2017. december 1., péntek

A helyes magatartás

?Aki feddhetetlenül él, biztonságban él" (Péld 10,9).

   A feddhetetlen talán lassan halad előre, de biztosan jár. Aki siet meggazdagodni, nem bizonyos a dolgában. Az állhatatosan becsületes ember esetleg nem gazdagszik ugyan meg, de békessége lesz, az biztos. Ha mindig azt tesszük, ami igaz és helyes, akkor szilárd talajon járunk és tudhatjuk, hogy minden lépésünknek biztos alapja van. Viszont a kétes ügyletek által elért legnagyobb siker is csalóka marad mindig, és aki a sikert elérte, annak állandóan félnie kell, hogy egyszer csak számadást kell adni a dolgairól, és akkor nyeresége kárhoztatni fogja őt.
   Ragaszkodjunk ezért inkább az igazsághoz és a becsületességhez. Isten kegyelme által kövessük Urunkat és Mesterünket, akinek szájában nem találtatott csalárdság. Ne féljünk a szegénységtől. sem attól, hogy megvetnek bennünket. Soha, semmilyen körülmények között ne tegyünk olyasmit, amit lelkiismeretünk helytelenít. Ha elveszítjük lelkünk békességét, többet veszítünk, mint amit pénzen meg lehet  vásárolni. Ha viszont megmaradunk az Úr útján, és soha nem vétkezünk  lelkiismeretünk ellen, biztos úton járunk, bármi jöjjön is. Mert  ugyan, ki árthat nekünk, ha a jót követjük? A bolondok tartsanak bár  bolondnak következetes becsületességünk miatt, de a tévedhetetlen Bíró ítélete egykor nekünk fog igazat adni.


ADVENTI AJTÓ

"Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek." Jelenések 3,20 Az ajtó egy különös valami. Elválaszt és összeköt. Az ember és Isten közötti ajtót azonnal a bűneset után az ember zárta be. Öltözött, bújt, magára zárta az ajtót. Milyen őszintén el lehetett volna még akkor mindent mondani az Úrnak. Hiszen ő kérdezett: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak?" (1Móz 3,11). Isten még kereste a kapcsolatot az emberrel, ő még zörgetett. Jól tudta, mi történt, mégis zörgetett. Az ember pedig hazugságaival, kifogásaival bezárta az ajtót. Azóta minden ember zárkózott, bizalmatlan, és ez teszi tönkre az életét. Vannak dolgok, amiket nem szeretnénk, hogy kiderüljenek. Ha beszélünk, sok minden világosságra jön. Inkább nem nyitom ki a számat. A bűneset után elkezdődött a képmutatás, ami azóta is tart. Aztán Isten is bezárta az ajtót. Az Éden ajtajába odaállította a Kérubokat. Megszűnt a közösség Istennel. Négyezer év zárt ajtók mögött! A négy adventi gyertya a négy évezredet jelképezi. Jönnek a próféták, hangzik az Ige, vannak kijelentések, ígéretek. De igazi mély kapcsolat nincsen. Nincs Atya! Nincs szeretet, nincs igazi öröm! Lehet így élni?! Kinyílik-e még egyszer ez az ajtó? Ki nyithatja ki? Aki vétkezett? Nem, Testvér - csak az Isten-ember, Aki Isten és ember. Az ő áldozata az Emberfiának áldozata. ő mondja ki a döntő szót: "Elvégeztetett!" A templom kárpitja, a csukott ajtó a tetejétől az aljáig kettérepedt. Megnyílt az ajtó! Lehet bemenni. Tudsz-e örülni annak, hogy Jézus nevében mehetsz az Atyához? Jézus a testének kárpitján át megy az Atya elé. Bemutatja az áldozatot, és Isten megbékél az emberrel.


Az Isten nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene.
Lukács 20,38

Uram!
A sadduceusok fajtája nem hal ki. A földre esküvők faja. Akik meggyőződéssel tudják: föltámadás és örök élet nincs! Mese az csupán! Vallják: az emberi élet itt a földön kezdődik, és itt is végződik. A ma sadduceusainak is ugyanaz az ismertetőjelük, mint azoké volt, akik hozzád fordultak: bár bizonyosak a dolgukban, mégis örökösen a föltámadás és az örök élet körül kering a kérdésük. Szinte eszelősen - úgy érzi az ember. Kérdésük, amelyet neked föladnak, ugyanúgy kérdés lett volna akkor is, ha két testvérről beszélnek, akik egymás után haltak el egyazon asszony mellől. Ez a túlzásuk azonban gyanús. Mintha mindenáron biztosítani akarnák azt, ami felől nem bizonyosak.

Uram!
A halottak föltámadását én hitetlen embereknek észokokkal bizonyítani nem tudom. De erről szóló tanításod szívemben visszhangra talált. És hiszek benned, aki ajándékaid között éppen a haláltól való megváltást is hoztad. Bizonyosságomat semmi meg nem rendítheti. És ebben a bizonyosságomban boldog vagyok.



LELKI HARC

  "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Ef 6:12)
 
  A keresztény élet egy háború. De "nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak". Ebben a harcban, melyet az igazság az igazságtalanság ellen vív, sikeresek csakis isteni segítséggel lehetünk. A mi korlátolt akaratunkat alá kell rendelnünk az Örökkévaló akaratának; az emberi akaratnak át kell vennie az isteni akaratot. Ez az akarat segítségünkre küldi a Szentlelket, és minden harc azért folyik, hogy visszaszerezze áron szerzett tulajdonát, hogy a lélekben helyreállítsa saját képmását.
  Az Úr Jézus a Szentlélek által működik, mert a Szentlélek az Ő képviselője. Általa Jézus lelki életet küld az emberi lelkeknek, erőt ad a jóra, megtisztítja az erkölcsi szennytől és felkészíti őket országa számára. Jézus kész bőséges áldást árasztani, és az emberek között gazdag ajándékokat osztogatni. Ő a csodálatos Tanácsos, határtalan bölcsességű és erejű; ha mi elismerjük az ő Lelkének erejét, és megengedjük, hogy formáljon minket, akkor benne tökéletessé válhatunk. Milyen gyönyörű gondolat ez! Krisztusban "lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és ti Őbenne vagytok bételjesedve". (Kol 2:9-10)
  Az emberi szív soha nem fogja addig megismerni a boldogságot, míg alá nem rendeli magát a Szentlélek átformáló erejének. A Lélek átformálja a megújult lelket a minta, Jézus Krisztus szerint. A Lélek befolyására az Istennel való ellenségeskedés hitté és szeretetté, a büszkeség pedig alázattá változik. Az emberi lélek felfogja az igazság szépségét, és Krisztust méltósággal és jellembeli tökéletességgel tiszteli. Ahogy ezek a változások megtörténnek, az angyalok elragadó énekben törnek ki, és Isten és Krisztus örvendezni fognak az isteni hasonlóságára átalakult lelkek felett. (Review and Herald, 1903. február 10.)


 Ő jön
    
     Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
     Jelenések könyve 3, 20.
    

