2017. április 10., hétfő


Élet és halál...

A mai nap imádsága:
ÚRIsten, mindenség Teremtője! Add, hogy Benned, s Általad élhessem nekem rendelt napjaimat, s felfedezzem minden múlandóság között örök isteni szeretetedet! Ámen

  

Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.
1 Kor 15,22

Egész életünkben a halálra készülünk... Az elmúlás, a végső mozdulatlanság bűvkörében remegnek sokan, aki nem vallja be - valahol az is. Nem a haláltól, a hozzá vezető fájdalmas úttól félünk, sokkal inkább a bizonytalanságtól: mi van utána? Mert ha nincs a halál után semmi az eléggé nagy gond, de az igazi nagy meglepetés az lenne, ha nemcsak van az élet után "valami", de ha a halál után vár ránk Valaki... Próbálhatjuk életünket így vagy úgy meghosszabbítani, de az Istentől jövő élet örök törvénye, hogy a túlpartot csak az Ő segedelmével érhetjük el.

Ádám-apánktól nem csak az Istennel való ellenkezés, a tagadás ősösztönét örököltük, de a múlandóságot is. Kipróbálni az istennélküliség kábulatát oly nagy vonzás, melynek csak kevesek tudnak ellenállni. Ha jól belegondolunk, életünk folyamán alig van néhány nap vagy óra, amikor valóban teljes odaadással meditálunk, imádkozunk, minden érzékszervünkkel keressük Istent. Életünk döntő része nem Isten által irányított, hanem kézi-vezérelt... többnyire mi döntjük el, mit is csináljunk időnkkel, lehetőségeinkkel! Éppen ezért nem szép dolog, amikor egyértelműen saját életvezetési butaságaink, nem kellőképpen átgondolt döntéseink következményét a JóIstenen kérjük számon!

A halál - minden félelmünk végső oka - pontot tesz izgalommal teli életünkre. Az utolsó pillanatban bizonnyal felsejlik életünk szépsége - bizony élhettünk volna örömteljesebben is -, s kedves bűneink sehová sem vezető hiábavalósága is egyértelművé válik. Abban a néhány pillanatban/percben?, amikor talán lepereg előttünk egész életünk, bizonnyal szeretnénk majd visszamenni az elejére, s másképp csinálni sok-sok mindent vagy esetleg az egészet... Visszaút azonban nincs, az életet egyirányúvá teremtette az ÚRIsten!

A keresztény ember tudása, hogy van élet a halál előtt(!) is, s ha azt a krisztusi szeretetben éljük, akkor nem hiábavalóságban múlnak el napjaink. Sokan hiszik azt, hogy élni csak akkor tudnak, ha saját elképzeléseiket a holnapban vagy a holnaputánban már megvalósították. Így aztán sok-sok millió ember "lemarad" a saját életéről, mert ugyan csak 1-2 nappal maradtak le saját életükről, de valójában soha nem kezdtek el élni! Az ÉLET pedig nem az ÉN, az Ego mindenáron való kivirágoztatását jelenti, hanem az Isten jelenvalóságának a megélését MINDENben: Templompadban ülve éppen úgy, mint takarítás, gyereknevelés közben otthon vagy munkahelyi feladataink elvégzése során. Isten Élet, Isten történés, Isten változás... IS(!), s MINDEN egyben, hiszen Ő maga az Örökkévalóság, a "vagyok, Aki vagyok" a Létező. Aki Őbenne akar maradni örökre, az akár él, akár meghalt, hit által az Övé, s Krisztus által Benne van/él örökre...


Életünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked életemért, s add, hogy dícsérhesselek Téged ma is! Ámen

   

Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.
1Kor 1,21

Különböző kultúrák különféle utakon keresték az Istent, de Isten létét az ember valójában nem kérdőjelezi meg. Pontosítva: addig, amíg nem érzi emberléte határait, addig hajlamos istentelen kijelentésre és tettekre is, de kinek-kinek sorsa szerint eljön az a pillanat, amikor belátja: végtelenül kicsinyke, esendő, s mindenek előtt halandó ember. Keveseknek adatik meg, hogy erre fiatalon rájöjjenek, mások egy egész életen át küszködnek önmagukkal, a világgal és minden küzdelmük persze átszőtt az Istennel is. Az általános "Isten-képek" ellen természetszerűleg tiltakozik az ember, hiszen a mások Isten-képzete abban a pillanatban, hogy megformálódik, már sérti is mindannyiunk teremtettségből fakadó szuverenitását. Individuumok vagyunk, megismételhetetlenek. Különbözőségünk is jelzi, hogy nem sorozatgyártott isteni termékek vagyunk, hanem Isten szeretetéből egyediségre elhívott, ebbe az időbe és térbe teremtett lények... Megállapíthatjuk azonban, hogy az Istentől elfordult ember alapvető tulajdonsága mégis az uniformizálódásra törekvés.

Az egész teremtettség Isten után kiált... Ahogyan az alkotás tanúskodik a mesterről, ugyanúgy az univerzum is a Teremtőről. Megmosolyognivaló, valójában tragikomikus, hogy a világ létrejöttére még mindig az ősrobbanás magyarázata a legelfogadottabb, mintsem az, hogy egy intelligens teremtő Erő áll mindenek mögött... De miért is állnának össze az élettetelen csillagközi szétszórattatás kavicsai élő anyaggá? Mi indítja őket erre? Az univerzum végtelen kozmikus porának akarata az, hogy egy Föld nevű bolygón Frankó Mátyás reggelenként erről elmélkedjen? Számomra ez nem lehet magyarázat! Létemet, mindennapjaimat, örömömet és bánatomat csak Istennel tudom magyarázni...

Istent - s most ne torz istenképekre gondoljunk, hanem a Szeretet Istenére - félrelökte a modern ember, s ezért talán még soha nem szenvedett az ember ennyire, mint korunkban. Valóban nagy bolondság a szeretetre alapozni kultúrát, s emberlétet, hiszen akkor sebezhetővé válunk, de komoly kérdés, vajon másnak meg van-e hosszútávon értelme? Egy bizonyos: az igehirdetés "bolondsága" sokak számára megtartó erő, mert Arról az Istenről tesz bizonyságot, "Akiben élünk, mozgunk, s vagyunk"...



Kegyesség...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne kegyeskedve, hanem kegyesen, tiszteletteljes félelmedben tudjam élni mindennapjaimat! Ámen


"Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!? Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.
Kol 2,21-23

A különféle étkezési kultúrák között a "legbonyolultabb" a kóser táplálkozás. Maga az alapelv, hogy csakis kósert (tiszta, alkalmas) egyen az emberfia/lánya igen dicséretes, azonban a számos kötelezvény - melyek mind(!) emberi rendelkezések - igencsak megnehezítik a háziasszonyok dolgát. Nem szabad persze elfelejtenünk, hogy a kóser étkezési szabályok - bár valóban nem könnyű betartani azokat -, igen egészségesek. Van is egyfajta divatja/publicitása a zsidó ételeknek, szerte a világban.

Az, hogy ki mit, s hogyan eszik, természetesen a magánügye. Amit az egyik betarthatatlan parancsolatnak vél, a másik számára delikáteszes kiváltság. (Emberek és kultúrák különböznek - ebben is.) A különféle vallási étkezési szokásokat komolyan megvizsgálva aztán kiderül: valamilyen megfigyelés, egészségügyi tapasztalat áll a vallásos étkezési szokás mögött is, s nem "ördögtől való" se egyik, se másik előírás. Azt kijelenteni azonban, hogy ezek betartása, ill. be nem tartása az Istenhez való viszonyt alapvetően befolyásolja - bizony meglehetősen erős, emberi elképzelés. A szükség olykor törvényt bont, ill. speciális értelmezésssel többnyire "áthidalhatóak" akár a kóser, akár a halél étkezési előírások...

