A gyermekeid megszabadulnak a fogságból

Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen [gyermekeid] az ellenség földjéből térnek vissza. Jövendődnek is jó reménysége lészen, mert fiaid visszajönnek az ő határaikra.

– Jeremiás 31:16-17[1]


 Jézus megváltott bennünket az átoktól. Sokan jól ismerjük a bűntől, betegségtől és a szegénységtől való megváltást. De gyakran nem ismerjük fel, hogy a megváltásnak hatalma van az ördög pusztítása fölött is, amelyet a gyermekeink életében akar elvégezni.

Az 5 Mózes 28:16-68 a törvény átkáról számol be. Figyeld meg, mit mond az átok a gyermekeidről. „A te fiaid és leányaid más népnek adatnak, és a te szemeid néznek és epekednek utánuk egész napon, és nem lesz erő a te kezedben” (32. vers).

„Fiakat és leányokat nemzesz, de nem lesznek tiéid; mert fogságra jutnak” (41. vers).

Sok keresztény szülő szenved ez alatt az átok alatt. A gyermekeiket a drog, az alkohol és a züllöttség tartja fogságban. Ennek nem kell így lennie! Amióta Jézus megtörte a törvény átkát, ezeknek a szülőknek hatalom adatott Jézus nevében arra, hogy a sátánt elparancsolják a gyermekeik életéből.

Ne hagyd, hogy az ördög hatalmat vegyen a gyermekeid felett! Amikor meglátod bennük az ellenszegülés első jelét, valld meg Isten ígéreteit fölöttük, és ne adj talpalatnyi helyet sem az ördögnek.

Ne felejtsd, a gyermekeid nem látják az őket támadó láthatatlan erőket. Tehát a te felelősséged, hogy ellenállj ezeknek helyettük. Vállalj felelősséget értük. Majd ragadj meg minden alkalmat, hogy szeretetet árassz feléjük.

Isten tudja, hogyan szabadítsa meg őket. Tedd meg a részedet, és bízz meg Benne, hogy Ő is megteszi a részét. Vissza fogja hozni őket az ellenség földjéről!

Igei olvasmány:  Ésaiás 60:1-5

?Én vagyok a jó pásztor. Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim.?

(Jn. 10:14)

?Az isteni pásztor ismeri nyája minden egyes tagját, az egész világon... Az Üdvözítő személyesen ismer minket. Részvétet ébresztenek benne gyengeségeink. Rendelkezik, hogy segítséget kapjunk, valahányszor csak könyörgünk ezért. Oly értékes az Úr előtt minden egyes lélek, mintha egyedüli volna, akiért ő feláldozta az életét. Minden szenvedés megindítja a szívét, minden segélykiáltás a füléhez hatol. Azért jött, hogy mindenkit megmentsen. Ezt kiáltja: ťKövess engem!Ť Szentlelke által indítja a szíveket, hogy önzetlen követői sorába lépjenek. Tudja, hogy ki az ellensége, és ugyanígy ismeri az engedelmes lelkeket is. Így szól: ťAz én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket, ők pedig követnek engemŤ. Gondot visel híven minden egyes lélekről...

ťSoha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadhatja őket az én kezembőlŤ (Jn. 10:28). Az a lélek, aki az Úr Jézus védelme alá helyezi magát, nagyobb érték az ő számára, mint a világ minden gazdagsága. Minden fájdalmat és szenvedést eltűrt a Golgotán azért, hogy akárcsak egyetlen lelket is megmentsen az ő országa számára. Sohasem hagy el egyetlen lelket sem, kivéve, ha az ember hagyja el őt. Krisztus minden kísértésünkben és próbánkban segítőnk, sohasem hagy cserben bennünket. Mellettünk áll a bűn elleni harcainkban. Ha a szemünkkel nem is látjuk őt, hit által halljuk a hangját, megnyugtató szavait: Ne félj! Veled vagyok!?

Isten meghallgat, de a maga módján

Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél!
(Ef 3, 20-21)

Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Ennyire merészen nem mertek kérni.

Néha, mintha Isten nem hallgatna meg minket, de azután minden elképzelésen felül, túláradóan cselekszik. Pál azt gondolta, sokkal jobban szolgálhatná az Urat, ha megszabadulna „töviseitől", melyet a „Sátán ökölcsapásainak" is nevez. Kérte az Urat egyszer; bizonyos várakozási idő után másodszor, azután megint várt. Végül újra, harmadszor is kérte a szabadulást. Az Úr látszólag visszautasította kérését, de mégis meghallgatta imádságát. Feleletet kapott és megvilágosodott előtte az Úr útja; hogy az Ő ereje a gyengékben mutatkozik meg igazán hatalmasan; megrepedt, összetört edényekben lesz nyilvánvaló; „cserépdarabokkal" többre jut, mint sértetlen emberi erővel. Ez a drága Ige ezreket erősített meg már azóta. Kimondhatatlan vigasztalás lett ez az ígéret: „Az én erőm erőtlenség által jut el céljához."