     Ő jön. Bizony nem te mégy hozzá s hozod el Őt, hiszen elérhetetlenül magasan és messze van tőled. Minden értékeddel és semmiféle fáradságos vesződséggel sem érhetsz fel hozzá, nehogy dicsekedhess, mintha szolgálatoddal és érdemeddel te hajlítanád Őt magadhoz. Nem, édes atyámfia, érdem és méltóság itt semmivé válik s nem marad más, csak merő érdemetlen méltatlanság az egyik oldalon, - nálad s csupa irgalmas kegyelem a másik oldalon, - Nála. Koldus és király találkozója ez.
     Az evangéliomból tanuld meg hát, hogy mi a kezdete és útja-módja megigazulásnak. Csak egy: Királyod eljön hozzád s elkezdi benned a jót. Nem te keresed Őt, hanem Ő téged. Nem te találod meg Őt, hanem Ő téged. Hited is tőle van, nem magadból s ha Ő nem jön, te ugyancsak kívül maradsz. Ahol nem evangéliom van, ott Isten sincs, hanem csak bűn és merő kárhozat. Ne kérdezgesd hát, hol kezdjed a megigazulást. Csak úgy kezdődhetik, hogy a Király megjelenik és evangélioma megszólal.
    
          Eljött hozzánk az üdvösség,
          Mely kegyelemből árad.
          Jóra nincs bennünk tehetség,
          Erőnk hiába fárad.
          A hit a Krisztusra tekint,
          Ki örök érdeme szerint
          Közbenjáró lett értünk.


Uram, könyörülj rajtunk!

A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. (Ézs 42,16b)

A plebs, a tömeg bizony szürke, sötét, homályos és vak. Szellemben, lélekben, hitben-spiritualitásban egyaránt. Ez a természete. Megvilágosíthatatlan. Kisstílű, öntudatlan, primitív, ösztönvezérelt "ad hoc" életének boldogsága ha elvétetik tőle, hisztizik, lázong, halni készül. Magát fosztja ki, saját csapdájába esik, önnön börtönének rabja. Kicsinyességekkel komplikálja s teszi rögössé élete útját, simítás-finomítás nem kell neki. Még onnan "föntről" se. Evolúciójáról-fejlődéséről? - inkább involúciójáról-csökevényesedéséről, nivelláló-lehúzó erejéről ismerszik meg. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (Jn 1,5) A prófétákat is, Krisztust is lehúzta volna. Nem sikerült: hát kiköpte, "elvetélte", peremre szorította őket. Az Úristen kegyelme, hogy ott, a parton-peremen, azért voltak és vannak néhányan - a "láthatatlanok" -, akik befogadták és felismerték őt. Szellem sötétsége, te legveszélyesebb! Áporodott melegágya politikai, vallási demagógiáknak és fanatizmusoknak. Keresztek állítója, máglyák meggyújtója, arénák őrjöngő nézőtere, tiszta szívek bemocskolója, naiv lelkek vérszívója - szabad szellemek nyögik igádat! Le- és meggyőzhetetlen vagy. Úr vagy és kiskirály. Hiába intés, büntetés, áldozat - vak vagy, érdes és süket. Nem vagy menthető. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. (1Móz 1,3-4)


Én nem a győztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak
hőst, kinek minden lépése halál, tekintetétől ájul a
szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz,
akárki... ki először mondja ki azt a szót,...hogy
elég! hogy elég! elég volt. (Babits Mihály)


Úristen! Mit tehetünk, ha te már nem világítasz többé? Járass világosságodban, amíg csak a miénk lehet az, hogy a sötétség el ne nyeljen bennünket! Ámen.
(Luther)

?A békességes tűrésnek és a vígasztalásnak Istene pedig adja meg néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint. Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját. Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.?
(Rm. 15:5?7)

?A legkisebb szükség sincs köztünk, testvéreim, a széthúzásra és a nézeteltérésre. Nem lenne szabad ilyesminek előfordulnia keresztények között. Amikor csak szóltok, egység és a szeretet sugározzon szavaitokból. Testvérek vagyunk ? hogyan lehetne hát bármi kételyünk afelől, hogy miként viseltessünk egymás iránt? Mégis miért borzolódnak föl oly könnyen az érzelmeink? Miért táplálunk gyanakvást egymás iránt? A bűn egyik borzalmas következménye, hogy elválasztja a közeli barátokat, viszályt támaszt testvér és testvér, felebarát és felebarát között. Akik azelőtt édes közösségnek és szeretetnek örvendeztek, most hideggé és közömbössé válnak egymás iránt, csak azért, mert nem értenek egyet mindenben...

Ne ismerjük el talán testvéreim, hogy Isten kegyelme más munkásokat is támasztott rajtunk kívül, hogy tervezzenek, gondolkodjanak és tapasztalatot nyerjenek? Félvállról vegyük talán őket, azért mert saját lelkiismeretük szerint esetleg nem értenek egyet velünk a Szentírás néhány pontjának magyarázatában? Mi talán csalhatatlanok vagyunk? A keresztényeknek nem volna szabad féltékenykedést és gonosz gyanakvást melengetniük magukban, hiszen ez az ördög lelkülete...

Isten nem bízta rá senki ember fiára mások megítélését, hiszen az ember ítélete elfogult, részrehajló, jellemvonásai következtében. Azt sem bízta az Úr senkire, hogy más lelkiismeretét megkösse. Az ember ? hacsak testestől-lelkestől és gondolkodásmódjával együtt igazán meg nem szentelődött ? abban a veszélyben forog, hogy szeretet nélküli, rideg lelkületet tanúsít azok iránt, akik nem értenek egyet mindenben az ő elgondolásaival. Istenben nincs ilyen szűkkeblűség.?

(1888. Materials, 87?88, 94. l.)


El Shaddai

Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: ÉN A MINDENHATÓ ISTEN VAGYOK, járj énelőttem, és légy tökéletes.             — 1Mózes 17,1.
A héber eredeti szerint ebben az ószövetségi versben Isten azt mondta: „Én El Shaddai vagyok.”
Isten hét szövetségi néven nyilatkoztatta ki magát Izraelnek, ezek egyike volt az El Shaddai — szószerinti jelentése: ‘az Isten, aki több, mint elegendő’ vagy ‘az, aki teljességgel elegendő’.
Növeli a hitedet, ha úgy gondolsz Istenre, mint „aki több, mint elegendő!” Isten az ó szövetség egésze alatt megjelenítette és kinyilatkoztatta magát, mint El Shaddai — az Isten, aki több, mint elegendő. Amikor például kihozta Izrael gyermekeit az egyiptomi rabszolgaságból, a fáraó katonái utánuk mentek, hogy elfogják, és újra rabszolgákká tegyék őket. Izrael gyermekeinek egyik oldalán a pusztaság volt, másik oldalon a hegyek, előttük meg a Vörös-tenger. Látszólag reménytelen helyzet, de ők Istenre tekintettek — az Istenre, aki több, mint elegendő — és Ő kettéválasztotta a tengert! Megmerevítette a mélységes vizeket a tenger szívében! (2Móz. 15,8) Befagyasztotta a vizeket! A vizek fal módjára álltak mindkét oldalon, és Izrael gyalog kelt át a túlpartra. A mi Istenünk több, mint elegendő!


Előre mész vagy lemaradsz?

Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelnünk, nehogy valaha elsodortassunk attól.

– Zsidó 2:1

 Mindannyiunkkal megesett már ez. Isten Igéjéből már van egy kevés a tarsolyunkban. Már megnyertünk egy-két csatát. Az életünk nagyszerűen alakul, amire évek óta nem volt példa. Azonban egyszer csak megcsúszunk, és minden szétesik. Újra kell kezdenünk az egészet.

A Zsidókhoz írt levél ilyen embereknek szól. Olyan sokat növekedtek szellemben, hogy már tanítóknak kellene lenniük. De annyira visszacsúsztak, hogy újra bébiételre van szükségük. (Lásd a Zsidó 5:12-t.)

