2017. december 6., szerda

A jó szándékú emberekért, mindenütt a világon...

A mai nap imádsága:
Uram! Életem viharában ne hagyj magamra. Ha el is engedlek vagy eltaszítalak magamtól, kérlek, Te soha ne engedj ki szereteted szorításából! Ámen


Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.
Zsid 10,35

Klasszikus, igen kedvelt oltárkép. A hullámokba süllyedő Pétert Jézus biztatja: "Ne félj, csak higgy!". Csapkodó hullámok fölött lebegni csak az Isten Lelke képes, mi emberek az élet fodraiban is hamar elveszünk. Eljutni a túlsó partra - ez mindannyiunk titkos vagy bevallott vágya -, egyedül mégsem tudunk. Alaptétele ez a keresztény világnézetnek. Nincs metódus, nincs átrepítő ötlet, csakis egy lehetőség van: Istenben megkapaszkodni. Ha túl akarod élni az életet, ha meg akarsz maradni embernek, ha el akarsz jutni a Kikötőbe, ha békességgel akarod sorsod hordozni... nincs más lehetőséged, segítség kell.

Bizalom. Életünk alapja. Amiért recseg-ropog a nyugati társadalom: az a bizalom hiánya. "Agyagba-döngölő" az élet életszerűségét már rég nem figyelembe vevő jogrendszer próbálja menteni a menthetőt - hiába. A szabályokat nem azért tartják be az emberek, mert jók szeretnének lenni, hanem azért, mert megtapasztalták, hogy a törvény védi őket. Ha a törvény nem véd, hanem kihasznál, az emberek nem követik a rájuk kényszerített "rendet". Ezzel szemben Isten törvénye mindig az embert, s a közösséget védi. Aki közösségellenesen él, az mindig elveszíti a közösség bizalmát. Nem kell messzire mennünk, európai történelmünk bőven hoz példát arra, hogyan éltek vissza a bizalommal. Nepomuki Szent János, a gyónás védőszentje, akit Vencel király vízbe fojtatott ezt mondta: "A túl sok bizalom, az gyakran a butaság jele, a túl sok bizalmatlanság azonban mindig butaság."

De mi a bizalom? A ráhagyatkozás. Mert az ember nem bírja a folyamatos terhelést. Ezért is rendelt Isten "hozzáillő segítőtársat" Ádám mellé is. Aki azt, hiszi, hogy ő egyedül is bírja, nem ismeri az emberi természetet, önmagát, s csak idő kérdése, hogy mikor roppan bele, mikor keseredik meg. Alaptétel: Egyedül nem lehet "bírni" az életet. Korunk egyik kórtünete a "szingli-lét" nagy csalása, hogy a magam uraként kézben tart(hat)om a dolgaimat. "Ki tudná arasznyival is meghosszabbítani életét?" - kérdezi Jézus. Többnyire önmagunknak sem vagyunk urai, nemhogy egész életünknek... Ádámok (porból valók) vagyunk. Egyedül elveszünk. Ezért kell a társ vagy ha nincs, akkor a hordozó közösség. Elsősorban a család, a rokonság, a barátok, a gyülekezet. Mindegyik a bizalomra épül, ezért annyira erősek.

Aki "megégette" már magát, tudja mit jelent ez a fájdalom, legyen az testi vagy lelki. Megtanuljuk belőle, hogy a tűzzel felelőtlenül játszani nem érdemes. A világot Isten nemcsak szépnek, de jónak is teremtette, sőt: "Látta, hogy mindez igen jó". Elveszíteni a bizalmat a legnagyobb keserűségek egyike, mert nagyon jól tudjuk, a bizalom elvesztéséért csakis magunkat okolhatjuk. Ilyenkor nem tudunk másra mutogatni, ezért perzsel a lelkiismeret tüze vagy ahogyan Luther Márton mondja "ugat a pincébe zárt kutya" - s nem tudunk aludni. Aki Istenben bízik, az nem csalatkozik emberekben. Tudja, hogy a megoldás mindig a Hozzá menekülés, az Ő Szeretetébe való feltétel nélküli kapaszkodás. S mi a jutalom? Az élet maga.



Elhívás...

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm, hogy megszólítottál, s meghallhattam szavadat! Biztass ezután is, hogy serényen kövesselek! Ámen

"Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!" Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt...
Lk 5,10b-11

Sokan vágtak már neki az ismeretlennek, járták be a fél- vagy egész világot, hogy találjanak egy "mestert", egy "gurut" aki megismerteti velük az igazságot... Mert mindenki - jóllehet a maga módján -, de szeretne eljutni az igazság ismeretére. Sokan érzik magukénak pilátus provokáló kérdését: "Mi az igazság?" Tényleg mi az igazság az Istennel kapcsolatban is?

Az igazság az, hogy az életbenmaradás biztosítéka a kemény munka... Nem lehet lazsálni, keményen kell dolgozni, s különben is: "Segíts magadon, s az Isten is megsegít!" Péter is tudta jól, hogy mi az igazság, hogy nem ő az egyetlen halász a környéken, hogy hiába a tapasztalat, a szakmai tudás, sajnos nagy a konkurencia... s bizony olykor elkél a halász-szerencse is, hiszen nincs szomorúbb annál, ha üres a háló.

Milyen jó ennek a názáreti prédikátornak is, aki itt járkál a parton, nincs gondja arra, hogy mit eszik a család, nem néz rá szúrós tekintettel az asszony, ha üres kézzel megy haza... Márpedig most így kell tennie! Szépen ki kell mosnia a hálót, elő kell készítenie a következő halászatra, s haza kell mennie - a kudarc keserű érzésével... Az élet azonban gyakran furcsa helyzeteket produkál. Hirtelen változnak meg körülmények, s ami eladdig elképzelhetetlennek tűnt - egy vasfüggöny lehullása, a pártállami diktatúra összeomlása -, hogy honi példát említsünk, s új helyzet áll elő.

Péter életében is eljött ez a pillanat, amikor változás már kikerülhetetlen. Újítania kellene... De hogyan? Éppen most nem kezdheti el, amikor mélyponton van. Ekkor Valaki, egy látszólag kívülálló beleszól az életébe, a szakmai programjába: "Vesd ki a hálót!" Az éjszakai hiábavaló fáradozás után, a sikertelenség gombóc-érzésével a torkában, nem is tudja miért, talán a parton álló idegen tekintete miatt, de kiveti a hálót...

S megtörténik a csoda, tele a háló! A szakmai karrier csúcsán állni boldogító érzés. Ki ne élvezné a dícsérő szavakat? Most abbahagyni nem lehet! Most lehet megalapozni a jövőt! Most vált igazán hiteles halászemberré, most taníthatná a többieket nem ötletekkel tanácsolva őket, hanem megoldással segítve. Ez az idegen azonban mást akar... "Emberhalász leszel!" - szól a Mester. S ha Ő szól az életek megfordulnak, s azért kezdünk el élni, amiért valóban érdemes élni: az Istenért...





Józanság...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy számoljak Veled mindenkor! Ámen

Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.
1 Thessz 5,8
Istanbulban, a valamikori Chora-Templom (ma Keresztény Múzeum) egyik kupolájában van egy gyönyörű mozaik, mely Krisztust, mint Napot (Én vagyok a világ Világossága!) ábrázolja, s a belőle kijövő sugarakban pedig az apostolok és kispróféták állnak... Önmagán túlmutató, hogy aki a Fény szolgálatában áll, arra nem csak rávetődik a Nap sugara, de az ebből a fényből is él! "Fósz-dzóé" -írták, így keresztbe ezt a két hárombetűs görög szót az első keresztények, hitvallásukként is, hiszen a "fósz" fényt, a "dzóé" pedig teljes/örökéletet is magába foglaló "életet" jelent.
Akik a Napból élnek, azok a nappal fiai, akik szeritik a világosságot, s megvetik a sötétséget. Mindenben. Számukra a sötétség csak annyira fontos, amennyire az szolgálatában áll a Fénynek, s árnyaival segít még kontrasztosabbá tenni a fényességet... Éppen ezért a "nappal fiai" józanok. Kiszámíthatóak, s velük is számolni lehet. Ebben a mostani világban, amikor mindenki csak magának "számít" és keresi-kutatja a helyét, hogy "jó időben legyen, jó helyen", akkor különösen is értékes, ha valaki biztonsággal, kiszámíthatóan tudja mondani, az igen-t igennek, s a nem-et nemnek. Ebben a(z el)spekuláló világban sajnos nem egyértelműek az igenek sem. Hiába a szerződési akarat igen-je, azért apróbetűvel ott van a "DE", s a kivételes "NEM" is... Még az oltárnál(!) kimondott igen sem kötelező érvényű... (Az persze egy másik kérdés, hogy akkor meg minek terhelik meg magukat nehéz esküvel, amibe még beleráncigálják a JóIstent is? Esküt tenni nem kötelező, de ha meg egyébként sem tartja kötelező érvényűnek -, akkor meg minek? A válaszok messzire vezetnének..)
Egy olyan világban - s ez mostani ilyen -, ahol a látszat vált értékké, ahol tervszerű még az elavulás is (Lásd villanykörte-kartell, folyamatosan elromló háztartási gépek, mobil-telefonok... Ja kérem, a gyártó cég hosszú távon szeretne a piacon maradni!) egy ilyen világban különösen is nagy érték a józanság. Lehet, hogy a józanság nem olyan látványos, mint a vakmerőség, de míg az egyik életet ment, a másik sokszor életet veszejt! A józan ember nem kísérti az Ő URát, Istenét, s nem csak kenyérrel, hanem Isten igéjével is él. Tudja, hogy az isteni szó igen sok erőt ad, s nem csak az önismeretre vezet el, de távlatokat nyit ott, ahol az Isten-hit nélküli ember csak zsákutcát lát.
A hívő ember nem hiszékeny, hanem nagyon is realista. Egyrészt számol a bűn valóságával, és komolyan veszi saját erőtlenségét, így számol azzal, hogy szüksége van az Isten gondviselő segítségére! (Isten és segítség... nem tudom, van-e még egy ilyen csodanyelv, mint a magyar, mely ennyire beszédes/képies, hiszen a "Segítség!" az így is olvasható: Segíts Ég!, azaz: Isten ott fent... segíts!)
Igénknek igaza van, amikor a hitet és a szeretetert páncélhoz hasonlítja. Valóban, a hit megóv sok bajtól és életvezetési hibától. De megóv mások rosszakaratától is, mert a hívő ember jól tudja, hogy Isten még a rosszból is jót képes előhozni, hiszen Ő Isten ezért még a lehetetlen is lehetséges számára, azaz úgy vesz el, hogy közben ad... s ez az abszurditás érvényes a legnagyobb abszurditásra is, hogy ti. a halál után életünk van - örök...




Követés...

URam! Add, hogy mindig felismerjem akaratodat! Ámen


Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,
Jn 10,14

"Én vagyok a jó pásztor..." - gyönyörű, találó, irodalmian szép, no meg több ezer éves hasonlat. Találó, sokatmondó kijelentés, ugyanakkor érthetetlen is mai ember számára. Pásztor és nyáj, olyan összetartozó fogalmak ezek, mint ég és föld, tél és nyár vagy Rómeó és Júlia, de utóbbiakat jobban értjük, mint az előzőket. Sok embernek ebben az internetes/mobilizációs világban a pásztorról és a nyájról egy primitív életstílus jut eszébe: pedig egyáltalán nem "birka-szintről" van szó! Bár az ember nagyon kívánná, hogy valami, a "jó pásztor"-kép tartalmiságát magába foglaló, a mai ember számára jobban érthető hasonlatot találjon, ez mégsem sikerül. Nem sikerül, mert az iparszerű hús-, és élelmiszer-termelés világában a pásztort felváltotta a villanypásztor, s a birkákat nem a pásztor, hanem a fülükbe beépített "chip" tartatja számon a számítógépen... A nyájat (ami ugye a közösséget, a társadalmi csoportokat jelenti) ma is vezetni kell, de a "jó pásztor" fogalmát egyetlen menedzser, politikus, bankár vagy vezérigazgató sem tudja megtölteni...

De mit is jelent az, hogy Krisztus a jó Pásztor? Elsősorban azt, hogy pásztor és nyáj összetartoznak. A pásztor vezet, a nyáj pedig követi a pásztort. Lehet terelgetni a nyájat puli-kutyákkal, de bármennyire is okos meg az ember barátja a kutya, azért mindig kell valaki, aki "vezényli" mindezt. Jézus nyáját azonban nem a kutyák csaholása tartja egyben, hanem az Ő tanítása! Aki ismeri a Mester tanítását, az követi Őt, ellenkező esetben csak szimpátiáról, lelkesedésről beszélhetünk, ami idővel elmúlik...

Tény, hogy a nyáj bégetése sok-sok mindent meghatároz, de Jézus URunk tanításának felvállalása pontosan nem azt jelenti, hogy, amit más béget, azt bégetem én is... ahová a többi sodródik, arrafelé megyek én is! Aki ismeri a Pásztort, az a Pásztorra figyel, a pásztort követi, s nem a másik birka bégetése alapján, de még nem is a kutyák ugatása alapján tájékozódik, hanem a Pásztor botjára - ez pedig nem más, mint az útmutató egyetemes tanítása/törvénye a Teremtőnek -, figyel.

A mindenki által kívánt külső és belső harmónia alapja az a kegyelemből fakadó hit, hogy a Jó Pásztor ismer mindannyiunkat, de ez a bizalom még nem elég a követéshez, el kell jutni arra felismerésre, hogy Krisztus URunk tanítása (értsd: szeretet-központúság az Istenben) az a kapocs, ami által ismerhetjük Őt. A tanítás igen egyszerű, a gyakorlat élethossziglani tanulást igénylő: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” Mt 7,12 Ez az a bizonyos "aranyszabály", amit tanítottak a régiek, s mely nekünk ma élőknek is az egyetlen út, ami által közösségbe kerülhetünk Teremtőnkkel...


Látás...

URam! Oly sokszor vakká tesznek kívánságaim, s önzésem. Add URam, hogy Téged keresselek, meglássam akaratodat, s nap mint nap beláthassam, hogy csak Benned s Általad van tartalma, s célja az életemnek. Segíts meg mindnyájunkat, hogy újra szerethessünk s, hogy Világodban Veled együtt örvendezhessünk, s ne váljunk soha önnön sorsunk világtalanul bolyongó foglyává! Ámen



Jézus megállt és ezt mondta: "Hívjátok ide!" Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: "Bízzál! Kelj fel! Hív téged!" Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: "Mester, hogy újra lássak."
Mk 10,(49-50)51

Szemünk, ez a csodálatos szerkezet, a külvilággal való kapcsolattartásunk legfontosabbja. Aki látásában korlátozott, annak nap mint nap számos problémával kell megküzdenie, aki pedig vak, az valóban "világtalan" - ahogyan ősi nyelvünk megfogalmazza. Látni persze nemcsak szemmel lehet, s nyilvánvaló, hogy az előre-látás, a belátás több a látásnál, de a fizikai világban való mozgásunk látás nélkül túlontúl behatárolt.

A vak Bartimeus története az egyik legszebb történet a hitről ... Nem tudjuk, hogy hogyan veszítette el a látását, de joggal feltételezhetjük, hogy valamikor látott, hiszen arra kéri a Mestert, hogy újra láthasson. Míg a születésétől fogva nem látó ember nem is tudja, mit jelenthetnek a színek, s hogy mennyire gyönyörködtethet egy naplemente látványa, eladdig aki látott, s úgy veszítette el szeme világát, tudja, hogy milyen világot veszített el... Lemondani a jóról - valamilyen magasabb cél érdekében - akár még nemesítheti is a lelket, de csak úgy elveszíteni a jót, "kiesni a pixisből", ahogyan a régiek mondták, igen keserű tapasztalás.

Minél öregebbek vagyunk, s kénytelen-kelletlen naponta ütközünk saját rugalmatlanságunkkal, fáradékonyságunkkal, feledékenységünkkel stb. -, annál inkább megértjük a régi korok embereit, akik keresték az örök fiatalság kútját... Mert jó dolog oda menni, ahová akarunk, jó dolog "felövezni magunkat" s azt tenni, amit akarunk, s bizony nagyon nehéz elviselni, ha már mások kell, hogy felövezzenek minket, s bele kell törődnünk - más választásunk nem lévén -, hogy oda visznek, ahová nem akarjuk... ezek azok a napok, amiket senki nem szeret!

