2017. július 10., hétfő

Adakozás...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok mindent kaptam Tőled Uram, s oly keveset adtam belőle tovább felebarátaimnak. Kérlek adj nekem bölcsességet, hogy tudjak szolgálni ott, ahol szükség van nemcsak földi javakra, de Rád is, s tudjam bölcsen elfogadni minden végzésed! Ámen

A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.
Jn 10,10

Furcsa világban élünk, egy olyanban, ahol a szerzés vált a legnagyobb értékké, ahol reklámok százai harsogják naponta "A tiéd! Ez csak a tiéd! Ezt megérdemled! Csapj le rá, most tied lehet!" ...Ezért aztán szinte mindenki csak kapni akar, adni csak az "elvetemült" árral szemben úszó kevesek. Sajnos az ember soha nem volt híres a mértékletességéről, éppen ellenkezőleg! A hedonista életet azonosította - és azonosítja ma is(!) - a jóléttel, s a bőség számára mindenek előtt az anyagiakban megnyilvánuló egyre nagyobb mennyiség... Aki azonban nem ad, csak "elvesz", az bizony tolvaj. Olyan ember, aki elrejtve magát a korszellem bogáncs-igazságai közé, még maga is elhiszi, hogy mindennek ára van, s amiért fizet, az az övé...

Pedig ez nem így van! Az új autó már a vétel pillanatában a rozsdáé is, s ami igazán fontos - milyen jól csinálta ezt a JóIsten! - az pénzért soha nem vehető meg: Így nem lehet sem őszinte barátságot, sem igaz szerelmet vásárolni, bármennyi pénze is van valakinek... Hiába a birtoklás, a szerzési vágy kielégítése, nem lehet általa közelebb jutni a teljességhez. Csak az képes teljes életet élni, aki nemcsak kapni akar, de adni is. Nem a feleslegből odadobva, hanem a szükséges kevésből megtakarítva, áldozatosan. Ráadásul nem is fogvicsorítva, "csakazértis", hanem önkéntesen és természetesen. Aki erre képes, azt az embertípust hívják krisztusinak, azaz kereszténynek... s az ilyen ember vallhatja meg, ha kérdezik tőle: "Bőségben élek!"

Az igazi közösség, ahol áldás van, csak az, ahol érvényesül az ún. "diakónia". Maga a szó önkéntes szolgálatot jelent, melyet teljességel csak szeretetben lehet végezni. Lényege elsősorban az, hogy nem annak adom vissza a jót, akitől kaptam, hanem valaki másnak, ahol az én szeretet-szolgálatom nem vész kárba ("Disznók elé a gyöngyöt ne!"). Ott szolgálni, ahol az önkéntes szolgálatunk szolgáló életeket támogat vagy hív életre - ez az igazi misszió! Csak Istennek van hatalma arra, hogy mindenhová szórja a kegyelmét, a halandó embernek illik beosztani erejét, s idejét, hogy valóban arra jusson, amire szükséges. Ha így teszünk, akkor bőségben élünk, mert Isten akarata szerint élünk - áldásban.




Hűség...

A mai nap imádsága:
URam! Jóságod, gondviselő kegyelmed hűségre kötelez. Add, hogy el ne távolodjak Tőled, s be tudjam végezni sorsomban mindazt, amit feladatul nekem rendeltél benne! Ámen

    

Az ÚR hűségét magasztalom, az ÚR tetteit dicsérem.
Ézs 63,7a

Ha Istennek nincs neve - a Mindenható, a Gondviselő, a Kegyelmes, az Örökkévaló, az ÚR; ezek mind-mind csak véges nyelvi próbálkozások az isteni Végtelenség jelölésére -, akkor hogyan lehetne minősíteni szavakkal az Ő teremtői "munkáját"? Isten megalkotta(?), megteremtette(?), létrehívta(?) ezt a világot, s gondviselő kegyelmével fenntartja... az idők végezetéig. Az, hogy mennyi rendeltetett ebből az egyetemes időből, nekünk, emberlényeknek az Univerzum eme sarkában, a Tejútrendszer kicsinyke szegletében, az egyedül Istentől függ. Az Ő bölcs rendelése szerint vagyunk, amíg vagyunk... úgy is mint emberiség, ezen a Föld nevű csodálatos bolygón, s úgyis, mint egyes emberek, beszorítva sorsunk néhányévtizedes létharcába.

A hívő ember dicsőíti Istent. No, nem azért, hogy nagyobb legyen az Isten dicsősége - az embertől függetlenül felfoghatatlanul nagy(!) -, hanem azért, hogy Isten hatalmának meglátásában, annak még intenzívebb megtapasztalásában, jobban tükrözni tudjuk istenképűségünket a világban, azaz: emberebb emberek lehessünk.

