2017. július 20., csütörtök

A hit, nem az érzések tetszenek Istennek

"Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" Jób 1:21
Amikor még lelkileg gyerek vagy, Isten az érzelmeid táplálja, gyakran olyan imákra is válaszol, melyek teljesen önzőek és éretlenek, mindezt azért, hogy tudd, Ő létezik. De amikor lelkileg növekedni kezdesz, szép lassan elválaszt ezektől a függőségektől.
Isten azt szeretné, ha éreznéd az Ő jelenlétét, viszont sokkal inkább szeretné azt, hogy bízz benne az érzések helyett. A hit tetszik igazán Istennek, nem az érzések.
A hitedet azok az élethelyzetek fogják leginkább növelni, amikor úgy érzed, hogy az életed darabokra hullik és azt hiszed, hogy Isten sehol sincs ilyenkor. Ez történt Jóbbal is, egyetlen nap alatt mindent elveszített: a családját, a vállalkozását, az egészségét, mindenét, amije volt. Viszont a legkilátástalanabb mégis az volt, hogy a Bibliában 37 fejezeten keresztül Isten semmit sem szólt.
Te tudod-e dicsőíteni Istent, amikor nem érted, hogy mi történik az életeddel és Isten is hallgat? Hogyan maradsz krízishelyzetben is kapcsolatban Vele kommunikáció nélkül? Hogyan tudod a szemeid akkor is Jézuson tartani, amikor azok könnyesek? Tedd azt, amit Jób tett: a földre esett és dicsérve mondta, hogy "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" Jób 1:21
Mondd el Istennek őszintén, hogy mit érzel. Öntsd ki a szívedet Neki. Adj ki magadból minden érzést, ami benned van. Jób is ezt tette, amikor azt mondta, hogy "Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel." Jób 7:11
Felkiáltott, amikor Istent távol érezte: "mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban." Jób 29:4
Isten képes kezelni az aggodalmaid, a haragod, a félelmed, a szomorúságod, a zavartságod és a kérdéseid is.

Beszéljetek róla:
  •  Írj körül egy helyzetet, amikor érezted Isten jelenlétét az életedben.
  •  Gondolkodj egy másik helyzetről, amikor szeretted volna érezni Isten jelenlétét, de nem sikerült. Megváltoztatta-e a reakciód Isten felé? Ha igen, miért?
Az ajándékaid az egész gyülekezetet segítik


"A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait" 1 Kor. 2:14

Nem dolgozhatsz meg a lelki ajándékaidért és nem is érdemelheted ki őket - ezért hívják ajándéknak! Isten a kegyelmét fejezi ki feléd vele: "A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott" Ef. 4:7

Sem nem választhatod ki, hogy melyik ajándékokat szeretnéd. Pál leírja, hogy ezt Isten határozza meg, "De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja." 1 Kor. 12:11

Mivel Isten szereti a változatosságot, és azt akarja, hogy különlegesek legyünk, ezért nem ugyanazt az ajándékot adja mindenkinek, és senkinek nem adja meg az összes ajándékot. Ha neked meglenne minden ajándék, akkor nem lenne szükséged senki másra, és ez ellent mondana Isten egyik céljának - hogy megtanítson minket egymástól függeni.

A lelki ajándékaid nem azért kaptad, hogy a te, hanem, hogy mások javára legyen. Mások pedig azért kapták az ajándékaikat, hogy a te javadra legyenek. A Biblia mondja: "A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele" 1 Kor. 12:7

Mikor mindannyian használjuk az ajándékainkat, az mindenkinek a javára van. Ha mások nem használják az ajándékaikat, azzal téged fosztanak meg áldásoktól, s, ha te nem használod az ajándékaidat, akkor te fosztasz meg másokat. Ezért akarja Isten, hogy felfedezzük és kifejlesszük a lelki ajándékainkat.




Harc: életre-halálra


„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Efézus 6,12

Ahogyan azt már Rick pásztor is tanította, a harc, hogy új természetünk szerint tudjuk élni nagyon fontos, így meg kell tanulnunk harcolni a Lélek fegyvereivel, ha szabadon akarunk élni.

Isten rendelkezésünkre bocsátotta az igazságosság fegyvereit. Ezen fegyverek azonban azt kívánják, hogy vele dolgozzunk, és hagyatkozzunk rá amikor szembeszállunk az ellenséggel. A mi erősségünk őbenne van, hiszen a hit paradoxonja az, hogy ő erőssége a mi erőtlenségünkön keresztül nyilvánul meg.

Az a célunk, hogy mindent felhasználjunk, ami Isten nekünk adott: meg kell tanulnunk bánni a Lélek fegyvereivel; megtanulni melyek ezek, hogyan működnek és mikor kell őket használnunk.

A Lélek fegyverei között ilyenek szerepelnek mint: őszinteség, alázat, hitelesség, kegyelem, szeretet, imádság, engedelmesség, közösség, egészséges függés, Isten Igéje, és önmagunk alárendelése a Lélek vezetésének.

Ezzel szemben a test fegyverei a következők: indulatosság, manipuláció, káromlás, megszégyenítés, gyűlölet, büszkeség, alattomosság, rejtegetés, én-központúság, mentegetőzés, és az egészségtelen „nincs rád szükségem” magatartás.

A lelki harcban, amelynek mindannyian részesei vagyunk „nem állhatunk meg és feledkezhetünk meg róla néhány órára. Ez egy életünk végéig tartó élet-halál harc….” (Efézus 6,12 MSG fordítás)

Ez egy végzetes, brutális, véres és örök jelentőségű harc; ezért ebben a harcban Isten velünk, bennünk és értünk van.




Jézus kegyelmet kínál, nem kárhoztat


"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mert Krisztus Jézus által az élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől." (Róma 8:1-2, NIV fordítás)



Nem számít, hogy mit tettél, Krisztusban nincs kárhoztatásod. Ő ott ül az Atya jobbján, és nem mint vádló, hanem mint védőügyvéd akarja neked adni az életét.

Mielőtt megszülettél volna, Isten már elkezdett munkálkodni azon, hogy téged visszahozzon az Ő jelenlétébe. Isten tudja, hogy egyedül nem tudod ezt az utat megtenni, ezért mikor még erőtlen, elhagyatott voltál, Krisztus meghalt érted. (Róma 5:6)

Jézus kegyelmet kínál, nem kárhoztatást. Azt mondja: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.” (Máté 9:13) Az a célja, hogy visszahozzon az Atyával való meghitt közösségbe, és nem azt akarja, hogy te hatalmas erőfeszítéseket tegyél azért, hogy bebizonyítsd, méltó vagy, hogy visszanyerd az Atya szeretetét.

Képzeld el, amint ezt mondja: „Ezek a dolgok, amiket felajánlasz, hogy megteszel, és az ígéretek, melyekkel a megbocsátást akarod elnyerni, olyan dolgok, amivel a bűntudatodat akarod legyőzni. Én ehelyett a megbocsátást és a kegyelmet ajándékként adom neked. Irgalmasságot akarok, nem olyan áldozatokat, amelyekkel azt reméled, hogy visszanyered a szeretetemet. Soha nem veszítetted el a szeretetemet!”

„A célom nem az, hogy elítéljelek, hanem hogy az én életem szabadon folyjon benned, amint a Szent Lélek közvetlenül az Atyához kapcsol.” (Róma 8:1-2, NIV fordítás, átfogalmazás a szerzőtől).

„Ezenkívül, nem is tudod lemosni az összes szennyet, bűnt magadról. Engedd, hogy én tegyem meg. Az én vérem hófehérre mos, és az én Szellemem közvetlenül a szívedben kezd élni.”

Krisztusban elrejtve nincs kárhoztatásunk, és „bizalommal járulhatunk a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:16)

Amikor úgy érzed, hogy a kárhoztatás bősz áradatként jön feléd, állj a Sziklára, aki ezt mondta: „Én többé nem kárhoztatlak. Menj el, és ezután ne vétkezz!” (János 8:11)

Beszéljünk róla:

* Te hogyan próbáltad meg elnyerni Isten elismerését, és milyen áldozatokat hoztál a bűntudatod miatt?
* Milyen lenne az életed, ha elfogadnád Isten kegyelmét, és ha úgy tekintenél Istenre mint védőügyvédre, és nem mint vádlóra? Hogyan változna meg az életed?
Alkalmatlannak érzed magad?

„…a mi alkalmasságunk az Istentől van.” (2Korinthus 3:5)
Isten soha nem fog rád bízni olyan feladatot, amelyet az Ő közreműködése nélkül is el tudsz végezni. Ő „…nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk…” (2Timóteus 1:9) hív el minket. Amikor Isten rád bíz egy munkát, akkor kegyelmét is adja, hogy el tudd azt végezni. De ne várd, hogy könnyű lesz! Isten arra hívta el Mózest, hogy utasítsa a fáraót, hogy engedje el az összes rabszolgáját, hogy elmehessenek egy olyan Istent imádni, akiben a fáraó nem is hitt. Jónásnak azt mondta, hogy menjen Ninivébe, a világ legromlottabb városába, és mondja nekik: „Térjetek meg, vagy meghaltok!”. Amikor Isten elhívta Jeremiást, hogy az Ő üzenetét átadja egy kemény, makacs, én-központú népnek, akik nem voltak hajlandók rá hallgatni, Jeremiás annyira sírt, hogy „a zokogó próféta” néven vált ismertté. Ha tehát most alkalmatlannak érzed magad, Isten nélkül – az is vagy! A Biblia hősei nem pattantak csak úgy fel a helyükről és nem mondták, hogy: „Semmi gond, én elintézem!”. De íme, a jó hír: Isten nem arra hív, hogy Neki dolgozzunk, hanem, hogy Vele – ez pedig garantálja a sikert. Azt mondod: „De én nem vagyok rá képes”. Semmi probléma: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket” (2Korinthus 3:5-6). Azt mondod: „De nincsenek meg hozzá a szükséges anyagi forrásaim”. Nem gond: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8). Azt mondod: „De nincs hozzá erőm”. Semmi baj: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).


Állj egyenesen!

„…ő nyomban felegyenesedett…” (Lukács 13:13)

Annak, hogy képes vagy-e egyenesen és felemelt fejjel állni, kevés köze van a bőröd színéhez, de sokkal több ahhoz, hogy mi van a szívedben. „Az én őseim a Mayfloweren jöttek Amerikába” – mondod. Ez jól hangzik, de „Krisztusban nincs szolga, sem szabad”. Isten országában a társadalmi rang nem számít. A nemed sem számít: „nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Az sem érdekes, hogy milyen az erkölcsi háttered. Ráháb prostituált volt, mielőtt hinni kezdett Isten beszédének. De miután bízott Isten szavában, többé soha nem tért vissza régi foglalkozásához. Sőt, a Szentírás Sárával, Ábrahám feleségével együtt említi őt, mert hitt Istennek és áldást nyert (Zsidók 11:31). A Krisztusban való hit igazi egyenlőséget teremt, ha ezt elnyered, akkor felemelt fővel járhatsz a múltad ellenére is. Nem számít, hogy mit mondanak az emberek. Amit Isten mond rólad – és amit így elhiszel magadról – egyedül az számít. Lukács feljegyzi: „Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: »Asszony, megszabadultál betegségedből«. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lukács 13:10-13). Ha elkötelezed magad Krisztusnak, Ő megváltoztat téged. Ő majd elbánik mindazzal, ami megnyomorított téged lelkileg, értelmileg és érzelmileg, és elvégzi, hogy egyenesen állj.



HA VALAKI MEGBOTLIK, SEGÍTSD FEL!

„... ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben..." (Galata 6:1)

Pál azt írja: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagy­tok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." Figyeld meg ezt a kifejezést: „tetten érnek". Legtöb­ben, akik megbotlunk, valamikor azt hittük: „ez sohasem fog megtörténni velem". Mégis meg­történt. Egy gyenge pillanatban engedtünk az ördögnek. Amikor ez megtörténik valakivel, Isten családjának tagjaiként kötelességünk, hogy segítsünk neki helyreállni, bármilyen bűnt követett is el. Ebben a szentírási részletben a „helyreigazítani" szónak orvosi színezete van. Azt az orvost festi le, aki a helyére igazít egy eltört végtagot. Ahhoz, hogy valakit lelkileg helyreigazítsunk, sokféle módon kell neki segítenünk. Először segítenünk kell abban, hogy elismerje bukását. A Betsabéval való házasságtörő viszonya után Dávid így imádkozott: vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz..." (Zsoltárok 51:6). Másodszor segítenünk kell, hogy elfogadják, ők a felelősök bűnükért. Még akkor is, ha talán valaki más is hozzájárult a dologhoz, Isten előtt nekünk magunknak kell számot adnunk. Harmadszor segítenünk kell nekik, hogy eljussanak a megbánáshoz és a megtéréshez. A megbánás mély bűnbánatot jelent, és a bűntől való elfordulást, új irányba indulást. Ezután segí­tenünk kell nekik a jóvátételben; ha valaki valami rosszat tett, tegye jóvá, amint lehet. Segíthetünk nekik abban, hogy ez által is erősödjenek. A bukások által Isten olyan leckéket tanít nekünk, ame­lyek megvédenek attól, hogy a jövőben hasonló utakra tévedjük. Segíthetünk abban is, hogyan reagáljanak Isten fenyítésére hálával. Az biztos, hogy ez nem könnyű, de ha mérlegeljük, hogy Isten­nek a célja ezzel a fegyelmezéssel az, hogy így „szentségében részesüljünk" (Zsidók 12:10) - akkor elkezdünk hálát adni mennyei Atyánknak szeretetteljes fegyelmezéséért. Ez az, ami igazán megvéd attól, hogy a keserűség gyökeret verjen bennünk, és felnövekedve bűnt teremjen.



„... igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel..." (Galata 6:1)
Milyen lélek kell a helyreigazításhoz? Szelíd lélek, „...ha valakit tetten is érnek valami­lyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." Nagyon valószínű, hogy az illető már amúgy is szenved, sebezhető és törékeny, mint az üveg; a kárhoztatás csak rosszabbá tenné kínos helyzetét. Megértésre és elfogadásra - nem egyetértésre! - van szüksége. Alázatos lélekre is szükség van. „De azért vi­gyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!" (Galata 6:1). Minket is ugyanolyan anyagból szabtak, mi is ugyanúgy el tudunk bukni. Emlékezz, Péter azt mondta Krisztusnak: Uram, lehet, hogy mások megtagadnak, de én nem! (Id. Máté 26:33) Komolyan is gon­dolta, nem hitte volna, hogy vele is megtörténhet! Nagyon óvatosnak kell lennünk a saját életünkkel, meg kell vizsgálnunk magunkat, tudnunk kell, hogy mi is sebezhetőek vagyunk mindenfajta kísértés és bűn tekintetében. Végül szükség van a szeretet és együttérzés lelkére. Pál azt írja: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét" (Galata 6:2). Ebben az igében a „teher" szó az jelenti: „nehéz súly". Azt jelenti ez, hogy együtt kell mennünk velük, együtt kell sírnunk velük, együtt kell dolgoznunk velük, amíg helyre nem állnak. Ha a sérült ember nem talál kegyelmet, sze­retetet és gyógyulást Isten családjában, akkor ugyan hol talál? Dr. Charles Stanley írja: „Az írásokból világosan kiderül, hogy kötelességünk helyreállítani elbukott testvérünket. Az is világos, hogy ezt az érzékeny és kényes témát nagy gonddal, nagy körültekintéssel kell kezelnünk, különben sérül bizonyságtételünk a hitetlen világ felé."



Miért nélkülözhetetlen a helyreigazítás? Hogy megvédjük életüket, „...aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól..." (Jakab 5:20). Ha valaki, akit szeretsz, bűnt követ el, szó szerint megöli önmagát. Ha igazán törődsz azzal az emberrel, nem teheted meg, hogy csak állsz és nézed. A helyreigazítás a gyülekezet életének megőrzése miatt is szükséges. Pál azt írja: „...intsétek a rendetleneket..." (IThesszalonika 5:14 Károli). Amikor a bűnt tolerálják, és racionális magyaráza­tot kerítenek köré, a tagok megharagszanak, és elmennek, mások pedig sérülnek. A gyülekezet hírneve és légköre sérül, ha valaki bűnt követ el és nem hozza azt helyre. Isten jó hírének megőrzése létfontosságú. Amikor Nátán próféta Dáviddal beszélt
Betsabéval elkövetett vétkéről, ezt mondta: okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra..." (2Sámuel 12:14). Ha elítélünk valamit a világban, de ugyanazt elnézzük magunk között, üzenetünk süket fülekre fog találni. Ezért írja Pál: „...ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel". Megfelelő módon kell hozzájuk közelítenünk! Nem szabad szembesítenünk valakit a bűnével, ha nekünk magunknak is ugyanaz a problémánk. A helyreigazítás céljával és elvárásával kell megközelítenünk. Ez nem boszorkányüldözés, hanem az elveszett bárány keresése. Ennek a lényege, hogy visszahozzuk őket a közösségbe, és ehhez meg kell szabadulnunk a „szentebb vagyok, mint te" hozzáállástól. Légy őszinte, egyedül Isten kegyelme, hogy téged nem kaptak rajta ugyanazon a vétken, nem igaz? Mondd meg annak, akivel foglalkozol, hogy ezt elismered. Biztosítsd arról, hogy bármilyen bűne legyen is, az nem megbocsáthatatlan. Mindig van visszaút a lelki egészséghez.

Uralkodj magadon!

„Minden szabad nekem – de…” (1Korinthus 6:12)


Add tudtára a testednek, hogy ki diktál! Minden nap találj módot arra, hogy nemet mondj önmagadnak. Ha így teszel, akkor képes leszel megtenni akkor is, amikor valóban számít. Most nemcsak főbenjáró bűnökről beszélünk, hanem arról, hogy oda kell koncentrálnunk életünk fegyelmezetlen területeire, amelyeket kimagyarázunk és racionalizálunk, ahelyett hogy végre törődnénk velük. Pál azt írja:

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” Pál ezen a mércén méri le cselekedeteit: „Javamra válik? Vagy fennáll a veszélye annak, hogy uralma alá kerítsen?”

Meddig fogod még azt mondogatni magadnak: „Tudom, hogy meg kell változnom, és meg is fogok: holnap”? Jogod van hozzá, hogy csokoládétortát és fagylaltot fogyassz minden este lefekvéskor. Ezt „szabad”, de nem „használ”, főleg, ha egészséges artériákat, cukor-mentes vért, csinos derekat akarsz, és azt, hogy képes legyél lefutni a maratont, vagy talán csak annyit, hogy lépést tudj tartani az unokáiddal. Jogod van ahhoz, hogy úgy töltsd az idődet, és úgy költsd a pénzedet, ahogy neked tetszik, de nincs jogod panaszkodni, ha a csökkenő hozadék elve bejön, és a szegényházban végzed. Jogod van bármilyen szeméttel megtölteni az elmédet, amivel csak akarod. De értsd meg: ha folyamatosan kiteszed magad a helytelen dolgok hatásának, az gyengíteni fogja a jellemedet, megfoszt az önbecsülésedtől, és végül rabszolgájává tesz.

Ha arról van szó, hogy a rossz szokásokat jóra cseréld, azt csak egyetlen egy ember tudja elérni: te. A jellemed a mindennapos döntéseid összessége. Amit gondolsz, amit választasz, és amit teszel nap mint nap, azzá válsz.
VÁLASZ AZ AGGODALMAIDRA

„Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21)

Szavaid vagy érted vagy ellened dolgoznak. A Biblia azt mondja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Példabeszédek 18:21). A „szavaid gyümölcsét eszed” régi mondás nem csupán semmitmondó közhely, hanem nagy igazság! Jeremiás próféta ezt írta: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem [faltam szavait], igéd vidámságot szerzett nekem és szívbéli örömöt…” (Jeremiás 15:16 NKJV). A zsoltárosnál ezt olvassuk: „… az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult  helyzetükből [aggodalmaikból]. Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.” (Zsoltárok 107:19-20 NKJV). Isten Igéje az orvosság, ami az aggodalmat gyógyítja. Tehát neked is azt kell mondanod a helyzetről, amit Isten mond róla, különben ellentmondasz neki, és elválasztod magad, akik hasonlóképpen gondolkoznak, és Isten Igéjét és szólják az életedre. Akiket pedig nem érdekel Isten Igéje, azokkal töltött idődet korlátozd le! Ha jó gyümölcsöket akarsz teremni, ahhoz megfelelő éghajlat kell. A szavak, amiket kimondasz (és amikre hallgatsz) meghatározzák életed klímáját, irányultságát és eredményeit. A siker titka nem titok. A Biblia azt mondja, hogy aki „az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsoltárok 1:2-3).

Az aggodalmaidra a válasz Isten Igéjében van!
Elfogadásért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod, hogy milyen könnyen a világ hatása alá kerülök, s elfogadom igazságnak azt, ami szépre kerekített, s csillogó. Kérlek adj nekem bölcs szívet, hogy észrevegyem akaratodat életem mindennapos dolgaiban, s úgy cselekedjek, hogy az testem, s lelkem üdvére váljon! Ámen



"Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom néktek megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."
Mt 18,3

Amióta világ a világ, a böjt mindig vallásos cselekedet volt, minden kultúrában. Napjainkra az ész átírta ezt is, s meghirdette a "harcot" a kalóriák ellen... Nos, hogy hányan buknak el ezekben a kínnal, s keservvel vívott csatákban azt láthatjuk szűk környezetünkben, de talán tapasztalhatjuk magunkon is! 2:3-as meccsek ezek - 2kg le, 3 kg fel... Hol a hiba? Nem elég a jó szándék? A szándék mindig a legfontosabb, kérdés csak az, hogy ki támogatja azt, mert egyedül nem megy. (Érdekes, s igaz: Az "egyedül nem megy" igazságát csak a kereszténység meri felvállalni...)

A böjt vallásos cselekdet, amelynek célja nem a testsúly csökkentése, hanem közelebb kerülés az Istenhez. A böjt hamis gyakorlata az, amit a reklámokban látunk, hogy ti. azok, akik az adott metódust(sportszer vagy táplálék) választják, darázsderekúak, s atlétatermetűek lesznek, s mindenki csodálni fogja őket. S, ki ne kívánná ezt, hogy ő legyen a központ, mások csodálatának tárgya? Először is: A böjtöt nem másokért, hanem magunkért tesszük, s nem is a testünkért, hanem a lelkünkért. Másodszor: a böjt valójában nem lemondás(negatívum), hanem felajánlás(pozitívum). Az eltorzult, "csakazértis" arc mindent elárul. Ilyenkor nem energiát nyer az ember, hanem erőt veszít. Jézus azt, mondja "kend meg fejedet, és mosd meg arcodat" , azaz ünnepelj! Érdekes módon, ha ünnepelünk, ha éppen jót teszünk másokkal (ajándékozunk), akkor nem hiányzik a zsíroskenyér. Csak akkor kerülünk a kísértés örvényébe, ha beszűkítjük a világot, s önmagunkat tesszük meg a legfontosabbnak... Isten azonban úgy alkotta meg a világot, hogy akkor kapjuk a "jutalmat", ha megtartjuk az Ő törvényeit. (A törvény betöltése a szeretet!) Ha valaki a törvény szerint szolgál embertársainak, akkor fut, szalad, mozog, teszi a dolgát, s lám: egyenletesen kopik minden szerve. Ha valaki kerüli a teljességet, vagy annak megélését egysíkúvá teszi - evés vagy ivás -, akkor egyenlőtlenül kopnak szervei, s csak idő kérdése mikor borul fel életének testi és lelki egyensúlya.

A nagy igazság: Isten megfizet - mindenért. Nem azonnal, nem látványosan, de megfizet. Az istentelenségben felnőtt generáció megérdemelt "fizetsége", hogy a következő generáció még istentelenebb lesz... Így válik súlyos bűnné a közömbösség/tolerancia imádott semlegessége is. Azok a társdalmak, ahol nem a közösség érdeke a legfontosabb, hanem az egyéné, azok meghasonlanak. Így hasonlik meg a keresztény Európa is... Ez nem borúlátó feltevés, hanem szomorú tény: pusztulunk, az Isten legyen nekünk irgalmas!


Hívő élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Te nemcsak életre hívtál, de a Téged dicsérő életre is elhívtál. Adj nekem Uram bölcsességet, s erőt, hogy akaratod szerint élhessek jónak és szépnek teremtett világodban, s evangéliumi örömmel szolgálhassak másokat! Ámen



A mai napi cél-imádságunk:
Istenem, segítsd meg azt a testvérünket, akit ma műtenek! Adj neki lelki erőt a szenvedések elviseléséhez, s ajándékozd meg őt Erőddel, hogy meggyógyulhasson! Ámen

Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.
Fil 3,13-16

Nem vagyunk tökéletesek... s érdekes módon konfliktusaink jelentős része abból fakad, hogy a tökéletesség utáni vágyunk ütközik a valósággal. Szeretünk nagyívű álmokban fürödni, de legvégül az élet realitása térdre kényszerít minket. Hiába a szép cél, a nagy elhatározás, a magunkat is buzdító szép szavak áradata, s a megfeszített akarat - a valós lehetőségek, a tényleges körülmények végül gátat szabnak a megvalósulásnak.

Saul-Pál, akit a zsidó vallási hagyományok a törvényszabta perfekcionista életre neveltek - sőt maga is erre nevelődött ifjúként a híres Gamáliel rabbi iskolájában -, jól tudja, többször be-, és elismeri, hogy nem tökéletes, mert megtapasztalta: senki nem lehet tökéletes a törvény által. A törvény ugyan jó, de az mindig csak követi az életet, egy meglévő jó szokásrendet foglal törvényi keretekbe. Az új kihívásoknak rögtön megfelelni pedig csak akkor lehet, ha a szívünkben-lelkünkben mindig jelen van az Isten szeretete, mely irányítja gondolatainkat, s így jóakarattal nemcsak helyeset, őszintén jót és igazat szólunk, de jobbító bölcset is... Ezért írja itt a pogányok apostola: "nem gondolom magamról, hogy már elértem" - azaz senki nem perfekt.

Ugyanakkor az életre, a mindennapok küzdelmeire Pálnak stratégiája van, ezért mondja: "ami mögöttem van azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé" Ebben a mondatban minden szó hangsúlyos! Ami múlt, azt el kell felejteni, mert a múlt az nemcsak nagyon tud fájni, de sokszor meg is kötözi a jelent. Hátrahagyni a múltat azonban csak Istennel együtt lehetséges. Isten az, aki fájó emlékeink éles köveit "kegyelmének habarcsával" körbefogva beépítheti életünk vastag falaiba, hogy azok épüljönek az Istentől rendelt Alapon, tartsanak, s végül a lélek templomává formálódjanak... Isten szava a bűnökkel terhelt, szétfolyó múltunkat végül stabil, terhelhető, hasznos kővé alakítja át - így építhetünk a negatív tapasztalásainkra is.

"Amire eljutottunk, aszerint járunk" - azaz aszerint élünk. Isten igazságainak átfogó felismerése nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Ahogyan az életet sem kapjuk készen: először csak várjuk, majd megfogan, s elindul fejlődésének sajátos útján, ugyanígy van ez hívő életben is. Bizony komoly időbe telik, míg az elvetett mag (Isten szava) kibújik életünk földjéből, láthatóvá válik, növekszik, s majd sok-sok idő után fává is terebélyesedik és végül gyümölcsöt is terem... Amit azonban igazságként megtapasztaltunk, azt jó szívvel tovább adhatjuk! Ezáltal ugyanis mások is okulhatnak/épülhetnek/növekedhetnek és szavaink, életpéldánk láttán talán még erőt is meríthetnek, ha a nagy futásban (élet) meglankadtak volna...




Hűséges emberekért.


A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Taníts engem utaidra... hogy megmaradhassak a hűségben. Ámen.

Te vagy a látás Istene. 1 Móz 16,13a

Soha annyira nem volt szüksége a világnak hűséges emberekre, mint manapság. Hűség és hűség között azért van különbség. A német katonák szíjcsatján ez a felirat volt olvasható: Meine Ehre heißt Treue. (Becsületem a hűség.) A világ "hűséget" lát a fanatizmusban, a behódolásban is, jóllehet a hűség isteni fogalom. Sokszor megcsodálom az állatokat, melyek "életreszólóan" választanak maguknak társat... az állatvilágban, a monogamitás nem mindig előnyös, hiszen a túlélésért vívott küzdelemben a legjobb DNS átörökítése a cél, hogy fennmaradjon a faj... az embervilágban még ezt sem lehet felhozni a hűtlenek mentségére.

A hűségnek nemcsak szexuális vetülete van, hiszen a hűség megnyilvánul hitben, életfelfogásban(elvekben). Hűtlen csak egyszer kell hogy legyen valaki... attól a pillanattól áruló. Érdekes szó: áru+ló. A ló a birtoklás megtestesítője a szimbolikában, ugyanakkor a ló a szabadság - az erővel teljes - képi jelentést is hordozza. Valaki tehát valamiért(áru) felááldozza lovát (a szabadságát). A testiségért(a megfoghatóért) feláldozza a lelkiséget, azaz áruló. Nos, aki elárulta hitét, elveit, barátját, szerelmét... az Istent - az elveszett ember. Nincs mentsége önmaga előtt. (Luther: lelkiismeret tüze!)

Hűségben megmaradni egyféleképpen lehet. Keresek egy erősebb szövetségest. Aki megvéd erőtlen pillanataimban. (Ha Ő velünk, ki ellenünk?) Ezért magasztalja a hívő ember Istenét, mert az Isten megtartja övéit hűségükben. Ez az igazi méltóság, istenfiúságos lét, az az állapot, amire mindenki törekszik, még akkor is, ha nem tudja, hogy ő tkp. ezt akarja. Az ÚR hűsége a garancia életünk szépségére, teljességére. Önámítás, ha bizakodunk hitünkben, reménységünkben vagy szeretetünkben. Minden elmúlik, egyedül Isten marad... s ha hiszük Őt, mi is megmaradunk Őbenne.




Kapcsolataink...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm Neked emberi kapcsolataimat! Add, hogy tartalmasan élhessem meg azokat, s kegyelmed révén épüljön és növekedjen a szeretet közöttünk! Ámen


Jézus mondja: "Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."
Mk 3,35

"Barátainkat megválogathatjuk, családunkat nem" - tartja a közmondás. Így igaz, ahogyan az is, hogy a családon belüli viták igen megkeserítik az emberek életét, sőt nemegyszer erőszakba csapnak át az indulatok. A "családon belüli erőszak" jogi kategória, az más kérdés, hogy a jog ereje csak akkor érvényesülhet, ha a sértett tisztában van a jogával, s azt megfelelő úton érvényesíteni is tudja. Sokszor azért nem kerülnek napvilágra súlyos bűnök, bántalmazások, mert generációkon átívelő "tradícióról" van szó: "Apám engem is vert, mégis rendes ember lett belőlem, nem árt annak a gyereknek néhány pofon!"... Ha pedagógiai célzattal elcsattanó gesztusértékű atyai füles nem is árt, a súlyos bántalmazások nem ebbe a kategóriába tartoznak. Mai társadalmunk általános közbiztonsága, a közerkölcsök azért olyanok, amilyenek, mert a családapák és családanyák "felfogása" emberről, Istenről, életről és világról olyan volt, amilyen... Hitvány szociális közeg, többnyire hitvány embereket formál. Kivételek persze vannak, de azért nem minden dudván nő lótuszvirág!

A család, ahol minden más, mint odakint a világban - tulajdonképpen egy érdekcsoportnak tekinthető, de a családi kötelékeknél is van erősebb: ez az őszinte, tiszta szeretet. Ez adja alapját a tartalmas kapcsolatoknak, legyen az barátság vagy éppen szerelem. Az őszinte barátság és a szerelem azért annyira szép, s emelő, mert önkéntes. A hitélet is akkor szép, s emelő, ha önkéntes döntésen alapul. Sok keresztény családban érvként hangzik el a megfáradt (hit)élet ellenében: "Ezt nem teheted, hiszen mit szólnak majd hozzá a többiek?" vagy "A mi társadalmi helyzetünkben ezt nem engedhetjük meg magunknak!" Élni az életet lehet "csakazértis"-alapon, de az ilyen élet nem a saját életünk, hanem valaki másé...

Vannak élethelyzetek, amikor kiderül, hogy a másik emberrel "egy lélekcsoport" vagyunk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy szeretjük egymás társaságát, hanem elsősorban azt: félszavakból is megértjük egymást. Mert azonos az értékrendünk, hasonló a gondolkodásunk, s nyilvánvaló hogy mindkettőnk embersége egy irányba mutat. Jézus azokat mondja "rokonainak", akik cselekszik az Isten akaratát, s ezzel a kijelentéssel azt deklarálja, hogy az igazi összekötő kapocs nemcsak ember és ember, de Isten és ember között is az, ha az ember is az Élet szolgálatában áll, ahogyan az Isten sem szűnik meg "szolgálni", hiszen gondviselésével fenntartja ezt a világot.

Isten családba rendelt minket, nemcsak földibe, de mennyeibe is! Ez utóbbi erősebb elkötelezettség, mint az előbbi, mert ott nem ember, hanem az AtyaIsten a "családfő". Isten családjában viszont nem a hierarchia a fontos, hanem Isten jelenvalósága, mert ha Ő jelen van, akkor teljes a lét - akár itt, akár ott vagyunk...




Örökélet...

A mai nap imádsága:

Istenem! Nem értem elmúlásomat, mégkevésbé létem miértjét. Add, hogy bölcsüljek Lelked által, s megnyugvást találjak Tebenned, lázadó lelkemnek! Ámen



És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.
Jel 21,6-7

"Hiszem a test feltámadását. Másképp nem is hinnék. Hiszem, hogy a szellem által ezerszer megalázott test, az anyag, megkapja majd azt a méltóságot, ami megilleti. Az időkön túl, minden földi tülekedés végső elsimításakor, amikor a szolgák a Szolgák Szolgájától elveszik jutalmukat. És mindannyiunk néma rabszolgája, az anyag, elsőként részesül majd a kitüntetésben. És dicsősége talán nem is lesz egyéb, mint az, hogy kivétel nélkül mindenki megpillantja, és mindenkor látja kimondhatatlan szépségét, mesterkéletlen, játékos eleganciáját. Ebben hiszek, mert a test feltámadásában hiszem látásunk feltámadását is.     

Hiszem, hogy rányílik majd szemünk az Ige által teremtett anyagba kezdettől elrejtett vigasztalásra.  Hiszem, hogy a teremtés Őrizője megőriz mindent, ami a keze nyomát őrzi, s amiben valaha is a kedvét lelte. Ezért hiszem, hogy megmaradnak a fák - mint fák, a kutyák - mint kutyák, a gyerekek - mint gyerekek. Minden, ami a teremtő Ige gyönyörűségében született a múlandóságra. Az Ige nem múlik el. Ezért marad meg minden, ami az Igétől született. Megmarad, mert újjászületik. Megfürödnek, de önmaguk maradnak. Fehér ruhába öltöznek, és ragyognak majd ámuló szemeink előtt. Hiszem, hogy a kutyák és a tehenek szemének szomorú barnája lesimíttatik, hogy öröm költözzék a tekintetükbe. Hiszem, hogy szavak nélküli szolgálatuk jutalmául elnyerik ők is azt a könnyű derűt, ami a Történet végén áthatja a mi Urunk és egyetlen, egyetlen boldog reményünk, a feltámadott Krisztus alakját.

Hiszek a test megdicsőülésében. Hogy - mint elvásott ruhát - levetheti majd fájdalmait és erőtelenségeit. Hiszem, hogy a csonka-bonkák, a kéz - és lábnélküliek angol keringőt járnak majd az új teremtés örökre maradandó rétein. És a fűszálak ragyogva egyenesednek fel könnyű lábuk után.  Hiszem, hogy az időnap előtt elpusztultaknak és elpusztítottaknak megadatik mindaz, amiben részük itt nem lehetett. Feltámadott és megdicsőült testük örök jelenében egyszerre élhetik meg a gyermekkor bizalmát - félelmek nélkül; a kamaszkor szabadságát - kíméletlenség nélkül; a felnőttkor munkálkodását - a birtoklás vágya nélkül; az öregkor tűnődését - szomorúság nélkül.

Hiszem, hogy megdicsőült testünkben őrizni fogjuk mi is ráncainkat és sebeinket, ahogyan Krisztus felmagasztalt teste is őrzi a szögek helyét. Úgy fogjuk majd hordani ezeket, mint egy öreg papucsot, amely egyre inkább hozzánk tartozik. Ahogyan a Megváltó viseli örökre szabadításunk emlékeit, úgy hordhatjuk majd mi is szabadulásunk emlékeit. 

Hiszek a boldog tülekedésben, amelyben csak mosolygunk a régi kérdésünkön: 'de hogyan férünk majd el annyian?' Hiszek a végidők terített asztalában, ahol senki sem kérdezi a szomszédját: 'te hogy kerülsz ide?' És hiszem, hogy az asztal gyertyáinak fényében már semmit sem kell kérdeznünk, és minden imádság beszélgetéssé változik majd át. Hiszem, hogy egyszer majd 'fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ...  Hiszem a test feltámadását."




Szolgálat...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy örömmel szolgálhassak! Ámen

Péter így szólt: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám."
Jn 13,8

A lábmosás aktusa nyilvánvalóan túlmutat önmagán. Jézus a tanítványaival együtt töltött utolsó órákban megmossa lábukat, s szerzi az úrvacsorát. Ünneprontásnak is vehetnénk, hiszen amikor ilyen emelkedett dolgok történnek, mint a páska-vacsora megülése, talán mégse illene lábmosással tölteni a drága időt... Jézus cselekedete azonban kinyilvánítja, ég és föld összetartoznak, sőt találkoznak a szolgálatban. Igazi szolgálat mindig az, amikor nemcsak a test, de a lélek is kap! A keresztények mai szolgálata is akkor eredményes, ha elsősorban nem a szociális ellátórendszer hiányosságait akarja pótolni, alázatosan eltakarítva a társadalmi igazságtalanságokból fakadó szemetet, hanem caritatív akciójával inkább alternatívát mutat, hogy ti. lehet másképpen is, s nem kellene ennek így lennie, ahogyan van...

Az Isten akarata tehát az, hogy a földi dolgaink az "égi minta" szerint történjenek. Amiben tehát az "isteni" és az "emberi" találkozik, az a szolgálat. Nem a kiszolgálás, a "service" - ezt a mai szolgáltatói világban különösképpen ki kell hangsúlyozni(!) -, hanem a szolgálat, azaz az elhívás-szerinti munka. A munka tehát akkor igazán munka, s Isten szerinti, ha az magában foglalja az alkotás szépségét (így lehet alkotás egy rántotta elkészítése is vagy - Lutherünk után-, az udvar felseprése is) mely kiteljesedést hoz szolgálónak éppenúgy, mint annak, akinek szolgálnak. S mire van elhívásunk? Arra, amire talentumot kaptunk! Aki kettőt kapot, az ne akarjon öt-talentumosként tündökölni, s ne szomorkodjék, hogy "csak" négyet, hármat vagy kettőt kapott, s ne ássa el, mint aki csak egyet kapott, hiszen az egyet sem elásásra kaptuk... Még az egy talentum is teljességbe emel!

Aki tehát szolgál, az nemcsak isteni akaratot teljesít, nemcsak közösséget épít/erősít szolgálatával, de egyben misztikusan átéli a találkozást Teremtő Istenével. A következetes, szolgáló élet öröme tartós, s akkor is érezzük felemelő erejét, amikor néha hullámvölgybe kerülünk. Ez a krisztuskövető "kicsik" nagy tudása: a jó hír. Az evangélium (eüangelion=jó hír) mindig akkor válik örömhírré, ha valaki nemcsak hallgatja, de meg is cselekszi azt! Betölteni tehát az élet isteni törvényét csak egyféleképpen lehet: ha szeretünk. Folyamatosan, megújulva szeretni azonban csak az tud, akit az Isten is szeret! S mivel a szeretethez az önkéntesség is szükséges - el kell hogy fogadják a 'felajánlott' szeretetet -, ezért a JóIsten is szabad döntésünkre bízza, fogadjuk-e vagy elvetjük az Ő gondviselő szeretetét?