Amíg a test ésszerű kímélése áldás, eladdig a kíméletlen sanyargatása - ráadásul vallási alapon - átokká válhat: lásd emésztési rendszer felborulása, étkezési zavarok kialakulása. Az sem a JóIstentől való, ha bizonyos étkezési szokások betartása miatt egyik ember különbnek, sőt feljebbvalónak tartja magát, mert nem az minősíti az embert, hogy mit eszik, hanem az, hogy hogyan él, milyen a viszonya az embertársaihoz! Ha megnézzük a jóléti társadalmakat, akkor bizony azt tapasztaljuk, hogy hiába a sok-sok higéniai előírás, azokat mégis sokszor megsértik, s hiába a kulturált étkezés, attól, hogy az emberek késsel és villával esznek, még nem válnak szeretetteljesebbé! Lehet, hogy kézzel és egy tálból esznek bizonyos népcsoportok, az összetartás, az egymásra-figyelés mégis nagyobb, mint ott, ahol mindenki a saját tányérjából kanalaz...

Az apotol tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy a kegyeskedésnek semmi haszna sincs, önteltséghez vezet, ami nem építi, hanem rombolja az egyént és a közösséget is. Isten akarata pedig ezzel ellentétes: Ő azt "kívánja", hogy mindennel hálaadással éljünk, nem kényszerből, hanem mindent örömmel megcselekedve...




 Kiegyensúlyozottságért, hogy meglássuk életünk szépségeit...

A mai nap imádsága:
Urunk! Közösségbe teremtettél minket, hogy felfedezzük benne ajándékaidat. Adj nekünk látást, hogy észrevegyük jóságodat, s éljünk általa - mások hasznára! Ámen

   

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző, tökéletes.
Rm 12,1-2

Ami itt a földi életben irracionális, az Isten országában lehet ésszerű, s ami ésszerű itt lent, az nem biztos, hogy ésszerűtlen odafönn... A szeretet nagy parancsolatát elfeledve, sokszor megtörtént az egyháztörténelem folyamán, hogy a bibliaértelmezők a "megnemértés" okán a radikalizmus ingoványos talajára tévedtek. Ha valaki valamit nem ért, és azt "nagyon nem érti", bizonytalanná válik, s kapaszkodót keres - sok ilyen szellemi értetlenkedő, "megszédült" van a világban ma is. Nem a keresztények kiváltsága a radikalizmus, örök emberi tulajdonságról van szó. A radikális gondolkodás nem féltétlenül fundamentalista, jóllehet a kettőt gyakran együtt halljuk, sőt a szélsőséges jelzőt is hozzáteszik, pedig egy kicsiny része a fundamentalistáknak nem szélsőséges, hanem tradíciót tisztelő.

Persze könnyebb Pál apostolt is radikálisnak, fundamentalistának, vagy szélsőségesnek beállítani, mintsem megérteni határozottságát. A megigazulástan nagy elméleti teológusa nagyon is gyakorlati oldalról közelíti meg a Krisztus-kérdést... azaz élet-kérdésként látja, életvezetési gyakorlattá teszi meg. Ezért mond nagyon sok praktikus tanácsot, melyet nem továbbgondolni, allegórizálni kell, hanem szó szerint érteni. Az okos istentisztelet a normális teremtményi élet: azaz az Isten tisztelete, és az ember szeretete. Ha Istent tiszteljük, akkor tiszteljük az élet minden formáját, s védjük azt. Ha az embert szeretjük, akkor magunkat is szeretnünk kell! Nem csak magunkat! Aki csak magát szereti az önző, de aki nem szereti magát, azaz nem fogadja el magát olyannak, amilyen, az diszharmóniában él a világgal, s gyakran embertelen döntéseket hoz magával és másokkal kapcsolatban is. (Érdekes módon a diktátorok sosem voltak egészséges lelkületű, önmagukat helyesen értékelő emberek... )

Mi az Istennek tetsző? Ami az embernek tetszik, az nem biztos, hogy az Istennek is... de az értelem megújulása/megvilágosodása (nem elborulása!) az Istennek tetszésére van. Aki gondolkodik a jón, a szépen - Istennel vagy anélkül - idővel megért valamit az Istenből is, aki azonban nem gondolkodik, csak gondolkodás nélkül cselekszi a rosszat, az semmit nem érthet meg Teremtőjéből... Ha Pál azt mondja: "Ne igazodjatok e világhoz!" - akkor azt hangsúlyozza, hogy ne a világ mindenkori rendje, hanem az Isten törvénye szerint rendezzük be életünket. A világ divatja sokakat megrészegít. A részeg szavunkat boncolgatva is láthatjuk: rész-eg, azaz csak egy részt lát az egészből. Aki jó-zan, az pedig jól, tisztán lát... józannak lenni "jó"! (Húsvétkor sokan ezt másképpen látták, de ez sajnos meg is hozza minden évben targikus eredményét...)

