Befogadás...
A mai nap
imádsága:
Uram! Oly sokszor terméketlennek ítélem meg az életem, s
látom, hogy szolgálatodban haszontalan eszköz vagyok. Kérlek, tedd
csodádat nyilvánvalóvá az én életemben is, hogy erőm sokszorozódjék, s
terheket, melyeket feladatul adsz nekem, örömmel hordozzam a jó
gyümölcstermés reménységében!
Ámen
A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott,
miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta az egyik a
harmincszorosát, a másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a
százszorosát.
Mk 4,8
A magvető példázatát
minden templomos ember ismeri, mégis érdemes újra és újra átgondolni
Jézus tanítását, mert az egyszerű mondatok mögött üzenetek sokasága
rejtőzködik. Most azonban csak egy gondolat mentén időzzünk
el...
Azt már kisgyermekkorban megtanultuk, hogy a
Mennyei Atya milyen bőkezően hinti a magot, akkor is, ha jól tudja,
hogy az elszórt magnak csak az egynegyede hoz termést. Érdekes
tanulmányt lehetne írni arról, hogy miért csak az egynegyede érti meg,
miről is van szó. Miért csak az egynegyede a keresztényeknek produkál
gyümölcsöt, élhető, teljes értékteremtő, testnek és léleknek
megnyugtató, s Istennek tetsző hasznos életet? Miért van az, hogy ez a
"jézusi 25%" igazolódni látszik az élet minden területén? Legyen az
orvos vagy kőműves, tanár vagy hivatalnok, politikus vagy pap - úgy néz
ki, hogy csak az egynegyedük valóban kiváló, ők azok, akik valóban
termést/hasznot "teremnek", a többiek pedig - ahogyan az utca embere
mondja manapság - csak úgy "vannak", transzparensei valaminek...
Kikelnek, szárba szökkenek, úgy néznek ki mintha hoznának majd termést
- de aztán mégsem.
A korabeli ember, ha elvetett egy
zsák búzát, s sikerült legalább hét zsákkal aratnia, akkor igen hálás
volt, biztosítottnak látta kenyerét, s vetőmagját a következő aratásig.
Ha Jézus számtanát vesszük alapul, akkor hamar kiszámolhatjuk (ezt
tettem ma reggel én is), hogy az "egynegyed" harmincszoros,
hatvanszoros, sőt százszoros termése (1/3-1/3-1/3-ad elosztást
feltételezve) pontosan a terméketlen háromnegyed "terméskiesését"
kompenzálja! Mégpedig pontosan hétszeres(!) - a 7-es szám a Bibliában a
tökéletességet jelenti - termés jut minden "egyesre" a százból. Így
válik az egynegyed áldássá mindenki számára. Az áldás pedig nem más
mint a teljesség íze a létünkben.
Gonoszság...
A mai nap
imádsága:
Uram! Érthetetlen ez a világ... Elfordultunk Tőled, mert azt
gondoltuk, hogy Nélküled minden könnyebb lesz, s áldásod nélkül is
sikerül majd minden. Józaníts ki minket, s irgalmazz nekünk, hogy el ne
veszejtsük magunkat! Ámen
Gyermekeim, itt
az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is
jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az
utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha
közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna
közöttünk.
1 Jn
2,18-19
Se szeri, se száma a találgatásoknak, tippeknek, jóslásoknak,
személyes kinyilatkoztatásoknak és próféciáknak, melyek tudni vélték az
elmúlt kétezer esztendő folyamán, hogy kik voltak az
"antikrisztusok"... Néró, a vérszomjas bolond császár, a pogány
vezérek, a hódító oszmán-török, a pápa vagy Luther, de annak tartották
Hitlert, Sztálint és Ma Ce Tungot is... sőt, manapság is sokakra
rásütik ezt a "bélyeget". Az összes próbálkozás közül a ma embere
számára a "személytelen gonosz", a totalitárius hatalmat kívánó "Ördögi
Szisztéma" az, ami leginkább elfogadható/érthető... S valóban a számmá
degradált, s vásárlóerő- vagy adófizető-potenciállá zsugorított
emberlét valósítja meg legkevésbbé az Isten akaratát: vagyis a
krisztusi szeretetet méltóságteljességét egymás
között...
Amikor háborúról és földrengésről beszél Jézus, akkor nem azt
mondja, ez már a vég, hanem, hogy ezek jelek, "de ez még nem a vég". Az
ember "kreativitása" a gonoszságban óriási, úgyhogy csúszhatunk mi még
mélyebbre is, mint gondolnánk... Ha azt nézzük, hogy a konfliktusokat
még ma is fegyverekkel oldják meg, akkor kijelenthetjük, hogy évezredek
alatt az ember semmit nem tanult önmaga múltjából! Ha pedig
viszonylagos a béke, akkor a vezetők "az ún. elit" a saját népét
kínozza... Mindenütt a világon, s persze ez alól mi sem vagyunk
kivételek! Ki gondolta volna, hogy a harmadik évezred elején(!), Európa
közepén(!!), demokráciában(!!!) kicsiny kis hazánkban békés tömegbe
gumilövedékkel lövetnek, s agyba-főbe vernek nőt, s papot...
antkrisztusi helyzet, hogy felelős máig nincs, s méginkább
antikrisztusi, hogy a mai Gonosz az angyalarcúnak
mutatkozik...
János azt állítja, hogy sok az
antkirsztus, s ráadásul azt írja "közülünk indultak el". Hogyan
érthetjük ezt? Leginkább úgy, hogy Isten akaratából, Istenképűséget
tükröző emberként születünk bele ebbe a világba, de hogy hová
fejlődünk: jámbor istenfélőkké, akik öröklik a Mennyei Krirályságot
vagy pokolravaló antkrisztusokká? - az egyedül rajtunk múlik, a
személyes döntéseinken. "Az az átkozott szabad akarat!" - kiáltott fel
egyszer jó Lutherünk, s bizony nem járt messze az igazságtól... A
szabadság nagy lehetőség, de ha nem párusol vele felelősség, akkor
veszélyessé is válhat, mert pillanatok alatt átcsaphat szabadosságba, a
"mindent szabad"-elv könnyen átfordul öntörvényűségbe,
zsarnokoskodásba.
Mai igénk komoly, más kérdést is
felvet: ez pedig a predesztináció, mely tan a történelemben, s
személyes életünkben tapasztalt érthetetlenségekre akar ésszerű
magyarázatot adni. Jóllehet a gonoszságnak is van logikája - nem is
akármilyen -, de ésszszerűséget keresni benne hiábavaló próbálkozás.
Tény, hogy nehéz időket élünk: soha ennyi ember nem élt városokban, s
soha nem volt az embernek ebből fakadó belső agresszivitása olyan
magas, mint manapság... De, talán egyszer, nagyon régen, egyszer mégis
volt, ott a metropliszok metropoliszában: Bábelben!
A történetet
mindenki ismeri, hogy mi lett a vége annak, amikor az ember csak a
vörös téglára, s a fekete szurokra
koncentrált...
Hitelesség...
A mai nap
imádsága:
Uram! Irgalmazz nekünk!
Ámen.
Ne
feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek.
Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus
tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Zsid
13,7-8
Élettel prédikálni... ez bizony sokkal
nehezebb, mint szavakba önteni az Istenbe vetett hitünket,
reménységünket! A katolikus egyház sokat kritizált cölibátus-rendszere
egyházjogi úton minimalizálja a veszély-zónákat - valljuk meg -
legalább ötven százalékban nagyobb sikerrel, mint a protestáns
egyházak. Hiszen egy "nem úgy sikerült" élet (házastársak esetén mindig
kettőn áll a "vásár" - ahogyan mondják) számonkérhetősége, ha a pap
egyedül végzi a gyülekezet élén a szolgálatát, akkor sokkal egyszerűbb:
maga felel, magáért... Protestáns (házas)emberként - elvégre a pap is
ember! - viszont meggyőződésem, hogy igazán eredményes szolgálatot csak
közösségben végzett munkával lehet elérni. "Az egyedül vagy társsal?" -
dillemma feloldása számomra egyértelmű: természetesen társsal,
szolgatárssal! A "klasszikus" protestáns gyülekezeti életben más
alternatívát elképzelni ugyan tudok, de ami effektivitásában "versenyre
kelhetne" egy - az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk így -
"pap-család-formációval", azt nehezen tudom
elfogadni.
Miért fontos a fentieket hangsúlyozni?
Azért,mert jelenleg 1000 házasságkötésre 611 válás jut... s a "nagy
számok törvénye" alapján nem mentesülnek a protestánsok sem, sőt még a
lelkészek, lelkipásztorok sem! Nemcsak elvált lelkész, lelkésznő, de
elvált püspökök és püspök-nők is "színesítik" az egyháztörténelmet - s
ez nem cinikus megjegyzés! Hiszen a hívek sem abban látják a problémát,
hogy valaki személyes életvezetési gondja okán végül is válásba
"keveredik", hanem abban, hogy ezek után is püspök, esperes ill.
lelkész marad... Ugyanis mindezek után, igen erősen az egyházi ember
hitelességének kérdése vetődik fel...
"Figyeljetek
életük végére, és kövessétek hitüket." Sok, a valóságtól jobban és még
jobban elrugaszkodott vallásos élettel találkozhatunk manapság - bizony
kevés a hiteles ember. Ugyanakkor, a hiteles emberek életében is vannak
hosszabb-rövidebb szakaszok, amikor hiteltelennek tűnnnek vagy esetleg
azok is. Így aztán óvatosan kell hozzányulni a hitelesség kérdéséhez! A
hitelesség pecsétjét nem embereg nyomják rá a "káder-lapra", hanem azt
mindig az ÚRIsten pecsételi meg - egy emberélet végén. Az nagyon is
számít, hogy hogyan él a keresztény ember, de az méginkább, hogy hogyan
fejezi be az életét. Ezért mondja Jézus Urunk: "Más a vető, s más az
arató." Az utolsó élet-akkordok, amik Isten örök nagy harmóniájával
készülődnek együtthangzani, ad(hat)ják meg a hitelességet... S ebben
nincs változás, mert: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké
ugyanaz."
Látás...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy láthassak! Add, hogy felismerjelek! Ámen
Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.
1 Sám 16,7b-c
"Láss,
ne csak nézz!" - énekelte az Illés-együttes a beat-korszak végének nagy
slágerét... Bródy János szövege ismétli a régi felismerést: látni nem
csak a szemmel lehet. A JóIsten az embernek adományozta a gondolkodás
nagyszerű lehetőségét - milyen kár, hogy oly sokszor nem arra
használjuk, amire kaptuk(!) -, de igazán meglátni dolgok együttállásában
a valóságot csak úgy vagyunk képesek, ha a szívünkre is hallgatunk. A
szív ugyanis őszinte. "Ami szívén, az a száján" - tartja a szólás,
hiszen nagyon nehéz mást mondani, mint amit érez az ember. Vannak persze
nagy "képmutatók", akik képesek mást mutatni/szólni, mint, ami a
szívükben van, okoznak is ezzel bajt, eleget.
Az ember a
láthatókra néz, a láthatókat veszi számításába, de igazából a
"láthatatlanok" a legfontosabbak: a felebaráti szeretet, az őszinte
barátság vagy az igazi szerelem. A hívő ember számára nagyon fontos a
hit, hiszen ez az a háló, ami egyben tartja életét, cselekedeteit,
viszonyulását embertársaihoz és dolgokhoz. A hit a hívő ember számára az
a kapcsolódási pont/felület Teremtő URához. Ezen a csatornán keresztül
kapja az erőt feladatai elvégzésére, küzdelmei megvívására és terhei
elhordozására.
Aki meg tudja üresíteni szívét URa számára, annak
megtelik szíve Istennel, aki pedig mindenféle mással tömi tele szívét,
ott már nem jut hely az ÚRIsten számára... Isten ugyanis csak úgy
hajlandó szívünkben "lakozni", ha mi oda beengedjük. (Szabad akarat ez a
javából!) Tény, hogy a nagy dolgok, életünk irányát alapvetően
befolyásoló döntéseink a szívben történnek. Lehet sok-sok racionális érv
valami ellen, de a szívbéli érzés ezeket képes félrelökni... általában
így döntünk. Ezért fontos szívünk érzelmi "karbantartása", ezért fontos
érzéseink kiváltó okainak ismerete!
Isten a szíveket nézi, az
abban lakozó őszinte érzéseket. Ha ugyanis a cselekedeteinket nézné,
akkor mindannyian elvesznénk, s mindannyian sikerrel kizárnánk magunkat a
Vele való közösségből. Ő azonban nem akarja az elveszettek pusztulását,
hanem azon "munkálkodik" körülményeinken keresztül, hogy gondviselő
jóságát felfedezve visszataláljunk Őhozzá, s éljünk Őáltala...