2017. május 13., szombat

A KÖVETKEZMÉNYEK TÖRVÉNYE


„Ne tévelyegjetek… Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7)
Gyermeked azt mondja: „Nem akartam betörni az ablakot.” Te viszont ezt feleled: „De te dobtad a követ, ami betörte, igaz? Tehát te fogod kifizetni.” Aztán amikor a gyerek kifizeti a kárt, megtanulja, azt az alapelvet, ami megmentheti olyan következményektől, amikért jóval nagyobb árat kellene fizetni az életben. Isten szerető Atya, és ő a te javadra találta fel az ok-okozat törvényét. Vedd fontolóra ezt: 1) Döntéseid meghatározzák, hogy milyen lesz az aratásod. Ádámnak és Évának választania kellett, hogy engedelmeskednek-e Istennek vagy nem. és mivel nem engedelmeskedtek, nem menekülhettek döntésük következményétől. „…amit vet az ember, azt fogja aratni is.” Nem bábu vagy egy bosszúálló isten, egy rosszindulatú kozmikus hatalom, az ördög vagy a szerencse kezében. Hatalmadban áll dönteni a jó és rossz között. 2) Döntéseid másokra is kihatnak. Lehet, hogy nem akartad őket megbántani, de gyakran előfordul, hogy a járulékos károkat nem kerülheted el. Jerikó elfoglalásakor Ákán ellopott néhány dolgot a zsákmányból, ezzel Izráel vereségét okozta Aj ostrománál. Később Józsué szembesítette őt tette következményeivel: „Szerencsétlenséget hoztál ránk!” (Józsué 7:25). Mielőtt cselekszel, meg kell gondolnod, kit érhet kár tetted következményeként. A gyermekeidet, a házastársadat, a barátaidat, a gyülekezeted és így tovább? 3) A bocsánat nem biztos, hogy eltörli döntésed következményeit. Isten meghallgatja bűnvallásod, feltétel nélkül megbocsát és eltörli bűnlajstromodat, de a vetés és aratás törvénye még akkor is kihatnak. „..ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked.” (2Sámuel 12:13-14). Ha nem akarsz ilyen aratást, ne is vess ilyet!


Értékeld a lelkipásztorodat!


„…minden főpap… ember…” (Zsidók 5:1)
A lelkészek megbecsüléséről szólva figyeld meg a Biblia alapelveit!
Először: „Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára” (Zsidók 5:1). Fogalmazzunk nyíltan: a te lelkipásztorodat is emberek közül választotta Isten, nem angyalok közül.
Másodszor: mivel ő is ember, „együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel” (Zsidók 5:2). A lelkipásztorod éppen azért tud együtt érző lenni veled, mert sok tekintetben ő is ugyanazokat a csatákat vívja, mint te. Charles Spurgeon mondta: „Egy olyan lelkész, aki még soha nem próbáltatott meg, és nem szerzett sebeket, soha nem lesz teljesen használható Isten kezében”.
Harmadszor: „Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni” (Zsidók 5:3). Lehet, hogy ez most sokkolóan hat, de a lelkészek is hibáznak, vétkeznek, elbuknak; nekik is szükségük van Isten kegyelmére. Ne gondold, hogy azért, mert a lelkipásztorod nagyszerű szónok, nincsenek küzdelmei a családi életében, az anyagiakban, a félelmeivel vagy a testével. Sőt, igazából valószínűleg sokkal több küzdelme van, mert a sátán szívesebben terít le egy tábornokot, mint száz gyalogos katonát. Ha elbuktál, bármikor fordulhatsz a lelkipásztorodhoz, de ő kihez fordulhat?
Negyedszer: „Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el…” (Zsidók 5:4). A lelkész nem önmagát hívta el, Isten hívta el őt. Tehát mielőtt bírálnád, kérdezd meg magadtól: „Imádkoztam érte?” Mielőtt ítéletet hirdetnél, kérdezd meg magadtól: „Lehet, hogy Isten olyan módokon formálja és kezeli őt, melyeket én nem ismerek?” Egy napon neked vagy a gyermekeidnek szükségetek lesz a lelkipásztorod tanácsaira és imáira. Tehát ne rombold le ma, amire szükséged lehet holnap ereje teljében!


Milyen az imaéleted?


„Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek…” (Máté 26:41)
Az ellenség tudja, hogy milyen lehetőségeket kaptál Istentől, és az a szándéka, hogy megállítson, mielőtt elérhetnéd őket. Az imádság isteni páncélt és pajzsot von köréd – ne akarj enélkül élni! Vannak olyan kezek, melyek ma ezt az áhítatot a kezükben tartják, de jövő ilyenkor már nem lesznek itt, hacsak nem imádkozik értük valaki (ld. Lukács 22:31). Vannak olyanok ezen oldal olvasói között, akik azt gondolták, hogy ők aztán soha nem fogják elrontani, még ha a világon mindenki más el is szúrja – mégis megesett velük. Ha nem ismered el, hogy megvan benned a bűnre való hajlam, nem is fogsz ellene imádkozni, így mindig sebezhető leszel, ha az ellenség támad.
Élete utolsó óráiban Jézus így figyelmeztette tanítványait: „Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” A The Message [Az Üzenet] című biblia-parafrázisban Eugene Peterson így adja vissza Krisztus szavait: „Legyetek riadókészültségben – imádkozzatok, nehogy a kísértés útjára tévedjetek, anélkül, hogy egyáltalán észrevennétek, hogy veszélyben vagytok!”. Pál azt írja: „…vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok… imádkozzatok mindenkor a Lélek által… legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve…” (Efézus 6:13,18). Az ellenség leghatékonyabb fegyvere ellened te magad vagy! A régi bűnös természetedet naponta meg kell feszítened a kereszten. Ezt pedig akkor teszed, amikor imádkozol. Isten jelenlétében olyannak látod magadat, amilyennek Ő lát téged. Akkor, a bűnbánat pillanatában Ő felfedi magát, eltávolítja a bűnt, és helyreállít téged. Ha az imaéleted rendben van, akkor a védelmed is biztos. Tehát gondold át jól az életedben a fontossági sorrendet – és ha kell, változtass!
Elkerülni a visszapillantó tükröt


"Rakd rendbe a szívedet Jób. Nyúlj ki Isten felé...Azután nézz szembe a világgal, erősen és bátran. Akkor minden gondod el fog tűnni az emlékezetedből, mint az árvíz, ami elmúlt, és elfeledkeznek róla" (Jób 11:13, 15-16 - GNT fordítás)

Sokat tanulhatsz, ha visszanézel a múltadra. Hallottad a mondást: "Akik nem tudnak visszaemlékezni a múltra, arra vannak ítélve, hogy megismételjék azt." Ez igaz - de csak egy része a történetnek. Nem tudod begyógyítani a legáthatóbb, mély sebeket csupán azzal, hogy a múltadra figyelsz. Hogy legyőzd az az óriásokat, előre felé kell nézned.

Túl gyakran próbálunk gyógyulást találni úgy, hogy a visszapillantó tükrünkbe nézünk. Ha ezt tesszük, inkább ütközés vár ránk, mint gyógyulás.

A Jób 11-ben Isten tisztán elmondja nekünk, hogyan szabadulhatunk meg a fájó emlékektől, és hogyan tudunk továbbmenni az életünkben. Azt mondja: "Rakd rendbe a szívedet Jób. Nyúlj ki Isten felé...Azután nézz szembe a világgal, erősen és bátran. Akkor minden gondod el fog tűnni az emlékezetedből, mint az árvíz, ami elmúlt, és elfeledkeznek róla" (Jób 11:13, 15-16 - Angolból szabadon fordítva)

Először, tedd helyre a szívedet. Azt tedd, ami helyes - nem számít, hogy mit tesz a másik. Mindig jobb megbocsátani azoknak, akik bántottak.

Másodszor, nyúlj ki Isten felé. Hívd be Jézust minden egyes szobába, ami a házadban van. A helyzet gyakran az, hogy már behívtuk Őt az előszobánkba (elfogadtuk Jézust személyes Megváltónknak) - de a szobába, a konyhába vagy a garázsba nem.

Harmadszor, nézz szembe a világgal újra. Ne bújj el egy kagylóba, ne húzódj vissza az újabb fájdalomtól való félelmedben. Lépj tovább. Tanulj meg újra élni.

A múltad nem a jövőd. Nem számít mit tettél, kivel tetted, vagy milyen hosszú ideig tetted azt. Isten az Igében mindenhol megbocsát a gyilkosoknak, házasságtörőknek, a "lazsálóknak", és arra használja őket, hogy az Ő munkáját végezzék a világban.

Előtted is nagyszerű jövő áll! Rakd helyre a szíved, nyújtsd a kezed Isten felé, és nézz szembe újra a világgal!

És engedd, hogy Isten valami hihetetlen dolgot tegyen rajtad keresztül.

Beszéljünk róla:

* Miért olyan könnyű a múltba nézni, amikor a fájdalmon próbálunk győzedelmeskedni?
* Kinek kell megbocsátanod ahhoz, hogy "helyre tedd a szívedet"?
* Amint Isten felé nyújtod a kezed gyógyulásért, még melyik szobába kell Őt behívnod?
* Hogyan bújsz páncél mögé, amikor a fájdalommal próbálsz elbánni az életedben?





Isten sohasem túl elfoglalt ahhoz, hogy beszéljen veled


„Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” Gal 4: 7 (Új fordítású Biblia)


Itt van három bátorító tényező, hogy emlékeztessenek Istenről:

Isten sohasem túl elfoglalt –

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt. 145:18)

Ő sohasem túl elfoglalt, hogy beszélgessen veled. Mindig közel van. Soha nem mondja azt, hogy „majd egy másik alkalommal…”

Isten szereti, ha megismerteted Vele a szükségeidet –
Nem bosszús a kéréseidtől.

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7:11)

Istennek fontosak a sérüléseid, a fájdalmaid –

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsolt 34:19)


Ami neked fáj, az Istennek is fáj. Ami téged bánt, az Istent is bántja. Ő itt van és törődik veled.
Ez Isten jó híre.


Lelki közömbösségbe ragadtál?


"Isten még azelőtt, hogy megteremtette volna a Földet, már szeretett minket és kiválasztott, hogy Krisztusban szentek legyünk, az ő szemében bűntelenek. Sőt úgy döntött, hogy családjába fogad minket Jézus Krisztuson keresztül. Ez volt az akarata és nagy örömet lelt benne." (Efézus 1:4-5) (NLT fordítás)


Nemrég bejött egy férfi az irodámba és ezt mondta: "Keresztény vagyok, de nem érzem, hogy bárhova is tartanék a lelki növekedésben. Mondhatni közömbösségbe ragadtam."

Ezt kérdeztem: "Mit gondolsz, mi lehet a probléma?"

Ő így felelt: "Azt hiszem, az a gond, hogy nem szeretem Istent eléggé."

Azt mondtam erre: "Nem, nem hiszem, hogy az a te bajod, hogy nem szereted eléggé Istent. Az a gond, hogy nem érted, ő mennyire szeret téged."

A szeretet mindig szeretetre válaszol. A Biblia azt mondja, "Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." (1 János 4:19.) Amikor azt mondod: "nem szeretem Istent", az azért van, mert nem érted, hogy ő mennyire szeret téged.

Hogy megértsd életed célját és elhívását, Isten természetét kell megismerned. Isten ugyanis a szeretet, ez az ő természetének a lényege. Isten az egyetlen oka annak, hogy van szeretet az univerzumban. A hangyák és a csigák nem szeretnek, de te Isten képmására lettél teremtve, ezért tudsz szeretni.

Azért élsz, mert Isten szeretni akart téged! Életed első célja, hogy Isten szeressen! Igen, fontos, hogy szolgáld őt, engedelmeskedj neki és bízz benne, de mindezek előtt szeretned kell őt.

Engedd, hogy átjárjon ez a gondolat: az elsődleges feladatod nem az, hogy bármit is véghezvigyél, hanem hogy Isten szerethessen.

Beszéljetek róla:

- Hogyan reagálsz erre a gondolatra, hogy az a legfontosabb feladatod, hogy élvezd az Istennel való kapcsolatod?
- Gondolj arra, hogy most milyen kapcsolatban vagy Istennek. Talán inkább szabályokról, előírásokról és szertatásokról szól, mintsem a szeretetről? Ha igen, miért?
- Miért gondolod, hogy néha túl nehéz nem csinálni semmit, csak megnyugodni Isten szeretetében?


Segíts a gyermekednek megismerni Istent


"Azoknak az embereknek, akiket a világból nekem adtál, megmutattam, hogy milyen vagy. Ők a tieid voltak, de nekem adtad őket, és engedelmeskedtek a tanításodnak."(Jn. 17, 6. Egyszerű fordítás)

A világ tele van olyan gyermekekkel akiknek nagyon nagy szükségük van a lelki vezetésre. Lehetséges, hogy a te gyermekeid is ezek között vannak? Te is lehetsz a gyermekeid lelki vezetője, ha úgy tanítod őket, mint ahogy Jézus is tette három éven keresztül a tanítványaival.

Először is, Jézus segített a tanítványainak megismerni az Urat.
Kell, hogy te is segíts a gyermekeidnek, hogy ők is megismerjék Őt, mivel az örökkévalóság mérlege csak két irányba billenhet: élet vagy halál, Menny vagy Pokol. A te feladatod pedig az, hogy segíts a gyermekeidnek abban, hogy mindenképp találkozzanak az Istennel.

Nézd meg, mit mond Jézus: "A tieid voltak". Elismeri, hogy a tanítványok az Úrhoz tartoztak, épp úgy, ahogy a te gyermekeid is az Úrhoz tartoznak. Ő kölcsön adta nekünk őket egy időre, mert azt akarja, hogy ez alatt az idő alatt mi neveljük őket. A szülői nevelés, mint minden más vezetői forma a sáfárkodásról szól. Megtanulod azt mondani: "Uram, én a gyermekeim sáfárja vagyok, akiket Te rám bíztál, és én azt fogom tenni, amit szeretnél, hogy tegyek annak érdekében, hogy elérjék az általad nekik szánt célt."

Majd figyeld meg, hogy Jézus azt mondja: "Azoknak az embereknek, akiket a világból nekem adtál, megmutattam, hogy milyen vagy." Jézus nem azt mondja, hogy "én prédikáltam. Én hirdettem az igét. Én tanítottam, hogy a tanítványok megismerjenek téged, Uram." Hanem azt mondja: "Én megmutattam." Ő elől járt a jó példával.

Ez az egyik legkijózanítóbb igazság a szülői létről. Akár helyes vagy helytelen, jó vagy rossz irányba, de a gyermekeid Istenről alkotott képét nagyban befolyásolni fogja az, hogy te milyen szülő vagy, akár tetszik neked, akár nem. Lehet, hogy ez neked nem tetszik. Nekem sem igazán, de ez az igazság.


Hogyha te türelmetlen és követelődző vagy, ők azt fogják hinni, hogy Isten is türelmetlen és követelődző. Hogyha te rideg és távolságtartó vagy, és soha nincs időd a gyermekeidre, akkor ők azt fogják gondolni, hogy Isten is rideg és távolságtartó velük. Ha te következetlen és megbízhatatlan vagy, gyakran megszeged a nekik tett ígéreteidet, akkor ők azt fogják hinni, hogy az ő mennyei atyjuk is következetlen, megbízhatatlan és nem tartja be az ígéreteit.

Milyen Isten valójában?

* Isten gondoskodó.
* Isten közel van és ismeri a részleteket is.
* Isten következetes.
* Isten a mérvadó.

Beszéljetek róla

Ha az én gyermekeim úgy fognak felnőni, hogy tudják, hogy az Úr gondoskodó, hogy közel van, hogy következetes és mérvadó, akkor nekem is gondoskodónak, következetesnek, mérvadónak és közel kell lennem hozzájuk. Mit gondolsz, ezek közül neked melyiken kell még dolgoznod?
Egy olyan barátoddal, aki szintén szülő, beszéljetek arról, hogy jelenleg hogyan tudjátok úgy nevelni a gyermekeiteket, hogy ezzel megmutassátok nekik, hogy milyen Isten. Bátorítsátok egymást és osszátok meg az ötleteiteket egymással!
Állhatatosság...


A mai nap imádsága:

Istenem! Add, hogy felismerjem hibáimat, s kegyelmed révén kijavíthassam, amit elrontottam! Ámen


Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
1 Kor 10,13b

...ezt mondja egy Saul-Pál. Tehát Pál véleménye/látása szerint az Isten "hagy minket" kísérteni...(igaz, erőnkön felül NEM!) hogy elkészítse a szabadulás útját is. Magyarul: engedi a kísértést, hogy megszabadíthasson! Akkor most: kísért a JóIsten? A kérdés nem mai, modern-embertől jövő, Krisztus követői között, már a kezdetektől izgalmas probléma-velvetésről van szó. Tény, hogy Pál teológiai álláspontja olykor alapvetően más, mint a többi apostolé - most is ezzel szembesülünk. Jakab apostol - az ÚR testvére(?) - ugyanis ezt írja levelében: "Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. (Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.)" Jak 1,13-14(15)

Valláslélektani tény, hogy az istenkép alapvetően befolyásolja az etikát. Példának vehetjük 5 Móz 20,10-17-et: "Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra. Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá. De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül! És ha kezedbe adja Istened, az ÚR, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind. De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az ÚR. Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók. De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az ÚR ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem! Irtsd ki őket mindenestül: a hettitákat, az emóriakat és a kánaániakat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR;" vagy az ÚJszövetségből a Mt 26,52-ben a jézusi parancsot/ajánlást: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el."

Az is tény, hogy a mostanság - kb. 400 éve kezdődött - hangoztatott, de még a 20-21. században is nemegyszer sárba-tiport ún. "emberi jogokat" még Luther Mártonunk sem hallott róla, a Római Birodalomban szó sem lehetett róla, s természetesen az Ószövetség népe számára is ismeretle jogi kategória volt! Ezért amikor egyik vallás a másik orra alá dörgöl ezt vagy azt, nos, ez enyhén szólva is nem "fair"... Azt viszont már nem csak lehet, de meg is kell említeni, hogy a harmadik évezredben már nem létezhet(!) alternatív etika, s nincs létjogosultsága olyan kultúrának, amely a rombolást, a pusztítást eszményíti! Persze azért maradjunk a realitás talaján! Ahogyan elméletben nincs két különböző jogrendszer a világban: egy a gazdagoknak, s egy a szegényeknek, a gyakorlatban mégis létezik az erősebb "jogérvényesítése" a gyengébb kárára! S ezen a helyzeten - úgy néz ki -, hogy már csak a valamikori világvége változtathat, mert az emberszívek jóllehet érzik, mi a szeretet igazsága, mégis minden generáció ugyanúgy belelép az önzés/öntörvényűség kelepcéjébe.

Isten tehát nem teszi próbára hitünket, mi magunk "tesztel(get)jük" a JóIstent, amikor el-eltérünk az Ő teremtettségbeli jó rendjétől, mert azt hisszük/gondoljuk: "megy ez nekünk egyedül is". A REND-etlenségnek azonban mindig következménye van, s az előállt rendezetlenség bizony nem a mindig-gonoszkodó Káosz műve, hanem egyszerűen csak: törvény. A látható világban ezt úgy hívjuk: hatás-ellenhatás, a lélek világában pedig helyénvalónak tartjuk - s irodalmian, őszintén szépek, s teljesek az "áldás/átok" kifejezések...

Élet...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy minden ember tisztelje az életet, add hogy felismerjünk benne Téged! Ámen



Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
ApCsel 17,26-28a

Károli Gáspár és fordító brigádja az időtájt - állatkert nem lévén - nem láttak még vízilovat, így aztán az izmos, nagytestű szépséges állat, amiben gyönyörködik az ÚR - fordítástechnikai delicatesként - megmaradt böhémótnak... Tartja egy anekdota, hogy jó Luther Mártonunkat is megkérdezte egyszer valaki: "Ember-e vagy majom a néger?" -, mire ő azt találta válaszolni: "Nem tudom, még nem láttam négert!" Mára nagyot fordult a világ, no meg össze is zsugorodott. Már a pici gyermek is ismeri a vizilovat, a zsiráfot, s sok más egzotikus állatot, az iskolákban meg tanítják, hogy nem a bőr színe teszi emberré az embert, s különben is nem néger, a néger, hanem afrikai...

Ma már tudjuk - a mitokondriális DNS-vizsgálatokból -, hogy genetikailag egy ősanyánk van (ergo: testvérei vagyunk egymásnak!), s hogy a JóIsten ugyanazokból a fehérjemolekulákból "rakta ki" ki állatot és az embert. Kétezer évvel ezelőtt semmit nem tudtak még a génekről, de azt azért megfogalmazták ők is: "az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette az ÚRIsten".

A tudományos felismerések azonban - úgy néz ki -, nemigen befolyásolják az ember etikáját. Csúcstechnológiát értünk el a harmadik évezred elejére, s továbbra is ember gyilkolja ember-testvérét halomra. Ezért mondják a teológusok, igazi életvédő etika nem létezik Isten-tudat nélkül. (Folyamatosan vetítik az evolúció-elmélet szebbnél szebb animációkkal tarkított tudományos ismeretterjesztő filmjeit, hogy eltompítsák bennünk a belső hangot: Isten teremtményei vagyunk. Persze, ha nem azok vagyunk, hanem "csak úgy, csak véletlenül, Isten közreműködése nélkül" kifejlődtünk a csillagközi kavicsokból, akkor nem is kell elszámolni életünkkel a Teremtőnknek!)

Pedig Isten nincs messze egyikünktől sem: Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk! Isten másik neve ugyanis: Élet. Aki vizsgálja az élet legkülönfélébb formáit, az egyik ámulatból esik a másikba. Az élet eme nyilvánvaló, csodás volta még sem viszi közelebb az embereket egymáshoz. Gyűlölködnek és gonoszkodnak, mintha nem lenne semmi közük egymáshoz, sőt esztelenségükben a Föld ökoszisztémáján is hatalmas sebeket ejtenek. Mi lesz ennek a vége? Annak, hogy ennyire nem ismerjük el az élet élethez való jogát, hogy ennyire nem érdekel minket az Isten? Pusztulás... de ezt a poklot nem a JóIsten, hanem mi magunk csináltuk magunknak! Van-e kiút, van-e megoldás? Lutherünk így vezeti fel parancsolat-magyarázatait (ezt tartja kívánatos alapnak): "Istent félnünk és szeretnünk kell!" -, ami az Élet feltétel nélküli tiszteletét jelenti... E nélkül ugyanis csak reprodukcióra képes biológiai szerkezetek vagyunk, de nem istenképű emberek, márpedig erre teremtettünk, erre hívattunk el, ezért jöttünk le erre a Földre mindannyian...


Isten igéje...

A mai nap imádsága:

Uram! Áldott legyen mindenki, aki hallgatja igédet, Szentlelked által hordozz mindnyájunkat! Ámen

   

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
1 Thessz 2,13
A "viva vox evangelii"-nek, azaz az élőszóval hirdetett evangéliumnak számtalan formája van, s az igehirdetéssel kapcsolatban valóban találó a szólás: "Kinek a pap, kinek a papné"... hiszen ahány ember, annyiféle Istenhez vezető út/sors is befolyásolja, hogy kinek melyik igehirdetési forma áll legközelebb a szívéhez. Az egyik szereti hallgatni az egyszerű hétköznapi "heppiendes" történeteket, a másik számára nem is prédikáció az, amelyben nincsenek jelen a költészet valóságmegfogó gondolatai, a harmadik számára, ha egy prédikáció nem feszegeti a legvégső kérdéséket, akkor annak meghallgatására már nem is érdemes időt pazarolni...

Az igehirdetés szolgálata egyetlen korban sem volt könnyű dolog. Sem Pál apostol korában, sem a középkorban és természetesen ma sem. A törékeny emberi szóval közelebb hozni/húzni az emberszíveket Istenhez reménytelen emberri vállalkozás csupán... Minden becsületesen felkészült igehirdető egyetlen mentsége a Szentlélek folyamatosan munkálkodó ereje, mely képes a szavak közti csöndben is üzenetet "átadni" a Végtelen Istentől a véges ember számára. Más a hallás, s megint más a meghallás... Istentisztelet utáni búcsúzó kézszorításokban, s félszavakban megnyilvánuló "Ez most pontosan nekem szólt!"-visszajelzések gyakran elgondokodtatnak - huszonegy év után elég jól ismerve a rámbízottakat engem is: Vajon a prédikáció melyik mondata lehetetett olyan célbataláló? Gyanítom, hogy sokszor nem az, amit én mondtam, hanem amit a Lélek hallatott...

Életünk egyik legszebb része, hogy szavakba tudjuk foglalni érzéseinket/gondolatainkat, s közölni tudjuk azt másokkal. Ezért van olyan nagy "boom"-ja az internetnek, ezért nem csillapodik éhségünk az információk után. Életvezetésünk bölcsességéről vall, hogy a negatív információk vagy az építő pozitívak vannak-e túlsúlyban napi információ-gyűjtésünkben? Életminőségünk pedig nagymértékben függ attól, hogy azok, akik mellettünk élnek mennyire értik mindazt, amit elmondunk nekik.

Isten igéjét hallgatni, azon elmélkedni az egyik leghasznosabb dolog a világon! Tisztítja és mélyíti a kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal, életünk nagy kérdéseire segít megtalálni a választ, s megerősít minket abban, hogy amit teszünk, s ahogyan élünk az nemcsak Istennek tetsző, de nekünk is "üdvös" és nem utolsó sorban belesimít minket az Isten teremtettségbeli harmóniájába...


Szenvedés...

A mai nap imádsága:

Uram! Fájdalmakban vergődik gyönyörűnek teremtett világod. Segítsd meg eltévedt teremtményedet, hogy Hozzád visszatalálva emberként éljen, s dicsérjen Téged! Ámen
   

...és (Isten) letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."
Jel 21, 4

A Földön nincs még egy olyan félresikerült teremtmény-fajta, mint az ember... Minden más élőlény küzd az életbenmaradásért, de a homo sapiens az egyetlen, amely képes ölni szavakért, s csak azért mert másképpen gondolkodik(!) fajtársa valamiről. S ami a talán a legundorítóbb: képes ölni, s öletni a profitért... Csoda-e hát, ha ennyi a könny, s a szenvedés a világban? Az emberiség történelme gyakorlatilag a háborúk, s a hatalmi harcok története. Nemcsak régen, manapság is kipusztulnak népek és/vagy nemzetek végérvényesen a történelem nagy színpadáról: tuccik... tűzföldi indiánok... s számunkra ismeretlen őslakosok...

A halál akkor is jön, ha nem hívjuk, de a halál segédjeiként élni a legnagyobb bűn. Fegyvert forgató katona, tőzsdei spekuláns, hatalom-mániás diktátor, a másik ember életét keserűségekkel megrövidítő politikus, lélekben mind egyforma... és nem képeznek kivételt azok sem, akik a kényelmes élet ígéretétől megszédültek, s a jövőt abortálják/tagadják lelkiismeretlen orvosok, s "gyógyszergyártók" közreműködésével... Ne csodálkozzunk ezekután azon, ha Európa szép lassan kiöregszik, s elpusztul.

A fájdalom abban nyilvánul meg, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani: ami megtörtént, az megtörtént. A halott nem támad fel, amit leromboltunk, az magától nem épül fel újra. Mindazok, akiket megbántottunk, akiknek fájdalmat okoztunk, ha meg is bocsájtanak nekünk, teljesen elfelejteni nem fogják az ellenük elkövetett gonoszságokat - mert ők is csak emberek, s nem istenek...

Az igazi öröm abból fakad, hogy ami az ember számára lehetetlen, az az Isten számára lehetséges. Az evangélium azt jelenti, Isten képes letörölni a könnyet, s el tudja némítani ajkunkon a jajkiáltást, mert meggyógyítja lelkünket. Ezért a "Hogyan csinálod ezt Isten?" cinikus kérdésfeltevétese helyett inkább azt kellene kérdeznünk: "Ember, miért nem hiszel már végre?"...


Szeretet...
Imádkozzunk!
URam! Szeress, hogy szerethessek! Ámen

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.
1 Jn 3,1

Isten szeret minket... mint Atya a gyermekét. Mi így - sajnos - nem tudjuk szeretni Őt, de, ami még nagyobb baj: felebarátainkat sem. Így aztán magától értődő, hogy rajtunk keresztül nem ismerik meg az Atyát sem! Mahatma Gandhi - aki minden nap olvasott néhány részletet a Hegyi Beszédből - mondta: "Ha találkoztam volna egyetlen igaz kereszténnyel is, magam is azzá váltam volna!"

Isten teremtményének lenni méltóság, Isten gyermekének lenni pedig kiváltságos állapot. Ebbe a különleges pozícióba nem lehet beleszületni, ezt a jogot nem lehet megvásárolni sehol, ezért küzdeni kell - nem Sátánnal, Ördöggel, ártó démoni hatalmakkal (ezekkel való harc nem a mi dolgunk) -, hanem önmagunkkal! Mert nem az Kísértő, hanem mi magunk vagyunk a "probléma"! (Az evangélium éppen annak a kinyilatkoztatása, hogy Krisztus által egy teljesen újkorszak kezdődött, mert "Őalá vettetett minden hatalom"...)

Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy bármilyen állapotban vagyunk, Ő emlékeztet minket arra a méltóságra, amire rendelt minket: ti., hogy istenképűségre teremtettségünkben tükrözzük az Ő szeretetét! Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha életünket tisztán tartjuk, hogy a bűn pora ne lepje be életünket, s ne törjön meg rajtunk a fölülről jövő atyai "szeretet-fény"...

Az, hogy szeret minket, s elfogad minket a Mennyei Édesatyánk olyannak, amilyennek vagyunk, fel kellene ébresztenie bennünk azt a készséget, akaratot, hogy kezdjünk el "dolgozni" azon, hogy olyanná váljunk, amilyennek Ő valójában látni szeretne minket. Ez nem az ÚRIsten istenségét növeli, hanem a mi emberségünket emelné. S aki tud emberebb ember lenni a holnapban, mint a mában volt, az tölti be a missziói parancsot, hiszen nem csak az a fontos, hogy a világ megismerje az igazságot az Atya elhívottjai által, hanem úgy hirdető a jó hírt meghallóval együtt jelekké váljanak ebben a múlandó világban. Ha ez megtörténik, akkor neveznek minket Isten gyermekeinek, egyébként nem...