Isten akaratát kutatva megállapíthatjuk, hogy Ő nem elmélet, hanem gyakorlat. Nem száraz tanítás, hanem pezsgő élet. Nem tobzódás, hanem erkölcsös élet, aminek mindig pozitív hozadéka van, még akkor is ha mi magunk éppen veszteséget is élünk meg... ez Isten egyik csodája! Tökéletesnek lenni azt jelenti: Isten közelében élni, engedni, hogy a Szeretetének fénye minél többször megcsillanjon életünkben.
A hit próbája


„Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt… de kivezettél, és felüdültünk.” (Zsoltárok 66:10-12)
Amikor Jézus elmagyarázta az Ő követésének árát, néhány tanítványa elhagyta őt. De a hatás, amit azokra gyakorolt, akik maradtak, a mai világban is érezhető. Mire leveleiket írták, Jézus apostolai megtanulták, hogy az élet minden próbáját lehetőségnek tekintsék hitük erősítésére és hatékonyságuk növelésére. A hit próbái mindig lehetőségek arra, hogy átadjunk Istennek valami számunkra értékeset, akkor is, ha jogunk van ahhoz is, hogy ezt ne tegyük meg. Amikor a hited próbára van téve, úgy fogod érezni, hogy a körülmények ellened támadnak, és a végsőkig próbára tesznek, de Istentől nem fogod távol érezni magad; mérlegre leszel téve, de nem ítélnek el, és nem nyilvánítanak bűnösnek. A zsoltáros ezt írja: „Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt… de kivezettél, és felüdültünk” (Zsoltárok 66:10-12). A hit próbája nem tesz próbára semmit, hacsak nem kényszerít messzebb, mint a legutóbbi próbád – amíg nem lépsz át egy következő szintre onnan, ahol már bizonyítottál! Ha minden alkalommal megpróbálsz elfutni vagy visszavonulni, amikor úgy érzed, hogy már a határaidhoz értél, sohasem fogod megtudni, hogy mennyire bízhatsz Istenben – vagy hogy Ő mennyire bízhat meg benned. A tűz, ami megtisztíthat minket, mint az ezüstöt, jöhet egy állás, egy kapcsolat, az egészség vagy a jó hírnév elvesztéseként – de Istennel a végeredmény sohasem kétséges. Ha ma azon tűnődsz: „Még mennyit tudok elviselni?”, hallgasd meg J. C. Ryle püspök szavait: „Egyedül abban lehetünk biztosak, hogyha a holnap keresztet fog hozni, Ő, aki küldi, meg tudja, és meg is fogja adni a kegyelmet az elhordozására.” Isten országában ez így működik: ha a hited próbára kerül, a jellemed nemesedik, és végül elnyered a felüdülést.


Áldozatnak érzed magad?