Az Élet szépségét és izgalmát éppen az adja, hogy csak egyszer lehet élni az életet. Nem lehet visszafordítani az idő folyását, ami egyszer megtörtént, az megtörtént. Így marad örökké megváltoztathatatlan tény a tragédia, s így nem jönnek vissza a temetőből az értelmetlenül meghalt szeretteink... Elfogadni életünk egyirányúságát fájdalommal jár, ha úgy látjuk, hogy valamit elveszítünk, de a szenvedés is elhordozhatóvá válik, ha tudjuk, hogy valami jó felé haladunk napról napra. A hívő ember tudása ez, hogy az idő múlásával egyre közelebb kerül Teremtőjéhez.

Aki már veszített el valamit, s újra visszakapta, az tudja igazán átérezni, mit is jelent, újra birtokolni azt, amit a körülmények kiszakítottak, elvettek az életünkből. Ha valaki újra láthat, újra hallhat - az csoda! Ha valaki újra egészséges, az számára maga a csoda, s hasonlóképpen, ha valaki újra tud hinni Istenben, s újra képes szeretni embertársait, s önmagát - az is óriási csoda. Számos ilyen csodát készít el nekünk Isten, s nap mint nap hívogat minket, hogy ezeknek részeseivé válhassunk. Bartimeus félretéve minden szégyenérzetét, hátrahagyva felsőruháját, elindult a Mester felé, s hite által elnyerte a teljességet: új életet kapott...

Örömeink...

A mai nap imádsága:
URam! Kegyelmeddel körbeveszel, s naponta bőséggel tapasztalom szeretetedet! Add, hogy én is szeretni tudjak! Ámen
Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.
Zsolt 19,9a

Életünk alapvető mozgatórugója a boldogság utáni vágyunk... Minden korban van valami, ami megörvendezteti a lelkünket, s ha nincs az, amit a Jó Isten bölcsen odarendelt, akkor van helyette valami más, valamilyen "pótlék". Baba-korban örömöt ad, ha a csöppség megpihenhet édesanyja ölében, később a játék világfedezős izgalma boldogít, az ifjú öröme pedig fiatalságának lendületében érhető tetten. Később mindennapi örömöt ad, ha szerethetünk és szeretnek minket, s ebbéli kiegyensúlyozottságunkban terheket hordozhatunk másokért, elsősorban a mieinkért. Boldogságot ad az alkotó munka, s boldogságot ad az is, ha megtapasztalhatjuk, hogy becsülettel kiálltuk a próbát, s az ÚRIsten kegyelméből felnevelhetttük, s elindíthattuk gyermekeinket az életbe.

Ahhoz, hogy betöltsük az elvárásokat - s a saját magunk elvárásai többnyire igen magasak - kitartásra, következetességre és céltudatosságra van szükségünk. Mondhatnók azt is: rendre van szükségünk! Nem időnkénti rendcsinálásra, nagytakarításra - néha persze arra is - saját életünk dolgaiban, hanem rend-tartás-ra. Átélve azt, hogy rendet tenni mindig könnyebb, mint tartani, hamar beláthatjuk: egyedül betartani az élet rend-szabályait igen nehez, sőt bizonyos élethelyzetekben szinte emberfeletti erőt igénylő feladat... A hívő ember ezért hagyatkozik Teremtőjére, ezért fohászkodik Hozzá, ezért keres oltalmat Mennyei Atyja kebelén, mint az elfáradt gyermek szülei közelében, amikor keresi a megújító biztonságot.

Isten "rendelkezéseket" adott, amit isteni törvénynek nevezünk. Sokan nem merik felvállalni a jó és rossz különbségtételének mindennapos kockázatát, ezért szigorúan igyekeznek betűszerint betartani a törvényt - jóllehet a törvény elsősorban arra való, hogy irányt mutasson, útbaigazítson, ha eltévednénk emberi kapcsolataink, s az élet útvesztőiben. Aki a "törvény" szerint vezeti az életét, az nem képes igazán szeretni, mert a törvényre figyelő ész az általában utólag okos, ha pedig előre tekint, akkor meg a kiskapukat keresi - ebből fakadnak a törvényeskedések. Az ilyen törvényeskedők aztán igen jól tudják, hogy akkor és ott, mit kellet volna tenni, s ők mit tennének, ha... - de ha ők lettek volna ugyanabban a helyzetben, akkor ők is ugyanezt tették volna... ezért törvényeskedésükkel önmaguk bírái. "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Akinek szíve tiszta - mert megfürdött az Isten szeretetében -, az szívének szeretetével messze előbbre lát, mint a törvényen tájékozódó ész, s úgy dönt az adott helyzetben, hogy az hosszútávon mindig gyümölcsöt hoz... Lemond, áldozatot hoz, látszólag igazságtalanul terhet vállal fel, de szívének döntése nyugalmat, s békét teremt lelkében. Isten rendelkezései pedig azért helyesek, mert nemcsak a lélek megbékélését munkálják, de terelgetnek a vágyott boldogság felé, hogy élni jó...






Szabadság...

A mai nap imádsága:
Istenem! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, hogy szabadságodban élhessek! Ámen


Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
2 Kor 3,17

A tanítványok is kérték: "Mester, mutasd meg nekünk az Atyát!". Ennél többre senki nem vágyhat teremtményként, mint hogy láthassa Teremtőjét. Ha ez a kívánságunk valóra válna, megváltozna a világ... A Bibliából - ami közvetlenül vagy közvetetten az Örökkévalóról tesz bizonyságot - megtanultuk: "Istent azonban soha senki nem látta". Nem is láthatjuk, hiszen az Isten Lélek, s a lelki dolgok láthatatlanok. Láthatóvá akkor válnak ezek, ha valaki "lelkesen" tesz-vesz vagy éppen lelketlenné vált, azaz lelkének hiánybetegsége kiütközik életén.

Ahogyan lelkünk érzékeny a szép szavakra, de belerezdül ha durvaságról hall, s mindezt valóságként éljük meg, ugyanúgy valóságos az Isten is. Isten "jelenléte" - talán érdemesebb Isten kegyelmének jelenlétéről beszélni - meghatározza a viszonyt az egész teremtettséghez. Az Isten-tudatból származik a szabadság - amely a szeretet nélkül persze nem elképzelhető -, az istentelenségből pedig a szabadosság. Aki liberális, az nem feltétlenül libertinista - manapság mégis egyenlőségjelet tesznek a kettő közé.

Pál szerint a szabadság ott van, ahol Isten Lelke is jelen van. Isten pedig ott van mindenhol, mindenben - akor hol a hiba? A hiba mindig a szívben van! Ez az egyetlen hely, ahol mi "uralkodunk". Ha akarjuk, akkor innen az Istent is kiűzhetjük. Ebben az öklömnyi világban mi vagyunk az "istenek", itt az történik, amit mi akarunk. Életünk első felében még egész testünk engedelmeskedik a szív parancsának, de a második 35 évben mindenki megtanulja, hogy a test nem mindent követ, amit a szív diktál neki.

Az élet gondja-baja általában visszavezethető a szívtelenségre. Amikor azt mondjuk: "szíve van" - akkor arra gondolunk, hogy valaki képes szeretni. Isten minket folyamatosan szeret - azért élünk. Amíg élünk, addig fontos nekünk a szabadság, olyannyira, hogy halni is képesek vagyunk érte. Legnagyobb igazságtalanság, ha valaki áldozatot hoz a szabadságért, s azt utána nem becsülik meg... Jézus Urunk is vállalta a szenvedést, s a halált a mi szabadságunkért, s mi mégsem éltünk/élünk ehhez méltóan...
Átmégy rajta, de nem nyel el

?Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak  el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg"  (Ézs 43,2).

   Nincs híd, mégis át kell mennünk a vízen, és éreznünk kell a folyó sodrását. De Isten jelenléte a sodrásban többet ér számunkra, mintha egy komphajó vinne át bennünket a másik partra. Meg kell próbáltatnunk, de diadalmaskodhatunk, mert maga az Úr lesz velünk, és Ő hatalmasabb, mint a vízáradat. Még ha máskor távol is lenne tőlünk, a nehézségek és veszedelmek között bizonyosan velünk van. Bár csapjanak magasra az élet bajainak hullámai körülöttünk, az Úr minden alkalommal átsegít rajtuk.
   Isten ellenségei kiagyalhatnak sok mindent a vesztünkre, és kegyetlen csúfolódásaik hasonlók lehetnek a tüzes kemencéhez, de mit árt ez nekünk? Átmegyünk a tűzön. Ha Isten velünk van, nem perzselődünk meg; még a tűz szaga sem érződik meg rajtunk.
   Milyen csodálatos biztonságban van a felülről született és a menny  felé tartó zarándok! Az áradatba nem fullad bele, a tűz nem égeti meg.
   Ó Uram, a Te jelenléted a legjobb védelem utunk számtalan  veszedelme között. Íme, hittel rád bízom magam, és szellemem  nyugalomra talál benned.


