2017. november 2., csütörtök

Ifjúságunk...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy velem vagy életem minden napján! Ámen

    

Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!
Préd 12,1

Amíg meg nem öregszünk, nem is támad bennünk nosztalgikus vágy: De jó lenne újra fiatalnak lenni!... Az élet attól élet-szerű, hogy megvannak benne a megváltoztathatatlan örök törvények, azaz mindennek rendelt ideje van! Kár, hogy erre többnyire csak akkor jövünk rá, amikor valamit javíthatatlanul elmulasztottunk... Milyen jó lenne, ha életünk első felében már tudatosulna bennünk, hogy életünk másik felében "fizetünk" az első felében elkövetett hibáinkért. A Prédikátor azért bölcs, mert már tudja ezt, s szeretné, ha legalább néhányan a fiatalok közül okulnának ebből...

Fiatalon persze az ember nem lehet bölcs, legfeljebb okos... De, aki az ÚRIstenben bízik már ifjúkorában is, az ha nem is válik rögtön bölccsé, de elindul a bölcsesség felé vezető úton, s nem követ el olyan durva életvezetési hibákat, melyeknek terhes következményeit egy életen át hordoznia kell. S ez már nagy eredmény! Mennyi plusz erőt nyer ezáltal! A fiatalkori bűnök felnőttkori következményeinek kompenzálása ugyanis meglehetősen sok energiát igényelnek, s azt előbb-utóbb mindenki megtapasztalja, hogy minden emberi erő véges...

Sőt, ha Isten kegyelméből megöregedhetünk, akkor azon is el-elgondolkodhatunk, mit értett azon a Prédikátor, hogy "rossz-napok, s nemszeretem-évek"... jelesül: "amikor mások öveznek fel minket, s odavisznek, ahová nem akarjuk"! Bizony nem könnyű feladat elviselni az öregség terheit: elhaló barátok, távol élő szeretteink hiánya, a magányosság bosszantó és fájdalmas keresztjei...

Ha valaki fiatalon úgy éli meg napjait, hogy azok nem "isteni jó napok", hanem "istenes napok", akkor övéinek/környezetének példát adva nem egyedül öregszik meg, hanem hordozó közösségben látja meg őszének napjait. Afelől ugyanis ne legyenek kétségeink, hogy már itt a földön megkapja mindenki a "jutalmát" - hiszen így olvashatjuk néhány verssel később -, "mindenki élvezi tettének jutalmát". Péld 12,15

S bár Isten igazsága minden korban változatlan, úgy néz ki, vannak törvények, melyeket minden generációnak a saját kárán kell megtanulnia. Aki bölcs, az más kárán okul, aki bolond, az a sajátján se...



Megoldásokért - életünk megoldatlan kérdéseire .


A mai nap imádsága:

Urunk! Te látod kapkodásunkat és szárnyaszegett ötleteinket életünk megjobbítására. Láttasd meg velünk, hogy a megoldás Te magad vagy s téríts Magadhoz mindnyájunkat! Ámen.

   

Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
Zsolt 22,12

Zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón igen ritka a hitetlen ember. Szavakkal vagy anélkül, de ha a "baj" harapófogójának szorítása erősödik, szinte mindenki felkiált/felsóhajt: "Jajj Istenem, most segíts meg, kérlek!" . A bajokat többnyire aprócska, piciny okok indítják el: feledékenység, közömbösség, felelősséghordozás hiánya, elmaradt mosolyok és biztatások vagy éppen kétértelmű kommunikáció, a határozott "nem!" hiánya a csábításokra. Ahogyan egy picinyke vérrögöcske testünk csodálatos csatornarendszerében elzáródást okozva keringés-összeomlást, bénulást vagy éppen halált is okozhat, ugyanígy a lelki élet jelentéktelennek hitt dolgai is hosszú távon a lélek egyensúlyát veszélyeztetik.

