2017. január 28., szombat

Megközelíthető vagy?


„A Lélek gyümölcse pedig: … szívesség, jóság, hűség, szelídség…” (Galata 5:22-23)

Dr. John Maxwell írja: „Előbb vagy utóbb az ember, ha bölcs, rájön, hogy az élet jó és rossz napok, győzelem és vereség, adás és elfogadás keveréke. Megtanulja, hogy nem kifizetődő túl érzékeny lelkűnek lenni, és bizonyos dolgokat el kell engednie a füle mellett. Megtanulja, hogy általában az húzza a rövidebbet, aki kijön a sodrából, hogy időnként mindenkinek lehet rossz napja, és hogy nem kell a másik ember zsémbelését túl komolyan venni. Megtanulja, hogy a kötekedés sodor a legkönnyebben bajba, hogy úgy lehet a leggyorsabban népszerűtlenné válni, ha másokról pletykálunk, hogy a felelősség áthárítása mindig visszaüt, mint a bumeráng, és hogy nem számít, kié az érdem, csak a munka legyen elvégezve. Megtanulja, hogy a többiek legalább annyira ambíciózusak, mint ő, hogy legalább olyan jó eszűek, vagy még okosabbak, és hogy nem az ész, hanem a kemény munka a siker titka. Megtanulja, hogy senki sem juthat el egyedül az első bázisra [baseball], hogy csak együttes erőfeszítéssel lehet a jobb dolgok felé haladni. Röviden: felismeri, hogy a ’boldogulás művészete’ 98%-ban a mások felé tanúsított viselkedésén múlik.”

Na és mi a helyzet veled? Jézus azt mondta: „Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!” (Lukács 8:18). Legutóbb mikor hozott neked valaki olyan hírt, amit nem akartál hallani? Vagy mikor volt olyan, hogy valaki nagyon nem értett veled egyet? Vagy mikor kerültél összeütközésbe valakivel? Ha már rég volt, akkor talán nem vagy eléggé megközelíthető ember. Nem adhatunk másoknak nagyobb ajándékot, mint ha azt éreztetjük, hogy velünk természetesen viselkedhetnek.




A megközelíthető emberek a következő jellemvonásokat mutatják: 1) személyes melegség: ők tényleg kedvelik az embereket. Egy régi Peanuts képregényben Charlie Brown azt mondja: „Szeretem az emberiséget, de az embereket ki nem állhatom.” Ácsi! Nem elég az embereket elméletben szeretni, melegséget kell árasztanod azok felé, akikkel naponta találkozol. 2) A hangulatuk nem változékony. Dolgoztál már olyan valakivel, akinek folyton változott a hangulata? Soha nem tudhatod, hogy épp milyen lesz. Ezzel szemben a megközelíthető emberek kiegyensúlyozottak és kiszámíthatóak. Alapvetően mindig ugyanolyanok, bármikor találkozol is velük. 3) Érzékenységet mutatnak mások érzései iránt. Bár a megközelíthető emberek érzelmileg stabilak, ez nem jelenti azt, hogy ezt másoktól is elvárják. Felismerik, hogy a jó embereknek is vannak rossz napjaik, következésképpen ráhangolódnak mások érzéseire, és könnyen alkalmazkodnak hozzájuk. 4) Megértőek az emberi gyengeségekkel szemben, és nem titkolják a maguk gyengeségeit. Ed Howes író a következőt mondta: „Időnként mondj rossz véleményt magadról, így megmutatod barátaidnak, hogy tudsz igazat mondani”. A megközelíthető emberek őszinték a képességeik és hiányosságaik tekintetében. Magukévá teszik a régi mondást: „Boldogok azok, akik tudnak nevetni saját magukon, mert jókedvük sohasem ér véget”. És mivel beismerik saját hibáikat, nem esik nehezükre megengedni azt, hogy mások is hibázzanak. 5) Képesek megbocsátani és bocsánatot kérni. David Augsburger azt írja: „Mivel semmilyen próbálkozásunk nincs hiba nélkül, és semmi, amit elérünk, nem mentes bizonyos mértékű végességtől és emberi gyarlóságtól, csak a megbocsátás menthet meg minket.”

ŐRIZKEDJ AZ ÖNIGAZULTSÁGTÓL!


„... amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed" (Róma 2:1)

Egy asszony minden reggel, amikor kinézett az ablakán, megjegyzéseket tett a szomszédjuk szárítókötelén lévő kiteregetett ruhákra, mert szerinte piszkosak voltak. Egy napon azt vette észre, hogy ragyogóan tiszták. „Lehet, hogy új mosóport használ" - jegyezte meg. „Nem" - felelte a férje - „ma korábban keltem, és megpucoltam az ablakot". Hoppá! Amikor Pál a következőket sorolja: „kapzsiság, gyűlölködés, irigység, gyilkosság, viszálykodás, álnokság... pletyka" (Róma 1:29 NLT), kísértésbe esünk azt feltételezni, hogy ez ránk nem vonatkozik. Aztán az apostol így folytatja: „Te ép­pen ilyen vagy... magad is ugyanazt cselekszed". Lehet, hogy sohasem sikkasztottál, de előfordult már, hogy a visszajárót nem adtad oda? Vagy egy kicsit „megkozmetikáztad" az adóbevalláso­dat? Mi van akkor, amikor forgalmi dugóba ragadsz, vagy meghallasz valami szaftos pletykát? Phil Yancey mondja: „A gyilkosság és a házasságtörés csak mértékében különbözik a gyűlölettől és a testi vágytól... Pál lesújtó véleménnyel nyilatkozik az önigazult emberekről... ő, aki korábban a farizeusok legjobbika volt, jól ismerte a képletet... azt a veszélyt, ami az erkölcsi felsőbbrendűség érzéséhez társul. A bűn tagadása rosszabb következményeket von maga után, mint maga a bűn, ahhoz hasonlóan, mint ha nem vagy hajlandó orvoshoz menni, ha valahol egy csomót vagy vala­milyen más elváltozást érzel... Elfogadtam egy meghívást egy keresztyén rendezvényre, ahol be­szélnem kellett volna... ahogy azon töprengtem, hogy mit mondjak... eszembe jutott, amit az alko­holizmusból szabadultak mindennap megvallanak - saját erőfeszítésük kudarcát, és kegyelemre szorultságukat... ugyanezt megtenni leküzdhetetlen akadálynak tűnik azok számára, akik büsz­kék függetlenségükre és önigazultságukra. A Róma 3:10 ezt mondja: »Nincsen igaz ember egy sem«. Isten kegyelme az egyetlen megoldás. Ezt ingyen kapjuk, nem a törvény megtartása és a személyiségfejlődésünkre tett emberi erőfeszítések árán... csak meg kell ragadnunk, ki kell nyújta­nunk érte üres, kérő kezünket - ez a legnehezebb kézmozdulat az önigazult ember számára."



Tanulj meg hitben járni!

„mert hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7)
Itt az ideje megérteni végre, hogy mit jelent hit által élni, hiszen Isten háromszor is felhívta rá a figyelmet! (ld. Habakuk 2:4; Róma 1:17; Galata 3:11) Ez nem egy javaslat, nem teológiai vitaindító gondolat – ez Isten akarata az életedre! Egyértelmű, hogy Isten a hitet tette az élet egyetlen járható útjává! Nem kínál egyéb választási lehetőséget. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6). Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk át néhány kérdést, amely felmerül ezzel az élet-átformáló igazsággal kapcsolatban: 1) Ki igaz? Pál azt írja: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által…” (Galata 2:16). A megigazulást (igaznak nyilvánítva, mintha sosem vétkezett volna) nem lehet kiérdemelni, ez ajándék, melyet hit által fogadhatunk el. Ha hitedet Jézusba veted, akkor Isten szemében igazzá lettél, ő teljesen elfogad. Hát nem csudajó? 2) Mit jelent járni? Pál azt mondja: „hitben járunk, nem látásban.” A járáshoz fel kell kelni, és el kell indulni. Nem üldögélhetsz céltalanul az elragadtatásra várva. A járás összetevői: motiváció – egy ösztönzés, ami elindít. Irány – egy kiválasztott cél, amit el akarsz érni. Mozgás – elkötelezed magad arra, hogy minden energiádat és erőforrásodat az Istentől kapott cél elérésére fordítod. A hitben járáshoz el kell indulnod egy állhatatos, előre tartó mozgásba, amely majd eljuttat életed Istentől kapott céljába.


„Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9:24)
Egy másik kérdés, amit végig kell gondolnunk: Mit jelent „látásban járni”? (ld. 2Korinthus 5:7) Azt jelenti, hogy az életedet arra alapozva éled, ahogy testi szemeddel látod a dolgokat. Döntéseidet és cselekedeteidet saját felfogásodhoz és körülményeidhez igazítod, nem pedig Isten Igéjéhez. Ha látásban jársz, akkor érzelmeid és gondolataid irányítanak. A gondolataid és érzelmeid a te gondolataid és érzelmeid. Vizsgáld felül őket! Ne engedd, hogy eltérítsenek! Használd Isten Lelke által vezetett természetedet, hogy irányításod alá vond őket! Túl sokszor vagyunk a hit és kétkedés között „a 22-es csapdájába”* szorulva, őrlődve aközött, amit átformálódott szellemünk és testi elménk mond. Egyszer egy feldúlt apa Jézushoz vitte a fiát, hogy gyógyulását kérje. Jézus azt mondta neki: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Márk 9:23). Ekkor a fiú apja így szólt: „Hiszek, segíts legyőzni a hitetlenségemet!” Vannak idők, amikor egyszerre éljük meg a hitet és a kétséget. Ez az ember őszintén elismerte kétségeit, Jézus mégis csodát tett érte. Ha helyreigazításra szorult volna, Jézus megmondta volna neki, miben téved. Ha hite nem lett volna őszinte, azt az Úr tudta volna. Jézus azonban elfogadta hitvallását, annak ellenére, hogy ismerte kétségeit is. Három tanulság van ebben számunkra: 1) Ne félj elismerni kétségeidet! 2) Ne engedd, hogy kétségeid legyőzzék hitedet! Bármilyen helyzetben vagy is, Isten Igéje mutatja meg Isten akaratát, állj rá! 3) Add át kétségeidet az Úrnak, és mondd: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” Mennyi idő kell ahhoz, hogy megtanulj hitben járni? Egy egész élet! * Joseph Heller a második világháború utolsó éveiben játszódó szatirikus történelmi regényének címe. A 22-es csapdája egy olyan szituáció, melyből nem lehet győztesen kikerülni.



„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róma 10:17)
Mit jelent hitben járni? (ld. 2Korinthus 5:7) Egészen más, mint látás, észérvek, érzelmek vagy értelem vezette életet élni. A hitben járás ennél többre hív. Lehetővé teszi, hogy belépjünk a természetfeletti lehetőségek birodalmába, mert Jézus azt mondta: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Márk 9:23). Íme, néhány szentírási alapelv a hitről, ami segíthet: 1) A hit nem emberi erőfeszítésben gyökerezik. Az önbizalom és az éles értelem nem képesít rá. Az optimizmus, a szerencse és a társadalmi összeköttetések nem segítenek hozzá. A vallásos formulák tanulása sem. 2) Isten korlátlan hatalmában és változhatatlan Igéjében gyökerezik. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Róma 10:17). Isten Igéje, ha befogadod, hogy benned lakjon, folyamatosan termi majd a hitet benned. Nem kell hozzá fogcsikorgató erőfeszítés, egyszerűen eldöntöd, hogy elhiszed, amit Isten mond, és engedelmeskedsz neki. 3) A hitben járás cselekvést kíván. „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet” (Jakab 2:18). Amíg nem cselekszel, a hited haszontalan. „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jakab 2:17). Abban a pillanatban, amikor elkezdesz cselekedni, hited életre kel, és arra hívja Istent, hogy lépjen az érdekedben. Ő ma is arra vár, hogy elkezdj cselekedni, hogy erre ő válaszolhasson. Még ha nincs is kedved hozzá, kérdezd meg magadtól: „Mi lenne az első lépésem a hitben, ha tényleg szeretnék tenni valamit?” Tedd meg! Így fogsz hitben járni, és annak jutalmát arathatod majd! (ld. Zsidók 11:6)

Vállald a hit lépését!

„…Ti adjatok nekik enni!” (Máté 14:16)

Lee Brown észrevett egy kislányt, aki a környékükön kéregetett. Később kereste is őt, de nem találta a helyi iskolában. Aznap Brown úgy döntött, hogy tesz valamit a gyerekekért azzal, hogy „örökbe fogad” egy elsős osztályt a város legrosszabb színvonalú iskolájából, felajánlva, hogy támogatja azokat a gyerekeket, akik szeretnének továbbtanulni. Brown nem volt dúsgazdag. Gyapotszedőből lett ingatlanügynökké, elég jó évi bevétele volt, de maga is két gyermeket nevelt. Ígéretéhez mégis tartotta magát. Ő maga minden évben jövedelmének egyharmadát ajánlotta fel, és másoktól is gyűjtött adományt. Brown hittel tett lépése megmentett olyan diákokat, akik másként az utcán végezték volna.

Bátorság kell ahhoz, hogy valami jelentőset tegyünk, főleg akkor, ha először nem is látunk rá semmilyen módot. A híres Afrika-kutató, David Livingstone egyszer a következő levelet kapta: „Szívesen küldenénk önnek segítőket. Sikerült már megfelelő utat találnia az ön területére?” Livingstone így válaszolt: „Ha csak akkor akarnak jönni, ha van jó út, akkor ne is küldjék őket. Nekem olyan emberekre van szükségem, akik akkor is eljönnek, ha nincs út.” Amikor Jézust 5000 éhes ember vette körül, Ő azt mondta tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni!” Ez lehetetlennek tűnt, de amikor engedelmeskedtek, egy csoda szemtanúi lettek. Valaki így írt: „Krisztus lehetetlennek tűnő helyzetekbe fog vezetni… ne kerüld el ezeket! Ilyenkor tapasztalod meg Istent… Ha csak olyan dolgokat kísérelsz meg, amelyeket a rendelkezésedre álló forrásokkal lehetségesnek tartasz… az érdem a tied lesz, és Istennek nem lesz része benne… Olyan parancsot kaptál, amihez nagy hitbeli lépésre van szükség? Menj tovább, nem számít, milyen hihetetlennek tűnik! Így fogod átélni azt az örömöt, hogy láthatod, amint Isten csodát tesz – és így láthatják meg a körülötted lévők is!”



„A hit … a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidók 11:1)

Egyszer két hernyó mászott felfelé egy dombon, amikor észrevették, hogy a fejük fölött egy pillangó egy ágról lefelé lógva éppen sző. Az egyik hernyó odafordult a másikhoz, és így szólt: „Soha nem tudnál rávenni, hogy ilyesmit csináljak!” Tágítsd a látókörödet, és vállald a hit lépését! „A hit azt jelenti… meg vagy győződve azokról a dolgokról, amiket nem látsz” (Zsidók 11:1 NAS).

Glynnis Whitwer mondja: „Isten engedelmességre hív, anélkül, hogy megmutatná, mi lesz a végeredmény… Vannak napok, amikor elegem van abból, hogy mindig kiszólítanak a komfortzónámból… Általában nyafogós vagyok, aki azt kérdezi, hogy nem lehetne-e Istent a karosszékből szolgálni. De nem ez Isten útja. Ő nem akarja, hogy korlátok közé szorítson a biztonság utáni vágyam és az, hogy mindig szeretném kézben tartani a dolgokat… Van, ami akkor tárul fel belül, amikor kívülről kényszerítenek minket… ilyenkor kiderül az igazság a hitünkről… Ahhoz, hogy növekedjen, a hitet ki kell tágítani, feszíteni kell, és ez kényelmetlen… Másokkal ellentétben én nem könnyen tanultam meg bízni Istenben…nem egy könyvet olvasva… vagy prédikációt hallgatva… vagy arról hallva, hogyan bízik benne egy barátom. Úgy tanultam meg, hogy beléptem az engedelmesség kalandjába, és így felfedeztem, hogy Isten megbízható. Ez akkor történt, amikor a férjem és én elkezdtünk tizedet adni (miután évekig ellenálltam), és megláthattuk, hogyan gondoskodik Isten a szükségleteinkről, és még annál is többről…amikor engedelmeskedtem parancsának, és könyvet kezdtem írni (habár sejtelmem sem volt, hogy miről írjak), és megtapasztalhattam, hogyan nyitja meg Isten a lehetőségek ajtaját… Amikor igent mondtunk az örökbefogadásra, és láthattuk, hogyan virágzik ki két kicsi lány reményteljes jövő elé nézve… Engedelmeskedni, amikor Isten nem mutatta meg a lépéseket… vagy a végső célt, nagy kihívás. De ha hitben járunk, akkor Istené lesz a dicsőség, mert tudjuk, hogy magunktól nem lettünk volna képesek megtenni.” Tehát vállald a hit lépését!
Erőforrás...

A mai nap imádsága:
Uram! Életem alapja Te vagy. Add, hogy ezt ne csak értsem és elfogadjam, de aszerint is éljek! Ámen

   

Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
Zsolt 36,10

Folyókvölgyi, csodálatos (túlélő)országunk mindig bővelkedett vizekben... Középkori - nem magyar, külföldi(!) - krónikások feljegyzései szerint: "A magyarok tavaiban, folyóiban hemzsegnek a halak... háromnegyedrésze vizeiknek hal, s csak egynegyede víz." A derűs irodalmi túlzás azért jól jelzi, milyen az, ha még összhangban él az ember a természettel: a respekt mindig áldást vonz... Sajnos mára vizeink prédájává váltak a profitnak, nemcsak itthon tendencia, de az egész világon is, hogy a mindenki jogos kincsét az ivóvizet privatizálják. A világon jelenleg több mint 80%-ban magánkézben van az ivóvíz. A stratégiai fontosságán túl más üzenete is van ennek! Közösségi (köz-érdekű!) gondolkodás helyett a piramis-hierarchia-alapú vált mára meghatározóvá...

Az élet forrása itt a Földön tényleg a víz. Természetesnek vesszük, ha van, s katasztrófának éljük meg, ha nincs. Jelenleg több mint egymilliárd embernek nincs tiszta ivóvize - s ez az emberiség egyhatoda! Amióta "civilizáltan" élünk ezen a bolygón, azóta nem vagyunk képesek igazságosan elosztani azt, amiből pedig lenne elegendő... S mi van azokkal a kincseinkkel, amiből tényleg kevés vagy véges adatott?

Az emberi elme végzetes sötétsége, ha kerüli a világosságot. Fényre teremtettek vagyunk. Ha ez a fény, ez a tisztaságot teremtő világosság nem jut el életünk minden részébe, akkor nem az Isten országát, hanem a Sátán birodalmát építjük... A nagy Össze-visszadobáló (Diabolosz) hatalma ellen nincs más győzelmi esélyünk, csakis az, ha Isten szeretet-fényét öltjük magunkra! Ez az a bizonyos "fehér ruha", amiről a Mester is szól példázataiban, amikor Isten országát mennyegzői lakomához hasonlítja.

Ha Isten megvilágosítja az életünket, akkor mi magunk is világosság lehetünk mások számára. Vonzó példát adhatunk másoknak - párkapcsolatból, gyereknevelésből, családi életből, konfliktusok kezeléséből, életvezetésből - úgy, hogy közben mi magunk is vezetettek vagyunk. A titok ebben rejtőzik: Engedni a Fény vonzásának... Nem a csillogó bazári másodlagosnak, hanem felülről jövő, isteni eredetinek...



Hívás...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy elhívásom örömét ne felejtsem, szívemben forgatva azt erőt meríthessek a futáshoz, melyre meghívtál! Ámen   


Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.
Róm 11,29

Isten legnagyobb ajándéka az élet, s benne Ő maga. Ez nekünk véges embereknek azt jelenti, hogy időbe- és térbe-zártságunkban felismerjük a világmindenséget átfogó felfoghatatlan Végtelen Istent. Ez a felismerés a lelki érés folyamatában az egyik kezdeti állomás, melyet meg nem történtté tenni nem lehet, visszafordíthatatlan. Olyan ez, mint amikor a mag kibújik a földből - visszabújni már nem tud, de nem is akar, hiszen egyet kíván: növekedni. Ezért törekszik napról napra a fény a felé. Mivel az Élet Istentől jön (az Övé!), ezért aki megveti embertársa életét, az Istent magát veti meg. Ezért aki nem szolgálja az Életet, az istentelenül él, s ennek mindennemű következményét hordoznia kell.

Isten hívása egyetemes, mindenkihez szól. Ezért - ha Istenről, az Egyről beszélünk -, akkor nincs (nem lehet!) különb/jobb/más-elbírálás-alá-eső ember... Ez persze ellentmond az ember alapvető ösztöneinek, hiszen egyediségünkben, megismételhetetlenségünkben kívánjuk látni a különbet, a többet, a jobbat. Ez vezet aztán ahhoz az arroganciához, ami táptalaja minden szektás elképzelésnek, fundamentalista világlátásnak. A magát különbnek tartó, saját életszentségét illetően magát alapvetően többnek értékelő ember gyakorlatilag képtelen a tisztességes kooperációra... Az ilyen ember nem együttműködésben, a kölcsönös előnyökön alapuló igazságában kívánja definiálni önmagát, hanem az elkülönülésben, a másságban. Az ilyen ember szereti a kibékíthetetlen kategóriákat - ők a kárhozatra szánt istentelenek, mi az üdvösségre elhívott kiválasztottak...

Isten azonban - az Írás szerint -, azt akarja, hogy minden ember megtérjen hozzá. Számára nincs többféle ember, csak egyfajta: az ember, aki tükrözheti ajándék-életében Teremtője szeretetét - ha akarja. Ez ugyanis az élettel együttjáró szabadságból fakadó személyes döntéstől függ. Az Élet visszavonhatatlanul szent, s az elhívás is az. Ezért aki bólint Teremtője hívására az szentül, aki pedig magát többnek, mások fölött állónak tartja - talán éppen az istenelképzelésére hivatkozva -, az elkárhozik...




Kríziseink...



A mai nap imádsága:
Uram! Te látod küzdelmeimet, Te tudod mit akarsz velem tenni. Kérlek segíts engem akaratod elfogadásában, hogy megnyugodjék lelkem, s békességgel tudjam végezni feladataimat! Ámen

   

Kezedben van sorsom!
Zsolt 31,16

Életünk folyamán számtalan krízisbe kerülünk, melyek az igazsággal ütköztetnek minket. A körülmények kíméletlen ítélethozatalra kényszerítenek, s az események, történések egzisztenciális szorításai megítélnek minket is. Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a történelem az csak a történelem-könyvekben van, s a letűnnt koroknak hatása már nem érezhető... Vannak, akik harsogják, "tesznek arra, mit írnak majd a történelemkönyvek" pedig maguk is érzik, hogy a ma eseményei a holnap történelmét képezik. Nincs ez másképpen a személyes életünkben sem. Amit ma megélünk, az a holnapi és holnaputáni énünk szerves részévé válik. A ma krízise a holnapi helyes döntés záloga. A nagy kérdés mégsem a tanulási készségünk nagysága/milyensége, hanem az, hogy eljutunk-e mindezen megmérettetéseken keresztül a bölcsesség állapotába?

A bölcsességet sokan keverik az okossággal, s az okosságot pedig az ügyeskedéssel. Így lesznek a spekuláló rongyemberekből sikeres megbecsültek - mindaddig, amíg a legnagyobb kérdés, a legfélelmetesebb krízis vonzásába nem kerülnek: ez pedig a Halál... A halál, aminek valóságát nem akarja a ma embere életalakító erőként ignorálni, ugyanakkor virtuális/képzeletbeli világában óriási mértékben jelen van - elég már csak a televíziósugározta akciófilmekre, krimikre gondolnunk. "A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme" - írja Salamon király, s aki megérezte az elmúlás félelmét, s az Isten Szeretet-Hatalmát, az tudja felállítani igazán értékrendjét, reális istenképét, s annak van helyes önértékelése és világlátása.

Tehet-e többet a teremtmény, minthogy beismeri: Uram, kezedben van sorsom! Az Istenre-hagyatkozás csodája nem abban rejlik, hogy "megússzuk", hogy most is sikerül majd, hanem abban, hogy békességet nyerünk, a "földi együttállások"-tól függetlenül vagy annak ellenére. A hívő ember nem meteoritként csapódik bele az elmúlásba, hanem a hit szentlelkes fuvallata piheként engedi őt megpihenni Isten tenyerén... Mi ez, ha nem az az evangélium, amire mindannyiunknak szüksége van a teljes élethez?




Látás...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne csak nézzek, de lássak is! Ámen

Jézus ezt mondta neki: "Láss! A hited megtartott." És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.
Lk 18,42-43a

A látás az életünkben valószínűleg a legnagyobb kincs, hiszen információink több mint háromnegyed részét látásunkon keresztül "szerezzük be". Gyönyörű magyar nyelvünk nem véletlenül mondja "világtalan", hiszen aki nem lát, az előtt egy világ zárul be. Átvitt értelemben is hasonlóan fontos a látás, hiszen ha valaki mindent láthat is ebben a világban, de "az orránál tovább mégsem lát", azaz nem látja be cselekedeteinek következményét, akkor ez a vakságnál is súlyosabb állapot. Aki azonban nemcsak belát a dolgok mögé, de képes átlátni emberi gyarlóságokon, sőt, olykor-olykor még a horizonton túlra is ellát.

A Mester csodát tesz egy vak emberrel, látóvá teszi. Egy világtalannak a legfontosabbat adja: a szeme-világát. Ez a kívülállók számára csoda, de hogy ez mit jelent valójában, hogy ez milyen óriási ajándék, ezt csak az az ember tudja átérezni, akivel megtörtént a csoda! S a következmény nem csak egyszerűen életminőség-javulás, hanem valóságban is egy "új ember" születetett, hiszen a meggyógyított egy új "világba" léphetett át...

A fizikai látásnál azonban sokkal fontosabb, hogy az ember "meglássa" miért is van ezen a világon, mi a feladata, célja létének. Eladdig, amíg nem látjuk meg helyünket a Teremtettségben, nem tudunk harmóniába kerülni se a világgal, se önmagunkkal. Helyünket a jézusi tanítással - ha nem is egyik pillanatról a másikra, de eredményesen -, megtalálhatjuk, hiszen Vele és Általa felfedezhetjük a nekünk rendelt utunkat, s el tudjuk fogadni sorsunkat...

Sorsunk elfogadása nem beletörődés: "Ez van, ez jutott nekem, ezt kell elfogadnom!", hanem a saját fontos részünk felfedezése az Egészben. Nincs olyan, hogy valaki keresi, és mégse találná meg a neki rendelt helyét, ahol személyesen rá van szükség, ahol csak ő tudja betölteni az űrt, a hiányt. Vannak, akik az evolúcióban, azaz a véletlenekben, a körülmények szerencsés együttállásában, s vannak, akik inkább az isteni rendelésben hisznek. Ez utóbbi táborba tartozók hiszik azt, hogy Teremtő Istenük társat és segítőket rendel, mert Ő nem "magányos farkasoknak" - ahogyan gyakran hibásan mondogatjuk, hiszen a farkas nagyon is falka-jószág(!) - alkotta meg az embert, hanem úgy, hogy életét közösségben élje le, s meg... Hogyan is mondta Farkaslaka szülötte (Tamási Áron)? "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!" Azaz: tartozzunk benne valahová! S kihez, ha nem szeretteinkhez, s rajtuk keresztül Istenhez?

Úton...


URam! Add, hogy az út, amire állítottál, mindig szemem előtt legyen, s le ne tévedjek róla soha! Ámen


Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.
Zsolt 84,6

A Szentírás az ember földi létét gyakran hasonlítja egy úthoz, melynek a végén a maga a JóIsten vár... (Szép kép, telve sok-sok allegorikus magyarázati lehetőséggel.) Bizonyára az sem véletlen, hogy az első keresztények magukat "úton lévők közösségének/communio viatorum" nevezték, hiszen az Istennel-járás az egyben jelenti az új dolgok meglátását, a választás szabadságát, s természetesen a közösséget egymással. Mindemellet nem lényegtelen, hogy aki úton van, az bizony időnként el is fárad... Ebben a versben azonban nem a fáradtságról, hanem az örömről van szó. Aki ezt a zsoltárt költötte, boldognak mondja azt, akinek ereje az ÚR. Az erőért hálát adni az tud igazán, aki maga is átélte már az erőtlenséget.

Sajnos ebben az országban hosszú időn keresztül gyakorlat volt, hogy - tömegesen, százezres nagyságrendben(!) - "kamu-rokkantként" jegyeztették magukat, s ezzel a csalással jelentősen csökkentve a ténylegesen fogyatékkal élőkre fordítható pénzügyi lehetőségeket. Tulajdonképpen nincs szebb, nincs "istenesebb", mint amikor egymást segítik az emberek, s nincs undorítóbb, mint amikor a másik "nyakán él" valaki! Így ocsmány dolog a háború vagy a háborúnak az modernkori fajtája, amit "gazdasági versenynek"(?) - No, de miféle verseny is az, amikor a háromkerekű biciklit és a forma1-es autót ugyanarra a pályára állítják??? Lásd: csúcstechnológiás fejlett világ, contra fejletlen világ! - neveznek.

A globálisra dagadt szociális igazságtalanság bosszantó, de ez ellen sajnos nem sokat tehetünk, az ellen viszont igen, hogy saját boldogságunkon "dolgozzunk" egy kicsit. Ehhez az első lépés, hogy meg kell újra tanulnunk vágyakozni, nem a múlandó dolgok, hanem az Isten után! Korunk rákfejéne, hogy az anyag, a materiális csillogás elvakítja az emberek látását, s a részleteket, a színárnyalatokat már rég nem veszik észre - minden fekete és fehér -, s hogy már rég nem a tartalmat, hanem csak a múlandó élményt árulják neki - jó pénzért... Márpedig a boldogság nem vehető meg pénzen, "kilóra"! Ha valakinek mégis a kilószámra begyűjtött aranyékszerei jelentik a boldogságot, az az ember bizony nagyon szegény...

A lelki ember felülemelkedik a reklámpropaganda szlogenjein, mert jól tudja, hogy a boldogság az nem állapot, valamekkora áhított vagyoni szint elérése, hanem viszony. A párkapcsolat jól példázza ezt: a boldogságot nem csak az jelenti, hogy a társammal ténylegesen, fizikailag is együtt tölthetem el az időmet, hanem az, hogy amikor nincs mellettem, akkor is gondolhatok rá, s tudhatom, hogy ő is gondol rám, mert fontos vagyok neki... Boldog ember az, aki a Teremtőjére gondol, mert az a lelki út, melyen jár, nem csak Istenéhez vezeti el, de megmutatja, mi az érték, s mi nem, mi az, ami tartalmat ad az életnek, s mi az, ami értelmetlenné teheti...


Végítélet...

A mai nap imádsága:
URam! Adj még esélyt nekünk, hogy megtaláljuk életünk értelmét, s betölthessük akaratodat, felebarátaink javát szolgálva, s az idő ajándékával élve reménykedhessünk üdvösséges ígéreteidben! Ámen


És láttam egy másik nagy és csodálatos jelet a mennyben: hét angyalt, akiknél az utolsó hét csapás volt, mert ezekkel teljesedett be az Isten haragja.
Jel 15,1

Amikor áldozatot hozunk valakiért, amikor támogatjuk a rászorulót vagy éppen mi kapunk valakitől önzetlenül segítséget, gyakran elhangzik a dicsérő mondat: "Hát te egy valóságos angyal vagy!"... Érdekes módon, az igazán jót, csak az angyalokkal együtt tudjuk elképzelni. De miért is van az, hogy nélkülük nem tudjuk elképzelni a végítéletet sem(?) -, pedig pusztításban jó eséllyel felvehetnénk a versenyt a trombitáló-harcoló angyalokkal! Érdekes, Bábel tornyát angyalok rombolják le - jóllehet éppen elég romboló, s projekt-aláásó, ha az emberek elfelejtik szociális kötelezettségeiket, s mindent alárendelnek a teljesítménynek, s már csak a megfogatónak (tégla és szurok) van érvényessége/jelentéstartalma a hétköznapokban, de a legdrágább, a szeretet elértéktelenedik...

Az angyali tökéletesség oka, hogy ők soha nem végeznek - ellenben velünk -, félmunkát. Maga az angyal (gör. angelosz) szó azt jelenti: küldött. Az angyal bizonnyal nem felejti el, hogy ő mindig követségben van, az Isten küldötte, hatalmát nem magának, s magáért veti be, hanem azért, hogy misszióját (küldetését) beteljesítse. Mi emberek pedig gyakran elfelejtjük, hogy ittlétünknek a Földön, azaz életünknek isteni küldetése van. Nem "véletlenül" születtünk bele ebbe a világba, Isten akarata az, hogy éppen most, éppen itt élünk, s mozgunk! S, ha maga a Magasságos Isten akarja létezésünket, akkor bizony tudatosítanunk kellene magunkban: életünknek "magasabbrendű" célja van! Tehát nem hiábavalóak küzdelmeink, törekvéseink, hogy elérjük a kitűzött (istenes) célt.

Kinek mi a legfontosabb, az adja élete értelmét, azaz "célját". Van, aki a pénz-, s a hatalom-szerzést tartja "értelmes" célnak, van akinek a "cél", hogy korán reggel, minél hamarabb elérje az alkoholos mámor tompító-felejtős állapotát, s persze vannak jónéhányan olyanok is, akik igyekeznek Isten elvárásainak megfelelni, hiszen jól tudják: amit Ő akar, az elsősorban az ember javát szolgálja. Így vállalják édesanyák a gyermekek világrahozatalát, s szolgálják az Isten-adta Életet, s állnak segítő szolgálatba milliók naponta, hogy elhivatással tegyék a dolgukat...

A céltévesztet ember a legboldogtalanabb. Miből lehet ezt tudni? Például abból, hogy angyalok "segítségét" is odaképzeljük, ha a végső számadásról, a végítéletről van szó... (Mintha önmagunk létpiszka nem lenne elégséges, hogy végképp megsemmisüljünk!) Jöjjenek hát még angyalok is, erővel, hatalommal, trombitával és lángpallossal, szórjanak kénköves esőt is!... De miért is? Mert megérdemeljük!

S honnan tudjuk ezt ilyen biztosan? Mert tudtuk, hogy mi volt a jó, s mégsem tettük azt, amit meg kellett volna tennünk. Elfordítottuk tekintetünket, mint a pap és a lévita, pedig Isten mindent előre elkészített, hogy irgalmas samaritánusként segíteni tudjunk másoknak... Mi azonban megtartottuk az olajat és bort magunknak, s financiális erőnket sem pazaroltuk bizonytalan kimenetelű karitatív projektekre... Így aztán teljes "joggal" lángpallost képzelhetünk az angyalok kezébe...

A csendesség része a megbocsátás


"És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." (Mt. 6:12)

"Ha megbántalak, bűntudatom lesz. Ha te bántasz meg, megsértődök. De mindkét dolgot megoldja a megbocsátás."

Nem jutsz valami messzire az életben, ha nem rendezed a kapcsolataidat, amik nincsenek rendben. A negyedik lépés a csendességünkhöz a megbocsátás. A megbocsátás imája így hangzik: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek."

Egy megtört világban élünk és egyikőnk sem tökéletes. Valójában mind önzőek vagyunk. Én többet gondolok magamra, mint rád. Te többet gondolsz magadra, mint rám. Tehát előbb-utóbb megbántjuk egymást. Néha akaratlanul, néha direkt.

Ha megbántalak, bűntudatom lesz. Ha te bántasz meg, megsértődök. De mindkét dologra megoldás a megbocsátás. A megbocsátás imája az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk a bűntudat és a neheztelés okozta érzelmi szeméttől.

Soha nem éred el a kitűzött céljaidat, ha fölös terheket cipelsz a bűntudat és a neheztelés miatt, mivel azok lelassítanak. Isten ezt nem akarja. Azt akarja, hogy könyörögj bocsánatért, mikor megbántasz másokat és bocsáss meg azoknak, akik megbántottak téged, hogy szabadon továbbléphess.

Tegyük fel, hogy megszabadultál a bűntudattól, de még mindig neheztelsz valamiért; elfogadod Isten megbocsátását, de te nem bocsátasz meg másnak. Így még mindig csak fél sebességgel haladsz, mert hordozod magaddal a neheztelést.

Más részről, tegyük fel, hogy elengeded a neheztelést és megbocsátasz másoknak, de nem bocsátasz meg magadnak. Akkor még mindig hordozod a bűntudat terhét, ami visszatart, hogy elérd a céljaidat. Mindkettőt el kell engedned.

Hogy teheted ezt meg? Minden nap át kell adnod Istennek a bűntudatodat és a neheztelésedet, mert minden nap újabb bántások, fájdalmak érhetnek. Aztán fogadd el Isten bocsánatát és engedd szabadon a neheztelést, amit tartogatsz azok felé, akik megbántottak. Ahogy a Jakab 3:18 írja, "Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek."

Minden nap, vagy a konfliktus, vagy a béke magjait ülteted. Ha békességet teremtesz, akkor az igazság és jóság gyümölcseit aratod majd le, ami azt jelenti, hogy eléred a céljaidat, mert Isten megáldja az életed.

Hogyan bocsáss meg?

"Isten mindent megtett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és ránk bízta, hogy másokat is kibékítsünk vele. Isten Krisztusban volt, és felajánlotta a békességet és a bocsánatot a világ embereinek, ennek az üzenetnek a terjesztését pedig ránk bízta. Minket azért küldött el, hogy Krisztusról beszéljünk, és maga Isten kér titeket, hogy hallgassátok meg az igét. Krisztusért szívből kérünk, hogy béküljetek ki Istennel!" (2Korintus 5,18-20 CEV fordítás)


Közel 60 évvel ezelőtt öt amerikai misszionárius belevágott az equatori észak-amazoni esőerdők sűrűjébe, hogy másodjára is meglátogassák a huaorani törzset, amely az antropológusok szerint a világ leggonoszabb és legerőszakosabb társadalma a földön. Náluk az öldöklésnek kultúrája van, és a tanulmányok azt mutatják, hogy a törzs 60 százaléka emberölésben halt meg.

Ahogy a misszionáriusok kiléptek a repülőgépből, a törzs tagjai leszúrták őket. A brutális gyilkosságnak híre kelt az egész világon, a Life, a Time és a Newsweek újságok fedőlapjáról. Számos újságíró beszámolt a misszionáriusok, többek között Nate Saint és Jim Eliot haláláról.

Pár évvel később, Elisabeth és Valerie Eliot, Jim felesége és lánya, és Ranchel Saint, Nate nővére beköltöztek a huaorani faluba, hogy szeretetet és megbocsátást mutassanak és szolgáljanak azoknak az embereknek, akik megölték a családjukat. Végül Mincaye, a törzs vezetője és másik öt törzstag, akik részt vettek a misszionáriusok megölésében, keresztyénné lettek.

Ez a fajta megbocsátás, amit Elisabeth Eliot és Rachel Saint mutatott mindaddig értelmetlen, amíg át nem éled Isten megbocsátását. Ha egyszer megtapasztaltad ezt, akkor te hogyan bocsátasz meg? Négy olyan dolgot kell megtenned, amit ez a két hölgy is megtett:

Ne állj bosszút magadért! A Róma 12,19 ezt mondja: "Ne próbálj meg bosszút állni. Legyen Istené a bosszúállás." (CEV fordítás) Hagyd Istenre. Ő majd erről is gondoskodik és sokkal jobban megoldja, mint te azt valaha is tudnád.

Fizess jóval a rosszra! Mikor mondhatod azt, hogy teljesen megbocsátottál valakinek? Akkor, amikor tudsz imádkozni azért a személyért, aki megbántott téged. A Biblia azt mondja: "Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket! Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket!" (Lukács 6,27b-28)

Ismételd ezeket a lépéseket amíg szükséges! Péter ezt kérdezte Jézustól a Máté 18,21-ben: "Uram, hányszor kell megbocsátanom valakinek, aki valami rosszat tesz ellenem? Akár hétszer is?” Jézus így válaszolt: "Nemcsak hétszer, de hetvenhétszer." (CEV fordítás) Néha folyamatosan meg kell bocsátanunk.

Ments meg másokat a Isten megbocsátásának a jó hírével! A Biblia azt mondja a 2Korintus 5,18-20-ban: "Isten mindent megtett! Elküldte Krisztust, hogy kibékítsen minket önmagával, és ránk bízta, hogy másokat is kibékítsünk vele. Isten Krisztusban volt, és felajánlotta a békességet és a bocsánatot a világ embereinek, ennek az üzenetnek a terjesztését pedig ránk bízta. Minket azért küldött el, hogy Krisztusról beszéljünk, és maga Isten kér titeket, hogy hallgassátok meg az igét. Krisztusért szívből kérünk, hogy béküljetek ki Istennel!" (CEV fordítás)

Beszéljünk róla:

* Szerinted miért olyan nehéz elhagynunk a bosszúállást, vagy hogy a miénk legyen az utolsó szó?
* Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy a megbocsátás példáját mutasd az életedben?
* Az életedben kinek lenne szüksége Isten békességének és megváltásának üzenetére?