2017. november 23., csütörtök

Állhatatosságra nevel

?De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr"
(5Móz 7,22).

   Az Úrért való küzdelmünkben ne várjunk egy csapásra győzelmet. A gonosz gondolatok és cselekedetek szívósak. Vannak vidékek, ahol évek szívós munkája kell ahhoz, hogy csak egy is eltűnjön az ott élő embereket beszennyező számos bűn közül. Ezért teljes erőnkkel tovább kell küzdenünk, még akkor is, ha egyelőre kevés a látható eredmény.
   A feladatunk ebben a világban az, hogy Krisztus számára nyerjük meg az embereket. Ne megalkuvásokba menjünk bele, hanem a gonosz ellen küzdjünk. Ne népszerűségre törekedjünk, hanem harcoljunk komolyan minden bűn ellen. Hitetlenség, iszákosság, tisztátalanság, elnyomás, világiasság, tévelygés: mindezek ?kiűzendők".
   De ezt csak az Úr tudja véghezvinni, éspedig hűséges szolgáin keresztül. Legyen áldott a neve, hogy megígérte, hogy meg is fogja tenni: ?elűzi előled ezeket a népeket". De apránként cselekszi ezt meg, hogy állhatatosságra neveljen bennünket, növelje hitünket, éberségre tanítson és arra, hogy ne legyünk testünk kívánságának a rabjai. Ezért adjunk hálát Istennek minden kis sikerért, és könyörögjünk nagyobbakért. Ne dugjuk vissza ?hüvelyébe a kardot", míg teljesen be nem fejeztük, amit az Úr rajtunk keresztül akar elvégezni.
   Végy bátorságot, én lelkem! Haladj csak apránként mindig előbbre,  és meglátod, a sok kis lépésből milyen nagy egész lesz a végén!




Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába.
Máté 9,37-38

Uram! Amikor az aratnivaló sok, de a munkás kevés, olyankor rengeteg áldás vész kárba. Ezt az igazságot nem nehéz belátni. Ezen akartál segíteni, amikor tanítványokat gyűjtöttél magad köré, és őket Isten országának munkásaivá tetted. Akkor is, amikor mostani szavaddal munkatársakért való imádkozásra buzdítottad őket. Mai világunk sok testi szegénységének, legfőképpen pedig lelki ínségének nem az az oka, mintha Isten keze most fukarabban mérné az áldást. Az oka kizárólag az, amiről Te beszélsz: kevesen vannak, akik Isten áldásait gondosan és szorgalommal betakarítanák. A gazdag Isten gazdag világában így él szegényen az ember.

Uram! Életemnek add meg azt a tartalmat és értelmet, hogy mennyei Atyám országában az Ő áldásait arathassam. Necsak a magam szükségleteinek a kielégítésére egynéhány kévét, hanem szorgalmas életmunkával másokért is fáradozzam. Taníts meg munkatársakat keresni, legfőképpen azon az úton, melyet ma ajánlasz Istenhez való imádkozásom útján, és ne hagyj minket a Te aratásodban csak úgy találomra munkálkodnunk, hanem Te magad rendezd el sorainkat, és add meg nekünk utasításaidat.


Az igazak öröme.
                               

     Az igazaknak reménysége öröm.
     Példabeszédek könyve 10, 28.
    
     Akármennyit bánt s keserít is a világ, akármennyi baj, betegség ér is, drágaság, háború, akárhogyan nyomorgat is, nem törődünk vele. Úgy vesszük, mintha savanyú almába harapnánk s keserű poharat kóstolnánk, csak azért, hogy annál jobban essék utána az édes s annál jobban kívánjuk megváltatásunk napját. Másként megkeményednénk, mint a gőgös; megátalkodott világ. Végtére nemcsak a szenvedést nem éreznénk, hanem Isten igéjére sem figyelmeznénk s az istentelenekkel együtt el kellene pusztulnunk.
     Isten csak kegyelmet gyakorol velünk, mikor megunatja velünk ezt a világot s egy jobb világgal vigasztal, amelynél jobbat szem nem látott, fül nem hallott. Ígéri, hogy eljön hamar nagy hatalommal és dicsőséggel az ég felhőiben s minden nyomorúságtól megszabadítva, örökkévaló örömre magához vész bennünket. Az istenteleneknek azonban ez nem lesz valami örvendetes látvány!
    
          Híveid közt engem állass,
          Hitetlenektől elválassz;
          Áldalak, hogy engem áldasz.
          Add hogy boldogságot nyerjek,
          És híveiddel örüljek,
          Mindörökké dicsérjelek.



AZ ÚRNAK SZENTELVE

"És legyen a város maga, és minden, ami benne van, teljesen az Úrnak szentelve." Józsué 6,20

A saját életed, amit az Úrnak adtál, teljesen Neki szentelted? Az életünkre az vonatkozik, ami Jerikóra. Ha az Úré vagy, legyél teljesen az övé! Jó volna végignézni az életünket, nem vettünk-e el az Istennek szentelt dolgokból? Az a vereség, ami Ai városánál érte a népet, Ákán bűne miatt volt. Később elmondja az Ige: "Loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak." Vigyázz, Ákán, Isten ujja téged keres! Aki a kevesen nem hű, azt Isten soha nem bízza sokra. Micsoda csodákat él át az, aki hűséges a rábízott dolgokban. Ha minden időd az Úré, nem veszel-e el belőle? Amit az oltárra tettél, ami a kedvtelésed volt, nem vetted-e vissza? "Izráel fiai hűtlenül bántak az Istennek szentelt dolgokkal." Sokszor cselekszünk hűtlenül a bűnvallásban. Szépítés, mellébeszélés nélkül tedd le a bűneidet. Ha az Úrnak adtad a szíved, ne vedd többé vissza! Ai ostroma előtt elmentek a kémek, és visszajöttek azzal: kevesen vannak, mi az nekünk. A Jerikóban történt győzelmet már maguknak tulajdonították. Az Istentől elszakadt ember mindig magabiztos. Másik jele az elkeseredés. "Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon?" Istent vádolják. Józsuénak szól az Úr: "Kelj fel! Miért is borulsz te arcra?" Nem kell Istennek a hitetlen imádság. A hitből való imádság jut el Hozzá. Amíg Istennek szentelt dolog van nálad, nem állhatsz meg Előtte. Ákán bűnvallása után következett a rettenetes ítélet. Nekünk helyünkbe állt Jézus. Rádobják az ítélet, a hamis vádak kövét. Jézus a szenvedés tüzében elégett a Golgotán. Ne tegyük átkozottá Isten népét elrejtett bűneinkkel!


BŐKEZŰSÉG ÉS JÓAKARAT
       
  "Mert bizonyság vagyok rá, erejök szerint, sőt erejük felett is adakoznak, sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket." (2Kor 8:3-4)
 
  A Krisztus halála után elindult munka az evangélium terjedése és szélesedése nagyobb anyagi készleteket tett szükségessé, és ez az alamizsnaadás törvényét sürgősebb szükségletté tette, mint az a zsidó uralom alatt volt. Most Isten nem kisebb ajándékot, hanem a világ bármely eddigi korszakához képest nagyobbat kér. A Krisztus által lefektetett elv az, hogy az ajándékok és áldozatok álljanak egyenes arányban a kapott világossággal és áldásokkal. Ő ezt mondta: "valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle." (Lk 12:48)
  A keresztény korszak áldásaira az első tanítványok is jótékony és nagylelkű tettekkel válaszoltak. Miután Krisztus elhagyta tanítványait és felemelkedett a mennybe, a Szentlélek kiáradása - mások megmentése érdekében - az önmegtagadáshoz és önfeláldozáshoz vezette őket. Amikor a jeruzsálemi szegény szentek szükségben voltak, Pál ekképp írt a pogányokból lett keresztényeknek a jótékonyság gyakorlásával kapcsolatban: "Azért, miképpen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek." (2Kor 8:7) Itt a jótétemény a hit, a szeretet és keresztény buzgóság mellett kap helyet.
  Azok, akik azt gondolják, hogy jó keresztények, és közben bezárják fülüket és szívüket amikor Isten feleslegüket kéri, félelmetes tévedésben élnek. Vannak, akik bővelkednek az igazság szeretetének megvallásában, ami a szavakat illeti; érdeklődnek az igazság előrehaladása felől, ám ennek előmozdítása érdekében semmit sem tesznek. Az ilyenek hite halott, nem tartják életben a cselekedetek. Az Úr sohasem követ el ilyen tévedést, hogy megtérít egy lelket és a kapzsiság uralma alatt hagyja. (Review and Herald, 1874. augusztus 25.)
 

Istenem, köszönöm, hogy nem hagysz magamra, hogy erőt adsz, és napról napra megújítasz!


Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. (1Kor9,24)


Sokféle futóverseny létezik. Én mostanában különlegesnek számító versenyekre járok, a kutyámmal. A versenyt nekik, agaraknak rendezik, a feladat az, hogy egy körpályán üldözzenek egy műnyulat. Különlegessége ennek a versenynek az is, hogy a versenyzők, akárhányadik helyen végeztek is, megkapják jutalmukat, elkaphatják a nyulat. A kutyáknál ez természetes: mindenki megkapja a versenydíjat, hiszen mindenki teljes erejéből futott. Részt vettem már embereknek rendezett futóversenyen is. Ezen az ember taktikázik a táv hosszúságától függően, vagy éppen nem tudja beosztani az erejét, a végére elfárad, vagy egyszerűen csak aznap rossz kedve van, és nem akar futni. Nem fut teljes erőből, mert esetleg tudja: az a másik úgyis jobb nála.
Pál apostol szintén egy versenyre invitál bennünket. Ez a verseny is különleges, akárcsak az agaraké. Különlegessége az, hogy már elkezdődött, mégis be lehet még állni. Nem számít, ki mennyit képes teljesíteni, a lényeg itt az, hogy az ember minden erejét beleadva törekedjen a cél felé. Különleges ez a verseny a célját tekintve is. Életünk versenyének célja a "hervadhatatlan koszorú". Ezt a koszorút adta nekünk Isten, amikor Krisztus mindnyájunkért meghalt a keresztfán. Ezáltal lehetőséget kaptunk, hogy bekerüljünk a versenyzők közé, akik nem a saját erejükben bízva futják pályájukat, hanem Isten Szentlelkére bízzák életüket, mert tudják, hogy Isten szeretetétől semmi sem választhatja el őket.

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.
(Jel 2,10)

Kérünk, Urunk, formálj minket, hogy napról napra felismerjük azt a pályát, amelyet elénk adsz, hogy ne akarjunk se kevesebbet, se többet annál, mint amit te kínálsz nekünk. Ámen.
A titkon való imádkozás
Te pedig mikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van.

(Máté 6, 6)

Jézus szereti az elrejtettséget. A farizeusi kegyesség még imádkozásával is önmagát akarja fitogtatni az emberek előtt; pedig az imádságban csak Istennel van dolgunk. Milyen borzasztó, amikor valaki olyan szívesen hallgatja saját imáit és azt akarja, hogy mások is hallják azt. A színpadias imádkozás utálatos Isten előtt, éppen úgy a „díszimádság" is, amelynél az embernek az a benyomása, hogy nem Istennek, hanem a jelenlevőknek szól.

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belső csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk. „Menj be a belső szobádba", azaz keresd a magányt, külsőleg is különülj el, hogy mennyei Atyáddal egészen egyedül légy. Az Ő szent jelenlétében maradj csendben, míg betölt a Lelke és az imádat szavai tolulnak ajkadra. - „Zárd be az ajtót" - biztosítsd, hogy semmi ne zavarjon. Egész sereg olyan ellenséges gondolat van, ami akadállyá lehet: a hétköznapok, a munka, a gondok, a világ, értelmed; az éned a maga emberi és nem isteni vágyaival. Mennyi minden hathat gátlóan az imádkozásra! Zárd be az ajtódat: emeld fel szívedet Istenhez, zárkózz el a zavarók elől. - Van-e rejtett helyed az imádkozásra? A magányos imádság nélkülözhetetlen. Itt nyerjük a legmélyebb és legnagyszerűbb megtapasztalásokat. Itt nemcsak a lélek beszél Istennel, hanem Isten is a lélekkel. Itt tudja kijelenteni csodálatos igazságait üdvösségünket illetően. Itt gyűjt a lélek „forrásvizet" (Zsolt 87, 7); különben a hívő ember olyan, mint a kiszáradt kút, kiürül és kegyes fecsegővé válik.

A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.


ELTÉRÍTÉS ISTENTŐL

"Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert igen elteltünk gyalázattal" (Zsolt 123,3).

Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. "Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok" (Mal 2,16). Lelki-szellemi alkatunknak félelmetes hatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkozásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabadna megtűrnünk magunkban. Ha megtűrjük, ráébredünk, hogy eltávolítanak Istenbe vetett hitünktől és mire visszatérünk nyugalmunkba Istenhez, addigra belé vetett hitünk semmivé lett és felülkerekedett bennünk a testbe és az emberi ügyeskedésbe vetett bizalom.

Őrizkedj "e világ gondjai"-tól, mert ezek azok, amelyek felkeltik a lélekben a rosszkedvet. Különös dolog, hogy milyen hatalma van a legegyszerűbb dolognak is arra, hogy elfordítsa figyelmünket Istenről. Utasítsd vissza az élet gondjait, hogy el ne borítsanak!

A másik, ami elvonja figyelmünket, a védekezés szenvedélye. Augustinus így imádkozott: "Ó Uram, szabadíts meg attól a szenvedélytől, hogy szüntelenül védekezzem." Belső állapotunk lerombolhatja lelkünknek Istenbe vetett hitét. "Ki kell magyarázkodnom; meg kell értetnem magam az emberekkel." Urunk soha semmiben nem magyarázkodott. Hagyta, hogy a tévedések maguktól tisztázódjanak.

Amikor észrevesszük az embereken, hogy nem haladnak előre szellemileg, és ez az észrevétel kritikává torzul, akkor saját utunkat torlaszoljuk el Isten felé. Isten nem azért engedte meglátnunk mások hiányait, hogy kritizáljuk őket, hanem hogy közbenjárjunk értük.


Engedelmeskedj Istennek a kis dolgokban

Aki hű a kevesen, a sokon is hű az.
– Lukács 16:10

 Előfordult már, hogy valamilyen nagy dolgot akartál tenni Isten királyságáért, de úgy tűnt, hogy az Úr nem engedi? Ha történt ilyen, akkor annak valószínűleg alapos indoka volt.

Látni fogod, hogy mire gondolok, ha elolvasod, mit tett Isten Izrael gyermekeivel, miután kihozta őket Egyiptomból. Be akarta őket vinni az Ígéret Földjére. De mielőtt ezt megtette volna, tudnia kellett, hogy engedelmeskednek-e Neki. Tudnia kellett, hogy hallgatnak-e a hangjára. Mert ha nem, akkor az ellenség, akivel szembe kellett majd nézniük, elpusztította volna őket.

Tudod, mit tett ekkor Isten? Megpróbálta őket egy kis dologban.

A 2 Mózes 16:4 elmeséli ezt az egyszerű tesztet. „És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképpen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?”


Isten egy kis, jelentéktelen dolog által, a napi betevőjükkel kapcsolatban vizsgálta meg, hogy hallgatnak-e Rá, vagy sem. Megmondta a népnek, hogy mennyit és mikor gyűjtsenek be, és arról is szólt, hogy mikor ne gyűjtsenek, sőt, hogy mit tegyenek az összeszedett étellel.

A zsidók ki is mentek, és sorra megszegték a parancsokat. A cselekedeteikkel azt jelezték Istennek, hogy az Ő hangja nem fontos számukra. Nem akartak engedelmeskedni a legegyszerűbb parancsnak sem.

Istennél ma is így működnek a dolgok. Mielőtt egy nagy feladatot bízna rád, először lehetőséget ad, hogy bebizonyítsd, rád lehet bízni kis feladatokat.


Sokan azonban elvétjük ezt a lehetőséget. Így imádkozunk: „Uram, mit akarsz, mit tegyek? Hova menjek? Megteszek bármit, amit mondasz.” De amikor az Úr azt mondja: „Azt akarom, hogy kelj fel, és imádkozz Szellemben egy órát minden reggel,” nem engedelmeskedünk. Azt mondjuk: „Igen, az jó lenne. Meg kell tennem.” De valahogy soha nem sikerül így cselekednünk.

Ne kövesd el ezt a hibát. Kezdj el már ma engedelmeskedni Istennek a kis dolgokban. Hadd lássa, hogy megbízhat benned akkor is, ha nagyobb hatalmat ad a kezedbe. Mutasd meg Neki, hogy hű vagy az Igéhez és a Szellem hangjához. Ha tudja, hogy nem hagyod, hogy az engedetlenség miatt elbukjál, akkor nagyobb dolgokat fog rád bízni.

Igei olvasmány:  2 Mózes 16:1-28


?Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.?

(Zsid. 12:3)


?Az a titokzatos gondviselés, amely megengedi, hogy az igazak szenvedjenek a gonoszok kezétől, sok gyenge hitű embert elbizonytalanít. Egyeseknek még az Istenbe vetett bizalma is megrendül azért, mert Isten eltűri, hogy a legbecstelenebb embereknek jól menjen a dolguk, míg a legjobbak szenvednek és gyötrődnek a gonoszok kegyetlenségétől. Hogyan tűrhet el Isten aki igazságos és irgalmas, akinek a hatalma végtelen, ilyen igazságtalanságot és elnyomást? ? kérdezik.

Isten elég bizonyítékát adta szeretetének. Nem szabad kételkednünk az ő jóságában csak azért, mert nem értjük a megnyilatkozásait. Jézus többet szenvedett értünk, mint amennyit bármelyik követője szenvedhet a gonosz emberek kegyetlensége miatt. Akiknek kínzást és mártírhalált kell szenvedniük, azok csupán Isten drága Fiának a nyomdokaiba lépnek.


Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak megengedi, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket. De igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy megtisztuljanak, hogy példájukból mások is meglássák, milyen hatalom a hit és az istenfélelem, és hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és hitetlent. Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, hogy megmutassa az Istennel szembeni gyűlöletét. Amikor betelik gonoszságának a mértéke és megítéltetik, akkor az Isten igazságos és irgalmas voltát ismeri fel ebben mindenki.?


(Nagy küzdelem, Üldözés az első századokban c. fejezetből)


Köszönöm Atyám


Hálákat adván az Atyának, aki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek eltörlése.             — Kolossé 1,12-14.
Az Újszövetség azt mondja nekünk, hogy hálát kell adnunk az Atyának, mert Ő alkalmassá tett minket valamire. Mire? „…a szentek örökségében való részvételre a világosságban!”
Az Amplified Bible így fordítja a 13-as verset: „[Az Atya] már kiszabadított és Önmagához vonzott minket a sötétség hatalmából és uralmából…”
Maga Isten szabadított meg minket a sátán hatalmából! A sátán országa a sötétség országa. Isten országa a világosság országa. Az Atya tett minket alkalmasakká a szentek örökségében való részvételre a világosságban. Ő szabadított ki minket a sötétség hatalma és uralma alól. A sátánnak nincs hatalma felettünk. Nem uralkodhat felettünk. Nekünk pedig az mondatott, hogy adjunk hálát Istennek ezért!
DIADALMAS GYŐZTESEK


„…Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket…” (2Korinthus 2:14)
Jézus azt mondta: „E világon nyomorúságtok lészen…” (János 16:33 Károli). Ha problémáid vannak, az nem azt jelenti, hogy nem vagy igazi hívő, hogy kudarcot vallottál, vagy, hogy Isten nem kedvel. A vihar a hívő házát éppúgy próbára tette, mint a hitetlenét (ld. Máté 7:24-27). A hívő azonban felülkerekedett rajta. Mi tehát Isten célja? Az, hogy győztessé neveljen, ne szabaduló művésszé! „Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket.” Igen, Isten meg fog szabadítani, de először tanítani fog. Vannak olyan problémák, melyeket nem kerülhetsz el, amiket mindenképpen kezelned kell. Ilyen például a külsőd, amelyet örököltél. A mai társadalom annyira megszállottja a külső megjelenésnek. Lehet, hogy te is elégedetlen vagy a kinézeteddel? Úgy érzed, túl magas, túl alacsony, túl átlagos, nem atlétikus, alma formájú, körte formájú vagy, az orrod pedig tényleg csúnya? Szeplős vagy, nagy a tokád vagy elállnak a füleid? Próbáltál már sötétebb árnyalatot és világosabb árnyalatot is? Hangsúlyoztad, elrejtetted, kisebbítetted, nagyobbítottad, de sosem úgy néz ki, ahogy szeretnéd? Óvakodj a kultúra testies normáitól. „… azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekszenek” (2Korinthus 10:12 Károli). A Biblia azt mondja: „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával… Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed?” (Ézsaiás 45:9). Tekints arra, ami a legjobb benned, és fogadd el azt, amin nem tudsz változtatni. Isten nem hibázik. Ne légy olyan, mint azok, akik „nem okosan cselekesznek”! „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sámuel 16:7). Isten mércéjét használd, ne az emberekét! Kezdd el értékelni önmagad!



Néha le kell győznöd a családi hátteredet. Egyikünk sem jön ideális családból. Mind megtapasztalunk olyan dolgokat, mint elutasítás; fizikai, érzelmi, verbális vagy szexuális bántalmazás; szegénység; dühkitörések; drogfüggőség; alkoholizmus; válás stb. Évek múltán még mindig küzdünk az alacsony önértékeléssel, a házasságunk kudarcával, magányosságával, depresszióval, függősségekkel, aggodalmakkal, haraggal és nevelési kudarcokkal. Ám a rossz kezdet nem azt jelenti, hogy nem érhetsz célba fényes győzelemmel. Az életed több annál, mint ami a múltban történt; igazából az a lényeg, mihez kezdesz a történtekkel. Nézd csak meg Jefte családi hátterét. Egy prostituálttól született, a testvérei kidobták a házból, megfosztották a jogos örökségtől, csalódott a vallási vezetőkben, menekült lázadóként élt egy barlangban (ld. Bírák 11). Mégsem omlott össze, nem adta meg magát a vereségnek, a kivetett emberekből szabadcsapatot képezett ki, megszabadította Izráelt az ellenségtől, és kiérdemelte magának a helyét a hitősök között, Ábrahám, Mózes és Dávid sorában (ld. Zsidók 11). Hogy csinálta? Onnan kezdte, ahol volt, fogta, amije volt, és megtette, amit tudott. Hittel megragadta az Istentől kapott lehetőséget. Több vagy, mint csupán a környezeted terméke. Bármi is történt régen, most már új teremtés vagy. „…a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korintus 5:17). Élj az újban, és hagyd el a régit! „Ti is Istentől valók vagytok gyermekeim, és legyőzték őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1János 4:4).



Kevés dolog csüggesztőbb annál, mint ha gyermekeid nem követik a nyomdokodat. Keresztyén szülőkként arra vágyunk, hogy gyermekeink is Istent szolgálják. Ha imádkoztál, megélted előttük a hitedet a tőled telhető legjobban, és mégis másik utat választanak, az mély szívfájdalmat okozhat. De mások is jártak, már így. Izsák látta, hogy egyik fia, Jákób megadja magát Istennek, míg a másik fia, Ézsau, elutasította Őt. Áronnak, aki főpap volt, két fia „idegen tűzzel” áldozott Istenoltáránál. Mánoah megérte, hogy fia, Sámson öngyilkos lett. Még Sámuel prófétával is megtörtént, hogy fiai „…nem az ő útján jártak, hanem a maguk hasznát keresték; megvesztegetésre szánt ajándékot fogadtak el, és elferdítették az igazságot” (1Sámuel 8:3). Nem vagy egyedül a gyermekeidért való aggodalommal, korai még bánkódni, vagy lemondani róluk. Ne feledd: először is, egyedül Isten tudja megmenteni őket! „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jónás 2:10). Ne próbáld magadra vállalni Isten dolgát, és ne is hibáztasd magad olyasmiért, ami nem a te bűnöd! Isten ismeri a szívünket, tudja hogyan és mikor zárja le az ügyet a gyermekeddel. Aggodalmaskodás helyett inkább továbbra is vidd Isten elé őket imádságban! Másodszor: hagyd, hogy Isten vállát nyomja a teher! A te dolgod az, hogy imádkozz értük, és higgy Istenben! Bízd rá a terheidet, ő elbírálja, te nem (ld. 1Péter 5:7)! Harmadszor: amíg élnek, van remény (ld. Jeremiás 31:17). Isten tudja úgy rendezni a körülményeket, ogy makacs szívük megforduljon, csak bíznod kell Benne.





Gondolatok Áron vesszejéről


„….Áron vesszeje kivirágzott, bimbót fakasztott, virágot növelt, és mandulát érlelt.” (4Mózes 17:23)

Izráelnek sürgősen szüksége volt új vezetésre. Ezért Isten megparancsolta mind a tizenkét törzs vezetőjének, hogy hozzanak egy-egy fa vesszőt, amelyen rajta van a nevük, és hagyják éjszakára a szentélyben. Azt mondta: „Annak a férfinak a vesszeje, akit kiválasztok, ki fog virágzani” (4Mózes 17:20). Másnap reggelre Áron vesszeje „kihajtott és … kivirágzott” (NKJV). Figyeld meg!

1) Kinek a vesszeje virágzott? Ároné! Nyilvánvaló, hogy Isten nem azért választ valakit vezetőül, mert az tökéletes. Áron önéletrajzában ott állt az aranyborjú készítése, amelyet Izráel imádott, és ott volt utána a védekezése: „Az a borjú csak úgy magától kisétált a tűzből.” Te kiválasztanál egy ilyen embert? Isten így tett. Azért, mert ő hallja a szívünk kiáltását, és lát bennünk olyan tulajdonságokat, amelyeket fel tud használni arra, hogy megvalósítsa a céljait. Tartsd ezt észben, ha legközelebb egy vezető csalódást okoz neked! És emlékezz rá, ha netalán Isten téged hívna el vezetőnek!

2) Hol virágzott ki? Az Úr jelenlétében. Bizonyos dolgok csak Isten jelenlétében történhetnek meg. Áron esetében egy sétapálca kelt életre „a találkozás sátrában… ahol találkozom veletek” (NKJV). Rajta, rendezd újra az értékrendedet! Minden nap ütemezz be időt arra, hogy találkozz Istennel, és tartsd magad ehhez az időbeosztáshoz! Ha nem teszed, nem fog sikerülni!

3) Mikor virágzott ki? A sötétség idején. A Teremtés könyvében ezt olvashatjuk: „Így lett este, és lett reggel: első nap” (1Mózes 1:5). Figyeld meg, Isten a napodat az éjszakai megtapasztalással kezdi. Ahhoz, hogy hited virágba boruljon, először a sötétben kell érlelődnie. Igazi hit csak viszontagságok között sarjad, ha tehát megpróbálsz elmenekülni, elveszíted annak a lehetőségét, hogy a hit magasabb világába juss.








Próbáld meg elkerülni a viszályt!


„Ne legyen viszály köztem és közted…” (1Mózes 13:8)

Amikor a közös legelők már túl kicsinek bizonyultak nyájaik számára, Ábrahám ezt mondta az unokaöccsének, Lótnak: „Ne legyen viszály köztem és közted… hiszen rokonok vagyunk!” (1Mózes 13:8). Két fontos leckét tanulhatunk meg ebből a történetből: 1) Ne várj, ragadd meg a kezdeményezést! Ábrahám nem mondta azt: „Nem akarok ezzel foglalkozni”. Nem, ő megértette, hogy ha ez így megy tovább, akkor éket verhet kettőjük közé, ezért csírájában elfojtotta. Utólag már bölcsek lehetünk, de a tartós kapcsolatokhoz előrelátásra van szükség. Isten csak nemrég mondta Ábrahámnak: „… megáldalak, naggyá teszem nevedet…” (1Mózes 12:2). De a növekedés és az áldás bölcsességet kíván. Mivel Isten terve beteljesedőben volt Ábrahám életében, ezért ezt a helyzetet kezelni kellett. Senki sem örül a konfrontációnak, de a jövendő békéje és gyarapodása megköveteli, hogy a dolgokat bölcsen kezeljük, mielőtt kicsúsznak a kezünk közül. 2) Ne aggódj amiatt, hogy esetleg kárt vallasz, Isten majd elrendezi a dolgot számodra. Lót, kettőjük közül a fiatalabb, a termékeny, bőséges vízellátású földeket választotta a Jordán völgyében, Ábrahámnak hagyva azt, amivel úgy tűnt, nagybátyja rosszabbul jár. Idősebb félként Ábrahámnak megvolt a lehetősége, hogy jogaira hivatkozva a jobb földet magának követelje, de nem tette. Azért, mert felismert két dolgot: a) ezzel véget ér Lóttal való kapcsolata, épp ezért itt az ideje nagylelkűen búcsúzni egymástól, nem pedig viszállyal. b) Az ő célkitűzései és az ő értékrendje összeegyeztethetetlen Lótéval. Amit Lót választott, füstbe ment; amit Ábrahám választott, áldássá lett az egész emberiség számára. Légy tehát békességszerző, és járj Isten áldásában!





VERSENYFUTÁS


„…állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát!” (Zsidók 12:1)

Görögországban van egy hely, amit turisták ritkán látogatnak. A Zsidókhoz írt levél írója talán erre gondolt, amikor ezt írta: „…tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát” (Zsidók 12:1). Ez az a hely, ahol az iszthmoszi játékokat, az olümpiai játékok előfutárát rendezték: ahol az atlétákat hősöknek kijáró módon ünnepelték, Ahhoz, hogy izmaikat fejlesszék, edzés közben súlyokat szíjaztak lábukra, de a verseny napján levettek mindent, ami fölösleges volt. Íme a tanulság: azt gondoljuk, hogy fontos az, amihez ragaszkodunk. Ha nem így gondolkodnánk, az elengedés nem kerülne ekkora küzdelembe – egyszerűen csak letennénk.

A keresztyén élet versenyfutás, ami azon a napon kezdődik, amikor elfogadod Krisztust, és akkor ér véget, amikor szemtől szembe találkozol vele. Ahhoz, hogy győztesként léphesd át a célvonalat, ki kell selejtezned: 1) mindent, ami lelassít. Más szavakkal, bármit, ami akadályozza szellemi fejlődésedet. Lehet, hogy ez önmagában nem valami rossz dolog, de teherré válik, ha akadályozza, hogy a tőled telhető legjobban élj Istenért. „9 Mindent, ami botlásodat okozhatná mielőtt célba érnél. Folyamatosan figyelemmel kell kísérned Krisztus iránti elkötelezettségedet, hitbéli növekedésedet, a családi életedet, a kapcsolataidat, a feddhetetlenségedet, a munkaerkölcsödet, a gondolataidat és a szokásaidat. Hangold rá elmédet arra, hogy mindig a versenydíjra összpontosítson! A győztes görög atléták olyan koszorút kaptak, mely előbb-utóbb végül elhervadt, de ránk más vár: „…elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját” (1Péter 5:4). Nem éri meg hát ezért megfutni a pályát?
Józanság...

A mai nap imádsága:
URam! Add nekem Erődnek, Szeretetednek és Józanságodnak Lelkét, hogy akaratod szerint tudjak élni szépnek és jónak teremtett világodban! Ámen

   

Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok.
1 Pt 1,13a

Ha röviden szeretnénk összefoglalni a kereszténység lényegét, akkor két szó erre kiválóan megfelelne: szeretet és józanság. A józanság ugyanis magában foglalja az igazságot, a szeretet pedig a megbocsájtás, a kiegyenlítődés készségét... Sajnálattal kell azonban megállapítanunk - többnyire erről szól a keresztény egyház kétezeréves története -, hogy a józanságot a hatalom-mámor, a szeretetet pedig az érdek váltotta fel. Nem újkeletű tehát az a magatartás, hogy az emberek reflex-szerűen elfordítják fejüket attól, ami "keresztény".

Vannak ugyanis olyan dolgok, amelyek ellentmondanak a józan észnek, s itt nem a hit szépséges titkaira kell gondolni. Annak ugyanis vonzása van minden kultúrában, ezért is özönlenek az emberek kamerákkal és videókkal felfegyverkezve templomokba és kultikus helyekre. A józanul gondolkodó ember soha nem a hitet, hanem a hiteltelen hitéletet kritizálja. S ha jól belegondolunk Jézus sem azért bírálta a farizeusokat, mert azok igyekeztek a törvénynek maradéktalanul megfelelni, hanem a képmutató magatartásuk miatt...

A józanság önmagában még nem nagy érték, mert ha szívtelenséggel párosul, akkor képes megtorpedózni minden jószándékú kezdeményezést, és a szeretet is, ha nincs meg benne a józanság kontrollja, akkor elveszti vonzását. De a józanság és szeretet, együtt és egymást kiegészítve mindig az élet normalitását szolgálják. S mi az élet normalitása? Az élet életszerűsége és az emberlét istenképűsége. Az Isten akarata, törvényei mindannyiunk szívébe-lelkébe bele van kódolva, s éppen ezért, ha nem ezek szerint élünk valamikor - lehet, hogy évek vagy csak évtizedek múlva, sőt az is lehet, hogy csak halálunk óráján, de megszólal a lelkiismeretünk...

A szeretet és józanság harmóniájára, az élet szépségének megélésére elménket elsősorban tanítóink készítik föl. Az édesapai és édesanyai hivatást hitelesen betöltő szülők és nagyszülők, a tanárok a szűkebb baráti környezet és nem utolsó sorban a lelkészek, a papok. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a fogyatkozó létszámú gyülekezeteink elsődleges okozói a hiteltelen hitéletet élő hívek, olykor élükön a gyülekezet vezetőivel, nemkülönben a lelkésszel vagy lelkésznővel... Kár lenne tagadni a tényt: ha az elme nem felkészült, akkor nincs józanság, ha a szív nem a szeretetnek, hanem az önzésnek ad otthont, akkor nagyon hamar lendületét veszítik a nagy elhatározások, s elfogyatkozik az Erő is, ami építi a hívő emberek közösségét, a Jézus Krisztust szóval és cselekedettel dicsérő gyülekezetet...

Önuralom...

A mai nap imádsága:
Uram! Segítsd meg szívem szándékát, hogy Benned és általad élhessem napjaimat! Ámen

   

Jézus Krisztus mondja: "Mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján."
Mt 12,36

Sokszor beszélünk meggondolatlanul. Kicsúszik a szánkon olyasmi, amit örömest "visszaszívnánk" - de nem lehet. A szó elhangzott, s meghallották, esetleg meghallotta az is, akinek aztán tényleg nem kellett volna... Így támad fel az ellenszenv, s kezdődnek a viták. De mit tudunk tenni? "Ami a szívemen, az a számon! Az baj, hogy mindig megmondom mi az igazság!" Ilyen és ehhez hasonló mondatok a mi ajkunkat is el-elhagyják, amikor magyarázni vagyunk kénytelenek a bizonyítványt.... Tény tehát, nyelvünk okozza nekünk a legnagyobb bajt. Ráadásul az utolsó ítéletkor nemcsak a cselekedeteinkről, de még a szavainkról is számot kell adnunk...

Mit tehetünk azért, hogy lelkünket ne terheljék a haszontalan szavak? El kell(ene) hagynunk azokat, meg kell(ene) akadályoznunk hogy elhangozzanak. Ennek megvalósításához csakis egy út létezik: megtisztítani szívünket. Ez viszont egyedül nem megy, csakis Isten segedelmével. Ezért imádkozni naponkénti feladatunk.

Ahogyan megtisztul szívünk, ugyanúgy tisztulnak majd emberi kapcsolataink is. De rendeződnek érzéseink a tárgyakhoz való viszonyunkban is. Szép lassan helyreáll a rend, részesei leszünk a mindig is vágyott harmóniának.

Szeretteinkért.

A mai nap imádsága:
Istenem! Segíts meg, adj jó előmenetelt! Ámen.
   

Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenhez.
Zsolt 18,7

"Sok a nyomorúság manapság..." – Ezzel a sokat-sejtető "felütéssel" kezdi beszélgetőpartnerem – mint később kiderül – tanulmányba is beillő társdalom-szociólógiai magyarázat-nyitányát. Állok és hallgatok, miközben a tények és érvek az igazságra irányítják figyelmemet. Bennem eközben egy kérdés fogalmazódik meg: "Mi végre ez a tömérdek szenvedés?"

Mivel nagy filozófusok is beletörték szellemi bicskájukat e problematikába, ezért óvatos vagyok, személyemre szabottan keresem a választ. Így az nem lendíti elő a filozófiatörténet fejlődésének kerekét, de nekem autentikus választ igér. Tény, hogy sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy nem is tudjuk merre menjünk tovább. Ilyenkor reflexszerűen lefelé nézünk, pedig ha nem tudjuk még azt sem, hogy merre nézzünk, akkor legjobban tesszük, ha fölfelé nézünk. Az éjszaka sötétségében a csillagokat nézve – mint jó hajósok a tengeren – mi is eligazodunk... mert a csillagok nem hazudnak, elvezetnek a kikötőbe! Érdemes tehát Istent keresnünk mindenben, mert kérdéseink megfogalmazása újra és újra konkrétabbá válik, s látásunkat is tisztábbá teszi. A nyomorúság nem a szenvedés ténye maga, hanem az, ha nincs senki mellettem... a másik jelenléte, részesedése – mégha az gesztus-értékű is – könnyít a terheken. Mert miért is kapjuk a próbatételeket?

Minden esetben azért, hogy tisztázzuk kapcsolatunkat az Istennel és a világhoz való viszonyunkat helyesen értékeljük. Kihez kiálthatunk – akár szavak nélkül is –, ha nem az Istenhez? Ki az, aki meghallgat, s válaszol nyomorúságunkra, ha nem Az, Akinek akaratából létezünk ezen a világon? S ha emberi léptékkel mérve késik is Isten válasza, a "lent és fent" a Gondviselés csodájában mindig harmóniába kerül. A segítség az mindig kívülről jön, a megoldás pedig mindig felülről. Belülről csak a kiáltás fakadhat. "Gnóti szeauton! / Ismerd meg önmagadat!" - görög bölcsesség is arra tanít: vedd észre magadban az "istenit"... Nem te vagy az Isten, de Isten fénye (istenképűségünk okán) benned is megcsillan. Ezt felismerve közelebb jutunk a Teremtettség saját-életünkre-szabott megoldásához.

Szövetség...

A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm, hogy szövetségben élhetek Veled, s Te akkor is hűséges vagy, amikor én elfelejtem vállalt kötelezettségeimet... Hála Neked kegyelmedért! Ámen

   

Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amit én szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel, örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.
1 Móz 9,(12)-13

A szivárványok mindig elbűvölik az embereket, és sok monda tartozik hozzájuk. Az ír emberek azt mondják, hogy egy aranyfazék fekszik a végén. Az indiaiak úgy hiszik, hogy ez híd az élet és halál között. A Teremtés Könyve szerint a szövetség jele az Isten - és nemcsak az ember, hanem minden élő(!) - között a Földön. A szivárvány gyönyörű, de semmi titokzatos, természetfölötti nincs benne. Egyszerű fizikai jelenség: a Nap sugarai tükröződnek a lehulló milliárdnyi esőcsepp parányi gömböcskéiben. Amikor az esőcseppek lebegnek a légkörben, mindegyikük kicsi prizmaként viselkedik. A napsugár áthalad az esőcseppeken, és a fény megtörik, szivárványt hoz létre...

A Biblia tanúsága szerint Isten ötször kötött szövetséget az emberrel: Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, s Jézus Krisztus által az egész világgal. Amit nagyon fontos látnunk, hogy ez az öt tulajdonképpen egy. Isten egyetlen "nagy" szövetséget köt az emberrel, amely szövetségnek a különböző stádiumait, megnyilvánulási formáit jelképezik az egyes szövetségkötések.

Az ádámi szövetség jele (többek szerint) az élet fája volt. Az első emberpár megszegte ezt a szövetséget. Az özönvíz globális esemény volt, melynek során csak Noé és családja maradt életben az összes akkor élő ember közül. Így tehát mindannyian Noétól származunk, az ő utódai vagyunk. Vagyis az egész emberiség beletartozik a Noéval kötött örök szövetségbe (12. vers). A noahida rendelkezések tehát az egész világra vonatkozólag mindmáig érvényben vannak! De nem csak Noéval és családjával, hanem az egész (élő)világgal kötött szövetséget Isten. Vagyis a macskám, ami most épp a kertben bóklászik és megpróbálja levadászni a tízóraiját, az egy szövetségi macska.

Mindegyik ószövetségi szövetségkötésnek van egy jele vagy pecsétje, a Noéval kötöttnek a jele a szivárvány. A szövetség lényege a kölcsönös együttműködés. A nagyobbik a védelmébe veszi a kisebbik felet, ami azt jelentette, hogy ugyanazok lettek a barátaik és ugyanazok az ellenségeik (Lásd pl. USA és Izrael mai kapcsolatát.) A kisebbik fél nem csak a nagyobbik védelmét élvezte, hanem annak javaiban is részesült. A szövetség akkor gyümölcsöző, ha a felek hűségesek maradnak egymáshoz. (Lásd házasság: mindhalálig! Nem kötelező esküvel örök hűséget fogadni, de ha már megteszed, akkor ne legyél hűtlen önmagadhoz! Aki hűséget tör - ezt nevezi a Szentírás paráznaságnak -, az mindenek előtt önmagát sebzi meg...)

Isten szövetségre hívja az embert, hogy az emberek is szövetségestársai legyenek egymásnak. Nem széthúzásra, hanem szövetségi együttműködésre hív az Isten, hiszen erre teremtett minket Isten, ezért helyezett minket közösségbe. Férfi és nő nem ellenségei egymásnak, hanem szövetségesei egymásnak. Kooperálniuk kell(ene) egymással, ahogyan a diáknak is együtt kell(ene) működnie a tanárral, s tanárnak sem szabad elfelejtenie, hogy a diák nem kelléke az oktatásnak, hanem Istentől kapott ajándék, akiben formálható, alakítható a jövő... Mert hogy partnerei vagyunk egymásnak, de partnerei vagyunk az Istennek is! S ha ilyen szövetségestársunk van, mint a Teremtő Isten, nem kellene egy kicsit beleolvasni abba szerződésbe, amit Vele kötöttünk és az életünkkel pecsételünk meg?

Tragédia...

A mai nap imádsága:
URam! Óvj meg minket magunktól, s Lelked által vezess minket, hogy ne okozzunk még több fájdalmat önmagunknak! Ámen

Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?
1 Móz 4,9c

"Talán pásztora vagyok én a pásztor öcsémnek vagy mi fene?" - hangulatában valahogyan így kellene fordítani ezt a mondatot, mely tökéletes verbális lenyomata annak a bűnt elkövetett ember mindenkori magatartásának: ti. a legjobb védekezés a támadás. Tapasztalható ez az ősi, káini motívum a hétköznapok kommunikációjában is, amikor egyszerű kérdéseinkre, kirohanó, s jobb esetben csak lehengerlő, s nem "agyagbadöngölős" választ kapunk... Egyáltalán, hogyan merészeltünk kérdezni bármit is? Erkölcsileg zátonyra futott szép, új - meddig még? - világunkban, a "kinek mi köze hozzá"-arroganciát a hétköznapok normalitásának elfogadó közönyben talán jobban is tesszük, ha nem kérdezünk semmit, hiszen: "Ne szólj szám, nem fáj fejem!"

Életünk folyamán nem csak mi teszünk fel kérdéseket az Istennek - leggyakrabban ilyeneket: No de miért URam? Mi az értelme ennek az egésznek? -, de Ő is meg-megkérdez minket. Körülményeken keresztül, szavak nélkül is, lelkiismeretünk hangján titkosan, amit csak mi hallunk: Hát ezt akartad? És most jobb? Lelkünk búvópatakjában felbuggyanó kérdéseire válaszainkat ritkán kiáltjuk az ég felé, hiszen a JóIsten tudja, hogy mi tudjuk: Ő hiába figyelmeztet minket előre, megint csak utólag láttuk be - természetesen a magunk kárán -, hogy Neki volt igaza.

Isten a nemegyszer lélekgyötrő kérdéseit nem azért teszi fel, hogy ezekkel életünk amúgy sem könnyű, küzdelmes hétköznapjait még tovább nehezítse, hanem azért, hogy életünk minőségét javítsa! Lehet bosszankodnunk azért, mert esik az eső, s mert nem vittünk magunkkal esernyőt, lehet méltatlankodnunk - de csak önmagunkkal(!) - hogy átáztunk és fázunk, de lehet hálát adni azért is, hogy van hová menni, ahol nem esik, s ahol megmelegedhetünk...

A káini indulat mindannyiunkban benne van. Ha egymás életét meg is rövidítjük beszólásainkkal, kioktatásainkkal, "besszervisszeres" hozzáállásunkkal - , azért nem vagyunk gyilkosok. Káin történetének korunkban is helytálló tanulsága, hogy konfliktust erőszakkal megoldani nem lehet, mert abból mindig csak baj származik! Talán nem is akarta Káin megölni a testvérét, hiszen testvére(!) volt... Ha van is testvérek között rivalizálás, azért az nem a testvér elpusztítására törekvő, hiszen mindkettőben ugyanaz az vér csordogál! Talán csak meg akarta "leckéztetni" az öcsköst, jól el akarta verni... de Káin nem számolt azzal, hogy az élet ennyire törékeny! A tragédia megtörtént, s megtörténik azóta is, emberek ezrei(!) halnak erőszakos halált naponta... Örök isteni törvény, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni... feltámadni, erre a földi életre, nem lehet.

A kérdés azonban kérdés marad: Miért vagyunk ennyire oktalanok, miért nem tanulunk a múlt hibáiból, tragédiáiból? Meddig akarunk még hinni a Kígyó ámításának, hogy olyanok lehetünk, mint Isten?
A Biblia azt írja, a szeretet kockázatos


"Odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked." (Lk. 10:34-35)

Hogy úgy szeresd a felebarátodat, mint magadat, ahhoz az kell, hogy hajlandó légy kockáztatni. Sokszor csak a saját félelmeink tartanak vissza minket attól, hogy másokért tegyünk dolgokat. A félelem miatt nem vagyunk kedvesek. A legkegyetlenebb embereknek van a legtöbb félelmük. Képzeld csak el, milyen félelmei lehettek az irgalmas samaritánusnak - és mint jogos volt.

Mondhatta volna, "Mi van, ha segítek ennek az embernek, de a rablók még mindig itt vannak? Engem is kirabolnak, elveszik a ruhám, a szamaram, a pénzem."

Mondhatta volna, "Mi van, ha segítek rajta, de ez egy csapda? Felugrik, elver, elveszi mindenemet és itthagy az út mellett?" (A zsidók és a samaritánusok el voltak különítve faj, vallás és politika szerint is) vagy "Mi lesz, ha a végén még én leszek a hibás?"

Ma lehet, hogy inkább ilyenek jutnának eszünkbe, "Mi van, ha beperel?" vagy "Mi van, ha nem tudom, mit tegyek?" vagy "Mi van, ha nem tudom, mit mondjak?"

Van egy nagy félelmünk, amiről nem szeretünk beszélni, de meg kell, hogy említsem. Sokszor nem akarunk más emberek problémáiba belefolyni, mert az a saját problémáinkra és fájdalmainkra emlékeztetne. Épp sikerül elnyomnunk a fájdalmainkat, nem akarjuk, hogy újra felszakadjanak a sebek.

Ezért kell engednünk, hogy Isten szeretete növekedhessen bennünk, hogy úgy szerethessünk másokat, mint ahogy Ő szeret minket. A Biblia írja, "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet". (1 Jn. 4:18a)

Mik a te félelmeid, amik visszatartanak attól, hogy másokat szeress? Hogy kezdődtek ezek a félelmek? Vidd őket Isten elé és kérd, hogy segítsen, hogy bízni tudj Benne: "Mert az ÚRban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától." (Péld. 3:26b)


A helyes ismeret SIKERES-sé tesz a munkádban


„Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek. Tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” Kolossé 3:23-24 (MBT)

Nézzünk hét kulcsfontosságú dolgot, hogy megtalálhasd a munkádban az Isten szerinti sikerességet; függetlenül attól, mi az, amit éppen végzel.
Tegnap megbeszéltük, hogy "Sokat számít a lelkesedés!"

A mai kulcs gondolat ez: Istennek dolgozol valójában!
A főnököd igazából nem is a főnököd; a te valódi főnököd Jézus.
Szeretném, ha két dolgot észrevennél a mai versekből:


* Az első így szól: „Amit csak csináltok, szívesen végezzétek el mint az Úrnak és nem úgy mint embereknek” (Kolossé 3:23 Budai). Könnyebb lelkesnek lenni a munkáddal kapcsolatban, ha a motivációdon változtatsz „A főnököm miatt csinálom” vagy „a pénzért csinálom” hozzáállástól eljutni odáig, hogy „Ezt Istennek teszem”. Ezzel a hozzáállással bármilyen munkát is végzel – festéket kaparhatsz le, edényeket moshatsz el vagy autót javíthatsz – dicsőítéssé formálod azt.
* A második pedig: amikor dicsőítéssé változtatod a munkavégzésedet, elkezdesz kincseket felhalmozni a Mennyben. Kolossé3:24 ezt mondja: „viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” (Kolossé 3:24 MBT) Ahogyan Istennek dolgozol, azzal örökkévaló letétet helyezel el Isten országában.

„Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! (1Korinthus 10:31 MBT)

Nem számít, hogy aktákat rendezgetsz, számlákat töltesz ki vagy bármilyen más munkát végzel; mindez válhat a dicsőítés cselekedetévé, ha nagy lelkesedéssel, Istennek teszed.







A Krisztushoz való hasonlóság a Szentlélek által formálódik ki


"Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)


A Szentlélek az, aki kimunkálja a krisztusi jellemet bennünk.

A Biblia ezt írja: "Ahogy az Úr Szelleme munkálkodik bennünk, úgy válunk egyre inkább hasonlóvá Hozzá és tükrözzük vissza egyre jobban az Ő dicsőségét." (2 Korinthus 3:18, NLT fordítás) Azt a folyamatot, amely során egyre inkább hasonlóvá válunk Krisztushoz, megszentelődésnek nevezzük.

Nem tudod a magad erejéből „kidolgozni” magadban a krisztusi jellemet. Az újévi fogadalmak, az akaraterő, a jó szándék nem elég. Csak a Szentlélek képes elvégezni az életünkben azokat a változásokat, amiket Isten el akar végezni bennünk. A Biblia így ír erről: "Isten munkálkodik bennetek, megadva a vágyat és az erőt ahhoz, hogy azt tegyétek, ami az Ő tetszésére van." (Filippi 2:13 NLT fordítás)

Ha a Szentlélek erejét említik, sokan csodálatos megnyilvánulásokra és intenzív érzelmi hatásra gondolnak. Pedig a Szentlélek ereje legtöbbször inkább csendben, visszafogottan működik, aminek sokszor nem is vagyunk tudatában vagy nem is érezzük. Sokszor „halk és szelíd hangon” noszogat minket. (1 Királyok 19:12)

A Krisztushoz való hasonlóság nem utánzáson keresztül formálódik ki, hanem "bennünk lakozás" által. Engedjük, hogy Krisztus éljen rajtunk keresztül. "A titok ez: Krisztus bennetek él." (Kolossé 1:27, NLT fordítás)

De hogyan történik ez a mindennapokban? A döntéseinken keresztül. A különböző helyzetekben döntést hozunk, hogy a helyes dolgot fogjuk megtenni, aztán pedig bízunk Isten Szellemében, hogy megadja ehhez az erőt, a szeretetet, a hitet és a bölcsességet. Mivel Isten Szelleme bennünk él, ezek a dolgok mindig elérhetőek azok számára, akik kérik.

Beszéljünk róla:

* Te szerinted milyen a Szent Szellem?
* Milyen gyakran támaszkodsz a benned lévő Szent Szellem segítségére, amikor döntés előtt állsz?