisztító,
felszabadulást hozó örömteli (böjti) időszak - nemcsak nekünk -
környezetünknek is...
Megtérésért.
A mai nap imádsága:
Uram! Esztelen világunk szenvedéseit szereteted határtalan nagyságával fedezd el! Ámen
Így
szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz: "Hirdesd nekik mindazt, amit
megparancsoltam neked, egy szót se végy el belőle! Talán hallgatnak rá,
és megtér mindenki a rossz útról."
Jeremiás 26,2-3
Ha valaki
nem látja jelen világunkban az ok-okozatokat, akkor mondhatja azt is:
divattá vált a vészmadárkodás. Nemcsak a politika, de a természet is
jelesül mutatja, mire képes a megromlott természetű, Istentől elfordult
ember. Lelkismeretre hivatkozni azoknál, akiket megbabonázott a pénz, a
hatalom világa eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Amikor Jónás próféta
Tarzuszba váltja meg a hajóbért, ahelyett, hogy az ÚR parancsára
Ninivébe menne, abszolút logikusan dönt, s a józan eszére hagyatkozik: a
niniveiek úgysem térnek meg...
Jeremiás próféta nem az eszére,
hanem a szívére hallgat, s teszi azt, ami a leghálatlanabb feladat:
hirdeti a veszedelmet. Teszi ezt még annak az árán is, hogy a vezetők
meg akarják őt ölni. Reménység helyett a pusztulást szólni nem
irigylésre méltó helyzet. Tehet-e Jeremiás mást, akkor, amikor Isten
választottai letértek rendelt útjukról? Van-e más lehetőség, amikor nem
hallgatnak többé az ÚRra, nem élnek törvényei szerint? A bűn piszkától
bedugult fülű nép csak akkor hallja meg az üzenetet, ha a próféta
nyilvánvalóan üvölti: a vég közel, ez így nem mehet tovább! Sokan az
anyagvilágtól vezérelt nagy lendületben még beleszaladnak a kárhozat
szakadékába, de néhányan időben meghallják a figyelmeztető szót, s
lelkiismeretük megfékezi esztelen tobzódásukat, s így képesek megállni az
utolsó pillanatban, a szakadék szélén.
200 éve Amerikában 60
millió bölény élt, 100 éve már csak 800(!)... Az Amerikai Hadtudományi
Intézet számítása szerint, az elmúlt 6000 esztendőben csak a háborúk
okán elpusztultak száma mintegy 3,9 milliárd(!) ember... Úgy néz ki, az
ember alig vagy semmit nem tanult a múltból... Nem ismerte fel, hogy az
Isten hivogatja őt mindenben.
Jeremiás nem tehet mást, mit mondja
azt, amit az ÚR a lelkére helyezett. A megoldás nem a próféta kezében
van, hanem az eltántorodott nép szívében. Ha ez a szív visszafordul
Teremtőjéhez, akkor van kiút, ha nem, akkor elérkezik a pusztulás ideje.
Nyerészkedés.
A mai nap imádsága:
Uram!
Adj nekem látó szemet, s erős szívet, hogy akaratod szerint
értékteremtő alázatos eszközödként élhessek abban a közösségben, ahová
gondviselő akaratod szerint helyeztél! Ámen
Hiszen
apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind
hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen
mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük
kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már
pirulni sem tudnak.
Jeremiás 6,13-15ab
A bölcsességirodalom
salamoni gyűjtésének gyöngyszem-igazsága ma is megállja helyét: "Nincs
új a nap alatt!". Jeremiás próféta társadalomkritikája mára sem
veszítette el érvényességét. Mindenhol, amikor az egyén elfelejti, hogy
biztonságát és jólétét nem a másik kizsákmányolása, hanem annak
szolgálata adja - meg-megjelenik a prófétai hang. Hallgatnak rá vagy
sem, az az adott kor függvénye, az ítéletet mindig az utókor hozza meg.
Amikor
"apraja-nagyja nyerészkedik" az nem más, mint hogy mindenki csak a maga
hasznát keresi, csak magára gondol. A nyerészkedés könnyen tettenérhető
a gazdaságban, de jelen van a mindennapi kapcsolatokban is. Amikor a
férfi csak kedvét leli a nőben, amikor nő csak kihasználja a férfit,
akkor azt a legértékesebb kapcsolatot degradálja az ember, amit éppen
azért kapott, hogy abban rácsodálkozzon az életre, s annak csodáiban
felfedezze Teremtőjét, s önmagát.