Isten tetteit dicsérni leginkább személyes életünk történésein keresztül tudjuk: amikor végre megtaláljuk párunkat, aki egész életre szólóan mellettünk áll; ha részesei lehetünk az élet továbbmenetelének, s gyermekeink mosolyában "ránkkacag" az Isten; amikor láthatjuk fejlődésüket, gyarapodásukat; amikor ők maguk is szárnya-kelnek, s megengedik, hogy figyelhessük életük röptét... Ez a boldog élet! A részesedés, s mások részesítése a saját életem adományaiból. Mert Isten az Ő jósága által mindenkit részesített valamilyen "kegyelmi ajándékban", de megosztani ezt másokkal csak akkor tudjuk, ha felfedezzük magunkban, ha elfogadjuk azt.

Sokan nem képesek elfogadni önmagukat, vagyis nem tudják elhinni, hogy Isten "jókedvében" teremtette őket, hívta létre őket, s hogy Isten nemcsak a földi létben ad, hanem utána is! (Ki tudja... lehet, hogy előtte is?) Mindenesetre Isten azért a szeretet Istene, mert Ő mindent befejez, amit elkezdett, Ő nem hagy félbe semmit, mert a Tökéletesség tökéletességet akar, s ami látszólag megszakad, nem sikerül itt ebben a világban, az majd beteljesedik egy másik időben, egy másik "dimenzióban"... Aki képes megérteni, hogy Isten szereti őt, az szeretettel elhordozza önmaga tökéletlenségeit, s ami legfontosabb: felszabadul arra, hogy szeressen másokat is...




Őszinte lélekért, nemes szívért...


A mai nap imádsága:

Uram! Kegyelmeddel vezess, hogy ma is dícsérhesselek, s szerethessem teremtett világodat! Ámen



Hallgassatok rám, konok szívűek, akik messze vagytok az igazságtól! Közel van igazságom, nincs már messze.
Ézsaiás 46,12-13a

Mi az igazság?

Lev Tolsztoj mesélt egy történetet három remetéről, akik egy szigeten éltek. Bensőséges imádságaik ugyanolyan egyszerűek voltak, mint amilyen egyszerűek ők maguk voltak: "Mi hárman vagyunk, te is hárman vagy, könyörülj rajtunk. Ámen." Megesett, hogy csodák történtek, mikor így imádkoztak.

A püspök, mikor hallott a remetékről, úgy döntött, hogy szükségük van további instrukciókra az imádságról, ezért elment hozzájuk kis szigetükre. Miután imádságra tanította őket, hajóra szállt, hogy visszavitorlázzon a szárazföldre. Elégedett volt, hogy megvilágosíthatta ezeknek az egyszerű embereknek a lelkét.

A hajó tatjáról hirtelen egy nagy fénysugarat látott, amint az óceán vizét szelte. Egyre közelebb jött, míg végül meglátta, hogy a három remete futott a víz tetején. Mikor a hajóba szálltak, azt mondták a püspöknek: "Annyira sajnáljuk, de elfelejtettük egyik-másik tanításodat. Tanítanál bennünket újra?" A püspök a fejét rázta, és szelíden így válaszolt: "Felejtsetek el mindent, amit tanítottam nektek, és imádkozzatok úgy, ahogy régen."

(Részlet Richard Foster Prayer c. könyvébol.)

Mi az igazság?...

"Isten a róla való beszédben válik hiábavalóvá. Amiből az következik, hogy Istent mindenek előtt népe teszi hiábavalóvá? A hiábavaló Isten - a dialógusból kiszorult Atya. Isten nevét hiába fel ne vedd - ez azt jelenti, ne ejts ki egyetlen mondatot sem felőle, amit ne Neki mondanál, amit nem Vele együtt mondasz, amibe ne lenne benne Ő."

(Visky András)

Mi az igazság?... "Az igazi hitvallás a varrógép mellett szorgalmas, a kemencezúgban barátságos, és az asztalnál szívélyes."

(C.H. Spurgeon)

Mi az igazság? - Az, hogy Isten velünk van, szeret, s megment...




Pihenés...


A mai nap imádsága:

Istenem! Csak Benned nyugszik meg lelkem, csak Tőled kaphatok megújító erőt. Kérlek, adj nekem bölcs szívet, hogy tetszésed szerint alakíthassam életemet, s kegyelmed által harmóniát leljek mindennapjaimban! Ámen.

