2017. január 9., hétfő

„AMIKOR A DOLGOK ELRENDEZŐDNEK”


„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12)

Napi 12 órát dolgozott, néha még hétvégéken is. Akkor is a munkán járt az esze, amikor nem dolgozott. A felesége már belefáradt abba, hogy megpróbálja lelassítani. A férfi tudta, hogy már nem állnak olyan közel egymáshoz, mint régen. Nem akart ő eltávolodni, egyszerűen csak arról volt szó, mintha az asszony mindig az idejét akarná, és ez volt az az egy dolog, amit ő nem tudott megadni. Homályosan tudta, hogy a gyerekek nőnek, és ő kimarad mindenből. Panaszkodtak, hogy nem olvas nekik, nem játszik velük, és nem viszi el őket kirándulni. Egy idő után felhagytak a panaszkodással, és már nem is számították arra, hogy az életük valaha is másmilyen lehet. „Majd ráérek, ha a dolgok elrendeződnek” – gondolta. Amikor bűntudata támadt, ezt mondta magának: „hiszen értük teszem”. A felesége kérte, hogy járjon velük gyülekezetbe, de ő ezt mondta: „Lesz még ilyesmire elég idő, ha a dolgok elrendeződnek”. Az orvosa mondta neki, hogy magas a vérnyomása, és magas a koleszterinszintje is – de ő azt mondta magának, hogy elég ideje lesz ezzel törődni, ha a majd a dolgok elrendeződnek. Csendben, de hatékonyan és feltartóztathatatlanul teste felkészült arra, hogy végezzen vele. Egyszer a felesége hajnali háromkor arra ébredt, hogy nincs ott mellette. Elindult megkeresni, hogy ágyba ráncigálja. A számítógép előtt ülve találta, a feje lelógott. Megérintette, de ő nem reagált. Amikor a mentősök odaértek, azt mondták súlyos szívroham érte. A dolgok végül elrendeződtek!




Az elhagyottság kezelése

„Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: »Vajon ti is el akartok menni?«” (János 6:67)

Azt kérdezzük: „Mi lesz velem, ha elmennek, és soha nem jönnek vissza?” Az egyik legnagyobb félelmünk az elhagyatottságtól való rettegés. Figyeld csak meg a kisbabát, amikor az anya elhagyja a szobát – rémület jelenik meg kicsi arcán. Emlékezetünk megőrzi ezeket a traumatikus pillanatokat, és újra előhívja őket, amikor egy fontos kapcsolat széthullik a kezeink közt. Jézus megérti, hogyan érzel. „…tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé” (János 6:66). Mi volt erre a reakciója? Közönyösség? „Kinek van szüksége rád?” Hamis virtuskodás? „Nélküled is elboldogulok!” Bosszú? „Nem haragszom, de még számolunk.” Nem! Teljesen és mélyen emberi érzéseit hallhatjuk: „…ti is el akartok menni?” (János 6:67). Ebben minden benne van: a veszteség fájdalma, a jövőn való tűnődés, előre látása annak, hogyan fog mindez hatni ránk, és hogy vajon képesek leszünk-e túljutni rajta.

Amikor kénytelen vagy szembenézni azzal, hogy valaki, akit szeretsz, elhagy, és rettegsz az elvesztésétől, emlékezz:

1) Azok az erőfeszítések, melyekkel megpróbálsz megtartani valakit, aki el akar menni, általában nem működnek. A könyörgés, manipuláció, könnyek és ígéretek legtöbbször csak a távozásra irányuló elszántságot erősítik.

2) Időnként mind átéljük, hogy összetörik a szívünk, mert elveszítünk valakit, akit szeretünk, vagy csalódunk az emberekben. Ezért mondja Isten újra és újra nekünk: „Ne félj, én veled vagyok”.

3) A fájdalom, amit érzel jogos. Azok, akik azt mondják: „Nem kellene így érezned”, jó szándékúak, de tévednek. Ha elfogadod a fájdalmat, azzal megindul az „érzés – kezelés – gyógyulás” folyamata. Nem tudod gyógyítani azt, amit nem érzel, vagy amit nem kezelsz. Tehát fogadd el az érzéseidet, vedd igénybe Isten kegyelmét, és lépj tovább a gyógyulás útján!