AZ ELLENSÉG CSELFOGÁSAINAK LELEPLEZÉSE
       
  "Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében." (Ef 6:10)
 

  Mint nép, mi az Úr eljövetelét kémleljük az ég felhőiben. Gondosan meg kellene vizsgálnunk szívünket, hogy hitben vagyunk-e vagy sem. Úgy tűnik, hogy sokak szemei elé köd ereszkedett, mert nem tudnak a lelki dolgokban helyesen ítélni, és nem veszik észre, hogy Sátán csapdákat állított lelküknek. A keresztény nem lehet a szenvedélyek rabja; őt a Szentléleknek kell irányítania. De sokan lettek az ellenség játékszerévé, mert a kísértések alkalmával nem találnak Jézusban menedéket, hanem tőle távol aggodalmaskodnak, és zavartságukban teljesen elveszítik hitüket és bátorságukat. Nem jut eszükbe, hogy a múltban Jézus már sok nehézségből kimentette őket, hogy kegyelme elégséges a napi megpróbáltatások elviselésére, és hogy a jelen próbáiban is képes segíteni.
  Összezavarodunk mindennapos kis próbáinkban, és megengedjük, hogy ezek sértsenek és háborgassanak minket; elbukunk alattuk, és így botránykővé válunk magunk és mások részére. Pedig a legfontosabb áldások a mindennapi háborgatások türelmes hordozásából származnak. Erőt kell gyűjtenünk a nagyobb próbák elviseléséhez. Sátán legádázabb kísértéseivel gyakorol reánk nyomást, és nekünk meg kell tanulnunk mindig és minden szükségünkben Istenhez jönni.
  Mi azt valljuk, hogy bibliai keresztények vagyunk, és nem élünk sötétségben, ahol lépést lépés után a bizonytalanságban kellene megtennünk. Nekünk tudnunk kell, hová megyünk. Ha Krisztust vezérünkként követjük, nem lehetünk a sötétségben, mert ő azt mondja: "aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (Jn 8:12) Amikor úgy tűnik, hogy az utat nehézségek szegélyezik, és sötétség takarja, hinnünk kell, hogy elől fény világít, és ne forduljunk se jobbra, se balra, ne tartsanak vissza próbáink és kísértéseink, hanem nekidőlve, célegyenesen igyekezzünk előre. (Review and Herald, 1891. május 19.)
 

    AZ ÚR KÉRÉSE

"És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt, mert az Úr szája szólt." Ézsaiás 40,5

Nem jöhet addig Jézus az életedbe, nem lehet addig igazi advented, amíg az igazságod, az a nagy hegy, útjában áll Isten dicsősége megjelenésének. Jézus világosan elmondja: "Nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre" (Mt 9,13b). Egy karácsonyestén együtt voltam öt kicsi gyerekkel. Megkérdeztem, tudjátok-e, hogy miért ünneplünk karácsonyt? Az egyik megszólalt: az Úr Jézus születésnapját ünnepeljük. Aztán megszólalt a másik: Tessék mondani, hogy lehet az, hogy a születésnapomon én kapok ajándékot, és az Úr Jézus születésnapján is? Azt mondtam - tökéletesen igazad van. Karácsonykor Jézusnak kellene ajándékot adni. Ez a gyermek figyelmeztetett arra, hogy minden adventben megkérdezzem: Úr Jézus, mit kérsz tőlem krácsonyra? Tavaly emberek mondták: Szeretnénk hozzád jönni karácsonyra. Azt mondtam - nem lehet. Míg édesanyám él, a karácsony a családomé. Amikor pár nappal karácsony előtt ott álltam a kórházban édesanyám ágya mellett, megértettem, hogy aki az egész életét az Úrnak adta, az nem vehet vissza egyetlen napot sem. Akkor mondtam Jézusnak - Tied a karácsonyom. Azóta olyan emberek jönnek hozzánk, akiknek nincs hol lenni karácsonykor. Kicsit beleszakadt a szívem, amikor megmondtam: Édesanyám, nem leszek itt karácsony este. Az idén az igazamat kéri, hogy tegyem oda jászola mellé. Hiszen az Egyetlen, akinek igaza volt, magára vette bűneimet. Add oda te is! Mert a világnak olyan emberekre van szüksége, akiken át "megjelenik az Úr dicsősége".


Én azért születtem és jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.János 18,37
Uram!
Pilátus következtetése egyszerű volt: akinek nincsen birodalma és nincsenek alattvalói - az nem király! Amikor megfeszíttetésre kiadott ellenfeleidnek és jelentést kapott a kivégzés végrehajtásáról, úgy gondolta: végzett veled is, igazságoddal is. Ez volt Pilátus végzetes tévedése. Ugyanis Isten igazságának nincsen szüksége támaszra. Sem a trón, sem a szavazó milliók támogatására. Önmagában teljes hatalom. Nem tiszta igazság az, amely a teljes lemeztelenítést nem bírja ki. Te kibírtad. Föltámadásod után kitűnt: országhatárok nélkül is vannak alattvalóid. Nem csupán néhány rajongó ember, hanem milliók, akiknek a csöndes bizonyságtévő élete nyomán Pilátus császárának világgyőző csapatokkal fölszerelt birodalma összeomlott.

Uram!

Neked mindig volt és mindig lesz néped. Amíg ember él a földön - itt miközöttünk is -, akinek fájnak a bűnei, amíg valakinek a lelkéből fölsír a vágy az igazság után, amíg valakinek a szívében visszhangja támad a Te szavadnak, addig mindig lesz néped a világban. Szeretnék mindig a Te alattvalód lenni.


Köszönöm, hogy oltalmazol, Uram!

Te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal. (Zsolt 5,13)

Kosztümös filmekben, különösen is azokban, amelyek a középkorban játszódnak, nélkülözhetetlen kellék a pajzs, hiszen a lovag mindig ennek segítségével menekül ki az életveszélyes helyzetekből. A menekülés azonban soha nem csupán a pajzson múlik. Lehet az bármilyen erős és stabil, mégsem képes magától ott teremni, ahol éppen szükséges. Kell egy biztos kéz, amely felemeli, és mindig az ellenség kardja elé teszi. Kell egy ügyes lovag, aki nem csak a kardját, hanem a pajzsát is jól forgatja. A zsoltáros egy különleges védelemről tanúskodik. Az Isten kegyelme körülvesz, mint egy pajzs. Nem én emelgetem, nem én fáradozom megmenekülésemen, hanem ő már lép felém. Kegyelme Krisztusban jött közel, aki áldozatával győzelmet aratott bűneim felett. Magához hívott, és átformálta az életemet, és tudom, hogy bármi történik, az ő akarata szerint van. Akkor is, ha nem értem, miért így és miért most, de tudom, hogy ő velem van.
A veszélyek persze továbbra sem szűnnek meg, hiszen a pajzs nem jelent csendes, krízisektől, konfliktusoktól mentes életet. Áldás és kegyelem azonban, ha az ő segítségével tudok szembenézni a kihívásokkal, és rádöbbenek, hogy bár nem én emelem fel a pajzsot, ami megoltalmaz, de Istenre hagyatkozó életemnek az az alapja, hogy elfogadom és kérem az ő kegyelmét. Ez a védelem pedig sokkal biztonságosabb lesz, mint bármely emberi találmány.

Aki tudni akarja, hogy mi az élet, az tanulmányozza behatóan Isten kegyelmét! (Spurgeon)

Uram, érdemtelen vagyok kegyelmedre, te mégis körülveszel és oltalmazol. Köszönöm, hogy szent Fiad adtad, hogy nekem is életem legyen. Ámen.


VILÁGÍTÉLET
                                                
                        Lukács 21, 25-36.
    
     Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban.
     Thessalonikai első levél 4, 16.
   Ha majd az Isten harsonája végső riadóra zendül, akkor
a nap, a hold és minden teremtmény kiáltozni kezd: Sújts le Úr Isten, sújts le csak! Ihol az istentelenek, akik nem ismertek és a hamis keresztyének, kik a Krisztus evangéliomának nem engedelmeskedtek, hanem egyetemben káromolták nevedet, üldözték s megölték szentjeidet: sujts le rájuk! Legfőbb ideje, hogy véget vess ennek az állapotnak. Irtóztató és hallatlan égiháború lesz akkor, melyhez hasonló világkezdet óta sohsem volt még s valamennyi teremtmény fölkészül, hogy ím itt a vég.
     A mennydörgés, ahogy ma halljuk, csak ízelítő előhírnöke amaz utolsó dördülésnek. Az valóban lsten harsonája lesz majd, amely végez a mindenséggel. A teremtettség pedig ráfelel: igen és ámen. Harc lesz az, igazi ütközet, melyet Krisztus vezet a pokol minden ördöge és a föld istentelenei ellen. E csatában minden ellenségét mennydörgő villámmal zúzza szét. Akkor teljesedik be az ige: "Hatalmat ada a Fiúnak ítéletré is, mivelhogy embernek fia. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát. És kijőnek, akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására."

Ments meg engem, Uram,
          Az örök haláltól,
          Ama végső napon
          Minden kíntól, bajtól.
          Midőn az ég s a föld
          Meg fognak rendülni
          S eljössz a világot
          Lángokban ítélni.
A gyermekeid megszabadulnak a fogságból

Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen [gyermekeid] az ellenség földjéből térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lészen, mert fiaid visszajönnek az ő határaikra.

– Jeremiás 31:16-17[1]


 Jézus megváltott bennünket az átoktól. Sokan jól ismerjük a bűntől, betegségtől és a szegénységtől való megváltást. De gyakran nem ismerjük fel, hogy a megváltásnak hatalma van az ördög pusztítása fölött is, amelyet a gyermekeink életében akar elvégezni.

Az 5 Mózes 28:16-68 a törvény átkáról számol be. Figyeld meg, mit mond az átok a gyermekeidről. „A te fiaid és leányaid más népnek adatnak, és a te szemeid néznek és epekednek utánuk egész napon, és nem lesz erő a te kezedben” (32. vers).

„Fiakat és leányokat nemzesz, de nem lesznek tiéid; mert fogságra jutnak” (41. vers).

Sok keresztény szülő szenved ez alatt az átok alatt. A gyermekeiket a drog, az alkohol és a züllöttség tartja fogságban. Ennek nem kell így lennie! Amióta Jézus megtörte a törvény átkát, ezeknek a szülőknek hatalom adatott Jézus nevében arra, hogy a sátánt elparancsolják a gyermekeik életéből.

Ne hagyd, hogy az ördög hatalmat vegyen a gyermekeid felett! Amikor meglátod bennük az ellenszegülés első jelét, valld meg Isten ígéreteit fölöttük, és ne adj talpalatnyi helyet sem az ördögnek.

Ne felejtsd, a gyermekeid nem látják az őket támadó láthatatlan erőket. Tehát a te felelősséged, hogy ellenállj ezeknek helyettük. Vállalj felelősséget értük. Majd ragadj meg minden alkalmat, hogy szeretetet árassz feléjük.

Isten tudja, hogyan szabadítsa meg őket. Tedd meg a részedet, és bízz meg Benne, hogy Ő is megteszi a részét. Vissza fogja hozni őket az ellenség földjéről!

Igei olvasmány:  Ésaiás 60:1-5


?Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.?
(Jn. 10:14)

?Az isteni pásztor ismeri nyája minden egyes tagját, az egész világon... Az Üdvözítő személyesen ismer minket. Részvétet ébresztenek benne gyengeségeink. Rendelkezik, hogy segítséget kapjunk, valahányszor csak könyörgünk ezért. Oly értékes az Úr előtt minden egyes lélek, mintha egyedüli volna, akiért ő feláldozta az életét. Minden szenvedés megindítja a szívét, minden segélykiáltás a füléhez hatol. Azért jött, hogy mindenkit megmentsen. Ezt kiáltja: ťKövess engem!Ť Szentlelke által indítja a szíveket, hogy önzetlen követői sorába lépjenek. Tudja, hogy ki az ellensége, és ugyanígy ismeri az engedelmes lelkeket is. Így szól: ťAz én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket, ők pedig követnek engemŤ. Gondot visel híven minden egyes lélekről...

ťSoha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadhatja őket az én kezembőlŤ (Jn. 10:28). Az a lélek, aki az Úr Jézus védelme alá helyezi magát, nagyobb érték az ő számára, mint a világ minden gazdagsága. Minden fájdalmat és szenvedést eltűrt a Golgotán azért, hogy akárcsak egyetlen lelket is megmentsen az ő országa számára. Sohasem hagy el egyetlen lelket sem, kivéve, ha az ember hagyja el őt. Krisztus minden kísértésünkben és próbánkban segítőnk, sohasem hagy cserben bennünket. Mellettünk áll a bűn elleni harcainkban. Ha a szemünkkel nem is látjuk őt, hit által halljuk a hangját, megnyugtató szavait: Ne félj! Veled vagyok!?


Isten meghallgat, de a maga módján

Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél!
(Ef 3, 20-21)

Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Ennyire merészen nem mertek kérni.

Néha, mintha Isten nem hallgatna meg minket, de azután minden elképzelésen felül, túláradóan cselekszik. Pál azt gondolta, sokkal jobban szolgálhatná az Urat, ha megszabadulna „töviseitől", melyet a „Sátán ökölcsapásainak" is nevez. Kérte az Urat egyszer; bizonyos várakozási idő után másodszor, azután megint várt. Végül újra, harmadszor is kérte a szabadulást. Az Úr látszólag visszautasította kérését, de mégis meghallgatta imádságát. Feleletet kapott és megvilágosodott előtte az Úr útja; hogy az Ő ereje a gyengékben mutatkozik meg igazán hatalmasan; megrepedt, összetört edényekben lesz nyilvánvaló; „cserépdarabokkal" többre jut, mint sértetlen emberi erővel. Ez a drága Ige ezreket erősített meg már azóta. Kimondhatatlan vigasztalás lett ez az ígéret: „Az én erőm erőtlenség által jut el céljához."

Pálnak harmadik missziós útja végén, a jeruzsálemi látogatás alkalmával leginkább elkeseredett ellenségeitől, a hitetlen zsidóság orvtámadásaitól kellet félnie. A rómabeli keresztyének imádságát kéri levelében. Bizonyosan ő maga is imádkozott, hogy az Úr mentse ki a hitetlenek keze közül Júdeában (Róma 15, 31). De ez a kérés sem talált meghallgatásra - látszólag. A kezükbe esett. Mégis meghallgatta őt az Úr, mert kiragadta onnan. Cézáreába kerül két évi fogságba. Pihenő időt rendelt neki az Úr, amire bizonyára nagy szüksége volt. Két év múlva mégiscsak eljutott Rómába, de másképpen, mint ahogyan gondolta. Ott is hirdethette Jézus Krisztus győzelmes evangéliumát, nem úgy, mint világi nagyság, hanem mint szegény fogoly. Az Úr más úton vezet, mint ahogy elgondoljuk és kérjük, de mindig dicsőségesebb módon.


ÍV A FELHŐKBEN

"Az én ívemet helyezem a felhőkbe s ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között" (1Móz 9,13).

Isten azt akarja, hogy az emberek erkölcsi kapcsolatba jussanak vele: ezzel a céllal kötött velük szövetséget. "Miért nem szabadít meg engem Isten?" Már megszabadított, de én nem léptem vele kapcsolatba. "Miért nem teszi Isten ezt vagy azt?" Már megtette, de az a kérdés, szövetséget kötök-e én vele? Isten nagy áldásai befejezettek és készek, de nem az enyémek addig, amíg nem lépek vele kapcsolatba az Ő szövetsége alapján.

Megtestesült hitetlenség Isten jeleire várni. Azt jelenti, hogy nincs benne hitem, arra várok, tegyen valamit azért, hogy hihessek. Nem fogja megtenni, mert nem ez az alapja az Isten és ember közti kapcsolatnak. Az embernek önmagából kell kilépnie Istennel kötött szövetségéért, mint ahogyan Isten is kilépett magából az emberrel kötött szövetségében. Ez az Istenben való hit kérdése - a legritkább dolog, mert mi csak saját érzéseinkben hiszünk. Nem hiszek Istennek, ha csak a kezembe nem ad valamit, amiről tudom, hogy az enyém, akkor aztán kimondom: "Most hiszek!" Ez nem hit. "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok" (Ézs 45,22).

Amikor valóban szövetséget kötök Istennel, teljesen rábízom magam és végleg elengedek mindent. Akkor már nem gondolok érdemre vagy emberi hozzáadásra, hanem teljesen eláraszt annak a tudata, hogy egységre jutottam Istennel, és ezt az egységet öröm és békesség ragyogja be.