Ő adta testünk, lelkünk, Életet tőle nyertünk, Mindenkor van ránk gondja, Gyermekeit megóvja.
Evangélius Énekeskönyv 336. ének 2.vers

Istentől kaptuk testünket s lelkünket, amikor is teremtői akarata szerint életre hívott minket. Ősi magyar nyelvünk nem manipulál a "szellem" fogalmával, ahogyan azt egyes tradíciótagadó, gyökértelen újprotestáns gyülekezetek egyes prédikátorai teszik. Ha valóban olyan fontos lenne a szellemet különválasztani a lélektől, akkor a magyar nyelvben ennek komoly nyomai lennének, hiszen a nyelv egyben emlékezet is. (Kellene is ezt a csodát jobban ápolni, s nem prédául odadobni a világnak!) Mindenféle okoskodástól mentesen, minden ember érzi, hogy létének két jól megkülönböztethető része van: a testi, s a lelki. Mindkettő igényli, hogy törődjenek vele, egyiket sem lehet elhanyagolni a másik rovására. Táplálni, gozdozni kell mindkettőt. Nincs kimondottan csak "lelki" vagy csak "testi" ember, a kettő különös elegye adja, mutatja meg emberségünket vagy éppen embertelenségünket.

Ahogyan a testnek, úgy a léleknek is szüksége van pihenésre. A test viszonylag könnyen felüdül, regenerálódását gyorsítja/elősegíti a helyes táplálkozás, a józan életvezetés. A lélek fáradtságát azonban nem lehet egy-két nap alatt elfeledtetni. Lelkünk olyan szövétnek, amely mindent magához vonz, s ahhoz, hogy abból minden por és piszok elszálljon, bizony időre van szükség. Lelkünket "kiteríteni" a Gondviselés szárítókötelére - rendszeres időközönként - mindannyiunk kötelessége lenne. Szükséges hozzá a törvény csipesze is, amely nem engedi, hogy lelkünk tovaszálljon minden széllel, s szorosan Isten közelében tart, hogy Szentlélek tisztító fuvallata átjárhasson minket.

A bölcs ember helyet, s lehetőséget ad, alakít ki magának, hogy lelke fáradtságát enyhítse. Legyen az a kert hűsében fekvő farönk, szobának csöndes sarkában ringató hintaszék vagy veranda kissámlija, melyről virágok színeiben gyönyörködhetünk, a lényeg mindegyikben ugyanaz: Megállunk, s visszatekintünk életünk dolgaira. Sorsunk alakulásában így fedezhetjük fel Isten gondviselését, melynek tudatosítása reménységgel teli erőt ad a jövőre nézve is.

Korunk civilizációs terheket cipelő embere különösen is szenved attól, hogy lelke (el/meg)fáradt. Csak Európában mintegy negyvenmillió ember panaszkodik stresszes munkahelyére, tömegek szedik rendszeresen nyugtató tablettáikat és kapkodják magukba serkentő szereik tucatjait - ideig-óráig eredménnyel, de hosszú távon hasztalanul. A hívő ember tudja, hogy a ki-, és megpihenést, megnyugvást egyedül az biztosíthatja, aki a testet és a lelket jótetszése szerint "egybegyúrta"... Ezért Tőle kéri a segítséget, hogy megtalálja élete helyes ritmusát munka és pihenés között...
Boldogmondások szülőknek

„A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” (Efézus 5:1 TM)


Egy matematikatanár, aki elvállalta, hogy vigyáz barátnője gyermekeire, amíg ő vásárolni megy, a következő feljegyzést hagyta hátra neki: „Könnyeket letöröltem: 11-szer… cipőfűzőt bekötöttem: 15-ször… lufikat fújtam: gyerekenként 5 darabot… figyelmeztettem a gyerekeket, hogy ne szaladjanak át az úton: 26-szor… a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy átmenjünk: 26-szor. Azoknak a szombatoknak a száma, amikor újból elvállalom mindezt: NULLA!” A következőkben olvasható „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E. Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték. Még mindig aktuálisak! „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő, aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje. Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak, gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.” Egy sikeres vállalkozó mondta: „Lehet, hogy a magam erejéből értem el a sikereimet, de a modell a szüleimtől származik.” Összegzésül: „A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” Te mit tanítasz a tieidnek?