„…Téríts meg engem, hogy megtérjek…” (Jeremiás 31:18)
Ha már belefáradtál abba, hogy mindig te vagy az áldozat, olvasd el ezt: „Többé nem akarok így érezni. Azt hittem, ha fájdalmam megérinti az ő életüket, jobban fogom érezni magam. Nem így történt. Azt hittem, ha mindig a fejük fölött függ majd, jobban leszek. Nem lettem. Azt hittem, ha mindenkinek elmondom, hogy mit tettek velem, jobban érzem majd magam. Nem éreztem – csak annyit értem el, hogy elveszítettem barátokat, és a fájdalom tovább élt. Azt hittem, ha elismerik, hogy mekkorát hibáztak, attól majd jobban érzem magam. Nem ismerték el, és én csak még rosszabbul lettem. Azt hittem, ha megértem, hogy miért választok ilyen kapcsolatokat, jobban fogom érezni magam. Ezért aztán elolvastam egy csomó könyvet, és beszélgettem tanácsadókkal. De mindez nem használt, mert ekkor más problémákat is felfedtem, és nem volt hozzá elég lelki erőm, hogy feldolgozzam őket. Azt hittem, idővel jobban fogom érezni magam. Ez valamennyit segített, de igazából nem gyógyultam meg, mert még mindig sok olyan dolog volt, ami egy pillanat alatt elő tudta idézni a régi emlékeket. Azt hittem, ha új házba, másik városba költözöm, ha új állásom lesz, jobban fogom érezni magam. Nem így lett. Csak a lakcímem változott meg, nem az, ami bennem zajlott.
Végül két olyan dolgot tettem, ami működött; nem egyik napról a másikra, de ahogy lépésről lépésre, türelmesen, kitartóan tettem, működött. Először: eldöntöttem, hogy megbocsátok – és mindig újra megbocsátok, amíg a múltnak többé nem lesz hatalma felettem. Másodszor: Istenhez kiáltottam »Téríts meg engem, hogy megtérjek!« És Ő válaszolt imádságomra. A látásom kezdett kitisztulni, a szívem gyógyulni kezdett. Miért? Mert végre, az, hogy jobban vagyok, többet jelentett számomra, sokkal többet, mint az, hogy áldozat maradjak.”


ELŐÍTÉLET


„…nem személyválogató az Isten” (Apostolok cselekedetei 10:34)
Az előítélet a lusta elme terméke. Megvetés, lenézés, melyet nem előzött meg vizsgálat. A másik emberről alkotott első benyomás hézagos és gyakran téves. Ne feltételezd, hogy a megérzésed mindig helyes! Ne hozz tartós döntéseket korlátozott információkra alapozva! Az előítélet, a félelem, a diszkrimináció minden formája, aminek engedted, hogy gondolkodásodat formálja, akadályozza, hogy sikert érj el az életben. Jézus sohasem az alapján határozta meg egy ember értékét, hogy milyen fajhoz vagy nemhez tartozik, hogy milyen az anyagi helyzete vagy a megjelenése. Halászok és adószedők között egyaránt jól érezte magát. Nem volt zavarban sem a szegények, sem a gazdagok társaságában. Tudta, hogy minden emberben, akivel találkozott, rejlik valamilyen lehetőség, és sohasem nézett le senkit a múltja miatt. Édesanyja szűzen foganta őt, így tudta, mit jelent a megkérdőjelezhető háttér, és tudta, milyen érzés állandó pletyka tárgyának lenni, de felülemelkedett mindezen. Megtörte a hagyományokat. A samaritánusokat alja népségnek tartották, akikkel a zsidók még csak szóba sem álltak. Jézus azonban igen. Sőt, letért útjáról, hogy találkozzon egy ötször elvált samáriai nővel, hogy beszélgessen vele Isten imádásának titkairól, és megváltoztassa az életét. Amikor Péter, aki előítéletekkel küzdött, elhívták, hogy a pogányok első csoportjának vigye el az evangéliumot, ő kénytelen volt elismerni: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató Isten” (ApCsel 10:34). Azon a napon Isten sikeresen elbánt néhány mélyen gyökerező előítélettel Péterben. A tieiddel is meg fogja tenni. Ha Isten „úgy szerette a világot”, te pedig nem szereted, akkor hogy állíthatod magadról, hogy istenfélő vagy?


Itt az ideje eltűnni!


„Jöjjetek velem… egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” (Márk 6:31)

