Isten akaratának teljesüléséért.
A mai nap imádsága:
Mindenható Isten! Gyengédséged csodájával ejts minket ámulatba ma is, hogy készek legyünk akaratodat megcselekedni! Ámen.
"A szél arra fúj, amerre akar, hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy..." Jn 3,8a
A
teremtés Isten szerető gyengédségének a himnusza. Ahogyan a szerelmesek
első pillanatban megérezhetik az egymásnak-rendeltettség borzongó
titkát, ugyanúgy szótlanul állunk Isten teremtettségbeli csodái előtt.
"Nem sokkal" , csak "egy kevéssel" tett minket kisebbekké az
angyaloknál. Jókedvében az Isten DNS-ből font gyermekláncfű-koszorút, s
jóllehet a genetikai kutatások a hívő ember számára igazolják az Ő
teremtő nagyságát - igaz mások a87 véletlent és az evolúció
mindenhatóságát hirdetik -, de a legnagyobb csoda mégsem a
felfoghatatlan univerzum, hanem az a képességünk, hogy mindenek mögött,
mindenekben felfedezhetjük az Istent.
Amilyen távolinak tűnik az
Örökkévaló, olyannyira a közelünkben van. Jézus így mondja:
"bennetek/köztetek". Titokzatosan bennünk, s láthatóan közöttünk. S hogy
ki, kinek a szolgája az is kiviláglik, mert kinek milyen a lelke, olyan
az élete... Ugyanakkor nem kell nagy képesség ezek meglátásához, hiszen
a szem a lélek tükre... elég, ha a másik ember szemébe nézünk. Hányszor
kerülték tekintetünket, mikor az igazságot vágytuk, s hazugságokat
mondtak nekünk! S, hányszor nem néztünk mi sem mások szemébe, amikor
Istenről kellett volna bizonyságot tenni! De mi is az a bizonyság? Az a
meglátás és megérzés, hogy genetikai szekvenciákon és biokémiai
reakciókon túl, naponta tapasztaljuk Isten ízét a szánkban és
szeretetének csodáját a szívünkben. A bennünk/köztünk munkálkodó Erő, a
Szentlélek, feléleszt majd elhív, megtart minket és megindítja
lelkünket, hogy teljesítsük azt, amit Teremtőnk a szívünkbe helyez.
Isten az Ő akaratát a legkülönfélébb módon, gyengéden és határozottan,
nyilvánvalóan s közvetetten, de mindig érthetően közli. Egyszer az élet
harapófogós körülményein keresztül remegteti meg a lábunkat, másszor
eszünk nagyságába vetett bizodalmunkat foszlatja szét, de az eredmény
ugyanaz: a szívünkbe kerül az üzenete.
A kérdés ilyenkor már csak
az, hajlunk-e megcselekedni mindazt, amit Isten végtelen bölcsessége
révén a szívünkre/lelkünkre helyezett? Mert nem nyomorító kényszer,
hanem életünket emelő kiváltság bevégezni az Ő akaratát...
Közösség...
A mai nap imádsága:
Uram!
Adj nekem erőt és készséget, hogy épüljön általam is a közösség!
Tompítsd az emberszívekben az önzést, hogy Rád figyelve azt tegyük, ami
szép és igazságos, ami tükrözi a Te gondviselő jóságodat! Ámen
János
így válaszolt mindenkinek: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de
eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy
saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel
titeket,"
Lk 3,16
Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami
tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami
jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8
János
a pusztában keresztel... és prédikál - ma úgy mondanánk - ébresztve az
emberekben a szociális érzékenységet. Mindenekelőtt azonban ítéletet
hirdet: "A fejsze már ott van a fák gyökerén" - azaz bármikor itt az
elkerülhetetlen ítélet! Sokan fel is teszik Jánosnak a kérdést: "Akkor
most mit tegyünk?" ...A válasz pedig - a praktikus jótanácson túl - így
hagzik: "Térjetek meg!"
Sokan gondolják úgy, hogy nem "éri meg"
megtérni, s inkább kerülik az Istennel való találkozás lehetőségeit.