Miért jutottak idáig? Hagyták, hogy bizonyos dolgok a hitük útjába álljanak. Elengedték Isten ígéreteit, ezért visszacsúsztak.

Számtalan hívővel esett ez meg az évek során.

„Az igazság az, Copeland testvér,” mondják, „elegünk van ebből a hit dologból”. Vagy „egyszerűen nem tudunk ilyen sok időt szánni az Igére”.

Elfordították a figyelmüket Isten ígéreteiről. Nem arról van szó, hogy nem hisznek már bennük. Csak éppen más dolgokra irányították a figyelmüket. Hagyták, hogy az Ige-szintjük visszaessen, és mivel az alacsony Ige-szint egyet jelent az alacsony hitszinttel, hamarosan kudarcot vallottak olyan területeken, ahol régen győztesek voltak.

Ne engedd, hogy ez megtörténjen veled. Amikor a dolgok jól mennek, ne csak együtt ússzál Isten áldásának áradatával. Áss mélyebbre abban, amit Isten adni akar neked. Szentelj nagyobb figyelmet Isten ígéreteinek. Koncentrálj a növekedésre, akarj olyan erős lenni a Szellemben, hogy ne csak a saját szükségeidet tudd betölteni, hanem másokét is!

Ne felejtsd el: alacsony Ige-szint = alacsony hitszint = visszaesés.

Ne legyél annyira elfoglalva a mai nap győzelmével, hogy a holnapnak kudarc legyen a vége. Foglalkozz azokkal a dolgokkal, amiket megtanultál. Az Igének szentelj több figyelmet – ne kevesebbet! Emelkedj hitről magasabb hitre. Így a sátán és a csapata ahelyett, hogy csapdát próbálna állítani neked, azt fogja kiáltani: „Jaj ne, az a hitember már megint üldözőbe vett minket!”

Igei olvasmány:  Zsidó 5:11-14; 6:1-12


Nagy dolgokat várj Istentől!

Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik ... a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint.
(Ef 3, 20)

Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erőt. Általa lett az üldözőből Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette. Ez az erő szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Máskor pedig: „Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2 Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt. Imádkozásán mint ragyogó korona, ott van Isten dicsőítése és imádása. Isten véghetetlen bőséggel mindent megtehet, azaz feljebb, mint valaha is megtapasztalhattuk.

Megtapasztaltuk már mi is Isten kegyelmének ezt a csodálatos erejét, amellyel új embert teremt? Új mederbe sodorta-e életünk folyamát ez az erő? Megtörtént bennünk is az a nagy változás, amit Pál ezekkel a szavakkal ír le: „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden"? Amire semmiféle emberi rábeszélés vagy ékesszólás nem képes, amit az ember legjobb szándéka sem vihet véghez, azt elvégzi Isten hatalma. Elveszi belőlünk a kőszívet és ad helyette újat, mely készségesen követi az Ő vezetését. Azután naponta új erőt és új bátorságot ad arra, hogy legyőzzük a gonoszt. Segít elhordozni a nehézségeket. - Csak ha átéltük és mindig újra átéljük Istennek ezt az erejét, tudunk igazán bizalommal imádkozni.

Életünk legnagyobb csodája: az ember szívének megújulása. Aki ezt megtapasztalta, abban eldőlt az a kérdés, hogy léteznek-e csodák vagy sem, mert saját magában látja Isten csodálatos hatalmának legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult és most naponta Isten gyógyító erőiből él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet. Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk.

TÖRVÉNY ÉS EVANGÉLIUM

"Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész megrontásában bűnös" ( Jak 2,10).

Az erkölcsi törvény nem veszi figyelembe gyarló emberi voltunkat, nincs tekintettel örökölt hajlamainkra és gyengeségeinkre. Megköveteli, hogy teljesen erkölcsösek legyünk. A törvény soha nem változik, a legnemesebbtől és a leggyengébbtől is ugyanazt követeli. Az Istentől rendelt törvény nem változik sem a nemesebb, sem a gyengébb emberrel szemben. Nem mentegeti mulasztásainkat, ugyanaz marad minden időben és az örökkévalóságban is. Ha erre nem ébredünk rá, azért van, mert nem vagyunk elevenek. Amint megelevenedünk, látjuk, hogy az életünk kész tragédia. "Én pedig éltem egykor a törvény nélkül. De a törvény jöttével megelevenedett a bűn és én meghaltam" (Róm 7,9-10). Amint ezt felismerjük, Isten Szelleme meggyőz minket bűnösségünkről. Amíg az ember erre a pontra el nem jut és nem látja be, hogy reménytelenül elveszett, addig Krisztus keresztje üres komédia a szemében. A saját bűnösségünkről való meggyőződés köt félelemmel a törvényhez és az embert reménytelenné teszi: "A bűn alá vagyok rekesztve és kiszolgáltatva neki." Én, az Istennek adós bűnös nem juthatok Istennel helyes viszonyba, ez lehetetlen. Csak egyetlen úton jöhetek rendbe vele: Jézus Krisztus halála által! Meg kell szabadulnom attól a bennem lappangó gondolattól is, hogy valaha engedelmességem által helyes viszonyba juthatok vele - ugyan ki tudna közülünk tökéletesen engedelmeskedni Istennek valaha is?!

Csak akkor ismerjük fel a törvény hatalmát, amikor így közelít hozzánk: "ha..." Isten soha nem kényszerít. Néha szeretnénk, ha kényszerítene, máskor megint, ha békén hagyna. De ha Isten akarata uralomra jut bennünk, akkor minden kényszernek vége! Amint szabad elhatározásunkból engedelmeskedünk Istennek, megmozdítja érdekünkben a legtávolabbi csillagot és a legkisebb homokszemet is, hogy mindenható hatalmával segítsen rajtunk.
Hitetlenség...

A mai nap imádsága:
Uram! Hitetlen gondolatok gyötörnek, s gyakran nagy bennem a kísértés, hogy Nélküled hamarabb célba érek... Istenem, adj nekem alázatos szívet, hogy ne feledjem el egyetlen percre sem, hogy az életemet Tőled kaptam, s Neked is kell majd elszámolnom vele! Add, hogy megértsem akaratodat, s hogy mások is felismerjék isteni tervedben mentő szeretetedet, s átélve kegyelmedet maguk is irgalmassá váljanak embertásaikkal szemben! Ámen

Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.
2 Thessz 2,3-4

Ami megnyugtató, csöndességre hívogató hely azoknak, akik lelkükben késztetést éreznek az Istennel való párbeszédre, az nyomasztóan elszomorító annak, aki a szószéken áll: az üres templompadok... Hitetlenséggel vádolni a világot balgaság, mivel mindenki hisz valamiben, nemkülönben önmagában. A kérdés mindig az, hogy miben/kiben hisznek az emberek?

Sok rosszat hallunk/látunk a medián keresztül az iszlámról, a szélsőséges tájékoztatásnak meg is lett az eredménye - most aztán "vakaródzhatnak" Brüsszelben... Svájcban ugyanis törvényt fogadtak el 57,7%-os többséggel a mecsetépítés tilalmáról. Igaz, hogy a 7,5 milliós lakosságú Svájc lakosainak 6%-a muzulmán, de ezeknek csak tizedük gyakorolja vallását, mégis a svájciak kulturális identiásukat féltik. Érdekes, hogy az utóbbi években az iszlám terjedése miatti félelmek nyomán Franciaországban az iskolákban betiltották a fejkendő viselését. Svédországban, Olaszországban, Ausztriában, Görögországban és Németországban pedig tiltakozások kísérték a minaretek építését. Egyesek egy új "hullám" első fodrának tartják a svájciak néppárti kezdeményezését. Tény, hogy a hosszú évszázadokon át fennálló virágzó oszmán birodalom hódító akarata rányomta bélyegét az iszlámra, s ezt az "örökséget" még ma is láthatóan magán viseli.