ERŐSÖDNI A VÁLTOZÁS ÁLTAL


„... hitetek próbája állhatatosságot eredményez." (Jakab 1:3)
Az egyetlen dolog, amire biztosan számíthatunk az életben, a változás. Megpróbálunk ellenállni neki, de azt mondja: „Készen állsz vagy sem, én jövök". Ahhoz, hogy a vál­tozás által erősödni tudjunk, fel kell adnunk dolgokat, fel kell tárnunk az elménket, és fel kell vérteznünk magunkat. Először is, ne akarj szabadulóművész lenni, kerülve minden feszültséget, ami a változáshoz társul. Nincs menekvés, a változás elkerülhe­tetlen. Ne tekintsd többé ellenségnek, barátkozz meg vele! Csak akkor jutsz el oda, ahol lenned kell, ha elhatározod, hogy nem háttal ülöd meg a lovat. Másodszor: amikor valamilyen váratlan változás hirtelen csap le ránk, a „küzdj vagy menekülj" ösztön nem túlságosan célravezető. De van megoldás! Ha életünket teljesen Isten gondviselésére bízzuk, és kérjük az Ő bölcsességét, ő határozottan kézen fog, és elvezet a változásra (Id. Róma 2:4). Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, de túlságosan szeret ahhoz, hogy olyannak hagyjon meg, amilyenek vagyunk. Végül, ahogy valaki találóan meg­jegyezte: „Ha nem lenne stressz, nem volna semmi energiám". Állj meg, és készíts leltárt! Lehet, hogy jobban megnehezíted magadnak a dolgokat, mint kellene? A hit vagy a félelem szavait mondod? Meggyőzöd magad arról, hogy nem tudod kezelni a vál­tozást? Fel akarod adni, mielőtt igazán megpróbálnád, és nem bízol Istenben? Ha azzal küzdesz, hogy valahogy megértsd a helyzetet, amiben éppen vagy, olvasd el ezeket a szavakat: „... a változás nyomása alatt hitéleted rákényszerül, hogy kinyíljon, és meg­mutassa igazi színeit. Ezért ne próbálj semmiből éretlenül kikerülni! Hadd végezze el az munkáját, hogy így éretté és jól fejletté válj..." (Jakab 1:3-4 TM).



„Újra felkelünk, és továbbmegyünk." (2Korinthus 4:9 TLB)
Max Gunther mondta: „Ha egy tigrissel vagy kötélhúzásban, engedd neki a kötelet, mielőtt elér a karodig! Új kötelet mindig vehetsz." Ha ellenállsz a változásnak, az csak gyomorfekélyt, álmatlanságot és stresszt okoz. íme tehát néhány magatartásforma, amit tanácsos elsajátítanod. Ne gondolkodj többé áldozatként, ne másoktól várd, hogy meg­mentsenek, sajnáljanak vagy csökkentsék a stressz-szintedet! Ragadd meg a kormányt, ez a te életed! Nem vagy tehetetlen, és a helyzet nem reménytelen. Isten Igéje azt ígéri: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem" (Filippi 4:13). Ne állj ellent többé a változásnak! Ahelyett, hogy folyton a valóság falába vernéd a fejed, erődet inkább abba fektesd, amin képes vagy változtatni - például a hozzáállásodon, a szemléletmódo­don! Sokkal több energiát emészt fel, ha a régi szokásokba és régi hitekbe kapaszkodsz, mint, ha az újakat sajátítanád el. Ne akard az új játékot a régi szabályok szerint játszani! Képzeld csak el, mi történne, ha egy második sebességbe ragadt autó megpróbálna 180-nal menni - tönkremenne! Ha nem akarsz kiégetté válni, tanulj meg sebességet váltani! Amikor az életed időszakai, megbízatásai vagy kapcsolatai változnak, kezdj el alkalmaz­kodni! Tanulj meg az új szabályok szerint játszani, különben folyton veszíteni fogsz! Ne próbáld irányítani az irányíthatatlant! Amikor változik a zene, itt az ideje, hogy megtanuld az új tánclépéseket, különben csak oldalt fogsz üldögélni. Lehet, hogy nem szereted a változásokat, de megtanulhatsz együtt haladni velük, „kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, össze vagyunk zavarodva... de nem adjuk fel, nem szállunk ki... kiütnek, és földre kerülünk, de felállunk újra, és továbbmegyünk" (2Korinthus 4:8-9 TLB).



„... megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek." (Filippi 4:11)
Mivel nem menekülhetsz a változás elől, vagy a velejáró feszült helyzet elől, íme, néhány lépés, ami segíthet a változást kezelni. Először: dönts bölcsen arról, hogy mi ellen csatázol! Válaszolj ezekre a kérdésekre: ösztönösen megadod magad a félelemnek, és ellenállsz a változásnak, akkor is, ha az esetleg a javadra válna? Folyton odaállsz a vágányokra, azt remélve, hogy megtudod állítani a valóság tehervonatát? Azt hiszed, hogy semmilyen ügy sem olyan kicsi, hogy ne kellene vele foglalkozni? Ha túl sok fronton csatázol, az mindig kimerüléshez és vereséghez vezet, ezért olyan csatát válassz, ami tényleg fontos! Má­sodszor: próbálj alkalmazkodóbb lenni! Mi a legáltalánosabb reakciód a változásra? Az, hogy kelletlenül vonszolod magad? Felveszed a „muszáj" hozzáállást? Csak azt teszed, ami feltétlenül szükséges? Ha többé már semmi nem érdekel, az élet elveszti fényét, ám ironikus módon még feszültebb, stresszesebb leszel. Tehát tanulj meg rugalmassá válni! Pál azt mondta: „megtanultam (ez időigényes folyamat), hogy bármilyen körülmény között elégedett legyek." Harmadszor: üdvözöld az új élményeket! Ahogy haladsz előre az életben, a környezeted folyamatosan változik. Ha nem, akkor csak körben jársz. Ha mindenáron az ismerős dolgokhoz ragaszkodsz, azzal a jövőd terhére vásárolsz kényel­met magadnak mára. Meríts Isten kegyelméből, merülj bele, és ragadd meg a bikát a szarvánál fogva! Negyedszer: tanulj meg együtt élni a bizonytalansággal! Ha folyton azzal küzdesz, hogy stabilizáld a dolgokat egy folyamatosan változó világban, az olyan, mintha vizet akarnál hegynek felfelé késztetni - amint elfáradsz és megállsz, rád zúdul az egész. Tanulj meg együtt élni az elvarratlan szálakkal, engedd el őket még egy kicsit, ahelyett, hogy azon erőlködnél, hogy az élet mindig a te feltételeid szerint működjön.



„Ujjongva örülök hűségednek..." (Zsoltárok 31:8)
Van egy régi kínai közmondás: „Gyémántot nem lehet csiszolni súrlódás nélkül, az ember sem válik tökéletessé megpróbáltatások nélkül". Mind stresszmentes életet szeretnénk, anélkül, hogy meg kellene dolgoznunk érte, de ez így nem kivitelezhető. Tehát nézd meg a következő tizenöt javaslatot:
1) Fordíts időt minden nap az imádságra és Isten Igéjének olvasására, ez megfogja vál­toztatni szemléletmódodat. 2) Ha még mindig úgy nézel ki, mint a régi személyi igazolvány képeden, menj el szabadságra - rád fér! 3) Mérsékeld a koffein- és cukorfogyasztásodat! 4) Étkezz egészségesen - a kiegyensúlyozott táplálkozás nem azt jelenti, hogy mind a két kezedben van egy sütemény! 5) Tornázz hetente 3-5 alkalommal 30 percig, ez a stressz egyik természetes ellenszere. 6) Tanuld meg bölcsen beosztani az idődet! Ne feledd, ami nem telik, az múlik! 7) Legyen helye az életedben a kikapcsolódásnak, a szórakozásnak! 8) Legalább 8 órát aludj minden nap, amikor csak lehetséges! 9) Őrizd meg a humor­érzékedet: „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja" (Példabeszédek 17:22). 10) Kezdd el számba venni a kapott áldásokat! A zsoltáríró ezt mondja: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsoltárok 103:2). 11) Hasznos dolgokat mondj magadnak! Saját szavaid sokkal jobban hatnak rád, mint má­sok szavai. 12) Egyszerűsítsd az életed, számold fel a zsúfoltságot! Ha már két éve nem használtad, valószínűleg nincs is rá szükséged. 13) Fejleszd a céltudatosságodat azáltal, hogy Istent keresed és személyes célokat tűzöl ki! 14) Bocsáss meg, a neheztelést nagyon nehéz cipelni. „Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket" (Máté 6:15). 15) Olvasd el az utolsó fejezetet - mi nyerünk!



„... tegyünk le minden ránk nehezedő terhet..." (Zsidók 12:1)
A zsoltáros azt mondta: „... egész éjjel ébren vagyok - egy szemhunyásnyit sem al­szom; és még csak ki sem tudom mondani, mi gyötör..." (Zsoltárok 77:4 TM). Te is épp így vagy mostanában? Ha igen, akkor engedd el, ami már nem működik! Mérlegelned kell az előnyöket és hátrányokat. Mindenért, amit megszerzünk, általában fel kell ad­nunk valamit. A gond az, hogy nem szívesen adjuk fel azt, amit jól csinálunk. Ezért arra összpontosítunk, hogy „jól csináljuk a dolgokat", míg végül nem a jó dolgokat tesszük, és csodálkozunk, hogy miért nem érünk el sikereket. Amikor az élet egy másik szakasz­ba lép, légy nyitott az új stratégiára! Ha elengeded, ami többé már nem működik, az fel­szabadít, hogy arra tudj összpontosítani, ami működik. Ami pedig mégfontosabb, arra tudsz összpontosítani, amit Isten vár tőled! Másodszor: ne engedd, hogy a változás meg­bénítson! Az új helyzetekben hajlamosak vagyunk először lelassítani, biztosra menni, és időt nyerni magunknak. Ám ezzel gyakran csak még jobban lemaradunk. A túlságos óvatosság megbénít, mint a fényszórók az őzet az úton. A Biblia azt mondja, hogy Isten „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézsaiás 40:29). Tehát bízz benne, és lépj tovább, ahelyett, hogy megadnád magad a „csak ne csinálj semmit" ösztönnek! Közelíts bizakodva a jövőhöz! Napjaink történései mindannyiunk idegeit bor­zolják, de Isten gyermekeként mondhatjuk: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!" (Zsoltárok 4:9). Az igazság az, hogy nem tudsz érveket felhozni a félelemmel teli élet mellett, tehát bízz Istenben, alkal­mazkodj a valósághoz, és élj meg minden napot a maga teljességében!


Fogadd el a határaidat!


„Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok észak felé!” (5Mózes 2:3)
Túlterhelt az életed, elárasztanak a gondok? Olyan vagy, mint az autós, aki eltévedt, de ahelyett, hogy megállna, és útbaigazítást kérne, inkább a gázra lép, és addig száguld, amíg kifogy az üzemanyaga, és kénytelen leállni az út szélén? Sokszor idézzük ezt az ígéretet: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). De Isten nem azt ígérte, hogy mindenre képesek leszünk, amit mi akarunk, vagy amit az emberek elvárnak tőlünk, vagy amit mások is megtesznek. Isten arra adja kegyelmét, hogy megtegyük, amire Ő elhívott minket. Ézsaiás azt írja: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézsaiás 40:30-31). Kevés dolog tud úgy alázatra késztetni, mint a kudarc. Isten hagyja, hogy újra és újra rójuk a köröket ugyanazon hegy körül, amíg a látvány annyira megszokott lesz, hogy kénytelenek leszünk megállni, és útbaigazítást kérni – főleg akkor, ha szívünkben tudjuk, hogy nem ott vagyunk, ahol Isten látni akar. Parker Palmer írja az Engedd, hogy az életed beszéljen című könyvében: „Olyan közegben nőttem fel, amely arra tanított, hogy mindenre képes vagyok, és nincsenek korlátaim, ha a magam részéről mindent beleadok és elkötelezem magam, hogy Isten így rendezte a dolgokat, és nekem csak annyit kell tennem, hogy haladok a program szerint. A gondjaim akkor kezdődtek, amikor elkezdtem beleütközni a korlátaimba… kudarcok formájában.” Mi a te legfájdalmasabb korlátod? Mi az, amit nem akarsz elismerni? Mi az, amiről nem akarod, hogy bárki is meglássa? Ismerd el! Kérj őszinte visszajelzést! Kérd Isten segítségét abban, hogy elfogadd a korlátokat, melyeket Ő helyezett el a te védelmedre!
TARTOZOK NEKIK EZZEL

„Íme, én és a gyermekek, akiket az Úr adott nekem…” (Ézsaiás 8:18 NIV)

Lehet, hogy nem tudsz megadni mindent a gyermekeidnek, amit szeretnél, vagy mindent, amit ők szeretnének, de van négy dolog, amivel tartozol nekik: 1) Légy velük kapcsolatban! Egy házaspár egyszer elhatározta, hogy egy baráti családnak, akik hatodik gyereküket várták, járókát vesznek ajándékba. Egy évvel később a barátjuk így írt nekik: „Köszönöm a járókát. Igazán csodálatos – minden délután elüldögélek és olvasgatok benne, a gyerekek pedig a közelemben se tudnak jönni.” Komolyra fordítva a szót: mit tudsz a gyerekeidről? M ennyire ismered őket, küzdelmeiket, példaképeiket, kedvenc zenéjüket, barátaikat, félelmeiket, álmaikat? Ha a válaszod az, hogy „nem nagyon”, akkor azonnal változtass ezen! 2) Figyelj rájuk, hallgasd meg őket! Ha annyit törődnénk a kertünkkel, mint amennyit a gyerekeinkkel foglalkozunk, valószínűleg sokan gaztengernek élnének. Soha nem fogod megérteni a gyermekeidet, amíg nem fordítasz időt arra, hogy meghallgasd, mit akarnak mondani – és meghalld azt is, amit nem mondanak ki. 3) Higgy bennük! A nagy Carusónak* kisgyermek korában azt mondta egy zenetanár, hogy egyáltalán nincs tehetsége. Szülők, figyeljetek oda arra, hogy a ti hangotok elnyomja a kételkedők hangját! Építsétek önbecsülésüket, tanítsatok nekik helyes önértékelést és hitet, amire szükség lesz, hogy le tudják győzni az élet akadályit. 4) Láthassák meg benned Istent! Egyszer három fiú beszélgetett édesapjukról. Az egyik azt mondta: „Az én apám ismeri a polgármestert.” A másik srác azt mondta: „Az én apám ismeri a kormányzót.” A harmadik pedig magabiztosan kijelentette: „Az semmi, az enyém ismeri Istent!” Apák, anyák, ismeritek Istent? Ha nem, még ma kötelezzétek el az életeteket neki!

