2017. december 20., szerda

Jézus azért jött, hogy helyreállítson


"Fáradt vagy? Elnyűtt? Ki vagy égve a vallásban? Gyere hozzám! Menjünk el innen együtt és visszanyered az életed." Máté 11:28 MSG

Emlékszel az elveszett pénzérme történetére amit Jézus a Lukács 15-ben oszt meg velünk?
Az asszonynak 10 pénzérméje van, de egyet elveszít és a házat is felforgatja, hogy megtalálja. Abban az időben a palesztin otthonokban a föld tele volt szalmahulladékkal. Amit ez a nő csinált az komoly munkát jelentett.

Ez az amiért Jézus eljött az első karácsonyon. Még ha el is veszítetted a bizalmadat, a reményedet, a jó híredet vagy az ártatlanságodat, Jézus azért jött el kicsi gyermekként a Földre, hogy visszanyerjen téged, mint ahogyan a nő is visszanyerte a pénzérméjét. "Fáradt vagy? Elnyűtt? Ki vagy égve a vallásban? Gyere hozzám! Menjünk el innen együtt és visszanyered az életed." Máté 11:28 MSG

Csak Jézus teheti ezt meg.Nem bízhatod a kormányra, a családra, vagy saját magadra hogy visszakapd azt, amit elveszítettél. A megmentőd nem lehet az az ember, akit mi ültetünk a kormányzás élére. A Megmentőd az, akit mi a keresztre juttattunk.Soha ne keress senki másban helyreállást, csak Jézusban.

Itt van két példa az érméről amit érdemes megjegyezni az elveszett érme példázatából:

1: Az érme nem tudta, hogy ő elveszett. Sokszor mi sem vagyunk ezzel tisztában, amikor nem állunk kapcsolatban Istennel.

2: Az érme nem tudta megtalálni saját magát. Az nagyon vicces lett volna. Ha az asszony nem kereste volna, akkor örökre elveszett lett volna. Ugyanígy mi is, a Megmentő nélkül.

Ha meg tudnánk menteni magunkat, akkor nem lenne szükségünk Megmentőre. De nem tudjuk. Szükséged van Istenre, hogy helyreálljon az, amit elveszítettél.

Ő az egyetlen, aki meg tudja tenni.

Beszéljünk róla:


Talán nem érzed magad "elveszettnek", mert keresztény vagy. De milyen más területen érzed magad elveszettnek?

Kit vagy mit keresel, hogy megoldódjon ez a helyzet vagy életterület, amiben elveszettnek érzed magad?


Mi teszi a bölcs embert bölccsé?


"Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe,és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." Mt 2,1-2



Ha szeretnél bölcs lenni ebben az évben, akkor ugyanazt kell neked is tenned, amit a bölcsek tettek.

Először is ők az igazság keresői voltak. Valóban akarták tudni az igazságot. Nem hagyták magukat eltántorítani attól, hogy megtudják az igazságot Istenről.

Látjuk ahogyan kérdezik "Hol van a zsidók királya, aki most született?". Az egyedüli módja, hogy tudhatták ezt az igazságot, az, hogy tanulmányozták az Írásokat. Ez az egyedüli módja annak, hogy ismerték a próféciát, mely szerint egy Messiás, egy Megváltó, a Krisztus születik meg.

Ismered a mondást: "A bölcs ember ma is Jézust keresi". Te keresed Jézust? A bölcs férfiak és a bölcs nők ma is keresik Őt. Tulajdonképpen kétféle ember létezik, ha az igazság kereséséről beszélünk: spekulánsok és keresők.

A spekulánsok azt mondják: "Igen,akarom tudni, hogy mi az igazság", de nem tesznek semmilyen valódi erőfeszítést, hogy megtalálják. Nem keresik az igazságot hanem feltételezgetnek. Ilyen dolgokat mondanak: "Tudod, szeretek úgy gondolni Istenre, mint...", vagy "Valóban segít azt gondolnom Istenről, hogy...".

Azonban igazából egyáltalán nem számít az, hogy mit gondolnak Istenről. Ugyanis egy spekuláns gondolhat úgy is Istenre mint hónyuszi, vagy Elvis, vagy egy ember a Holdon - bárhogyan - de az egyetlen dolog, ami számít az, hogy ki Isten valójában - ami számít, az egyedül az igazság.

A kereső emberek veszik az időt és a fáradtságot, hogy felfedezzék az igazságot. A Biblia azt mondja, hogyha teljes szívvel keressük Jézust, megtaláljuk Őt. Ha arra fókuszálsz, hogy megtaláld Őt, nem tudod elszalasztani. Ha valóban meg akarod találni, Isten nem engedi, hogy elszalaszd.

A bölcsek készek voltak bármilyen messze elmenni, hogy megtalálják az igazságot. Ha te is erre törekszel ebben az évben, te is bölcsnek neveztetel.
Áldáskérés...

URam! Áldj meg mindannyiunkat, mert áldásod nélkül célt téveszt életünk! URunk, Te tudod, hogy szeretünk Téged, adj hát álmunkban is eleget! Ámen


Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.
1 Tim 416

Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj, még szántáskor és aratáskor is pihenj!
2 Móz 34,21

Mielőtt "fejest ugranánk az ünnepekbe" - álljunk meg egy pillanatra... Már csak azért is mert, az ünnep akkor igazán felemelő és szép, ha tudtunk rá várni, ha megtanultunk rá vágyakozni. Sokan mondják komolyan/fél-komolyan: "Már megint karácsony van! ...Nagyon nem bírom ezt az egészet!" Pedig az ünneplés soha nem teher azoknak, akik rendesen dolgoznak, ennek ellenére mégis sokan vannak, akik elmenekülnek valahová a karácsony elől. (S most ne azokra gondoljunk, akik vallási meggyőződésükből fakadóan nem ünneplik a karácsonyt - ők mást ünnepelnek, máskor.)

A megállás, a pihenés a JóIsten bölcs rendelése szerint belénkkódolt szükségszerűség. Lehet ez ellen berzenkedni, de nem sok értelme van, a teremtettség-programot átírni nem tudjuk! Aki nem áll meg, az nem regenerálódik, az vésztartalék-energiáit használja el, s az egészségét kockáztatja. Nem véletlenül "trendi"-k a rekreációs programok, hiszen egy igazi, jó, természetes alvásért - vagy annak akár csak az ígéretéért is - az emberek elmennének a világ végére is... (Nem is gondolnánk, milyen jelentős azoknak a száma, akik már csak altatóval tudnak lefeküdni, és serkentő-tablettákkal tudnak felébredni, mert annyira felborították életük természetes ritmusát!)

A pihenés azonban nem csak alvásból áll: "A pihenés művészete része a munka művészetének" - mondja J. Steinbeck, s milyen igaza van! Azaz: az ünnepi pihenésünket meghatározzák a munkás hétköznapok. Ha értelmetlen az, amit hétköznap csinálunk, akkor értelmetlen lesz az is, amit az ünnepnapokon teszünk, de igaz ez fordítva is: Ha az ünnep szépsége, tisztasága, emelkedettségének fénye nem vetül rá a hétköznapokra, akkor nem sok értelme van a fehérasztalos megállásnak!

Hogyan ünnepeljünk tehát? Közösségben és a múlandó dolgok szorongattatása nélkül! Nem attól karácsony a karácsony, hogy legalább hatféle bejgli van-e az asztalon vagy sem, hanem attól, hogy ami van, azt van kivel megosztani. Egyre többen fedezik fel - sőt valóságos divatról beszélhetünk:- cult of less -, hogy a kevesebb az több! Megszabadulni felesleges dolgainktól nagy könnyebbséget jelent, mert időnk, s energiánk marad arra, ami valóban fontos! Az ünnepek előtti nagytakarításnak nem csak az a lényege, hogy rendben és tisztaságban várjuk az együttlét áldásait, hanem az is, hogy kicsit átgondoljuk, hogy, ami a kezünk ügyébe kerül, arra valóban szükségünk van-e vagy sem? Ha nincs rá szükségünk, akkor ajándékozzuk el! Persze ne azért, hogy az újabb dolgoknak helyet csináljunk, hanem azért, mert lehet, hogy amiből nekem több van, abból a másiknak egy sincs, pedig egy legalább jó lenne neki is... Keresztelő János nem véletlenül mondja: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.”

Nemsokára karácsony van... Az év legszebb napjai ezek, ha úgy éljük meg ezeket a napokat, ahogyan kell: családi-, és közösségi megállásként. Jó alkalom ez arra, hogy visszatekintve az elmúlt esztendőre (legalább) utólag észrevegyük, Isten gondviselő jósága hordozott - minden körülmény közepette. Hálát adni mindezért nem kötelességünk, de nagy kiváltság, mert a legszebb találkozás jöhet létre: a teremtmény találkozhat a Teremtőjével...

Békért, s józan észért - világban, politikában, mindenféle közösségbe, s mindenekelőtt Isten jelenlétéért saját életünkben.

A mai nap imádsága:
Uram! Össze-vissza vagdalkozó természetünket csillapítsd bennünk, hogy felfedezzünk Téged életünkben! Ámen


Ne félj... ne csüggedj el! Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít.
Zofóniás 3,16-17b

A "felvilágosult" ember régóta nem fél az Istentől. Amióta azonban semmitől és senkitől - még Tőle sem - tart, azóta tapasztalja mit jelent rettegésben élni. Önmaga ura akart lenni, s elveszítette uralmát önmaga felett. Mostmár nemcsak legyőzni akarja egyik nép a másikat, hanem teljesen megsemmisíteni. A németek vetették be először a vegyi fegyvert (mustárgáz) az első világháborúban... az amerikaiak az atombombát a másodikban... vannak akik az olaj fegyverével, megint mások a pénz hatalmával harcolnak... de kik ellen is?

Földünk nemcsak egy faluvá zsugorodott, hanem egy családdá. Ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanazt a vizet isszuk, ugyanabban megemelkedett háttérsugárzásban élünk, amit az elmúlt fél évszázadban mintegy 2700 kísérleti nukleáris robbantásának s, az emberi mulasztásnak betudható reaktorbaleseteknek köszönhetjük, ugyanazokat a "műanyag" élelmiszereket esszük, s ugyanazok a betegségek (rák, AIDS, tüdőgyulladás stb.) gyötörnek... egyek vagyunk a szenvedésben, s mégsem beszélünk egy nyelvet. Egy fajhoz, az emberihez tartozunk, sőt Istenünk is csak egy van... Ahogyan eltávolodik egyik ember a másiktól, úgy távolodik el az alapigazságoktól, s a józan észtől is. Elhiszi, hogy az Isten nem egy, hanem több. Elhiszi, hogy az embernek vergődnie kell a démoni hatalmak között, mert ez a sorsa. A Sátánban, a negatív erőkben gondolkodás nélkül hisz, de életét képtelen az Isten Szeretet-uralmá alá hajtani... Annyira mégsem erős az Isten szeretete, hogy áttörje az Ego falát! Tessék megnézni hány embertársunk képtelen a párbeszédre, mert kedvére összebarkácsolt vallásos világlátásába nem fér bele a keresztény vagy a muzulmán, a buddhista vagy hindu, a zsidó vagy a hottentotta törzsi vallás! Nincs még egy olyan elvetemült faj, mint az emberi. Képes megsemmisíteni a másikat csakis azért, mert másképp gondolkodik!

Van okunk a csüggedésre! Mert a félelem okozta sötét történelmi viharokból semmit nem tanult az ember. Az apokaliptikus (végidők) látomások nem a démonok és az Isten harcáról szólnak. Ha Jézusnak adatott "minden hatalom mennyen és földön", akkor az történik a világban is, amit a katedrálisok gargolye-inál is láthatunk: szolgálnak Istennek: tartják az oszlopokat. A végső leleplezés (apokalüptein=fátylat lebbenteni) pedig azt mutatja meg, hogy kicsoda az ember valójában, s milyen gonoszságokra képes... Még arra is, hogy elpusztítsa a teremtett életet... A felhalmozott nukleáris és vegyi potenciál a Földnél tizenhatszor nagyobb bolygó teljes sterilizációjára lenne képes... Ezek vagyunk mi, emberek. Isten ennek ellenére Velünk van. Vajon meghatja-e az embert az Isten jelenléte?

Békesség...

A mai nap imádsága:
URam! Tégy békességed eszközévé, de teremts először lelkemben békét! Ámen


Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
Róm 12,18

Az ideológiák, s az izmusok (kapitalizmus, kommunizmus, fasizmus stb.) okozták az emberi faj legtöbb problémáját... Minden izmus ugyanis az egoizmusból táplálkozik, az ideológiák pedig többnyire azt hitetik el, hogy egyik ember - származása, társadalmi státusza, bőrszíne, vallása stb. miatt - különb a másiknál. S, aki elhiszi, hogy feljebbvaló embertársánál, az azt is elhiszi, hogy otthonától több ezer kilométerre, idegen földön háborúzva kell megvédenie hazáját...

Ami nem sikerült az ideológiáknak, a vallásiaknak sem(!) - vagyis egységre juttatni az embereket - azt úgy néz ki a technológia (autózás, computertechnika) igazságos használata még véghezviheti. A technológia ésszerű, humánus(?) használata ugyanis javítja az egyén és a közösség életminőségét is. Azért a technológia nélkül is el lehet jutni az egységre - s ezt nem modern korunk tudósai találták ki! Amit a technológia csak bonyolultan, s ráaadásul csak hosszútávon tud elérni, azt a szeretet egyszerűen és gyorsan képes megvalósítani. A szeretet megoldóképességének gyorsaságát bizony nem múlja felül egyetlen technikai vívmány sem... A szeretet "bevetésének" - ha maradunk a háborús terminológiánál - azonban van két komoly akadálya: az ÉN, s a MÁSIK...

A keresztény életvitel egyik alaptétele, hogy felebarátomat nemcsak eltűröm, elviselem, azaz passzívan állok őhozzá, de amennyire erőmből telik segítem is őt. Jószándékkal, felelősséggel megpróbálom a jó irányába terelgetni őt, de úgy, hogy ez ne sértse őt méltóságában, s ne sérüljön személyes döntési szabadsága sem. Sokszor megtörténik ugyanis, hogy erőszakosan akarja az egyik ember a számára jót ráidomítani a másikra, vélve azt, hogy az neki is ugyanolyan jó. Az emberi élet szépsége/nagysága, s annak méltósága mindig a személyes döntésből, s annak önkétességéből fakad. Ez érvényes minden egyes vallásra, világnézetre... Ha valaki ezt elfelejti, akkor hamar dogmatikussá, modern eretneküldözővé válhat!

A vallásos zseni, Saul-Pál két fotos rtényezőt hangsúlyoz. Az első: ha lehetséges. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor nem lehetséges a béke. Ha valóban ok nélkül, erőszakkal támad a másik ember, akkor az önvédelmi reflexek irányítják döntéseinket vagy felvállaljuk a mártíromságot - mindkettő a személyes döntésünkön múlik! A krisztusi ember kerüli a konfliktust, s igyekszik munkálni a békességet, de ezt csak annyira tudja tenni, amennyire tőle telik. Ez a másik kulcsfogalom: amennyire "tőletek telik". A többes szám itt sokatmondó! Ugyanis az igazságtalanságot, a jogtalan hátrányt békességben csak együtt lehet elhordozni. Ki mennyi tálentumot kapott tehát ezen a területen, úgy igyekezzen gazdálkodni vele, mert egyszer MINDENről számot kell adnunk!

Amíg az állatoknál az erőszak (dominancia) mindent "megold" - az embernél az erőszak csak erőszakot szül, s tulajdonképpen nem megyünk vele semmire! (Mert azt nem tekinthetjük sikernek, hogy az erőszakkal ellenséget szereztünk magunknak.) Békességet teremteni emberek között tehát isteni feladat, s különös boldogsággal jár együtt (Lásd Boldogmondások!) A legnagyobb kihívás életünkben mégsem az, hogy másokkal, hanem hogy önmagunkkal legyünk békességben! Aki haragszik magára - s ezt teheti joggal, mert életét nem úgy vezette, ahogyan kellett volna -, azaz nem szereti önmagát, sőt talán még gyűlöli is, az hogyan tudná szeretni felebarátját? Isteni igazság ez is: sehogy... Ezért szeretni kell(ene) önmagunkat, testünket-lelkünket - nem imádni, mert az önimádat, az egoizmus! -, hiszen Isten hús-vér teremtményei vagyunk, s tetszésére, jók edvében teremtett meg minket olyanra, amilyenre, de el akar juttatni minket arra az állapotra is, amikor megcsillan életünkben istenképűségünk, mert már majdnem úgy tudtunk szeretni, ahogyan Ő szeret minket...

Jövő..

A mai nap imádsága:
URam! Te tudod, hogy olykor engem is megkísért a jövőtől való aggodalmaskodás... Fogyatkozó testi erőmmel, megkopó egészséggel mégis erősítesz a hitemben, hogy végső kérdéseimre a választ csak Nálad találhatom meg. Add, hogy ne keseredjek meg az emberi gyarlóságok, gonoszságok láttán, hanem Erőd által megújulva utolsó lehelletemig kegyelmed által szeretni tudjak! Ámen


És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve;
Jel 5,1

Nagyszerű dolgokat ismerhetünk meg a múltból, de a jövőnél - amiben még (majdnem)minden, s annak az ellenkezője is megtörténhet - nincs izgalmasabb szellemi kaland. Elképzelni, hogy mi lesz akkor, amikor már nem lesz mindaz, ami "van", azaz vége az időnek, vége ennek a világnak, vége az ember földi létének... egyszóval: amikor már semmi nincs csak Isten és mi, az Ő ítéletére várakozó lelkek - olyan jövőbeni esemény, ami mindenkit érdekel. Az egyik ember azért lelkesedik ezekért az apokaliptikus szimbólumokért, mert tudni véli azok pontos jelentését, a másik meg azon ámul, hogyan lelkesednek emberek olyan dolgokért, ami csak az ő fejükben létezik.
A Jelenések könyve nemcsak más, hanem a mai ember számára nehezen érthető. Sok ember ezért le is mond ennek a könyvnek az olvasásáról, aminek következtében a szekták vadászterületévé lesz, akik aztán jövőre vonatkozó mennyei üdvtervet készítenek el ennek alapján, vagy saját túlfűtöttségük megerősítését látják benne.

Tény, hogy az Újszövetség legtöbbször magyarázott része a Jelenések könyve. Mivel az ember(lélek) szimbólumokkal egybefonódva éli meg a valóságot, ezért rendkívül érdeklődik a jelek, jelképek jelentésének magyarázatiért. Azok jelentéstartalmának alaposabb megismerése ugyanis közelebb viszi önmaga, s a világ megértéséhez. A gond ezekkel a magyarázatokkal mindig az, hogy az esetek túlnyomó részében rendkívül átitatottak az "ember-szerűséggel"... A még nagyobb probléma, hogy minél inkább földhözragadt, emberi elképzelésekkel teli a magyarázat, annál nagyobb a készség azok megdönthetetlen igazságként való elfogadására...

Mit kezdjünk tehát a Jelenések könyvének szimbólum-zuhatagával? Mit tehetünk, ha a klasszikus bibliamagyarázati módszerek - grammatikai-, rendszertani-, típustani-, allegorikus magyarázatok - sem nyújtanak számunkra kielégítő válaszokat? Aki hozzáfog, hogy a Jelenések könyvét vizsgálja, rövidesen rájön, mintha egy egészen más, új világba csöppenne, amely az Újszövetség többi részével semmilyen formában nem azonos. A Jelenések könyve egyik kommentátora kétségei közepette ezt mondotta: ?Ez a könyv épp annyi rejtélyt tartalmaz, mint ahány szava van.? Egy másik pedig így vélekedett: ?A Jelenések könyvével való foglalkozásra csak az őrültek vállalkoznak, vagy ez a könyv termeli az őrülteket.?

Luthernek az volt a véleménye, hogy a Jelenések egyáltalán nem tartozik az Újszövetséghez és a Jakab, Júdás, Péter második és a Zsidó levéllel együtt a függelékhez utalandó. Azt állította, hogy olyan képeket és víziókat tartalmaz, melyeket a Biblia egyetlen más helyén sem lehet találni. Sajnálkozik, hogy az író az érthetetlenségeket, melyeket ír, vakmerően teszi, fenyegetéseket és ígéreteket közöl, mintha szavainak engedelmeskednének vagy éppenséggel gyűlölnék, jóllehet senki sem tudja, hogy azok mit jelentenek. Luthernek az volt a véleménye, hogy a Jelenések Krisztust sem tanítja, se nem vallja és a Szentlélek nem inspirálta. Ugyanilyen "ellenségesen" - vagy inkább józanul(!) - viszonyult hozzá Zwingli is: ?Nem mutatunk érdeklődést a Jelenések iránt . . . . nem bibliai írásról van itt szó.? Kálvin pedig nem magyarázta ezt a könyvet, mert egyszerűen félt hozzáfogni....

Mi az, amit mégis megérthetünk ebből az Újszövetséget császári tekintéllyel lezáratott könyvből? Elsősorban azt, hogy a jövő igencsak kiszámíthatatlan, de akik Istennél vannak, azoknak nem kell félniük a bizonytalanságoktól. Megtanulhatjuk azt is, hogy Isten világa egy alapvetően más világ, s hiába akarnánk eligazodni benne, amíg itt vagyunk a Földön, "időben és térben" csakis emberi szemeinkkel kancsingathatunk át az Isten világába. Ebből aztán megdönthetetlen tanításokat kialakítani - egyszerű szellemi kalandorság, dogmatikus megkötözöttség...






Titkaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Titkaid vonzásában élek, s szeretnék még többet megtudni belőlük. Kérlek, add nekem Lelked ajándékait, hogy életem teljes legyen, s emberebbül tudjam megcselekedni mindazt, amit tőlem vársz! Ámen

"És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet,
belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve".
Jelenések 5,1

Hétpecsétes titok! - mondják arra, ha valamit nagyon el akarnak titkolni. Az emberi titkok szép lassan mégis napvilágra kerülnek, hiába az évtizedekig titkosítás-biztonságba vetett hit, egyszer - s ez lehet igen váratlanul is - minden kiderül!

Amit János apostol lát a patmoszi barlangok misztikus magányában, az nem emberi titok, hanem isteni kódolt üzenet. Ezt megfejteni emberi okoskodással nem lehet, egyedül az Isten Szentlelke nyithatja meg látásunkat. A hét pecsét a tökéletes titok jelenésekkönyvbéli szimbóluma. Ez a titok, aminek pecsétjeit feltörni senki sem méltó csak az "Egy", azaz a Bárány, nem más, mint a Megváltás Titka, az embervilágban véghezvitt isteni üdv-terv. Már maga az emberi megfogalmazás "terv" is nehézkes, hiszen ami nekünk az időben pereg, s tervnek-megvalósulásnak éljük át, az az Isten számára időnélküli/időtlen szándék.

Életünk legerősebb mozgatórugója a titok! Esténként többcsatornán ránkzúdított krimi-áradat optimizmusa, hogy Kojak, Colombo vagy éppen az aktuális szuperzsaru rájön a titokra, ki volt a tettes... A titok vonz, ezért tapadnak az emberek olyannyira a képernyőkre. Sokan elfelejtik, nemcsak a rossznak van magával ragadó titka, a jónak is! Pl. az igaz, az őszinte szerelem titka, amely az önfeláldozó, Istentől kapott/tanult szeretetre épül. Ennek a vonzása is ugyanúgy vonz és "szédít", mint a többi. Csak az Isten-telen borzongás valahogyan jobban tetszik megromlott természetünknek, mint az istenes... pedig az előbbi rombol, az utóbbi épít.

Titkokat meglátni, s felfedni - kiváltság. Az életünk legnagyobb felülről kapott ajándéka ez. Most éppen az inkarnáció csodájának ünnepes vonzásában vagyunk. Még néhány nap, s a Szeretet fája alatt megláthatjuk ajándékainkat... S most nem arra gondolok, amit nekünk készítettek vagy mi készítettünk, hanem arra, amit Mennyei Atyánk angyalai láthatatlanságban aggattak a karácsonyfa ágai, a csillogó fények közé... Merjük ezeket a lélek-csomagokat kibontani, hiszen ezeket nekünk "küldték" odafenntről, hogy teljesebb életünk legyen.







Útjaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Vezess és tisztíts! Ámen


A tiszta igazságot kövesd, hogy élhess...
5 Móz 16,20a

Tiszta igazság, teljes igazság... manapság többféle igazságról is beszélnek, jóllehet igazság mindig csak egy van, legfeljebb egyik vagy másik oldalról látjuk azt. Az igazságnak csak egy részét elmondani - hazugság. Az igazság nagyobb részét elmondani, de egy kis részét elhallgatni - szintén hazugság. Az igazságot relativizálni - megint csak hazugság. A tiszta igazságot mondani - a felismerés ősrégi - az élet maga.

Az igazság és vélt igazság olykor nehezen szétválasztó. Ilyenkor a legjobb, ha türelemmel várunk. Ahogyan a felkavart pocsolya vize is zavaros, de egy idő után a kosz leülepszik, ugyanígy a vélt igazság is szép lassan alászáll, s a tiszta igazság tündököl a napfényben.

Kivárni mindig a legnehezebb, hisz az időnk véges. Isten nélkül a várakozás pokoli kínná válhat, Vele együtt azonban egészen más. Az Isten nélkül elsivatagosodik lelkünk, de ha beengedjük Őt az életünkben, akkor reménység harmatos szellője frissíti életünket és sikerrel átjutunk életünk próbás szakaszain is...

Itt az ideje szembenézni a valósággal!

„Útra kelek, elmegyek apámhoz…” (Lukács 15:18)

Semmi sem változott a tékozló fiú életében addig, amíg azt nem mondta: „Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: … vétkeztem …” (Lukács 15:18). Az ő története jó véget ért, és a tied is jó véget érhet, de ehhez meg kell tenned a következőket: 1) El kell döntened, hogy átveszed az életed feletti irányítást, még mielőtt a körülmények vagy más emberek tennék. A megoldás veled kezdődik. Egy új partner, új munkahely vagy új ház nem fogja helyrehozni, ami elromlott, ha annak az oka a saját viselkedésedben és tetteidben rejlik. Lehet, hogy százegy mentséget is fel tudsz sorolni arra, hogy miért mennek úgy a dolgok az életedben, ahogy éppen, de mire vagy hajlandó azért, hogy változtass rajtuk? A tékozló fiú apja nem ment el érte, hogy ölbe vegye és hazahozza, a fiúnak magának kellett megtennie az utat. 2) Nézz szembe a helyzettel, úgy ahogy van, nem úgy, ahogy szerinted lennie kellene, vagy ahogy szeretnéd, hogy legyen! A tékozló fiúnak rá kellett jönnie, hogy azok a szabályok, amelyek ellen otthon fellázadt, nélkülözhetetlenek a boldogságához, és hogy mindaz az öröm, amelyről azt hitte, hogy odakint a nagyvilágban vár rá, nem volt ott. Ez után el kellett ismernie, hogy tévedett, és helyre kellett hoznia tévedését, ahhoz hogy élete visszatérhessen a helyes kerékvágásba: „Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz…” (Ézsaiás 55:7). Isten közbe fog avatkozni, de csak akkor, ha te az ő alapelvei szerint működsz. Ezek az alapelvek pedig: őszinteség, nyíltság, hajlandóság. 3) Cselekedj most, amíg még módod van rá! Az evolúció elmélete azt mondja, hogy a dolgok keletkezhetnek és fejlődhetnek maguktól. Nos, ez nem igaz. Bizonyos dolgok, ha magukra hagyják őket, és nem igazítják helyre, akkor csak rosszabbak lesznek, nem jobbak. Ez így van, legyen szó akár az egészségedről, akár a házasságodról, a gyermekeidről, az anyagi helyzetedről, akár az Istennel való kapcsolatodról. Tehát nézz szembe a valósággal, és cselekedj, amíg még teheted!


Levetkőzni és felöltözni


„… levetkőztétek a régi embert… és felöltöztétek az új embert…” (Kolossé 3:9-10)

Vannak köztünk olyanok, akik maximalisták, ha a külső megjelenésről van szó, de egyáltalán nem törődnek azzal, ha a szellemi öltözetük elnyűtt. Sokkal jobban foglalkoztat minket az, hogy milyenek vagyunk mások szemében, mint az, hogy Isten milyennek lát minket. Mi hát a megoldás? Tölts több időt a tükör előtt! Jakab azt írja: „Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jakab 1:23-25).

A régi testies ruháidat le kell selejtezned; ne hagyd ott őket a szekrényben a legközelebbi alkalomra, amikor viselni akarod! Minden nap összpontosíts erre: „…öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne” (Róma 13:14). Chuck Swindoll azt mondja: „A változás elsőszámú ellensége a benned lévő makacs, önfenntartó bűnös természet. Az elkényeztetett gyerekhez hasonlóan évekig a kedvében jártak, és minden kívánságát teljesítették, ezért nem fogja feladni dührohamok nélkül. A testiesség lassú, keserű, véres halált hal, mindvégig rúgkapálva és küzdve. A tartós változás egyes fokozatban érhető el, nem magas fordulaton. Számíts tehát esetleges visszaesésekre, és ne hagyd, hogy vakvágányra tereljenek! Amikor szeretnéd bedobni a törölközőt, ereszkedj térdeidre, és kérd Istent, hogy segítsen visszatérni a helyes kerékvágásba! Ő segíteni fog.”


NE FÉLJ A KUDARCTÓL!


„Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel…” (Példabeszédek 24:16)
Amíg le nem győzöd a kudarctól való félelmet, képtelen leszel a kockázatvállalásra. A legfontosabb dolog, amire emlékezned kell, ha kudarc ér: ne add fel! A történelem azt mutatja, hogy a kudarc igazából a sikerhez vezető híd lehet. Iskoláskorában Napóleon negyvenkettedik volt egy negyvenhárom fős osztályban, mégis olyan hadsereget épített fel, amivel meghódította a világ nagy részét. George Washington elvesztette csatái kétharmadát, ám az ellene szóló esélyek ellenére megnyerte a Függetlenségi Háborút és megváltoztatta az amerikai történelmet. Albert Einstein annyira nehezen tanult, hogy azt javasolták neki, fizika helyett válasszon inkább valamilyen más tantárgyat, mégis őt tartják az atomkor atyjának. Amikor ezek a nevek eszedbe jutnak, nem a kudarcaikra emlékszel, hanem arra, mivel járultak hozzá a világ fejlődéséhez. Az igazi kudarc az, ha a kudarcot véglegesnek fogod fel. A kudarc nem egy esemény, csak egy vélemény, és amíg nem a te véleményed, addig képes leszel visszatérni és sikert elérni. „Mert hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel.” Székfoglaló beszédében Franklin Roosevelt ezt mondta a nemzetnek: „Egyedül a félelemtől kell félnünk.”A kudarc nem végzetes, lehet újrakezdeni. A kudarctól való félelem azonban végzetes lehet a céljaidra nézve, mert visszatart attól, hogy újra megpróbáld. Miután listába szedte az összes elképzelhető rossz helyzetet, mint például: nyomorúság, szorongatás, üldözés, éhezés, mezítelenség, veszedelem, fegyver(es támadás), Pál ezt írja: „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8:37). A mai ige tehát számodra ez: ne félj a kudarctól!



A kosárlabda sztárjai tízből körülbelül háromszor találnak bele a kosárba. Hogyan tudnak ekkora hibaaránnyal együtt élni? Úgy, hogy a nagy számok törvénye szerint élnek. Tudják, hogy ha sokszor kosárra dobnak, akkor előbb-utóbb beletalálnak. 1952-ben Roger Bannister futó a negyedik helyen végzett az Olimpián, így nem szerzett semmilyen érmet. Ám nem volt hajlandó feladni. Addig sok szakértő úgy gondolta, hogy emberileg lehetetlen egy mérföldet négy percnél rövidebb idő alatt lefutni. Bannister célja azonban éppen ez volt. 1956. május 6-án megdöntötte az addigi rekordot. Azóta sok más futó elérte ezt, sőt újabb rekordok dőltek meg. Mi a lényeg? Ha egy kudarc után mégsem adod fel, végül sikert fogsz elérni. Csak hajlandónak kell lenned arra, hogy visszatérj, és folytasd az utad. 1832-ben Abraham Lincoln nem jutott be Illinois állam törvényhozó testületébe. 1833-ban csődbe jutott. 1835-ben meghalt a szerelme. 1836-ban idegösszeomlást kapott. 1838-ban nem őt választották a képviselőház elnökévé. 1843-ban nem jutott be a Kongresszusba. 1854-ben nem választották meg szenátornak. 1856-ban az alelnöki választáson is megbukott. 1858-ban ismét elvesztette a szenátusi választást. ma azonban úgy ismerjük, mint az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnökét. Egy bölcs ember ezt így fogalmazta meg: „Tévedés azt hinni, hogy az ember csak sikereken keresztül boldogul; a célhoz gyakran a kudarcok vezetnek.” Te sem vagy legyőzött, ha a múltad nem gátol abban, hogy a jövőre összpontosíts. Ne félj tehát a kudarctól!



A zsoltáros ezt írja: „Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsoltárok 119:67). A rossz úton járva végül megtanulta, milyen is a jó út. Az igazság az, hogy ha valamilyen területen kudarc ér, az akár arra is késztethet, hogy más területeket fedezz fel. Az életben a legtöbb siker a próbálkozás és tévedés alapelvére épül. Gyakran a kudarc nem azt jelenti, hogy nem éred el a célod, csupán azt, hogy nem adtál bele elég erőfeszítést. A kudarc még segíthet is felfedezni a sikeres területedet. Például, ha utálod a munkádat, akkor nagyon valószínű, hogy eredménytelen leszel benne. Azonban az utált munkahely elvesztésével arra kényszerülsz, hogy kutatni kezdd, mi az, amit tényleg szeretsz csinálni, mi az, ami az igazi hivatásod.
A kudarc másik haszna, hogy kevésbé leszel ítélkező mások irányában. Ha már magad is éltél át kudarcot, együttérzőbb leszel másokkal. Ahelyett, hogy ujjal mutogatnál másokra, meglátod a szükséget, és képes vagy segítő kezet nyújtani. Nem mondasz többé olyan ostobaságot, mint például: „El se hiszem, hogy ilyet tettél!”; mert emlékszel arra a gödörre, ahonnan Isten téged húzott ki, ezért hálával és alázattal mondod: „Tudom milyen, jártam már ebben a cipőben.” Tudod, milyen fájdalmas a kudarc, és átérzed a másik ember fájdalmát, mert te is átmentél már hasonlón. Ez által jobb barát, jobb mentor leszel, és jobb példája a kegyelemnek. Jézus azt mondta Péternek: „… a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait” (Lukács 22:31-32).


Salamon azt írja: „Ha nincsenek barmok, tiszta istálló, de a bő terméshez erős ökör kell” (Példabeszédek 14:4 NLT). Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy mindig szép tiszta legyen az istállód, akkor végül üres istállód lesz. Ha bőséges aratást akarsz, akkor ahhoz nagy ökörre van szükséged, amelyiknek nagy étvágya van, és nagy piszkot tud csinálni. Például, ha gyermekeket vállalsz, akkor sok örömben lesz részed, de sokszor kell majd takarítanod is utánuk. A gyerekek perceken belül képesek lesznek egy házat úgy átalakítani, hogy ami eddig a Tiszta udvar rendes ház mintaotthonának látszott, most jó eséllyel indulhat az armageddoni csata helyszínválogatásában. A lehetőségeid a következők: egyedül élsz, és élvezed a kevésbé bonyolult életet, vagy elfogadod a családdal járó problémákat. A szótárban is előbb van az igyekezet és küszködés, mint a siker szó. Dr. John Maxwell mondja: „Egy bizonyos ponton át kell lépned abból, hogy csak hiszel egy álomban oda, hogy megveszed azt az álmot. Egyetlen álom sem válik valóra, amíg valaki meg nem fizeti az árát. Ennek az árnak pedig egy része az, hogy tanulsz a hibáidból. Részt vehetsz mindenféle siker-szemináriumon, elolvashatsz mindenféle sikerkézikönyvet, és követhetsz siker-tanácsadókat, de az ár, amit mindig meg kell fizetned: a zűrzavar és a tévedések. Nincs a világon egyetlen ember sem, aki bármit is elért volna anélkül, hogy valamilyen árat ne fizetett volna érte. Vannak, akik az életükkel vagy a szabadságukkal fizettek. Mások azzal, hogy lemondtak lehetőségekről, anyagiakról vagy kapcsolatokról. De így vagy úgy, mindenkinek fizetnie kell.”
A NÉGY SZEKÉR

"Majd megfordulék és felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé négy szekér jön ki két hegy közül." Zakariás 6,1

Adventnek van egy nagy fordulópontja. Eddig az ítélet hangzott, most a kegyelem hangzik. A fordulat nagy feltétele, hogy a mérőedényre rátették a tetejét, és kivitték az istentelenséget Jeruzsálemből Sineár földére. Jeruzsálemből kiment az ítélet, mert megérkezett a kegyelem. A megtisztult Jeruzsálemre mondja az Úr: szemem fénye! Az Úr nagyon szereti az ő népét - téged. Tisztító munkája mögött szerető szíve mozog. Fordulj el a régi önmagadtól, és fordulj karácsony felé. Advent odáig megy, hogy "Gyermek születik nékünk!" Zakariás könyvében megtisztulásról van szó, és adventről beszél végig. Ide szeretnénk eljutni: "Velünk az Isten!" (Mt 1,23). A négy szekér harci szekér. A megtisztított Jeruzsálemet mennek védeni. Az ellenség meg sem közelíthet, mert találkozik Isten védelmező szeretetével. A megtisztult ember élete biztonságban van. Van neked védettségtudatod? Egyetlen védelmeződ az Úr, aki azt várja tőled, hogy életed kerítetlen legyen. Sokszor mondtam, hogy azok a bajok, csapások, amik átjöttek a tűzfalon (Zak 2,5), hadd jöjjenek, szükségem van rájuk. Két hegy közül jönnek a szekerek. Valaki így mondta: a két hegy az Olajfa hegye és a Golgota hegye. A védelmed onnan jön ki, és a négy szekér körüljárja a földet. Körül vagy véve. Sokszor úgy látszik, Isten népével mindent lehet tenni. Csak úgy látszik! Magasfeszültség van körülötte! Aki hozzányúl, örökre béna marad a keze! A megaláztatás után jön a dicsőség. Megújult lélek, megújult szív, és rád ragyog Isten szeretete. "Örülj és örvendezz... mert ímé elmegyek és közötted lakozom" Zak 2,10.




Az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb nálánál.
Máté 11,11

Uram!
Ezt útegyengetődről mondtad. Róla mondtad, nem pedig neki. A nagyság utáni vágy járványától szenvedő világunkban megpróbálom ítéletedet megérteni. Keresztelő János embernek volt nagy. Nem a foglalkozásánál fogva. Ez mondja a legtöbbet. A Biblia följegyzése megőrizte számunkra néhány lelki vonását. Bár tömegek sereglettek ki meghallgatására és ezek között a nép vezetői is, alázatossága megmaradt, és a siker szédülete nem zsugorította őt törpévé. Amikor a tömegek hozzád szegődtek, nagyságát nem rágta az irigykedés foga. Az "igen"-t és a "nem"-et élete kockáztatása árán is ki merte mondani. A bűnt pedig bűnnek ítélte, akárhol találkozott is vele: a tömegek sorában, a király életében, vagy - ez pedig mindig a legnehezebb - ha a saját életében látta is meg azt.

Uram!
Vallom veled: igazán nagy embert látok. De valami most nyugtalanít. Te az emberi nagyságot próbáló mércén azt láttad az alsó foknak, amelyet Keresztelő János elért. Országodba olyan embereket keresel, akik legalább eddig érnek föl, de lehetőleg ennél még magasabbra.


Az ember csak ember; de Isten valóban Isten!

?Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? Elfelejtetted alkotódat, az URat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?!" (Ézs 51,12-13).

   Legyen ez az igerész maga a mai napi üzenet. Szükségtelen különösképpen kibővíteni. Félős szívű ember, olvasd, higgy benne, táplálkozz belőle és könyörögj ezzel a reménységgel az Úrhoz. Hiszen akitől félsz, az ember csupán, aki viszont megígéri, hogy vigasztalód lesz, az Isten, a te Teremtőd, a menny és a föld alkotója. Végtelen vigasztalás ez, amelyhez képest a veszély bizony eltörpül.
   ?De hová lesz az elnyomó izzó haragja?" Az Úr kezébe kerül. Csupán egy halandó ember az, aki dühösködik ellened. Haragja elmúlik, amint megszűnik lélegzeni. Miért rettennénk meg egy hozzánk hasonló halandótól? Ne gyalázzuk meg Istenünket azzal, hogy egy jelentéktelen emberből istent csinálunk. Hiszen akár túlzottan félünk valakitől, akár túlságosan szeretünk valakit, mindenképpen bálványt csinálunk belőle. Tekintsük az embereket embereknek, Istent pedig Istennek. Így nyugodtan végezhetjük tovább dolgunkat, mert csak az Urat féljük, senki és semmi mást.


 Emberré lett - értünk
    
     Önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén.
     Filippi levél 2, 7.
    
     A lelket nem lehet s nem szabad kisebbel kielégíteni, hanem csak a legfőbb jóval, aki alkotta s aki életének, üdvösségének forrása. Ezért akart Isten maga lenni Az, kihez a lélek hitével odatapadjon. Nem is illet meg senki mást a belévetett hit dicsősége, csak Istent egyedül. Ezért jött Isten maga, lett emberré s adta oda magát, hogy hitre Önmagához vonjon. Mert nem Istennek volt szüksége, hogy eljövén, emberré legyen, hanem mi szorultunk rá s nekünk vált javunkra. Isten önmagában való természete felfoghatatlan, mert meghaladja értelmünket. Kedvezésül ezért vett fel olyan természetet, amely közismert, hiszen azonos a mienkkel. Ebben vár minket, itt található, - másutt sehol. Aki segítségül hívja, hamar meghallgatást talál. A kegyelem trónja ez, melytől senki sincs elzárva.
    

          A szent Isten egyetlenét
          Íme jászolba fekteték.
          Ember romlandó testibe
          Öltözött az örök ige.


FEHÉRBE ÖLTÖZVE JÁRUNK VELE
       
  "De van Sárdisban egy kevés neved, azoké akik nem fertőztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók arra." (Jel 3:4)
 
  Hála Istennek, Ő megőrizheti népét olyan helyen, ahol ruhájuk tiszta maradhat. Ha engedelmeskedünk Krisztusnak, megőriz minket a világ szennyétől. "Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal." (Hós 6:3) Nekünk őt kell követnünk. Nem pihenhetünk a mai képességeink és ismereteink feletti megelégedéssel. A világmindenség lakosai figyelik, amint Isten felkészíti az embereket arra, hogy megálljanak az ítélőszék előtt. Kérjük Istent, hogy öltöztessen fel minket Krisztus igazságának ruhájába, hogy készek legyünk az ember Fiának eljövetelekor.
  Krisztus ezt mondja azoknak, akik nem szennyezték be ruháikat: "Fehérben fognak velem járni; mert méltók arra." Az értünk hozott mérhetetlen áldozat árán a kegyelem bőséggel a miénk lehet. Istennek egy egész országa van a mennyben, mely teljességgel a miénk. Amit kér, csupán annyi, hogy élő hittel fogadjuk el ígéreteit, és ezt mondjuk: "Hiszem és elfogadom az áldásokat, melyeket azoknak készítettél, akik Téged szeretnek."
  "Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem" - mily értékes ez a "nem" szócska! - "és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt." (Jel 3:5) Amikor Isten városának kapui kitárulnak csillogó sarkaikon, és belépnek a nemzetek, amelyek megtartották az igazságot, ott lesz Krisztus, hogy minket fogadjon és az Atyának áldottaiként szólítson minket, mert győztünk a bűn felett. Ő fogad majd az Atya és az ő angyalai előtt. Ahogy belépünk Istennek országába, hogy az örökkévalóságot ott töltsük, a próbák és nehézségek, a kétségek, melyek itt gyötörtek, jelentéktelenségbe süllyednek. Életünk Isten életéhez kapcsolódik. (General Conference Bulletin, 1903. április 6.)


Könyörülj, Uram, rajtunk!

Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura azért, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. (Lk 10,21)

A jó mester azzal kezdi nevelő munkáját, hogy szellemileg kiüresíti, lenullázza, megsemmisíti tanítványát. Szétzúzza addigi tudását, okosságát, világról alkotott véleményét, bölcsességét, minden magabiztosságát - egészen addig, míg szegény tanítványnak semmije sem marad önnön létezéstudatán és biológiáján kívül - és csak ezután kezdi meg alapvetését és képzését. Máshogy nincs értelme. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. (Préd 3,3) Aki ezt nem vállalja, ne menjen el tanítványnak.
Jézust, az evangéliumokban leírtak szerint, finomabb és tapintatosabb mesternek gondoljuk, pedig célja és módszere a lényeget tekintve ugyanez volt. A megtérés ennek a folyamatnak a kezdete. Nyíltszívű, tanulni vágyó, rugalmas, formálható, alázatos, csodálkozni tudó, okoskodások nélküli tiszta gyermekké kell válnunk ahhoz, hogy a Lélek igazságai kinyilatkoztathassanak nekünk, hogy "megvilágosodhassunk" - hogy Jézus egyáltalán bármit is kezdeni tudjon velünk.

...a fiam valóban, lélek szerint,
mert mint apát a gyermek,
rég úgy tekint: s én friss lelkébe róttam,
mi bús lelkemben friss jövőre termett.
Legszebb virágaimnak ifjú kertje,
Új tükröm melynek tisztít tisztasága,
legárvább három éveim neveltje,
fonnyadó törzsem ültetvényes ága.
(Babits Mihály)


Taníts minket, Urunk! Tégy méltóvá magadhoz. Keljen ki mielőbb vak szemhéjunk nehéz gubójából az isteni látás! Ámen.
A menny egy darabkája a földön

Öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, a könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; viseljétek el egymást, és bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak… miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek...

– Kolossé 3:12-13


 Ha az otthonunkat Isten szeretete és békessége tölti meg, az majdnem olyan, mintha a mennyben élnénk.  Mindannyian tudjuk, hogy ez így van. És vágyunk arra, hogy ilyen legyen az otthonunk. Mégis, újra és újra megrövidítjük a családunkat. A kívülállóknak adjuk a legkedvesebb szavainkat és a legmegnyerőbb mosolyunkat.

Gondolkodtál már azon, hogy miért van ez így?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Szellemi értelemben a családod támadás alatt áll. Tudod, a családod nem csupán az egyik legértékesebb ajándékod, de ha összhangban vagytok, akkor az egyik legnagyobb erőforrásod is. Ha te ezt nem is tudod, a sátán akkor is tudja – és ellene van minden erejével.

Egyszerű a haditerve. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy viszályt szítson az otthonodban. Felgerjeszti az önsajnálat és féltékenység érzését. Arra bátorít majd, hogy neheztelj, és keserűséget táplálj a másik iránt. És mindeközben a célja ugyanaz: megosztani a családodat, és romba dönteni az otthonodat.

Amikor Isten népe összhangba kerül, akkor csodák történnek. Az egyetértésük olyan légkört teremt, amelyben Isten természetfeletti, csodatévő ereje szabadon árad! Ezért a sátán folyamatosan azzal kísért, hogy tönkre tegyük ezt a légkört, elrontsuk a dolgokat azzal, hogy haragban vagyunk egymással. Túl gyakran esünk áldozatul a csapdáinak egyszerűen azért, mert nem ismerjük fel, valójában milyen veszélyes a viszálykodás. Azonban ha figyelmesen belepillantunk Isten Igéjébe, megoldódik a probléma. A Jakab 3:16 így szól: „Ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz cselekedet is van.”

Ne nyisd meg az otthonod ajtaját a sátánnak azzal, hogy megengeded a családodnak a veszekedés „luxusát”.

Állítsd le a pusztítást, még mielőtt kezdeti veszi. Horgonyozz le Isten Igéjénél. Kérdezd az Urat az egyetértés erejéről. Többé ne a saját, korlátozott látószögedből tekints a családodra, hanem nézz arra úgy, ahogy Isten látja – óriási erőforrásként! Így nem fogsz tehetetlenül belemenni egy veszekedésbe minden alkalommal, amikor érzelmi vihar tör be az otthonodba.

Határozd el most, hogy nem engeded az ördögnek megkaparintani a családodat. Inkább imádkozz értük, támogasd és szeresd őket. Hozd őket össze, így élvezhetitek a menny egy kis darabkáját a földön.

Igei olvasmány:  Kolossé 3:12-25


A SZOLGÁLAT HELYES IRÁNYVONALA


"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32).

Nagyon kevesen értik meg közülünk is, miért halt meg Jézus Krisztus. Ha az embereknek csak részvétre van szükségük, akkor Krisztus keresztje üres komédia, semmi szükség nem volt rá. A világnak nem "egy kis morzsányi szeretetre", hanem orvosi műtétre van szüksége.

Amikor egy szellemi nyomorúságban lévő lélekkel állsz szemtől szemben, emlékezz a kereszten függő Jézus Krisztusra. Ha az ilyen lélek Istenhez juthat más vonalon is, akkor Jézus Krisztus keresztje szükségtelen. Ha másként is lehet segítened, talán együttérzéssel vagy megértéssel, akkor Jézus Krisztus árulója vagy. Saját lelkednek helyes kapcsolatban kell maradnia Istennel, és az áradjon rá másokra, ami tőle jön. Nem emberi módon kell "adnod", így Istent semmibe veszed. A mai kor szembeötlő ismertetőjele a barátságos vallásosság.

Egyetlen egyet kell tennünk: Jézus Krisztust, a Megfeszítettet kell bemutatnunk mindenkor. Félrevezet minden olyan tanítás, ami nem Jézus keresztjére épül. Ha maga a szolgáló lélek hisz Jézus Krisztusban és a megváltás valóságában teljesen megbízik, meg kell ragadnia az embereket, akikhez beszél. A keresztyén munkásnak Jézus Krisztushoz való viszonya a maradandó és az mélyül el. Ettől, egyedül csak ettől függ, hogy Isten felhasználhatja-e az evangélium hirdetésére.

Az Újszövetség szolgájának az az elhívatása, hogy leleplezze a bűnt és felemelje Jézus Krisztust, a Megmentőt; ezért nem is lehet költői szép beszédű, hanem szigorúan, sebészként kell eljárnia. Isten azért küldött minket, hogy Jézus Krisztust megmutassuk, nem azért, hogy csodaszép előadásokat tartsunk. Egészen olyan mélyre kell lehatolnunk, amilyen mélyrehatóan Isten vizsgált meg bennünket. Az Írást metszőkésként kell használnunk, kertelés nélkül mondjuk meg az igazságot, és az Ige tanításait rettenthetetlenül alkalmaznunk kell.


Az örökkévalóság küszöbén

A nemes harcot megharcoltam.
(2Tim 4, 7)

Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti: „Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja: „A nemes harcot megharcoltam." Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem. Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van. - A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia. - A keresztyén élet harcot jelent. Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd. A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik. Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért. Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért. - Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -


„Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27). Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb. Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!

„Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! - Koszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. - Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"


Futásomat elvégeztem.
(2 Tim 4, 7)

A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.


Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.


Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád.
Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet.
A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss.
Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut.
Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz.
Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed.
Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él.
Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.

A hitet megtartottam.
(2 Tim 4, 7)

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. „Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van. Jönnek súlyos, nehéz napok, amikor úgy látszik, mintha minden imádságunk hiábavaló lenne. Mintha bezárult volna az ég és a Magasságos nem töroődne velünk. „Hol van most a te Istened?" - „Mit segít rajtad minden imádságod?" Ilyen és hasonló, kételyt támasztó kérdésekkel próbálja az ellenség tüzes nyilaival átütni a hit pajzsát. De elszántan álljunk ellene! Csak el ne dobjuk bizodalmunkat! Isten sokszor eltakarja előttünk azt, ami szívében van. Elrejtőzik előlünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sőt látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az Ő Igéjébe fogódzik, minden érzékelhető biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sőt elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyőzte Jézust. - Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az Ő dicsőségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!


Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát.
De nemsoká a mennybe' fenn, Őt szemtől szembe nézhetem.
Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton,
De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam ő nem csalta meg.
Most még csak hitből élek én, De biztat a dicső remény,
Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát.
Ott látom tiszta fénybe' majd, Amit itt még homály takart,
S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.

Eltétetett nekem az igazság (a megigazult élet) koronája, amelyet megad nekem azon a napon az Úr, az igaz bíró.
(2 Tim 4, 8)

Az apostol azzal a biztos reménnyel áll a halál elott, hogy megkapja az igazság koronáját. Isten gyermekei bizonyosak abban, hogy koronát kapnak. Az Ige beszél az élet koronájáról és a dicsőség koronájáról is. Többször találkozunk ilyen fogalmi összekapcsolásokkal az Újszövetségben. Az örök élet, a dicsőség és a megigazulás az a korona, amit Isten gyermekei kapnak egykor.

Kétféle megigazulás van. Ha a bűnös bűnbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az ő igazsága. Aki ezt a kegyelemből ajándékozott megigazulást megőrzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: „Az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában." Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.


Ezt a bíró azért teszi, mert Ő maga igaz. Az istentelennek rémíto az isteni igazság, de a hívőknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza őket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja őket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az előjoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az Ő megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelemből megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.


„Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek.
Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek.
Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba' fenn odaát,
Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát?
Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erőt.
Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent előtt.
Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba' fenn, odaát!
Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!"


Azért jött, hogy megszabadítson


    Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.             — Máté 1,21.
A megváltás első lépése az volt, hogy Krisztus azonosult ember mivoltunkkal. Ez történt az Ő megtestesülése során. Krisztus testté lett. (Ján. 1,14) A Zsidó 2,14 azt mondja: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak…”
Megtestesülésekor azonban, Jézus nem részesedett abból a természetből, amely az ember szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! Akkor nem tudott volna az Atya kedvében járni azzal, hogy megcselekszi az Ő akaratát. Nem, az Ő azonosulása az ember szellemi természetével nem történt meg a keresztrefeszítéséig.
Ott Isten ténylegesen bűnné tette Jézus Krisztust értünk. (2Kor. 5,21) Maga a mi bűnös természetünk lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Ő mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. Isten szemében nem Jézus Krisztus volt az, aki ott függött a kereszten; az emberi nem volt az, aki ott függött. Ezért mindnyájan elmondhatjuk Pállal: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.”


?Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, ha az elepedt lelkűt megelégíted, akkor feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. Akkor vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet a nagy szárazságban is, csontjaidat pedig megerősíti. Akkor olyan leszel, mint a megöntözött kert, mint a vízforrás, amelynek vize el nem fogy.?
(Ésa. 58:10?11)

?Komolyabb hitre van szükségünk. Buzgóbbak kellene hogy legyenek az imáink... Sokan tudni szeretnék, hogy miért annyira erőtlen az imájuk, miért olyan élettelen és ingadozó a hitük, miért olyan homályosak és bizonytalanok a keresztény tapasztalataik? Hát nem böjtölünk ? mondják ? s nem járunk alázatosan a seregek Ura előtt?

Ézsaiás könyve ötvennyolcadik fejezete megmutatja, hogy hogyan változtathatunk ezen az állapoton... Törd meg kenyeredet az éhezőnek, fogadd be házadba a hajléktalan szegényt! Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!

Mindnyájunknak vetnünk kell a türelem, szánakozás és a szeretet magvát. Amit vetünk, azt aratjuk le. Most formálódik ki jellemünk, hogy alkalmassá váljék az örökkévalóságra. Itt e földön tanuljuk meg a mennyei életet. Az ingyen kapott, fenséges kegyelemnek köszönhetünk mindent. Ez a kegyelem viszi véghez megváltásunkat és megújulásunkat, hogy Krisztus örökös társaivá lehessünk. Hirdessük hát ezt a kegyelmet másoknak is!?

(Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 568, 571. l.)