Nos, itt tartunk. A "felvilágosult" 21. századi tudományos-technikai ember nem borul egymás nyakába, s a világvallások nemhogy nem közeledtek egymás felé, de az elhatárolódás még a kereszténységen belül is erősödött! Gondoljunk csak XVI. Benedek legutóbb tett nyilatkozatára, melyben a katolikus egyházon kívüli "vallásos csoportokat" az egyház sebeinek nevezte. "Extra ecclesiam chatolicam nulla salus est" - azaz, "a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség". Vissztatérne a középkori merev dogmatizmus? Persze az újprotestáns egyházak "sem különbek a deákné vásznánál", hiszen nem mulasztanak el alkalmat, hogy ne állítsák pellengérre a katolikus egyházfőt.

Vannak korok - az Istentől való újra és újra elfordulás az ember sajátja -, amikor a hitet nem tartják fontosnak. Ilyenkor a tömeg-ember sokkal jobban bízik az ész képességeiben, mind a szív hatalmában. Aztán a világméretű megpróbáltatások mindig felrázták az emberek lelkiismeretét - de a JóIsten óvjon minket arról, hogy az emberi gonosz indulatok újfent elszabaduljanak! A francia felvilágosodás korában az észt dicsőítették, a templomok oltárára szűzlányokat ültettek, s azt gondolták, hogy az a ráció istenítésével új világkorszakot nyitnak majd. Ez meg is történt, csak nem abba az irányba, amely épít és szépít...

Szomorú, ha a templomok ürességtől kongonak, de ezért soha nem az Isten, hanem az ember a hibás. Az az ember, aki a maga képére formálta Istenét, jóllehet az embernek kellene formálódnia istenképűvé... A pozitív változást csakis az hozhatja el, ha a szeretet egyetemes szándéka minden ember szívében otthonra lel. Eladdig azonban - nagy valószínűséggel állíthatjuk - még sok időnek kell eltelnie -, vajha az Isten engedi ezt?






Hitünk titka...


A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm az ádvent csendjét, s a feladatokat! Add, hogy áldássá válhassak embertársaimnak! Ámen


Ti azonban szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak. Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.
Júdás 17-18

Ádvent köszöntött ránk... az új egyházi esztendő küszöbén állunk. Az emlékezés liturgikus éve lezárult, s most kezdődik az új. Újabb meglátásokkal, impressziókkal közelítünk az isteni titkok felé, melyek "tükör által homályosan" hivogatnak. De nem csak mi, Isten is közeledik felénk. Jóllehet olyan közel van hozzánk, hogy jobban már nem is tudna velünk lenni - hiszen bennünk él, s mi Őbenne -, de éppen azért, mert Ő a szeretet Istene, nem szakad ránk Önmaga titok-súlyával, hanem szelíden, lassan és türelemmel, hogy mi elviselni tudjuk azt, ismerszik meg Ő mibennünk. Ezt az egész életen át tartó folyamatot, amit a hívő ember a hit útjának nevez, nagyon sokan - éppen türelmetlenségük okán - gyorsan be akarják futni... Ők azok a "szektások", akik kiszakítanak egy részt a teljes igazságból, s azt szajkózzák vagy aszerint próbálnak egy perfekt emberi rendszert felépíteni. Aki aztán a "vezér" utasításait nem hajtja végre következetes fegyelemmel, az árulója a rendszernek... Az ilyen extremitást képviselő, magukat szintén kereszténynek nevező közösségek miatt is nagy az ellenszenv a Jézuskövetők irányában. Ráaadásul a csúfolódóknak néha igazuk is van: Nincs izléstelenebb, amikor valaki a maga bűneit, eltorzult életvezetését a kegyesség álarca mögé rejti. A normális értékítéletű ember számára nyilvánvalóak ezek a fonákságok... Természetesen vannak olyanok is, akik eleve ellenségesek a jézusi értékekkel szemben. Azért mert nem ismerik vagy azért, mert "istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik rabjai, s ez elhomályosítja látásukat.

Az ádventi időszak mindig lehetőséget ad a teljesség befogadására. A teljesség nemcsak "odaát" létezik, már itt a földön is megtapasztalható, s élhető. Jézus nem ellentmondásos, szektás elkülönülésre hívta el követőit, éppen ellenkezőleg! A szeretet követeivé tette meg apostolait, s minket is, mai követőit, akik szóval, cselekedettel, imádsággal vagy éppen meghallgatással szolgájuk Őt, embertársaink között.

Jézus nem elvonatkoztatásra, hanem "odaszánásra" hívja el követőt. Nem kimenekülésre a világból, hanem helytállásra. Ehhez ad segítséget ádvent készülődéses várakozása, s a várakozásos imádság meghitt csöndje... Áldott ádventi időszakot!

Hűség...


A mai nap imádsága:
Uram! Hűtlenné vált Hozzád teremtett világod... Nyögjük következményeit önzésünknek és telhetetlenségünknek, foglyaivá váltunk önmagunknak... Uram! Szabadíts meg minket ebből a nyomorúságból, hogy megtaláljuk életünk harmóniáját, s békességed követeiként örömmel szolgáljunk ott, ahová kegyelmesen állítottál minket! Ámen

Oda van már a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az ÚR, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.
Ézs 59,15

Nincs elszomorítóbb, amikor elszabadulnak az indulatok! Legyen az utcai verekedés, családi perpetvar vagy nagypolitikai érdekharc - teljesen mindegy. Szenvedések, élethossziglan tartó testi vagy lelki keserterhek hordozása jelzi azt, amikor az ember Isten rendjétől eltér. Van, aki az Istenre vonatkozó tízparancsolatbéli törvényeket nem tartja "annyira" fontosnak, van, aki az emberre vonatkozó részeit "relativizálja" s félmondatosan csak annyit mond a "Ne paráználkodj!" parancsolattal kapcsolatban: "Ja, az csak a hatodik (katolikus számozás szerint) parancsolat!" A másik pedig egy másik parancsolatot tesz viszonylagossá... Az eredmény ugyanaz: sérül, s olykor borul a megtartó rend.

Az Isten teremtette természet rendje kezdettől fogva ugyanaz, de a teremtés legrendetlenebbikje - az ember! - még ezt is felborítja. Gátlástalansága nem ismer határt. Ahogyan százmilliók pusztultak el élettér-szerző háborúk során, s egyik nemzedék sem tanult elődeik sorsán, ugyanúgy a mai hamisan szabadság-hívők sem akarják elfogadni, hogy rendre szükség van. A rend ugyanis - ha betartjuk - megtart. Nemcsak az egyes embert őrzi és védi, de az egész közösséget is. Semmi sincs "ingyért" vagy ami ingyenesnek van feltüntetve, azért nagy árat kell fizetni... Mégis sokan gondolják azt, hogy nekik ez vagy az "jár" - mert valimiért különbnek tartják magukat. Márpedig nincs többféle tízparancsolat, hogy válogatni lehessen: kinek ez, kinek az... A megtartó rend lényege az, hogy egyetemes.