* Enrico Caruso (1873-1921) olasz operaénekes. Ő volt az első sztártenor, akit főleg a lemezfelvételei tettek híressé.   
A hitben gyönyörködik Isten, nem az érzésekben

"Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" Jób1,21

Amikor még „újszülött” keresztények vagyunk, Isten gyakran megerősít érzelmeinken keresztül és gyakran megválaszolja a legéretlenebb és legönzőbb imáinkat is, csakhogy tudjuk, Ő valóban létezik. A hitbeli fejlődés során azonban, Isten fokozatosan megvonja tőlünk ezeket az élményeket.

Isten mindenütt jelenvalósága valamint jelenlétének megnyilvánulása két különböző dolgot jelent. Az egyik tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában, és ez a jelenlét sokkal mélyebb, minthogy csupán puszta érzésekkel mérni lehetne.

Isten szeretné, hogy érezzük jelenlétét, de sokkal fontosabb számára hogy bízzunk benne, minthogy érezzük Őt. Hit – és nem érzések - által lehet neki tetszeni.

Hitünket leginkább azok a helyzetek fogják megpróbálni, amikor életünk darabjaira hullik, és Istent sehol nem találjuk. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen nap alatt elveszítette mindenét – családját,megélhetését, egészségét, és minden vagyonát. S ami a legelkeserítőbb: Isten nem szól hozzá harminchét fejezeten át!

Hogyan lehetséges Istent dicsőíteni, amikor értetlenül állunk életünk eseményei előtt és közben hallgat az Isten? Hogyan maradhatunk kapcsolatban vele egy válsághelyzetben, amikor nem kommunikál velünk? Hogyan emeljük a tekintetünket Jézusra, amikor könny áztatja szemünket? Úgy, hogy ugyanazt tesszük, amit Jób is tett: „…azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!"

Mondjuk el Istennek őszintén, hogyan érezzük magunkat! Öntsük ki a szívünket előtte! Pakoljuk ki minden érzésünket! Jób is ezt tette: „Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel." Jób 7,11

Istenhez kiáltott, amikor Ő távolinak tűnt: "Mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;" Jób 29,4

Isten képes megbirkózni haragunkkal, félelmeinkkel, bánatainkkal, zavarodottságainkkal és kérdéseinkkel.

Az igazi barátok a bajban tűnnek fel az életünkben

„A barát bánjon kedvesen egy szenvedővel, még akkor is, ha az elhagyta a Mindenható félelmét.” (Jób 6,14,  GW fordítás)
Az igazi barátok a válsághelyzetekben állnak mellénk. Ők akkor lépnek be az életedbe, amikor mindenki más kilép. A bajban gyorsan meg lehet látni, ki az, aki csak egy ismerős, és ki az, aki a barátod. Ismerősből általában sok van, de a barátod az, aki a nehéz időkben is ott van veled.
Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, hogy még akkor is, amikor az ember hátat fordít Istennek, megérdemli, hogy legyenek barátai? A Jób 6,14 ezt írja: „A barát bánjon kedvesen egy szenvedővel, még akkor is, ha az elhagyta a Mindenható félelmét.” (GW fordítás)
Az első dolog, amire egy válsághelyzetben mindenkinek szüksége van az, hogy más emberek legyenek körülötte. Szükséged van egy kis csoportra, amelyik támogat, olyan keresztény testvérekre, akik szeretnek, törődnek veled, megvigasztalnak, bátorítanak, támogatnak, akik tudják, hogy mire van szükséged, és tanácsot adnak.
Emiatt hangsúlyozom folyton, hogy mennyire fontos egy kis csoporthoz is tartozni. Építs ki egy biztonsági hálót az életedben, hogy amikor támad a vihar, az igazi, őszinte barátok ott legyenek veled.
Most mondhatod, hogy várjunk csak egy percet! Nem imádkozni kellene először? Természetesen igen, ha tudsz. De az az igazság, hogy egy válsághelyzetben annyira ideges és rémült tud lenni az ember, hogy azt sem tudja, hogyan és miért imádkozzon. Ilyenkor van szükséged mások imáira.
Szükséged van arra, hogy olyan emberek legyenek körülötted, akik azt mondják, "majd mi imádkozunk érted!", "nekünk van hitünk és melletted állunk."
Beszéljetek róla:
  • Kik azok az emberek, akik megkérnek, hogy segíts nekik, amikor bajban vannak?
  • Mi akadályoz abban, hogy segíts és elérhető légy a barátaid számára, amikor bajban vannak?
  • Kik azok az emberek, akik segítségedre sietnek, amikor te kerülsz válsághelyzetbe?




Megnyerni a csatát


„Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Róma 7:24-25.)


Ha belefáradtál azokba a sérülésekbe, amiket az ó és új embered közti csatározás okoz, ne add fel! Pál a Róma 7-ben leírta a csatát és végül a megoldással zárta a fejezetet – Isten haditervével a győzelemhez.

Három utasítást kell követned, hogy túljuss a rossz dolgok utáni vágyakozáson.

Elmélyülni Krisztus megértésében. Elfogadtad Krisztust, keresztény vagy; Jézus él benned. De ő nem csak benned akar élni, ő fel is akar tölteni téged.
Átadhatod magad a rossz szokásaidnak is, vagy a Szabadítódnak. Pál azt mondja a Róma 8:2-ben, hogy „mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Az a kevés, amivel több időt töltesz Jézus megismerésével és azzal, hogy mit tett érted — az a kevés fog téged kiemelni a csatából.

Azonosítani és kiiktatni a hazugságokat, amikben hiszel. A Sátán a hazugság atyja. Mindig szembehelyezi őket veled: „Te nem vagy jó.” ”Te jobban tudod mint Isten.” „Ez nem igazán probléma, kézben tartod te ezt.” Amikor odafigyelsz azokra a hazugságokra, halálra vagy ítélve. Ezért fontos, hogy azonosítsd és kiiktasd a hazugságokat,hogy tiéd lehessen a győzelem. Ha abba akarod hagyni önmagad legyőzését, abba kell hagynod önmagad becsapását.

Megvallani valakinek a harcaidat. „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16.) Leleplezni az érzéseidet a gyógyulás kezdete. Ez az egyik kedvenc mondásom. Ha csak megbocsátó akarsz lenni, valld meg a bűneidet Istennek, viszont ha meg akarsz gyógyulni, valld be őket valaki másnak. Ez az erő származik abból, ha van egy felelősségteljes lelki társad, vagy kisebb csoport.

Az ó és új embered közti harc nagyon fontos, ezért kell megtanulnod, hogyan harcolj, ha békében akarsz élni. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Galata 5:1.)



Nem kell mindenkinek megfelelni


"Az emberektől való rettegés csapdába ejt." (Példabeszédek 29:25a)


Ha folyamatosan azon aggódsz, hogy mások mit gondolnak, akkor érzelmi csapdába fogsz esni. Nem kell mindenkinek jobban a kedvében járnod, mint amennyire képes vagy erre. Az csak egy legenda, hogy a boldogság eléréséhez mindenkinek meg kell felelned, akivel csak találkozol. Ez egyszerűen nem igaz.

Még maga Isten sem képes mindenkinek a kedvére tenni, és csak egy bolond próbálkozik olyasvalamivel, amit Isten sem tud megtenni. Jézus is csak arra fókuszált, hogy Atyja kedvében járjon. (János 8:29)

Hogy hogyan kezeld a „nehéz” embereket? Egy dolgot biztosan ne tegyél, éspedig ne add be a derekad! Az, hogy keresztény vagy, még nem jelenti azt, hogy mindenkinek be kellene hódolnod, és hagynod, hogy mások manipuláljanak. A Róma 12:2 azt mondja: „… ne igazodjatok a világhoz”

Az igazság az, hogy senki sem befolyásolhat téged az engedélyed nélkül. Ha úgy érzed, valaki nyomást gyakorol rád, akkor hagyod magadnak, hogy nyomasztva érezd magad az illető személy által. Ha pedig manipulálva, vagy irányítva érzed magad, akkor megengeded magadnak, hogy irányítva, manipulálva legyél.

Nem kell ezt tenned! Rendben van, ha kiállsz azért, amit igaznak tartasz. Az is jó, ha magabiztos vagy. Sok keresztény fél attól, hogy felszólaljon. Sokan azt hiszik, hogy az a lelkibb viselkedés, hogyha csendben maradnak, és beletörődnek mindenbe. Isten nem azt várja tőled, hogy lábtörlő legyél – és Ő nem tesz téged gyámoltalanná.


Beszéljünk róla:

* Hogyan lehetsz rámenős keresztényként, és nem megalkuvó?
* Milyen gyakorlati tapasztalatod van azzal kapcsolatban, amikor úgy hoztál döntést, hogy mások mit gondolnak rólad, és nem Istenre figyeltél?