Amikor elhagyottsággal vagy kénytelen szembenézni, a legnagyobb ellenséged a saját aggodalmad! Ez mindenféle rossz reakcióra kényszerít. Tanuld meg kezelni, vagy a legrosszabb félelmeidet fogja előidézni! Íme néhány útmutatás, ami segíthet:

1) Maradj ki az „üldöző” szerepéből! A legtöbb kapcsolatban van egy „üldöző” és egy „eltávolodó”. Amikor sebezhetőnek érezzük magunkat, beleesünk valamelyik szerepbe, és aszerint cselekszünk. Ha az egyik visszahúzódik, a másik üldözi, és fordítva. A gond az, ha üldözöd az eltávolodót, akkor szorongatva érzi magát, és még jobban eltávolodik, ez növeli a te félelmedet, és arra késztet, hogy még inkább üldözd – ördögi kör. Természetellenesnek tűnik, mégis dönts hittel úgy, hogy felhagysz az üldözéssel! Ezzel csökkented a távolodó szorongatottságát, és lehetőséget kínálsz neki arra, hogy felhagyjon a távolodással. Ijesztő lehet, ha hagyod elmenni, és úgy tűnik, mintha ezzel bátorítanád a távozásra. Nem feltétlenül, de ha tovább kapaszkodsz belé, azzal igen. Az aggodalmad kezelése arra késztet, hogy azt tedd, amitől félsz, de ez mégis csökkenteni fogja az aggodalmadat!

2) Tartsd ellenőrzés alatt az aggodalomkeltő gondolatokat! „… olyan ő… ahogyan gondolkodik…” (Példabeszédek 23:7 NKJ). Az aggodalmadat a saját gondolataid és a saját magaddal folytatott beszélgetésed okozzák, nem a partnered vagy a körülmények. Ha ilyeneket mondasz: „Ha elhagy, abba belehalok”, az félelmet gerjeszt, és fel is nagyítja azt. Állíts össze egy listát hasznos mondatokból, melyeket elmondhatsz magadnak: „Ha elmegy, az fájni fog, de Isten és a családom segítségével túljutok rajta.” Vedd számításba Istent – Ő változtatja meg a szíveket és a gondolkodásmódot! Támaszkodj rá, és Ő csökkenteni fogja az aggodalmadat, növelni a békességedet és a biztonságérzetedet!




Ha kezelni tudod az aggodalmad, amikor elhagyottnak érzed magad, az azt jelenti, hogy átveszed az irányítást ott, ahol ez a legjobban számít, így hajtva a legnagyobb hasznot. Íme néhány hasznos tanács:

1) Soha ne felejtsd el, hogy a gondolataidat te irányítod! Amikor rád tör az aggodalom, gondolataid ámokfutásba kezdenek. Ilyenkor kezedbe kell venned az irányítást az elméd felett: „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot…” (2Korinthus 10:5 Károli). Ne vitatkozz, ne szállj szembe ezekkel a gondolatokkal, és ne próbáld megmagyarázni őket! Add ki az „állj!” parancsot, lélegezz mélyet, és válassz egy bátorító gondolatot a lelki beszélgetés listádról! Érezd, ahogy az aggodalmad csökken, és adj hálát Istennek az aggodalmad felett aratott győzelemért!

2) Ne maradj a „váróteremben”! Ha arra vársz, hogy valaki megváltozzon, vagy úgy döntsön, hogy marad, akkor az életedet valaki más döntésétől teszed függővé. Isten nem arra teremtett, hogy így működj! „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt…” (Efézus 5:15-16). Töltsd meg a napodat értékes tevékenységekkel, ragadd meg a kezdeményezést, amikor csak lehet, használd fel az idődet hasznosan, értékes célokra, főleg arra, ami Istent dicsőíti!

3) Segít a gyógyulásban, ha segítesz másokon. Isten kölcsönhatás-törvénye kimondja, hogy aratni fogsz, ha vetettél, és ha adsz, neked is adatik. Ez felkínálja annak lehetőségét, hogy segíts magadon azáltal, hogy másoknak segítesz. A Biblia azt mondja: „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért…” (Jób 42:10). A kutatások következetesen azt mutatják, hogy a mások felé gyakorolt jótettek javítják azoknak az érzelmi állapotát, akik cselekszik. Azzal, hogy másokon segítesz, igazából arra utasítod a testedet, hogy növelje az endorfinszintedet, fokozza az örömödet, békességedet és biztonságérzetedet. Figyeld, hogyan dolgozik mindez érted, bárhogy is alakul a kapcsolatod!




Bátoríts ma valakit!

