2017. június 28., szerda

A csodához vezető úton Isten gondoskodik rólad

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)
Vannak olyanok közöttetek, akik jelenleg egy keréknyomban vannak, ami hideg és sötét. Néhányan közületek az úton vannak, az út pedig ijesztő és nem biztonságos, és fogalmatok sincs arról, hogy merre visz vagy, hogy meddig tart. Páran pedig a finomítóban vagytok, nyomás alatt.
Mindegy, hogy a csodához vezető út mely szakaszában vagy, itt van pár dolog, melyre érdemes emlékezni:
Csakis Istenre van szükséged.
Nincs szükséged kormányhatalomra, vagy akár munkára. Ha Isten úgy akarja, akkor úgy gondoskodik rólad, hogy hollókat küld, hogy ételt szórjanak neked az úton. Ha bezár előtted egy munkalehetőséget, akkor ugyanolyan könnyedén tud nyitni egy másikat. Ne bízz a naponta változó bankszámládban. Csakis Istenre van szükséged.
Ahova Isten vezet, ott majd gondoskodik is rólad.
Ha Isten azt mondja, hogy indulj Sareptába, akkor indulj most. Ha Isten kijelöli az útirányt, akkor minden segítséget meg fog adni annak eléréséhez.
Napról napra kell Benne bíznod.
Miért? A gazdasági váltság sem egyik napról a másikra alakult ki. Napról napra, folyamatosan alakul ki.
Isten ígérete az engedelmességeden múlik.
Isten azt szeretné, ha tennél egy lépést, ezután Ő majd megmutatja a következő lépést. Tedd meg a hitbeli lépést. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de megteszed, amit Isten mondd, mert Isten útja mindig a legjobb.
A Bibliában ezt olvassuk: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)
A hit első lépése az, hogy Jézust kéred, hogy vegye át az irányítást az életed felett. Ha ezt még nem tetted meg, akkor imádkozd a következő imát.
Ismered Jézus Krisztust? Ha még nem, akkor most azonnal meg kell ismerned.
Drága Istenem, köszönöm, hogy szeretsz, és hogy szeretnél megóvni attól, hogy helyetted más dolgoktól függjek. Kérlek bocsásd meg, hogy sokszor a munkámra, vagy más emberekre öszpontosítottam helyetted. Köszönöm, hogy nem felejtettél el. Uram, az előttem álló napok lehet, hogy ijesztőnek tünnek, de most már tudom, hogy a csodához vezető út kényelmetlen területeken visz keresztül. Uram, most már látom, hogy a csodák mindig váratlan helyekről érkeznek és, hogy nem kell ezeket a helyeket nekem megkeresnem. Csak bíznom kell benned. Amikor kérsz tőlem valamit, ha azt akkor nem is értem, akkor is meg kell tennem, amit kérsz tőlem. Kérlek segíts, hogy emlékezzek, hogy csakis rád van szükségem, és hogy amerre küldesz, ott számomra mindent biztosítasz. Szeretnék napról napra benned bízni. A te utadon szeretnék járni, nem a sajátomon. Téged akarlak követni, kérlek ments meg és költözz a szívembe. Elhiszem, hogy ha bízom benned, akkor te gondot viselsz rólam. Jézus nevében imádkozom. Ámen.