Aki hűtlen, az a rendet kerüli meg, az Isten rendjét. A rend pedig abban áll, hogy szükségünk van Istenre és szükségünk van egymásra. Ahogyan nincs élhető társadalom kooperáló emberek nélkül, ugyanúgy Isten nélkül nincs élhető élet sem. Ha Isten "hiányzik" az életünkből, akkor mindaz, amit elértünk, amit kaptunk, aminek részeseivé válhattunk, s idővel mind elveszítjük, akkor ennek felismert ténye nagy szomorúságot ébreszt a szívben. Az ebbéli bánat közeli hozzátartozója pedig a félelem, amely igen gyakran ostoba tanácsokat osztogat.

Ezért mindenek előtt a hűség a legfontosabb! Az Isten teremtettségi rendjéhez való hűség az egyetlen megtartó erő... Aki ettől eltér, az vágyat érez arra, hogy az élettel játsszon, s eközben nem veszi észre, hogy az örök életét is kockára tette...

Szerzés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne váljak érzéseim bábjává, s engedd, hogy a Veled való közösségben életem tudatossága erősödjék! Add, hogy munkálni tudjam a Tőled kapott szeretet által az egységet, hogy kirajzolódjék életünkben mindaz a szép és jó, amire teremtettél minket! Ámen

Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak,
Ézs 5,8ab

December van... és ádvent... Már hetek óta csokoládémikulások büszke serege figyelmeztet minket a polcokról: Vigyázz, jön a karácsony is! Akarjuk vagy sem, megkezdődött a szervezett, össznépi decemberi élmény-vadászat ideje... A megfelelő, huncut eladói dramaturgiával hegyekbe-rakott áruk pszichológiai hatását kikerülni csak keveseknek sikerül. Akik magasabb tudatossággal élik életüket, még azok is többnyire csak akkor veszik észre, hogy "behúzták őket a csőbe", amikor a vásárlói hatásmechanizmus már az ő lelkükben is sikerrel munkálkodott, s valami különös erő sorba állította őket, hogy aztán vásárlóerejükkel némán áldozzanak a bevásárlócentrumok kasszaoltárainál.

Tetszik vagy sem, nemcsak élmény-társadalomban élünk, de a gazdaságunk is élmény-gazdaság. Ugyanis nem kifogástalanul működő technológiát - keserű tapasztalat, hogy a modern 'dizájnos' kevesebb ideig bírja mint a régi funkció-orientált -, hanem az áruhoz hozzárendelt érzéseket adják el nekünk, mi pedig készséggel vevők vagyunk rá! Jóllehet néhány hónapja még azt sem tudtuk az adott dologról, hogy létezik-e egyáltalán, s idővel "azon kapjuk magunkat", hogy a reklámok-szította lelkesedésünkkel mi is izgatottan keressük-kutatjuk a birtokolni kívánt árucikket... Nos, a 'történet' régi, csak a díszletek változtak...

Az ember ősi vágya a szerzésre minden "fejlett" kultúrában megtalálható, így már Ézsaiás próféta is pellengérre állítja azokat, akik "házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek". De minek is? Minek is halmoz az egyik, míg a másiknak hely sem marad? Úgy néz ki, hogy a "Leben und leben lassen" életfilozófiája valójában sohasem "működött" rendesen, a véges földi kincsek igazságos elosztása mindig mítosz volt csupán.

Birtokolni valamit jó érzés, de aki csak a szerzésben leli örömét, azaz mindig csak kapni akar, az semmit nem fogott fel az élet értelméből. Az élet ugyanis adás és kapás, áldozathozatal és elfogadás. Az élet Isten által rendelt ko-operáció, azaz együttmunkálkodás, nemcsak emberekkel, a természettel (amit jelen pillanatban is esztelenül kizsákmányolunk!) de magával Istennel is... Mert Ő egységet - nem vásárlói lázban égők táborát -, hanem szeretettel egymásért felelősséget hordozók egységét kívánja látni...

Találkozásokért.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Üzeneted engedd megfejtenem a pislákoló gyertyafényekben és embertársaim, szeretteim könnyében és mosolyában! Ámen


"Bizony, Isten fia volt ez!"
Máté 27,54

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja... üzeni a parasztember régi bölcsessége. Azaz a "háttérben" mindig ott a mozgató erő, s ha nem is látjuk, azért hatását tapasztaljuk. Sokan vannak így az Isten-kérdéssel. Valami van, de kinek van arra ereje, s főleg ideje, hogy utánajárjon: Most melyik vallásnak van igaza? Buzgón árulja mindegyik a "portékáját", vagyis egyedül üdvözítő istenképét a vallásos piacon soha fogyni nem akaró tömegeknek... "Tolongjanak csak, én majd a magam módján keresem meg az igazságot!" Ismerős gondolatok ugye?

A vallásos gondolatokkal azonban van egy alapvető probléma: nem mi határozzuk meg, hogy mikor, s hogyan jöjjenek. Éljük mit sem sejtve életünket, dolgozunk, tervezünk, s persze gyakran álmodozunk is. Aztán egyszer csak, véletlenül(?), éppen akkor, amikor legkevésbbé alkalmas vagy nem vártuk: megszólal az Isten. Külsőleg csak egy hervadó virágszirom, egy őszi nap színorgiájában a pillanat tört részében bennünk átsuhanó gondolat születésről, küzdelemről, s az elmúlásról, de hogy mégis Isten szólt azt nagyon jól tudjuk, mert megéreztük. Beleremegtünk. Kicsinységünk, végességünk okán látjuk be azt, amit belátni mindig kegyelem: az Isten Isten, én pedig az Ő teremtménye vagyok. Ahogyan a szerelmesek legelső egymástpillantásában az élet legnagyobb csodájaként táncraperdülnek testükben sejtek milliárdjai, s ősök génkódolt üzenetei repülnek láthatatlan lélekcsatornákon egymás felé... ugyanígy vagyunk Istennel is. Megpillantjuk, s nem tudunk Tőle szabadulni - de nem is akarunk. Mert jó Vele lenni...

Ádvent küszöbén vagyunk. Egyre több házban gyulladnak fel az ádventi koszorúk fényei, mert mindenki érzi, a picinyke fények nagy erejét. Közösségbe hivogat minden lángocska. A családi meghittbe és az ünneplő nagyobbba. Van, aki ezerszám fűzi aprócska villannykörtéit házának ablakába, kertjének fenyőire, mert lelkében érzi: ilyenkor a Fényből a sok is kevés. Személyes álmok tucatjai villannak fel a fények játékában utcákon és tereken, otthon a pihenés rövidségében, s a munkahely hosszú óráiban. Ádvent van. Az Isten különös, liturgikus külsőbe öltözött hivogatása ez... Ha ezt elfelejtjük, akkor könnyű prédájává válunk a reklámoknak, s bosszantó cirkusszá válik az, ami szentnek rendeltetett. Az ádvent szó (ad-venio) valamihez való közeledést jelent. Fordítják várakozásnak és érkezésnek. Az eredmény ugyanaz: Egymásra találása a mezei lilomnak, s a Hatalmas Szélnek... bárcsak mozdulnának a lélek-harasztok, s megvallanák zizzenésükkel: Bizony Isten fia volt ez! Ezzel nemcsak több, de jobb is lenne a világ...



Végidők...