Nemcsak a templomot kerülik, de a Biblia is ott porosodik a polcon, s
ami az igazi probléma: Nem hajlandóak biblikusan, azaz távlatosan
gondolkodni! S aki kerüli azt a tényt, hogy az életének kezdete, s vége
is van, s nem gondolkodik el életen, halálon, a lét értelmén, a földi, s
nemkülönben a mennyei számonkérés szükségszerűségéről, az elvész a
hétköznapok lélekmorzsoló feladati között, s elhiszi, hogy az élet
legfontosabbja, hogy a "munka el legyen végezve". Márpedig a munka, az
nem cél, hanem eszköz. Isten csodálatos ajándéka, hogy megélhessük
általa az alkotás örömét, s nem utolsó sorban, hogy
munka-kapcsolatainkon keresztül is közösséget építsünk. (Komoly
munka-etikai kérdés: szabad-e olyan módon dolgoztatni az embert, ahogyan
egyes munkáltatók (multik) elvárják? Bizonyára nem, a teremtettség
elleni bűn...)
Keresztelő János tehát meghirdeti az új
életprogramot! Ez nem egyszerűen szociális gondoskodás egymásról -
akinek van ennivalója az ossza meg azzal, akinek nincs -, hanem a
gondolkodás radikális megváltoztatása. Sokan gondolják úgy - ők a
tolerancia főprófétái -, hogy elégséges a "leben und leben lassen"-elv
(élni, s élni hagyni) szerint alakítani az életüket, s vannak a
történelemnek rövid pillanatai, amikor ez elégségesnek tűnik ez a
magatartásforma, de hosszútávon csak akkor maradhat meg egy közösség, ha
"ezen túl" is vannak "értékek". Ha egy gyermeket nem óvnak, védenek
szülei, ha nem hoznak áldozatot érte, akkor bizonytalanná válik annak a
gyermeknek a jövője! Érték csak akkor áll elő, ha azért áldozatot
hoznak... ha nincs befektetett "energia" mitől lenne az eredmény? Ha egy
közösség gondoskodik a tagjairól, akkor társadalmat, országot épít, de
ha csak célirányosan szervezkedik, akkor hosszútávon lelkiismeretnélküli
tömeggé válik.
A keresztény ember nem hordában akar élni, hanem
olyan közösségben, ahol érték teremtődik. Ezért partnere mindenki, aki a
szépet, a jót, az igazságosat, a tisztességeset, a tisztát munkálja.
Erre buzdít az apostol is... s mivel számtalan csapdája van az áldozatos
életnek, ezért nem árt az apostol buzdítását átgondolni, hogy erőt
merítsünk belőle, s ne essünk olyan gödörbe, amit kellő odafigyeléssel
kikerülhetünk...
Megbocsájtás...
A mai nap imádsága:
Uram!
Számtalan sérelem viaskodik bennem! Elégedetlen vagyok önmagammal és a
világgal, s olykor Veled is Uram... Kérlek segítsd meg vívódó lelkemet,
hogy kérdéseimre választ kapjak, élni tudjak megbocsátó irgalmaddal, s
szereteted kisugárzását megérezzék rajtam, s mások is szeressenek velem
lenni! Ámen
"Gonosz szolga, elengedtem minden
tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is
megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?".
Mt 18,32b-33
A
megbocsájtani igen nehéz. Különösen akkor, ha az elszenvedett
sérelemről csak mi tudunk. Ha a megbántottság keserű érzése, s mi magunk
vagyunk "kettesben", akkor ez igazán kemény harc... Sokan feladják, s a
megbocsátás helyett inkább a gyűlölet útját választják. Különben is:
"kölcsön-kenyér visszajár!" - S a megszületett ideológia már lángra is
lobbantja az egész embert. S a tűz újabb területeket éget fel az adott
kapcsolatban... Különösen igaz ez korunk párkapcsolataira. Ha nincs
példa, s nem tanulja meg már a gyermek, s az életre készülő fiatal, hogy
tűzzel tüzet oltani nem lehet - akkor előre programozottak az
életvezetésből fakadó betonhoz csattanások...
Jézus példázata a
megbocsátásról szól. Első üzenete a történetnek, hogy mindenki adós,
nincs kivétel. Adósai vagyunk Istennek, hiszen szeretetre teremtett
minket, s nem az jellemző ránk, hogy mindig szeretnénk. Van tehát
mulasztásunk bőven. Ezt belátni önismeret kérdése - mondja a
pszichológus -, Isten előtti alázat - vallja a hívő ember. A lényeg
majdnem ugyanaz. Az Isten előtti alázat azonban sokkal nehezebb, mert
sokkal nagyobb távlatokba helyezi az embert.
Az élet furcsasága
abban is kiütközik, hogy sokszor az áldozat nyomorúsága sem hatja meg a
bűnelkövetőt, s nem indítja bocsánatkérésre., a jóvátételt már ne is
említsük. Így lesz a libatolvajból nemzeti hős, a maffiózóból jóságos
keresztapa, s így lesznek a rendet soha el nem fogadókból a gyengék
által imádott erős túlélő-bajnokok.
Igénk azonban felvet egy el
nem hanyagolható aspektust: van számonkérés. Itt a földön (lásd
történelmi mozgások), de odafönn a mennyben is. Ugyanakkor számonkérés
"idebenn" is van, azaz a lelkiismeretben... A lelkiismeret ha nem is
szólal meg azonnal, idővel lángralobban az is. Nos ez az, amivel nem
számolnak a könyörtelenek, az irgalmatlanok... Aki nyugodtan akarja
utoljára lehajtani fejét halálos ágyán, az mérje fel ember-létét,
gondolkozzon, s próbálja megkeresni a választ: ki is ő valójában, miért
él a világon, s hová jut földi élete után...
Növekedés...
A mai nap imádsága:
URam! Áldásoddal kísérd mindannyiunk életét, hogy hálásak mardjunk életünk végéig, mert életre hívtál minket! Ámen
Pál apostol írja: és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;
Fil 1,9
Az
élet legnagyobb örömforrása a gyarapodás, a növekedés... így van ez a
nem vallásos ember életében is, hiszen a kívánás, a célok elérésének
vágya minden embert hajt, űz - egészen az utolsó pillanatig. Akit pedig
nem érdekel semmi, nem kíván semmit, az már (lelkileg!) rég halott...
Ezért nem mindegy, milyen célokat tűzünk ki magunk elé!
Isten
úgy alkotta meg ezt a világot, hogy csodáit megérteni ugyan nem tudjuk -
teljes egészében itt a földi létben soha nem is fogjuk megérteni -, de
minden nap rádöbbenhetünk Teremtőnk végtelen szeretetére, s megélhetjük:
élni/létezni mennyire jó!
Létünk,
s benne Isten megértésének is fokozatai vannak, ahogyan életünknek is
különböző szakaszai vannak, melyek nélkül nem teljesednénk ki.
Titokzatosan formálódtunk édesanyánk méhében - a régiek ezt az állapotot
"áldott állapotnak" vallották, s nem "terhességként"(!) emlegették,
mint a mai modern, racionális ember -, aztán átélhetjük a szüleink
gondoskodó szeretetét, mely alapvetően formálja személyiségünket, s
kihat egész életünkre. Amit nem értünk meg gyermekként, azt később
felfogjuk, ami ellen meg tinédzser-korunkban lázadunk, annak védelmére
kelünk egy-két évtized után... Az élet növekedés, gyarapodás, megismerés
és megértés, egyszóval gazdagodás.
A
gazdagság akkor áldás, ha annak nemcsak materiális, hanem szellemi
(értelmi), lelki (érzelmi) vetületei is vannak. A gazdagság, a jólét
plusz időt teremt az embernek, hogy foglalkozni tudjon a világ, s önmaga
megértésével, nemkülönben Isten megismerésével. Az ember sajnos
gyakaran beleragad az anyagba, s mindent anyagelvűen közelít meg, pedig a
világ fontosabb része az nem anyagi, hanem lelki természetű. Az Isten
is Lélek, ezért elsősorban lélekben lehet Őt megismerni, abban is illik
imádni, nem pedig anyagban...
Az
ismeret, a megismerés önmagában még nem elég a boldog élethez. Kell
hozzá a szeretet. Szeretet és ismeret munkálja a megértés növekedését, s
a megértés teremt nyugalmat, s nyugalomban értjük meg, hogy
Istenre/Istennek teremtettünk meg, s hogy Nélküle hiánytünetes az
életünk, de Vele együtt a nehézségek közepette is boldogulunk...
Születés és halál...
A mai nap imádsága:
Uram!
Köszönöm az életemet, s köszönöm, hogy felismerhettelek! Köszönöm
szereteted jeleit, melyeket naponta küldöd felém, s köszönöm, hogy
embereket adtál mellém, akik szeretnek, s akiket én is szerethetek. Add,
hogy méltósággal élhessem meg istenképűségemet, s add, hogy életemmel
én is szereteted gyertyalángos jelévé válhassak! Ámen
Ahogyan
világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött;
semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne. Ez is fájdalmasan
rossz dolog, hogy ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie. !
Préd 5,14-15
Mindent
"csak úgy" kapunk - semmi sem a mienk, mégis milyen büszkék vagyunk
arra, amink van. Az egyiknek az étel, az ital, a megfogható, az
élvezhető a fontos, a másik meg a falatot is megvonja a szájától,
csakhogy szellemiekkel táplálkozzék. Régi felismerés, hogy az embert
könnyen foglyul ejtik az anyagi dolgok, de valóban bilincsbe verni,
egész életet deformálni, valójában csak a lelki dolgok tudnak. Mert
minden a lelkünkről szól - a testünk is, ez az érthetetlen csoda, ez az
Istentől kapott cserépedény, ami évtizedeken át hűségesen szolgál
minket, teljesítve kívánságainkat.
Mezítelenül jövünk, s ugyanígy
megyünk is el. Bejövetelünkkor segítő kezek vesznek körbe: orvosok és
bábák, szüleink táplálnak és óvnak - s aztán nevelnek. Amikor elhagyjuk
ezt a világot, s reménységünk szerint egy másikba költözünk, akkor
ugyanígy segítő kezek vesznek körbe: orvosok és ápolók enyhítik
szenvedéseinket, és ha Isten megadja, akkor gyermekeink simogató kezét
fogva léphetünk ki földi létünkből. Áldás a szép halál is... S mekkora
áldás a küzdelmes élet! Megtapasztalni az alkotás örömét, hogy kétkezi
munkánk által szép pillanatokat okozhatunk szeretteinknek, hogy
tartalmas, léleképítő találkozásokat készíthetünk elő! S milyen nagy
csapás, ha a kéz csak tétlenül lóg, s aktivitása kimerül abban, hogy a
pohár, a cigaretta után nyúl; s milyen óriási tragédia, ha simogatás
helyett üt, építés helyett rombol, ajándékozás helyett elvesz és/vagy
életet pusztít... fájdalmasan rossz dolgok ezek.
Aki nem tud
"Istenben gondolkodni" - Benne hinni -, az úgy véli, az élet értelme a
gyarapodás. Egyre többet és többet birtokolni! De minek is? Minek az
újabb és újabb csűrök? Kinek raktározunk? Mit akarunk a vagyon által
elérni, bebiztosítani? Mert az életet magát nem lehet... "Bolond, még ma
éjjel elkérik lelkedet!" A csűrjeidben ott rohad a gabonád: mindent,
amit szereztél emészti a moly és a rozsda. Idővel, amiért az életedet
áldoztad, amiért képes voltál átgázolni embereken, amiért semmibe vetted
Isten parancsolatait, az mind, mind az enyészeté lesz! Semmit nem
vihetünk ki ebből a világból...
Egy valamit mégis, de az nem
anyagi természetű: a hálát. Azt az érzést, hogy jó volt élni, a testi
nyomorúságaink ellenére is jó volt ebben a testben létezni. Amikor már
nincs tovább, mert életünk fonalát elszakította Isten örök törvénye,
akkor kiderül, hogy minden milyen jó és fontos volt földi vándorlásunk
néhány évtizede alatt. Akkor végre felfogjuk, hogy mindenben az Isten
hívogatott, s hogy az élet egyedüli értelme, hogy Istent megtapasztalva
hálát adjunk - lelkünk békességére, s üdvére...