Az öröm titka az engedelmesség
"Gondoljuk át útjainkat, vizsgáljuk meg őket, és térjünk az Úrhoz!" Jeremiás siralmai 3:40
Az örömöt könnyű elveszíteni, de visszaszerezni is egyszerű dolog. Miután bevallod, hogy elveszítetted az örömödet, elemezned kell az okát. Nézd meg az életedet, és tedd fel ezeket a kérdéseket: "Hogyan vesztettem el az örömömet? Mi az, ami elrabolja az örömömet?"
A Biblia számtalanszor elmondja nekünk, hogy vizsgáljuk meg az életünket. Jeremiás siralmai 3:40 ezt írja: "Gondoljuk át útjainkat, vizsgáljuk meg őket, és térjünk az Úrhoz."
Örömpusztítók százaival találkozhatunk az életben, de a két leggyakoribb, amit az emberek életében láttam, az a kiegyensúlyozatlan életritmus és a használatlan talentum. Kell, hogy egyensúly legyen a munka és a pihenés között, az energiabevitel és a felhasználás között. Használnod kell az Isten által adott, egyedi talentumaidat vagy frusztrálttá fogsz válni. Vedd a munkád során nem használt talentumod, bármekkora százalékról van is szó, és használd fel szolgálatra! Ha olyan munkát végzel, ahol a képességeid kevesebb, mint 25%-át használod, akkor válj meg tőle.
Ha egyszer felfedezted, hogyan veszítetted el az örömödet, akkor ki kell javítanod, ami rossz.
Tudod-e, hogy mi az, ami bármi másnál gyorsabban elrabolja az örömödet? Amikor tudod, mi lenne a helyes, de nem teszed meg.
A Jakab 4:17 ezt mondja: "Aki azért tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak." Szóval, hadd kérdezzem meg tőled: Mi az, amiről tudod, hogy meg kellene tenned, de nem teszed? Mi az, amiről Isten mondja, hogy meg kellene tenned, de el sem kezdted még?
A titok a folyamatos, bőséges és túláradó örömhöz az engedelmesség. Tedd meg, amit Isten mond neked! Minden alkalommal, amikor ezt megteszed, az életed meg fog telni örömmel.
Akkor is örömöd van, amikor arra gondolsz, ami az életedben jó. Dávid ezt mondja a Zsoltárok 126:3-ban: "Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, ezért örvendezünk." Minél jobban arra figyelsz, amit Isten megtett már érted, annál több örömöd lesz az életben. Miért? Mert ez hálával tölt meg, és a hálás magatartás a legegészségesebb emberi érzelem.
Ha vissza akarod kapni az örömödet, először valld meg, hogy eltűnt, aztán vizsgáld meg az okát. Ezután javítsd ki, ami rossz, majd tedd magadévá a hálás magatartást. Holnap a következő három lépést fogjuk megnézni azért, hogy visszanyerd az örömöd.
Beszéljünk róla:
* Mit kell tenned a kiegyensúlyozott életritmusért, annak érdekében, hogy a napi időbeosztásod ne rabolja el az örömödet?
* Mi az, amiről Isten azt mondta, hogy tedd meg, de te még el sem kezdted?




Mások szolgálatával szolgáljuk Istent


"(...) hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok" (Márk 10:43)

A világ a nagyság fogalmát a hatalom, tulajdon, presztízs és pozíció kifejezésével határozza meg. Ha mások szolgálatát veheted igénybe, akkor olyan ember vagy, aki már elért valamit az életben. Napjaink "én vagyok az első" kultúrájában nem népszerű a szolgai viselkedés.

Jézus azonban a nagyságot a szolgálattal, és nem a státusszal mérte. Isten a te nagyságodat azzal méri, hogy hány embert szolgálsz, és nem azzal, hogy neked hányan szolgálnak.

A világ nagyságról kialakított képével ez annyira ellentétes, hogy nagyon nehéz dolgunk van így a megértéssel, nem kevésbé a gyakorlattal. A tanítványok arról vitáztak, ki érdemli meg a kiemelkedő szerepet, és most, 2000 évvel később az emberek még mindig ügyeskednek a pozíciókért és a kiemelkedő befolyásért.

Könyvek ezreit írták a vezetésről, de csak néhányat a szolgaságról. Mindenki vezetni akar; senki nem akar szolga lenni. Inkább lennénk tábornokok, mint közlegények. Még a keresztények is "szolgálat-vezetők" akarnak lenni, nem csak egyszerű szolgák. De ha Jézusi akarsz lenni, szolgává kell lenned. Ő ugyanis saját magát szolgának nevezte.