Ha aztán a baj belesikolt az életünkbe, akkor a nagy "miértek"-kel próbáljuk felelősségre vonni az Istent: "Miért éppen velem? Miért éppen, most? Miért éppen így?" Istent azonban nem lehet "falhoz állítani", számonkérni, hiszen Ő Isten. Be kell látnunk, hogy bármennyire is morgunk és vicsorítunk Őreá - mint a sarokba zárt kutya - a megoldás nem ez. A baj éppen azért állt elő, mert nem hittük el, hogy az élet ennyire törékeny, s nem hittük el, múlandó pillanatainkon keresztül is az örökkévalóságba hivogat.

A mai ember, a kellemetlenséget, a bajt, s a tragédiát összekeveri. Ennek oka, az egyedüli hiteles mérték (az Isten) hiánya az életében. Ha Ő nincs gondolataink között, akkor kétségbe esünk és nem látjuk meg a dolgok súlyát, irányát, s nem korrigálunk időben, aztán végül tényleg megtörténik a baj, sőt a tragédia is. Az igazi tragédia mégis az, ha nem látjuk meg, életünk rendezője nem mi vagyunk, hanem az Isten. A forgatókönyvet is ő írja, a szereposztást is ő rendeli el, rajtam csak az múlik, vajon hűséges tudok-e maradni az Ő elvárásaihoz? Ha engedem akaratát érvényesíteni életemben, akkor helyére kerülnek dolgaim. Ha nem, akkor önmagam áldozatává válok, mert Isten az, Aki a krízisekben megállíthat minket, s Ő az, Akinek gondviselő kegyelme meg is oldja azokat, bármilyen mélyre is kerültünk életünk hullámvölgyében.



Szavaink...


A mai nap imádsága:

Uram! Te formáld a szavakat ajkaimon, hogy ne rövidítsem meg veleük mások életét, hanem erőt közvetíthessek általuk! Ámen



Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.
Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.
Jak 3,10

Már Jézus Urunk is megmondta: "nem az a tisztátalan, ami bemegy a szájon, hanem ami kijön belőle..." Tény, hogy Isten egyik nagy csodája a nyelv, ha ez nem lenne, akkor igen nehézkes lenne megértetni a másik emberrel, mit is akarunk. Elmutogatni is lehet - léteznek jelbeszédek -, de olykor nem az az információ közvetíti - hogy mit mond a másik - a "lényegit", hanem az, hogyan is mondja. Szavaink soha nem mentesek az érzelmektől, hiszen minden információnk mögött érzelem is áll, azt pedig ne hallgassuk el, többnyire azt akarjuk elmondani a másiknak, hogy mit érzünk.... Akad is ebből félreértés, s megnemértés bőven! Így aztán Jakab apostol bölcsessége is jó útmutatást adhat: "Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni." (2.vers, s ide idézhetjük még a 6. verset is: "A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi, lángba borítja változékony életünket, maga meg a pokoltól fogott tüzet."

A nyelv - ha egészen más értelemben is -, de teremtő hatalom. Egy-egy "beszólás" életeket keseríthet meg, s egy-egy biztató szó új távlatokat képes nyitni. Egy átlagos magyar házaspár napi mintegy hét percet beszélgetnek egymással... csoda-e, hogy nem mélyülnek az emberi kapcsolatok, hanem inkább ellaposodnak? ...A szó táplálék a léleknek, nemegyszer halljuk: "Na, szólj már valamit!"

A semmitmondó szavak monoton ismételgetése igen fárasztó annak, aki azt hallgatni kényszerül, de az evidenciák (pl.: Szeretlek! Vigyázz magadra! stb.) újramegfogalmazása erőt ad. Aki szereti felebarátját az ügyel arra, hogy mit mond, s hogyan mondja neki. Ha negatívumokat is vagyunk kénytelenek megfogalmazni, azt is mondhatjuk konstruktívan, hiszen nem az a lényeg, hogy a másikat lesöpörjük a vita színteréről, hanem hogy "átalakítsuk" a JóIstennel együtt, hogy ne rombolója legyen a közösségi értékeknek, hanem ápolója, építője.

Vannak persze megátalkodott hazudozók, akik utálják az igazságot, s csak a maguk érdekeit tartják fontosnak. Ők az adott közösség - s lehet az akár egy egész ország is -, nagy-nagy kihívásai... Isten azonban mindent elrendez! Idővel minden birodalom, rezsim megbukik - eleddig egyetlen király sem uralkodott örökké.

Szavainkkal sokkal többet tehetünk, mintsem gondolnánk. Erőt adhatunk másoknak, őszinte elismerésünkkel életminőséget "javítunk". Valaki egyszer azt mondta: "Mi értelme van annak, hogy tisztességesen, becsületben és szeretetben éljünk? Hát csak annyi, ha megöregszünk, s végigmegyünk az utcán, akkor ránk köszönjenek... Látszólag ez nem sok, de ha valaki egy centire megbillenti miattunk a kalapját még az utca másik oldalán is - valójában ez mindent jelent...



Végidők...


A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy felismerjem a jeleket, melyeket küldesz felém, s felismerjem Igédbe szőtt akaratodat! Ámen


Amikor feltörte a hetedik pecsétet,
csend lett a mennyben, mintegy fél óráig.
Jel 8,1

Mindig nagy élmény számomra, ha kezembe kerül a Jehova Tanúi-nak egy-egy kiadványa... El-elgondolkodom az emberi igényeken, amik szülték ezeket a "tömeg-embernek" szánt fotorealisztikus illusztrációkat. Tény, hogy ezek a (nyomdatechnikailag is igényes!) ábrázolások nem sok szabadságot hagynak az egyéni fantáziának. A nagy kérdés már csak az, szabad-e ennyire egyirányúsítani a képzeletet, ennyire határt szabni a képzelő erőnek? Az ilyen, s ehhez hasonló perfekció már-már a vizuális dogmatika problematikáját veti fel... Mindemellett jegyezzük meg: persze sok ember számára komoly kapaszkodóul szolgálnak ezek a koncepciózus alkotások és sok embernek kedvére van az apokaliptikában való efféle képi barangolás...

János a Jelenések könyvében képíró készségének/fogalmi készletének maximumát veti latba, hogy megpróbálja körülírni az elmondhatatlant. Patmoszi látomásaiban érzések és szimbólumok sokaságát villantja fel, hogy e könyv mindenkori olvasóját kiszakítsa időből és térből - s valljuk meg, ezt eredményesen is teszi! Sokmindent lehet erre a könyvre mondani, de hogy ne lenne hatása, azt nem!

Az egyik ilyen megdöbbentő mondat - mai igénk - így hangzik: "csend lett a mennyben" - fél óráig vagy félezer évig(?) - az evilágból kiragadott teremtményi lény számára ez teljesen mindegy. Mindenesetre elképesztő a gondolat/az üzenet: "csend lett a menyben". Ott, ahol folyamatos az Isten dicsőítése, ahol szüntelenül himnuszokat zengenek az angyalseregek - egyszercsak csend honol...

Isten folyamatosan szól, hivogat minket: Igéjében, szentségekben, lelkiismeretünkben. Isten szavak nélkül is, egész életünkben hív, hogy eljussunk Őhozzá... s egyszercsak végső "megoldásként" - mint a golgothai kereszten - elhallgat. Csöndbe burkolódzik a Mennyország - csak az ember üvölt tobzódva idelenn a Földön... Hogy éppen milyen aktuális istenelleneset? - az teljesen mindegy! Az emberek túlnyomó részét ugyanis még a legvégső abszurditás, az Isten halála sem hatja meg... Mi lesz tehát akkor, ha majd egyszer ilyen totális csend lesz odafönn?

Itt a Földön mindenki számára valósággá válik az Isten hatalma...
Az Isten irgalmazzon mindannyiunknak!
A munkád, mint Isten dicsőítésének eszköze


„Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoznak." (Kolossé 3:23)
?

Ahogy belépsz az előtted álló, céltudatosan eltervezett évtizedbe, fontos, hogy észrevedd, hogy a munkád lehet egy olyan cselekedet, mellyel kifejezed Isten felé az imádatodat. Valójában, ha azt szeretném, hogy Isten áldása legyen a pénzügyeimen, akkor a hivatásomat mindenképp egy Istent imádó cselekedetté kell alakítanom.

Mit is jelent ez? Arról beszélek, hogy nem számít, mit csinálsz – utcát sepersz, egy vállalat főnöke vagy épp főállású anya vagy – a munkád több, mint egyszerű munka. A Biblia azt írja, hogy amíg itt vagy a földön, használd a munkádat az imádat egy kifejeződéseként.

Ez azt jelenti, hogy bármit is teszel, azt tedd lelkesedéssel. Ha nincs benne szíved-lelked, akkor nem a számodra megfelelő munkát végzed. Ha nem úgy végzed, hogy szíved-lelked benne van, akkor bűnt követsz el. Nem én mondom ezt, hanem a Biblia.

Miért dolgozz teljes szívvel-lélekkel? Mert „az Úrnak” dolgozol, és „nem az embereknek”. Tegnap megtudtuk, hogy Isten a bérünk és az „ellátmányunk”. Ő a „főnökünk” is. Lehet, hogy van valaki, aki a „felügyelő” szerepét tölti be, de valójában egy magasabb hatalmat szolgálunk. Nem számít, mit teszek, legyen az egy étel elkészítése, egy számla aláírása, egy elemzés elvégzése, egy üzlet megkötése, értékesítés, kézbesítés – akármi is legyen, úgy kell elvégeznem, mintha Istennek végezném, így az imádat egy kifejeződése lesz.

Luther Márton, aki a reformáció elindítója volt, azt vallotta, hogy akár tehenet is fejhetünk Isten dicsőségére. WC-t is pucolhatsz Isten dicsőségére. Miért? A magatartásod árulja el, hogy „Istenem, amit teszek, azt érted teszem”. Például, vegyük azt, hogy ágyakat vetsz meg egy hotelben. Mindjárt szebben veted meg azokat az ágyakat, ha arra gondolsz, hogy „úgy teszem ezt, mintha Jézus aludna azokban az ágyakban”.

Ha mindenhez úgy viszonyulnál, mintha Istennek tennéd, és nem úgy, mintha embereknek, hogyan változna meg a munkához való viszonyod?


A nem szolgáló keresztény ellentmondás


"Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek" (Róma 7:4)

Az elhívásod a megtérésre magába foglalja az elhívásod a szolgálatra, mert ez a kettő ugyanaz. Bármi is legyen a munkád, a karriered, te főállású szolgáló kereszténynek vagy elhívva. Egy nem szolgáló keresztény ellentmondás.

A Biblia azt mondja: "Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint" (2 Tim 1:9a).
Péter hozzáteszi: "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe" (1Péter 2:9a).

Isten szolgálatára vagy elhívva. Régebben talán azt hitted Isten elhívását csak a misszionáriusok, pásztorok, apácák és más "tejes állású" gyülekezeti dolgozók tapasztalhatják meg, de a Biblia azt mondja, hogy minden keresztény szolgálatra van elhívva. (Efézus 4:4-14; emellett Róma 1:6-7, 8:28-30; 'Korinthus 1:2, 9, 26, 7:17; Filippi 3:14, 1Péter 2:9; 2 Péter 1:3)

Bármikor, amikor Isten adta képességeidet használod mások megsegítésére, betöltöd az elhívásodat. A Biblia azt mondja: "Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek" (Róma 7:4).