Lukács feljegyzi: „Napkeltekor pedig elindult, és kiment egy lakatlan helyre. De a sokaság megkereste őt, odamentek hozzá, és tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Ő azonban ezt mondta nekik: »A többi városban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem«.” (Lukács 4:42-43) Figyeld meg Krisztus életét: milyen önuralmat gyakorolt, milyen kritikát váltott ki, és milyen egységben volt az Atyával, aztán kövesd a példáját! Jézus nemet mondott jó dolgokra, hogy így igent mondhasson a megfelelő dolgokra. Ez nem könnyű. Lehet, hogy Isten azt kéri, hogy hagyd el azt a helyet, ahol most vagy, de te maradsz; vagy azt szeretné, ha maradnál, de te elmész. Honnan tudhatod, hogy melyik a helyes? Menj el a tömegből és találkozz Jézussal egy elhagyott helyen! Az „elhagyott” szó nem azt jelenti, hogy „kihalt, sivár puszta”, egyszerűen csak csendes; egy elmélkedésre, imádkozásra, Istenre figyelésre, feltöltekezésre, útvonal újratervezésre való hely. A pokol utálja, ha megállsz! Richard Foster rámutat, hogy a mai társadalomban a gonosz három dologra specializálódott: zaj, sietség és tömeg. Ha el tudja érni, hogy a mennyiség megszállottjai legyünk, akkor elégedett lesz. Taxiórákat ültet az agyunkba. Állandóan halljuk a kérlelhetetlen tiktakolást, ami azt mondja nekünk: siess, siess, siess, az idő pénz. Ennek eredménye ez a zavaros, ziháló tömeg, amit emberiségnek hívunk. De Jézus szembe áll az árral, és ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). Eljössz te is? Követni fogod Őt, aki gyakran „visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lukács 5:16)? Ezernyi hang mondja, hogy ne tedd. Ne vedd figyelembe őket!
Légy bizonyos Isten ígéreteiben!


„…Káléb csitította a Mózessel szembeforduló népet, és ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele!” (4Mózes 13:30)



Isten azt akarja, hogy légy bizonyos az igazságban, hogy általa, vele minden lehetséges!

Életed minden napján döntened kell.

…Figyelhetsz az előtted álló óriások nagyságára, vagy…
…összpontosíthatsz az egyetlen, igaz Isten nagyságára, aki az Ő erejét adja neked, az Ő erejét önti beléd.

Az, hogy mit/kit állítasz figyelmed középpontjába, meghatározza a viselkedésed, és hatással lesz a hitedre.

Mikor az izraeliták először megközelítették Kánaán határát, Mózes felderítőket küldött az Ígéret Földjére, hogy felmérjék a helyzetet. Tíz felderítő olyan jelentéssel tért vissza, amely a föld óriásaira fókuszált. Annak a földnek a férfiai olyan hatalmasok, olyan erősek, hogy a felderítők féltek, nem lesznek képesek legyőzni őket.

Két felderítő figyelme azonban az Istentől jött ígéreten maradt, hogy Isten az izraelitáknak adja azt földet. Az egyikük, Kéleb csitította a többieket, mikor ezt mondta: „Fel kellene mennünk, hogy birtokba vegyük azt a földet, mert bizonyosan meg tudjuk tenni” (4Mózes 13:30b – NIV)

Isten nagyságára összpontosított, nem pedig az óriások bármelyikére, akik kihívásként álltak előtte. Ma láthatsz sok óriást, mely kihívást jelent a hitednek – az idő, energia, pénzügyek, erőforrások, félelem és hitetlenség óriásait.

Isten azt akarja, hogy légy bizonyos, az Ő erejét önti beléd, így meg tudsz tenni bármit, amivel legyőzheted az óriásokat. Isten azt mondja, birtokba vehetsz egy bővölködő életet, mert Ő veled van.

Látva, hogy az ő keze az életed személyes óriásai felé lendül, még inkább bizonyos lehetsz, hogy mindent meg tudsz tenni általa, aki megerősít téged.

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”(Filippi 4:13)

Gondold át:
• Ma milyen óriásokkal kell szembenézned?
• Gondolkozz el Isten hatalmáról, nagyságáról. Hozzá hasonlítva milyenek a problémáid?
Ma van a megváltás napja!

„Biztosítlak, hogy ma velem leszel a paradicsomban!” (Lukács 23,43 NLT fordítás)


Amikor a kereszten függő lator azt mondta Jézusnak, hogy emlékezzen meg róla, Jézus így válaszolt: „Biztosítlak, hogy ma velem leszel a paradicsomban!” (Lukács 23,43 NLT fordítás). Ezzel a válasszal Jézus a megváltás négy fontos jellemzőjét is elmondta, amelyekben megbízhatunk és elhihetjük.