„…Epafroditosz… akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen” (Filippi 2:25)

Amikor az embereket valamilyen fájdalom éri, támaszra van szükségük, hogy újból talpra tudjanak állni. A kutatóorvosok kifejlesztettek egy csontpótló kötőanyagot, amely úgy néz ki, mint a fogkrém. Amikor beinjekciózzák a testbe, tíz percen belül megköt. Tizenkét óra alatt eléri a természetes csont szilárdságát és sűrűségét. A Science folyóirat egy tanulmányában azt írja, hogy a tudósok olyan összetételű anyagot találtak, amely szinte teljesen megegyezik a valódi csonttal. Annyira hasonlít az élő csonthoz, hogy a szervezet nem löki ki magából. Néhány héttel azután, hogy beinjekciózták a testbe, a kötőanyag helyére valódi csont nő. Az Associated Press szerint „klinikai tesztek azt mutatták, hogy ez az anyag lehetővé tette a pácienseknek, hogy hamarabb levehessék a gipszet – vagy akár egyáltalán ne is legyen rá szükségük – és sokkal hamarabb és kevesebb fájdalom árán újból mozogni tudjanak.” Pál úgy mutatja be Epafroditoszt, mint: „…testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen… Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam” (Filippi 2:25,29-30). Azt kérded, mire volt Pálnak szüksége? Biztatásra! Ki hozta ezt el neki? Epafroditosz, a testvér, munkatárs és bajtárs. Epafroditosz vállvetve dolgozott Pállal, küzdött vele és érte. Milyen értékes eszköz volt! Ilyen embereket keresünk krízis idején, mert ők felemelnek. Ma kérd arra Istent, hogy tegyen téged ilyen bátorítóvá, akinek szavai és tettei vigasztalást és támaszt nyújtanak másoknak. Nincs ennél nagyszerűbb hivatás!




Isten olyan sokat fektetett beléd

„… ki lettünk választva…” (Efézus 1:11 NIV)

Még mielőtt megszülettél volna, Istennek már volt egy terve az életedre vonatkozóan. „…Eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik”. Az egyik angol bibliafordítás [The Message] így fogalmaz: „… rajtunk tartotta a szemét, dicsőséges életre irányuló tervei voltak velünk, annak az átfogó tervnek a részeként, amelyet mindenben és mindenkiben kimunkál.” Figyeld csak meg: „tervei voltak”. Ebbe azok a dolgok is beletartoznak, amelyek elől el akarsz futni! Amikor Jónás megpróbált elfutni Isten elől, és Tarsísba akart menni, Isten azt mondta: „Semmi esetre sem! A tervem már készen van. Ha hagynálak elmenekülni, akkor nem lennék Isten. Ha kell, vihart támasztok, megringatom a hajódat, és életveszélyes helyzetbe juttatlak azért, hogy célomat megvalósítsam.” Jónás, amikor mélyebbre már nem juthatott, imádkozott, és Isten válaszolt neki; éppen idejében ahhoz, hogy elmenjen és prédikáljon Ninivében, ami az eredeti úticélja volt. Mehetsz a könnyebb úton vagy a nehezebbiken, de mindenképpen menni fogsz! A zsoltáros azt mondja: „Szent a te utad, Istenem!... Utad a tengeren [viharon] át vezetett…” (Zsoltárok 77:14,20). A döntés a tiéd.

Értsd meg: céllal lettél kiválasztva; Isten túl sokat fektetett beléd ahhoz, hogy hagyja, hogy megúszhasd a dolgokat. Ha hordágyon kell jönnöd, akkor is jönni fogsz, ha hív. Ha fel kell adnod érte egy kapcsolatot, vagy egy szenvedélyt, vagy a megszokott napirendedet, akkor is jönni fogsz. És tudni fogod, hogy Isten hív, mert hajlandó leszel hátrahagyni azokat a dolgokat, melyek most már semmit sem jelentenek, hogy azokért a dolgokért élhess, amelyek immár mindent jelentenek.

A saját érdekedben döntsd el tehát, hogy Vele jársz, és követed az Ő tervét!






ISTEN SZERET TÉGED!


„Lássátok meg, milyen nagy szeretet tanúsított irántunk az Atya…” (1János 3:1)
Isten mindent tud rólad, amit tudni lehet, beleértve a múltadat, a jelenedet, és a jövődet. Nem téveszt szem elől semmit. Tudja a nevedet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43:1). Tudja a lakcímedet is: „Tudom, hol van a lakóhelyed…” (Jelenések 2:13). De most jön a legcsodálatosabb rész: mindent tud rólad – mégis szeret! Nem mondja, hogy : „szeretlek, ha…”. Isten szívében nincsenek „ha…” mondatok. Irántad való szeretete már létezett, mielőtt megszülettél, és meglesz akkor is, ha már eltávozol ebből az életből. „…milyen nagy szeretet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1János 3:1). Azt jelenti ez, hogy Isten nem bánja, bármit is mondunk vagy teszünk? Nem, a feltétel nélküli szeretet nem érdektelenséget jelent. Időnként összetévesztjük a feltétel nélküli szeretet a feltétel nélküli beleegyezéssel, helyesléssel. Isten nem hagyja jóvá az árulást, az önzést, a büszkeséget, a becstelenséget, a kéjvágyat, a sértődést, neheztelést vagy a bűn bármilyen más formáját. Ezek a dolgok ellentétesek a szeretettel, amit Isten bele akar plántálni szívünkbe. Isten feltétel nélküli szeretete csupán azt jelenti, hogy ő továbbra is szeret minket, még akkor is, ha mi elszúrjuk a dolgokat; hogy vár ránk, mint ahogy az apa várt a tékozló fiúra. Nagyin fontos ragaszkodnunk ehhez az igazsághoz, hogy Isten sosem szűnik meg szeretni minket, még ha szomorkodik is amiatt, amit teszünk. „Miért olyan fontos ez?” – kérdezed. Mert Isten szeretete az a mágnes, ami mindig visszavonz minket Hozzá.
Egymásért.




A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! A világ zsivajában oly sokszor elfelejtkeztem adományaidról, s benne arról is, hogy segítőtársat rendeltél mellém. Add, hogy felismerjem szeretetedet nemcsak a jóban, hanem a feladatos, próbás rosszban is! Létünk általad egymásba kovácsolt gyűrűit tartsd egyben kegyelmed révén, hogy ajkunkon soha ne a panasz szomorú virága nyíljék, hanem az Élet öröméé! Ámen

Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat... Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.
1 Móz 2,18 és 25

Egyedül lenni tényleg nem jó, sőt borzasztó - különösen akkor, ha az egyedüllétért mi magunk vagyunk a felelősek. Egyedül, azt jelenti: csak én, azaz még az Istent is kizárom az életemből. Aki azonban Istent a szívébe zárja, az az életet magát birtokolhatja. Az "élet márpedig párosra teremtetett" - fogalmazta meg egyik idős barátnőnk, aki több mint tíz éve özvegy. Igazságát nem az egyedül maradottság keserűsége mondatta vele, hanem az életbölcselete, hiszen segítő foglalkozásban dolgozott negyven esztendőn át, tanácsolva-gyógyítva a rábízottakat, legyenek azok ifjak vagy idősebbek.

Hogy kit hol metszenek éppen a lét koordinátái, az nem számít, társra mindig szükség van. A gyermeknek biztonságot nyújtó családra, az ifjúnak a szerelem dalát halálig vele énekelni akaró kedvesre, az egyedül maradt idősnek részesedésre van szüksége az élet továbbmenetelének reménységéből. Aki fiatalkorától kezdődően önelégülten cinikus, s nem hajlik meg az Élet szentsége előtt, az néhány évtized utén kiégetté, perspektívátlanná válik, s önmaga sorsát és benne másokat is gyűlölködve tekinti. Korunk felületes, örömhajhász fogyasztói/élvezeti mentalitása meg is termi "méltó" gyümölcseit: szellemi nívó csökkenése, az egoizmus erősödése. Önreprudukcióját már nem az Élet isteni Szentségében feloldódni akarás naponkénti csodájának megélése serkenti a hozzáillő segítőtárssal együtt, hanem az Önzés diadalútja, az "Én" mindenekfelettiségének bálványozása. Így zsugorodik a segítőtársnak rendelt Istentől jövő ajándék, az Ember-Társ házasságkötésre szerződő partnerré, így kopik a szerelem rutin-szexualitássá, amíg hormonok programja rendeli, s így esnek nagy álmok beteljesülésére rendelt emberek a lélek mélységes bugyraiba. Miért is? Mert az emberlét csodáját kicsinyeskedő, intrikus játszmává szürkítették. Akár össztársadalmi nagy a közösség vagy ádám-éványi kicsiny, a teremtettségből fakadóan nem egymásnak alárendeltjei és konkurensei, hanem segítői vagyunk.

Ahhoz, hogy kinyíljék a személyes életemre szabott boldogság-virág - s egyszer gyümölcsöt is teremjen -, keresnem kell a Fényt. Föl kell tehát tekintenem a Világosság Atyájára, hogy a fény habzsolásának ifjúságos bódulatában észrevegyem a hozzámrendelt társban az egész teremtettség rámszabott, nekem rendelt felelősségét is. Férfi és nő útja egymással a legnagyobb titkok közé tartozik. Meghajolni előtte, ragaszkodni hozzá, soha nem a személyes szabadságunk feladása, hanem a lelkek egymásba-olvadásának megélhető kiváltsága. Ha élünk vele, imádkozzunk érte - ha élhettünk vele, adjunk hálát érte!



Erő...

A mai nap imádsága:
URam! Erőtlenségemben nagyon emberi vagyok... gyarlóan, végesen, bűnösen emberi. Erő híján nem nézek fölfelé, csak lefelé, s a tények egyre csak szorítják vergődő lelkemet. Istenem! Tudom, hogy Nálad van mindennek a megoldása, add hogy Hozzád hajolva kegyelmedbe szövődjön életem! Ámen
   

Hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
1 Kor 2,5

Régi felismerés: ami emberi, az idővel elmúlik, ami meg Istentől van, az hosszú ideig vagy talán örökre is, megmarad... Királyok, "nagyotmondó" politikusok jönnek-mennek -, de Isten változatlan igazsága mindig marad! Így van ez a kor-szülte ideológiákkal is, amiket azért talált ki az ember, hogy megpróbálja megoldani velük a mindennapi élet számos gondját-baját. Az ideológiák is időszakosak, legfeljebb néhány generáción át tartanak ki mellettük az emberek, hiszen az életet nem lehet ideológiákra alapozni, életet csakis életre lehet építeni. Az ideológia elmélet, az élet pedig a gyakorlat, s amit meg lehet valósítani egy ideológiából - nos, annyit is ér.

Az ideológia szó "nézet-rendszert" jelent, azaz világlátást. Ki hogyan látja a világot, úgy él benne. Az egyik így helyesnek véli a vérbosszút és férfiként teljesen normálisnak tartja a nők elnyomását, a másik helyesnek véli, hogy mindenek felett a pénz, a gazdaság kell hogy irányítsa a világot, a harmadik pedig megvan győződve arról, hogy mindent meg kell bocsájtani... Lehet, hogy az ember mindent meg akar bocsájtani, s mindent el akar felejteni, de a testben élő ember számára ez teljességgel sosem lehetséges. Vannak dolgok, amiket nem tudunk elfelejteni, s talán nem is szabad, hogy elfelejtsük... Isten sem felejt, Ő mindent számon tart!

Tény, hogy igen különfélék vagyunk és mindenki egy kicsit másképpen látja a világot. Ha csak a vallások világát vizsgáljuk, már annak sokszínűségébe is beleszédülhetünk! Ki mit hisz, úgy éli az életét, s ha világnézetünk nem is érthető a másik számára, a cselekedeteink mindenki számára egyértelműen ugyanazt jelentik! A jót és a rosszat mindenki meg tudja különböztetni -, hiszen Ádámon keresztül mi örököltük a jó és a rossz ismeretét! (Az persze megint egy másik kérdés, hogy vannak helyzetek, amikor nem akarjuk, hogy felismerhetővé váljék a jó vagy a rossz!) Annyi bizonyos, hogy amit cselekszünk - vagy amit éppen nem cselekszünk meg, azaz elmulasztunk, aszerint ítél meg minket a másik ember illetve a világ. S itt a világ nem feltétlenül a globális nyilvánosságot kell hogy jelentse, megtörténhet, hogy a "világ" három padon ücsörgő fejkendős néni vagy egy segítségre szoruló embertársunk tekintetében "realizálódik"...

A hit így soha nem elmélet, hanem gyakorlat. Életforma. Aki azon vitatkozik, hogy milyen az Isten, és azt tartja az élet legfontosabb kérdésének, hogy melyik világvallásnak/felekezetnek van igaza, az még a véges emberi bölcselkedés foglya, s nagyon messze van a hit lényegétől. A hit ugyanis nem bölcselkedés vagy "szépeket-mondás" művészete, a hit: Élet! A hit életforma, s kinek milyen a hite, olyan az élete, s viszont. Aki az Isten örök törvénye és evangéliuma szerint éli az életét, annak a hite is "normális", sőt követésre vonz, de akinek életében nem az istenadta élet normalitása tükröződik, annak a hite is életidegen, "abnormális" s egyben a józan ember számára taszító...

Akinek a hite Isten erején nyugszik, az józan és szeretetteljes, az nem csügged, hiszen jól tudja: omnia est gratia, azaz minden kegyelem. Kegyelem a pillanat varázsa, s kegyelem az alkotó munka, s kegyelem, hogy szerethetünk... Visszaélni az isteni kegyelemmel nem más, mint megcsúfolása az Istennek, azaz káromlása a Szent Léleknek...



Isten...

A mai nap imádsága:
Uram! Válj mindinkább valósággá életemben, hogy valóban élhessek! Ámen
   

Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!
2 Móz 20,7

Legújabb asztronómiai mérések szerint galaxisunk (a jó öreg Tejútrendszer) középpontja körül 100.000 km/órával gyorsabban száguldunk a világegyetemben, mint azt eddig gondolták, azaz mintegy egymillió(!) kilométert teszünk meg óránként... Nos, ez a rádióteleszkópokkal kiókumlált tudományos szenzáció gyakorlatilag nem változtatja meg az emberek hétköznapi életét, az én gondolataim is parányi világomban kalandoznak: odakint cudar hideg van... meg kell raknom a cserépkályhát... jól esik a reggeli kávé... ma reggel még nem mondtam feleségemnek, mennyire szeretem... Ilyen és ehhez hasonlók futnak át agyunkon, hogy megtervezve napunkat bevégezzük aznapi feladatainkat. Bátran állíthatjuk: az átlagember - különösen, ha még fiatal - Istenre keveset gondol, mert fontosabbak számára a tervei, az élet hétköznapi valósága... No de rendjén van-e ez így?

Isten nevét hiába kimondani... nos nem ez a mai ember központi problémája! Ez probléma lehet a teológusnak, az igehirdetőnek, aki a vasárnapi prédikációjára készül, de nem korunk emberének. Az Isten-probléma akkor válik kérdéssé, amikor megállítanak minket a körülmények: veszteség ér minket vagy betegség szorít minket a betegágy mozdulatlanságába. Ilyenkor rögtön kérdés az Isten, s kérdőjellé válhat eladdigi egész életünk is... Sőt valósággá válik az Isten-félelem is. Aki persze fél, az nem tud szeretni, s bármennyire vágyakozik arra, hogy szeressék, olykor még a szeretetet sem képes fogadni. Milyen érdekes, egzisztenciális krízisben fontossá válik a jövő, a hogyan tovább, megnyílnak a távlatok, ilyenkor az Istennek is "helyet szorít" az ember... úgy egyébként alig.

Aki Isten nevét nem kötőszónak használja, hanem valóban az Istenre gondol - Aki nemcsak a Tejútrendszert, de a számunkra felfoghatatlan sok-sok milliárdnyi további galaxisnak is a Teremtő Ura -, az ilyen ember másképpen gondolkodik a világról, a másik emberről, önmagáról. Nagyobb benne a tisztelet az Élettel szemben, s készségesebb a jóra, irgalmasabb embertársával. Miért? Mert más a mértéke! Akinek az Isten, ISTEN, az önmaga létén túlmutató dolgokat is meglát, aki pedig csak levegőrezegtetés gyanánt veszi szájára az ÚR nevét, az önmaga kicsinyes, önző és öntörvényű világába zárja be magát...

Isten büntet! - állapítja meg a sokat tapasztalt ember. Az igazság az, hogy az Isten szeret, de aki kivonja magát szeretete "erőteréből" az magát bünteti! Amikor Istennel perlekedünk, hogy miért büntet igazságtalanul, akkor valójában nincs másról szó, mint "ok és okozat" Isten által jól és bölcsen összegyúrt számunkra sokszor átláthatatlan valóságának fájdalmas kirajzolódásról személyes életünkben. Aki azonban "Istent féli és szereti" - ahogyan jó Lutherunk mondja -, annak olyan távlatok nyílhatnak meg, melyben az egymillió kilométer is eltörpül...



Megbocsátás...

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem az újrakezdés lehetőségét, s tedd késszé szívemet, hogy meg tudjak bocsátani másoknak! Ámen
   

Nálad van a bocsánat, ezért félnek téged.
Zsolt 130,4

Amennyire a szeretet és a szabadság szárnyakat képes adni, olyannyira visszahúz a bűn, s az ahhoz tapadó lelkiismeret-furdalás. Csak idő kérdése, hogy a vétkek, életvezetési hibák következményeinek lelki terhe mikor válik elviselhetetlenné, s rántja magával a hétköznapok józan gondolkodását. Amit a világban hibaként, kudarcként emlegetnek, azt a hívő ember bűnnek nevezi. Elvállalni a személyes felelősséget csakis a beletás készségével lehetséges. "A bajnak soha nincs gazdája." - tartja a népi szólás, viszont a rossz megcselekvésének a következményeit valaki(k)nek mindig el kell hordozni. Az is a megfigyelésen alapuló igazság, hogy általában a vétlenek szenvedik meg, hordozzák el a bűnök következményeit.

Aki lelki érésének eljut abba a szakaszába, hogy fáj neki az igazságtalanság, teher neki a rossz, az szabadulni akar a bűntől. Attól, ami visszahúzza őt, hogy a lélek szabadságát, a lelkiismeret terhétől való szabadulás örömét megélje. Addig, amíg nem tapasztalja meg a megszabadítás örömét, addig korrigálni sem tudja hibás életpályáját, de még a jóvátételt sem tudja elkezdeni. A változás igénye ott lapul mindenki szívében, de a változtatáshoz az erőt, az első lépések megtételéhez a bátorságot fölülről kapjuk. Ezért vallják a keresztények (krisztuskövetők), hogy egyedül nem megy...

Aki belenéz a törvény tükrébe, s meglátja benne elesettségét, s az Isten nagyságát, az bizony megriad, sőt félhet is. A középkori ember egyenesen rettegett az Istentől, s nem merte elhinni, hogy a Mennyei Atyja kegyelmes. Az alázatos ember beismeri, hogy megérdemli a büntetést, de azért ő is szeretne szabadulni a következményektől. Van azonban olyan eset is, amikor az ember magát bünteti, hogy lelkiismeretének tüzét valamelyest oltsa ezzel... A végső, feloldozó szó azonban csak az Istentől jöhet. Egyedül neki van hatalma, hogy a bűnöket megbocsássa. A megbocsátás nem jogi kategória, hanem lehetőség, amelyet nem az ember, hanem az Isten teremt. Ezért a bűnbocsánatból élők jól tudják, hogy életük megoldása a keresztfa titkában van, s a "keresztalja" pedig az a hely, ahonnan szemlélve a világot, s önmagukat, az egyedül helyes értékrendet építhetik föl.
A döntéseid erősebbek a körülményeidnél


"Hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia." Galata 6:5 (EFO)

A döntéseid sokkal erősebbek a körülményeidnél. Talán nem tetszik, hogy ilyen bonyolulttá vált az életed... De néhány kivételtől eltekintve, senki nem kényszerít téged arra, hogy bonyolítsd.

Megvan a hatalmad, lehetőséged, hogy egyszerűsítsd az életed. Valójában, Isten azt várja, hogy vállaljuk a felelősséget az életünkért és gondosan válogassuk meg, mivel töltjük az időnket.

Pont elegendő időd van arra, hogy Isten akaratát megtedd, amíg itt, a földön élsz. Pontosan elég időt kaptál, hogy betöltsd a célodat. Ha többet próbálsz tenni attól, amit Isten tervezett számodra, természetes, hogy folyamatos időhiányban fogsz szenvedni vagy feszült leszel az időbeosztásod miatt.

Azért imádkozom, hogy szabadulj fel a stressz alól és éld át az elégedettség új érzését, miközben csupán azokat a dolgokat végzed, amire Isten teremtett téged.

Beszéljünk róla:

* Készíts listát azokról a tevékenységekről és kötelezettségekről, amik stresszt okoznak számodra. Kérd Isten segítségét abban, hogy meglásd, melyek azok a dolgok az időbeosztásodban, amit ő soha nem is szánt neked.
* Isten pont elég időt ad neked arra, hogy megtedd az ő akaratát, amíg itt, a földön élsz. Kérd Istent, hogy mutassa meg, mire kell összpontosítanod és mire fordítsd az energiádat.


Hová jutsz az elkötelezettséged által a következő évtizedben?


"Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk." (Filippi 3:15-16)

Minden egyes döntésednek következményei vannak az örökkévalóságban, ezért nagyon fontos, hogy bölcsen válassz.

Semmi sem formálja jobban az életedet, mint azok az elkötelezettségek, amelyek saját döntéseddel felvállalsz. Az elkötelezettségeid fejlődést vagy akár rombolást is okozhatnak az életedben, de az egészen biztos, hogy meghatároznak téged. Mondd el, hogy mi iránt vagy elkötelezett, és én megmondom, mi lesz belőled tíz év múlva. Azzá válunk, ami felé elkötelezzük magunkat.

Sokunk számára az elkötelezettség kérdése az, ami miatt nem valósulhat meg Isten terve az életünkben. Van olyan, aki fél attól, hogy bármi mellett is elkötelezze magát, így inkább csak végigsodródik a következő évtizeden. Mások fél szívvel kötelezik el magukat olyan értékek mellett, amelyek ellentmondásban vannak egymással, így a következő évtized csak frusztrációt és középszerűséget tartogat a számukra. Mások teljes szívvel ugyan, de evilági célokat választanak maguknak - mint például a vagyon vagy a hírnév - így aztán csalódottság és keserűség lesz a részük.

Minden egyes döntésednek következményei vannak az örökkévalóságban, ezért nagyon fontos, hogy bölcsen válassz. Péter így figyelmeztet: "Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek." (2 Péter 3:11)

A szellemi fejlődés nem automatikusan történik, hanem határozott elkötelezettséget igényel. Akarnod kell a növekedést, döntened kell a növekedés mellett, erőfeszítéseket kell tenned az érdekében és végig ki kell tartanod benne. A tanítványság - vagyis az a folyamat, ahogyan Krisztushoz hasonlóvá válunk - azzal az elkötelezettséggel kezdődik, hogy Jézust fogod követni, bárhová is vezet.