Néhány kínai gyülekezetben úgy köszöntik az új hívőket, hogy azt mondják: "Jézusnak lett egy új szempárja, hogy lásson, új fülei, hogy halljon, új kezei, hogy segítsen velük és új szíve, hogy szeressen másokat".

Beszéljünk róla:

* Mennyi időt töltesz Istennek hasznos munkával?
* Hogyan segíti és bátorítja a te munkád a többi keresztényt és a vezetődet a gyülekezetben?





Isten gondoskodása bármelyik csapból folyhat


Hanem gondolj arra, hogy Istened, az ÚR ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is. (5 Mózes 8:18)


A Biblia azt tanítja, hogy Isten a forrása az anyagi javainknak. Ő az, aki a szükségleteinkről gondoskodik.
Ez mit jelent? Arról van szó, hogy ahelyett, hogy a munkaadómtól várnám az anyagi biztonságot, Istenre tekintek. És ahelyett, hogy a megtakarítási számlám kezelőjétől várnám az anyagi biztonságot, Istenre tekintek. Azt jelenti, hogy Istenen kívül senkitől és semmitől nem várom, hogy a szükségleteimről gondoskodjon.

Hadd illusztráljam egy példával: Amikor kinyitom a vízcsapot, tudom, hogy a víz nem magából a csapból jön. A csapon és a vezetékeken keresztül jön, valójában a víztározóból. A csővezetéken és a vízcsapon keresztül csak eljut hozzám. Ugyanígy, az a jövedelem, amit Isten adni akar neked, származhat egy állástól, de máshonnan vagy másvalakitől is. A forrás maga azonban mindig Isten.

Nem kell afelől aggódnunk, hogy Isten melyik csapot használja arra, hogy gondoskodjon rólunk. Érthetjük így a szavait: „Ha egy csapot elzárok, könnyedén ki tudok nyitni egy másikat. Ha elveszítesz egy állást, én tudok neked egy másikat adni. Én vagyok a forrásod, nem a munkád. Én vagyok a forrásod, nem a bankszámlád.”
Aggodalmaidból kiderül, hogy melyek azok a területek, ahol nem bízol Istenben. Kérd őt, hogy segítsen megérteni, mi az oka annak, hogy nem bízol benne, és kérd, hogy tanítson, hogyan kezdj el bízni benne. Keresd, hogyan teheti ezt. És aztán, amikor netán aggódni kezdesz, tárd fel Istennek a félelmeidet.
A bátorítás ereje

„… a kedves beszéd… gyógyulás a testnek.” (Példabeszédek 16:24)

Mindenkinek szüksége van bátorításra. Egyikünk sem ér el semmit egyedül, segítség nélkül. Akik az emberiség történelmében nagy dolgokat vittek végbe, az életükben jelenlévő emberek miatt váltak azzá, akiknek ma ismerjük őket. Láttuk a Narnia Krónikáit és A Gyűrűk Urát. De tudod-e, hogy a szerzőik, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien oxfordi professzorok voltak, és közeli barátok? Minden héten találkoztak, hogy együtt egyenek, beszélgessenek írói törekvéseikről, és felolvassanak egymásnak még kiadatlan munkáikból. Tolkien volt az, aki bátorította a bevallottan ateista Lewist, hogy tanulmányozza a keresztyénséget, és végül elvezette őt a megtérésre. És Lewis volt az, aki bátorította Tolkient, hogy folytassa a regényírást, és keressen kiadót. Barátságuk és kölcsönös biztatásuk nélkül sohasem született volna meg a 20. század briliáns hitvédelmi írása és a fantasy irodalom egyik legcsodálatosabb darabja. A biztatás mindenkit megváltoztat, legyen akár fiatal, akár idős, sikeres vagy kevésbé sikeres, híres vagy ismeretlen. Mark Twain azt mondta: „Egyetlen dicséret egy egész hónapra elég, hogy mozgásban tartson”. Egyetlen biztató szó egy tanártól megváltoztathatja egy gyermek életét; egyetlen biztató szó a házastárstól megerősítheti, sőt akár megmentheti a házasságot; egyetlen biztató szó egy vezetőtől valakit arra lelkesíthet, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Zig Ziglar mondja: „Sohasem tudhatod, hogy egyetlen pillanat és néhány őszinte szó mekkora hatással lehet egy életre”. A Biblia azt mondja: „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24).


Goethe mondta: „Bánj úgy az emberekkel, amilyennek tűnnek a szemedben, és rosszabbá válnak. Vagy bánj velük úgy, amilyenek lehetnének, és azzá teszed őket, amivé lenniük kell.” Egy nap egy igazgató behívott három tanárt, és ezt mondta: „Önök a három legjobb tanár intézményünkben, ezért önökre bízunk kilencven magas intelligenciájú tanulót, lássuk, mit tudnak velük kezdeni”. Ezek a diákok harminc százalékkal magasabb teljesítményt értek el, mint a többi gyerek az iskolában. A tanév végén az igazgató hivatta a három tanárt, és ezt mondta: „Be kell vallanom valamit. Önök nem a kilencven legígéretesebb tanulót kapták; a diákok teljesen átlagosak voltak. Véletlenszerűen választottuk őket, és önökre bíztuk.” A tanárok ebből természetesen azt a következtetést vonták le, hogy nyilván különleges pedagógiai képességeiknek köszönhető a diákok nagyszerű előmenetele. „Még valamit meg kell vallanom” – folytatta az igazgató. – „Önök nem az iskola legjobb tanárai, kalapból húztuk ki a neveket.” Nos, miért teljesítettek azok a diákok és azok a tanárok olyan magas szinten? Mert arra biztatták őket, hogy higgyék el, hogy képesek rá! A baseballsztár Reggie Jackson mondta: „Megmondom, mitől lesz valakiből jó edző: a jó edző képes elérni, hogy a játékosok azt higgyék, jobbak, mint valójában. Rávesz arra, hogy jó véleményed legyen saját magadról. Tudtodra adja, hogy hisz benned. Eléri, hogy még többet hozz ki magadból. És ha egyszer felismerted, hogy milyen jó vagy, többé már nem fogsz megelégedni a játékban kevesebbel, mint hogy a tőled telhető legjobbat nyújtsd.” Tehát ma menj, és bátoríts valakit!


Előkészítette, elültette, elhelyezte, megmetszette, fejlődött


„Ültetett az Úristen egy kertet… és ott helyezte el az embert, akit formált.” (1Mózes 2:8)

Mielőtt Isten a kertbe helyezte Ádámot, „megformálta” őt. Isten egyfajta előkészítő folyamaton visz végig minket, azért, hogy olyanná tegyen, amilyennek lennünk kell – de az előkészítés időt vesz igénybe. Istennek foglalkoznia kell a következetlenségeinkkel, a jellemhibáinkkal, a bizalmatlanság témájával, a gyermekkor megoldatlan kérdéseivel, a hegekkel, a hibákkal, stb. Mennyi időt vesz ez igénybe? Egyedül Isten tudja. Ismerd el: még a te korodban is, nem fedezel-e fel magadban valamilyen gyerekes viselkedésmódot? Bárki más már lemondott volna rólad, de Istennek van egy terve veled, és Ő elkötelezte magát a mellett. Mindannyiunknak magunkon kellene viselnünk a feliratot: „A munkálatok folyamatban vannak. Ha alkalmazni akarsz, tudnod kell ezt. Ha össze akarsz házasodni velem, tudatában kell lenned ennek.”