(Jézus élete, A jó pásztor c. fejezetből)


Ő felmagasztal

    Mivelhogy ragaszkodik hozzám… felmagasztalom őt… és megdicsőítem őt.         — Zsoltárok 91,14. 15.
Én inkább kívánom magamnak az Istentől való felmagasztalást, mint bármilyen dicsőséget, amit e világ felkínálhat.
Mesélnek egy történetet Napóleonról, miszerint egy nap, amint éppen seregszemlét tartott, a lova egyszer csak megbokrosodott. Egy fiatal közlegény előrelépett, megfogta a ló kantárát, és lecsillapította az állatot. Napóleon azt mondta: „Köszönöm, kapitány.” És ezzel a közlegény kapitánnyá lépett elő. A többi tiszt azonban nem fogadta be a fiatalembert. Ők érdemeik alapján kapták a rangfokozatukat, neki viszont úgy ajándékozták. Napóleon észrevette ezt, és elrendelte a hadsereg teljes díszszemléjét. A fiatalembert lóra ültette maga mellett, és együtt lovagoltak ki a gyakorlótérre. A többi tiszt ezek után azt kezdte mondogatni: „Ez az ember Napóleon kegyeltje.” És elkezdték keresni a kegyeit.
Lehet, hogy a világ nem tudja ezt, de közeleg az idő, amikor meg fogja tudni, hogy mi a királyok Királyának és az urak Urának vagyunk a kegyeltjei. És akkor majd azt kívánják, hogy bárcsak keresték volna a kegyeinket. Maga Jézus mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyiszékében.” (Jel. 3,21)
Jézus kegye messze felülmúlja és túlragyogja mindazt, amit e világ adhat.
A várakozás fontossága


„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet…” (Jakab 1:4)
Kérdezted már valaha Istentől: „Miért kell ilyen sokáig várnom?” Ha igen, íme, négy fontos dolog, amit tudnod kell: 1) A várakozás megedz. A várakozással töltött idő tanulásra fordított idő is lehet. Ha pedig tanulsz, azzal nem veszítesz. Isten fel fog készíteni a csatára, mert ő jó hadvezér. „Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” (Zsoltárok 144:1). 2) A várakozás helyreigazít. A zsoltáros ezt írta: „Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsoltárok 119:67). A fájdalom hasznos lehet. A nehézségek lelki fejlődéshez vezethetnek, ha hajlandó vagy okulni belőlük. A fájdalom arra kényszerít, hogy Istenhez fordulj válaszokért, hogy őrá támaszkodj, és ne másokra, hogy tanulj abból, hol csúsztál félre, hogy éhezz Isten jelenlétére és gyógyító érintésére, hogy hallgass az ő útmutatásaira, és vedd észre, milyen változásokat akar hozni életedbe. Igen, így van, a fájdalmat fejlődéssé alakíthatod. 3) A várakozás felfedi a körülötted lévők valódi szándékait. A motivációkat nem mindig könnyű felismerni. Bízz Istenben, de az embereket tedd próbára! Ezt mondja a Szentírás is: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben…” (5Mózes 8:2). Az emberek sokáig tudják rejtegetni szándékaikat és motivációikat, de a várakozás általában felszínre hozza az igazságot. 4) A várakozás időt ad Istennek arra, hogy megoldja a problémát. Isten csodatévő Isten, ne siess tehát előre, ne előzd le, ne foszd meg a lehetőségtől, hogy megmutassa csodatévő hatalmát az életedben!


Az imameghallgatás gátjai

„Ha kiált hozzám, meghallgatom…” (Zsoltárok 91:15)

Amikor a Fő utcán megnyílt egy éjszakai szórakozóhely, egy gyülekezet, amely csupán száz méterre volt tőle, egy 24 órás imavirrasztást szervezett. Azt kérték Istentől, hogy a klub égjen le. Egy héten belül villám csapott az épületbe, és porig égette azt. A klub tulajdonosa beperelte a gyülekezetet, amely tagadta a felelősséget. A bíró, miután meghallgatta mindkét fél érvelését, ezt mondta: „Úgy tűnik, bárki is a bűnös, a nightclub tulajdonosa hisz az imádság erejében, míg a gyülekezet nem”.

Az imameghallgatás első akadálya az, ha nem imádkozunk. Ez egyszerűen hangzik, de nem kapunk választ imáinkra, ha nem imádkozunk. Ha azt mondjuk, hogy hiszünk az ima erejében, az még nem jelenti azt, hogy imádkozunk is. Jakab azt írja: „… nem kapjátok meg, mert nem kéritek” (Jakab 4:2). Időt kell szánnunk arra, hogy kérjük Istentől azt, amit szeretnénk, amire szükségünk van. Néha végiggondoljuk magunkban a helyzeteket, vagy beszélünk róluk a barátainkkal, vagy kívánjuk, vagy reméljük, de nem imádkozunk. A gondolkodás, kívánás, reménykedés és másokkal való beszélgetés nem imádság; csak az imádság imádság! Ha van valamilyen szükségünk, vagy egy olyan helyzet, ami aggaszt, csak akkor imádkozunk, ha Istennel beszélünk róla.

Isten azt várja, hogy kéréseinket tárjuk elé imádságban. Ő sohasem fárad bele abba, hogy hozzá jövünk! Ő képes, hajlandó és kész rá, hogy az érdekünkben cselekedjen, de csak akkor, ha imádkozunk. Jézus azt mondta: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Máté 7:7-8).



„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához…” (Zsidókhoz írt levél 4:16)

Az imameghallgatás második akadálya a bizalom hiánya! Ha megértjük, hogy Isten megváltott gyermekeiként jogunk van közeledni Hozzá bármikor, képesek leszünk legyőzni az ellenség próbálkozásait, amikor arra akar rávenni, hogy kárhoztassuk magunkat. Ennek eredményeként bizalommal közeledünk Istenhez. Többé nem mondjuk azt magunknak: „Tudom, hogy az Úr képes ezt megtenni, de nehezen tudom elhinni, hogy meg is fogja tenni értem”. Azért gondolunk ilyesmiket, mert azt hisszük, hogy nem vagyunk méltók. Jézus méltóvá tett minket! Amikor Istenhez jövünk, számíthatunk arra, hogy kegyelmes lesz hozzánk. „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” A kegyelem azt jelenti, hogy Isten megadja nekünk azt, amit nem érdemlünk meg, ha van elég bizalmunk ahhoz, hogy kérjük. Jézus nevében kérjük, nem a magunkéban. Jézust visszük az Atya elé, nem pedig sajátmagunkat. Jézus nélkül semmik vagyunk! Isten kész sokkal többet tenni annál, amit kérni vagy elgondolni tudnánk (Efézus 3:20). Gyakorolnunk kell tehát a hitünket, és bizalommal kérve igénybe venni mindazt, amit Ő meg tud tenni.

Helen Poole azt írja: „A négyéves kislányom mindig imádkozni szokott lefekvés előtt. Egy este csak imádkozott és imádkozott, a hangja egyre halkult, s végül már csak a szája mozgott. Aztán azt mondta: ’ámen’. Így szóltam: ’Édesem, nem hallottam, mit mondtál.’ Ő így válaszolt: ’Anya, nem hozzád beszéltem.’ Ha megértjük, hogy jogunk van Istennel beszélni, és hogy Ő odafigyel minden szavunkra, akkor bizalommal imádkozunk.



„Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr.” (Zsoltárok 66:18)

Az imameghallgatás harmadik akadálya a bűn! Lillian Pearsall a következőről számol be: „Amikor telefonos ügyfélszolgálati munkakörben dolgoztam, egy ügyfél egy fizetős telefonon a megengedettnél hosszabb ideig folytatott távolsági hívást. Többszöri udvarias figyelmeztetésem ellenére sem volt hajlandó bedobni az időtúllépés miatt szükséges érméket. Ehelyett dühösen szitkozódva lecsapta a telefont. Néhány másodperccel később újra a vonalban volt, valamivel nyugodtabban. „Tisztelt kezelő, kérem, engedjen ki a telefonfülkéből! Fizetek, csak engedjen ki!” Nyilvánvalóan bezárta magát, és tévesen úgy gondolta, hogy én irányítom a telefonfülkék ajtaját is. Szívesen kifizette a többletidő miatt szükséges díjat, és tanácsomra egy jó erőset rúgva az ajtóba kiszabadította magát.”

A be nem vallott bűnök bezárnak minket, Istent pedig kizárják. Ha rejtett bűn van a szívünkben, nem tudunk abban bízva imádkozni, hogy Isten válaszolni fog. Ha viszont azt kérjük Istentől, hogy leplezze le bűneinket, Ő megteszi. És amikor felfedi azokat, el kell bánnunk velük, ha azt akarjuk, hogy a kommunikációs vonal nyitott maradjon. Ha Isten emlékeztet minket egy helyzetre, amelyben nem helyesen jártunk el, nem tehetjük meg, hogy egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörjük; el kell ismernünk azt, és el kell fogadnunk Isten bocsánatát.

Amiket mi „kis dolgoknak” nevezünk, bűnös szokásokká és egy életen át tartó viselkedésmintákká fejlődnek. Amikor tehát feltárja Isten a bűnünket, meg kell bánnunk, és fel kell hagynunk vele. Komolyan kell vennünk Őt – méghozzá rögtön! Ez azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Vele való kapcsolatunk akadálymentessé váljon. Így imáink meghallgatásra és válaszra találnak.



„…ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.” (1János 5:14)

Az imameghallgatás negyedik akadálya, ha olyasmit kérünk, ami kívül esik Isten akaratán. A Biblia azt mondja: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” Az egyik legjobb módja annak, hogy biztosítsuk, hogy Isten akarata szerint imádkozunk, ha az Ő Igéje alapján imádkozunk. Használj fel egy verset, egy szakaszt vagy egy alapelvet a Szentírásból, hogy ezzel támogasd imádat, mert Isten azt mondja: „Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem” (Jeremiás 1:12)!

Néha vannak dolgok, amikért imádkozni akarunk, de nem vagyunk biztosak benne, hogy azok Isten akarata szerintiek-e a Szentírás szerint. Ebben az esetben egyszerűen csak kérnünk kell Istent, hogy adja meg, ha ez az Ő akarata, és segítsen nekünk abban, hogy elégedettek legyünk az Ő döntésével. Augustinus azt mondta: „Ó, Uram, add meg, hogy úgy tudjam tenni a te akaratodat, mintha az enyém lenne; hogy te is úgy tehesd az enyémet, mintha a Te akaratod lenne.” D. L. Moody pedig a következőt javasolta: „Terjeszd Isten elé kérésed, aztán mondd: ’A Te akaratod legyen meg, ne az enyém!’ A legédesebb lecke, amit Isten iskolájában megtanultam, hogy hagyjam, hogy Isten válasszon helyettem.”

Ha Istennel összhangban imádkozunk, meg fogjuk kapni, amit kérünk. Lehet, hogy várnunk kell, mert Isten időzítése része az Ő akaratának, de be fog következni. Mondhatjuk azt: „Talán most még nem látom, de Isten megígérte nekem, tehát már úton van.” És ha Isten nem adja meg azt, amit kérünk, akkor valami jobbat ad, ha hitben járunk, és megőrizzük a jó hozzáállást.



„…nem kapjátok meg, mert rossz indítékból kéritek…” (Jakab 4:3 NIV)

Az imameghallgatás ötödik akadálya a rossz motiváció! Egy születésnapi partin, amikor a torta felszolgálásának az ideje elérkezett, egy Brian nevű kisfiú izgatottan harsogta: „Én a legnagyobb szeletet akarom!”. Az édesanyja megdorgálta: „Brian, nem helyes a legnagyobb szeletet kérni!” A kis fickó zavartan nézett rá, és így szólt: „De hát akkor hogy kapom meg?” Ha rosszak az indítékaid, imáid nem fognak meghallgatásra találni. Az indíték a „miért” a „mit” mögött. Amikor imádkozunk, az imádságunk indítéka sokkal fontosabb, mint maguk a szavak, amiket kimondunk. A tiszta szív, mely szereti Istent és szereti az embereket, mindig elfogadható indíték az Úr szemében. Az önzés elfogadhatatlan; a bosszúvágy elfogadhatatlan; a manipuláció és az utasítás elfogadhatatlan; a féltékenység elfogadhatatlan; a büszkeség elfogadhatatlan. Valójában bármilyen önző indíték elfogadhatatlan. A. W. Tozer azt írja: „Az önszeretet valóban nagyon nehéz munka. Gondolkozz el, vajon a legtöbb bánatot nem az okozza-e, hogy mások rosszat mondanak rólad! Amíg magadat kis istennek állítod be, akihez hűnek kell lenned, mindig lesznek olyanok, akik örömüket lelik abban, hogy sértegetik a bálványodat. Így hogyan remélhetsz belső békét? A szív szenvedélyes erőfeszítése, hogy megvédje magát minden sértéssel szemben, soha nem fogja az elmét nyugodni hagyni.”

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk imádkozni, rendszeresen meg kell tisztítanunk a szívünket, főleg akkor, ha azon vesszük észre magunkat, hogy „a legnagyobb szeletet” akarjuk. Meg kell vizsgálnunk az indítékainkat. Fájdalmas lesz a szembenézés, de szükséges, ha azt szeretnénk, hogy imáinkra választ kapjunk.



„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt…” (Zsidókhoz írt levél 11:6)

Isten vágyik arra, hogy higgy benne! A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő… megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” A hit egy hatalmas szellemi erő. Ez az, amire Isten válaszol.

De arra számítanunk kell, hogy a hitünk megpróbáltatik. Az ellenség a kétségek és félelmek homályába fogja burkolni elménket. Amikor ezt teszi, meg kell vizsgálnunk a szívünket, hogy megtudjuk, mit mond. A szívünkben hihetünk Isten Igéjében még akkor is, amikor az elménk megkérdőjelezi azt. Arra kell tehát ráállnunk, ami a szívünkben van, és nem arra, ami a fejünkben van. Nem szabad hinnünk a kétségeinknek; kétségbe kell vonnunk a kétségeinket, és hinnünk kell Istennek!

Néha a kétség figyelem-eltereléssel kezdődik. Amikor figyelmünk elterelődik Isten ígéreteiről, kételkedni kezdünk. És ahogy egyre többet gondolunk a problémáinkra, hitünk ingadozni kezd. A fókuszált lézerhez hasonlóan kell Isten ígéreteire és erejére összpontosítanunk, valamint arra, hogy Ő kész a mi érdekünkben munkálkodni – a problémáinkra meg éppen csak vessünk egy pillantást. Nem tagadjuk a létezésüket, de nem vagyunk hajlandóak túl nagy figyelmet fordítani rájuk. Jakab azt írja: „De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember” (Jakab 1:6-8). Ahhoz kell horgonyoznunk magunkat, amit az Úr mond, és nem szabad ide-oda sodródnunk, amikor a körülményeink változni kezdenek.


HOGYAN BÁNSZ AZ EMBEREKKEL?

„…legyetek … a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10)

Azt mondják, hogy William Gladstone és Benjamin Disraeli nagyszerű vezetők voltak, de nagy ellenfelek. Sokan úgy tartják, hogy Gladstone, a Liberális Párt vezetője a viktoriánus Anglia legjobb tulajdonságait testesítette meg. Hivatása volt a köz szolgálata, nagyszerű szónok volt, mestere a pénzügyeknek és rendíthetetlenül becsületes ember. Négyszer választották meg Nagy-Britannia miniszterelnökének, ő az egyetlen ember a történelemben, akit ez a megtiszteltetés ért. Vezetése alatt Nagy-Britannia létrehozta a közoktatási rendszert, parlamenti reformokat vezetett be, és választójogot adott a munkásosztály jelentős részének. Disraeli, aki kétszer volt miniszterelnök, másfajta háttérből érkezett. Harmincas éveiben kezdett politizálni, és hírnevet szerzett diplomataként és szociális reformok megalkotójaként. Legnagyobb érdeme, hogy ő irányította a Szuezi-csatorna megvásárlását. Mindkét államférfi nagy dolgokat vitt véghez. De igazán az különböztette meg őket, ahogyan az emberekkel viselkedtek! Ezt a különbséget legjobban az a történet szemlélteti, amelyet egy fiatal hölgy mondott el, aki együtt vacsorázott a két vetélytárssal két egymást követő estén. Amikor megkérdezték, hogy mi volt a benyomásuk róluk, ezt mondta: „Amikor Mr. Gladstone mellett ültem a vacsoránál, úgy éreztem, ő a legokosabb ember Angliában, de Mr. Disraeli mellett úgy éreztem, én vagyok a legokosabb nő Angliában”. Fontos tanulság van ebben. A jó vezetők azzal nyerik el az általuk vezetett emberek bizalmát és barátságát, hogy a reflektorfényt magukról másokra irányítják. Valójában ez az alapelv bárkivel működik. Ezért mondja a Biblia: „legyetek … a tiszteletadásban egymást megelőzők!” (Róma 12:10)


Isten szeret téged, tényleg szeret!

„Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35)


Korlátozott értelmünk képtelen felfogni Isten szeretetét, mert az nincs feltételekhez kötve. Nem akkor szeret minket, „ha”, hanem „annak ellenére, hogy”. Lehet, hogy szülőként nem helyesled gyermekeid viselkedését, de azért mindig szereted és elfogadod őket. Pál megkérdezi: „Van-e valami, ami valaha is elválaszthat minket Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35 NLT). Aztán így válaszol: „…meg vagyok győződve, hogy… soha semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől…” (Róma 8:38 NLT). Nem észbontó? De elég nagy az egónk ahhoz, hogy azt higgyük, vannak bizonyos bűnök, amiken Isten nem tudja túltenni magát – úgy értem olyanok, amiket mi sohasem követtünk el. Emlékszel, hogy imádkozott a farizeus: „…Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is” (Lukács 18:11). Értsd meg: Isten mércéje a tökéletesség, és ezt ezer élet alatt sem érhetnéd el! Számunkra a kegyelem az egyetlen reménység. Isten iránti szeretetünk a tőle nyert bűnbocsánat mértékétől függ. A farizeusokra sokkolóan hatott, hogy Jézus megengedte egy rosszhírű nőnek, hogy a lábaihoz térdeljen, könnyeivel mossa, és hajával törölje őket szárazra. Azt gondolták: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös” (Lukács 7:39). Nos, nem arról van szó, hogy Jézus nem tudta, hanem arról, hogy neki ez nem számított. Azt mondta az asszonynak: „Megbocsáttattak a te bűneid” (Lukács 7:48). Aztán elmagyarázza nekünk a lényeget: „…akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret” (Lukács 7:47). És mi legyen a mi válaszunk Isten szeretetére? „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk…” (1János 5:3).

A bibliai engedelmesség: Szeretet+Bizalom+Cselekedet


"Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat" (Jn 14,15)



A karácsonyt megelőző nyüzsgéssel teli időszakban, szeretném, ha megállnánk egy pillanatra és visszagondolnánk az első Karácsonyunkra. Belegondoltál-e valaha, hogy milyen volt József számára mindez? Itt van ez a férfi, aki értesül menyasszonya terhességéről, aki azt állítja, hogy angyal látogatta meg és a gyerek Isten gyermeke. A vőlegényétől meg elvárta, hogy mindezt el is higgye neki!

Egy adott ponton József életében minden a feje tetejére állt. Ez nem az az út volt, melyen szeretett volna haladni. Egyszerűen nem látta értelmét ennek az egésznek.

Ismerős az érzés? Talán az anyagi helyzeted vesz hirtelen rossz irányt, talán felsejlik a munkanélküliség lehetősége, vagy egyszerűen rossz híreket kaptál családod egészségi állapotát illetően. Hogyan fogod kezelni ezeket? Mit teszel, amikor nem látod a dolgok értelmét az életedben?

József azt választotta, hogy Isten tanácsa szerint cselekszik és ez mindent megváltoztatott. Az Istennek való engedelmességet választotta, annak ellenére, hogy fogalma sem volt, hogy mi történik.

Manapság, az engedelmeskedni szónak negatív értelmezése van. Úgy tekintünk az engedelmességre, mint valami erőltetett, kelletlen döntésre amivel megteszünk valamit, amit nem akarunk és csupán azért tesszük meg, mert félünk a büntetéstől.

Ez azonban nem az az engedelmesség amit Isten Igéjében találunk. A bibliai engedelmesség: szeretet+ bizalom + cselekedet.

Ez a szeretettel kezdődik, amint Jézus a Jn 14,15-ben beszél róla: "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat". A bizalom abból az ismeretből fakad, hogy az Atya szeret téged és válaszként viszontszereted őt.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy az engedelmesség annyit jelent mint félni Istentől, azonban Isten azt szeretné, ha a neki való engedelmességet szerelmi kapcsolatként látnánk. A szeretetből pedig bizalom fakad. Hogyha bízol abban, amit Isten mond neked és elhiszed, hogy szeret téged akkor ez cselekedetre fog késztetni.

Szükséges, hogy mindhárom meglegyen, mivel a cselekedet szeretet nélkül pusztán gépies vallásosság. A szeretet pedig cselekedetek nélkül csupán merő beszéd.

József az Istennel való kapcsolata miatt volt képes elfogadni, amit Mária és angyal mondtak neki. Tudta, hogy Isten szereti őt, és ő is szerette Istent. Megbízott Istenben és azt választotta tetteiben, amit Isten kért, hogy tegyen. Ennek következtében József élete a mai napig képes életeket befolyásolni.

A hited fogja Jézushoz vezetni őket

„És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták a módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. Ő pedig látva hitüket így szólt: Ember, megbocsátottak a te bűneid.” (Lukács 5: 18-20)

Itt van a második abból a hét módból, ahogyan ebben a karácsonyi időszakban egy kis csoport embereket nyerhet meg Jézus számára: A kis csoportodnak el kell hinnie, hogy Isten általatok munkálkodik azon, hogy embereket vezessen Jézushoz.

Senki sem reménytelen. Amikor a négy barát meglátta a béna ember állapotát kétségbeesetten is reagálhatott volna: Mit tehetne Jézus? Ehelyett elhitték, hogy Isten meg tudja őt gyógyítani - volt hitük. A Biblia azt mondja, hogy a béna ember bűnei megbocsáttattak, amikor Jézus látta a négy barát hitét.

Vannak olyan emberek körülöttünk, akik meg vannak bénulva ebben az ünnepi időszakban - nem feltétlenül fizikai, hanem inkább lelki értelemben. Legyenek akár a kétségek miatt, a magánytól, a félelemtől vagy bármi mástól megbénulva, az eredmény ugyanaz: szükségük van mások hitére.

Bizonyos értelemben nekik nincs elég hitük ahhoz, hogy higgyenek, ezért a ti hitetek kell, hogy elvigye őket Jézushoz. Pál apostol imakérése az volt, hogy "Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát" (Kolossé 4:3)


Engedelmeskedj Istennek, ne ragaszkodj a magadéhoz


"Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket." Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig…" (Máté 2:13-15a)


Józsefnek és Máriának nagyon sok dolgot el kellett engedniük a hitből tett utazásuk miatt. Mindent maguk mögött hagytak, amit ismertek, amikor elindultak Egyiptom felé. Egyrészt, amit feláldoztak, az a saját kényelmük volt, a legmélyebb szinten.

Gyakran kényelmetlen Istenben bízni és követni a tervét, mert jól érezzük magunkat a rossz dolgainkkal kapcsolatban. Elkényelmesedünk a saját kis szokásainkban és rituáléinkban, azokban a dolgokban, amik megállítanak ahelyett, hogy odajuttatnának, ahol Isten növekedni akar minket látni.

Ha az egészségedet Istenre bízod, akkor valószínűleg fel kell adnod pár kedvenc ételedet. Ha a pénzügyeidet bízod Istenre, akkor több, mint valószínű, hogy vissza kell szorítanod a költekezésed.

Egy szokást megtörni kényelmetlen. Szembenézni a félelmeinkkel nem kellemes. Kellemetlen elmenni valahová, ahol még nem voltál előtte, vagy megbocsátani valakinek, aki megbántott. De a növekedés és változás mindig a kényelmetlen dolgok megtétele által jön, és ez a jó az egészben.

De ha nem nézünk szembe a félelmekkel, hanem továbbra is olyasmihez ragaszkodunk, ami nekünk kényelmes, akkor hátat fordítunk Istennek, aki alapvetően a kényelem forrása.

A Biblia azt mondja, hogy "Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene" (2 Kor 1:3)

Meghívlak ezen a Karácsonyon, mint még soha, hogy ismerd fel, hogy Isten a kényelem Istene. És azokban a pillanatokban, amikor visszafordulnál a régi szokásokhoz, a régi gondolkozásodhoz, ami visszafog, fordulj Istenhez és mondd "Istenem, adj nekem vigasztalást."

Beszéljünk róla:

* Milyen engedelmességet halogattál a félelemtől való nyugtalanság miatt?
* Imádkozz Isten vigasztalásáért és bátorításáért, hogy ezek kimozdítsanak az elégedettségből az engedelmességbe.