Pálnak harmadik missziós útja végén, a jeruzsálemi látogatás alkalmával leginkább elkeseredett ellenségeitől, a hitetlen zsidóság orvtámadásaitól kellet félnie. A rómabeli keresztyének imádságát kéri levelében. Bizonyosan ő maga is imádkozott, hogy az Úr mentse ki a hitetlenek keze közül Júdeában (Róma 15, 31). De ez a kérés sem talált meghallgatásra - látszólag. A kezükbe esett. Mégis meghallgatta őt az Úr, mert kiragadta onnan. Cézáreába kerül két évi fogságba. Pihenő időt rendelt neki az Úr, amire bizonyára nagy szüksége volt. Két év múlva mégiscsak eljutott Rómába, de másképpen, mint ahogyan gondolta. Ott is hirdethette Jézus Krisztus győzelmes evangéliumát, nem úgy, mint világi nagyság, hanem mint szegény fogoly. Az Úr más úton vezet, mint ahogy elgondoljuk és kérjük, de mindig dicsőségesebb módon.

ÍV A FELHŐKBEN

"Az én ívemet helyezem a felhőkbe s ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között" (1Móz 9,13).

Isten azt akarja, hogy az emberek erkölcsi kapcsolatba jussanak vele: ezzel a céllal kötött velük szövetséget. "Miért nem szabadít meg engem Isten?" Már megszabadított, de én nem léptem vele kapcsolatba. "Miért nem teszi Isten ezt vagy azt?" Már megtette, de az a kérdés, szövetséget kötök-e én vele? Isten nagy áldásai befejezettek és készek, de nem az enyémek addig, amíg nem lépek vele kapcsolatba az Ő szövetsége alapján.

Megtestesült hitetlenség Isten jeleire várni. Azt jelenti, hogy nincs benne hitem, arra várok, tegyen valamit azért, hogy hihessek. Nem fogja megtenni, mert nem ez az alapja az Isten és ember közti kapcsolatnak. Az embernek önmagából kell kilépnie Istennel kötött szövetségéért, mint ahogyan Isten is kilépett magából az emberrel kötött szövetségében. Ez az Istenben való hit kérdése - a legritkább dolog, mert mi csak saját érzéseinkben hiszünk. Nem hiszek Istennek, ha csak a kezembe nem ad valamit, amiről tudom, hogy az enyém, akkor aztán kimondom: "Most hiszek!" Ez nem hit. "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok" (Ézs 45,22).

Amikor valóban szövetséget kötök Istennel, teljesen rábízom magam és végleg elengedek mindent. Akkor már nem gondolok érdemre vagy emberi hozzáadásra, hanem teljesen eláraszt annak a tudata, hogy egységre jutottam Istennel, és ezt az egységet öröm és békesség ragyogja be.

(Jézus élete, A jó pásztor c. fejezetből)

Ő felmagasztal

    Mivelhogy ragaszkodik hozzám… felmagasztalom őt… és megdicsőítem őt.         — Zsoltárok 91,14. 15.
Én inkább kívánom magamnak az Istentől való felmagasztalást, mint bármilyen dicsőséget, amit e világ felkínálhat.

Mesélnek egy történetet Napóleonról, miszerint egy nap, amint éppen seregszemlét tartott, a lova egyszer csak megbokrosodott. Egy fiatal közlegény előrelépett, megfogta a ló kantárát, és lecsillapította az állatot. Napóleon azt mondta: „Köszönöm, kapitány.” És ezzel a közlegény kapitánnyá lépett elő. A többi tiszt azonban nem fogadta be a fiatalembert. Ők érdemeik alapján kapták a rangfokozatukat, neki viszont úgy ajándékozták. Napóleon észrevette ezt, és elrendelte a hadsereg teljes díszszemléjét. A fiatalembert lóra ültette maga mellett, és együtt lovagoltak ki a gyakorlótérre. A többi tiszt ezek után azt kezdte mondogatni: „Ez az ember Napóleon kegyeltje.” És elkezdték keresni a kegyeit.
Lehet, hogy a világ nem tudja ezt, de közeleg az idő, amikor meg fogja tudni, hogy mi a királyok Királyának és az urak Urának vagyunk a kegyeltjei. És akkor majd azt kívánják, hogy bárcsak keresték volna a kegyeinket. Maga Jézus mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyiszékében.” (Jel. 3,21)

Jézus kegye messze felülmúlja és túlragyogja mindazt, amit e világ adhat.