A mai nap imádsága:
URam! Oly gyorsan szállnak napjaim, s mégsem számolok múlandóságommal... Tégy bölccsé engem jóságoddal, hogy minél inkább megérthessem szereteted nagyságát, s az vezérelje az életemet! Ámen


mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni..
1 Thessz 5,2-3

Hollywoodban - helyettünk és "értünk" nem először és nem is utoljára - már sokszor megálmodták világunk végét, hogy aztán kényelmes fotelünkből végigizgulva - de azért biztonsággal tudva, hogy a főhős úgy is megmenekül -, személyes kockázat nélkül beleérezzünk egy kicsit, milyen is az, amikor nincs tovább... Persze mindez csak film, s a pattogatott kukorica majszolgatásának biztonsággal vissza-visszaránt az anyagvilág fotelos biztonságába, megnyugtatva minket, hogy mindez csak színjáték, az abszurditás filmbéli lenyomata, elképzelése annak, ami eddig még nem történt meg soha, s talán nem is fog...

Ha újra és újra be is csapnak minket - politikában, gazdaságban és pénzvilágban; ti. mindenki ígér, s szinte senki nem tartja a szavát - ennek ellenére újra és újra reménykedünk, hogy majd az inspekciós politikai erők bel-, és külhonban megoldják a gondokat, hogy az aktuálisan megvásárolt "tartós fogyasztási cikk" most már tényleg tartós is marad, s hogy most az egyszer, végre-valahára azért én is jól járok, nem csak a bankok... Reménykedünk, újra csak reménykedünk, s a vége mindig ugyanaz: csalódunk várakozásainkban, elképzeléseink újra csak partra vetik jobbreményű jövőnk hajóját...

Emberekben csalódunk, de ezek a keserű élmények csak ritkán vezetnek el minket az Istenhez. Hiszünk mi "rendesen", ahogyan a többiek, azaz úgy a "magunk módján": saját elképzeléseinkben, erőnkben, ügyességünkben, életfilozófiánk holnapi sikerében -, hiszen, ami ma működött, miért ne működne holnap is?

Pál apostol józanságra int: egyszer mindennek vége! Világvégesen vagy csak személyes véggel, a lényegen nem változtat: egyszer csak megszűnik számunkra a világ... Nincs többé zsongás és szaladgálás, nincs többé ígérgetés és hamis ábrándozás, s a "megúsztam-élmények" szép lassan ellaposodó édeskés öröme. Nincs tovább! Nincs, mert Isten pontot tett a dolgok végére... Hihetetlen? Az. Credo, quia absurdum est! (Hiszem, mert hihetetlen!) - kiálthatunk fel együtt Anselmusszal, s vallhatjuk meg: ami nekünk lehetetlen, az Istennek bármikor lehetséges. Mint a villám úgy válhat semmivé a valóság, s válhat valósággá az eladdig valószerűtlen...

Isten már csak ilyen. Meglepetésekkel teli. Mint az életünk... S ha életünkben váratlan dolgokat tapasztalunk, nem kellene hogy ezek alapos elgondolkodtatásra késztessenek minket, hogy mire vagy kire is várunk az Életünkben?
A Biblia azt mondja, a szeretet képesség


"Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent" (1János 4:7)

A szeretet egy készség, amit meg lehet tanulni. Más szóval egy olyan dolog, amiben jó tudsz lenni, és ez azt jelenti, hogy gyakorlással tudsz a szeretetben fejlődni. A karácsonynál nincs is a szeretet gyakorlására jobb időpont.

Lehet, azt gondolod, hogy jól tudsz szeretni, de Isten azt akarja, hogy ennél is jobb legyél, hogy a szeretet szakértője, mestere legyél. Mégis, sok ember sosem tanulja meg, hogyan is kell szeretni. Te szakértővé válhatsz a kapcsolatok terén.



Nem szeretnéd, hogy olyan emberként legyél ismert, aki rendkívüli szeretettel bír? Amikor az emberek beszélnek rólad, talán azt mondják: "Őt nem érdekli, hogy ki vagy, vagy hogy nézel ki." vagy "Őt nem érdekli, hogy hol voltál vagy mit csináltál vagy honnan jöttél."

Csak úgy lehetsz valamiben jó, ha gyakorlod. Csinálod újra és újra. Amikor először csinálod furcsának tűnik, de minél többet csinálod, annál jobb leszel benne.



Ugyanez vonatkozik a szeretetre is (1János 4:7). Gyakoroljunk azzal, hogy egymást szeretjük. Ahogy a Biblia mondja: "Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt." (1Timóteus 4:15)



Beszéljünk róla:



* Mivel tudod gyakorolni a szeretetet idén karácsonykor?

* Kik a számodra legnehezebben szerethető emberek? Hogyan teszed túl magad a helyzet furcsaságán, hogy szeresd őket, ezzel igyekezve azon, hogy olyanokat is szeress, akiket nehéz szeretni?


Isten igazságának belénk írt ismerete


"Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt." (Róma 2,14)

Isten arra vezet minket, hogy felfedezzük az ő törvényét, nem csak a teremtésen keresztül, de a lelkiismeretünkön keresztül is.

Néhány dolog Isten által belénk van írva; mindig tudjuk hogy ezek jó és vagy rossz dolgok, nem számít hogy más mit mond. A lelkiismeretünk mondja el nekünk.

Mondjuk véletlenszerűen veszünk 1 millió embert minden földrészről és rakjuk őket egy New York-i kereszteződésbe. Majd mondjuk nekik hogy: "Itt egy 92 éves vak néni egy járókával. Át kell mennie az úton. Mondd meg, hogy melyik a három közül az erkölcsileg helyes válasz? 1: Hagyod, hogy saját maga próbáljon meg átmenni az úttesten. 2: Segítesz neki átmenni. 3: Belököd a forgalom közepébe."

Nem kell kereszténynek vagy zsidónak vagy muszlimnak vagy akár lelki embernek lenned - belül tudod mi a helyes válasz.

A Biblia ezt mondja: "Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd, " Róma 2,14-15


Isten tervének megvalósulása életünkben


„...És íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.”(Lk 1:48b-50)


Mária tudta, hogy Isten áldásának kulcsa a hit és ez engedelmesség, ezért választotta Isten tervét az életére.

Lelkipásztorként azt szeretném, ha Isten mindannyiunk életét megáldaná. Szeretném, ha megáldaná lelki, pénzügyi, családi, munkahelyi életünket, kapcsolatainkat és az egészségünket is. Könnyen magunkra maradunk, ha ragaszkodunk a saját terveinkhez.

Isten nem áldja meg a saját terveinket. Nem azért helyezett a földre, hogy magunknak éljünk. Valami sokkal nemesebb célja van a földi életünknek. Isten akkor tudja megáldani az életünket, ha az Ő tervének megvalósulását választjuk.

Mária azért tudott Isten tervéről énekelni, mert izgatottság töltötte el a lelkét, ha rá gondolt. Mária kitartóan bízott Istenben, akkor is, ha ez mindenhol gondot okozott neki, és az emberek rosszallását vagy félreértését vívta ki vele. Mária bízott Istenben. Tudta, hogy Isten meg fogja áldani és generációk fognak megemlékezni arról, hogy mit vitt Isten véghez rajta keresztül.

Ezt kell mondjam, hogy a mi életünkre is igaz ez. A földi életedben és az örökkévalóságban is csak az marad meg, amit a földön teszünk.

Vajon mondhatott volna Mária nemet Isten tervére? Mondhatott volna. Isten soha nem kényszeríti ránk az akaratát, hanem azt szeretné, hogy önként válasszuk Őt. Ezért adott szabad akaratot, és nem bábként akar minket használni. Az emberek nagy része ezért hagyja ki Istent az életéből. Saját terveiket választják ahelyett, hogy Máriával értenének egyet: „amit akarsz cselekedj meg velem, szolgálód vagyok és valósuljon meg terved az életemben.”
A hit


„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom…” (Zsidókhoz írt levél 11:1)
Jegyezz meg két fontos dolgot a hitről: 1) A hit vagyon. Amerikában az emberek dollárral fizetnek, Európában euróval, de Isten országában a hit a hivatalos fizetőeszköz! Erre van szükség akkor, ha valaki Istennel akar „üzletet kötni” (Zsidók 11:6). És a hit csak Isten Igéjével táplálva növekszik (Róma 10:17). 2) A hitnek össze kell kapcsolódnia a reménységgel. Ha semmit sem remélsz, akkor nincs szükséged hitre. De reményeidnek Isten Igéjén kell alapulniuk. Amikor Isten megígérte Ábrahámnak, hogy sok nép atyjává teszi, Ábrahám a következő húsz évben arra várt, hogy fia legyen, noha a helyzet lehetetlennek tűnt. Hogy csinálta? a) „…hitte, hogy Isten … létre hívja a nem létezőket” (Róma 4:17). Isten látja, majd kinyilatkoztatja neked. És az ő készsége, hogy megáldjon vele, azon a készségeden alapszik, hogy elhiszed neki. b) „reménység ellenére is … hitte… ahogyan megmondatott…” (Róma 4:18). Mit mondott Isten? Na, arra alapozd a reményedet! c) „… nem gondolt a testével, mely már elhalt (mivel már csaknem százéves volt)…” (Róma 4:19 NKJV). Azt mondod: „De figyelembe véve a körülményeket…” Nem, higgy Istenben, Ő nagyobb, mint a körülmények! d) „Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni” (Róma 4:20-21). Erősítsd meg hát a hitedet a Szentírás által! Dicsőítsd Istent továbbra is azért, amit megígért neked! Légy elszánt! Az ilyen hit megtiszteli Istent, és Isten megbecsüli az ilyen hitet!




Mielőtt Izráel hadba vonult, a próféták megkérdezték Istent, hogy nekik adta-e a várost. Ez azért van, mert Isten megbecsüli a hitet, ha ahhoz kapcsolódik, amit Ő megígért. Azért kell küzdened, amit Isten megígért. Ne mondd, hogy Isten cserbenhagyott, ha eleve meg sem ígérte azt a dolgot, és ne légy dühös azért, ha megfontolatlan vágyaid olyasminek az elérésére késztettek, amit Ő másvalakinek adott. A régiek énekelték egykor: „Minden rész és vers és sor enyém, amit csak ez a könyv megígér.” Ez így van, abban az értelemben, hogy Isten mindannyiunkat egyformán szeret. Vannak azonban bizonyos ígéretek, melyeket Ő a te életedben akar betölteni, mert a te elhívásod különbözik másokétól, és neked Őt kell keresned világosságért és útmutatásért.

„Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” (Jelenések 2:29). Ne csak a prédikátort hallgasd, próbáld meghallani azt is, amit Isten mond neked a prédikátoron keresztül. Te valami egészen mást fogsz hallani, mint a melletted ülő, mert Isten személyre szabja számodra. A Bibliát „Élő Igének” hívják, mert bizonyos igeszakaszok hirtelen életre kelnek, és meggyökereznek benned. Hallhatod, amit senki más nem hall, vagy akár le is maradhatsz a prédikátor néhány gondolatáról, mégis azzal a válasszal térhetsz haza, amire szükséged volt. Amikor azt mondod: „Ezt én kaptam! Ez az enyém!” – akkor az a hit, amely hallásból van, végzi a maga különleges munkáját benned.




Figyeld meg ezeket a szavakat: „most a hit”! Hálát adunk Istennek apáink hitéért és saját múltunk hittapasztalataiért. De ahhoz, hogy megtedd azt, amire Isten ma elhív, „most hit”-re van szükséged.

Jézus azt mondta: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne” (Máté 17:20). A nagymamád hite talán elmozdította az ő hegyeit, de „ennek a hegynek” az elmozdításához a te hited kell. Mindannyiunknak ott van „ez a hegy” az életében, és Isten kész elmozdítani azt. Akkor mi a probléma? A hitetlenség. Bár Jézus hatalmat adott tanítványainak arra, hogy betegeket gyógyítsanak, a megszállott fiú esetében kudarcot vallottak. Meg is kérdezték Jézustól: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” (Máté 17:19). Figyeld meg, mit tanított nekik Jézus ekkor:

1) Kezdd kicsiben, vagy egyáltalán nem fogod elkezdeni. A mustármagnyi hit, mint minden mag, valami nagyobbá fog nőni. Csak kezdd el ott, ahol vagy; higgy Istenben az átlagos, mindennapos dolgokra nézve. És amikor ő megjutalmazza a hitedet, ismerd el, adj ért hálát, és építs rá!

2) Vigyázz a szádra! „Ha… hitetek volna… és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne” Szavaid felszabadítják a hitedben rejlő életadó erőt, tehát ügyelj arra, hogy mi jön ki a szádon! Figyelj oda arra, hogy összhangban legyen a Szentírással!

3) Néha kicsit többre van szükség. Vannak hegyek, melyekhez több imádság kell, vagy mint ennek a fiúnak az esetében is, az az erő, ami a böjtölés által nyerhető. De ha hajlandó vagy eleget tenni Isten feltételeinek, akkor látni fogod, hogy a hegyek elmozdulnak az életedben.



Gyógyulás veszteség után

„…öntsétek ki előtte szíveteket…” (Zsoltárok 62:9)

Íme öt kulcs ahhoz, hogyan épülhetsz fel a veszteségből: 1) Engedd lezajlani a gyász folyamatát! A félelem, harag, aggodalom, depresszió, megbántottság, tehetetlenség és gyász természetes érzések. Nem jó, ha elnyomod őket, vagy tagadod létezésüket. Isten úgy teremtett minket, hogy vannak érzéseink; nem várja el tőlünk, hogy úgy tegyünk, mintha boldogok lennénk, amikor gyászolunk. „Áldottak, akik gyászolnak, mert ők vigasztalást nyernek.” (Máté 5:4 NIV). Légy őszinte Istennel! Öntsd ki a szíved előtte (ld. Zsoltárok 62:9), és ő meg fog vigasztalni. 2) Fogadj el segítséget! Nagy hiba, ha egy tragédiát követően elszigeteled magad. Mindenkinek szüksége van bátorításra és mások támogatására. Arra hívattunk, hogy egymás terhét hordozzuk: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Galata 6:2). 3) Válassz megfelelő válaszreakciót! Ha a keserűséget választod, saját magadnak ártasz, és becsapod az ajtót a boldogság előtt, hiszen nem lehetsz egyszerre boldog és keserű is. Nemrégiben Kaliforniában nagy erdőtüzek pusztítottak, és sokaknak veszett kárba mindenük. Egyesek ezt mondták: „Mindent elvesztettünk, és szomorúak vagyunk, de együtt dolgozunk, mint egy nagy család, és mindent újjáépítünk”. Mások ezt mondták: „Vége az életemnek! Képtelen vagyok folytatni… Sohasem fogok felépülni.” Te választhatod meg, hogy miben hiszel: abban, hogy teljesen egyedül vagy, vagy abban, hogy Isten veled van és így képes vagy felállni. 4) Tudd, hogy az örömöd Istentől jön! Nincs összefüggés a körülményeid és az örömöd között. Az öröm belülről fakad; azon alapul, hogy kiben bízol, és nem azon, hogy mit látsz vagy érzel. 5) Összpontosíts arra, ami megmaradt számodra, és ne arra, amit elveszítettél. Írj egy listát a jó dolgokról az életedben, és köszönd meg Istennek mindazt, ami még megvan. Lehetetlen egyszerre hálásnak és reménytelennek lenni.