Először azt mondta, hogy „ma”. Ez azt jelenti, hogy a megváltás azonnali. Abban a percben, amikor kéred Jézus Krisztus megváltását, meg is kapod. Halál után vagy egyenesen Isten jelenlétébe kerülsz, vagy egyenesen Istentől elválasztva.

Másodszor, a megváltás biztos. Jézus azt mondta, hogy „ma leszel”.

Nem azt mondta, hogy talán, vagy remélem, hogy ott leszel, még azt se, hogy még meggondolom. Amikor Isten azt mondja, hogy ott leszel, akkor ott leszel! Amikor elfogadod Krisztust, biztos lehetsz a megváltásodban.

Harmadszor, a megváltás egy kapcsolat is. Jézus azt mondta, hogy „velem leszel”.

A megváltás nem egy vallás, nem szabályok és törvények vagy szertartások összessége. A megváltás kapcsolat. Ez a kapcsolat nem akkor kezdődik, amikor a Mennybe kerülsz, hanem már itt a Földön. Jézus Krisztus a legjobb barátod akar lenni, azt szeretné, hogy szüntelenül beszélgess vele. Isten a vele való kapcsolatra teremetett!

Negyedszerre, Jézus azt mondta, hogy „ma velem leszel a paradicsomban!” A Mennyország egy valóságos hely és örökké tart.

Két lator függött a kereszten Jézus mellett. Jézus mindkettőnek megadta a megváltás lehetőségét, ugyan úgy, ahogy neked is megadja. Nem fogja ráderőszakolni, hogy szeresd Őt. Nem fogja ráderőszakolni, hogy bízz Benne és azt sem, hogy elfogadd a Mennyországot. Csak kétféle válasz létezik. Egyik lator visszautasította Jézust, a másik pedig hittel fordult Hozzá. Számodra is ez a két választási lehetőség van.

A Róma 10:13-ban ez áll: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (NLT fordítás). Ha kész vagy a döntésre, hogy segítségül hívd az Úr nevét és megértetted ezt a négy igazságot a megváltásról, akkor itt az idő, hogy végre letisztázd az örökéletedet.

„Ez az az idő, hogy elfogadd Isten ajánlatát, ma van a megváltás napja!” (2Kor 6:2 TEV fordítás).

Beszéljünk róla:

* Milyen bizonyítékok vannak az életedben az örökéleted felől?
* Hogyan kellene megváltoztassa az evangélium hírdetését az a tény, hogy a Mennyország és a Pokol valóságos helyek?
* Kérd Istent, hogy vezessen olyan emberek felé, akik segítségül hívják az Úr nevét, hogy segíts nekik a megváltás vagy a tanítványság útján! Kit juttat eszedbe Isten?




Menj el kegyelemmel, de változtass az életeden


"Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Ján.8,11

A kegyelem célja, hogy megigazítsa a bűnöst - "menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz". De a kegyelem soha nem igazolja a bűnt, tehát nem arról van szó, hogy "minden meg van bocsátva, maradj olyan, amilyen vagy."

Más szóval, az Úr kegyelme nem az, hogy "kiszabadítalak a börtönből, neked semmit nem kell tenned".

A kegyelem ingyen van, de Jézus véres árat fizetett, hogy felajánlhassa nekünk: "Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek a Krisztus vére által." Ef.2,13

A kegyelemet ingyen kapjuk, de azért, hogy Jézussal együtt járjunk a kegyelemben, nekünk is árat kell fizetnünk, ha csatlakozunk Jézushoz, "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (angolból fordítva: ha csatlakozunk Jézushoz "a munkában, amit ő végez, a jó munkában, amit ő elkészített nekünk, hogy elvégezzünk, a munkában, amit legjobb, ha már most is végzünk.") Ef.2,10

Jézus megmentette a halálra ítélt asszonyt, akit házasságtörésen kaptak, de volt elvárása is az asszony felé. Azt akarta, hogy az élete azonnal megváltozzon. Ha az asszony visszatért volna a régi életéhez, azzal kigúnyolta volna azt a kegyelmet, amit Jézus aznap felajánlott neki.

Ő ma is azt akarja, hogy változzon meg az életünk, az Ő elvárása velünk szemben ma is ugyanaz: "Menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz."