2017. szeptember 21., csütörtök

Értsd meg a haragodat

„Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!" (Zsoltárok 4:4)


Meg kell hogy értsük, hogy nincs különbség a bűnös harag és a jogos harag között; a helyénvaló harag és a nem helyénvaló harag között; a segítő harag és a fájdalmas harag között.

A harag nem feltétlenül alaptalan. Nem mindig rossz. Ami megkülönbözteti, az az, hogy miért lettél haragos és hogy mit teszel ezekkel az érzésekkel.

Kérdezd meg magadtól: „Miért vagyok mérges? Mi akasztott ki annyira?"

Nagyon fontos, hogy megértsük azt, hogy a harag sosem a probléma gyökere. Mindig van egy mélyebb ok. A harag szimplán egy érzelmi reakció az egyik fő érzelemre a három közül. Ha szeretnéd megérteni a haragodat, meg kell találnod azt, hogy a három közül melyik érzelem kerített hatalmába. Az is lehet, hogy a három kombinációja. Fontos, hogy tudjuk ezt, mert sokkal egyszerűbb a probléma gyökerét kezelni, mint a haragot. Ha haragos vagy, az azért van, mert:

1. Megbántottak - vagy testileg, vagy érzelmileg.
2. Csalódott vagy - Úgy tűnik, hogy a dolgok nem úgy jönnek össze, ahogy te akarod.
3. Félsz valamitől - fenyegetve vagy bizonytalannak érzed magad.

Ha a valódi okra koncentrálsz, egyszerűbb kontrollálni a haragodat.

Az a helyzet, hogy nem tudod eltüntetni a fájdalmat, a csalódást és a félelmet az életedből. Ezek elkerülhetetlenek. De megtanulhatod kezelni ezeket anélkül, hogy kiakadnál. A harag egy választás. És ha mérges vagy, az azért van, mert ezt választottad.

Lehet, hogy azt mondod: "Nem érted! Ha mérges vagyok, egyszerűen nem tudom kontrollálni a haragomat!" Keresztényként azonban velünk van Krisztus ereje, amely segít megfékezni a haragunkat.


Miért kell mindent jó szívvel végezned?


"Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek" Kol 3:23

Nem számít, hogy mit teszel - utcát söpörsz, céget irányítasz vagy háztartást vezetsz-, a munkád több mint egy munka. A Biblia azt mondja, hogy míg itt vagy a földön, a munkáddal is Istent kell dicsőítened.

Ez azt jelenti, hogy bármit csinálsz, lelkesen kell csinálnod. Ha nincs benne a lelked, akkor rossz munkát végzel. Ha nem jó szívvel végzed a munkád, az bűn. Nem én mondom ezt, hanem a Bibliában van.

Miért dolgozz jó szívvel?

Mert úgy kell dolgoznod, "mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek". Nem számít, mit teszel, akár ételt készítesz, akár számlát írsz alá, elemzést végzel, üzletet kötsz, eladsz vagy házhoz szállítasz valamit; akármit teszel, úgy kell tenned, mintha Istennek tennéd, és így dicséretté válik.
MI SÜLLYESZTETTE EL A TITANICOT?


„Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk..." (1Korinthus 10:11)
A tudósok most azt mondják, hogy nem egyetlen hatalmas lék, hanem számos rés okozta a Titanic, a hatalmas és fényűző óceánjáró vesztét, mely 1912-ben, első Angliából New Yorkba vezető útján süllyedt el. Ezerötszáz ember halt meg aznap éjjel, a történelem legnagyobb hajószerencsétlenségében. Széles körben elfogadott nézet volt, hogy a hajó jéghegynek ütközött, amely hatalmas rést ütött az oldalán. Ám nemrégiben búvárok és tudósok nemzetközi csoportja hanghullámokat használva megvizsgálta a roncsot, mely az iszapba süllyedt 4 km mélyen. A következőt fedezték fel: a kár meglepően kicsi volt. Nem egyetlen hatalmas léket találtak, hanem hat viszonylag kis repedést, amely hat víz­záró rekesz mentén húzódott végig. „Minden, ami rosszul sülhetett el, valóban rosszul sült el" - mondta William Garzke hajóépítő mérnök, aki segített a csapatnak az elemzés­ben. Nos, mi süllyesztette el a Titanicot? Négy dolog - ami téged is a mélybe húzhat! Először, hogy azt hitték, sérthetetlenek, hogy ez velük nem történhet meg. Másodszor, hogy „elaludtak a kormánynál", és figyelmen kívül hagytak öt különböző figyelmeztető üzenetet. Harmadszor, hogy nem egy nagy, hanem több kis dolog okozta vesztét. Végül, a baj, ami elpusztította, rejtve volt a vízvonal alatt, észrevétlenül. A Biblia azt mondja: „Min­dez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk... Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Korinthus 10:11-12). Nincs olyan ember - legyen bármilyen erős, bölcs, sikeres vagy erényes - aki sérthetetlen lenne, teljesen immúnis a bukással szemben. Tehát maradj közel Istenhez!
Isten akaratának teljesüléséért.



A mai nap imádsága:
Mindenható Isten! Gyengédséged csodájával ejts minket ámulatba ma is, hogy készek legyünk akaratodat megcselekedni! Ámen.


"A szél arra fúj, amerre akar, hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy..." Jn 3,8a

A teremtés Isten szerető gyengédségének a himnusza. Ahogyan a szerelmesek első pillanatban megérezhetik az egymásnak-rendeltettség borzongó titkát, ugyanúgy szótlanul állunk Isten teremtettségbeli csodái előtt. "Nem sokkal" , csak "egy kevéssel" tett minket kisebbekké az angyaloknál. Jókedvében az Isten DNS-ből font gyermekláncfű-koszorút, s jóllehet a genetikai kutatások a hívő ember számára igazolják az Ő teremtő nagyságát - igaz mások a87 véletlent és az evolúció mindenhatóságát hirdetik -, de a legnagyobb csoda mégsem a felfoghatatlan univerzum, hanem az a képességünk, hogy mindenek mögött, mindenekben felfedezhetjük az Istent.

Amilyen távolinak tűnik az Örökkévaló, olyannyira a közelünkben van. Jézus így mondja: "bennetek/köztetek". Titokzatosan bennünk, s láthatóan közöttünk. S hogy ki, kinek a szolgája az is kiviláglik, mert kinek milyen a lelke, olyan az élete... Ugyanakkor nem kell nagy képesség ezek meglátásához, hiszen a szem a lélek tükre... elég, ha a másik ember szemébe nézünk. Hányszor kerülték tekintetünket, mikor az igazságot vágytuk, s hazugságokat mondtak nekünk! S, hányszor nem néztünk mi sem mások szemébe, amikor Istenről kellett volna bizonyságot tenni! De mi is az a bizonyság? Az a meglátás és megérzés, hogy genetikai szekvenciákon és biokémiai reakciókon túl, naponta tapasztaljuk Isten ízét a szánkban és szeretetének csodáját a szívünkben. A bennünk/köztünk munkálkodó Erő, a Szentlélek, feléleszt majd elhív, megtart minket és megindítja lelkünket, hogy teljesítsük azt, amit Teremtőnk a szívünkbe helyez. Isten az Ő akaratát a legkülönfélébb módon, gyengéden és határozottan, nyilvánvalóan s közvetetten, de mindig érthetően közli. Egyszer az élet harapófogós körülményein keresztül remegteti meg a lábunkat, másszor eszünk nagyságába vetett bizodalmunkat foszlatja szét, de az eredmény ugyanaz: a szívünkbe kerül az üzenete.

A kérdés ilyenkor már csak az, hajlunk-e megcselekedni mindazt, amit Isten végtelen bölcsessége révén a szívünkre/lelkünkre helyezett? Mert nem nyomorító kényszer, hanem életünket emelő kiváltság bevégezni az Ő akaratát...


Közösség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem erőt és készséget, hogy épüljön általam is a közösség! Tompítsd az emberszívekben az önzést, hogy Rád figyelve azt tegyük, ami szép és igazságos, ami tükrözi a Te gondviselő jóságodat! Ámen
   

János így válaszolt mindenkinek: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket,"
Lk 3,16

Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8

János a pusztában keresztel... és prédikál - ma úgy mondanánk - ébresztve az emberekben a szociális érzékenységet. Mindenekelőtt azonban ítéletet hirdet: "A fejsze már ott van a fák gyökerén" - azaz bármikor itt az elkerülhetetlen ítélet! Sokan fel is teszik Jánosnak a kérdést: "Akkor most mit tegyünk?" ...A válasz pedig - a praktikus jótanácson túl - így hagzik: "Térjetek meg!"

Sokan gondolják úgy, hogy nem "éri meg" megtérni, s inkább kerülik az Istennel való találkozás lehetőségeit. Nemcsak a templomot kerülik, de a Biblia is ott porosodik a polcon, s ami az igazi probléma: Nem hajlandóak biblikusan, azaz távlatosan gondolkodni! S aki kerüli azt a tényt, hogy az életének kezdete, s vége is van, s nem gondolkodik el életen, halálon, a lét értelmén, a földi, s nemkülönben a mennyei számonkérés szükségszerűségéről, az elvész a hétköznapok lélekmorzsoló feladati között, s elhiszi, hogy az élet legfontosabbja, hogy a "munka el legyen végezve". Márpedig a munka, az nem cél, hanem eszköz. Isten csodálatos ajándéka, hogy megélhessük általa az alkotás örömét, s nem utolsó sorban, hogy munka-kapcsolatainkon keresztül is közösséget építsünk. (Komoly munka-etikai kérdés: szabad-e olyan módon dolgoztatni az embert, ahogyan egyes munkáltatók (multik) elvárják? Bizonyára nem, a teremtettség elleni bűn...)

Keresztelő János tehát meghirdeti az új életprogramot! Ez nem egyszerűen szociális gondoskodás egymásról - akinek van ennivalója az ossza meg azzal, akinek nincs -, hanem a gondolkodás radikális megváltoztatása. Sokan gondolják úgy - ők a tolerancia főprófétái -, hogy elégséges a "leben und leben lassen"-elv (élni, s élni hagyni) szerint alakítani az életüket, s vannak a történelemnek rövid pillanatai, amikor ez elégségesnek tűnik ez a magatartásforma, de hosszútávon csak akkor maradhat meg egy közösség, ha "ezen túl" is vannak "értékek". Ha egy gyermeket nem óvnak, védenek szülei, ha nem hoznak áldozatot érte, akkor bizonytalanná válik annak a gyermeknek a jövője! Érték csak akkor áll elő, ha azért áldozatot hoznak... ha nincs befektetett "energia" mitől lenne az eredmény? Ha egy közösség gondoskodik a tagjairól, akkor társadalmat, országot épít, de ha csak célirányosan szervezkedik, akkor hosszútávon lelkiismeretnélküli tömeggé válik.

A keresztény ember nem hordában akar élni, hanem olyan közösségben, ahol érték teremtődik. Ezért partnere mindenki, aki a szépet, a jót, az igazságosat, a tisztességeset, a tisztát munkálja. Erre buzdít az apostol is... s mivel számtalan csapdája van az áldozatos életnek, ezért nem árt az apostol buzdítását átgondolni, hogy erőt merítsünk belőle, s ne essünk olyan gödörbe, amit kellő odafigyeléssel kikerülhetünk...



Megbocsájtás...


A mai nap imádsága:

Uram! Számtalan sérelem viaskodik bennem! Elégedetlen vagyok önmagammal és a világgal, s olykor Veled is Uram... Kérlek segítsd meg vívódó lelkemet, hogy kérdéseimre választ kapjak, élni tudjak megbocsátó irgalmaddal, s szereteted kisugárzását megérezzék rajtam, s mások is szeressenek velem lenni! Ámen


"Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?".
Mt 18,32b-33

A megbocsájtani igen nehéz. Különösen akkor, ha az elszenvedett sérelemről csak mi tudunk. Ha a megbántottság keserű érzése, s mi magunk vagyunk "kettesben", akkor ez igazán kemény harc... Sokan feladják, s a megbocsátás helyett inkább a gyűlölet útját választják. Különben is: "kölcsön-kenyér visszajár!" - S a megszületett ideológia már lángra is lobbantja az egész embert. S a tűz újabb területeket éget fel az adott kapcsolatban... Különösen igaz ez korunk párkapcsolataira. Ha nincs példa, s nem tanulja meg már a gyermek, s az életre készülő fiatal, hogy tűzzel tüzet oltani nem lehet - akkor előre programozottak az életvezetésből fakadó betonhoz csattanások...

Jézus példázata a megbocsátásról szól. Első üzenete a történetnek, hogy mindenki adós, nincs kivétel. Adósai vagyunk Istennek, hiszen szeretetre teremtett minket, s nem az jellemző ránk, hogy mindig szeretnénk. Van tehát mulasztásunk bőven. Ezt belátni önismeret kérdése - mondja a pszichológus -, Isten előtti alázat - vallja a hívő ember. A lényeg majdnem ugyanaz. Az Isten előtti alázat azonban sokkal nehezebb, mert sokkal nagyobb távlatokba helyezi az embert.

Az élet furcsasága abban is kiütközik, hogy sokszor az áldozat nyomorúsága sem hatja meg a bűnelkövetőt, s nem indítja bocsánatkérésre., a jóvátételt már ne is említsük. Így lesz a libatolvajból nemzeti hős, a maffiózóból jóságos keresztapa, s így lesznek a rendet soha el nem fogadókból a gyengék által imádott erős túlélő-bajnokok.

Igénk azonban felvet egy el nem hanyagolható aspektust: van számonkérés. Itt a földön (lásd történelmi mozgások), de odafönn a mennyben is. Ugyanakkor számonkérés "idebenn" is van, azaz a lelkiismeretben... A lelkiismeret ha nem is szólal meg azonnal, idővel lángralobban az is. Nos ez az, amivel nem számolnak a könyörtelenek, az irgalmatlanok... Aki nyugodtan akarja utoljára lehajtani fejét halálos ágyán, az mérje fel ember-létét, gondolkozzon, s próbálja megkeresni a választ: ki is ő valójában, miért él a világon, s hová jut földi élete után...


Növekedés...

A mai nap imádsága:
URam! Áldásoddal kísérd mindannyiunk életét, hogy hálásak mardjunk életünk végéig, mert életre hívtál minket! Ámen



Pál apostol írja: és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;
Fil 1,9

Az élet legnagyobb örömforrása a gyarapodás, a növekedés... így van ez a nem vallásos ember életében is, hiszen a kívánás, a célok elérésének vágya minden embert hajt, űz - egészen az utolsó pillanatig. Akit pedig nem érdekel semmi, nem kíván semmit, az már (lelkileg!) rég halott... Ezért nem mindegy, milyen célokat tűzünk ki magunk elé!

Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy csodáit megérteni ugyan nem tudjuk - teljes egészében itt a földi létben soha nem is fogjuk megérteni -, de minden nap rádöbbenhetünk Teremtőnk végtelen szeretetére, s megélhetjük: élni/létezni mennyire jó!

Létünk, s benne Isten megértésének is fokozatai vannak, ahogyan életünknek is különböző szakaszai vannak, melyek nélkül nem teljesednénk ki. Titokzatosan formálódtunk édesanyánk méhében - a régiek ezt az állapotot "áldott állapotnak" vallották, s nem "terhességként"(!) emlegették, mint a mai modern, racionális ember -, aztán átélhetjük a szüleink gondoskodó szeretetét, mely alapvetően formálja személyiségünket, s kihat egész életünkre. Amit nem értünk meg gyermekként, azt később felfogjuk, ami ellen meg tinédzser-korunkban lázadunk, annak védelmére kelünk egy-két évtized után... Az élet növekedés, gyarapodás, megismerés és megértés, egyszóval gazdagodás.

A gazdagság akkor áldás, ha annak nemcsak materiális, hanem szellemi (értelmi), lelki (érzelmi) vetületei is vannak. A gazdagság, a jólét plusz időt teremt az embernek, hogy foglalkozni tudjon a világ, s önmaga megértésével, nemkülönben Isten megismerésével. Az ember sajnos gyakaran beleragad az anyagba, s mindent anyagelvűen közelít meg, pedig a világ fontosabb része az nem anyagi, hanem lelki természetű. Az Isten is Lélek, ezért elsősorban lélekben lehet Őt megismerni, abban is illik imádni, nem pedig anyagban...

Az ismeret, a megismerés önmagában még nem elég a boldog élethez. Kell hozzá a szeretet. Szeretet és ismeret munkálja a megértés növekedését, s a megértés teremt nyugalmat, s nyugalomban értjük meg, hogy Istenre/Istennek teremtettünk meg, s hogy Nélküle hiánytünetes az életünk, de Vele együtt a nehézségek közepette is boldogulunk...



Születés és halál...


A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm az életemet, s köszönöm, hogy felismerhettelek! Köszönöm szereteted jeleit, melyeket naponta küldöd felém, s köszönöm, hogy embereket adtál mellém, akik szeretnek, s akiket én is szerethetek. Add, hogy méltósággal élhessem meg istenképűségemet, s add, hogy életemmel én is szereteted gyertyalángos jelévé válhassak! Ámen

   

Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne. Ez is fájdalmasan rossz dolog, hogy ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie. !
Préd 5,14-15

Mindent "csak úgy" kapunk - semmi sem a mienk, mégis milyen büszkék vagyunk arra, amink van. Az egyiknek az étel, az ital, a megfogható, az élvezhető a fontos, a másik meg a falatot is megvonja a szájától, csakhogy szellemiekkel táplálkozzék. Régi felismerés, hogy az embert könnyen foglyul ejtik az anyagi dolgok, de valóban bilincsbe verni, egész életet deformálni, valójában csak a lelki dolgok tudnak. Mert minden a lelkünkről szól - a testünk is, ez az érthetetlen csoda, ez az Istentől kapott cserépedény, ami évtizedeken át hűségesen szolgál minket, teljesítve kívánságainkat.

Mezítelenül jövünk, s ugyanígy megyünk is el. Bejövetelünkkor segítő kezek vesznek körbe: orvosok és bábák, szüleink táplálnak és óvnak - s aztán nevelnek. Amikor elhagyjuk ezt a világot, s reménységünk szerint egy másikba költözünk, akkor ugyanígy segítő kezek vesznek körbe: orvosok és ápolók enyhítik szenvedéseinket, és ha Isten megadja, akkor gyermekeink simogató kezét fogva léphetünk ki földi létünkből. Áldás a szép halál is... S mekkora áldás a küzdelmes élet! Megtapasztalni az alkotás örömét, hogy kétkezi munkánk által szép pillanatokat okozhatunk szeretteinknek, hogy tartalmas, léleképítő találkozásokat készíthetünk elő! S milyen nagy csapás, ha a kéz csak tétlenül lóg, s aktivitása kimerül abban, hogy a pohár, a cigaretta után nyúl; s milyen óriási tragédia, ha simogatás helyett üt, építés helyett rombol, ajándékozás helyett elvesz és/vagy életet pusztít... fájdalmasan rossz dolgok ezek.

Aki nem tud "Istenben gondolkodni" - Benne hinni -, az úgy véli, az élet értelme a gyarapodás. Egyre többet és többet birtokolni! De minek is? Minek az újabb és újabb csűrök? Kinek raktározunk? Mit akarunk a vagyon által elérni, bebiztosítani? Mert az életet magát nem lehet... "Bolond, még ma éjjel elkérik lelkedet!" A csűrjeidben ott rohad a gabonád: mindent, amit szereztél emészti a moly és a rozsda. Idővel, amiért az életedet áldoztad, amiért képes voltál átgázolni embereken, amiért semmibe vetted Isten parancsolatait, az mind, mind az enyészeté lesz! Semmit nem vihetünk ki ebből a világból...

Egy valamit mégis, de az nem anyagi természetű: a hálát. Azt az érzést, hogy jó volt élni, a testi nyomorúságaink ellenére is jó volt ebben a testben létezni. Amikor már nincs tovább, mert életünk fonalát elszakította Isten örök törvénye, akkor kiderül, hogy minden milyen jó és fontos volt földi vándorlásunk néhány évtizede alatt. Akkor végre felfogjuk, hogy mindenben az Isten hívogatott, s hogy az élet egyedüli értelme, hogy Istent megtapasztalva hálát adjunk - lelkünk békességére, s üdvére...