HATÁROZD EL, HOGY MEGVÁLTOZOL!


„Önmagatokat tegyétek próbára… Önmagatokat vizsgáljátok meg! (2Korinthus 13:5)


Ha komolyan gondolod a változást: 1) az első ember, akit ismerned kell, te magad vagy. Az emberi természet hajlamossá tesz minket arra, hogy mindenkit felmérjünk – kivéve önmagunkat. Ha nem vagy jóban önmagaddal, másokkal sem leszel. Ha nem hiszel magadban, akkor alacsony önértékelésed alá fogja ásni az életed. Egy házassági tanácsadó ezt mondta: „A legfontosabb kapcsolat az életben, az önmagaddal való kapcsolatod. Saját magad legjobb barátjának kell lenned.” De hogyan lehetnél legjobb barátja valakinek, akit nem ismersz, nem kedvelsz, nem tisztelsz? Ezért nagyon fontos, hogy felismerd, mire hívott el Isten, és aztán azon kell dolgoznod, hogy azzá válj. Nem fogsz egyik napról a másikra eljutni odáig; ez egy folyamat – amely megköveteli, hogy őszinte légy magaddal, gyakran tarts bűnbánatot, és folyamatosan igyekezz kiigazítani magadat. Ha elkötelezed magad erre, Isten segíteni fog. 2) Az első ember, akin dolgoznod kell, te magad vagy. Dr. Samuel Johnson mondta: „Aki oly kevéssé ismeri az emberi természetet, hogy a boldogságot minden más megváltoztatásában keresi, kivéve abban, hogy saját hajlamain változtasson, egész életét hiábavaló erőfeszítésre pazarolja, és megsokszorozza a bánatot, amit eltávolítani akart.” A Biblia azt mondja: „Önmagatokat vizsgáljátok meg!” Csak akkor tudjuk felismerni, hogy valójában milyen csatatéren kell küzdenünk, ha Isten előtt megvizsgáljuk saját magunkat. Akkor pedig választhatunk. Lehetünk olyanok, mint az az ember, aki elment az orvoshoz, és megtudta, hogy komoly egészségi problémái vannak. Amikor az orvos megmutatta a röntgenfelvételt, és műtétet javasolt, az ember azt kérdezte: „Rendben van, de mondja, mennyibe kerülne, ha csak a röntgenképet javítaná ki?” Vagy határozhatsz úgy, hogy valóban megváltozol!


MILYEN A KAPCSOLATOD ISTENNEL?


„…nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki elküldött engem.” (János 5:30 NKJV)
Isten azt szeretné, ha olyan kapcsolatod lenne vele, amilyen Jézusnak volt. Ezt a kapcsolatot három dolog jellemzi. A következő néhány napban nézzük meg, mi ez a három dolog. Először: közvetlenség, bensőségesség. Jézus azt mondta: „Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz” (János 5:20). Sok emberrel találkozol egy nap alatt, de a szíved titkait csak azokkal osztod meg, akikben bízol, akikkel közeli kapcsolatban vagy. Nos, mennyire állsz közel Istenhez? Elég közel vagy Hozzá, hogy meghalld, ha szól hozzád? Elég közel ahhoz, hogy észrevedd, ha olyat tettél vagy mondtál, ami elszomorította Őt? Elég közel ahhoz, hogy érezd jelenlétének melegét? Valójában annyira vagy közel Istenhez, amennyire vágysz rá, amennyire eltökélted magad rá, amennyire fegyelmezed magad rá. Semmi sem születhet meg, amíg két ember igazán közel intim kapcsolatba nem kerül egymással, az intimitás pedig erre a szóra alapul: „vágy”. Mennyire vágysz Istenre? Dávid azt mondta: „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem…” (Zsoltárok 63:2). Vágysz Isten házába? „Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot” (Zsoltárok 36:9). Vágysz Isten Igéjére? „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli).


Három dolog jellemzi Krisztusnak Atyjával való kapcsolatát: bensőséges szeretet, függőség és engedelmesség. Ma vizsgáljuk meg az Istentől való függést. „A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon” (János 5:19). Jézus tudta, hogy Atyja nélkül semmit sem tehet, ezért nem is fárasztotta magát azzal, hogy ilyesmivel próbálkozzon. Mi azonban hangoztatjuk, hogy „Nélküle semmit sem tehetek”, ugyanakkor úgy viselkedünk, mintha minden rajtunk múlna. Ha sikert érünk el, gyakran annyira elbizakodottak leszünk, hogy az már elviselhetetlen. Ha pedig kudarcot vallunk, az általában azért történik, mert összeroskadunk egy olyan feladat súlya alatt, amit nem Isten bízott ránk. Gondolkodtál már azon, hogy Jézus miért nem küzdött soha bizonytalanságérzettel vagy kudarctól való félelemmel, mint mi? Mert soha fel sem merült benne, hogy ne tudna megtenni valami olyat, amiről az Atya már biztosította, hogy képes rá. Ha tudod, hogy valamit Isten mondott, akkor bármilyen akadállyal vagy ellenséggel bátran szembe tudsz nézni. Isten soha nem fog olyan feladatot bízni rád, amihez nem lesz szükség az Ő bölcsességére és megtartó erejére. Sőt, valójában minden, amit Isten tesz az életedben, arra lett tervezve, hogy növelje, nem pedig csökkentse a tőle való függőséged. Azt mondod: „De én tehetséges vagyok. Egy csomó dolgot meg tudok csinálni!” Igaz, de semmi olyat, am igazán számítana Isten szemében. Tehát mielőtt elkezded a napod, térdelj le, és imádkozz: „Uram, számítok rád, nekem nincs tartalék tervem!”


A harmadik dolog, ami Krisztusnak Atyjával való kapcsolatát jellemzi, az engedelmesség. Jézus ezt mondta: „…ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.” Jézus nem mérlegelte, még csak nem is vette fontolóra a saját akaratát semmilyen ügyben. Ehelyett egyetlen dologra összpontosított: arra, hogy Atyja akaratát cselekedje, se többet, se kevesebbet. Figyeld meg ezeket a szavakat: „ahogyan tőle hallom”! Amikor meghallod, hogy mit mond Isten, a beszédnek vége, most már a cselekvés ideje jött el. Isten nem fogja meggondolni magát, tehát neked kell áthangolnod a gondolataidat, és neked kell „program szerint” haladnod.
Ha Jézust teszed életed urává, három alapvető jogodat feladod: a) Nem te döntesz többé arról, hogy mekkora áldozatra vagy hajlandó, hogy valami mennyibe kerül neked; b) Nem te döntesz arról, hogy akarata hová visz; c) Nem te döntesz arról, mennyire fog mindez megváltoztatni. Ahhoz, hogy olyan kapcsolatod legyen Jézussal, mint amilyen neki volt az Atyjával, nos annak ez az ára! Azt mondod: „Ez nagyon sokat kíván tőlem.” Igaz, ám ugyanakkor nagyon meg is véd. Amikor Isten azt mondta Izráel népének, hogy tegyenek meg valamit, azt is megmondta miért: „…hogy jó dolgod legyen…” (ld. 5Mózes 5:33; 6:3; 12:28). Isten nem akarja nehezíteni az életedet, nem akar görcsössé tenni. nem akar kényszerzubbonyt adni rád. Ő olyan Atya, aki a legjobbat akarja gyermekeinek. Hát nem ez minden szülő vágya? Ha tehát engedelmességben jársz, akkor az Istentől való legjobbat fogod kapni.