Amikor az ember elveszíti
istenképűségét, eltorzul rajta az Atya képe, s ezzel együtt egész
életvitele hamissá válik. A hamisság nemcsak azt jelenti, hogy élete nem
valódi, de benne van még az igazság hiányából fakadó fájdalom is. A
hamisak "védekezése" igen átlátszó, hatékonysága pedig csak ideig-óráig
tart. Hiába az értékek relativizálása, felhívás a tolerancia
gyakorlására, az értékromboló másságok békességes elhordozása csak
feszültséget szül, hiszen nem lehet békésen elhordozni azt, ami rombolja
a közösséget. Utálatos dolgok sötét folyama hömpölyög ma is közöttünk, s
aki ezekben nem botránkozik meg, nemtörődömségével nemcsak az általános
közömbösséget erősíti, de bűnrészesévé válik azoknak, akik arcpír
nélkül folytatják értékrombolásukat...
Szenvedés...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megértsem magamat, elfogadjam sorsomat, s mindenért dicsőíteni tudjalak! Ámen
Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
Jób 7,11
A
szenvedő ember bizony panaszkodik... Vannak ugyan néhányan, akik
szentként viselik nyomorúságaikat -, de ők egyre kevesebben vannak a
modern világban! Nagy valószínűséggel ha Krisztus URunk szenvedő hús-vér
emberként újra itt élne közöttünk, kevés követője akadna! Különösen az
ún. nyugati-keresztény/jóléti társadalom embere tiltakozik kézzel-lábbal
az ilyetén életforma ellen, még akkor is, ha ebből a közösség számára
érték is támad! Manapság, amikor különösen nehéz idők járnak a
lecsúszottakra mindenkiben feléled a túlélési ösztönk: "A kutyafáját,
hát mégiscsak ember vagyok én is!"...
Ma reggeli elmélkedésünk
alapigéi az Ószövetség egyik legismertebb, ugyanakkor legvitatottabb
könyvéből valók. "Tanköltemény" ez, mely telve van spirituális/etikai
töprengésekkel, s a maga egészében, egy szenvedő ember sorsán keresztül
az Isten igazságos világuralmának kérdésével is foglalkozik: Jóbot
meglátogatja három barátja, kiknek beszédei Jób feleleteivel a könyv
legnagyobb részét foglalják el. Elifáz, Cófár és Bildád azt akarják
bebizonyítani, hogy Jób a sorsát igenis megérdemelte, míg Jób
elkeseredve zúgolódik a gondviselés ellen és ártatlannak véli magát. E
beszédek után még egy Elihú nevű ifjú inté Jóbot hosszas beszédben
megadásra, végre Isten maga szólal meg s Jóbnak sorsát jobbra fordítja. A
könyv magyarázata annyi nehézségbe ütközik, hogy még tanulsága iránti
is eltérők a nézetek...
Jób könyve nem zaklatott sorsú emberek
kiagyalt története, hanem minden hívő ember fájdalmasan újra felfedezett
és átélt története. A gondviselés-hit e valószínűtlen és maradandó
bibliai alkotásában - ha figyelmesen olvassuk -, logikánk lassan
összeomlik, hiszen nem igazán kapunk választ arra a kérdésre, hogy mi is
a szerepe a JóIstennek a rossz dolgokban? Persze a hit igazából nem az,
hogy válaszaink vannak... Annyi biztos, hogy Jób és barátai
diskurzusában "a megérdemli/nem érdemli meg rendszer"-ünk végül is
összeomlik! Ha egy vallás csak sajátos logikai rendszert propagál,
világnézetet szugerál, akkor az az emberről, s nem az Istenről szól.
A
valódi Istenhit távol áll a hősies idealizmustól (Elihú a
megtestesítője) is, hiszen a hit mindenekelőtt következetes
ráhagyatkozás Isten Gondviselésére: Ő az árnyékból a fénybe vezet! A
könyv rávezet minket arra, hogy a gonoszságra ugyan vannak
"rendszer-válaszaink", de az Élet nem a gonoszság elleni véres küzdelem,
hanem annak az elfogadása, hogy Isten kegyelme révén sorsunk
tökéletlensége is lehet elég jó...