2017. június 10., szombat

Az igazság Dávid bátyjairól

„…Isait és az ő fiait pedig megszentelé…” (1Sámuel 16:5 Károli)

Dávidnak mind a hét testvérét körülmetélték, jelezve ezzel, hogy Isten tulajdonai. Mégsem küzdött meg egyikük sem Góliáttal. Miért? Azért, mert: 1) Mert engedték, hogy a körülöttük lévők félelme lerombolja hitüket. A félelem ragályos, ha elég sokáig hallgatsz rá, megfertőződsz. Nos, nem kell elszigetelődnöd a világtól, de el kell határolódnod a negatív befolyásától. Az, hogy Góliátra hallgattak, legyengítette Dávid testvéreit – szóval te kire hallgatsz? Fogadd el Isten véleményét, és építsd arra az életed! Engedd, hogy Igéje rendezze el minden ügyedet! 2) Nem volt személyes tapasztalatuk Istennel, amire támaszkodhattak volna. Az életben nincsenek jelentéktelen csaták. A kis csaták készítenek fel azokra a nagy csatákra, melyek sorsunkat formálják. Az oroszlán, melyet Dávid fiatal gyerekként megölt, nagy volt, a medve nagyobb, és Góliát még nagyobb. De Dávid nem rémült meg. „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sámuel 17:37) Állj rá az „isteni pillanatokra”! Az, hogy miben fogsz hinni egy krízishelyzetben, azok a tapasztalatok határozzák meg, amiket a múltban átéltél Istennel. 3) Lehet, hogy jó benyomást keltő megjelenésük volt, de a szívük nem kereste Istent. Ezért Isten kizárta őket a mérkőzésből, és azt mondta: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember a külső megjelenésre figyel, de az Úr a szívet nézi.” (1Sámuel 16:7 NKJV) Dávid szíve és lelke azáltal formálódott, hogy megfigyelte a teremtett világot, és közösségben volt Teremtőjével. „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után…” (Zsoltárok 42:2-3) Te el tudod mondani ezt magadról?



MIT JELENT SZOLGÁLNI?

„Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” (János 13:8)

Jézus …”letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amivel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?« … Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” … Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: »Értitek, hogy mit tettem veletek?… példát adtak nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál… «” (János 13:4-16).
Figyeld meg azt a két dolgot, amire Jézus tanított: 1) Ahhoz, hogy Istennek szolgáljunk, egymást kell szolgálnunk. Amikor Péter tiltakozott, Jézus ezt mondta: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Ha be akarod tölteni a rád bízott szerepet Isten tervében, másokat magad elé kell helyezned. Lehet, hogy amit most csinálsz, hasznos számodra, de vajon szolgálatára van-e másoknak, és tetszik-e Istennek? 2) Amikor a szolgálatról van szó, semmi nem számít alantas munkának. El tudod képzelni? Jézus, aki Isten volt, lehajolt a test legalsó, legpiszkosabb, legbüdösebb részéhez. Jól őrizd meg ezt a képet emlékezetedben, hogy amikor legközelebb megkérnek valamire, amit nem akarsz csinálni, valamire, ami „méltóságon aluli” számodra, akkor eszedbe jusson! Krisztus értékesnek tartotta a legkisebbeket, az elveszetteket, az utolsókat, a legalsókat, hogy eljött, hogy megváltsa őket. Ma tőlünk is azt kéri, hogy induljunk el másokat szolgálni!




„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Filippi 2:5)
Pál azt írta: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7). Ha Istennek akarsz szolgálni, akkor magad helyett másokra kell összpontosítanod. Tetteinknek nagy része önmagunk szolgálata. Azért szolgálunk, hogy csodáljanak, hogy elérjük saját céljainkat. Cselekedeteink egy része inkább manipuláció, mint szolgálat. Igazából magunkra gondolunk, és arra, milyen nemesek és csodálatosak vagyunk. Még arra is képesek vagyunk, hogy a szolgálatot alkudozás eszközeként használjuk: „Isten, megteszem ezt érted, ha te megteszed azt értem.” Nem, az igazi szolgák nem Istent használják saját céljaikra, hanem engedik, hogy Isten használja őket az ő céljaira. Istennek mindig fontosabb, milyen indítékkal teszel valamit, mint az, hogy mit érsz el. Amacjá király nem volt kedves Isten szemében, mert: „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem teljes szívvel.” (2Krónika 25:2). Az önmagunkról való megfeledkezés napi küzdelem, olyan lecke, amit újra és újra meg kell tanulnunk. Lemérheted, hogy szolgai szíved van-e azzal, ahogy reagálsz, amikor mások szolgaként bánnak veled. Hogyan viselkedsz, amikor úgy érzed természetesnek vesznek, parancsolgatnak neked, vagy alacsonyabb rendűként kezelnek? Jézus azt mondta: „… ha valaki ki akar használni, használd ezt lehetőségként a szolgáló élet gyakorlására…” (Máté 5:41 TM). Azt mondod: „Ez nem igazságos. Én mindig csak adok, de soha semmit nem kapok vissza érte.” Csak szolgálj tovább, tudva: „hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól…” (Efezus 6:8).




„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” (Zsoltárok 100:2)
Pál azt írja: „mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:18). Ha az önértékelésed bármi máson alapul, mint Isten tetszésén, akkor szolgálatod indítéka nem helyes. A bizonytalan emberek aggódnak amiatt, milyennek látják őket mások. Gyengeségüket védelmi büszkeség réteg alatt rejtegetik. Minél bizonytalanabb valaki, annál inkább igényli, hogy mások szolgálják, és annál inkább küzd mások elismeréséért. Egy bibliatudós írja: „Ahhoz, hogy szolgálni tudjunk másoknak, meg kell halnunk számukra; úgy értem, fel kell adnunk, hogy jelentőségünket és értékünket az ő mértékeikkel mérjük … csak így válunk szabaddá azt együttérzésre.” Szolgálatunkat nem szabad arra alapoznunk, hogy hogyan válaszolnak rá azok, akiket szolgálunk, egyetlen alapunk csakis Istennek való engedelmességünk lehet. Isten igazi szolgái nem követelnek magasztos titulusokat. Ha munkakörük megköveteli, akkor címüket alázattal viselik. Pál, a legnagyobb apostol azt írta: „Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék, mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Korinthus 10:17-18). Ha valakinek volt alapja nagy nevekre hivatkozni, az Jakab volt, Jézus féltestvére. Ez ám az ajánlólevél! Képzeld csak el, milyen lehetett Jézussal egy családban felnőni! Mégis csupán így nevezi meg magát a Szentírásban: „Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája…” (Jakab 1:1). A Krisztusnak végzett szolgálat egyszerre munka és öröm: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” El tudod képzelni, mi mindent tudnánk véghezvinni, ha komolyan vennénk szolgai szerepünket – és mindezt örömmel tennénk?
SZABADULJ KI A TÖKÉLETESSÉG-KÉNYSZERŐL!

„Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni?” (Galata 3:3)

Ann Landers, amerikai újságírónő írta: „Rózsaszín szemüvegben nem tesznek bifokális lencséket, hiszen álmában senki sem akarja az apró betűs megjegyzéseket olvasni.” Az álmokban az apró betűs részek_ a valóság. Lehet, hogy beteljesül az álmod, de nem lesz tökéletes. Visszatekintve azt mondod majd: „Bárcsak akkor tudtam volna azt, amit most tudok.” De ha újra átélhetnéd az egészet, valószínűleg végül megint ugyanezt mondanád. Az igazság az, hogy az út tovább tart, mint ahogy remélted; több akadállyal kell szembenézned, mint ahogy gondoltad; a csalódás nagyobb lesz, mint vártad; a mélységek mélyebbek lesznek, mint képzelted; az ár nagyobb lesz, mint számítottál. Ne váj tehát többet, mint amennyi józanésszel belátható! Ne tekintsd a kis hibákat óriási katasztrófáknak! Dr. Chris Thurman a következő tanácsot adja a tökéletességkényszerből való szabaduláshoz: „Alázattal bánd meg, hogy annyira eltöltött a büszkeség, hogy azt hitted, egyenlő vagy Istennel! Összpontosíts a realitásra: fogadd el az életet olyannak, amilyen, ne várd, hogy olyan legyen, amilyennek szerinted kellene lennie! Tűzz ki elérhető célokat, olyanokat, amelyek reálisak és itt és most megvalósíthatóak. Állíts fel ésszerű határidőket: ne azzal küszködj, hogy egyetlen dolgot tökéletesen csinálj, hanem állíts fel fontossági sorrendet, és fordíts elegendő időt minden egyes tevékenységre! A kevésbé fontos területeken fogadd el az »elég jó« minősítést is! Nem mindent kell – és nem is mindent lehet – kivételesen jól elvégezni. Hagyd el a »mindent vagy semmit« gondolkodásmódot! Nem minden helyzet fekete-fehér – a legtöbb a szürke rengeteg árnyalatát tartalmazza. Tanulj a hibáidból, aztán lépj tovább! Ismerd el gyengeségeidet, ha ezt teszed, akkor szabadon engeded magad a perfekcionizmus* fogságából. Találj rá Isten szerinti értékedre, ami nem emberi erőfeszítésen múlik, nem azon, hogy mit csinálsz, és azt milyen jól csinálod.”

*betegesen, megszállottan tökéletességre törekvés„Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6)

Egy keresztyén szerző mondja el: „Amikor a barátnőmnek megszületett az első gyermeke, a hölgy szakmai rátermettségét az anyaságra is megpróbálta alkalmazni. Szigorú napirendet tartott, időben lefektette a gyermeket aludni, külön betervezett időt a bevásárlásra, és mindig finom vacsorával várta hazaérkező férjét. Egészen addig fenntartotta ezt a látszatot, amíg már nem bírta tovább a nyomást. Végül összeroppant. Hagyta, hogy a lakáson eluralkodjon a rendetlenség, elfelejtett zuhanyozni, sosem ment el bevásárolni, és amikor a férje hazaérkezett, a kezébe nyomta a babát, hogy ő tegye tisztába… és kijelentette, hogy ez a ház vacsora-mentes zóna! Mit tett a férje? Térdre esve felsóhajtott: »Halleluja!« Majd magához ölelte régóta elvesztett feleségét. „Végre visszatértél!” – mondta. Az asszony tehetsége – eltekintve attól, hogy nagyszerű feleség, anya és üzletasszony – a humora volt, a szemtelensége, a szórakoztató társasága és a hitelessége… ezt hiányolta a férje legjobban, amikor a feleség személyisége eltűnt a szülés utáni űrben.” Ha saját emberi erődből próbálod elérni a tökéletességet, az nem fog működni! „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak…” (Róma 12:6). Ha valaki más szeretnél lenni, mint aminek Isten eltervezett, akkor haragudni fogsz az egész világra, alkalmatlannak fogod érezni magad, és keserű csalódottság fog lebénítani. Isten szándékosan adott mindenkinek különböző területen tehetséget. Ha ezt felismered, elkezdhetsz szolgálni a te különleges ajándékaiddal. Ne feledd, mindannyian fejlesztés alatt állunk, tehát nyugodtan engedj meg magadnak is egy kis lazítást! Ahelyett, hogy tökéletessé akarnál lenni, kezdj el hálát adni Istennek azért, hogy egyedivé teremtett!
Balgaság...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne tévesszem össze a lényegest a lényegtelennel, s mindig különbséget tudjak tenni cél és eszköz között! Ámen
Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?”
Lk 12,18-20
Egy bankárnak kitűnően sikerültek az üzletei. Tőkéje hihetetlen gyorsaságú felhalmozódásának könszönhetően el is határozta, hogy boldog-boldogtalannak felkínálja a pénzét, – jó kamat fejében. Kamatjai majd újra fiadzanak és további busás hasznot hoznak. Időközben vigyázott arra, hogy töménytelen menedzserdíjat fizessen ki saját magának, pénzre váltotta be összes bónuszait, sőt időnként még különböző „végkielégítésekkel“ is gyarapította egyre duzzadó vagyonát.. Szorgalmasan spekulált telkekkel, házakkal, trösztökbe szállt be, labdarugó egyesületeket vásárolt meg, vállalkozások függtek a kegyeitől, hiszen legtöbbje – már csak sok pénzére való tekintettel is! – kénytelen volt őt beválasztani felügyelő tanácsába. Viszonzásul ő is beszervezte a hivatalos szervek legbefolyásosabb embereit, nehogy esetleges vizsgálatoknál túl pontosan nézzenek utána az ügyleteinek. Impériuma nőttön-nőtt, s felépített határait ismételten kénytelen volt lebontani, hogy még jobban tágíthassa őket a következő ügyletekkel. Személyesen, maga dúskált a javakban, s hol a núbiai sivatagba repült saját gépén szabadságra, hol meg az űrbe repítette magát kibérelt rakétával.
Egyszer azonban – derült égből a villámcsapás! – rájött arra, hogy határt nem ismerő kapzsiságában mégis elkalkulálta magát. Nem volt kihez fordulnia – ehez különben sem szokott hozzá! –, mert egykori „barátai“ hirtelen hallani sem akartak róla. Támadón kapkodva fenyegette hát meg az államot, hogy ha nem segít neki, alkalmazottakat tesz ki az utcára, kivonja tőkéjét a piacról, a tőzsdét teszi tönkre és országos munkanélküliséget idéz elő. Az egykor tőle is függő és megfélemlített államapparátus egyszerre ugrott: elbocsátással fenyegetett meg néhány „bűnbaknak“ kikiáltottat, de – erre vonatkozó törvény híján! – azokat tulajdonképpen nem is vonhatta büntetőjogi felelősségre! Ott voltak viszont a kisemberek, akik évtizedeken át bizalommal bízták rá megtakarított pénzüket és tették vele gazdaggá a bankárt, s akikről ő már régesrég elfeledkezett. Ezeknek az adóiból – megkérdezésük nélkül! – gondolta menteni azt most az állam, aki éppen tönkretenni készült őket! Természetesen a gazdag megúszta a válságot ép bőrrel. Sem Istent, sem embert nem ismert, de magára is maradt. S kérdés, hogy egyáltalán képes lenne-e annak meghallására, hogy „Bolond, még ma éjjel elkérik a lelkedet!?“ Hát nem minden gazdag menedzser álma, hogy jóléte és gazdagsága teljében múljék ki ebből a világból? Hadd örököljenek fiai, unokái, s azok unokái is, időtlen időkig. Elégedetten....
Szorgalmas, törekvő, gondosan megőrző gazdagunk számításaiba azonban hiba csúszott be, s ez bizony szarvashiba! A példázatban ugyan nyoma sincs annak, hogy családja, gyermekei, házastársa, házanépe lenne. Én bontom le magtáraimat, én építek újakat, én takarítom oda be az én termésemet, én mondom magamnak: sok javad van, pihenj, egyél, igyál, szórakozz! Mondjam azt, hogy egocentrikus, önző emberrel van itt dolgunk? Ha modernkedni akarnék, legszívesebben úgy fogalmaznék, hogy a vagyonnak, a gyűjtésnek csak akkor van értelme, ha annak szociális vonzását nem felejtjük el. Ami Széchenyit, Robert Boscht vagy Alfred Nobelt összeköti, az ennek komolyan vétele: nagy vagyonából alapította az első a Magyar Tudományos Akadémiát. A második kórházakat épített és egyéb népjóléti intézményekre költött és költ ma is, s a harmadiknak – egyébként veszélyes – találmánya hozamával, 31 millió svéd korona kamataival ajándékozza meg 1901 óta azokat, akik az emberi tudást a köz javára bocsátják, vagy a népek közötti megértést mozdítják elő.
Micsoda nyomorult figurává lesz ilyen illusztris társaságban példázatunk felfújt gazdagja! Se fia, se borja, se Istene, se embertársa nem látja hasznát millióinak. A régi gazdagok legtöbbje még tudta, hogy a vagyon kötelez. Sőt az akkori idők emberei hittek is annak az ótestámentumi kijelentésnek, hogy nem az a gazdag, akinek van, hanem az, aki kész a meglevője szétosztására is!
Gazdagunk végül is hol követett el hibát? Hadd mondjam így: a produkció kapitalizációba ment át nála, s a busás profit logikája arra csábította, hogy kizárólag a maga élvezkedésére gondoljon. Hogy is szólt az antik világ elhíresült vicce? Hol kell a zsugori kapzsiság legfelső csúcsáról beszélnünk? – kérdezi a vicc. S a felelet: az a zsugori kapzsiság csúcsa, amikor valaki végrendeletet készít és egyedüli örökösének – saját magát teszi meg. Az ilyen ember nem csupán hedonista, azaz, akinek a saját fényűzése az egyetlen gondja, hanem, a modern lélektan nyelvén: nárcista is, azaz, aki tulajdonképpen nem is a vagyonába, hanem kizárólag saját magába szerelmesedett bele. Nincs érzéke többé az emberiességhez, légüres térben fuldoklik, hiszen se Istene, se embere. Kínjában önmagával folytat monológot, de ott is önmaga a legfontosabb!
A gazdasági élet mechanizmusának semmi köze a valláshoz, se az Istenhez! – halljuk ezt únos-untalan közgazdászaink szájából, fáradhatatlanul, ma is. Állítólag 5-6 éve tudták bennfentesek, hogy a ma kitört összeomlás elkerülhetetlen. Sőt az amerikai titkosszolgálat már egy évtizeddel ezelőtt figyelmeztette volna – eredménytelenül – a kormányát. Ami tehát nem jelent kevesebbet, mint hogy legalább 5-6 éve csüngtek beavatottak az istentelen mammonimádat emlőjén. És közben kínosan vigyáztak arra, nehogy a gazdasági öntörvényűség állítólagos függetlensége Istentől, és embermegvető galádsága kiderüljön. És húzták szorgalmasan egyre emelkedő „dotációikat“...
Gazdagunk is kínosan ügyelt arra, nehogy Isten és a vagyon kapcsolata valahogy napvilágra kerüljön. S az elbeszélő Jézus drasztikusan emlékezteti őt vétkes mulasztására. Ha ő nem szólította meg hálájával az Istent, akkor most mégis kénytelen lesz beszélni vele. Illetve meghallani határozott döntését: „Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet, s kié lesz akkor mindaz, amit fölhalmoztál?“ S ez a biblai szóhasználat szerint azt jelenti, hogy én, az Isten kérem el a lelkedet. Én, akivel te nem akartál szóba állni! Elvétetted az életedet. Mert, ha csak egyszer is komolyan vetted volna, akkor Fiam szavát is megszívlelted volna: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van és oszd szét a szegények között.“ (Mk 10,21) – Ennek engedelmeskedett Wald Péter előreformátor, a lyoni piacon szétszórva minden kincsét. És Assziszi Szent Ferenc, amikor lemondott jogos, apai örökségéről. És minden mai, jó szívvel segítő, akit megindít mások nyomora és elesettsége.
A magam részéről nem gondolom, hogy Jézus itt a hirtelen bekövetkező halállal, mint valami mumussal akarna riogatni bennünket. S ezt a példázat bevezetésével szeretném igazolni: Ott két testvér ment Jézushoz, hogy tegyen köztük igazat vagyonuk dolgában. Erélyesen visszautasította a kérelmet, s ezt így indokolta meg: „Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert, ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.“ S ennek illusztrálására mondta el a bolond gazdag példázatát.
Ma reggeli lelki útravalónk Gémes István
http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9mes_Istv%C3%A1n_(lelk%C3%A9sz)
lelkésztestvérem prédikáció-részletei.
A teljes prédikáció itt olvasható:

http://church.lutheran.hu/utitars/predikacio/GI-11-Jpeld.htm

Elhívás...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted tüzét gyújtsd meg bennem, hogy úgy tudjak élni, s szolgálni teremtett világodban, ahogyan Te engem arra kezdetektől fogva rendeltél, s ahogyan szívem mélyén magam is mindig kívántam! Ámen


Jézus harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod."
Jn 21,17-18

Primus inter pares... azaz: első az egyenlők között. A római püspöknek tulajdonított mondás a jól működő egyházi hierarchia alapjait tette le. Jóllehet komoly kérdések vetődnek fel azzal kapcsolatban, vajon Péter egyáltalán járt-e Rómában, de fogadjuk el azok jószándékú akarását, akik egy erősen megkérdőjelezhető "katakomba-grafitti" nyomán mégis Péter apostol sírjának vélik azt, ami fölé a középkorban a pápaság nagyságát hirdető, valóban lenyűgöző Szent Péter Bazilkát emelték.

Tény, hogy Pétert, az egyszerű halászembert a Mesterrel való találkozás teljesen átalakítja. Megváltozik a hite, a világlátása, az emberekhez való kapcsolata, sőt még "szakmát is vált" - halászemberből, juhász lesz... A szójátékon túl: mindezen változások azt jelzik, valami olyan elemi erejű történésben van része Simon-Péternek, amit csak egyféleképpen tudunk magyarázni: Péter átéli az Isten vonzását.

Vannak emberek, akik - ha érdekük úgy kívánja - mindennek és mindenkinek 'nekimennek', még az Istennek is. Sérelemből, vélt igazságtalanságból vagy egyszerűen csak szeretethiányból fakadóan... teljesen mindegy. Van azonban egy olyan erő, ami ellen egyetlen emberszív sem tud védekezni: ez pedig a szeretet. Ha titkolni is akarná bárki - hamis büszkeség, hatalmi pozíciók, titulusok, bársonyszékek mögé bújva -, végül is hasztalan a próbálkozás, idővel kiderül, csak egy valami hajtotta/űzte egész életében: a szeretet utáni kimondhatatlan sóvárgása. A lélek tudósai (jó pszichológusok, valóban lelki-pásztorok) tudják igazán gyöngysorba szedni egy-egy életút ok-okozati összefüggéseit, melyből aztán kiderül a legfőbb motíváció: a szeretet vagy éppen annak hiánya.

A Mester ezért kérdez rá háromszor is Péterre: "Szeretsz-e engem?" -, mert szívébe, lelkébe, elméjébe akarja vésni: küldetésének egyetlen biztosítéka az a Szeretet, amely elhívta, irányítja, s meg fogja őt tartani egészen az utolsó lehelletéig. Az eredmémy - amit Isten látni akar mindannyiunk életében -, nem a mobilis társadalomban való részvételünk intenzitásától függ, de nem is a szervezeti hatékonyságunkon, csakis egy valamin: Jelei voltunk-e Istennek vagy sem? Ha tudtunk szeretni, akkor betöltöttük hivatásunkat, amire küldettünk, azaz tükröztük Istent életünk minden dolgában...




Közösség...


A mai nap imádsága:

Uram! Közösségre vágyom! Te látod gátlásaimat, s életem minden gondját-baját... Kérlek légy velem, segíts meg döntéseimben, hogy felfedezhessem a közösségben megnyilvánuló gondviselő szeretetedet! Ámen.



Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.
1 Tim 4,3-5

Enni jó... De miért is? Alapösztöneink egyike testazonos morfiátjainkkal jutalmaz meg minket - hiszen sejtjeink működéséhez táplálékra van szükségünk. Az evés "gyönyörűsége" igazából akkor bontakozik ki, ha nem egyedül eszünk. Az együttes étkezés ugyanis közösséget teremt, intim(ebb) közösséget.

A huszadik század tömegeket nevelt át a gyorsétkezésre, ennek egészségügyi, szociális következményei az utóbbi időkben váltak igazán nyilvánvalóvá. A "fastfood-generáció"-ra nem igazán jellemző a fehérabroszos táplálkozási kultúra, ahogyan a romantikus szerelem sem. Ahogyan étkezik valaki, olyan a szexuális kultúrája is... Egy hosszabb közös vacsora alatt többet tudhat meg az ifjú a kedveséről és viszont, mintha órákat beszélnek az irodalomról. Amikor eszünk - mindig magunkat "adjuk", mert nehezen tudunk mások lenni. Ezért fontos, hogy gyermekkortól kezdődően milyen élmények érnek minket az étkezéssel kapcsolatban. Közösségben eszünk vagy sem, imádkozunk-e előtte vagy sem...

Vallásos elképzelések meglehetősen színes kavalkádjával találkozhatunk az evéssel kapcsolatban. Az orthodox zsidó csak a kóser ételt eszi meg, a hithű muzulmán csak a halélt, van aki hitbéli megfontolásból vegetáriánus, megint mások dogmatikus vagy tradicionális okokból egy időre lemondanak a húsevésről. Kinek van igaza? A választ nem a "Mit?" hanem a "Hogyan?" környékén kell keresnünk... Pál megadja a választ: hálaadással. Mindegy mit eszel, ha hálaadással eszed, élsz általa. Ha pedig már áldást kérsz rá, akkor nézd meg, hogy valóban kérhetsz-e áldást rá... azaz: úgy készült-e el, az van-e benne, amit ha megeszel, akkor élsz, s épülsz általa?

Nemcsak az ételnél fontos a tisztaság, a szexualitásban is. Akinek tiszta a lelke, a gondolatai, annak a nemi élete is az. Aki gondolataiban nem "ember", azaz istenképű, az szexuális magatartásában állattá válhat. (Állatoktól kérjünk most elnézést...) Perverzitások mindig is voltak a társadalomban, de amikor az abberációt normalitásnak kívánták beállítani, akkor az mindig a közelgő véget, a társadalmi összeomlást jelezte. A szexualtást, mint Isten adományát nem lehet bűntetlenül elnyomni, kihasználni. Isten megadta a védelmet az életnek, a továbbörökítés méltóságát nem lehet megcsúfolni. (Lásd: epigenetika!) Isten rendelése, hogy férfi és nő szeretet/szerelem-közösségben éljen, s ezáltal biztosítsa a család egységét, a gyermekek egészséges testi-lelki fejlődését. Azért mert valami nagyon bonyolult, nem jogosítja fel az embert arra, hogy ne foglalkozzon vele.

Az élet csodája, hogy a nagyon bonyolult kérdésekre, nagyon egyszerű megoldások léteznek. Olykor annyira kézenfekvő, hogy el sem akarjuk hinni: Ott van az orrunk előtt vagy még közelebb - bent lapul a szívünkben...



Szerelem..
Imádkozzunk!

Istenem! Köszönöm, hogy szerethetek, hogy szeretnek, s hogy Te is szeretsz mindannyiónkat! Ámen

Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas... Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam.
Énekek Éneke 2,8-9; 3,1
Énekek Éneke (Sír Hasirim... felsőfok, szokásos héber kifejezés, tehát: a Legszebb Ének). Bár sok keresztény magyarázat próbálja úgy magyarázni, hogy ez költemény/dalgyűjtemény(?) is az ember és Isten kapcsolatáról szól - nem ok nélkül vélekednek így, hiszen úgy az Ószövetség, mint az Újszövetség előszeretettel hasonlítja a férfi és nő titokzatos kapcsolatát az Isten és ember kapcsolatához -, a könyv mondanivalója csak a szó szerinti értelem lehet. Nem kell és nem is lehet más értelmet keresni benne, hiszen ez kanonizált könyv kifejezetten sehol se utal túl önmagán, nem akar több lenni, mint ami: világi, szerelmi dalok gyűjteménye egy szakrális könyvben... A könyv egyetlen tartalma a férfi és nő közötti szerelem. Erről szólnak az egyes dalok, erről énekel az egész könyv: az egymás szépségében való gyönyörködés, az egymás után való vágyódás, a beteljesülésig jutó kapcsolat, s a közben adódó apró események alkotják az egyedüli tartalmat.
Mondhatnók, hogy a szerelem egy teljesen "világi" dolog - úgy is kezelik mostanság -, valójában a szerelem az Isten jelenvalóságának egyik legnagyobb "bizonyítéka". Ahogyan a szerelem valóságosan jelen van az emberi életben - elválaszthatatlan attól, megléte a Teremtő Isten akarata -, ugyanúgy a szerelem megéneklése éppen olyan természetes, és ennek a Bibliában éppen úgy helye van, mint az élet, az egészség, a békesség magasztalásának. Jóllehet ez a könyv, a "szerelem himnusza" mégsem evangélium, törvény sem, de mégis beletartozik az isteni kijelentés történetébe, hiszen a teljes Írás különböző módon és különféle vonatkozásban sok helyen beszél a szeretetről, a vőlegényről-menyasszonyról, a házasságról, s ezeknek a sorába tartozik az Énekek Éneke mondanivalója is a maga egészében. Csak éppen ez az egyetlen könyv a Szentírásban, amelynek egyetlen tárgya a szerelem. Erről a "csodáról" szólnak ezek az archaikus mondatok, melyek a mi modern, európai fülünkben gyakran szokatlanul csengenek, de egy egészen más kor, természetközeliségben élő ember számára ez teljesen hiteles, csillogó költői nyelv.
No, de mit indukál mindez bennünk(?), így a harmadik évezred elején, amikor nem az "ásó, kapa, nagyharang"-élethossziglani párkapcsolati modell a meghatározó, s már rég nem a házasság a 'szentség' - hanem az érdek:"Addig vagyok melletted, amíg azt nyújtod, amire szükségem van..." - ha nincs 'teljesítmény', akkor, az alapos ok az elválásra... s így silányul szerződéssé a szövetség.
Ahogyan az Énekek Éneke is a maga emelkedett stílusával is csak körbecsacsogni képes a szerelmet, ugyanúgy egy kiváló prédikáció is legfeljebb csak körbedadoghatja az isteni Valóságot. Mindkettő nehézsége és csodálatossága ugyanarról a tőről fakad: titok az egyik is, meg a másik is! Amit pedig a titokról elmondható, az mindig csak annyi, amennyit befogadhatunk belőle - lásd Jézus URunk Isten országáról szóló hasonlatait(!) -, jelesül: azt mond(hat)juk el, hogy "olyan, mint..."
S milyen a szerelem? Hát... olyan, mint az... amikor az egyiknek pillangók röpködnek a lelkében, a másikat pedig könnyűvé varázsolja, s szinte már a legkisebb szellő is az égbe röpítené... Mindez az Istentől jövő élet legnagyobb ajándéka, mert azokra dolgokra hívja fel figyelmünket, melyek a legfontosabbak.




Türelem...

A mai nap imádsága:
URam! Taníts türelemre és jóságra, hogy Benned élve, kegyelmed által, rajtam is meg-megcsillanhasson evangéliumod jó hírének utatmutató fénye! Ámen

    
Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig.
Jak 5,7a

Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.
Fil 2,20-21

Ha nem lenne idő, sok probléma megoldódna, no meg sok szép dolog el is tűnne belőle... Idő nélkül bizonnyal nem bosszantana minket a várakozás, de az is igaz, hogy szegényebbek lennénk a növekedés isteni csodájának megtapasztalásával is. Mivel az idő nemcsak hogy van, de egyik leglényegesebb tényező földi létünkben, ezért nem árt olykor-olykor az ilyetén jellegű apostoli "jótanácsokkal" is foglalkoznunk.

Tény, hogy a türelem életünk egyik, ha nem a legnagyobb próbája. Várni önmagunk kiteljesedését, munkánk eredményének megjelenését, betegség elmúlását vagy mások számunkra nagyon fontos döntését - meglehetősen embertpróbáló időszak. Valljuk be, nem is tudjuk az esetek jelentős részében jelesre letenni ezeket a "türelem-vizsgákat". Jakab apostol azt kéri, mindenki legyen türelemmel az Úr eljöveteléig - ez nyilvánvaló kellene hogy legyen mindenki számára -, mert onnantól kezdve változnak meg a dolgok. Eladdig nem lesz békesség a Földön, nemzet nemzetre ront, mert kell a másiknak a kenyere, bora, víze vagy éppen olaja... eladdig nem szűnik meg a gyülölködés, a kivagyiság, a mindenféle gonoszkodások, melyek az önzésből fakadnak. Kivárni, megvárni, kibírni ezt az időszakot egyedül nem is lehet, csakis az ÚRral szövetségben.

Aki Vele együtt él, az nemcsak a másik emberrel tud együttmunkálkodni, de él is: minőségi élete van, mert áldásban részesül! Manapság "mindenki a maga dolgával törődik" - nem pedig a Krisztus Jézuséval, aki ugye igazakért és nemigazakért egyaránt eljött ebbe a világba... A fogyasztói társadalom utolsó évtizedeiben sikerrel "kinevelték" az embereket a közösségi gondolkodás szépségéből! Különösebb gond nélkül utaznak az emberek hosszú kilométereket, hogy telivásárolják bevásárló-kocsijukat, de pár száz métert már nem képesek megtenni a templomig. De miért is? Talán a helyi pap nem az Életet, hanem kultuszt vagy dogmatikát prédikál, esetleg a hívek élete sem a legjobb reklámhordozó felülete a JóIstennek... (Mindezek persze nem adhatnak felmentést, miért ne keresse az ember kooperációt - Krisztus Egyházán belül is.)

Mindenki a maga dolgával törődik... "Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek." Ok mindig akad, hogy ne törődjünk az Isten dolgaival... Jó érvet mindig találunk, hogy igazunkat bizonyítsuk aktuális türelmetlenségünkben. Ha azonban Istennel nem számolunk, valójában magunkkal nem törődünk, s azt szalajsztjuk el, ami az Élet maga: a Teremtőnkkel való Nagy Találkozást...


Világok...

A mai nap imádsága:

Uram! Nyílj meg nekem is, hogy találkozhassam Veled! Ámen

   

Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.
Lk 11,10

Az ajtó nem egyszerűen nyílászáró szerkezet - szakrális tárgy is egyben; világokat választ el: A hétköznapit az ünnepestől, a mozgó-szaladósat a nyugalmastól. Aki a "köpedékes-rágógumis-kutyaszaros" nagyvárosi utcákat járja, s belépve lakása ajtaján nem veszi le utcai cipőjét, sőt ágyán is bakancsában heverészik - annak otthona nincs, csak vacka és számára az ajtó nem jelent mást, csak egy primitív térhatároló elemet. Aki azonban tudja, hogy egy ajtó világokat választ el, annak az a néhány tíz négyzetméter - jobb eseteben -, az intimitás, a töltekezés, az erőgyűjtés helye. Akinek nincs otthona, az a világban sem találja meg a helyét - ezért is olyan sok a boldogtalan ember manapság. Találó a német IKEA-reklám-szlogen: "Wohnst du noch oder lebst du schon?" - azaz: "Még laksz vagy már élsz?" ...Persze az élet minőségét elsősorban nem a bútor, az épített környezet, hanem a szabadság, az emberi méltóság megélésének lehetősége adja.

Nekünk hívő embereknek a templomajtó nem egy átlagosnál nagyobb nyílászáró, hanem felkészítő pillanatos hely, ahol átfordul létünk, s egyszerre nagyobb hangsúlyt kap a lélek, mint a test. Aki (hittel) átlépi ezt az ajtót, az kilép a világból, s belép egy másik világba, amely a Teremtő és teremtmény találkozásának titokzatos helye. A templom szakrális terében elrejtve rádöbbenünk, hogy Isten átölel, nemcsak a templomban, de azon kívül is, akkor is, amikor mi azt nem tudatosítjuk.

Sokféle ajtón zörgetnek az emberek, olykor azt sem veszik észre, ha az ajtó nyitva van, olykor még a behívó hangot is elnyomja a önigazság dörömbölése. Csoda-e, hogy nagy a torlódás, a megnemértettség? A Mester keresésre, zörgetésre buzdít, mert Isten akarata az, hogy átjussunk "ebből" a világból "abba" a világba. Aki feladja a keresést, aki belefárad a kérésbe, az nem talál, s nem kapja meg azt, ami leginkább kell nekünk itt a földi életünkben: az Isten maga.

Belépve egy-egy ajtón sokszor ér minket meglepetés. Mást vártunk/gondultunk, s megint mást kaptunk/tapasztaltunk. Megértés helyett elutasítást, közösség helyett kirekesztő törvényeskedést. Van azonban egy ajtó (Krisztus) Akin keresztül be/átlépve helyünkre kerülünk, s életünk dolgai is helyükre kerülnek. Az ajtó küszöbén - igaz csak egy pillanatra -, de megragadható valóság a szakrális és profán élet egysége, s a Lélek ajándékaképpen munkálja bennünk azt a harmóniát, amire minden kereső vágyakozik...
5 lépés a frusztráció kezelésére


"Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik." (Ézsaiás 26:3.)

Itt van öt egyszerű lépés, hogy megbírkózz az életedben lévő frusztrációval.

Kérdezd meg magadtól: "Miattam van?" A Biblia azt mondja: " Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Galata 6:7/b).Sok dolog miatt idegeskedünk, amiket mi hozunk be saját életünkbe.

Kérdezd meg magadtól: "Mit tanulhatok belőle?" A Róma 8:28. mondja "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Nagyon sok rossz dolog van a világon, de minden összefügg. Isten a negatívat is pozitívra tudja fordítani, ha engedjük neki. Használjuk a bosszúságot arra, hogy még inkább Krisztusra hasonlítsunk.

Köszönd meg Istennek a helyzetet! I.Thesszalonika 5:18. mondja "mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." Nem a rossz helyzetekért kell hálásnak lenned, de lehetsz hálás a rossz helyzetekben. A bosszúság lehet álcázott áldás.

A bosszúságot fordítsd vicces eseménnyé! A Biblia mondja "A vidám szív a legjobb orvosság" (Példabeszédek 17:22.) A humorérzék Isten orvossága a dühre és idegeskedésre.

Kérd Istent, töltsön meg szeretetével! Miért? Mert az I.Korinthus 13:5. azt mondja "[A szeretet] nem gerjed haragra." A szeretet nem önző. Idegesek leszünk, mert azt hisszük, hogy körülöttünk mindenki és minden ellenünk van. A szeretet másokra koncentrál.

Jézus folyamatosan frusztrációval nézett szembe, de sohasem vált idegessé. Neki mindig volt ideje másokra. Mi annyira el vagyunk foglalva saját dolgainkkal, hogy megfeledkezünk róla, hogy az emberek a lényegesek az életben.





Amikor elhanyagolnak, dönts a bátorítás mellett!


Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. 1Thessz 5:14 MBT

Amikor átlépnek fölötted, vagy elhanyagoltnak, mellőzöttnek érzed magad, mi az első emberi reakciód? Ez nagyban függ a személyiségedtől is, de valószínűleg vagy vissza fogsz vonulni a csigaházadba, és felveszed azt a hozzáállást, hogy „ te kizártál engem, én meg kizárlak téged”, vagy mindent elkövetsz, hogy utat találj, hogy felkeltsd az illető figyelmét. Azonban akár így, akár úgy cselekszel, ez egyedül rajtad áll!

Isten azonban egy másfajta reakciót vár el tőled. Az Ő erejével és irányításával azt akarja, hogy Te tegyél egy finom és szelíd lépést afelé, hogy a másikra figyelj. Amikor te sértettnek vagy elhanyagoltnak érzed magad, nagy az esély rá, hogy más is éppen így érez, neked azonban lehetőséged van rá, hogy tegyél érte valamit, hiszen képes vagy az együttérzésre.
Mások bátorítása által képessé válsz kilépni a saját árnyékodból és az önsajnálatból, hiszen másokra fókuszálsz, és keresed a lehetőségét, hogy pozitív változás álljon be az életükben.

Ahogyan a mai igevers is elmondja, fontos keresnünk valakit, akit mások egyáltalán nem bátorítanak. A legtöbb ember szeret erőteljes szolgálókat buzdítani, mert így lehetőséget kapnak rá, hogy nyeregbe segítsenek valakit. De Isten azt akarja tőlünk, hogy bíztassuk a bátortalanokat és karoljuk fel az erőtleneket!
Kinek van szűksége éppen a te bátorításodra? Szánj oda egy percet és vedd fontolóra, ki érezheti elhanyagoltnak, mellőzöttnek magát az ismerőseid közül? Valaki a munkahelyedről? Esetleg az iskolából, vagy a szomszédok közül?
Ha ez megvan, olvasd el a Zsidókhoz írott levél 10:24 –et ....

azután ügyeljünk egyikünk a másikunkra, hogy egymást szeretetre és jó cselekvésre serkentsük, Zsid 10:24 Budai

... és talán írhatsz neki egy cetlit vagy sms-t pár kedves szóval, vagy elhívhatod ebédelni.

Ezek a kicsinek látszó cselekedetek magukban hordozzák az erőt, hogy megváltoztassák nem csak az ő életüket, hanem a tiédet is. Ahelyett, hogy magadba fordulnál és hagynád annyira eluralkodni a sértettségedet, hogy másoktól elszigetelődve még az ebédedet is egyedül költenéd el, nyiss kifelé és használd Isten erejét az éltedben arra, hogy másokat szolgálj! Ez szolgálat, ez erőteljes és képes változást hozni!


Apránként előre a növekedésben


„De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket (...)” 5Móz. 7:22

Habár Isten azonnal meg tudna minket változtatni, Ő úgy döntött, hogy lassanként formál át bennünket. Jézus megfontoltan irányította a tanítványok növekedését. Ahogyan Isten is apránként engedte meg az izraelieknek, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, így a mi életünkben is kis lépésekben szeret munkálkodni. Ezért cselekedett így, hogy ne terhelje túl Izreal népét.

Miért tart olyan sokáig, hogy megváltozzunk és felnőjünk? Rengeteg oka van:

Lassan tanulunk. Ahhoz, hogy egy tanulságot igazán megértsünk, gyakran negyven-ötven alkalommal kell újra és újra megélnünk. A problémák folyton visszatérnek, és mi ekként gondolkozunk, „Jaj ne, már megint! Hiszen ezt a leckét már megtanultam!” – de Isten ezt jobban tudja nálunk. Izrael története jól bemutatja, hogy mennyire gyorsan elfelejtjük mindazt, amire Isten tanít minket és milyen gyorsan visszatérünk a korábbi utainkhoz és viselkedésünkhöz. Tehát szükségünk van ismételt gyakorlási lehetőségre.

Sok mindent kell átértékelnünk. Rengetegen keresnek fel lelkigondozót olyan személyes vagy kapcsolati problémával, amely hosszú évek alatt keletkezett, majd ezt mondják: „Kérlek, segíts, van rá egy órám.” Naivan gyors megoldást várnak a régóta létező, mélyen gyökerező nehézségeikre. Mivel gondjaink nagy része – és minden egyes rossz szokásunk – nem egyetlen nap alatt alakult ki, életszerűtlen arra számítani, hogy azok azon nyomban megszűnnek.

Nem létezik olyasféle pirula, imádság vagy rítus, ami sok év veszteségét pillanatok alatt semmissé tenné. Ehhez a kitakarítás és helyreállítás kemény munkája szükséges. A Biblia ezt a „régi ember levetkőzésének” és az „új ember felöltözésének” nevezi. (Róma 13:12, Efézus 4:22-25, Kolossé 3:7-10, 14)

A növekedés gyakran fájdalmas és félelmetes. Növekedés nincs változás nélkül, változás pedig nincs félelem vagy veszteség nélkül, és veszteség sincsen fájdalom nélkül. Félünk ezektől a veszteségektől, még akkor is, ha régi ösvényeinken önmagunknak okoztuk a bajt. Olyan ez, mint egy pár jól viseltes cipő: kényelmes és megszokott.

Minden változás magában foglal valamiféle veszteséget. Le kell térnünk régi utainkról ahhoz, hogy újakat járjunk be.

Boldogabb vagy, ha átadod az életed

"Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megmentsd az életed, elveszíted. Csak azok fogják megérteni, mit jelent igazán élni, akik odaadják az életüket értem és Isten evangéliumáért." (Mk 8,35 LB ford.)
Isten úgy alkotta meg a világot, hogy a boldogság nem a beosztásodon, a fizetéseden, a nemeden vagy a sikeren múlik.
A boldogság a szolgálat kísérője. Isten úgy alkotott meg téged, hogy akkor leszel boldog, ha átadod Neki az életed. Miért? Mert Ő azt akarja, hogy olyan legyél, mint Ő maga, mert minden a szeretetről szól.
"Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy megmentsd az életed, elveszíted. Csak azok fogják megérteni, mit jelent igazán élni, akik odaadják az életüket értem és Isten evangéliumáért." (Mk 8,35 LB ford.)
Hogy a szíved valóban ússzon a boldogságban, naponta gyakorolnod kell a szolgálatot és a nagylelkűséget.
Máté 20:28 azt írja: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért." (NLT ford.)
Jézus azért jött, hogy szolgáljon és adjon. Ez a két dolog az, ami sokkal több boldogságot hoz az életbe, mint bármi más, és ez az, ami igazán kifejezi, mit jelent Jézust követni. Ha nem szolgálsz, ha nem adsz, nem vagy Jézus követője. Ez ilyen egyszerű.
Isten ezen felül, úgy teremtette meg a világegyetemet, hogy minél inkább feladod magad, Isten annál többel ajándékoz majd meg, továbbá annál boldogabb és áldottabb leszel.
Filippi 2:17-18-ban Pál azt mondja: "A hited által leszel képes magadat Istennek ajánlani, mint Őt szolgáló áldozat. Ha a saját véremet is kell áldoznom a ti áldozatotokkal, boldogan és örömmel teszem ezt veletek együtt. Nektek is velem együtt kellene örülnötök." (NVC ford.)
A hited által leszel képes felajánlani az életed, mint áldozatot és szolgálni Istennek azáltal, hogy másoknak szolgálsz. Áldozat és szolgálat az életen át tartó boldogság kulcsai, azaz nagylelkűen odaadni az életed az Evangéliumért.
Beszéljetek róla:
  • Mi tesz téged a legboldogabbá?
  • Mikor tapasztaltad meg a boldogságot a szolgálaton és a nagylelkűségen keresztül?
  • Mennyi időt töltesz szolgálattal? Mi az, amivel ma tudsz szolgálni a többiek felé?



Szükséged van egy hangulatjavítóra? Vedd elő a Bibliád!

"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk" (Róma 15:4 - újfordítás).


Lent vagy a padlón? Szükséged van egy hangulatjavítóra?

Rakd le azt a csokitorta szeletet. Ne merülj bele az önsajnálatba. Inkább vedd elő a Bibliád.

Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy bátorítson minket. Hangulatjavítóként is gondolhatsz a Bibliára.

A Biblia azt mondja Róma 15:4-ben: "Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk" (újfordítás).

Minden ami leíratott a Szentírásban, a bátorításunkra íratott. Ez egy bátor állítás, de igaz. Még a keményebb szakaszok is azért vannak Isten Szavában, hogy végül a helyes irány felé bátorítsanak minket.

Ezért minden nap kell, hogy legyen Istennel töltött személyes időnk. Akár a napi áhítatod, csendességed során, vagy amikor ihletett állapotodban vagy, de kell, hogy legyél egyedül Istennel, az Igéjét olvasva, Vele beszélve.

A Biblia azt mondja Zsoltárok 119:114-ben: "Te vagy a csendes felépülésem helye, Várom, hogy a Te Igéd megújítson engem" (angolból szabadon fordítva).

Ha elbátortalanodtál és elveszítetted a reményt, el tudok mondani valamit az életedről, anélkül, hogy találkoztunk volna: Nem töltesz időt Isten Szavával. Ha tennéd ezt, nem lennél ilyen állapotban. Minél többet olvasod Isten Igéjét a mély időszakaidban, Ő annál jobban felemel.

Tehát, ha következő alkalommal elkedvetlenedsz, ne az legyen a megoldás, hogy hazamész, és bekapcsolod a tévét. Ehelyett nyisd ki a Bibliádat, és olvasd! Hallgasd Lukács doktort, a sikeres amerikai csodadoktor, Dr. Phil helyett.

Isten Igéjének meg van az ereje ahhoz, hogy megváltoztassa az életedet. Isten ereje van benne. Semmi másban nem találod meg azt. A Biblia fogja megadni neked a valódi, igazi bátorítást.

Beszéljük át!

* Mik azok a dolgok, amikhez fordulsz, amikor elkedvetlenedsz? Azok a dolgok tényleg igazi bátorítást vagy reményt adnak neked?
* Bármit be tudunk tenni a napi teendőink közé, ami valóban fontos nekünk. Szakítottál időt a napodból a "csendes felépülésnek", hogy Isten megújíthasson?