A Biblia azt mondja: „megformálta az Úristen az embert a föld porából” (1Mózes 2:7). Mivel dolgozik Isten? Porral! A formáltatásodhoz használt szerszámai pedig azok az élmények és tapasztalatok, amelyeken keresztülmégy életed során. Ezek formálnak és változtatnak. És minél inkább próbálkozol a magad módszereivel, annál tovább tart a folyamat. Lehet, hogy öt évig tart, míg megtanulod, hogy ne keresd az emberek tetszését. Vagy tíz évedbe telik, mire felhagysz az önsajnálattal. Vagy húsz év után tudsz letenni arról, hogy visszamenj a múltba, és újraéld a gyermekkorod. Isten egész idő alatt ezt mondja: „Hagyd abba!” – te pedig ezt mondod: „Igen, tudom. Majd jobban fogom csinálni.” Aztán valamilyen krízis következik be, és az igazság mellbevág. Akkor azt mondod: „Tudod mit? Ami mögöttem van, azt elfelejtem, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (ld. Filippi 3:13).




Mit jelent ültetni? Elásni a magot a földbe, ahol az emberi szem elől rejtve van, hogy kicsírázzon, és végül gyümölcsöt teremjen. Isten az életedre vonatkozó tervében áldásokat ültetett el, melyeket idővel megtapasztalsz. Az, hogy a földeken járva nem látod a termést, még nem jelenti az, hogy nincsenek ott a magok; Isten olyan dolgokat ültetett el az életedben, melyek egymástól eltérő időben fordulnak termőre.

Csodálatos az, hogy Isten ültet! Miért bajlódik ilyesmivel, ha csak egy szavába kerülne, és megteremthetné, amit akar? Gondolj csak bele, mekkora szeretet, a világmindenség Teremtőjének személyes közreműködése, ahogy lehajol, és áldásokat ültet el, hogy azok az életed különböző szakaszaiban felszínre bukkanjanak. Abból, amit Isten számodra készített, nem minden jött még elő, tehát nem adhatod fel, és nem mehetsz el ezt mondva: „Ez minden”. Nem! Isten elültetett bizonyos dolgokat, amelyeket még nem láttál, még nem tapasztaltál meg. Fokozatosan válsz azzá, amit Ő ültetett. Ennek tudata megerősíti a hitedet, hogy meg fog történni. Ez azt is jelenti, hogy Isten hisz benned; még akkor is, ha te nem hiszel magadban.

Vannak benned feltáratlan tálentumok és beteljesületlen álmok. Ezekért folyik a harc! A Sátán a sorsod irányításáért folytat küzdelmet. Ő tudja, hogy mi van elültetve benned, és megpróbálja megölni a magot. Ne engedd neki! Nem az az ember vagy, aki hat hónap vagy hat év múlva leszel, mert ott van még az időtényező is. Nem egy időben jön el mindennek a learatása. Kell, hogy legyen hited és türelmed, különben elszalasztod azt, amit Isten készített számodra.




Figyeld meg: Isten az embert egy kertben helyezte el: „Édenben, keleten” (1Mózes 2:8). Nem elég ott lenni a kertben; a megfelelő helyen kell lenned! Így kell imádkoznod: „Uram, helyezz el engem az én kertemben!”

A gyermeknevelésből sokat lehet tanulni. Te, aki idősebb és bölcsebb vagy, azt mondod: „Ne csináld azt! Ne menj oda!” De nem rövidítheted le a folyamatot. Meg kell botlaniuk, mert így tanulnak meg járni, és így találják meg a saját útjukat. Lehet, hogy te magad is sokféle munkahelyen dolgoztál már, mielőtt rájöttél, hogy mit is kellene csinálnod. Ez azért van, mert még nem lettél „elhelyezve”. Eljön az az idő, amikor – ha bölcs vagy – így kezdesz imádkozni: „Uram, ne hagyd, hogy próbálkozásokkal töltsem el az életemet; helyezz el engem!”

Lehet, hogy pont a megfelelő helyen vagy, csak nem tudod. Ez azért van, mert az a hely elültetve lett, és nem megteremtve. Nem számít, hogy honnan indulsz, csak az számít, hogy hová érkezel. Tükörbe kell nézned, és kijelentened: „Van bennem valami, ami nem jött még elő. Istenem, segíts, hogy állhatatos legyek, amíg elő nem hozod belőlem azt, amit Te plántáltál belém!”. Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy te egy csődtömeg vagy, mert nem trendi a cipőd, vagy mert még nem jött össze minden az életedben. Isten kiszemelt egy helyet a számodra. Csak járj vele, és Ő el fog juttatni oda!




A Biblia azt mondja: „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze” (1Mózes 2:15). Ma talán azt mondja neked Isten: „Felkészítettelek téged, elhelyeztelek oda, ahol lenned kell, áldásokat plántáltam az életedbe, melyek a maguk idejében megjelennek, de most neked kell dolgoznod rajtuk.” Ne keress tovább olyan kertet, amely már meg van metszve; neked kell megmetszened a saját kertedet! Keresztül kell menned a saját küzdelmeiden, és hullatnod kell a saját könnyeidet. Ha emberektől kapsz dolgokat, azokat vissza is vehetik tőled. Ha Isten ad neked valamit, akkor az a tiéd! De neked kell vigyáznod rá. Neked kell nyesegetned a saját gyermekeidet; nem lesznek jók, ha elhanyagolod őket (ld. Példabeszédek 22:6). Neked kell megmetszened a saját kapcsolataidat: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint…” (Zsoltárok 1:1). Neked kell megmetszened az üzleti ügyeidet. Ez azt jelenti, hogy tiszteletben tartod Istent, mint üzlettársadat, és megengeded neki, hogy a te ügyeidet az Ő ügyének az előmozdítására használja.

Ha Istennel jársz, Ő megvéd és felvirágoztat, még a nehéz időkben is; de akkor is neked kell „megmunkálnod”, ami neked adatott. Kérdezd meg bármelyik földművest: az a búza, amelyet felügyelet nélkül hagynak, végül halálra fog magzani. Törődni kell vele. Nincs semmi baj az életeddel, csupán annyi, hogy Istentől várod, hogy megtegyen olyan dolgokat, amiket Ő tőled vár, hogy megtegyél. Rajta, szerezz be egy metszőollót, és kezdj el metszeni!





Ne aggódj miatta!

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5:7)

Jézus azt mondta: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik” (Máté 6:31-32). Egy író ezt írta: „Valamelyik nap éppen aggódtam valami miatt, amikor hallottam, hogy egy lelkész ezt mondja: »az aggodalom az Istenbe vetett bizalom hiánya.« Ekkor amiatt kezdtem el aggódni, hogy aggódom. Majd valaki más ezt mondta: »Ugyan, ne aggódj miatta!« Egyszerűnek hangzik, de én olyan emberek között nőttem fel, akik a hitről beszélnek, de félelemből cselekednek. Majd egy barátom egy új ötlettel állt elő: »Próbáld ki az aggodalomkupont! Ez feljogosít arra, hogy kedved szerint aggódj, de csak akkor, ha a) az aggodalom ellát élelemmel és ruházattal; b) ha hozzáad az életedhez ahelyett, hogy elvenne belőle; c) ha jobbá teszi a holnapot; d) ha nem bánod, hogy úgy viselkedsz, mint egy nem hívő!« Aztán ezt mondta: »Ha ez nem működik, írj egy listát mindarról, ami miatt aggódsz, tedd bele egy dobozba, és tedd fel a polcra olyan helyre, ahol nem látod. Ha Isten nem akarja vagy nem képes elintézni, akkor bármikor odamehetsz a dobozhoz, és elkezdhetsz újra aggódni, de előtte legalább adj Neki egy esélyt! Miközben pedig a válaszára vársz, imádkozz, állj rá Igéjére, és ne adj hangot aggodalmaidnak!«”
Az egyik angol fordítás ezt így adja vissza: „Minden gondotokat [minden aggodalmatokat, mindent, ami nyugtalanít, mindent, ami foglalkoztat, egyszer s mindenkorra] őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Péter 5:7 AMP).