Bár tudjuk, Isten szolgálatában fontos, hogy ismerd önmagad, a személyiséged, ennél sokkal fontosabb, hogy szolgai szíved, szolgai lelkületed legyen. Tartsd észben, Isten szolgálatra teremtett, nem pedig önközpontúságra. Ha nincs szolgai lelkület a szívedben ott lesz a kísértés, hogy személyiségedet rosszul, személyes nyereségszerzésre használd fel. Az is kísértést fog jelenteni, hogy személyiséged, természeted kifogás legyen arra, miért nem segíthetsz másokon, miért nem tehetsz mások javára.

Isten gyakran teszi próbára szívünket amikor arra kér, hogy, olyan módon szolgáljunk, ami természetünktől, személyiségünktől nem feltétlenül adódik. Ha azt látod, hogy egy ember árokba esik, Isten azt várja el tőled, hogy kisegítsd, nem pedig, hogy azt mondd: "Nincs erre tehetségem, kegyelmem vagy szolgálatom."

Előfordul, hogy nincs tehetséged egy adott feladathoz, mégis Isten arra hív, hogy tedd meg, ha nincs a közelben senki, akinek az a lelki ajándék megadatott volna. Elsődleges szolgálatod a természetedből adódik, de másodlagos szolgálatod az, ahol éppen szükség van rád.

A természeted, személyiséged megnyilvánul a szolgálatodban, elhívásodban is, de a szolgáló szíved megnyilatkozik a lelki érettségedben is. Nem kell különös tehetség vagy adottság ahhoz, hogy egy istentiszteleti alklalom után ott maradj és összeszedd a szemetet, vagy összerakd a székeket. Bárki lehet szolgáló. Mindössze erős jellemre van szükség.

Lehetséges egész életen át szolgálni egy gyülekezetben anélkül, hogy valaha is szolga lennél. Ahhoz ugyanis szolgai szívre van szükséged.

Honnan tudhatod, hogy van-e szolgai szíved ?

Jézus azt mondta: "Gyümölcseikről ismerhetitek fel őket" (Máté 7:16)


Nem vagy egyedül




"Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül..." Zsidók 12:1



Mit teszel akkor, amikor úgy érzed, feladnád? Mindenkinek van olyan pillanata, amikor küzd valamivel- lehet, hogy valamilyen egészségügyi dologgal, egy összetört kapcsolattal, anyagi nehézséggel vagy depresszióval - és elkezd azon tűnődni, lesz-e elég ereje továbbmenni úgy, hogy nem látja a fényt az alagút végén.

Ha ma így érzed magad, szeretnék megosztani veled egy bátorító részt a Zsidók 12-ből és adni egy nyomós okot arra, hogy miért menj tovább.

A Zsidók 11 a "hit fejezete", mely a hit nagyszerű embereiről beszél nekünk, úgy mint Ábrahámról, Mózesről, Dávidról és még sok más személyről is. Az ő történeteik már önmagukban is a bátorítás forrásai. Ámde most a következő fejezet, első versét indító kifejezésre szeretnék koncentrálni. A Zsidók 12:1 ezt mondja: "Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül..."

Amit itt Pál mond az az, hogy nem akarhatod feladni, hiszen a menny figyel téged és szurkol neked. Ez egy bátorító hír!

Közönséged van. Semmi sem magántermészetű abból amit teszel. Semmi sincs rejtve a menny elől abból, amit eddig tettél. Isten mindent lát. Ahogy Jób mondja: "Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet." (Jób 31:4). Jézus pedig azt mondja: “Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva." (Lukács 12:7). Isten életed minden részletét ismeri. Ő figyeli minden lélegzetvételedet; nincsenek titkok az életedben.

És nem csak Isten az, aki figyel, hanem Ábrahám, Jákob, Mózes és az többi szent is.

Mennyire bátorító ez? Amikor elkezdenél elbátortalanodni, emlékezz arra, hogy olyan emberek figyelik kitartásodat, akik sokkal rosszabb körülményeket éltek meg, mint te.

Amikor úgy érzed, feladnád, emlékezz, hogy emberek figyelnek és felajánlják neked bátorításukat a hittel teli élettörténetükön keresztül.


Talán több nyelvet beszélsz, mint gondolod


"Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak." Apcsel. 2:4



Isten hatalmas csodát mutatott be a korai gyülekezetben. A Biblia ezt írja az apostolokról Pünkösd napján: "Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (Apcsel. 2:4) Isten felhatalmazta az apostolokat, hogy más nyelveken beszéljenek az evangélium terjedésének érdekében.

Ez nem egy olyan csoda, amire nekünk a mai világban szükségünk van. Az Egyház a világ minden nyelvét beszéli. Több nyelvet beszélünk, mint az Egyesült Nemzetek. De ebben az igerészben egy mélyebb igazság van. Az Egyház születésétől fogva Isten azt várja tőlünk, hogy az evangéliumot sokféle nyelven és sok csatornán keresztül osszuk meg. Talán ezt még nem fedezted fel, de több nyelvet is ismersz. Még ha nincsenek is különböző szótáraid vagy nem beszéled úgy a nyelvtant, alapszinten mégis beszéled ezeket a nyelveket. Például, ha egy óvodás anyukája vagy, akkor úgy beszélhetsz más anyukákkal, ahogy senki más. Ha kedveled a baseballt, akkor úgy tudsz beszélni más baseball drukkerekkel, ahogy más nem. Ha mérnök vagy, akkor megértesz más mérnököket.

Az evangélium mindenki számára van. Minden kommunikációs csatornát használnunk kell, ami rendelkezésünkre áll, hogy megosszuk azokkal, akiknek hallaniuk kell. A beszélt nyelvek alatt nem csupán a szótárak által kódolt nyelveket értjük. Bármilyen érdeklődésed egy eszköz lehet az evangélium számára. Minden közös vonás a barátoddal egy lehetőség lehet számodra arra, hogy Jézusról beszélj neki.

Az érdeklődési körödről és a tapasztalataidról talán sohasem gondolkodtál úgy, hogy az evangélium megosztására használd. Pünkösd napján Isten minden nyelven terjesztette a jóhírt a jelenlévők között. Ő ma is minden nyelvet használni akar, amely az Egyház rendelkezésére áll.





Az egymás iránti szeretet segíti a gyülekezeted növekedését

"Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá." (Apostolok cselekedetei 2:44-45)


Ez a gyülekezet növekedésének olyan titka, ami túl ritkán hangzik el. A szerető gyülekezetek növekednek. A hideg gyülekezetek nem.

Az első gyülekezet története is erről szól. Mélyen szerették egymást. Az Apcsel 2:44-45 azt mondja, "Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá."

Ez radikális szeretet. A római állami vezetők utálták a keresztényeket. Kereszténynek lenni törvénytelen dolog volt. A rómaiak gyakran a hívők életére törtek. De még a rómaiak is azt mondhatták, hogy a keresztények valóban szeretik egymást. Igaz kell, hogy legyen, ha még az egyház ellenségei is ezt mondták! Az első gyülekezet pontosan erről a szeretetről volt híres. Ez ugyanaz a szeretet, mint ami másokat Jézushoz vonz. A Biblia azt mondja, hogy a kezdeti egyház napi szinten növekedett.

Mindannyian ilyen mértékű növekedésre vágyunk a gyülekezeteinkben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, úgy kell szeretnünk, mint az első gyülekezet. Ezt hívjuk közösségnek - vagy olyan elkötelezettségnek a hívő testvéreink felé, mint amilyen elkötelezettek vagyunk Jézus számára.

Két oka van annak, ha valaki még nem jött Krisztushoz. Az egyik, hogy nem ismer egyetlen keresztényt sem - a másik, hogy igen. Az emberek akarnak olyanok között lenni, akik szeretik őket. Mikor a gyülekezetetek elkezd őszintén szeretni, zárnotok kell majd az ajtókat ahhoz, hogy kint tartsátok az embereket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése