A mai nap imádsága:
Istenem! Szereteted csodájáért legyél áldott! Ámen
Nekünk
mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, és mi is
őérte, egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi
is őáltala.
1 Kor 8,6
Egy
az Isten! - mondják sokan, félretéve az ellentéteket, melyeket a
kapzsiság a hatalomvágy szült a történelem folyamán az egyházak között.
Sokan vannak, akik a közeledés, az egymás megértésének igénye helyett
mégis a különbségeket szajkózzák, tovább mélyítve az elkülönítő
árkokat... Lelkük rajta, akik a 21. században élve sem döbbentek rá,
hogy mi az Isten akarata.
Sajnos
az ember ilyen, nehezen vagy egyáltalan nem tud szabadulni az igazától.
Még az sem hatja meg, hogy az Igazságért az Isten felvállalta az
abszurditás (inkarnáció, passió) botrányát. Létezik-e nagyobb igazság,
mint a szeretet? Az az igazság, amely jogos, de földbe döngöl - nem
lehet igazság! Az Isten Igazsága - bármennyire is igyekszik az ember azt
anyagba gyúrni - mégis emel. A fejlődés pedig akkor igazán fejlődés, ha
az feljebb juttat: magasabb erkölcsiségre, áldozatkészségre. A
személyes boldogulásért még csak-csak vállalják az emberek az áldozatot -
olykor esztelen mértékben is -, de a közösségért már alig. Ezért van
válságban az ország, s vannak válságban a közösségek, köztük a legkisebb
is, a család.
Pedig a
szeretet (Jézus Krisztus) által van a mindenség. Azaz, e nélkül nincs
teljesség az életünkben. A keresztelő- medencéket, -kutakat,
szószékeket, sőt a bazilikák apszisát is sokáig nyolcszögletűre
alakították ki, ezzel is jelezve, hogy a teremtettség a 8. napon
teljesedett be, azaz húsvéthétfő hajnalán, amikor Krisztus feltámadt. A
Szeretetet ugyanis nem lehet legyőzni! A feltámadás csodája pedig a
testtélétellel (inkarnáció) kezdődik, amikor az Isten látható közösségbe
kerül teremtményeivel. Ez a mysterium Dei, az Isten titka, amely ma is
közösségeket emelő hatalmában tart embereket.
Hatalom...
A mai nap imádsága:
Uram!
Hatalmat adtál kezünkbe, s ahelyett hogy élnénk általa, inkább csak
visszaélünk vele... Uram, Te csodát tehetsz mindannyiunkkal, kérünk
Téged, ne késlekedj irgalmaddal! Adj akaratot nekünk a jóra, hogy
élhessünk végre törvényeid szerint, s tiszteljünk Téged az Élet
csodáiban, s teremtményeid végre egymásra találhassanak! Ámen
Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.
Jak 4,17
Válságban
van a világ... ennél banálisabb mondatot nem is mondhat manapság senki!
A válság azonban elsősorban nem gazdasági, hanem lelki. A világ felelős
vezetői Koppenhágában még mindig arról tárgyalnak, hogy ki mennyire
gyakoroljon önfegyelmet a széndioxid-kibocsátásban... Valahogyan senki
nem akar vesztesen kikerülni ebből a világméretű tanácskozásból és
mindegyik állam a másiktól várja az önmérsékletet. Gyanítom, hogy a
háttérben súlyos profit-érdekek húzódnak. S ha pénzről van szó, kit
érdekel itt a Föld jövője? Az ember ördögi természete, hogy az utolsó
lélegzetvételéig eszelősen szorongatja majd a pénzét, pedig az
értékesnek hitt papirosokat egykettőre tovafújhatja egy szuper-tornádó
azok kezéből is, akik a pénz-hatalmukban bíztak...
Akiknek
pénzük, hatalmuk van, de nem tesznek semmit - legfeljebb "a
fölöslegükből, maguk előtt kürtöltetve adakoznak" - azért, hogy
igazságosabb, hogy jobb legyen a világ, hogy tiszta energiához jusson az
emberiség, azok abban reménykednek, hogy a világ továbbra is abban a
kerékvágásban halad, amiben eddig. Pedig nem fog... Napenergia,
szélenergia - már ezekből is többezerszeresét lehetne előállítani a
világ teljes energia-szükségletének. Ehelyett mindenki a maga lobbyját
egyengeti: ki az atomét, ki a biodízelét... (Ez utóbbi is micsoda
őrület! Százmilliók éheznek, s kenyérrevaló helyett dízelolajnak-valót
termelnek a földeken... S ezt még helyénvalónak is tartják!)
Persze
ne legyünk naívak! Az emberiség többezeréves történelme mindvégig
egymás kiszorításáról/leigázásáról/kihasználásáról szólt - most miért
változna ez meg egy-két év alatt? S tényleg, mi kell hogy történjen
ahhoz, hogy végre rádöbbenjen az ember, hogy egy vérből teremtetett?
Világméretű katasztrófa? ...Amilyen bűnös az ember, azaz öntörvényű,
makacs és kapzsi, még ez sem billentené se hatalomvágyából, se
birtoklási ösztöneinek kötözöttségéből.
Jakab apostol világosan
beszél: Aki tehetné a jót, de nem teszi - bűne az annak. Azaz
elválasztja magát az Istentől. De nemcsak Tőle, elválasztja magát a
közösségtől is, amibe teremtetett. Isten amikor bölcsen megteremtette a
világot, bizonyára alaposan megfontolta, milyen törvények tartsák azt
egybe, s nem "elhamarkodottan" formálta a világmindenséget olyanra,
amilyenre... A teremtéstörténetben is azt olvashatjuk, hogy az ÚRIsten
azt mondta művére: "Íme igen jó!" Akkor miért is változtatná meg
törvényeit? Mert jobbat talált volna ki azóta? Aligha... Ha oktalan
teremtménye pusztulásba sodorja önmagát, akkor az nem az Isten bűne
lesz, csakis az emberé, s míg Istennek hatalma van arra, hogy "új eget, s
új földet teremtsen" - eladdig nekünk csak ez az egy Földünk van...
Isten törvényeinek meglátásáért.
A mai nap imádsága:
Uram!
Oly sokszor botorkálok magam választott utaimon. Kérlek vezess vissza
ösvényedre, hogy igéd mécsesénél hamarabb észrevegyem a köveket, s
kevesebbszer üssem meg lábamat! Ámen
Az
éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a
sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.
Róma 13,12
Száguldó
világban élünk. Szaladunk-futunk nappal és éjszaka is. Ahogyan az
autópályákon éjjel sincs megállás, úgy az életben sincs - mindig
mozgásban vagyunk. Kivilágítatlan gépjárművel belevágni a sötét éjbe,
meglehetősen kockázatos. Néhányan mégis megteszik - mert "menni kell"...
pedig ilyenkor létszükséglet a világítás. Ha gyalog megyünk, elég egy
gyertya pislákoló fénye, ha gyorsabban, akkor már nem elég a gyertya,
komolyabb fényforrás kell. Sokan vakmerőségükért az életükkel
fizetnek...
Úgy látszik, az emberek nagy része nem veszi komolyan
az élet realitásait. Felkészültnek lenni, tudni, ismerni a az utat és a
törvényeket nem intellektuális luxus, hanem az életbenmaradás és a
célbajutás egyszeregye. A "sötétség cselekedetei" kifejezés azt az
állapotot jelzi, amikor még nem tudja valaki, mi az élete értelme és
célja, azaz minek is jött ő erre a világra. A válaszkeresés
bonyolultsága abban is tükröződik, hogy a választ nem lehet sem gyorsan
megkapni, sem könnyen rátalálni. Mindennek ára van, a kérdések
feltevésének is. Ez legtöbbször az idő, amelyből oly kevés van. Csak
idővel, néha nagyon hoszzú idő elteltével tudjuk magunknak megfogalmazni
életünk kérdését, s ha végre kimondjuk, akkor megszólal bennünk a
Hang... Választ kaptunk. Személyünkre szabottat, nyugalmat árasztót,
békességet teremtőt.
Innentől kezdve tudjuk, mit jelent a Fény az
életben, mit kapok a Fénytől naponta, azaz kicsoda az Isten valójában.
Életünk mindennapjai változnak így meg. Ha nem éget a kínzó kérdés, mert
Válaszom van, akkor tudom élni az életemet úgy, ahogyan azt Isten
többé-kevésbé látni szeretné. Tökéletes nem leszek, mert nem is lehetek.
Idő és tér, kívánságok és körülmények sokszor kaledeiszkóposan tükrözik
életemet... bármennyire is szeretnénk, a valóság megragadása csak
pillanatokra lehetséges. Ha villanásszerűen, jelzésértékűen megtörténik
az életünkben, akkor tudnunk kell, ez a kegyelem pillanata volt! Tudni,
érezni egy pillanatra, hogy velünk az Isten, olyan erőt kölcsönöz, mely
jó ideig elűzi félelmeinket. Tudni és érezni, hogy nem tévúton rohanunk,
hanem Felé közelítünk - a bölcsesség maga.
Közösségeink...
URam! Add, hogy rajtam keresztül is épülhessen Egyházad, itt is, most is! Ámen
Hallgatott
minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus
is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál
mond. Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha
úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a
házamban! És kérlelt bennünket.
ApCsel 16,14-15
Bár Lídia
az ókorban élt, igen hasonlít a ma élő nőkhöz. Az igeszakaszból
megtudhatjuk, hogy Lídia egy nagyon elfoglalt, üzletasszony volt, de
mégis időt szakított az ÚR tanítására. Személye azért is érdekes, mert ő
az első európai keresztyén... Már ez a tény sokat mondhat el! A
Krisztus tanítását megérteni, felfogni sokkal szerteágazóbb - ma úgy
mondhatnók többdimenzionális -, mint ahogyan azt egy férfiember el tudja
képzelni. A vallás soha nem képzelhető el spirituális nyitottság nélkül
- s tény: ebből bizony több van a nőkben, mint a férfiakban(!) -, ha
pedig egy vallásban ez nem hangsúlyos, akkor az a vallás inkább
ideológiához fog hasonlítani. Azt pedig jól tudjuk, hogy mindenféle
"izmus" mindig az egoizmusból táplálkozik...
Manapság, amikor
mindent a szexualitással reklámoznak - ez az esetek többségében a női -,
megkopott a nőiesség többi lényeges vonása. Az erotika, szexus, az
esztétika mellett számos olyan tulajdonsága van az "igazi"nőnek, melyek
szinte predesztinálják a többsíkú probléma-megoldásra. A férfi-lélek
igen szeret, s tud is egy valamire koncentrálni, de a dolgok egyszerre,
párhuzamosan történnek a természetben, s nem szigorú ok-okozati
egymásutániságban. Éppen ezért a női (meg)látásmód természetesebb, s
ezért effektívebb, mint a férfiak problémamegközelítése. Ezért a 21.
szászadban a nők "sikerre van ítélve"... s ez a férfitársadalom számára -
melynek tagjai között már most is sok a megkopott identitású -, igen
komoly, egyre erősödő kihívást jelent...
Európa tehát
nőkön/Lídiákon keresztül lett keresztény, most pedig
férfiakon/Achmedeken keresztül iszlamizálódik... A
fogyasztásba-degenerálódott európai "keresztények" majd akkor fognak
csak feleszmélni, amikor már késő lesz, de legalább tudatosan élhetik
majd meg, hogy mit is veszítettek keresztény kultúrájuk elvetésével!
(Félreértés ne essék, nem az iszlám magas-kultúra ellen szólok, annak
nagy értékelője vagyok, sőt nem mulasztok el lehetőséget, hogy elmondjam
mindenütt: azt, hogy a keresztények ott tartanak társadalomban,
intézményrendszerben, ahol tartanak, az bizony elképzelhetetlen lenne,
ha az iszlám kultúra nem őrzi, s adja tovább a kora-keresztény
felismeréseket!) Annyi bizonyos, hogy jelen társadalmunk már nem
képzelhető el a nők aktív jelenléte nélkül, a vulgáris iszlám nézet
szerint azonban, a nő hatalma csak a négy falon belül érvényesülhet..
Jézus
Egyházának a túl-, illetve továbbélése tehát nagymértékben a nőkön fog
múlni, de meg merem kockáztatni a kijelentést: "Lehetséges, hogy rajtuk
áll vagy bukik az egész keresztény jövőnk!" Ugyanis az anyákon múlik,
hogy milyen férfiakat tudnak nevelni a fiaikból, s apákon múlik,
mennyire képesek segíteni feleségeiket, hogy lányaikból ne csak nőket,
hanem egy egész generációt neveljenek...
A nő - teremtettségbeli
adottságai okán - közösségteremtő. A férfi uralkodni akar, de többnyire
nem tud, még önmagán sem. Ezért nem az lesz a kérdés, vajon jól
prédikál-e a pap, hanem az, tud-e közösséget nemcsak vezetni, de
létrehozni is. Hitünk szerint a SzentlélekÚRIsten az, aki létre hívja és
meg is tartja az Egyházat, de együttmunkálkodni a Lélekkel csak az tud,
aki szívét úgy megnyitotta, mint Lídia...
A mai nap imádsága:
URam! Fordíts vissza magadhoz, hogy békében, harmóniában éljek önmagammal, s a világgal! Ámen
Megvallom bűnömet, bánkódom vétkeim miatt.
Zsolt 38,19
"Bűnös,
gyarló emberek vagyunk!" - sóhajtunk fel így olykor, amikor szívesen
relativizálnánk ballépésünket, mert nagyon vágyunk a felmentést kereső, s
végül megnyugtató mondatokra. A hívő, napi imádságaiban önvizsgálatot
tartó ember jól tudja, hogy a bűn nem csak a rossz megcselekvését
jelenti, de a jónak az elmulasztását is. Ha lehetőség van a jó
megtételére, s azt elmulasztjuk, bizony az fáj. A hiány már csak ilyen:
szenvedést okoz. Annak is, aki szenvedi a hiányt, s annak is, aki
enyhíteni tudná, de mégsem tette, s ez később lelkiismeret furdalást
okoz neki.
Sajnos manapság egy olyan világban élünk, amikor az
embereket sikerült úgy elszigetelni egymástól, hogy akik tehetnék a jót,
azok sem teszik, mert: Ki tudja, mit hoz a holnap? Jobb inkább
tartalékolni a rossz napokra... Mi lesz ugyanis, ha nem tudom megtartani
azt az életszínvonalamat, amit megszoktam? Az emberek nagyobb része
ugyanis életminőségét kizárólagosan egzisztenciális biztonságában látja,
s nem abban, hogy a JóIsten gondot visel majd a holnapban, s a
holnaputánban is... Csak amikor egy betegség, baleset vagy valamilyen
veszteség alapvető életminőség-romlást okoz, akkor derül ki, hogy bizony
messze többet ér egy biztató mosoly, egy kedves szó, a lélek fájdalmát
enyhítő simogatás, mint azok a dolgok, amiket megemészt a moly a rozsda
vagy a tolvajok ellopják...
Bánkódni azon, amin változtatni
úgysem tudunk - nem sok értelme van. Ahogyan tanulni kell a kérést -
büszke teremtés az ember, még a JóIstentől is elvárja, hogy "akkor is
adjon, ha nem kérem" (Weöres) -, ugyanígy meg kell tanulni az elfogadást
és az elengedést is. Aki megvallja vétkeit, bűneit, az az ember nemhogy
nem gyenge, hanem rendkívül erős, hiszen megvan benne az akarat a
változtatásra. Nagyon sokan éveket várnak egy-egy kicsinyke lépés
megtételére is, pedig olykor egy-egy szó kimondása, megvallása a másik
felé, valóságos "dimenzió-váltással" ér fel...
"Jobbnak lenni a
holnapban, mint a mában!" - olyan életprogram ez, aminél nincs szebb,
örömetadóbb, s kiteljesítőbb. Bánkódni az elkövetett életvezetési
hibáinkon csak addig érdemes, amíg nem találtuk meg a jóvátételhez
vezető utat. Rendezetten élni a magunk világát, szeretetteljes, szelíd
életünkkel felhívni mások figyelmét az Isten jó rendjére "isteni" dolog -
nem is megy, nem is sikerülhet másképpen, csak Vele...
Szavahihetőség...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne csak szavaim, de életem is tükrözze akaratodat! Ámen
Isten
a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt "igen" és "nem"... Mert
valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért
általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk. .
2 Kor 1, 18 és 20
"Isten
a tanúm" - kezdi védekezését Pál. Valaki megkérdezheti: miért érdekli
az apostolt a sok-sok kritika? Ha tiszta a lelkiismerete, ahogyan írja
is, hogy az, miért megy bele látszólag értelmetlen védekezésbe? Pál, a
pogányok apostola, a nagy misszionárius, miért tartja ennyire fontosnak,
hogy még utazási terveit is megmagyarázza néhány rosszindulatú
embernek? Nem méltóságon aluli ez?
A tét nem az apostol sértett
önérzetének esetleges helyreállítása, vagy elégtétel az őt ért
igazságtalanságért. Ha az apostol valóban megbízhatatlan, könnyelmű,
szavahihetetlen, akkor az általa hirdetett üzenet is elveszti
hitelességét. Pál azonban az evangélium "érdekében" védekezik, Jézus
Krisztus ügyéért harcol. Látszólag magyarázkodik, látszólag kisstílű
dolgokkal van itt elfoglalva, de valójában a Jézus Krisztus evangéliuma a
tét. Pál tudja: a szavahihetőség, az egyenesség, a tiszta szándékok a
mindennapi dolgokban összefüggésben állnak a Jézus Krisztusban végbemenő
örök dolgokkal. Nem mondhatja: én az evangélium kozmikus üzenetének
hirdetésével vagyok megbízva, ezért mit számít, hogy az apró dolgokban
mennyire vagyok szavahihető...
Ez a szavahihetőség kihívása a
keresztyén ember életében. Mert ha tetszik, ha nem, tanúk vagyunk. Ha az
életünk Krisztusé, őt hordozzuk, az ő követei vagyunk. Ha a mi igenünk
nem, és a nemünk igen, hiába valljuk meg Krisztust. Ha szánkkal igent
mondunk rá, viselkedésünkkel (szavahihetőségünkkel) nemet, eltakarjuk az
emberek elől az ÚRIstent... Ha családi, iskolai, vagy munkahelyi
ügyeinkben, konfliktusainkban mást mondunk, mint, amit gondolunk, úgy
akarunk elérni valamit, hogy a másik azt ne lássa, a manipuláció bűnébe
estünk... Hányan hiszik még mindig, hogy a kegyes hazugság nem hazugság!
A
mindennapi apró manipulációk, csúsztatások, elhallgatások, az
"igen-is-meg-nem-is"-ek mennyit ártanak nem csak a Krisztus ügyének, de
mindenek előtt a hiteltelen embernek, magának. Aki ugyanis nem
következetes, akinek az életét nem az Istenre kimondott határozott
igenek, s a bűnre kimondott elkötelezett nemek alakítják, annak nem csak
szavahihetősége forog kockán, de életében nincs meg az a REND sem, ami
nélkül nincs békessége a léleknek. Márpedig a lélek békessége, a
megelégedettség a keresztény(krisztuskövető) élet egyik legnagyobb
jutalma...
A mai nap imádsága:
Uram! Utaidat ismertesd meg velem, hogy járhassam azokat akaratod szerint! Ámen
Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken,
hanem munkatársai vagyunk örömötöknek...
.2 Kor 1,24
"One
way is Jesus!" (Egy út van: Jézus!) - olvashatjuk sokféle kitűzőn,
pólón... S jóllehet ahány ember, legkevesebb annyiféle istenelképzelés
létezik, a fenti rövid mondatnak az igazságtartalma
megkérdőjelezhetetlen. Bár ilyet kijelenteni veszélyes lehet manapság,
hiszen pluralitás ide, tolerancia oda - hamar szélsőségesnek ítélheti
meg a világ az ilyen "rajongókat" ...Micsoda dolog, hogy csak Jézus és
senki más? Ez beleavatkozás a másik meggyőződésébe, világlátáába, s
végül is uralkodás a másik hitén.
Tény, hogy a kereszténység
története a hitharcok története is. Bár a sokszínűségnek otthont adó
Egyetemes Egyház egységet mutat kifelé, az igazság az, hogy a dogmák
eléggé behatárolják a vélemény-szabadságot. A harmadik évezred elejére
mindenki komoly ökumenikus együttmunkálkodást jósolt, s lám ennek az
ellenkezője látszik érvényesülni. Bizony felerősödött a "másnézetűek"
hangja, s ha csak egy út létezik, akkor miért van mégis több mint
harmincezer keresztény felekezet?
Aki megérti a szavakat, az
tudja, hogy, nem Jézus az egyetlen út, hanem a jézusi út az egyetlen, a
járható út. Az Isten felől nézve az egyetlen út Jézus, de felőlünk, az
embervilágból nézve a jézusi utakat látunk: Vannak ugyanis olyanok,
akiket Isten természetben megnyilvánuló tökéletessége tesz hívővé,
másokat a gondviselő jósága vonz. Megint mások a jézusi tisztaságot
tartják legfőbb kapocsnak, s vannak Jézus keresztje alatt igen sokan,
akik a szenvedés isteni misztériumát teszik meg elsődleges oknak, amiért
életük Isten felé fordult.
Amikor valaki azt mondja "Jézus",
akkor nyilvánvalóan a Szeretetre gondol. A mai világban azonban, amikor a
szeretetet is "magyarázni" kell, hogy az mi fán terem... akkor a
"Jézus-fogalomnak" még kisebb a kommunikációs ereje. Sokan képtelenek a
párbeszédre, mert a szeretetből fakadó kommunikációs flexibilitást
hitvallásuk feladásának élik meg. Így aztán marad a Jézus-szógombócokkal
valéó dobálódzás. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy a másik embernek kell
megérteniük az ő terminológiájukat, s nem fordítva...
Aki azonban
valóban jézuskövető, az mindig látja a Célt is, nemcsak az adott
problémát. Ha Jézus is a tanítványai megnemértettségén tájékozódott
volna, akkor már rögtön az elején "feladta" volna, hiszen az Isten
országából vajmi keveset értett meg ez a vegyes, tanítványi társaság...
Jézus apostolai évek múltán is azon vitatkoztak, hogy ki ülhet majd
Jézus mellett az örökkévalóságban, sőt rendre azon spekuláltak, hogy mi
lesz az ő jutalmuk, mert Jézust követték. Teljesen elfelejjtették, hogy
nem ők választották Jézust, hanem Ő hívta őket meg apostolul...