Engedd, hogy Jézus formálja az életedet az előtted álló évtizedben. Képzeld el magadban, hogy milyen lesz tíz év múlva, ha teljes és fenntartás nélküli elkötelezettséget vállalsz Krisztus mellett most.


Mérd fel a jelenlegi helyzeted, hogy tudd, merre tartasz!


"Ne gondoljátok magatok többnek, mint amik vagytok, hanem hozzatok józan ítéletet, annak a hitnek a mértéke szerint, amit Isten adott nektek." Róm 12,3 (NIV fordítás)

Az első és legnagyobb akadálya, hogy az életed bármilyen formában is megváltozhasson, a büszkeséged.

Senki sem tökéletes. Én sem vagyok az, és te sem. Még a pápa sem. A Biblia azt írja, hogy semmi és senki nem tökéletes ezen a Földön, kivéve Isten Igéjét. Minden tökéletlen ezen a bolygón a bűn miatt.

De néha úgy éljük az életünket, mintha be akarnánk bizonyítani a környezetünknek, hogy mi bizony tökéletesek vagyunk. De ha mélyreható változásra vágysz az életedben, először alázattal meg kell vizsgálnod a jelenlegi helyzeted, és el kell ismerned, hogy Te sem vagy tökéletes! Be kell ismerned, hogy az életednek vannak olyan területei, ahol problémáid vannak (pl. anyagi, egészségügyi vagy egyéb).

A Római levél 12:3 ezt mondja: "Ne gondoljátok magatok többnek, mint amik vagytok, hanem hozzatok józan ítéletet, annak a hitnek a mértéke szerint, amit Isten adott nektek."

Készen állsz arra, hogy a hozzád legközelebb álló emberektől megkérdezd: Min kellene változtatnom? Elég bátor vagy ahhoz, hogy megkérj embereket, legyenek teljesen őszinték Veled?

Miért olyan fontos ez? Mert csak azon tudsz változtatni, amiről tudsz. Ha nem tudod, mekkora a hited, nem növekedhetsz abban. Ha nem vagy tisztában az egészségi állapotoddal, nem tehetsz azért, hogy jobban légy, meggyógyulj. Ha nem látod tisztán a pénzügyi helyzeted, nem tudsz célokat kitűzni ezen a területen. Ha nem tudod, milyen szinten állsz szellemileg, szakmai téren vagy a kapcsolataidban, akkor nem növekedhetsz ezeken a területeken. Csak akkor tudsz fejlődni, ha felméred, hol állsz most!

Az is fontos, hogy a céljaid felé való előrehaladásod feljegyezd egy naptárban vagy egy naplóban. Ha az egészséged, a pénzügyeid vagy bármi egyéb területen akarsz valami célt elérni, fel kell jegyezned, hogy abban az évben hogyan haladsz előre, hogy le tudd mérni, mennyit fejlődtél.

Mérd fel, hol állsz most, hogy tudd, merre kell menned!

Beszéljünk róla:

* Kivel tudsz nyíltan és őszintén beszélgetni?
* Életed mely területeit kell felmérned, hogy azokban változásokat indíthass el?
* Milyen különböző módon tudod nyomon követni a növekedést és fejlődést az életedben?



Nem látod a hogyant? Isten utat fog mutatni


"Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Péld. 3:5-6)



Lehet, hogy éppen zsákutcában vagy - pénzügyileg, érzelmileg vagy kapcsolatilag - de ha bízol Istenben és hitben tovább haladsz, még akkor is, ha nem látod az utat, Ő el fogja azt készíteni a számodra.

Ahogy haladsz előre az általa elkészített úton, egyre érthetőbbé fog válni a számodra, de a megértésed nem előfeltétele annak, hogy elindulj az úton. A Példabeszédek 4:18 azt mondja: "Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig." (Az angol fordításban "a nap teljes világosságáig" ford. megj.) Egy nap ott fogsz állni az örökkévalóság teljes világosságában és látni fogod a teljes képet. Fogod látni Isten célját amögött, hogy miért pontosan azt az utat választotta a számodra.

Azonban addig is tedd azt, amit a Példabeszédek 3. része mond: "Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Péld. 3:5-6)

Légy türelmes. Isten tudja, hogy mit csinál. Ő tudja, hogy mi a legjobb a számodra. Ő látja a végeredményt, te nem. Mindaz a probléma, szívfájdalom, nehézség és késedelem ami ma arra késztet, hogy azt kérdezd: "Miért?" - egy nap tisztán fog ragyogni előtted Isten szeretetének fényében.

De most, tanuljuk, hogy bízzunk Istenben.